–

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítői: G. Aiello és E. Figliolia avvocati dello Stato,

–

a német kormány képviseletében J. Möller, M. Hellmann és F. Halabi, meghatalmazotti minőségben,

–

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes, A. Pimenta, D. Capinha, P. Barros da Costa és L. Medeiros, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga és M. Wasmeier, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3‑i 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 130., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 328., 142. o.) 2. cikke c) pontja ii. alpontjának értelmezésére irányul.

2

E kérelmet a Finanzamt für Steuerstrafsachen und Steuerfahndung Münster (az adójogi bűncselekményeket vizsgáló és adónyomozó‑hatóság, Münster, Németország; a továbbiakban: Finanzamt Münster) által XK‑ra vonatkozóan kibocsátott európai nyomozási határozat (a továbbiakban: ENYH) Olaszországban történő végrehajtása iránti kérelem keretében terjesztették elő.

3

A 2014/41 irányelv (34) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

„Hatályánál fogva ez az irányelv kizárólag a bizonyítékgyűjtés célját szolgáló ideiglenes intézkedésekkel foglalkozik. Ennek kapcsán ki kell emelni, hogy a büntetőeljárás során bármely bizonyítékra, többek között a pénzügyi eszközökre is kiterjedhetnek ideiglenes intézkedések, és nem csak bizonyítékgyűjtés, hanem elkobzás céljával is. Az ideiglenes intézkedések két céljának egymástól való megkülönböztetése nem mindig egyértelmű, és hogy az ideiglenes intézkedés célja a büntetőeljárás során is változhat. Ezért alapvető, hogy továbbra is zavartalan legyen a kapcsolat az e téren alkalmazott különféle eszközök között. Továbbá ugyanezen okból annak megítélését, hogy egy elem felhasználható‑e bizonyítékként – így az ENYH céljának megállapítását is – a kibocsátó hatóságra kell bízni.”

4

Az említett irányelvnek „Az [ENYH] és végrehajtásának kötelezettsége” című 1. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   Az [ENYH] olyan bírósági határozat, amelyet valamely tagállam (a továbbiakban: a kibocsátó állam) igazságügyi hatósága ad ki vagy érvényesít abból a célból, hogy egy másik tagállamban (a továbbiakban: a végrehajtó állam) egy vagy több konkrét nyomozási cselekményt végezzenek el az ezen irányelvvel összhangban folytatott bizonyítékszerzés céljából.

[…]

(2)   A tagállamok az ENYH‑t a kölcsönös elismerés elve alapján és ezen irányelvvel összhangban hajtanak [helyesen: hajtják] végre.”

5

Az említett irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke szerint:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

6

Ugyanezen irányelvnek „Az ENYH tartalma és formája” című 5. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„Az A. mellékletben meghatározott formanyomtatványban foglalt ENYH‑t a kibocsátó hatóságnak kell kitöltenie. A kibocsátó hatóságnak kell igazolnia az ENYH tartalmi pontosságát és helytállóságát és alá kell írnia.

Az ENYH legalább az alábbi információkat tartalmazza:

[…]”

7

A 2014/41 irányelvnek „Az ENYH kibocsátásának és továbbításának feltételei” című 6. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   ENYH‑t a kibocsátó hatóság kizárólag az alábbi feltételek teljesülése esetén bocsáthatja ki:

(2)   Az (1) bekezdésben foglalt feltételek teljesülését a kibocsátó hatóság minden egyes esetben megvizsgálja.

(3)   Amennyiben valamely végrehajtó hatóságnak alapos indoka van feltételezni, hogy az (1) bekezdésben foglalt feltételek nem teljesültek, konzultációt folytathat a kibocsátó hatósággal az ENYH végrehajtásának fontosságáról. Az említett konzultációt követően a kibocsátó hatóság dönthet az ENYH visszavonásáról.”

8

Az irányelv „Elismerés és végrehajtás” című 9. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőket írja elő:

„(1)   A végrehajtó hatóságnak minden további alaki követelmény nélkül el kell ismernie az ezen irányelv rendelkezéseivel összhangban részére továbbított ENYH‑t, és biztosítania kell annak végrehajtását ugyanúgy és ugyanolyan feltételekkel, mintha az adott nyomozási cselekményt a végrehajtó állam valamely hatósága rendelte volna el, kivéve, ha az érintett hatóság úgy dönt, hogy az elismerés vagy végrehajtás megtagadásának vagy a halasztás ezen irányelvben felsorolt indokainak valamelyikére hivatkozik.

(2)   A végrehajtó hatóságnak be kell tartania a kibocsátó hatóság által kifejezetten feltüntetett alaki követelményeket és eljárásokat, kivéve, ha ez az irányelv másképpen rendelkezik, és feltéve, hogy az ilyen alaki követelmények és eljárások nem ellentétesek a végrehajtó állam alapvető jogelveivel.

(3)   Amennyiben egy végrehajtó hatóság olyan ENYH‑t kap kézhez, amelyet nem a 2. cikk c) pontjában meghatározott kibocsátó hatóság állított ki, a végrehajtó hatóságnak vissza kell küldenie az ENYH‑t a kibocsátó állam részére.”

9

Az említett irányelvnek „Az elismerés vagy a végrehajtás megtagadásának indokai” című 11. cikkének (1) bekezdése felsorolja az ENYH elismerése vagy végrehajtása megtagadásának indokait.

10

Az ENYH ugyanezen irányelv A. mellékletében szereplő formanyomtatvány tartalmaz többek között egy L. szakaszt, amelyben szükség esetén az ENYH‑t érvényesítő igazságügyi hatóság adatait kell feltüntetni.

11

Az Abgabenordnung (az adózás rendjéről szóló törvény) 386. §‑ának az alapügy tényállására alkalmazandó változata a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Amennyiben adóbűncselekmény gyanúja merül fel, az adóhatóság felderíti a tényállást. E szakasz alkalmazásában hatóság alatt a »Hauptzollamt« [fővámhivatal], a »Finanzamt« [adóhivatal], a »Bundeszentralamt für Steuern« [központi szövetségi adóhivatal] és a »Familienkasse« [családi támogatást folyósító pénztár] értendő.

(2)   Az adóhatóság a 399. § (1) bekezdésében, valamint a 400. és 401. §‑ban megállapított korlátokkal összhangban önállóan folytatja le a vizsgálatot, ha a tényállás:

(3)   A (2) bekezdés nem alkalmazható, ha a vádlottal szemben elfogatóparancsot adtak ki vagy őrizetet rendeltek el.

(4)   Az adóhatóság bármikor átadhatja a büntetőeljárást az ügyészségnek, és az ügyészség bármikor elvonhatja az ügyet Az ügyészség mindkét esetben – az adóhatóság egyetértésével – visszaadhatja az ügyet az adóhatóságnak.”

12

E törvény 399. §‑a (1) bekezdésének szövege a következő:

„Ha az adóhatóság a 386. § (2) bekezdése értelmében önállóan folytatja le a nyomozást, az ügyészséget a nyomozati szakaszban megillető jogokat és kötelezettségeket gyakorolja.”

13

Az említett kódex 400. §‑a értelmében:

„Amennyiben a nyomozás során elegendő bizonyíték áll rendelkezésre az ítélet meghozatalához, az adóhatóság büntetővégzés kibocsátását kéri a bíróságtól, ha a büntetőügy tárgyalás mellőzésével lefolytatható büntetőeljárás tárgya lehet; ettől eltérő esetben az adóhatóság megküldi az ügyiratot az ügyészségnek.”

14

A codice di procedura penale (a büntetőeljárásról szóló törvény) 257. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:

„A 324. cikknek megfelelően a terhelt, az a személy, akinek a vagyonát lefoglalták, és az a személy, aki e vagyontárgyak visszatérítésére jogosult, a lefoglalást elrendelő határozat [ellen] felülvizsgálati kérelmet nyújthat be az ügy érdemét érintően is.”

15

A 2014/41 irányelvet a 2017. június 21‑i decreto legislativo n. 108 – Norme di attuazione della direttiva 2014/41/UE del Parlamento europeo et del Consiglio, del 3 aprile 2014, relativa all’ordine europeo di indagine penale (a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló, 2014. április 3‑i 2014/41/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető rendelkezésekről szóló, 108/17 felhatalmazáson alapuló törvényerejű rendelet, GURI 2017. július 13‑i 162. száma, a továbbiakban: 108/17. sz. törvényerejű rendelet) ültettet át az olasz jogba.

16

A 108/17. sz. törvényerejű rendelet 4. cikkének (1)–(4) bekezdése szerint:

„(1)   A kért intézkedések foganatosításának helye szerinti körzet székhelyének bírósága mellett működő ügyészi hivatal a kézhezvételtől számított harminc napos vagy a kibocsátó hatóság által megjelölt más határidőn belül, mindenesetre azonban legfeljebb hatvan napon belül indokolással ellátott határozattal intézkedik a nyomozási határozat elismeréséről. A büntetőeljárásról szóló törvény 51. cikkének (3a) és (3c) bekezdése szerinti bűncselekmények esetén az államügyész a nyomozás összehangolás érdekében tájékoztatja a procuratore nazionale antimafia e antiterrorismót [a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni nemzeti ügyész] a nyomozási határozat kézhezvételéről. Az átvett nyomozási határozat másolatát minden esetben megküldik az igazságügyi minisztériumnak.

(2)   A határozatot az átvételét követő 90 napon belül kell végrehajtani, a kibocsátó hatóság által kifejezetten kért formában, amennyiben az nem ellentétes az állam jogrendjének elveivel. A 21. és 22. cikkben említett cselekmények foganatosítását minden esetben az olasz jog szabályozza.

(3)   Sürgős esetekben vagy szükség esetén a kibocsátó hatóság által megjelölt legrövidebb határidőn belül el kell ismerni és végre kell hajtani a határozatot.

(4)   Az elismerésről szóló határozatot az ügyészség titkársága az értesítésére előírt határidőn belül közli a gyanúsított ügyvédjével, ezen értesítéshez a gyanúsítottnak az olasz jog értelmében az intézkedés foganatosítása céljából joga van. Amennyiben az olasz jog kizárólag az ügyvéd azon jogát írja elő, hogy előzetes értesítés nélkül részt vegyen az intézkedés foganatosításában, az elismerésről szóló határozatot az intézkedés foganatosításának időpontjában vagy azt követően haladéktalanul közlik.”

17

E törvényerejű rendelet 5. cikke (1) és (2) bekezdésének szövege a következő:

„(1)   Amennyiben a kibocsátó hatóság azt kéri, hogy az intézkedést bíróság foganatosítsa, vagy ha az olasz jog értelmében az intézkedést a bíróságnak kell foganatosítania, az államügyész a nyomozási határozatot elismeri, és a nyomozási bírónál kéri annak végrehajtását.

(2)   A kérelem kézhezvételekor a bíróság a nyomozási határozat elismerése feltételeinek vizsgálatát követően engedélyezi a végrehajtását.”

18

Ugyanezen törvényerejű rendelet 13. cikke értelmében:

„(1)   A 4. cikk (4) bekezdése szerinti értesítéstől számított öt napon belül a gyanúsított és ügyvédje a nyomozási bírónál ellentmondást nyújthat be az elismerésről szóló határozattal szemben.

(2)   A nyomozási bíró az államügyész meghallgatását követően végzéssel határoz. A végzést megküldik az államügyésznek és közlik az érintett személlyel.

(3)   Az államügyész haladéktalanul tájékoztatja a határozatot kibocsátó hatóságot. Ha az ellentmondásnak helyt adnak, az elismerésről szóló határozatot hatályon kívül helyezik.

(4)   Az ellentmondásnak nincs felfüggesztő hatálya a nyomozási határozat végrehajtására és az elvégzett cselekmények eredményeinek továbbítására. Az államügyész bármikor határozhat úgy, hogy nem közli az elvégzett cselekmények eredményeit, ha ennek következtében súlyos és helyrehozhatatlan kár következne be a gyanúsítottra, a terheltre vagy az intézkedés foganatosításával egyébként érintett személyre nézve.

(5)   Amennyiben a 10. cikkben meghatározott elutasítási okok fennállnak, a nyomozási bíró a nyomozási határozat 5. cikk szerinti végrehajtásának mérlegelése során a felek kérelmére is elrendeli az államügyész által hozott, elismerésről szóló határozat hatályon kívül helyezését.

(6)   Az elismerésről szóló határozat hatályon kívül helyezése esetén a nyomozási határozatot nem hajtják végre.

(7)   A gyanúsított vagy a terhelt, az ügyvédje, a bizonyítékok vagy javak zár alá vételével érintett személy, valamint az a személy, aki jogosult ezek visszatérítésére, a bizonyítékok zár alá vételről szóló nyomozási határozatot elismerő határozattal szemben is kifogást terjeszthet elő. A bíróság a büntetőeljárásról szóló törvény 127. cikke értelmében tanácsban határoz. Ebben az esetben a bíróság határozata ellen az ügyészség és az érintettek a határozat kézbesítésétől vagy közlésétől számított 10 napon belül felülvizsgálati kérelmet nyújthatnak be törvénysértés miatt. A Cour de cassation (semmítőszék) a felülvizsgálat benyújtásának időpontjától számított 30 napon belül tanácsban határoz. A felülvizsgálatnak halasztó hatálya nincs.”

19

2019. november 14‑én a Procura della Repubblica di Trentóhoz (trentói államügyészség, Olaszország, a továbbiakban: trentói ügyészség) ENYH érkezett, amelyet a Finanzamt Münster bocsátott ki ugyanazon a napon, és amelyben XK üzlethelyiségeinek átkutatását kérte az adózás rendjéről szóló német törvény rendelkezései alapján személyi jövedelemadó elkerülése miatt indított nyomozás keretében.

20

Az ENYH L. szakaszát, amelyben szükség esetén fel kell tüntetni az azt érvényesítő igazságügyi hatóság adatait, nem töltötték ki.

21

2019. december 20‑i levelében a trentói ügyészség arra kérte a Finanzamt Münstert, hogy küldje meg számára az ENYH igazságügyi hatóság által érvényesített másolatát.

22

2020. január 8‑i elektronikus levelében a Finanzamt Münster arról tájékoztatta a trentói ügyészséget, hogy az ENYH‑t igazságügyi hatóság nem érvényesítette. Kifejtette ugyanis, hogy – mivel az adózás rendendjéről szóló törvény 399. §‑ának (1) bekezdése értelmében ő gyakorolja az ügyészség feladatait az adóbűncselekményekkel kapcsolatos eljárásokban – őt kell a 2014/41 irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett igazságügyi hatóságnak tekinteni.

23

Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a trentói ügyészség rámutat arra, hogy az ENYH‑nak szükségképpen bírósági határozatnak kell lennie abban az értelemben, hogy a 2014/41 irányelv 2. cikke c) pontjának megfelelően azt vagy igazságügyi hatóságnak kell elfogadnia, vagy pedig közigazgatási hatóságnak kell elfogadnia és igazságügyi hatóságnak kell érvényesítenie.

24

Amint ugyanis az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározattal (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.) szabályozott európai elfogatóparancsot érintő 2016. november 10‑iÖzçelik ítéletből (C‑453/16 PPU, EU:C:2016:860) analógia útján következik, a tagállamok közötti nagy fokú bizalom azt jelenti, hogy az ENYH elfogadásában igazságügyi hatóságoknak kell közreműködniük.

25

Márpedig a jelen ügyben a Finanzamt Münster, amely közigazgatási hatóság, azt állítja, hogy az igazgatója által aláírt ENYH‑t bocsáthat ki bírói vagy ügyészi érvényesíttetés nélkül, mivel az adózás rendjéről szóló német törvény 399. §‑ának (1) bekezdése értelmében ugyanazon jogok és feladatok gyakorlására jogosult, mint a német ügyészség.

26

A trentói ügyészség így hangsúlyozza, hogy az alapügy azt a kérdést veti fel, hogy a 2014/41 irányelv 2. cikkének c) pontja lehetővé teszi‑e a tagállamok számára, és ha igen, milyen mértékben, egy közigazgatási hatóság által kibocsátott ENYH továbbítását, ha azt igazságügyi hatóság nem érvényesítette.

27

E tekintetben a trentói ügyészség úgy véli, hogy a Bíróság által a 2019. május 27‑iOG és PI (Lübecki és zwickaui ügyészség) ítéletben (C‑508/18 és C‑82/19 PPU, EU:C:2019:456, 48. és 49. pont) a 2002/584 kerethatározattal kapcsolatban kifejtett megfontolások a 2014/41 irányelvvel összefüggésben is alkalmazandók, mivel az ENYH – bár a személyi szabadságra nincs hatással – súlyos beavatkozás jelentő intézkedésnek minősül.

28

Egyébiránt a trentói ügyészség úgy véli, hogy jogosult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel fordulni a Bírósághoz azon körülmény ellenére, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 267. cikk értelmében csak „tagállami bíróságtól” származhat.

29

Kétségtelen, hogy a Bíróság az 1996. december 12‑iX ítéletben (C‑74/95 és C‑129/95, EU:C:1996:491) már kimondta, hogy az olasz ügyészség nem fordulhat előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel hozzá. Ez az ítélet azonban a jelen ügyben nem releváns, mivel az említett ítélet alapjául szolgáló ügy egy, ezen ügyészség előtt indított büntetőeljárásra vonatkozott, és ezen eljárás nem a jogvita teljesen független elbírálására irányult, hanem annak adott esetben a hatáskörrel rendelkező bíróság tudomására hozatalára.

30

Márpedig a trentói ügyészség megjegyzi, hogy nem félként vesz részt a Finanzamt Münster által Németországban folytatott nyomozásban. Ezenkívül nem indíthat büntetőeljárást Olaszországban az alapeljárásban szóban forgó ENYH‑ban szereplő cselekmények miatt, és ezen ENYH bíróság általi felülvizsgálatát sem rendelheti el, mivel az olasz jogban az ügyészségnek, nem pedig a székhely szerint illetékes bíróságnak kell elismernie az ENYH‑t, következésképpen azt végre kell hajtaniuk, vagy adott esetben meg kell tagadniuk annak elismerését. Ennélfogva egyetlen bíróság sem vesz részt az ENYH elismerésére irányuló eljárásban.

31

Így az ENYH végrehajtására irányuló eljárásban az olasz ügyészséget olyan szervnek kell minősíteni, amelynek feladata, hogy „teljesen önállóan rendezzen valamely jogvitát”, és így az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” kell minősíteni.

32

E körülmények között határozott úgy a trentói ügyészség, hogy előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a [2014/41] irányelv [2. cikke c) pontjának] ii. alpontját – abban a részében, amelyben az úgy rendelkezik, hogy kibocsátó hatóságnak tekinthető továbbá »bármely más, a kibocsátó állam által meghatározott és az adott ügyben a büntetőeljárás során nyomozó hatóságként eljáró illetékes hatóság, amely a nemzeti jog szerint hatáskörrel rendelkezik a bizonyítékgyűjtés elrendelésére, és amely minden egyes esetben érvényesíttette valamely igazságügyi hatósággal az adott ENYH‑t«, azt is előírva ugyanakkor, hogy ilyen esetben »az ENYH‑nak a végrehajtó hatóság részére történő továbbítását megelőzően meg kell vizsgálni, hogy az ENYH megfelel‑e az ezen irányelv értelmében a kibocsátására vonatkozó – különösen a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt – feltételeknek, majd egy kibocsátó állambeli bírónak, bíróságnak, nyomozási bírónak vagy ügyésznek érvényesítenie kell azt« –, hogy az lehetővé teszi valamely tagállam számára azt, hogy oly módon mentesítsen egy közigazgatási hatóságot az európai nyomozási határozat érvényesíttetésének kötelezettsége alól, hogy azt »az irányelv 2. cikke értelmében vett igazságügyi hatóságnak« minősíti?”

33

A német kormány és a Bizottság a Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben kétségeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a trentói ügyészség az EUMSZ 267. cikk értelmében vett „bíróságnak” minősül‑e.

34

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint annak értékeléséhez, hogy az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv az EUMSZ 267. cikk szerinti „bíróság” jellemzőivel rendelkezik‑e – ami kizárólag az uniós jog alapján eldöntendő kérdés –, a Bíróság meghatározott tényezők összességét veszi figyelembe, amelyek közé tartozik az, hogy a szerv jogszabály alapján jött‑e létre, állandó jelleggel működik‑e, hatásköre kötelező jellegű‑e, az eljárása kontradiktórius jellegű‑e, jogszabályokat alkalmaz‑e, valamint hogy független‑e (2020. január 21‑iBanco de Santander ítélet, C‑274/14, EU:C:2020:17, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

35

Ami a kérdést előterjesztő szerv jogszabály szerinti eredetére, állandó jellegére, hatásköre kötelező jellegére, függetlenségére, valamint jogszabályok e szerv általi alkalmazására vonatkozó kritériumot illeti, a Bíróság rendelkezésére álló ügyiratok nem tartalmaznak olyan elemet, amely alapján megállapítható lenne, hogy a trentói ügyészség ne felelne meg ezeknek a feltételeknek.

36

Mindazonáltal azt is meg kell vizsgálni, hogy a Bírósághoz fordulást eredményező eljárásban a trentói ügyészség az EUMSZ 267. cikk értelmében vett igazságszolgáltatási tevékenységet gyakorol‑e.

37

E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, hogy – noha az EUMSZ 267. cikk nem teszi függővé a Bírósághoz fordulást azon eljárás kontradiktórius jellegétől, amelynek során a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést fogalmaz meg – a nemzeti bíróságok csak akkor fordulhatnak a Bírósághoz, ha eljárás van előttük folyamatban, és ha igazságszolgáltatási jellegű határozat meghozatalára irányuló eljárás keretében kell határozatot hozniuk (2019. február 28‑iGradbeništvo Korana ítélet, C‑579/17, EU:C:2019:162, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

38

Márpedig amikor a trentói ügyészséghez hasonló olasz ügyészség a 2014/41 irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében ENYH‑t végrehajtó hatóságként jár el, ezen ügyészt nem a jogvita rendezésére hívják fel, következésképpen nem tekinthető úgy, hogy igazságszolgáltatási feladatot lát el.

39

A 2014/41 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése ugyanis az ENYH‑t olyan bírósági határozatként definiálja, amelyet valamely tagállam igazságügyi hatósága ad ki vagy érvényesít abból a célból, hogy egy másik tagállamban egy vagy több konkrét nyomozási cselekményt végezzenek el az ezen irányelvvel összhangban folytatott bizonyítékszerzés céljából, beleértve az olyan bizonyítékok megszerzését is, amelyek már ezen állam illetékes hatóságainak birtokában vannak.

40

A 2014/41 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése értelmében a tagállamok az ENYH‑kat a kölcsönös elismerés elve alapján és ezen irányelvvel összhangban hajtják végre. Az ezen irányelv 9. cikkének (1) bekezdése értelmében a végrehajtó hatóság minden további alaki követelmény nélkül elismeri az ENYH‑t, és biztosítja annak végrehajtását ugyanúgy és ugyanolyan feltételekkel, mint ha az adott nyomozási cselekményt a végrehajtó állam valamely hatósága rendelte volna el. Ugyanezen rendelkezés értelmében az érintett hatóság dönthet úgy, hogy az elismerés vagy végrehajtás megtagadásának vagy a halasztás ezen irányelvben felsorolt indokainak valamelyikére hivatkozva megtagadja az ENYH végrehajtását. Ezenkívül a 2014/41 irányelv 9. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy amennyiben a végrehajtó hatóság olyan ENYH‑t kap kézhez, amelyet nem a 2. cikk c) pontjában meghatározott kibocsátó hatóság állított ki, a végrehajtó hatóság visszaküldi az ENYH‑t a kibocsátó állam részére (lásd ebben az értelemben: 2020. december 8‑iStaatsanwaltschaft Wien [Hamisított átutalási megbízások] ítélet, C‑584/19, EU:C:2020:1002, 43–45. pont).

41

Amint az az említett irányelv (34) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ENYH‑ban előírt nyomozati cselekmények jellegüknél fogva ideiglenes jellegűek. Végrehajtásuk egyetlen célja bizonyítékok beszerzése, és ha az ehhez szükséges feltételek teljesülnek, azoknak az ezen irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti kibocsátó hatóságnak való továbbítása.

42

E körülmények között az ENYH‑t elismerő és végrehajtó, az említett irányelv 2. cikkének d) pontja értelmében vett végrehajtó hatóság nem tekinthető úgy, mint amely az EUMSZ 267. cikk értelmében „ítélet meghozatalával” van megbízva. E tekintetben kizárólag a kibocsátó tagállam illetékes igazságügyi hatóságainak feladata, hogy az e tagállamban indított büntetőeljárás keretében véglegesen határozzanak e bizonyítékokról.

43

Következésképpen, amikor a trentói ügyészséghez hasonló olasz ügyészség a 2014/41 irányelv 2. cikkének d) pontja szerinti végrehajtó hatóságként jár el, nem a Bíróságnak a jelen ítélet 37. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlata értelmében vett, igazságszolgáltatási jellegű határozat meghozatalára irányuló eljárás keretében jár el.

44

E megállapítást nem kérdőjelezi meg az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv, valamint az olasz kormány által az észrevételeiben és a Bíróság elé terjesztett válaszaiban hivatkozott azon körülmény, amely szerint a 108/17 törvényerejű rendelet nem írja elő az ENYH elismerését megtagadó ügyészi határozat bírósági felülvizsgálatát.

45

Az ilyen körülmény ugyanis, amely végeredményben az ENYH elismerése megtagadásának egyetlen esetére korlátozódik, nem releváns annak meghatározása szempontjából, hogy a trentói ügyészséghez hasonló olasz ügyészség az EUMSZ 267. cikk értelmében vett igazságszolgáltatási tevékenységet folytat‑e, amikor az ENYH elismerésére és végrehajtására irányuló határozatot kell elfogadnia. E körülmény különösen nem érinti a jelen ítélet 41. és 42. pontjában szereplő azon megállapítást, amely szerint az ENYH‑ban előírt nyomozási cselekmények jellegüknél fogva ideiglenes jellegűek, és az ENYH elismerésére és végrehajtására irányuló határozatok ezért nem hasonlíthatók a bírósági határozatokhoz.

46

A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a trentói ügyészség által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan.

47

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő szervezet előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a szervezet dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A Procura della Repubblica di Trento (trentói államügyészség, Olaszország) által a 2020. január 15‑i határozattal előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan.