I. Bevezetés

II. Jogi háttér

A. Az uniós jog

B. A Kereskedelmi Világszervezet joga

III. A tényállás és a vitatott rendelet

IV. A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet

V. A Bíróság előtti eljárás és a fellebbezők kérelmei

VI. A fellebbezés elemzése

A. Az elsőfokú kereset elfogadhatóságáról

1. Az első elfogadhatatlansági kifogás, amennyiben a megsemmisítés iránti keresetet a CCCME a saját nevében terjesztette elő

a) Előzetes észrevételek

b) A kereskedelmi szervezeteknek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti kereshetőségi jogára vonatkozó általános kritérium

c) A Bizottság által a dömpingellenes eljárás során biztosított jogállás

d) Érdekelt fél és/vagy képviselő szervezet

1) Az érdekelt fél fogalma

2) Az exportőröket képviselő szervezet fogalma

i) Szakmai vagy üzleti szerveződés

– Az általános kritériumok

– Az egyesülés szabadságának fogalmával való kapcsolat

– A szervezet alapszabálya

– Autonómia kontra állami beavatkozás

– Közbenső következtetés

ii) A tagok a vizsgálat tárgyát képező termék exportőrei, külföldi előállítói vagy importőrei

2. A második elfogadhatatlansági kifogás, amennyiben a CCCME a keresetet a tagjai nevében terjeszti elő

3. A harmadik elfogadhatatlansági kifogás, amennyiben a keresetet a CCCME által nem képviselt fellebbezők nyújtották be

B. Az első fellebbezési jogalap első része

1. A referenciaadatok alapulvétele

2. Az alternatív adatok elutasítása

C. A második fellebbezési jogalapról

D. Az ötödik fellebbezési jogalap

1. Az első rész

2. A második rész

3. Harmadik rész

VII. Költségek

VIII. Végkövetkeztetés

1.

A China Chamber of Commerce for Import and Export of Machinery and Electronic Products (a továbbiakban: CCCME) a kínai jog alapján létrejött egyesület, amelynek tagjai többek között egyes öntöttvas áruk kínai exportáló gyártói.

2.

A jelen fellebbezéssel a CCCME és kilenc egyéb, a Kínai Népköztársaságból származó öntöttvas árukat gyártó fellebbező (a továbbiakban együttesen: fellebbezők) azt kérik a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a 2021. május 19‑i China Chamber of Commerce for Import and Export of Machinery and Electronic Products kontra Bíróság ítéletet (a továbbiakban: megtámadott ítélet). ( 2 ) A Törvényszék ezzel az ítélettel elutasította a fellebbezők által előterjesztett, a Kínai Népköztársaságból származó egyes öntöttvas áruk behozatalára dömpingellenes vámot kivető (EU) 2018/140 bizottsági végrehajtási rendelet (a továbbiakban: vitatott rendelet) ( 3 ) megsemmisítése iránti keresetet. Ezen áruk közé alapvetően az aknafedelek tartoznak.

3.

E fellebbezés számos kérdést felvet, amelyek közül három talán fontosabbnak bizonyul a többinél. Az első eljárásjogi jellegű. Ez az első alkalom, hogy a CCCME dömpingellenes rendeletet támadott meg. Következésképpen a jelen ügy felveti a „személyében és közvetlenül való érintettség” fogalmának a problematikáját az olyan kereskedelmi szervezet viszonylatában, amely részt vett a dömpingellenes eljárásban, és amellyel kapcsolatban az Európai Bizottság azt állítja, hogy az a Kínai Népköztársasághoz tartozik. Felveti továbbá az exportőröket képviselő szervezetnek az (EU) 2016/1036 rendelet (a továbbiakban: alaprendelet) ( 4 ) szerinti fogalmára vonatkozó definíció kérdését. Következésképpen a Bíróságnak meg kell határoznia azt, hogy az ilyen szervezet által a saját és a tagjai nevében az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján benyújtott megsemmisítés iránti keresetre milyen elfogadhatósági feltételek vonatkoznak.

4.

A második kérdés anyagi jogi jellegű. E kérdés az uniós ágazatnak okozott kár megállapításának a szabályait érinti. A fellebbezők a Bizottság által az Eurostat adatai ( 5 ) tekintetében az említett kár megállapítása céljából végzett kiigazításokat és extrapolációkat vitatják. A Bíróságnak tehát meg kell határoznia az alaprendelet 3. cikkének (2), (3) és (5) bekezdésében foglalt, azon követelményeket, amelyek szerint a kár megállapításának egyértelmű bizonyítékokon és tárgyilagos vizsgálaton kell alapulnia.

5.

A harmadik kérdés a dömpingellenes közigazgatási eljárásra irányadó eljárási szabályokat érinti, és konkrétan a Bizottság nyilvánosságra hozatali kötelezettségét.

6.

Az alaprendeletnek „A kár megállapítása” címet viselő 3. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   E rendelet alkalmazásában a »kár«, amennyiben másként nincs meghatározva, az uniós gazdasági ágazatnak okozott jelentős hátrányt, az uniós gazdasági ágazatnak jelentős hátrány okozásával való fenyegetését, illetve az uniós gazdasági ágazat létrehozásának jelentős hátráltatását jelenti, és e cikk rendelkezéseinek megfelelően kell értelmezni.

(2)   A kár megállapításának egyértelmű bizonyítékokon és az alábbiak tárgyilagos vizsgálatán kell alapulnia:

(3)   A dömpingelt behozatal mennyiségét illetően vizsgálni kell, hogy a dömpingelt behozatal abszolút mértékben vagy az Unión belüli gyártáshoz, illetve fogyasztáshoz viszonyítva jelentős mértékben nőtt‑e. A dömpingelt importnak az árra gyakorolt hatásával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy a dömpingelt behozatallal történt‑e jelentős áralákínálás az uniós gazdasági ágazat valamely hasonló termékének árával való összehasonlításban, vagy hogy az ilyen behozatal hatása az árakat jelentős mértékben leszorítja‑e, vagy jelentős mértékben megakadályozza‑e azt az áremelkedést, amely egyébként bekövetkezett volna. Ezen tényezők közül egynek vagy többnek a fennállása sem ad szükségszerűen döntő útmutatást.

[…]

(5)   A dömpingelt behozatalnak az érintett uniós gazdasági ágazatra gyakorolt hatására vonatkozó vizsgálatnak ki kell terjednie mindazon gazdasági tényezők és mutatók értékelésére, amelyek a gazdasági ágazat helyzetét befolyásolják. […]

(6)   A (2) bekezdéssel kapcsolatosan bemutatott összes vonatkozó bizonyítékkal alátámasztva bizonyítani kell, hogy a dömpingelt behozatal e rendelet értelmében kárt okoz. Ez különösen annak bizonyítását igényli, hogy az (5) bekezdésben leírt, az uniós gazdasági ágazatot érő hatást a (3) bekezdés alapján megállapított mennyiség‑ és/vagy árszint okozta, és hogy ez a hatás olyan mértékű, amely jelentősnek minősíthető.

[…]”

7.

Az alaprendelet 5. cikkének (10) és (11) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(10)   Az eljárás megindításáról szóló értesítésben közölni kell a vizsgálat megindítását, meg kell nevezni az érintett terméket és országokat, össze kell foglalni a kapott információkat, és rendelkezni kell arról, hogy a Bizottságot minden, a tárgyhoz tartozó információról tájékoztatni kell.

Az értesítésben meg kell határozni azt a határidőt, amelyen belül az érdekelt felek jelentkezhetnek, álláspontjukat írásban kifejthetik és információkat terjeszthetnek elő, ha az ilyen álláspontokat és információkat a vizsgálat során figyelembe kell venni. Az értesítésben meg kell állapítani azt a határidőt is, amelyen belül az érdekelt felek – a 6. cikk (5) bekezdésének megfelelően – a Bizottság előtti meghallgatásukat kérhetik.

(11)   A Bizottság tájékoztatja az érintett exportőröket, importőröket és az importőrök vagy exportőrök szervezeteit, továbbá az exportáló ország és a panaszosok képviselőit az eljárás megindításáról, és az írásbeli panasznak az (1) bekezdés értelmében kézhez vett teljes szövegét, a bizalmas információk védelmének megfelelő figyelembevételével, ismerteti az ismert exportőrökkel és az exportáló ország hatóságaival, illetve azt kérésre a többi érdekelt fél számára is rendelkezésre bocsátja. Amennyiben az érintett exportőrök száma különösen nagy, az írásbeli panasz teljes szövegét csak az exportáló ország hatóságainak vagy a megfelelő kereskedelmi szervezetnek kell eljuttatni.”

8.

Az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése a következőket írja elő:

„Azok a panaszosok, importőrök és exportőrök, valamint képviseleti szervezeteik, a felhasználói és fogyasztói szervezetek, akik az 5. cikk (10) bekezdésének megfelelően jelentkeztek, továbbá az exportáló ország képviselői, ha írásban kérik, az uniós vagy a tagállamok hatóságai által készített belső dokumentumok kivételével minden olyan, a vizsgálatban érdekelt felek által rendelkezésre bocsátott és a vizsgálat során felhasznált információt megtekinthetnek, amely ügyük vitele szempontjából jelentőséggel bír, és amely a 19. cikk értelmében nem bizalmas.

Ezek a felek az ilyen információkra válaszolhatnak, és észrevételeiket, amennyiben azok a válaszban kellően megalapozottak, figyelembe kell venni.”

9.

Az alaprendelet 19. cikke, amelynek címe „Bizalmas információk”, (1)–(3) bekezdésében a következőket írja elő:

„(1)   Bármely, természeténél fogva bizalmas információt (például, amelynek nyilvánosságra hozatala jelentős versenyelőnyhöz juttatna egy versenytársat vagy jelentős mértékben hátrányosan érintené az információt szolgáltató személyt, illetve azt, akitől az információt szolgáltató személy az információt szerezte) vagy amelyet a vizsgálatban érintett felek ilyenként bocsátottak rendelkezésre, a hatóságoknak, alapos indok esetén, bizalmasként kell kezelniük.

(2)   A bizalmas információt rendelkezésre bocsátó érdekelt feleknek ezekről az adatokról egy nem titkos összefoglalót kell készíteniük. Ezeknek az összefoglalóknak kellően részletesnek kell lenniük annak érdekében, hogy azokból a bizalmas információk lényege megfelelően érthető legyen. Kivételes esetben a felek jelezhetik, hogy ezen információk nem alkalmasak ilyen összefoglalásra. Ilyen kivételes esetben nyilatkozni kell azon okokról, amelyek miatt az összefoglalás nem lehetséges.

(3)   Ha a bizalmas kezelésre irányuló kérelem nem látszik indokoltnak, és ha az információ szolgáltatója nem hajlandó az információt rendelkezésre bocsátani vagy engedélyezni annak vázlatos vagy összefoglalt nyilvánosságra hozatalát, az ilyen információt figyelmen kívül lehet hagyni, kivéve, ha arra megfelelő források kielégítően bizonyítják az információ helyességét. A bizalmas kezelésre irányuló kérelmek önkényesen nem utasíthatók el.”

10.

Az alaprendelet 20. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A panaszosok, az importőrök, az exportőrök és az azokat képviselő szervezetek, valamint az exportáló ország képviselői kérhetik azon részletek nyilvánosságra hozatalát, amelyekre ideiglenes intézkedések alkalmazásának alapjául szolgáló lényeges tények és szempontok alapultak. Az ilyen adatok nyilvánosságra hozatalát írásban, az ideiglenes intézkedések megállapítását követően azonnal kell kérni, ami után a nyilvánosságra hozatalnak a lehető legrövidebb időn belül írásban meg kell történnie.

(2)   Az (1) bekezdésben említett felek kérhetik azon lényeges tények és szempontok végső nyilvánosságra hozatalát, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére vagy a vizsgálat, illetve az eljárás intézkedések alkalmazása nélküli megszüntetésére irányuló javaslatok alapulnak, különös tekintettel minden olyan ténynek és szempontnak a nyilvánosságra hozatalára, amely eltér az ideiglenes intézkedések során alkalmazottaktól.”

11.

Az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás ( 6 ) (a továbbiakban: 1994. évi dömpingellenes megállapodás) a 94/800/EK tanácsi határozattal ( 7 ) jóváhagyott, a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó egyezmény 1. A. mellékletében szerepel.

12.

Az 1994. évi dömpingellenes megállapodás „Bizonyíték” című 6.1.3. pontja a következőképpen rendelkezik:

„A vizsgálat megindításával egyidőben, a hatóságoknak át kell adniuk az 5. Cikk 1. pontjának megfelelően benyújtott írásos kérelem teljes szövegét az ismert exportőröknek, valamint az exportáló Tag hatóságainak, és igény esetén hozzáférhetővé kell tenniük azt a többi a vizsgálatban érintett, érdekelt fél számára. Megfelelően tekintettel kell lenniük az 5. pontban említett titoktartási kötelezettségre.

13.

E cikket egy olyan lábjegyzet követi, amely kifejti, hogy „ha az érintett exportőrök száma rendkívül magas, akkor az írásos kérelem teljes szövegét ehelyett csupán az exportáló Tag hatóságainak vagy megfelelő szakmai szövetségének kell továbbítani.”

14.

Az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.11. pontja szerint:

„Jelen Megállapodás céljaira az érdekelt felek az alábbiak:

15.

A jogvita előzményeit a Törvényszék a megtámadott ítélet 1–9. pontjában ismertette, és a jelen eljárás szempontjából releváns részben azok a következőképpen foglalhatók össze.

16.

2016. október 31‑én az alaprendelet 5. cikkének megfelelően panaszt nyújtottak be az Európai Bizottsághoz, annak érdekében, hogy az a Kínai Népköztársaságból és az Indiai Köztársaságból származó egyes öntöttvas áruk behozatalára vonatkozóan dömpingellenes eljárást indítson. E panaszt hét európai uniós gyártó terjesztette elő. ( 8 )

17.

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában2016. december 10‑én közzétett értesítéssel ( 9 ) a Bizottság dömpingellenes eljárást indított a szóban forgó behozatalok tárgyában.

18.

A vizsgálat tárgyát képező termékek körébe „a lemezgrafitos öntöttvasból (szürke vas) vagy gömbgrafitos öntöttvasból (más néven alakítható öntöttvas) készült egyes áruk, valamint ezek részei [tartoztak; ezeket az árukat az alábbiakra használták:] földben vagy föld alatt elhelyezkedő rendszerek és/vagy földben vagy föld alatt elhelyezkedő rendszerek nyílásainak lefedése, és földben vagy föld alatt elhelyezkedő rendszerek megközelíthetőségének és/vagy földben vagy föld alatt elhelyezkedő rendszerek megtekinthetőségének biztosítása” (a továbbiakban: érintett termék).

19.

A dömpingre és a kárra vonatkozó vizsgálat a 2015. október 1. és 2016. szeptember 30. közötti időszakra (a továbbiakban: vizsgálati időszak) terjedt ki. A kár felmérése szempontjából releváns tendenciák vizsgálata a 2013. január 1. és a vizsgálati időszak vége közötti időszakra (a továbbiakban: figyelembe vett időszak) terjedt ki.

20.

2017. augusztus 16‑án a Bizottság elfogadta az (EU) 2017/1480 végrehajtási rendeletet ( 10 ) (a továbbiakban: ideiglenes rendelet).

21.

A dömpingellenes eljárást követően a Bizottság 2018. január 29‑én elfogadta a vitatott rendeletet.

22.

A CCCME részt vett a megtámadott rendelet elfogadásához vezető közigazgatási eljárásban. A többi jogi személy a kilenc fent említett exportáló gyártó, amelyek közül kettőt a Bizottság jelölt ki a kínai exportáló gyártóknak a vizsgálat céljából kiválasztott mintájába.

23.

A fellebbezők a Törvényszék Hivatalához 2018. április 23‑án benyújtott keresetlevelükben a vitatott rendelet megsemmisítése iránti keresetet terjesztettek elő. A CCCME a Törvényszék előtt a keresetének alátámasztása érdekében hat jogalapra hivatkozott. A Bizottság vitatta e kereset elfogadhatóságát és megalapozottságát.

24.

A Törvényszék első tanácsának elnöke a 2018. október 24‑i határozatban az EJ Picardie‑nak és más jogi személyeknek ( 11 ) (a továbbiakban: beavatkozó felek) megengedte, hogy az eljárásba beavatkozzanak.

25.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben elsőként a Bizottságnak a CCCME keresetének elfogadhatóságát érintő érveit vizsgálta. Megállapította, hogy a kereset elfogadható először is annyiban, amennyiben azt a CCCME a saját nevében nyújtotta be az eljárási jogainak a védelme érdekében, másodszor annyiban, amennyiben azt a CCCME az általa azonosított 19 tag nevében nyújtotta be, és harmadszor annyiban, amennyiben azt azok az egyéb jogi személyek nyújtották be, akiknek a nevét a megtámadott ítélet I. melléklete feltünteti.

26.

A kereset érdemét illetően a Törvényszék a CCCME által előterjesztett hat jogalap mindegyikét elutasította, és következésképpen a keresetet teljes egészében elutasította.

27.

E fellebbezést a CCCME nyújtotta be a saját és a tagjai nevében, valamint a többi olyan fellebbező, akiket a CCCME nem képvisel.

28.

A fellebbezők azt kérik a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet; adjon helyt a fellebbezők által a Törvényszék elé terjesztett keresetükben foglalt kérelmeknek; semmisítse meg a vitatott rendeletet, amennyiben az a CCCME‑re, az egyedi vállalkozásokra és az érintett tagokra vonatkozik; a Bizottságot kötelezze a Törvényszék előtti és a fellebbezési eljárás költségeinek a viselésére, a fellebbezők költségeit is beleértve; állapítsa meg, hogy a beavatkozó felek maguk viselik saját költségeiket.

29.

A Bizottság a Bíróságot arra kéri, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, amennyiben az az elsőfokú eljárásban előterjesztett keresetet elfogadhatónak nyilvánítja; állapítsa meg, hogy a Törvényszék elé terjesztett kereset elfogadhatatlan; utasítsa el a fellebbezést; és a fellebbezőket kötelezze a Törvényszék előtti és a fellebbezési eljárás költségeinek a viselésére.

30.

A beavatkozó felek azt kérik a Bíróságtól, hogy a fellebbezést teljes egészében utasítsa el; állapítsa meg, hogy a CCME az alaprendelet alkalmazásában nem minősülhet képviselő szervezetnek; és a fellebbezőket kötelezze az ellenérdekű felek költségeinek a viselésére.

31.

A Bíróság számos írásbeli és írásban megválaszolandó kérdést intézett a felekhez. E felek 2022. augusztus 29‑én válaszoltak. A fent említett felek közül valamennyi előterjesztett szóbeli érvelést a Bíróság előtt, a 2022. október 5‑i tárgyaláson. A feleket a tárgyaláson arra kérték, hogy a szóbeli érvelésüket az elfogadhatóság kérdésére és az első fellebbezési jogalap első részére, valamint a második és az ötödik fellebbezési jogalapra összpontosítsák, és a Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítvány is ezekre korlátozódik.

32.

Először is a Bizottság és a beavatkozó felek azon kifogását vizsgálom meg, amely szerint a Törvényszék a megsemmisítés iránti keresetet tévesen nyilvánította elfogadhatónak (A). Ezt követően azon két fellebbezési jogalapot vizsgálom, amelyek a kár megállapítására vonatkoznak. Az első fellebbezési jogalap első részének elemzésével kezdem, amely a behozatal mennyiségére vonatkozik (B). Ezt követően az egyértelmű bizonyíték kérdését vizsgálom, amely a második fellebbezési jogalap kontextusában merül fel (C). Végezetül az ötödik fellebbezési jogalapot vizsgálom, amely az érintett felek védelemhez való jogának a tiszteletben tartására, valamint a Bizottság azon kötelezettségére vonatkozik, hogy az adatokat e felekkel közölje (D).

33.

A Bizottság a válaszában azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a kereset elfogadható.

34.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében bármely természetes vagy jogi személy az e cikk első és második bekezdésében említett feltételek mellett eljárást indíthat többek között az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen. Az egyesületek, nevezetesen a szakmai egyesületek azon joga, hogy megsemmisítés iránti keresetet nyújtsanak be a Törvényszékhez, a magánszemélyeknek az ilyen kereset indításához való, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti jogából ered.

35.

Az ítélkezési gyakorlat szerint az egyesületek által előterjesztett keresetek három pontosan meghatározott helyzetben elfogadhatóak: először is abban az esetben, ha az egyesület olyan vállalkozások érdekeit képviseli, amelyek a saját nevükben jogosultak a keresetindításra, így az esetükben fennáll a locus standi; másodszor abban az esetben, ha az egyesületet a saját szervezeti érdekeinek az érintettsége egyéníti, különösen mivel a megsemmisíteni kért aktus befolyásolta a tárgyalási pozícióját; harmadszor pedig abban az esetben, ha valamely jogi rendelkezés kifejezetten eljárási jellegű jogokat ismer el az egyesület számára. ( 12 )

36.

A jelen ügyben a Bizottság elfogadhatatlansági kifogása az első és a harmadik helyzetre vonatkozik. Az első elfogadhatatlansági kifogás azt a helyzetet érinti, amikor a kereskedelmi szervezet a saját nevében indít keresetet, mivel a saját érdeke érintett (1), a második elfogadhatatlansági kifogás pedig az elfogadhatóság azon esetére vonatkozik, amikor a kereskedelmi szervezet olyan tagokat képvisel, akiknek fennáll a saját jogállása (2). Ezenfelül a Bizottság vitatja a jogi személyek által benyújtott meghatalmazások érvényességét, ami a harmadik elfogadhatatlansági kifogás tárgyát képezi (3).

37.

A Bizottság a beavatkozó felek támogatása mellett azzal érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 52–75. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a CCCME‑nek a közigazgatási eljárás során exportőröket képviselő szervezetként való elismerése elég volt annak alátámasztásához, hogy az EUMSZ 263. cikk alkalmazásában közvetlenül és személyében érintett. Azt a kérdést, hogy valamely jogalany egy adott közigazgatási eljárásban eljárási jogokban részesül‑e, az Európai Unió jogalkotói által elfogadott jogszabályok döntik el, és nem egy olyan közigazgatási hatóság, amely e szabályokat nem veszi figyelembe. A Törvényszék maga nem értékelte azt, hogy a CCCME objektíve megfelelt‑e minden olyan feltételnek, amelyet az alaprendelet az exportőröket képviselő szervezetnek minősüléshez megkövetel. A Bizottság a Bíróság kérdéseire adott válaszaiban nagymértékben hangsúlyozta azt a kötelezettséget, hogy a „kereskedelmi szervezetnek” az alaprendelet értelmében vett fogalmát az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 12. cikke (1) bekezdésének, és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény (kihirdette: az 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) ennek megfelelő 11. cikke (1) bekezdésének fényében kell értelmezni.

38.

A Bizottság és a beavatkozó felek azzal érvelnek, hogy a CCCME nem az exportáló gyártókat képviselő szervezet, mivel a Kínai Népköztársaság érintett minisztériumainak a felügyelete, vezetése és üzleti irányítása mellett járt el. A beavatkozó felek hozzáfűzik, hogy a CCCME nem csupán utasításokat kap az államtól, hanem az állam nevében jár is el az exportáló termelők kereskedelmi tevékenységének megszervezése, valamint a belföldi és az exportpiacokon folyó verseny állami ellenőrzése keretében.

39.

A CCCME azzal érvel, hogy az alaprendelet értelmében az exportőröket képviselő szervezet, ezért érdekelt fél. A CCCME azt állítja, hogy a vitatott rendelet közvetlenül és személyében érinti a Törvényszék által a megtámadott ítéletben kifejtett indokok miatt. Konkrétan a CCCME azt hangsúlyozza, hogy a Bizottság érdekelt félnek tekintette mind a vitatott rendelethez vezető vizsgálati eljárás során, mind a korábbi vizsgálatok alkalmával. A CCCME a tárgyaláson hozzáfűzte, hogy a Bizottságnak ellenőriznie kell, hogy e jogalany lehet‑e a vizsgálat során érdekelt fél, a bírósági eljárás szakaszában pedig nem. A CCME továbbá azzal érvelt, hogy a Charta 12. cikke és az EJEE 11. cikke a jelen eljárás tekintetében nem releváns.

40.

Előzetesen célszerű rámutatni arra, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 46–76. pontjában megvizsgálta a CCCME kereshetőségi jogát, és elutasította a Bizottság elfogadhatatlansági kifogását. Először is megállapította, hogy a CCCME‑t a vitatott rendelet a személyében érinti, mivel a Bizottság a CCCME‑t az alaprendelet értelmében érdekelt félnek tekintette, így ezen szervezetnek eljárási jogokat biztosított abban az eljárásban, amely a vitatott rendelet elfogadásához vezetett (a továbbiakban: dömpingellenes eljárás). Ezenfelül a Törvényszék elutasította a Bizottság azon érvét, amely szerint a CCCME nem tekinthető az alaprendelet értelmében vett érdekelt félnek, hanem csupán képviselő félnek minősül. Másodszor a Törvényszék megállapította, hogy a CCCME közvetlenül érintett, mivel csak akkor biztosíthatja az eljárási jogainak a tiszteletben tartását, ha lehetősége van a vitatott rendelet megtámadására.

41.

E tekintetben meg kell jegyeznem, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében annak megállapítása érdekében, hogy az olyan jogi személyek, mint a CCCME, jogosultak‑e a saját nevükben keresetet indítani, meg kell vizsgálni, hogy e személyeknek először is van‑e kereshetőségi joguk, és másodszor fennáll‑e az eljáráshoz fűződő érdekük. ( 13 ) Konkrétan a második feltételt illetően, amelyet a jelen fellebbezés keretében nem vitatnak, ( 14 ) meg kell jegyeznem, hogy a megtámadott ítélet 78. és 79. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a vitatott rendelet megsemmisítése szükségessé tenné, hogy a Bizottság újra megnyissa a dömpingellenes eljárást, és esetlegesen lehetővé tegye a CCCME számára az eljárásban való részvételt annak érdekében, hogy az észrevételeit az alaprendeletnek megfelelően beszerezze. Mivel a megsemmisítés ilyen joghatásokkal járhat, annak jogkövetkezményei lehetnek a saját nevében eljáró CCCME számára. Másként fogalmazva, amennyiben a CCCME eljárási jogait megsértették, az kihatott a dömpingellenes vizsgálat kimenetelére, így a CCCME‑nek érdekében áll, hogy e jogsértésre hivatkozzon. Ennek megfelelően az ahhoz fűződő érdeke, hogy a Törvényszék előtt a saját nevében keresetet indítson, abban áll, hogy az eljárási jogait kívánja védeni.

42.

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a jogi személyeknek az uniós intézkedések vitatását érintő kereshetőségi jogára vonatkozó szabályokat az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése tartalmazza. A jelen esetben a második fordulatot kell vizsgálni, amely alapján akkor indítható eljárás, ha a jogi aktus közvetlenül és személyében érinti a szervezeteket. ( 15 )

43.

Annak megállapítását érintően, hogy a CCCME a jelen ügyben rendelkezik‑e kereshetőségi joggal amiatt, hogy a vitatott jogi aktus a CCCME‑t saját magát mint szervezetet érinti, állandó ítélkezési gyakorlatnak minősül, hogy azon alanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat többek között egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket. ( 16 )

44.

A jelen ügyben álláspontom szerint nyilvánvaló, hogy a dömpingellenes vámok kivetése a CCCME‑nek a személyes jogi helyzetét nem változtatta meg, mivel e jogalanynak magának nem kell e vámot megfizetnie. ( 17 ) Az azonban, hogy valamely személy részt vesz az uniós jogi aktus elfogadásához vezető eljárásban, e személyt egyénítheti a szóban forgó jogi aktus viszonylatában, szükségszerűen magában foglalva azt, hogy ez az aktus kötelező joghatásokat vált ki rá nézve, ha az alkalmazandó uniós szabályozás bizonyos eljárási garanciákat biztosít számára. ( 18 ) Ezért a CCPE keresete saját nevében előterjesztett részének a pontos terjedelme e jogalanynak az uniós jog által a jogos érdekeinek a védelme céljából előírt jogi helyzetétől függ. ( 19 )

45.

A Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság a CCCME‑t érdekelt félnek tekinti, amelynek az alaprendeletben előírt eljárási jogait a közigazgatási eljárás során végig tiszteletben kell tartani. A Törvényszék a megtámadott ítélet 53–57. pontjában több olyan megállapítást tett, amelyek szerint a Bizottság jogot biztosított a CCCME‑nek ahhoz, hogy a vizsgálat keretében szervezett két meghallgatáson részt vegyen, amint azt az alaprendelet 6. cikkének (5) bekezdése előírja. A Törvényszék azt is megjegyezte, hogy a Bizottság a CCCME‑nek az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése alapján engedélyezte a vizsgálat irataiba való betekintést, és a Bizottság ezt követően az alaprendelet 20. cikke (1) bekezdésének megfelelően közölte a CCCME‑vel az általa tett ideiglenes megállapításokat, amelyekre vonatkozóan a CCCME írásbeli észrevételeket nyújtott be. Ezenfelül a Törvényszék hangsúlyozta, hogy a CCCME az alaprendelet 20. cikke (2) bekezdésének megfelelően megkapta a végleges következtetéseket, amelyekben a Bizottság végleges intézkedések bevezetésére irányuló javaslatot kívánt tenni. E megállapítások alapján a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy e konkrét eljárásban a CCCME megfelelt azoknak a feltételeknek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében véve a személyében érintettnek lehessen tekinteni.

46.

Álláspontom szerint a jelen elemzés kiindulópontja a Törvényszék azon következtetése, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás során tévesen biztosította a CCCME számára az érdekelt fél jogállását, valamint az e jogállásból származó eljárási jogokat. Bár a Bizottság nem vitatja ezt a hibát, ( 20 ) meg kell jegyeznem, hogy a Törvényszék nem foglal állást azzal kapcsolatban, hogy e hiba bizonyított‑e.. ( 21 ) Ellenkezőleg, a megtámadott ítélet 68. pontjában a Törvényszék azt veszi alapul, hogy a Bizottság maga jellemezte a CCCME‑t érdekelt félként, nevezetesen a vitatott rendelet (25) preambulumbekezdését idézi, amelyben a Bizottság megállapítja, hogy a CCCME‑t olyan érdekelt félnek kell tekinteni, amely különösen a kínai öntvényágazat képviseletét látja el.

47.

Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésére vonatkozó ítélkezési gyakorlat szerint azonban az, hogy valamely személy bármely módon részt vesz az uniós jogi aktus elfogadásához vezető eljárásban, e személyt a szóban forgó jogi aktus viszonylatában nem egyéníti, hacsak a releváns uniós szabályozás elő nem írt elő az ilyen személyre vonatkozó konkrét eljárási garanciákat. ( 22 ) A képviselő szervezeteket tehát az alaprendelet által számukra biztosított eljárási jogok megsértése közvetlenül és személyükben érintheti. A Törvényszéknek e rendelet alapján kell mérlegelnie, hogy az olyan jogalany, mint a CCCME, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alkalmazásában egyéni helyzetű‑e.

48.

Következésképpen a CCCME‑nek az alaprendelet alkalmazásában érdekelt félként való jogi minősítése nem vélelmezhető. Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alkalmazásában a Törvényszék feladata annak vizsgálata, hogy az olyan jogalany, mint a CCCME, az alaprendelet szerint az exportőröket képviselő szervezetként jellemezhető‑e, és ez még inkább így van olyan esetben, ha a Bizottság és a beavatkozó felek a CCCME e rendelet értelmében fennálló jogállását vitatták. ( 23 )

49.

Így, bár a Bizottság a közigazgatási eljárás során a CCCME‑t elismerte érdekelt félként, és biztosította a számára az ebből következő eljárási jogokat, az ilyen elismerés és feljogosítás közigazgatási gyakorlatnak minősül, amely nem kötelező az uniós bíróság által a megsemmisítés iránti kereset keretében végzett határozathozatalra nézve. A Bizottság által a CCCME‑nek biztosított jogállásnak meg kell felelnie az alaprendeletnek, amely a vitatott rendelet elfogadásának az alapját képezi. E tekintetben, amint arra a Bizottság jogosan mutat rá, azt, hogy valamely jogalany egy adott közigazgatási eljárásban eljárási jogokban részesül‑e, az uniós jogalkotás határozza meg a jogi háttér – nevezetesen a jelen ügyben az alaprendelet – elfogadásakor, nem pedig a közigazgatási szerv gyakorlata.

50.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Bizottság hibás gyakorlatának nincsenek következményei, különösen ha ezen intézmény valamely személyt megfoszt az eljárási jogaitól. A jelen ügy konkrét körülményei között inkább az állapítható meg, hogy a CCCME érdekelt félként történő elismerése e személyt nem fosztotta meg e jogoktól, hanem több jogot biztosított a számára, amint arra a Bizottság a tárgyaláson hivatkozott. Emiatt a Bizottság általi, fent említett elismerésnek nincsenek negatív hatásai a CCCME védelemhez való jogára. ( 24 )

51.

Következésképpen az az álláspontom, hogy a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának a megállapításához a Törvényszéknek meg kellett határoznia azt, hogy a CCCME‑nek az alaprendelet alapján milyen jogállást, és milyen eljárási jogokat (ha egyáltalán megilletik ilyen jogok) kellett volna biztosítani. Úgy tűnik azonban, hogy a Törvényszék, amikor a megtámadott ítélet 53–71 pontjában azt értékelte, hogy a CCCME érintett volt‑e a személyében, amikor a saját nevében járt el, nem végezte el e vizsgálatot. Pusztán azt állapította meg, hogy a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága szempontjából a CCCME kizárólag amiatt tekinthető a személyében érintettnek, hogy a Bíróság eljárási jogokat biztosított a számára. ( 25 ) Ezért az az álláspontom, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította a CCCME közvetlen és személyében való érintettségét azon az alapon, hogy a Bizottság a dömpingellenes eljárás során eljárási jogokat biztosított a számára, miközben nem vizsgálta, hogy e jogok biztosítása az alaprendeletnek megfelel‑e.

52.

A fent említett hiba miatt a Bíróságnak kell határoznia arról, hogy a Bizottságnak az alaprendelet értelmében a CCCME‑t valóban el kellett‑e ismernie érdekelt félként és/vagy képviselő szervezetként, és bizonyos eljárási jogokat kellett‑e biztosítania a számára. Ez felveti azt a kérdést, hogy a CCCME érdekelt félnek vagy az exportőröket képviselő szervezetnek minősül‑e.

53.

Az alaprendeletben említett szereplőket érintően előzetesen meg kell jegyezni, hogy e rendelet rendelkezései különböző jogalanyokat említenek, például „exportőrök”, „importőrök”, és (az ezeket) „képviselő szervezetek”, „az importőrök vagy az exportőrök szervezetei”, „panaszosok”, „az exportáló ország képviselői”, „az exportáló ország kormánya”, „felhasználói és fogyasztói szervezetek”, és „érdekelt felek”. Bár az alaprendelet nem határozza meg ezeket a kategóriákat, annak 5., 6., 10., 11. és 19. cikkéből következik, hogy a rendelet különböző jogokat biztosít e szereplőknek. ( 26 )

54.

Az alaprendelet 5. cikke (10) és (11) bekezdésének szó szerinti és rendszertani értelmezése alapján azonban nyilvánvaló, hogy az „érdekelt fél” kifejezés gyűjtőfogalom, és magában foglalja az összes fent említett jogalanyt. Konkrétan valamely személy akkor válik érdekelt féllé, ha az alaprendelet 5. cikkének (10) bekezdésével összhangban jelentkezik.

55.

Ahhoz, hogy valamely érdekelt félnek a közigazgatási eljárásban fennálló jogállását és az eljárási jogait meg lehessen határozni, tekintve, hogy a különböző jogalanyokat eltérő jogok illetik meg, szintén meg kell állapítani azt, hogy a jogalany milyen minőségben jár el, nevezetesen exportőrként, importőrként, képviselő szervezetként vagy egyéb minőségben. ( 27 ) E tekintetben azt is meg kell jegyeznem, hogy bár az alaprendelet megkülönbözteti az exportőröket képviselő szervezeteket az exportáló ország képviselőitől, ( 28 ) sem e rendelet, sem az ítélkezési gyakorlat nem ad pontos meghatározást az e fogalmak meghatározásához figyelembe veendő kritériumra vonatkozóan.

56.

Az a kérdés merül fel, hogy a CCCME az alaprendelet értelmében az exportőröket képviselő szervezetnek minősül‑e. A felek természetesen két ellenkező értelmű választ adnak erre a kérdésre. A CCCME álláspontja szerint az alaprendelet nem említ olyan eljárásjogi vagy anyagi jogi kritériumot, amely alapján meghatározható az exportőröket képviselő szervezet. A CCCME a „képviselő” és a „szervezet” kifejezések köznyelvi jelentését alapul véve azzal érvel, hogy bármely olyan szerv vagy jogalany, amely az exportáló gyártókért vagy azok nevében jár el, az alaprendelet értelmében véve az exportőröket képviselő szervezetként jellemezhető. További kritériumok alkalmazása az exportőröket képviselő szervezet jogállása tekintetében indokolatlan további feltételt jelentene. A Bizottság és a beavatkozó felek ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy az „exportőröket képviselő szervezet” fogalmát sajátos eljárásjogi és anyagi jogi kritériumok alapján kell meghatározni. Konkrétan azzal érvelnek, hogy a „szervezet” kifejezést az uniós tagállamok közös hagyományai alapján úgy kell értelmezni, hogy az olyan jogalanyra vonatkozik, amelyet demokratikus módon hoztak létre, és amely demokratikus módon jár el, valamint a kormánytól független.

57.

Amint arra a Bizottság a tárgyaláson rámutatott, ebből az következik, hogy a jelen indítvány szempontjából a „szervezet” kifejezés értelmezése alapvető fontosságú. E tekintetben az alaprendelet és annak kontextusa adja meg azt az anyagi jogi és eljárásjogi kritériumot, amely az „exportőröket képviselő szervezet” fogalmát meghatározza. Konkrétan az eljárásjogi kritériumot illetően az alaprendelet az 5. cikke (10) bekezdésének második albekezdésében azt írja elő, hogy az érdekelt feleknek jelentkezniük kell. ( 29 ) Ami az anyagi jogi kritériumot illeti, úgy tűnik, hogy az alaprendelet nem határozza meg az „exportőröket képviselő szervezet” fogalmát. E tekintetben meg kell jegyeznem, hogy e kifejezés először a 3284/94/EK tanácsi rendeletben ( 30 ) jelent meg, amely az 1994. évi dömpingellenes megállapodást hajtotta végre, a dömpingellenes alaprendelet korábbi változatai a „kereskedelmi szervezet” kifejezést használták. ( 31 )

58.

Bár a „kereskedelmi szervezet” fogalmát a WTO jogában alkották meg, nevezetesen az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.11. pontjának (i) alpontjában, ( 32 ) a Bizottság a Bíróság előtt a tárgyaláson nem tudta megmagyarázni, hogy a 3284/94 rendelet elfogadásakor és e megállapodás végrehajtása során a Tanács miért módosította a javasolt szöveget, és a „képviselő szervezet” kifejezés honnan származik. ( 33 ) Így nem egyértelmű, hogy az Európai Unió miért fogadta el a „képviselő szervezet” kifejezést, és miért nem ültette át az említett megállapodásban alkalmazott nyelvezetet. Ez már csak azért is meglepő, mert az alaprendelet 5. cikkének (11) bekezdése a „kereskedelmi szervezet” kifejezést használja, amely, amint abban a felek a tárgyaláson egyetértettek, egyértelműen a „képviselő szervezetet” jelöli.

59.

Tekintve mindenesetre, hogy az alaprendelet az 1994. évi dömpingellenes megállapodásból származó nemzetközi kötelezettséget hajtja végre az Európai Unió jogában, a „képviselő szervezet” kifejezésnek az alaprendelet értelmében való meghatározásához célszerű a „szakmai vagy üzleti szerveződésnek” az említett megállapodás 6.11. pontjának (i) alpontja értelmében vett fogalmát alapul venni. ( 34 ) E rendelkezés értelmében ahhoz, hogy valamely jogalany e fogalomba tartozzon, két kritériumnak kell megfelelnie: egyrészt annak „szakmai vagy üzleti szerveződésnek” kell lennie, és másrészt a tagjai nagy részét a vizsgálat tárgyát képező termék termelőinek, exportőreinek vagy importőreinek kell alkotnia. E két kritériumot az alábbiakban vizsgálom.

60.

A felek a tárgyaláson egyetértettek abban, hogy a „szakmai vagy üzleti szerveződésnek” az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.11. pontjának (i) alpontja szerinti fogalmát az alaprendeletbe a „képviselő szervezet” használatával ültették át. ( 35 ) Mivel e cikkben nem szerepel meghatározás, és a nemzeti jogra való hivatkozás sem, e jogszabályt a szerződések jogáról szóló, Bécsben 1969. május 23‑án aláírt egyezmény (kihirdette: az 1987. évi 12. tvr.) 31. cikkének (1) bekezdése értelmében „jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni”.

61.

E tekintetben először meg kell jegyeznem, hogy az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.11. pontja (i) alpontjának nyelvi változatai között bizonyos eltérések vannak, mivel a WTO három hivatalos nyelvéből kettő „szervezetet” említ – az angol „business or trade association”‑t, ( 36 ) a spanyol pedig „las asociaciones mercantiles, gremiales o empresariales”‑t ( 37 ) –, míg a harmadik nyelv, a francia „csoportosulásra” utal – „un groupement professionnel commercial ou industriel”. ( 38 ) Úgy tűnik, hogy e kifejezések szokásos jelentése olyan különböző szervezettípusokra utal, amelyek egy adott iparágban működő vállalatokat és munkaadókat tömörítenek és támogatnak, valamint védik a jogaikat. Ezenfelül a teljesség kedvéért hozzá kell fűznöm, hogy a különböző jogrendszerekben a „szakmai szervezet” fogalmának múltbeli meghatározása a kereskedelmi kamarákat és testületeket, az egyesületeket vagy intézeteket, a kereskedelemvédelmi társaságokat, az általános kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó, nem képviseletet ellátó szervezeteket, a konzultatív művészeti és ipari kamarákat, valamint kereskedelmi és iparkamarák szövetségeit is magában foglalta. ( 39 ) Következésképpen e kifejezések szokásos jelentése nem szól a Bizottság által képviselt álláspont mellett. Az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.11. pontja (i) alpontjának olyan értelmezése, hogy csupán akkor van szó „képviselő szervezetről”, ha azt demokratikusan irányítják, nem következik e megállapodásból. ( 40 )

62.

Ezért nem lehet kizárólag a „szervezet” kifejezés azon jelentését alapul venni, amely az Európai Unió tagállamainak a közös hagyományaiból következik – amely szerint egyesületről van szó, amely demokratikusan jött létre és jár el, valamint az a kormánytól független. Inkább arra kell rámutatni, hogy e kifejezés szokásos jelentése olyan jogalanyra utal, amely egy meghatározott típusú iparágban támogatja a vállalatokat, és védi azok jogait.

63.

Ami a kontextust illeti, az „üzleti vagy szakmai szerveződés” kifejezés a WTO multilaterális kontextusában jelenik meg, a WTO munkáját pedig a kormányok képviselői végzik, az azonban az iparág és a kereskedelem mindennapi tevékenységeiben gyökerezik. Így különlegesen széles azon jogalanyok skálája, amelyek jogilag „szakmai” vagy „üzleti szerveződésnek” minősíthetők. Álláspontom szerint azok a kereskedelmi kamaráktól és a kereskedelmi kamarák társulásaitól az iparág szakmai csoportjaiig, az üzleti szervezetekig, az ágazati szervezetekig vagy az iparági testületekig terjedhetnek. ( 41 ) Mivel a „szakmai és üzleti szerveződés” fogalma a WTO multilaterális keretéből származik, a WTO pedig különböző politikai és gazdasági rendszerű országokat foglal magában, véleményem szerint az e fogalomra alkalmazott jogi mérce eltér a tagállamok nemzeti joga szerinti vagy az uniós jog más területeire tartozó szervezetekre alkalmazott mércétől. Következésképpen az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.11. pontjának (i) alpontját végrehajtó alaprendelet alkalmazásában a „képviselő szervezet” fogalmát tágan kell értelmezni, a dömpingellenes eljárások tárgyát képező iparágakat képviselő mindenfajta jogalanyt ideértve.

64.

A Bizottság álláspontja szerint valamely szervezet nem lehet képviselő szervezet abban az esetben, ha az nem felel meg a Charta 12. cikkének (1) bekezdésében meghatározott követelményeknek. A CCCME ezzel szemben a tárgyaláson azzal érvelt, hogy e rendelkezés nem releváns.

65.

Ami először is a Charta 12. cikkének (1) bekezdésében foglalt, az egyesülési szabadsághoz való jogot illeti, e jog megfelel az EJEE 11. cikkének (1) bekezdésében biztosított jognak, így a Charta 52. cikkének (3) bekezdése értelmében az előbb említett jog tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni az utóbbiéval. Ezért az alaprendelet rendelkezéseit az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve kell értelmezni. ( 42 )

66.

Ebben az összefüggésben először is az EJEB ítélkezési gyakorlata szerint az egyesülési szabadsághoz való jog a demokratikus és pluralista társadalom egyik kiemelkedő fontosságú alapját képezi, mivel lehetővé teszi a polgárok számára, hogy a közös érdekű területeken kollektívan lépjenek fel, és ezáltal hozzájáruljanak a megfelelő közélethez. ( 43 ) Másodszor e jog nem csupán az egyesület létrehozásához vagy megszüntetéséhez való jogot foglalja magában, ( 44 ) hanem annak a lehetőségét is, hogy ezen egyesület eljárjon, ami többek között azt jelenti, hogy annak képesnek kell lennie arra, hogy a tevékenységét az állam indokolatlan beavatkozásától mentesen végezze, és ily módon is működjön. ( 45 )

67.

Ezért, bár igaz, hogy az alaprendelet rendelkezéseit többek között a Charta 12. cikkének (1) bekezdésében biztosított, egyesülési szabadsághoz való jog fényében kell értelmezni, és oly módon, hogy e jog ne legyen indokolatlan korlátozás tárgya, ez az értelmezés nem használható fel olyan jogalany jogainak korlátozására, amely nem is hivatkozik az ilyen szabadsághoz való jogra. Például az alaprendelet rendelkezéseit úgy kell értelmezni, hogy a gazdasági szereplő nem kényszeríthető vagy kötelezhető arra, hogy valamely szakmai vagy üzleti szervezet tagja legyen, kivéve, ha az ilyen beavatkozás indokolt és arányos. ( 46 )

68.

Konkrétan a Bizottság nem használhatja fel az egyesülésnek az e rendelkezésben biztosított szabadságát arra, hogy korlátozza egy olyan jogalany jogait, amely az állítása szerint vállalkozásokat vagy egy iparágat képvisel. ( 47 ) Másként fogalmazva az alaprendeletnek a Chartával és az EJEE‑vel összhangban való értelmezésére vonatkozó kötelezettség eredményezheti azt, hogy a dömpingellenes eljárás által érintett feleknek jogokat biztosítanak, de az nem használható fel annak megakadályozására, hogy e felek gyakorolják a védelemhez való, a Charta 41. vagy 47. cikkében biztosított jogaikat.

69.

E tekintetben az az álláspontom, hogy a Charta 12. cikkének (1) bekezdése és az EJEE 11. cikke értelmében vett egyesülési szabadság terjedelme korlátozottabb, mint a „képviselő szervezetnek” az alaprendelet értelmében vett fogalma; e fogalom magában foglalja az egyesülés szabadságát, de a „szakmai vagy üzleti szerveződésnek” a nemzetközi kereskedelmi jog értelmében vett fogalmát is. Más szóval, abban az esetben, ha az említett szabadság nem alkalmazandó, a jogalany még mindig lehet az alaprendelet és a nemzetközi kereskedelemi jog értelmében véve a tagjait képviselő szervezet.

70.

Következésképpen a Bizottság nem hivatkozhat e szabadságra annak érdekében, hogy korlátozza a képviselő szervezetnek az alaprendelet értelmében vett fogalmát, és egy szervezetet megakadályozzon abban, hogy a tagjait vagy az iparágat képviselje. Ha a Bíróságnak a Bizottság megközelítését kellene követnie, a szóban forgó jogalanynak ahhoz, hogy jogilag az alaprendelet értelmében vett képviselő szervezetnek minősüljön, mindig meg kellene felelnie e rendelkezéseknek, függetlenül attól, hogy a jogalany hivatkozik‑e az említett szabadsághoz való jogra, vagy sem. Ebből az következik, hogy a Bíróságnak el kell utasítania a Bizottság által korábban felhozott azon érvet, amely szerint a szóban forgó jogalany által gyakorolt közhatalom ( 48 ) megakadályozza annak szervezetként való minősítését, mivel e jogalany nem felel meg a Charta 12. cikkének (1) bekezdésében és az EJEE 11. cikkében foglalt követelményeknek. Ugyanezen ok miatt úgy vélem, hogy el kell utasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint a szóban forgó jogalanynak nem lehetnek szabályozási jogkörei, mivel nem felel meg e követelményeknek.

71.

A jelen ügyben mindenesetre a Bíróság elé terjesztett iratokban semmi nem utal arra, hogy az alaprendelet olyan értelmezése, amely lehetővé teszi, hogy a CCCME az exportőröket képviselő szervezetnek minősüljön, az e rendelkezések értelmében vett ezen alapjog indokolatlan korlátozását eredményezné.

72.

A gyakorlatban azt, hogy valamely jogalany „üzleti vagy szakmai szerveződésnek” minősül‑e, az alapszabályának a figyelembevételével kell vizsgálni. A jelen ügyben a CCCME alapszabályából egyértelműen az következik, hogy az többek között olyan nonprofit szervezet, amelyet a gépekkel és elektronikus termékekkel kapcsolatos exportkereskedelemben, befektetésben és együttműködésben tevékenykedő vállalkozások és intézmények alkotnak. ( 49 ) Az alapszabály 2. és 3. cikke szerint a CCCME célja az, hogy a tagjai számára koordinációt, konzultációt és szolgáltatásokat nyújtson, védje a tagjainak a törvényes jogait és érdekeit, valamint elősegítse a gépipar és az elektronikai ipar fejlődését. ( 50 ) Véleményem szerint az alapszabályban meghatározott cél nem hagy kétséget afelől, hogy a CCCME olyan szervezet, amely legalábbis formálisan képviseli a Kínai Népköztársaság bizonyos piaci szereplőit és exportőreit.

73.

A következő felmerülő kérdés az, hogy a CCCME a vizsgálat tárgyát képező konkrét termékek gyártóit képviselő szervezetnek minősül‑e. Amint a neve is mutatja, a CCCME olyan jogalany, amely „gépek és elektronikai termékek”, valamint „a gépipar és az elektronikai ipar” termelőit és exportőreit képviseli. ( 51 ) Igaz, hogy e tág jelentésű kifejezések nem teszik egyértelművé, hogy e jogalany olyan konkrét termékek termelőit és exportőreit, mint bizonyos vasból készült termékek (aknafedelek), magában foglalja‑e. A CCCME tagjai üzleti engedélyeinek az olvasatából az is kiderül azonban, hogy e tagok tevékenysége kiterjed az öntöttvasra. ( 52 )

74.

Ezenfelül a Bizottság érveivel ellentétben, még ha a vizsgálat tárgyát képező termékek a szervezet tagjai által lefedett valamennyi terméknek pusztán a töredékét képezik is, amint az a jelen esetben fennállni látszik, a szervezet továbbra is képviselheti a szóban forgó termék termelőit, ha e termelők az érintett ágazat piaci szereplőinek a jelentős részét képviselik. ( 53 ) A BEUC kontra Bizottság ítéletben ( 54 ) a Törvényszék megállapította, hogy az érdekelt félnek képesnek kell lennie arra, hogy objektív kapcsolatot mutasson ki tevékenysége és az érintett termék között. ( 55 ) Az, hogy ezen árukat a CCCME weboldala említi‑e, a beavatkozó felek állításaival ellentétben nem releváns. ( 56 )

75.

Így a következőkben a kérdés lényegét vizsgálom: mennyiben veendő figyelembe a jogalanynak az állam viszonylatában fennálló autonómiája annak megállapításához, hogy e jogalany jogilag az alaprendelet értelmében az exportőröket képviselő szervezetnek minősül?

76.

Az a kérdés merül fel, hogy az, hogy valamely jogalany kapcsolódik azon állam kormányához, amelyben létrehozták, milyen mértékben zárja ki, hogy e jogalany a tagjait képviselje.

77.

Előzetesen rá kell mutatni arra, hogy a nemzetközi kereskedelmi jogban – a nemzeti jogtól függően – lehetséges, hogy bizonyos szervezetek, amelyek a tagjaikat képviselik, kapcsolódnak a kormányukhoz, mivel a szervezetek a különböző állami szabályozásokban eltérő mértékű szabadsággal és autonómiával rendelkeznek. Ezenfelül abban az esetben, ha valamely szervezetet harmadik államban hoznak létre, és arra ezen állam joga irányadó, ahogy a jelen ügyben, az autonómia mértékét nehéz, vagy akár lehetetlen értékelni. A Bizottságnak bizonyítania kellene, hogy a szóban forgó szervezet a dömpingellenes eljárásokat érintő döntések viszonylatában az államot képviseli, kizárva a tagok bármilyen képviseletét.

78.

A jelen ügyben a Bizottság a CCCME alapszabályára hivatkozik annak bizonyításához, hogy a CCCME a Kínai Népköztársaság bizonyos minisztériumainak a „felügyelete, irányítása és szakmai iránymutatásai” szerint jár el. ( 57 ) Ugyanakkor a „felügyelete, irányítása és szakmai iránymutatásai” kifejezés meglehetősen tág, mivel különböző mértékű befolyásolást vagy beavatkozást foglalhat magában. Így a Bizottság és a beavatkozó felek által előterjesztett bizonyítékok alapján, ( 58 ) bár a CCCME olyan jogalanynak tűnik, amely felett a kínai állam némi ellenőrzést gyakorol, az ilyen tág megfogalmazás alapján nem bizonyítható, hogy az állam olyan ellenőrzést gyakorol, amely kizárja az exportőrök érdekeinek a képviseletét, vagy hogy a Kínai Népköztársasághoz tartozó szervről van szó.

79.

Ezenfelül az alaprendelet szerinti dömpingellenes eljárások keretében bizonyítani kell, hogy az állam által gyakorolt ellenőrzés konkrétan kiterjed az e szervezet által ezen eljárásokat érintően hozott döntésekre. Ezért a kormánnyal fenntartott bizonyos kapcsolatok vagy összeköttetések nem feltétlenül zárják ki automatikusan azt, hogy a szervezet a tagjait képező termelőket vagy exportőröket a dömpingellenes eljárások keretében egyidejűleg képviselje. Következésképpen a jelen ügyben, bár bizonyos, hogy az állam némi mértékben ellenőrzést gyakorol, az, hogy a szóban forgó jogalany az adott konkrét dömpingellenes eljárásban nem képviseli a tagjait, nem került bizonyításra.

80.

Mindenesetre a nemzetközi kereskedelmi jog területén, ahol az államok és a vállalatok érdekei gyakran összefonódnak, valamely szervezetnek az állammal szembeni autonómiája akkor tűnik fontosnak, ha az államnak és a szervezet által képviselt exportőröknek ellentétes érdekei vannak. Másként kifejezve, ha a szervezet tagjainak ugyanaz az érdeke, mint az államé, nincs értelme különbséget tenni az előbbiek és az utóbbi érdekei között. A jelen esetben nem állapítottak meg ilyen érdekellentétet.

81.

A gyakorlatban bizonyos jogalanyok jogi monopóliummal rendelkeznek valamely tevékenység irányításához. Elképzelhető, hogy a nemzetközi kereskedelem kontextusában e jogalanyok tudják a legjobban képviselni a tagjaikat. Ebben az esetben a szóban forgó jogalany számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy részt vegyen a dömpingellenes vám kivetéséhez vezető közigazgatási eljárásban.

82.

Következésképpen az állami beavatkozásra alapított érvelés nem elégséges annak a lehetőségnek a kizárásához, hogy a CCCME eljárhat a kínai exportőrök érdekeiben.

83.

Ezt az értékelést nem vonja kétségbe az 1986. július 10‑i DEFI kontra Bizottság ítélet ( 59 ) sem, amelyben a Bíróság lényegében megállapította, hogy a vonatkozó francia jogszabályok értelmében a francia kormánynak jogában áll meghatározni az érintett szervezet irányítását és politikáját, és ezáltal azokat az érdekeket, amelyeket e szervezetnek védenie kell. Először is ebben az ügyben a Bizottság állami támogatással kapcsolatos határozatának az állam volt a címzettje, és a támogatásban részesülő vállalkozásokat csupán az ezen eljárásban „érdekelt feleknek” tekintették, ezért ők maguk nem kezdeményezhettek a Bizottsággal szemben olyan jogvitát, amelynek megindítására a fent említett tagállamnak lehetősége van. ( 60 ) A jelen ügyben ezzel szemben az alaprendelet valamennyi vállalkozást, vállalkozásokat képviselő szervezetet és az érintett országok képviselőit is érdekelt félnek tekinti. Ezért az állami támogatásokkal kapcsolatos jogban az állam és a vállalkozás között alkalmazott, fent említett különbségtétel a dömpingellenes eljárások tekintetében nem releváns. Másodszor, ebben az ügyben maga a szervezet is elismerte, hogy nem a szóban forgó támogatás kedvezményezettjeit képviseli, hanem a saját egyéni érdekeit. A jelen ügyben azonban, amint azt a Bizottság is elismeri, a CCCME lehet olyan szervezet, amely a teljes kínai gazdasági ágazatot képviseli. Így a jelen ügyben, mivel a CCCME helyzete nem ugyanaz, mint a szóban forgó francia szervezeté, a Bíróság által a 1986. július 10‑i DEFI kontra Bizottság ítéletben ( 61 ) kifejtett indokolásnak a mutatis mutandis átültetése nem lehetséges.

84.

Végezetül a Bizottság a Bíróság írásbeli kérdéseire adott válaszaiban a kötelező tagságra hivatkozott annak bizonyítása érdekében, hogy az olyan jogalany, mint a CCCME, nem lehet képviselő szervezet. A Bizottság azonban a tárgyaláson elismerte, hogy az érve csupán az állami beavatkozásra vonatkozik, és a kötelező tagság kérdése a jelen eljárás szempontjából nem releváns. Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy a Bizottság nem terjesztett elő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a jelen ügyben ilyen tagságról lenne szó. A CCCME a tárgyaláson azt nyilatkozta, hogy a tagsága nem kötelező, és ellenkező bizonyíték hiányában nincs ok e nyilatkozat valóságtartalmának a kétségbevonására.

85.

A fentiek alapján az az álláspontom, hogy a Kínai Népköztársaságnak a CCCME‑re gyakorolt állítólagos befolyásától függetlenül a CCCME megfelel az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.11. pontjának (i) alpontja értelmében vett szakmai szerveződés és így az alaprendelet 5. cikkének (11) bekezdése értelmében vett képviselő szervezet meghatározása első kritériumának.

86.

Ami az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.11. pontja (i) alpontjának a második kritériumát illeti, a szóban forgó jogalany tagjai többségét a vizsgálat tárgyát képező termék exportőreinek, külföldi előállítóinak vagy importőreinek kell képeznie.

87.

A Bizottság lényegében azzal érvel, hogy a CCCME többségét nem az öntöttvas termelői és exportőrei alkotják, ezért e szervezet nem tekinthető e termelők és exportőrök képviselőjének. A Bizottság a tárgyaláson hozzáfűzte, hogy a Bizottság vizsgálatának a szóban forgó jogalany tagjainak többségét érintenie kell.

88.

E tekintetben meg kell jegyeznem, hogy a vizsgálat tárgyát képező termék lehet egy meglehetősen sajátos termék, mint a jelen ügyben is. Több mint valószínű, hogy az olyan sajátos termékek exportőrei vagy termelői, mint a jelen ügy tárgyát képező bizonyos öntöttvas áruk, nem képviselik a szervezet tagjainak többségét. Nem tűnik észszerűnek annak megkövetelése, hogy minden egyes sajátos terméket érintően létezzen egy szervezet. Ez alapvetően ahhoz vezetne, hogy ha a dömpingellenes vizsgálatnak nagyon szűk a tárgyi hatóköre, semmilyen szervezet nem minősülhetne „az exportőröket képviselő szervezetnek”. Így az az álláspontom, hogy az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6. 11. pontjának (i) alpontját úgy kell értelmezni, hogy a szervezetnek „az érintett ágazat jelentős számú piaci szereplőjét” kell képviselnie. ( 62 )

89.

A fent említett kritériumok alapján az az álláspontom, hogy a jelen ügyben semmi nem zárja ki, hogy a CCCME a szóban forgó termék exportőreit képviselő szervezetnek minősüljön. Az tehát a véleményem, hogy a CCCME‑t az alaprendelet alapján a kínai öntöttvasipari ágazat exportőreit képviselő szervezetként eljárási jogok illették meg.

90.

Következésképpen a CCCME‑t az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében a személyében érintettnek kell tekinteni az eljárási jogainak a sérelme miatt.

91.

Ami a közvetlen érintettséget illeti, rá kell mutatnom arra, hogy a Bizottság a válaszában pusztán azt jelenti ki, hogy „ugyanez a téves jogalkalmazás vonatkozik a [megtámadott] ítélet 71–75. pontjában a közvetlen érintettségre vonatkozóan tett megállapításokra is, mivel a személyes érintettség azon a megállapításon alapul, hogy a CCCME‑t eljárási jogok illetik meg […], így ezt a megállapítást is hatályon kívül kell helyezni”. A fenti okfejtésre tekintettel és a Bizottság által előterjesztett, alátámasztott ellenérvek hiányában azonban az a véleményem, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 71–75. pontjában jogosan állapította meg azt, hogy a CCCME közvetlen érintettsége is fennáll, mivel a CCCME csak akkor tudja biztosítani az eljárási jogainak a tiszteletben tartását, ha a vitatott rendeletet megtámadhatja.

92.

Következésképpen a fenti indokok alapján azt javaslom, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet 58–60. és 68–70. pontjában foglalt indokolást, mivel az a megállapítás, hogy a Bizottság a közigazgatási eljárás során elismerte a CCCME érdekelt félnek való minősülését, jogilag nem elegendő annak megállapításához, hogy teljesülnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett, személyében való érintettségre vonatkozó követelmények. Ha azonban a Bíróság ítéletének indokolása sérti az uniós jogot, de a rendelkező rész más jogi alapok alapján megalapozottnak bizonyul, e jogsértés nem vezethet az ítélet hatályon kívül helyezéséhez. ( 63 ) A jelen ügyben azt javaslom, hogy a Bíróság állapítsa meg, hogy a CCCME a kínai öntöttvasipari ágazat exportőreit képviselő szervezetnek minősül, és ezért azt az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében a személyében és közvetlenül érintettnek kell tekinteni az eljárási jogainak a megsértése miatt. Rá kívánok azonban mutatni arra, hogy az említett szervezetre ruházott eljárási garanciák pontos terjedelme, amely érdemi és nem az elfogadhatósággal összefüggő kérdés, a CCCME által képviselt valamennyi érdektől függ, ( 64 ) és az az ötödik jogalap vizsgálatának a tárgyát fogja képezni.

93.

A Bizottság álláspontja szerint a CCCME nem tekinthető képviselő szervezetnek, ezért az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében nem áll fenn a személyében való vagy a közvetlen érintettsége. A Bizottság kifejti, hogy a Törvényszék előtt azzal érvelt, hogy a szervezetek ahhoz való joga, hogy keresetet indítsanak, ha a tagjaik nevében járnak el, kizárólag az e tagokat képviselő szervezetet illeti meg. A Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 98–103. pontjában elutasította azt a követelményt, hogy valamely szervezet csak akkor lehet képviseleti jellegű, ha demokratikusan szerveződik.

94.

A Bizottság azzal érvel, hogy az olyan szakmai szervezet, amely felelős a tagjai kollektív érdekeinek a védelméért, nem lehet egyidejűleg a kommunista egypárti rendszeren alapuló államhoz tartozó szerv. Az ilyen jogalanynak szakmai szervezetként védenie kell a tagoknak az ugyanezen tagok által demokratikusan meghatározott érdekeit azon állammal szemben, amelyhez tartozó szervnek minősül. A Bizottság álláspontja szerint az olyan értelmezés, amely szerint a szakmai szervezet az állam része, de ugyanakkor védi a tagjai kollektív érdekeit ugyanezen állammal szemben, nem áll összhangban a képviseleti demokráciának a tagállamok hagyományaiban közös alapelveivel, A szervezet székhelye szerinti állam sajátosságainak figyelembevétele ellentétes lenne az EUSZ 3. cikk (5) bekezdésében foglalt elvvel, amely szerint a világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit. Következésképpen a Bizottság arra kéri a Bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül a Törvényszék azon megállapítását, amely szerint a CCCME szakmai szervezet, amely jogosult a tagjai nevében való keresetindításra.

95.

A beavatkozó felek azzal érvelnek, hogy a CCCME nem az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése értelmében vett képviselő szervezet, hanem e rendelkezés értelmében véve az exportáló ország képviselője. A CCCME, amely félig állami szerv, ellenőrzi és koordinálja az általa képviselt exportáló termelők tevékenységeit. Így az exportáló termelők érdekeinek védelme pusztán a félig állami jellegének és a belföldi piacok, valamint az exportpiacok irányításában betöltött alapvető szerepének a következménye. A képviselő szervezetnek való minősülés esetében a képviseleti jellegnek ezen ellenőrzéshez képest elsődlegesnek kell lennie.

96.

A CCCME tagadja, hogy a Kínai Népköztársasághoz tartozó szervnek minősülne, és azzal érvel, hogy a Bizottság nem terjesztett a Bíróság elé olyan bizonyítékot, amely ennek ellenkezőjét támasztaná alá. Az említett állammal való kapcsolat fennállása nem elegendő, mivel a kereskedelmi kamaráknak az államukkal meglehetősen szoros a kapcsolatuk. Ezenfelül a CCCME azzal érvel, hogy a Bizottság először is nem vitatta a megtámadott ítélet 91. pontjában szereplő, a CCCME céljaira vonatkozó ténybeli megállapítást, másodszor nem bizonyította, hogy a CCCME nem demokratikus módon szerveződött, és harmadszor nem vitatta, hogy a CCCME céljai lehetővé teszik a számára, hogy a tagjai érdekének a védelmére irányuló jogi eljárásokban eljárjon. A CCCME hangsúlyozza továbbá, hogy az alapszabálya bizonyítja, hogy a tagjai szavazati joggal rendelkeznek.

97.

Előzetesen hangsúlyozni szeretném, hogy az a kérdés, hogy valamely jogalany az alaprendelet értelmében „az exportőröket […] képviselő szervezetnek” minősül‑e, ( 65 ) elkülönül attól a kérdéstől, hogy a jogalany a tagjait közvetlen keresettel képviselheti‑e a Törvényszék előtt megsemmisítés iránti eljárásban. Amint tehát a fentiekben kifejtésre került, ( 66 ) a második elfogadhatatlansági kifogást el kell különíteni az első elfogadhatatlansági kifogástól, amennyiben az arra vonatkozik, hogy a CCCME indíthat‑e megsemmisítés iránti keresetet a tagjai nevében. Annak lehetősége, hogy valamely szervezet a tagjait az Európai Unió bíróságai előtt képviselje, és nevezetesen annak jogállása az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésével összefüggésben kialakított ítélkezési gyakorlatban erre vonatkozóan meghatározott kritériumoktól függ.

98.

Meg kell jegyeznem, hogy az olyan szervezet, amely a termelők kollektív érdekeinek a védelméért felelős, főszabály szerint csak abban az esetben jogosult arra, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján megsemmisítés iránti keresetet indítson, ha az általa képviselt vállalkozások vagy azoknak egy része tekintetében önmagában is fennáll a locus standi. ( 67 ) E rendelkezés szerint tehát elfogadható a valamely szervezet azon tagja vagy tagjai nevében a szervezet által benyújtott kereset, akik vagy amelyek saját maguk is benyújthattak volna elfogadható keresetet, ( 68 ) feltéve, hogy e tagok nem indítottak maguk is keresetet annak érdekében, hogy a saját érdeküket (érdekeiket) védjék. ( 69 )

99.

Meg kell azonban jegyezni, hogy az elsődleges uniós jogban nincs egységes fogalommeghatározás vagy kritérium azt érintően, hogy mi minősül a tagok kollektív érdekeinek védelméért felelős szervezetnek. E tekintetben, mivel az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése nem hivatkozik a nemzeti jogra azzal összefüggésben, hogy a szervezet fogalmának milyen jelentést kell tulajdonítani, e fogalmat az uniós jog autonóm fogalmának kell tekinteni, és azt az Európai Unió teljes területén egységesen kell értelmezni. ( 70 ) Az ítélkezési gyakorlat szerint e fogalmat a rendelkezés szövege alapján, de a kontextusát és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe véve kell értelmezni, amelynek az részét képezi. ( 71 )

100.

Mivel az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének alkalmazásában sem az elsődleges uniós jog rendelkezései, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem határozta meg a „szervezet” kifejezést, ( 72 ) a szervezetekre irányadó szabályok kontextusára térek át. Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy a tagállamok közös hagyományai szerint a szervezetek fogalma magában foglalja, hogy e jogalanyok szabadon, állami beavatkozás nélkül irányíthatják a saját működésüket a saját szabályaik és eljárásaik alapján, és különösen a kormánytól vagy más hatóságoktól függetlenül. ( 73 ) E jellemzők a Charta 12. cikke és az EJEE 11. cikke értelmében vett egyesülési szabadsághoz való alapvető jogból erednek. ( 74 ) Ezért az ezen, valamennyi tagállam elismert alapvető jogot végrehajtó nemzeti jogszabályoknak meg kell felelniük e követelményeknek. E tekintetben a Bizottság jogosan érvel azzal, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályai szerint az állam általában nem vesz részt a szervezetek döntéshozatalában. ( 75 ) Amint azonban a fentiekben megállapításra került, ( 76 ) e szabadság nem használható fel arra, hogy a feleket megakadályozzák abban, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett kereshetőségi joggal összefüggésben gyakorolják a Charta 41. és 47. cikkében biztosított, védelemhez való jogukat.

101.

Igaz, hogy a Bíróság lehetővé teszi az olyan képviselő szervezetek beavatkozását, amelyek célja a tagjaik érdekeinek az e tagokat esetlegesen érintő elvi kérdéseket felvető ügyekben való védelme. ( 77 ) A Bíróság azonban a Venezuela kontra Tanács ítéletben ( 78 ) megállapította, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének a hatékony bírósági felülvizsgálat és a jogállamiság elvei fényében történő, rendszertani és teleologikus értelmezése azon álláspont mellett szól, hogy valamely állam kereshetőségi joggal rendelkezik, amennyiben az e rendelkezésben előírt többi feltétel teljesül. ( 79 ) Hangsúlyoznom kell, hogy az említett ügyben a Bíróság az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt, megsemmisítés iránti kereset előterjesztésére vonatkozó lehetőséget nem tette függővé a harmadik állam demokratikus döntéshozatali eljárásának a fennállásától, bár az említett állam tekintetében a képviseleti demokrácia valóban kérdéses lehet. A Bíróság ezáltal „értéksemleges” megközelítést alkalmazott, így a kereshetőségi jogot, amely az államot illeti meg, amelyet többek között olyan politikai és kulturális közösségként lehet értelmezni, amelyhez az egyének különböző olyan kritériumok alapján kapcsolódnak, mint a nemzetiség, a lakóhely vagy a vallás, ( 80 ) a Bíróság nem tette függővé a rendszerétől, és a demokratikus döntéshozatali folyamat semmiképpen nem volt tényező e megállapítás tekintetében.

102.

Ezen értelmezés fényében, amennyiben a Bizottság a jelen ügyben igazolná annak a követelményét, hogy a szóban forgó szervezet képviseleti jellege tekintetében további feltétel szükséges a demokrácia alapelvei és az EUSZ 3. cikk (5) bekezdésében meghatározott elvek ( 81 ) alapján, e követelmény azzal a hatással járna, hogy indokolatlanul korlátozná a CCCME‑nek a bíróságokhoz a tagjai nevében való hozzáférését, és korlátozná a hatékony bírói jogvédelemre vonatkozó, a Charta 47. cikkében előírt elvet.

103.

Ami az utóbbi elvet illeti, a Bíróság megállapította, hogy bár az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében szabályozott elfogadhatósági feltételeket a hatékony bírói jogvédelemhez való alapvető jog fényében kell értelmezni, az ilyen értelmezés nem vezethet az említett Szerződésben kifejezetten előírt feltételek figyelmen kívül hagyásához. ( 82 ) A jelen ügyben azonban nincsenek ilyen feltételek. Az említett rendelkezésnek a Bizottság által javasolt értelmezése inkább új feltétel alkalmazását jelenti, ami a hatását tekintve korlátozza bizonyos jogalanyok arra vonatkozó lehetőségét, hogy a Törvényszékhez forduljanak.

104.

Ezenfelül az a megfontolás, hogy a szervezetek számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tagjaik nevében eljárjanak, levenné a Törvényszékről a keresetlevelek sokaságának a kezelésével járó terhet, és az összhangban áll a megfelelő igazságszolgáltatás elvével, mivel lehetővé teheti annak elkerülését, hogy azon szervezet tagjai, amely az érdekeiket képviseli, jelentős számú keresetet terjesszenek elő ugyanazon jogi aktusokkal szemben. ( 83 ) Így a Bizottság által javasolt, fent említett további feltétel a bíróság előtt szervezet útján való képviselet létjogosultságát tekintve indokolatlan.

105.

A Bizottság a második kifogása keretében a megtámadott ítélet 89–103. pontját vitatja, amelyekben a Törvényszék elutasította a CCCME azon képességével kapcsolatos kifogást, hogy a tagjai nevében keresetet indítson. A Törvényszék e pontokban elutasította a Bizottság által javasolt értelmezést, amely szerint a 2019. február 28‑i Tanács kontra Growth Energy and Renewable Fuels Association ítélet ( 84 ) a szóban forgó szervezet képviseleti jellegével kapcsolatos követelményt vezetett be.

106.

Álláspontom szerint azonban a Bizottság észrevételeivel ellentétben a 2019. február 28‑i Tanács kontra Growth Energy and Renewable Fuels Association ítélet nem vezet be új feltételt a szóban forgó szervezet képviseleti jellegére vonatkozóan. Ezenfelül ezen ítéletben semmi nem utal arra, hogy a demokratikus döntéshozatalnak a szakmai szervezet képviseleti jellegének a megállapítása keretében tényezőnek kell lennie.

107.

Konkrétan a Bíróság ezen ítéletének 123. pontjában azt állapította meg, hogy „nem fogadható el, hogy az egyesület bizonyos tagjai szavazati jogának vagy más olyan eszközének hiánya, amellyel az egyesületen belül érvényesíteni tudná az érdekeit, elegendő legyen annak megállapításához, hogy az említett egyesület tevékenysége nem irányul az ilyen tagok képviseletére”. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a szóban forgó egyesületnek nemcsak azt kell bizonyítania, hogy a tagjai az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül és személyükben érintettek, hanem azt is, hogy azon tagjai, amelyek érdekvédelmét el kívánja látni, ezen túlmenően egyéni érdekeik egyesületen belüli érvényesítésére is képesek. A Bíróság ezzel kifejezetten elutasította az egyesületen belüli egyéni érdekérvényesítést, tehát azt a követelményt, hogy az egyesület tagjainak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy az érdekeik az egyesületen belül érvényesüljenek. ( 85 )

108.

Ezenfelül, amint az az első elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban kifejtett elemzés során már megállapításra került, az állami ellenőrzés és a demokratikus döntéshozatal felveti az ilyen döntéshozatal bizonyításának a kérdését. ( 86 ) Ebben a kontextusban meg kell jegyeznem, hogy a Bizottság a Törvényszék előtt a képviseleti jellegre vonatkozó bizonyítékot annak kijelentésével vitatta, hogy „a CCCME azon döntése, hogy a [megsemmisítés iránti keresetet] benyújtja, és a CCCME‑nek adott meghatalmazások nem elegendőek a szervezeten belüli demokratikus folyamat fennállásának a bizonyításához”. Ezenfelül a CCCME alapszabályának a 4. cikkére hivatkozott, amely a minisztériumok ellenőrzésére utal. ( 87 )

109.

Az állammal szemben fennálló ilyen kapcsolat, amint az már megállapításra került, ( 88 ) nem elég annak megállapításához, hogy a CCCME az államhoz tartozó szerv, vagy hogy az nem demokratikus módon szervezett. Az a kérdés ugyanis, hogy a CCCME demokratikus módon szervezett‑e, túlságosan tág ahhoz, hogy a képviseleti jellegét meghatározza. ( 89 ) Maga a Bizottság egyetért abban, hogy a jelen ügyben nem a szavazati jogok struktúrája a kérdés, hanem az az állítólagos tény, hogy a CCCME a Kínai Népköztársaság releváns minisztériumainak az utasításai szerint jár el. ( 90 ) Rá kell azonban mutatnom, hogy a jelen ügyben semmi nem utal arra, hogy a Törvényszék előtti keresetindításra vonatkozó döntést hogyan hozták meg, vagy hogy a kormány e döntésben részt vett volna. A Törvényszék elé terjesztett bizonyíték nem elég annak alátámasztásához, hogy a keresetindításra vonatkozó döntést a tagok hozzájárulása nélkül, az említett kormány utasítására hozták meg.

110.

Következésképpen az az álláspontom, hogy a Bíróságnak el kell utasítania a második elfogadhatatlansági kifogást, amely azon alapul, hogy a CCCME a jogi eljárásokban nem képviselheti a tagjait.

111.

A Bizottság rámutat arra, hogy ami a többi fellebbezőt illeti, amelyeket a CCCME nem képvisel, a Törvényszék előtt azzal érvelt, hogy kételyek állnak fenn azzal kapcsolatban, hogy az aláírók jogosultak‑e a meghatalmazás aláírására. A Bizottság véleménye szerint a Törvényszék azzal, hogy a megtámadott ítélet 133–137. pontjában megtagadta annak ellenőrzését, hogy az aláírók erre jogosultak‑e, tévesen alkalmazta a jogot.

112.

Az említett intézmény a Barge kontra High Authority ítéletre ( 91 ) hivatkozik, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a valamely fél nevében eljáró ügyvédnek nem kell szabályszerűen kiállított meghatalmazással igazolnia keresetindítási jogosultságát, csak vita esetében kell azt bizonyítania. A Bizottság álláspontja szerint a Törvényszék ezen időpontban hatályos eljárási szabályzatának 38. cikke nem írta elő a magánszemélyek által előterjesztett kereseteket érintő meghatalmazás benyújtásának a kötelezettségét. Ebben az ügyben azonban a Bíróság az alapszabályára hivatkozva megengedte a másik félnek, hogy vitassa a „szabályszerűen kiállított meghatalmazás” meglétét, és megállapította, hogy ilyen helyzetben a Bíróságnak kérnie kell a bizonyítékot. A Törvényszék eljárási szabályzatának a módosítása nem lehet ellentétes az említett alapszabályban foglalt követelménnyel, az alapszabály ugyanis az említett eljárási szabályhoz képest magasabb szintű norma.

113.

A jelen ügyben a Bizottság azt kéri a Bíróságtól, hogy hívja fel a többi fellebbezőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek annak ellenőrzéséhez szükségesek, hogy a meghatalmazásokat szabályszerűen állították‑e ki.

114.

A fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék előtt a Bizottság nem fejezte ki kétségeit azzal kapcsolatban, hogy az aláírók jogosultak voltak‑e a meghatalmazások aláírására, hanem a hivatalos dokumentumok teljes jellegét vitatta. A Törvényszék helyesen mutatott rá arra, hogy az eljárási szabályzata nem követeli meg annak bizonyítását, hogy az ügyvéd meghatalmazását egy erre felhatalmazott személy adta meg. Azt azonban nem állapította meg, hogy már nem kell ellenőriznie, hogy a meghatalmazást aláíró személy valóban jogosult‑e erre. A Törvényszék pusztán azt állapította meg, hogy a kötelező dokumentumok rendben vannak. A Bizottság nem vonta kétségbe, hogy a meghatalmazásokat olyan személyek adták, akik erre jogosultak voltak. A fentiek kétségbe vonására alkalmas, alátámasztott érvek hiányában a Törvényszéknek nem kell kérnie ilyen bizonyítékok benyújtását.

115.

Előzetesen meg kell jegyeznem, hogy a Bizottság a Törvényszék előtt azzal érvelt, hogy a megtámadott ítélet I. mellékletében feltüntetett többi jogi személy közül hét esetében a meghatalmazást aláíró személy pozíciója „általános ügyvezető”, „ügyvezető igazgató”, „pénzügyi ellenőr” vagy „igazgató”, további magyarázat vagy igazolás nélkül arra vonatkozóan, hogy e személy a kínai jog szerint ilyen meghatalmazást aláírhatott‑e. Ami a mellékletben feltüntetett másik két jogi személyt illeti, a Bizottság azzal érvelt, hogy e jogi személyek olyan meghatalmazást nyújtottak be, amely nem jelölte meg az aláíró pozícióját, és ezenfelül nem mellékeltek dokumentumokat annak alátámasztása érdekében, hogy az aláíró jogosult volt ilyen dokumentumot aláírni.

116.

E tekintetben az Európai Unió alapszabálya 19. cikkének harmadik és negyedik bekezdése, amely a Törvényszék előtti eljárásokra az alapokmány 53. cikke ( 92 ) értelmében alkalmazandó, azt írja elő, hogy a feleket a tagállamok és az uniós intézmények kivételével olyan ügyvédnek kell képviselnie, aki jogosult eljárni, mégpedig valamely tagállam bírósága előtt.

117.

Ahhoz, hogy a megsemmisítés iránti kereset elfogadható legyen, bizonyítani kell, hogy valóban az érintett személy hozta meg a kereset benyújtására vonatkozó döntést, és hogy az ügyvédek, akik azt állítják, hogy képviselik ezt a személyt, valóban felhatalmazást kaptak erre. ( 93 ) E tekintetben a Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikkének (3) bekezdése előírja az ügyvédek számára, hogy amennyiben az általuk képviselt fél a magánjog hatálya alá tartozó jogi személy, kötelesek az e jogi személy által kiállított meghatalmazást benyújtani a Törvényszék Hivatalához, mivel e meghatalmazás benyújtásának elmulasztása az eljárási szabályzat 51. cikkének (4) bekezdése értelmében a keresetlevél alaki elfogadhatatlanságát vonhatja maga után.

118.

A Törvényszék eljárási szabályzata 51. cikkének (3) bekezdésével kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy ezen eljárási szabályzat korábbi változatától ( 94 ) eltérően e rendelkezés nem írja elő, hogy a félnek bizonyítania kell, hogy a felperes ügyvédjének adott meghatalmazást megfelelően állította ki a számára egy erre jogosult személy. A Törvényszék a saját ítélkezési gyakorlatában az eljárási szabályzat e módosításából arra a következtetésre jutott, hogy nem szükséges ilyen bizonyíték. ( 95 )

119.

Mindazonáltal az az álláspontom, hogy az eljárási szabályoknak a megsemmisítés iránti kereset benyújtása szakaszában való enyhítése nem érinti a fentiekben említett, a felperesek ügyvéd általi képviseletére vonatkozó, azon anyagi jogi követelményt, amelyet az Európai Unió Bírósága alapokmányának 19. cikke ír elő, amely alapokmány az eljárási szabályzathoz képest magasabb szintű norma. A Bíróság egy nemrégiben hozott ítéletében megállapította, hogy a 19. cikk által a nem privilegizált felek képviselőire előírt függetlenségi feltétel az Európai Unió Bírósága korlátozott felülvizsgálatának tárgyát képezheti. ( 96 ) Analógia útján ugyanilyen mértékű felülvizsgálatnak kell vonatkoznia a felperes ügyvédje számára adott felhatalmazás érvényessége viszonylatában fennálló képviseleti jelleg követelményére is.

120.

Így az, hogy a Törvényszék eljárási szabályzatában az új, az 51. cikk (3) bekezdésében foglalt rendelkezés nem tartalmaz kifejezett hivatkozást az ilyen bizonyíték követelményére, nem mentesíti a Törvényszéket a felhatalmazást aláíró személy felhatalmazása érvényességének az ellenőrzése alól abban az esetben, ha a másik fél ezen érvényességet kifejezetten vitatta. A Bizottság jogosan érvelt azzal, hogy ha a valamely fél által az ügyvédjének adott meghatalmazás érvényességét vitatják, e félnek képesnek kell lennie annak bizonyítására, hogy a felhatalmazást aláíró személyt erre megfelelően feljogosították. ( 97 )

121.

Ennek megfelelően az az álláspontom, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy mivel az eljárási szabályzat nem követel meg bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az ügyvédnek adott felhatalmazást erre feljogosított személy állította ki, el kell utasítani a Bizottságnak a meghatalmazás jogszerűségét érintő kifogását.

122.

Mindemellett, amikor a Bizottság az ilyen jogosultság gyakorlását vitatni kívánja, viselnie kell legalább az arra vonatkozó bizonyítás felelősségét, hogy a jogosultság prima facie kétségesnek tűnik. A jelen ügyben a Bizottság puszta állításokra hivatkozik. Először is arra, hogy a szóban forgó meghatalmazás bizonyos aláírói nem pontosítják a feladatkörüket, és nem mellékelnek olyan dokumentumot, amely tanúsítaná az ilyen aktusok aláírására vonatkozó jogosultságukat. Másodszor a Bizottság az állítását arra alapítja, hogy bizonyos aláírók, akik úgy határozták meg a pozíciójukat, hogy ügyvezető igazgatók, vezérigazgatók, pénzügyi ellenőrök vagy igazgatók, nem bizonyították, hogy a kínai jog szerint jogosultak arra, hogy ilyen meghatalmazást aláírjanak. Az ilyen állításokat azonban megfelelően alá kell támasztani. ( 98 )

123.

Következésképpen a megtámadott ítélet 136. pontja tekintetében téves jogalkalmazásra került sor. Ha azonban a Bíróság ítéletének az indokolása tekintetében megsértették az uniós jogot, de az ítélet rendelkező része egyéb jogi indokok miatt megalapozottnak bizonyul, az ilyen jogsértés nem eredményezheti e határozat hatályon kívül helyezését. Ehelyett az indokolást meg kell változtatni. ( 99 ) A jelen ügyben azt javaslom a Bíróságnak, hogy helyezze hatályon kívül e pontot, és állapítsa meg, hogy a Bizottság állításai nem vonják kétségbe jelentős mértékben azt, hogy a felperes ügyvédjének adott meghatalmazást erre feljogosított személy állította ki a számára.

124.

Most pedig áttérek az ügy érdemére, különösen az első fellebbezési jogalap első részére, valamint a második és az ötödik fellebbezési jogalapra összpontosítva.

125.

A fellebbezők álláspontja szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 152–211. és 398–403. pontjában hibát követett el azáltal, hogy nem állapította meg az alaprendelet 3. cikke (2), (3), (5), (6) és (7) bekezdésének és a megfelelő ügyintézés elvének a megsértését a behozatali adatok vonatkozásában.

126.

Először is meg kell jegyeznem, hogy a Bizottság a behozatali adatok tekintetében kiigazításokat végzett, amelyeket a megtámadott ítélet 159–166. pontja ismertet. E kiigazítások lényegében azon az elképzelésen alapultak, hogy az azonos termékkód alá tartozó különböző termékek mennyiségi arányai időben és országok között változatlanok maradtak. A fellebbezők a Törvényszék előtt vitatták e kiigazításokat, azzal érvelve, hogy e módszer igazolatlan és indokolatlan feltételezéseken alapult, így a figyelembe vett mennyiségeket nem támasztották alá egyértelmű bizonyítékok.

127.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 196. pontjában elutasította ezeket az érveket. Megállapította, hogy hasonló vagy nagyobb megbízhatóságot mutató pontosabb és frissebb információk hiányában, a Bizottság által bemutatott becslések észszerű és hihető jellegére tekintettel, valamint az ezen intézmény számára elismert széles mérlegelési mozgástérre figyelemmel az import mennyiségét helyesen állapították meg.

128.

A fellebbezők a Bíróság előtt két érvet terjesztettek elő, amelyeket az alábbiakban vizsgálok meg.

129.

A fellebbezők álláspontja szerint a Törvényszék hibát követett el annak megállapításakor, hogy azok az importra vonatkozó adatok, amelyeket a Bizottság alapul vett, egyértelmű bizonyítéknak tekinthetők, és azok használata indokolt. A megtámadott ítélet indokolása nem tér ki az azon feltételezésre vonatkozó kifogásra, amelyet a Bizottság alapul vett, és amely szerint a bázisévekben a Kombinált Nómenklatúrából (KN) ( 100 ) származó, adott kódon belüli termékek mennyiségeinek és árainak aránya a következő években változatlan maradt, és azt különböző eredetű termékekre alkalmazták. A fellebbezők álláspontja szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot annak megállapításával, hogy a Bizottság jogosult volt figyelembe venni a referenciaév adatait. Konkrétan a fellebbezők a megtámadott ítélet 194. pontját kifogásolják, amelyben a Törvényszék egyetért a Bizottság által alapul vett becslések alkalmazásával, és elutasítja az elsőfokú eljárásban előterjesztett első jogalap első részét. A fellebbezők álláspontja szerint a Törvényszék nem tért ki arra az érvükre, amely szerint a Bizottság nem volt jogosult arra, hogy a fent említett feltételezést vegye alapul.

130.

A fellebbezők azzal érvelnek, hogy az ilyen feltételezés alátámasztó bizonyítékok nélkül nem lehet észszerű, és az nem felel meg az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdésében az egyértelmű bizonyítékot érintően előírt követelményeknek. A behozatali adatokat konkrétan abból a célból veszik alapul, hogy értékeljék a behozatal változását és az országok közötti különbségeket. A fellebbezők ezért úgy vélik, hogy az a feltételezés, hogy ilyen változásra nem került sor, abszurd.

131.

A Bizottság a beavatkozó felek támogatása mellett azzal érvel, hogy a Törvényszék nem követett el hibát annak megállapításakor, hogy az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdésében az egyértelmű bizonyítékra vonatkozóan előírt követelmény teljesült.

132.

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós intézmények különösen a dömpingellenes intézkedések és a kár megállapítása területén széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan. ( 101 )

133.

E tekintetben a Bizottság az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján köteles arra, hogy egyértelmű bizonyítékokat szolgáltasson és tárgyilagos vizsgálatot végezzen a kár elemeit érintő adatok tekintetében. ( 102 )

134.

Az uniós bíróság felülvizsgálatának tehát nem csak az esetleges téves jogalkalmazás felmerülésére kell kiterjednie, hanem arra is, hogy a releváns eljárási szabályokat tiszteletben tartották‑e, a vitatott módszer végrehajtásához kiválasztott tények pontosak‑e, nem történt‑e nyilvánvaló értékelési hiba, illetve nem került‑e sor hatáskörrel való visszaélésre. Ez a helyzet különösen az uniós gazdasági ágazatnak okozott kár meghatározása tekintetében, amely összetett gazdasági helyzetek értékelését követeli meg. ( 103 ) Ezenfelül a felperesnek kell olyan bizonyítékot előterjesztenie, amely lehetővé teszi a Bíróság számára annak megállapítását, hogy a Bizottság a kár meghatározásakor nyilvánvaló értékelési hibát követett el. ( 104 )

135.

Ezenkívül azon bizonyítékoknak a Törvényszék általi felülvizsgálata, amelyekre az uniós intézmények megállapításaikat alapították, nem minősül olyan új tényértékelésnek, amely az intézmények tényértékelése helyébe lép. E felülvizsgálat nem sérti ezen intézményeknek a kereskedelempolitika területén fennálló széles mérlegelési jogkörét, hanem annak értékelésére korlátozódik, hogy e bizonyítékok alátámaszthatják‑e az intézmények következtetéseit. Így a Törvényszéknek nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket. ( 105 )

136.

A jelen ügyben a Bíróságnak arról kell határoznia, hogy a Törvényszék jogosan értett‑e egyet a Bizottság azon módszerével, hogy az érintett termék behozatalának az adott évekre és referenciaországokra vonatkozó abszolút és relatív mennyiségeit kivetítette a következő évekre és más országokra.

137.

Ami az Eurostat adatok használatát illeti, a Bíróság megállapította, hogy azoknak a kár megállapításához való felhasználása ( 106 ) nemcsak megfelelő, hanem a Bizottság köteles is arra, hogy „a megkövetelt gondossággal” vizsgálatot végezzen, ha ezen adatokat vitatják. ( 107 ) A Bíróság ítélkezési gyakorlatából azonban kitűnik, hogy az Eurostat adatok „vitatása” azt jelenti, hogy a feleknek bizonyítaniuk kell olyan tárgyi pontatlanságok létezését, amelyek ténybeli hibának minősülnek. ( 108 ) Ez a szabály a fent említett ítélkezési gyakorlatból következik, amely szerint a felperesnek kell olyan bizonyítékokat előterjeszteni, amelyek alapján a Törvényszék megállapíthatja, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el a kár megállapításakor. Meg kell jegyezni, hogy a fellebbezők a Törvényszék előtt azzal érveltek, hogy sem a Bizottság, sem a panaszosok nem magyarázták meg, hogy ezek a feltételezések miért lennének megalapozottak vagy észszerűek, továbbá a Bizottság nem próbált információt szerezni e feltételezések pontosságának ellenőrzése érdekében, így a behozatali adatok nem alapulnak egyértelmű bizonyítékokon. ( 109 ) A fellebbezők ezáltal lényegében arra törekedtek, hogy a Bizottságra ruházzák át a bizonyítási terhet, és mentesülni próbáltak a felhasznált adatok megbízhatóságának tényleges vitatása alól.

138.

A Törvényszék tehát jogosan állapította meg, hogy ha a felek vitatni kívánják a dömpingelt behozatal mennyiségét érintően a Bizottság által felhasznált adatok megbízhatóságát, akkor az állításaikat alá kell támasztaniuk olyan bizonyítékkal, amely az ezen intézmény által használt módszer vagy adatok hitelessége tekintetében alkalmas konkrét kételyek felvetésére. ( 110 ) A jelen ügyben a Törvényszék nem észlelt ilyen ténybeli hibát, és a Bíróságnak ezen eljárási szakaszban tartózkodnia kell a tények új értékelésétől, amely nem tartozik a hatáskörébe a fellebbezés keretében.

139.

Ami a kár meghatározásához alkalmazott kiigazításokat és extrapolációkat illeti, a Bíróság nem határozott meg semmilyen mércét arra vonatkozóan, hogy mi minősül megengedhető kiigazításnak vagy extrapolációnak. A Bíróságnak ezért azt kell értékelnie, hogy a szóban forgó kiigazítások és extrapolációk a WTO Fellebbezési Testületének a jelentése szerint megengedettek‑e az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 3.1. cikke tekintetében.

140.

E tekintetben a WTO Fellebbezési Testülete a US – Hot‑Rolled Steel jelentésben megállapította, hogy az „egyértelmű bizonyíték” kifejezés „a hatóságok által a megállapításhoz alapul vett bizonyíték minőségére” vonatkozik, és az „egyértelmű” kifejezés azt jelenti, hogy „a bizonyítéknak megerősítő, objektív és ellenőrizhető jellegűnek, és hitelesnek kell lennie”. ( 111 )

141.

Ezenfelül a Mexico – Anti‑Dumping Duties on Rice jelentésben a WTO Fellebbezési Testülete elfogadta, hogy számítani lehet arra, hogy a vizsgáló hatóságot a kár elemzésére irányadó módszer elfogadása tekintetében megillető mérlegelési jogkör keretein belül a hatóságnak észszerű feltételezéseket vagy következtetéseket kell alkalmaznia. Hozzáfűzte azonban, hogy a vizsgáló hatóságnak ennek során biztosítania kell, hogy a megállapításai „egyértelmű bizonyítékon” alapulnak. Ha tehát egy megállapítás feltételezéseken alapszik, e feltételezéseknek észszerű következtetésként hiteles ténybeli alapból kell származniuk, és azokat kellőképpen ki kell fejteni annak érdekében, hogy azok objektivitása és hitelessége ellenőrizhető legyen. ( 112 ) A szóban forgó ügyben a WTO Fellebbezési Testülete megállapította, hogy az érintett vizsgáló hatóságnak „alá kell támasztania a konkrét feltételezések észszerűségét és hitelességét” ( 113 ).

142.

E jelentésekből az következik, hogy ha a bizonyos tények fennállásának közvetlen megállapítását lehetővé tévő adatok nem állnak rendelkezésre, a vizsgáló hatóság a kár fennállását megállapíthatja észszerű következtetésekből vagy észszerű feltételezésekből származó, kiigazított adatok alapján. Ez felveti azt a kérdést, hogy mi minősül észszerű következtetésnek vagy észszerű feltételezésnek. Álláspontom szerint valamely feltevés vagy következtetés akkor észszerű, ha valószínűbb az, hogy igaz, mint az, hogy nem. A különböző forgatókönyvek valószínűségének az értékeléséről van szó, amelynek keretében az észszerű következtetések nagy valószínűséggel igazak. Ehhez először is abban az esetben, ha a Bizottság az ismert adatok kiigazításaiból származó következtetést vesz alapul, ezen adatoknak megbízhatóknak és helyeseknek kell lenniük. A Bizottság tehát általában az Eurostat adatait használja fel, amelyeket olyan megfelelően kialakított eljárás keretében gyűjtenek be, amely kellő ellenőrzést foglal magában. Másodszor, a kiigazításokat hihető és átlátható módszer alkalmazásával kell elvégezni, így biztosítva a nagymértékben valószínű következtetést, amely észszerű következtetésnek vagy észszerű feltételezésnek minősülhet. ( 114 )

143.

Következésképpen a kiigazításoknak és az extrapolációknak a kár megállapításához való értékelése tekintetében a bírósági felülvizsgálatnak annak ellenőrzésére kell korlátozódnia, hogy a Bizottság által alapul vett feltételezés olyan adatokon alapul‑e, amelyek helyesnek tűnnek, és a kiigazításokat hihető és átlátható módszer alkalmazásával végzik‑e. A Törvényszék e megfontolások fényében kellett, hogy megvizsgálja azt, hogy az Eurostatnak az érintett termékekre vonatkozó adatai tekintetében a Bizottság által végzett kiigazítások és extrapolációk észszerű következtetést vagy észszerű feltételezést képeznek‑e.

144.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék részletesen kifejtette, hogy a Bizottság hogyan végzett kiigazításokat és extrapolációkat, és hogy a Bizottság által használt adatok jogilag egyértelmű bizonyítéknak minősülnek‑e. ( 115 ) Először is leírta a dömpingelt behozatalok mennyiségének a 2014‑et követő időszakra történt 30%‑os extrapolációját. A Bizottság lényegében ismert és létező adatokat vett alapul, azaz, az importált termékeket érintő, 2014 előtti lebontást. ( 116 ) Másodszor, mivel bizonyos termékek esetében nem volt ismert a származási ország szerinti lebontáshoz kapcsolódó százalékarány, a Törvényszék kifejtette azt a módszert, amely alapján megbecsülték az érintett terméket érintő behozatali mennyiségek származási ország szerinti százalékarányát. ( 117 ) Harmadszor a Törvényszék elmagyarázta, hogy a Bizottság hogyan következtette ki ex officio egy meghatározott kategóriába tartozó termék (vízelvezető‑aknarácsok) mennyiségét oly módon, hogy a mintában szereplő exportáló gyártók által a vizsgálati időszak során e termék vonatkozásában elért átlagos eladásokat vette figyelembe. ( 118 ) E részletes magyarázat alapján a Törvényszék prima facie megállapította, hogy ezek a módszerek hihetőek és átláthatóak. Ezt követően a Törvényszék a fellebbezők által előterjesztett három panaszt értékelte részletesen. ( 119 )

145.

E tekintetben fontos kiemelni, hogy a Törvényszék az értékelésében lényegében azt állapította meg, hogy a Bizottság a korábbi időszakokra vagy a különböző származási országokra vonatkozóan megbízható és pontos arányszámokra támaszkodott. Így a megtámadott ítélet 196. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság által benyújtott becslések „észszerűek” és „hihetőek”. Lényegében azt vette figyelembe, hogy a kiigazítások és az extrapolációk hihető alappal rendelkeztek, és azok megfelelőek voltak. A Törvényszék e megállapítás során megvizsgálta a nyilvánvaló értékelési hiba hiányát, és annak az észszerű valószínűségét, hogy a feltételezés igaz, ami az álláspontom szerint, amint a fentiekben kifejtettem, ( 120 ) a megfelelő jogi mérce.

146.

Konkrétan a fellebbezők a tárgyaláson azzal érveltek, hogy a szóban forgó termékek arányaiban bizonyosan bekövetkeztek változások, és az a feltételezés, hogy nem történt változás, „nyilvánvalóan logikátlan”. Arra hivatkoztak, hogy a „puszta logika” szerint a termékek arányai idővel változtak. Álláspontom szerint a Törvényszék jogosan állapította meg, hogy a becslések hihetőek és észszerűek, és így a Bizottság észszerűen feltételezte, hogy az érintett termék behozatalának mennyisége az adott KN‑kód vagy az adott ország tekintetében idővel állandó maradt. Amint arra a beavatkozó felek a Bíróság előtt a tárgyaláson rámutattak, észszerű azt feltételezni, hogy a két szóban forgó termék – nevezetesen a közterületi eszközök és az aknafedelek – kereslete 2014 előtt és után stabil maradt, mivel e két termék meglehetősen hosszú élettartamú, és e termékek importmennyisége az idő múlásával változatlan maradt. Ezért nagymértékű volt a valószínűsége annak, hogy e termékek aránya ugyanaz volt 2014 előtt, amikor ezen arányra vonatkozóan voltak adatok, és 2014 után, amikor nem álltak rendelkezésre ilyen adatok. Amint az a fentiekben kifejtésre került, a Bizottság az ismert adatokat vette alapul, valamint hihető és átlátható módszert alkalmazott, biztosítva, hogy a levont következtetés nagy valószínűséggel igaz legyen. Következésképpen nem volt téves a Törvényszék azon megállapítása, hogy a Bizottság által levont következtetés észszerű.

147.

Ezért a WTO Fellebbezési Testületének a fent említett jelentéseire tekintettel, amelyek elfogadják az „észszerű következtetéseket” ( 121 ) és a Bizottságnak biztosított széles mérlegelési jogkört, ( 122 ) az az álláspontom, hogy az érintett termékre vonatkozó adatok a kifejtett módon extrapolálhatóak és kiigazíthatóak. ( 123 ) A szóban forgó kiigazítások és extrapolációk a WTO Fellebbezési Testület jelentései és az alaprendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében egyértelmű bizonyítékot képeznek. A Törvényszék tehát nem alkalmazta a jogot tévesen, amikor a megtámadott 183–196. pontjában elutasította a felperesek kifogásait, és jogszerűnek nyilvánította a szóban forgó becsléseket.

148.

A fellebbezők a fellebbezésükben kifogásolják, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 178. és 179. pontjában elutasította az általuk szolgáltatott alternatív adatokat. A fellebbezők a Törvényszék előtt azzal érveltek, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a kivitelre vonatkozó kínai vámadatokat, amelyek azt mutatják, hogy az uniós becslések túlzóak. ( 124 )

149.

A felperesek a Bizottság által ténylegesen használt adatokra való reagálás helyett alternatív adatokat terjesztettek elő. A Törvényszék a megtámadott ítélet 178. és 179. pontjában jogosan utasította el a fellebbezők érveit annak megállapításával, hogy abban az esetben, ha az elsőfokú eljárás felperesei vitatni kívánják a Bizottság által a dömpingelt behozatal mennyiségével kapcsolatban felhasznált adatok megbízhatóságát, állításaikat olyan bizonyítékokkal kell alátámasztaniuk, amelyek konkrétan kétségeket ébreszthetnek az ezen intézmény által használt módszer vagy adatok hitelességével kapcsolatban. A Törvényszék tehát felidézte, hogy a felperes nem szorítkozhat alternatív számadatok benyújtására, hanem olyan bizonyítékokat kell szolgáltatnia, amelyek kétségbe vonhatják a Bizottság által szolgáltatott adatokat.

150.

A fellebbezés tekintetében úgy tűnik, hogy a fellebbezők nem azonosítanak konkrét jogi hibát ezen elemzésben, ami ezen érvet elfogadhatatlanná teszi. Az érvet mindenesetre megalapozatlanság miatt el kell utasítani. A feleknek a fentiekben kifejtett indokok miatt ( 125 ) az állításaikat olyan bizonyítékokkal kell alátámasztaniuk, amelyek konkrétan kétségeket ébreszthetnek az ezen intézmény által használt módszer vagy adatok hitelességével kapcsolatban ( 126 ) ahelyett, hogy pusztán alternatív számadatokat terjesztenek elő különböző forrásokból. Amint az a fentiekben kifejtésre került, a felperesnek kell olyan bizonyítékot előterjesztenie, amely lehetővé teszi a Bíróság számára annak megállapítását, hogy a Bizottság a kár meghatározásakor nyilvánvaló értékelési hibát követett el. ( 127 )

151.

E körülmények között azt javaslom a Bíróságnak, hogy részben elfogadhatatlanság, részben megalapozatlanság miatt utasítsa el az első fellebbezési jogalap első részét.

152.

A fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 302–311. pontjában tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy az uniós vállalkozások egyike (a Saint‑Gobain PAM) esetében csupán annak a termelési költségeivel kapcsolatos érvelésüket vizsgálta meg, a jövedelmezőségéhez kapcsolódó érvelésüket nem. Konkrétan annak fényében, hogy a Saint‑Gobain PAM az érintett terméket közvetlenül is értékesítette független fogyasztóknak, és kapcsolt értékesítő vállalkozásoknak közvetetten is, a Saint‑Gobain PAM csoport által ténylegesen elért nyereség megállapításának az egyetlen módja egyrészről a független fogyasztók viszonylatában alkalmazott eladási ár, és másrészről a termelő termelési költségeinek és a viszonteladók értékesítési, általános és igazgatási költségeinek („SG & A költségek”) az összehasonlítása.f

153.

A Bizottság azáltal, hogy csupán a Saint‑Gobain PAM részéről a termelés kontextusában felmerült termelési költségeket vette figyelembe, függetlenül attól, hogy ezt követően milyen típusú értékesítésre kerül sor, a szóban forgó vállalkozás általános jövedelmezőségének a kiszámításakor figyelmen kívül hagyta a termelő által a kapcsolt vállalkozásoknak való értékesítés útján elért „rejtett” nyereséget. A fellebbezők a tárgyaláson azzal érveltek, hogy a Bizottság a független viszonteladók költségeit kizárta.

154.

Konkrétan a fellebbezők azzal érvelnek, hogy az olyan helyzetben, ha a kapcsolt értékesítő vállalkozások a független fogyasztóknak való értékesítésből 2%‑os nyereségre tesznek szert, és a termelő 10%‑os nyereséget ér el a kapcsolt értékesítő vállalkozásoknak való eladásból, a Saint‑Gobain PAM csoport valós teljes nyeresége az e százaléklábak alapján kapott adatok összege. A Bizottság azonban a saját módszerének alkalmazásával állítólagosan e helyzetben azt a következtetést vonta le, hogy a Saint‑Gobain PAM csoport teljes nyeresége csupán 2%. A termelő által a kapcsolt vállalkozások részére történő értékesítésből szerzett 10%‑os további nyereség „rejtett” marad, és ezen értékesítéseket a kár elemzésekor költségeknek tekintik.

155.

A Bizottság az EJ Picardie és társai támogatása mellett azzal érvel, hogy a második fellebbezési jogalap elfogadhatatlan.

156.

Először is emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a kár megállapításának egyértelmű bizonyítékokon és a dömpingelt behozatalnak az Unió piacán lévő hasonló termékek árára gyakorolt hatásának a tárgyilagos vizsgálatán kell alapulnia. Konkrétabban a dömpingelt behozatalnak az árra gyakorolt hatása tekintetében e rendelet 3. cikkének (3) bekezdése azt a kötelezettséget írja elő, hogy vizsgálni kell, hogy a dömpingelt behozatallal történt‑e jelentős áralákínálás az uniós gazdasági ágazat valamely hasonló termékének árával való összehasonlításban, vagy hogy az ilyen behozatal hatása az árakat jelentős mértékben leszorítja‑e, vagy jelentős mértékben megakadályozza‑e azt az áremelkedést, amely egyébként bekövetkezett volna.

157.

E hatás értékelése vonatkozásában az alaprendelet 3. cikkének (5) bekezdése azt írja elő, hogy annak mindazoknak a gazdasági tényezőknek és mutatóknak az értékelésére ki kell terjednie, amelyek az uniós gazdasági ágazat helyzetét befolyásolják. E rendelkezés felsorolja azokat a különféle tényezőket, amelyeket figyelembe lehet venni, de előírja, hogy a felsorolás nem kimerítő, és ezen ismérvek közül egynek vagy többnek a fennállása sem ad szükségszerűen döntő útmutatást. ( 128 )

158.

E fellebbezési jogalap tekintetében két előzetes megjegyzést kell tenni.

159.

Először is, az előző pontban említett tényezők tekintetében fontos megkülönböztetni a makrogazdasági és a mikrogazdasági mutatókat. Másrészt az olyan makrogazdasági mutatókat érintően, mint például a termelés, a termelési kapacitás, a kapacitáskihasználás, az értékesítési volumen, a piaci részesedés, a foglalkoztatás, a növekedés, a termelékenység, a dömpingkülönbözet nagysága és a korábbi dömpingelt behozatal hatásaiból való felépülés, rá kell mutatni arra, hogy e mutatók a teljes uniós gazdasági ágazat – tehát az összes uniós termelő – adatain alapulnak. ( 129 ) Másrészt, ami a mikrogazdasági mutatókat illeti, ezek az átlagos egységárat, az egységköltséget, a munkaerőköltséget, a készleteket, a jövedelmezőséget, a cash‑flow‑t, a beruházásokat, a beruházások megtérülését és a tőkebevonási képességet foglalják magukban. Az ideiglenes rendelet (161)–(167) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az utóbbi tényezőket a mintába felvett uniós termelők által a Bizottság kárra vonatkozó kérdőívére adott válaszokból szerzett információk alapján vizsgálták meg. ( 130 )

160.

Úgy tűnik, hogy a második fellebbezési jogalap egyetlen konkrét mikrogazdasági kármutatóra irányul, nevezetesen az uniós gazdasági ágazat jövedelmezőségére. Mivel ez mikrogazdasági kár, a Bizottság a számításait az e kérdőívre adott válaszokra alapította. ( 131 )

161.

Másodszor a jövedelmezőség számítását az ideiglenes rendelet (161) preambulumbekezdése fejti ki, és annak eredményeit a rendelet 12. táblázata tünteti fel. A Bizottság magyarázata szerint „a mintában szereplő három uniós gyártó jövedelmezőségét oly módon állapította meg, hogy az értékesítési forgalom százalékos arányában megadta a hasonló termék független [európai] uniós vevőknek történő értékesítéséből származó adózás előtti nettó nyereséget”. Amint a Bizottság a Bíróság kérdéseire adott válaszaiban kifejti, az „a csoport termelési költsége – ideértve a kapcsolt értékesítő vállalkozás SG & A költségeit is – és az első független fogyasztó által fizetett ár közötti különbözet”. ( 132 ) Ebből következően a jövedelmezőség a két szám – azaz, egyrészről a vállalkozás termelési költsége, és másrészről az első független fogyasztó által fizetett ár – közötti különbözet.

162.

A fellebbezők a Törvényszék előtt az első jogalap ötödik részében azt állították, hogy „az uniós gazdasági ágazatot ért kár kiszámításához a Bizottság a Saint‑Gobain PAM esetében az e gyártó cégcsoportján belüli viszonteladásért felszámított árakat alkalmazta (transzferárak felhasználása), anélkül hogy értékelte volna e beszerzési árak önálló jellegét” ( 133 ). Konkrétabban a fellebbezők a Törvényszék előtt azzal érveltek, hogy a Bizottságnak a Saint‑Gobain PAM (Franciaország) termelési költségeit, valamint ehhez hozzáadva a Saint‑Gobain Germany, Spain és Italy megfelelő SG & A költségeit kellett volna felhasználnia, és e termelési költségeket össze kellett volna hasonlítania az említett kapcsolt értékesítő vállalkozások által az első független fogyasztó részére teljesített eladások árával. Ez a második módszer kiküszöbölte volna a Saint‑Gobain PAM és a kapcsolt vállalkozások között megállapodott értékesítési ár mesterséges növelését.

163.

A fellebbezők a Bíróság előtt a csoporton belüli áraknak az uniós gazdasági ágazat költségeinek számításába történő bevonására vonatkozóan a Törvényszék által tett megállapításokat vitatják. ( 134 ) A fellebbezők véleménye szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a megtámadott ítélet 302–311. pontjában, mivel csak a költségekre vonatkozó érveiket vizsgálta meg, a Saint‑Gobain PAM jövedelmezőségére vonatkozó érveiket nem.

164.

E tekintetben a Törvényszék megállapításait a megtámadott ítélet 305. és 306. pontja tartalmazza. A Törvényszék úgy vélte, hogy az, hogy a Saint‑Gobain PAM az érintett terméket nem csak közvetlenül értékesítette független ügyfeleknek, hanem közvetett módon, kapcsolt kereskedőkön keresztül is, nem volt hatással az előállítási költségek megállapítására. Az említett ítélet 307. pontjában a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy az, hogy bizonyos értékesítéseket kapcsolt társaságok közvetítésével teljesítettek, semmilyen hatással nincs a Saint‑Gobain PAM gyártási költségeinek kiszámítására, és ennélfogva az uniós gazdasági ágazatot ért kár értékelésére.

165.

E tekintetben hangsúlyozni kívánom, hogy a fellebbezőknek a Törvényszék és a Bíróság előtti érvelése a jövedelmezőség meghatározásának az első tényezőjével foglalkozik, azaz, a termelési költséggel. Az a megállapítás, amely szerint a termelési költségek meghatározása nem függ a csoporton belüli értékesítésektől, ténymegállapítás, amelyet fellebbezés keretében nem lehet vitatni. Fontos megjegyezni, hogy a Törvényszék a fellebbezők érvelésével ellentétben ( 135 ) nem azt állapítja meg, hogy a nyereség kiszámítása a Saint‑Gobain PAM és a kapcsolt vállalkozások között megállapodott csoporton belüli értékesítési áron alapult. Így azt az érvelést, amely szerint a Bizottság a csoporton belüli értékesítések miatt nem vette figyelembe a „rejtett” nyereséget, el kell utasítani, mivel ezen értékesítések nem voltak relevánsak a termelési költségek meghatározása szempontjából.

166.

A Bizottságnak a Bíróság előtt kifejtett magyarázatai alapján mindenesetre úgy tűnik, hogy az említett intézmény nem használta a csoporton belüli nyereségeket a Saint‑Gobain PAM jövedelmezőségének a kiszámításához. Amint a Bizottság azt elmagyarázta, először kiszámította az uniós mintába felvett gyártó által előállított egyes termékek termelési költségét. ( 136 ) Ezt a termelési költséget ezt követően összehasonlította az uniós piac első független ügyfele részére felszámított értékesítési árakkal. Másként fogalmazva, ha az uniós gyártó először kapcsolódó vállalkozásnak értékesíti a terméket, a Bizottság az e kapcsolódó vállalkozás által a független ügyfélnek felszámított árat használja fel. Így a jövedelmezőség számítása során nem vettek figyelembe olyan árat, amelyet ugyanazon uniós gyártó két kapcsolt vállalkozása egymás között számít fel. ( 137 ) Végezetül a mintába felvett, a kérdőívre válaszoló egyes uniós gyártók jövedelmezősége alapján a Bizottság összesítette az adatokat, és azokat átlagolta a „jövedelmezőség” nevű kármutató meghatározásához. ( 138 ) Úgy tűnik tehát, hogy a Törvényszék jogosan állapította meg a megtámadott ítélet 306. pontjában, hogy ha a gyártó termelési költségének a számításáról van szó, a csoporton belüli értékesítési áraknak nincs jelentőségük.

167.

Nem hiszem tehát, hogy a Törvényszékkel szemben kifogásolható az, hogy elfogadta a Bizottság megközelítését. Ezért úgy tűnik, hogy a kár megállapítása objektív bizonyítékokon alapult. E körülmények között azt javaslom, hogy a Bíróság a második fellebbezési jogalapot megalapozatlanság miatt utasítsa el.

168.

A fellebbezők az ötödik fellebbezési jogalapjuk első része keretében a harmadik, a különböző szervezeteknek a védelemhez való jog megsértésére való hivatkozást érintő képességére vonatkozó jogalap elfogadhatóságát vitatják.

169.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben három helyzetet azonosított, amelyek attól függnek, hogy ki terjeszti elő a kifogást. Az első helyzetben a CCCME a saját nevében jár el, és a saját eljárási jogainak a megsértésére hivatkozik. A második helyzetben a kifogást a CCCME tagjai és az I. mellékletben felsorolt egyéb jogi személyek terjesztik elő, és a vitatott rendeletet azon az alapon vitatják, hogy nem közöltek velük olyan információkat, amelyek az érdekeik védelméhez alapvetően fontosak. A harmadik helyzet két különböző forgatókönyvet foglal magában. Először is az említett mellékletben felsorolt egyéb jogi személyek azzal érvelnek, hogy a CCCME eljárási jogait megsértették. ( 139 ) Másodszor a CCCME tagjai a saját eljárási jogaik megsértésére hivatkoznak, abból adódóan, hogy a CCCME állítólagosan a tagjai eljárási jogait gyakorolta a dömpingellenes eljárás során. ( 140 )

170.

A fellebbezők a második és a harmadik helyzettel kapcsolatban terjesztenek elő kifogást.

171.

A fellebbezők a második helyzetet érintően azzal érvelnek, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 434–438. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a CCCME tagjai és kilenc másik fellebbező nem vett részt a vizsgálatban, így a dömping és a kár megállapításával kapcsolatos információk közlését érintő panaszuk elfogadhatatlan. A fellebbezők álláspontja szerint e személyek részt vettek a vizsgálatban, mivel együttműködtek a minta összeállításában, vagy maguk is részét képezték a mintának.

172.

Ezek az érvek azt a kérdést vetik fel, hogy a mintavételi kérdőívre való válaszadás és a mintában való részvételre való hajlandóság jogilag elegendő‑e ahhoz, hogy valamely exportáló gyártó az alaprendelet 5. cikkének (10) bekezdése értelmében érdekelt félnek minősüljön, aminek eredményeképpen e fél részesülhet az e rendelet által biztosított eljárási garanciákban.

173.

E kérdés megválaszolása előtt rá kell mutatni arra, hogy az ideiglenes rendelet (22) és (23) preambulumbekezdése ismerteti azt, hogy a Bizottság hogyan végezte a mintavételt a kínai gyártók tekintetében az alaprendelet 17. cikke alapján. A Bizottság kifejtette, hogy annak érdekében, hogy eldönthesse, szükséges‑e a mintavétel, és ha igen, kiválaszthassa a mintát, felkérte a Kínai Népköztársaság exportáló gyártóit, hogy nyújtsák be az eljárás megindításáról szóló értesítésben meghatározott információkat. ( 141 ) A Kínai Népköztársaság nyolcvanegy exportáló gyártója nyújtotta be a kért információkat, és járult hozzá a mintában való részvételhez; hetvennyolc exportáló gyártó volt felvehető a mintába. ( 142 ) A Bizottság az Unióba irányuló legnagyobb reprezentatív exportvolumen alapján ideiglenesen három együttműködő gyártóból álló mintát választott ki. Az alaprendelet 17. cikkének (2) bekezdésével összhangban kikérte az érintett ismert exportáló gyártóknak és a Kínai Népköztársaság hatóságainak a véleményét a minta kiválasztásával kapcsolatban. Néhány érdekelt fél kérésére a Bizottság bővítette a mintát annak érdekében, hogy az az Európai Unióba exportáló öt legnagyobb gyártót is magában foglalja. A Kínai Népköztársaságnak az Európai Unióban működő képviselete támogatta a végleges mintát. E leírásból és a Bizottság által a Bíróság előtti tárgyaláson adott magyarázatokból az következik, hogy valójában az exportáló gyártók három kategóriába tartoztak, nevezetesen először is az eljárás megindításáról szóló értesítésre válaszoló exportáló gyártók kategóriájába, akik így érdekelt feleknek minősültek, másodszor a mintába felvett exportáló gyártók kategóriájába, harmadszor pedig a minta összetételének a meghatározásában a Bizottsággal együttműködő exportáló gyártók kategóriájába.

174.

Az exportáló gyártók a Törvényszék előtt a saját védelemhez való joguk megsértésére hivatkoztak. E bíróság elutasította az elé terjesztett harmadik megsemmisítési jogalapot abban a részében, amelyben azt a mintába felvett exportáló gyártók és a többi együttműködő exportáló gyártó terjesztette elő. ( 143 ) A Bíróság előtt a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék a tényeket jogilag tévesen minősítette. ( 144 ) A fellebbezők álláspontja szerint a kérdőívre válaszoló személyeket a vizsgálatban részt vevő exportáló gyártónak kell minősíteni. ( 145 )

175.

E tekintetben meg kell jegyeznem, hogy nem vitatott, hogy bizonyos személyek együttműködtek a minta kiválasztása során, és e mintában szerepeltek is. Annak érdekében, hogy meg lehessen határozni e személyeknek a közigazgatási eljárásban való részvételének a jellegét, meg kell vizsgálni, hogy fennáll‑e valamilyen átfedés a vizsgálat résztvevőinek az alaprendelet 5. cikkének (10) bekezdése szerinti fogalma és a mintavételben részt vevőknek az említett rendelet 17. cikke szerinti fogalma között.

176.

Ugyanakkor az alaprendelet 5. cikkének (10) bekezdése szerint „az eljárás megindításáról szóló értesítésben közölni kell a vizsgálat megindítását”, és „meg kell határozni azt a határidőt, amelyen belül az érdekelt felek jelentkezhetnek, álláspontjukat írásban kifejthetik és információkat terjeszthetnek elő, ha az ilyen álláspontokat és információkat a vizsgálat során figyelembe kell venni”. Amint az már említésre került, ( 146 ) e rendelkezést az érdekelt feleknek az alaprendelet 5. cikkének (11) bekezdésében foglalt felsorolásával együtt kell értelmezni, amely „az érintett exportőröket, importőröket és az importőrök vagy exportőrök szervezeteit, továbbá az exportáló ország és a panaszosok képviselőit” foglalja magában. A fellebbezők lényegében azzal érvelnek, hogy ez a lista nem kimerítő, és a minta kiválasztásában részt vevő személyeknek, valamint azoknak a személyeknek, akiket e mintába felvettek, ugyanazt a jogállást kell biztosítani, mint az említett felsorolásban szereplőknek. Azt, hogy e felsorolás kimerítő‑e, a rendelet nem írja elő kifejezetten. ( 147 )

177.

Ugyanakkor az alaprendelet 17. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy azokban az esetekben, amikor a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták vagy az ügyletek száma nagy, a vizsgálat minták használatával a felek, termékek vagy ügyletek észszerű számára korlátozható. Az olyan vállalkozás tehát, amely valamely különleges vámban kíván részesülni, az említett rendelet 17. cikkének (2) bekezdése alapján kitöltheti a kérdőívet, ( 148 ) ami azonban a vizsgálatnak csak egy lépése.

178.

A fellebbezők azzal érvelnek, hogy mivel a Bizottság az alaprendelet 5. cikkének (10) bekezdése szerint bármely módon eljárhat, a mintavételi kérdőív benyújtása a módja annak, hogy az exportáló gyártó a vizsgálat megindításáról szóló értesítésre válaszul a Bizottsággal „kapcsolatba lépjen” az alaprendelet 5. cikkének (10) bekezdése alapján.

179.

Álláspontom szerint azonban az alaprendeletből nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az exportálók mintavételi kérdőívére való válaszadás az alaprendelet 5. cikkének (10) és (11) bekezdése értelmében vett érdekelt félnek minősít. Az alaprendelet általános rendszeréből ugyanis az következik, hogy az érdekelt félnek az e cikk értelmében vett fogalma eltér az alaprendelet 17. cikkében említett felek fogalmától.

180.

Először is az alaprendelet 17. cikkének (1) bekezdése, amely a mintavételre vonatkozik, lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy mintát válasszon ki, és ezáltal leszűkítse a felek, a termékek vagy az ügyletek számát azokban az esetekben, „amikor a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták vagy az ügyletek száma nagy” ( 149 ). E rendelkezésnek tehát az a célja, hogy a Bizottság számára lehetővé tegye, hogy a szereplők részhalmaza tekintetében gyűjtsön be és elemezzen adatokat annak érdekében, hogy szélesebb körű adatokra következtethessen. Másként fogalmazva ez lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy kevesebb és kezelhető mennyiségű adattal dolgozzon ahelyett, hogy az összes rendelkezésre álló adatot meg kelljen vizsgálnia. A Bizottság számára értelmetlen lenne a mintavételi kérdőívek használata, ha ez azt jelentené, hogy a kérdőív valamennyi kitöltője érdekelt félnek minősülne az alaprendelet 5. cikkének (1) bekezdése értelmében.

181.

Másodszor e rendelet 9. cikke (6) bekezdésének olvasatából az következik, hogy a szereplőknek két konkrét kategóriája van, azaz, „a 17. cikknek megfelelően jelentkező, de a vizsgálati körbe fel nem vett exportőrök vagy gyártók/termelők”, és „a mintában szereplő felek”. Úgy tűnik, hogy az alaprendelet 17. cikkére, és nem annak 5. cikkére való hivatkozás arra utal, hogy a mintavételben részt vevő személyek eltérnek az alaprendelet 5. cikkének (10) és (11) bekezdése értelmében vett érdekelt felektől.

182.

Hozzáfűzném, hogy az „érdekelt felek” és az „exportőrök” vagy „külföldi termelők”, „akik kézhez kapják a […] kérdőíveket”, szintén megkülönböztetésre kerülnek az 1994. évi dömpingellenes megállapodás 6.1. cikkében, amely szerint „[a] dömpingellenes vizsgálatban érdekelt valamennyi félnek tájékoztatást kell kapnia”, míg ezen megállapodás 6.1.1. cikke azt írja elő, hogy „[a] külföldi termelők exportőreinek, akik kézhez kapják a dömpingellenes vizsgálatban használatos kérdőíveket, legalább 30 napot kell biztosítani a válaszadásra”.

183.

Így meg kell állapítani, hogy az alaprendelet különböző szintű jogokat ír elő attól függően, hogy a hatálya alá tartozók közül mely személyekről van szó, azaz, a mintavételben részt vevő személyekről vagy a vizsgálatban részt vevő érdekelt felekről. E különbségtételből az következik, hogy az e személyeknek biztosított jogok eltérőek. Ami az érdekelt feleket illeti, az exportőröket képviselő szervezet kérheti az információk megtekintését (az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése), és a nyilvánosságra hozatalt (az alaprendelet 20. cikkének (1) bekezdése). Nem tűnik azonban úgy, hogy a mintavételben való részvétel is ilyen jogokat biztosítana. Álláspontom szerint az utóbbi csak a Bizottság által javasolt mintával kapcsolatban biztosít jogot ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsanak, a vizsgálat más elemeivel kapcsolatban nem.

184.

Következésképpen úgy tűnik a számomra, hogy a Törvényszék helyesen különböztette meg a vizsgálatban való részvételt vagy az szóban forgó információk közlésének a kérelmezését igazoló személyeket az alaprendelet 5. cikkének (10) bekezdése értelmében vett érdekelt felektől. ( 150 ) Az tehát a véleményem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor megállapította, hogy azok a személyek, akik kizárólag a mintavételben vettek részt, nem jogosultak kifogásolni, hogy nem közöltek velük olyan információkat, amelyeket közölni kellett volna velük.

185.

A harmadik helyzetet illetően a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a megtámadott ítélet 443–447. pontjában a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a CCCME csak azon tagjainak az eljárási jogait védheti, akik esetében bizonyított, hogy a vizsgálat során meghatalmazást adtak a CCCME számára arra vonatkozóan, hogy a nevükben a CCCME gyakorolja az eljárási jogaikat, miközben a CCCME a vizsgálat egésze során úgy járt el, mint a kínai gazdasági ágazatot teljes egészében képviselő szervezet. ( 151 )

186.

Konkrétan a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a Törvényszék helytelen jogi mércét alkalmazott, amikor megállapította, hogy a CCCME az alapeljárásokban nem gyakorolhatta sem az egyes társaságok, sem az érintett tagok eljárási jogait. Annak megállapításával, hogy a különböző társaságok és érintett tagok tekintetében nem áll fenn a locus standi, a Törvényszék helytelen jogi mércét alkalmazott, és a különböző társaságok és az érintett tagok védelemhez való jogát érvénytelenítette. Az az állítás, hogy a képviselő szervezetek eljárási jogai kisebb terjedelműek, mint az exportáló gyártóké, jogilag megalapozatlan.

187.

A megtámadott ítélet 144. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy valamely szervezet gyakorolhatja bizonyos tagjainak az eljárási jogait, feltéve, hogy e szervezet „a vizsgálat során kinyilvánította, hogy egyes tagjainak képviselőjeként kíván eljárni, ami azt feltételezi, hogy ez utóbbiakat ekkor megjelölték, és bizonyítani tudja, hogy megkapta tőlük azt a meghatalmazást, amely lehetővé teszi számára, hogy ezen eljárási jogokat a nevükben gyakorolja”. Ezen ítélet 445. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy „az iratokból kitűnik, hogy a jelen ügyben a CCCME a vizsgálat során nem így jelent meg a Bizottság előtt, hanem éppen ellenkezőleg, a vizsgálat egésze során úgy járt el, mint a kínai ágazatot teljes egészében képviselő szervezet”. A Törvényszék e megállapítását a CCCME által 2017. szeptember 15‑én az ideiglenes rendelettel kapcsolatban előterjesztett észrevételekre alapította. ( 152 )

188.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása alapvető jelentőséggel bír a dömpingellenes vizsgálat során. ( 153 ) Ezt a szabályt a Charta 41. cikke (2) bekezdése b) pontjának a figyelembevételével kell értelmezni, amely a megfelelő ügyintézéshez való jog összetevőjeként említi az iratbetekintéshez való jogot. Az iratbetekintéshez való jog lehetővé teszi a felek számára, hogy megismerjék a bizonyítékokat annak érdekében, hogy az álláspontjukat hatékony módon ismertethessék.

189.

Konkrétan az információknak az érintett vállalkozásokkal a vizsgálati eljárás során való közlése kontextusában e vállalkozások védelemhez való jogának a tiszteletben tartása feltételezi, hogy e vállalkozásoknak a közigazgatási eljárás során lehetőséget kellett volna biztosítani arra, hogy hatékonyan kifejtsék a hivatkozott tények és körülmények helytállóságával és relevanciájával kapcsolatos, valamint a Bizottság által a dömpingmagatartás fennállására és az abból eredő kárra vonatkozóan tett állításnak az alátámasztására felhasznált bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontjukat. ( 154 ) E követelményeket magában foglalja az alaprendelet 20. cikkének (1) és (2) bekezdése, amely szerint az exportőrök és az őket képviselő szervezetek „kérhetik azon lényeges tények és szempontok végső nyilvánosságra hozatalát, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére […] irányuló javaslatok alapulnak”.

190.

E rendelkezésből az következik, hogy a védelemhez való jog konkrét jogalanyokat egyedileg illet meg. ( 155 ) A Törvényszékkel ellentétben nem vélem úgy, hogy annak, hogy a védelemhez való jog tekintetében felmerülő szabálytalanságra csak az érintett személy hivatkozhat, az lenne az oka, hogy e jog megsértése természetét tekintve egyénhez kötődő jogsértés. ( 156 ) E tekintetben rá kell mutatnom arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy az egyénhez kötődő jogok megsértésével szemben más személy is védekezhet. ( 157 ) Álláspontom szerint annak az oka, hogy a dömpingellenes eljárásban a védelemhez való jog intuitu personae, abból ered, hogy e jogok szorosan összekapcsolódnak azzal a személlyel, akinek azt biztosították, mivel csupán maga a szóban forgó jogalany azonosíthatja a Bizottság intézkedéseinek az adott helyzet viszonylatában bekövetkező gazdasági és jogi hatását. Másként fogalmazva a dömpingellenes eljárásban, mivel a védelemhez való jog magát a jogalanyt érinti, kizárólag e jogalany gyakorolhatja e jogot. E jog kizárólagos jellege a védelemhez való jognak a közigazgatási eljárásban fennálló természetéből adódik, amely miatt más személy e jogot nem védheti. ( 158 ) Így a CCCME a képviselő szervezeti jogállásában jogosult arra, hogy a saját eljárási garanciáira hivatkozzon, amelyek a közigazgatási eljárásban való saját részvételéből erednek. ( 159 )

191.

Ezenfelül a szervezet tagsága nem jelenti azt, hogy az eljárási jogok és a védelemhez való jog automatikusan átszáll a szóban forgó szervezetre ezen eljárás vonatkozásában. Az ilyen átszállásra vonatkozó szándékot a szóban forgó szervezet tagjainak egyértelműen ki kell nyilvánítaniuk. Ha a szervezet gyakorolja a tagjainak az eljárási jogait, annak egyértelműen nyilatkoznia kell arról, hogy mely tagokat képvisel, és be kell mutatnia a részére adott meghatalmazást. Ez a követelmény az alaprendelet 5. cikkének (10) bekezdéséből ered, amely az érdekelt felek számára lehetővé teszi, hogy jelentkezzenek – ami a meghatalmazásuk bemutatását is magában foglalja – ( 160 ), és amely kifejezetten különbséget tesz az exportáló társaságok és az azokat képviselő szervezetek között. ( 161 )

192.

Ennek megfelelően az a véleményem, hogy a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy bizonyos tagok eljárási jogainak a dömpingellenes eljárás során való gyakorlása ahhoz a feltételhez kötött, hogy a szervezetnek ezen eljárás során – és nem ex post facto – bizonyítania kell a bizonyos tagok képviseletére vonatkozó szándékot. Amint azt a Törvényszék megállapította, az említett tagokat egyértelműen azonosítani kell, és a szervezetnek képesnek kell lennie annak bizonyítására, hogy e tagoktól olyan meghatalmazásban részesült, amely alapján a nevükben gyakorolhatja ezen eljárási jogokat. ( 162 ) Ebből következően, még ha a szervezetnek az alapszabálya értelmében célja is az adott gazdasági ágazat valamennyi gazdasági szereplőjének a képviselete, e szervezetnek ahhoz, hogy a tagjainak az eljárási jogait gyakorolja, valamennyi tagtól megfelelő meghatalmazásban kell részesülnie arra vonatkozóan, hogy az eljárási jogaikat a nevükben gyakorolhatja.

193.

A fellebbezők érvelésével ellentétben az eljárási jogoknak a dömpingellenes eljárásban való gyakorlása nem ugyanazt a logikát követi, mint az egyesületek bírósági eljárásban előterjesztett kollektív keresete. A Bíróság megállapította, hogy ha az egyesület olyan vállalkozások érdekeit védi, amelyek a saját nevükben jogosultak keresetet indítani, nem szükséges a tagok külön meghatalmazása. ( 163 ) Ezt eljárási előnyök igazolják, mivel ez felmenti az intézményt annak terhe alól, hogy ugyanazon határozat ellen nagy számban nyújtsanak be külön kereseteket. ( 164 ) A dömpingellenes vizsgálatok érdekelt feleinek eljárási jogait érintően azonban eltérő a helyzet. A védelemhez való jog egyéni jellege és terjedelme miatt a kollektív kereset nem mentesíti az intézményt annak terhe alól, hogy ugyanazon határozattal szemben számos azonos keresetet terjesztenek elő, hanem az eljárásban részt vevők több különféle keresetének kombinációjáról van szó, amely kereseteknek ezért azonosíthatóaknak és elkülöníthetőeknek kell lenniük.

194.

A jelen ügyben a vitatott rendelet (25) preambulumbekezdése azt írja elő, hogy a CCCME‑t olyan érdekelt félnek kell tekinteni, amely különösen a kínai öntvényágazat képviseletét látja el. ( 165 ) Megjegyzem azonban, hogy e preambulumbekezdésben semmi nem utal arra, hogy a CCCME az exportáló gyártókat egyénileg képviseli. Ezenfelül e rendelet (30) és (62)–(74) preambulumbekezdése a CCCME kéréseire hivatkozik, de nem említi, hogy azokra exportáló gyártók nevében került volna sor. Ezért úgy tűnik, hogy a vitatott rendelet arra utal, hogy a CCCME a saját nevében járt el a kínai öntvényágazat képviseletében.

195.

Rá kell mutatni arra, hogy a fellebbezők nem terjesztettek elő bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az exportáló gyártók bármelyike meghatalmazást adott a CCCME‑nek, vagy azt más módon feljogosította a Bizottság előtt a közigazgatási eljárás során való képviseletére, vagy hogy e társaságok a releváns időpontban a CCCME tagjai voltak. Ezért az, hogy a CCCME a dömpingellenes eljárás során azt állította magáról, hogy a Kínai Népköztársaság érintett ágazatában tevékenykedő valamennyi kínai gyártót képviselő egyesület, és hogy a Bizottság ilyenként elismerte, nem elég ahhoz, hogy a CCCME a dömpingellenes eljárás során valamennyi tagja eljárási jogait gyakorolhassa.

196.

Az tehát az álláspontom, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 444. pontjában megállapította, hogy az egyesület azon lehetőségének, hogy a dömpingellenes eljárás során egyes tagjainak eljárási jogait gyakorolja, az a feltétele, hogy az egyesület a vizsgálat során kinyilvánította, hogy egyes tagjainak képviselőjeként kíván eljárni, ami azt feltételezi, hogy ez utóbbiakat ekkor megjelölték, és bizonyítani tudja, hogy megkapta tőlük azt a meghatalmazást, amely lehetővé teszi számára, hogy ezen eljárási jogokat a nevükben gyakorolja.

197.

Ezt a következtetést nem vonja kétségbe az alaprendelet 20. cikke sem, amely azt írja elő, hogy a képviselő szervezetek kérhetik az azon lényeges tényekre és szempontokra vonatkozó információkat, amelyeken többek között a végleges intézkedések bevezetésére irányuló javaslatok alapulnak. Amint az a fentiekben megállapításra került, e rendelkezést e rendelet (29) preambulumbekezdésével összhangban kell értelmezni, amely az eljárásban részt vevő feleket az érdekeik védelme céljából megillető eljárási jogokhoz való kapcsolódást hangsúlyozza. A nyilvánosságra hozatalhoz fűződő, az alaprendelet 20. cikke szerinti jog alapvető pillérét képezi az érdekelt felek védelemhez való jogának, ( 166 ) ezért az érintett félnek a vizsgálatban való részvételét követeli meg ahhoz, hogy e fél a későbbiekben az esetleges hiányosságokkal kapcsolatban az uniós bírósági fórumok előtt panaszt tegyen.

198.

Így az az álláspontom, hogy a Törvényszék jogosan állapította meg, hogy a harmadik jogalapot, amely a Bizottsággal szemben azt rótta fel, hogy a fellebbezőkkel nem közölt a dömping és a kár megállapítása szempontjából releváns információkat, a CCCME a saját nevében a kínai gazdasági ágazat egészét képviselő egyesületként eljárva felhozhatja, és jogosan utasította el elfogadhatatlanság miatt az e jogalappal összefüggésben a CCCME tagjai és a megtámadott ítélet I. mellékletében megnevezett többi jogi személy által megfogalmazott érveket. ( 167 )

199.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy az ötödik fellebbezési jogalap első részét utasítsa el.

200.

A második rész a megtámadott ítélet azon részéhez kapcsolódik, amely a CCCME azon állítására vonatkozik, amely szerint a Bizottságnak a számításokat összesített formában át kellett volna adnia, különösen ami egyrészt i. a rendes értéket, ii. a kínai import által az árakra gyakorolt hatást, és iii. a kár megszüntetéséhez szükséges mértéket, másrészt pedig a makrogazdasági mutatókra vonatkozó becsléseket illeti. ( 168 ) Az uniós gazdasági ágazatnak okozott kár értékelését lehetővé tévő mikrogazdasági és makrogazdasági mutatók vizsgálatának alapjául szolgáló számítások esetében a CCCME az ideiglenes rendelet (137)–(166) preambulumbekezdésében szereplő, mutatók és évek szerint lebontott összesített számadatokat kapta meg. ( 169 )

201.

A CCCME az első kifogásával a megtámadott ítélet 507. pontját vitatja, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a bizalmas adatok összesített formában történő bemutatása nem feltétlenül teszi lehetővé azok bizalmas jellegének megszüntetését, és a makrogazdasági kármutatók nyilvánosságra hozatalát nem kell elrendelni, mivel bizalmasak. ( 170 ) Konkrétan a CCCME egyrészt azzal érvel, hogy mivel a Bizottság nem hivatkozott arra, hogy az összesített makrogazdasági káradatok önmagukban bizalmasak, a Törvényszék nem hivatkozhatott erre az érvre anélkül, hogy ne járna el jogellenes módon a Bizottság helyett. A vitatott rendelet (130) preambulumbekezdése nem az adatok bizalmasságára, hanem azok valóságosságára vonatkozik. A CCCME másrészt azzal érvel, hogy a becsült makrogazdasági kármutatóknak a Törvényszék általi jogi minősítése, amely szerint ezen adatok bizalmasak, téves. A teljes uniós gazdasági ágazat összesített adatainak a nyilvánosságra hozatala nem tette lehetővé az érdekelt felek számára, hogy az adatok pontosságát ellenőrizzék, különösen a becslések esetében.

202.

Először is hangsúlyozni kell, hogy az információhoz való hozzáféréshez való jognak és az információ nyilvánosságra hozatalára vonatkozó kötelezettségnek az a célja, hogy a felek megismerhessék a bizonyítékokat annak érdekében, hogy hatékonyan kifejezhessék az álláspontjukat. ( 171 ) A nyilvánosságra hozatalra vonatkozó kötelezettséget az alaprendelet 20. cikke írja elő.

203.

Ami azt az érvet illeti, amely szerint a Bizottság sem a közigazgatási eljárás során, sem a Törvényszékhez benyújtott írásbeli beadványaiban nem minősítette hivatalosan bizalmasnak a makrogazdasági mutatóra vonatkozó összesített becsléseket, rá kell mutatni arra, hogy a Bizottság azzal érvel, és a tárgyaláson a Bíróság előtt – anélkül, hogy a fellebbezők vitatták volna – megerősítette, hogy ezen adatok soha nem léteztek. Mivel nem vitatott, hogy az összesített adatok soha nem léteztek, egyértelmű, hogy a Bizottság nem minősíthette azokat hivatalosan bizalmasnak sem a közigazgatási eljárás során, sem a Törvényszékhez benyújtott írásbeli beadványaiban. Így azt javaslom, hogy a Bíróság a fellebbezők által előterjesztett ezen eljárásjogi érvet utasítsa el.

204.

Ami azt az érvet illeti, hogy az egyetlen döntő kérdés az, hogy a makrogazdasági adatok még összesített formában is bizalmasak‑e, emlékeztetni kell arra, hogy a Timex kontra Tanács és Bizottság ítéletben ( 172 ) a Bíróság megállapította, hogy minden nem bizalmas információt, függetlenül annak forrásától, nyilvánosságra kell hozni annak érdekében, hogy a panaszos meggyőződhessen arról, hogy a tényállást helyesen állapították‑e meg az ügyben. Az Al‑Jubail ítéletben ( 173 ) az információhoz való hozzáférés jogát a Bíróság a meghallgatáshoz való jog részének tekintette, és ekként kezelte. Az uniós intézményeknek kellő gondossággal kell eljárniuk az azt érintő kötelezettségük teljesítése során, hogy a felek sikeres védekezéséhez szükséges valamennyi információt rendelkezésre bocsássák, egyidejűleg biztosítva a dömpingellenes vizsgálatban alapvető szerepet játszó panaszosok és az együttműködő gyártók védelmét.

205.

Az információ rendelkezésre bocsátásának a kötelezettségét a gondossági kötelezettséggel összhangban kell gyakorolni, amely „az illetékes hatóság arra vonatkozó kötelezettsége, hogy az egyedi ügy valamennyi releváns vonatkozását alaposan és pártatlanul megvizsgálja”, ( 174 ) és ez szükségszerűen magában foglalja a közigazgatási hatóság bizonyos mérlegelési jogkörét. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az információhoz való jogra irányadó elveket össze kell egyeztetni a bizalmasság követelményével, és különösen az intézményeknek az üzleti titok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségével. ( 175 ) E tekintetben az intézmények azon kötelezettsége, hogy biztosítsák az olyan információ bizalmas kezelését, amelynek a hozzáférhetővé tétele jelentős mértékben hátrányosan érintené az információt szolgáltató vállalkozást, nem foszthatja meg a többi érintett felet – különösen az exportőröket – az alaprendeletben előírt eljárási garanciáktól, és a számukra az ugyanezen rendelkezésekben elismert jogok lényegi tartalmát nem üresítheti ki. ( 176 )

206.

Így az adatok bizalmassága egyensúly kialakítását követeli meg az (eljárást kezdeményező és a vizsgálatot megalapozó panaszt benyújtó) uniós gyártók adatainak a védelme, valamint a harmadik országbeli exportáló gyártók és az azokat képviselő szervezetek jogai között.

207.

A jelen ügyben igaz, hogy az adatok összesített formában való ismertetése korlátozza a CCCME lehetőségét arra, hogy a szóban forgó adatok helyességét ellenőrizze. Az e jogok és a bizalmas adatok védelme között kialakítandó egyensúly fényében azonban meg kell állapítani, hogy az adatok e formában való ismertetése nem jelenti szükségszerűen a CCCME védelemhez való jogának a megsértését. E tekintetben fontos hangsúlyozni, hogy a makrogazdasági adatokat – függetlenül attól, hogy harmadik országbeli gyártókat vagy uniós gyártókat érintenek‑e – védeni kell, ha piaci ismereteken alapulnak, mivel e gyártók együttműködése képezi a dömpingellenes vizsgálat alapját.

208.

Rá kell mutatni arra, hogy a Törvényszék már megállapította, hogy az érintett uniós gyártóknak a szóban forgó termékre vonatkozó becsült termelését, amelyet a Bizottság a felhasználás számítása során alapul vett, jogosan tekintették bizalmasnak, mivel az a piacnak a panaszosok általi ismeretén alapult. A Törvényszék ily módon úgy ítélte meg, hogy a Bizottság azáltal, hogy a teljes termelés mennyiségének megadására szorítkozott, az alaprendeletnek megfelelően járt el. ( 177 ) Egyetértek ezzel a megközelítéssel, mivel a dömpingellenes vizsgálatok alapulhatnak kis számú gyártó vagy kis piaci szegmens által szolgáltatott adatokon. ( 178 ) Még ha az adatok összesített formában vannak, vagy becsléseken alapulnak is, elméletileg ki lehet következtetni olyan gazdasági adatokat, amelyek bizonyos gazdasági ágazatbeli szereplőkre, bizonyos termékekre vagy egy bizonyos társaságra vonatkoznak, így következtetés útján feltárhatók bizonyos üzleti titkok.

209.

A jelen ügyben a Bizottság a vitatott rendelet (130) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy az adatforrások tényleges adatok és „az uniós gazdasági ágazat többi szereplője esetében […] a panaszosok becslései” voltak. Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy az, hogy a panaszosok becsléseket nyújtottak be az uniós gazdasági ágazat többi szereplője tekintetében, azt jelenti, hogy e becsléseket az e gazdasági ágazatra vonatkozó piaci ismereteikre alapozták. A piaci értesülésekre alapított beadványok – még ha azok csupán becslések is, és még ha összesített formában is közlik azokat –feltárhatják a panaszosoknak vagy a dömpingellenes eljárás együttműködő gyártóinak az üzleti titkait, így azok a természetüknél fogva bizalmasak, amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 507. pontjában megállapította. A Törvényszék tehát nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor e pontban azt állapította meg, hogy a makrogazdasági adatok az összesített formában való közlés esetén is lehetnek továbbra is bizalmasak. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság az első kifogást utasítsa el.

210.

A második és a harmadik kifogást együttesen kell vizsgálni, mivel mindkettő a megtámadott ítélet indokolásának ugyanarra a részére vonatkozik. Először is a CCCME azzal érvel, hogy a megtámadott ítélet 509. pontjában a Törvényszék eltorzította a tényeket, amikor megállapította, hogy a CCCME által kért összesített áralákínálási számítások nem léteznek, mivel az áralákínálást kizárólag exportáló terméktípusonként és gyártónként számították ki. A CCCME azzal érvel, hogy e tekintetben bizonyítékot szolgáltatott, és a Bizottság számára nem lehetséges az alákínálást az áradatoknak az uniós gazdasági ágazat szintjén való összesítése nélkül kiszámítani.

211.

Először is rá kell mutatni arra, hogy a vitatott rendelet (24) preambulumbekezdésében a Bizottság kijelentette, hogy a CCCME által kért összesített alákínálási számítások nem léteznek, mivel az alákínálási számításokat csak terméktípusonként és exportáló gyártónként végezte el. Ily módon a mintába bevont valamennyi kínai exportáló gyártó megkapta az áralákínálási számításokat minden egyes általa exportált terméktípus tekintetében. A CCCME azzal érvel, hogy a Bizottság számára az alákínálási számítások összesítése nélkül nem lehetséges annak megállapítása, hogy „a mintában szereplő uniós gyártók összértékesítéseinek 62,6%‑a esetében kínáltak az árak alá” ( 179 ). Rá kell azonban mutatni arra, hogy a CCCME nem terjeszt elő bizonyítékot e kifogás alátámasztása érdekében. Így a CCCME által hivatkozott eltorzítás nem bizonyított. A CCCME csupán hivatkozik a tények elferdítésére, de azt nem támasztja alá.

212.

Másodszor a CCCME azzal érvel, hogy a Törvényszék helytelen jogi mércét alkalmazott annak megállapításakor, hogy az alákínálási számítások összesített formában való nyilvánosságra hozatala túlzott terhet jelentene az alaprendelet 20. cikkének való megfelelés szempontjából. A tárgyaláson a CCCME hozzáfűzte, hogy az ilyen adatok elkészítése alig telne időbe.

213.

Az a kérdés merül fel, hogy a Bizottság köteles‑e arra, hogy a védelemhez való jog védelme érdekében a meglévő adatok alapján új dokumentumokat hozzon létre. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az új dokumentumoknak a Bizottság általi elkészítése a panaszosokat és más együttműködő vállalatokat érintő információk kiadását jelenti. Így, mivel az esetlegesen lehetővé tenné más érdekelt felek számára, hogy üzleti titkokhoz hozzáférjenek, az nem tekinthető gazdasági adatokat tartalmazó táblázat automatizált létrehozásának. A gondossági kötelezettség fényében, amelynek alapján a Bizottságnak alaposan és pártatlanul meg kell vizsgálnia az egyedi ügy valamennyi releváns vonatkozását, ( 180 ) a Bizottságnak valójában minden olyan információt mérlegelnie kell, amelyet közölni kíván.

214.

A gyakorlatban a Bizottságnak a dömpingellenes eljárás során nyilvánosságra hozott minden olyan dokumentum esetében, amely új összesített adatot tartalmaz, el kell döntenie, hogy ezen adatok sértik‑e azon adatok bizalmasságát, amelyeket a felek a Bizottságra bíztak, és amelyek a Bizottság birtokában vannak. Így az új összesített adatok generálása és nyilvánosságra hozatala a Bizottságtól azt kívánja meg, hogy egyensúlyt teremtsen a bizalmasság és a kérdéses felek védelemhez való joga között. Bár a Bizottság munkaterhére önmagában nem lehet kifogásként hivatkozni, az tényezője ezen egyensúly meghatározásának, mivel a panaszosok vagy az együttműködő felek adatainak maga a védelme függhet e munkatehertől. Másként fogalmazva, ha a Bizottság rendszeresen köteles új összesített adatok létrehozására, annak meghatározására is köteles, hogy ezen adatok nyilvánosságra hozatala sérti‑e a felek által a Bizottságra bízott adatok bizalmasságát. Ezen utóbbi követelményt az egyensúly megteremtésekor figyelembe kell venni. Így egyetértek a Törvényszék azon megállapításával, amely szerint a jelen ügyben a CCCME által kért információk mennyisége olyan nagy, hogy az akadályozhatná a Bizottság működését és vizsgálatát abban az esetben, ha ezen információk összességét rendelkezésre kellene bocsátania olyan formában, amely kizárólag a CCCME igényeihez igazodik. ( 181 )

215.

A Törvényszék a megtámadott ítélet 513. pontjában lényegében megállapította, hogy a CCCME rendelkezésére álltak „azok a lényeges ténybeli elemek és szempontok, amelyek alapján a Bizottság végleges intézkedések elfogadását tervezte”, és így „e szervezet hatékonyan védhette érdekeit, mint a kínai gazdasági ágazatot képviselő egyesület”. Következésképpen a Törvényszék ténybeli értékelése alapján meg kell állapítani, hogy a CCCME képes volt az érdekeinek a védelmére, ami a megtámadott ítélet 511. és 512. pontjában elkövetett bármely hibát jelentéktelenné tesz.

216.

Végezetül a CCCME lényegében azzal érvel, hogy a Törvényszék által a megtámadott ítélet 511. és 512. pontjában tett megállapítások sértik az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdését, mivel a CCCME‑vel szemben megtagadták a kért adatokhoz való hozzáférést még abban az esetben is, amikor ezen adatok nem voltak bizalmasak, vagy azokat nem bizalmas módon nyilvánosságra lehetett volna hozni. Ezenfelül a CCCME arra hivatkozik, hogy a Törvényszék nem teremtett egyensúlyt a bizalmassági aggályok és a védelemhez való jog között, mivel megtagadta a makrogazdasági adatoknak a CCCME‑vel összesített formában való közlését.

217.

Az, hogy a CCME nem ért egyet a Törvényszék azon megállapításával, hogy a CCCME rendelkezésére álltak a lényeges ténybeli elemek és szempontok, ténykérdéshez kapcsolódik, ezért nem vethető fel a fellebbezés keretében. A CCCME által a Bíróság elé terjesztett állítások nem elégségesek annak bizonyítására, hogy az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése tekintetében téves jogalkalmazásra került sor. Konkrétan, amint arra a megtámadott ítélet 451–470. és 484–504. pontja rámutatott, a Törvényszék a Bizottság által a CCCME védelemhez való jogára vonatkozóan elvégzett értékelést részletesen vizsgálta.

218.

Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy utasítsa el az ötödik fellebbezési jogalap második részét.

219.

A CCCME először is azzal érvel, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 254. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor e szervezet számára – a termékkódokban foglalt információkon kívül – nem biztosított hozzáférést a termékek tulajdonságaira vonatkozó információkhoz, mivel ez az információ nem teszi lehetővé a szervezet számára a védelemhez való jogának a megfelelőbb védelmét. A CCCME azzal érvel, hogy jogilag téves, hogy csupán az együttműködő exportáló gyártók lehetnek jogosultak arra, hogy kiigazítást kérjenek, és hogy emiatt ezen információ az átfogó piaci ismeretekkel rendelkező CCCME számára nem lenne hasznos.

220.

A CCCME arra hivatkozik, hogy a Törvényszék alapvetően az érdekelt felek alkategóriáját hozta létre, különbséget téve a képviselő szervezetek és az egyéb érdekelt felek között, ami sérti az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdését. A CCCME azzal érvel, hogy az exportáló gyártókat képviselő szervezet, ezért bármi, ami a tagjainak releváns, a CCCME számára is releváns. Az álláspontjának alátámasztása érdekében a CCCME az 1985. március 20‑i Timex kontra Tanács és Bizottság ítéletre ( 182 ) hivatkozik, azzal érvelve, hogy a Bizottságnak legalább azt az információt rendelkezésre kellett bocsátania, amely lehetővé tette a CCCME számára, hogy azonosítsa a kérdéses tételeket annak érdekében, hogy meggyőződhessen arról, hogy az intézmények helyesen állapították‑e meg a tényeket. ( 183 )

221.

Először is rá kell mutatni arra, hogy a Törvényszék, amint az a megtámadott ítélet 451–470. és 484–504. pontjából kitűnik, mérlegelte a védelemhez való jogot és a bizalmasságot érintő aggályokat, amit nem is vitattak.

222.

Ami a termék tulajdonságaira vonatkozó információkhoz való kérelmezett hozzáférést illeti, a CCCME a Törvényszék előtt kifogásolta, hogy a Bizottság az indiai és az uniós gyártók termékei vonatkozásában, amelyeket az importált termékekkel összehasonlítottak, a termékkódokban szereplő tulajdonságokon kívül más információkat nem közölt a CCCME‑vel. A Törvényszék a megtámadott ítélet 523. és 524. pontjában különbséget tesz az exportáló gyártó és a CCCME helyzete között. Az utóbbi a jelen ügyben a teljes kínai gazdasági ágazatot képviselő szervezet. ( 184 ) A Törvényszék megállapította, hogy a termék tulajdonságaira vonatkozó információk nem tennék lehetővé a CCCME számára a szóban forgó termékek megfelelő összehasonlítását, mivel főszabály szerint nem rendelkezik a mintába felvett kínai exportáló gyártók által forgalomba hozott, az indiai termékekkel összehasonlított termékmodellekkel.

223.

Ez az értékelés a számomra nem tűnik téves jogalkalmazáson alapulónak, még akkor sem, ha különbséget tesz a képviselő szervezet számára hozzáférhetővé tett lényeges tények és szempontok, valamint az egyéb érdekelt felek számára hozzáférhetővé tett lényeges tények és szempontok között. Az a véleményem, hogy a Bizottság különbséget tehet a képviselő szervezetek és az exportáló gyártók között, mivel megfelelő egyensúlyt kell teremtenie a védelemhez való jog és a bizalmasság védelme között. ( 185 ) Mivel az információ a termékek tulajdonságaira vonatkozik, és ezáltal üzleti titoknak minősül, a Bizottságnak azt védenie kell. Ebből következően a Bizottság a fent említett egyensúly megteremtésekor különbséget tehet az ezen információkhoz való hozzáférést kérő jogalanyok között, és különbséget is kell tennie.

224.

Másodszor a CCCME a megtámadott ítélet 529. pontját kifogásolja, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a dömpingellenes eljárás során a CCCME részére megadták a behozatalok mennyisége számításának a Bizottság által alkalmazott módszerét érintő valamennyi információt. A CCCME álláspontja szerint ezen értékelés figyelmen kívül hagyja, hogy a szóban forgó behozatali adatok nem voltak nyilvánosan hozzáférhető információk. A behozatali mennyiségek meghatározása igen bonyolult, több feltételezésen alapuló számítást foglalt magában, és az adatok nagyrészt a panaszosok által megadott információn és módszereken alapultak. A CCCME azzal érvel, hogy teljes mértékben észszerűtlen az érdekelt féltől azt várni, hogy reprodukálja az ilyen bonyolult számítást, amely több szintet és számos feltételezést foglal magában, miközben a Bizottság azt könnyen nyilvánosságra hozhatta volna, mivel az nem tartalmazott bizalmas információt, és ezen adatok és számítások lényeges tényeket és szempontokat képeztek.

225.

Mindenekelőtt rá kell mutatni a Törvényszék által tett bizonyos ténymegállapításokra.

226.

Először is a dömpingellenes eljárás során a CCCME‑t tájékoztatták a behozatalok mennyiségének a Bizottság által alkalmazott számítási módszeréről. Közelebbről ismerte i. a Kínai Népköztársaságból, az Indiai Köztársaságból és más harmadik országokból származó behozatalok tekintetében azoknak az ex73251000 általános KN‑kód 2014‑ben történt bevezetését megelőző korábbi alkódok alá sorolt arányát, ii. az ex73259900 általános KN‑kódból a Kínai Népköztársaságból, az Indiából és más harmadik országokból származó behozatalok megállapítása céljából kivonandó állandó összeget, valamint iii. a vízelvezető‑aknarácsok kizárása céljából az összes behozatalból levonandó százalékos arányt.

227.

Másodszor, mivel az e behozatalok megállapításához felhasznált adatok az Eurostat által szolgáltatott statisztikákból származtak, amelyek a Comext nyilvános adatbázisban elérhetők, a CCCME rendelkezésére állt minden olyan hasznos információ, amely lehetővé tette a Bizottság azon számításainak reprodukálását, amelyek közlését kérte.

228.

Így, ha a CCCME ellenőrizni kívánta a Bizottság számításainak a megbízhatóságát, a rendelkezésére álltak az ehhez szükséges adatok. A jelen ügyben a CCCME nem támasztja alá azt az állítást, hogy a számításokat nem tudja reprodukálni. Észszerű elvárni, hogy az olyan érdekelt fél, mint a CCCME, a szóban forgó számításokat maga ellenőrizze. Például a Bricmate ítéletben ( 186 ) az érdekelt felek a szóban forgó termékek átlagos importárainak a pontosságát vitatták bizonyos tagállamok tekintetében. Így a nemzeti bíróság által felvetett kételyek, amelyek a dömpingellenes intézkedések felülvizsgálatához vezettek, alá voltak támasztva. ( 187 ) Következésképpen álláspontom szerint a Törvényszék helyesen állapította meg, hogy a CCCME‑nek a rendelkezésére állt minden olyan információ, amely szükséges volt ahhoz, hogy reprodukálja a Bizottság azon számításait, amelyeknek a nyilvánosságra hozatalát kérte. ( 188 )

229.

Harmadszor a CCCME a megtámadott ítélet 538. pontjában foglalt értékelést kifogásolja amiatt, hogy a Törvényszék a tényleges összesített adatokat és becsléseket tévesen minősítette bizalmasnak. A CCCME azzal érvel, hogy mivel ezen adatok nem voltak bizalmasak, azokat az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése értelmében közölni kellett az érdekelt felekkel, és azok az e rendelet 20. cikkének (2) bekezdése értelmében vett lényeges tényeknek és szempontoknak minősültek.

230.

Rá kell mutatni arra, hogy a CCCME vitatja a megtámadott ítélet 538. pontjában szereplő, azon megállapítást, amely szerint a Bizottságnak nem kell ilyen különbséget tennie az Európai Uniót ért kár értékelésekor, mivel azt az uniós gazdasági ágazat egésze tekintetében értékeli. Bár ez igaz, ezen értékelési kritérium nem elegendő annak igazolásához, hogy a szóban forgó tényleges összesített adatokat és becsléseket nem közlik a CCCME védelemhez való jogának a védelme érdekében. A Bizottság így köteles lehet arra, hogy e dokumentumot a védelemhez való jog védelme érdekében generálja. A jelen ügyben azonban a Törvényszék azt állapította meg – és e megállapítást a CCCME sem vitatta a fellebbezésben –, hogy egyrészt a mintába felvett gyártók és a többi panaszos valós adatai, másrészt pedig a fennmaradó gyártókra vonatkozó becslések – még összesített formában is – bizalmas jellegűek. Álláspontom szerint ezek az indokok elegendőek annak igazolásához, hogy ezen adatokat nem közlik a CCCME‑vel.

231.

Ennek megfelelően azt javaslom, hogy a Bíróság az ötödik fellebbezési jogalap harmadik részét és az ötödik fellebbezési jogalapot teljes egészében utasítsa el.

232.

A Bíróság arra kért, hogy kizárólag az elfogadhatatlansági kifogásokat és az első fellebbezési jogalap első részét, valamint a második és az ötödik fellebbezési jogalapot elemezzem. Mivel a fellebbezés végső elbírálása a Bíróságnak nem csupán az említett kifogásokról és fellebbezési jogalapokról szóló határozatától, hanem az első fellebbezési jogalap második részével és a harmadik és a negyedik fellebbezési jogalappal kapcsolatos határozatától is függ, a jelen ügyben nem teszek javaslatot a költségek viselésére.

233.

A fentiekre tekintettel a Bíróságnak az első fellebbezési jogalap második részére, valamint a harmadik és a negyedik fellebbezési jogalapra vonatkozó értékelésének a sérelme nélkül azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el az első fellebbezési jogalap első részét, valamint a második és az ötödik fellebbezési jogalapot.