A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített nyolcadik tanács)

2024. július 17.(*)

„Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – Hitelintézetek és bizonyos befektetési vállalkozások egységes szanálási mechanizmusa (ESZM) – Egységes Szanálási Alap (ESZA) – Az ESZT határozata a 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról – Indokolási kötelezettség – Hatékony bírói jogvédelem – Egyenlő bánásmód – Az arányosság elve – Az ESZT mérlegelési mozgástere – Jogellenességi kifogás – A Bizottság mérlegelési mozgástere – Az ítélet időbeli hatályának korlátozása”

A T‑396/21. sz. ügyben,

a Deutsche Bank AG (székhelye: Frankfurt am Main [Németország], képviselik: H. Berger, M. Weber és D. Schoo ügyvédek)

felperes

az Egységes Szanálási Testület (ESZT) (képviselik: J. Kerlin, T. Wittenberg és D. Ceran, meghatalmazotti minőségben, segítőik: H.‑G. Kamann, F. Louis, P. Gey és L. Hesse ügyvédek)

alperes ellen,

támogatják:

az Európai Parlament (képviselik: U. Rösslein, M. Menegatti és G. Bartram, meghatalmazotti minőségben),

továbbá

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: J. Bauerschmidt, J. Haunold és A. Westerhof Löfflerová, meghatalmazotti minőségben),

valamint

az Európai Bizottság (képviselik: D. Triantafyllou és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),

tagjai: A. Kornezov elnök, G. De Baere, D. Petrlík (előadó), Kecsmár K. és S. Kingston bírák,

hivatalvezető: S. Jund tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2023. március 7‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet(1)

1        Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a Deutsche Bank AG az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2021. április 14‑i SRB/ES/2021/22 határozatának (a továbbiakban: megtámadott határozat) őt érintő részében történő megsemmisítését kéri.

[omissis]

III. A felek kérelmei

19      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot, beleértve annak mellékleteit is, az őt érintő részében;

–        az ESZT‑t kötelezze a költségek viselésére.

20      Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére;

–        másodlagosan, a megtámadott határozat megsemmisítése esetén tartsa fenn a megtámadott határozat joghatásait annak felváltásáig, vagy legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapig.

21      Az Európai Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet annyiban, amennyiben az a 806/2014 rendeletre vonatkozó jogellenességi kifogáson alapul;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

22      Az Európai Unió Tanácsa azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

23      Az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

IV.    A jogkérdésről

[omissis]

A.      A 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésével, illetve a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4–9. és 20. cikkével, valamint I. mellékletével kapcsolatos jogellenességi kifogásokról

1.      A negyedik jogalapnak a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének jogellenességére alapított, második és harmadik részéről

27      A negyedik jogalap keretében a felperes lényegében három részre hivatkozott. Az első a 2015/81 végrehajtási rendelet 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének a megtámadott határozat általi megsértésére vonatkozik, és így azt e határozat jogszerűségének értékelése keretében kell megvizsgálni. A második és a harmadik rész pedig a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének jogellenességén alapul, amennyiben e rendelkezés ellentétes egyrészt „a hozzájárulások kockázatarányos kiszámítására vonatkozó követelménnyel”, másrészt pedig az EUMSZ 114. cikkel.

28      A felperes arra az esetre hivatkozott a második és harmadik részre, ha a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdését úgy kellene értelmezni, hogy az a 2023. december 31. előtt beszedett előzetes hozzájárulások összegével elérendő végső célszint (a továbbiakban: végső célszint) kiszámítását a 2016. január 1‑jén kezdődő nyolcéves kezdeti időszak (a továbbiakban: kezdeti időszak) végén biztosított betétek összegére alapozza. Az említett részek vizsgálata előtt először is tisztázni kell az említett rendelet 69. cikke (1) bekezdésének hatályát.

a)      A 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének hatályáról

29      A felperes azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a végső célszintet „statikus” módon, vagyis a biztosított betétek e rendelet hatálybalépésének időpontjában fennálló összegére tekintettel kell meghatározni. Így az említett rendelkezés szerint e célszintet nem a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló szintjére tekintettel kell meghatározni.

30      Először is a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének szövege ugyanis kizárólag az ESZA pénzügyi eszközeinek létrehozására vonatkozó határidőre utal. Ezzel szemben nem jelentik azt, hogy a végső célszintet a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel kell meghatározni.

31      Ezt követően a 806/2014 rendelet előkészítő iratai azt mutatják, hogy az ESZA létrehozásakor körülbelül 55 milliárd euró végleges „statikus” célszinttel számoltak, ami az e rendelet hatálybalépésének időpontjában valamennyi intézmény előírt biztosított betétei 1%‑ának felelt meg.

32      Végül a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének teleologikus és rendszertani értelmezésére tekintettel az ESZA által fedezett kockázatot nem a biztosított betétek alakulására való hivatkozással kell mérni, mivel e betétek növekedése nem eredményezi az ESZA felhasználása kockázatának emelkedését.

33      Az ESZT, a Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

34      A 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] kezdeti időszak elteltét követően az [ESZA] rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett összes hitelintézet biztosított betétei összegének legalább 1%‑át”.

35      Mindenekelőtt e rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy a kezdeti időszak végének időpontja nemcsak azon időpont rögzítése szempontjából meghatározó, amikor az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük az ESZM‑ben részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett összes intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át, vagyis a végső célszintet, hanem e betétek azon összegének rögzítése szempontjából is, amelyet figyelembe kell venni e célszint kiszámításához.

36      Ezt követően a 806/2014 rendelet előkészítő irataiból az következik, hogy a felperes állításával ellentétben e rendelet 69. cikkének (1) bekezdése a végső célszint dinamikus megközelítésén alapul, abban az értelemben, hogy azt a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel kell meghatározni. Az említett rendelet elfogadásához vezető, 2013. július 10‑i COM(2013) 520 final javaslatának 4.3.2 pontjában ugyanis a Bizottság kifejtette, hogy a végső célszint dinamikus maradna, és a bankszektor fejlődése esetén növekedne.

37      Végül a biztosított betétek összege változása figyelembevételének szükségességét az előzetes hozzájárulások beszedésére irányuló cél magyarázza, amely annak garantálására szolgál, hogy a pénzügyi ágazat a biztosítási jellegű logikát követve elegendő pénzügyi forrást adjon az ESZM‑nek ahhoz, hogy az el tudja látni feladatait, amint az a 806/2014 rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont). Az ESZM célja e rendelet (12) preambulumbekezdésének megfelelően az, hogy megerősítse a részt vevő tagállamokban működő intézmények stabilitását, és megelőzze az esetleges válságoknak a részt nem vevő tagállamokba való átterjedését.

38      E tekintetben a COM(2013) 520 final javaslat indokolásának 4.3.2. pontjából kitűnik, hogy minél nagyobb a bankszektor mérete, annál nagyobbak lesznek az ESZA rendelkezésére bocsátandó pénzügyi források. E méret becslése ily módon lehetővé teszi azon pénzügyi eszközök összegének előírását, amelyeket az ESZA javára be kell szerezni annak érdekében, hogy ez utóbbit a bankszektort érintő válság esetén a szanálási eszközök finanszírozására és ily módon azok hatékony alkalmazásának biztosítására lehessen felhasználni, a 806/2014 rendelet 76. cikke ugyanezen rendelet (101) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdésének megfelelően.

39      Márpedig a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben az uniós jogalkotó olyan megközelítés mellett döntött, amely szerint a biztosított betétek összege a bankszektor méretének becslésére, és ily módon az ESZA rendelkezésére bocsátandó pénzügyi források kiszámítására irányul. Ebből a szempontból a biztosított betétek összegének a kezdeti időszak kezdete és vége közötti esetleges növekedése a bankszektor méretének növekedését tükrözi, ami az ESZA számára ezen időszak végén szükséges pénzügyi eszközök növekedését jelenti.

40      A fentiekből következik, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben előírt végső célszint összegét a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel kell meghatározni.

b)      A 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének jogszerűségéről

1)      A második, arra alapított részről, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése sérti a „hozzájárulások kockázatarányos kiszámítására vonatkozó követelményt”

41      A felperes azt állítja, hogy noha a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a végső célszintet a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel kell meghatározni, e rendelkezés sérti a „hozzájárulások kockázatarányos kiszámítására vonatkozó követelményt”, amely az arányosság elvének kifejeződése, és a Charta 16., 17. és 52. cikkéből, a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdéséből és a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének második albekezdéséből következik.

42      A biztosított betétek összegének az utóbbi években bekövetkezett jelentős növekedésére tekintettel ugyanis a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése indokolatlan és aránytalan terheket ró az intézményekre. Az összes intézmény előzetes hozzájárulása így a 2016. évi mintegy 6,9 milliárd euróról 2021‑ben körülbelül 11,3 milliárd euróra nőtt, ami 64%‑os növekedést jelent.

43      Márpedig az ESZM és az ESZA által fedezett kockázat ebben az időszakban nem nőtt jelentősen.

44      Az ESZT, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

45      Amint az a fenti 35–40. pontban megállapításra került, a végső célszintet a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően az összes érintett intézmény biztosított betéteinek a kezdeti időszak végén fennálló összege alapján határozzák meg.

46      Bár a végső célszint e meghatározási módjának vitatása céljából a felperes azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése sérti a „hozzájárulások kockázatarányos kiszámítására vonatkozó követelményt”, beadványaiból, különösen a válaszából és a Parlament és a Tanács beadványaira tett észrevételeiből az következik, hogy álláspontja szerint ez a „követelmény” az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésében rögzített arányosság elvéből ered.

47      E körülmények között nem szükséges határozni arról a kérdésről, hogy az uniós jogban létezik‑e olyan önálló „követelmény”, amely a „hozzájárulások kockázatarányos kiszámítására” vonatkozik. A felperes érvelését követve elegendő azt értékelni, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése sérti‑e az arányosság elvét.

48      Az arányosság elve, amely az uniós jog általános jogelvei közé tartozik, megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött jogszerű célok megvalósítására, és ne menjenek túl az azok eléréséhez szükséges mértéken, így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (2016. május 4‑i ítélet, Philip Morris Brands és társai ítélet, C‑547/14, EU:C:2016:325, 165. pont; 2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 142. pont).

49      Ami a fenti 48. pontban említett feltételek bírósági felülvizsgálatát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes hozzájárulások számítási módjának meghatározása során az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik olyan területen, amely a jogalkotó részéről politikai, gazdasági és szociális jellegű választást követel meg, és amelyen belül összetett értékelést kell elvégeznie (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 117. és 118. pont).

50      E körülmények között és az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az arányosság elve tiszteletben tartása Törvényszék általi felülvizsgálatának annak vizsgálatára kell korlátozódnia, hogy az uniós jogalkotó által hozott intézkedések nyilvánvalóan alkalmatlanok‑e az elérni kívánt cél elérésére, nem haladják‑e meg nyilvánvalóan az e cél eléréséhez szükséges mértéket, vagy nem járnak‑e az említett célhoz képest nyilvánvalóan aránytalan hátrányokkal (lásd ebben az értelemben: 2016. május 4‑i Lengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑358/14, EU:C:2016:323, 79., 96. és 97. pont).

51      Ami először is a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésében előírt szabály megfelelő jellegét illeti, a fenti 37. pontból kitűnik, hogy az arra irányul, hogy elegendő forrást biztosítson az ESZM számára ahhoz, hogy az elláthassa feladatait, amelyek között szerepel többek között a fizetésképtelen intézmények szanálásának végrehajtása.

52      E tekintetben annak bizonyítása érdekében, hogy a végső célszint meghatározásának módja nyilvánvalóan alkalmatlan a fenti 51. pontban kifejtett cél elérésére, a felperes lényegében két érvkategóriára hivatkozik, amelyek közül az első a biztosított betéteknek az e célszint meghatározására vonatkozó paraméterként való relevanciájára, a második pedig e betétek összegének a kezdeti időszak végén történő figyelembevételére vonatkozik.

53      Így először is a felperes lényegében azt állítja, hogy a biztosított betétek nem minősülnek megfelelő kritériumnak a végső célszint meghatározásához, mivel e betétek nem járnak szükségképpen annak kockázatával, hogy az ESZA‑t szanálási eljárás keretében használják fel.

54      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fenti 51. pontban említett cél elérése érdekében, és amint az a 806/2014 rendelet (101), (104) és (105) preambulumbekezdéséből kitűnik, az uniós jogalkotónak elegendő pénzügyi forrást kellett biztosítania az ESZA számára ahhoz, hogy a bankszektor válsága esetén beavatkozhasson, és az ugyanezen rendelet 76. cikkének (1) bekezdése által ráruházott feladatok keretében finanszírozhassa az intézmények esetleges szanálására irányuló eljárást.

55      E pénzügyi forrásokat, amelyek a végső célszintnek felelnek meg, a bankszektor méretére tekintettel kell megbecsülni, tekintettel arra, hogy az ESZA által fedezett kockázat az, amelyet ezen ágazat egésze a pénzügyi rendszer stabilitására nézve jelent (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 71. és 72. pont).

56      E tekintetben az ESZT a beadványaiban kifejtette – anélkül, hogy azt a felperes komolyan vitatta volna –, hogy a biztosított betétek lehetővé teszik a bankszektor méretének hozzávetőleges becslését, és ily módon azon pénzügyi források kiszámítását, amelyekre az ESZA‑nak szüksége van a szanálási eszközök ezen ágazat válsága esetén történő alkalmazásának finanszírozása érdekében.

57      E betétek ugyanis az intézmények által vállalt kötelezettségeknek minősülnek, azzal, hogy – amint azt a Bizottság beavatkozási beadványában állítja, anélkül hogy azt a felperes vitatná – e betétek a kötelezettségvállalások többségét is képviselik, legalábbis a nagy intézmények esetében.

58      E körülmények között nem bizonyított, hogy a biztosított betétek az intézmények által vállalt kötelezettségek konkrét kategóriájaként nyilvánvalóan alkalmatlanok a bankszektor méretének becslésére, és így az ESZA által megkövetelt források kiszámítására.

59      E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely szerint szanálás esetén a biztosított betéteket a betétbiztosítási rendszerek védik, így azok növekedése nem jár az ESZA által fedezett kockázat növekedésével.

60      Anélkül ugyanis, hogy meg kellene vizsgálni, hogy a biztosított betétek milyen mértékben jelentenek kockázatot az ESZA pénzügyi eszközeinek felhasználására nézve, meg kell állapítani, hogy a felperes érve valójában azon az előfeltevésen alapul, amely szerint e betétek elszigetelten növekedhetnek, anélkül hogy ehhez a növekedéshez az intézmények más kötelezettségvállalásainak növekedése társulna, amely kockázatot jelenthet az ESZA számára.

61      Márpedig semmi nem utal arra, hogy ez lenne a helyzet.

62      E tekintetben, amint azt az ESZT és a Parlament lényegében a beadványaiban állítja, anélkül hogy a felperes bármilyen konkrét bizonyítékot terjesztene elő ezen állítások vitatása érdekében, az összes intézménynél elhelyezett biztosított betétek összege tükrözheti a bankszektor általános fejlődését. Közelebbről semmi nem utal arra, hogy ezen összeg esetleges növekedését ne vonhatná maga után az ezen intézmények által vállalt egyéb kötelezettségek – mint például a nem biztosított betétek – növekedését, amelyek nem állnak a betétbiztosítási rendszerek védelme alatt, és amelyek pedig az ESZA által fedezett kockázat növekedésével járnak.

63      Ebben az összefüggésben a felperes nem hivatkozhat arra a 806/2014 rendelet (105) preambulumbekezdésére támaszkodva, hogy a fedezett betétek nyilvánvalóan nem megfelelő alapot képeznek a célszint kiszámítására, amely rendelkezés szerint:

„Az [ESZA] célszintjét a részt vevő tagállamokban engedélyezett valamennyi hitelintézet biztosított betétei összegének százalékában kell kifejezni. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy ezen intézmények teljes kötelezettségeinek összege – az [ESZA] funkcióit figyelembe véve – megfelelőbb referenciaérték volna, a Bizottságnak fel kell mérnie, hogy a biztosított betétek vagy a teljes kötelezettségállomány lenne‑e megfelelőbb alap, illetve szükség van‑e az [ESZA] számára egy minimális abszolút értékű összeg jövőbeli bevezetésére, megőrizve a [2014/59] irányelvvel egyenlő versenyfeltételeket.”

64      Az a puszta tény ugyanis, hogy egy másik kritérium ugyanolyan megfelelő lehet, mint amelyet az érintett szabályozásban rögzítettek, és hogy az uniós jogalkotó jelzi, hogy a Bizottságnak kell a jövőben újraértékelnie e kritérium alkalmazását, nem jelenti azt, hogy az e jogalkotó által az körülmények teljes ismeretében elfogadott kritérium nyilvánvalóan alkalmatlan a kitűzött jogszerű cél elérésére. E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az arányosság elve tiszteletben tartásának felülvizsgálata keretében a Törvényszéknek nem feladata annak meghatározása, hogy az említett jogalkotó által elfogadott intézkedés volt‑e az egyetlen vagy a lehető legjobb, hanem annak, hogy az nyilvánvalóan alkalmatlan volt‑e (2001. július 12‑i Jippes és társai ítélet, C‑189/01, EU:C:2001:420, 83. pont).

65      Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a biztosított betétek összegének a kezdeti időszak végén történő figyelembevétele a végső célszint meghatározása céljából nyilvánvalóan alkalmatlan intézkedésnek minősül a fenti 51. pontban hivatkozott cél elérésére, nevezetesen annak biztosítására, hogy az ESZM elegendő forrással rendelkezzen ahhoz, hogy elláthassa feladatait.

66      E tekintetben a fenti 38. és 40. pontból az következik, hogy annak érdekében, hogy az ESZM hatékonyan el tudja látni feladatait, az uniós jogalkotó előírta az ESZA finanszírozását a bankszektor fejlődésének figyelembevételével, mivel ezen ágazat méretének esetleges időbeli növekedése az ESZA rendelkezésére bocsátandó pénzügyi források, következésképpen pedig a végső célszint növekedését is maga után vonja. Márpedig, figyelemmel a fenti 58. pontban tett megállapításra, a biztosított betétek összege a kezdeti időszak végén nem nyilvánvalóan irreleváns az említett ágazat jövőbeli méretének tükrözése, és ily módon az ESZA megfelelő finanszírozásának az ágazat előre látható helyzete alapján történő biztosítása szempontjából.

67      Egyébiránt, amint az a fenti 62. pontban megállapításra került, nem nyilvánvalóan helytelen a biztosított betétek alakulása alapján vélelmezni az intézmények által vállalt egyéb kötelezettségek növekedését, és így megbecsülni az ESZA által fedezett kockázat esetleges növekedését.

68      Ebben az összefüggésben a felperes nem hivatkozhat többek között a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 68. o.; HL 2017. L 20., 2. o.) 428 m. és 428n. cikkére, azt állítva, hogy e rendelkezések szerint a biztosított betétek csökkentik az intézmények likviditási kockázatát, így növekedésük nem jár az ESZA felhasználásának kockázatával, és így az nem eredményezheti a végső célszint növekedését.

69      E tekintetben az 575/2013 rendeletnek a 806/2014 rendelet (12) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (32) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a prudenciális követelményekre vonatkozó szabályozás célja eltér az intézmények szanálására vonatkozó szabályozás céljától. E körülmények között az 575/2013 rendelet 428 m. és 428n. cikke nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a végső célszint meghatározásának módja nyilvánvalóan alkalmatlan, mivel e módszer az intézmények szanálására vonatkozó szabályozás hatálya alá tartozik.

70      Hasonlóképpen, a felperes megalapozatlanul állítja, hogy e betétek növekedése nem vezethet a végső célszint növekedéséhez, arra a körülményre támaszkodva, hogy a biztosított betétek területén a magas likviditásnak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerinti, a „likviditásfedezeti ráta” kockázati mutatójának kiszámítása során történő figyelembevétele az érintett intézmény kiigazítási szorzójának csökkentéséhez vezetne.

71      Önmagában ez a körülmény ugyanis nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a biztosított betétek összegének alakulása nyilvánvalóan alkalmatlan arra, hogy tükrözze a bankszektor méretének alakulását, és következésképpen meghatározza az ESZA pénzügyi szükségleteit, és különösen arra, hogy megbecsülje az ESZA számára kockázatot jelentő kötelezettségvállalások növekedését, ily módon pedig felmérje azt a kockázatot, amelyet az ESZA‑nak a szanálási eljárások keretében fedeznie kell.

72      A fentiekből következik, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a végső célszint meghatározásának a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésében előírt módja nyilvánvalóan alkalmatlan lenne a fenti 51. pontban említett cél elérésére.

73      Másodszor, a felperes nem fejti ki, hogy a végső célszint meghatározásának a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdéséből következő módszere mennyiben haladja meg nyilvánvalóan a fenti 51. pontban említett cél eléréséhez szükséges mértéket. Különösen nem terjeszt elő konkrét bizonyítékokat annak alátámasztására, hogy e cél az e rendelkezésben előírtakhoz hasonló, de az érintett intézményekre nézve kevésbé korlátozó intézkedésekkel is elérhető lenne, mint e célszintnek a biztosított betéteknek a kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel történő meghatározása.

74      E tekintetben, még ha feltételezzük is, hogy a felperes úgy véli, hogy a végső célszintnek a 806/2014 rendelet hatálybalépésének időpontjában biztosított betétek összege alapján történő meghatározása ilyen kevésbé korlátozó intézkedésnek minősül, nem bizonyítja, hogy ez az intézkedés mennyiben tenné lehetővé az ESZA számára, hogy elegendő pénzügyi forrással rendelkezzen az ESZM hatékony működésének biztosításához.

75      Hasonlóképpen, a felperes nem állíthatja, hogy a végső célszint meghatározása céljából az uniós jogalkotónak figyelembe kellett volna vennie az ESZA felhasználása kockázatának az intézmények birtokában lévő leírható, illetve átalakítható kötelezettségek miatti csökkenését a szavatolótőkére és a leírható, illetve átalakítható kötelezettségekre vonatkozó minimumkövetelménynek (a továbbiakban: MREL) és a veszteségviselő képesség követelményének megfelelően. E tekintetben a felperes többek között nem fejtette ki, hogy e kötelezettségvállalásoknak a végső célszint kiszámítási módjainak meghatározása céljából történő figyelembevétele mennyiben jelentene kevesebb terhet az érintett intézmények számára, miközben lehetővé tenné az ESZA számára, hogy elegendő pénzügyi forrással rendelkezzen.

76      Végül, még ha feltételezzük is, hogy a végső célszintnek az intézmények kötelezettségvállalásainak összességére tekintettel történő kiszámítása megfelelő intézkedésnek minősül, a felperes nem bizonyította, hogy az ilyen számítás kevesebb terhet jelentene az érintett intézmények számára, mint e célszintnek a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összege alapján történő meghatározása.

77      Harmadszor, a felperes nem terjesztett a Törvényszék elé egyetlen olyan konkrét bizonyítékot sem, amely annak bizonyítására irányulna, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése azáltal, hogy a végső célszintet a kezdeti időszak végén fennálló biztosított betétekre tekintettel határozta meg, az uniós jogalkotó által követett célokhoz képest nyilvánvalóan aránytalan hátrányokat okozott az intézményeknek.

78      A fentiekre tekintettel a jelen részt el kell utasítani.

2)      A harmadik, arra alapított részről, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése sérti az EUMSZ 114. cikket

79      A felperes azt állítja, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése nem tartozik az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdésének hatálya alá. E rendelkezés különösen azáltal, hogy a végső célszintet a biztosított betétek összegének a kezdeti időszak végén bekövetkezett dinamikus alakulása alapján határozza meg, nem járul hozzá a szanálások finanszírozása feltételeinek a bankszektor által jelentett kockázatra tekintettel történő harmonizálására irányuló cél eléréséhez. Az előzetes hozzájárulásoknak a biztosított betétek növekedését követő emelkedése ugyanis a szanálási kockázat csökkenése ellenére a források olyan felhalmozódásához vezet, amely nem szükséges e harmonizációs célkitűzés megvalósításához. A biztosított betétek összege és az ESZT‑t érő kockázat közötti kapcsolat hiánya miatt a végső célszint dinamikus meghatározása ez utóbbi aránytalan jellegéhez vezet.

80      Ráadásul az előzetes hozzájárulás olyan adóvá alakul, amely nem tartozik az uniós jogalkotónak az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése szerinti harmonizációs hatáskörébe.

81      Az ESZT, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

82      Elöljáróban először is emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi aktus jogalapja megválasztásának objektív elemeken, különösen a jogi aktus célján és tartalmán kell alapulnia, amelyek alkalmasak arra, hogy bírósági felülvizsgálat tárgyát képezzék (lásd: 2017. július 26‑i 1/15 [EU‑Kanada PNR‑megállapodás] vélemény, EU:C:2017:592, 76. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat); 2018. szeptember 4‑i Bizottság kontra Tanács (Megállapodás Kazahsztánnal) ítélet, C‑244/17, EU:C:2018:662, 36. pont).

83      Az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott jogalkotási aktusnak egyrészről a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek közelítésére vonatkozó intézkedéseket kell tartalmaznia, másrészről a tárgyának a belső piac megteremtésének és működésének kell lennie (2014. január 22‑i Egyesült Királyság kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑270/12, EU:C:2014:18, 100. pont).

84      Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 114. cikk csak akkor alkalmazható jogi alapként, ha objektíve és ténylegesen kitűnik a jogi aktusból, hogy annak célja a belső piac megteremtése és működése feltételeinek javítása (lásd: 2014. január 22‑i Egyesült Királyság kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑270/12, EU:C:2014:18, 113. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

85      A jelen ügyben többek között a 806/2014 rendelet (1) és (3) preambulumbekezdéséből, valamint a 2014/59 irányelv (1) preambulumbekezdéséből az következik, hogy e rendeletet gazdasági és pénzügyi válsághelyzetben fogadták el, amelynek során az Unió esetében világossá vált, hogy nem állnak rendelkezésre a pénzügyi nehézségekkel küzdő intézmények által jelentett kockázat hatékony kezelését lehetővé tevő eszközök, ami arra kényszerítette a tagállamokat, hogy az állami pénzügyi eszközöket ilyen intézmények támogatására használják fel.

86      A 806/2014 rendelet (1) preambulumbekezdéséből az is következik, hogy e válság rávilágított a banki szolgáltatások belső piacának működését fenyegető veszélyekre és a pénzügyi széttöredezettség növekvő kockázatára. Ez valós aggodalomra adott okot a belső piacon, ahol a bankoknak képesnek kellett volna lenniük arra, hogy jelentős határokon átnyúló tevékenységeket folytassanak, jóllehet a dominóhatástól való félelem miatt e tevékenységek háttérbe szorultak.

87      Egyébiránt az uniós jogalkotó a 806/2014 rendelet (2)–(4) és (12) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy a tagállamok nemzeti szanálási szabályai és az ezekhez kapcsolódó adminisztratív gyakorlatok közötti eltérések, valamint a bankunión belüli szanálásra vonatkozó, egységes döntéshozatali eljárás hiánya táplálja a nemzeti bankrendszerek bizalomhiányát a többi tagállam – köztük az ESZM‑ben részt nem vevő tagállamok – bankrendszerével szemben, és hozzájárul a piac instabilitásához, mivel egy hitelintézet fizetésképtelenségének lehetséges következményei tekintetében nem garantálják a kiszámíthatóságot. Ezen eltérések egyes bankok és azok ügyfelei számára is – kizárólag e bankok letelepedési helye miatt, valós hitelképességüktől függetlenül – magasabb hitelfelvételi költségeket eredményezhettek.

88      Végül az uniós jogalkotó a 806/2014 rendelet (9) és (19) preambulumbekezdésében kiemelte, hogy mindaddig, amíg a szanálási szabályok, gyakorlatok és a tehermegosztásra vonatkozó megközelítések nemzeti szintűek maradnak, valamint a szanálás finanszírozásához szükséges pénzügyi forrásokat nemzeti szinten teremtik elő és használják fel, nem szakad meg teljesen az államok és a bankszektor közötti kapcsolat, és belső piac töredezettsége megmarad. E helyzet korlátozza a bankok több országot érintő tevékenységét, ezáltal pedig akadályozza az alapvető szabadságok gyakorlását, és versenytorzulást okoz a belső piacon.

89      A 806/2014 rendelet e megfontolásokra tekintettel igyekszik gyengíteni az egyes tagállamok vélt pénzügyi helyzete és az ezekben a tagállamokban működő intézmények és vállalkozások finanszírozási költségei közötti kapcsolatot, valamint a pénzügyi rendszer stabilizálásának finanszírozásával kapcsolatos felelősséget a pénzügyi szektor egészére hárítani.

90      Ennek megfelelően, amint azt az 1. cikke kimondja, a 806/2014 rendelet többek között egységes szabályokat és egységes eljárást állapít meg az intézmények szanálására vonatkozóan, amelyeket az ESZT köteles alkalmazni a fenti 85–88. pontban hivatkozott veszélyek enyhítése érdekében.

91      E szabályok és ezen eljárás egyik alapvető eleme az ESZA, amely – amint az a 806/2014 rendelet 67. és 76. cikkéből, valamint e rendelet (107) preambulumbekezdéséből kitűnik – lehetővé teszi a szanálási hatáskörök hatékony gyakorlásának biztosítását és a szanálási eszközök finanszírozásához való hozzájárulást azok hatékony alkalmazásának biztosítása révén.

92      A megfelelő pénzügyi eszközöknek az ESZA‑ban való biztosítása érdekében az ESZA‑t a fenti 85–88. pontban kifejtett megfontolásokra tekintettel többek között az intézmények által fizetett előzetes hozzájárulásokból finanszírozzák, amelyek összege a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően meghatározott végső célszinttől függ.

93      Következésképpen ezen, a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésével összhangban meghatározott hozzájárulások befizetése biztosítja az intézmények szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás hatékony alkalmazását. Az említett hozzájárulásokat megállapító szabályok pedig – amint az ugyanezen rendelet (12) és (19) preambulumbekezdéséből kitűnik – lehetővé teszik annak elkerülését, hogy az eltérő nemzeti gyakorlatok akadályozzák az alapvető szabadságok gyakorlását, vagy torzítsák a versenyt a belső piacon.

94      E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely szerint a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése elválik a harmonizáció céljától, mivel a végső célszint e rendelkezésben előírt összegét a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel határozzák meg.

95      Egyrészt ugyanis az előzetes hozzájárulásoknak a végső célszintre tekintettel történő kiszámítása arra irányul, hogy az ESZA számára egységes referenciaérték alapján pénzügyi forrásokat biztosítsanak, mégpedig a szanálási intézkedések egységes eljárás keretében történő hatékony alkalmazása érdekében. Az ilyen számítás így megtörheti a valamely intézmény és a székhelye szerinti tagállam közötti kapcsolatot, miközben az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdése értelmében hozzájárul a belső piac létrehozásához és működéséhez. Másrészt, figyelemmel a fenti 66. és 67. pontban kifejtett indokokra, az a tény, hogy a végső célszintet a kezdeti időszak végén a biztosított betétek összegére tekintettel határozzák meg, nem tekinthető a harmonizáció céljától elválónak.

96      A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a 806/2014 rendelet, és különösen 69. cikke (1) bekezdésének célja a belső piac megteremtése és működése feltételeinek javítása.

97      Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 114. cikkben foglalt, „közelítésére vonatkozó intézkedések” kifejezéssel az EUM‑Szerződés alkotói – a harmonizálandó terület általános összefüggései és sajátos körülményei függvényében – mérlegelési mozgásteret kívántak biztosítani az uniós jogalkotó számára a közelítésnek a kívánt eredmény elérése céljából legmegfelelőbb módját illetően, különösen azokban a tárgykörökben, amelyeket összetett technikai sajátosságok jellemeznek (lásd: 2014. január 22‑i Egyesült Királyság kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑270/12, EU:C:2014:18, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

98      50 Ebből következően az uniós jogalkotó a közelítési technika megválasztása során és az EUMSZ 114. cikkben említett intézkedések kapcsán őt megillető mérlegelési mozgásteret figyelembe véve olyan hatásköröket ruházhat az Unió valamely szervére vagy hivatalára, amelyek célja a kívánt harmonizáció végrehajtása. Ez az eset áll elő különösen akkor, ha a meghozandó intézkedéseknek különös szakmai és technikai szakértelemre, valamint az említett jogalany reagálási képességére kell támaszkodniuk (2014. január 22‑i Egyesült Királyság kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑270/12, EU:C:2014:18, 105. pont).

99      Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 85–88. pontból kitűnik – a szanálás területén meghozandó intézkedéseknek különös szakmai és technikai szakértelmen kell alapulniuk. E körülmények között az uniós jogalkotó az ESZT‑re ruházhatta az arra vonatkozó hatásköröket, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésére tekintettel meghatározza az előzetes hozzájárulások összegét, és e rendelet 67. cikke (2) és (3) bekezdésének megfelelően kezelje az ESZA pénzügyi eszközeit.

100    Ezenkívül, amint az a fenti 92. és 93. pontból kitűnik, a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése az intézmények szanálására vonatkozó szabályok és eljárás olyan alapvető elemének minősül, amely hozzájárul annak elkerüléséhez, hogy az eltérő nemzeti gyakorlatok akadályozzák az alapvető szabadságok gyakorlását, vagy torzítsák a versenyt a belső piacon.

101    E körülmények között a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése az intézmények bankunión belüli szanálására vonatkozó tagállami rendelkezések közelítésére vonatkozó rendelkezésnek tekinthető.

102    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése megfelel az EUMSZ 114. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételeknek.

103    Harmadszor meg kell vizsgálni a felperes azon érvét, amely szerint a végső célszintnek a biztosított betétek összegére tekintettel történő meghatározása miatt az előzetes hozzájárulás lényegében adónak minősül, és ennélfogva nem tartozik az uniós jogalkotónak az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése szerinti harmonizációs hatáskörébe.

104    Az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése előírja, hogy e rendelkezés (1) bekezdése nem alkalmazandó többek között az „adózásra vonatkozó rendelkezésekre”.

105    Az „adózásra vonatkozó rendelkezések” kifejezés értelmezését illetően meg kell állapítani, hogy az EUM‑Szerződés nem tartalmazza e kifejezés meghatározását (lásd ebben az értelemben: 2004. április 29‑i Bizottság kontra Tanács ítélet, C‑338/01, EU:C:2004:253, 63. pont).

106    Mindemellett a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy egy adott ágazat gazdasági szereplői által fizetett díj nem adójellegű különösen olyan helyzetben, amikor közvetlenül kizárólag ezen ágazat kiadásainak finanszírozásához van rendelve, és amennyiben e kiadások szükségesek ezen ágazat működéséhez, különösen annak stabilizálása érdekében (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1989. július 11‑i Schräder HS Kraftfutter ítélet, 265/87, EU:C:1989:303, 9. és 10. pont).

107    Márpedig ez az érvelés az olyan előzetes hozzájárulások esetében is alkalmazandó, amelyek biztosítási logikát követnek, és amelyeket egy adott ágazat gazdasági szereplői kizárólag ezen ágazat kiadásainak finanszírozása érdekében fizetnek.

108    Így az előzetes hozzájárulások jellegét illetően a fenti 85. pontban már megállapítást nyert, hogy a 806/2014 rendeletet olyan gazdasági és pénzügyi válsághelyzetben fogadták el, amelynek során az Unió esetében világossá vált, hogy nem állnak rendelkezésre a pénzügyi nehézségekkel küzdő intézmények által jelentett kockázat hatékony kezelését lehetővé tevő eszközök, ami arra kényszerítette a tagállamokat, hogy az állami pénzügyi eszközöket ilyen intézmények támogatására használják fel. Az ESZM célja az az intézmények ilyen válságok során bekövetkező csődje által okozott káros következmények elkerülése, mivel az intézmények egyetlen tagállamban bekövetkező csődje veszélyeztetheti a pénzügyi piacok egészének stabilitását, amint az e rendelet (8) és (12) preambulumbekezdéséből kitűnik.

109    Ebben az összefüggésben az uniós jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a pénzügyi ágazat egészének feladata a pénzügyi rendszer stabilizálásának finanszírozása, amint az többek között a 806/2014 rendelet (100) preambulumbekezdéséből kitűnik.

110    Ebből a szempontból az előzetes hozzájárulások sajátos jellege – amint azt a 2014/59 irányelv (105)–(107) preambulumbekezdése és a 806/2014 rendelet (41) preambulumbekezdése is megerősíti – abban áll, hogy a pénzügyi ágazat biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítsa az ESZM számára ahhoz, hogy feladatait elláthassa (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).

111    Következésképpen a 806/2014 rendelet 67. cikke (2) és (4) bekezdésének, valamint (61) preambulumbekezdésének megfelelően az előzetes hozzájárulásokat a pénzügyi ágazat gazdasági szereplőitől kell beszedni annak érdekében, hogy azokat az ESZA‑ba befizessék, amely kizárólag a szanálási eszközök hatékony alkalmazására és a szanálási hatáskörök hatékony gyakorlására használható fel, amennyiben az ilyen intézkedések szükségesnek bizonyulnak az ezen ágazat pénzügyi stabilitására vonatkozó célkitűzés eléréséhez.

112    E tekintetben meg kell állapítani, hogy amint az a 806/2014 rendelet 1. cikkéből következik, a fenti 111. pontban említett intézkedéseket csak azon intézmények javára alkalmazzák, amelyek kötelesek az előzetes hozzájárulásokat megfizetni.

113    Kétségtelen, hogy a 806/2014 rendelet nem teremt automatikus kapcsolatot az előzetes hozzájárulás megfizetése és az érintett intézmény szanálása között. Ez az oka annak, hogy az előzetes hozzájárulások nem tekinthetők biztosítási díjnak, amely havi részletekre bontható és visszatéríthető (lásd ebben az értelemben: 2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 70. és 73. pont).

114    Ettől függetlenül az intézmények két jogcímen részesülnek az ESZA‑ból, amelyet éppen az előzetes hozzájárulásukból finanszíroznak.

115    Egyrészt, amennyiben az intézmények fizetésképtelenek vagy valószínűleg fizetésképtelenné válnak, pénzügyi helyzetük olyan szanálási eljárás keretében rendezhető, amely az intézmények javára akkor indítható meg, ha a 806/2014 rendelet 18. cikkében előírt többi feltétel is teljesül. Ezen eljárás tehát lehetővé teszi az ESZA pénzügyi eszközeinek ilyen intézmények javára történő felhasználását, figyelembe véve, hogy ezen eszközöket ez utóbbi intézmények hozzájárulásaiból finanszírozták.

116    Másrészt valamennyi intézmény élvezi az előzetes hozzájárulásaiból eredő előnyöket a pénzügyi rendszer stabilitása révén, amelyet az ESZA biztosít.

117    Az ESZA által fedezett kockázat ugyanis az egész pénzügyi ágazat által a pénzügyi rendszer stabilitására nézve jelentett kockázat (2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 72. pont).

118    Ebből következik, hogy az ESZA nem adójogi, hanem biztosítási szemlélettel törekszik a pénzügyi ágazat egésze stabilitásának biztosítására, azzal a céllal, hogy valamennyi intézmény számára védelmet biztosítson ezen ágazat válságával szemben.

119    E biztosítási cél egyébiránt az előzetes hozzájárulások kiszámításában is tükröződik, mivel e hozzájárulások nem egy meghatározott adómértéknek az adóalapra történő alkalmazásából erednek, hanem a 2014/59 irányelv 102. és 103. cikke, valamint a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikke alapján a végső célszint, majd egy éves célszint meghatározásából, amelyet ezt követően felosztanak az intézmények között (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont). Az éves célszint e felosztása többek között – amint az a 806/2014 rendelet (109) preambulumbekezdéséből is következik – azon a kockázaton alapul, amelyet az egyes intézmények jelentenek a pénzügyi rendszer stabilitására nézve, ami arra ösztönzi az intézményeket, hogy kevésbé kockázatos működési modelleket válasszanak.

120    A fentiekből következik, hogy az intézmények az előzetes hozzájárulásokat biztosítási logikát követve fizetik meg, mivel e hozzájárulásokat közvetlenül kizárólag azon pénzügyi ágazat kiadásainak finanszírozására fordítják, amelyhez ezen intézmények tartoznak, és mivel e kiadások szükségesnek bizonyulnak ezen ágazat működéséhez, többek között azért, hogy bizonyos intézmények csődje esetén stabilizálják azt, és korlátozzák a dominóhatást.

121    Következésképpen a 806/2014 rendelet azon rendelkezései, amelyek előzetes hozzájárulások fizetésére kötelezik az intézményeket, és meghatározzák azok kiszámításának módját, különösen e rendelet 69. cikkének (1) bekezdése, nem minősülnek az EUMSZ 114. cikk (2) bekezdése értelmében vett „adózásra vonatkozó rendelkezéseknek”.

122    E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely szerint a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése elkülönül a harmonizáció céljától, mivel az e rendelkezésben előírt végső célszint összegét a biztosított betétek kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel határozzák meg, és így az előzetes hozzájárulás adóvá alakul.

123    Egyrészt ugyanis a fenti 95. pontban kifejtett indokok miatt a végső célszint ilyen számítási módja nem tekinthető a harmonizáció céljától elválasztottnak. Másrészt ezen összeg kiszámításának módja nem befolyásolja azt a tényt, hogy az előzetes hozzájárulásokból származó bevételt kifejezetten és közvetlenül kizárólag a pénzügyi szektor kiadásainak finanszírozására fordítják, és hogy e hozzájárulásokat úgy lehet tekinteni, mint amelyek szükségesek az említett ágazat működéséhez annak stabilizálása érdekében.

124    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy az EUMSZ 114. cikk megfelelő jogalapot képezett a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének elfogadásához.

125    Az fentiekre tekintettel a negyedik jogalap harmadik részét el kell utasítani.

c)      A negyedik jogalap második és harmadik részére vonatkozó következtetés

126    A fentiekből következik, hogy a negyedik jogalapot el kell utasítani, amennyiben az a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatos jogellenességi kifogáson alapul.

[omissis]

B.      A megtámadott határozat jogszerűségét érintő jogalapokról

1.      Az első, az indokolás hiányosságaira alapított jogalapról

[omissis]

d)      Az éves célszint indokolására vonatkozó, második részről

338    A felperes szerint az éves célszint meghatározását a megtámadott határozat nem indokolta megfelelően. Az ESZT‑nek különösen ki kellett volna fejtenie, hogy milyen mértékben vette figyelembe a prociklikus hozzájárulásoknak az érintett intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt esetleges hatását. Ráadásul az ESZT nem közölte az előre jelzett végső célszintet, sem pedig a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében említett felső határra vonatkozó értelmezését. Márpedig, amint azt a 2022. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásokat megállapító határozat is mutatja, az ESZT úgy véli, hogy szabadon emelheti az éves célszintet egy olyan együttható alkalmazásával, amelyet az alkalmazandó szabályozás nem ír elő, és ily módon aránytalan terhet róhat az intézményekre.

339    Az ESZT erre azt válaszolja, hogy a megtámadott határozat (35)–(48) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy tiszteletben tartotta az indokolási kötelezettségét a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjének meghatározását illetően.

340    Közelebbről, a megtámadott határozat (43)–(48) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ESZT a konjunkturális ciklus szakaszának elemzése során figyelembe vette a Covid19‑világjárványt, valamint a hozzájárulásoknak a hozzájáruló intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt lehetséges prociklikus hatásait. E tekintetben az ESZT kifejtette, hogy a 2021‑es év során gazdasági fellendülést várt, még akkor is, ha ez a fellendülés még nehezen volt előre látható.

341    Egyébiránt az ESZT a honlapján közzétette az előre jelzett végső célszintet, és a felperesnek tudomása volt e közzétételről. Az ESZT‑nek a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdésében előírt 12,5%‑os felső határra vonatkozó értelmezése hozzáférhetővé tételének állítólagos hiánya nem érintheti a megtámadott határozat indokolásának jogszerűségét.

342    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően a kezdeti időszak végén az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely az ESZM‑ben részt vevő valamennyi tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑át teszi ki.

343    A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszak során az előzetes hozzájárulásokat a lehető legegyenletesebben kell elosztani időben a fenti 342. pontban említett végső célszint eléréséig, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát, és azokat a hatásokat, amelyeket a prociklikus hozzájárulások gyakorolhatnak a hozzájáruló intézmények pénzügyi pozíciójára.

344    A 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által fizetendő hozzájárulás egyik évben sem haladhatja meg a végső célszint 12,5%‑át.

345    Ami az előzetes hozzájárulások kiszámításának módját illeti, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az ESZT azok összegét az éves célszint alapján, a végső célszint figyelembevételével, valamint a részt vevő tagállamok összességének területén engedélyezett valamennyi intézmény esetében az előző évi biztosított betétek negyedévente számított átlagos összege alapján határozza meg.

346    A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ESZT a 2021. évi hozzájárulási időszakra az éves célszint összegét 11 287 677 212,56 euróban határozta meg.

347    A megtámadott határozat (36) és (37) preambulumbekezdésében az ESZT lényegében kifejtette, hogy az éves célszintet a fedezett betétek előző években történő alakulásának elemzése, a gazdasági helyzetben bekövetkezett releváns változások, valamint az üzleti ciklus fázisára vonatkozó mutatók és a prociklikus hozzájárulásoknak az intézmények pénzügyi helyzetére gyakorolt hatásainak elemzése alapján kell meghatározni. Ezt követően az ESZT úgy ítélte meg, hogy az ezen elemzésen és az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközökön alapuló együtthatót (a továbbiakban: együttható) kell meghatározni. Az ESZT ezt az együtthatót a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegének egynyolcadára alkalmazta az éves célszint megállapítása érdekében.

348    Az ESZT a megtámadott határozat (38)–(47) preambulumbekezdésében ismertette az együttható meghatározása érdekében követett megközelítést.

349    A megtámadott határozat (38) preambulumbekezdésében az ESZT megállapította, hogy a biztosított betétek folyamatosan emelkedő tendenciát mutatnak a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye tekintetében. E betétek negyedévente számított átlagos összege a 2020. évre vonatkozóan 6,689 billió eurónak felelt meg.

350    A megtámadott határozat (40) és (41) preambulumbekezdésében az ESZT ismertette a biztosított betétek előre jelzett alakulását a kezdeti időszak fennmaradó három évében, azaz a 2021–2023‑as időszakban. Az ESZT becslése szerint a biztosított betétek éves növekedési rátája a kezdeti időszak végéig 4% és 7% között lesz.

351    A megtámadott határozat (42)–(45) preambulumbekezdésében az ESZT értékelést nyújtott be az üzleti ciklus fázisáról, valamint arról, hogy az előzetes hozzájárulások milyen potenciális prociklikus hatást gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. E célból jelezte, hogy több mutatót is figyelembe vett, mint például a Bizottságnak a bruttó hazai termék növekedésére vonatkozó előrejelzését és az EKB erre vonatkozó előrejelzéseit vagy a magánszektornak a bruttó hazai termék százalékában kifejezett hiteláramlását.

352    A megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében az ESZT arra a következtetésre jutott, hogy bár észszerűen várható, hogy a bankunión belül folytatódni fog a biztosított betétek növekedése, e növekedés üteme alacsonyabb lesz, mint a 2020. évi növekedés. E tekintetben az ESZT a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdésében jelezte, hogy „elővigyázatos megközelítést” alkalmazott a biztosított betéteknek a következő években, 2023‑ig tartó növekedési ütemét illetően.

353    E megfontolásokra tekintettel az ESZT a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében az együttható értékét 1,35%‑ban állapította meg. Ezt követően kiszámította az éves célszint összegét, a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét megszorozva ezzel az együtthatóval, és e számítás eredményét elosztotta nyolccal, az említett határozat (48) preambulumbekezdésében szereplő következő matematikai képletnek megfelelően:

„Cél0 [az éves célszint összege] = Biztosított betétek összege2020 * 0,0135 * ⅛ = 11 287 677 212,56 EUR”.

354    A tárgyaláson az ESZT ugyanakkor jelezte, hogy a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjét a következőképpen határozta meg.

355    Először is, jövőre vonatkozó elemzés alapján az ESZT az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény biztosított betéteinek összegét, amelyet a kezdeti időszak végére jeleztek előre, körülbelül 7,5 billió euróban határozta meg. Ezen összeg megállapításához az ESZT figyelembe vette a 2020‑ban biztosított betétek átlagos összegét, azaz 6,689 billió eurót, a biztosított betétek 4%‑os éves növekedési rátáját, valamint a kezdeti időszak végéig fennmaradó hozzájárulási időszakok számát, azaz hármat.

356    Másodszor, a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT e 7,5 billió euró 1%‑át számította ki a 2023. december 31‑ig elérendő végső célszint becsült összegének megállapítása érdekében, azaz hozzávetőleg 75 milliárd eurós eredményt kapott.

357    Harmadszor, az ESZT ez utóbbi összegből levonta az ESZA számára 2021‑ben már rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat, azaz körülbelül 42 milliárd eurót, annak érdekében, hogy megkapja azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak vége, azaz a 2021 és 2023 közötti időszak vége előtt fennmaradó hozzájárulási időszakokban még be kellett szedni. Ez az összeg körülbelül 33 milliárd eurót tett ki.

358    Negyedszer az ESZT az utóbbi összeget hárommal osztotta fel, hogy azt egységesen felosszák az említett három fennmaradó hozzájárulási időszak között. A 2021‑es hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszintet így a fenti 346. pontban említett összegben, azaz körülbelül 11,287 milliárd euróban határozták meg.

359    Az ESZT a tárgyaláson azt is állította, hogy nyilvánosságra hozott olyan információkat, amelyekre a fenti 355–358. pontban ismertetett módszer támaszkodott, és amelyek lehetővé tették volna a felperes számára, hogy megértse azt a módszert, amellyel az éves célszintet meghatározták. Közelebbről pontosította, hogy a honlapján 2021 májusában, vagyis a megtámadott határozat elfogadását követően, de a jelen kereset benyújtását megelőzően közzétette a „Fact Sheet 2021” című tájékoztatót (a továbbiakban: tájékoztató), amely tartalmazta a végső célszint becsült összegét. Ehhez hasonlóan az ESZT azt állította, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközök összege az internetes oldalán, valamint más nyilvános forrásokból is elérhető volt, mégpedig jóval a megtámadott határozat elfogadását megelőzően.

360    Annak vizsgálata során, hogy az ESZT az éves célszint meghatározását illetően tiszteletben tartotta‑e az indokolási kötelezettségét, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége olyan imperatív jogalapot képez, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a Törvényszék a felperes által hivatkozottakon kívül más indokolási hiányosságokat is figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni, különösen akkor, ha azokra az eljárás során derül fény.

361    Ennek érdekében a Törvényszék az eljárás szóbeli szakasza során meghallgatta a feleket az éves célszint meghatározását illetően a megtámadott határozat indokolásának valamennyi esetleges hiányosságáról. Különösen, az e tekintetben többször is kifejezetten megkérdezett ESZT lépésről lépésre bemutatta az általa a 2021‑es hozzájárulási időszak éves célszintjének megállapítása érdekében ténylegesen követett módszert, amint azt a fenti 355–358. pont tartalmazza.

362    Ami továbbá az indokolási kötelezettség tartalmát illeti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy annak érdekében, hogy az érdekeltek – jogaiknak a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt történő védelme érdekében – megismerhessék e határozat tényleges indokait, és hogy e bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét, az uniós intézmény vagy szerv által hozott határozat indokolásának többek között nem szabad ellentmondásokat tartalmaznia (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 169. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2005. szeptember 22‑i Suproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 20. és 45–47. pont; 2015. december 16‑i Görögország kontra Bizottság ítélet, T‑241/13, EU:T:2015:982, 56. pont.

363    Hasonlóképpen, amikor a megtámadott határozat kibocsátója az uniós bíróság előtti eljárás során e határozat indokait illetően bizonyos magyarázatokkal szolgál, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az e határozatban kifejtett megfontolásokkal (lásd ebben az értelemben: 2005. szeptember 22‑i Suproco kontra Bizottság ítélet, T‑101/03, EU:T:2005:336, 45–47. pont; 2016. december 13‑i Printeos és társai kontra Bizottság ítélet, T‑95/15, EU:T:2016:722, 54. és 55. pont).

364    Ugyanis, amennyiben a megtámadott határozatban felhozott megfontolások nincsenek összhangban a bírósági eljárás során nyújtott ilyen magyarázatokkal, az érintett határozat indokolása nem teljesíti a fenti 299. és 300. pontban felidézett funkciókat. Közelebbről, az ilyen következetlenség megakadályozza egyrészt az érdekelteket abban, hogy a kereset benyújtása előtt megismerjék a megtámadott határozat valódi indokait, és előkészítsék velük szembeni védekezésüket, másrészt pedig az uniós bíróság számára, hogy azonosítsa azokat az indokokat, amelyek e határozat valódi jogi alapjául szolgáltak, és megvizsgálja, hogy azok megfelelnek‑e az alkalmazandó szabályoknak.

365    Végül emlékeztetni kell arra, hogy amikor az ESZT az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot fogad el, tájékoztatnia kell az érintett intézményeket e hozzájárulások kiszámításának módszeréről (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).

366    Ugyanennek kell vonatkoznia az éves célszint meghatározásának módszerére is, mivel ez az összeg alapvető jelentőséggel bír az ilyen határozat rendszerében. Amint ugyanis az a fenti 15. pontból kitűnik, az előzetes hozzájárulások kiszámításának módja az említett összegnek az összes érintett intézmény közötti felosztásából áll, így ugyanezen összeg növelése vagy csökkentése ezen intézmények mindegyike előzetes hozzájárulásának ennek megfelelő növelésével vagy csökkentésével jár.

367    A fentiekből következik, hogy amennyiben az ESZT a megtámadott határozat útján köteles magyarázattal szolgálni az intézmények számára az éves célszint meghatározásának módszerére vonatkozóan, e magyarázatoknak összhangban kell lenniük az ESZT által a bírósági eljárás során nyújtott, a ténylegesen alkalmazott módszerre vonatkozó magyarázatokkal.

368    Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

369    Mindenekelőtt ugyanis meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat a (48) preambulumbekezdésében egy matematikai képletet mutatott be, amelyet az éves célszint összege meghatározásának alapjaként ismertetett. Márpedig úgy tűnik, hogy e képlet nem foglalja magában az ESZT által ténylegesen alkalmazott módszer elemeit, amint azt a tárgyaláson kifejtették. Amint ugyanis az a fenti 355–358. pontból kitűnik, az ESZT e módszer keretében úgy kapta meg az éves célszint összegét, hogy a végső célszintből levonta az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöket annak érdekében, hogy kiszámítsa azt az összeget, amelyet a kezdeti időszak végéig még kapnia kellett, és ez utóbbi összeget elosztotta hárommal. Márpedig a számítás e két szakasza nem jelenik meg az említett matematikai képletben.

370    Kétségtelen, hogy a felperes által a jelen jogalap keretében előadott érvelésből az következik, hogy tudomása volt a tájékoztatóról, és következésképpen a végső célszintnek az abban szereplő tartományban feltüntetett esetleges összegeiről. Ugyanakkor, még ha feltételezzük is, hogy ismerte az ESZA‑ban rendelkezésre álló pénzügyi eszközök összegét is, e körülmények önmagukban nem tették lehetővé számára annak megértését, hogy a fenti 369. pontban említett két műveletet ténylegesen alkalmazta‑e az ESZT, amennyiben a megtámadott határozat (48) preambulumbekezdésében előírt matematikai képlet azokat még csak nem is említette.

371    Hasonló következetlenségek érintik az 1,35%‑os együttható meghatározásának módját is, pedig az elsődleges szerepet játszik a fenti 370. pontban említett matematikai képletben. Ez az együttható ugyanis értelmezhető úgy, hogy más paraméterek mellett a biztosított betéteknek a kezdeti időszak fennmaradó éveiben előre jelzett növekedésén alapul. Márpedig, amint azt az ESZT a tárgyaláson elismerte, ezt az együtthatót oly módon határozták meg, hogy az igazolni tudja az éves célszint összege kiszámításának eredményét, vagyis azt követően, hogy az ESZT ezt az összeget a fenti 355–358. pontban kifejtett négy lépés alapján kiszámította, és különösen úgy, hogy az ESZA‑n belül rendelkezésre álló pénzügyi eszközöknek a végső célszintből történő levonásából eredő összeget hárommal osztotta. Márpedig ez az eljárás a megtámadott határozatból egyáltalán nem következik.

372    Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a tájékoztató szerint a végleges célszint becsült összege 70 és 75 milliárd euró között volt. Márpedig e sáv inkoherensnek bizonyul a biztosított betétek növekedési arányának 4% és 7% közötti, a megtámadott határozat (41) preambulumbekezdésében szereplő tartományával. Az ESZT ugyanis a tárgyaláson jelezte, hogy az éves célszint meghatározása céljából a biztosított betétek 4%‑os növekedési rátáját vette figyelembe – amely a második tartomány legalacsonyabb rátája volt –, és így kapta eredményül a 75 milliárd euróra becsült végső célszintet, amely az első tartomány legmagasabb értékét képezte. Úgy tűnik tehát, hogy e két tartomány között ellentmondás áll fenn. Egyrészt ugyanis a biztosított betétek alakulásának arányára vonatkozó tartomány a 4%‑os mértéket meghaladó értékeket is magában foglal, amelyek alkalmazása azonban a végső célszintnek az e célszintre vonatkozó tartományban szereplőknél magasabb becsült összegéhez vezetett volna. Másrészt a felperes számára lehetetlen megérteni azt az okot, amely miatt az ESZT az említett célszinthez tartozó tartományba 75 milliárd eurónál alacsonyabb összegeket is beszámított. Ennek eléréséhez ugyanis 4% alatti kamatlábat kellett alkalmazni, amely azonban nem tartozik a biztosított betétek növekedési rátájára vonatkozó tartományba. E körülmények között a felperes nem volt képes meghatározni, hogy az ESZT milyen módon használta az e betétek változásának rátájára vonatkozó tartományt a becsült végső célszint kiszámításához.

373    Ebből következik, hogy ami az éves célszint meghatározását illeti, az ESZT által ténylegesen alkalmazott, a tárgyaláson kifejtett módszer nem felel meg a megtámadott határozatban leírt módszernek, így azokat a valós indokokat, amelyekre tekintettel e célszintet meghatározták, a megtámadott határozat alapján sem az intézmények, sem a Törvényszék nem tudta azonosítani.

374    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat indokolása az éves célszint meghatározását illetően hiányos.

375    Az első jogalap második részének tehát helyt kell adni. A jelen ügy jogi és gazdasági tétjére tekintettel azonban a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében folytatni kell a kereset többi jogalapjának vizsgálatát.

[omissis]

3.      A negyedik jogalapnak a 2015/81 végrehajtási rendelet 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének megsértésére alapított, első részéről

487    A felperes a negyedik jogalap alátámasztására felhozott első rész keretében azt állítja, hogy az ESZT megsértette a 2015/81 végrehajtási rendeletnek a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkét, mivel a végső célszint meghatározásakor figyelembe vette az intézmények biztosított betéteinek a kezdeti időszak végére becsült összegét. Márpedig a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdésére tekintettel az ESZT‑nek e célszintet „statikus” módon kellett volna meghatároznia, az intézmények biztosított betéteinek ez utóbbi rendelet hatálybalépésének időpontjában fennálló összegét figyelembe véve.

488    Az ESZT, az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.

489    E tekintetben a fenti 35–40. pontból az következik, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a végső célszintet a biztosított betéteknek a kezdeti időszak végén fennálló összegére tekintettel kell meghatározni. Következésképpen az ESZT a megtámadott határozat (38)–(41) preambulumbekezdésében helyesen vette figyelembe a biztosított betéteknek a kezdeti időszak végéig történő alakulását a végső célszint meghatározása, majd ebből az éves célszint levezetése érdekében.

490    A negyedik jogalap első részét tehát szintén el kell utasítani.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2021. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló, 2021. április 14‑i SRB/ES/2021/22 határozatát a Deutsche Bank AG‑t érintő részében megsemmisíti.

2)      A Törvényszék a SRB/ES/2021/22 határozat joghatásait a Deutsche Bank AG‑t érintő részében mindaddig fenntartja, amíg az ESZT új, ezen intézmény ESZA‑hoz való 2021. évi előzetes hozzájárulásának a megállapításáról szóló határozata a jelen ítélet kihirdetésétől számított hat hónapot meg nem haladó észszerű határidőn belül hatályba nem lép.

3)      Az ESZT saját költségein felül viseli a Deutsche Bank AG részéről felmerült költségeket is.

4)      Az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Kornezov

De Baere

Petrlík

Kecsmár

Kingston

Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. július 17‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

---

*      Az eljárás nyelve: német.

---

1      A jelen ítéletnek csak azok a pontjai kerülnek ismertetésre, amelyek közzétételét a Törvényszék hasznosnak tartja.