1

Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetével a felperes Oy Shaman Spirits Ltd az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) első fellebbezési tanácsa által 2022. szeptember 14‑én hozott határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) (R 909/2021‑1. sz. ügy) hatályon kívül helyezését kéri.

2

2008 és 2016 között a Brandavid Oy sikeresen lajstromoztatta a következő európai uniós ábrás védjegyeket (a továbbiakban: szóban forgó védjegyek):

–

a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, 1957. június 15‑i, később felülvizsgált és módosított Nizzai Megállapodás szerinti 32. és 33. osztályba tartozó áruk tekintetében 2008. szeptember 15‑én, 6 491914. számon lajstromozott, alább ábrázolt európai uniós ábrás védjegy:

–	a 32. és 33. osztályba tartozó áruk tekintetében 2009. október 20‑án, 7 087 281. számon lajstromozott, alább ábrázolt európai uniós ábrás védjegy:

–	a 31., 32. és 33. osztályba tartozó áruk tekintetében 2016. február 29‑én, 14 786883. számon lajstromozott, alább ábrázolt európai uniós ábrás védjegy:

3

2017. január 5‑én bejegyezték a lajstromba a szóban forgó védjegyeknek a beavatkozó Global Drinks Finland Oyre történő átruházását.

4

2020. július 6‑án benyújtott kérelmével, amelyhez többek között csatolták a felperes és a Brandavid Oy közötti megállapodást (a továbbiakban: licenciamegállapodás), a felperes kérte az EUIPO‑tól a szóban forgó védjegyek tekintetében a kizárólagos használati engedély javára történő bejegyzését a lajstromba.

5

2020. július 27‑én az EUIPO‑nak a lajstrom vezetésével megbízott szervezeti egysége értesítette a felperest és a beavatkozót a használati engedélynek a felperes által az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2017. L 154., 1. o.) 111. cikke alapján benyújtott kérelmet követően történt bejegyzéséről.

6

2020. október 12‑i és október 19‑i leveleivel a beavatkozó fél tiltakozott a használati engedély bejegyzése ellen.

7

2020. november 25‑én a lajstrom vezetésével megbízott szervezeti egység közölte, hogy vissza fogja vonni a használati engedély bejegyzését, ha a felperes nem nyújtja be annak igazolását, hogy a beavatkozó elfogadta az engedély bejegyzését.

8

2020. december 22‑én a felperes benyújtott hat iratot annak igazolásaként, hogy a beavatkozó elfogadta a licenciamegállapodást.

9

2021. március 18‑i határozatával a lajstrom vezetésével megbízott szervezeti egység a 2017/1001 rendelet 103. cikkének (1) bekezdése alapján törölte az európai uniós védjegyek nyilvántartásából a használati engedély bejegyzését.

10

2021. május 14‑én a felperes fellebbezést nyújtott be a lajstrom vezetésével megbízott szervezeti egység határozata ellen.

11

2022. szeptember 14‑én az első fellebbezési tanács meghozta a megtámadott határozatot, amellyel elutasította a felperes fellebbezését. Úgy ítélte meg, hogy a bejegyzési kérelemmel együtt benyújtott egyetlen bizonyíték a Brandavid Oy és a felperes által 2016‑ban aláírt használati engedélyre vonatkozó megállapodásból állt, amelynek a beavatkozó fél soha nem volt aláíró/részes fele. A használati engedélynek a beavatkozó mint a szóban forgó védjegyek bejegyzett jogosultja által átengedett vagy jóváhagyott használati engedély meglétét igazoló bizonyíték hiányában 2020. július 27‑én történt bejegyzése a 2017/1001 rendelet 103. cikkének (1) bekezdése értelmében az EUIPO‑nak betudható nyilvánvaló hibát képez, ami indokolja annak törlését. Annak a kérdésnek, hogy a beavatkozónak a bejegyzési kérelem időpontjában tudomása volt‑e az említett licenciamegállapodásról, nincs jelentősége, hiszen a beavatkozó nem harmadik fél, és a finn jogra vonatkozó jogi érvek és bizonyítékok nem alkalmasak azon ténybeli megállapítás megcáfolására, hogy a beavatkozó nem adta hozzájárulását e licenciamegállapodáshoz.

12

Felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

13

Az EUIPO azt kéri, hogy a Törvényszék:

14

A beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:

15

Keresete alátámasztásaként a felperes három jogalapra hivatkozik: az elsőt a 2017/1001 rendelet 25–27. cikkének megsértésére, a másodikat e rendelet 19. és 20. cikkének megsértésére, a harmadikat pedig az említett rendelet 103. cikkének megsértésére alapítja.

16

A felperes lényegében azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy az nem tartotta tiszteletben azt a licenciamegállapodást, amellyel ő a 2017/1001 rendelet 25. cikkének (1) bekezdésének megfelelően megszerezte a szóban forgó védjegyek tekintetében a használati engedélyt, illetve az említett rendelet 26. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ezen engedély bejegyeztetésére vonatkozó jogot. Pontosítja, hogy a licenciamegállapodást 2016‑ban a Brandavid Oy írta alá, amely abban az időben a szóban forgó védjegyek jogosultja volt, és kifejezetten átengedte neki az említett védjegyek használatára vonatkozó szerződéses jogokat, illetve hozzájárult ahhoz, hogy őt a kizárólagos használati engedély jogosultjaként bejegyezzék. E védjegyek átruházásának bejegyzésekor, vagyis 2017‑ben, a beavatkozónak szerinte tudomása kellett legyen e licenciamegállapodásról, és így nyilván elfogadta a kizárólagos használati engedély felperes részére történő megadását.

17

Egyébként a felperes úgy véli, hogy a kizárólagos használati engedélyt a számára a szóban forgó védjegyek tulajdonjogától függetlenül adták meg.

18

Az EUIPO és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.

19

A 2017/1001 rendelet 25. cikkének (5) bekezdése értelmében a használati engedély megadását vagy átruházását bármelyik fél kérelmére a lajstromba be kell jegyezni, és meg kell hirdetni.

20

A 2017/1001 rendelet 26. cikkének (1) bekezdése szerint az említett rendelet 20. cikkének (5) bekezdése és az e rendelkezés alapján elfogadott szabályok értelemszerűen alkalmazandók az említett rendelet 25. cikkének (5) bekezdésében említett használati engedélyek bejegyzésére.

21

A 2017/1001 rendelet 20. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy az átruházás bejegyzése iránti kérelemnek tartalmaznia kell bizonyos információkat, valamint azokat a szabályszerű iratokat, amelyek a (2) és (3) bekezdésnek megfelelően bizonyítják az átruházást, az említett (3) bekezdés pedig előírja, hogy „az európai uniós védjegyoltalom átruházását írásba kell foglalni, és azt a szerződő feleknek alá kell írniuk, kivéve, ha az átruházásra bírói ítélet alapján kerül sor; ellenkező esetben az átruházás érvénytelen”.

22

Egyébiránt a 2017/1001 rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról és az (EU) 2017/1431 végrehajtási rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 5‑i (EU) 2018/626 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2018. L 104., 37. o.) 13. cikke (3) bekezdésének a), c) és d) pontja, amely a 2017/1001 rendelet 20. cikke (6) bekezdésének b) pontja és 26. cikkének (1) bekezdése értelmében értelemszerűen alkalmazandó a használati engedélyekre, pontosítja, hogy a lajstromba bejegyzett jogosult aláírása vagy hozzájárulása a használati engedély érvényes megadásának előfeltétele.

23

A használati engedély bejegyzésének törlésével az EUIPO helyesen alkalmazta a 2017/1001 rendeletnek az említett cikkekben hivatkozott rendelkezésekkel összefüggésben értelmezett 25. és 26. cikkét. A licenciamegállapodás ugyanis nem említette a beavatkozót, aki a kérelem benyújtásának és a használati engedély bejegyzésének időpontjában a bejegyzett jogosult volt, és nem tartalmazta az aláírását sem. A korábbi bejegyzett jogosult már nem volt jogosult a vonatkozó rendelkezésekben előírt hozzájárulás megadására.

24

Az EUIPO helyesen fejti ki, hogy az alkalmazandó rendelkezések a jogbiztonság érdekében megkövetelik, hogy a bejegyzett jogosult tevőlegesen kifejezze a használati engedély megadására irányuló szándékát, nevezetesen vagy a 2017/1001 rendelet 26. cikke (1) bekezdésének b) pontja és a 2018/626 végrehajtási rendelet 13. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontja alapján a használati engedély bejegyzése iránti kérelemnek az EUIPO‑hoz való közvetlen benyújtásával, vagy az említett végrehajtási rendelet 13. cikke (3) bekezdésének c) és d) pontja szerinti nyilatkozat, egyezség vagy formanyomtatvány aláírásával.

25

A felperes által előadott érvek nem alkalmasak a megtámadott határozat jogszerűségének megkérdőjelezésére.

26

Ami a felperes azon állítását illeti, hogy a szóban forgó védjegyek átruházásának bejegyzésekor a beavatkozónak és a Brandavid Oynek tudomása volt a licenciamegállapodás létezéséről, meg kell jegyezni, hogy még ha feltételezzük is, hogy a beavatkozó jogelődje által adott használati engedélyre a 2017/1001 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében hivatkozni lehet a beavatkozó féllel szemben, ebből még nem következik az EUIPO‑t terhelő, ezen engedély bejegyzésére vonatkozó kötelezettség. A megtámadott határozat jogszerűsége ugyanis kizárólag az alkalmazandó rendelkezésekben előírt alaki feltételektől függ. Mivel e feltételek a jelen ügyben nem állnak fenn (lásd a fenti 23. pontot), a megtámadott határozatot nem lehet hatályon kívül helyezni pusztán amiatt, hogy a beavatkozó hívta fel az EUIPO figyelmét a bejegyzési feltételek betartásának hiányára.

27

Még ha feltételezzük is, hogy a használati engedély a szóban forgó védjegy átruházását követően is érvényes maradhat, illetve a licenciamegállapodásra alkalmazandó nemzeti jog alapján az jogokat keletkeztethet, mivel a Brandavit Oy és a beavatkozó az említett átruházást a használati engedély meglétének teljes tudatában hajtotta végre, amint azt a felperes állítja, ez az anyagi jogi helyzet akkor sem befolyásolhatja a bejegyzési jogot, amely formalista megközelítést követ, és amelyet az alkalmazandó rendelkezésekben egyértelműen kodifikáltak, amely rendelkezések szövege nem enged semmilyen értelmezési mozgásteret. A felperes továbbra is érvényesítheti az anyagi jogból eredő jogait a nemzeti bíróságok előtt. E tekintetben az EUIPO helyesen hivatkozott arra, hogy lehetséges, hogy az említett licenciamegállapodás és annak a jogutódokra vonatkozó kikötésének esetleges megsértése felvetheti a másik szerződő fél szerződéses felelősségét, e szerződéses vonatkozás azonban nem lehet kihatással a bejegyzés iránti kérelem vizsgálatára.

28

Ennélfogva az első jogalapot el kell utasítani.

29

A felperes a 2017/1001 rendelet 19. cikkének (1) bekezdéséből azt a következtetést vonja le, hogy a szóban forgó védjegyek lajstromozásához kapcsolódó átruházással és használati engedélyekkel kapcsolatos jogvitákra a finn nemzeti jogot kell alkalmazni, mivel ő maga, a beavatkozó fél és a Brandavid Oy székhelye is Finnországban található.

30

Márpedig egyrészt a finn jog szerinte nem követeli meg a szerződés írásbeli formáját, másrészt pedig a finn jognak megfelelően nem releváns az a kérdés, hogy a beavatkozó 2016‑ban aláírta‑e a licenciamegállapodást, mivel a lajstromban szereplő védjegyjogok egészének átruházását követően ez utóbbi a Brandavid Oy jogutódja lett, és teljes mértékben tudomása volt az említett licenciamegállapodás létezéséről. Az új védjegyjogosultaknak tiszteletben kell tartaniuk a korábbi védjegyjogosultak és az említett védjegyekre vonatkozó engedélyek jogosultjai között korábban létrejött megállapodások rendelkezéseit.

31

Ezenfelül a felperes kifogásolja a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 21. pontjában szereplő azon észrevételét, hogy a felperes nem nyújtotta be azon védjegyek listáját, amelyeknek a Brandavid Oy volt a jogosultja, és amelyeket később átruháztak a beavatkozóra. Azt állítja, hogy ez a lista szerepelt a fellebbezési tanácshoz benyújtott, a fellebbezés indokait kifejtő beadvány 1. mellékletében.

32

Az EUIPO és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.

33

Először is, az EUIPO‑hoz hasonlóan, meg kell jegyezni, hogy a 2017/1001 rendelet 19. cikkének (1) bekezdése, amely azon tagállam jogára utal vissza, amelyben az európai uniós védjegy jogosultjának székhelye található, csak akkor alkalmazandó, „ha a 20–28. cikk másként nem rendelkezik”. Márpedig az európai uniós védjegyre vonatkozó használati engedélynek az európai uniós védjegylajstromba történő bejegyzését az uniós jog az említett rendelet 25–28. cikkében és a 2018/626 végrehajtási rendelet 13. cikkében önállóan szabályozza.

34

Ebből következik, hogy az a kérdés, hogy a finn jog ismer‑e a használati szerződésre vonatkozó alaki követelményeket, vagy hogy az ilyen szerződés milyen feltételek mellett köti a szóban forgó védjegyek jogutód jogosultját is, nem releváns azon kérdés szempontjából, hogy a használati engedélynek a felperes javára az európai uniós védjegylajstromba történő bejegyzése hibátlan volt‑e. Így a felperesnek a finn jogra alapított érvei nem alkalmasak a megtámadott határozat jogszerűségének megkérdőjelezésére az engedély bejegyzésének feltételeit illetően.

35

Egyébként a felperesnek a fellebbezési tanács megtámadott határozat 21. pontjában szereplő észrevételére vonatkozó kifogása hatástalan, mivel – amint arra az EUIPO helyesen rámutatott – csupán egy, a fellebbezési tanács által kiegészítő jelleggel tett megállapításról van szó. A megtámadott határozat ugyanis alapvetően azon a megállapításon alapul, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a bejegyzett jogosult a számára engedélyt adott volna. Ez a megállapítás független attól a kérdéstől, hogy mely védjegyek tekintetében adtak engedélyt.

36

Ennélfogva a második jogalapot el kell utasítani.

37

A felperes azt rója fel az EUIPO‑nak, hogy az túllépte a hatáskörét. Álláspontja szerint az EUIPO semmilyen hibát nem orvosolt. Az EUIPO túllépte a hatáskörét, amikor egy használati szerződés olyan bejegyzésének visszavonásáról hozott határozatot, amely hibátlan és a finn joggal összhangban álló volt. Szerinte az EUIPO‑nak a 2017/1001 rendelet 19. cikke alapján az említett rendelet 103. cikke helyett a finn jogot kellett volna alkalmaznia.

38

Az EUIPO és a beavatkozó vitatja a felperes érveit.

39

A 2017/1001 rendelet 103. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében „ha a Hivatal által a lajstromba tett bejegyzés vagy az általa hozott határozat a Hivatalnak tulajdonítható nyilvánvaló hibát tartalmaz, a Hivatal gondoskodik a bejegyzés törléséről, illetve a határozat visszavonásáról”.

40

Először is, amint arra az EUIPO és a beavatkozó fél helyesen rámutat, a 2020. július 27‑i törölt bejegyzés az EUIPO‑nak betudható nyilvánvaló hibában szenvedett. Ez a hiba abban rejlik, hogy a nyilvántartásba való bejegyzésről olyan iratok alapján döntöttek, amelyek nem feleltek meg az alkalmazandó szabályozásban meghatározott követelményeknek (lásd a fenti 23. pontot). A bejegyzési kérelemhez csatolt használati megállapodás nem tartalmazott semmilyen bizonyítékot a szóban forgó védjegyek lajstromba bejegyzett jogosultja által adott használati engedélyre vonatkozóan. E tekintetben a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 15. pontjában helyesen állapította meg, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a használati engedélyt e védjegyek jogosultjának hozzájárulásával adták meg.

41

Másodszor, a fellebbezési tanács nem volt köteles a nemzeti jogot alkalmazni, mivel az európai uniós védjegyre vonatkozó használati engedély európai uniós védjegylajstromba történő bejegyzésére irányuló eljárást a 2017/1001 rendelet 25–28. cikke és a 2018/626 végrehajtási rendelet 13. cikke önállóan szabályozza (lásd a fenti 33. pontot).

42

Harmadszor, el kell utasítani a felperes azon kifogását, amely szerint a fellebbezési tanács túllépte hatáskörét, amikor hatályon kívül helyezett egy olyan határozatot, amely a finn jog értelmében hibátlan volt, nem pedig nyilvánvalóan hibás.

43

Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy az EUIPO‑nak nem feladata, hogy a nemzeti jog alapján vizsgálja az európai uniós védjegy átruházásának érvényességét és joghatásait. Az európai uniós védjegy átruházásának bejegyzése iránti kérelem elbírálása során az EUIPO hatásköre főszabály szerint a 2017/1001 rendelet 20. cikkében és a 2018/626 végrehajtási rendelet 13. cikkében említett alaki feltételek vizsgálatára korlátozódik, és nem foglalja magában azon érdemi kérdések értékelését, amelyek esetleg az alkalmazandó nemzeti jog keretében felmerülhetnek (2021. szeptember 22‑iMarina Yachting Brand Management kontra EUIPO – Industries Sportswear [MARINA YACHTING] ítélet, T‑169/20, EU:T:2021:609, 61. pont). Mivel az engedély bejegyzése ugyanazon szabályok szerint történik, mint az átruházás bejegyzése, ezt az ítélkezési gyakorlatot megfelelően alkalmazni kell a jelen ügyre (lásd a fenti 20. pontot).

44

Ennélfogva a harmadik jogalapot, és így a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

45

A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

46

Mivel a felperes pervesztes lett, a beavatkozó kérelmének megfelelően őt kell kötelezni a beavatkozó részéről felmerült költségek viselésére, ideértve a fellebbezési tanács előtti eljárással kapcsolatban szükségszerűen felmerült költségeket is, amelyeket az eljárási szabályzat 190. cikkének (2) bekezdése értelmében megtérítendő költségeknek kell tekinteni.

47

Ugyanakkor, mivel az EUIPO csak tárgyalás tartása esetén kérte a felperes költségek viselésére való kötelezését, tárgyalás tartása hiányában úgy kell határozni, hogy az EUIPO maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott: