23.6.2007   

HU

Az Európai Unió Hivatalos Lapja

C 140/12

—

A Bíróság állapítsa meg, hogy az Olasz Köztársaság – mivel a 2003. december 24-i 350. sz. törvény (2004. évi költségvetési törvény) 2. cikkének (44) bekezdésével a 2002. évre kiterjesztette a 2002. december 27-i 289. sz. törvény (2003. évi költségvetési törvény) 8. és 9. cikkében előírt adóamnesztiát, illetve úgy rendelkezett, hogy egyértelműen és általánosan lemond a 2002-es adóévben teljesített adóköteles ügyletek ellenőrzéséről – nem teljesítette a tagállamok forgalmi adóra vonatkozó jogszabályainak összehangolásáról – közös hozzáadottértékadó-rendszer: egységes adóalap-megállapításról szóló, 1977. május 17-i 77/388/EGK hatodik irányelv (1) 2. és 22. cikkét 2007. január 1-jével hatályon kívül helyező, és annak helyébe lépő, a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (2) 2. cikke (1) bekezdésének a), c) és d) pontjából, illetve XI. címének 193–273. cikkéből, valamint az EK-Szerződés 10. cikkéből eredő kötelezettségeit;

—

A Bíróság kötelezze az Olasz Köztársaságot a költségek viselésére.

1.

A Bizottság emlékeztet arra, hogy a közösségi jogalkotó kettős kötelezettséget állapított meg a tagállamok számára, amelynek alapján a tagállamok nem csak a hatodik irányelv átültetéséhez szükséges nemzeti jogszabályok meghozatalára kötelesek, de egyúttal minden olyan közigazgatási intézkedés meghozatalára is, amely biztosítja azt, hogy a HÉA alanyai betartják a hatodik irányelvből eredő, elsődlegesen az adott időszakban az adóköteles ügyletek teljesítése utáni adó megfizetésére vonatkozó kötelezettségeiket. Nem lenne értelme a HÉA közösségi jogalkotó által előírt összehangolásának, és az nem járna semmilyen gyakorlati haszonnal, amennyiben a nemzeti adóhatóságokat nem köteleznék a hatodik irányelv tizennegyedik preambulumbekezdésében említett, az adó beszedését valamennyi tagállamban„egységes módon” biztosító megállapítási és ellenőrzési rendszer hatékony végrehajtására.

2.

A 289/2002. sz. olasz törvény 8. és 9. cikke által bevezetett rendelkezések jelentősen túlmutatnak a közösségi jogalkotó által a tagállamokra ruházott közigazgatási mérlegelési jogkörön. Ugyanis az olasz állam ahelyett, hogy mérlegelési jogkörét az adóellenőrzés hatékonyságának növelésére használta volna fel, a fent hivatkozott törvénnyel olyan intézkedést hajtott végre, amely valójában általános, megkülönböztetéstől mentes és előzetes lemondást jelent a HÉA tekintetében az ellenőrzés mindennemű módjáról, ezzel közvetlenül ellentmondva a hatodik irányelv 22. cikkében előírt követelményeknek, és ennek következményeként a 2. cikk azon általános követelményének, amely szerint minden adóköteles ügylet a HÉA alá tartozik. Az olasz jogalkotó saját hatáskörén belül minden HÉA-alany részére lehetővé tette, hogy több adóévre vonatkozóan teljes mértékben kivonják magukat bármilyen adóellenőrzés alól. Így az adóalany valamely általános módszer alapján kiszámított összeg befizetése révén jelentős előnyökhöz juthat, amely összegnek semmi köze az érintett adóévben a termékértékesítések vagy szolgáltatásnyújtások után általa fizetendő HÉA összegéhez.

3.

A rendes HÉA-szabályok szerint kiszámított adóösszeg és a „condono tombale” („sírig szóló amnesztia”) feltételeinek megfelelő összeg szélsőséges „elválását” különösen jól szemlélteti azon eset, amikor az adóalany teljesen elmulasztotta az adóbevallás benyújtását. Az adózó természetes személy esetén 1 500 euró, illetve társaság esetén 3 000 euró megfizetésével minden adóév tekintetében szabályossá teheti helyzetét. Hasonló módon hiányzik az egyszerű kiegészítő nyilatkozattal elérhető „sírig szóló” amnesztiára vonatkozó szabályokból az érintett (de be nem jelentett) ügyletek adóalapjával való bármilyen összefüggés. Az amnesztiával élni kívánó adózó adókötelezettségét az adóévben teljesített termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások után fizetendő (vagy az azonos adóév beszerzései után jogtalanul levont) HÉA 2 %-ában állapítják meg.

4.

A HÉA-ellenőrzésről való ilyen általános és előzetes lemondás súlyos zavarokat okozhat a közös HÉA-rendszer megfelelő működésében. Különösen alááshatja az adósemlegesség elvét, amely a HÉA megfizetése tekintetében tiltja, hogy a hasonló ügyleteket teljesítő gazdasági szereplőkkel szemben eltérő bánásmódot alkalmazzanak. Ugyanis a HÉA tényleges kivetését és megfizetését előíró szabály alóli bármilyen kivétel egyrészt hátrányosan érinti az általános HÉA-rendszer alá tartozó olasz, illetve más tagállambeli vállalkozásokat, másrészt a közös piac egészét tekintve súlyosan sérti a hatodik irányelv negyedik preambulumbekezdésében említett „tisztességes verseny” elvét.