1.

Az Oberlandesgericht Düsseldorf (düsseldorfi regionális felsőbíróság, Németország) előzetes döntéshozatal iránti kérelme az 1215/2012/EU rendeletnek ( 2 ) – az (EU) 2017/1001 rendelet ( 3 ) 122. cikkével összefüggésben értelmezendő – 8. cikke 1. pontjának értelmezésére vonatkozik.

2.

Ezt a kérelmet egy európai uniós védjegy Egyesült Államokban székhellyel rendelkező jogosultja, valamint egy Németországban székhellyel rendelkező forgalmazó és annak Lengyelországban székhellyel rendelkező beszállítója között e védjegynek az utóbbiak általi állítólagos bitorlása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3.

Ezen – sajátos joghatósági kritériumok alá tartozó – kereset konkrét összefüggésében a Bíróságnak az 1215/2012 rendelet 8. cikkének 1. pontjában foglalt különös szabály alkalmazási feltételeire vonatkozó ítélkezési gyakorlatát kell kiegészítenie, amely szabály lehetővé teszi, hogy különböző tagállamokban székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező több alperest a csak az egyikük lakóhelye szerinti bíróság előtt pereljenek, jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság előtt előterjesztett kérelmek különböző társaságok és azok – nemcsak e társaságok törvényes képviselőjeként, hanem személyes minőségben is perelt – ügyvezetői ellen irányulnak.

4.

Ki fogom fejteni azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy az európai uniós védjegy jogosultja, aki úgy véli, hogy bitorlási cselekmények áldozata, egyetlen bírósághoz fordulhat, amely joghatósággal rendelkezik a különböző bitorlók által – konkrétan egy kizárólagos beszállítási szerződés keretében – elkövetett, ugyanazon árukat érintő cselekményekre vonatkozó valamennyi kérelem tekintetében, feltéve, hogy a kérelem benyújtásakor igazolják a kapcsoló alperesnek a bitorlási láncban játszott szerepét.

5.

Az 1215/2012 rendelet 8. cikkének 1. pontja a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető továbbá:

6.

Az EUVR „Az európai uniós védjegy” című 1. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az európai uniós védjegyoltalom egységes, és az Unió egész területén azonos hatállyal rendelkezik: csak az Unió egésze tekintetében lajstromozható, ruházható át vagy lehet róla lemondani, illetve képezheti megszűnést megállapító vagy törlést kimondó, illetve használatát tiltó határozat tárgyát. Ha e rendelet eltérően nem rendelkezik, ezt az elvet kell alkalmazni.”

7.

Az EUVR‑nek „A bitorlásra vonatkozó nemzeti jogszabályok kiegészítő alkalmazása” címet viselő 17. cikke kimondja:

„(1)   Az európai uniós védjegyoltalom joghatásait kizárólag e rendelet rendelkezései szabályozzák. Egyéb kérdésekben az európai uniós védjegy bitorlására – a X. cím [helyesen: X. fejezet] rendelkezéseivel [többek között a 129. és a 130. cikkel] összhangban – a nemzeti jogszabályoknak a nemzeti védjegy bitorlására irányadó rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2)   E rendelet nem érinti a nemzeti jogszabályok – különösen a polgári jogi felelősségre és a tisztességtelen piaci magatartásra vonatkozó rendelkezések – alapján az európai uniós védjeggyel összefüggő keresetindítást.

(3)   Az irányadó eljárási szabályokat a X. cím [helyesen: X. fejezet] rendelkezéseivel összhangban kell meghatározni.”

8.

Az EUVR‑nek a „Joghatóság és eljárás az európai uniós összefüggő jogvitákban” címet viselő X. fejezete a 122–135. cikket foglalja magában. A „Nemzetközi joghatóság” című 125. cikke értelmében:

„(1)   E rendelet rendelkezéseire és az [1215/2012] rendeletnek a 122. cikk alapján alkalmazandó bármely rendelkezésére is figyelemmel a 124. cikkben említett keresetek és igények [többek között a védjegybitorlással összefüggő perek] tárgyában az eljárást az alperes lakóhelye vagy székhelye szerinti tagállam bírósága előtt, vagy ha az alperes a tagállamokban lakóhellyel vagy székhellyel nem rendelkezik, az alperes telephelye szerinti tagállamban kell megindítani.

[…]

(5)   A 124. cikkben említett keresetek és igények tárgyában az eljárás – a nemleges megállapításra irányuló perek kivételével – annak a tagállamnak a bírósága előtt is megindítható, ahol a bitorlást elkövették, illetve megkísérelték, illetve ahol a 11. cikk (2) bekezdésében említett cselekményt elkövették.”

9.

Az Advance Magazine Publishers, Inc. a „Vogue” szóelemet tartalmazó több európai uniós védjegy jogosultja, amelyek esetében arra hivatkozik, hogy ismert védjegyekről van szó.

10.

A Beverage City Polska sp. z o.o. egy lengyel jog szerinti társaság, amelynek székhelye Krakkóban (Lengyelország) található, és amelynek ügyvezetője, FE ugyanabban a városban rendelkezik lakóhellyel. E társaság „Diamant Vogue” néven energiaitalt gyárt, reklámoz és forgalmaz.

11.

A Beverage City & Lifestyle GmbH egy német jog szerinti társaság, amelynek székhelye Schorfheidében, Brandenburg tartományban (Németország) található. Ügyvezetője, MJ Észak‑Rajna‑Vesztfália tartományban (Németország) rendelkezik lakóhellyel. E társaság egy Németországra vonatkozó kizárólagos forgalmazási szerződés révén kapcsolatban állt a Beverage City Polskával, és a megfelelően jelölt energiaitalt Lengyelországban vásárolta tőle. A két társaság között a nevük hasonlósága ellenére nem áll fenn csoport jellegű kapcsolat.

12.

Mivel a felperes szerint a védjegyei bitorlására került sor, keresetet indított ( 4 ) a Landgericht Düsseldorf (düsseldorfi regionális bíróság) mint az Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány tekintetében illetékes európai uniós védjegybíróság előtt e társaságok és ügyvezetőik ellen, az Unió egészében történő abbahagyás, valamint tájékoztatás, elszámolás elrendelése és a kártérítési kötelezettség megállapítása iránt. E kérelmeket később a németországi cselekményekre korlátozta.

13.

A Beverage City Polska és ügyvezetője, FE az Oberlandesgericht Düsseldorfhoz (düsseldorfi regionális felsőbíróság) benyújtott fellebbezés keretében vitatja ( 5 ) a Landgericht Düsseldorf (düsseldorfi regionális bíróság) határozatát, amely bíróság, mielőtt helyt adott volna a felperes kérelmeinek, joghatóságát az előbbiek tekintetében a 2017. szeptember 27‑i Nintendo ítéletben ( 6 ) kidolgozott elvekre hivatkozva az 1215/2012 rendelet 8. cikkének 1. pontjára alapozta.

14.

A Beverage City Polska és FE a kérdést előterjesztő bíróság előtt azt állítja, hogy kizárólag Lengyelországban végezték tevékenységüket és szállították az árukat a vevőik részére. A Nintendo ítélet nem alkalmazható a helyzetükre, mivel nem álltak releváns kapcsolatban a Beverage City & Lifestyle‑lal és annak ügyvezetőjével.

15.

A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza egyrészt, hogy a Landgericht Düsseldorf (düsseldorfi regionális bíróság) joghatósága az európai uniós védjegyről szóló rendelet 125. cikkének (1) bekezdése értelmében a német társaság ügyvezetőjének lakóhelyén alapul, akit e bíróság kapcsoló alperesnek minősít. ( 7 )

16.

Másrészt, ami a Lengyelországban székhellyel, illetve lakóhellyel rendelkező alpereseket illeti, a Nintendo ítéletben alkalmazott megoldás azon alapult, hogy az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben az alperesek csoport jellegű kapcsolatban álltak egymással, ami a jelen ügyben nem áll fenn. A Beverage City & Lifestyle és a Beverage City Polska között ugyanis csak beszállítói kapcsolat áll fenn. Mivel e társaságok ügyvezetőit kizárólag e jogi személyek képviselőiként perelik, a kapcsoló alperes és a Lengyelországban székhellyel, illetve lakóhellyel rendelkező alperesek között nincs kapcsolat. Felmerül tehát a kérdés, hogy elegendő‑e a szállítói lánc formájában fennálló tényleges kapcsolat.

17.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezenkívül figyelembe kell venni azt, hogy jogvita azonos védjegyekre és jogsértő árukra vonatkozik, így fennállna az egymásnak ellentmondó határozatok veszélye, ha különböző bíróságokhoz fordulnak, és azok eltérően ítélik meg, hogy a forgalmazás bitorlásnak minősül‑e. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli továbbá, hogy ennek veszélye akkor is megállapítható lenne, ha az Unión belül forgalmazott ugyanazon áruk harmadik féltől származnának. E bíróság hangsúlyozza azt is, hogy az 1215/2012 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének alkalmazhatósági feltételei nem üresíthetik ki az EUVR 125. cikkében foglalt joghatósági szabályt.

18.

E körülmények között az Oberlandesgericht Düsseldorf (düsseldorfi regionális felsőbíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Fennáll‑e az 1215/2012 rendelet 8. cikkének (1) bekezdése értelmében »olyan szoros kapcsolat« a keresetek között, hogy az egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni, amennyiben az európai uniós védjegy bitorlása miatti bitorlási per esetében a kapcsolat abban áll, hogy a valamely tagállamban (a jelen ügyben Lengyelországban) letelepedett alperes az európai uniós védjegyhez fűződő jogokat sértő árukat egy másik tagállamban (a jelen ügyben Németországban) letelepedett alperes részére szállította, amelynek szintén bitorlóként perelt törvényes képviselője a kapcsoló alperes, amennyiben a feleket csak a puszta beszállítói kapcsolat köti össze egymással, és ezen túlmenően sem jogi, sem tényleges kapcsolat nem áll fenn?”

19.

A felperes, a Beverage City Polska és FE, a lengyel és a portugál kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A 2023. január 12‑én tartott tárgyaláson a Beverage City & Lifestyle, a Beverage City Polska, a felperes és a Bizottság előadta szóbeli észrevételeit, és válaszolt a Bíróság által feltett, szóban megválaszolandó kérdésekre.

20.

Előzetes döntéshozatalra előterjesztett egyetlen kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy az 1215/2012 rendelet EUVR 122. cikkével összefüggésben értelmezett 8. cikkének 1. pontját lehet‑e úgy értelmezni, hogy több, különböző tagállamokban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező alperes perelhető az egyikük lakóhelye szerinti bíróság előtt, amely előtt védjegybitorlási per keretében valamely európai uniós védjegy jogosultja velük szemben kereseteket terjeszt elő, amennyiben az alpereseknek egy szállítói láncban elkövetett cselekményeikkel megvalósított, e védjegy lényegében azonos bitorlását róják a terhére.

21.

A szellemi tulajdonjogokkal kapcsolatos bitorlási keresetek területén a Bíróság ítélkezési gyakorlata már hasznos támpontokkal szolgál. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság által a 44/2001/EK rendelet ( 8 ) rendelkezéseit illetően adott értelmezés az 1215/2012 rendelet „egyenértékűnek” tekinthető rendelkezéseire vonatkozóan is érvényes. ( 9 ) Ugyanez a helyzet a 207/2009/EK rendeletet ( 10 ) illetően, amelyet módosításaival együtt az EUVR kodifikált. ( 11 )

22.

Az alapügyben a kérdést előterjesztő bírósághoz mint európai uniós védjegybírósághoz az állítólagosan bitorlást megvalósító áruk németországi eladója, a németországi székhelyű Beverage City & Lifestyle társaság, valamint ezen áruk gyártója, a lengyelországi székhelyű Beverage City Polska társaság, továbbá e társaságok ügyvezetői ellen indított, az ilyen védjegyek bitorlása miatti keresetet nyújtottak be.

23.

Következésképpen e bíróság kérdésére, amely e bíróságnak az utóbbi alperessel és annak ügyvezetőjével kapcsolatos joghatóságára vonatkozik, az EUVR 122., 124., 125. és 126. cikke irányadó.

24.

E rendelkezések az 1215/2012 rendeletben megfogalmazott szabályokhoz képest különös rendelkezéseknek minősülnek. ( 12 )

25.

Így az európai uniós védjegybíróságok bitorlással kapcsolatos ügyekben az EUVR 124. cikke a) pontjának megfelelően kizárólagos joghatósággal rendelkeznek.

26.

Védjegybitorlással összefüggő perek esetén az EUVR 125. cikkének (1) bekezdése az alperes lakóhelye szerinti tagállam bíróságának joghatóságát írja elő. ( 13 )

27.

Nem ez az egyetlen joghatósági ok, amelyet az EUVR előír. Az EUVR 125. cikkének (5) bekezdése szerint annak a tagállamnak a bírósága is joghatósággal rendelkezhet, ahol a bitorlást elkövették. ( 14 )

28.

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy e különös szabály miatt az EUVR 122. cikke (2) bekezdésének a) pontja kifejezetten kizárja az 1215/2012 rendelet 7. cikke 2. pontjának alkalmazását, amely a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben különös joghatósági kritériumot ír elő. ( 15 )

29.

Ezzel szemben az EUVR egyetlen konkrét rendelkezése sem tiltja az 1215/2012 rendelet 8. cikkének alkalmazását, ( 16 ) amely cikk az 1. pontban származtatott joghatósági szabályt ír elő arra az esetre, ha több, különböző tagállamokban lakóhellyel rendelkező alperes van. Ezen alperesek e rendelkezés értelmében bármely alperes lakóhelyének vagy székhelyének bírósága előtt perelhetők. ( 17 ) Ez utóbbi személy olykor – az alapügyhöz hasonlóan – kapcsoló alperesként is megjelölhető. ( 18 )

30.

Mint bármely más tagállami bíróság előtt, a felperes számára biztosított ezen lehetőség az 1215/2012 rendelet 8. cikkének 1. pontjában foglalt feltételhez kötött, vagyis ahhoz, hogy „a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll[jon] fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű [legyen] azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni”.

31.

Ez a követelmény, amelyet először a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja vezetett be, a Bíróság által az 1988. szeptember 27‑i Kalfelis ítéletében ( 19 ) hozott döntésből ered. Hozzájárul e rendelet egyik – az 1215/2012 rendeletben is megerősített – fő célkitűzésének ( 20 ) megvalósításához, amely a bírósági határozatok Unión belüli megfelelő mozgásának biztosítására irányul. E célkitűzés érdekében el kell kerülni a párhuzamos eljárásokat. ( 21 )

32.

Mivel ez a joghatósági szabály eltér az alperes lakóhelyén alapuló általános szabálytól, a Bíróság kimondta, hogy értelmezése nem terjeszkedhet túl az e rendeletek által kifejezetten szabályozott eseteken. ( 22 )

33.

A Bíróság hangsúlyozta, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata a keresetek közötti összefüggés fennállásának az elérni kívánt cél, vagyis az egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése szempontjából történő értékelése. ( 23 ) E tekintetben a Bíróság leszögezte, hogy az „ugyanazon ténybeli és jogi helyzet[re]” vonatkozó határozatok lennének egymásnak ellentmondóak. ( 24 )

34.

Megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság nem fogalmaz meg kétséget ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Ugyanakkor az előzetes döntéshozatal iránti kérelme véleményem szerint alkalmat ad Nintendo ítélet ( 25 ) – a felek által az írásbeli észrevételeikben megvitatott – hatályának pontosítására.

35.

A Nintendo ítéletben ugyanis, amelynek tárgya egy közösségi formatervezési minták bitorlása miatt indított kereset volt, a Bíróság az ugyanazon jogi helyzet fennállásának kritériumaként az ilyen formatervezési minták kizárólagos használatára vonatkozó jognak a 6/2002 rendelet általi elismerését vette figyelembe. Mivel e kizárólagos jog az Unió területén azonos hatásokat vált ki, az a körülmény, hogy a nemzeti bíróság bizonyos határozatok meghozatala érdekében a nemzeti jogot alkalmazza, irreleváns. ( 26 )

36.

A Nintendo ítéletben a Bíróság hangsúlyozta továbbá, hogy eltérő megközelítést követett, mint a 2006. július 13‑i Roche Nederland és társai ítéletében ( 27 ) a szabadalmakkal kapcsolatban, amely ítéletben megállapította, hogy a keresetek jogalapjának eltérése nem befolyásolja az egymásnak ellentmondó határozatok veszélyének értékelését. ( 28 )

37.

Következésképpen az alapügy körülményeire tekintettel számomra célszerűnek tűnik, hogy a Bíróság tegye egyértelművé, hogy mivel a 6/2002 rendelet 19. cikkének rendelkezései, amelyeken a Nintendo ítélet is alapul, megegyeznek az EUVR 9. cikkének az európai uniós védjegy jogosultjának jogaira vonatkozó rendelkezéseivel, analógia útján történő elemzést kell alkalmazni.

38.

Konkrétan, a hatáskörrel rendelkező bíróságnak az EUVR 129. és 130. cikkében, ( 29 ) valamint a 6/2002 rendelet 88. és 89. cikkében előírt azon kötelezettsége, hogy a nemzeti jogot alkalmazza, nem zárja ki az ugyanazon jogi helyzet megállapítását, a következő okok miatt:

39.

A kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a Beverage City & Lifestyle és a Beverage City Polska között csak beszállítói kapcsolat áll fenn, és hogy a Nintendo ítélet alapjául szolgáló ügyben szereplő társaságoktól eltérően e két alperes társaság nem tartozik ugyanahhoz a csoporthoz.

40.

Bár a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének indokolásában hangsúlyozza, hogy a lengyelországi székhellyel, illetve lakóhellyel rendelkező alperesek és a kapcsoló alperes (a Beverage City & Lifestyle társaság németországi lakóhellyel rendelkező ügyvezetője) között nem áll fenn kapcsolat, a kérdésében ugyanakkor pontosítja, hogy ezen ügyvezetőt „szintén bitorlóként perel[ik]”.

41.

Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy e körülmények között a szállítói lánc fennállása elegendő kritérium‑e az 1215/2012 rendelet 8. cikke 1. pontjának alkalmazásához, arra kéri a Bíróságot, hogy egészítse ki az „ugyanazon ténybeli helyzet” fogalmára vonatkozó értelmezését.

42.

Számomra úgy tűnik, hogy bizonyos értékelési szempontok levezethetők a Bíróság ítélkezési gyakorlatából.

43.

A szerzői jog területén ugyanis a 2011. december 1‑jei Painer ítéletben ( 30 ) a Bíróság kimondta, hogy annak mérlegelése szempontjából, hogy elkülönített eljárások esetén fennáll‑e az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélye, „annak van jelentősége, hogy egymástól függetlenül jártak‑e el azok az alperesek, akikkel szemben a szerzői jog jogosultja tartalmilag azonos jogsértésekre hivatkozik”. ( 31 )

44.

A szabadalmak területén a Bíróság a Solvay ítéletben ( 32 ) kimondta, hogy a nemzeti bíróságnak ahhoz, hogy az elé terjesztett különböző kérelmek közötti összefüggés fennállását mérlegelje, különösen azt kell figyelembe vennie, hogy több, különböző tagállamokban letelepedett társaságnak külön‑külön ugyanazon termékekkel szemben elkövetett, azonos bitorlási cselekményeket rónak fel.

45.

A közösségi formatervezési mintákkal kapcsolatban a Bíróság a Nintendo ítéletben először is rámutatott arra, hogy „a felperes olyan hasonló, illetve azonos bitorlási cselekmények[re hivatkozik], amelyek ugyanazokat az oltalom alatt álló formatervezési mintákat sértik, és amelyek az anyavállalat által gyártott és általa bizonyos tagállamokban saját nevében, illetve a leányvállalata számára ez utóbbi által más tagállamokban történő értékesítés céljából is értékesített, állítólagosan jogsértő, azonos termékekkel kapcsolatosak”. ( 33 )

46.

Ezt követően a Bíróság emlékeztetett arra, hogy „korábban már megállapította, hogy azonos ténybeli helyzetnek kell tekinteni az olyan eseteket, amikor az azonos csoporthoz tartozó alperes társaságok azonos vagy hasonló módon jártak el, olyan közös politikának megfelelően, amelyet egyikük dolgozott ki (lásd többek között: 2006. július 13‑iRoche Nederland és társai ítélet, C‑539/03, EU:C:2006:458, 34. pont)”. ( 34 )

47.

Végül ebből azt a következtetést vonta le, hogy „ilyen körülmények esetén az azonos ténybeli helyzet fennállásának […] magában kell foglalnia a különböző alperesek eljárásainak összességét, ideértve az anyavállalat által saját nevében végzett szállításokat is, és nem korlátozódhat ezen eljárások csupán egyes aspektusaira vagy elemeire”. ( 35 )

48.

Véleményem szerint ebből – különösen ezen indok általános, az ugyanezen ítélet 67. pontjában ( 36 ) foglaltakhoz hasonló megfogalmazása miatt – az következik, hogy a nemzeti bíróság általi vizsgálatnak elsősorban az elkövetett bitorlási cselekmények összessége közötti kapcsolatra kell irányulnia, nem pedig az érintett társaságok közötti szervezeti vagy tőkekapcsolatokra, amelyek a lengyel kormány és a Lengyelországban lakóhellyel rendelkező alperesek szerint lényegesek.

49.

Az 1215/2012 rendelet 8. cikkének 1. pontja által követett, az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának elkerülésére irányuló célkitűzés elérése érdekében ugyanis, különösen az Unió egész területén azonos hatályú európai uniós védjegyek területén számomra indokoltnak tűnik, hogy az első kritériumot az ezen oltalom alatt álló védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölés – az állítólagos bitorlást jellemző – közös használatára vonatkozó kritérium jelentse. ( 37 ) Ez rávilágít a korábbi jog megsértésének eredetére, amely megsértéshez az alperesek különböző tevékenységek révén hozzájárultak.

50.

E tekintetben nincs jelentősége annak, hogy e cselekmények azonosak‑e, mint például ugyanazon hamisított termékeknek az egyik alperes által egy másik alperes részére történő értékesítése, aki azokat továbbértékesítette. ( 38 ) A Bizottsághoz és a portugál kormányhoz hasonlóan úgy vélem, hogy az ugyanazon ténybeli helyzet alátámasztása érdekében hivatkozni lehet a – hamisított termékek előállításától a közvetítő segítségével vagy anélkül történő értékesítéséig terjedő – különböző cselekményeket magában foglaló bitorlási lánc fennállására is.

51.

Egyébiránt számomra úgy tűnik, hogy a Nintendo ítéletből az azon álláspont mellett szóló két másik érv is levezethető, hogy az alperes társaságok közötti szervezeti kapcsolatok hiánya nem képezheti akadályát a keresetek egyetlen bíróság előtt történő egyesítésének.

52.

Elsősorban véleményem szerint hangsúlyozni kell, hogy ebben az ítéletben a Bíróságnak azt a kérdést kellett megválaszolnia, hogy a kérdést előterjesztő bíróság joghatósága vonatkozhat‑e olyan szállításokra, amelyet csak egy társaság teljesített. ( 39 )

53.

Másodsorban, ami az összehangolt eljárás kritériumát illeti, amelyet a lengyel kormány szerint alkalmazni kell, noha arra a Bíróság az adott ügyre tekintettel valóban rámutatott, úgy tűnik, hogy azt nem fogadta el külön feltételként.

54.

Az ezzel ellentétes megoldás egyrészt korlátozná az EUVR célkitűzéseinek tiszteletben tartását, vagyis:

55.

Másrészt lehetővé tenné az EUVR különös és kötelező szabályainak megkerülését. Márpedig először is megjegyzem, hogy e rendelet (33) preambulumbekezdésében az uniós jogalkotó az ugyanazon felek között ugyanabban a tagállamban indult perekre hivatkozott. E preambulumbekezdés pontosítja, hogy „ha a perek […] különböző tagállamokban indultak, az [1215/2012] rendeletnek a perek felfüggesztésére és a kapcsolódó perekre vonatkozó szabályait követő rendelkezések alkalmazása tűnik megfelelőnek”. ( 41 )

56.

Másodszor, a Bíróság már figyelembe vette a védjegyjoggal kapcsolatos jogviták sajátosságait, amikor az „[azon tagállam területe], ahol a bitorlást elkövették, illetve megkísérelték” fogalmát értelmezte. ( 42 )

57.

Hasonlóképpen, a 2017. május 18‑i Hummel Holding ítéletben ( 43 ) a Bíróság kimondta, hogy a „telephely” 207/2009 rendeletben szereplő fogalma nem feltétlenül azonos annak a 44/2001 rendeletben szereplő fogalmával, mivel e rendeletek olyan célokat kívánnak megvalósítani, amelyek nem azonosak. Ez az elemzési módszer álláspontom szerint átültethető az 1215/2012 rendeletre és az EUVR‑re.

58.

Harmadszor, az európai uniós védjegy egységes jellegének bitorlás esetén történő hatékony védelmét célzó, a Bíróság ítélkezési gyakorlatának az 1988. szeptember 27‑i Kalfelis ítélet ( 44 ) és a Nintendo ítélet ( 45 ) közötti alakulásával összhangban álló választott önálló értelmezés hasonló lehet ahhoz az értelmezéshez, amely a Bíróságot arra késztette, hogy a versennyel kapcsolatos cselekmények terén bizonyos körülményekhez igazodó megoldásokat válasszon. ( 46 ) E döntés ugyanis ugyanazt a logikát követi, amely a jogellenes kereskedelmi gyakorlatok szankcionálásának és az azok áldozatává vált gazdasági szereplők kártalanításának elősegítésére irányul, miközben biztosítja a megfelelő igazságszolgáltatást. ( 47 )

59.

Ugyanakkor ebben az összefüggésben számomra alapvető fontosságúnak tűnik az e joghatósági szabályok sajátossága és a – lengyel kormány, valamint a Lengyelországban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező alperesek által helyesen hivatkozott, – a nemzetközi joghatóság területén rendszerint felidézett követelmények – vagyis a védelemhez való jog gyakorlásának megkönnyítése és a joghatósági szabályok kiszámíthatósága – közötti egyensúly megteremtése is. ( 48 )

60.

Ezért kell – a Bizottság javaslatának megfelelően – különös figyelmet kell fordítani a vevő és a beszállító közötti szerződéses kapcsolatok jellegére. Ez nemcsak megerősítheti a felperes bitorlási keresetei közötti összefüggés fennállását, hanem rávilágíthat az azonos eredetű állítólagos bitorlási cselekményekért való felelősség teljességgel előre látható jellegére is. ( 49 )

61.

Véleményem szerint nyilvánvalóan ez a helyzet egy, az Unió egész területére kiterjedő hatályú európai uniós védjegynek kizárólagos beszerzési szerződés keretében, valamely másik tagállam piacán történő azonos vagy hasonló használata ( 50 ) esetén.

62.

A jelen ügyben a Bizottsághoz hasonlóan megjegyzem, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy a Németországban, illetve Lengyelországban székhellyel rendelkező alperes társaságok között az előbbi tagállamban történő kizárólagos beszerzésre vonatkozó kapcsolat áll fenn. E társaságoknak nem kerülhette el a figyelmét annak kockázata, hogy egy ilyen ténybeli helyzetet azonosnak minősítenek annak igazolása érdekében, hogy egyetlen bíróság rendelkezik joghatósággal az ugyanazon állítólagos bitorlást elkövető valamennyi személlyel szemben indított keresetek elbírálására.

63.

Ezenkívül mind a Bírósághoz benyújtott iratokból, mind pedig az alapeljárás feleinek a Bíróság által a tárgyaláson feltett kérdésekre adott válaszaiból kitűnik, hogy úgy tekinthető, hogy a társaságok közötti szoros együttműködés két internetes oldal üzemeltetésében is megnyilvánult, ( 51 ) amelyek doménjeivel az egyik alperes rendelkezett, és amelyeken keresztül – az ezen oldalak közötti kereszthivatkozások révén – a vitatott termékeket forgalmazták.

64.

Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy valamely bíróság részéről annak megállapítása, hogy az elé terjesztett keresetek olyan különböző szereplők ellen irányulnak, amelyek bitorlási cselekmények láncolatában mind egy európai uniós védjegy ugyanazon bitorlásához járultak hozzá, az 1215/2012 rendelet 8. cikkének 1. pontja alapján elegendő lehet az alperesekkel szembeni joghatóságának igazolásához.

65.

Következésképpen a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a kérdést előterjesztő bíróság feladata a felperes társaság által hivatkozott különböző ténybeli körülmények értékelése. ( 52 ) Ezzel összefüggésben hangsúlyozható egyrészről, hogy a joghatóság ellenőrzésének szakaszában ez az értékelés nem vagy csak igen szűk körben vonatkozhat az ügy érdemére.

66.

Másrészt az eljáró bíróságnak ügyelnie kell arra, hogy az 1215/2012 rendelet 8. cikke 1. pontjának alkalmazása ne tegye lehetővé a felperes számára, hogy csupán azért indítson eljárást több alperes ellen, hogy az egyik alperest kivonja a lakóhelye szerinti bíróság joghatósága alól. ( 53 )

67.

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés ( 54 ) véleményem szerint alkalmat kínál a Bíróságnak arra, hogy válaszát a kapcsoló alperesre vonatkozó pontosításokkal egészítse ki.

68.

Az eljáró bíróság joghatósága többi alperesre történő, az 1215/2012 rendelet 8. cikkének 1. pontjában előírt kiterjesztésének következményei annak hangsúlyozására késztetnek, hogy a keresetek közötti szoros kapcsolat vizsgálatának – mivel ez az eljáró bírósággal való visszaélés kockázatának csökkentésére szolgál – elsősorban feltétlenül a kapcsoló alperessel szemben előterjesztett kérelmekre kell irányulniuk.

69.

Kétségtelen, hogy az e rendeletben előírt, a kapcsoló alperes kiválasztására vonatkozó feltételek hiányában ( 55 ) a Bíróság kimondta, hogy azon feltételezés kizárásához, hogy a felperes csupán azért is indíthat keresetet több alperes ellen, hogy egyiküket kivonja a lakóhelye bíróságának joghatósága alól, elegendő, hogy az egyes alperesek ellen benyújtott kérelmek között szoros kapcsolat álljon fenn. ( 56 )

70.

A Bíróság ugyanakkor azt is megállapította, hogy az eljáró bíróság továbbra is joghatósággal rendelkezik még akkor is, ha a felperes időközben elállt a keresettől az egyetlen olyan alperesi pertárssal szemben, aki az eljáró bíróság székhelye szerinti tagállamban rendelkezik székhellyel, kivéve ha megállapítást nyer, hogy a felperes és az említett alperesi pertárs azzal a céllal játszottak össze, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának alkalmazási feltételeit a kereset benyújtásának időpontjára mesterségesen megteremtsék vagy addig fenntartsák. ( 57 )

71.

E sajátos körülményektől függetlenül véleményem szerint az alapügy körülményei jól szemléltetik a kapcsoló alperessel és a többi alperessel szemben előterjesztett kereset alapos vizsgálatához fűződő érdeket, mivel ez utóbbiakat kizárólag a felperes döntése révén ( 58 ) megfosztják a székhelyükhöz, illetve lakóhelyükhöz kapcsolódó, főszabály szerinti joghatósági szabálytól, és ez utóbbiak a köztük és a kapcsoló alperes közötti kapcsolatnak magát a fennállását vitatják. ( 59 )

72.

A jelen ügyben, noha a kérdést előterjesztő németországi bíróság joghatósága nem okoz nehézséget az árukat e tagállamban forgalmazó német társaság egyik szövetségi tartományban található székhelye, valamint ügyvezetőjének, a kapcsoló alperesnek egy másik tartományban található lakóhelye miatt, ( 60 ) különös figyelmet érdemel az a körülmény, hogy ez utóbbit személyes minőségében, nem pedig e társaság törvényes képviselőjeként perelik. Egyedül ez a döntés alapozza ugyanis meg a kérdést előterjesztő bíróság joghatóságát és illetékességét.

73.

Természetesen nem arról van szó, hogy az illetékességet vagy a jogviták koncentrálását szervező szabályok alkalmazásával kellene foglalkozni, ( 61 ) amelyek nem tartoznak sem az EUVR, ( 62 ) sem az 1215/2012 rendelet hatálya alá, hanem azt kell hangsúlyozni, hogy mindemellett az eljáró bíróság feladata kell, hogy legyen, hogy meggyőződjön arról, hogy a kapcsoló alperessel szembeni kérelmek valószerű megfontolásokon alapulnak. ( 63 )

74.

Szemléltetésképpen, ( 64 ) megállapítható, hogy az alapügyben a Németországban székhellyel rendelkező társaságnak a kérdést előterjesztő bíróság illetékességi területén lakóhellyel rendelkező törvényes képviselőjét illetően e bíróság – kizárólag az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésében – pontosította, hogy e személyt „szintén bitorlóként perel[ik]”.

75.

Ez az alapvető információ véleményem szerint indokolja, hogy a keresetet a benyújtásától kezdve megfelelően alátámasztották a perelt társaság törvényes képviselőjének szerepét illetően, mivel – szokatlan módon – egy harmadik fél e jogi képviselő személyes felelősségének megállapítását kéri az érintett jog megsértésének abbahagyására kötelezés, az e jogsértéstől való eltiltás, valamint kártérítés iránti eljárás keretében. ( 65 )

76.

Ilyen pontosítások hiányában véleményem szerint jogosan felvethető lenne a kérdés, hogy milyen feltételek mellett igazolja a megfelelő igazságszolgáltatás azt, hogy valamely tagállami bíróság egy társaság ügyvezetőjének személyes lakóhelyén alapuló joghatósága kiterjedjen egy más tagállamban székhellyel rendelkező másik társasággal és annak más tagállamban lakóhellyel rendelkező – akár e társaság törvényes képviselőjeként, akár személyes minőségben perelt – ügyvezetőjével szemben keresetekre is.

77.

Az egységes jellegű európai uniós védjegy bitorlására vonatkozó ilyen eljárásokban számomra a gyakorlatban elképzelhetőnek tűnik, hogy az eljáró bíróság a kereset benyújtásakor megbizonyosodjon arról, hogy a kereset tartalmazza annak alátámasztását, hogy az eljáró bíróság megválasztását a társaság törvényes képviselőjének a bitorlási cselekményekben való személyes részvétele indokolja, mégpedig vagy a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölés kereskedelmi összefüggésben történő használatának (vagy a bitorlás megakadályozása ( 66 ) vagy megszüntetése érdekében történő fellépés hiányának) bizonyítása, vagy annak bizonyítása révén, hogy e kapcsoló alperesnek kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy jogsértést valósít meg. ( 67 )

78.

Ezzel szemben számomra úgy tűnik, hogy annak megkövetelése, hogy a felperes úgy döntsön a bíróság megválasztásáról, hogy megvizsgálja, ki a felbujtója az oltalomban részesülő európai uniós védjegy jogosultja jogai megsértésének, túlmutat annak puszta ab initio ellenőrzésén, hogy az 1215/2012 rendelet 8. cikke 1. pontjának alkalmazási feltételeit mesterségesen hozták‑e létre.

79.

Kétségtelen, hogy ez a lehetőség a védjegyjoggal való analógia útján alapulhat a Bíróság által a – 864/2007 rendelet 8. cikke (2) bekezdése ( 68 ) alapján alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó – Nintendo ítéletben hozott döntésén, amely meghatározás akkor szükséges, ha a felperes keresete különböző tagállamokban elkövetett különböző bitorlási cselekményekre vonatkozik. ( 69 ) A Bíróság megállapította, hogy az eljáró bíróságnak átfogó jelleggel értékelnie kell az alperes magatartását ahhoz, hogy meghatározható legyen az a hely, ahol az eredeti bitorlási cselekményt – amely a felrótt magatartás alapját képezi – elkövették vagy megkísérlik elkövetni. ( 70 )

80.

A Bíróság mindazonáltal azt is megállapította, hogy a joghatóságra vonatkozó szabályok értelmezése nem függ össze a kártérítési keresetekre alkalmazandó jogra vonatkozó rendelkezések értelmezésével. ( 71 )

81.

Ezenkívül a kereset benyújtásának szakaszában a felperes arra való kötelezése, hogy vizsgálja meg, ki indította meg a bitorlási cselekmények láncolatát, túlságosan nehéz bizonyítási tehernek tenné ki a felperest és azzal a kockázattal járna, hogy sérti az EUVR azon célját, hogy az európai uniós védjegy jogosultjának jogait – annak eljárási döntésétől függően – adott esetben igen tág keretek között védje. ( 72 )

82.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak adott válaszát egészítse ki azzal, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy azokat a körülményeket is megvizsgálja, amelyek a keresetek előterjesztésekor lehetővé tették a német társaság ügyvezetőjének a bitorlási cselekményekben való, a személyes felelősségét megalapozó részvételének alátámasztását.

83.

A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Oberlandesgericht Düsseldorf (düsseldorfi regionális felsőbíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet 122. cikkével összefüggésben értelmezett 8. cikkének 1. pontját

a következőképpen kell értelmezni:

különböző tagállamokban lakóhellyel, illetve székhellyel rendelkező több alperes perelhető az egyikük lakóhelye szerinti bíróság előtt, amely előtt védjegybitorlási per keretében valamely európai uniós védjegy jogosultja velük szemben kereseteket terjeszt elő, amennyiben az alpereseknek egy szállítói láncban elkövetett cselekményeikkel megvalósított, e védjegy lényegében azonos bitorlását róják a terhére. Az eljáró bíróság feladata, hogy az ügy valamennyi releváns körülményének figyelembevételével értékelje, hogy fennáll‑e az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok veszélye.