–

P. I. képviseletében L. Biekša advokatas,

–

a litván kormány képviseletében K. Dieninis és V. Kazlauskaitė‑Švenčionienė, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében A. Azéma és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2011. L 337., 9. o.; helyesbítések: HL 2017. L 167., 58. o.; HL 2019. L 19., 20. o.) 10. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a P. I. és a Migracijos departamentas prie Lietuvos Respublikos vidaus reikalų ministerijos (a Litván Köztársaság belügyminisztériumának bevándorlási osztálya; a továbbiakban: bevándorlási osztály) között a menekült jogállás P. I. számára való elismerésének a bevándorlási osztály általi megtagadása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑én New Yorkban aláírt és 1967. október 4‑én hatályba lépett jegyzőkönyvvel kiegészített, a menekültek helyzetére vonatkozó, Genfben, 1951. július 28‑án aláírt és 1954. április 22‑én hatályba lépett egyezmény (Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 150. o., 2545. sz.; kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.; a továbbiakban: Genfi Egyezmény) 1. cikke A. pontja (2) bekezdésének első albekezdése értelmében a „menekült” kifejezés minden olyan személyre alkalmazandó, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozása, illetve meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni”.

4

A 2011/95 irányelv (4), (12), (16) és (29) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

[…]

[…]

5

Ezen irányelv 2. cikkének d) pontja az irányelv alkalmazásában átveszi a „menekült” fogalomnak a Genfi Egyezmény 1. cikke A. pontja (2) bekezdése első albekezdésében szereplő meghatározását, az említett irányelv 2. cikkének e) pontja pedig úgy határozza meg a „menekültjogállást”, mint „egy harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan személy valamely tagállam által menekültként történő elismerése”.

6

A 2011/95 irányelv 2. cikkének h) pontja úgy határozza meg a „nemzetközi védelem iránti kérelem” fogalmát, hogy az „egy harmadik országbeli állampolgár […] által valamely tagállamnál előterjesztett olyan védelem iránti kérelem, amely a menekültjogállás, illetve a kiegészítő védelmi jogállás kérelmezéseként értelmezhető”, ezen irányelv 2. cikkének i) pontja pedig a „kérelmező” fogalmát úgy határozza meg, mint „olyan harmadik országbeli állampolgár […], aki [ilyen] kérelmet nyújtott be, amelynek tárgyában még nem hoztak jogerős határozatot”.

7

Az említett irányelvnek „A tények és körülmények értékelése” című 4. cikke a (3) és (5) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(3)   A nemzetközi védelem iránti kérelem értékelése egyedi alapon, a következők figyelembevételével történik:

[…]

(5)   Amennyiben a tagállamok alkalmazzák az (1) bekezdés első mondatában említett elvet [helyesen: Amennyiben a tagállamok azon elvet alkalmazzák], amely szerint a kérelmezőnek meg kell indokolnia a nemzetközi védelem iránti kérelmét, és amennyiben a kérelmező állításait nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, úgy ezen állításokat nem kell bizonyítani [helyesen: amennyiben a kérelmező állításainak bizonyos részeit nem támasztják alá dokumentumok vagy egyéb bizonyítékok, ezeket nem kell bizonyítani], amennyiben:

8

Ugyanezen irányelv 6. cikkének a) és c) pontja az „üldöztetés forrásaiként” azonosítja az államot és az „államtól független szereplőket”, akik tekintetében megállapítható, hogy az állam nem képes vagy nem hajlandó az üldöztetéssel, illetve a súlyos sérelemmel szemben védelmet nyújtani.

9

A 2011/95 irányelvnek „Az üldöztetés” című 9. cikke értelmében:

„(1)   Egy cselekmény a genfi egyezmény 1. cikkének A. pontja szerint akkor minősül üldözésnek, ha:

(2)   Az (1) bekezdés szerinti üldözés többek között a következő cselekmények formájában jelenhet meg:

[…]

[…]

(3)   A 2. cikk d) pontjával összhangban, a 10. cikkben említett okok, valamint az e cikk (1) bekezdésében üldözésnek minősített cselekmények, illetve az ilyen cselekményekkel szembeni védelem hiánya között összefüggésnek kell lennie.”

10

Ezen irányelv „Üldöztetési okok” című 10. cikke az (1) bekezdésének e) pontjában, valamint a (2) bekezdésében a következőket írja elő:

„(1)   Az üldöztetési okok értékelésekor a tagállamok a következőket veszik figyelembe:

[…]

(2)   Annak értékelésekor, hogy a kérelmező üldöztetéstől való félelme megalapozott‑e, nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik‑e az üldöztetés alapjául szolgáló faji, vallási, nemzetiségi, társadalmi vagy politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.”

11

Az említett irányelvnek „A menekültként való elismerés” című 13. cikke a következőképpen szól:

„A tagállamok olyan harmadik országbeli állampolgárt vagy hontalan személyt ismernek el menekültként, aki megfelel a II. és III. fejezetben előírt feltételeknek.”

12

A többek között a 2011/95 irányelvet a litván jogba átültető, 2004. április 29‑i Lietuvos Respublikos įstatymas dėl užsieniečių teisinės padėties Nr. IX‑2206 (a Litván Köztársaság külföldiek jogállásáról szóló IX‑2206. sz. törvénye; Žin., 2004., 73–2539. sz.) 2014. december 9‑i XII‑1396. sz. törvénnyel módosított változata (TAR, 2014., 19923. sz.) 83. cikkének (2) bekezdése a következőket írja elő:

„Amennyiben a kérelem vizsgálata során megállapítást nyer, hogy a menedékkérő jogállásának meghatározásával kapcsolatos körülményeket a kérelmező őszinte erőfeszítései ellenére nem lehet írásbeli bizonyítékokkal alátámasztani, ezeket a körülményeket a kérelmező javára kell értékelni, és a menedékjog iránti kérelmet megalapozottnak kell tekinteni, ha e kérelmet az első adandó alkalommal benyújtották, kivéve, amennyiben a kérelmező alapos indokkal igazolni tudja ennek elmulasztását, ha a menedékkérő átadta a rendelkezésére álló valamennyi releváns bizonyítékot, és az egyéb jelentős, de hiányzó bizonyítékok vonatkozásában kielégítő magyarázatot adott, továbbá, ha megállapítható, hogy a kérelmező állításai hihetőek és logikailag összefüggőek, és nem mondanak ellent a kérelmével kapcsolatban ismert egyedi és általános információknak.”

13

2019. július 15‑én a harmadik országbeli állampolgár P. I. menedékjog iránti kérelmet nyújtott be a bevándorlási osztályhoz. E kérelem alátámasztása érdekében előadta, hogy 2010‑ben a származási országában részvényvásárlási szerződést kötött egy, a hatalmi körökhöz, többek között a hírszerző szolgálatokhoz kapcsolódó személy tulajdonában álló vállalkozással. E vállalkozás számára 690000 amerikai dollárt (USD) (hozzávetőleg 647500 euró) fizetett. Mivel e szerződést nem teljesítették, P. I. a vele szerződő féltől ezen összeg visszafizetését kérte. Ezt követően az említett vállalkozás tulajdonosának kezdeményezésére büntetőeljárást indítottak ellene, és 2015 decemberében le kellett mondania a vállalkozása által kidolgozott egyik projekt nagy részéről, a vállalkozása fölötti ellenőrzést pedig más személyek tulajdonában álló vállalkozások szerezték meg.

14

E büntetőeljárást 2016 januárjában felfüggesztették. Ugyanakkor miután P. I. megpróbált bíróság előtt védekezni a projektjének jogellenes megszerzésével szemben, 2016 áprilisában egy, a felperes vállalkozásának új tulajdonosaival kapcsolatban álló személy által a felperes ellen tett vallomás következményeként a büntetőeljárás folytatódott. Az említett büntetőeljárás 2016 decemberében és 2017 januárjában P. I. elleni vádemelésről és az előzetes letartóztatásáról szóló végzésekhez vezetett, a felperest pedig időközben megfosztották a projekt még hozzá tartozó részétől.

15

A bevándorlási osztály a 2020. szeptember 21‑i határozatával elutasította a P. I. által benyújtott, menedékjog iránti kérelmet. A vizsgálatának végén ezen osztály úgy vélte, hogy bár azonosították és hihetőnek tekintették a büntetőeljárások és a letartóztatás kockázata mögött álló okokat, azok a Genfi Egyezmény szerinti egyetlen oknak, köztük különösen a „politikai véleményen” alapuló oknak sem feleltek meg.

16

Az e határozattal szemben a Vilniaus apygardos administracinis teismashoz (vilniusi megyei közigazgatási bíróság, Litvánia) benyújtott keresetének elutasítását követően P. I. fellebbezést nyújtott be e bíróság ítéletével szemben a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismashoz (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága), a kérdést előterjesztő bírósághoz. Fellebbezésében vitatja a bevándorlási osztály első fokon helybenhagyott határozatát arra hivatkozva, hogy amennyiben az üldözésnek minősülő cselekmények, illetve az ilyen cselekményekkel szembeni védelem hiánya a jelen esethez hasonlóan nem a hagyományos értelemben vett „politikai tevékenységhez” vagy nyilvánosan kifejtett politikai gondolatokhoz kapcsolódik, hanem a jogellenesen eljáró és az államra a korrupció révén hatást gyakorló csoporttal szembeni, konkrét cselekményekben megnyilvánuló tiltakozáshoz, úgy ez a tiltakozás a 2011/95 irányelv 10. cikke értelmében vett „politikai vélemény” fogalma alá tartozik mint „[a felperesnek tulajdonított] politikai vélemény”. Kifejti, hogy a neki felrótt bűncselekmény (zsarolás más személy nagy értékű vagyontárgyának eltulajdonítása érdekében) valójában egy gazdasági szereplők közötti, vagyoni jellegű polgári jogi jogvita.

17

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy P. I. a vizsgálat során végig következetesen azt állította, hogy az államhatalommal korrupción alapuló kapcsolatban álló üzletemberek megszerezték a vagyonát; majd miután ellenszegült a szóban forgó műveletnek, az egyik ezen üzletember kezdeményezésére büntetőeljárás indult vele szemben, és hogy a megfélemlítésére irányuló e büntetőeljárást felfüggesztették, majd ismételten megnyitották, miután P. I. megpróbálta megvédeni jogait a bíróságok előtt, és e büntetőeljárás többek között a felperes letartóztatásáról szóló végzéshez vezetett. E bíróság hozzáteszi, hogy a nemzeti menekültügyi szabályozás szerint a büntetőeljárások vagy a büntetőjogi szankciók üldöztetésnek minősülő cselekménynek minősülnek, amennyiben azok aránytalanok és hátrányosan megkülönböztető jellegűek, és kifejti, hogy valószínűnek tűnik számára, hogy az említett büntetőeljárás koholt vádak alapján volt folyamatban, ezért P. I. a származási országába való visszatérése esetén továbbra is üldöztetésnek van kitéve.

18

Ilyen körülmények között a Lietuvos vyriausiasis administracinis teismas (Litvánia legfelsőbb közigazgatási bírósága) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„A menedékkérőnek tulajdonított, a [2011/95] irányelv 10. cikke értelmében vett politikai véleménnyel ([angolul] attributed political opinion) egyenértékűnek kell‑e tekinteni az illegálisan működő és korrupció révén befolyással rendelkező olyan csoporttal szembeni tiltakozást, amely csoport az állami gépezeten keresztül nyomást gyakorol a menedékkérőre, és amellyel szemben az államon belüli kiterjedt korrupció miatt nem lehet jogszerűen védekezni?”

19

Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének e) pontját és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a „politikai vélemény” fogalma magában foglalja az ezen irányelv 2. cikkének h) és i) pontja értelmében vett, nemzetközi védelmet kérelmező személy arra irányuló próbálkozásait, hogy törvényes eszközökkel megvédje a személyes vagyoni és gazdasági érdekeit a jogellenesen eljáró nem állami szereplőkkel szemben, amennyiben e szereplők az érintett állammal fenntartott, korrupción alapuló kapcsolataik folytán akár ezen állam elnyomó apparátusát is felhasználhatják e kérelmező kárára.

20

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2011/95 irányelvet – amint azt a (12) preambulumbekezdése kimondja – többek között annak érdekében fogadták el, hogy valamennyi tagállamban azonos feltételeket alkalmazzanak a nemzetközi védelemre valóban rászorulók beazonosítására.

21

Ezen irányelvet tehát az irányelv általános rendszerének és céljának fényében kell értelmezni, tiszteletben tartva nemcsak a Genfi Egyezményt, amely a menekültvédelem nemzetközi jogi rendszerének sarokkövét képezi, amint arra az említett irányelv (4) bekezdése emlékeztetett, hanem, amint az ugyanezen irányelv (16) preambulumbekezdéséből kitűnik, tiszteletben kell tartani az Alapjogi Charta (a továbbiakban: Charta) által elismert jogokat is (lásd ebben az értelemben: 2020. november 19‑iBundesamt für Migration und Flüchtlinge [Katonai szolgálat és menekültügy] ítélet, C‑238/19, EU:C:2020:945, 19. és 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

22

A 2011/95 irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében a „menekült” fogalom kiterjed többek között a harmadik ország olyan állampolgárára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése, avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja ezen országnak a védelmét igénybe venni.

23

Ezen irányelv 13. cikkével összhangban a tagállamok minden olyan harmadik országbeli állampolgárt menekültként ismernek el, aki megfelel többek között az említett irányelv 9. és 10. cikkében előírt feltételeknek.

24

Az ilyen jogállás kérelmezőjének tehát a származási országában fennálló körülmények miatt a 2011/95 irányelv 6. cikkében említett „üldöztetés forrásai” által a személyére gyakorolt, az ezen irányelv 9. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett „üldözéstől” való megalapozott félelemmel kell szembenéznie, feltéve, hogy e cselekmények vagy az azokkal szembeni védelem hiánya, illetve az ugyanezen irányelv 10. cikkében felsorolt öt üldöztetési indok közül – amely indokok között szerepel a „politikai vélemény” is – legalább egy között az e 9. cikknek az említett irányelv (29) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett (3) bekezdése értelmében vett összefüggés áll fenn (lásd analógia útján: 2012. szeptember 5‑iY és Z ítélet, C‑71/11 és C‑99/11, EU:C:2012:518, 51. pont).

25

Ami a „politikai vélemény” fogalmát illeti, amely fogalomra a kérdést előterjesztő bíróság kétségei vonatkoznak, a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének e) pontja úgy rendelkezik, hogy e fogalom „különösen azt foglalja magában, hogy a kérelmező egy olyan ügyben, amely a 6. cikkben említett potenciális üldözőt, annak politikáját vagy eljárását érinti, meghatározott véleményt, gondolatokat vagy meggyőződést képvisel, függetlenül attól, hogy a kérelmező az adott vélemény, gondolatok vagy meggyőződés alapján cselekedett‑e”. Ezenkívül e 10. cikk (2) bekezdésével összhangban nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező ténylegesen rendelkezik‑e az üldöztetés alapjául szolgáló politikai jellemzőkkel, amennyiben üldözője úgy tekinti, hogy rendelkezik e jellemzőkkel.

26

E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy e rendelkezéseknek már a megszövegezése is maga után vonja, hogy a „politikai vélemény” fogalmát tágan kell értelmezni. Ezt az előfeltevést több tényező is alátámasztja. Mindenekelőtt az, hogy e fogalom azonosítására alkalmas elemek nem kimerítő jellegű felsorolása céljából a „különösen” kifejezést használták. Továbbá nemcsak a „véleményeket”, hanem a potenciális üldözőkhöz kapcsolódó területeket érintő „gondolatokat” és „meggyőződéseket”, valamint ezen üldözők „politikáját” és „eljárását” is megemlítik, anélkül hogy a kérelmezőnek szükségszerűen e vélemények, gondolatok vagy meggyőződések alapján kellene cselekednie. Végül a hangsúlyt arra helyezik, hogy az üldözők e véleményeket, gondolatokat vagy meggyőződéseket „politikai” jellegűnek tartsák.

27

Ezt az értelmezést megerősíti a menekültek jogállásáról szóló 1951. évi egyezményre és 1967. évi jegyzőkönyvre tekintettel a menekült jogállás meghatározására alkalmazandó eljárásokról és kritériumokról szóló kézikönyv és a nemzetközi védelemre vonatkozó irányelvek (az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága [HCR], 1979., 2019. februári újraszerkesztett és naprakésszé tett változat, HCR/1P/4/FRE/REV.4), amelyet a Genfi Egyezmény által a HCR‑re bízott feladatokra tekintettel fennálló különös relevanciája folytán figyelembe kell venni (lásd ebben az értelemben: 2019. május 23‑iBilali ítélet, C‑720/17, EU:C:2019:448, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezek az irányelvek ugyanis szintén a „politikai vélemény” fogalmának tág értelmezését alkalmazzák, amennyiben e fogalom magában foglalhat minden olyan véleményt vagy tárgykört, amely az állami apparátust, a kormányt, a társadalmat vagy egy szakpolitikát érint.

28

Másodszor, a „politikai vélemény” 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében vett fogalmát, mivel az a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához való jog védelmére irányul, a Charta 11. cikkének fényében kell értelmezni, amely cikket ezen irányelv (16) preambulumbekezdése kifejezetten megemlíti azon cikkek között, amelynek előmozdítására az említett irányelv alkalmazása irányul.

29

A Charta 11. cikke szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, ami magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül. Amint az az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatokból (HL 2007. C 303., 17. o.) és a Charta 52. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, a Charta 11. cikkében garantált jogok tartalma és terjedelme azonos az emberi jogok európai egyezménye 10. cikkében garantáltakéval, amint azokat az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmezi, és az uniós jog által e jogoknak biztosított kiterjedtebb védelem sérelme nélkül (lásd ebben az értelemben: 2022. április 26‑iLengyelország kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑401/19, EU:C:2022:297, 44. pont).

30

Ebből az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik legfontosabb alapját, valamint fejlődésének és az egyén kibontakozásának alapvető feltételét képezi, és az főszabály szerint nem csupán azokra az „információkra”, illetve „eszmékre” vonatkozik, amelyeket kedvezően fogadnak vagy ártalmatlannak, illetve közömbösnek tartanak, hanem azokra is, amelyek sértők, megbotránkoztatók vagy zavarók, mégpedig a pluralizmus, a tolerancia és a szellemi nyitottság biztosítása érdekében, amelyek nélkül nincs demokratikus társadalom (EJEB, 2015. október 15., Perinçek kontra Svájc, CE:ECHR:2015:1015JUD002751008, 196. §, i. pont).

31

Ezenkívül az Emberi Jogok Európai Bírósága kiemelte, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 10. cikkének (2) bekezdése aligha enged teret a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozásának a politikai viták és a közérdekű kérdések terén, és hogy a közérdekű kérdést képező kijelentések tekintetében rendszerint a véleménynyilvánítás szabadságának magas szintjét biztosítják (az EJEB 2015. október 15‑i Perinçek kontra Svájc ítélet, CE:ECHR:2015:1015JUD002751008, 196. §, i. pont, 197., 230. és 231. §). Pontosította továbbá, hogy az állami kormányzás területén megvalósuló korrupció közérdekű kérdést képez, és az arról folytatott eszmecsere hozzájárul a politikai vitához (lásd ebben az értelemben: 2016. május 31‑i Nadtoka kontra Oroszország ítélet, CE:ECHR:2016:0531JUD003801005, 43. §).

32

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Charta 11. cikke értelmezése tekintetében releváns ezen ítélkezési gyakorlata megerősíti a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében vett „politikai vélemény” fogalomnak tulajdonítandó tág értelmezést. Ezen értelmezés szerint a „politikai vélemény” fogalma magában foglal minden olyan véleményt, gondolatot vagy meggyőződést, amely anélkül, hogy közvetlenül vagy közvetve feltétlenül politikai jellegű lenne, olyan cselekményként vagy mulasztásként nyilvánul meg, amelyet az ezen irányelv 6. cikkében említett üldözők a hozzájuk vagy a politikájukhoz és/vagy az eljárásukhoz tartozó területre vonatkozónak tekintenek, és amely a velük szembeni tiltakozást vagy ellenállást fejez ki.

33

Harmadszor, a „politikai vélemény” fogalmának a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdése e) pontja értelmében vett „üldöztetési okként” történő tág értelmezése azt jelenti, hogy az ilyen vélemény meglétének, valamint az e vélemény és az üldözés közötti összefüggésnek a megállapításához a tagállamok illetékes hatóságainak figyelembe kell venniük a menekült jogállást kérelmező személy származási országának általános körülményeit, különösen azok politikai, jogi, igazságügyi, történelmi és szociokulturális vonatkozásait.

34

A Bíróság ugyanis kimondta, hogy bizonyos, közvetlen és azonnali politikai jelleggel nem rendelkező vélemények, gondolatok vagy meggyőződések cselekményben vagy mulasztásban való megnyilvánulása az e kérelmező származási országának sajátos körülményeire tekintettel ahhoz vezethet, hogy az „üldözők” e véleményeket, gondolatokat vagy meggyőződéseket az ezen irányelv 10. cikke (1) bekezdésének e) pontja és (2) bekezdése értelmében vett „politikai véleménynek” tulajdonítják.

35

E tekintetben a Bíróság egyrészt pontosította, hogy fegyveres konfliktus, különösen polgárháború esetében, és a katonai kötelezettségek alóli kibújásra vonatkozó jogi lehetőség hiányában nagyon valószínű, hogy a hatóságok a katonai szolgálat megtagadását politikai ellenállási cselekményként értelmezik, függetlenül az érintett esetlegesen összetettebb személyes indokaitól, annak fenntartásával, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának helye szerinti tagállam hatóságai megvizsgálják az ilyen megtagadás és a szóban forgó üldöztetési ok közötti kapcsolat hihető jellegét (2020. november 19‑iBundesamt für Migration und Flüchtlinge [Katonai szolgálat és menekültügy], C‑238/19, EU:C:2020:945, 47., 48., 60. és 61. pont).

36

Másrészt a Bíróság megítélése szerint azt, hogy az alapvető szabadságok hatalmon lévő rendszer általi megsértésének megállapítása érdekében a nemzetközi védelmet kérelmező személy részt vett a származási országa elleni keresetnek az Emberi Jogok Európai Bíróságához való benyújtásában, „politikai meggyőződés” miatti üldöztetési oknak kell tekinteni, ha megalapozott okok léteznek azon félelemre, hogy az e kereset benyújtásában való részvételt az említett ország olyan politikai ellenszegülésként értékeli, amellyel szemben megtorlást alkalmazhat (lásd ebben az értelemben: 2018. október 4‑iAhmedbekova ítélet, C‑652/16, EU:C:2018:801, 90. pont).

37

Ugyanez vonatkozik a menekült jogállást kérelmező személy arra irányuló próbálkozásaira is, hogy bíróság előtt megvédje az érdekeit a vele szemben jogellenesen eljáró nem állami szereplőkkel szemben, amennyiben e szereplők az állammal fenntartott, korrupción alapuló kapcsolataik folytán akár az állami elnyomó apparátust is felhasználhatják e kérelmező kárára, még akkor is, ha az említett kérelmező fellépését a személyes vagyoni és gazdasági érdekeinek védelme indokolta.

38

A tényeknek és körülményeknek a 2011/95 irányelv 4. cikkében előírt értékelése keretében, amelyet a (3) bekezdés értelmében a szóban forgó körülmények összességére tekintettel, valamennyi releváns tényre és különösen a jelen ítélet 33. pontjában említett tényekre figyelemmel, egyedi alapon kell elvégezni, a tagállam illetékes hatóságainak figyelembe kell venniük azt, hogy különösen nehéznek bizonyulhat annak bizonyítása, hogy a kérelmező bizonyos cselekményét vagy mulasztását a származási ország hatóságai „politikai vélemény” megnyilvánulásaként foghatják fel (lásd analógia útján: 2020. november 19‑iBundesamt für Migration und Flüchtlinge [Katonai szolgálat és menekültügy] ítélet, C‑238/19, EU:C:2020:945, 55. pont).

39

Amint arra a főtanácsnok az indítványának 59. pontjában rámutatott, az e hatóságok által végzendő értékelésnek ezért a körülmények összességére tekintettel az üldözők által a kérelmezőnek tulajdonított politikai vélemény hihető jellegére kell irányulnia.

40

A fenti indokok összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2011/95 irányelv 10. cikke (1) bekezdésének e) pontját és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a „politikai vélemény” fogalma magában foglalja az ezen irányelv 2. cikkének h) és i) pontja értelmében vett, nemzetközi védelmet kérelmező személy arra irányuló próbálkozásait, hogy törvényes eszközökkel megvédje a személyes vagyoni és gazdasági érdekeit a jogellenesen eljáró nem állami szereplőkkel szemben, amennyiben e szereplők az érintett állammal fenntartott, korrupción alapuló kapcsolataik folytán akár ezen állam elnyomó apparátusát is felhasználhatják e kérelmező kárára, feltéve, hogy az üldözők e próbálkozásokat a hozzájuk vagy a politikájukhoz és/vagy az eljárásukhoz tartozó területen kifejtett tiltakozásnak vagy ellenállásnak tekintik.

41

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikke (1) bekezdésének e) pontját és (2) bekezdését

a következőképpen kell értelmezni:

a „politikai vélemény” fogalma magában foglalja az ezen irányelv 2. cikkének h) és i) pontja értelmében vett, nemzetközi védelmet kérelmező személy arra irányuló próbálkozásait, hogy törvényes eszközökkel megvédje a személyes vagyoni és gazdasági érdekeit a jogellenesen eljáró nem állami szereplőkkel szemben, amennyiben e szereplők az érintett állammal fenntartott, korrupción alapuló kapcsolataik folytán akár ezen állam elnyomó apparátusát is felhasználhatják e kérelmező kárára, feltéve, hogy az üldözők e próbálkozásokat a hozzájuk vagy a politikájukhoz és/vagy az eljárásukhoz tartozó területen kifejtett tiltakozásnak vagy ellenállásnak tekintik.