1.

A Bázel III nemzetközileg elfogadott intézkedéscsomag, amelyet a 2007–2009‑es pénzügyi válságra válaszul a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság dolgozott ki, és amelynek célja a bankok szabályozásának, felügyeletének és kockázatkezelésének megerősítése. A Bázel III keretrendszernek és Európai Unióban való végrehajtásának egyik fő eleme a „tőkeáttételi mutató” bevezetése, amelyet a bank tőkemennyiségét az intézmény teljes kitettségének mértékével elosztva, százalékban kifejezve kell kiszámítani. A tőkeáttételi mutató segítségével értékelhetővé válik a bankok túlzott tőkeáttételi kockázatnak való kitettsége, amelynek folytán arra kényszerülhet, hogy az üzleti tervében nem tervezett intézkedéseket hozzon, beleértve az eszközök kényszereladását, ami jelentős veszteségeket okozhat.

2.

Fellebbezésével az Európai Központi Bank (EKB) vitatja a Törvényszék 2021. április 14‑i Crédit Lyonnais kontra EKB ítéletét, ( 2 ) amely megsemmisítette az EKB‑nak a Crédit Lyonnais bizonyos szabályozott takarékszámlákhoz kapcsolódó kitettségei tekintetében a tőkeáttételi mutatóra vonatkozó követelmények alóli teljes mentességet elutasító határozatát.

3.

A jelen fellebbezés egy rendszerszintű és alkotmányos jellegű kérdést vet fel: az uniós bíróságok felülvizsgálatának terjedelmét a más intézmények által hozott olyan közigazgatási határozatok jogszerűségének értékelése során, amelyek esetében ezen intézmények mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek.

4.

Többször elhangzott már, hogy ez a téma – az uniós jogászok számára legalábbis – „csak erős idegzetűeknek” való, ( 3 ) mivel jelentős viták tárgyát képezi a gyakorló jogászok és a tudomány képviselői között. ( 4 ) Így ez az ügy lehetőséget kínál a bíróságnak, hogy jobban megvilágítsa ezt a kérdést. Kétségtelen, habár bőséges (és véleményem szerint általában szilárd) ítélkezési gyakorlat létezik ebben a kérdésben, úgy gondolom, hogy a felülvizsgálat terjedelmével kapcsolatosan hasznos lenne bizonyos kulcsfontosságú fogalmak és elvek további tisztázása.

5.

A Crédit Lyonnais a francia jog szerint alapított részvénytársaság, amely hitelintézetként működési engedéllyel rendelkezik. A Crédit Agricole SA leányvállalata, és ekként az EKB közvetlen prudenciális felügyelete alá tartozik.

6.

2015. május 5‑én a Crédit Agricole a saját, és a Crédit Agricole csoporthoz – amelynek a Crédit Lyonnais is a tagja – tartozó jogalanyok nevében kérte az EKB‑tól, hogy engedélyezze számára, hogy a tőkeáttételi mutató számítása során figyelmen kívül hagyja a nála jegyzett szabályozott termékek ( 5 )körébe tartozó azon összegek által képzett kitettségeket, amelyeket át kellett adnia a Caisse des dépôts et consignations (letéti pénztár, CDC) francia állami intézménynek. E kérelmet a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések: HL 2013. L 208., 68. o.; HL 2013. L 321., 6. o.; HL 2017. L 20., 2. o.) alapügyben alkalmazandó változata ( 6 ) 429. cikkének (14) bekezdése alapján terjesztették elő. ( 7 )

7.

Az 575/2013 rendelet alapügyben alkalmazandó változata 429. cikkének (14) bekezdése szerint „[a]z illetékes hatóság engedélyezheti, hogy az intézmény a kitettségértékben ne vegye figyelembe azokat a kitettségeket, amelyek esetében valamennyi alábbi feltétel teljesül: (a) közszektorbeli intézménnyel szembeni kitettségek; (b) a 116. cikk (4) bekezdésében foglaltak szerint kezelik őket; (c) olyan letétekből erednek, amelyeket az intézmény jogilag köteles az a) pontban említett közszektorbeli intézménynek közérdekű befektetés céljából átadni”.

8.

2016. augusztus 24‑én az [EKB]‑nak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló 1024/2013/EU tanácsi rendelet 4. cikke (1) bekezdésének d) pontja és 10. cikke, ( 8 ) valamint az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése alapján az EKB elfogadta a ECB/SSM/2016–969500TJ5KRTCJQWXH05/165 határozatot (a továbbiakban: a 2016. évi határozat), amely alapján megtagadta annak engedélyezését, hogy a Crédit Agricole tőkeáttételi mutatójának számítása során figyelmen kívül hagyja a CDC tekintetében fennálló kitettségeit, amelyek a szabályozott megtakarítás keretében elhelyezett betétek azon részéből állnak, amelyeket felperes köteles ezen intézménynek átadni.

9.

A Crédit Agricole megtámadta a 2016. évi határozatot a Törvényszék előtt, amely 2018. július 13‑i ítéletével megsemmisítette azt. ( 9 ) A Törvényszék megállapította, hogy az EKB a Crédit Agricole kérelmének vizsgálata során (i) tévesen alkalmazta a jogot a 575/2013 rendelet 429. cikke (14) bekezdésének alkalmazása során, és (ii) nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el.

10.

2018. július 26‑án a Crédit Agricole saját, valamint a Crédit Agricole csoporthoz tartozó különböző szervezetek – köztük a Crédit Lyonnais – nevében ismét engedélyt kért arra, hogy a tőkeáttételi mutató számítása során figyelmen kívül hagyhassa azokat az összegeket, amelyeket a CDC‑nek kellett átadnia.

11.

2019. május 3‑án az EKB az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének d) pontja és 429. cikkének (14) bekezdése alapján meghozta az ECB‑SSM‑2019‑FRCAG‑39 határozatot (a továbbiakban: a megtámadott határozat). A megtámadott határozatban az EKB engedélyezte a Crédit Agricole és – a Crédit Lyonnais kivételével – a csoporthoz tartozó jogalanyok számára azt, hogy a szabályozott megtakarítások alapján náluk elhelyezett összegek CDC‑nek átadandó része által alkotott kitettségeket figyelmen kívül hagyják a tőkeáttételi mutató számítása során, a Crédit Lyonnais esetében pedig ezt az eltérést csupán az ilyen átutalások 66%‑ának megfelelő összegre engedélyezte.

12.

A megtámadott határozat 2.1. pontjában az EKB megállapította, hogy az 575/2013 rendelet 429. cikke (14) bekezdésének a)–c) pontjában rögzített feltételek teljesültek. Ezt követően a megtámadott határozat 2.2 pontjában az EKB emlékeztetett arra, hogy mérlegelési jogkörrel rendelkezik e mentesség megadása során, és bemutatta a mentesség iránti kérelem elbírálása során alkalmazott módszereket. E módszertan három elemet vett figyelembe: a központi kormányzat hitelminőségét, a kényszerértékesítés kockázatát és a kitettségek koncentrációját. Ezen elemek mindegyikéhez százalékos arányban kifejezett mentesség rendeltek, így ezek kombinációja adta a megadandó általános mentességet.

13.

A francia központi kormányzat hitelminőségét illetően az EKB a megtámadott határozat 2.2.1. pontjában megállapította, hogy nem állnak fenn konkrét prudenciális problémák. Mindazonáltal megjegyezte, hogy a Francia Köztársaságnak a külső hitelminősítő intézetek általi minősítése nem érte el a lehető legmagasabb értéket, és hogy a Francia Köztársaság által letárgyalt, öt évre szóló hitel‑nemteljesítési csereügyletek minősítése a nemteljesítés valószínűségével is számolt, amely tehát nem nulla volt.

14.

A kényszerértékesítés kockázatát illetően az EKB a megtámadott határozat 2.2.2. pontjában megállapította, hogy a CDC pozícióival szembeni időbeli kiigazítási eltérés azzal a következménnyel járhat, hogy a betéteseknek történő visszafizetés érdekében a hitelintézetnek a tőke CDC általi átutalására várva ilyen értékesítésekhez kell folyamodnia. Az EKB kijelentette, hogy míg az öt napon belüli határidő szinte azonnali átruházásnak tekinthető, amely a kényszerértékesítésnek csupán korlátozott kockázatát hordozza, a CDC pozícióival szemben fennálló kiigazítási rendszer akár tíz napig terjedő időbeli eltérést jelenthet. Ebben a vonatkozásban az EKB megjegyezte, hogy a közelmúltban bekövetkezett bankválságok során a hitelintézetek betéteinek 10–30%‑át kevesebb mint öt napon belül vonták ki, és a szabályozott megtakarítások magasabb likviditásúak, mint a takarékszámlák

15.

A CDC‑vel szembeni kitettségek koncentrációjának értékelését illetően a megtámadott határozat 2.2.3 pontjában az EKB először is kiemelte, hogy a Crédit Agricole csoporton belül olyan szolidaritási mechanizmus áll fenn, amely tőke‑ és likviditási támogatás nyújtására vonatkozó jogi kötelezettséget ró a csoporthoz tartozó jogalanyokra, amely támogatás igazolja, hogy a kapcsolt jogalanyok tekintetében a koncentráció kockázatát a csoport szintjén értékelték. Az EKB a Crédit Lyonnais‑t illetően azonban megjegyezte, hogy ez a szolidaritási mechanizmus rá nem terjed ki, és hogy ennélfogva esetében a koncentrációs kockázatot szubkonszolidált alapon kell vizsgálni. Mivel a CDC‑vel szemben fennálló kitettségi mutató a Crédit Lyonnais alapvető tőkéjéhez képest 2015‑ben 134%, 2018‑ban pedig 231% volt, az EKB megállapította, hogy fennáll a CDC‑vel szemben fennálló kitettségek koncentrációjának kockázata.

16.

Az EKB arra a következtetésre jutott, hogy a betétek tömeges kivonása által a tőkére gyakorolt hatás mérséklése érdekében prudens módon járt el, amikor a CDC‑nek való kitettség bizonyos szintjét figyelembe vette a felperes tőkeáttételi mutatójának számítása során, amelyet 34%‑ban állapított meg.

17.

2019. július 12‑én benyújtott keresetlevelével a Crédit Lyonnais a megtámadott határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtott be. Keresete alátámasztására a Crédit Lyonnais három jogalapra hivatkozik, elsőként az EUMSZ 266. cikknek a 2018. évi ítélet helytelen végrehajtásából eredő megsértésére, ( 10 ) másodszor az 575/2013 rendelet 429. cikke (14) bekezdésének és a 400. cikke (1) bekezdése a) pontjának megsértésére, harmadszor az EKB által a kérelmének elbírálása során elkövetett nyilvánvaló mérlegelési hibára.

18.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék először az első jogalapot vizsgálta, amelyet három részre osztott. A Törvényszék mint megalapozatlant elutasította ennek a jogalapnak mind az első részét (amely a francia állam hitelminőségére vonatkozott), mind a második részét (amely kitettségek koncentrációjának szintjére vonatkozott). E jogalap harmadik részét illetően (amely a kényszerértékesítés kockázatára vonatkozott), a Törvényszék bizonyos érveket elutasított, miközben megállapította, hogy más érveket a legjobban a harmadik jogalap keretében felhozott érvekkel együtt lehet értékelni. ( 11 ) Ezt követően a Törvényszék a második jogalapot értékelte és mint megalapozatlant elutasította. ( 12 )

19.

Ezt követően a Törvényszék megvizsgálta a Crédit Lyonnais azon (az első és a harmadik jogalap keretében előterjesztett) érveit, amelyek azt kifogásolták, ahogyan az EKB a kényszerértékesítés kockázatát értékelte. A Törvényszék annak megjegyzésével kezdte elemzését, hogy e tekintetben az EKB lényegében két okra támaszkodva jutott arra a következtetésre, hogy ilyen kockázat állt fenn a Crédit Lyonnais részéről a CDC‑nek átadandó pénzeszközök tekintetében: a szabályozott megtakarítások likviditására és a közelmúlt bankválságainak tapasztalatára. Az első szempontot illetően a Törvényszék megjegyezte, hogy – a 2018. évi ítélet megállapításaival összhangban – az EKB‑nak olyan elemzést kellett végeznie, amely figyelembe vette a szabályozott megtakarítások jellemzőit. ( 13 )

20.

A Törvényszék álláspontja szerint azonban az EKB ennek három okból nem tett eleget. Először is, az EKB nem vette figyelembe a szabályozott megtakarítások „biztonságos befektetés” jellegét. A Törvényszék bizonyítottnak ítélte, hogy egy bankválság idején a szabályozott megtakarításokban elhelyezett összegek emelkedő tendenciát mutatnak. Másodszor, a Törvényszék megállapította, hogy a szabályozott megtakarítások kevéssé járulhatnak hozzá a túlzott tőkeáttétel kialakulásához, mivel azokat át kell adni a CDC‑nek, és nem fektethetők be kockázatos vagy nem likvid eszközökbe. Harmadszor, a Törvényszék kiemelte, hogy a szabályozott befektetések kettős állami garanciát biztosítanak mind a betétesek, mind a hitelintézetek tekintetében. ( 14 )

21.

Másodsorban, a Törvényszék arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szabályozott megtakarítások likviditása önmagában nem igazolhatja az EKB‑nak arra a lehetőségre vonatkozó megállapításait, hogy a CDC‑től származó tőkeátutalásra várva bank az eszközök kényszerértékesítésére kényszerülhet. E tekintetben az EKB egy olyan példára támaszkodott, amely a Törvényszék véleménye szerint nem releváns, mivel a jelen ügyben szóban forgókhoz nem hasonlító termékekről volt szó. ( 15 )

22.

Ezen az alapon a Törvényszék arra a következtésre jutott, hogy az EKB a kényszerértékesítés kockázatának mérlegelésekor nem vette figyelembe a szabályozott megtakarítások jellemzőit (amint azt a 2018. évi ítélet megköveteli), és – tágabb értelemben – nem vette figyelembe a konkrét ügy valamennyi releváns elemét, megsértve ezzel a gondos ügyintézés elvét. A Törvényszék tehát helyt adott a harmadik jogalap első részének és az első jogalap harmadik részének, megsemmisítve a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben az megtagadta annak engedélyezését a Crédit Lyonnais számára, hogy a tőkeáttételi mutatójának számítása során figyelmen kívül hagyja CDC tekintetében fennálló kitettségei 34%‑át, és kötelezte az EKB‑t a költségek viselésére.

23.

A Bírósághoz 2021. június 24‑én benyújtott fellebbezésében az EKB azt kéri a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és kötelezze a Crédit Lyonnais‑t a költségek viselésére. 2022. szeptember 7‑én benyújtott ellenkérelmében a Crédit Lyonnais azt kéri a Bíróságtól, hogy a fellebbezést mint megalapozatlan utasítsa el, és kötelezze az EKB‑t a költségek viselésére.

24.

2021. november 23‑án az EKB benyújtotta válaszát, 2022. január 17‑én pedig a Crédit Lyonnais viszonválaszt nyújtott be. Az EKB és a Crédit Lyonnais is előadta álláspontját a Bíróság előtti 2022. június 15‑én tartott tárgyaláson.

25.

Az EKB négy fellebbezési jogalapra hivatkozik. Ezek a jogalapok a következőkre vonatkoznak: a Törvényszék által a megtámadott határozat jogszerűségének értékelése során alkalmazott bírósági felülvizsgálat terjedelme (A), a megtámadott ítélet indokolásának megfelelősége (B), a megtámadott határozat és a benyújtott bizonyítékok Törvényszék általi állítólagos elferdítése (C), valamint az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdése 94. pontjának és 429. cikke (14) bekezdésének értelmezése (D).

26.

A jelen indítvány főként az első jogalapra összpontosít, mivel nemcsak a jelen fellebbezési mivel nemcsak a jelen fellebbezési eljárás középpontjában álló kérdést veti fel, hanem – amint azt a bevezetésben már említettem – rendszerszintű alkotmányos jelentőséggel bír. Ezzel szemben a második, a harmadik és a negyedik jogalap inkább „járulékosnak” tűnik, mivel lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék milyen mélységben és módon gyakorolta a megtámadott határozat felülvizsgálatát. E három jogalap tehát nagymértékben átfedésben van az első jogalappal. Ezért – és tekintettel arra, hogy az első jogalap véleményem szerint megalapozott – e három jogalappal rövidebben kell foglalkozni.

27.

Első fellebbezési jogalapjával az EKB azt kifogásolja, hogy a Törvényszék túllépte a bírósági felülvizsgálat határait, és ezzel megsértette az állandó ítélkezési gyakorlat által meghatározott felülvizsgálati követelményeket. Az EKB szerint a Törvényszék a helyzetet ex novo értékelte, és figyelmen kívül hagyta azt a mérlegelési mozgásteret, amelyet a jogalkotó prudenciális kérdésekben ráruházott.

28.

Konkrétabban az EKB azzal érvel, hogy a Törvényszék a szabályozott megtakarítások jellemzőinek vonatkozásában az EKB értékelésétől különböző, önálló értékelést hajtott végre. Ez továbbá mind a megtámadott határozat, mind a mögöttes tényállás téves értékelésén alapult. E tekintetbe az EKB rámutat, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint összetett gazdasági értékelések esetén az érintett uniós intézménynek bizonyos mozgástérrel kell rendelkezniük, aminek következtében az általuk elfogadott jogi aktusok korlátozott bírósági felülvizsgálat tárgyát képezik. Az intézmény által végzett értékelést az uniós bíróságok nem helyettesíthetik az összetett tényekre vonatkozó saját értékelésükkel.

29.

Ezen túlmenően az EKB emlékeztet arra, hogy az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése kifejezetten biztosított számára mérlegelési jogkört bizonyos kitettségeknek a tőkeáttételi mutatóból kiszámításából való kizárása tekintetében. Az EKB szerint az ilyen mérlegelési jogkör léte a Törvényszék részéről is bizonyos mértékű visszafogottság gyakorlását kívánja meg. Az EKB érvei szerint a Törvényszék azzal, hogy a megtámadott határozatot túlságosan kiterjedt felülvizsgálatnak vetette alá, jelentős mértékben megfosztotta az EKB‑t e mérlegelési jogától.

30.

A maga részéről a Crédit Lyonnais azt állítja, hogy a megtámadott ítéletben a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, és a megengedett bírósági felülvizsgálat határain belül maradt. A Crédit Lyonnais szerint a Törvényszék megállapította, hogy az EKB nem vett figyelembe bizonyos, az elemzés szempontjából releváns elemeket, és a megtámadott határozatban levont következtetéseket nem támasztották alá a rendelkezésre álló bizonyítékok.

31.

Konkrétabban a Törvényszék – Crédit Lyonnais véleménye szerint helyesen – megállapította, hogy az EKB‑nak figyelembe kellett volna vennie, hogy feszültség vagy válság esetén a szabályozott megtakarításokat általában „biztonságos befektetésnek” tekintik, köszönhetőn a kettős állami garancia fennállásának. A szabályozott megtakarítások e sajátosságát az EKB nem vitatta a Törvényszék előtt. Ezenkívül a Törvényszék – Crédit Lyonnais véleménye szerint megint csak helyesen –megállapította, hogy a tömeges betétkivét (bank run) esetén felmerülő kockázatokra vonatkozó példa nem támasztja alá az EKB által levont következtetéseket, mivel ez a példa más típusú számlákra vonatkozik.

32.

A jelen fellebbezési jogalapban felvetett kérdések minél jobb megközelítése érdekében hasznosnak tartom először ismertetni a vonatkozó jogi hátteret. Ennek érdekében előzetes megjegyzések keretében röviden felidézek néhány, az EU intézményrendszerére vonatkozó, a jelen ügyben relevánsnak tűnő kulcsfontosságú elvet (a) majd ezt követően felvázolom az EKB szerepét és hatásköreit a prudenciális felügyelet területén (b). Ezt követően kifejtem azokat a főbb elveket és fogalmakat, amelyek az úgynevezett „korlátozott felülvizsgálatnak” alávetett területeken alkalmazandó bírósági felülvizsgálat terjedelmét szabályozzák (c). Végül a felek által felhozott érveket ezen elvek mentén értékelem (d).

33.

Elsőként szeretnék emlékeztetni arra, hogy az EUSZ 13. cikk (2) bekezdése szerint az uniós intézmények „a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el”. ( 16 ) Amint azt a bíróság megállapította, e rendelkezés „az Unió intézményi struktúrájára jellemző intézményi egyensúly elvét közvetíti, amely elv magában foglalja, hogy valamennyi intézmény úgy gyakorolja hatásköreit, hogy közben a többi intézmény hatáskörét tiszteletben tartja”. ( 17 )

34.

Az EKB a nemzeti központi bankokkal együtt a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) tagja, amelynek elsődleges célja az árstabilitás fenntartása. Az árstabilitási cél veszélyeztetése nélkül a KBER támogatja az Európai Unión belüli általános gazdaságpolitikát azzal a céllal, hogy hozzájáruljon az uniós célkitűzések megvalósításához. ( 18 ) E célból az EUMSZ 132. cikk, valamint a KBER és az EKB alapokmányának 34. cikke felhatalmazza az EKB‑t többek között arra, hogy „meghozza a Szerződések és a KBER és az EKB alapokmánya értelmében a KBER‑re ruházott feladatok végrehajtásához szükséges határozatokat”.

35.

Akárcsak bármely más uniós intézmény, az EKB döntései esetében is igaz, hogy „jogi aktusait […] főszabály szerint megilleti a jogszerűség vélelme, és ennélfogva mindaddig joghatásokat váltanak ki, amíg azokat vissza nem vonják, megsemmisítés iránti kereset alapján meg nem semmisítik, illetve előzetes döntéshozatal iránti kérelem vagy jogellenességi kifogás következtében nem nyilvánítják érvénytelennek”. ( 19 ) Az EUSZ 19. cikk (1) bekezdése, valamint a KBER és az EKB alapokmányának 35. cikke értelmében az Európai Unió Bíróságának feladata e határozatok „jogszerűségének felülvizsgálata”.

36.

A KBER egyik alapvető feladata a „prudenciális felügyelet” ( 20 ) végrehajtása, amely – nagy vonalakban – a pénzügyi rendszer egészének felügyeletét foglalja magában annak stabilitását veszélyeztető kockázatok megelőzése vagy mérséklése érdekében, valamint az egyes pénzügyi intézmények felügyeletét azok pénzügyi stabilitása, továbbá a befektetők és a betétesek magas szintű védelmének biztosítása érdekében. Ebben az összefüggésben a 1024/2013 rendelet néhány konkrét feladatot ruházott az EKB‑ra, beleértve a többek között a tőkeáttétel terén a hitelintézetekre prudenciális követelményeket előíró jogi aktusok tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó hatáskört. ( 21 )

37.

E tekintetben egy másik alapvető jogalkotási eszköz az 575/2013 rendelet, amelynek célja az Európai Unióban működő pénzügyi intézmények prudenciális követelményeinek megerősítése. Ez többek között annak megkövetelése által történik, hogy azok pénzügyi stabilitásuk biztosítása érdekében elegendő tőkével, veszteségviselő képességgel és likvid eszközökkel rendelkezzenek. A végső cél az, hogy ezeket az intézményeket szilárdabbá és ellenállóbbá tegyék a gazdasági stresszhatások időszakaiban. ( 22 )

38.

Konkrétabban az 575/2013 rendelet célja annak elkerülése, hogy a pénzügyi intézmények túlzott kitettséget hozzanak létre szavatolótőkéjükkel kapcsolatban (a továbbiakban: tőkeáttétel). ( 23 ) A túlzott tőkeáttétel ugyanis növelheti a sérülékenységüket, mivel annak kockázatával jár, hogy üzleti tervükben nem tervezett korrekciós intézkedéseket tehet szükségessé ezen intézmények számára, beleértve eszközök kényszereladását, ami veszteségeket vagy fennmaradó eszközeik értékelési kiigazítását eredményezheti. ( 24 )

39.

E célból az 575/2013 rendelet kötelező erejű tőkeáttételi mutatót határoz meg, amely megakadályozza, hogy a bankok tevékenységük túlságosan nagy részét finanszírozzák hitelből. Azonban az említett rendeletnek a tényállás idején alkalmazandó 429. cikkének (14) bekezdése értelmében bármely intézmény kérhette a hatóságoktól, hogy a tőkeáttételi mutató kiszámítása szempontjából releváns kitettségek közül kizárhasson bizonyos, az e rendelkezésben meghatározott feltételeknek megfelelő kitettségeket. ( 25 )

40.

A jelen eljárásan résztvevő felek között nem vitatott, hogy az ilyen kérelmek tekintetében az EKB mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. Az 575/2013 rendelet akkor alkalmazandó 429. cikkének (14) bekezdése valóban úgy szólt, hogy „az illetékes hatóság engedélyezheti […]”. ( 26 ) Emiatt a fellebbező által előadott érvek fényében azon bírósági felülvizsgálat terjedelmére fogok összpontosítani, amelyet az Európai Unió Bíróságának akkor kell végrehajtania, amikor egy olyan uniós jogi aktus jogszerűségének megkérdőjelezésére kerül sor, amelynek elfogadása tekintetében az érintett uniós intézmény mérlegelési mozgástérrel rendelkezik.

41.

Az EUMSZ 263. cikk meghatározza az Európai Unió Bírósága által végrehajtandó bírósági felülvizsgálat körét abban az esetben, ha valamely uniós jogi aktust jogszerűségének vitatására kerül sor: megsemmisítés iránti kereset indítható a „hatáskör hiánya, lényeges eljárási szabályok megsértése, a Szerződések vagy az alkalmazásukra vonatkozó bármely jogi rendelkezés megsértése vagy hatáskörrel való visszaélés miatt”.

42.

A Szerződések azonban hallgatnak az uniós íróságok által alkalmazandó írósági felülvizsgálat terjedelméről. A „felülvizsgálat terjedelmének” fogalma általában azon felülvizsgálat mélységére vonatkozik, amelyet a bíróságok gyakorolhatnak a megtámadott jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálata során. Más oldalról közelítve, a felülvizsgálat terjedelme arányban áll a bíróságok által a megtámadott aktusokat elfogadó szervek iránt tanúsított tisztelet mértékével. Nyilvánvaló, hogy minél kisebb a felülvizsgálat mélysége, annál alacsonyabb a tiszteletadás mértéke, és fordítva.

43.

E tekintetben vitathatatlannak tűnik, hogy az uniós rendszerben a bírósági felülvizsgálat mélysége elsősorban az „egyszerű” (vagy „elsődleges”) tények megállapítása tekintetében a lenagyobb. ( 27 ) Egy tény igaz vagy hamis, és az ezzel kapcsolatos esetleges tévedést az uniós bíróságok teljeskörűen felülvizsgálhatják. ( 28 ) Másodszor, az Európai Unió Bíróságán kívül más uniós intézmények is rendelkeznek némi mozgástérrel az uniós szabályok alkalmazásában, de értelmezésében nem. Valójában az Európai Unió Bíróságának – mint az uniós jog legfelsőbb szintű értelmezőjének – a feladata „kimondani a jogot”. ( 29 )

44.

Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézmények bizonyos mértékű tisztelet mutatkozik az uniós intézmények iránt olyan esetekben, amikor van bizonyos fokú mérlegelési jogkörük a vonatkozó rendelkezések alkalmazása során. Ebben az összefüggésben a mérlegelési jogkört úgy határoznám meg, mint az uniós elsődleges vagy másodlagos jog által (kifejezetten vagy hallgatólagosan) az uniós intézmények számára annak érdekében biztosított mozgásteret, hogy egy adott szabály alkalmazása során egy meghatározott cél elérése érdekében válasszon a különböző jogszerű fellépések közül.

45.

Legjobb tudomásom szerint minden jogrendszerben létezik valamilyen fajta bírói korlátozás az igazságszolgáltatás részéről a közigazgatással szemben olyan esetekben. amikor ez utóbbi mérlegelési mozgástérrel rendelkezik. ( 30 ) Aligha tudok olyan jogendszert elképzelni, amely megfelelően működhetne – legalábbis a mai, olyan elvekre épülő nyugati demokráciák szemszögéből nézve, mint a hatalmi ágak szétválasztása és az intézményi egyensúly –, ha az igazságszolgáltatás felhatalmazást kapna arra, hogy a közigazgatásban bármilyen alapon hozott bármely határozatot hatályon kívül helyezzen, és ahelyett saját határozatot hozzon.

46.

Visszatérve az uniós rendszerre, számomra általánosságban úgy tűnik, hogy a mérlegelési jogkör két nagy kategóriája különböztethető meg.

47.

Először is, egyes uniós rendelkezések kifejezetten bizonyos politikai megfontolások alapján bizonyos mozgásteret biztosítanak az érintett uniós intézményeknek annak eldöntésében, hogy adott körülmények fennállása esetén eljárjanak‑e és/vagy hogyan járjanak el. E tekintetben két példával szolgálok. Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése értelmében a Bizottság bizonyos feltételek teljesülése esetén a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekintheti az állami támogatás bizonyos formáit. Az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdése szerint amennyiben az Európai Unióról szóló szerződés V. címének 2. fejezete alapján elfogadott valamely határozat úgy rendelkezik, egyes természetes és jogi személyekkel, csoportokkal vagy nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitásokkal szemben korlátozó intézkedéseket állapíthat meg. Mindkét rendelkezés értelmében a felelős intézménynek lehetősége van arra, hogy szakpolitikai szempontok alapján döntsön a legmegfelelőbb lépésről. Ezek azok az esetek, amelyeket „politikai” mérlegelési helyzeteknek nevezhetünk. ( 31 )

48.

Másodszor, vannak olyan helyzetek – amelyeket „szakmai mérlegelési jogkörnek” nevezhetünk –, ( 32 ) amikor annak következményeként, hogy a vonatkozó uniós rendelkezések összetett szakmai (például gazdasági vagy tudományos) értékelést igényelnek annak érdekében, hogy egy adott helyzetet egy bizonyos (és viszonylag kevéssé meghatározott) jogi fogalom alá lehessen vonni, az érintett uniós intézményeknek bizonyos mozgástér áll rendelkezésére. Például összeegyeztethető‑e a belső piaccal egy adott támogatás azért, mert az EUMSZ 93. cikkének alkalmazásában „[megfelel] a közlekedés összehangolására irányuló igényeknek”? Vezetnek‑e bizonyos körülmények „túlzott hiány kialakulásának veszélyéhez” valamely tagállamban az EUMSZ 126. cikk (3) bekezdése értelmében?

49.

A mérlegelési jogkör második kategóriájával kapcsolatban szeretném megragadni az alkalmat egy fogalom tisztázására. Álláspontom szerint valamely értékelés nem „összetett” pusztán azért, mert a releváns tények megállapítása nem egyszerű, hanem bonyolult, időigényes és konkrét ismeretek által vezérelt folyamatot igényel. Valóban furcsa lenne azt gondolni, hogy a bírák tartózkodhatnak ez egyéneknek való hatékony bírói védelem nyújtásától minden olyan esetben, amikor az ügy tényállása nem egyértelmű. ( 33 ) A tényállás összetettsége nem ad felhatalmazást a bírói tehetetlenségre vagy felületességre.

50.

Véleményem szerint az értékelés kizárólag akkor „összetett”, ha a vonatkozó tényállás nem állapítható meg objektív módon vagy abszolút bizonyossággal, ( 34 ) mert észszerűen gondolkodó, tájékozott személyek legalább részben nem értenek egyet a tényállás felderítésére irányuló eljárás eredményével vagy a tényállás jogi minősítésével kapcsolatban. ( 35 ) Ez a helyzet akkor fordulhat elő, ha a szóban forgó intézménynek például bizonyos modelleket vagy feltételezéseket kell alkalmazniuk annak érdekében, hogy egyszerű tények halmazából bizonyos összetett tényekre következtessenek, ( 36 ) vagy értékítéletet kell alkotniuk a tényállás minősítése és/vagy az abból eredő jogkövetkezmények megállapítása érdekében. ( 37 )

51.

Azon helyzetek azonosítása, amelyekben a szóban forgó intézmények tanúsítanak valamennyi tiszteletet, a Bíróság tevékenységének korai szakaszára vezethető vissza. ( 38 ) A Meroni ügyben hozott alapvető jelentőségű ítéletében a Bíróság ténylegesen megkülönböztette a mérlegelési jogkör két kategóriáját. ( 39 )

52.

Ezzel együtt elismernem, hogy ezt a megkülönböztetést nem mindig könnyű megtenni. Lehetne úgy érvelni, hogy a konkrét meghatározást nélkülöző és tág keretek között megfogalmazott fogalmak jogalkotó általi alkalmazása a gyakorlatban hallgatólagos felhatalmazást jelent a szóban forgó intézmények részére, hogy bizonyos politikai döntéseket hozhassanak. A fent szemléltetett okok miatt azonban azon úgy vélem, hogy fogalmi különbség van a két kategória között. Ökölszabályként azt mondanám, hogy a szakmai mérlegelési jogkör főként a döntéshozó kognitív folyamatait érinti, míg a politikai mérlegelési jogkör elsősorban a döntéshozó maga részéről megnyilvánuló akaratát érinti. ( 40 )

53.

Mindazonáltal – ami a jelen ügy szempontjából fontos – a bírósági felülvizsgálat terjedelmét illetően az uniós bíróságok viszonylag hasonló megközelítést alkalmaztak mindkét helyzetben. Ez a szabályszerűség alapozza meg azt, amelyre sokszor „korlátozott felülvizsgálatként” hivatkoznak. Az ítélkezési gyakorlat két iránya különösen releváns ebben a tekintetben.

54.

Egyrészt az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézmények viszonylag széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek azokon a területeken, ahol fellépésük politikai, gazdasági és társadalmi döntésekkel jár, és ahol a politikai megfontolásokat egyensúlyba kell hozniuk. Ezekben a helyzetekben az elfogadott intézkedések felülvizsgálattal csak akkor érinthetőek, ha azok nyilvánvalóan nem megfelelőek a hatáskörrel rendelkező intézmény által elérni kívánt cél szempontjából. ( 41 )

55.

Másrészt a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint összetett szakmai értékelés esetén a bírósági felülvizsgálat „annak vizsgálatára szorítkozik, hogy tiszteletben tartották‑e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget, a tényállás tárgyi szempontból pontos‑e, valamint nem követtek‑e el nyilvánvaló mérlegelési hibát, illetve hatáskörrel való visszaélést”. ( 42 ) E tekintetben a Bíróság azt is hozzátette, hogy a szakmai kérdésekben fennálló mérlegelési mozgástér megléte nem jelenti azt, hogy az uniós bíróságoknak tartózkodniuk kell a szakmai jellegű információk intézmények általi értékelésének felülvizsgálatától. E bíróságoknak többek között nem csupán a hivatkozott bizonyítékok tárgyi valószerűségét, megbízhatóságát és következetességét kell vizsgálnia, hanem azt is ellenőriznie kell, hogy a bizonyítékok tartalmazzák‑e az adott összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot, valamint, hogy e bizonyítékok alátámasztják‑e a belőlük levont következtetéseket. ( 43 )

56.

Bizonyos terminológiai különbségek ellenére – amelyek jelentőségére később még visszatérek ( 44 ) – az ítélkezési gyakorlat e két irányában van egy fontos közös elem. A megtámadott jogi aktus megalapozottságát illetően az uniós bírói testület csak nyilvánvaló hibák esetén bírálhatja felül a kérdéses intézményt.

57.

Ezzel együtt szeretném hozzátenni, hogy kissé szerencsétlennek tartom a „nyilvánvaló” kifejezés használatát ebben az összefüggésben. Ez a kifejezés ugyanis arra utalhat, hogy a nem kellően nyilvánvaló hibákat az uniós bíroságok nem fogják szankcionálni. ( 45 ) Véleményem szerint ez a kifejezés téves értelmezése volna. A bírósági felülvizsgálat ilyen megközelítése aligha lenne összeegyeztethető mindenekelőtt az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkével, amely nem korlátozza a hatékony jogorvoslathoz való jogot az egyének jogainak és szabadságainak kirívó megsértésének eseteire.

58.

Véleményem szerint a „nyilvánvaló” kifejezést ehelyett a felperes azon kötelezettségére való hivatkozással kell értelmezni, hogy az előírt mértékben bizonyítsa, ( 46 ) hogy a kérdéses intézmény által végzett elemzés észszerűtlen volt, vagy a levont következtetések valószínűtlenek. ( 47 ) Amint arra a fenti 43. pontban rámutattam, intézmény által elkövetett hiba – legalábbis elméletileg – egyszerű tények megállapítása vagy jogértelmezés során „fekete vagy fehér” helyzet (vagyis helyes vagy helytelen). Ezzel szemben, ha a hatáskörrel rendelkező intézmény bizonyos mérlegelési jogkörrel bír egy szabály alkalmazásának módját illetően, akkor az intézmény jogszerűen választhat (a körülményektől függően tágabb vagy szűkebb körű) lehetőségek közül. Ezért mérlegelési hiba csak akkor áll fenn, ha az intézmény olyan eljárást választ, amely kívül esik a megengedett jogalkalmazási körön.

59.

Ezek a megfontolások elvezetnek a következő kifejtendő ponthoz.

60.

Az EUMSZ 263., 267. és 277. cikke szerint az uniós bíróságok az uniós jogi aktusok „jogszerűségét” vizsgálják, amely azok jogi megfelelésének, nem pedig a célszerűségének felülvizsgálatát jelenti. Az uniós bíróságok csupán azt vizsgálják felül, hogy a megtámadott aktust a vonatkozó eljárási és anyagi jogi szabályok betartásával fogadták‑e el, tekintettel az e jogi aktus jogszerűségét vitató fél által előterjesztett jogalapokra és az általa előterjesztett bizonyítékokra. ( 48 )

61.

A bírák nem tárgyalják újra az egész ügyet, hogy megállapítsák, szerintük mi lett volna a legmegfelelőbb eljárás az érintett intézmény számára az adott körülmények között. Nem csupán arról van szó, hogy a bírósági eljárások nem alkalmasak az ex novo felülvizsgálat bármely formájára, ( 49 ) hanem ami még fontosabb, alkotmányos ok is ellentmond a közigazgatás által hozott diszkrecionális döntések teljes körű bírósági felülvizsgálatának. Ezekben az esetekben a döntések meghozatalának jogát kifejezetten az Európai Unió Bíróságán kívüli intézményre ruházták. ( 50 ) A bírósági felülvizsgálat túlságosan kiterjedt formája sértené az intézményeknek hatáskörük hatékony gyakorlása érdekében biztosított mérlegelési jogkört, így ütközne az intézményekre ruházott hatáskörök elvével, és felborítaná az intézményi egyensúly elvét. ( 51 )

62.

Következésképpen, amint azt Kokott főtanácsnok találóan kifejtette, a nyilvánvaló mérlegelési hiba megállapításához nem elegendő, ha a bírák a vizsgált jogi aktusért felelős intézménytől eltérő véleményt nyilvánítanak. Ha a tények és a bizonyítékok észszerűen eltérő értékelést tesznek lehetővé, akkor nem alapozhat meg jogi kifogást az, ha az adott intézmény ezek közül az egyiket elfogadja, még akkor sem, ha az nem egyezik azzal, amit az uniós bíróság kívánatosnak tart. Nyilvánvaló mérlegelési hiba csak akkor áll fenn, ha a szóban forgó intézmény által levont következtetések már nem igazolhatók a tények és a bizonyítékok fényében. Ez azt jeleni, hogy az intézmény mérlegelési mozgástere ellenére nem igazolható észszerű alapja a döntésnek. ( 52 )

63.

Ezzel együtt el kell ismerni, hogy esetenként nehéz feladat lehet meghatározni az adott intézmény megengedhető mérlegelési jogkörének – és ebből következően a bírósági felülvizsgálat mélységének – pontos határait. Nyilvánvalóan esetenként változik, hogy valamely intézmény milyen mozgásteret élvez egy adott döntés meghozatalakor, számos változótól függően. E változók közül véleményem szerint a következők a legfontosabbak.

64.

Először is, a fenti 54. és 55. pontban említett ítélkezési gyakorlat két iránya azt sugallja, hogy az intézmények nagyobb mozgásteret kapnak, amikor jogalkotói minőségükben járnak el, mint amikor közigazgatási feladataikkal összefüggésben járnak el. ( 53 ) Amint azt Léger főtanácsnok helyesen állapította meg a Rica Foods ügyben, az általános hatályú jogi aktusok elfogadásakor az intézményeknek „általában eltérő érdekek között mérlegelnek, és politikai döntések keretében választanak a lehetőségek közül, amely döntésekért azután felelősséggel tartoznak. A »politikai« jellegű diszkrecionális jogkör tehát annak a politikai felelősségnek felel meg, amellyel valamely [uniós] rendelkezés felruházza az intézményt.” ( 54 )

65.

Az EUSZ 10. cikkének (1) bekezdése szerint „az Unió működése a képviseleti demokrácián alapul.” ( 55 ) Az uniós igazságszolgáltatásnak nem lehet tehát feladata, hogy megkérdőjelezze azon uniós intézmények politikai döntéseit, amelyeket demokratikus legitimitásukra tekintettel jogalkotási aktusok elfogadására vonatkozó hatáskörrel ruháztak fel. Ezzel szemben, ha egy jogi aktus főként végrehajtási jellegű, és az a célja, hogy hatásait csak egy vagy több meghatározott személlyel szemben fejtse ki, nagyobb szükség van az uniós bíróságok részéről arra, hogy megvédjék e személyek jogait az esetleges jogellenes közigazgatási intézkedésekkel szemben.

66.

Másodszor, ez az ítélkezési gyakorlat azt is sugallja, hogy a politikai mérlegelési jogkör általában nagyobb mozgásteret jelent az érintett intézmény számára. ( 56 ) Véleményem szerint ez szintén észszerű. Politikai mérlegelés esetén az érintett intézmény kifejezett felhatalmazással rendelkezik arra, hogy a vonatkozó körülmények saját értékelése alapján válasszon az olyan különböző cselekvési módok közül, amelyek mindegyike jogszerű. Ezzel szemben a szakmai mérlegelési jogkör általában szűkebb, mivel ez csupán (szándékosan vagy nem szándékolt módon) következménye annak, hogy egy intézménynek a jog alkalmazása érdekében olyan összetett helyzeteket kell értékelnie, amelyekben egyes releváns elemek eredendően bizonytalanok, spekulatívak vagy szubjektívek. ( 57 ) Megjegyzem továbbá, hogy a legtöbb esetben a politikai mérlegelési jogkör gyakorlása bizonyos szakmai mérlegelést is jelent, ( 58 ) ennek ellenkezője azonban nem (feltétlenül) igaz. ( 59 )

67.

Harmadszor, ami még fontosabb, az uniós intézmények számára biztosított mérlegelési mozgástér különösen a vonatkozó rendelkezések megfogalmazásától és céljától függ. Valójában az uniós (alkotmányos vagy rendes) jogalkotó az, amely a vonatkozó jogszabályi rendelkezések elfogadásával bizonyos hatásköröket ruház át az intézményekre, és meghatározza azokat a korlátokat, amelyeken belül ezeket a hatásköröket gyakorolhatják. ( 60 )

68.

A különböző uniós rendelkezések felületes áttekintése azt mutatja, hogy az uniós jogalkotó e tekintetben merőben eltérő döntéseket hozott. A politikai mérlegelési jogkörrel kapcsolatban a rendelkezések időnként korlátlan mérlegelési jogkört hagynak az illetékes intézménynek, ( 61 ) míg más körülmények között ezt a mérlegelési jogkört különböző mértékben korlátozza azon tényezők meghatározása, amelyeket az intézménynek figyelembe kell vennie. ( 62 ) Ami a szakmai mérlegelési jogkört illeti, az intézmény számára biztosított mozgástér egyrészt különösen a megállapítandó vagy értékelendő helyzet összetettségétől, másrészt azon jogi fogalom absztrakciójának vagy nyitottságának mértékétől függ, amely alá az adott helyzetet be kell vonni. Ismét elmondhatjuk, hogy ez a két szempont nagyon eltérő lehet. A Bíróság például rámutatott arra, ( 63 ) hogy a jövőre vonatkozó elemzések ( 64 ) természetüknél fogva különböznek a múltbeli vagy folyamatban lévő eseményekre vonatkozó értékeléstől. ( 65 ) Emellett a tények jogi minősítésének feladata leginkább empirikus értékelést, ( 66 ) vagy bizonyos értékítéleteket is igényelhet. ( 67 )

69.

Negyedszer, a mérlegelési jogkör gyakorlására vonatkozó felülvizsgálat intenzitásának a felperes által hivatkozott jog természetétől és az abba való beavatkozás mértékétől is kell függenie. Amint azt a Bíróság a Digital Rights Ireland ügyben megállapította, „amennyiben alapvető jogokba való beavatkozásról van szó, [a vonatkozó uniós intézmény] mérlegelési jogkörének terjedelme korlátozott lehet bizonyos körülményektől függően, amelyek között szerepel többek között […] a Charta által biztosított jog jellege, a beavatkozás jellege és súlyossága, valamint annak célja”. Az alapvető jogok kulcsfontosságú vonatkozásaiba való súlyos beavatkozás azt jelenti „[az intézmény] mérlegelési jogköre korlátozott, és ezért azt szigorú felülvizsgálatnak kell alávetni”. ( 68 )

70.

Végül, de nem utolsósorban úgy tűnik számomra, hogy az a jogi és ténybeli háttér, amelyhez kötődően egy jogi aktust elfogadnak, szintén befolyásolhatja a szóban forgó intézmény mérlegelési mozgásterét, és ennek következtében az uniós bíróságoknak az e mérlegelési jogkör tényleges gyakorlására vonatkozó felülvizsgálatát.

71.

Ami az első szempontot illeti, különösen az elővigyázatosság elvére gondolhatunk a közegészségügy vagy a környezetvédelem területén, ( 69 ) illetve az ártatlanság vélelmének elvét a versenyjog területén. ( 70 ) Véleményem szerint ezen elvek alkalmazása bizonyos esetekben a cselekvés vagy a cselekvés hiánya felé billentheti az egyensúlyt, vagy nagyobb mozgásteret biztosíthat az érintett intézménynek egy adott típusú beavatkozáshoz, mint egy másikhoz.

72.

Ami a második szempontot illeti, magától értetődő, hogy az intézmények jogi aktusai elfogadásakor fennálló feltételek befolyásolják, hogy azok milyen módon gyakorolják mérlegelési jogkörüket. Például az uniós energiapolitika terén meghozandó döntések szempontjából releváns helyzet hirtelen és jelentősen megváltozhatott 2022. február 24‑e óta, amikor az Orosz Föderáció megtámadta Ukrajnát.

73.

A fenti megfontolások alapján arra az álláspontra jutottam, hogy a bírósági felülvizsgálatnak nincs olyan egységes és meghatározott mélysége, amely minden olyan körülmény között érvényes lenne, amikor az uniós intézmények bizonyos fokú (politikai vagy szakmai) mérlegelési jogkörrel rendelkeznek valamely szabály alkalmazásának mikéntjét illetően. ( 71 ) Azt sem gondolom, hogy e tekintetben lehetséges volna valamilyen egyszerű tesztet vagy formulát kidolgozni. ( 72 ) A „korlátozott” felülvizsgálat, amelyre az uniós bíróságok általánosságban hivatkoznak, az egyes esetek konkrét körülményeitől függően korlátozottabb vagy kevésbé korlátozott lehet. Így az uniós bíróságok feladata, hogy eseti alapon, az összes releváns körülmény figyelembevételével meghatározzák a felülvizsgálat konkrét mélységét valamely intézmény mérlegelési jogkörének felülvizsgálatakor. ( 73 )

74.

Természetesen az egyértelmű teszt hiányát egyesek jogbizonytalanság forrásának tekinthetik. A jelen indítványban korábban említettek szerint azonban a felülvizsgálat megfelelő mélysége meghatározható az érintett intézmény mérlegelési mozgásterének vizsgálatával; e tekintetben pedig az uniós intézményi jog általános szabályaiból és elveiből lehet némi útmutatást levezetni.

75.

Ezekre a szabályokra és elvekre tekintettel fogom most értékelni a felek által az EKB első fellebbezési jogalapjával összefüggésben előterjesztett érveket.

76.

A megtámadott ítéletben a Törvényszék lényegében megállapította, hogy az EKB nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amikor elutasította a Crédit Lyonnais azon kérelmét, hogy a CDC‑vel szembeni kitettségének teljes egészét kizárja a tőkeáttételi mutató kiszámításából.

77.

Az EKB első fellebbezési jogalapjának vizsgálata érdekében tehát meg kell vizsgálni, hogy a Törvényszék a felülvizsgálat megfelelő terjedelmét alkalmazta‑e, amikor az említett következtetésre jutott. Vajon a Törvényszék – amint azt az EKB állítja – ex novo értékelést végzett a szóban forgó helyzet vonatkozásában, figyelmen kívül hagyva azt a mérlegelési mozgásteret, amelyet az uniós jogalkotó prudenciális kérdésekben az említett intézményre ruházott? Vagy a Törvényszék csupán azt állapította meg – mint azt Crédit Lyonnais állítja –, hogy az EKB nem tényszerűen pontos, hiteles és ellentmondásmentes információk alapján fogadta el a megtámadott határozatot?

78.

Érzek némi szimpátiát a Crédit Lyonnais által felhozott érvek iránt. Első ránézésre a megtámadott ítélet szövege valóban úgy értelmezhető, hogy a Törvényszék a megtámadott határozat jogszerűségének vizsgálatára vonatkozó feladatát a jelen határozat 55. pontjában említett állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően végezte el, amely ítélkezési gyakorlatra a megtámadott ítélet 98. és 99. pontja egyébként helyesen emlékeztetett. Ránézésre a Törvényszék egyszerűen a következőket állapította meg: (i) elemzésében az EKB figyelmen kívül hagyott, vagy nem megfelelően értékelt bizonyos, a helyzet szempontjából releváns elemeket (a szabályozott megtakarítások „biztonságos befektetés” jellegét, a pénzeszközök CDC‑nek történő kötelező átadását, a kettős állami garancia fennállását), és (ii) a megtámadott határozatban hivatkozott főbb elemek (a szabályozott megtakarítások likviditása és a közelmúlt bankválságára vonatkozó példa) nem támasztották alá az EKB által levont következtetést.

79.

A megtámadott ítélet alaposabb vizsgálata azonban azt mutatja, hogy – az EKB érvelésének megfelelően – a Törvényszék túllépett a megtámadott határozat jogszerűségének puszta felülvizsgálatán, és de facto a vitatott helyzet önálló vizsgálatát végezte el, végül pedig az EKB véleményét a sajátjával helyettesítette.

80.

A következő szakaszokban először kifejtem, hogy egy olyan esetben, mint amilyen az alapügyben szóban forgó, miért nem volt helyénvaló véleményem szerint az EKB határozatának érdemére vonatkozó bírósági felülvizsgálat különösen kiterjedt formája. Ezt követően kitérek a megtámadott ítélet azon szakaszaira, amelyek véleményem szerint a Törvényszék által a jelen ügyben alkalmazott felülvizsgálat terjedelmének helytelen voltát mutatják.

81.

Szilárd meggyőződésem, hogy az uniós jogalkotó az 575/2013 rendelet (a tényállás idején alkalmazandó változata) 429. cikkének (14) bekezdése értelmében széles mérlegelési jogkörrel kívánta felruházni az EKB‑t.

82.

Először is nem vitatott, hogy ez a rendelkezés politikai és szakmai mérlegelési jogkört is biztosít az EKB‑nak annak eldöntése vonatkozásában, hogy egy adott helyzetben adható‑e mentesség, és ha igen, milyen mértékben.

83.

Másodszor, a vonatkozó rendelkezések szövege mindkét tekintetben széles mozgásteret mutat. Egyrészt az EKB a mentesség engedélyezése vonatkozásában mérlegelési jogkörrel rendelkezik („engedélyezheti”), anélkül, hogy ezt a jogkört korlátoznák olyan konkrét tényezők vagy paraméterek, amelyeket az intézménynek mérlegelése során figyelembe kell vennie. Az EKB feladata tehát meghatározni az érintett érdekek védelmének megfelelő szintjét (különösen az elfogadhatónak tekinthető kockázat szintjét), és kidolgozni az általa e célból legmegfelelőbbnek ítélt elemzési keretet.

84.

Másrészről, ami a szakmai mérlegelési jogkört illeti, az EKB‑nek nem csupán egy jövőre vonatkozó elemzést kell elvégeznie, hanem egy számos értékítéleten, valamint erősen spekulatív és bizonytalan előrejelzésen is alapuló elemzést. Tömeges betétkivét esetén mekkora összegű betétfelvételre lehet számítani, és milyen időn belül? Képes lenne‑e a bank teljesíteni ezeket a pénzfelvételeket anélkül, hogy sürgős korrekciós intézkedéseket kellene végrehajtania? Mekkora az adott bank esetében azon szavatolótőke összege, amely észszerűen szükséges a váratlan veszteségek fedezésére ilyen esetekben? ( 74 )

85.

Harmadszor, a szóban forgó szabályozás által követett cél (elsősorban a hitelintézetek megbízhatóságának biztosítása, valamint a befektetők és a betétesek védelme, továbbá tágabb értelemben a pénzügyi rendszer egészének stabilitása) ( 75 ) a lehető legnagyobb általános jelentőséggel bír. Ezzel szemben az érintett bankok gazdasági szabadságaiba az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése szerinti elutasításból eredő beavatkozás viszonylag korlátozott, mivel e bankok szabadon hozhatnak különféle üzleti intézkedéseket a túlzott tőkeáttétel csökkentésére.

86.

Negyedszer, a fentiekből az következik, hogy az EKB által elkövetett elsőfajú hibák (vagyis a túlzott szigorhoz vezető hamis pozitív eredmények) sokkal kisebb jelentőséggel bírnának, mint a másodfajú hibák (vagyis a túlzott engedékenységhez vezető hamis negatív eredmények). Magától értetődő tehát, hogy különösen bizonytalan helyzetekben, vagy amikor a helyzet igazán „meredeknek” tűnik, az EKB‑nak nagyobb a mozgástere akkor, ha a biztonságot választja, és így szigorúan alkalmazza a vonatkozó rendelkezéseket. Ez összhangban van azzal a ténnyel, hogy a szóban forgó jogszabály a 2007–2009‑es pénzügyi válságra válaszul elfogadott intézkedéscsomag részét képezi, azzal a céllal, hogy lehetőség szerint megelőzze a hasonló helyzetek jövőbeni előfordulását. ( 76 )

87.

A fenti megfontolások alapján arra az álláspontra jutottam, hogy az EKB az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése szerinti határozat meghozatalakor meglehetősen tág mérlegelési jogkörrel rendelkezett mind a releváns körülmények értékelése, mind pedig a mentesség mennyiségi szempontú megítélése során. ( 77 ) Ha ez igaz, annak az a következménye, hogy a bírósági felülvizsgálat nem lehet túlságosan kiterjedt a megtámadott határozat érdemi elemei tekintetében (a túlzott tőkeáttétel kockázatával szembeni megfelelő védelem szintje, az ilyen kockázat megállapításához figyelembe vett elemek azonossága és súlya, a határesetekben hozott döntések stb.), mivel a mérlegelési mozgástér csorbát szenvedne.

88.

A megtámadott ítélet alábbiakban vizsgált pontjaiból kitűnik, hogy véleményem szerint a Törvényszék miért alkalmazta tévesen a jogot e tekintetben.

89.

A Crédit Lyonnais mind a jelen fellebbezési eljárásban, mind az elsőfokú eljárásban jelentős hangsúlyt fektetett a szabályozott megtakarítások „biztonságos befektetés” jellegére, amely elemet az EKB állítólag figyelmen kívül hagyta. A Törvényszék e tekintetben egyetértett Crédit Lyonnais érveivel. A megtámadott ítélet 107–110. pontjában a Törvényszék kifogásolta, hogy az EKB a megtámadott határozatban nem említette a szabályozott megtakarítások e jellemzőjét. A Törvényszék megállapította, hogy a Crédit Lyonnais a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a bankválságok idején a betétesek pénzkivonásai miatti csökkenés helyett a szabályozott megtakarításokba történő befektetések mennyisége Franciaországban növekedett, mivel a betétesek biztonságos befektetésnek tartják azt. ( 78 )

90.

Van azonban némi eltérés a Törvényszék által a megtámadott ítéletben alkalmazott érvelés és az általa felülvizsgált határozat logikája között.

91.

A megtámadott határozatban az EKB nem elvont módon értékelte a szabályozott megtakarítások által jelentett prudenciális kockázatokat. Az EKB konkrétan a Crédit Lyonnais sajátos helyzetét vizsgálta. Úgy tűnik, hogy az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése valóban megköveteli az egyedi esetre vonatkozó értékelést. ( 79 )

92.

Ahogyan az EKB a megtámadott határozat 2.2. pontjában megállapította, „az EKB a prudenciális felügyelet alá tartozó intézmények sajátos helyzetéhez és a szabályozott megtakarítások sajátosságaihoz kapcsolódó átfogó prudenciális kockázatokra tekintettel ad mentességet”. ( 80 ) Az EKB figyelembe vette többek között a Crédit Lyonnais CDC‑vel szembeni kitettségének nagyságát és növekedését, valamint azt a tényt, hogy ez a bank nem tartozik a Crédit Agricole csoport szolidaritási mechanizmusának hatálya alá.

93.

A szabályozott megtakarítások „biztonsági befektetés” jellege – amit az EKB sem a Törvényszék előtt, ( 81 ) sem pedig a Bíróság előtt nem tagadott – valóban vezethet a betétállomány általános növekedéséhez gazdasági és/vagy pénzügyi válság időszakaiban, amint azt a Törvényszék megállapította. Ez azonban önmagában nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egy adott bankból tömeges pénzkivonás történhet, például akkor, ha annak helyzete olyan mértékben romlik, hogy a betétesei félni kezdenek, hogy hamarosan fizetésképtelenné válhat.

94.

Erre a szempontra mutatott rá az EKB, amikor megjegyezte, hogy semmi sem zárja ki, hogy egy adott bank megfelelő működése miatt aggódó betétesek kivegyék a szabályozott megtakarításokba fektetett pénzüket a szóban forgó bankból, és új betétet helyezzenek el, továbbra szabályozott megtakarításokban, azonban egy másik bankban, amit „egészségesebbnek” tartanak. A Törvényszék azonban nem fogadta el az ilyen érvelést.

95.

Általánosabban fogalmazva, hogy a Törvényszék elmulasztotta alaposan megvizsgálni azt, hogy a betétesek szabályozott megtakarítások biztonságos természetére vonatkozó felfogása hogyan befolyásolhatja ténylegesen a betétesek magatartását a Crédit Lyonnais számára különösen stresszes időszakokban. Nem magától értetődő, hogy a Törvényszéknek a szabályozott megtakarítások biztonságos befektetési jellegére vonatkozó megállapításai szükségszerűen valószínűtlenné vagy észszerűtlenné tennék az EKB Crédit Lyonnais kockázataira vonatkozó megfontolásait, tekintettel annak sajátos helyzetére. Úgy tűnik, hogy a megtámadott ítéletben ebben az ügyben hivatkozott bizonyítékok ( 82 ) sem szolgáltatnak e tekintetben semmilyen további elemet.

96.

Ezt követően a megtámadott ítélet 111–113. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy valószínűtlen az, hogy a szabályozott megtakarítások hozzájárulnának a túlzott tőkeáttétel felhalmozódásához. A Törvényszék szerint ennek indoka, hogy ezekkel a betétekkel a hitelintézet nem rendelkezhet (szabadon), nem fektetheti be azokat saját belátása szerint – beleértve a nem likvid vagy kockázatos eszközökbe történő befektetést –, hanem szükségszerűen át kell adni azokat a CDC‑nek.

97.

Ugyanakkor most sem látom be, hogy egy ilyen megállapítás hogyan hitelteleníti az EKB érvelését. Az a tény, hogy a Crédit Lyonnais szóban forgó kitettségei olyan betétekből származnak, amelyeket közszektorbeli jogalanynak kell átadni, egyike azon feltételeknek, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése egyáltalán alkalmazható legyen. Mindazonáltal, amint már említésre került, e rendelkezés alkalmazása nem automatikus: az EKB nem köteles megadni a mentességet minden alkalommal, amikor e feltételek teljesülnek, mivel e tekintetben mérlegelési jogkörrel rendelkezik.

98.

Mindenesetre az a tény, hogy a CDC‑nek átadott összegek nem fektethetők be szabadon nem likvid vagy kockázatos eszközökbe – amint azt a Törvényszék hangsúlyozta – viszonylagos jelentőséggel bír ebben az összefüggésben. Valójában a tőkeáttételi mutató kiszámításához a kitettségeket nem külön‑külön kockázati súlyozással kezelik, hanem mindegyik szerepel a kitettség mértékében. ( 83 ) Az alapállás az, hogy minden kitettséget figyelembe kell venni, függetlenül azok kockázati profiljától. Csak kivételesen mentesíthető néhány kitettség a tőkeáttételi mutató számítása alól, ( 84 ) ha az eset sajátos körülményei között ( 85 ) a szóban forgó kitettségek különösen alacsony kockázatúnak minősülnek. ( 86 ) A rendelkezés eltérő értelmezése ellentétes lenne a tőkeáttételi mutató eredendő logikájával és céljával, és figyelmen kívül hagyná azt a tényt, hogy az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdését – lévén egy általános szabály alól kivétel – megszorítóan kell értelmezni.

99.

Azonban – a fent említettek szerint – megtámadott ítéletben semmi sem utal arra, hogy a Törvényszék értékelte volna, hogy a szabályozott megtakarítások a Crédit Lyonnais sajátos helyzetében különösen alacsony kockázatúnak tekinthetők‑e.

100.

Következésképpen ennek az elemnek (vagyis azon ténynek, hogy a letéteket kötelezően át kell adni a CDC‑nek) a jelentőségét illetően úgy tűnik, hogy a Törvényszék saját értékelést végzett, anélkül, hogy kifejtette volna, hogy az e tekintetben tett megállapításai hogyan illeszkednek a megtámadott határozat rendszerébe. Ez zavarba ejtő, különösen mivel úgy tűnik, hogy a Törvényszék jóváhagyta azon átfogó módszertan helyességét, amelyet az EKB által a Crédit Agricole mentesség iránti kérelmének vizsgálatára alkalmazott. ( 87 )

101.

A megtámadott ítélet 114. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a szokványos betétekkel ellentétben a szabályozott megtakarítások kettős állami garanciát élveznek.

102.

Ez vitathatatlan, és a megtámadott határozat kifejezetten megemlíti. ( 88 ) Mindazonáltal a Törvényszék megint csak nem fejtette ki, hogy ez az elem mennyieben mond ellent az EKB elemzésének. Ha jól értelmezem a megtámadott ítélet 114. pontját, a Törvényszék csupán egy másik elemet kívánt előtérbe helyezni, amely álláspontja szerint valószínűtlenné tette a tömeges betétkivét lehetőségét a szabályozott megtakarítások tekintetében: a kettős állami garancia következtében még a Crédit Lyonnais számára válságos helyzetben sem lenne ok a pénzkivonásra. ( 89 )

103.

Ha ez így van, a Törvényszéknek vitathatatlanul ki kellett volna fejtenie azokat az indokokat, amelyek miatt arra az álláspontra lehet helyezkedni, hogy a szabályozott megtakarításokba fektető legtöbb betétestől elvárható, hogy racionálisan járjon el olyan helyzetben, amely – az átlagos betétesek számára legalábbis – bankrohamra adhat okot. Megérzésem szerint a közelmúltbeli tapasztalatok Európában és máshol is azt mutatják, hogy az effajta racionális viselkedés távol sem biztos. ( 90 ) Úgy tűnik, megtakarással rendelkezők körében egyre növekvő pánikot okozó helyzetekben, amikor a média a betétek kivételére várakózó, kígyózó sorokban álló embereket mutat be, fennáll az ellenőrzés alól kicsúszó lavina‑effektus kockázata. Mindazonáltal személyes – valószínűleg a 2012–2013‑as ciprusi pénzügyi válsággal kapcsolatos első kézből szerzett tapasztalataim alapján kialakult – megérzéseimtől függetlenül, amennyiben ezt az elemet az EKB nem vette figyelembe, annyiban a Törvényszék feladata volt, hogy kifejezetten foglalkozzon vele, és megállapításait a szükséges bizonyítékokkal támassza alá.

104.

Ezen túlmenően úgy gondolom, hogy magyarázatot kellett volna adni arra vonatkozóan, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 114. pontjában tett száraz megállapítása hogyan egyeztethető össze korábbi megállapításaival arra vonatkozóan, hogy a megtámadott határozatban az EKB megfelelően figyelembe vette a központi kormányzat nemteljesítési kockázatát, megjegyezve, hogy Franciaország hitelminősítése nem a lehető legmagasabb, és hogy a hitel‑nemteljesítési csereügyletekkel összefüggésben a nemteljesítési kockázatát alacsonynak, de nem nullának ítélték. ( 91 )

105.

Kétségtelen, hogy a Törvényszék arra az álláspontra helyezkedhetett, hogy az EKB tévesen értékelte ezt a nemteljesítési kockázatot. Mindazonáltal annak ellenére, hogy Crédit Lyonnais előterjesztett néhány érvet ennek kapcsán, a Törvényszék nem foglalt állást ebben a tekintetben. ( 92 )

106.

Így úgy tűnik, hogy a Törvényszék ezen elem vonatkozásában is önállóan értékelte a szabályozott megtakarítások jellemzőit és jelentőségét az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése értelmében, amely értékelés valamelyest elszakadt a megtámadott határozat szövegétől és logikájától.

107.

A megtámadott ítélet 115. és 116 pontjában a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a szabályozott megtakarítások jellemzőire vonatkozó megállapításai fényében a szabályozott megtakarítások likviditása önmagában nem igazolhatja megfelelően az EKB következtetését az eszközök kényszereladásának kockázatával kapcsolatban. A Törvényszék megállapította, hogy miközben a likviditás lehetőséget ad a megtakarítással rendelkezőknek betéteik kivonására, hozzájárul ahhoz is, hogy a szabályozott megtakarításokat biztonságos befektetésnek tekintsék.

108.

E tekintetben egyetértek a Törvényszékkel abban, hogy az a tény, hogy a betétesek szabadon és azonnal kivehetik pénzeszközeiket a bankból, önmagában nem döntő tényező annak megállapítása kapcsán, hogy fennáll‑e az eszközök kényszereladásának kockázata. Mindazonáltal, amint fentebb kifejtettem, nem győztek meg a Törvényszék azon kritikái, amelyek az EKB által figyelembe vett vagy figyelembe nem vett egyéb elemekre vonatkoznak.

109.

. Ennél is fontosabb, hogy az, ahogyan a Törvényszék az EKB által a megtámadott határozatban követett érvelést jellemezte és összefoglalta, meglehetősen rejtélyes. A megtámadott ítélet olvasása során az a benyomás alakulhat ki, hogy a szabályozott megtakarítások likviditása kulcsfontosságú elem volt az EKB számára következtetésének igazolásában.

110.

Ez azonban meglehetősen pontatlan értelmezése lenne a megtámadott határozatnak. Az EKB e határozatában az érvelés lényegében abban áll, hogy a megtakarítással rendelkezők részéről történő jelentős kivonások, például tömeges betétkivét esetén a Crédit Lyonnais számára nehézséget okozhat a kivonások teljesítése anélkül, hogy sürgősségi intézkedéseket kellene hoznia, mivel betéteinek jelentős része a CDC‑hez kerül, amelynek 10 napos alkalmazkodási időszak áll rendelkezésére, ez alatt pedig a bank felelős a kivonásokért.

111.

. Ebben az összefüggésben az a tény, hogy a szabályozott megtakarítások különösen likvidek, és így a megtakarítással rendelkezők könnyen és azonnal kivehetik őket, az elemzés vonatkozásában minden bizonnyal releváns szempont. A kényszerértékesítés kockázata nyilvánvalóan sokkal alacsonyabb lenne, ha jogi vagy gyakorlati akadályok lennének a betétesek azonnali pénzkivonása előtt. Ez azonban nem központi eleme az elemzésnek. Leegyszerűsítve azt mondanám, hogy a likviditás nem a kockázat egyik forrása, hanem a kockázat elősegítője. A megtámadott határozat 2.2.2. pontjában a likviditásra történő (viszonylag mellékes) utalás meglehetősen beszédes ebből a szempontból.

112.

Ezen túlmenően a Törvényszéknek igaza lehet abban, hogy a szabályozott megtakarítások likviditása az egyik olyan ok, amely vonzóvá teszi azokat a megtakarítással rendelkezők számára a pénzügyi bizonytalanság időszakában. ( 93 ) Mindazonáltal úgy tűnik, ezen a ponton is hiányzik egy elem a Törvényszék érveléséből: vajon a betétesek szabályozott megtakarításokkal kapcsolatos általános „biztonságérzete” elegendő lenne‑e ahhoz, hogy megakadályozza őket abban, hogy tömegesen kivegyék pénzeszközeiket, amikor például konkrét problémák merültek fel a Crédit Lyonnais pénzügyi stabilitásával kapcsolatban?

113.

Logikai szempontból a Törvényszék megfontolása e tekintetben a klasszikus „kétélű kardnak” tűnik. Ha a szabályozott megtakarítások likviditása azért járul ahhoz, hogy a megtakarítással rendelkezők biztonságban érezzék magukat, mert lehetővé teszi számukra, hogy bármikor szabadon kivehessék pénzeszközeiket, akkor ez nem azt jelenti, hogy ezek a megtakarítással rendelkezők ténylegesen ki akarnák venni ezeket a forrásokat, amikor bankjuk helyzete aggasztóvá válik?

114.

A Törvényszék e kérdésre vonatkozó értékelése tehát hiányosnak tűnik. Ez ismét azt mutatja, hogy a Törvényszék a megtámadott határozat indokolásának felülvizsgálata helyett a saját helyzetértékelését végezte el.

115.

A megtámadott ítélet 117–122. pontjában a Törvényszék kifogásolta az EKB azon kijelentését, amely szerint a közelmúltbeli bankválságok tapasztalatai azt mutatják, hogy öt napon belül jelentős kivonásokra kerülhet sor. A Törvényszék megállapította, hogy az EKB e tekintetben csak egy példára hivatkozott (a továbbiakban: a példa), ez a példa pedig a rendes betétekre vonatkozott, azok tehát több szempontból is különböztek a szabályozott megtakarításoktól. Ezen az alapon a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a Crédit Lyonnais részéről esetlegesen kényszerértékesítést kiváltó tömeges kivonások állítólagos kockázatát nem támasztották alá megfelelő módon bizonyítékok.

116.

Osztani tudom a Törvényszék álláspontját abban, hogy e tekintetben a megtámadott határozat semmiképpen sem az egyértelműség és a pontosság mintapéldája. Úgy tűnik azonban, hogy a Törvényszék e pontra vonatkozó kritikája e határozat félreértelmezéséből fakad.

117.

Az EKB‑nak nem állt szándékában párhuzamot vonni a példa és a Crédit Lyonnais helyzete között. A közelmúlt tapasztalataira való hivatkozás egyszerűen azt kívánta szemléltetni, hogy milyen sebességgel történhetnek tömeges pénzkivonások, amikor komoly kétségek merülnek fel egy bank stabilitásával kapcsolatban, és ennek következtében bizonyos körülmények között miért lehet problematikus, hogy 10 nap telik el a megtakarítással rendelkezők részéről történő pénzfelvétel és az összegek CDC általi visszatérítése között.

118.

Valójában a megtámadott határozatban az EKB elismerte, hogy hasonló megtakarítási formák esetében a közelmúltban nem került sor tömeges betétkivétre. Ezzel együtt az EKB hangsúlyozta, hogy nem köteles prudenciális aggályait a múltban már megvalósult kockázattípusokra korlátozni. ( 94 )

119.

Következésképpen a Törvényszéknek igaza lehet a két helyzet korlátozott összehasonlíthatóságát illetően. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy hiteltelenítse az EKB ezzel kapcsolatos megfontolásait. A Törvényszék ugyanis (i) nem vitatta az EKB által szolgáltatott adatok helyességét; (ii) nem indokolta meg, hogy álláspontja szerint miért nem alkalmazható az 5 napos határidő a Crédit Lyonnais esetében; és (iii) megkérdőjelezte az EKB által ebben az összefüggésben használt mátrixot, amely a mentesség százalékos arányát az érintett állami szervtől származó visszatérítés időbeli eltérései szerint különbözteti meg (5 napnál kevesebb, 5 és 10 nap között, 10 nap és egy hónap között, egy hónapot meghaladó). ( 95 )

120.

Ezenkívül a megtámadott ítélet nem tartalmaz magyarázatot arra vonatkozóan, hogy az EKB óvatos megközelítése és fokozott ébersége miért nem indokolt. Valójában úgy tűnik számomra, hogy tekintettel a szóban forgó uniós jogszabályok átfogó céljára (az új pénzügyi válságok kialakulásának megelőzése), valamint a szóban forgó konkrét rendelkezések céljára (a pénzintézetek szilárdságának és stabilitásának biztosítása tőkeáttételük korlátozásával), észszerű jogalkalmazásnak tekinthető, ha a prudenciális értékelés nem kizárólag a múltban megvalósult kockázatokra van korlátozva.

121.

Végül megalapozottnak tartom az EKB részéről megfogalmazott kritikát, amely a megtámadott ítélet 126. pontjára vonatkozik, ahol a Törvényszék először megállapította, hogy „figyelemmel az EKB által alkalmazott módszerre”, „a központi kormányzat hitelminőségére, illetve a CDC‑vel szembeni kitettségek koncentrációjának szintjére vonatkozó indokok alapján – feltéve, hogy nem jogellenesek – nem igazolható a felperessel szembeni elutasítás” jogalapja. A Törvényszék ezután hozzátette, hogy az „említett módszer alapján ugyanis pusztán ezen indokok figyelembevétele nem vezetett volna ahhoz, hogy a felperessel szemben megtagadják az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdésében előírt eltérés teljes körű alkalmazását.” ( 96 )

122.

Ezek a határozott és nyers kijelentések zavarba ejtőek. Először is, a Törvényszék sehol nem von le átfogó következtetést azon különböző elemek egyedi értékelése vonatkozásában, amelyeket véleménye szerint az EKB figyelmen kívül hagyott vagy nem megfelelően értékelt, tekintettel a Crédit Lyonnais általi vagyonértékesítés kockázatának (alacsony, különösen alacsony, elhanyagolható, de facto nulla?) mértékére. Másodszor, még ha feltételezzük is, hogy a Törvényszék megtette ezt, a megtámadott ítéletből hiányzik a konkrét magyarázat arra vonatkozóan, hogy az eszközök kényszerértékesítésének kockázatára vonatkozó megállapításait hogyan kellett volna tükröznie az EKB módszertanának. A megtámadott ítélet e tekintetben való hallgatása figyelemre méltó, mivel az annak 126. pontjában tett kijelentések képezik a megtámadott határozat hatályon kívül helyezésének alapját. ( 97 ) Harmadszor, úgy tűnik, hogy a Törvényszék abban foglal állást, hogy mit tett volna az EKB – és nem arról, hogy az EKB‑nak mitkellett volna vagy nem kellett volna megtennie – akkor, ha ezeket az elemeket helyesen értékelte volna. A különbség nem terminológiai kérdés. A Törvényszék nem határozza meg az EKB közigazgatási fellépésének korlátait, de úgy tűnik, hogy az EKB „helyébe lép”, figyelmen kívül hagyva az intézménynek az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése szerinti érdemi értékelések tekintetében fennálló tág mérlegelési mozgásterét.

123.

Általában az várható, hogy az EU‑Szerződések által létrehozott „jogszerűségi felülvizsgálat” rendszerében a jelen ügyhöz hasonló ügyben eljáró bíróság által végzett elemzés kiindulópontja a megtámadott jogi aktus szövege lesz. Ez az elemzés általában véve figyelembe veszi e jogi aktus logikáját és szerkezetét, majd a szóban forgó intézmény által a végső következtetés alátámasztására felhozott érvek sorával foglalkozik. A kulcskérdésnek annak kell lennie, hogy a megtámadott határozatot meghozó intézmény a rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérre tekintettel észszerűen alkalmazta‑e a vonatkozó rendelkezést.

124.

A jelen ügyben fentiekben kifejtett okok miatt nehezen találok ilyen megközelítésre utaló elemeket.

125.

Az EKB elemzésével szembeni kritikát többnyire a megtámadott ítélet néhány rövid fordulata tartalmazza, amelyek időnként figyelmen kívül hagyták az érintett kérdések összetettségét. A Törvényszék ezt követően ezt az elemzést saját elemzésével helyettesíti, amely bizonyos tényelemek alternatív értékelésén alapul, gyakran olyan alá nem támasztott nyilatkozatokra vagy bizonyítékokra hagyatkozva, amelyek bizonyító ereje közel sem nyilvánvaló. Fontos, hogy úgy tűnik, hogy a Törvényszék ezeket az elemeket elszigetelten értékelte, anélkül, hogy ténylegesen „összekötötte volna a pontokat”: nem értékelte az ezen elemek közötti kölcsönhatást, ráadásul – ami még fontosabb – nem fejtette ki, hogyan tükröződne a végkövetkeztetésben, amikor ezen elemek értékelését integrálják az EKB által alkalmazott módszertanba, amelyet – ezt érdemes még egyszer hangsúlyozni – nem bírált a Törvényszék.

126.

Közelebbről, amint azt az EKB helyesen hangsúlyozza, a Törvényszék kizárólag a rövid időn belüli tömeges pénzkivonás valószínűségének értékelésére összpontosított, anélkül, hogy figyelembe vette volna azokat a következményeket, amelyeket e kockázat megvalósulása a Crédit Lyonnais pénzügyi helyzetére gyakorolna, tekintettel a CDC‑vel szembeni kitettségének szintjére. E tekintetben azt lehetne mondani, hogy a Törvényszék a legjobb esetben is „a munka felét” végezte azzal, hogy általánosságban megvizsgálta a szabályozott megtakarítások jellemzőit, de – ellentétben azzal, amit az EKB a megtámadott határozatban tett ( 98 ) – elmulasztotta elvégezni a „munka másik felét”.

127.

Következésképpen az a véleményem, hogy a Törvényszék túlságosan kiterjedt vizsgálatot végzett az EKB elemzésének egyes elemei (az elfogadható kockázat szintje, e kockázat értékelése során figyelembe vett elemek azonosítása és jellege stb.), anélkül, hogy az ezzel kapcsolatos megállapításait kellő indokolással és megfelelő bizonyítékokkal támasztotta volna alá.

128.

Ahelyett, hogy bizonyította volna, hogy a megtámadott határozatban az EKB észszerűtlenül alkalmazta az 575/2013 rendelet 429. cikke (14) bekezdését, a Törvényszék ex novo értékelte a Crédit Agricole mentesség iránti kérelmét, saját álláspontját helyezte az EKB véleménye helyébe, és ezáltal megsértette az EKB uniós jogalkotó által biztosított diszkrecionális mozgásterét.

129.

Mivel a Törvényszék a megtámadott határozat tekintetében tévesen választotta meg a felülvizsgálat terjedelmét, az első fellebbezési jogalapot megalapozottnak kell tekinteni, és a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

130.

Második fellebbezési jogalapjával az EKB azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette indokolási kötelezettségét. Álláspontja szerint a megtámadott ítélet nem fejti ki megfelelően, hogy az EKB milyen módon tévedett a szabályozott megtakarításokat élvező kettős állami garancia hatásának értékelése során.

131.

A Crédit Lyonnais azt állítja, hogy a Törvényszék e tekintetben követett érvelése egyértelműen szerepel a megtámadott ítéletben. A Crédit Lyonnais konkrétan ezen ítélet 59. és 114–122. pontjára hivatkozik. Dióhéjban, a Törvényszék megalapozatlannak találta az EKB azon álláspontját, miszerint a szabályozott megtakarításokra vonatkozó kettős állami garancia fennállása nem akadályozza meg a megtakarítással rendelkezők részéről, rövid időn belül történő tömeges kivonás kockázatát.

132.

Úgy vélem, hogy ez a jogalap megalapozatlan.

133.

A megtámadott ítéletben szereplő, a kettős állami garanciának a Crédit Lyonnais részéről történő kényszerértékesítés kockázata vonatkozásában fennálló jelentőségéről szóló indokolás valóban rövid és bizonyos mértékig nem egyértelmű. Mindazonáltal, amint azt a fenti 102. pontban említettem, a Törvényszék e kérdéssel kapcsolatos érvelésének lényege világosabbá válik, ha a megtámadott ítélet releváns részeit tágabb összefüggésükben értelmezzük. A Törvényszék lényegében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szabályozott megtakarításokra vonatkozó kettős állami garancia fennállása e megtakarítások esetében valószínűtlenné teszi a tömeges betétkivétet.

134.

Törvényszék érvelése tehát elég egyértelmű. Az, hogy ezt az álláspontot alátámasztják‑e a szükséges bizonyítékok, a Törvényszék elemzésének lényegét érinti, nem pedig annak megfelelőségét.

135.

Harmadik fellebbezési jogalapjával az EKB azt állítja, hogy a Törvényszék elferdítette az eljárás során elé terjesztett bizonyítékokat. Az EKB álláspontja szerint a Törvényszék nyilvánvalóan tévesen értelmezte a megtámadott határozat egyes szakaszait, valamint elferdítette a Crédit Agricole mentesség iránti kérelmének értékelése során alkalmazott módszertant.

136.

Konkrétabban az EKB azt állítja, hogy figyelembe vette a szabályozott megtakarítások „biztonságos befektetés” jellegét és a kettős állami garancia létezését. Ami a megtámadott határozatban alkalmazott módszertan elferdítését illeti, az EKB azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe a következményeket, amelyeket a szóban forgó kockázat megvalósulása a Crédit Lyonnais pénzügyi helyzetére gyakorolhat, tekintettel a koncentráció magas szintjére. Leegyszerűsítve, maga a kockázat talán meglehetősen kicsi, ha azonban megvalósul, a következmények nagyon súlyosak lehetnek a bank számára

137.

Ezenkívül az EKB szerint a Törvényszék elferdítette a megtámadott határozatban felhozott példát azáltal, hogy azt úgy értékelte, mint a rövid távú tömeges kivonások kockázata értékelésének feltételét, miközben e példa egyetlen célja az volt, hogy szemléltesse az ilyen kockázat megvalósulásának lehetséges következményeit. Végül az EKB azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen egyedileg vizsgálta az EKB módszertanában figyelembe vett kritériumokat, holott azokat egymástól kölcsönösen függő szempontokként kell értelmezni.

138.

A Crédit Lyonnais úgy véli, hogy az EKB által harmadik fellebbezési jogalapjának alátámasztására felhozott állításokat megalapozatlanként el kell utasítani. A Crédit Lyonnais hangsúlyozza, hogy a megtámadott határozat nem tesz említést a szabályozott megtakarítások „biztonságos befektetési” jellegéről. A Törvényszék részéről az EKB által alkalmazott módszertannal kapcsolatos megállapításokkal szemben megfogalmazott kritikát illetően a Crédit Lyonnais előadja, hogy a Törvényszék helyesen alkalmazta a 2018. évi ítéletben megállapított feltételt, amely arra kötelezte az EKB‑t, hogy a szabályozott megtakarítások jellemzőinek fényében mérlegelje a tömeges kivonások lehetőségének fennállását.

139.

A Crédit Lyonnais érvei között szerepel az is, hogy a szóban forgó példa állítólagos szemléltető jellege nem mentesíti az EKB‑t azon kötelezettség alól, hogy bírósági felülvizsgálat tárgyát képező tényezőkre támaszkodjon. Ezenkívül a megtámadott ítélet 126. pontja – a Crédit Lyonnais szerint – azt mutatja, hogy a Törvényszék nem mulasztotta el figyelembe venni az EKB módszertanában alkalmazott kritériumok kölcsönös függőségét.

140.

Ez a fellebbezési jogalap számomra nem meggyőző.

141.

Osztom az EKB néhány kritikai észrevételét annak kapcsán, ahogyan a Törvényszék a megtámadott határozatot értelmezte, illetve ahogyan a felek által az elsőfokú eljárás keretében előterjesztett bizonyítékokat vizsgálta. Mindazonáltal nem észlelem a bizonyíték egyértelmű jelentésének elferdítését.

142.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bizonyítékok ilyen elferdítése valamely dokumentumnak a dokumentum tartalmával ellentétes értelmezésében áll. A bizonyítékok ilyen elferdítésének nyilvánvalóan ki kell tűnnie ügy irataiból, anélkül, hogy szükség lenne a tények és a bizonyítékok újbóli értékelésére. E tekintetben nem elegendő annak bizonyítása, hogy az adott dokumentumot a Törvényszék által elfogadott értelmezéstől eltérően is lehet értelmezni: az szükséges hozzá, hogy a Törvényszék nyilvánvalóan túllépjen a bizonyítékok észszerű értékelésének határain. ( 99 )

143.

A jelen eljárásban nem ez a helyzet. Véleményem szerint nem a Törvényszék felülvizsgálatának végeredményében rejlik a megtámadott ítélettel kapcsolatos probléma. Valójában nincs olyan érdemi megállapítás, amely az ügy irataiban szereplő információk és dokumentumok alapján nyilvánvalóan tévesnek tűnik.

144.

A Törvényszék által elkövetett hibák a Törvényszék által elvégzett felülvizsgálat módjából következnek. A korábban kifejtettek szerint a Törvényszék az EKB előtt folyó ügy tekintetében ex novo értékelte az elemzés különböző elemeit és azok következményeit. Ezt olyan módon tette, hogy kevés figyelmet fordított az EKB által végzett értékelésekre és az általa alkalmazott módszertanra, illetve – általánosabb értelemben – a megtámadott határozat logikájára.

145.

Végül, negyedik jogalapjában az EKB azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 94. pontját és 429. cikkének (14) bekezdését.

146.

Az első rendelkezést illetően az EKB azzal érvel, hogy a Törvényszék tévedett, amikor a túlzott tőkeáttétel kockázatának meghatározását kiegészítette néhány olyan szemponttal, amelyeket a vonatkozó rendelkezések nem tartalmaznak (nevezetesen a betétek felhasználásának szabadságát, illetve a nem likvid vagy kockázatos eszközökbe történő befektetés lehetőségét). Ez utóbbi rendelkezést illetően az EKB szerint a Törvényszék által alkalmazott értelmezés azzal a következménnyel jár, hogy megfosztja az EKB‑t a mozgástértől, amelyet a jogalkotó biztosított számára annak értékelése tekintetében, hogy bizonyos kitettségek mentesülhetnek‑e a tőkeáttételi mutató számítása alól.

147.

A Crédit Lyonnais vitatja az EKB által felhozott érveket. Ami az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 94. pontját illeti, a Crédit Lyonnais elutasítja azt az érvet, amely szerint a Törvényszék olyan további szempontokat állapított volna meg, amelyek e rendelkezésben nem szerepelnek: álláspontja szerint a Törvényszék csupán azt állapította meg, hogy az EKB figyelmen kívül hagyta a szabályozott megtakarítások bizonyos jellemzőit, jelezve, hogy ezeknek a megtakarításoknak különösen alacsony a kockázati szintje.

148.

Az EKB‑nak a 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdésére vonatkozó érvével kapcsolatban a Crédit Lyonnais kifejti, hogy e rendelkezésnek a Törvényszék által alkalmazott értelmezése semmi esetre sem fosztja meg az EKB‑t mérlegelési mozgásterétől. A Crédit Lyonnais szerint az EKB jogosult lett volna (teljes mértékben vagy részben) megtagadni a mentesség alkalmazását például akkor, ha a szabályozott megtakarítások nem kapnak állami garanciát, vagy ha bebizonyosodik az állam tényleges nemteljesítésének valószínűsége.

149.

E jogalap tekintetében ismét egyetértek Crédit Lyonnais érveivel.

150.

A 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 94. pontja a „túlzott tőkeáttétel kockázatot” a következőképpen határozza meg: „egy intézmény tőkeáttétel vagy feltételes tőkeáttétel miatti sérülékenységéből eredő kockázat, amely üzleti tervében nem tervezett korrekciós intézkedéseket tehet szükségessé, beleértve eszközök kényszereladását, ami veszteségeket vagy fennmaradó eszközeinek értékelési kiigazítását eredményezheti”.

151.

Nem látom be, hogy a Törvényszék a jelen ügyben hogyan alkalmazta volna tévesen a „túlzott tőkeáttétel kockázatának” fogalmát. A megtámadott ítéletben a Törvényszék egyszerűen megállapította, hogy álláspontja szerint az EKB tévesen vizsgálta meg a mentesség megadása szempontjából releváns körülményeket, figyelmen kívül hagyva vagy nem megfelelően értékelve a szabályozott megtakarítások bizonyos jellemzőit.

152.

Ezenkívül az 575/2013 rendelet 429. cikke (14) bekezdésének Törvényszék általi értelmezése nem fosztja meg az EKB‑t a mozgásterétől. Valójában a Törvényszék megállapításai a betétek egy meghatározott típusára vonatkoztak, amely e bíróság véleménye szerint valószínűleg nem vezet tömeges kivonások előfordulásához számos olyan jellemzője miatt, amelyek arra késztetik a megtakarítással rendelkezőket, hogy e betéteket különösen biztonságosnak tekintsék. A megtámadott ítéletben semmi sem utal arra, hogy az EKB ne rendelkezne mozgástérrel az egyéb típusú betétekre vonatkozó döntések tekintetében.

153.

Véleményem szerint az első fellebbezési jogalap megalapozott. Következésképpen a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.

154.

Az Európai Unió Bíróságának alapokmánya 61. cikkének első bekezdésével összhangban a Bíróság a Törvényszék határozatának hatályon kívül helyezését követően az ügyet határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez vagy ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti.

155.

Véleményem szerint a jelen ügyben a per állása lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy érdemi döntést hozzon.

156.

A megtámadott ítélet az első jogalap első és második részét, valamint a második jogalapot mint megalapozatlant elutasította. A Crédit Lyonnais nem fellebbezett ezen ítélet ellen, aminek következtében a Törvényszék e kérdésekre vonatkozó megállapításai res iudicatának minősülnek.

157.

A Bíróság feladata, hogy megvizsgálja egyfelől az első jogalap harmadik részét, másfelől a harmadik jogalap első részét, a bírósági felülvizsgálat megfelelő terjedelmének alkalmazásával (A). Másrészt a Bíróság feladata a harmadik jogalap második és harmadik részének vizsgálata is, amelyekről a Törvényszék nem döntött (B).

158.

Nem találom meggyőzőnek a Crédit Lyonnais által az első jogalap harmadik része és a harmadik jogalap első része vonatkozásában előadott érveket.

159.

Először is számomra egyértelmű, hogy a Crédit Agricole mentesség iránti kérelmének értékelése során az EKB figyelembe vette a szabályozott megtakarítások sajátos jellemzőit. Az e célból elfogadott általános módszertan és az ezzel összefüggésben figyelembe vett egyedi elemek tekintetében végzett értékelés azt mutatja, hogy az EKB értékelése során figyelembe vette, hogy a szabályozott megtakarítások sajátosságai hogyan befolyásolhatják a prudenciális megfontolásokat.

160.

Konkrétan az EKB a megtámadott határozatban figyelembe vette a kettős állami garancia fennállását, a francia állam nemteljesítésének kockázatát, valamint azt, hogy a tömeges visszavonások „kellően nagyok és váratlanok” lennének‑e az állítólagos kockázatok igazolásához.

161.

Ennélfogva azon az állásponton vagyok, hogy a Crédit Lyonnais semmilyen meggyőző érvet nem terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy az EKB elmulasztotta volna levonni a szükséges következtetéseket a 2018. évi ítéletből, és különösen annak 81. pontjából. Ezen túlmenően a fent kifejtett okok miatt nem észlelek nyilvánvaló hibát az EKB azon körülmények tekintetében végzett értékelésében, amelyek relevánsak az 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése szerinti, csak részleges mentességet biztosító döntése szempontjából. A Crédit Lyonnais nem bizonyította, hogy az e tekintetben levont következtetés kívül esik azon a diszkrecionális mozgástéren, amellyel az EKB‑nak e tekintetben rendelkeznie kell. Az EKB határozata az eset körülményeire, valamint a szóban forgó rendelkezések által követett célra tekintettel nem tűnik észszerűtlennek vagy valószínűtlennek

162.

Következésképpen arra a következtetésre jutok, hogy az első jogalap harmadik részét és a harmadik jogalap első részét el kell utasítani.

163.

A Törvényszékhez benyújtott keresetében a Crédit Lyonnais azzal érvel, hogy az EKB nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el a központi kormányzat hitelképessége (a megtámadott határozat 2.2.1. pontja), valamint a CDC‑nek való kitettség koncentrációja tekintetében (a megtámadott határozat 2.2.3. pontja).

164.

Ezek a jogalapok véleményem szerint nem indokolnak hosszadalmas vizsgálatot.

165.

Ami a jogalap második részét illeti, a Törvényszékhez benyújtott keresetének egy rövid részletében a Crédit Lyonnais azt rótta fel az EKB‑nak, hogy az nem terjesztett elő egyetlen olyan elemet sem, amely alátámasztotta volna a francia állam esetleges nemteljesítési kockázatát. Ezt követően válaszában a Crédit Lyonnais érvelését újrafogalmazva kijelentette, hogy nem tagadja a francia állam minimális nemteljesítési kockázatának fennállását, azonban azt állította, hogy ez a kockázat nem igazolhatja kérelmének a 575/2013 rendelet 429. cikkének (14) bekezdése szerinti elutasítását.

166.

Akárhogy is, pontos megfogalmazásától függetlenül az érvelés nyilvánvalóan megalapozatlannak tűnik.

167.

Először is – a fentiekben említettek szerint – az EKB a megtámadott határozatban megjegyezte, hogy a francia állam külső hitelminősítő intézetek általi minősítése nem érte el a lehető legmagasabb értéket, és hogy a francia állam által letárgyalt, öt évre szóló hitel‑nemteljesítési csereügyletek minősítése a nemteljesítés valószínűségével is számolt, amely tehát nem nulla volt. Másodszor, nyilvánvalóan nem a francia állam nemteljesítésének valószínűsége az az ok (vagy az egyik ok), amely indokolja a Crédit Lyonnais‑vel szembeni mentesség részleges megtagadását. Valójában a Crédit Agricole csoporthoz tartozó többi hitelintézet teljes mentességet kapott a szabályozott megtakarítások tekintetében. Harmadszor, úgy tűnik, hogy ha a Crédit Lyonnais által hangsúlyozott egyik fő érv a szabályozott megtakarítások kettős állami garancia miatti biztonságos befektetési jellege volt, akkor bír némi relevanciával az a tény, hogy a francia állam nemteljesítési kockázatát nem elhanyagolhatónak tekintették.

168.

Ami e jogalap harmadik részét illeti, nem látok a Crédit Lyonnais első fokon vagy a fellebbezési eljárásban benyújtott beadványaiban olyan érvet, amely kiegészíti azokat, illetve eltér azoktól, amelyeket a Törvényszék a megtámadott ítéletet 73–88. pontjában megvizsgált és elutasított.

169.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy a Crédit Lyonnais által benyújtott megsemmisítés iránti keresetet el kell utasítani.

170.

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

171.

Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése, amelyet a szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése alapján a fellebbezési eljárásokban is alkalmazni kell, úgy rendelkezik, hogy a Bíróság pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

172.

A jelen ügyben az EKB költségeinek megtérítését kérte. Mivel a fellebbezésnek helyt kell adni, és a keresetet el kell utasítani, a Crédit Lyonnais‑t kötelezni kell az elsőfokú és a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.

173.

A fenti megfontolások fényében azt javaslom, hogy a Bíróság: