1

Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a Norddeutsche Landesbank – Girozentrale az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2021. április 14‑i SRB/ES/2021/22 határozatának (a továbbiakban: megtámadott határozat) az őt mint a Deutsche Hypothekenbank AG (a továbbiakban: Deutsche Hypo) jogutódját érintő részében történő megsemmisítését kéri.

[omissis]

20

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

21

Az ESZT lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

22

Az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

101

A felperes a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete „2. lépés” címének jogellenességére hivatkozik, amennyiben az ott előírt osztályozási módszer sérti a „kockázati profilhoz igazodásnak” a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdéséből eredő követelményét.

102

Különösen az osztályozási módszer azt írja elő, hogy az osztályoknak lehetőség szerint azonos számú, kockázati értékük alapján elosztott létesítményt kell tartalmazniuk. Márpedig az ilyen módszer tévesen tükrözi az érintett intézmények egyéni kockázati profilját. Ez a módszer ugyanis ahhoz vezethet, hogy ugyanazon osztályba csoportosítják a szóban forgó kockázati mutató tekintetében eltérő kockázati profilokat tanúsító értékekkel rendelkező intézményeket. Például a Deutsche Hypo esetében ez a [bizalmas] ( 2 ) kockázati mutató tekintetében ahhoz vezetett, hogy a [bizalmas] osztályba sorolták be annak ellenére, hogy az e mutató alapján megállapított érték valamennyi intézmény átlagértékénél alacsonyabb volt.

103

Az ESZT és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

104

A fenti 66. pontban megállapítottakhoz hasonlóan nem szükséges határozni arról a kérdésről, hogy az uniós jogban létezik‑e a „kockázati profilhoz igazodás követelménye”. A felperes ugyanis e jogalappal – amint azt a tárgyaláson pontosították – arra hivatkozik, hogy a Bizottság mérlegelési hibát követett el, amikor előírta az osztályozási módszert, mivel e módszer megakadályozná az ESZT‑t abban, hogy az alapvető éves hozzájárulásokat megfelelő módon az intézmények tényleges kockázati profiljához igazítsa.

105

E tekintetben a fenti 47–53. pontból kitűnik, hogy a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének végrehajtását illetően, így a felperesnek kell bizonyítania, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet az osztályozási módszer előírásával nyilvánvaló mérlegelési hiba eredményét képezi.

106

E módszer alapján az ESZT‑nek először ki kell számítania az osztályok számát annak érdekében, hogy összehasonlítsa az intézményeket a különböző kockázati mutatókra és almutatókra tekintettel. Másodszor, az ESZT feladata, hogy főszabály szerint minden egyes osztályba azonos számú intézményt soroljon be, kezdve azzal, hogy az első osztályba azokat az intézményeket sorolja, amelyek esetében a nyers mutató értékei a legalacsonyabbak. Harmadszor, az ESZT feladata, hogy az adott osztályban szereplő valamennyi intézményhez ugyanazt a pontszámot, úgynevezett „diszkretizált mutatót” rendeljen, amelyet a továbbiakban kiigazítási szorzójuk számítása során figyelembe kell vennie.

107

Természetesen nem kizárt – amint az a megtámadott határozat II. mellékletéből következik –, hogy e módszer alkalmazása ténylegesen olyan helyzetekhez vezethet, amelyekben azok az intézmények, amelyek egy adott kockázati mutató tekintetében olyan értékeket mutatnak, amelyek azt tanúsítják, hogy e mutató tekintetében kevésbé kockázatos profiljuk van, mint az érintett intézmények átlagértéke, mégis a szóban forgó mutató tekintetében az egyik olyan osztályba sorolják őket, amely viszonylag kockázatosabb intézményekből áll. E következmény többek között abból ered, hogy – amint azt az ESZT kifejtette – bizonyos intézményeknek úgynevezett „szélsőséges” értékei vannak, vagyis olyan értékek, amelyek jelentős eltérést mutatnak az átlagtól.

108

Hasonlóképpen, e szélsőséges értékek fennállása miatt nem kizárt, hogy az osztályozási módszer alkalmazása – és különösen a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében a „2. lépés” cím 3. pontjában előírt szabály alkalmazása, amely szerint az ESZT főszabály szerint minden egyes osztály esetében azonos számú intézményt jelöl ki –, a gyakorlatban olyan helyzetekhez vezethet, amelyben azon intézmények, amelyek egy adott kockázati mutató tekintetében az előző osztályba sorolt intézményekéhez közel álló értékekkel rendelkező intézményeket, mégis a következő osztályba sorolják, amely olyan intézményeket tartalmaz, amelyek értékei ugyanezen kockázati mutató tekintetében olykor jelentősen magasabbak lehetnek.

109

A fenti 107. és 108. pontban ismertetett jelenségek bekövetkezése azonban nem jelenti azt, hogy az osztályozási módszer nyilvánvaló értékelési hibában szenvedne.

110

E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdésének megfelelően az előzetes hozzájárulások intézmények kockázati profiljához való igazításának olyan módszerét írta elő, amely a kockázati profiljaik összehasonlításán alapul. Nem vitatott egyrészt, hogy az ilyen módszer magában foglalja az érintett intézményektől származó jelentős számú adat összehasonlítását azon értékek alapján, amelyeket ezen intézmények egy sor kockázati mutató tekintetében kapnak meg, másrészt pedig, hogy ezek az adatok bizonyos intézmények esetében szélsőséges értékeket tartalmazhatnak.

111

Márpedig, amint az a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadását megelőzően végzett empirikus tanulmányból kitűnik, amelynek eredményeit a JRC módszertani tanulmánya foglalta össze, az osztályozási módszer azok között szerepel, amelyek lehetővé tehetik az ilyen összehasonlítást, és ráadásul az e célból legmegfelelőbb módszernek is tekintik.

112

Az osztályozási módszer ugyanis elismert statisztikai módszer a szélsőséges értékek kezelése céljából, mivel amennyire csak lehetséges, elkerüli, hogy ezen értékek jelenléte félrevezető összehasonlításokhoz vezessen. A jelen ügyben az említett módszer – amint az a JRC módszertani tanulmányából kitűnik – lehetővé teszi annak elkerülését, hogy az egyes kockázati mutatók tekintetében magas értékekkel rendelkező intézmények mindazonáltal olyan pontszámot kapjanak, amely e mutatók esetében alacsony kockázati profilt jelez, mivel léteznek bizonyos, szélsőséges értékekkel rendelkező intézmények.

113

Másodszor, az osztályozási módszer könnyű módja az azon intézmények által bejelentett számos adat összehasonlításának, amelyek előzetes hozzájárulását hozzáigazítják a kockázati profiljukhoz.

114

E tekintetben pontosítani kell, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete „2. lépés” címének 2. pontja azt a szabályt írja elő, amely szerint a osztályok számát az ott meghatározott képlet alapján kell kiszámítani. Ezt követően e felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete „2. lépés” címének 3. pontja előírja azt a szabályt, amely szerint az ESZT főszabály szerint minden egyes osztályba azonos számú intézményt sorol be, kezdve azzal, hogy az első osztályba sorolja azokat az intézményeket, amelyek esetében a nyers mutató értékei a legalacsonyabbak.

115

Ebből következik, hogy az osztályozási módszer olyan objektív szabályokat ír elő, amelyeket az ESZT könnyen alkalmazhat, ami egyébként olyan célnak minősül, amelyet az uniós szabályozás jogszerűen követhet (lásd ebben az értelemben: 2015. február 24‑iSopora ítélet, C‑512/13, EU:C:2015:108, 33. pont; 2017. március 7‑iRPO ítélet, C‑390/15, EU:C:2017:174, 60. pont).

116

Harmadszor, a fenti 107. és 108. pontban ismertetett jelenségek felmerüléséből eredő következményeket a következő négy körülmény kontextusba helyezi. Először is, az előzetes hozzájárulások kiigazítására csak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 9. cikkének (3) bekezdése szerinti, 0,8 és 1,5 közötti együttható‑tartományban kerülhet sor. Így az előzetes hozzájárulásnak az intézmények kockázati profiljára tekintettel való meghatározásának döntő eleme az alapvető éves hozzájárulás marad.

117

Másodszor, amint az lényegében a JRC módszertani tanulmányából következik, e jelenségek körülhatároltak, mivel főként az utolsó osztályokban, nem pedig a osztályok túlnyomó többségében fordulnak elő.

118

Harmadszor nem vitatott, hogy az ezen utolsó osztályokban található intézményeknek az érintett kockázati mutató tekintetében magasabb értékeik vannak, mint az alsóbb osztályokba rendelt intézményeknek.

119

Negyedszer, az előzetes hozzájárulások kockázati profilhoz való igazításának módszere számos kockázati mutatót vesz figyelembe, amint az a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkéből kitűnik. Egy adott intézmény ezért összességében számos osztályba kerül besorolásra a saját és más intézmények egyes kockázati mutatók tekintetében mért értékei alapján.

120

Márpedig, amint az a JRC módszertani tanulmányából kitűnik, az intézmények a különböző kockázati mutatók tekintetében jellemzően különböző osztályokba kerülnek. Ennélfogva, ha valamely intézmény egy adott kockázati mutató tekintetében az utolsó osztályban található, és így egyenrangú helyzetbe kerül a jelentősen magasabb értékkel rendelkező intézményekkel, az egyéb kockázati mutatók esetében általában más a helyzet, ami lehetővé teszi az érintett intézmények átfogó összehasonlítását.

121

Végeredményben a fenti 119. és 120. pontban ismertetett jelenséget jól szemlélteti a Deutsche Hypo 2021. évi előzetes hozzájárulásának kiszámítása, amint azt az egyéni adatlapja is tanúsítja. Ami ugyanis az előzetes hozzájárulásának a nemzeti alapon kiszámított részét illeti, a Deutsche Hypo a [bizalmas] esetében a [bizalmas] osztályban található. Ezzel szemben a [bizalmas] mutatók egyike esetében sem található meg a [bizalmas] osztály, míg [bizalmas]. Ráadásul a [bizalmas] osztályba sorolták a [bizalmas] tekintetében.

122

E körülmények között a felperes nem állíthatja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet az osztályozási módszer bevezetésével nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz.

123

E következtetést nem kérdőjelezik meg a felperes azon érvei, amelyek szerint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletnek három korrekciót kellett volna előírnia az osztályozási módszer tekintetében. Először is meg kellett volna hagynia az ESZT számára annak lehetőségét, hogy kiegészítő, tehát korlátozottabb osztályokat hozzon létre, vagy az egyes osztályokba eltérő számú intézményt soroljon be. Másodszor, a III. kockázati pillérre vonatkozó osztályozási módszer keretében más kockázati mutatókat is figyelembe kellett volna venni, mint például az intézmény méretét, mérlegfőösszegét vagy egyedi üzleti modelljét. Harmadszor, mivel az intézmények üzleti modelljét meghatározó módon befolyásolja a nemzeti jogi keret, tagállamonként különbséget kellett volna tenni a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt „forrásellátottsági stabilitás és diverzifikáció” kockázati pillér (a továbbiakban: II. kockázati pillér) és a IV. kockázati pillér keretében.

124

A fenti 123. pontban említett érvekkel a felperes tehát valójában azt állítja, hogy léteznek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben előírt osztályozási módszer helyettesítésére szolgáló módszerek, amelyek az utóbbinál megfelelőbbek, ahelyett hogy bizonyítaná, hogy ez utóbbi módszer nyilvánvaló értékelési hibákat tartalmaz. Márpedig, még ha feltételezzük is, hogy léteznek ilyen alternatív módszerek, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a Törvényszéknek nem azt kell meghatároznia, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben előírt osztályozási módszer az egyetlen vagy a lehető legjobb, hanem azt, hogy az tartalmaz‑e nyilvánvaló értékelési hibát (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2001. július 12‑iJippes és társai ítélet, C‑189/01, EU:C:2001:420, 83. pont).

125

Ezenkívül és mindenesetre a felperes nem bizonyította, hogy a fenti 123. pontban említett tényezők lehetővé tették volna az intézmények tényleges kockázati profiljának jobb figyelembevételét az osztályozási módszer keretében.

126

Ami először is a kiegészítő osztályok létrehozására alapított érvet illeti, elegendő megállapítani, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete „2. lépés” címének 2. pontja olyan matematikai képlet alapján határozza meg a osztályok számát, amelyet objektív módon és különbségtétel nélkül kell alkalmazni, és amely – amint az a JRC módszertani tanulmányából kitűnik – a megfelelő számú osztály előzetes meghatározására irányuló statisztikai tudományos adatokon alapul. Márpedig a felperes semmilyen konkrét kifogást nem fogalmazott meg e képlettel szemben. Azt sem bizonyította, hogy a kiegészítő osztályok eseti alapon történő létrehozása nyilvánvalóan megfelelőbb lenne, mint az alkalmazott módszer.

127

Másodszor, ami a felperesnek az egyes további kockázati mutatók figyelembevételének állítólagos szükségességére vonatkozó érvét illeti, a fenti 116. pontban már megállapítást nyert, hogy az előzetes hozzájárulások számítási módszere nagy jelentőséget tulajdonít az alapvető éves hozzájárulásnak, mivel az az intézmények méretét is tükrözi.

128

Ugyanígy a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottságnak jobban figyelembe kellett volna vennie a létesítmények egyéni üzleti modelljét. E tekintetben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (6) bekezdéséből kitűnik, hogy az ESZT azt a „kereskedési tevékenységek, a mérlegen kívüli kitettségek, a derivatívák, az összetettség és a szanálhatóság” kockázati mutató útján köteles figyelembe venni. Márpedig a felperes nem terjeszt elő egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely a létesítmények azon üzleti modelljére vonatkozna, amelyet a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie.

129

Harmadszor, ami a II. és IV. kockázati pillér keretében az egyes tagállamok közötti különbségtétel állítólagos szükségességére alapított érvet illeti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely szabályozás elfogadása egy adott cselekvési területen – anélkül, hogy hátrányosan megkülönböztető lenne – eltérő következményekkel járhat egyes gazdasági szereplőkre nézve egyedi helyzetükre vagy a rájuk vonatkozó nemzeti szabályokra tekintettel, feltéve hogy e szabályozás objektív, az általa követett célokhoz igazított kritériumokon alapul (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2013. szeptember 19‑iPanellinios Syndesmos Viomichanion Metapoiisis Kapnou ítélet, C‑373/11, EU:C:2013:567, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

130

A jelen ügyben a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a II. és IV. kockázati pillérbe tartozó kockázati mutatók nem ilyen objektív kritériumokon alapulnak, vagy hogy nem felelnek meg a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet által követett céloknak. E körülmények között a felperes nem támaszkodhat a tagállamok közötti állítólagos különbségekre az említett kockázati pillérekkel kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hiba bizonyítása érdekében.

131

A fentiekre tekintettel a tizenegyedik jogalapot el kell utasítani.

132

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége imperatív jogalapnak minősül, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009, december 2‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

133

A Törvényszék pervezető intézkedéssel és a tárgyaláson hivatalból kérdést intézett a felekhez a megtámadott határozat indokolásának az éves célszint meghatározás tekintetében fennálló esetleges hiányosságairól.

134

Annak vizsgálata érdekében, hogy a megtámadott határozat tartalmaz‑e ilyen hibát, emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően a 2016. január 1‑jével kezdődő nyolcéves kezdeti időszak (a továbbiakban: kezdeti időszak) végén az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely a részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át teszi ki (a továbbiakban: végső célszint).

135

A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszakban az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben mindaddig, amíg el nem érik ezt az alábbi 134. pontban említett végső célszintet, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt lehetséges hatását.

136

A 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy a részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett intézmények összessége által fizetendő hozzájárulás nem haladhatja meg a végső célszint 12,5%‑át.

137

Ami az előzetes hozzájárulások kiszámításának módját illeti, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az ESZT azok összegét az éves célszint alapján, a végső célszint figyelembevételével, valamint a részt vevő tagállamok összességének területén engedélyezett valamennyi intézmény esetében az előző évi biztosított betétek negyedévente számított átlagos összege alapján határozza meg.

138

A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ESZT a 2021. évi hozzájárulási időszakra az éves célszint összegét 11287677212,56 euróban állapította meg.

139

A megtámadott határozat (36) és (37) preambulumbekezdésében az ESZT lényegében kifejtette, hogy az éves célszintet a biztosított betétek előző években való alakulására, a gazdasági helyzet valamennyi releváns változására, valamint az üzleti ciklus fázisával kapcsolatos mutatókra és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásaira vonatkozó elemzés alapján kell meghatározni. Ezt követően az ESZT úgy ítélte meg, hogy az ezen elemzésen és az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközökön alapuló együtthatót (a továbbiakban: együttható) kell meghatározni. Az ESZT ezt az együtthatót a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegének egynyolcadára alkalmazta az éves célszint megállapítása érdekében.

140

Az ESZT a megtámadott határozat (38)–(47) preambulumbekezdésében ismertette az együttható meghatározása érdekében követett megközelítést.

141

A megtámadott határozat (38) preambulumbekezdésében az ESZT megállapította, hogy a biztosított betétek folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye tekintetében. E betétek negyedévente számított átlagos összege a 2020. évre vonatkozóan 6,689 billió eurónak felelt meg.

142

A megtámadott határozat (40) és (41) preambulumbekezdésében az ESZT ismertette a biztosított betétek előre jelzett alakulását a kezdeti időszak fennmaradó három évében, azaz a 2021–2023‑as időszakban. Az ESZT becslése szerint a biztosított betétek éves növekedési rátája a kezdeti időszak végéig 4% és 7% között lesz.

143

A megtámadott határozat (42)–(45) preambulumbekezdésében az ESZT értékelést nyújtott be az üzleti ciklus fázisáról, valamint arról, hogy az előzetes hozzájárulások milyen potenciális prociklikus hatást gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. E célból jelezte, hogy több mutatót is figyelembe vett, mint például a Bizottságnak a bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó előrejelzését és az EKB erre vonatkozó előrejelzéseit vagy a magánszektornak a bruttó hazai termék százalékában kifejezett hiteláramlását.

144

A megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében az ESZT arra a következtetésre jutott, hogy bár észszerűen várható, hogy a bankunión belül folytatódni fog a biztosított betétek növekedése, e növekedés üteme alacsonyabb lesz, mint a 2020. évi növekedés. E tekintetben az ESZT a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdésében jelezte, hogy „elővigyázatos megközelítést” alkalmazott a biztosított betéteknek a következő években, 2023‑ig tartó növekedési ütemét illetően.

145

E megfontolásokra tekintettel az ESZT a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében az együttható értékét 1,35%‑ban állapította meg. Ezt követően kiszámította az éves célszint összegét, a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét megszorozva ezzel az együtthatóval, és e számítás eredményét elosztotta nyolccal, az említett határozat (48) preambulumbekezdésében szereplő következő matematikai képletnek megfelelően:

„Cél0 [az éves célszint összege] = Biztosított betétek összege2020 * 0,0135 * ⅛ = 11287677212,56 EUR”.

146

A tárgyaláson az ESZT ugyanakkor jelezte, hogy a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjét a következőképpen határozta meg.

147

Először is, jövőre vonatkozó elemzés alapján az ESZT az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betéteinek összegét, amelyet a kezdeti időszak végére jeleztek előre, körülbelül 7,5 billió euróban határozta meg. Ezen összeg megállapításához az ESZT figyelembe vette a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét, azaz 6,689 billió eurót, a biztosított betétek 4%‑os éves növekedési rátáját, valamint a kezdeti időszak végéig fennmaradó hozzájárulási időszakok számát, azaz hármat.

148

Másodszor, a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT e 7,5 billió euró 1%‑át számította ki a 2023. december 31‑ig elérendő végső célszint, vagyis körülbelül 75 milliárd euró becsült összegének megszerzése érdekében.

149

Harmadszor, az ESZT ez utóbbi összegből levonta az ESZA számára 2021‑ben már rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat, azaz körülbelül 42 milliárd eurót, annak érdekében, hogy megkapja azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak vége, azaz a 2021 és 2023 közötti időszak vége előtt fennmaradó hozzájárulási időszakokban még be kellett szedni. Ez az összeg körülbelül 33 milliárd eurót tett ki.

150

Negyedszer az ESZT az utóbbi összeget hárommal osztotta fel, hogy azt egységesen felosszák az említett három fennmaradó hozzájárulási időszak között. A 2021‑es hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszintet így a fenti 138. pontban említett összegben, azaz körülbelül 11,287 milliárd euróban határozták meg.

151

Az ESZT a tárgyaláson azt is állította, hogy nyilvánosságra hozott olyan információkat, amelyekre a fenti 147–150. pontban ismertetett módszer támaszkodott, és amelyek lehetővé tették volna a felperes számára, hogy megértse azt a módszert, amellyel az éves célszintet meghatározták. Közelebbről pontosította, hogy a honlapján 2021 májusában, vagyis a megtámadott határozat elfogadását követően, de a jelen kereset benyújtását megelőzően közzétette a „Fact Sheet 2021” című tájékoztatót (a továbbiakban: tájékoztató), amely tartalmazta a végső célszint becsült összegét. Ehhez hasonlóan az ESZT azt állította, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközök összege az internetes oldalán, valamint más nyilvános forrásokból is elérhető volt, mégpedig jóval a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

152

Annak vizsgálata során, hogy az ESZT az éves célszint meghatározását illetően tiszteletben tartotta‑e az indokolási kötelezettségét, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége olyan imperatív jogalapot képez, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑iBizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a Törvényszék a felperes által hivatkozottakon kívül más indokolási hiányosságokat is figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni, különösen akkor, ha azokra az eljárás során derül fény.

153

Ennek érdekében a Törvényszék az eljárás szóbeli szakasza során meghallgatta a feleket az éves célszint meghatározását illetően a megtámadott határozat indokolásának valamennyi esetleges hiányosságairól. Különösen, az e tekintetben többször is kifejezetten megkérdezett ESZT bemutatta az általa a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjének megállapítása érdekében ténylegesen követett módszert, amint azt a fenti 147–150. pont tartalmazza.

154

Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal határozatának indokolása különös jelentőséggel bír, mivel lehetővé teszi az érintett számára, hogy az ügy teljes ismeretében határozzon arról, hogy e határozattal szemben keresetet kíván‑e indítani, valamint a hatáskörrel rendelkező bíróság számára azt, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét, az tehát a Charta 47. cikkében biztosított bíróság előtti jogorvoslat hatékonyságának az egyik feltételét képezi (lásd: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

155

Az ilyen indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. E tekintetben nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e a követelményeknek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel, különösen pedig azon érdek szerint kell vizsgálni, hogy a jogi aktus által érintett személyek magyarázathoz jussanak. Következésképpen valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érdekelt előtt ismert összefüggésben került sor az elfogadására, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés tartalmának megértését (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

156

Egyébiránt annak érdekében hogy az érdekeltek – jogaiknak a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt történő védelme érdekében – megismerhessék e határozat tényleges indokait, és hogy e bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, ezen indokolásnak különösen nem szabad ellentmondásokat tartalmaznia (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑iBertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 169. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2005. szeptember 22‑iSuproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 20. és 45–47. pont; 2015. december 16‑iGörögország kontra Bizottság ítélet, T‑241/13, EU:T:2015:982, 56. pont).

157

Hasonlóképpen, amikor a megtámadott határozat kibocsátója az uniós bíróság előtti eljárás során e határozat indokait illetően bizonyos magyarázatokkal szolgál, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az e határozatban kifejtett megfontolásokkal (lásd ebben az értelemben: 2005. szeptember 22‑iSuproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 45–47. pont; 2016. december 13‑iPrinteos és társai kontra Bizottság ítélet, T‑95/15, EU:T:2016:722, 54. és 55. pont).

158

Ugyanis, amennyiben a megtámadott határozatban felhozott megfontolások nincsenek összhangban a bírósági eljárás során nyújtott ilyen magyarázatokkal, az érintett határozat indokolása nem teljesíti a fenti 154. és 155. pontban felidézett funkciókat. Közelebbről, az ilyen következetlenség megakadályozza egyrészt az érdekelteket abban, hogy a kereset benyújtása előtt megismerjék a megtámadott határozat valódi indokait, és előkészítsék velük szembeni védekezésüket, másrészt pedig az uniós bíróság számára, hogy azonosítsa azokat az indokokat, amelyek e határozat valódi jogi alapjául szolgáltak, és megvizsgálja, hogy azok megfelelnek‑e az alkalmazandó szabályoknak.

159

Végül emlékeztetni kell arra, hogy amikor az ESZT az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot fogad el, tájékoztatnia kell az érintett intézményeket e hozzájárulások kiszámításának módszeréről (lásd: 2021. július 15‑iBizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

160

Ugyanennek kell vonatkoznia az éves célszint meghatározásának módszerére is, mivel ez az összeg alapvető jelentőséggel bír az ilyen határozat rendszerében. Amint ugyanis az a fenti 16. pontból kitűnik, az előzetes hozzájárulások kiszámításának módja az említett összegnek az összes érintett intézmény közötti felosztásából áll, így ugyanezen összeg növelése vagy csökkentése ezen intézmények mindegyike előzetes hozzájárulásának ennek megfelelő növelésével vagy csökkentésével jár.

161

A fentiekből következik, hogy amennyiben az ESZT a megtámadott határozat útján köteles magyarázattal szolgálni az intézmények számára az éves célszint meghatározásának módszerére vonatkozóan, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az ESZT által a bírósági eljárás során nyújtott, a ténylegesen alkalmazott módszerre vonatkozó magyarázatokkal.

162

Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

163

Mindenekelőtt ugyanis meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat a (48) preambulumbekezdésében egy matematikai képletet mutatott be, amelyet az éves célszint összege meghatározásának alapjaként ismertetett. Márpedig úgy tűnik, hogy e képlet nem foglalja magában az ESZT által ténylegesen alkalmazott módszer elemeit, amint azt a tárgyaláson kifejtették. Amint ugyanis az a fenti 147–150. pontból kitűnik, az ESZT e módszer keretében úgy kapta meg az éves célszint összegét, hogy a végső célszintből levonta az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket annak érdekében, hogy kiszámítsa azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak végéig még kapnia kellett, és ez utóbbi összeget elosztotta hárommal. Márpedig a számítás e két szakasza nem jelenik meg az említett matematikai képletben.

164

Egyébiránt e megállapítást nem kérdőjelezheti meg az ESZT azon állítása, amely szerint 2021 májusában közzétette a tájékoztatót, amely a végső célszint esetleges összegeit, valamint internetes oldalán az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközök összegét feltüntető sávot tartalmazott. Függetlenül ugyanis attól a kérdéstől, hogy a felperesnek ténylegesen tudomása volt‑e ezekről az összegekről, ez utóbbiak önmagukban nem teszik lehetővé számára annak megértését, hogy a fenti 163. pontban említett két műveletet az ESZT ténylegesen alkalmazta, pontosítva ráadásul, hogy a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében előírt matematikai képlet azokat még csak nem is említi.

165

Hasonló következetlenségek érintik az 1,35%‑os együttható meghatározásának módját is, pedig az elsődleges szerepet játszik a fenti 164. pontban említett matematikai képletben. Ez az együttható ugyanis értelmezhető úgy, hogy más paraméterek mellett a biztosított betéteknek a kezdeti időszak fennmaradó éveiben előre jelzett növekedésén alapul. Márpedig ez nincs összhangban az ESZT által a tárgyaláson szolgáltatott magyarázatokkal, amelyekből az következik, hogy ezt az együtthatót oly módon állapították meg, hogy az igazolja az éves célszint összege számításának eredményét, vagyis azt követően, hogy az ESZT ezt az összeget a fenti 147–150. pontban kifejtett négy lépés alapján kiszámította, és különösen úgy, hogy az ESZA‑ban rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek a végső célszintből való levonásából eredő összeget hárommal elosztotta. Márpedig ez a művelet a megtámadott határozatból egyáltalán nem tűnik ki.

166

Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a tájékoztató szerint a végleges célszint becsült összege 70 és 75 milliárd euró között volt. Márpedig e sáv inkoherensnek bizonyul a biztosított betétek növekedési arányának 4% és 7% közötti, a megtámadott határozat (41) preambulumbekezdésében szereplő tartományával. Az ESZT ugyanis a tárgyaláson jelezte, hogy az éves célszint meghatározása céljából a biztosított betétek 4%‑os növekedési rátáját vette figyelembe – amely a második tartomány legalacsonyabb rátája volt –, és így kapta eredményül a 75 milliárd euróra becsült végső célszintet, amely az első tartomány legmagasabb értékét képezte. Úgy tűnik tehát, hogy e két tartomány között ellentmondás áll fenn. Egyrészt ugyanis a biztosított betétek alakulásának arányára vonatkozó tartomány a 4%‑os mértéket meghaladó értékeket is magában foglal, amelyek alkalmazása azonban a végső célszintnek az e célszintre vonatkozó tartományban szereplőknél magasabb becsült összegéhez vezetett volna. Másrészt a felperes számára lehetetlen megérteni azt az okot, amely miatt az ESZT az említett célszinthez tartozó tartományba 75 milliárd eurónál alacsonyabb összegeket is beszámított. Ennek eléréséhez ugyanis 4% alatti kamatlábat kellett alkalmazni, amely azonban nem tartozik a biztosított betétek növekedési rátájára vonatkozó tartományba. E körülmények között a felperes nem volt képes meghatározni, hogy az ESZT milyen módon használta az e betétek változásának rátájára vonatkozó tartományt a becsült végső célszint kiszámításához.

167

hogy ami az éves célszint meghatározását illeti, az ESZT által ténylegesen alkalmazott, a tárgyaláson kifejtett módszer nem felel meg a megtámadott határozatban leírt módszernek, így azokat a valós indokokat, amelyekre tekintettel e célszintet meghatározták, a megtámadott határozat alapján sem az intézmények, sem a Törvényszék nem tudta azonosítani.

168

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása az éves célszint meghatározását illetően hiányos.

169

A jelen ügy jogi és gazdasági tétjére tekintettel azonban a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében folytatni kell a kereset többi jogalapjának vizsgálatát.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott: