1

Fellebbezésében az Európai Beruházási Bank (EBB) az Európai Unió Törvényszéke 2021. november 24‑iKL kontra EBB ítéletének (T‑370/20, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2021:822) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék egyrészt megsemmisítette az EBB 2019. február 8‑i és március 8‑i, KL‑t munkaképesnek és 2019. február 18. óta igazolatlanul távol lévőnek nyilvánító határozatát, valamint az EBB elnökének 2020. március 16‑i, e határozatokat helybenhagyó határozatát (a továbbiakban: megtámadott határozatok), másrészt az EBB‑t kötelezte, hogy 2019. február 1‑jei kezdő hatállyal fizessen KL részére rokkantsági nyugdíjat, valamint az e nyugdíjösszeg után járó késedelmi kamatot, amely nyugdíjból le kell vonni a KL‑nek díjazás címén megfizetett azon összegeket, amelyek a rokkantsági nyugdíj megfizetése miatt KL‑nek nyilvánvalóan nem járnak.

2

Az EBB személyi állományára alkalmazandó átmeneti nyugdíjszabályozás (a továbbiakban: RTRP) 46‑1. cikke előírja:

„E rendelet alkalmazásában rokkant az a biztosított, aki betegség, baleset vagy fogyatékosság miatt – testi vagy szellemi okokból – tartósan képtelen ellátni a feladatát vagy más, azzal egyenértékű feladatot, és akinek rokkantságát a lenti 48. cikknek megfelelően elismerik.” [nem hivatalos fordítás]

3

Az RTRP 48‑1. cikke kimondja, hogy a rokkantságot az EBB által választott orvosnak kell megállapítania, vagy vitatás esetén az e szabályozás 13‑1. cikke szerinti rokkantsági bizottságnak.

4

Az RTRP 51‑1. cikke értelmében:

„A rokkantsági nyugdíj csökken, ha a rokkant keresőtevékenységet folytat, amennyiben a rokkantsági nyugdíj, a gyermekek után járó ellátások és az e tevékenységből származó jövedelem összege meghaladja a biztosítottnak a rokkantnak nyilvánítás időpontjában betöltött fizetési fokozatnak és beosztásnak megfelelő, ugyanazon a családi alapon nyújtott nettó jövedelem összegét.” [nem hivatalos fordítás]

5

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata jelen jogvita alapjául szolgáló tényállás idején hatályos változata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 78. cikkének első bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az a tisztviselő, aki a besorolási csoportjába tartozó álláshelyhez kapcsolódó feladatokat teljes állandó [helyesen: tartós] rokkantsága miatt nem tudja ellátni, a VIII. melléklet 13–16. cikkében meghatározott módon rokkantsági támogatásra jogosult.”

6

A jogvita előzményei, amint azokat a megtámadott ítélet 1–39. pontja tartalmazza, a jelen eljárás szempontjából a következőképpen foglalhatók össze.

7

Az EBB KL‑t 2001. szeptember 1‑jétől foglalkoztatta.

8

KL többszöri távolléte után az EBB 2017. május 22‑én tájékoztatta őt arról, hogy e szervezet orvosszakértője azt javasolta, hogy 2017. június 1‑jétől kezdődően hat hónapos időtartamra ideiglenes részleges (50%‑os) keresőképtelenséget állapítsanak meg KL esetében.

9

KL 2017. június 1‑jén vitatta az EBB orvosszakértőjének javaslatát, mivel úgy vélte, hogy azt kellett volna megállapítani, hogy ideiglenesen teljesen képtelen újból ellátni a feladatait. Következésképpen KL az EBB személyzeti szabályzatának végrehajtása érdekében elfogadott, az EBB személyi állományára alkalmazandó igazgatási rendelkezések (a továbbiakban: igazgatási rendelkezések) X. mellékletének 4. cikke szerinti független orvos eljárását kérte.

10

2017. október 18‑án KL‑t megvizsgálta az EBB által kijelölt független orvos, aki megerősítette az EBB orvosszakértőjének a véleményét. E következtetést közölték az EBB‑vel és KL‑lel.

11

Az EBB 2017. december 14‑én arról tájékoztatta KL‑t, hogy tárgyalások folynak annak érdekében, hogy lehetővé tegyék számára, hogy három hónapra részmunkaidőben visszatérhessen a munkájához egy, az általa korábban betöltöttől eltérő munkakörben, azzal, hogy 2018. január 1. és a visszahelyezése között mentesül a munkahelyén való megjelenés kötelezettsége alól.

12

2017. december 28‑án KL jogi képviselője vitatta azokat a következtetéseket, amelyeket az EBB a független orvos eljárásából kívánt levonni, azt állítva, hogy az RTRP 13‑1. cikke szerinti rokkantsági bizottság eljárását kellett volna lefolytatni.

13

Mivel az EBB beleegyezett abba, hogy eljárást indítson a rokkantsági bizottság előtt, ez utóbbi 2018. november 9‑én következtetést bocsátott ki (a továbbiakban: a rokkantsági bizottság 2018. november 9‑i következtetése), amelynek szövege a következő volt:

„Mentális zavara miatt [KL] képtelen arra, hogy visszatérjen utolsó munkahelyére, a korábbi munkáltatójához. Ezért az EBB tekintetében rokkant, az általános munkaerőpiac tekintetében azonban nem rokkant A [rokkantsági bizottság] ebben a kérdésben egyhangúlag döntött.”

14

Ugyanez a következtetés szerepel az RTRP 13‑1. cikkének megfelelően a rokkantsági bizottságot alkotó másik két orvos közös megegyezésével kijelölt orvos jelentésében, amelynek címe „Orvosi szakvélemény a 2018. november 9‑i rokkantsági bizottság keretében”.

15

2019. január 23‑án a rokkantsági bizottságot alkotó orvosok által benyújtott három formanyomtatvány alapján, amelyekben a „not invalid” (nem rokkant) rovatot (a továbbiakban: 2019. január 16‑i és 23‑i formanyomtatványok) jelölték meg, e bizottság tájékoztatta az EBB‑t az egyhangúlag elfogadott azon határozatáról, amely szerint KL nem rokkant.

16

Az EBB 2019. február 8‑i és március 8‑i határozatával KL‑t 2019. február 18‑tól kezdődően munkaképesnek és igazolatlanul távollévőnek nyilvánította, amely dátumtól kezdődően az EBB úgy tekintette, hogy KL‑nek újra munkába kellett volna állnia.

17

A KL kérelmére indított békéltető eljárás sikertelenségét követően az EBB elnöke 2020. március 16‑án elismerte a békéltetőbizottság ilyen értelmű következtetéseit. Következésképpen az EBB elnöke helybenhagyta a 2019. február 8‑i és március 8‑i határozatokat.

18

A Törvényszék Hivatalához 2020. június 11‑én benyújtott keresetlevelével KL a megtámadott határozatok megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő. Keresetének alátámasztására két jogalapra hivatkozott: az első az RTRP 46‑1. és 48‑1. cikkének, és a közigazgatási rendelkezések 11.1 és 11.3 cikkének a megsértésén, valamint nyilvánvaló értékelési hibán, míg a második a gondoskodási kötelezettség megsértésén alapult. A jelen fellebbezés szempontjából kizárólag az első jogalap releváns.

19

E jogalappal KL azt rótta fel az EBB‑nek, hogy a megtámadott határozatokban úgy ítélte meg, hogy 2019. február 18. óta munkaképes és igazolatlanul van távol. E tekintetben KL megjegyezte, hogy a rokkantsági bizottság 2018. november 9‑i következtetése és az említett bizottság keretében adott orvosi szakvélemény őt az EBB tekintetében rokkantnak nyilvánította. KL előadta, hogy véleménye szerint e következtetés elegendő ahhoz, hogy őt az RTRP 46‑1. cikke értelmében véve rokkantnak nyilvánítsák. Az EBB ezzel szemben azt állította, hogy az RTRP csak egyfajta rokkantságot ismer el, nevezetesen az általános munkaerőpiaci rokkantságot, és hogy a rokkantsági bizottság véleményét a 2019. január 16‑i és 23‑i formanyomtatványok tartalmazzák, amelyek azt állapítják meg, hogy KL nem rokkant.

20

Ami először is a rokkantsági bizottság véleményét képező dokumentumokat illeti, a Törvényszék a megtámadott ítélet 58–73. pontjában megállapította, hogy a megtámadott határozatok jogszerűségét nem csupán a 2019. január 16‑i és 23‑i formanyomtatványok alapján kell értékelni, hanem a rokkantsági bizottság 2018. november 9‑i következtetése alapján is, amelyet az említett bizottság keretében adott orvosi szakvélemény is megerősített.

21

Másodszor a Törvényszék a megtámadott ítélet 74–81. pontjában megállapította, hogy a rokkantsági bizottságnak a jelen ítélet 20. pontjában említett dokumentumokból kitűnő véleménye szerint KL az EBB‑nél már nem tudott semmilyen feladatot ellátni, de az általános munkaerőpiacon még képes volt szakmai tevékenységet végezni.

22

Harmadszor a Törvényszék a megtámadott ítélet 83–85. pontjában úgy ítélte meg, hogy az EBB alkalmazottjának az RTRP 46‑1. cikke és az igazgatási rendelkezések 11.1 cikke szerinti „rokkantságának” fogalmát annak fényében kell értékelni, hogy ezen alkalmazott képes‑e arra, hogy újból ellássa a „feladatát vagy más, azzal egyenértékű feladatot”, amely utóbbinak szintén az EBB‑n belüli feladatnak kell lennie.

23

Ezen értékelés elvégzése érdekében a Törvényszék először is a megtámadott ítélet 86–89. pontjában megállapította, hogy a személyzeti szabályzat 78. cikkével való analógia útján az EBB szabályozásának említett rendelkezései e szervezet belső feladatainak a besorolására utal. Másodszor a Törvényszék ezen ítélet 90–93. pontjában hangsúlyozta, hogy az EBB által létrehozott rokkantsági bizottságok az EBB szervei, és ennélfogva jogi szempontból nem rendelkeznek hatáskörrel annak értékelésére, hogy az EBB személyi állománya e szervezeten kívül képes‑e szakmai feladatokat ellátni. Harmadszor, az említett ítélet 94–99. pontjában a Törvényszék elutasította az EBB‑nek az RTRP 51‑1. cikkére vonatkozó értelmezését, amely szerint e rendelkezés kizárólag arra a ritka esetre vonatkozik, amikor az EBB‑n belül rokkantnak nyilvánított személy az EBB‑n kívül olyan tevékenységet végez, amely eltér az EBB‑n belül végzett tevékenységtől.

24

A megtámadott ítélet 100. és 101. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy mivel a rokkantsági bizottság KL‑t az EBB‑nél történő munkavégzésre képtelennek nyilvánította, és mivel az RTRP 46‑1. cikkében és az igazgatási rendelkezések 11.1 cikkében használt „rokkantság” fogalmát csak e szervezet vonatkozásában kellett értékelni, az EBB köteles volt KL‑t rokkantnak nyilvánítani, ily módon azt kellett megállapítani, hogy az EBB megsértette e rendelkezéseket azáltal, hogy a megtámadott határozatokban őt 2019. február 18. óta munkaképesnek és igazolatlanul távol lévőnek nyilvánította. Következésképpen a Törvényszék helyt adott KL keresete első jogalapjának, és megsemmisítette e határozatokat.

25

Fellebbezésében az EBB azt kéri, hogy a Bíróság:

26

KL azt kéri, hogy a Bíróság:

27

Fellebbezésének alátámasztására az EBB két jogalapra hivatkozik. Az első, a „rokkantság” fogalmának téves értelmezésére alapított jogalap négy részből áll, amelyek közül az elsőt és a negyediket együttesen kell vizsgálni. A második, együttesen vizsgálandó két részből álló jogalap a megtámadott ítélet 58–81. pontjában ismertetett tényállás elferdítésén alapul.

28

Az első jogalap első részében az EBB arra hivatkozik, hogy a Törvényszék azzal, hogy a megtámadott ítélet 83–85. pontjában úgy ítélte meg, hogy a „más, azzal egyenértékű feladato[k]”, amelyek ellátására – az RTRP 46‑1. cikke és az igazgatási rendelkezések 11.1. cikke értelmében – az alkalmazottnak a rokkantnak minősüléshez szintén képtelennek kell lennie, az EBB‑n belüli feladatoknak kell lenniük, e szervezet belső szabályozásával ellentétesen értelmezte a „rokkantság” fogalmát.

29

Először is az EBB úgy véli, hogy az RTRP 46‑1. cikke a „feladatát vagy más, azzal egyenértékű feladatot” kifejezések használatával nem tesz különbséget az EBB‑n belül ellátott feladatok és az EBB‑n kívül ellátott feladatok között, és nem utal az EBB belső feladatainak besorolására sem. Az a formanyomtatvány, amelyet a rokkantsági bizottságnak ki kell töltenie, szintén nem tesz különbséget azon kérdést illetően, hogy a rokkantság az EBB‑re jellemző‑e, vagy azt az általános munkaerőpiacra tekintettel kell értékelni, így az ilyen különbségtétel bevezetésével a Törvényszék módosította az említett belső szabályozás szövegét.

30

Másodszor, a Törvényszék által elfogadott értelmezés összekeveri a „rokkantság” fogalmát, amely elismeri az olyan személynek járó védelmet, aki általában véve munkaképtelenné vált, és a „munkaképtelenség” nemzeti jogrendszerek többségében használt fogalmát, amely olyan személynek járó védelemre vonatkozik, aki egy adott munkáltató számára már nem képes munkát végezni.

31

Harmadszor, az említett értelmezés figyelmen kívül hagyja a szociális védelmi intézkedésnek minősülő rokkantsági nyugdíj célját, amely abban áll, hogy kompenzálja a munkavállaló által a feladatainak ellátására való tartós képtelensége miatt elszenvedett jövedelemkiesést. Nyilvánvalóan ellentétes lenne e céllal annak megállapítása, hogy valamely alkalmazott rokkantnak minősülhet az EBB‑n belüli munkavégzés szempontjából, de képes lehet arra, hogy az EBB‑n kívül ezzel egyenértékű munkát végezzen. Ráadásul ez az értelmezés súlyos következményekkel járna az EBB nyugdíjrendszerének pénzügyi egyensúlyára nézve, és a közpénzek kezelésével és felhasználásával kapcsolatos problémákat vet fel.

32

Az első jogalap negyedik részében az EBB azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 98–100. pontjában tévesen értelmezte az RTRP 51‑1. cikkét – amely szerint a rokkantsági nyugdíj csökken, ha a rokkant keresőtevékenységet folytat – oly módon, hogy az olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben az EBB‑n belül rokkantnak nyilvánított személy bármilyen szakmai tevékenységet végez. A Törvényszék előtti tárgyaláson az EBB azt állította, hogy e rendelkezés csak arra a ritka esetre vonatkozik, amikor a rokkantnak nyilvánított személy az EBB‑n kívül olyan tevékenységet végez, amely eltér az EBB‑n belül végzett tevékenységétől.

33

Először is az EBB azt állítja, hogy a Törvényszék értelmezése ellentmondásos, mivel az az RTRP 51‑1. cikke megfogalmazásának általános jellegét hangsúlyozta, anélkül hogy különbséget tett volna a végzett külső tevékenység jellege tekintetében, egyúttal úgy ítélve meg, hogy annak 46‑1. cikke, amelyet szintén általánosan fogalmaztak meg, az EBB‑n belül ellátott feladatokhoz viszonyítva meghatározott „rokkantság” fogalmára vonatkozik.

34

Ezt követően e szervezet arra hivatkozik, hogy a „rokkantságnak” az RTRP 51‑1. cikke és e szabályozás 46‑1. cikke értelmében vett fogalmát azonos módon kell értelmezni. Márpedig ez utóbbi rendelkezés nemcsak az EBB‑n belül ellátott feladatokra, hanem az EBB‑n kívül ellátott feladatokra is hivatkozik. Ennélfogva ellentmondásos lenne az RTRP 51‑1. cikkét úgy értelmezni, hogy az olyan, rokkantnak nyilvánított személyre utal, aki az EBB‑n kívül olyan jellegű és intenzitású munkát végez, mint az e szervezeten belül végzett munkája, így az említett cikknek más típusú munkára kell vonatkoznia.

35

Végül és a teljesség kedvéért az EBB úgy véli, hogy az RTRP 51‑1. cikkének a Törvényszék által elfogadott értelmezése jogalap nélküli gazdagodást eredményez. Ha ugyanis a rokkant alkalmazott rokkantsági nyugdíjban részesül az EBB‑től, miközben teljes munkaidőben e szervezeten kívül ugyanolyan igénybevétellel járó munkakörben dolgozik, e személy tényleges munkaképessége kérdéseket vet fel.

36

KL vitatja az EBB érvelését.

37

Első jogalapjának első és negyedik részében az EBB lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a többek között az RTRP 46‑1. cikkében szereplő „rokkantság” fogalmának értelmezésekor, tekintettel annak szövegére, azon összefüggésre, amelybe e rendelkezés illeszkedik, valamint a rokkantsági nyugdíj folyósításának céljára. Az EBB konkrétan úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg azt, hogy az e rendelkezés értelmében vett „más, azzal egyenértékű feladat” kifejezések kizárólag az EBB‑n belül ellátott feladatokra vonatkoznak.

38

Mindenekelőtt kétségtelen, hogy az RTRP 46‑1. cikkének szövegéből nem tűnik ki, hogy az kifejezetten az EBB‑n belül ellátott más, egyenértékű feladatokra vonatkozik. Ugyanakkor e cikk – mivel említést tesz arról, hogy a biztosított képtelen ellátni „a feladatát vagy más, azzal egyenértékű feladatot” – a „feladat” kifejezés megismétlése miatt értelmezhető úgy, hogy az az érintett alkalmazott szóban forgó feladatán kívül az EBB‑n belüli más feladatra is vonatkozik.

39

Ezt az értelmezést megerősíti az a tény, hogy az RTRP 46‑1. cikkében használt „feladat” kifejezés szabályozási jellegű jogi fogalom. Egyébiránt meg kell állapítani, hogy az RTRP 46‑1. cikke nem tágabb értelmű kifejezést használ, mint amilyen az RTRP 51‑1. cikkében használt „keresőtevékenység” fogalma, amely cikk az általános munkaerőpiacon való foglalkoztatásra utal.

40

Ezt követően, ami azon összefüggést illeti, amelybe az RTRP 46‑1. cikke illeszkedik, először is az EBB helyesen véli úgy, hogy a „rokkantság” RTRP 46‑1. és 51‑1. cikke értelmében vett fogalmát azonos módon kell értelmezni. Ebből azonban nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 96–98. pontjában úgy ítélte meg, hogy ez utóbbi cikk – tekintettel a szövegének általános megfogalmazására – nem érthető úgy, mint amely kizárólag az EBB‑n kívül végzett olyan tevékenységre vonatkozik, amely eltér attól, amelyet a rokkantnak nyilvánított személy e szervezeten belül végzett, hanem azt úgy kell értelmezni, mint amely bármely tevékenység végzésére vonatkozik, ideértve az azzal egyenértékű tevékenységet is, amelyet e személy az EBB‑n belül végzett.

41

E tekintetben egyrészt el kell utasítani az EBB azon állítását, amely szerint az RTRP 46‑1. és 51‑1. cikkének Törvényszék általi értelmezése ellentmondásos, mivel e szervezet szerint mindkét rendelkezés megfogalmazása általános jellegű, míg a Törvényszék kizárólag a második rendelkezés általános jellegére támaszkodott. Amint ugyanis a jelen ítélet 39. pontjából kitűnik, az RTRP 51‑1. cikke a „keresőtevékenység” általános fogalmát használja, míg a 46‑1. cikk a „feladat” kifejezést, amely – amint az ugyanezen 39. pontból kitűnik – az adott intézmény vagy szervezet személyi állományára alkalmazandó szabályozási rendelkezésekre utal.

42

Másrészt az RTRP 51‑1. cikkének a Törvényszék által elfogadott értelmezése megfelel e szabályozás 46‑1. cikke azon értelmezésének, amely szerint a „más, azzal egyenértékű feladat” kifejezés az EBB‑n belüli más feladatra utal. Ellentmondásos lenne ugyanis annak megállapítása, hogy az RTRP 46‑1. cikke alapján valamely személyt azért nyilvánítanak rokkantnak, mert képtelen ellátni feladatát vagy elvégezni más, azzal egyenértékű tevékenységet az általános munkaerőpiacon, elfogadva ugyanakkor, hogy e szabályozás 51‑1. cikke alapján e személy végezhet ilyen tevékenységet.

43

Másodszor el kell utasítani az EBB azon érvét, amely szerint a „rokkantság” fogalmának értelmezése e kifejezés különböző nemzeti jogrendekben meglévő jelentésének felel meg, míg a Törvényszék által elfogadott értelmezés ez utóbbiakban a „munkaképtelenség” fogalmának felel meg. E tekintetben elegendő megjegyezni – amint azt az EBB a fellebbezésében tette –, hogy az RTRP és az igazgatási rendelkezések az EBB saját, a nemzeti jog szabályaitól elkülönülő szabályozási keretének részét képezik.

44

Végül, noha kétségtelen, hogy a rokkantsági nyugdíj folyósítása szociális jellegű célt követ, amennyiben annak biztosítására irányul, hogy az olyan személy, aki testi vagy szellemi fogyatékosság miatt tartósan képtelen ellátni a feladatát vagy más, azzal egyenértékű feladatot, képes legyen magát eltartani, az RTRP 46‑1. cikkének azon értelmezése, amely szerint e más feladatnak az EBB‑n belülinek kell lennie, e szabályozás szerkezetére tekintettel megfelel az említett célnak.

45

Az RTRP 51‑1. cikkében előírt azon mechanizmus ugyanis, amellyel a rokkantsági nyugdíjat csökkentik, amennyiben annak összege, a gyermekek után járó ellátások és a rokkantnak nyilvánított személy által végzett keresőtevékenységből származó jövedelem összege meghaladja e személynek a rokkantnak nyilvánítás időpontjában nyújtott nettó jövedelem összegét, azt eredményezi, hogy e rokkantsági nyugdíjat nem folyósítják, ha az érintett személy újra tevékenységet folytat, amely tevékenységből származó jövedelem legalább egyenértékű azzal a jövedelemmel, amelyet az EBB‑n belül végzett tevékenységéért kapott.

46

Ez a mechanizmus arra is irányul, hogy elkerülje a rokkantnak nyilvánított személy jogalap nélküli gazdagodását, valamint az EBB nyugdíjrendszerének pénzügyi egyensúlyára gyakorolt azon negatív következményeket, amelyekre e szervezet hivatkozik.

47

Ebből következik, hogy az EBB által az első jogalap első és negyedik része keretében hivatkozott érvek nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az RTRP 46‑1. cikkében szereplő „rokkantság” fogalmának a Törvényszék által a megtámadott ítéletben elfogadott értelmezése téves jogalkalmazáson alapul. E jogalap első és negyedik részét tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

48

Az első jogalap második részében az EBB arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 90–93. pontjában úgy ítélte meg, hogy az e szervezet által létrehozott rokkantsági bizottságok csak arra rendelkeznek hatáskörrel, hogy nyilatkozzanak az EBB személyi állományának az EBB‑nél való munkavégzésre vonatkozó képességéről. E tekintetben azt állítja, hogy az ilyen rokkantsági bizottság orvosi megállapításokat tesz, amelyeket véglegesnek kell tekinteni, ha azokat szabályszerű feltételek mellett tették. Az e bizottságba tartozó orvosok feladata kizárólag orvosi szakvélemény adása, nem pedig az, hogy a munkakörnyezetről nyilatkozzanak.

49

Az EBB azt állítja, hogy az RTRP 46‑1. cikke nem tesz különbséget az EBB‑nél ellátott feladatok tekintetében megállapított rokkantság és az általános munkaerőpiac tekintetében megállapított rokkantság között, és szigorú korlátokat sem határoz meg a rokkantnak nyilvánítható személyek egészségi állapotának vizsgálatával megbízott rokkantsági bizottságok hatáskörének vonatkozásában.

50

Hipotetikus jellegű a Törvényszék által hivatkozott azon veszély, hogy ellentmondás áll fenn az EBB rokkantsági bizottságának értékelése és a más uniós intézmények vagy nemzeti hatóságok által létrehozott rokkantsági bizottságok által kibocsátott értékelés között. Az orvosi értékelést – technikai jellegénél fogva – új elemek hiányában más egészségügyi szakemberek is osztani fogják. A rokkantsági bizottság hatáskörét nem korlátozhatja annak lehetősége, hogy más orvosok eltérő következtetésekre jutnak.

51

KL úgy véli, hogy az EBB érvelése nem megalapozott.

52

Amint az a jelen ítélet 37–47. pontjából következik, a Törvényszék a megtámadott ítélet 100. pontjában helyesen állapította meg, hogy a „rokkantságnak” az RTRP 46‑1. cikke és az igazgatási rendelkezések 11.1 cikke értelmében vett fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az az EBB olyan alkalmazottjára vonatkozik, akiről az EBB által létrehozott rokkantsági bizottság azt állapította meg, hogy e szervezeten belül nem képes újból ellátni a feladatát vagy más, azzal egyenértékű feladatot.

53

Ebből szükségszerűen az következik, hogy az említett szervezet által létrehozott rokkantsági bizottságok, amelyek az RTRP 48‑1. cikke értelmében vitatás esetén hatáskörrel rendelkeznek a rokkantság megállapítására, hatáskörüket csak abban a tekintetben gyakorolják, hogy az érintett személy képes‑e az EBB‑n belül ellátni a feladatát vagy más, azzal egyenértékű feladatot.

54

Hozzá kell tenni, hogy bár az ilyen bizottság véleménye kétségkívül orvosi jellegű, ez nem változtat azon, hogy az általa elvégzett értékelésnek – amint azt KL a válaszában állítja – figyelembe kell vennie azt a munkakörnyezetet, amelytől az érintett által ellátandó feladatok nem választhatók el. Ez még inkább így van akkor, ha – mint a jelen esetben – mentális zavarok okozták a rokkantságot.

55

Következésképpen az első jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

56

Az első jogalap harmadik részében az EBB úgy véli, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor az RTRP 46‑1. cikkét és az igazgatási rendelkezések 11.1 cikkét a személyzeti szabályzat 78. cikkével való analógia útján értelmezte. E tekintetben az EBB arra hivatkozik, hogy az analógia útján történő ilyen értelmezés feltételezi egyrészt a szóban forgó két jogrendszer közötti szoros kapcsolat fennállását, másrészt az első rendszerben meglévő olyan joghézag fennállását, amely összeegyeztethetetlen az uniós jog valamelyik általános elvével. Márpedig a Törvényszék nem hivatkozott ilyen elemek fennállására.

57

Egyébiránt az RTRP 46‑1. cikkének szövege nem tesz különbséget az EBB‑n belül ellátott feladatok és az EBB‑n kívül ellátott feladatok között, és a személyzeti szabályzat 78. cikkétől eltérően nem utal e szervezet belső feladatainak besorolására sem. A Törvényszék tehát az e két rendelkezés közötti hasonlóságokra támaszkodva figyelmen kívül hagyta e különbségeket.

58

Az EBB hozzáteszi egyrészt, hogy az, hogy vele szemben analógia útján alkalmazzák a személyzeti szabályzat 78. cikkét, megkérdőjelezi „jogi rendszerének” az Unió más szerveihez viszonyított önállóságát. Másrészt az EBB helyzete a mérete, valamint az EBB‑n belüli álláshelyek különbözősége miatt is eltér az uniós intézmények helyzetétől.

59

KL vitatja az EBB érvelését.

60

Amint az a jelen ítélet 37‑47. és 52. pontjából következik, a Törvényszék a megtámadott ítélet 100. pontjában helyesen állapította meg, hogy a „rokkantságnak” az RTRP 46‑1. cikke és az igazgatási rendelkezések 11.1 cikke értelmében vett fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az az EBB olyan alkalmazottjára vonatkozik, akiről az EBB által létrehozott rokkantsági bizottság azt állapította meg, hogy e szervezeten belül nem képes újból ellátni a feladatát vagy más, azzal egyenértékű feladatot.

61

Következésképpen, még ha feltételezzük is, hogy a Törvényszék tévesen alapította ezt a következtetést részben az említett rendelkezésnek a személyzeti szabályzat 78. cikkével való analógia útján történő értelmezésére, amint arra az EBB az első jogalap harmadik részében hivatkozik, e részt hatástalannak kell minősíteni.

62

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis, ha a Törvényszék által elfogadott valamelyik indok elegendő az ítélete rendelkező részének megalapozására, akkor az érintett ítéletben szereplő valamely más indokot érintő esetleges hibák semmi esetre sincsenek hatással az említett rendelkező részre, ezért az e hibákra hivatkozó jogalap hatástalan, és azt el kell utasítani (2019. október 17‑iAlcogroup és Alcodis kontra Bizottság ítélet, C‑403/18 P, EU:C:2019:870, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

63

E körülmények között az első jogalap harmadik részét mint hatástalant, és ennélfogva e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

64

Második jogalapjával az EBB azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 58–81. pontjában elferdítette a tényeket, amikor azt állapította meg, hogy a rokkantsági bizottság 2018. november 9‑i következtetése, az e bizottság keretében adott orvosi szakvélemény, valamint a 2019. január 16‑i és 23‑i formanyomtatványok együttesen képezik az említett bizottság véleményét.

65

E jogalap első részében az EBB azt állítja, hogy ellentétben azzal, amit a Törvényszék megállapított, a rokkantsági bizottság 2018. november 9‑i következtetése és az e bizottság keretében adott orvosi szakvélemény nem lehet az említett vélemény része, mivel azokat nem jegyezte ellen a rokkantsági bizottság valamennyi tagja, miközben az ilyen bizottság testületi munkát végez, és főszabály szerint e munka során szükség van arra, hogy az eljárás kimenetelére tekintettel minden egyes tag ellenjegyezze ugyanazt a dokumentumot.

66

Az EBB azt állítja, hogy ellentmondás áll fenn a megtámadott ítélet 72. pontjában, amelynek értelmében a rokkantsági bizottság 2018. november 9‑én KL vizsgálata nélkül következtetést bocsáthatott ki, amely következtetést később, 2018. november 21‑én, e bizottság elnöke megerősített, miután KL‑t megvizsgálta. Az EBB szerint azon túlmenően, hogy e megállapítás spekulatív jellegű, az ilyen bizottság elnöke nem léphet e bizottság más tagjainak helyébe értékelésük megállapítása során.

67

A Törvényszéknek a megtámadott ítélet 66. pontjában szereplő azon értékelését illetően, amely szerint a fent említett dokumentumok tartalmát a rokkantsági bizottság többi tagja nem vonta kétségbe, az EBB kiemeli, hogy e bizottság valamennyi tagja csak a 2019. január 16‑i és 23‑i formanyomtatványokat írta alá, azaz csak ezek képezhetik a hivatalos véleményt.

68

E jogalap második részét illetően az EBB rámutat, hogy a megtámadott ítélet 81. pontjában tett megállapítás, amely szerint a rokkantsági bizottság véleménye szerint KL az EBB‑nél már nem volt képes semmilyen feladatot ellátni, de az általános munkaerőpiacon még képes volt szakmai tevékenységet végezni, nem következik az e bizottság valamennyi tagja által 2019 januárjában aláírt formanyomtatványokból.

69

KL vitatja az EBB érvelését.

70

Bár az EBB arra hivatkozik, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket, érveléséből az tűnik ki, hogy a második jogalapjával valójában a Törvényszék által a rokkantsági bizottság 2018. november 9‑i következtetése és az e bizottság keretében adott orvosi szakvélemény vonatkozásában tett jogi minősítést kívánja vitatni. Álláspontja szerint – a Törvényszék megállapításával ellentétben – nem olyan dokumentumokról van szó, amelyeket figyelembe kell venni a rokkantsági bizottság véleménye tartalmának meghatározása során, mivel csak a 2019. január 16‑i és 23‑i formanyomtatványok képezik e bizottság véleményét.

71

E tekintetben az EBB lényegében arra az érvre támaszkodik, hogy az első dokumentumokat nem írta alá a rokkantsági bizottság valamennyi tagja. Ezzel csupán megismétli az általa a Törvényszék előtt felhozott érvelést, annak pontosítása nélkül, hogy a Törvényszék által erre az érvre adott, különösen a megtámadott ítélet 67. pontjában szereplő válasz mennyiben minősül téves jogalkalmazásnak.

72

Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy az a fellebbezés, amely – anélkül, hogy akár egyetlen olyan érvet is tartalmazna, amely kifejezetten azonosítja a megtámadott ítéletet jellemző téves jogalkalmazást – pusztán megismétli vagy szó szerint újra előadja a Törvényszék elé terjesztett jogalapokat és érveket, valójában egyszerűen a Törvényszékhez benyújtott keresetlevél újbóli megvizsgálására irányul, ami nem tartozik a Bíróság hatáskörébe (2021. január 28‑iQualcomm és Qualcomm Europe kontra Bizottság ítélet, C‑466/19 P, EU:C:2021:76, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73

Következésképpen a második jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

74

A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a fellebbezést el kell utasítani.

75

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet annak 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

76

A jelen ügyben az EBB‑t, mivel pervesztes lett, KL kérelmének megfelelően kötelezni kell a fellebbezéssel kapcsolatos saját költségein felül a KL részéről felmerült költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (hetedik tanács) a következőképpen határozott: