–

B. képviseletében P. J. J. A. Hendriks advocaat,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman, M. H. S. Gijzen és A. Hanje, meghatalmazotti minőségben,

–

a francia kormány képviseletében A.‑L. Desjonquères és J. Illouz, meghatalmazotti minőségben,

–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: D. G. Pintus avvocato dello Stato,

–

a svájci kormány képviseletében S. Lauper és N. Marville‑Dosen, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga és S. Noë, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o.; helyesbítés: HL 2018. L 33., 6. o.; a továbbiakban: „Dublin III” rendelet) 27. cikke (1) bekezdésének és 29. cikke (2) bekezdésének az értelmezésére vonatkoznak.

2

Ezen előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket egyrészt a Staatssecretaris van Justitie en Veiligheid (biztonság‑ és igazságügyi államtitkár, Hollandia, a továbbiakban: államtitkár) és B., illetve F. harmadik országbeli állampolgárok között, másrészt a szintén harmadik országbeli állampolgár K. és az államtitkár között folyamatban lévő jogviták keretében terjesztették elő, az államtitkárnak egyrészt a B. és K. által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmeket vizsgálat nélkül elutasító és e személyek Olaszországnak történő átadására vonatkozó határozatai, másrészt az F. kitoloncolás céljából történő fogva tartására vonatkozó határozata tárgyában.

3

A „Dublin III” rendelet (4), (5) és (19) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

4

E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:

„A tagállamok megvizsgálják azon harmadik országbeli állampolgárnak, vagy azon hontalan személynek a nemzetközi védelem iránti kérelmét, aki egy tagállam területén nyújtja be azt, ideértve annak határát és a tranzitzónákat. A kérelmet az a tagállam köteles megvizsgálni, amely a III. fejezetben előírt feltételek szerint felelős.”

5

Az említett rendelet 18. cikkének (1) bekezdése előírja:

„Az e rendelet szerint felelős tagállam köteles:

[…]

6

Ugyanezen rendelet 20. cikke (5) bekezdésének szövege a következő:

„Azt a kérelmezőt, aki egy másik tagállamban tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik vagy aki ott nyújt be nemzetközi védelem iránti kérelmet azt követően, hogy egy másik tagállamban benyújtott első kérelmét a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás során visszavonta, a 23., 24., 25. és 29. cikkben megállapított feltételek szerint visszafogadja az a tagállam, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelmet először benyújtotta, azzal a céllal, hogy a felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárást lefolytassa.”

7

A „Dublin III” rendelet 23. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben az a tagállam, amelyben a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, úgy véli, hogy – a 20. cikk (5) bekezdése, valamint a 18. cikk (1) bekezdésének b), c), vagy d) pontja szerint – egy másik tagállam felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza a kérelmezőt.

(2)   A visszavétel iránti megkeresést haladéktalanul, de minden esetben [az] Eurodac‑találat beérkezését követő két hónapon belül kell megtenni. […]

Ha a visszavétel iránti megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, a […] nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának időpontját követő három hónapon belül el kell küldeni a megkeresett tagállamnak.

(3)   Amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor a (2) bekezdésben meghatározott határidőkön belül, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, amelyben az új kérelmet benyújtották.”

8

E rendelet 24. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Amennyiben egy tagállam, amelynek a területén a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, és amelyben nem nyújtottak be új nemzetközi védelemre irányuló kérelmet, úgy véli, hogy a 20. cikk (5) bekezdése és a 18. cikk (1) bekezdésének b), c), vagy d) pontja értelmében egy másik tagállam a felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza az érintett személyt.”

9

Az említett rendelet 27. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A kérelmezőnek vagy a 18. cikk (1) bekezdésének c) vagy d) pontjában említett más személynek joga van az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslathoz, amelyet bírósághoz vagy törvényszékhez tény‑ vagy jogkérdésben [helyesen: amelyet bírósághoz tény‑ vagy jogkérdésben] benyújtott fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem formájában gyakorolhat.”

10

Ugyanezen rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja:

„(1)   A kérelmezőnek […] a megkereső tagállam részéről a felelős tagállamnak történő átadása a megkereső tagállam nemzeti joga szerint történik az érintett tagállamok egymás közötti konzultációját követően, a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb hat hónappal az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés másik tagállam általi elfogadását, vagy […] halasztó hatály esetén hat hónappal a fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos jogerős határozatot követően.

[…]

(2)   Amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, a felelős tagállam mentesül az érintett személy átvételére vagy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a megkereső tagállamra hárul. E határidő legfeljebb egyéves időtartamra meghosszabbítható, ha az átadásra az érintett személy szabadságvesztése miatt nem kerülhetett sor, illetve legfeljebb tizennyolc hónapra, ha az érintett személy ismeretlen helyen tartózkodik.”

11

2017. július 3‑án B. nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Németországban. A német hatóságok visszavétel iránti megkereséssel fordultak az olasz hatóságokhoz azzal az indokkal, hogy B. korábban Olaszországban is kérte e védelmet. Az olasz hatóságok 2017. október 4‑én elfogadták e megkeresést, amivel hat hónapos határidő kezdődött B. Olaszországnak történő átadására. E határidőt később B. szökése miatt 2019. április 4‑ig meghosszabbították.

12

B. 2018. február 17‑én nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Hollandiában. 2018. március 17‑én az államtitkár B. visszavétele iránti megkereséssel fordult az olasz hatóságokhoz. 2018. április 1‑jén az olasz hatóságok elfogadták e megkeresést. Az államtitkár 2018. június 29‑i levelében tájékoztatta e hatóságokat, hogy B. megszökött, és megítélése szerint ez maga után vonta az átadási határidő 2019. október 1‑jéig történő meghosszabbítását.

13

B. 2018. július 9‑én nemzetközi védelem iránti második kérelmet nyújtott be Németországban. A német hatóságok 2018. szeptember 14‑én határozatot fogadtak el a „Dublin III” rendelet alapján, amelyet nem támadtak meg jogorvoslattal.

14

2018. december 27‑én B. nemzetközi védelem iránti második kérelmet nyújtott be Hollandiában. Az államtitkár a 2019. március 8‑i határozatában azzal az indokkal tagadta meg e kérelem megvizsgálását, hogy továbbra is az Olasz Köztársaság a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam.

15

2019. április 29‑én B.‑t átadták Olaszországnak.

16

B. az államtitkár 2019. március 8‑i határozata ellen keresetet indított az illetékes bíróság előtt. E bíróság a 2019. június 12‑i ítéletével helyt adott e keresetnek és megsemmisítette az említett határozatot azzal az indokkal, hogy a „Dublin III” rendelet 29. cikkében előírt átadási határidő lejárta következtében 2019. április 4‑én a Németországi Szövetségi Köztársaság vált a felelős tagállammá.

17

Az államtitkár fellebbezést nyújtott be ezen ítélet ellen a Raad van State (államtanács, Hollandia) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság. E fellebbezés alátámasztására egyrészről különösen arra hivatkozik, hogy az átadási határidőt a Holland Királyság és az Olasz Köztársaság közötti kapcsolatra tekintettel kell számítani, és másrészről, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság számára új átadási határidő kezdődött, amikor B. nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Hollandiában.

18

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy nem vitatott, hogy az Olasz Köztársaság volt a felelős tagállam 2018. december 27‑én, B. nemzetközi védelem iránti második kérelme Hollandiában való benyújtásának napján. E bíróság ugyanakkor kiemeli, hogy az alapeljárás felei között ellentmondás van abban a kérdésben, hogy a 18 hónapos átadási határidő 2019. április 4‑én esetlegesen lejárt‑e, mivel ezen időtartam attól a naptól kezdődik, amikor az Olasz Köztársaság elfogadta a visszavétel iránti első megkeresést, nevezetesen a német hatóságok e célból benyújtott kérelmét.

19

A jelen esetben a visszavételre egyidejűleg két „érvényes megállapodás” létezett, eltérő átadási határidővel, ami e két határidő közötti kapcsolat pontosítását igényli. E célból meg kell határozni, hogy a visszavétel iránti első megkeresést benyújtó tagállamot, vagyis a Németországi Szövetségi Köztársaságot továbbra is a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „megkereső tagállamnak” kell‑e tekinteni, vagy e jogállást az ilyen megkeresést utolsóként benyújtó tagállam, vagyis a Holland Királyság számára kell fenntartani. Amennyiben a második értelmezést kellene elfogadni, a kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést veti fel, hogy ezen utóbbi tagállamot köti‑e bármilyen módon az első tagállamra irányadó átadási határidő.

20

E körülmények között a Raad van State (államtanács, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

21

F. 2017. november 24‑én nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Hollandiában. Az államtitkár F. visszavétele iránti megkereséssel fordult az olasz hatóságokhoz azzal az indokkal, hogy F. korábban Olaszországban is kért ilyen védelmet. Az olasz hatóságok 2017. december 19‑én elfogadták e megkeresést, ami hat hónapos határidőt szabott F. Olaszországnak történő átadására. Az államtitkár 2018. április 12‑i levelében tájékoztatta e hatóságokat, hogy F. megszökött, aminek következtében az átadási határidőt 2019. június 19‑ig meghosszabbították.

22

2018. március 29‑én F. nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Németországban. E kérelemmel kapcsolatos esetleges fejleményekről a kérdést előterjesztő bíróságnak nincs tudomása.

23

F. 2018. szeptember 30‑án nemzetközi védelem iránti második kérelmet nyújtott be Hollandiában. Az államtitkár a 2019. január 31‑i határozatában azzal az indokkal tagadta meg e kérelem megvizsgálását, hogy továbbra is az Olasz Köztársaság a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam.

24

Miután F. elhagyta a hollandiai elhelyezésére szolgáló befogadó állomást, feltartóztatták, majd az államtitkár 2019. július 1‑jei határozata alapján őrizetbe vették, hogy Olaszországba szállítsák.

25

F. e határozat ellen keresetet indított az illetékes bíróság előtt. E bíróság a 2019. július 16‑i ítéletével helyt adott e keresetnek és megsemmisítette az említett határozatot azzal az indokkal, hogy az F. Olaszországnak történő átadására vonatkozó határidő lejárta következtében 2019. június 19‑én a Holland Királyság vált a felelős tagállammá.

26

Az államtitkár fellebbezést nyújtott be ezen ítélet ellen a Raad van State (államtanács) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság. E fellebbezés alátámasztására különösen azzal érvelt, hogy a Holland Királyság számára F. Olaszországnak történő átadására új határidő kezdődött, amikor F. nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Németországban. Következésképpen úgy ítélte meg, hogy továbbra is az Olasz Köztársaság a felelős tagállam.

27

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzése szerint nem vitatott, hogy az Olasz Köztársaságot kellett – legalábbis 2019. június 19‑ig – felelős tagállamnak tekinteni.

28

E bíróság ugyanakkor arra keresi a választ, hogy az államtitkár érvelésére tekintettel milyen jelentőséggel bírhat az a körülmény, hogy F. az Olaszországnak történő átadására nyitva álló határidő lejárta előtt nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtott be egy másik tagállamban.

29

Ilyen körülmények között a Raad van State (államtanács) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a [»Dublin III«] rendelet 29. cikkét, hogy a 29. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében vett, folyamatban lévő átadási határidő újrakezdődik abban az időpontban, amikor a külföldi személy, miután szökéssel meghiúsította a valamely tagállam általi átadást, újból nemzetközi védelmet kér valamely másik (a jelen esetben egy harmadik) tagállamban?”

30

K. 2018. szeptember 6‑án nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Franciaországban. A francia hatóságok K. visszavétele iránti megkereséssel fordultak az osztrák hatóságokhoz azzal az indokkal, hogy K. korábban Ausztriában is kérte e védelmet. Az osztrák hatóságok 2018. október 4‑én elfogadták e megkeresést, amivel hat hónapos határidő kezdődött K. Ausztriának történő átadására. K. ezt követően megszökött, és nem került sor az Ausztriának való átadására.

31

2019. március 27‑én K. nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Hollandiában. Az államtitkár 2019. május 3‑án K. visszavétele iránti megkereséssel fordult az osztrák hatóságokhoz. E hatóságok 2019. május 10‑én azzal az indokkal utasították el az említett megkeresést, hogy a K. Ausztriának történő átadására nyitva álló határidő lejárta, azaz 2019. április 4. óta a Francia Köztársaság volt a K. kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállam, mivel elmulasztotta tájékoztatni az Osztrák Köztársaságot arról, hogy K. átadására a hat hónapos határidőn belül nem kerülhet sor.

32

2019. május 20‑án az államtitkár K. visszavétele iránti megkereséssel fordult a francia hatóságokhoz. E hatóságok elutasították ezt a megkeresést azzal az indokkal, hogy az Ausztriának történő átadás hat hónapos határideje még nem járt le azon a napon, amikor K. Hollandiában nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be.

33

Az államtitkár 2019. május 31‑én mind az osztrák, mind a francia hatóságoktól kérte a hozzájuk benyújtott visszavétel iránti megkeresés újbóli megfontolását. Az osztrák hatóságokhoz intézett, erre irányuló kérelemben arra hivatkozott, hogy a Francia Köztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti átadás határideje újrakezdődött K. nemzetközi védelem iránti kérelmének Hollandiában történő benyújtásakor, következésképpen az Osztrák Köztársaság volt a K. nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállam. Az osztrák hatóságok 2019. június 3‑án elfogadták a K. visszavétele iránti megkeresést.

34

Az államtitkár a 2019. július 24‑i határozatával megtagadta K. nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálását.

35

K. e határozat ellen keresetet indított az illetékes bíróság előtt. A 2019. október 17‑i ítéletével e bíróság elutasította e keresetet azzal az indokkal, hogy az államtitkár jogszerűen jutott arra a megállapításra, hogy az Osztrák Köztársaság a K. nemzetközi védelem iránti kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállam.

36

K. ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be a Raad van State (államtanács) előtt, amely a kérdést előterjesztő bíróság. E fellebbezés alátámasztása érdekében arra hivatkozott, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem valamely harmadik tagállamban történő benyújtása nem lehet akadálya a két másik tagállam között tervezett átadásra irányadó határidő lejártának.

37

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzése szerint nem vitatott, hogy a francia hatóságok nem értesítették az osztrák hatóságokat sem K. szökéséről, sem arról, hogy K. átadását a hat hónapos határidő alatt nem tudják foganatosítani. Következésképpen e határidő lejártára tekintettel az Osztrák Köztársaság 2019. április 4‑től nem tekinthető felelős tagállamnak.

38

Mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy milyen jelentőséggel bírhat az a körülmény, hogy az érintett személy az átadási határidő lejárta előtt nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtott be, mégpedig egy másik tagállamban.

39

E körülmények között a Raad van State (államtanács, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

40

A C‑323/21. és C‑325/21. sz. ügyben feltett első kérdésével, valamint a C‑324/21. sz. ügyben feltett egyetlen kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a „Dublin III” rendelet 29. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy ha egy harmadik országbeli állampolgár átadására vonatkozó határidő a megkeresett tagállam és az első megkereső tagállam között megkezdődött, az e határidő lejárta miatt a megkereső tagállamra hárul az e személy által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásának felelőssége, még akkor is, ha az említett személy időközben egy harmadik tagállamban nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtott be, amelynek következtében a megkeresett tagállam elfogadta az e harmadik tagállam által benyújtott visszavétel iránti megkeresést. A C‑323/21. sz. ügyben előterjesztett első kérdésével az előterjesztő bíróság arra is választ vár a Bíróságtól, hogy az említett határidő lejártának milyen esetleges következményei vannak az említett harmadik tagállamra nézve.

41

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy a „Dublin III” rendelet 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően a harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy által valamely tagállam területén benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet egyetlen tagállam vizsgálja meg.

42

Következésképpen, ha a nemzetközi védelmet kérelmező személy a kérelmének megvizsgálásáért felelős tagállamtól eltérő tagállam területén tartózkodik, a „Dublin III” rendeletben előírt eljárások célja többek között az, hogy lehetővé tegyék e személy átadását a felelős tagállamnak.

43

E tekintetben a „Dublin III” rendelet 29. cikke (1) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezik, hogy az érintett személy átadása a felelős tagállamnak a lehető leghamarabb kivitelezhető időpontban, de legkésőbb hat hónappal az érintett személy átvétele vagy visszavétele iránti megkeresés másik tagállam általi elfogadását, vagy halasztó hatály esetén hat hónappal a fellebbezéssel vagy felülvizsgálattal kapcsolatos jogerős határozatot követően történik.

44

E rendelet 29. cikkének (2) bekezdése pontosítja, hogy amennyiben az átadásra nem kerül sor a hat hónapos határidőn belül, a felelős tagállam mentesül az érintett személy átvételére vagy visszavételére vonatkozó kötelezettség alól, és a felelősség a megkereső tagállamra hárul.

45

Így a „Dublin III” rendelet 29. cikke nem állapít meg különös szabályokat arra az esetre, ha a harmadik országbeli állampolgár visszavétele iránt a megkereső tagállam által benyújtott megkeresés egy másik tagállam általi elfogadását követően az adott személy egy harmadik tagállamban folyamodik nemzetközi védelemért.

46

Annak értékeléséhez, hogy ilyen helyzetben e rendelkezések alkalmazása céljából figyelembe kell‑e venni a nemzetközi védelem iránti kérelem harmadik tagállamban történő benyújtását vagy az e kérelem nyomán tett lépéseket, meg kell határozni a „Dublin III” rendelet alapján a nemzetközi védelem iránti kérelmek több tagállamban történő egymást követő benyújtása esetén alkalmazandó eljárásokra irányadó szabályokat.

47

A visszavételi eljárás hatályát a „Dublin III” rendelet 23. és 24. cikke határozza meg. E rendelet 23. cikkének (1) bekezdéséből és 24. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy ez az eljárás alkalmazandó az említett rendelet 20. cikkének (5) bekezdésében vagy 18. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontjában említett személyekre (2019. április 2‑iH. és R. ítélet, C‑582/17 és C‑583/17, EU:C:2019:280, 46. pont).

48

Ugyanezen rendelet 20. cikkének (5) bekezdése többek között előírja, hogy ezen eljárás alkalmazandó az olyan kérelmezőre, aki egy tagállamban azt követően nyújt be nemzetközi védelem iránti kérelmet, hogy egy másik tagállamban benyújtott első kérelmét a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás során visszavonta. Ez a rendelkezés abban az esetben is alkalmazandó, amelyben a kérelmező azt a tagállamot, amelyben az első kérelmet benyújtotta, a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó eljárás befejezése előtt anélkül hagyta el, hogy ezen első tagállam illetékes hatóságát tájékoztatta volna a kérelmének visszavonására irányuló szándékáról (lásd ebben az értelemben: 2019. április 2‑iH. és R. ítélet, C‑582/17 és C‑583/17, EU:C:2019:280, 46. és 50. pont).

49

Ami a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontját illeti, az olyan személyre utal, aki egyrészt nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amely még elbírálás alatt áll, kérelmét a vizsgálat időtartama alatt visszavonta, vagy kérelmét elutasították, másrészt vagy kérelmet nyújtott be egy másik tagállamban, vagy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik egy másik tagállam területén (2019. április 2‑iH. és R. ítélet, C‑582/17 és C‑583/17, EU:C:2019:280, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

E rendelet 20. cikkének (5) bekezdése és 18. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontja tehát kiegészítik egymást, amennyiben ezen első rendelkezés abban a helyzetben alkalmazandó, amikor a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása még nem történt meg, míg a második olyan esetekre vonatkozik, amikor a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamot már meghatározták (lásd ebben az értelemben: 2019. április 2‑iH. és R. ítélet, C‑582/17 és C‑583/17, EU:C:2019:280, 52., 66. és 67. pont).

51

Ilyen körülmények között, mivel az említett rendelet 23. cikkének (1) bekezdése általánosságban arra a tagállamra vonatkozik, amelyben nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtottak be, és amely úgy ítéli meg, hogy ugyanezen rendelet 20. cikkének (5) bekezdése vagy 18. cikke (1) bekezdésének b)–d) pontja szerint egy másik tagállam felelős, a visszavételi eljárást nem csak arra a második tagállamra kell alkalmazandónak tekinteni, amelyben a harmadik országbeli állampolgár ilyen kérelmet nyújtott be, hanem arra a harmadik tagállamra is, amelyhez a harmadik országbeli állampolgár ezt követően nyújt be nemzetközi védelem iránti új kérelmet.

52

Ami a nemzetközi védelem iránti több tagállamban egymást követően benyújtott kérelmek nyomán indított visszavételi eljárásokra vonatkozó rendelkezéseket illeti, fontos megjegyezni, hogy az uniós jogalkotó a visszavételi eljárás megindítására és lefolytatására vonatkozó rendelkezésekben, nevezetesen a „Dublin III” rendelet 23–25. cikkében nem tett különbséget aszerint, hogy ezt az eljárást az a második tagállam kezdeményezte‑e, amelyhez a harmadik országbeli állampolgár nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, vagy az a harmadik tagállam, amelyhez később nyújtott be ilyen kérelmet.

53

Márpedig különös rendelkezés hiányában nem helyénvaló az e két helyzet közötti olyan különbségtétel, amelyet e rendelet nem ír elő (lásd analógia útján: 2015. szeptember 10‑iFCD és FMB ítélet, C‑106/14, EU:C:2015:576, 50. pont).

54

Következésképpen az említett helyzetekben a visszavételi eljárásokban részt vevő tagállamok kötelesek tiszteletben tartani azokat a kötelező határidőket, amelyek révén az uniós jogalkotó meghatározta az ilyen eljárások kereteit.

55

E határidők ugyanis döntően hozzájárulnak a „Dublin III” rendelet (5) preambulumbekezdésében meghatározott, a nemzetközi védelem iránti kérelmek gyors elbírálására irányuló célkitűzés megvalósításához, biztosítva, hogy ezeket az eljárásokat indokolatlan késedelem nélkül folytassák le, és tanúskodnak arról, hogy e jogalkotó kiemelt jelentőséget tulajdonított a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam gyors meghatározásának, valamint arról, hogy – tekintettel arra a célkitűzésre, hogy a nemzetközi védelem megadására vonatkozó eljárásokhoz való hatékony hozzáférés biztosított legyen és a nemzetközi védelem iránti kérelmekkel kapcsolatos gyors döntéshozatal ne kerüljön veszélybe – e jogalkotó szerint e kérelmeket adott esetben más tagállam köteles megvizsgálni, mint amely az e rendelet III. fejezetében előírt feltételek szerint felelősként meghatározott tagállam (lásd ebben az értelemben: 2018. november 13‑iX. és X. ítélet, C‑47/17 és C‑48/17, EU:C:2018:900, 69. és 70. pont).

56

Ebből először is az következik, hogy a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt kötelező határidőket mind a második, mind pedig azon harmadik tagállamnak tiszteletben kell tartania, amelyben egy harmadik országbeli állampolgár nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, amennyiben e tagállamok visszavétel iránti megkeresést terjesztenek elő.

57

Mindazonáltal, mivel az alapügyben szereplő ügyek egy része olyan helyzetekre vonatkozik, amelyekben egy harmadik országbeli állampolgár a nemzetközi védelem iránt ugyanabban a tagállamban több kérelmet nyújtott be, fontos megjegyezni, hogy amennyiben a kérelmező azt követően nyújt be nemzetközi védelem iránti új kérelmet valamely tagállamban, hogy az adott tagállam a kérelmező átadásáról határozott, e határozat végrehajtása főszabály szerint lehetséges marad – még akkor is, ha az említett kérelmező időközben egy másik tagállamban nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet – anélkül, hogy az adott tagállamnak a visszavétel iránt újabb megkeresést kellene benyújtania.

58

Az átadásról szóló határozat ilyen hatályának elismerése nélkül ugyanis lehetőség nyílna bármely olyan harmadik országbeli állampolgár számára, akivel szemben egy tagállam átadásról szóló határozatot fogadott el, hogy véglegesen elkerülje e határozat végrehajtását oly módon, hogy annak hatálybalépését megelőzően nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújt be egy másik tagállamban, majd visszatér az első tagállamba, mindez pedig azzal a kockázattal jár, hogy teljesen megbénítja a „Dublin III” rendelet által létrehozott, a nemzetközi védelem iránti kérelmek kezelésének mechanizmusát, és aláássa az ilyen kérelmek gyors feldolgozására irányuló célkitűzést.

59

Következésképpen a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősség arra a tagállamra, amely átadásra vonatkozó határozatot fogadott el, amelyet még nem hajtottak végre és a végrehajtására nyitva álló határidő sem járt még le, nem hárítható át önmagában amiatt, hogy a nemzetközi védelem iránti új kérelemnek a területén való benyújtását követően nem terjesztett elő a visszavétel iránti újabb megkeresést a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül.

60

Ezzel szemben kötelező ilyen megkeresést előterjeszteni az olyan harmadik országbeli állampolgár átadásának foganatosítása érdekében, akivel szemben az érintett tagállamba való átadásra vonatkozó határozatot hoztak és e határozatot már végrehajtották (lásd analógia útján: 2018. január 25‑iHasan ítélet, C‑360/16, EU:C:2018:35, 51. pont).

61

Ilyen helyzetben, ha a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül nem terjesztenek elő visszavétel iránti megkeresést, e rendelet 23. cikkének (3) bekezdésével összhangban az a tagállam lesz a kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam, amelyben nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtottak be, mégpedig anélkül, hogy az említett rendelet 29. cikkének (1) bekezdésében az átadásra előírt határidő esetleges lejártának kérdése releváns lenne.

62

Másodszor, a jelen ítélet 52–54. pontjában kifejtett megfontolásokból következik, hogy az átadási határidők vonatkozásában a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdésében kifejtett szabályok alkalmazandók az olyan visszavételi eljárások keretében, amelyekkel párhuzamosan az érintett harmadik országbeli állampolgár egymás után több tagállamban kérelmet nyújtott be nemzetközi védelem iránt.

63

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (1) bekezdésében meghatározott hat hónapos átadási határidő többek között annak biztosítására irányul, hogy a harmadik országbeli állampolgár átadására a két érintett tagállam számára – tekintettel az e személy átadása végrehajtásának gyakorlati összetettségére és az azzal járó szervezési nehézségekre – megfelelő időt hagyjon arra, hogy megállapodjanak ezen átadás végrehajtásáról, és különösen, hogy a megkereső tagállam megállapíthassa az átadás végrehajtásának részleteit (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Bundesrepublik Deutschland [Az átadásra vonatkozó határozat hatóság általi felfüggesztése] ítélet, C‑245/21 és C‑248/21, EU:2022:709, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

64

Következésképpen, és mivel e rendelkezés nem ír elő különös szabályokat arra az esetre, amikor egymást követően több visszavétel iránti megkeresést fogadtak el, a megkereső tagállamra alkalmazandó átadási határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor az e tagállam által benyújtott megkeresést a megkeresett tagállam elfogadta, még akkor is, ha egy másik megkereső tagállam és e megkeresett tagállam között a harmadik országbeli állampolgár átadására vonatkozóan már megkezdődött egy határidő.

65

Ezenkívül ilyen helyzetben, mivel a különböző visszavételi eljárásokat az egyes megkereső tagállamok egymástól függetlenül folytatják le, és a „Dublin III” rendelet nem ír elő az e rendelet 29. cikkében foglalt szabályoktól való eltérést lehetővé tévő koordinációs mechanizmust, az abból származó átadási határidő, hogy a megkeresett tagállam elfogadta a visszavétel iránti első megkeresést, nem szakítható meg vagy hosszabbítható meg amiatt, hogy az említett tagállam a visszavétel iránti újabb megkeresést fogadott el egy másik tagállamtól.

66

Kétségtelen – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza –, hogy attól az időponttól kezdve, amikor az átadásra vonatkozó határozattal érintett személy elhagyta a tagállam területét, hogy azon kívül maradjon, e tagállam gyakorlatilag már nem tudja végrehajtani az átadást, ami azt jelenti, hogy a „Dublin III” rendelet 29. cikkében előírt átadási határidő így anélkül érhet véget, hogy az említett tagállam rendelkezett volna azon időtartam egészével, amelyet az uniós jogalkotó az átadás végrehajtása részleteinek megállapítására megfelelőnek ítélt.

67

E jogalkotó azonban kifejezetten figyelembe vette annak kockázatát, hogy az érintett személy szökéssel elkerüli az átadásról szóló határozat végrehajtását, és a rendelet 29. cikkének (2) bekezdésében előírta, hogy ilyen esetben a megkereső tagállam kivételesen legfeljebb tizennyolc hónapra meghosszabbíthatja az átadás határidejét (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Bundesrepublik Deutschland [Az átadásra vonatkozó határozat hatóság általi felfüggesztése] ítélet, C‑245/21 és C‑248/21, EU:2022:709, 67. pont).

68

Ez a megoldás, amely az említett jogalkotó által a „Dublin III” rendelet különböző célkitűzései és a fennálló versengő érdekek között megállapított egyensúly kifejeződése, minden egyes szökésre vonatkozik, tehát alkalmazandó akkor is, amikor az érintett személy a megkereső tagállam területén marad szökésben, illetve ha e területet szökése során elhagyja.

69

Fontos továbbá emlékeztetni arra, hogy ugyanezen jogalkotó nem tekintette úgy, hogy az átadásról szóló határozat végrehajtásának anyagi lehetetlensége indok lenne a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (1) bekezdésében meghatározott átadási határidő megszakítására vagy felfüggesztésére (lásd ebben az értelemben: 2022. szeptember 22‑i Bundesrepublik Deutschland [Az átadásra vonatkozó határozat hatóság általi felfüggesztése] ítélet, C‑245/21 és C‑248/21, EU:2022:709, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

70

A Bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy az e rendelkezésben előírt átadási határidőt olyan helyzetekben kell alkalmazni, amikor az érintett személy átadása lehetetlen (lásd ebben az értelemben: 2017. február 16‑iC. K. és társai ítélet, C‑578/16 PPU, EU:C:2017:127, 89. pont; 2022. március 31‑iBundesamt für Fremdenwesen und Asyl és társai [Menedékkérő pszichiátriai kórházban való elhelyezése] ítélet, C‑231/21, EU:C:2022:237, 62. pont; 2022. szeptember 22‑iBundesrepublik Deutschland [Az átadásra vonatkozó határozat hatóság általi felfüggesztése] ítélet, C‑245/21 és C‑248/21, EU:C:2022:709, 70. pont).

71

Ilyen feltételek mellett az a körülmény, hogy az érintett személy a szökése során nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtott be a megkereső tagállamtól eltérő tagállamban, illetve hogy az ilyen kérelem benyújtását követően a visszavétel iránti újabb megkeresést fogadtak el, a „Dublin III” rendeletben e célból előírt szabály hiányában nem igazolhatja az e rendelet 29. cikkében előírt valamely kötelező határidő megszakadását vagy meghosszabbítását. Ez a körülmény egyébként egyáltalán nem jelenti – amint a C‑323/21. és a C‑324/21. sz. ügyben szereplő tényállás is mutatja –, hogy az említett személy tartósan az első megkereső tagállam területén kívül marad, ami ily módon megakadályozza e tagállamot abban, hogy az átadást végrehajtsa.

72

Ebből az következik, hogy amennyiben a megkereső tagállam által benyújtott visszavétel iránti megkeresés elfogadásából származó átadási határidő lejárt, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség a „Dublin III” rendelet 29. cikke (2) bekezdésének megfelelően e megkereső tagállamra hárul, még akkor is, ha időközben egy másik tagállamban nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtottak be, vagy ha az ilyen kérelem benyújtását követően a visszavétel iránti újabb megkeresést fogadtak el.

73

Harmadszor, a harmadik országbeli állampolgár által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásával kapcsolatos felelősség a „Dublin III” rendelet 23. vagy 29. cikkének alkalmazásából származó átadását valamennyi tagállamnak megfelelően figyelembe kell vennie az e kérelmezőt érintő esetleges visszavételi eljárások lefolytatása során.

74

Ebből először is az következik, hogy amennyiben a „Dublin III” rendelet 20. cikkének (5) bekezdése csak akkor alkalmazandó – miként a jelen ítélet 50. pontjából kitűnik –, ha a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározása még nem történt meg, az említett rendelet 18. és 23. cikkének megfelelően visszavétel iránti megkeresés nem intézhető érvényesen ahhoz a tagállamhoz, amelyben a harmadik országbeli állampolgár a nemzetközi védelem iránti első kérelmét nyújtotta be, miután az e kérelem megvizsgálásáért való felelősséget egy másik tagállamnak adták át. Ebben az esetben ez utóbbi tagállamhoz kell fordulni egy esetleges visszavétel iránti megkereséssel.

75

Mivel a „Dublin III” rendelet kötelező határidőket megállapító rendelkezései az e rendelet III. fejezetében meghatározott feltételekkel azonos módon hozzájárulnak az említett rendelet értelmében vett felelős tagállam meghatározásához is (lásd ebben az értelemben: 2017. július 26‑iMengesteab ítélet, C‑670/16, EU:C:2017:587, 53. pont), a jelen ítélet 74. pontjában foglalt szabály különösen akkor alkalmazandó, ha a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősség átadása e rendelkezésekből, és különösen a rendelet 23. vagy 29. cikkéből következik.

76

Különösen abban az esetben, ha az első megkereső tagállam által benyújtott visszavétel iránti megkeresésnek a megkeresett tagállam általi elfogadásából származó átadási határidő még azelőtt lejárt, hogy egy másik tagállam visszavétel iránti újabb megkeresését elfogadták volna, e tagállam a megkeresését ezen első megkereső tagállamnak köteles címezni, mivel a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (2) bekezdése alapján immár e tagállamot kell felelős tagállamnak tekinteni.

77

Másodszor, ami azt a helyzetet illeti, amelyben a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség a megkeresett tagállamtól eltérő tagállamnak történő átadására azután kerül sor, hogy a harmadik tagállam visszavétel iránti megkeresését elfogadták, egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a „Dublin III” rendelet a 3. cikkének (1) bekezdésében foglaltak szerint azon az alapvető elven alapul, hogy valamely nemzetközi védelem iránti kérelmet csupán egy tagállam vizsgálhat meg, ami tehát azt jelenti, hogy egy adott időpontban csak egy tagállam tekinthető a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállamnak (lásd ebben az értelemben: 2019. április 2‑iH. és R. ítélet, C‑582/17 és C‑583/17, EU:C:2019:280, 78. pont).

78

Másrészt a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy egy harmadik országbeli állampolgár nem adható át a felelős tagállamtól eltérő tagállamnak, ha a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség másra hárulása valamely eljárási határidőnek a visszavétel iránti megkeresés elfogadását és az átadásról szóló határozat meghozatalát követő lejártából fakad (lásd ebben az értelemben: 2017. október 25‑iShiri ítélet, C‑201/16, EU:C:2017:805, 43. pont; 2021. április 15‑iÉtat belge [Az átadásra vonatkozó határozatnál későbbi körülmények] ítélet, C‑194/19, EU:C:2021:270, 47. pont).

79

Következésképpen a „Dublin III” rendelet 23. vagy 29. cikke alkalmazásában a harmadik országbeli állampolgár által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálására vonatkozó felelősség valamely tagállamra hárulása akadályát képezi az érintett személy egy másik tagállamnak történő átadásáról rendelkező határozat végrehajtásának.

80

Mindemellett ilyen helyzetben hangsúlyozni kell, hogy az a tagállam, amelynek az átadásra vonatkozó határozata ily módon végrehajthatatlanná válik, visszavétel iránti megkeresést intézhet azon tagállamhoz, amelyre az említett felelősség hárult.

81

Kétségtelen, hogy a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (3) bekezdése a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség azon tagállamra hárulását írja elő, amelyben nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtottak be, amennyiben e tagállam tartózkodik attól, hogy az e rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőn belül visszavétel iránti megkeresést terjesszen elő.

82

Mindazonáltal az a tagállam, amely e határidőn belül visszavétel iránti megkeresést intézett a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az adott időpontban felelős tagállamhoz, nem tekinthető úgy, hogy tartózkodott volna az ilyen megkeresés megfelelő időben való előterjesztésétől.

83

Ebből egyrészt az következik, hogy a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (3) bekezdésében szereplő szabály nem alkalmazható az ilyen tagállamra.

84

E szabály alkalmazása egy ilyen helyzetben ráadásul nem lenne összhangban az említett rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott határidők céljával, nevezetesen annak biztosításával, hogy a megkereső tagállam a visszavételi eljárást észszerű határidőn belül indítsa meg attól az időponttól kezdve, amikor rendelkezésére állnak azok az információk, amelyek lehetővé teszik számára visszavétel iránti megkeresés küldését egy másik tagállamnak (lásd ebben az értelemben: 2018. január 25‑iHasan ítélet, C‑360/16, EU:C:2018:35, 63. pont).

85

Másodszor, ebből következik, hogy a felelősségnek a jelen ítélet 79. pontjában említett másra hárulása új határidőt biztosít – a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján – azon tagállam számára, amelynek a területén a kérelmező tartózkodik, hogy visszavétel iránti megkeresést nyújtson be ahhoz a tagállamhoz, amelyre a felelősség hárult.

86

Mindezen megfontolások fényében a C‑323/21. és C‑325/21. sz. ügyben feltett első kérdésre, valamint a C‑324/21. sz. ügyben feltett egyetlen kérdésre az a válasz adandó, hogy a „Dublin III” rendelet 23. és 29. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ha egy harmadik országbeli állampolgár átadására vonatkozó határidő a megkeresett tagállam és az első megkereső tagállam között megkezdődött, az e határidő lejárta miatt a megkereső tagállamra hárul az e személy által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásának felelőssége, még akkor is, ha az említett személy időközben egy harmadik tagállamban nemzetközi védelem iránti új kérelmet nyújtott be, amelynek következtében a megkeresett tagállam elfogadta az e harmadik tagállam által benyújtott visszavétel iránti megkeresést, feltéve, hogy e felelősség nem az e 23. cikkben előírt határidők valamelyikének lejárta miatt hárult az említett harmadik tagállamra.

87

Az említett felelősség más tagállamra hárulását követően ugyanezen személyt a tartózkodási helye szerinti tagállam az újonnan felelős tagállamtól eltérő tagállamnak nem adhatja át, ugyanakkor az újonnan felelős tagállamhoz az említett rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott határidőn belül visszavétel iránti megkereséssel fordulhat.

88

A C‑323/21. és C‑325/21. sz. ügyben előterjesztett második kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a Dublin III rendelet 27. cikkének (1) bekezdését az e rendelet (19) preambulumbekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár, aki egymást követően három tagállamban nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet, az e rendelet 27. cikkének (1) bekezdése szerinti jogorvoslattal élhet az első tagállamnak történő átadásáról a harmadik tagállam által hozott határozattal szemben arra hivatkozással, hogy az átadásról rendelkező ezen határozat elfogadását követően a kérelme elbírálásért való felelősség az említett rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt átadási határidő lejárta miatt a második tagállamra hárult.

89

A „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az átadásra vonatkozó határozattal érintett személynek joga van az e határozat elleni hatékony jogorvoslathoz, amelyet bírósághoz tény‑ vagy jogkérdésben benyújtott fellebbezés vagy felülvizsgálati kérelem formájában gyakorolhat.

90

E jogorvoslat terjedelmét e rendelet (19) preambulumbekezdése pontosítja, amely jelzi, hogy a nemzetközi jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében az említett rendeletben bevezetett, az átadásra vonatkozó határozatok elleni hatékony jogorvoslatnak ki kell terjednie egyrészt e rendelet alkalmazásának vizsgálatára, másrészt az azon tagállamban fennálló jogi és ténybeli helyzetnek a megvizsgálására, amelynek a kérelmezőt átadják (2019. április 2‑iH. és R. ítélet, C‑582/17 és C‑583/17, EU:C:2019:280, 39. pont; 2021. április 15‑iÉtat belge [Az átadásra vonatkozó határozatnál későbbi körülmények] ítélet, C‑194/19, EU:C:2021:270, 33. pont).

91

Tekintettel többek között a valamely tagállamban előterjesztett nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó rendszernek a „Dublin III” rendelet elfogadásával bekövetkezett általános fejlődésére és az e rendeletben szereplő célkitűzésekre, az említett rendelet 27. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az átadásra vonatkozó határozattal szemben ott előírt jogorvoslatnak ki kell terjednie mind a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősséget meghatározó szabályok, mind az ugyanezen rendeletben előírt eljárási garanciák tiszteletben tartására is (2019. április 2‑iH. és R. ítélet, C‑582/17 és C‑583/17, EU:C:2019:280, 40. pont; 2021. április 15‑iÉtat belge [Az átadásra vonatkozó határozatnál későbbi körülmények] ítélet, C‑194/19, EU:C:2021:270, 34. pont).

92

Egyébiránt a Bíróság kimondta, hogy tekintettel egyrészről a „Dublin III” rendelet (19) preambulumbekezdésében említett, az érintett személyek hatékony védelmének az Alapjogi Charta 47. cikkének megfelelő biztosítására irányuló célkitűzésre, másrészről azon, e rendelet (5) preambulumbekezdésében kimondott célkitűzésre, hogy biztosítani kell a nemzetközi védelem iránti kérelem feldolgozásáért felelős tagállam gyors meghatározását, a kérelmezőnek rendelkeznie kell olyan hatékony és gyors jogorvoslattal, amely lehetővé teszi számára, hogy az átadásra vonatkozó határozat elfogadását követően felmerült körülményekre hivatkozzon, amennyiben e körülmények figyelembevétele meghatározó az említett rendelet helyes alkalmazása szempontjából (2021. április 15‑iÉtat belge [Az átadásra vonatkozó határozatnál későbbi körülmények] ítélet, C‑194/19, EU:C:2021:270, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

93

E hatékony jogorvoslatnak lehetővé kell tennie a nemzetközi védelmet kérelmező számára különösen, hogy abban a tagállamban, amelynek a területén tartózkodik, hivatkozhasson a „Dublin III” rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt átadási határidő lejártára egy másik megkereső tagállammal szemben, mivel a jelen ítélet 79. pontjából kitűnik, hogy e határidő lejártának figyelembevétele döntő jelentőségű e rendelet megfelelő alkalmazása szempontjából.

94

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a tagállamoknak az említett rendelet 27. cikkének alkalmazásában nem kell szükségképpen úgy megszervezniük jogorvoslati rendszerüket, hogy az átadásra vonatkozó határozat meghozatalát követően felmerült, meghatározó körülmények figyelembevételére vonatkozó követelmény az átadásra vonatkozó határozat jogszerűségének vitatását lehetővé tévő jogorvoslati kérelem vizsgálatának keretében teljesüljön, feltéve, hogy a kielégítő bírói jogvédelem a nemzeti bírósági rendszernek mint egésznek keretében más formában is biztosítható (lásd ebben az értelemben: 2021. április 15‑iÉtat belge [Az átadásra vonatkozó határozatnál későbbi körülmények] ítélet, C‑194/19, EU:C:2021:270, 37. és 46. pont).

95

A kielégítő bírói jogvédelem e másik formájának a gyakorlatban garantálnia kell az érintett személy számára a lehetőséget annak elérésére, hogy azon tagállam illetékes hatóságai, amelynek a területén tartózkodik, ne adhassák át egy másik tagállamnak, amennyiben az első megkereső tagállam tekintetében az átadás határidejének lejárta azzal járt, hogy ezen első tagállam vált a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállammá. Az említett jogorvoslatnak azt is biztosítania kell, hogy azon tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai, amelynek területén az említett személy tartózkodik, kötelesek legyenek meghozni a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért való felelősség másra hárulásából fakadó következtetések késedelem nélküli levonása érdekében szükséges rendelkezéseket (lásd ebben az értelemben: 2021. április 15‑iÉtat belge [Az átadásra vonatkozó határozatnál későbbi körülmények] ítélet, C‑194/19, EU:C:2021:270, 47. pont).

96

Következésképpen a C‑323/21. és a C‑325/21. sz. ügyben előterjesztett második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 27. cikkének (1) bekezdését az e rendelet (19) preambulumbekezdésével összefüggésben, valamint az Alapjogi Charta 47. cikkét úgy kell értelmezni, hogy valamely harmadik országbeli állampolgárnak, aki egymást követően három tagállamban nyújtott be nemzetközi védelem iránti kérelmet, rendelkeznie kell a harmadik tagállamban hatékony és gyors jogorvoslattal, amely révén hivatkozhat arra, hogy a kérelme elbírálásáért való felelősség az említett rendelet 29. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt átadási határidő lejárta miatt a második tagállamra hárult.

97

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: