1

Az EUMSZ 268. cikken alapuló keresetében a felperes, az International Management Group (IMG) azon vagyoni és nem vagyoni kár megtérítését kéri, amelyet az Európai Bizottság és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) magatartásának jogellenessége miatt szenvedett el az utóbbi által készített, őt érintő jelentést követően.

[omissis]

19

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

20

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

70

A felperes azzal érvel, hogy a Bizottság megsértette a gondossági és gondoskodási kötelezettségét, mivel nem marasztalta el nyilvánosan az OLAF jelentésének kiszivárogtatását, és nem szüntette meg az említett kiszivárogtatás által kiváltott hamis információk terjesztését egy olyan közlemény közzétételével, amely összefoglalja a 2015. május 8‑i levélben foglalt főbb információkat, amely levélben a felperes úgy döntött, hogy nem követi teljes mértékben az OLAF‑jelentés ajánlásait.

71

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a gondoskodási kötelezettséget olyan fogalomként határozta meg, amely az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata által az adminisztráció és annak alkalmazottai közötti viszonyokban létrehozott kölcsönös jogok és kötelezettségek közötti egyensúlyt tükrözi, pontosítva, hogy ez az egyensúly többek között magában foglalja, hogy az adminisztráció a tisztviselő helyzetéről való döntéshozatal során tekintettel van a döntését befolyásoló összes körülményre, és így nemcsak a szolgálati érdeket veszi figyelembe, hanem az érintett tisztviselő érdekeit is (lásd: 2020. november 12‑iFleig kontra EKSZ ítélet, C‑446/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:918, 67. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

72

Így a gondoskodási kötelezettség kifejezetten az uniós intézményeknek a tisztviselőikkel és alkalmazottaikkal szemben fennálló kötelezettségeire vonatkozik, többek között annyiban, amennyiben ez utóbbiak egyéni érdekeinek figyelembevételét vonja maga után (lásd ebben az értelemben: 2008. december 10‑iNardone kontra Bizottság ítélet, T‑57/99, EU:T:2008:555, 167. pont).

73

Mivel a jelen kereset nem az uniós adminisztráció és annak valamely tisztviselője vagy alkalmazottja közötti kapcsolatra vonatkozik, a gondoskodási kötelezettség a jelen ügyben nem alkalmazható, és arra a felperes nem hivatkozhat a kérelmeinek alátámasztása érdekében.

74

Így a felperes által hivatkozott jogellenességet el kell utasítani annyiban, amennyiben az a gondoskodási kötelezettség megsértésén alapul.

75

Annyiban kell ennélfogva megvizsgálni az említett jogellenességet, amennyiben az a gondossági kötelezettség megsértésén alapul.

76

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy ahhoz, hogy az Unió szerződésen kívüli felelőssége adott esetben megállapítható legyen, szükséges, hogy az a személy, aki állítása szerint valamely uniós magatartás vagy jogi aktus következtében általa elszenvedett kár vagy károk megtérítését kéri, bizonyítsa a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogi szabály megsértése esetének fennállását (2000. július 4‑iBergaderm és Goupil kontra Bizottság ítélet, C‑352/98 P, EU:C:2000:361, 41. és 42. pont; 2017. április 4‑iOmbudsman kontra Staelen ítélet, C‑337/15 P, EU:C:2017:256, 31. pont).

77

Ezenfelül, e jogsértésnek kellően súlyosnak kell lennie, amely követelmény attól a mérlegelési jogkörtől függ, amellyel az e szabályt megsértő uniós intézmény, szerv vagy szervezet rendelkezik, illetve attól a kérdéstől, hogy az nem hagyta‑e nyilvánvaló és súlyos módon figyelmen kívül azokat a korlátokat, amelyek e jogkörhöz szükségképpen kapcsolódnak, figyelemmel többek között az említett szabály világosságának és pontosságának mértékére, az abból eredő értelmezési vagy alkalmazási nehézségekre, valamint a szabályozást igénylő helyzet összetettségére (lásd ebben az értelemben: 2000. július 4‑iBergaderm és Goupil kontra Bizottság ítélet, C‑352/98 P, EU:C:2000:361, 40., 43. és 44. pont; 2017. május 30‑iSafa Nicu Sepahan kontra Tanács ítélet, C‑45/15 P, EU:C:2017:402, 30. pont).

78

A fenti 70. pontból kitűnik, hogy a felperes az olyan bizottsági állásfoglalás hiányát kifogásolja, amely – egy közlemény közzététele útján – nyilvánosan elítélné az OLAF jelentésének kiszivárogtatását, és véget vetne az említett kiszivárogtatás által okozott hamis információk terjesztésének. Ekképpen a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem járt el.

79

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézmények mulasztásai miatt csak akkor állapítható meg az Unió felelőssége, ha az említett intézmények uniós jogi rendelkezésből következő, cselekvésre vonatkozó jogi kötelezettséget szegtek meg (2018. július 12‑iAcquafarm kontra Bizottság végzés, C‑40/18 P, nem tették közzé, EU:C:2018:566, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

80

A fenti 77. és 79. pontból következik, hogy annak vizsgálata, hogy valamely intézmény mulasztásával kellően súlyosan megsértett‑e egy, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályt, magában foglalja annak meghatározását, hogy három feltétel teljesül‑e, nevezetesen először is az eljárásra vonatkozó jogi kötelezettség fennállása, másodszor a szóban forgó uniós intézmény, szerv vagy szervezet mérlegelési jogkörének fennállása, harmadszor pedig az e jogkörre vonatkozó korlátok ezen intézmény általi nyilvánvaló és súlyos megsértése.

81

Meg kell vizsgálni, hogy e három feltétel teljesül‑e a jelen ügyben.

82

A gondossági kötelezettség, amely az Alapjogi Charta 41. cikkében biztosított megfelelő ügyintézéshez való jog szerves része, és amely általában alkalmazandó az uniós adminisztrációnak a nyilvánossággal való kapcsolattartás során való fellépésére, megköveteli, hogy az gondosan és megfelelő alapossággal járjon el (lásd ebben az értelemben: 2022. június 16‑iSGL Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, C‑65/21 P és C‑73/21 P–C‑75/21 P, EU:C:2022:470, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

83

Először is a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a gondossági kötelezettség egy olyan jogi szabályt képez, amelynek az a célja, hogy magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen, és amelynek megsértése bizonyos körülmények esetén felvetheti az Unió szerződésen kívüli felelősségét, nevezetesen olyankor, ha adott esetben megállapításra kerül, hogy e jogsértés – a fenti 77. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – kellően súlyos (lásd ebben az értelemben: 1990. március 27‑iGrifoni kontra Bizottság ítélet, C‑308/87, EU:C:1990:134, 6., 7. és 14. pont; 2008. december 16‑iMasdar (UK) kontra Bizottság ítélet, C‑47/07 P, EU:C:2008:726, 91. pont; 2017. április 4‑iOmbudsman kontra Staelen ítélet, C‑337/15 P, EU:C:2017:256, 38. és 41. pont).

84

Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy a gondossági kötelezettség jellegére tekintettel, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik ahhoz a kerethez, amelyben az uniós adminisztráció egy adott esetben eljár, e kötelezettség kellően súlyos megsértésének egyértelművé válása csak a releváns ténybeli és jogi elemek összességének esetről esetre történő megvizsgálásából következhet, figyelembe véve azt a területet, feltételeket és körülményeket, amelyek között az említett kötelezettség az érintett intézményt, szervet vagy szervezetet terheli, valamint azokat a konkrét körülményeket, amelyek lehetővé teszik azok be nem tartásának megállapítását (lásd ebben az értelemben: 2017. április 4‑iOmbudsman kontra Staelen ítélet, C‑337/15 P, EU:C:2017:256, 40. és 41. pont).

85

Amint arra a Törvényszék a fenti 70. pontban emlékeztetett, a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette a gondossági kötelezettségét, mivel nem marasztalta el nyilvánosan az OLAF jelentésének kiszivárogtatását, és nem vetett véget az említett kiszivárogtatás által okozott hamis információk terjesztésének egy olyan közlemény közzétételével, amely összefoglalja a 2015. május 8‑i levélben foglalt főbb információkat.

86

Meg kell tehát vizsgálni, hogy a gondossági kötelezettség értelmezhető‑e úgy, hogy a Bizottságot olyan tevőleges jogi kötelezettség terhelte, amely arra irányult, hogy nyilvánosan elmarasztalja a kiszivárogtatást, és véget vessen a hamis információk terjesztésének egy közlemény közzétételével.

87

Meg kell állapítani, hogy beadványaiban a felperes nem hivatkozik egyetlen olyan konkrét jogszabályra sem, amelyből a Bizottságot terhelő olyan jogi kötelezettség következne, melynek értelmében az OLAF vizsgálati jelentésének kiszivárogtatását nyilvánosan elmarasztaló, és a hamis információk e kiszivárogtatás által okozott terjesztésének véget vető állásfoglalást kellene elfogadnia annak érdekében, hogy az OLAF jelentése továbbításának eleget tegyen. Mindazonáltal a gondossági kötelezettség felperes által hivatkozott megsértése elválaszthatatlanul kapcsolódik a 883/2013 rendelethez, amely azt a jogi keretet szabályozza, amelyben a Bizottság a 2015. május 8‑i levél elfogadásakor eljárt, így meg kell határozni, hogy az említett rendelet rendelkezéseiből következik‑e ilyen kötelezettség.

88

Egyrészt a 883/2013 rendelet 11. cikkének (3) bekezdése értelmében „[a] külső vizsgálatot követően készített jelentéseket és ajánlásokat, valamint az azokkal összefüggő összes vonatkozó dokumentumot a külső vizsgálatokra vonatkozó szabályoknak megfelelően meg kell küldeni az érintett tagállamok illetékes hatóságainak, valamint szükség esetén a Bizottság illetékes szolgálatainak”. Meg kell állapítani, hogy e rendelkezés nem ír elő a Bizottság számára tevőleges jogi kötelezettséget. Nem lehet tehát úgy tekinteni, hogy a felperes bizonyította volna, hogy a gondossági kötelezettség e címen a Bizottságot terhelő tevőleges jogi kötelezettséget keletkeztet.

89

Egyfelől a 883/2013 rendelet 10. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] külső vizsgálatok lefolytatása során bármilyen formában továbbított vagy megszerzett információt a vonatkozó rendelkezések alapján védelemben kell részesíteni”. E rendeletnek a cikk címe szerint „külső vizsgálatokkal” foglalkozó 3. cikke (2) bekezdésének a jelen tényállásra alkalmazandó változata értelmében „a[z OLAF] a 2185/96/Euratom, EK rendeletben megállapított rendelkezések és eljárások szerint helyszíni ellenőrzéseket és vizsgálatokat folytathat le a gazdasági szereplőknél”. Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek csalással és egyéb szabálytalanságokkal szembeni védelmében a Bizottság által végzett helyszíni ellenőrzésekről és vizsgálatokról szóló, 1996. november 11‑i 2185/96/Euratom, EK tanácsi rendelet (HL 1996. L 292., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás: 9. fejezet, 1. kötet, 303. o.) 8. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „[e] rendelet értelmében a bármilyen formában közölt vagy megszerzett információra vonatkozik a szakmai titoktartás kötelezettsége”.

90

Ezenkívül a 883/2013 rendelet 10. cikkének (3) bekezdése értelmében „[a]z érintett intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek gondoskodnak a[z OLAF] által folytatott vizsgálatok bizalmas jellegének megőrzéséről”. A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Bizottság az e rendelkezés értelmében vett érintett intézmény.

91

E rendelkezésekből következik, hogy a Bizottságot az OLAF külső vizsgálatai keretében bizalmas kezelésre és szakmai titoktartásra vonatkozó kötelezettség terheli.

92

Mindazonáltal a Bizottságot ily módon terhelő azon kötelezettség ellenére, hogy biztosítsa az OLAF vizsgálatai bizalmas jellegének tiszteletben tartását, e titoktartási kötelezettség megsértése hiányában, és amennyiben az OLAF jelentése sajtónak való kiszivárogtatása nem tudható be a Bizottságnak (lásd a fenti 67. pontot), a Bizottságot terhelő gondossági kötelezettség nem ír elő a jelen ügyben a felperes által hivatkozotthoz hasonló eljárási kötelezettséget, amely az ilyen vizsgálattal kapcsolatos információk sajtónak történt kiszivárogtatásának elmarasztalására és a közzétett információktól való elhatárolódásra irányulna.

93

A gondossági kötelezettség terjedelme nem az, amit a felperes annak tulajdonít. A fent említett titoktartási kötelezettség megsértését e jelentés sajtónak való kiszivárogtatása jelenti, amelynek a Bizottságnak való betudhatósága azonban nem nyert bizonyítást, nem pedig a felperes által kifogásolt bizottsági mulasztás (lásd ebben az értelemben: 2015. január 15‑iZiegler és Ziegler Relocation kontra Bizottság ítélet, T‑539/12 és T‑150/13, nem tették közzé, EU:T:2015:15, 102. pont).

94

A felperes tehát nem bizonyította, hogy a Bizottságot a jelen ügyben tevőleges kötelezettség terhelte volna.

95

Ekképpen, a fenti 79. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében, az állítólagos mulasztás nem alkalmas arra, hogy megalapozza az Unió felelősségét.

96

Mindenesetre, még azt feltételezve is, hogy a jelen ügyben a gondossági kötelezettségből a Bizottságot terhelő tevőleges jogi kötelezettség ered, meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság nyilvánvalóan és súlyosan megsértette‑e mérlegelési jogkörének korlátait.

97

Meg kell állapítani, hogy ez a gondossági kötelezettség olyan értelmezéséhez vezetne, amely szerint egy olyan bizalmas dokumentum kiszivárogtatása esetén, amely esetében nem nyert bizonyítást, hogy e kiszivárogtatás a 883/2013 rendelet értelmében vett érintett intézménynek tudható be, ezen intézmény feladata lenne, hogy ne súlyosbítsa azon kárt, amely a bizalmas jelleg e megsértéséből eredhet.

98

Márpedig, amint arra a fenti 77. pont emlékeztetett, annak kérdését, hogy a szóban forgó uniós intézmény nyilvánvalóan és súlyosan túllépte‑e a mérlegelési jogkörének korlátait, többek között azon szabály egyértelműségének és pontosságának mértékére tekintettel kell meghatározni, amelynek a kellően súlyos megsértésére hivatkoznak, valamint az abból eredő értelmezési vagy alkalmazási nehézségekre tekintettel.

99

E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a 883/2013 rendelet 10. cikkéből nem következik a Bizottságot terhelő ilyen tevőleges kötelezettség annak érdekében, hogy a bizalmas jelleg neki be nem tudható megsértésével okozott kár súlyosbodását elkerülje, és e cikk tartalmából ez hallgatólagosan sem vezethető le. E cikk (3) bekezdése ugyanis annak előírásával, hogy az érintett intézmények biztosítják az OLAF vizsgálatai bizalmas jellegének megőrzését, annak biztosítására irányuló kötelezettséget ír elő ezen intézmények számára, hogy az OLAF vizsgálatainak tartalma bizalmas maradjon. Ezzel szemben abban az esetben, ha e bizalmas jelleget nem tartották tiszteletben, és a hozzáférhetővé tétel nem az érintett intézményen belülről ered, nem kötelezi az intézményeket arra, hogy a kiszivárogtatást elmarasztalják, a szóban forgó információk terjesztésének véget vessenek, illetve a téves információkat helyesbítsék.

100

Az ilyen kötelezettségek nem tekinthetők úgy, mint amelyek az OLAF vizsgálatai bizalmas jellegének tiszteletben tartására vonatkozó, a 883/2013 rendelet 10. cikkének (3) bekezdése értelmében vett kötelezettségek körébe tartoznának. Egyrészt ugyanis, mivel az említett bizalmas jelleget megsértették, a tiszteletben tartás biztosítására vonatkozó, a Bizottságra háruló kötelezettség okafogyottá vált. Másrészt meg kell állapítani, hogy először is a kiszivárogtatás elmarasztalásának esetleges szükségessége meghaladja a bizalmas jelleg tiszteletben tartásának biztosítására vonatkozó egyetlen kötelezettséget, másodszor, ilyen esetben a Bizottság nem tud véget vetni az OLAF jelentése említett, sajtó útján történő kiszivárogtatásból eredő terjesztésének, harmadszor pedig, feltételezve, hogy bizonyos terjesztett információk tévesek, azok helyesbítése nem alkalmas arra, hogy helyreállítsa azok bizalmas jellegét, amely véglegesen megszűnt.

101

Így, még azt feltételezve is, hogy a Bizottságot a jelen ügyben tevőleges jogi kötelezettség terhelte, nem lehet úgy tekinteni, hogy a gondossági kötelezettség felperes által hivatkozott megsértése magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének minősülne.

102

Meg kell tehát állapítani, hogy a gondoskodási és gondossági kötelezettség Bizottság általi állítólagos megsértése tekintetében a negyedik jogellenesség nem súlyos.

103

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az Unió felelőssége megállapításának első feltétele nem teljesül.

104

A fenti megfontolások összességére tekintettel a keresetet el kell utasítani.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)

a következőképpen határozott: