1

Az [EK 87.] és [EK 88.] cikknek a horizontális állami támogatások bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról szóló, 1998. május 7-i 994/98/EK tanácsi rendelet (HL L 142., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 312. o., a továbbiakban: alaprendelet) „Átláthatóság és nyomon követés” címet viselő 3. cikke a következőket fogalmazza meg:

„(1)   Amikor a Bizottság az (1) bekezdés alapján rendeleteket hoz, részletes szabályokat ír elő a tagállamoknak, hogy biztosítsa a bejelentés alól e rendeletek alapján mentesített támogatás átláthatóságát és nyomon követését. E szabályok különösen a (2), (3) és (4) bekezdésben foglalt követelményekből állnak.

(2)   Az e rendeletek alapján mentesített támogatási rendszerek vagy az e rendszereken kívül nyújtott egyedi támogatások végrehajtásakor a tagállamok a mentesített támogatási rendszerekkel vagy az ilyen támogatási rendszerek által le nem fedett egyedi támogatásokkal kapcsolatos adatok összefoglalását az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való közzététel végett a Bizottsághoz eljuttatják.

(3)   A tagállamok a csoportmentesítések alkalmazásával kapcsolatos minden információt rögzítenek és tárolnak. Amennyiben a Bizottság olyan információ birtokába jut, amelynek alapján kétségbe vonja, hogy a mentességet biztosító rendeletet megfelelően alkalmazzák, a tagállamok kötelesek minden olyan információt a Bizottsághoz eljuttatni, amelyet az szükségesnek tart annak értékeléséhez, hogy valamely támogatás megfelel-e a rendeletnek.

(4)   Évente legalább egyszer a tagállamok a Bizottság különleges előírásainak megfelelően és lehetőleg elektronikus formában tájékoztatást nyújtanak a csoportmentesítések alkalmazásáról. A Bizottság a rendelkezésre álló jelentéseket minden tagállam számára hozzáférhetővé teszi. A 7. cikkben említett tanácsadó bizottság évente egyszer megvizsgálja és értékeli e jelentéseket.”

2

Az [EK 87.] és [EK 88.] cikknek a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló, 2001. január 12-i 70/2001/EK bizottsági rendelet (HL L 10., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 141. o.; a továbbiakban: KKV-mentesítési rendelet) (20) preambulumbekezdésének akkoriban hatályos változata, amelyet az alaprendelet 1. cikke alapján fogadtak el, a következőképpen fogalmaz:

„Az átláthatóság és a hatékony ellenőrzés biztosítása érdekében [az alap]rendelet 3. cikkével összhangban létre kell hozni azt a szabványos formát, amelynek használatával az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való közzététel végett a tagállamok összefoglaló információt nyújtanak a Bizottságnak valahányszor e rendelettel összhangban lévő támogatási programot vezetnek be, vagy ilyen programon kívül egyedi támogatást nyújtanak. Ugyanilyen okokból szükséges a tagállamok által az e rendelettel mentesített támogatások nyilvántartására vonatkozó szabályok megállapítása. A tagállamok által a Bizottságnak benyújtandó éves jelentés céljából a Bizottságnak rögzítenie kell ennek konkrét követelményeit, beleértve a – széles körben rendelkezésre álló szükséges technológia révén – számítógépes formában nyújtott információt.”

3

A KKV-mentesítési rendelet „Átláthatóság és ellenőrzés” címet viselő 9. cikke (2) bekezdésében így rendelkezik:

„A tagállamok részletes nyilvántartást vezetnek az e rendelet által mentesített támogatási programokról, az e programok keretében nyújtott egyedi támogatásokról, illetve az e rendelet által mentesített, semmilyen létező támogatási programhoz nem tartozó egyedi támogatásokról. Az ilyen nyilvántartás tartalmaz minden, annak megállapításához szükséges információt, hogy a mentesítés e rendeletben foglalt feltételei teljesültek-e, beleértve a vállalkozásnak a KKV státusára vonatkozó információkat is. A tagállamok a nyilvántartást az egyedi támogatásokról a támogatás nyújtásának időpontjától számított tíz éven keresztül, illetve támogatási programok esetében az e program keretében adott utolsó egyedi támogatás nyújtásától számított tíz éven keresztül vezetik. Írásbeli kérelemre az érintett tagállam 20 munkanapon vagy ennél hosszabb, a kérelemben meghatározott időszakon belül megad a Bizottságnak minden olyan információt, amelyet a Bizottság szükségesnek tart annak megállapításához, hogy az e rendeletben foglalt feltételek teljesültek-e.”

4

2006. július 26-án kelt két levelével az Európai Közösségek Bizottsága felszólította a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hogy szolgáltasson információt az XS 24/2002 illetve az XS 29/2002 támogatási programról, hogy ellenőrizhesse, hogy ezek a támogatási programok megfelelnek-e a KKV-mentesítési rendeletnek. Többek között azt is kérte, hogy küldje meg a Bizottságnak azoknak a kedvezményezetteknek a listáját, akik e támogatási programok révén 2005-ben 200000 eurónál nagyobb összegű támogatást kaptak, valamint az említett kedvezményezettekre vonatkozó információkat. A Németországi Szövetségi Köztársaság az XS 24/2002 támogatási programra vonatkozóan , az XS 29/2002 támogatási programra vonatkozóan pedig eleget tett ezeknek a felszólításoknak.

5

Az XS 24/2002 illetve az XS 29/2002 támogatási programra vonatkozó, 2006. október 30-án kelt két levelében a Bizottság hangsúlyozta, hogy úgy tűnik, hogy a támogatási programok eleget tesznek a KKV-mentesítési rendelet rendelkezéseinek. A Bizottság emlékeztetett a leveleiben ismertetett szándékára, miszerint néhány támogatással kapcsolatban ellenőrizni kívánja az említett rendelet betartását, majd az XS 24/2002 és az XS 29/2002 támogatási programot illetően információkat kért arról az öt kedvezményezettről, akik 2005-ben a legnagyobb támogatást kapták.

6

Az XS 24/2002 támogatási programmal kapcsolatban a Németországi Szövetségi Köztársaság a Bizottsághoz 2006. november 10-án érkezett levelében megtagadta a szóban forgó projektekre vonatkozó új információk közlését. A Bizottság ismételt információkérést, majd felszólító levelet intézett a Németországi Szövetségi Köztársasághoz. A Németországi Szövetségi Köztársaság megerősítette a kért információk közlésének megtagadását.

7

Mivel a Németországi Szövetségi Köztársaság az XS 29/2002 támogatási programmal kapcsolatban nem válaszolt a 2006. október 30-i levelére, a Bizottság felszólító levelet küldött a részére. a Németországi Szövetségi Köztársaság megtagadta a kért információk közlését. Ezt megerősítette.

8

2007. július 18-án a Bizottság elfogadta a Németországi Szövetségi Köztársasággal szemben az XS 24/2002 és az XS 29/2002 támogatási program vonatkozásában információ közlését elrendelő K (2007) 3226 határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat).

9

2007. augusztus 30-i levelével a Németországi Szövetségi Köztársaság közölte a Bizottsággal a kért információkat, ám fenntartotta azt az álláspontját, hogy a Bizottságnak nincsen jogköre arra, hogy kötelezze őt ezeknek az információknak a közlésére, mivel nem merült fel benne kétség a KKV-mentesítési rendeletben meghatározott kötelezettségek betartásával kapcsolatban.

10

A megtámadott határozat 14–25. pontja „Általános megjegyzések” címmel a következőket állapítja meg:

11

Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2007. szeptember 26-án benyújtott keresetlevelével a Németországi Szövetségi Köztársaság előterjesztette a jelen keresetet.

12

A Németországi Szövetségi Köztársaság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

13

A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

14

Keresete alátámasztásául a Németországi Szövetségi Köztársaság két jogalapra hivatkozik: az elsőt arra alapítja, hogy a Bizottságnak nem volt jogköre a megtámadott határozat elfogadására, a másodikat pedig a „non venire contra factum proprium elvének” megsértésére.

15

A Németországi Szövetségi Köztársaság előadja, hogy a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel a megtámadott határozat elfogadására, mivel a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdésének második mondatával összefüggésben értelmezett negyedik mondata nem biztosít számára arra vonatkozó jogkört, hogy a KKV-mentesítési rendelet hatálya alá tartozó támogatási programokra vonatkozó információk közlését kérje, amennyiben az említett rendelet feltételeinek betartását illetően nem merül fel kétség.

16

A KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondatát pontatlansága miatt az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdésének második mondatára tekintettel kell értelmezni. A Németországi Szövetségi Köztársaság megjegyzi, hogy csak a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondatában szerepel az, hogy a Bizottság a mentesítési feltételek betartásának ellenőrzése érdekében információt kérhet az érintett tagállamtól. Ennélfogva önmagában ebből a rendelkezésből nem állapítható meg, hogy az információkérés csak valamely igazoló ok fennállása esetében vagy bármely indoktól függetlenül is lehetséges-e.

17

A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint viszont az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdésének második mondata alapján a Bizottság csak abban az esetben kérheti valamely tagállamtól információk közlését, ha olyan adatok állnak a rendelkezésére, amelyek alapján kétség merül fel a mentesítési rendeletben megállapított feltételek betartásával kapcsolatban.

18

Következésképpen az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdése második mondatának szövegére tekintettel a 9. cikk (2) bekezdésének negyedik bekezdésében a Bizottság számára biztosított mérlegelési jogkör csak a közlendő információk terjedelmére, nem pedig az információkérést alátámasztó indokokra vonatkozik.

19

A Németországi Szövetségi Köztársaság többek között a KKV-mentesítési rendelet (20) preambulumbekezdésére hivatkozva ezenkívül előadja, hogy az említett rendelet 9. cikkének célja nem általánosságban a hatékony ellenőrzés elősegítése, hanem a hatékony ellenőrzésnek az alaprendelet 3. cikkével összhangban történő megvalósítása. Ebből arra következtet, hogy a Bizottság ellenőrzési jogkörének terjedelmét az említett rendelet 3. cikkében támasztott egyetlen valódi kritérium alapján kell megítélni.

20

A Bizottság e jogalap elutasítását kéri.

21

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság arra vonatkozó fejtegetései, hogy a Bizottság nem rendelkezett jogkörrel a megtámadott határozat elfogadására, nem tartalmaznak sem kifejezetten, sem hallgatólagosan arra alapított jogellenességi kifogást, hogy a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondata ellentétes lenne az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdésének második mondatával; ezt a Németországi Szövetségi Köztársaság a tárgyaláson elismerte, az Elsőfokú Bíróság pedig tudomásul vette. Így a Németországi Szövetségi Köztársaság érvelése kizárólag azon alapul, hogy a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondata szerinte ellentmondásos, következésképpen azt az alaprendeletre tekintettel kell értelmezni.

22

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a másodlagos jog valamely értelmezésre szoruló rendelkezését lehetőség szerint úgy kell értelmezni, hogy a Szerződés rendelkezéseivel összeegyeztethető legyen. Ezenkívül egy végrehajtási rendeletet lehetőség szerint úgy kell értelmezni, hogy összeegyeztethető legyen az alaprendelet rendelkezéseivel (a Bíróság C-61/94. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1996. szeptember 10-én hozott ítéletének [EBHT 1996., I-3989. o.] 52. pontja és C-90/92. sz. Dr. Tretter-ügyben hozott ítéletének [EBHT 1993., I-3569. o.] 11. pontja). Ez az ítélkezési gyakorlat azonban nem alkalmazandó egy végrehajtási rendelet olyan rendelkezésére, amely világos és egyértelmű, ezért nem szorul értelmezésre.

23

Márpedig meg kell állapítani, hogy a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondata pontos jelentését illetően nem ad okot félreértésre. Egyértelműen kitűnik belőle, hogy a Bizottságnak jogában áll a tagállamoktól minden olyan információt bekérni, amelyet szükségesnek tart annak megállapításához, hogy a KKV-mentesítési rendeletben foglalt feltételek teljesültek-e.

24

A KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdése negyedik mondatának világos és egyértelmű szövegéből ezért szükségszerűen az következik, hogy a Bizottságnak e rendelkezés alapján minden körülmények között jogában áll információ közlését kérni a tagállamoktól.

25

A Németországi Szövetségi Köztársaságnak a KKV-mentesítési rendelet (20) preambulumbekezdésére való hivatkozása sem cáfolja ezt a következtetést. A (20) preambulumbekezdés szövegéből ugyanis nem állapítható meg a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondatával fennálló olyan ellentmondás, amely a rendelkezés értelmét illetően félreérthetőséget eredményezhetne. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az említett preambulumbekezdés nem hivatkozik olyan körülményekre, amelyek között a Bizottságnak jogában állna mentesített támogatási programokra vonatkozó információk közlését kérni a tagállamoktól.

26

Következésképpen a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdése negyedik mondatának egyértelmű szövegéből következően egyrészt ezt a rendelkezést nem kell az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdésének második mondatára tekintettel értelmezni, másrészt pedig a Bizottság a megtámadott határozat elfogadásával nem lépte túl az e rendelkezésben számára biztosított jogkört.

27

Ennélfogva az első jogalapot el kell utasítani, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a Bizottság számára az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdésének második mondatában biztosított jogkör terjedelmét.

28

A Németországi Szövetségi Köztársaság előadja, hogy a Bizottság az állami támogatások reformja keretében több olyan módosítási javaslatot is közzétett, amelyből az állapítható meg, hogy igazoló ok hiányában nem folytathat le ellenőrzést.

29

Először is a Bizottság által a 2006. július 26-i leveleiben hivatkozott állami támogatási cselekvési terv 52. és 54. pontjából következően arra irányul, hogy a Bizottság számára lehetővé tegye „kétség vagy panasz esetére az összeegyeztethetőség ellenőrzését”.

30

Másodszor, a Németországi Szövetségi Köztársaság az alaprendelet egyik módosítási javaslatára hivatkozik, amelynek az a célja, hogy a Bizottságnak abban az esetben is lehetőséget biztosítson véletlenszerű ellenőrzések végzésére, amikor nem áll rendelkezésére olyan információ, amely alapján kétségbe vonhatná, hogy valamely rendeletet megfelelően alkalmaznak. Ebből szükségszerűen az következik, hogy a tételes jog nem biztosít erre lehetőséget.

31

Harmadszor, ugyanezt a következtetést kell levonni az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság 2007. évi általános csoportmentességi rendelettervezetéből (HL C 210., 14. o.). A Németországi Szövetségi Köztársaság ugyanis arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bizottság egy új (7) bekezdés bevezetését javasolja a 9. cikkbe, amely szerint a „Bizottság rendszeresen ellenőrzi a támogatási intézkedéseket, amelyekről az (1) bekezdés szerint tájékoztatják”.

32

A Németországi Szövetségi Köztársaság a fentiekből azt a következtetést vonja le, hogy a Bizottság megsértette a „non venire contra factum propriumelvét”. Válaszában hozzáfűzi, hogy a Bizottság megsértette a bizalomvédelem elvét, amikor elhatárolódott ettől a korábbi állásponttól. A tárgyaláson hivatkozott a Bizottság gyakorlatára is, amely alapján csak abban az esetben folytat le ellenőrzést, ha a KKV-mentesítési rendelet feltételeinek betartásával kapcsolatban kétség merül fel.

33

A Bizottság azon állítására válaszul, miszerint a non venire contra factum proprium nem minősül közösségi jogi elvnek, a Németországi Szövetségi Köztársaság előadja, hogy a közösségi bíróságok több ízben is hivatkoztak erre az „elvre”. Emlékeztet arra is, hogy lényegét tekintve nemcsak a bizalomvédelem elve, hanem a jogbiztonság elve is közel áll hozzá.

34

A Németországi Szövetségi Köztársaság másfelől cáfolja a Bizottság arra vonatkozó elemzését, hogy a jelen jogalapot nem támasztották alá olyan érveléssel, amellyel bizonyítható lenne a jogos bizalom fennállása.

35

A Bizottság arra alapított érvét illetően, hogy nem sérthették meg a bizalomvédelem elvét, mivel a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondata kétség hiányában is megengedi az ellenőrzést, a Németországi Szövetségi Köztársaság az első jogalap keretében kifejtett érvelését idézi, amely az e rendelkezésnek tulajdonítandó értelemre vonatkozik. Ebből arra következtet, hogy a bizottsági gyakorlat megváltoztatása igenis a bizalomvédelem elve megsértésének minősül.

36

A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint nem meggyőző a Bizottság arra alapított állítása, hogy az alaprendeletre vonatkozó módosítási tervezet célja kizárólag annak tisztázása, hogy a Bizottságnak jogában áll bármilyen kétség fennállásától függetlenül ellenőrzést lefolytatni. Lényegében azt adja elő, hogy az effajta tisztázás szükségessége azt jelenti, hogy a Bizottság szerint az alaprendelet 3. cikke nem teszi lehetővé számára ilyen ellenőrzések lefolytatását.

37

Végül, ami a Bizottság által abból levont következményeket illeti, hogy az általános csoportmentességi rendelettervezet az alaprendeleten alapszik, a Németországi Szövetségi Köztársaság lényegében úgy véli, hogy azok az alaprendelet téves értelmezésén alapulnak.

38

A Bizottság e jogalap elutasítását kéri.

39

E jogalap keretében a Németországi Szövetségi Köztársaság lényegében azt adja elő, hogy a Bizottság maga is úgy értelmezte a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondatát, hogy az nem hatalmazza fel ellenőrzés lefolytatására abban az esetben, ha nem merül fel kétség a fent hivatkozott feltételek betartásával kapcsolatban, és ez a határozathozatali gyakorlatában is tükröződik. Ezért nem állt jogában elhatárolódni ettől az értelmezéstől. Pontosan ezt lehet ugyanis levonni a non venire contra factum proprium regula megsértésére, majd a válaszban a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított állításaiból.

40

Ez az érvelés nem meggyőző. A KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdése negyedik mondatának egyértelmű megfogalmazására tekintettel ugyanis a Németországi Szövetségi Köztársaságban nem merülhetett fel semmilyen bizonytalanság a Bizottság e rendelkezés alapján fennálló jogkörének pontos terjedelmét illetően. Nem hivatkozhat ekképpen a bizalomvédelem elvének megsértésére annak érdekében, hogy korlátozza a Bizottságot e rendelkezés alapján megillető jogkör terjedelmét.

41

Mindenesetre a Németországi Szövetségi Köztársaság által előadott különböző elemek nem alkalmasak arra, hogy azok alapján jogos bizalmat lehessen támasztani arra vonatkozóan, hogy a Bizottság hogyan kívánja gyakorolni a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondata alapján fennálló jogkörét.

42

Először is a Németországi Szövetségi Köztársaság által a tárgyaláson előadott érvelésre vonatkozóan, amely a KKV-mentesítési rendelet hatályba lépése és a megtámadott határozat alapjául szolgáló információkérés közötti bizottsági gyakorlatra irányult, amely szerint csak abban az esetben folytatható le ellenőrzés, ha kétség merül fel az említett rendeletben foglalt feltételek betartásával kapcsolatban, ki kell emelni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint indokolatlan jogos bizalmat támasztani valamely fennálló helyzet fennmaradására vonatkozóan, amelyet a közösségi intézmények a mérlegelési jogkörük keretében módosíthatnak (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C-189/02. P., C-202/02. P., C-205/02. P.–C-208/02. P. és C-213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-5425. o.] 171. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

43

Másodszor, a Németországi Szövetségi Köztársaság arra hivatkozik, hogy a Bizottság az állami támogatási cselekvési tervének 52. pontjában ismerteti, hogy „[a] tagállamoknak […] tevékenyebben kell részt venniük annak biztosításában, hogy a mentességek feltételeit teljes mértékben tiszteletben tartsák, valamint hogy kétség vagy panasz esetére az összeegyeztethetőség ellenőrzését lehetővé tevő szükséges információkat [...] megőrizzék a Bizottság számára”. Ezt a szövegrészletet azonban – ahogyan azt a Németországi Szövetségi Köztársaság maga is elismeri – a cselekvési terv 54. pontjával összefüggésben kell értelmezni, amelyben a Bizottság az ellenőrzés fokozását hangsúlyozza. Következésképpen e két pont együttes olvasatából egyáltalán nem következik a Bizottság arra vonatkozó szándékának határozott kinyilvánítása, hogy a KKV-mentesítési rendeletben foglalt feltételek betartásának ellenőrzésére vonatkozó jogkörét csak azokban az esetekben kívánja gyakorolni, amelyekben kétség merül fel.

44

Harmadszor az a tény, hogy a Bizottság az általános csoportmentességi rendelettervezetében eltérően kívánta meghatározni a mentesített támogatások ellenőrzésére vonatkozó jogkörét, nem befolyásolja a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének a jelen tényállásra kizárólagosan alkalmazandó negyedik mondatának világos értelmét.

45

Negyedszer azzal kapcsolatban, hogy az alaprendeletre vonatkozó bizottsági módosítási javaslat arra irányul, hogy a Bizottságnak az alaprendelet alapján véletlenszerű ellenőrzések végzésére vonatkozó jogkört biztosítson, meg kell jegyezni, hogy a javaslat az alaprendelet 3. cikke (3) bekezdése második mondatának értelmezésére vonatkozik, és ezért nem lehet figyelembe venni. Mivel ugyanis a KKV-mentesítési rendelet 9. cikke (2) bekezdésének negyedik mondatát illetően nem nyújtottak be jogellenességi kifogást, és a szövege is egyértelmű, a 3. cikk (3) bekezdésének második mondata nem befolyásolja a jelen eljárás kimenetelét.

46

Ezért a második jogalapot el kell utasítani, és ebből következően a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

47

Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Németországi Szövetségi Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (ötödik tanács)

a következőképpen határozott: