–

az Amazon Services Europe Sàrl képviseletében F. Angeloni, M. Berliri, S. Borocci, G. Gelera és F. Moretti avvocati,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítői: L. Delbono és R. Guizzi avvocati dello Stato,

–

a cseh kormány képviseletében M. Smolek, T. Suchá és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

–

Írország képviseletében M. Browne Chief State Solicitor, A. Joyce és M. Tierney, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: D. Fennelly BL,

–

az Európai Bizottság képviseletében L. Armati, M. Escobar Gómez, S. L. Kalėda és L. Malferrari, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról szóló, 2019. június 20‑i (EU) 2019/1150 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2019. L 186., 57. o.), a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) (HL 2000. L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.), a műszaki szabályokkal és az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályokkal kapcsolatos információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, 2015. szeptember 9‑i (EU) 2015/1535 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2015. L 241., 1. o.), a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12‑i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2006. L 376., 36. o.; helyesbítés: HL 2014. L 287., 33. o.), valamint az EUMSZ 56. cikk értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet az Amazon Services Europe Sàrl (a továbbiakban: Amazon), luxemburgi jog szerinti társaság és az Autorità per le Garanzie nelle Comunicazioni (távközlési felügyeleti hatóság, Olaszország; a továbbiakban: AGCOM) között az utóbbi által az online közvetítő szolgáltatók vonatkozásában hozott intézkedések tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.

3

A 2019/1150 rendelet (3), (7) és (51) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

4

E rendelet 1. cikke értelmében:

„(1)   E rendelet célja az, hogy hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez azáltal, hogy szabályokat állapít meg annak érdekében, hogy az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói és az online keresőprogramok tekintetében a kereskedelmiweboldal‑használók számára biztosított legyen a megfelelő átláthatóság, tisztességesség és a hatékony jogorvoslati lehetőségek.

(2)   Ezt a rendeletet megfelelően kell alkalmazni az azon üzleti felhasználóknak és kereskedelmiweboldal‑használóknak nyújtott vagy igénybevételre kínált online közvetítő szolgáltatásokra és online keresőprogramokra, amelyeknek vagy akiknek székhelye vagy lakóhelye az Unióban van, és amelyek vagy akik az említett online közvetítő szolgáltatások vagy online keresőprogramok segítségével kínálnak árukat vagy szolgáltatásokat az Unió területén tartózkodó fogyasztóknak, tekintet nélkül e szolgáltatások nyújtóinak székhelyére vagy lakóhelyére, valamint az egyébként alkalmazandó jogra.

[…]

(5)   Ez a rendelet nem érinti az uniós jog, különösen a polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés, a verseny, az adatvédelem, az üzleti titkok védelme, a fogyasztóvédelem, az elektronikus kereskedelem és a pénzügyi szolgáltatások területén alkalmazandó uniós jog alkalmazását.”

5

Az említett rendelet 2. cikkének 1. pontja a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában:

6

A 2000/31 irányelv 1. cikke értelmében:

„(1)   Ez az irányelv a belső piac megfelelő működéséhez kíván hozzájárulni az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása által.

[…]

(5)   Ez az irányelv nem alkalmazható:

[…]”

7

Ezen irányelv 2. cikkének h) pontja a következőket írja elő:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]

8

Az említett irányelv 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe.

(2)   A tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.

[…]

(4)   A tagállamok tehetnek a (2) bekezdéstől történő eltérésre irányuló intézkedéseket egy adott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás tekintetében, ha a következő feltételek teljesülnek:

9

A 2006/123 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Ez az irányelv általános rendelkezéseket állapít meg a szolgáltatók letelepedési szabadságának gyakorlása és a szolgáltatások szabad mozgásának megkönnyítése érdekében, a szolgáltatások magas színvonalának megőrzése mellett.”

10

Ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ha ezen irányelv rendelkezései más közösségi jogi aktus olyan rendelkezésével ütköznek, amelyek egy adott szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságnak vagy gyakorlásának meghatározott kérdéseit szabályozzák adott területeken vagy szakmákban, akkor az adott területek és szakmák vonatkozásában a más közösségi jogi aktus rendelkezései érvényesek és alkalmazandók. […]”

11

Az említett irányelv 16. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok tiszteletben tartják a szolgáltatók jogát, hogy szolgáltatást nyújthassanak a letelepedési helyük szerinti tagállamtól eltérő tagállamban.

A szolgáltatásnyújtás helye szerinti tagállam saját területén biztosítja a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot és annak szabad gyakorlását.

A tagállamok saját területükön nem köthetik a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, vagy annak gyakorlását olyan követelményekhez, amelyek nem tartják tiszteletben a következő alapelveket:

12

A 2015/1535 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

[…]

[…]

[…]”

13

Ezen irányelv 5. cikke (1) bekezdésének első albekezdése előírja:

„A 7. cikkre is figyelemmel a tagállamok azonnal közölnek a Bizottsággal minden műszakiszabály‑tervezetet, kivéve ha az csak egy nemzetközi vagy európai szabvány teljes szövegét ülteti át, ebben az esetben a megfelelő szabványra történő hivatkozás is elegendő; a Bizottságot a szabály elfogadása szükségességének indokairól is tájékoztatni kell, amennyiben ezen indokok nem derülnek ki már magából a tervezetből.”

14

Az 1997. július 31‑i legge n. 249 – Istituzione dell'Autorità per le garanzie nelle comunicazioni e norme sui sistemi delle telecomunicazioni e radiotelevisivo (a távközlési felügyeleti hatóság és a távközlési és rádiótelevíziózási rendszerekre vonatkozó szabályok létrehozásáról szóló 249. sz. törvény; a GURI 1997. július 31‑i 177. számának rendes melléklete) 1. cikke a következőket írja elő:

„[…]

(29)   Azokra a személyekre, akik az [AGCOM] által kért közlések során a tevékenységük gyakorlására vonatkozó olyan számviteli adatokat vagy tényeket szolgáltatnak, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, a polgári törvénykönyv 2621. cikkében előírt büntetések vonatkoznak.

(30)   Azok a személyek, akik az [AGCOM] által kért dokumentumokat, adatokat és információkat az előírt határidőn belül és az előírt módon nem közlik, az e hatóság által kiszabott közigazgatási bírsággal büntetendők, amely bírság összege 1 millió [olasz lírától (ITL) [hozzávetőleg 516 euró] kétszázmillió ITL‑ig [hozzávetőleg 103000 euró] terjedhet.

[…]”

15

A 2020. december 30‑i legge n. 178 – Bilancio di previsione dello Stato per l’anno finanziario 2021 e bilancio pluriennale per il triennio 2021–2023 (a 2021. évre vonatkozó költségvetés tervezetéről és a 2021 és 2023 közötti hároméves időszakra vonatkozó többéves költségvetésről szóló 178. sz. törvény; a GURI 2020. december 30‑i 322. számának rendes melléklete) által módosított, 1997. július 31‑i 249. sz. törvény az 1. cikke (6) bekezdése c) pontjának 14 bis alpontjában a következőket írja elő:

„Az [AGCOM] felelősségi körei a következők:

[…]

c) a tanács:

[…]

14 bis biztosítja a [2019/1150] rendelet megfelelő és hatékony végrehajtását, többek között iránymutatások elfogadása, a magatartási kódexek előmozdítása és a vonatkozó információk összegyűjtése révén”.

16

2013. június 25‑én az AGCOM elfogadta a delibera n. 397/13/CONS – Informativa economica di sistemát (a rendszerezett gazdálkodási beszámolóról szóló 397/13/CONS. sz. határozat, a továbbiakban: 397/13. sz. határozat).

17

A 397/13. sz. határozat 2. cikkének (1) bekezdése felsorolja azon személyek kategóriáit, akik kötelesek az AGCOM‑nak az „Informativa economica di sistema” (rendszerezett gazdálkodási beszámoló, a továbbiakban: IES) elnevezésű dokumentumot megküldeni.

18

E határozat 6. cikke előírja:

„(1)   Azok a személyek, akik az e határozat 2. cikkében említett kötelezettség teljesítése céljából olyan adatokat szolgáltatnak, amelyek nem felelnek meg a valóságnak, [az 1997. július 31‑i 249. sz.] törvény 1. cikkének (29) bekezdése szerint büntetendők.

(2)   Azok a személyek, akik az előírt határidőn belül és az előírt módon nem tesznek eleget a 2. cikkben meghatározott kötelezettségnek, az [1997. július 31‑i 249. sz.] törvény 1. cikkének (30) bekezdése szerint büntetendők.”

19

2021. május 12‑én az AGCOM elfogadta a delibera n. 161/21/CONS – Modifiche alla delibera n. 397/13 del 25 giugno 2013 „Informativa Economica di Sistema”‑t (a „rendszerezett gazdálkodási beszámolóról” szóló, 2013. június 25‑i 397/13. sz. határozat módosításairól szóló 161/21/CONS. sz. határozat; a továbbiakban: 161/21. sz. határozat).

20

A 161/21. sz. határozat preambuluma szerint:

„[…]

Tekintettel a 2019/1150 rendeletre […]

Tekintettel a [2020. december 30‑i 178. sz.] törvényre […]

[…]

Mivel az [IES] olyan éves nyilatkozat, amelyet a hírközlési szolgáltatóknak kell [kitölteniük], amely az érintett személyek által folytatott tevékenységre vonatkozó azonosító és gazdasági adatokra vonatkozik, és amely arra irányul, hogy összegyűjtse a pontos jogi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat, amelyek között szerepel a Sistema integrato delle comunicazioni [(integrált kommunikációs rendszer) (SIC)] valorizációja, az összefonódásra vonatkozó küszöbértékek e rendszer keretében történő ellenőrzése, a piac és a piacra káros esetleges erőfölény elemzése, az éves jelentés és a vizsgálatok […], továbbá, amely a hírközlési szolgáltatók statisztikai bázisának naprakésszé tételére irányul;

Mivel a [2020. december 30‑i 178. sz.] törvény új hatáskörökkel ruházza fel az [AGCOM‑ot], azzal a feladattal, hogy biztosítsa »a [2019/1150] rendelet megfelelő és hatékony végrehajtását, többek között iránymutatások elfogadása, a magatartási kódexek előmozdítása és a vonatkozó információk összegyűjtése révén«;

[Mivel], tekintettel arra, hogy az IES közlésére vonatkozó [bizonyos] kötelezettségeket ki kell terjeszteni az online közvetítő szolgáltatókra és az online‑keresőprogram‑szolgáltatókra annak érdekében, hogy minden évben releváns információkat gyűjtsenek, és elvégezzék a 2019/1150 rendelet megfelelő és hatékony végrehajtásának biztosítására, valamint a [2020. december 30‑i 178. sz.] törvénnyel az [AGCOM‑ra] ruházott feladatok ellátására irányuló tevékenységeket;

[…]”

21

E határozat 1. cikkének (1) bekezdése módosította a 397/13. sz. határozat 2. cikkében szereplő listát annak érdekében, hogy az IES AGCOM‑nak való megküldésére vonatkozó kötelezettséget kiterjesszék a személyek alábbi két kategóriájára:

„[…]

h) online közvetítő szolgáltatók: olyan természetes vagy jogi személyek, akik vagy amelyek – még ha belföldön nem is rendelkeznek lakóhellyel vagy székhellyel – a 2019/1150 rendelettel meghatározott, online közvetítő szolgáltatásokat nyújtanak vagy kínálnak az Olaszországban letelepedett vagy ott lakóhellyel rendelkező üzleti felhasználóknak;

i) online‑keresőprogram‑szolgáltatók: olyan természetes vagy jogi személyek, akik vagy amelyek – még ha belföldön nem is rendelkeznek lakóhellyel vagy székhellyel – a 2019/1150 rendelettel meghatározott, olasz nyelvű online keresőprogramot biztosítanak vagy kínálnak az Olaszországban letelepedett vagy ott lakóhellyel rendelkező üzleti felhasználóknak.

[…]”

22

A luxemburgi székhelyű Amazon online platformot üzemeltet, amelynek célja, hogy eladókat és fogyasztókat kapcsoljon össze annak érdekében, hogy lehetővé tegye az áruk értékesítésére vonatkozó ügyletek közöttük történő lebonyolítását.

23

A nemzeti jogi háttérnek egyrészt a 2020. december 30‑i 178. sz. törvényből, másrészt a 161/21. sz. határozatból – amelyeket az olasz hatóságok a 2019/1150 rendelet végrehajtásának biztosítása érdekében fogadtak el – eredő módosításai azzal a hatással jártak, hogy az Amazont mint online közvetítő szolgáltatót immár egy olyan dokumentum, az IES AGCOM‑nak történő megküldésére kötelezik, amelybe be kell illeszteni a szolgáltató gazdasági helyzetére vonatkozó információkat.

24

Az Amazon keresetet nyújtott be a Tribunale amministrativo regionale per il Lazióhoz (Lazio tartomány közigazgatási bírósága, Olaszország), a kérdést előterjesztő bírósághoz, többek között a 161/21. sz. határozat megsemmisítése iránt.

25

E bíróság előtt az Amazon arra hivatkozik, hogy e határozat, amennyiben az IES AGCOM‑nak való megküldésére kötelezi, ellentétes a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével, a 2019/1150 rendelettel és több irányelvvel.

26

E tekintetben az említett bíróság először is emlékeztet arra, hogy a 2019/1150 rendelet elfogadását követően az olasz jogalkotó a 2020. december 30‑i 178. sz. törvénnyel módosította az 1997. július 31‑i 249. sz. törvényt.

27

Így az AGCOM feladata a 2019/1150 rendelet végrehajtásának biztosítása, többek között információgyűjtés útján (a 2020. december 30‑i 178. sz. törvénnyel módosított, 1997. július 31‑i 249. sz. törvény 1. cikke (6) bekezdése c) pontjának 14 bis alpontja).

28

Másodszor a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a 161/21. sz. határozattal az AGCOM módosította a 397/13. sz. határozatot, annak érdekében, hogy figyelembe vegyék az olasz jogalkotó által a 2019/1150 rendelet végrehajtása érdekében elfogadott intézkedéseket. Következésképpen az IES AGCOM‑nak való megküldésére vonatkozó kötelezettséget kiterjesztették az Olaszországban szolgáltatásokat kínáló online közvetítő szolgáltatókra és online‑keresőprogram‑szolgáltatókra (a továbbiakban: érintett szolgáltatók).

29

E bíróság pontosítja, hogy az IES megküldését eredetileg a Garante per la radiodiffusione e l’editoria (a műsorszolgáltatásért és a kiadásért felelős intézet, Olaszország) igényei miatt írták elő olyan jogszabályi rendelkezések alapján, amelyek felhatalmazták őt arra, hogy intézkedéseket fogadjon el azon számviteli adatok és egyéb információk meghatározása érdekében, amelyeket bizonyos szervezeteknek közölniük kellett vele, és hogy ezen intézet hatásköreit átruházták az AGCOM‑ra.

30

Az említett bíróság úgy véli, hogy a 161/21. sz. határozattal az AGCOM arra kötelezte az érintett szolgáltatókat, hogy a gazdasági helyzetükre vonatkozó fontos és konkrét információkat küldjenek meg a részére. Így például e szolgáltatók kötelesek közölni az online értékesítési oldalakból származó összbevételüket, az előfizetési díjként beszedett összegeket, valamint az e szolgáltatók online értékesítési platformjának az Olaszországban letelepedett felhasználók által a fogyasztóknak kínált áruk vagy szolgáltatások tekintetében történő használatáért fizetett regisztrációs, belépési vagy feliratkozási díjként beszedett összegeket, a fogyasztóknak a 2019/1150 rendelet 2. cikkének 1. pontja szerinti online közvetítő szolgáltatások Olaszországban letelepedett üzleti felhasználói (a továbbiakban: üzleti felhasználók) által az online értékesítési platformon keresztül kínált áruk vagy szolgáltatások eladásából levont rögzített és változó jutalékokat, az online értékesítési platformon keresztül a fogyasztóknak kínált áruk vagy szolgáltatások eladása után az Olaszországban letelepedett üzleti felhasználók által fizetett rögzített és változó jutalékokat, Olaszországban letelepedett, olyan üzleti felhasználóknak vagy e felhasználóktól eltérő más felhasználóknak nyújtott, a reklámoktól eltérő közvetítői szolgáltatásokból származó egyéb bevételeket, amelyek az online értékesítési platformon keresztül árukat vagy szolgáltatásokat kínálnak a fogyasztóknak.

31

A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy az IES AGCOM részére történő megküldésének elmulasztása vagy a pontatlan adatok közlése az 1997. július 31‑i 249. sz. törvény 1. cikkének (29) és (30) bekezdésében előírt szankciók alkalmazását vonja maga után.

32

E tényezőkre tekintettel e bíróság úgy véli, hogy az IES AGCOM részére történő megküldésére vonatkozó kötelezettség több szempontból is összeegyeztethetetlen lehet az uniós joggal, különösen a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvével, a 2019/1150 rendelettel és több irányelvvel.

33

A 2019/1150 rendeletet illetően a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy nincs kapcsolat az e rendeletben előírt kötelezettségek tiszteletben tartása és az IES címén előírt információk között, amelyek elsősorban az érintett szolgáltatók bevételeire vonatkoznak, és nem relevánsak az e szolgáltatók és az üzleti felhasználók közötti kapcsolatok átláthatóságának és tisztességességének biztosítása szempontjából. Az említett bíróság úgy véli, hogy az olasz hatóságok azon nemzeti intézkedésekkel, amelyek alapján az online közvetítő szolgáltatók immár kötelesek az IES‑t megküldeni az AGCOM részére (a továbbiakban: vitatott nemzeti intézkedések) olyan rendelkezéseket vezettek be a jogrendjükbe, amelyek az e szolgáltatókhoz tartozó elemek ellenőrzését írják elő, ami teljes mértékben eltér az e rendeletben előírt ellenőrzéstől, amely az említett rendeletben előírt kötelezettségeknek az utóbbiak általi tiszteletben tartására irányul.

34

Ugyanezen bíróság többek között pontosítja, hogy abban az esetben, ha az IES‑be beillesztendő információk nem tekinthetők sem relevánsnak, sem hasznosnak a 2019/1150 rendelet megfelelő alkalmazása szempontjából, a 161/21. sz. határozat érvénytelen, mivel a 2020. december 30‑i 178. sz. törvény az AGCOM‑ra csak azt a feladatot ruházza, hogy gondoskodjon e rendelet megfelelő és hatékony végrehajtásáról, nem pedig azt a hatáskört, hogy az érintett ágazatban más szabályozási aktusokat fogadjon el.

35

A 2015/1535 irányelvet illetően a kérdést előterjesztő bíróság annak 1. és 5. cikkére hivatkozva úgy véli, hogy azok a nemzeti rendelkezések, amelyek az érintett szolgáltatókat arra kötelezik, hogy az IES‑t megküldjék az AGCOM részére, kifejezetten az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtására vonatkozó általános követelményt vezetnek be, így azok a Bizottsággal való előzetes közlés hiányában nem érvényesíthetők magánszemélyekkel szemben.

36

Az EUMSZ 56. cikkben említett és a 2000/31 és 2006/123 irányelvben meghatározott szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét illetően a kérdést előterjesztő bíróság rámutat egyrészt arra, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikke megállapítja azt az elvet, amely szerint az irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett „szabályozott területen” az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra azon tagállam jogrendszere alkalmazandó, amelyben a szolgáltató letelepedett, mivel a tagállamok csak az említett 3. cikk (4) bekezdésében meghatározott bizonyos anyagi jogi és eljárási feltételek tiszteletben tartása mellett fogadhatnak el ezen elvtől eltérő intézkedéseket. Márpedig e bíróság szerint a vitatott nemzeti intézkedések nem felelnek meg e feltételeknek.

37

A kérdést előterjesztő bíróság másrészt emlékeztet arra, hogy a 2006/123 irányelv 16. cikke szerint a tagállamok saját területükön nem köthetik a szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságot, vagy annak gyakorlását olyan követelményekhez, amelyek nem tartják tiszteletben a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, a szükségesség és az arányosság elvét. Márpedig e bíróság szerint a vitatott nemzeti intézkedések aránytalanok.

38

E körülmények között határozott úgy a Tribunale amministrativo per il Lazio (Lazio tartomány közigazgatási bírósága), hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

39

Az olasz kormány vitatja a második kérdés elfogadhatóságát annyiban, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság azt kéri a Bíróságtól, hogy a 2019/1150 rendelet céljára tekintettel vizsgálja meg az IES‑be beillesztendő információk relevanciáját és hasznosságát, ami azt eredményezné, hogy ez utóbbi a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozó ténybeli értékeléseket végezne, amely bíróság egyébként nem fejtette ki, hogy az említett információk mennyiben irrelevánsak vagy haszontalanok.

40

Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében, amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul, az ügy konkrét tényállásának megítélése a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor a célból, hogy hasznos választ adhasson ez utóbbi kérdésére, a Bíróság a nemzeti bíróságokkal való együttműködés szellemében megadhat számára minden, általa szükségesnek ítélt iránymutatást (2008. július 1‑jei MOTOE ítélet, C‑49/07, EU:C:2008:376, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

41

Ezenkívül bár a Bíróság nem értelmezheti valamely tagállam belső jogi szabályait, megadhatja a kérdést előterjesztő bíróságnak az e szabályokkal esetlegesen ellentétes uniós jogi rendelkezésekre vonatkozó szükséges tájékoztatást (lásd ebben az értelemben: 2016. november 8‑iLesoochranárske zoskupenie VLK ítélet, C‑243/15, EU:C:2016:838, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. május 8‑iRossato és Conservatorio di Musica F. A. Bonporti ítélet, C‑494/17, EU:C:2019:387, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

42

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a második kérdés az első kérdéssel egy egészet alkot, és hogy e kérdésekkel az előterjesztő bíróság a 2019/1150 rendelet értelmezését kéri a Bíróságtól az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében kifejtett ténybeli és jogi háttér alapján.

43

Következésképpen a második kérdés elfogadható.

44

Első, második, negyedik és ötödik kérdésével, amelyeket célszerű együttesen és elsőként vizsgálni, az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 56. cikket, a 2006/123 irányelv 16. cikkét vagy a 2000/31 irányelv 3. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétesek a valamely tagállam által a 2019/1150 rendelet megfelelő és hatékony végrehajtása biztosításának kinyilvánított céljából elfogadott intézkedések, amelyek értelmében a más tagállamban letelepedett online közvetítő szolgáltatóknak – szankciók terhe mellett – a szolgáltatásuk első tagállamban történő nyújtása céljából rendszeresen meg kell küldeniük e tagállam hatóságának a gazdasági helyzetükre vonatkozó olyan dokumentumot, amelyben részletesen ismertetni kell a többek között a szolgáltató bevételeire vonatkozó számos információt.

45

Előzetesen meg kell állapítani, hogy az EK 47. cikk (2) bekezdése és az EK 55. cikk – amelyek szövegét lényegében átvette az EUMSZ 53. cikk (1) bekezdése, illetve az EUMSZ 62. cikk – alapján elfogadott 2006/123 irányelv célja, amint az az 1. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, többek között a szolgáltatások szabad mozgásának megkönnyítése. Az EK 47. cikk (2) bekezdése, az EK 55. és EK 95. cikk – amelyek szövegét lényegében átvette az EUMSZ 53. cikk (1) bekezdése, az EUMSZ 62. cikk, illetve az EUMSZ 114. cikk – alapján elfogadott 2000/31 irányelv célja, az 1. cikkének (1) bekezdése értelmében pedig az, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása által hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez.

46

Mivel e két irányelv konkretizálja az EUMSZ 56. cikkben foglalt szolgáltatásnyújtás szabadságát, ha megállapítást nyer, hogy valamelyikükkel ellentétesek az olyan nemzeti intézkedések, mint amilyenekről az alapügyben szó van, az első, a második, a negyedik és az ötödik kérdést nem kell ezen 56. cikkre tekintettel vizsgálni.

47

Igaz, hogy az említett 56. cikk – amint azt a főtanácsnok az indítványának 6. pontjában megjegyezte – az ítélkezési gyakorlat értelmében alkalmazandó az adózás területéhez tartozó intézkedésekre, amely terület a 2000/31 irányelv hatálya alól annak 1. cikke (5) bekezdésének a) pontja értelmében ki van zárva (lásd ebben az értelemben: 2022. december 22‑iAirbnb Ireland és Airbnb Payments UK ítélet, C‑83/21, EU:C:2022:1018, 38. pont). Ugyanakkor a jelen ügyben sem a kérdést előterjesztő bíróság, sem az olasz kormány nem hivatkozik arra, hogy a vitatott nemzeti intézkedések az adókötelezettségek végrehajtása biztosításának szükségességéhez kapcsolódnak.

48

Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a 2006/123 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése előírja többek között, hogy ha ezen irányelv rendelkezései más uniós jogi aktus olyan rendelkezésével ütköznek, amely egy adott szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultságnak vagy gyakorlásának meghatározott kérdéseit szabályozza adott területeken, akkor az adott területek vonatkozásában e más jogi aktus rendelkezései érvényesek és alkalmazandók.

49

Márpedig, tekintettel arra, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikke az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység nyújtására való jogosultság vagy gyakorlásának meghatározott kérdéseire vonatkozik, amint azt a főtanácsnok az indítványának 204–207. pontjában lényegében kifejtette, amennyiben megállapítást nyer egyrészt, hogy az olyan nemzeti intézkedések, mint amilyenekről az alapügyben szó van, e rendelkezés hatálya alá tartoznak, másrészt pedig, hogy e rendelkezéssel ellentétesek az említett intézkedések, az első, a második, a negyedik és az ötödik kérdést nem kell a 2006/123 irányelvre tekintettel vizsgálni.

50

Ezért elsőként a 2000/31 irányelv 3. cikkét kell értelmezni.

51

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e 3. cikk az (1) bekezdésében azt írja elő, hogy minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe. Az említett 3. cikk (2) bekezdése előírja, hogy a tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.

52

Egyébiránt a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdése értelmében a tagállamok bizonyos együttes feltételek teljesülése esetén tehetnek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások szabad nyújtásának elvétől történő eltérésre irányuló intézkedéseket egy adott, a szabályozott területbe tartozó, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2019. december 19‑iAirbnb Ireland ítélet, C‑390/18, EU:C:2019:1112, 83. pont).

53

A 2000/31 irányelv 3. cikke szerinti „szabályozott területet” illetően pontosítani kell, hogy ezen irányelv 2. cikkének h) pontja e területet úgy határozza meg, mint amely lefedi a tagállamok jogrendszereiben meghatározott, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást nyújtókra, illetve az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokra alkalmazandó követelményeket, tekintet nélkül arra, hogy általános jellegűek vagy kifejezetten e szolgáltatókra és szolgáltatásokra vonatkoznak. Ez a terület a szolgáltató által teljesítendő, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység megkezdésével kapcsolatos követelményekre vonatkozik, mint például a minősítésekkel, engedélyezéssel vagy bejelentéssel kapcsolatos követelmények, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység folytatásával kapcsolatos követelményekre, mint például a szolgáltató magatartásával, a szolgáltatás minőségével, illetve tartalmával kapcsolatos követelmények.

54

A 2000/31 irányelv tehát a származási tagállamban történő felügyelet és a kölcsönös elismerés elvének alkalmazásán alapul, így az ezen irányelv 2. cikkének h) pontjában meghatározott szabályozott területen az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat kizárólag azon tagállamban szabályozzák, amelynek a területén az e szolgáltatások nyújtói letelepedtek (2023. november 9‑iGoogle Ireland és társai ítélet, C‑376/22, EU:C:2023:835, 42. pont).

55

Következésképpen, egyrészt az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások származási tagállamaként az egyes tagállamok feladata e szolgáltatások szabályozása, és ennek keretében a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában említett közérdekű célok védelme (2023. november 9‑iGoogle Ireland és társai ítélet, C‑376/22, EU:C:2023:835, 43. pont).

56

Másrészt a kölcsönös elismerés elvének megfelelően az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások rendeltetési helye szerinti tagállamként az egyes tagállamok feladata, hogy ne korlátozzák e szolgáltatások szabad mozgását azáltal, hogy a szabályozott területbe tartozó, általuk elfogadott további kötelezettségek tiszteletben tartását követelik meg (2023. november 9‑iGoogle Ireland és társai ítélet, C‑376/22, EU:C:2023:835, 44. pont).

57

Ebből következik, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkével – az e 3. cikk (4) bekezdésében előírt feltételek szerint engedélyezett eltérésekre is figyelemmel – ellentétes az, hogy az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtójára, aki e szolgáltatást a letelepedésének helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban kívánja nyújtani, az e másik tagállam által előírt, a szabályozott területbe tartozó követelmények vonatkozzanak.

58

A jelen ügyben nem vitatott, hogy a vitatott nemzeti intézkedések, amennyiben szankciók terhe mellett megkövetelik, hogy az Olasz Köztársaságtól eltérő tagállamokban letelepedett online közvetítő szolgáltatók megküldjék az IES‑t az AGCOM részére, e szolgáltatók számára olyan feltételek teljesítését írják elő, amelyeket a székhelyük szerinti tagállamban nem követelnek meg.

59

Hasonlóképpen nem vitatott, hogy e szolgáltatások a 2000/31 irányelv 2. cikkének a) pontjában említett „információs társadalommal összefüggő szolgáltatások” körébe tartoznak.

60

Ezzel szemben az olasz kormány azt állítja, hogy az IES AGCOM részére való megküldésére vonatkozó kötelezettség nem tartozik az ezen irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett „szabályozott területbe”, mivel az arra irányul, hogy lehetővé tegye az AGCOM számára, hogy megszerezze az érintett szolgáltatóktól azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik számára felügyeleti feladatainak ellátását. Így e kötelezettség nem arra irányul, hogy az említett szolgáltatók engedélyt szerezzenek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység megkezdésére vagy folytatására.

61

E tekintetben az a tény, hogy a szankciók terhe melletti, az érintett vállalkozás gazdasági helyzetére vonatkozó információk tagállami hatóság részére történő rendszeres továbbítására vonatkozó kötelezettséget az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenységek gyakorlása szabályszerűségének az említett hatóság általi felügyelete céljából írják elő, egyáltalán nem érinti e kötelezettség terjedelmét, és ez alapján azok a szolgáltatók, amelyek egy másik tagállamban telepedtek le, és e szolgáltatásokat az első tagállamban kívánják nyújtani, kötelesek betartani az említett kötelezettséget. Egyébiránt az a tény, hogy a szolgáltató ugyanezen kötelezettség teljesítése nélkül de facto megkezdheti és folytathatja az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtását, nincs hatással arra, hogy a szóban forgó tevékenység jogszerű gyakorlásához szükség van e kötelezettség teljesítésére.

62

Következésképpen az olasz kormány állításával ellentétben az olyan kötelezettség, mint az IES AGCOM részére történő rendszeres megküldésére vonatkozó kötelezettség az információs társadalommal összefüggő szolgáltatási tevékenység gyakorlásával kapcsolatos követelménynek minősül, így e kötelezettség a 2000/31 irányelv 2. cikkének h) pontja értelmében vett „szabályozott területbe” tartozik.

63

Ennélfogva a 2000/31 irányelv 3. cikkével ellentétesek a valamely tagállam által elfogadott olyan intézkedések, amelyek értelmében a más tagállamban letelepedett online közvetítő szolgáltatókat szankciók terhe mellett arra kötelezik, hogy az első tagállamban történő szolgáltatásnyújtás céljából e tagállam valamely hatóságának rendszeresen megküldjenek a gazdasági helyzetükre vonatkozó olyan dokumentumot, amelyben részletesen ismertetni kell a többek között a szolgáltató bevételeire vonatkozó számos információt, kivéve ha az említett intézkedések megfelelnek az e 3. cikk (4) bekezdésében előírt feltételeknek.

64

Ezen értelmezést nem kérdőjelezheti meg a cseh kormány azon érve, amely szerint lehetséges, hogy az említett 3. cikkel nem ellentétesek az ilyen intézkedések az EUMSZ 56. cikkre vonatkozó, analógia útján alkalmazandó ítélkezési gyakorlatra tekintettel, amely szerint az olyan nemzeti szabályozás, amely minden olyan gazdasági szereplőre vonatkozik, aki az adott állam területén tevékenykedik, és nem célja az érintett vállalkozások általi szolgáltatásnyújtás feltételeinek szabályozása, és végül az általa a szolgáltatásnyújtás szabadságára gyakorolt korlátozó hatások túl esetlegesek és túl közvetettek ahhoz, hogy az általa előírt kötelezettség e szabadság korlátozásának minősülhessen, nem ütközik az ezen 56. cikkben rögzített tilalomba (2022. december 22‑iAirbnb Ireland és Airbnb Payments UK ítélet, C‑83/21, EU:C:2022:1018, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65

Amint ugyanis a főtanácsnok az indítványának 166. és 167. pontjában lényegében kifejtette, egyrészt a szabályozott területbe tartozó követelmények nem felelhetnek meg az ezen ítélkezési gyakorlatból eredő feltételeknek, mivel meghatározásuk szerint e követelmények célja az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásából álló tevékenység megkezdésének és gyakorlásának szabályozása. Másrészt az uniós jogalkotó másodlagos jogi aktussal konkretizálhat az EUM‑Szerződésben biztosított alapvető szabadságot úgy, hogy az elsődleges jog által előírtaknál kedvezőbb feltételeket állapít meg a belső piac megfelelő működése tekintetében (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2015. június 16‑iRina Services és társai ítélet, C‑593/13, EU:C:2015:399, 40. pont).

66

Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a jelen ítélet 63. pontjában említettekhez hasonló nemzeti intézkedések megfelelnek‑e a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdésében előírt feltételeknek.

67

E célból először is hangsúlyozni kell, hogy – amint az magából e rendelkezésnek a szövegéből kitűnik – kizárólag az „egy adott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányuló” intézkedések tartozhatnak az említett rendelkezés hatálya alá.

68

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2023. november 9‑iGoogle Ireland és társai ítéletben (C‑376/22, EU:C:2023:835) a Bíróság kimondta, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az egyes információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egy általánosan meghatározott kategóriájára vonatkozó, és az e szolgáltatáskategória valamennyi szolgáltatójára különbségtétel nélkül alkalmazandó általános és elvont intézkedések nem tartoznak az e rendelkezés értelmében vett „egy adott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányuló intézkedések” fogalmába.

69

A jelen ügyben – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel – úgy tűnik, hogy a vitatott nemzeti intézkedések általános és elvont hatályúak, így nem minősíthetők a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) pontja értelmében vett, „egy adott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatás ellen irányuló intézkedéseknek”.

70

Egyébiránt e rendelkezés értelmében a nemzeti intézkedéseknek ahhoz, hogy úgy lehessen azokat tekinteni, hogy megfelelnek az említett rendelkezésnek, szükségeseknek kell lenniük a közrend, a közegészség‑védelem, a közbiztonság vagy a fogyasztók védelmének biztosításához.

71

Így meg kell vizsgálni, hogy ez a helyzet áll‑e fenn a 2019/1150 rendelet alkalmazása biztosításának kinyilvánított céljából elfogadott nemzeti intézkedések esetében.

72

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2019/1150 rendelet az 1. cikkének (5) bekezdése szerint nem érinti többek között az elektronikus kereskedelem területén alkalmazandó uniós jogot.

73

Mivel a 2000/31 irányelv nyilvánvalóan e területbe tartozik, a vitatott nemzeti intézkedésekhez hasonló intézkedések csak akkor tekinthetők ezen irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának megfelelőnek amiatt, hogy a 2019/1150 rendelet végrehajtásának biztosítására irányulnak, ha bizonyítást nyer, hogy e rendelet célja megfelel az e rendelkezésben felsorolt célok valamelyikének.

74

Márpedig a 2019/1150 rendelet (7) és (51) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e rendelet célja, hogy a belső piacon belüli tisztességes, kiszámítható, fenntartható és megbízható online üzleti környezet megteremtése érdekében uniós szinten célzott, kötelező szabályokat állapítson meg. Különösen az üzleti felhasználók számára kell Unió‑szerte megfelelő átláthatóságot és hatékony jogorvoslati lehetőségeket biztosítani a határokon átnyúló üzleti tevékenység megkönnyítése érdekében, így törekedve a belső piac megfelelőbb működésére.

75

Az említett rendelet 1. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy e rendelet hozzájárul e piac megfelelő működéséhez azáltal, hogy szabályokat állapít meg annak érdekében, hogy az üzleti felhasználók és az online keresőprogramok tekintetében a kereskedelmiweboldal‑használók számára biztosítottak legyenek a megfelelő átláthatóság, tisztességesség és a hatékony jogorvoslati lehetőségek.

76

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 186–190. pontjában lényegében rámutatott, még ha feltételezzük is, hogy a vitatott nemzeti intézkedésekhez hasonló nemzeti intézkedések a 2019/1150 rendelet céljának biztosítására irányulnak, nem áll fenn közvetlen kapcsolat egyrészt e cél, másrészt pedig a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában felsorolt, a jelen ítélet 70. pontjában felidézett célok között.

77

Nem vitatott ugyanis, hogy a 2019/1150 rendelet célja nem kapcsolódik sem a közrendhez, sem a közegészség‑védelemhez, sem pedig a közbiztonsághoz.

78

A fogyasztóvédelmet illetően először is meg kell jegyezni, hogy az nem terjed ki a vállalkozások védelmére. Márpedig a 2019/1150 rendelet az online közvetítő szolgáltatók és az üzleti felhasználók közötti kapcsolatokra vonatkozó szabályokat állapít meg.

79

Ezenkívül a 2019/1150 rendelet (3) preambulumbekezdéséből az következik, hogy „az átláthatóság és a bizalom biztosítása a vállalkozások közti kapcsolatok terén” és az „onlineplatform‑gazdaságba vetett fogyasztói bizalom növelése” közötti kapcsolat csak közvetett.

80

Végezetül e (3) preambulumbekezdés pontosítja, hogy „[a]z onlineplatform‑gazdaság fejlődésének a fogyasztókra gyakorolt közvetlen hatásait azonban más uniós jogszabályok, különösen a fogyasztóvédelmi vívmányok szabályozzák”.

81

Hozzá kell tenni, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (4) bekezdését, mint a származási tagállamban gyakorolt felügyelet elve alóli kivételt, szigorúan kell értelmezni (lásd analógia útján: 2012. november 22‑iProbst ítélet, C‑119/12, EU:C:2012:748, 23. pont; 2022. június 21‑iLigue des droits humains ítélet, C‑817/19, EU:C:2022:491, 70. pont). Ez a kivétel továbbá nem alkalmazható olyan intézkedésekre, amelyek legfeljebb közvetett kapcsolatban állhatnak az e rendelkezésben foglalt célok valamelyikével.

82

Tehát abból a tényből, hogy a nemzeti intézkedéseket a 2019/1150 rendelet alkalmazása biztosításának kinyilvánított céljából fogadták el, nem lehet arra következtetni, hogy ezen intézkedések szükségesek a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdése a) pontjának i. alpontjában felsorolt célok valamelyikének biztosításához.

83

Következésképpen nem felelnek meg a 2000/31 irányelv 3. cikke (4) bekezdésének a) pontjában előírt feltételeknek a valamely tagállam által elfogadott olyan intézkedések, amelyek értelmében a más tagállamban letelepedett online közvetítő szolgáltatókat szankciók terhe mellett arra kötelezik, hogy az első tagállamban történő szolgáltatásnyújtás céljából e tagállam valamely hatóságának rendszeresen megküldjenek a gazdasági helyzetükre vonatkozó olyan dokumentumot, amelyben részletesen ismertetni kell a többek között a szolgáltató bevételeire vonatkozó számos információt.

84

Mivel a vitatott nemzeti intézkedések a 2000/31 irányelv szerinti szabályozott területbe tartoznak, és mivel ez utóbbi értelmezése lehetővé teszi a jelen ítélet 44. pontjában átfogalmazott első, második, negyedik és ötödik kérdés megválaszolását, a jelen ítélet 45–49. pontjában kifejtett megfontolásoknak megfelelően nem kell az EUMSZ 56. cikket vagy a 2006/123 irányelvet is értelmezni.

85

A fentiek összességére tekintettel az első, második, negyedik és ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétesek a valamely tagállam által a 2019/1150 rendelet megfelelő és hatékony végrehajtása biztosításának kinyilvánított céljából elfogadott intézkedések, amelyek értelmében a más tagállamban letelepedett online közvetítő szolgáltatóknak – szankciók terhe mellett – a szolgáltatásuk első tagállamban történő nyújtása céljából rendszeresen meg kell küldeniük e tagállam hatóságának a gazdasági helyzetükre vonatkozó olyan dokumentumot, amelyben részletesen ismertetni kell a többek között a szolgáltató bevételeire vonatkozó számos információt.

86

A harmadik és a hatodik kérdés a 2000/31 irányelvben és a 2015/1535 irányelvben előírt előzetes bejelentési kötelezettségekre vonatkozik, amelyek be nem tartása azt vonja maga után, hogy a magánszemélyekkel szemben nem érvényesíthetők azok az intézkedések, amelyeket be kellett volna jelenteni, és amelyeket nem jelentettek be.

87

Mindazonáltal az első, a második, a negyedik és az ötödik kérdésre adott válaszra tekintettel a harmadik és a hatodik kérdésre nem kell válaszolni.

88

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8‑i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv”) 3. cikkét

a következőképpen kell értelmezni:

azzal ellentétesek a valamely tagállam által az online közvetítő szolgáltatások üzleti felhasználói tekintetében alkalmazandó tisztességes és átlátható feltételek előmozdításáról szóló, 2019. június 20‑i (EU) 2019/1150 európai parlamenti és tanácsi rendelet megfelelő és hatékony végrehajtása biztosításának kinyilvánított céljából elfogadott intézkedések, amelyek értelmében a más tagállamban letelepedett online közvetítő szolgáltatóknak – szankciók terhe mellett – a szolgáltatásuk első tagállamban történő nyújtása céljából rendszeresen meg kell küldeniük e tagállam hatóságának a gazdasági helyzetükre vonatkozó olyan dokumentumot, amelyben részletesen ismertetni kell a többek között a szolgáltató bevételeire vonatkozó számos információt.