–

a Minister for Justice and Equality és Írország képviseletében M. Browne Chief State Solicitor, D. Curley, S. Finnegan és A. Joyce, meghatalmazotti minőségben, segítőik: J. Fitzgerald SC és A. Hanrahan BL,

–

MA képviseletében S. Brittain BL, M. Lynam SC, C. Mulholland solicitor és R. Munro SC,

–

a magyar kormány képviseletében Biró‑Tóth Zs. és Fehér M. Z., meghatalmazotti minőségben,

–

az Egyesült Királyság kormánya képviseletében S. Fuller, meghatalmazotti minőségben, segítői: V. Ailes, J. Pobjoy barristers és J. Eadie KC,

–

az Európai Bizottság képviseletében H. Leupold, F. Ronkes Agerbeek és J. Vondung, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia‑közösség, és másrészről Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak (HL 2021. L 149., 10. o.; a továbbiakban: kereskedelmi és együttműködési megállapodás) az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 49. cikkének (1) bekezdésével és 52. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben történő értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának igazságügyi hatóságai által MA ellen büntetőeljárás lefolytatása céljából kibocsátott négy elfogatóparancs Írországban történő végrehajtásával összefüggésben terjesztették elő.

3

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény; a továbbiakban: EJEE) 7. cikkének (1) bekezdése előírja:

„Senkit sem szabad elítélni olyan cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése idején a hazai vagy nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény. Ugyancsak nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni.”

4

Az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.) (6) preambulumbekezdése kimondja:

„Az e kerethatározatban előírt európai elfogatóparancs az első konkrét megvalósulása a büntetőjog területén a kölcsönös elismerés elvének, amelyre az Európai Tanács az igazságügyi együttműködés »sarokköveként« utalt.”

5

E kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.”

6

A Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás (HL 2020. L 29., 7. o.) 126. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Rendelkezésre áll egy átmeneti vagy végrehajtási időszak, amely e megállapodás hatálybalépésének napján kezdődik és 2020. december 31‑én ér véget.”

7

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás (23) preambulumbekezdésének szövege a következő:

„FIGYELEMBE VÉVE, hogy az Egyesült Királyság és az [Európai] Unió között a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, a vádeljárás lefolytatása és a büntetőjogi szankciók végrehajtása terén folytatott együttműködés – amely kiterjed többek között a közbiztonságot fenyegető veszélyekkel szembeni védelemre és e veszélyek megelőzésére – lehetővé teszi az Egyesült Királyság és az Unió biztonságának megerősítését.”

8

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 1. cikke előírja:

„Ez a megállapodás megteremti a Felek közötti széles körű kapcsolat alapját, a jólét és a jószomszédi viszony térségén belül, amelyet az együttműködésen alapuló szoros és békés kapcsolatok jellemeznek, tiszteletben tartva a Felek autonómiáját és szuverenitását.”

9

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 3. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A Felek kölcsönösen tiszteletben tartják és jóhiszeműen segítik egymást az e megállapodásból és bármely kiegészítő megállapodásból fakadó feladatok végrehajtása során.”

10

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 522. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„E rész célkitűzése az egyrészről a tagállamok és az uniós intézmények, szervek, hivatalok és ügynökségek, másrészről az Egyesült Királyság közötti bűnüldözési és igazságügyi együttműködés biztosítása a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése és a büntetőeljárás lefolytatása, valamint a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megakadályozása és az ellenük való küzdelem során.”

11

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 524. cikke megállapítja:

„(1)   Az e részben előírt együttműködés azon alapul, hogy a Felek és a tagállamok régóta tiszteletben tartják a demokráciát, a jogállamiságot, valamint az egyének alapvető jogainak és szabadságainak védelmét, többek között az [Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1948. december 10‑én elfogadott] Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és az [EJEE‑]ben foglaltak szerint, továbbá jelentőséget tulajdonítanak az említett egyezményben foglalt jogok és szabadságok hazai érvényesítésének.

(2)   E rész egyetlen rendelkezése sem módosítja a különösen az [EJEE‑]ben, valamint az Unió és tagállamai esetében a[Chartá]ban tükröződő alapvető jogok és jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét.”

12

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 596. cikke a következőképpen rendelkezik:

„E cím célkitűzése annak biztosítása, hogy egyrészről a tagállamok, másrészről az Egyesült Királyság közötti kiadatási rendszer az elfogatóparancs alapján, e cím feltételeinek megfelelően végrehajtott átadási mechanizmuson alapuljon.”

13

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 599. cikke (3) bekezdésének szövege a következő:

„A 600. cikkre, a 601. cikk (1) bekezdésének b)–h) pontjára, valamint a 602., 603. és 604. cikkre figyelemmel, egy Állam nem tagadhatja meg az alábbi magatartással kapcsolatban kibocsátott elfogatóparancs végrehajtását, amennyiben az ilyen magatartás szabadságvesztéssel vagy olyan szabadságelvonással járó intézkedéssel büntethető, amelynek maximális időtartama legalább tizenkét hónap:

14

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 600. és 601. cikke felsorolja az elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának okait, illetve az elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának egyéb okait.

15

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 602. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Az elfogatóparancs végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy a végrehajtó Állam a bűncselekményt politikai bűncselekménynek, politikai bűncselekménnyel kapcsolatos bűncselekménynek vagy politikai indíttatású bűncselekménynek tekintheti.

(2)   Az Egyesült Királyság, és bármely tagállama nevében az Unió értesítheti azonban a bűnüldözési és igazságügyi együttműködéssel foglalkozó szakbizottságot arról, hogy az (1) bekezdést csak az alábbiakkal kapcsolatban alkalmazzák:

16

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 603. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja:

„(1)   Az elfogatóparancs végrehajtása nem tagadható meg azon az alapon, hogy a keresett személy a végrehajtó Állam állampolgára.

(2)   Az Egyesült Királyság, és bármely tagállama nevében az Unió értesítheti azonban a bűnüldözési és igazságügyi együttműködéssel foglalkozó szakbizottságot arról, hogy ezen Állam saját állampolgárait nem adja át, vagy saját állampolgárai átadását csak bizonyos meghatározott feltételek mellett engedélyezi. Az értesítésnek az Egyesült Királyság vagy azon Állam belső jogrendjének alapelveivel vagy gyakorlatával kapcsolatos indokokon kell alapulnia, amelynek nevében az értesítést tették. Ilyen esetben, az esettől függően bármely tagállama nevében az Unió, vagy az Egyesült Királyság, a másik Fél értesítésének kézhezvételét követően észszerű időn belül értesítheti a bűnüldözési és igazságügyi együttműködéssel foglalkozó szakbizottságot arról, hogy adott esetben az Egyesült Királyság vagy valamely tagállam végrehajtó igazságügyi hatóságai megtagadhatják állampolgáraik átadását az adott Államnak, vagy az átadást csak bizonyos meghatározott feltételek mellett engedélyezik.”

17

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 604. cikkének c) pontja a következőképpen rendelkezik:

„Az elfogatóparancsnak a végrehajtó igazságügyi hatóság általi végrehajtása a következő garanciákhoz köthető:

[…]

18

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 613. cikkének (2) bekezdése pontosítja:

„Ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó állam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri, hogy a szükséges kiegészítő információkat, különösen az 597. cikkre, a 600–602. cikkre, a 604. cikkre, valamint a 606. cikkre tekintettel, soron kívül bocsássák a rendelkezésére, és […] határidőt szabhat ezek kézhezvételére.”

19

A District Judge of the Magistrates’ Courts of Northern Ireland (Észak‑Írország általános hatáskörű elsőfokú bíróságának körzeti bírája, Egyesült Királyság) négy elfogatóparancsot bocsátott ki MA ellen olyan, terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt, amelyeket állítólag 2020. július 18. és 20. között követtek el, és amelyek közül egyesek életfogytig tartó szabadságvesztés‑büntetés kiszabását indokolhatják.

20

2022. október 24‑i ítéletével, valamint az ugyanezen a napon és 2022. november 7‑én hozott végzéseivel a High Court (felsőbíróság, Írország) elrendelte MA Egyesült Királyság részére történő átadását, és nem engedélyezte MA számára, hogy fellebbezzen a Court of Appealhez (fellebbviteli bíróság, Írország).

21

2023. január 17‑i határozatával a Supreme Court (legfelsőbb bíróság, Írország) – amely a kérdést előterjesztő bíróság – engedélyezte MA számára, hogy fellebbezzen a High Court (felsőbíróság) említett ítélete és végzései ellen.

22

MA a kérdést előterjesztő bíróság előtt arra hivatkozik, hogy az Egyesült Királyságnak való átadása nem egyeztethető össze a bűncselekmények és büntetések törvényességének elvével.

23

E tekintetben a bíróság megjegyzi, hogy a kereskedelmi és együttműködési megállapodás szerint az Egyesült Királyság és a tagállamok között egy átadási mechanizmus alkalmazandó. Tekintettel az e mechanizmus és a 2002/584 kerethatározat által bevezetett mechanizmus, valamint az e kerethatározatot és a kereskedelmi és együttműködési megállapodást átültető ír szabályozás közötti azonosságra, a bíróság úgy véli, hogy ezen ír szabályozás és az említett kerethatározat alapján az Egyesült Királyságot úgy kell kezelni, mintha tagállam lenne.

24

A bíróság pontosítja, hogy amennyiben MA‑t átadnák az Egyesült Királyságnak, és szabadságvesztés‑büntetésre ítélnék, úgy esetleges feltételes szabadságra bocsátására az Egyesült Királyság azon bűncselekmények állítólagos elkövetését követően elfogadott szabályozása lesz irányadó, amelyek miatt vele szemben eljárást indítottak.

25

A feltételes szabadságra bocsátást lehetővé tevő észak‑írországi (Egyesült Királyság) rendszert ugyanis 2021. április 30‑i hatállyal módosították. E módosítást megelőzően az egyes terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt elítélt személy büntetése felének letöltése után automatikusan feltételes szabadságra volt bocsátható. Az említett időponttól hatályos rendszer szerint az ilyen személy feltételes szabadságra bocsátását szakhatóságnak kell jóváhagynia, és arra csak azt követően kerülhet sor, hogy az érintett személy letöltötte büntetésének kétharmadát.

26

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította azt az érvet, amely szerint a büntetés elengedésére vagy a korai szabadlábra helyezésre vonatkozó rendszerek visszamenőleges módosítása sérti az EJEE 7. cikkét. Az Emberi Jogok Európai Bírósága mindazonáltal a 2013. október 21‑i Del Río Prada kontra Spanyolország ítéletben (CE:ECHR:2013:1021JUD004275009) úgy ítélte meg, hogy a büntetés végrehajtása során hozott intézkedések befolyásolhatják a büntetés terjedelmét. Az alapeljárás tárgyát képező jogvita eldöntéséhez tehát elengedhetetlen annak meghatározása, hogy ez az ítélet az Emberi Jogok Európai Bírósága korábbi ítélkezési gyakorlata módosításának minősül‑e.

27

2023. április 19‑i ítéletében a Supreme Court of the United Kingdom (legfelsőbb bíróság, Egyesült Királyság) megállapította, hogy a feltételes szabadságra bocsátás új rendszerének 2021. április 30‑tól a hatálybalépése előtt elkövetett bűncselekményekre való alkalmazása nem összeegyeztethetetlen az EJEE 7. cikkével, amennyiben e rendszer kizárólag az érintett személyek szabadságvesztés‑büntetése letöltésének módját módosítja anélkül, hogy növelné e büntetések időtartamát.

28

Ebben az összefüggésben – különös tekintettel az Egyesült Királyság igazságszolgáltatási rendszere által az EJEE alkalmazása tekintetében nyújtott garanciákra, rendszerszintű hiányosság fennállására vonatkozó bizonyíték hiányára, amely MA átadása esetén az EJEE által biztosított jogok valószínű és nyilvánvaló megsértésére engedne következtetni, valamint arra, hogy MA az Emberi Jogok Európai Bíróságához keresetet nyújthat be – a kérdést előterjesztő bíróság elutasította MA‑nak az EJEE 7. cikke megsértésének veszélyére alapított érvelését.

29

A kérdést előterjesztő bíróság mindazonáltal meg szeretné tudni, hogy hasonló következtetésre lehet‑e jutni a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértésének veszélyét illetően is.

30

A bíróság e tekintetben megjegyzi, hogy amennyiben a Charta 49. cikkének (1) bekezdése megfelel az EJEE 7. cikke (1) bekezdésének, e két rendelkezést főszabály szerint azonos hatályúnak kell tekinteni a Charta 52. cikkének (3) bekezdésével összhangban. Elképzelhető tehát további ellenőrzés nélkül az EJEE 7. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban elfogadott érvelésre támaszkodni.

31

A Bíróság azonban még nem foglalt állást a Charta 49. cikkének a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó nemzeti rendelkezések módosításával kapcsolatos hatásait illetően.

32

Ezenkívül, mivel a végrehajtó állam köteles átadni a keresett személyt, értékelni kell, hogy az említett állam elbírálhat‑e egy, a kibocsátó államban várhatóan alkalmazásra kerülő, büntetésekre vonatkozó rendelkezéseknek a Charta 49. cikkének (1) bekezdésével való összeegyeztethetetlenségére alapozott érvet, ha ez utóbbi állam nem köteles tiszteletben tartani a Chartát, és a Bíróság magas követelményeket támasztott az alapvető jogok kibocsátó tagállambeli megsértése veszélyének figyelembevételével szemben.

33

A kérdést előterjesztő bíróság következésképpen úgy véli, hogy a Bírósághoz kell fordulnia azzal kapcsolatban, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóságnak milyen szempontok alapján kell értékelnie, hogy esetlegesen fennáll‑e a büntetések törvényessége elve megsértésének veszélye olyan körülmények között, amikor az átadást sem a nemzeti alkotmány, sem az EJEE nem zárja ki.

34

E körülmények között a Supreme Court (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Amennyiben a [kereskedelmi és együttműködési megállapodás] szerint az átadást a terrorista bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás folytatása céljából kérik, és az érintett személy azért nem egyezik bele ezen átadásba, mert az állítja, hogy az az [EJEE] 7. cikkének és [a Charta] 49. cikke [1] bekezdésének megsértését jelentené, mivel olyan jogalkotási intézkedés meghozatalára került sor, amellyel megváltozott a büntetésnek a büntetés‑végrehajtási intézetben letöltendő hányada, és megváltoztak a feltételes szabadságra bocsátás feltételei, és ezen intézkedést azon állítólagos bűncselekmény időpontját követően hozták meg, amely tekintetében az érintett személy átadását kérik, valamint a következő megfontolások érvényesek:

Megalapozottan állapíthatja‑e meg az a bíróság, amelynek határozatai ellen az EUMSZ 267. cikk harmadik bekezdése értelmében nincs jogorvoslati lehetőség, a Charta 52. cikkének (3) bekezdésére, valamint a tagállamok és a 2002/584 kerethatározat rendelkezései és [a kereskedelmi és együttműködési megállapodás] szerint az átadásban közreműködni köteles személyek közötti bizalmi kötelezettségre tekintettel, hogy a keresett személy nem bizonyította annak valós veszélyét, hogy átadása sérti a Charta 49. cikkének [1] bekezdését, vagy e bíróságnak további vizsgálatot kell‑e lefolytatnia, és ha igen, milyen jellegű és terjedelmű ez a vizsgálat?”

35

A 2024. április 22‑iAlchaster végzésben (C‑202/24, EU:C:2024:343) a Bíróság elnöke úgy határozott, hogy megindítja a Bíróság eljárási szabályzata 105. cikkének (1) bekezdése szerinti gyorsított előzetes döntéshozatali eljárást.

36

Mivel a kérdést előterjesztő bíróság mind az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolásában, mind kérdésének megfogalmazásában a 2002/584 kerethatározatra hivatkozik, előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a főtanácsnok az indítványának 33. pontjában hangsúlyozta – e kerethatározat 1. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy annak hatálya a tagállamok által kibocsátott európai elfogatóparancsok végrehajtására korlátozódik. Ebből következik, hogy az említett kerethatározat nem szabályozza az Egyesült Királyság által az átmeneti időszak, a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás 126. cikke szerinti 2020. december 31‑i lejárta után kibocsátott, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló elfogatóparancsok végrehajtását.

37

Következésképpen meg kell állapítani, hogy kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a kereskedelmi és együttműködési megállapodást a Charta 49. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben az e megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparanccsal érintett személy az Egyesült Királyság részére történő átadásakor a feltételes szabadságra bocsátás feltételeinek az azon bűncselekmény állítólagos elkövetését követő, rá nézve hátrányos módosítása miatt a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértésének veszélyére hivatkozik, amely miatt ellene büntetőeljárás folyik, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak – mielőtt ezen elfogatóparancs végrehajtásáról döntene – külön vizsgálatot kell lefolytatnia e veszély fennállása tekintetében abban az esetben, ha ezen igazságügyi hatóság már kizárta az EJEE 7. cikke megsértésének veszélyét az Egyesült Királyság által az EJEE tiszteletben tartása tekintetében általában biztosított garanciák és ugyanezen személy számára az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt biztosított jogorvoslati lehetőség alapján.

38

E tekintetben, még akkor is, ha a kérdést előterjesztő bíróság a kérdésében formálisan nem is hivatkozott a kereskedelmi és együttműködési megállapodás egyetlen konkrét rendelkezésére sem, e körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság a nemzeti bíróság részére az uniós jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához hasznos, összes értelmezési szempontját megadja, függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság – kérdése megfogalmazásában – utalt‑e azokra, vagy sem (lásd analógia útján: 2023. április 18‑iE. D. L. (Betegségen alapuló megtagadási ok) ítélet, C‑699/21, EU:C:2023:295, 29. pont).

39

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 1. cikke úgy rendelkezik, hogy e megállapodás megteremti az Unió és az Egyesült Királyság közötti széles körű kapcsolat alapját, a jólét és a jószomszédi viszony térségén belül, amelyet az együttműködésen alapuló szoros és békés kapcsolatok jellemeznek, tiszteletben tartva a felek autonómiáját és szuverenitását.

40

E célból a kereskedelmi és együttműködési megállapodás – amint az a (23) preambulumbekezdéséből kitűnik – többek között arra irányul, hogy megerősítse az Unió és az Egyesült Királyság biztonságát azáltal, hogy lehetővé teszi a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, a vádeljárás lefolytatása és a büntetőjogi szankciók végrehajtása terén folytatott együttműködést, amely kiterjed többek között a közbiztonságot fenyegető veszélyekkel szembeni védelemre és e veszélyek megelőzésére.

41

Ez a konkrét cél, amely a kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak az 1. cikkében meghatározott általános célkitűzései közé illeszkedik (lásd ebben az értelemben: 2021. november 16‑iGovernor of Cloverhill Prison és társai ítélet, C‑479/21 PPU, EU:C:2021:929, 67. pont) e megállapodás harmadik részében kerül a végrehajtás szempontjából kifejtésre, amint azt a megállapodás 522. cikkének (1) bekezdése jelzi.

42

Ami e harmadik rész alkalmazásának általános feltételeit illeti, a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 524. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az említett harmadik részben előírt együttműködés azon alapul, hogy az Unió, az Egyesült Királyság és a tagállamok régóta tiszteletben tartják a demokráciát, a jogállamiságot, valamint az egyének alapvető jogainak és szabadságainak védelmét, többek között az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és az EJEE‑ben foglaltak szerint, továbbá jelentőséget tulajdonítanak az EJEE‑ben foglalt jogok és szabadságok hazai érvényesítésének.

43

Ezen együttműködés keretében ugyanezen harmadik rész VII. címének célja a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 596. cikke értelmében annak biztosítása, hogy egyrészről a tagállamok, másrészről az Egyesült Királyság közötti kiadatási rendszer az elfogatóparancs alapján, e cím feltételeinek megfelelően végrehajtott átadási mechanizmuson alapuljon.

44

A kereskedelmi és együttműködési megállapodás 600. és 601. cikke meghatározza azokat az eseteket, amelyekben az e megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparancs végrehajtását meg kell vagy meg lehet tagadni.

45

Ezenkívül a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 602. és 603. cikke a politikai bűncselekményekkel, illetve az állampolgársággal kapcsolatos kivételre vonatkozó szabályokat állapítja meg, míg a megállapodás 604. cikke a kibocsátó állam által egyedi esetekben nyújtandó garanciákat határozza meg.

46

Bár a kereskedelmi és együttműködési megállapodás egyetlen rendelkezése sem írja elő kifejezetten, hogy a tagállamok kötelesek végrehajtani az Egyesült Királyság által e megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparancsot, az említett megállapodás harmadik része VII. címének szerkezetéből, és különösen a megállapodás 600–604. cikkében foglalt feladatokból az következik, hogy – amint azt a főtanácsnok indítványának 69. pontjában hangsúlyozta – a tagállam csak a kereskedelmi és együttműködési megállapodásból eredő indokok alapján tagadhatja meg az ilyen elfogatóparancs végrehajtását (lásd analógia útján: 2023. szeptember 14‑iSofiyska gradska prokuratura (Több, egymást követő elfogatóparancs) ítélet, C‑71/21, EU:C:2023:668, 48. pont).

47

Ami konkrétabban az olyan helyzetet illeti, mint amelyről az alapügyben szó van, a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 599. cikkének (3) bekezdése egyébként kifejezetten előírja, hogy e megállapodás 600. cikkére, a 601. cikk (1) bekezdésének b)–h) pontjára, valamint a 602–604. cikkére figyelemmel, egy Állam nem tagadhatja meg a többek között a terrorizmussal kapcsolatban kibocsátott elfogatóparancs végrehajtását, amennyiben a szóban forgó bűncselekmények szabadságvesztéssel vagy olyan szabadságelvonással járó intézkedéssel büntethetők, amelynek maximális időtartama legalább tizenkét hónap.

48

Bár a fentiekből az következik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság főszabály szerint köteles végrehajtani az alapügyben szóban forgóhoz hasonló elfogatóparancsot, a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 524. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy e megállapodás harmadik részének egyetlen rendelkezése sem módosítja a különösen az EJEE‑ben, valamint az Unió és tagállamai esetében a Chartában tükröződő alapvető jogok és jogelvek tiszteletben tartásának kötelezettségét.

49

A Chartának az ezen 524. cikk (2) bekezdésében említett tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség terheli a tagállamokat, amikor valamely személynek az Egyesült Királyság részére történő átadásáról döntenek, tekintettel arra, hogy az ilyen átadásról szóló határozat az uniós jog végrehajtásának minősül a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében. A tagállamok végrehajtó igazságügyi hatóságai tehát e határozat elfogadásakor kötelesek biztosítani a kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparanccsal érintett személy számára a Charta által elismert alapvető jogok tiszteletben tartását, anélkül hogy e tekintetben releváns lenne az a körülmény, hogy a Charta nem alkalmazható az Egyesült Királyságra (lásd analógia útján: 2016. szeptember 6‑iPetruhhin ítélet, C‑182/15, EU:C:2016:630, 52. és 53. pont).

50

E jogok között szerepelnek különösen a Charta 49. cikkének (1) bekezdéséből eredő jogok, amely bekezdés többek között kimondja, hogy nem lehet a bűncselekmény elkövetése idején alkalmazható büntetésnél súlyosabb büntetést kiszabni.

51

Következésképpen e jogok megsértésének veszélye lehetővé teheti a végrehajtó igazságügyi hatóság számára, hogy megfelelő vizsgálatot követően megtagadja a kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján kiadott elfogatóparancs végrehajtását (lásd analógia útján: 2018. július 25‑iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 59. pont; 2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 72. pont; 2023. december 21‑iGN [A gyermek mindenek felett álló érdekén alapuló megtagadási ok] ítélet, C‑261/22, EU:C:2023:1017, 43. pont).

52

Ami e vizsgálat módját illeti, a Bíróság 2002/584 kerethatározattal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárásban a Charta 4., 7., 24. és 47. cikkében biztosított alapvető jogok megsértése valós veszélyének értékelését főszabály szerint két különböző szakaszból álló vizsgálat keretében kell elvégezni, amely szakaszok nem cserélhetők fel, mivel különböző kritériumokon alapuló elemzést foglalnak magukban, és amelyeket ezért egymást követően kell lefolytatni (lásd ebben az értelemben: 2016. április 5‑iAranyosi és Căldăraru ítélet, C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 89–94. pont; 2018. július 25‑iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 60., 61. és 68. pont; 2023. április 18‑iE. D. L. [Betegségen alapuló megtagadási ok] ítélet, C‑699/21, EU:C:2023:295, 55. pont; 2023. december 21‑iGN [A gyermek mindenek felett álló érdekén alapuló megtagadási ok] ítélet, C‑261/22, EU:C:2023:1017, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

53

E célból a végrehajtó igazságügyi hatóságnak az első szakaszban meg kell határoznia, hogy léteznek‑e olyan objektív, megbízható, pontos és kellően naprakész adatok annak bizonyítására, hogy a kibocsátó tagállamban ezen alapvető jogok valamelyike megsértésének valós veszélye áll fenn, rendszerszintű vagy általános hiányosságok, illetve a személyek objektíven azonosítható csoportját konkrétabban érintő hiányosságok miatt (lásd e tekintetben: 2016. április 5‑iAranyosi és Căldăraru ítélet, C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 89. pont; 2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 102. pont; 2023. december 21‑iGN [A gyermek mindenek felett álló érdekén alapuló megtagadási ok] ítélet, C‑261/22, EU:C:2023:1017, 47. pont).

54

A második szakasz keretében a végrehajtó igazságügyi hatóságnak konkrétan és pontosan meg kell vizsgálnia, hogy a jelen ítélet előző pontjában említett vizsgálat első szakaszában azonosított hiányosságok milyen mértékben befolyásolhatják az európai elfogatóparanccsal érintett személyt, és hogy e személy személyes helyzetére tekintettel alapos és bizonyítékokkal alátámasztott okokból feltételezhető‑e, hogy a személy a kibocsátó tagállamnak történő átadása esetén az említett alapvető jogok megsértése valós veszélyének lesz kitéve (lásd e tekintetben: 2016. április 5‑iAranyosi és Căldăraru ítélet, C‑404/15 és C‑659/15 PPU, EU:C:2016:198, 94. pont; 2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 106. pont; 2023. december 21‑iGN [A gyermek mindenek felett álló érdekén alapuló megtagadási ok] ítélet, C‑261/22, EU:C:2023:1017, 48. pont).

55

Ugyanakkor, amint arra a főtanácsnok az indítványának 76. pontjában lényegében rámutatott, a kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparancs végrehajtására irányuló eljárás során az ilyen két szakaszból álló vizsgálat elvégzésének követelménye nem ültethető át a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértésének veszélyére vonatkozó értékelésre.

56

A 2002/584 kerethatározat által az elítélt vagy gyanúsított személyek átadására létrehozott egyszerűsített és hatékony rendszer ugyanis a tagállamok közötti nagy fokú bizalmon és a kölcsönös elismerés elvén alapul, amely a kerethatározat (6) preambulumbekezdése szerint a tagállamok közötti, büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés „sarokköve” (lásd ebben az értelemben: 2018. július 25‑iMinister for Justice and Equality [Az igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai] ítélet, C‑216/18 PPU, EU:C:2018:586, 40. és 41. pont; 2023. december 21‑iGN [A gyermek mindenek felett álló érdekén alapuló megtagadási ok] ítélet, C‑261/22, EU:C:2023:1017, 35. és 36. pont).

57

A kölcsönös bizalom elve, különösen a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség tekintetében mindegyik államtól megköveteli, hogy – kivételes körülményektől eltekintve – úgy tekintse, hogy az összes többi tagállam tiszteletben tartja az uniós jogot, és különösen az uniós jog által elismert alapvető jogokat (lásd e tekintetben: 2014. december 18‑i 2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 191. pont; 2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 93. pont).

58

Így a tagállamok az uniós jog végrehajtásakor az uniós jog alapján kötelesek lehetnek arra, hogy feltételezzék, a többi tagállam tiszteletben tartja az alapvető jogokat, és így nemcsak az nem lehetséges, hogy valamely másik tagállamtól az alapvető jogok uniós jog által biztosított védelmi szintjénél magasabb nemzeti védelmi szintet követeljenek meg, hanem – a kivételes esetektől eltekintve – azt sem vizsgálhatják meg, hogy ezen másik tagállam a konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta‑e az Unió által biztosított alapvető jogokat (lásd e tekintetben: 2014. december 18‑i 2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 192. pont; 2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 94. pont).

59

Ebben az összefüggésben a jelen ítélet 53. pontjában említettekhez hasonló hiányosságok fennállásának azt megelőzően történő megállapítására vonatkozó kötelezettség, hogy konkrétan és pontosan meg lehetne vizsgálni, hogy az európai elfogatóparanccsal érintett személy valamely alapvető jog megsértése valós veszélyének ki van‑e téve, éppen annak elkerülésére irányul, hogy ilyen vizsgálatot kivételes eseteken kívül el lehessen végezni, és így az az alapvető jogok kibocsátó tagállam általi tiszteletben tartására vonatkozó, a kölcsönös bizalom elvéből eredő vélelem következménye (lásd ebben az értelemben: 2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 114–116. pont).

60

E kötelezettség betartása lehetővé teszi különösen a kibocsátó tagállam és a végrehajtó tagállam közötti felelősségmegosztás biztosítását az alapvető jogokban rejlő követelmények védelme tekintetében, ami az európai elfogatóparancs mechanizmusa működésének alapjául szolgáló kölcsönös bizalom és kölcsönös elismerés elvének teljes körű alkalmazásából következik (lásd ebben az értelemben: 2022. február 22‑iOpenbaar Ministerie [A kibocsátó tagállam törvényei által létrehozott bíróság] ítélet, C‑562/21 PPU és C‑563/21 PPU, EU:C:2022:100, 46. pont; 2023. január 31‑iPuig Gordi és társai ítélet, C‑158/21, EU:C:2023:57, 72. és 96. pont; és a 2023. december 21‑iGN [A gyermek mindenek felett álló érdekén alapuló megtagadási ok] ítélet, C‑261/22, EU:C:2023:1017, 43. pont).

61

Márpedig a kölcsönös bizalom elve sajátos módon jellemzi a tagállamok közötti kapcsolatokat.

62

Ez az elv ugyanis azon az alapvető előfeltevésen alapul, mely szerint minden tagállam osztozik az összes többi tagállammal az Unió alapjául szolgáló számos közös értékben, és elismeri, hogy azok osztják ezen értékeket vele, amint azt az EUSZ 2. cikk kimondja (lásd e tekintetben: 2014. december 18‑i 2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 168. pont).

63

Az említett elv ezenkívül alapvető jelentőséggel bír az Unió és tagállamai számára, mivel lehetővé teszi egy belső határok nélküli európai térség létrehozását és fenntartását (lásd e tekintetben: 2014. december 18‑i 2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 191. pont).

64

A Bíróság ezenfelül pontosította, hogy annak a lehetőségnek a kivételes esetekre történő korlátozása, hogy ellenőrizni lehessen, hogy egy másik tagállam egy konkrét esetben ténylegesen tiszteletben tartotta‑e a Chartában biztosított alapvető jogokat, az Unió belső jellegéhez kapcsolódik, és hozzájárul az Unió alapját képező egyensúlyhoz (lásd ebben az értelemben: 2014. december 18‑i 2/13 [Az Uniónak az EJEE‑hez történő csatlakozása] vélemény, EU:C:2014:2454, 193. és 194. pont).

65

Természetesen nem kizárt, hogy valamely nemzetközi megállapodás magas szintű bizalmat alakítson ki a tagállamok és bizonyos harmadik országok között.

66

Így a Bíróság a tagállamok és a Norvég Királyság közötti kapcsolatok tekintetében is ezt állapította meg (lásd ebben az értelemben: 2023. szeptember 14‑iSofiyska gradska prokuratura [Több, egymást követő elfogatóparancs] ítélet, C‑71/21, EU:C:2023:668, 32. és 39. pont).

67

Ez a harmadik ország azonban különleges helyzetben van, mivel az Unióval a gazdasági és kereskedelmi együttműködés kereteit meghaladó, kiváltságos kapcsolatokat tart fenn, hiszen az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes, részt vesz a közös európai menekültügyi rendszerben, végrehajtja és alkalmazza a schengeni vívmányokat, továbbá az Unióval az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásra vonatkozóan megállapodást kötött, amely 2019. november 1‑jén hatályba lépett (lásd e tekintetben: 2021. március 17‑iJR [Elfogatóparancs – Az EGT‑hez tartozó harmadik állam által hozott, bűnösséget megállapító ítélet] ítélet, C‑488/19, EU:C:2021:206, 60. pont).

68

A Bíróság ezenkívül hangsúlyozta egyrészt, hogy ez utóbbi megállapodás preambulumában a szerződő felek kifejezték kölcsönös bizalmukat jogrendszereik szerkezetében és működésében, valamint abban, hogy képesek a méltányos eljárás biztosítására, másrészt, hogy az említett megállapodás rendelkezései nagyon hasonlítanak a 2002/584 kerethatározat megfelelő rendelkezéseihez (lásd ebben az értelemben: 2020. április 2‑iRuska Federacija ítélet, C‑897/19 PPU, EU:C:2020:262, 73. és 74. pont).

69

A jelen ítélet 66. pontjában hivatkozott megfontolás, amely az Unió és az EGT bizonyos tagállamai közötti sajátos kapcsolatokon alapul, nem terjeszthető ki ugyanakkor valamennyi harmadik országra.

70

Ami konkrétan a kereskedelmi és együttműködési megállapodás által létrehozott rendszert illeti, mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy e megállapodás nem hoz létre az Unió és az Egyesült Királyság között olyan kiváltságos kapcsolatokat, mint amelyeket a jelen ítélet 67. és 68. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat ismertet. Az Egyesült Királyság ugyanis nem része a belső határok nélküli európai térségnek, amelynek kialakítását többek között a kölcsönös bizalom elve teszi lehetővé.

71

Továbbá, noha a kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak a jelen ítélet 42. pontjában említett 524. cikke (1) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy az Egyesült Királyság és a tagállamok közötti együttműködés az egyének alapvető jogai és szabadságai védelmének régóta történő tiszteletben tartásán alapul, ez az együttműködés nem úgy jelenik meg, mint amely az érintett államok közötti, az Egyesült Királyság Unióból való 2020. január 31‑i kilépését megelőzően fennálló kölcsönös bizalom megőrzésén alapul.

72

Végül lényeges különbségek vannak a kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak az e megállapodás által létrehozott átadási mechanizmusra vonatkozó rendelkezései és a 2002/584 kerethatározat megfelelő rendelkezései között.

73

E tekintetben különösen hangsúlyozni kell, hogy a kerethatározat nem tartalmaz a bűncselekmények politikai jellegével vagy a keresett személy állampolgárságával kapcsolatos olyan kivételeket, amelyek lehetővé tennék az európai elfogatóparancsok végrehajtásától való eltérést a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 602. cikkének (2) bekezdésében és 603. cikkének (2) bekezdésében említettekhez hasonló helyzetekben. Márpedig az ilyen kivételek jól szemléltetik az e megállapodásban részes felek között létrejött bizalom korlátait.

74

Hasonlóképpen, az említett kerethatározat nem tartalmaz a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 604. cikkének c) pontjához hasonló rendelkezést, amely kifejezetten előírja, hogy ha alapos okkal feltételezhető, hogy valós veszély fenyegeti a keresett személy egy vagy több alapvető jogának védelmét, függetlenül attól, hogy ezek a jogok milyenek, a végrehajtó igazságügyi hatóság – mielőtt döntene az elfogatóparancs végrehajtásáról – adott esetben további garanciákat kérhet a keresett személlyel való, az átadást követő bánásmódra vonatkozóan.

75

E 604. cikk c) pontja ily módon lehetővé teszi további garanciák kérését az alapvető jogok kibocsátó államban való tiszteletben tartásával kapcsolatos azon kétségek kizárása érdekében, amelyek az Egyesült Királyság és a tagállamok között fennálló bizalom alapján nem oszlathatók el, anélkül hogy e mechanizmus végrehajtása akár rendszerszintű vagy általános hiányosságok, akár személyek objektíve azonosítható csoportját konkrétabban érintő hiányosságok fennállásának előzetes megállapításától függene.

76

Kétségtelen, hogy a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 604. cikkének c) pontja nem írja elő kifejezetten, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság megtagadhatja az elfogatóparancs végrehajtását abban az esetben, ha nem kapott további garanciákat, vagy ha a kapott további garanciák nem elegendőek azon okok megszüntetéséhez, amelyek miatt eredetileg úgy vélte, hogy valós veszély fenyegeti a keresett személy alapvető jogainak védelmét,

77

Mindazonáltal e rendelkezés más értelmezése megfosztaná az abban előírt mechanizmust a hatékony érvényesüléstől.

78

Ebből következik, hogy a kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparancsról határozni hivatott végrehajtó igazságügyi hatóság nem rendelheti el a keresett személy átadását, ha e személy helyzetének konkrét és pontos vizsgálatát követően úgy ítéli meg, hogy alapos okkal feltételezhető, hogy az Egyesült Királyságnak való átadása esetén az említett személy alapvető jogainak védelme valós veszélynek lenne kitéve.

79

Következésképpen, ha a kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparanccsal érintett személy e végrehajtó igazságügyi hatóság előtt az Egyesült Királyságnak való átadása esetén a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértésének veszélyére hivatkozik, az említett végrehajtó igazságügyi hatóság – az e megállapodás 524. cikkének (2) bekezdésében előírt alapvető jogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség megsértése nélkül – nem rendelheti el ezt az átadást anélkül, hogy a jelen ítélet 51. pontja értelmében vett megfelelő vizsgálatot követően konkrétan megállapította volna, hogy alapos okkal feltételezhető‑e, hogy az említett személy ki van téve az ilyen sérelem valós veszélyének.

80

E megállapításhoz először is fontos rámutatni, hogy bár léteznek olyan nyilatkozatok, illetve elfogadtak olyan nemzetközi egyezményeket, amelyek az alapvető jogok tiszteletben tartását főszabály szerint biztosítják, ezek önmagukban nem elegendőek az alapvető jogok és szabadságok megsértésének veszélyével szembeni megfelelő védelem biztosításához (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 6‑iPetruhhin ítélet, C‑182/15, EU:C:2016:630, 57. pont), a végrehajtó igazságügyi hatóságnak figyelembe kell vennie, hogy az Egyesült Királyság régóta tiszteletben tartja az egyének alapvető jogainak és szabadságainak védelmét, különösen az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában és az EJEE‑ben foglaltak értelmében, amelyre kifejezetten utal a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 524. cikkének (1) bekezdése, valamint az EJEE‑ben foglalt alapvető jogok tiszteletben tartásának biztosítása érdekében az Egyesült Királyság jogában rögzített és végrehajtott rendelkezéseket (lásd analógia útján: 2018. szeptember 19‑iRO ítélet, C‑327/18 PPU, EU:C:2018:733, 52. pont).

81

Ugyanakkor önmagában nem lehet döntő jelentőségű az a körülmény, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság már kizárta az EJEE 7. cikke megsértésének veszélyét az Egyesült Királyság által az EJEE tiszteletben tartása tekintetében általánosságban nyújtott garanciákra, valamint arra a lehetőségre tekintettel, hogy a keresett személy keresetet nyújthat be az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

82

A jelen ítélet 78. pontjából ugyanis az következik, hogy a kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak a Charta 49. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 524. cikkének (2) bekezdése és 604. cikkének c) pontja megköveteli, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság vizsgálja meg a keresett személy Egyesült Királyságnak való átadása esetén előrelátható helyzetének értékelése szempontjából releváns körülmények összességét, ami feltételezi, hogy a jelen ítélet 52–54. pontjában említett két szakaszból álló vizsgálattól eltérően egyszerre kell figyelembe venni mind az ezen országban általánosan alkalmazott szabályokat és gyakorlatokat, mind pedig a kölcsönös bizalom és elismerés elve alkalmazásának hiányában e személy egyéni helyzetének sajátosságait.

83

Következésképpen, amint arra a főtanácsnok az indítványának 78. és 79. pontjában rámutatott, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a Charta rendelkezéseire tekintettel önálló értékelést kell végeznie, és nem szorítkozhat a Supreme Court of the United Kingdomnak (az Egyesült Királyság legfelsőbb bírósága) a jelen ítélet 27. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatának vagy az ezen állam igazságszolgáltatási rendszere által nyújtott, ezen ítélet 28. pontjában említett általános garanciáknak a figyelembevételére.

84

Ebben az összefüggésben azon megállapításnak, hogy az Egyesült Királyság részére történő átadás esetén fennáll a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértésének valós veszélye, elegendő bizonyítékokon kell alapulnia (lásd analógia útján: 2022. február 22‑iOpenbaar Ministerie [A kibocsátó tagállam törvényei által létrehozott bíróság] ítélet, C‑562/21 PPU és C‑563/21 PPU, EU:C:2022:100, 60. és 61. pont).

85

Következésképpen a végrehajtó igazságügyi hatóság a kereskedelmi és együttműködési megállapodásnak a Charta 49. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 524. cikkének (2) bekezdése és 604. cikkének c) pontja alapján csak akkor tagadhatja meg az elfogatóparancs végrehajtását, ha a keresett személy egyéni helyzetére tekintettel olyan objektív, megbízható, pontos és kellően aktuális adatokkal rendelkezik, amelyek alapján alapos okkal feltételezhető, hogy e 49. cikk (1) bekezdése megsértésének valós veszélye áll fenn (lásd analógia útján: 2016. szeptember 6‑iPetruhhin ítélet, C‑182/15, EU:C:2016:630, 59. pont; 2018. szeptember 19‑iRO ítélet, C‑327/18 PPU, EU:C:2018:733, 61. pont).

86

Másodszor, a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 3. cikkének (1) bekezdésében foglalt, jóhiszemű kölcsönös segítségnyújtásra vonatkozó kötelezettségnek megfelelően a végrehajtó igazságügyi hatóságnak a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértése esetleges veszélyének vizsgálata során teljes mértékben igénybe kell vennie az e megállapodásban előírt eszközöket annak érdekében, hogy elősegítse a közte és a kibocsátó igazságügyi hatóság közötti együttműködést.

87

E tekintetben egyrészt a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 613. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó állam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri a szükséges kiegészítő információk sürgős továbbítását, különös tekintettel a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 604. cikkére.

88

Ez az igazságügyi hatóság tehát köteles haladéktalan tájékoztatást kérni minden olyan kiegészítő információról, amelyet szükségesnek tart ahhoz, hogy határozatot hozzon a kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparanccsal érintett személy átadásáról.

89

Ily módon, mivel a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértése komoly veszélyének megállapítása szükségszerűen a kibocsátó állam jogának elemzésén alapul, a végrehajtó igazságügyi hatóság – a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 3. cikkének (1) bekezdésében előírt, jóhiszemű kölcsönös segítségnyújtásra vonatkozó kötelezettség megsértése nélkül – nem állapíthatja meg ezt anélkül, hogy előzetesen ne kérne tájékoztatást a kibocsátó igazságügyi hatóságtól az említett jog szabályairól és arról, hogy azok milyen módon alkalmazhatók a keresett személy egyedi helyzetére.

90

Másrészt a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 604. cikke c) pontjának megfelelően a végrehajtó igazságügyi hatóság feladata, hogy további garanciák nyújtását kérje, amennyiben úgy ítéli meg, hogy alapos okkal feltételezhető, hogy fennáll a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértésének valós veszélye.

91

Ennélfogva a végrehajtó igazságügyi hatóság kizárólag abban az esetben tagadhatja meg a kereskedelmi és együttműködési megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparancs végrehajtását azzal az indokkal, hogy ilyen veszély áll fenn, ha a végrehajtó igazságügyi hatóság további garanciákat kért, és nem kapott elegendő garanciát a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértése általa eredetileg azonosított veszélyének kizárásához.

92

Harmadrészt, ami konkrétabban a Charta 49. cikke (1) bekezdésének hatályát illeti, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a Charta 49. cikke legalább ugyanazokat a garanciákat tartalmazza, mint az EJEE 7. cikkében foglaltak, amelyeket a Charta 52. cikkének (3) bekezdése alapján a védelem minimális szintjeként kell figyelembe venni (lásd ebben az értelemben: 2017. március 28‑iRosneft ítélet, C‑72/15, EU:C:2017:236, 164. pont; 2017. december 5‑iM. A. S. és M. B. ítélet, C‑42/17, EU:C:2017:936, 54. pont; 2021. február 2‑iConsob ítélet, C‑481/19, EU:C:2021:84, 37. pont; 2022. november 10‑iDELTA STROY 2003 ítélet, C‑203/21, EU:C:2022:865, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy az Egyesült Királyság által az alapügyben szóban forgó bűncselekmények állítólagos elkövetését követően elfogadott szabályozás értelmében egyes terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények – mint például azok a bűncselekmények, amelyekkel MA‑t gyanúsítják – elkövetői csak akkor részesülhetnek feltételes szabadságra bocsátásban, ha azt a szakhatóság jóváhagyta, és büntetésük kétharmadát letöltötték, míg a korábbi rendszer automatikus feltételes szabadságra bocsátást írt elő azt követően, hogy az elítélt a büntetésének felét letöltötte.

94

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az EJEE 7. cikkének alkalmazásában különbséget kell tenni a lényegében „büntetésnek” minősülő intézkedés és a büntetés „foganatosítására” vagy „alkalmazására” vonatkozó intézkedés között. Így amennyiben valamely intézkedés jellege és célja a büntetés elengedésére vagy a feltételes szabadságra bocsátás rendszerének megváltoztatására vonatkozik, ez az intézkedés nem képezi a 7. cikk értelmében vett „büntetés” szerves részét (EJEB, 2013. október 21., Del Río Prada kontra Spanyolország ítélet, CE:ECHR:2013:1021JUD004275009, 83. §).

95

Mivel a „büntetésnek” minősülő intézkedés és a büntetés „végrehajtására” vonatkozó intézkedés közötti megkülönböztetés a gyakorlatban nem mindig világos, annak megállapítása érdekében, hogy a büntetés foganatosítása során hozott intézkedés kizárólag a büntetés foganatosításának módjára vonatkozik‑e, vagy ellenkezőleg, befolyásolja annak terjedelmét, minden egyes esetben meg kell vizsgálni, hogy a kiszabott „büntetés” ténylegesen mivel járt a tárgyidőszakban hatályos nemzeti jog szerint, vagyis mi volt annak a jellege (EJEB, 2013. október 21., Del Río Prada kontra Spanyolország ítélet, CE:ECHR:2013:1021JUD004275009, 85. és 90. §).

96

E tekintetben az Emberi Jogok Európai Bírósága nemrégiben megerősítette, hogy az a körülmény, hogy a feltételes szabadságra bocsátásra való jogosultság időpontjának az elítélést követő meghosszabbítása a fogva tartás szigorításához vezethetett, a büntetés foganatosítását érinti, nem pedig magát a büntetést, következésképpen e körülményből nem lehet arra következtetni, hogy a kiszabott büntetés szigorúbb lenne, mint az ügy érdemében határozó bíróság által kiszabott büntetés (EJEB, 2021. augusztus 31., Devriendt kontra Belgium ítélet, CE:ECHR:2021:0831DEC003556719, 29. §).

97

Következésképpen a büntetés foganatosítására vonatkozó intézkedés csak akkor összeegyeztethetetlen a Charta 49. cikkének (1) bekezdésével, ha visszaható hatállyal oly módon módosítja magának a szóban forgó bűncselekmény elkövetésekor kiszabható büntetésnek a terjedelmét, hogy az az eredetileg kiszabott büntetésnél szigorúbb büntetés kiszabását vonja maga után. Bár ez semmiképpen sem áll fenn, ha az intézkedés a feltételes szabadságra bocsátásra való jogosultság időpontjának meghosszabbítására korlátozódik, más lehet a helyzet többek között akkor, ha az intézkedés lényegében megszünteti a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, vagy ha olyan intézkedéscsomag részét képezi, amely az eredetileg kiszabott büntetés jellegének szigorítását eredményezi.

98

A fentiek fényében a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a kereskedelmi és együttműködési megállapodás 524. cikkének (2) bekezdését és 604. cikkének c) pontját a Charta 49. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy amennyiben az e megállapodás alapján kibocsátott elfogatóparanccsal érintett személy az Egyesült Királyság részére történő átadásakor a feltételes szabadságra bocsátás feltételeinek az azon bűncselekmény állítólagos elkövetését követő, rá nézve hátrányos módosítása miatt a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértésének veszélyére hivatkozik, amely miatt ellene büntetőeljárás folyik, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak – mielőtt ezen elfogatóparancs végrehajtásáról döntene – külön vizsgálatot kell lefolytatnia e veszély fennállása tekintetében abban az esetben, ha ezen igazságügyi hatóság már kizárta az EJEE 7. cikke megsértésének veszélyét az Egyesült Királyság által ezen egyezmény tiszteletben tartása tekintetében általában biztosított garanciák és ugyanezen személy számára az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt biztosított jogorvoslati lehetőség alapján. E vizsgálat lefolytatását követően ezen igazságügyi hatóság csak akkor tagadhatja meg az említett elfogatóparancs végrehajtását, ha a kibocsátó igazságügyi hatóságtól kért további információk és garanciák alapján objektív, megbízható, pontos és kellően naprakész adatokkal rendelkezik annak bizonyítására, hogy valós veszélye áll fenn annak, hogy a szóban forgó bűncselekmény elkövetésének napján hatályban lévő büntetési tétel tényleges mértéke módosul, aminek következtében az eredetileg előírtnál szigorúbb büntetés kerül kiszabásra.

99

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

Az egyrészről az Európai Unió és az Európai Atomenergia‑közösség, és másrészről Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás 524. cikkének (2) bekezdését és 604. cikkének c) pontját az Európai Unió Alapjogi Chartája 49. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben

a következőképpen kell értelmezni:

amennyiben az e magállapodás alapján kibocsátott elfogatóparanccsal érintett személy a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága részére történő átadásakor a feltételes szabadságra bocsátás feltételeinek az azon bűncselekmény állítólagos elkövetését követő, rá nézve hátrányos módosítása miatt a Charta 49. cikke (1) bekezdése megsértésének veszélyére hivatkozik, amely miatt ellene büntetőeljárás folyik, a végrehajtó igazságügyi hatóságnak – mielőtt ezen elfogatóparancs végrehajtásáról döntene – külön vizsgálatot kell lefolytatnia e veszély fennállása tekintetében abban az esetben, ha ezen igazságügyi hatóság már kizárta az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény 7. cikke megsértésének veszélyét az Egyesült Királyság által ezen egyezmény tiszteletben tartása tekintetében általában biztosított garanciák és ugyanezen személy számára az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt biztosított jogorvoslati lehetőség alapján. E vizsgálat lefolytatását követően ezen igazságügyi hatóság csak akkor tagadhatja meg az elfogatóparancs végrehajtását, ha a kibocsátó igazságügyi hatóságtól kért további információk és garanciák alapján objektív, megbízható, pontos és kellően naprakész adatokkal rendelkezik annak bizonyítására, hogy valós veszélye áll fenn annak, hogy a szóban forgó bűncselekmény elkövetésének napján hatályban lévő büntetési tétel tényleges mértéke módosul, aminek következtében az eredetileg előírtnál szigorúbb büntetés kerül kiszabásra.