C‑373/03. sz. ügy

Ceyhun Aydinli

kontra

Land Baden-Württemberg

(a Verwaltungsgerichts Freiburg [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„EGK–Törökország társulás – Munkavállalók szabad mozgása – 1/80 társulási tanácsi határozat – 6. és 7. cikk – Büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet – Szabadságvesztés-büntetés – A tartózkodási jogra gyakorolt hatás”

A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2005. július 7.  

Az ítélet összefoglalása

Nemzetközi megállapodások — Az EGK–Törökország társulási megállapodás — Az EGK–Törökország társulási megállapodás által felállított Társulási Tanács — 1/80 határozat — Családegyesítés — Valamely tagállam hivatalos munkaerőpiacán jelen lévő török munkavállaló családtagjainak a választásuk szerinti munkaviszonyhoz való hozzáférése e tagállamban — Fogva tartás, majd kábítószer-elvonó kezelés következtében a munkaerőpiacról való hosszabb távollét miatti vagy a török munkavállalóval való közös háztartásvezetés hiánya miatti jogkorlátozás — Megengedhetetlenség

(1/80 EGK–Törökország társulási tanácsi határozat, 7. cikk, első bekezdés)

Az 1/80 EGK–Törökország társulási tanácsi határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése alapján a választása szerinti munkaviszonyhoz való szabad hozzáférés jogával rendelkező török állampolgár, aki török munkavállaló családtagja, és aki a fogadó tagállamban legalább öt éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezik, nem veszíti el e jogát sem az akár több éves fogva tartása következtében – melyet hosszú távú kábítószer‑elvonó kezelés követ ‑, a munkaerőpiacról való hosszabb távolléte miatt, sem amiatt, hogy a kiutasító határozat meghozatalakor nagykorú, és már nem a tartózkodási jogát megalapozó török munkavállalónál lakik, hanem e munkavállalótól független háztartást vezet.

(vö. 32. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2005. július 7.(*)

„EGK–Törökország társulás – Munkavállalók szabad mozgása – 1/80 társulási tanácsi határozat – 6. és 7. cikk – Büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet – Szabadságvesztés-büntetés – A tartózkodási jogra gyakorolt hatás”

A C‑373/03. sz. ügyben,

az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Verwaltungsgericht Freiburg (Németország) a Bírósághoz 2003. szeptember 5-én érkezett 2003. március 12-i határozatával terjesztett elő az előtte

Ceyhun Aydinli

és

a Land Baden-Württemberg

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (ötödik tanács),

tagjai: R. Silva de Lapuerta tanácselnök, R. Schintgen (előadó) és P. Kūris bírák,

főtanácsnok: D. Ruiz‑Jarabo Colomer,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

–       Land Baden-Württemberg képviseletében I. Karrais, meghatalmazotti minőségben,

–       a német kormány képviseletében A. Tiemann, meghatalmazotti minőségben,

–       az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében G. Rozet és H. Kreppel, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1       Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19-i 1/80 társulási tanácsi határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat) 6. és 7. cikkének értelmezésére irányul. A Társulási Tanácsot az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló, egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az Európai Gazdasági Közösség tagállamai és a Közösség által 1963. szeptember 12-én Ankarában aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás létesítette.

2       E kérelmet a C. Aydinli török állampolgár és Land Baden-Württemberg között a német államterületről való kiutasítás miatt folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

 Jogi háttér

3       Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:

„(1)  A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam hivatalos munkaerőpiacán jelen lévő török munkavállaló ebben a tagállamban

–       egy év hivatalos foglalkoztatás után jogosult arra, hogy munkavállalási engedélyét ugyanannál a munkaadónál megújítsa, amennyiben munkahellyel rendelkezik;

–       három év hivatalos foglalkoztatás után – és a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – jogosult arra, hogy ugyanazon foglalkozás vonatkozásában a választása szerinti munkaadónál pályázzon hivatalos feltételek mellett e tagállam munkaügyi hatóságánál bejelentett állásajánlatra;

–       négy év hivatalos foglalkoztatás után jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő munkavállalásra.

(2)       Az éves szabadság és az anyaság, munkahelyi baleset vagy rövid betegség miatti távollét beleszámít a hivatalos foglalkoztatás idejébe. Az önhibán kívüli munkanélküliség időtartama, amelyet az illetékes hatóságok szabályosan megállapítottak, valamint a hosszabb betegség miatti távollét ugyan nem számít bele a hivatalos foglalkoztatás idejébe, de nem érinti a korábbi foglalkoztatási időtartam alatt megszerzett jogokat.” [nem hivatalos fordítás]

4       E határozat 7. cikke szerint:

„Valamely tagállam hivatalos munkaerőpiacán jelen lévő török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy hozzá költözzön,

–       jogosult – a Közösség tagállamai munkavállalóinak biztosítandó elsőbbségre is figyelemmel – bármely állásajánlatra pályázni, amennyiben ott már legalább három éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezik;

–       jogosult a választása szerinti bármely munkaviszonyban történő szabad munkavállalásra, amennyiben ott legalább öt éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezik.

A török munkavállaló gyermeke, aki a fogadó országban szakképzésben vett részt, az érintett tagállamban való tartózkodása időtartamától függetlenül pályázhat minden állásajánlatra, amennyiben egyik szülője az érintett tagállamban legalább három éve szabályszerűen alkalmazásban állt.” [nem hivatalos fordítás]

5       Ugyanezen határozat 14. cikkének (1) bekezdése szerint:

„E szakasz rendelkezéseit a közrend, a közbiztonság és a közegészség miatt indokolt korlátozásokra is figyelemmel kell alkalmazni.” [nem hivatalos fordítás]

 Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

6       Az iratokból kitűnik, hogy C. Aydinli Németországban született 1974-ben. 1980 és 1989 között nagyszüleinél élt Törökországban, és ott járt iskolába. 1989 szeptemberében engedélyt kapott arra, hogy a szüleihez költözzön Németországba, ahol szakképzésben vett részt. 1995 januárjától 2000 szeptemberéig ott ugyanannál a munkáltatónál állt munkaviszonyban, és 1995 júniusától határozatlan időre szóló tartózkodási engedéllyel rendelkezik e tagállamban.

7       El nem hanyagolható mennyiségű kábítószerrel való tiltott kereskedés miatt 2000. szeptember 27-én őrizetbe vették, előzetes letartóztatásba helyezték, és 2001. május 31-én három év szabadságvesztésre ítélték, amelybe beszámították előzetes fogva tartásának időtartamát.

8       Miután C. Aydinli a büntetésének egy részét kitöltötte, 2001. október 2-án feltételes szabadságra bocsátották hosszú távú kábítószer-elvonó kezelésen való részvételének lehetővé tétele érdekében, amit 2002. július 16-án sikerrel be is fejezett. E kezelés tartamát a 2002. november 6-i bírósági határozat beszámította a kiszabott büntetésbe, és a büntetés fennmaradó részére az elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta.

9       C. Ayindli a kezelés befejezése óta apjánál dolgozik Németországban.

10     A német hatóságok 2001. augusztus 16-án elrendelték azonnali kiutasítását, a határozatot az érintett ezután szeptember 20-án megsemmisítés iránti keresettel támadta meg.

11     A nemzeti bíróság akként vélekedett, hogy a kiutasító határozat megfelel a nemzeti jognak, melynek értelmében a kábítószerekről szóló törvény rendelkezéseinek megszegése miatt jogerősen legalább három évi, próbaidőre fel nem függesztett szabadságvesztésre ítélt külföldi kiutasítása kötelező, ám kétségei voltak e kiutasításnak az 1/80 határozattal való összeegyeztethetőségét illetően.

12     Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján ugyanis e határozat 14. cikkének (1) bekezdésével ellentétes a török állampolgár büntetőjogi felelősségének megállapítását követő automatikus kiutasítása más külföldiekkel szembeni elrettentési céllal, anélkül, hogy az érintett személyes magatartása konkrétan alátámasztaná a feltételezést, miszerint a fogadó tagállam közrendjének megzavarására alkalmas más súlyos bűncselekményeket fog elkövetni (a C‑340/97. sz. Nazli-ügyben 2000. február 10-én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑957. o.]).

13     Márpedig a kérdéseket előterjesztő bíróság meggyőződése e tekintetben az, hogy C. Aydinli esetében a kiutasító határozat meghozatalakor a bűnismétlés konkrét veszélye már nem állt fenn.

14     E bíróság azonban, mielőtt az alapügyben az 1/80 határozat 14. cikke (1) bekezdésének alkalmazhatóságáról határozna, fontosnak véli annak meghatározását, mennyiben hivatkozhat az érintett e határozaton, közelebbről annak 6. és 7. cikkén alapuló jogra.

15     Igaz ugyan, hogy C. Aydinli több mint négy éven át folyamatosan hivatalos munkaviszonyban állt török munkavállalóként megszerezte az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik francia bekezdésében írt jogállást. Továbbá, a tagállam hivatalos munkaerőpiacán jelen lévő török munkavállaló gyermekeként, e tagállamban legalább öt éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezve, valamint mivel e tagállamban szakképzésben vett részt, C. Aydinli az e határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdésében és második bekezdésében írt jogok jogosultja is.

16     A kérdéseket előterjesztő bíróság azonban kérdésesnek tartja, nem vesztette-e el C. Aydinli e jogokat a munkaerőpiactól való hosszú ideig tartó távolléte következtében, először a 2000. szeptember 27-től 2001. július 3-ig tartó előzetes letartóztatása, majd 2001. július 4-től 2001. október 1-ig szabadságvesztésének végrehajtása, végül 2001. október 2-től 2002. július 16-ig tartó kábítószer-elvonó kezelése miatt.

17     Mivel a Verwaltungsgericht Freiburg úgy vélte, hogy e körülmények között a jogvita eldöntéséhez a közösségi jog értelmezése szükséges, eljárását felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)      A török munkavállalónak a munkaerőpiactól való azon oknál fogva fennálló távolléte, hogy szabadságvesztés-büntetését tölti, járhat-e azzal a következménnyel, hogy e munkavállaló e piacot elhagyja, és ennélfogva az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik francia bekezdésén alapuló, a kérdéses tagállamban több éven át tartó munkavállalásából eredő jogait elveszíti?

2)      Hogyan határozható meg ‑ adott esetben ‑ annak a munkavállaló által letöltött szabadságvesztéshez kötődő munkaerőpiactól való távollétnek a tartama, amely a munkavállaló jogaitól való megfosztását eredményezi?

3)      Ezen időtartam meghatározása során figyelembe vehető-e a török munkavállaló munkaerőpiactól való távollétének az az ideje, amelyet a kérdéses szabadságvesztést közvetlenül megelőzően előzetes fogva tartásban töltött?

4)      Ezen időtartam meghatározása során figyelembe vehető-e az a tény, hogy a kiutasító határozat meghozatalától kezdve a kérelmező még valószínűleg elég hosszú ideig a munkaerőpiacon kívül marad, mert e határozat nélkül fölöttébb valószínű, hogy társadalmi és szakmai visszailleszkedése érdekében hosszú távú kábítószer-elvonó kezelésen vehet részt, amihez a büntetés-végrehajtásából feltételes szabadságra bocsátják, és e tekintetben a siker kilátásai kellően kedvezőek?

5)      Ahhoz, hogy a török munkavállaló családtagja elveszítse az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdésén alapuló jogát, szükséges-e egyaránt, hogy e családtag családi életközössége megszakadjon azzal a török munkavállalóval, akitől a tartózkodási jogát eredezteti, valamint hogy e családtag véglegesen eltávozzon azon tagállam hivatalos munkaerőpiacáról, ahol mindketten élnek?

6)      A családi életközösségnek a tartózkodási jog szempontjából releváns felbomlását jelenti-e általában az, ha a török munkavállaló nagykorú gyermeke tartósan a szülei háztartásán kívül él, és már sem ő, sem a kérdéses török munkavállaló nem igényel közelséget vagy különösebb gondoskodást?

7)      A török munkavállaló családtagjának a munkaerőpiacról való, az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése szempontjából releváns kizárása értékelhető-e ugyanazon ismérvek alapján, mint az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik francia bekezdésén alapuló jogok elvesztése?

8)      Török munkavállalónak a szakképzést a fogadó tagállamban befejező gyermeke elveszíti-e az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésén alapuló jogát ahhoz, hogy az illető tagállamban bármely munkára jelentkezzen, amennyiben ezen országban tartósan munkaviszonyban állva e tagállam munkaerőpiacán van jelen?

9)      Elveszíti-e az érintett az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésén alapuló jogát, amennyiben e tagállam hivatalos munkaerőpiacát akként hagyja el, hogy elveszíti a török munkavállalóként az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének harmadik francia bekezdésén alapuló jogait?

  Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

 Bevezető megjegyzés

18     Bevezetésképpen meg kell állapítani, hogy az alapügy olyan török munkavállaló helyzetére vonatkozik, akinek – mivel olyan török bevándorló szülők gyermeke, akik közül legalább az egyik a tagállam hivatalos munkaerőpiacán van jelen – az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdése alapján engedélyezték, hogy családegyesítés jogcímén a szüleihez költözzön e tagállam területére. A kérdéseket előterjesztő bíróság ezzel összefüggésben megállapította, hogy az érintett e rendelkezés második francia bekezdésének megfelelően a választása szerinti munkaviszonyhoz való hozzáférésre jogosult, mivel e tagállamban legalább öt éve szabályszerű lakóhellyel rendelkezik.

19     Továbbá, az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése a török munkavállaló „családtag[jainak] szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül” alkalmazandó. Ebből az következik, hogy e rendelkezések e 6. cikk három francia bekezdésében szereplő, a hivatalos munkaviszony tartamához igazodva fokozatosan szélesedő jogokhoz képest lex specialisnak minősülnek.

20     E körülmények között először az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdése második francia bekezdésének értelmezésére irányuló ötödik, a hatodik és a hetedik kérdést kell megvizsgálni.

 Az ötödik, a hatodik és a hetedik kérdésről

21     E kérdések mind arra irányulnak, hogy valamely C. Aydinlihez hasonló török állampolgár mennyiben veszítheti el az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdésén alapuló jogát a választása szerinti bármely munkaviszonyhoz való szabad hozzáférésre akkor, ha több éves szabadságvesztésre ítélik, melynek végrehajtását kezdetben nem függesztik fel próbaidőre, majd egy részének végrehajtása helyett hosszú távú kábítószer-elvonó kezelésre kötelezik. Így tehát e kérdéseket együttesen kell vizsgálni.

22     A hasznos válaszadás végett először emlékeztetni kell arra az ítélkezési gyakorlatra, miszerint az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdése az olyan török állampolgár helyzetére vonatkozik, aki a fogadó tagállam hivatalos munkaerőpiacán jelen lévő vagy jelen volt török munkavállaló gyereke, és vagy családegyesítés jogcímén engedélyezték neki, hogy e munkavállalóhoz költözzön, vagy a fogadó tagállamban született és mindig ott lakott. E rendelkezésnek az ilyen típusú helyzetekre való alkalmazhatósága független attól a körülménytől, hogy a perbeli időpontban az érintett nagykorú és már nem lakik egy háztartásban a családjával, hanem az illető tagállamban tartózkodó munkavállalótól függetlenül tartja fenn magát (lásd e tekintetben a C‑329/97. sz. Ergat-ügyben 2000. március 16-án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑1487. o.] 26. és 27. pontját, valamint a C‑467/02. sz. Cetinkaya-ügyben 2004. november 11-én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑0000. o.] 34. pontját).

23     E török állampolgár tehát nem veszítheti el az e rendelkezés alapján szerzett jogait olyan körülmények bekövetkezte miatt, mint amilyenek az előző pontban szerepelnek. Továbbá, a családtagoknak az a joga, hogy bizonyos idő eltelte után a fogadó tagállamban valamely munkaviszonyhoz hozzáférhessenek, pontosan e tagállambeli helyzetük megszilárdítására irányul azáltal, hogy az önállósodás lehetőségét nyújtja számukra.

24     Valamint, noha az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének első francia bekezdése főszabályként azt követeli meg, hogy a török munkavállaló családtagja ténylegesen együtt éljen vele az alatt a három év alatt, amíg az érintett nem teljesíti maga is a fogadó tagállami munkaerőpiacra jutás feltételeit (lásd a C‑351/95. sz. Kadiman-ügyben 1997. április 17-én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑2133. o.] 33., 37., 40., 41. és 44. pontját, valamint a Cetinkaya-ítélet [hivatkozás fent] 30. pontját), a tagállamok nem jogosultak arra, hogy a török munkavállaló családtagjainak tartózkodását e hároméves időtartam letelte után is feltételektől tegyék függővé; ez még inkább érvényes arra a török bevándorlóra, aki teljesíti e 7. cikk első bekezdésének második francia bekezdésében előírt feltételeket (lásd a Kadiman-ítélet [hivatkozás fent] 37-39. pontját és a Cetinkaya-ítélet [hivatkozás fent] 30. pontját).

25     E tekintetben a Bíróság az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében írt családtagok vonatkozásában ‑ akik C. Aydinlinhez hasonlóan öt év hivatalos tartózkodást követően e rendelkezés második francia bekezdése szerint jogot szereztek a fogadó tagállamban a szabad munkavállalásra – közelebbről akként határozott, hogy e rendelkezés közvetlen hatályából nemcsak az következik, hogy az érintettek közvetlenül az 1/80 határozatból vezethetik le egyéni jogukat a munkavállalás terén, de e jog hatékony érvényesülése szükségszerűen magában foglalja a megfelelő tartózkodási jogot, amely független az e jogok megszerzéséhez szükséges feltételek folyamatos fennállásától (lásd az Ergat-ítélet [hivatkozás fent] 40. pontját, a Cetinkaya-ítélet [hivatkozás fent] 31. pontját és értelemszerűen a C‑383/03. sz. Dogan-ügyben a mai napon hozott ítélet [EBHT 2005., I‑0000. o.] 14. pontját).

26     Következésképpen az a körülmény, hogy a jogszerzés feltétele ‑ jelen esetben a török munkavállalóval bizonyos ideig való együttlakás ‑ elenyészik, miután e munkavállaló családtagja a kérdéses jogot megszerezte, nem teheti kétségessé a családtag jogosultságát.

27     Másodszor, az ítélkezési gyakorlat szerint az a tartózkodási jog, amely a török munkavállalónak az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésében megállapított feltételeit teljesítő családtagjai munkaerőpiachoz való hozzáférési jogának és tényleges munkavállalási jogának szükségszerű járuléka, kétféle korlátozás alá esik. A török bevándorlónak a tagállam területén való jelenléte az 1/80 határozat 14. cikkének (1) bekezdése alapján ‑ személyes magatartása folytán ‑ a közrendet, a közbiztonságot vagy a közegészséget ténylegesen és súlyosan veszélyeztetőnek minősülhet, vagy az érintett a fogadó tagállam területét jogos indok nélkül jelentős időtartamra elhagyja (lásd az Ergat-ítélet [hivatkozás fent] 45., 46. és 48. pontját, valamint a Cetinkaya-ítélet [hivatkozás fent] 36. pontját).

28     Ezzel szemben az 1/80 határozat 7. cikkének első mondata nem teszi lehetővé, hogy a végrehajtásában próbaidőre történő felfüggesztés nélküli, több éves szabadságvesztés-büntetésre ítélés következtében – melyet kábítószer-elvonó kezelés követ – azokat a jogokat, amelyeket ez a rendelkezés a C. Aydinli helyzetében levő török állampolgárnak megad ezen állampolgár munkaerőpiacról való hosszabb távolléte miatt, korlátozzák (lásd értelemszerűen a Cetinkaya-ítélet [hivatkozás fent] 39. pontját).

29     Az előző pontban szereplő értelmezés annál is inkább követendő, mert az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétben török munkavállalók esetében e munkavállaló családtagjai munkavállalási jogának keletkezése e határozat 7. cikke első bekezdésének értelmében nem e családtagoknak az érintett tagállam hivatalos munkaerőpiacán való jelenlét és nem bizonyos időtartamú munkavállaláson alapul, hanem pusztán azzal a munkavállalóval való háromévi együttlakáson, akitől jogaikat származtatják. Továbbá, e 7. cikk első bekezdésének első és második francia bekezdése a munkavállalásra jogosítja, de – ugyanezen határozat 6. cikkének (1) bekezdésétől eltérően – egyáltalán nem kötelezi a török munkavállaló családtagjait.

30     Következésképpen egyrészt az 1/80 határozat 6. cikke (2) bekezdésének rendelkezései semmiképpen nem alkalmazhatók e határozat 7. cikkének körében. Ugyanis e 6. cikk (2) bekezdése kizárólag az ugyanezen cikk (1) bekezdésében szereplő, a hivatalos munkaviszony időtartamához igazodva fokozatosan szélesedő jogok megalapozásának szakaszára vonatkozóan, és így egyedül az ehhez szükséges különböző munkavállalási időszakok számítása érdekében rögzíti a különböző munkaszünetelési okok hatását e szakaszokra (lásd a Dogan-ítélet [hivatkozás fent] 15. pontját).

31     Ebből másrészt az következik, hogy a török munkavállaló az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésében írt feltételeket teljesítő és a fogadó tagállamban munkát vállalni kívánó családtagjára nem vonatkoznak az e határozat 6. cikkének (1) bekezdésében írt, e tekintetben szigorúbb feltételek (lásd e tekintetben a C‑210/97. sz. Akman-ügyben 1998. november 19-én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑7519. o.] 48-50. pontját).

32     A fenti megfontolások összességére figyelemmel az ötödik, hatodik és hetedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1/80 határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése alapján a választása szerinti munkaviszonyhoz való szabad hozzáférés jogával rendelkező török állampolgár nem veszíti el e jogát sem az akár több éves fogva tartása következtében – melyet hosszú távú kábítószer-elvonó kezelés követ – a munkaerőpiacról való hosszabb távolléte miatt, sem amiatt, hogy a kiutasító határozat meghozatalakor nagykorú, és már nem a tartózkodási jogát megalapozó török munkavállalónál lakik, hanem e munkavállalótól független háztartást vezet.

 Az elsőtől a negyedikig terjedő, valamint a nyolcadik és a kilencedik kérdésről

33     Az ötödik, a hatodik és a hetedik kérdésre adott válaszra tekintettel a többi kérdésre nem kell választ adni.

 A költségekről

34     Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodás létesítette Társulási Tanács 1/80 határozata 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése alapján a választása szerinti munkaviszonyhoz való szabad hozzáférés jogával rendelkező török állampolgár nem veszíti el e jogát sem az akár több éves fogva tartása következtében – melyet hosszú távú kábítószer-elvonó kezelés követ – a munkaerőpiacról való hosszabb távolléte miatt, sem amiatt, hogy a kiutasító határozat meghozatalakor nagykorú és már nem a tartózkodási jogát megalapozó török munkavállalónál lakik, hanem e munkavállalótól független háztartást vezet.

Aláírások

---

* Az eljárás nyelve: német.