1

Keresetlevelével az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy az Olasz Köztársaság azáltal, hogy elfogadta és hatályban tartotta a hátrányos helyzetben lévő térségekben az adórendszerrel, a privatizációval és a gyógyszerészeti kiadások kezelésével, valamint a gazdaság támogatásával kapcsolatos halaszthatatlan intézkedésekről szóló, 2002. július 8-i 138. sz. törvényrendelet (GURI 158., 2002. július 8.), jelenleg, módosítást követően a 2002. augusztus 8-i 178. sz. törvény (a 187. sz. GURI rendes melléklete, 2002. augusztus 10.) 14. cikkét, amely kizárja a hulladékokról szóló 91/156/EGK irányelv, a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK irányelv, valamint a csomagolásról és a csomagolási hulladékról szóló 94/62/EK irányelv végrehajtásáról szóló, 1997. február 5-i 22. sz. törvényerejű rendelet (a 38. sz. GURI rendes melléklete, 1997. február 15.; a továbbiakban: 22/97. sz. törvényerejű rendelet) tárgyi hatálya alól egyrészt az említett rendelet B. és C. mellékletében kifejezetten nem említett ártalmatlanítási vagy hasznosítási műveletekre szánt anyagokat, tárgyakat vagy javakat, másrészt a termelési maradékanyagként keletkező olyan anyagokat vagy tárgyakat, amelyektől birtokosuk megválni szándékozik vagy megválni köteles, ha azok egy termelési vagy fogyasztási cikluson belül ismételten felhasználhatók vagy ismételt felhasználásra kerülnek előzetes kezelés és a környezet károsítása nélkül, illetve előzetes kezelést követően, amennyiben nem az ugyanezen rendelet C. mellékletében felsorolt hasznosítási műveletek valamelyikéről van szó, nem teljesítette az 1991. március 18-i 91/156/EGK tanácsi irányelvvel (HL L 78., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 2. kötet, 3. o.), valamint az 1996. május 24-i 96/350/EK bizottsági határozattal (HL L 135., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 3. kötet, 59. o.) módosított, a hulladékokról szóló, 1975. július 15-i 75/442/EGK tanácsi irányelv (HL L 194., 39. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 1. kötet, 23. o.; a továbbiakban: irányelv) 1. cikkének a) pontjából eredő kötelezettségeit.

2

Az irányelv 1. cikke a) pontjának első bekezdése a „hulladék” fogalmát az irányelv alkalmazásában úgy határozza meg, mint „[ezen irányelv] I. melléklet[é]ben felsorolt kategóriák bármelyikébe tartozó olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles”.

3

A Bizottság 1993. december 20-án elfogadta a 75/442 irányelv 1. cikke a) pontjának alkalmazásában a hulladékjegyzék megállapításáról szóló 94/3/EK határozatot (HL 1994. L 5., 15. o.). Ezt a jegyzéket (a továbbiakban: európai hulladékjegyzék) a 94/3/EK határozat, valamint a veszélyes hulladékok jegyzékének a veszélyes hulladékokról szóló 91/689/EGK tanácsi irányelv 1. cikkének (4) bekezdése értelmében történő meghatározásáról szóló 94/904/EK tanácsi határozat felváltásáról szóló, 2000. május 3-i 2000/532/EK bizottsági határozat (HL L 226., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 5. kötet, 151. o.) tette naprakésszé. A 2000/532 határozattal létrehozott európai hulladékjegyzék több alkalommal módosult, legutóbb a 2001. július 23-i 2001/573/EK tanácsi határozat (HL L 203., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 6. kötet, 165. o.) módosította. A 2000/532 határozat melléklete, amely az európai hulladékjegyzéket tartalmazza, bevezetésének 1. pontjában pontosítja, hogy rendszeresen felülvizsgálatra kerülő harmonizált jegyzékről van szó. Az említett 1. pont azt is kimondja, hogy „egy anyag [európai hulladék]jegyzékbe történő felvétele nem jelenti azt, hogy az anyag minden körülmények között hulladék. Az anyagok csak abban az esetben minősülnek »hulladéknak«, ha az [irányelv] 1. cikk[e] a) pontjának hulladékra adott meghatározása teljesül”.

4

Az irányelv 1. cikkének e) és f) pontja a hulladékártalmatlanítás, illetve -hasznosítás fogalmát úgy határozza meg, mint bármely olyan művelet, amit ugyanezen irányelv II. A., illetve II. B. melléklete felsorol. Ezeket a mellékleteket a 96/350 határozat igazította a tudományos és műszaki fejlődéshez.

5

A 22/97. sz. törvényerejű rendelet 6. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövege a következő:

„E rendelet értelmében:

[…]”

6

A 22/97. sz. törvényerejű rendelet A. melléklete átveszi az irányelv I. mellékletében szereplő hulladékkategóriák jegyzékét. Másfelől a szóban forgó törvényerejű rendelet B. és C. melléklete ugyanúgy sorolja fel a hulladékártalmatlanítási, illetve -hasznosítási műveleteket, mint az irányelv II A. és II B. melléklete.

7

A – módosítást követően – 2002. július 8-i 138. sz. törvényrendelet helyébe lépett 2002. augusztus 8-i 178. sz. törvény 14. cikke (a továbbiakban: a jogvita tárgyát képező rendelkezés) a 22/97. sz. törvényerejű rendelet 6. cikke (1) bekezdésének a) pontjában szereplő „hulladék” fogalmának „autentikus értelmezését” tartalmazza, és a következőket mondja ki:

„(1)   A »megválik«, »megválni szándékozik« vagy »megválni köteles« […] kifejezések a következőképpen értelmezendők:

(2)   Az (1) bekezdés b) és c) pontja nem alkalmazható a termelési vagy fogyasztási maradékanyagként keletkező javakra, anyagokra vagy tárgyakra a következő feltételek valamelyikének fennállása esetén:

8

Mivel úgy ítélte meg, hogy a jogvita tárgyát képező rendelkezésben szereplő értelmezési szabályok nem felelnek meg az irányelvnek, különösen annak 1. cikke a) pontjának, a Bizottság megindította az EK 226. cikkben meghatározott kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárást.

9

Mivel az olasz hatóságok a megadott határidőn belül nem válaszoltak a 2002. október 18-i felszólító levélre, a Bizottság 2003. április 3-án indokolással ellátott véleményt adott, amelyben felhívta az Olasz Köztársaságot, hogy az e vélemény kézhezvételétől számított két hónapos határidőn belül tegye meg az irányelvnek való megfeleléshez szükséges intézkedéseket.

10

Ugyanakkor mivel az olasz hatóságok időközben – jóllehet a megadott határidőn túl – válaszoltak a 2002. október 18-i felszólító levélre, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az említett indokolással ellátott véleményt ebben a szakaszban hatálytalannak kell tekinteni.

11

Tekintettel azonban arra, hogy az említett válasz nem volt kielégítő, a Bizottság 2003. július 11-i levelében indokolással ellátott kiegészítő véleményt küldött az Olasz Köztársaságnak, amelyben felhívta e tagállamot arra, hogy az e vélemény kézhezvételétől számított új, két hónapos határidőn belül tegye meg a megfelelő intézkedéseket.

12

Az olasz kormány, miután az említett határidő két hónappal történő meghosszabbításáért folyamodott, a Bizottság nemzeti jogszabályokkal kapcsolatos észrevételeire az Állandó Képviselet 2003. november 12-i és december 19-i feljegyzéseivel válaszolt.

13

A Bizottság a kifogásolt jogsértésre vonatkozó következtetéseinek pontosítására, többek között Kokott főtanácsnoknak a C-457/02. sz. Niselli-ügyre vonatkozó 2004. június 10-i indítványára (2004. november 11-én hozott ítélet, EBHT 2004., I-10853. o.) figyelemmel, 2004. július 9-i levelében indokolással ellátott második kiegészítő véleményt adott, amelyben ismételten felhívta az Olasz Köztársaságot, hogy az e vélemény kézhezvételétől számított két hónapos határidőn belül tegye meg a megfelelő intézkedéseket.

14

Az olasz hatóságok ez utóbbi indokolással ellátott véleményre a 2004. szeptember 29-én kelt feljegyzés útján válaszoltak.

15

A Bizottság, mivel továbbra sem tartotta kielégítőnek a helyzetet, a jelen kereset előterjesztése mellett döntött.

16

A Bizottság kifogásának mindkét részében arra hivatkozik, hogy a 22/97. sz. törvényerejű rendelet 6. cikke (1) bekezdése a) pontjának az olasz jogalkotó által a jogvita tárgyát képező rendelkezés (1) és (2) bekezdésében adott értelmezése ellentétes az irányelv 1. cikkének a) pontjával.

17

Először is véleménye szerint a jogvita tárgyát képező rendelkezés (1) bekezdésének a) és b) pontjában „az ártalmatlanítási vagy hasznosítási tevékenységre” és „az ártalmatlanítási vagy hasznosítási műveletekre” történő hivatkozások, mivel azokat „a [22/97. sz. törvényerejű rendelet] B. és C. melléklete szerinti” meghatározás pontosítja, különbségtételt vezetnek be egyrészt az általánosságban értendő ártalmatlanítási vagy hasznosítási műveletek, másrészt az említett törvényerejű rendelet B. és C. mellékletében kifejezetten előírt műveletek között. Így a 22/97. sz. törvényerejű rendelet A. melléklete által érintett anyagok, tárgyak vagy javak, amelyeket a birtokosuk az e törvényerejű rendelet B. mellékletében foglaltaktól eltérő ártalmatlanítási műveleteknek vagy az annak C. mellékletében foglaltaktól eltérő hasznosítási műveleteknek vet alá, arra szán vagy kíván szánni, kikerülnek a hulladékká minősíthetőség alól, ennélfogva pedig a hulladékgazdálkodási jogszabályok hatálya alól.

18

Következésképp véleménye szerint a szóban forgó rendelkezésnek az a következménye, hogy jogellenesen határolja körül a hulladék fogalmának hatályát és ennek megfelelően az olasz hulladékgazdálkodási jogszabályok alkalmazási körét.

19

A Bizottság a jogvita tárgyát képező rendelkezés (2) bekezdésével kapcsolatban másodsorban azt hangsúlyozza, hogy azáltal, hogy az ugyanezen rendelkezés (1) bekezdésének b) és c) pontjában meghatározott hulladék-fogalom értelmezési szempontjai, és következésképp a hulladékká minősítés alól kizár – az említett (2) bekezdés a) és b) pontjában megadott feltételek mellett – bizonyos termelési vagy fogyasztási maradékanyagokat, azzal jár, hogy az olasz jogalkotó implicit módon elismeri, hogy az említett körülmények között az említett maradékanyagok a hulladékok jellemzőit mutatják, azonban a hulladékokra vonatkozó jogszabályok alkalmazását a szóban forgó maradékanyagok kezelésére vonatkozó feltételek miatt kizárja.

20

Márpedig a Bizottság véleménye szerint elfogadhatatlan az olyan anyagoknak vagy tárgyaknak az irányelv hatálya alól történő kifejezett kizárása, amelyektől a birtokosuk megválni szándékozik vagy megválni köteles, még akkor is, ha egy termelési vagy fogyasztási cikluson belül – akár előzetes kezelés útján, akár annak szükségessége nélkül – ismételten felhasználhatók vagy ismételt felhasználásra kerülnek, az első esetben kizárólag azzal a feltétellel, hogy azokat a vonatkozó mellékletben kifejezetten említett hasznosítási műveleteknek nem vetik alá és azok – előzetes kezelés hiánya esetén – nem károsítják a környezetet.

21

Következésképp az Olasz Köztársaság állításával ellentétben a jogvita tárgyát képező rendelkezés nem egyszerűen arra korlátozódik, hogy megadja azokat az értelmezési szempontokat, amelyek lehetővé teszik az azt meghatározó feltételek teljesülésének ellenőrzését, hogy valóban hulladékról van-e szó, hanem értelemszűkítő hatással is jár a hulladék fogalmát illetően, valamint megszorító hatással annak alkalmazását illetően, különösen azáltal, hogy a hasznosítható hulladékok jelentős részét kivonja az irányelvet átültető nemzeti rendelkezések alkalmazása alól.

22

Az Olasz Köztársaság úgy véli, hogy az ismételten felhasznált anyagok nem minősülnek hulladéknak akkor sem, ha a birtokosuk egyéb gyártási folyamatokra kívánja azokat átadni. A Bíróság ítélkezési gyakorlata ugyanis bizonyos feltételek mellett kiterjesztette a hulladék-fogalom kizárását – akár harmadik személyek által – ténylegesen ismételten felhasznált anyagokra.

23

E tagállam szerint a jogvita tárgyát képező rendelkezés azokat a kritériumokat határozza meg, amelyek segítségével ellenőrizhető, hogy valamely anyag birtokosa megvált-e attól, úgy döntött-e, hogy megválik attól vagy köteles-e attól megválni. Ezek a kritériumok, amelyek kiterjesztik a vizsgálatot az érintett anyag tényleges és objektív felhasználására, lehetővé teszik a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítéletben ismertetett két feltétel betartását, nevezetesen az ismételt felhasználás bizonyosságát és a lerakott anyagok felvételét a hulladék fogalmába.

24

Az említett tagállam azt állítja, hogy a lerakás közvetett módja annak, hogy valamely anyagot vagy tárgyat ártalmatlanítási vagy hasznosítási műveletre szánjanak oly módon, hogy az anyag vagy tárgy lerakásának tényére valójában a jogvita tárgyát képező rendelkezés (1) bekezdésének a) pontja vonatkozik.

25

Az Olasz Köztársaság szerint a jogvita tárgyát képező rendelkezés (2) bekezdése a Bíróság ítélkezési gyakorlatát alátámasztó elvekkel összhangban a hulladékká minősítés alól kizárja azokat az ipari melléktermékeket, amelyek ugyan nem a fő termékek, nem tekinthetők hulladéknak, mert azokat ugyanabban az állapotban „megválásra” irányuló művelet, azaz „előzetes átalakítás” nélkül vagy olyan előzetes kezelést követően használnak fel ismételten, amely nem minősül teljes hasznosításnak, mint például a válogatási, a szétválasztási, a sűrítési vagy a rostálási műveletek.

26

A jogvita tárgyát képező rendelkezéssel, amelyet összességében kell vizsgálni, az olasz jogalkotó pozitív értelmezési szempontokat kívánt adni ahhoz, hogy az olyan anyagok, amelyektől a birtokosuk megválik, megválni szándékozik vagy megválni köteles, a hulladék fogalma alá tartozzanak. Szükséges lenne meghatározott értelmezési szempontokkal pozitív hulladékjegyzéket szolgáltatni, és nem abból az előfeltételezésből kiindulni, hogy minden dolog hulladék az olyan anyagok vagy tárgyak kivételével, amelyekről bizonyítható, hogy attól a birtokosuk nem válik meg, nem szándékozik vagy nem köteles megválni.

27

Az Olasz Köztársaság szerint a Bizottság feltevése azt vonja maga után, hogy a „megválni” kifejezéshez kapcsolódó bármely pontosítás elkerülhetetlen következménye az irányelv alkalmazási körének leszűkülése, ami véleménye szerint korlátozza a tagállamok azon lehetőségét, hogy meghatározzák az irányelvek végrehajtásának módozatait.

28

Végezetül a tárgyalás során az Olasz Köztársaság rámutatott, hogy Olaszországban a hulladékgazdálkodási tevékenységet időnként olyan személyek látják el, akik „a jogszerűség határán” működnek, így e tagállam inkább a hulladéktermelőkre hagyatkozott a hulladékgazdálkodás biztosítása érdekében, ahelyett hogy az említett termelők harmadik személy szervezeteknek engedjék át a hulladékgazdálkodást.

29

A Bizottság kifogásának első részében lényegében azt fejti ki, hogy a jogvita tárgyát képező rendelkezés (1) bekezdésében foglalt értelmezésnek az a hatása, hogy jogellenesen határolja körül a hulladék fogalmát a területre vonatkozó olasz szabályozás szempontjából azáltal, hogy ezt a fogalmat a 22/97. sz. törvényerejű rendelet B. és C. – szövegezésükben az irányelv II. A., illetve II. B. mellékletének megfelelő – mellékletében foglalt ártalmatlanítási és hasznosítási műveletek tárgyát képező anyagokra korlátozza, az említett B. és C. mellékletekben fel nem sorolt egyéb ártalmatlanítási vagy hasznosítási műveletek kivételével.

30

E kifogás második részében a Bizottság lényegében azt állítja, hogy a jogvita tárgyát képező rendelkezés (2) bekezdésében foglalt kizárásnak szintén az a hatása, hogy jogellenesen határolja körül az említett hulladék-fogalmat, mivel ez a kizárás olyan termelési vagy fogyasztási maradékanyagokra vonatkozik, amelyek ugyanazon termelési vagy fogyasztási cikluson belül, illetve hasonló vagy különböző cikluson belül ismételten felhasználhatók vagy ismételten felhasználásra kerülnek előzetes kezelés és a környezet károsítása nélkül, illetve előzetes kezelést követően a 22/97. sz. törvényerejű rendelet C. mellékletében felsorolt hasznosítási műveletek szükségessége nélkül.

31

Tekintettel az Olasz Köztársaság álláspontjára, amely lényegében úgy ítéli meg, hogy a jogvita tárgyát képező rendelkezést összességében kell vizsgálni, és az irányelv 1. cikkének a) pontja szerinti „hulladék” fogalmának a tartalmát egyértelművé kell tenni még azt megelőzően, hogy sor kerülne a Bizottság által tett kifogás két részének együttes vizsgálatára, indokolt emlékeztetni a Bíróság kérdéses fogalommal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatára.

32

E tekintetben az irányelv 1. cikke a) pontja első bekezdésének meghatározása szerint hulladék „az [ezen irányelv] I. melléklet[é]ben felsorolt kategóriák bármelyikébe tartozó olyan anyag vagy tárgy, amelytől birtokosa megválik, megválni szándékozik […]”. Ezt a meghatározást a fenti melléklet a hulladéknak minősülő anyagok és tárgyak jegyzékével pontosítja és illusztrálja. Ez a jegyzék azonban csak iránymutatás jellegű, mivel a hulladékminősítés mindenekelőtt a birtokos magatartásán és a „megválni” kifejezés jelentésén alapul (lásd e tekintetben a C-129/96. sz., Inter-Environnement Wallonie ügyben 1997. december 18-án hozott ítélet [EBHT 1997., I-7411. o.] 26. pontját; a C-1/03. sz., Van de Walle és társai ügyben 2004. szeptember 7-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-7613. o.] 42. pontját, valamint a C-252/05. sz., Thames Water Utilities ügyben 2007. május 10-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-3883. o.] 24. pontját).

33

A „megválni” kifejezést nemcsak az irányelv alapvető célkitűzésére figyelemmel kell értelmezni, amely a harmadik preambulumbekezdés értelmében „az emberi egészség és a környezet védelme a hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése, tárolása és lerakása által okozott káros hatások ellen”, hanem az EK 174. cikk (2) bekezdése alapján is. E rendelkezés szerint „[a] Közösség környezetpolitikájának célja a magas szintű védelem, figyelembe véve ugyanakkor a Közösség különböző régióinak helyzetében mutatkozó különbségeket. Ez a politika az elővigyázatosság és a megelőzés elvén alapul […]”. Következésképp az irányelv 1. cikkének a) pontja szerinti „megválni” kifejezést és a „hulladék” fogalmát tehát nem lehet megszorítóan értelmezni (lásd e tekintetben a C-418/97. és C-419/97. sz., ARCO Chemie Nederland és társai egyesített ügyekben 2000. június 15-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-4475. o.] 36–40. pontját, valamint a fent hivatkozott Thames Water Utilities ügyben hozott ítélet 27. pontját).

34

Bizonyos körülmények utalhatnak anyagtól vagy tárgytól való „megválást” jelző cselekedet, szándék vagy kötelezettség meglétére az irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében (a fent hivatkozott ARCO Chemie Nederland és társai ügyben hozott ítélet 83. pontja). Ez a helyzet különösen, ha a felhasznált anyag termelési vagy fogyasztási maradékanyag, azaz olyan termék, amelynek nem ez volt a rendeltetése (lásd e tekintetben a fent hivatkozott ARCO Chemie Nederland és társai ügyben hozott ítélet 84. pontját és a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítélet 43. pontját).

35

Egyébiránt valamely anyag feldolgozási módja vagy felhasználási módja nem meghatározó abból a szempontból, hogy hulladéknak minősül-e, vagy sem (lásd a fent hivatkozott ARCO Chemie Nederland és társai ügyben hozott ítélet 64. pontját, valamint C-176/05. sz., KVZ retec ügyben 2007. március 1-jén hozott ítélet [EBHT 2007., I-1721. o.] 52. pontját).

36

A Bíróság így egyrészt azt pontosította, hogy az irányelv II. A. és II. B. mellékletében foglalt ártalmatlanítási, illetve hasznosítási műveletek valamelyikének végrehajtása önmagában még nem teszi lehetővé a kérdéses művelet tárgyát képező anyag vagy tárgy hulladékká minősítését (lásd különösen e tekintetben a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítélet 36. és 37. pontját), másrészt pedig azt, hogy a hulladék fogalma nem zárja ki az ismételt gazdasági felhasználásra alkalmas anyagokat és tárgyakat (lásd különösen e tekintetben a C-304/94., C-330/94., C-342/94. és C-224/95. sz., Tombesi és társai egyesített ügyekben 1997. június 25-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-3561. o.] 47. és 48. pontját). Az irányelv által felállított felügyeleti és gazdálkodási rendszer célja ugyanis, hogy minden olyan tárgyra és anyagra vonatkozzon, amelytől a birtokosa megválik akkor is, ha ezek piaci értékkel rendelkeznek, és újrafeldolgozás, hasznosítás vagy ismételt felhasználás céljából üzletszerűen gyűjtik őket (lásd különösen a C-9/00. sz., Palin Granit és Vehmassalon kansanterveystyön kuntayhtymän hallitus ügyben 2002. április 18-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-3533. o.] 29. pontját, a továbbiakban: a Palin Granit ügyben hozott ítélet).

37

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik azonban az is, hogy egyes esetekben a – nem elsősorban termelési célú kitermelés vagy gyártás során keletkezett – javak, anyagok és nyersanyagok nem maradékanyagnak, hanem mellékterméknek minősülhetnek, amelytől a birtokosa az irányelv 1. cikkének a) pontja értelmében nem „megválni” szándékozik, hanem amelyet adott esetben az azt előállító gazdasági szereplőtől eltérő gazdasági szereplők igényeinek kielégítésére, számára kedvező feltételekkel egy későbbi folyamat során kíván felhasználni vagy forgalomba hozni – feltéve, hogy ez az ismételt felhasználás biztos, nem tesz szükségessé előzetes átalakítást, és illeszkedik a termelési vagy felhasználási folyamatba (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Palin Granit ügyben hozott ítélet 34–36. pontját; a C-114/01. sz., AvestaPolarit Chrome ügyben 2003. szeptember 11-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-8725. o.] 33–38. pontját; a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítélet 47. pontját;, a C-416/02. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2005. szeptember 8-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-7487. o.] 87. és 90. pontját, valamint a C-121/03. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2005. szeptember 8-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-7569. o.] 58. és 61. pontját).

38

Ennélfogva az anyag termelési maradékanyag jellegén alapuló szemponton kívül az anyag előzetes átalakítási művelet nélküli ismételt felhasználásának valószínűségi foka is releváns szempontnak minősül annak értékeléséhez, hogy az említett anyag az irányelv értelmében hulladék-e, vagy sem. Ha az érintett anyag ismételt felhasználásának egyszerű lehetőségén túlmenően a birtokosnak gazdasági előnye származik belőle, az ismételt felhasználás valószínűsége magas. Ilyen esetben a kérdéses anyag már nem lehet olyan teher, amelytől a birtokosa „megválni” szándékozna, hanem valódi termék (lásd a fent hivatkozott Palin Granit ügyben hozott ítélet 37. pontját és a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítélet 46. pontját).

39

Ha azonban az ilyen ismételt felhasználás tartós, tehát a birtokos számára terhet jelentő, és esetlegesen – az irányelv által pontosan korlátozni kívánt – környezetkárosító tárolási műveleteket tesz szükségessé, nem minősülhet biztosnak, és csak többé-kevésbé hosszú távon előre tervezhetőnek tekinthető, így a kérdéses anyagot főszabály szerint hulladéknak kell tekinteni (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Palin Granit ügyben hozott ítélet 38. pontját és a fent hivatkozott AvestaPolarit Chrome ügyben hozott ítélet 39. pontját).

40

Azt, hogy valóban az irányelv értelmében vett „hulladékról” van szó, ennek megfelelően valamennyi körülményre figyelemmel kell ellenőrizni, figyelembe véve az irányelv célkitűzését, és ügyelve arra, hogy annak hatékony érvényesülése ne sérüljön (lásd a fent hivatkozott ARCO Chemie Nederland és társai ügyben hozott ítélet 88. pontját, a fent hivatkozott KVZ retec ügyben hozott ítélet 63. pontját, valamint a C-235/02. sz., Saetti és Frediani ügyben 2004. január 15-én hozott végzés [EBHT 2005., I-1005. o.] 40. pontját).

41

Mivel az irányelv semmilyen döntő szempontot nem határoz meg arra vonatkozóan, hogyan állapítható meg a birtokos arra irányuló szándéka, hogy az adott tárgytól vagy anyagtól megváljon, közösségi rendelkezések hiányában a tagállamok szabadon választhatnak a nemzeti jogba átültetett irányelvekben megállapított tényállási elemek bizonyításának módozatai között, ami azonban nem veszélyeztetheti a közösségi jog hatékony érvényesülését (lásd a fent hivatkozott ARCO Chemie Nederland és társai ügyben hozott ítélet 41. pontját és a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítélet 34. pontját). Így a tagállamok meghatározhatnak például különféle hulladékkategóriákat, különösen azok kezelése szervezésének és ellenőrzésének megkönnyítése céljából, amennyiben az irányelvből vagy az ezen hulladékokra vonatkozó egyéb közösségi jogi rendelkezésekből eredő kötelezettségeiket teljesítik, és az irányelvből eredő kötelezettségeket átültető szövegek hatálya alól kizárt esetleges kategóriák megfelelnek az irányelv 2. cikkének (1) bekezdésében foglaltaknak (lásd e tekintetben a C-62/03. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2004. december 16-án hozott ítélet [az EBHT-ban nem tették közzé] 12. pontját).

42

A jelen esetben bizonyos egyrészt, hogy a jogvita tárgyát képező rendelkezés (1) bekezdésének megfelelően csak az tekintendő valamely anyagtól vagy tárgytól való „megválás” tényének, szándékának vagy kötelezettségének az irányelv 1. cikke a) pontjának első bekezdése értelmében, ha a szóban forgó anyagot vagy tárgyat közvetve vagy közvetlenül a 22/97. sz. törvényerejű rendelet B. és C. mellékletében említett ártalmatlanítási vagy hasznosítási műveletekre szánják, másrészt az, ha az említett B. és C. melléklet szövegezése megfelel az irányelv II. A. és II. B. mellékletének.

43

Márpedig ahogyan arra a jelen ítélet 36. pontja emlékeztetett, az irányelv II. A. és II. B. mellékletében foglalt ártalmatlanítási, illetve hasznosítási műveletek valamelyikének végrehajtása önmagában még nem teszi lehetővé a kérdéses művelet tárgyát képező anyag vagy tárgy hulladékká minősítését.

44

Egyrészt azzal, ha az anyagtól vagy tárgytól való megválást kizárólag a 22/97. sz. törvényerejű rendelet B. vagy C. mellékletében említett ártalmatlanítási vagy hasznosítási művelet végrehajtásával határozzuk meg, a jogvita tárgyát képező rendelkezés (1) bekezdése szerinti értelmezés a hulladékká minősítést olyan művelettől teszi függővé, amely önmagában csak akkor minősülhet ártalmatlanítási vagy hasznosítási műveletnek, ha hulladékra vonatkozik, ily módon ez az értelmezés valójában egyáltalán nem pontosítja a hulladék fogalmát. Így a szóban forgó értelmezés szerint az irányelv II. A. és II. B. mellékletében említett művelettípusok valamelyikében érintett bármely anyagot vagy tárgyat hulladéknak kell minősíteni – oly módon, hogy a szóban forgó értelmezés alapján hulladéknak minősülnek az említett irányelv értelmében annak nem minősülő anyagok és tárgyak (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítélet 36. és 37. pontját).

45

Másrészt a jelen ítélet 42. pontjában kifejtett értelmezés azt feltételezi, hogy az olyan anyag vagy tárgy, amelytől a birtokosa az irányelv II. A. és II. B. mellékletében említettektől eltérő módon válik meg, nem hulladék, ily módon korlátozza az irányelv 1. cikkének a) pontja szerinti hulladék fogalmát is. Így a szóban forgó értelmezésnek megfelelően az olyan anyag vagy tárgy, amelyre nem vonatkozik ártalmatlanítási vagy hasznosítási kötelezettség, és amelytől a birtokosa egyszerű lerakás útján válik meg ilyen műveletnek való alávetés nélkül, nem minősül hulladéknak, miközben az irányelv értelmében hulladék lenne (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Niselli-ügyben hozott ítélet 38. pontját).

46

E tárgyban az Olasz Köztársaságnak a jelen ítélet 24. pontjában kifejtett érve, miszerint valamely anyag vagy tárgy lerakásának tényére valójában a jogvita tárgyát képező rendelkezés (1) bekezdésének a) pontja vonatkozik, nem fogadható el. Ugyanis még ha az említett pont ilyen értelmezése érvényesíthető is a nemzeti jogban, a jogvita tárgyát képező rendelkezés – e tekintetben való egyértelműsége és pontossága hiányában – nem tudja biztosítani az irányelv teljeskörű alkalmazását.

47

Az is bizonyos, hogy a jogvita tárgyát képező rendelkezés (2) bekezdésében megadott pontosítás szerint ahhoz, hogy valamely termelési vagy fogyasztási maradékanyag elkerülje a hulladékká minősítést, elegendő, hogy bármely termelési vagy fogyasztási ciklusban ismételten felhasználják vagy ismételten felhasználható legyen akár előzetes kezelés és a környezet károsítása nélkül, akár előzetes kezelést követően, amennyiben nem a 22/97. sz. törvényerejű rendelet – szövegezésében az irányelv II. B. mellékletének megfelelő – C. mellékletében felsorolt hasznosítási műveletek valamelyikéről van szó.

48

Márpedig ez az állítás nem felel meg a jelen ítélet 33–39. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlat követelményeinek. Ahhoz vezet ugyanis, hogy azok a termelési vagy fogyasztási maradékanyagok, amelyek mégis megfelelnek az irányelv 1. cikke a) pontjának első bekezdésében foglalt „hulladék” fogalmának, elkerülik a hulladékká minősítést.

49

Különösképpen, ahogyan az a jelen ítélet 34–36. pontjából következik, az a tény, hogy valamely anyag termelési vagy fogyasztási maradékanyag, azt jelzi, hogy hulladékról van szó, és kizárólag az a körülmény, hogy valamely anyagot ismételt felhasználásra szánnak, vagy alkalmas arra, nem lehet meghatározó abból a szempontból, hogy hulladéknak minősül-e, vagy sem.

50

Egyebekben az Olasz Köztársaságnak a jelen ítélet 25. pontjában kifejtett érvelése nem fogadható el. Figyelembe véve ugyanis a jelen ítélet 33. pontjában felidézett, a hulladék fogalmának tág értelmezésére vonatkozó kötelezettséget és a Bíróságnak a jelen ítélet 34–39. pontjában említett ítélkezési gyakorlatának követelményeit, a javak, anyagok vagy nyersanyagok, amelyek nem termelési célú gyártás során keletkeztek, nem tekinthetők olyan melléktermékeknek, amelyektől a birtokosuk csak akkor kíván megválni, ha azok ismételt felhasználása, beleértve az azt előállító gazdasági szereplőktől eltérő gazdasági szereplők igényeinek kielégítését is, nem egyszerűen esetleges, hanem biztos, nem tesz szükségessé előzetes átalakítást, és illeszkedik a termelési vagy felhasználási folyamatba.

51

Végezetül az Olasz Köztársaságnak a tárgyalás során tett észrevételeivel kapcsolatban azt a tényt illetően, hogy „a jogszerűség határán” tevékenykedőként bemutatott személyek a hulladékgazdálkodási ágazat aktív szereplői, elegendő rámutatni arra, még ha feltételezzük is, hogy ez a körülmény megállapítható, ez nem indokolhatja a szóban forgó tagállam irányelvből eredő kötelezettségeinek megsértését.

52

A fentiekre tekintettel a Bizottság keresetét el kell fogadni.

53

Ennélfogva azt kell megállapítani, hogy az Olasz Köztársaság azáltal, hogy elfogadta és hatályban tartotta a 2002. július 8-i 138. sz. törvényrendelet, jelenleg, módosítást követően a 2002. augusztus 8-i 178. sz. törvény 14. cikkét, amely kizárja a 22/97. sz. törvényerejű rendelet tárgyi hatálya alól egyrészt az említett rendelet B. és C. mellékletében kifejezetten nem említett ártalmatlanítási vagy hasznosítási műveletekre szánt anyagokat, tárgyakat vagy javakat, másrészt a termelési maradékanyagként keletkező olyan anyagokat vagy tárgyakat, amelyektől birtokosuk megválni szándékozik vagy megválni köteles, ha azok egy termelési vagy fogyasztási cikluson belül ismételten felhasználhatók vagy ismételt felhasználásra kerülnek, előzetes kezelés és a környezet károsítása nélkül, illetve előzetes kezelést követően, amennyiben nem az ugyanezen rendelet C. mellékletében felsorolt hasznosítási műveletek valamelyikéről van szó, nem teljesítette az irányelv 1. cikkének a) pontjából eredő kötelezettségeit.

54

Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az Olasz Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: