62020CC0640

EUR-Lex

Access to European Union law

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

EUROPA
EUR-Lex home
EUR-Lex - 62020CC0640 - EN

Help

Search tips

Need more search options? Use the Advanced search

Document 62020CC0640

P. Pikamäe főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2022. szeptember 29.
PV kontra Európai Bizottság.
Fellebbezés – Közszolgálat – Lelki zaklatás – Orvosi szakvélemény – Jogosulatlan távolmaradás – Díjazás – Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata – 11a. cikk – Összeférhetetlenség – 21a. cikk – Nyilvánvalóan jogellenes utasítás – 23. cikk – A jogszabályok és rendőrségi előírások tiszteletben tartása – Fegyelmi eljárás – Beosztásból való eltávolítás – A beosztásból való eltávolítás visszavonása – Új fegyelmi eljárás – Beosztásból való újabb eltávolítás.
C-640/20. P. sz. ügy.

Court reports – general – 'Information on unpublished decisions' section

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2022:736

Date of document:: 29/09/2022
Date lodged:: 23/11/2020

Author:: Bíróság
Form:: Főtanácsnoki indítvány
Authentic language:: francia

Type of procedure:: Közszolgálati kereset, Fellebbezés - alaptalan, Kártérítési kereset, Fellebbezés - elfogadhatatlan
Appellant:: Az Európai Unió tisztviselője
Other parties to the proceedings:: Európai Bizottság, Az EU intézményei és szervei
Advocate General:: Pikamäe

Treaty:

Egyesítési szerződés

Link

Select all documents mentioning this document

Instruments cited in case law:

12007P041-P1: N 38 97 98 112
12007P041: N 66 94
12007P048: N 84
12007P052-P3: N 68
12008E/PRO/03-A12BIS: N 38
12008E/PRO/03-A58L1: N 49
12008E/PRO/07: N 65
12008E067-P3: N 54
12008E256-P1L2: N 49
12008E256: N 50
12008E266-P1: N 122
12008E266: N 62
12008E270: N 54 60 64 72 76
12008E298-P1: N 63 73
12008E336: N 63
12008E339: N 64
12008E340-L2: N 125
12008E340: N 64 126
12008M002: N 54 63
12008M003: N 63
12008M004: N 93
12008M006-P1: N 66
12008M006-P3: N 67
12008M051: N 65
31968R0259(01)-A60L1: N 10
31968R0259(01)-N9A06P5: N 11 94
31968R0259(01)-A12BISP3: N 14
31968R0259(01)-A90P1: N 14
31968R0259(01)-A11BIS: N 3 36 38 43 94 96 97 104 105 109 110 112
31968R0259(01)-A50: N 36
31968R0259(01)-A23: N 36 38 43 53 54 60 61
31968R0259(01)-A60: N 36 43
31968R0259(01)-A12BIS: N 4 36
31968R0259(01)-A59: N 43
31968R0259(01)-A19L1: N 5
31968R0259(01)-A21BIS: N 6 36 38 43 53
31968R0259(01)-A21: N 60
31968R0259(01)-A21BISP2: N 61
31968R0259(01)-A23L1: N 7 77
31968R0259(01)-A24: N 8 14 19 36 43
31968R0259(01)-N9A25: N 86
31968R0259(01)-A59P1: N 9
31968R0259(01)-A59P3: N 9
31968R0259(01)-A19: N 95
31968R0259(01)-A11BISP1: N 99
32012Q0929(01)-A76P2: N 45
32013L0048: N 85
32016L0343: N 84
32017R1939-A05P4: N 88
61980CJ0137-N9: N 69
62002CJ0234-N59: N 125
62003CJ0131-N82: N 125
62003CJ0131-N83: N 125
62004CJ0403-N39: N 50
62005CC0362-N35: N 120
62005CC0362-N36: N 120
62012CJ0149-N31: N 120
62012CJ0149-N32: N 124
62012CJ0239-N61: N 120
62012CJ0239-N65: N 123
62012CJ0531-N96: N 126
62013CJ0609-N86: N 50
62016CJ0116-N72: N 110
62016TJ0786-N1: N 1
62016TJ0786-N10: N 1
62016TJ0786-N100: N 1
62016TJ0786-N101: N 1
62016TJ0786-N102: N 1
62016TJ0786-N103: N 1
62016TJ0786-N104: N 1
62016TJ0786-N105: N 1
62016TJ0786-N106: N 1
62016TJ0786-N107: N 1
62016TJ0786-N108: N 1
62016TJ0786-N109: N 1
62016TJ0786-N11: N 1
62016TJ0786-N110: N 1
62016TJ0786-N111: N 1
62016TJ0786-N112: N 1
62016TJ0786-N113: N 1
62016TJ0786-N114: N 1
62016TJ0786-N115: N 1
62016TJ0786-N116: N 1
62016TJ0786-N117: N 1
62016TJ0786-N118: N 1
62016TJ0786-N119: N 1
62016TJ0786-N12: N 1
62016TJ0786-N120: N 1
62016TJ0786-N121: N 1
62016TJ0786-N122: N 1
62016TJ0786-N123: N 1
62016TJ0786-N124: N 1
62016TJ0786-N125: N 1
62016TJ0786-N126: N 1
62016TJ0786-N127: N 1
62016TJ0786-N128: N 1
62016TJ0786-N129: N 1
62016TJ0786-N13: N 1
62016TJ0786-N130: N 1
62016TJ0786-N131: N 1
62016TJ0786-N132: N 1
62016TJ0786-N133: N 1
62016TJ0786-N134: N 1
62016TJ0786-N135: N 1
62016TJ0786-N136: N 1
62016TJ0786-N137: N 1
62016TJ0786-N138: N 1
62016TJ0786-N139: N 1
62016TJ0786-N14: N 1
62016TJ0786-N140: N 1
62016TJ0786-N141: N 1
62016TJ0786-N142: N 1
62016TJ0786-N143: N 1
62016TJ0786-N144: N 1
62016TJ0786-N145: N 1
62016TJ0786-N146: N 1
62016TJ0786-N147: N 1
62016TJ0786-N148: N 1
62016TJ0786-N149: N 1
62016TJ0786-N15: N 1
62016TJ0786-N150: N 1
62016TJ0786-N151: N 1
62016TJ0786-N152: N 1
62016TJ0786-N153: N 1
62016TJ0786-N154: N 1
62016TJ0786-N155: N 1
62016TJ0786-N156: N 1
62016TJ0786-N157: N 1
62016TJ0786-N158: N 1
62016TJ0786-N159: N 1
62016TJ0786-N16: N 1
62016TJ0786-N160: N 1
62016TJ0786-N161: N 1
62016TJ0786-N162: N 1
62016TJ0786-N163: N 1
62016TJ0786-N164: N 1
62016TJ0786-N165: N 1
62016TJ0786-N166: N 1
62016TJ0786-N167: N 1
62016TJ0786-N168: N 1
62016TJ0786-N169: N 1
62016TJ0786-N17: N 1
62016TJ0786-N170: N 1
62016TJ0786-N171: N 1
62016TJ0786-N172: N 1
62016TJ0786-N173: N 1
62016TJ0786-N174: N 1
62016TJ0786-N175: N 1
62016TJ0786-N176: N 1
62016TJ0786-N177: N 1
62016TJ0786-N178: N 1
62016TJ0786-N179: N 1
62016TJ0786-N18: N 1
62016TJ0786-N180: N 1
62016TJ0786-N181: N 1
62016TJ0786-N182: N 1
62016TJ0786-N183: N 1
62016TJ0786-N184: N 1
62016TJ0786-N185: N 1
62016TJ0786-N186: N 1
62016TJ0786-N187: N 1
62016TJ0786-N188: N 1
62016TJ0786-N189: N 1
62016TJ0786-N19: N 1
62016TJ0786-N190: N 1
62016TJ0786-N191: N 1
62016TJ0786-N192: N 1
62016TJ0786-N193: N 1
62016TJ0786-N194: N 1
62016TJ0786-N195: N 1
62016TJ0786-N196: N 1
62016TJ0786-N197: N 1
62016TJ0786-N198: N 1
62016TJ0786-N199: N 1
62016TJ0786-N2: N 1
62016TJ0786-N20: N 1
62016TJ0786-N200: N 1
62016TJ0786-N201: N 1
62016TJ0786-N202: N 1
62016TJ0786-N203: N 1
62016TJ0786-N204: N 1
62016TJ0786-N205: N 1
62016TJ0786-N206: N 1
62016TJ0786-N207: N 1
62016TJ0786-N208: N 1
62016TJ0786-N209: N 1
62016TJ0786-N21: N 1
62016TJ0786-N210: N 1
62016TJ0786-N211: N 1
62016TJ0786-N212: N 1
62016TJ0786-N213: N 1
62016TJ0786-N214: N 1
62016TJ0786-N215: N 1
62016TJ0786-N216: N 1
62016TJ0786-N217: N 1
62016TJ0786-N218: N 1
62016TJ0786-N219: N 1
62016TJ0786-N22: N 1
62016TJ0786-N220: N 1
62016TJ0786-N221: N 1
62016TJ0786-N222: N 1
62016TJ0786-N223: N 1
62016TJ0786-N224: N 1
62016TJ0786-N225: N 1
62016TJ0786-N226: N 1
62016TJ0786-N227: N 1
62016TJ0786-N228: N 1
62016TJ0786-N229: N 1
62016TJ0786-N23: N 1
62016TJ0786-N230: N 1
62016TJ0786-N231: N 1
62016TJ0786-N232: N 1
62016TJ0786-N233: N 1
62016TJ0786-N234: N 1
62016TJ0786-N235: N 1
62016TJ0786-N236: N 1
62016TJ0786-N237: N 1
62016TJ0786-N238: N 1
62016TJ0786-N239: N 1
62016TJ0786-N24: N 1
62016TJ0786-N240: N 1
62016TJ0786-N241: N 1
62016TJ0786-N242: N 1
62016TJ0786-N243: N 1
62016TJ0786-N244: N 1
62016TJ0786-N245: N 1
62016TJ0786-N246: N 1
62016TJ0786-N247: N 1
62016TJ0786-N248: N 1
62016TJ0786-N249: N 1
62016TJ0786-N25: N 1
62016TJ0786-N250: N 1
62016TJ0786-N251: N 1
62016TJ0786-N252: N 1
62016TJ0786-N253: N 1
62016TJ0786-N254: N 1
62016TJ0786-N255: N 1
62016TJ0786-N256: N 1
62016TJ0786-N257: N 1
62016TJ0786-N258: N 1
62016TJ0786-N259: N 1
62016TJ0786-N26: N 1
62016TJ0786-N260: N 1
62016TJ0786-N261: N 1
62016TJ0786-N262: N 1
62016TJ0786-N263: N 1
62016TJ0786-N264: N 1
62016TJ0786-N265: N 1
62016TJ0786-N27: N 1
62016TJ0786-N28: N 1
62016TJ0786-N29: N 1
62016TJ0786-N3: N 1
62016TJ0786-N30: N 1
62016TJ0786-N31: N 1
62016TJ0786-N32: N 1
62016TJ0786-N33: N 1
62016TJ0786-N34: N 1
62016TJ0786-N35: N 1
62016TJ0786-N36: N 1
62016TJ0786-N37: N 1
62016TJ0786-N38: N 1
62016TJ0786-N39: N 1
62016TJ0786-N4: N 1
62016TJ0786-N40: N 1
62016TJ0786-N41: N 1
62016TJ0786-N42: N 1
62016TJ0786-N43: N 1
62016TJ0786-N44: N 1
62016TJ0786-N45: N 1
62016TJ0786-N46: N 1
62016TJ0786-N47: N 1
62016TJ0786-N48: N 1
62016TJ0786-N49: N 1
62016TJ0786-N5: N 1
62016TJ0786-N50: N 1
62016TJ0786-N51: N 1
62016TJ0786-N52: N 1
62016TJ0786-N53: N 1
62016TJ0786-N54: N 1
62016TJ0786-N55: N 1
62016TJ0786-N56: N 1
62016TJ0786-N57: N 1
62016TJ0786-N58: N 1
62016TJ0786-N59: N 1
62016TJ0786-N6: N 1
62016TJ0786-N60: N 1
62016TJ0786-N61: N 1
62016TJ0786-N62: N 1
62016TJ0786-N63: N 1
62016TJ0786-N64: N 1
62016TJ0786-N65: N 1
62016TJ0786-N66: N 1
62016TJ0786-N67: N 1
62016TJ0786-N68: N 1
62016TJ0786-N69: N 1
62016TJ0786-N7: N 1
62016TJ0786-N70: N 1
62016TJ0786-N71: N 1
62016TJ0786-N72: N 1
62016TJ0786-N73: N 1
62016TJ0786-N74: N 1
62016TJ0786-N75: N 1
62016TJ0786-N76: N 1
62016TJ0786-N77: N 1
62016TJ0786-N78: N 1
62016TJ0786-N79: N 1
62016TJ0786-N8: N 1
62016TJ0786-N80: N 1
62016TJ0786-N81: N 1
62016TJ0786-N82: N 1
62016TJ0786-N83: N 1
62016TJ0786-N84: N 1
62016TJ0786-N85: N 1
62016TJ0786-N86: N 1
62016TJ0786-N87: N 1
62016TJ0786-N88: N 1
62016TJ0786-N89: N 1
62016TJ0786-N9: N 1
62016TJ0786-N90: N 1
62016TJ0786-N91: N 1
62016TJ0786-N92: N 1
62016TJ0786-N93: N 1
62016TJ0786-N94: N 1
62016TJ0786-N95: N 1
62016TJ0786-N96: N 1
62016TJ0786-N97: N 1
62016TJ0786-N98: N 1
62016TJ0786-N99: N 1
62017TJ0021-N51: N 71
62018CJ0377-N41: N 84
62018CJ0591-N63: N 50
62018CJ0597-N128: N 49
62018CJ0831-N45: N 77
62019CC0014-N91: N 72
62019CC0894-N66: N 66
62019CC0894: N 98
62019CJ0134: N 125
62019CJ0431-N51: N 50
62019CJ0601-N71: N 49
62019CJ0615-N223: N 84
62019CJ0758-N24: N 72
62019CJ0758-N25: N 72
62019CJ0894-N54: N 100
62019CJ0894-N51: N 98
62019CJ0903-N37: N 69
62020CJ0033-N121: N 107
62020CJ0033-N122: N 107
62020TJ0043-N106: N 79 - 81

Subject matter:

Személyzeti szabályzat és alkalmazási feltételek - EK

Language of the case

HTML

PDF

Document published in the digital reports of cases. They have official status.

PRIIT PIKAMÄE

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2022. szeptember 29. ( 1 )

C-640/20. P. sz. ügy

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés – Közszolgálat – Lelki zaklatás – Orvosi vélemény – Jogosulatlan távollétek – Díjazás – Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata – 11a. cikk – Összeférhetetlenség – 21a. cikk és 23. cikk – Nemzeti büntetőjog – Fegyelmi eljárás – Beosztásból való eltávolítás – Visszavonás – Az eljáráshoz fűződő érdek – Újabb fegyelmi eljárás – Beosztásból való újabb eltávolítás”

I. Bevezetés

Fellebbezésével PV az Európai Unió Törvényszéke által a PV kontra Bizottság egyesített ügyekben 2020. január 30‑ánhozott ítélet (T‑786/16. és T‑224/18, a továbbiakban: megtámadott ítélet, nem tették közzé, EU:T:2020:17) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította PV azon kérelmét, hogy állapítsa meg, hogy lelki zaklatás áldozata volt, semmisítsen meg több jogi aktust, és kötelezze az Európai Bizottságot a PV által a Bizottság tisztviselőjeként állítólag elszenvedett vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére.

A jelen fellebbezés, amely az európai közszolgálati jogon alapul, tíz jogalapot tartalmaz, amelyek lényegében a Törvényszék által a megtámadott ítéletben PV megsemmisítés iránti kérelmei tekintetében tett lényeges megállapítások többségét vitatják. A Bíróság kérésének megfelelően a jelen indítványomban az első két jogalapra, valamint a nyolcadik jogalapra összpontosítok. E jogalapok vizsgálata során néhány új jogi kérdést fogok elemezni, nevezetesen a tagállamok büntetőjogának az uniós tisztviselőkre való alkalmazhatóságát, a közszolgálaton belüli pártatlansági kötelezettséget, valamint annak a lehetőségét, hogy egy közigazgatási határozat megsemmisítése iránti keresetet azt követően nyújtsanak be a Törvényszékhez, hogy a közigazgatási határozat visszavonásra került.

II. Jogi háttér

Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának a jogvitára alkalmazandó változata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 11a. cikke a következőképpen rendelkezik

„(1) A tisztviselő feladatainak ellátása során és az alábbiakban előírt esetek kivételével nem foglalkozhat olyan üggyel, amelyhez közvetlenül vagy közvetve olyan személyes – különösen családi vagy pénzügyi – érdekei fűződnek, amelyek csorbíthatják függetlenségét.

(2) Amennyiben a tisztviselőnek feladatai ellátása során egy, a fent említett üggyel kell foglalkoznia, erről haladéktalanul tájékoztatja a kinevezésre jogosult hatóságot. A kinevezésre jogosult hatóság megteszi a megfelelő intézkedéseket és különösen felmenti a tisztviselőt a felelősség alól ebben az ügyben.

(3) A tisztviselő sem közvetlenül, sem közvetve nem tarthat, illetve nem szerezhet meg olyan fajta vagy mértékű részesedést az intézményének ellenőrzése alá tartozó vagy azzal üzleti tevékenységet folytató vállalkozásokban, amely feladatainak ellátása során csorbíthatja függetlenségét.”

A személyzeti szabályzat 12a. cikke előírja:

„(1) A tisztviselő tartózkodik a pszichológiai vagy szexuális zaklatás minden formájától.

(2) Azt a tisztviselőt, aki pszichológiai vagy szexuális zaklatás áldozatává vált, az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás. Azt a tisztviselőt, aki pszichológiai vagy szexuális zaklatásra vonatkozó bizonyítékkal szolgál, az intézmény részéről nem érheti sérelmes hatás, feltéve, hogy a tisztviselő tisztességesen járt el.

(3) »Pszichológiai zaklatás«: bármely olyan helytelen magatartás, amely egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen előfordul, és olyan fizikai magatartást [helyesen: olyan magatartást], szóbeli vagy írott nyelvhasználatot, gesztusokat vagy más cselekvéseket tartalmaz, amelyek szándékosak, és alkalmasak arra, hogy bármely másik személy személyiségét, méltóságát, fizikai vagy pszichológiai integritását aláássák.

[…]”

A személyzeti szabályzat 19. cikkének első bekezdése kimondja:

„A tisztviselő bírósági eljárás során a kinevezésre jogosult hatóság engedélye nélkül semmilyen alapon nem adhat ki semmilyen olyan információt, amelyről feladataival összefüggésben van tudomása. Az engedély csak akkor tagadható meg, ha az Unió érdekei úgy kívánják, és annak megtagadása nem jár büntetőjogi következményekkel a tisztviselőre nézve. A tisztviselőt ez a kötelezettség a szolgálati jogviszonyának megszűnését követően is terheli.”

A személyzeti szabályzat 21a. cikke a következőképpen szól:

„(1) Amennyiben a tisztviselő olyan utasítást kap, amelyet szabálytalannak tart, vagy amelynek teljesítése súlyos következményekkel járhat, arról tájékoztatja közvetlen felettesét, aki – ha a tájékoztatást írásban kapta – arra írásban válaszol. A (2) bekezdésre is figyelemmel, ha a felettese az utasítást megerősíti, és a tisztviselő úgy ítéli, hogy az ilyen megerősítés nem ad megfelelő választ a kételyeire, a kérdést a hierarchiában közvetlenül felette álló hatósághoz terjeszti be. Ha ez utóbbi írásban megerősíti az utasítást, a tisztviselő köteles azt teljesíteni, kivéve, ha ez a büntetőjog szabályaiba vagy a vonatkozó biztonsági előírásokba ütközik.

(2) Ha a közvetlen felettese úgy ítéli, hogy az utasítást azonnal végre kell hajtani, a tisztviselő köteles elvégezni azt, kivéve, ha ez a büntetőjog szabályaiba vagy a vonatkozó biztonsági előírásokba ütközik. A tisztviselő kérésére közvetlen felettese kötelezhető arra, hogy az ilyen utasítást írásba adja.

3) Amennyiben a tisztviselő olyan utasításról tájékoztatja feletteseit, amelyet szabálytalannak tart, vagy amelynek teljesítése súlyos következményekkel járhat, ezzel kapcsolatban nem érheti sérelem.”

A személyzeti szabályzat 23. cikkének első bekezdése kimondja:

„A tisztviselőket megillető kiváltságok és mentességek biztosítása kizárólag a Közösségek érdekében történik. A kiváltságokról és mentességekről szóló jegyzőkönyvre is figyelemmel a tisztviselők nem mentesülnek sem magánjellegű kötelezettségeik teljesítése, sem a hatályos jogszabályok és rendőrségi előírások betartása alól”.

A személyzeti szabályzat 24. cikke a következőképpen szól

„Az Unió segítséget nyújt minden tisztviselőnek, különösen olyan személy elleni eljárásban, aki a tisztviselő vagy családtagjai sérelmére, a tisztviselő beosztása vagy feladatainak ellátása miatt fenyegetést, becsületsértést, rágalmazást, illetve bármely személy vagy vagyon elleni támadást követett el.

Az Unió egyetemlegesen megtéríti a tisztviselőnek az ilyen esetben elszenvedett kárt, amennyiben azt nem a tisztviselő szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta és az elkövetőtől nem tudott kártérítést kapni.”

A személyzeti szabályzat 59. cikkének (1) és (3) bekezdése előírja:

„(1) Az a tisztviselő, aki bizonyítja, hogy betegség vagy baleset miatti munkaképtelensége folytán feladatait nem tudja ellátni, betegszabadságra jogosult.

Az érintett tisztviselő köteles munkaképtelenségéről a lehető leghamarabb tájékoztatni az intézményét, és egyidejűleg közölni tartózkodási helyét. Amennyiben a tisztviselő három napnál tovább hiányzik, orvosi igazolást kell bemutatnia. Ezt az igazolást legkésőbb a hiányzás ötödik napján kell beküldenie, amit a postabélyegző időpontja igazol. Ennek hiányában – és kivéve azt az esetet, ha az igazolás beküldését rajta kívül álló okokból mulasztja el – a tisztviselő hiányzását engedély nélkülinek tekintik.

A tisztviselő bármely időpontban kötelezhető arra, hogy az intézmény által szervezett orvosi vizsgálatnak vesse alá magát. Ha a vizsgálatot a tisztviselőnek tulajdonítható okokból nem tudják elvégezni, hiányzása a vizsgálat kitűzött időpontjától kezdve engedély nélkülinek minősül.

Ha a vizsgálat azt állapítja meg, hogy a tisztviselő képes feladatainak ellátására, hiányzását – a következő albekezdésre is figyelemmel – a vizsgálat napjától kezdve igazolatlannak tekintik.

Ha a tisztviselő a kinevezésre jogosult hatóság által szervezett vizsgálat megállapításait orvosilag megalapozatlannak ítéli, ő vagy egy, a nevében eljáró orvos két napon belül arra irányuló kérelemmel fordulhat az intézményhez, hogy ügyét független orvos elé terjesszék.

Az intézmény haladéktalanul továbbítja a kérést egy másik orvoshoz, akinek személyéről a tisztviselő orvosa és az intézményi orvos állapodnak meg. Amennyiben a kéréstől számított öt napon belül nem születik ilyen megállapodás, az intézmény kiválaszt egy személyt a független orvosoknak az e célból a kinevezésre jogosult hatóság és a személyzeti bizottság közös megegyezésével évente összeállítandó jegyzékéről. A tisztviselő két munkanapon belül kifogást emelhet az intézmény választásával szemben; ez esetben az intézmény másik személyt választ a jegyzékről, amely választása végleges.

A független orvosnak a tisztviselő orvosával és az intézményi orvossal folytatott konzultációt követően kiadott véleménye kötelező erejű. Ha a független orvos véleménye megerősíti az intézmény által szervezett vizsgálat megállapításait, a hiányzást a vizsgálat napjától kezdve igazolatlannak tekintik. Ha a független orvos véleménye nem erősíti meg az említett vizsgálat megállapításait, a hiányzást minden szempontból igazoltnak tekintik.

[…]

(3) A fegyelmi eljárásokra vonatkozó szabályok alkalmazásának sérelme nélkül, adott esetben az (1) és (2) bekezdés szerint igazolatlannak minősülő hiányzásokat levonják az érintett tisztviselő éves szabadságából. Abban az esetben, ha a tisztviselő további szabadságra már nem jogosult, a megfelelő időszak tekintetében nem részesül díjazásban.”

10.

A személyzeti szabályzat 60. cikkének első bekezdése a következőképpen szól:

„Betegség vagy baleset kivételével a tisztviselő közvetlen felettesének előzetes engedélye nélkül nem maradhat távol. Bármely, adott esetben alkalmazandó fegyelmi intézkedés sérelme nélkül, minden szabályosan megállapított, jogosulatlan távolmaradást le kell vonni az érintett tisztviselő éves szabadságából. Ha a tisztviselő felhasználta az éves szabadságát, elveszti jogosultságát a díjazásának azonos időtartamra eső részére.”

11.

A személyzeti szabályzat IX. mellékletének 6. cikke (5) bekezdése előírja:

„Az érintett tisztviselő a tanács megalakulását követő öt napon belül visszautasíthatja egy tanácstag részvételét. Az intézmény szintén jogosult egy tanácstag visszautasítására.

A fenti határidőn belül a tanácstagok jogos indokokra hivatkozva kérhetik felmentésüket a feladat alól, és összeférhetetlenség esetén kinevezésükről lemondanak.

[…]”

III. A jogvita előzményei, a Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet

A. A jogvita előzményei

12.	A jogvita előzményeit a megtámadott ítélet 1–33. pontja tartalmazza. A jelen eljárás érdekében ezek a következőképpen foglalhatók össze.

13.	PV, aki 2007. július 16. óta volt a Bizottság tisztviselője, 2009. szeptember 30‑ig a Bizottságnak a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságánál (DG) volt alkalmazásban.

14.

2009. augusztus 5‑én PV a személyzeti szabályzat 24. cikke és 90. cikkének (1) bekezdése alapján segítségnyújtás iránti kérelmet nyújtott be, mivel úgy vélte, hogy zaklatás áldozatává vált. Az eljárást 2010. június 9‑én azután zárták le, hogy a Bizottság Vizsgálati és Fegyelmi Hivatala vizsgálatot folytatott, amely megállapította, hogy nem teljesültek a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdésében ahhoz előírt feltételek, hogy egy adott magatartás lelki zaklatásnak minősüljön, és azután, hogy PV‑t 2009. október 1‑jén áthelyezték a Bizottság Költségvetési Főigazgatóságához.

15.	2013. április 1‑jén PV‑t a Bizottság Tolmácsolási Főigazgatóságának Költségvetési és Pénzügyi Igazgatási Osztályához helyezték át.

16.	2013. november 12‑én az osztály vezetője fegyelmi panaszt nyújtott be PV ellen magatartási problémák, a hatályos eljárások be nem tartása és a nem megfelelő teljesítmény miatt.

17.	PV 2014. május 8‑tól nem jelent meg a munkahelyén, mivel lelki zaklatás áldozatának tekintette magát, és elküldte a kezelőorvosa által kiállított orvosi igazolásokat.

18.	A Bizottság orvosszakértői 2014. június 27‑én és október 10‑én orvosi véleményt adtak ki, amely szerint PV alkalmas volt arra, hogy visszatérjen a munkába. Ezt követően PV‑t orvosi vizsgálatra idézték be, és ezekre az idézésekre nem válaszolt.

19.

PV 2014. december 23‑án a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján második alkalommal nyújtott be segítségnyújtás iránti kérelmet. A kinevezésre jogosult hatóság 2015. március 12‑i határozatában úgy döntött, hogy nincs jele a PV elleni lelki zaklatásnak, és arra a következtetésre jutott, hogy a sürgős távoltartási intézkedések alkalmazása ezért nem indokolt.

20.	Mivel a Bizottság úgy vélte, hogy PV távollétei igazolatlanok voltak, több határozatot is elfogadott PV illetményének visszatartásáról.

21.	2015. július 10‑én a Bizottság megindította a CMS 13/087 számú fegyelmi eljárást PV ellen a feladatai ellátása során tanúsított ismételt fegyelemsértés, nem megfelelő viselkedés és igazolatlan hiányzások miatt.

22.	A kinevezésre jogosult hatóság 2016. május 31‑i és július 5‑i határozatával a 2016. február 5. és március 31. közötti, valamint a 2016. április 4. és május 31. közötti időszakban PV távolléteit szabálytalannak minősítette.

23.	A Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal (PMO) 2016. július 11‑i határozatával úgy döntött, hogy 2016. július 1‑jétől felfüggeszti a felperes illetményének kifizetését.

24.

A kinevezésre jogosult hatóság 2016. július 26‑i határozatával, amelyet a CMS 13/087 fegyelmi eljárás következtetései alapján fogadott el, PV‑t 2016. augusztus 1‑jei hatállyal eltávolította a beosztásából (a továbbiakban: a 2016. július 26‑i beosztásból való eltávolításról szóló határozat). PV panaszt nyújtott be e határozat ellen, amelyet a kinevezésre jogosult hatóság 2017. február 2‑i határozatával elutasított.

25.

A Tolmácsolási Főigazgatóság főigazgatója 2016. július 31‑én kelt feljegyzésében tájékoztatta PV‑t arról a szándékáról, hogy a 2016. június 2. és július 31. közötti távollétét jogosulatlannak tekinti, és a megfelelő levonásokat a fizetéséből elvégzi. A kinevezésre jogosult hatóság 2017. január 17‑i határozatával elutasította PV e feljegyzés elleni panaszát.

26.

A Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal 2016. szeptember 21‑én kelt előzetes tájékoztató levelében tájékoztatta PV‑t, hogy 42704,74 euró tartozása áll fenn a Bizottság felé, ami a jogosulatlan távolléteinek felel meg. A PV által e határozat ellen benyújtott panaszt a kinevezésre jogosult hatóság 2017. január 17‑i határozatával elutasította.

27.

2017. július 24‑én a kinevezésre jogosult hatóság visszavonta a 2016. július 26-i beosztásból való eltávolításról szóló határozatát, és PV‑t a Humánerőforrás és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatójának feljegyzésében arról tájékoztatták, hogy 2017. szeptember 16‑án visszahelyezik a Tolmácsolási Főigazgatóság Informatikai és Konferenciarendszerek Osztályára. A beosztásból való eltávolításról szóló határozat visszavonásával szemben PV által benyújtott panaszt a kinevezésre jogosult hatóság 2018. január 15‑i határozatával elutasította.

28.

A Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal igazgatója 2017. szeptember 12‑i feljegyzésében a beosztásából való eltávolítása idejére PV‑nek járó összegeket beszámította a Bizottság felé fennálló tartozásaiba, aminek eredményeként PV 9550 euró kifizetésére vált jogosulttá. A kinevezésre jogosult hatóság 2018. január 9‑i határozatával elutasította PV panaszát a beszámításról szóló e feljegyzés ellen.

29.	2017. szeptember 20‑án PV‑t arról tájékoztatták, hogy a 2017. szeptember 16. óta tartó távolléte jogosulatlannak minősül.

30.

2017. október 6‑án a Bizottság a CMS 13/087 számú fegyelmi eljárásban szereplő kifogásokkal megegyező okokból megindította a CMS 17/025 számú fegyelmi eljárást. A PV által az új fegyelmi eljárás megindításával szemben benyújtott panaszt a kinevezésre jogosult hatóság 2018. május 2‑i határozatával elutasította.

31.	A Bizottság 2017. október 13‑án határozatot fogadott el PV illetményének 2017. október 1-jétől hatályos lenullázásáról.

32.	A 2017. november 15-i e-mailben felszólították PV‑t, hogy vegyen részt a 2016. évre vonatkozó értékelésben. A PV által e felhívással szemben benyújtott panaszt a kinevezésre jogosult hatóság 2018. március 16‑i határozatával elutasította.

33.	2018. február 22-én e-mailben felszólították PV‑t, hogy vegyen részt a 2017. évre vonatkozó értékelésben. A PV által e felhívással szemben benyújtott panaszt a kinevezésre jogosult hatóság 2018. június 1‑jei határozatával elutasította.

34.	A Bizottság 2019. október 21‑i határozatával a CMS 17/025 fegyelmi eljárás következtetései alapján PV‑t eltávolította beosztásából. Ez a határozat 2019. november 1‑jén lépett hatályba.

B. A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet

35.

PV, miután a Törvényszék elnöke költségmentességet engedélyezett neki, a Törvényszék Hivatalánál 2017. december 17‑én benyújtott keresetlevelével keresetet indított a Törvényszék előtt, amelyben több aktus megsemmisítését kérte, valamint azt, hogy a Törvényszék kötelezze a Bizottságot arra, hogy az állítólagos nem vagyoni, illetve vagyoni káráért fizessen neki 889000 euró, illetve 132828,67 euró kártérítést.

36.

Keresetének alátámasztására PV öt jogalapra hivatkozott, amelyek egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének megsértésén, másrészt a személyzeti szabályzat 11a., 21a. és 23. cikkének, valamint a közigazgatási aktusok jogszerűsége és szabályszerűsége elvének megsértésén, harmadrészt a személyzeti szabályzat 24. cikkében foglalt gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettség elvének megsértésén, negyedrészt pedig a személyzeti szabályzat 59. és 60. cikkének megsértésén alapulnak.

37.

A Törvényszék Hivatalánál 2018. április 11‑én benyújtott keresetlevelével PV keresetet indított a Törvényszék előtt annak megállapítása iránt, hogy lelki zaklatás áldozatává vált, továbbá kérte a Törvényszéktől egyéb aktusok megsemmisítését, valamint azt, hogy kötelezze a Bizottságot arra, hogy az állítólagos nem vagyoni, illetve vagyoni káráért fizessen neki 98000 euró, illetve 23190,44 euró kártérítést.

38.

E keresetének alátámasztására PV hét jogalapra hivatkozott, amelyek többek között egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének megsértésén, másrészt a személyzeti szabályzat 21a. és 23. cikkének, valamint a közigazgatási aktusok jogszerűségére és szabályszerűségére vonatkozó elvek megsértésén, harmadrészt a személyzeti szabályzat 11a. cikkének és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikke (1) bekezdésének megsértésén, negyedszer a gondoskodási kötelezettség elvének megsértésén, ötödször pedig a nemteljesítésére vonatkozó kifogás és a törvényesség elvének megsértésén alapulnak.

39.	A Törvényszék a megtámadott ítéletével teljes egészében elutasította a PV által indított kereseteket.

40.

A Törvényszék először is megállapította, hogy elfogadhatatlanok PV azon kereseti kérelmei, amelyek arra irányultak, hogy a Törvényszék állapítsa meg, hogy lelki zaklatás áldozatává vált, valamint azok a kérelmei, amelyek többek között a 2016. július 26‑i, a beosztásából való eltávolításról szóló határozat, valamint a T‑786/16. sz. ügyben másodlagosan megtámadott, a többek között az illetmény visszatartásáról, a segítségnyújtás iránti kérelmek elutasításáról és a jogosulatlan távollétről szóló orvosi értesítésekről szóló határozatok megsemmisítésére irányultak.

41.	Másodszor, a Törvényszék mindkét kereset esetében mint megalapozatlanokat elutasította a megsemmisítés iránti kereseti kérelmeket.

42.	Mindenekelőtt azt állapította meg, hogy a PV által hivatkozott lelki zaklatás tényállását nem bizonyították megfelelően.

43.

Harmadszor a Törvényszék elutasította PV azon érveit, amelyek szerint a személyzeti szabályzat 11a., 21a. és 23. cikkének, valamint a közigazgatási aktusok jogszerűségének és szabályszerűsége elvének, a személyzeti szabályzat 24. cikkében foglalt gondoskodási és segítségnyújtási kötelezettség elvének, a személyzeti szabályzat 59. és 60. cikkének, valamint a nemteljesítési kifogás jogelvének és a törvényesség elvének megsértésére vonatkoztak.

44.	Negyedszer a Törvényszék elutasította PV kártérítési kérelmeit, mivel úgy ítélte meg, hogy azok lényegében a megsemmisítés iránti keresetek tárgyát képező határozatok állítólagos jogellenességén alapulnak, amit nem állapított meg.

IV. A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei

A. A Bíróság előtti eljárás

45.	A Bíróság az eljárási szabályzat 76. cikkének (2) bekezdésével összhangban úgy határozott, hogy mellőzi tárgyalás tartását.

B. A felek kérelmei

46.

A fellebbezést PV 2020. november 23‑án nyújtotta be, és azt a Bíróság Hivatalánál 2020. november 30‑án vették nyilvántartásba. PV azt kéri, hogy a Bíróság:

–	helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

–	bírálja el a jogvitát,

–	a Bizottságot kötelezze az elsőfokú és a másodfokú eljárás költségeinek viselésére.

47.

A Bizottság 2021. április 22‑én választ nyújtott be, amelyet a Bíróság Hivatala 2021. április 23‑án vett nyilvántartásba, és amelyben azt kéri, hogy a Bíróság:

–	utasítsa el a fellebbezést; és

–	PV‑t kötelezze a költségek viselésére.

V. Jogi elemzés

A. Előzetes észrevételek

48.

Amint azt a bevezetőben jeleztem, a jelen indítvány a fellebbezés első két jogalapjára és nyolcadik jogalapjára összpontosít. A megvizsgálandó jogi kérdések lényegében a tagállamok büntetőjogának az uniós tisztviselőkre való alkalmazhatóságára, a közszolgálaton belüli pártatlansági kötelezettségre, valamint annak a lehetőségére vonatkoznak, hogy egy közigazgatási határozat megsemmisítése iránti keresetet azt követően indítsanak a Törvényszék előtt, hogy a közigazgatási határozat visszavonásra került. E jogi kérdések vizsgálata az adott ügy sajátos összefüggéseinek fényében elengedhetetlenül szükségesnek tűnik a jogvita megoldásához.

49.

Tekintettel a jelen ügy tényállásának összetettségére, helyénvalónak látom bevezetésképpen felidézni a fellebbezési eljárásra vonatkozó szabályokat. Az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése második albekezdésének és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdésének megfelelően a fellebbezés a jogi kérdésekre korlátozódik. Ugyanis, amint azt az állandó ítélkezési gyakorlat megerősíti, a Törvényszéknek csak a tények megállapítására van hatásköre, valamint e tények értékelésére. Ezzel szemben a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel sem a tényállás megállapítására, sem – főszabály szerint – a Törvényszék által e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. Következésképpen a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok értékelése nem minősül jogkérdésnek, amelyet mint ilyet fellebbezés keretében a Bíróságnak kell megvizsgálnia ( 2 ).

50.

Ugyanakkor amint a Törvényszék megállapította vagy értékelte a tényállást, a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az EUMSZ 256. cikk értelmében a tények jogi minősítésének és az abból a Törvényszék által levont jogkövetkezményeknek a felülvizsgálatára. A Bíróság kivételes jelleggel felülvizsgálhatja a tények Törvényszék általi értékelését, amennyiben a fellebbező a bizonyítékok Törvényszék általi elferdítésére hivatkozik ( 3 ). Ebben az esetben a fellebbezőnek pontosan meg kell jelölnie az állítólagosan elferdített bizonyítékokat, és bizonyítania kell azokat az értékelési hibákat, amelyek megítélése szerint ehhez az elferdítéshez vezettek. Amint azt az ítélkezési gyakorlat megerősíti, elferdítés akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése új bizonyítékok felhasználása nélkül is nyilvánvalóan tévesnek mutatkozik ( 4 ).

51.

Ezek az előzetes megjegyzések a jelen összefüggésben különös jelentőséggel bírnak, mivel PV a különböző tényállási elemek értékelését, valamint a Törvényszék által levont bizonyos következtetéseket kérdőjelezi meg. Ez különösen arra a PV által állítólag feladatai ellátása során más tisztviselőktől elszenvedett lelki zaklatásra vonatkozik, amelyet azonban első fokon nem tudott bizonyítani. E tekintetben meg kell említeni, hogy a Törvényszék ítéletében – anélkül, hogy tévesen alkalmazta volna a jogot – megállapította, hogy a PV által szolgáltatott információk alapján nem lehetett ilyen lelki zaklatás megvalósulására következtetni ( 5 ). Fontos továbbá megjegyezni, hogy a Törvényszék helyesen mutatott rá, hogy a Bizottság által kifogásolt és a PV által zaklatásnak minősített számos intézkedésről – mint például az illetmény jogosulatlan távollét miatt alkalmazott felfüggesztése, valamint az egyes tisztviselők alkalmasságának, teljesítményének és szolgálati magatartásának értékelése – a személyzeti szabályzat kifejezetten rendelkezik. ( 6 ) Egyértelmű, hogy az ellenkezőjére vonatkozó bizonyítékok hiányában ezen intézkedések jogszerűsége nem kérdőjelezhető meg komolyan.

52.

Ezért, bár PV vitatja a megtámadott ítélet indokolását, a fellebbezési eljárás nem használható fel arra, hogy a Bíróságot a tények újraértékelésére kényszerítse. Épp ellenkezőleg, tekintettel az Unió bíróságai közötti egyértelmű – az előző pontokban leírt – hatáskörmegosztásra, a fellebbezés vizsgálatát feltétlenül a Bíróság elé terjesztett jogi kérdések szigorú elemzésére kell korlátozni.

B. A fellebbezés első jogalapjáról

1. A felek érvei

53.	Első jogalapjával PV azt kifogásolja, ahogyan a Törvényszék a megtámadott ítélet 184. és 185. pontjában a személyzeti szabályzat 21a. és 23. cikkének megsértésére vonatkozóan első fokon felhozott érveket értékelte.

54.

Először is a Törvényszék megsértette az EUSZ 2. cikket, az EUMSZ 67. cikk (3) bekezdését és az EUMSZ 270. cikket, amikor a megtámadott ítélet 185. pontjában úgy ítélte meg, hogy a tisztviselő és az intézménye közötti munkaviszonyra kizárólag a személyzeti szabályzat irányadó, holott más jogforrások is irányadóak, különösen annak a tagállamnak a büntetőjoga, amelynek területén az érintett alkalmazott dolgozik. Így az alkalmazottak által elkövetett bármely bűncselekmény a személyzeti szabályzat 23. cikkének megsértését jelenti. Márpedig a lelki zaklatás, a közokirat‑hamisítás, a hamis orvosi szakvélemény és a korrupció a belga büntető törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősül.

55.

Másodszor, a Törvényszék elferdítette a tényállást azáltal, hogy több meghatározó elemet nem vett figyelembe. PV mindenekelőtt a belga vizsgálóbíró azon végzéseire hivatkozik, amelyek a „Salduz III” rendszer keretében elrendelik a Bizottság azon tisztviselőinek meghallgatását, akik részt vettek egyes vitatott jogi aktusok elfogadásában, és amelyek bizonyítják, hogy e személyeket a kifogásolt cselekmények gyanúsítottjainak tekintik. Ezután arra hivatkozik, hogy a vizsgálóbíró 2018. szeptember 19‑én az állítólagosan megvalósított „közokirat‑hamisítás” bizonyítékaként lefoglalta a CMS 17/025 számú fegyelmi aktát.

56.

Harmadszor, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 184. pontjában úgy ítélte meg, hogy csak egy büntetőítélet állapíthatja meg a lelki zaklatás vagy a hamisítás tényállását, és amikor nem vette figyelembe a belga nyomozás során e tényállással kapcsolatban hozott végzéseket.

57.

A Bizottság először is azt állítja, hogy PV azon kifogása, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 185. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, az ítélet téves értelmezésén alapul. A Törvényszék ebben a pontban csak arra emlékeztetett, hogy a tisztviselő és az intézménye közötti munkaviszonyra a személyzeti szabályzat vonatkozik, és hogy a Törvényszék csak a közszolgálati jogot alkalmazza, nem pedig a nemzeti jogot.

58.

Másodszor, a Törvényszék – anélkül, hogy elferdítette volna a tényeket – megemlítette, hogy a belga bíróságok nem döntöttek a PV által állított tényekről. Ebben a tekintetben a Bizottság egyes tisztviselőinek a „Salduz III” rendszer szerinti meghallgatásra történő idézése semmiképpen sem jelenti a bűnösségük elismerését. A Törvényszék továbbá nem torzította el a tényállást azzal, hogy nem vont le következtetéseket abból, hogy PV kezdeményezésére egy belga vizsgálóbíró állítólag lefoglalta a CMS 17/025 számú fegyelmi aktát, ami semmiképpen sem vezethet ahhoz a következtetéshez, hogy „közokirat‑hamisítás” valósult meg.

59.	Harmadszor, a Törvényszék helyesen ítélte meg úgy, hogy a folyamatban lévő vizsgálat tárgyát képező büntetőfeljelentések nem bizonyítják a lelki zaklatás vagy a hamisítás fennállását.

2. Értékelés

60.

Első jogalapjával PV azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 185. pontjában megállapította, hogy a tisztviselő és az intézménye közötti munkaviszonyra „kizárólag” a személyzeti szabályzat vonatkozik. A Törvényszék e tekintetben kifejtett érvelése szerint az EUMSZ 270. cikk alapján kizárt a nemzeti jog és különösen a büntetőjog relevanciája annak vizsgálata során, hogy a kinevezésre jogosult hatóság megsértette‑e a személyzeti szabályzat 21. és 23. cikkét a megtámadott elsőfokú határozatok meghozatalával. PV szerint a Törvényszék figyelmen kívül hagyta a munkaviszonyra irányadó „egyéb jogforrásokat”, és különösen a tisztviselő foglalkoztatása szerinti tagállam büntetőjogát.

61.

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy PV a Törvényszék előtt azt állította, hogy a szóban forgó határozatok jogellenesek, mivel azok a Bizottság tisztviselői és alkalmazottai által Belgium területén elkövetett bűncselekménynek minősülő cselekményeken alapulnak. PV azzal érvelt, hogy a személyzeti szabályzat 21a. cikkének (2) bekezdése értelmében az Unió tisztviselője vagy alkalmazottja köteles megtagadni a jogellenes cselekmények elkövetését, és hogy a személyzeti szabályzat 23. cikke értelmében köteles betartani annak az országnak a rendőrségi jogszabályait, amelyben dolgozik. PV ezért úgy véli, hogy a kinevezésre jogosult hatóságnak figyelembe kellett volna vennie a több személlyel szemben benyújtott polgári jogi igény érvényesítésével egyidejűleg tett feljelentések nyomán a belga igazságügyi hatóságok által hozott határozatokat.

a) A közszolgálati jog szabályai az uniós jogrendben

62.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy – amint arra PV észrevételeiben rámutat – a közszolgálatra vonatkozó jogi szabályok az uniós jogrend jogszabályi hierarchiájának minden szintjén megtalálhatók, nevezetesen az elsődleges jogban, az általános elvekben és a másodlagos jogban is. Ebben az összefüggésben természetesen nem szabad megfeledkezni arról az értékes segítségről, amelyet a Bíróság és a Törvényszék ítélkezési gyakorlata nyújt a tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra alkalmazandó szabályok vonatkozásában. Az EUMSZ 266. cikk értelmében ítéleteik kötelezőek az intézményekre nézve. Mindazonáltal az első jogalap vizsgálata szempontjából a kodifikált jog és annak a nemzeti jogrendekkel való kölcsönhatása az elsődleges fontosságú.

1) Az elsődleges jog és a jog általános elvei

63.

Az elsődleges jog főként az alapító szerződésekből és azok jegyzőkönyveiből, valamint a Chartából áll. A Szerződésekben számos olyan alapelv szerepel, amelyek a tisztviselőket kötelezik feladataik ellátása során. Ilyenek például az Unió értékei és célkitűzései, amelyeket az EUSZ 2. és 3. cikk határoz meg. Az EUMSZ 298. cikk (1) bekezdése értelmében feladataik ellátása során az Unió intézményei, szervei és hivatalai egy nyitott, hatékony és független európai igazgatásra támaszkodnak. Ezzel szemben az elsődleges jog egyéb rendelkezései végrehajtásához az intézményeknek másodlagos jogszabályokat kell elfogadniuk. Ez a helyzet az EUMSZ 336. cikk esetében, amely előírja, hogy a Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben, a többi érintett intézménnyel folytatott konzultációt követően megállapítja az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatát és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeket.

64.

Az EUMSZ 270. cikk az Európai Unió Bíróságát hatáskörrel ruházza fel az Unió és alkalmazottai között felmerülő minden vitás ügyben az Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzatában és az Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételekben megállapított keretek között és feltételek mellett. Az EUMSZ 340. cikk előírja, hogy az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat, és az Unió alkalmazottainak az Unióval szembeni személyes felelősségét a személyzeti szabályzatukban vagy a rájuk vonatkozó alkalmazási feltételekben megállapított rendelkezések szabályozzák. Konkrétabban, az EUMSZ 339. cikk megtiltja az Unió tisztviselőinek, hogy felfedjék a szolgálati titoktartási kötelezettség alá eső információkat, így különösen a vállalkozásokra, az ezek üzleti kapcsolataira vagy költségösszetevőire vonatkozó információkat.

65.

Az EUSZ 51. cikk értelmében a Szerződésekhez csatolt jegyzőkönyvek ugyanolyan jogi kötőerővel bírnak, mint a Szerződések, és a Szerződések szerves részét képezik. Ezek közül az Unió kiváltságairól és mentességeiről szóló 7. sz. jegyzőkönyv (a továbbiakban: 7. sz. jegyzőkönyv) több rendelkezése közvetlenül a tisztviselőkkel és egyéb alkalmazottakkal foglalkozik, és az V. fejezetét nekik szenteli. Ez a jegyzőkönyv alapvető rendelkezéseket tartalmaz a közszolgálatra vonatkozóan, különösen az adóügyi és a joghatósági mentesség tekintetében, amelyre az elemzésemben alább még visszatérek ( 7 ).

66.

A Charta, amely az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésével összhangban a Szerződésekkel azonos jogi kötőerővel bír, az Unió valamennyi másodlagos jogi aktusára, így a személyzeti szabályzatra is alkalmazandó. A tisztviselőket megilletik a Charta által védett jogok, és feladataik ellátása során tiszteletben kell tartaniuk a polgárok alapvető jogait. E tekintetben a Charta 41. cikke, amely a megfelelő ügyintézéshez való jogot rögzíti, különös jelentőséggel bír ( 8 ).

67.

Az európai integráció folyamata során a Bíróság számos általános uniós jogi elvet dolgozott ki. A közszolgálati ügyekben ezek az elvek alapvetően az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) által védett alapvető jogokra vonatkoznak. Az EUSZ 6. cikkének (3) bekezdése értelmében az alapvető jogok, ahogyan azokat az EJEE biztosítja, az uniós jogrend részét képezik mint annak általános elvei. Mielőtt a Charta kötelezővé vált volna, az EJEE a polgárok, köztük a tisztviselők védelmének egyik legfontosabb forrása volt.

68.

Noha a Charta ma már valóban hangsúlyosabb szerepet tölt be, az uniós bíróságok szükség esetén továbbra is az EJEE‑re és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatára hivatkoznak a Chartában foglalt rendelkezések értelmezése vagy akár az általuk biztosított védelem kiegészítése érdekében. Az EJEE nem veszítette el jelentőségét az uniós jog fejlődése szempontjából, mivel a Charta 52. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az EJEE‑ben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek, anélkül, hogy e rendelkezés megakadályozná azt, hogy az Unió joga kiterjedtebb védelmet nyújtson.

2) A másodlagos jog

69.

A személyzeti szabályzat részletesen meghatározza az uniós intézményekben dolgozó tisztviselőkre alkalmazandó szabályokat, többek között a felvétel és a szakmai előmenetel, a munkakörülmények, a jogok és kötelezettségek, a javadalmazás és a fegyelmi szabályok tekintetében ( 9 ). A személyzeti szabályzat jogi formája rendelet, ami azt jelenti, hogy teljes egészében kötelező az Unió intézményeire és szerveire, valamint a tagállamokra. Amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlatában hangsúlyozta, „ebből következően a személyzeti szabályzat, azon kívül, hogy az uniós közösségi igazgatási rendszeren belül hatásokat fejt ki, a tagállamokat is kötelezi minden olyan esetben, amikor a közreműködésük szükséges a végrehajtásához” ( 10 ), ami azt jelenti, hogy amennyiben a személyzeti szabályzat valamely rendelkezése nemzeti végrehajtási intézkedéseket igényel, „a tagállamok kötelesek meghozni az ehhez szükséges általános és különös intézkedéseket” ( 11 ).

70.

A tisztviselő és intézménye közötti kapcsolatra vonatkozó jogi szabályokat a személyzeti szabályzat rendeletben elfogadott rendelkezései határozzák meg, ami azt jelenti, hogy a Parlament és a Tanács szükség esetén módosíthatja azokat. Olyan közjogi munkaviszonyról van tehát szó, amelynek az érintett intézmény általi kezelése közvetlen igazgatásnak minősül; ez azt jelenti, hogy minden olyan döntést, amely a tisztviselőt érintheti, egyoldalúan, a személyzeti szabályzatban vagy az általános végrehajtási rendelkezésekben meghatározott szabályokkal és eljárásokkal összhangban fogad el, és ez igazgatási intézkedésnek minősül. A személyzeti szabályzat teljes egészében alkalmazandó az Unió tisztviselőjére, azaz minden olyan személyre, akit az említett szabályzatban meghatározott feltételek mellett a kinevezésre jogosult hatóság írásbeli aktusával az Unió valamely intézményénél állandó álláshelyre neveztek ki.

71.

Míg a személyzeti szabályzat az uniós közszolgálatra vonatkozó másodlagos joganyag központi jogi szövege ( 12 ), vannak más jogi aktusok is, amelyek a személyzeti szabályzat különböző rendelkezéseit hajtják végre, és amelyek többek között az adórendszert, a nyelvi rendszert, a személyes adatok védelmét, a „laissez‑passer” kiállításának szabályait és a bővítések során történő felvételt szabályozzák. Ezt a területet az alapokmány rendelkezéseit végrehajtó vagy értelmező szabályok heterogenitása jellemzi. Általában különbséget kell tenni a jogszabályban kifejezetten előírt jogi aktusok és a sui generis jogi aktusok között. Mindazonáltal e cselekmények kimerítő felsorolása meghaladná a jelen indítvány kereteit és a célomat. Az elemzésnek ebben a szakaszában azonban fontos szem előtt tartani, hogy a jogalkotási aktusok heterogenitása ellenére a jogszabályi rendszer egységének elve megköveteli, hogy a végrehajtási szövegek minden intézményben azonosak legyenek, és hogy ne kerüljön sor túlzottan eltérő értelmezésekre. Ez a követelmény összhangban van az európai közszolgálat egységességének biztosításához fűződő érdekkel, amelyet az Amszterdami Szerződés ( 13 ) 9. cikkének (3) bekezdése alapelvként rögzített, és amely a személyzeti szabályzat 1. és 1a. cikkében jelenik meg.

b) A nemzeti jog hatása az európai közszolgálatra

1) Az Unió függetlensége a közszolgálat irányításával kapcsolatos kérdésekben

72.

Az imént kifejtettekből világosan kitűnik, hogy az Unió jogrendszere saját szabályokkal rendelkezik a tisztviselők és intézményeik közötti kapcsolatra vonatkozóan, amelyek nagy részét a személyzeti szabályzatban kodifikálták. Ez az oka annak, hogy több – akár az elsődleges jogban ( 14 ) szereplő – rendelkezés hivatkozik a személyzeti szabályzatra, így az EUMSZ 270. cikk, amelyre a Törvényszék a megtámadott ítéletben hivatkozott abból a célból, hogy emlékeztessen arra, hogy uniós bíróság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a közszolgálati jogviták rendezésére ( 15 ).

73.

Szervezeti autonómiájából adódóan az Unió igazgatása nagymértékben független a nemzeti jogrendektől, ami nem zárja ki annak lehetőségét, hogy bizonyos szabályokat esetlegesen maguknak az Unió intézményeinek vagy a tagállamoknak kell végrehajtaniuk az Unió mint nemzetek feletti szervezet megfelelő működésének biztosítása érdekében. Ez a szempont önmagában azonban nem elegendő ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy a nemzeti jog valamilyen módon meghatározza az uniós közigazgatás működését. Egy ilyen állítás téves lenne, tekintettel az Unió alapítóinak azon egyértelmű szándékára, hogy az EUMSZ 298. cikk (1) bekezdése értelmében „független” európai közszolgálatot hozzanak létre, ami egyébként e szabályok jogi jellegében és a nemzetek feletti szervezet intézményi struktúrájában is tükröződik ( 16 ).

74.

Ennek fényében a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 185. pontjában tett megállapítása, amely szerint „a tisztviselő és az intézménye közötti munkaviszonyra kizárólag a személyzeti szabályzat irányadó", jogilag nem téves. Egyrészt felmerülhet a kérdés, hogy a közszolgálati jogforrások sokaságát tekintve elég pontos‑e jogilag a „kizárólag” jelző használata ebben az összefüggésben. Másrészt ez a kijelentés tökéletesen indokoltnak tűnik a személyzeti szabályzat fent említett egységének elve alapján, amely szerint az összes uniós intézmény valamennyi tisztviselője egységes személyzeti szabályzat, és így ugyanazon rendelkezések hatálya alá tartozik. Először is vitathatatlan, hogy a személyzeti szabályzat a különböző jogi szabályokból álló joganyag központi elemét képezi. Másodszor, egyértelmű, hogy a Bizottság valamennyi tisztviselőjére – így PV‑re is – a személyzeti szabályzat szabályai vonatkoznak. Következésképpen úgy vélem, hogy a megtámadott ítélet 185. pontját úgy kell értelmezni, hogy a Törvényszéknek az volt a célja, hogy megismételje a személyzeti szabályzat szabályainak azon célját, hogy azokat a Bizottság tisztviselőire kell alkalmazni, ami jogi szempontból vitathatatlan.

75.

PV azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem ismerte el a nemzeti büntetőjog relevanciáját. PV szerint az első fokon megtámadott határozatokat nem lehetett volna elfogadni, mivel azok nem felelnek meg a belga büntetőjognak. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Törvényszék csak „a tisztviselő és az intézménye közötti munkaviszonyra" hivatkozott, amelyet ténylegesen a személyzeti szabályzat szabályoz. A jelen ügy ugyanis egy olyan jogvitára vonatkozik, amely kizárólag az Unió közszolgálatát érinti, és amelynek tárgya PV Bizottságon belüli szakmai tevékenysége.

76.

Ezért nem azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy a belga büntetőjog alkalmazható‑e ebben az esetben. Az uniós bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel a belga büntetőjog értelmezésére. A nemzeti jog értelmezésére irányuló kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan lenne. Úgy látom, hogy a Törvényszék éppen ezt kívánta kifejezni az EUMSZ 270. cikkre való hivatkozással. Emlékeztetni kell arra is, hogy a nemzeti bíróságok sem rendelkeznek hatáskörrel a személyzeti szabályzat szabályainak értelmezésére, ami az Uniónak a közszolgálat irányításában fennálló függetlenségét hangsúlyozza.

2) A büntető- és a fegyelmi eljárás közötti kapcsolat

77.

E megfontolások ellenére kétségtelen, hogy a személyzeti szabályzat 23. cikkének első bekezdése szerint az uniós tisztviselők kötelessége „a hatályos jogszabályok és rendőrségi előírások betartása”, amelyek nyilvánvalóan magukban foglalják a büntetőjogot is. Az intézmény székhelye szerinti állam említett törvényeinek és rendeleteinek megsértése szükségessé teheti a tisztviselő mentelmi jogának a 7. sz. jegyzőkönyv 17. cikkével összhangban történő felfüggesztését annak érdekében, hogy adott esetben büntetőeljárást lehessen indítani ellene. Amint azt a Bíróság a Bizottság kontra QR ügyben ( 17 ) világossá tette, „a tisztviselő mentességét felfüggesztő határozat […] pusztán azáltal módosítja [ez utóbbi] jogi helyzetét, hogy a számára a 7. jegyzőkönyv 11. cikkének a) pontjában foglalt, bírósági eljárás alóli mentesség által biztosított védelmet felfüggeszti, és személyes jogállását újra a tagállamok közjogának rendeli alá, és ezáltal – anélkül, hogy bármilyen közbenső intézkedés szükséges lenne – alkalmazhatóvá teszi velük szemben az e jog által előírt intézkedéseket, többek között a fogva tartást és a bírósági eljárás megindítását” ( 18 ).

78.

Mindazonáltal meg kell említeni, hogy PV‑nek mint tisztviselőnek a jelen ügyben tárgyalt magatartása vonatkozásában a belga igazságügyi hatóságok nem folytattak le büntetőeljárást. Inkább PV az, aki a belga büntetőjog megsértésével vádolja a kollégáit. Egyébként maga a Törvényszék is felhívja a figyelmet erre a körülményre a megtámadott ítélet 187. pontjában. Következésképpen nem világos, hogy a belga büntetőjog harmadik személyekre való állítólagos alkalmazása milyen hatással lehet a tisztviselő saját jogállására.

79.

A nemzeti büntetőjog jelen esetben fennálló relevanciájával kapcsolatos kételyek mellett meg kell jegyezni, hogy a nemzeti büntetőjognak a különleges céljára tekintettel általában csak közvetett hatása van a tisztviselő és intézménye közötti munkakapcsolatra. A büntetőeljárás ugyanis az egész társadalom megfelelő működésének biztosítása érdekében hozott rendszabályok betartására vonatkozik ( 19 ). Ezzel szemben nem célja, hogy szabályozza a tisztviselők munkakapcsolatát az uniós intézményeken belül.

80.

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a büntetőjog megsértése bizonyos körülmények között hatással lehet a munkaviszonyra, és fegyelmi szankciót vonhat maga után, különösen akkor, ha a bűncselekményt a tisztviselő feladata ellátása során követte el, és az érinti az Unió érdekeit. Ugyanis, mivel a fegyelmi eljárás célja az intézmény megfelelő működését biztosító szabályok betartásának biztosítása ( 20 ), egy ilyen eljárás megindítását az adott ügy körülményei indokolhatják.

81.

Ezzel összefüggésben azonban meg kell jegyezni, hogy bár egy magatartás mind a büntetőjogi, mind a fegyelmi szabályokat sértheti, a személyzeti szabályzat határozza meg az alkalmazandó következményeket. A fegyelmi szankciót ugyanis a fegyelmi rendszer viszonylatában, nem pedig a büntetőjogi szankcióhoz viszonyítva kell alkalmazni. Ezért a fegyelmi hatóság nem kötelezhető arra, hogy a megfelelő fegyelmi szankció kiválasztásakor teljes mértékben figyelembe vegye az ugyanazon személyt érintő büntetőeljárás keretében elfogadott büntetőjogi szankciókat ( 21 ). Ez nem csak a büntető‑ és a fegyelmi eljárás eltérő céljából, de az Uniónak a közszolgálat irányításában való függetlenségéből is következik,

82.	A fentiekben kifejtett okok miatt az elemzés jelen szakaszában meg kell jegyezni, hogy a nemzeti büntetőjog – ellentétben azzal, amit PV írásbeli észrevételeiben sugallni látszik – nem határozza meg az európai közszolgálat működését.

3) Az ártatlanság vélelme a büntetőeljárásban

83.

Egyébiránt megemlíteném, hogy – amint azt az alábbiakban kifejtem – a jelen jogvita megoldása szempontjából irrelevánsnak tűnik az a kérdés, hogy a belga büntetőjogot alkalmazni kell‑e más tisztviselőkre, akik PV szerint bűncselekményeket követtek el. Először is, kétségtelen, hogy a Törvényszék nem állapította meg, hogy az eset lelki zaklatásnak minősíthető, és nincs alapja annak a következtetésnek sem, hogy a Törvényszék elferdítette a tényeket a bizonyítékok értékelése során ( 22 ). Másodszor, arra sincs bizonyíték, hogy az állítólagos bűncselekményeket ténylegesen elkövették volna, mivel a belga bíróságok nem bírálták el véglegesen e vádakat.

84.

PV bizonyítékként csak a belga bíróságoknak az egyes tisztviselők meghallgatását elrendelő végzéseit tudja bemutatni. Meg kell azonban jegyezni, hogy egy ilyen bírósági intézkedés jogi értelemben nem minősül „bizonyítéknak”, mivel ítélet hiányában az ártatlanság vélelme továbbra is fennáll. Az ártatlanság vélelmét a Charta 48. cikke biztosítja, amely megfelel az EJEE 6. cikke (2) és (3) bekezdésének ( 23 ). A másodlagos uniós jog szintjén az ártatlanság vélelmét a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i (EU) 2016/343 európai parlamenti és tanácsi irányelv ( 24 ) rögzíti, amelyet a tagállamok – köztük a Belga Királyság – kötelesek átültetni nemzeti jogrendjükbe.

85.

A „gyanúsított” jogállás, amelyet PV kollégái a belga büntetőeljárási jog alapján kaptak, figyelembe veszi az ártatlanság vélelmét. Konkrétabban, a „gyanúsított” jogállás általában bizonyos jogokat – mint például a büntetőeljárás során és az európai elfogatóparancshoz kapcsolódó eljárásokban ügyvédi segítség igénybevételéhez való jogról, valamint valamely harmadik félnek a szabadságelvonáskor történő tájékoztatásához való jogról és a szabadságelvonás ideje alatt harmadik felekkel és a konzuli hatóságokkal való kommunikációhoz való jogról szóló, 2013. október 22‑i 2013/48/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvben ( 25 ) foglaltak szerint az ügyvédi tanácsadáshoz való jog, és felhozott vádakról való tájékoztatáshoz való jog – biztosít a vizsgálat alatt álló személynek az igazságügyi hatóságokkal szembeni védelmében. Ezért a tagállamok jogrendjeiben közös, hogy a büntetőeljárásban egyértelműen megkülönböztetik az érintett személy jogállását. Ez a jogállás a bűncselekmény elkövetésével vádolt személyre vonatkozó konkrét gyanú szintjétől függően alakul ( 26 ).

86.

A teljesség kedvéért ebben az összefüggésben meg kell jegyezni, hogy a közszolgálati jog figyelembe veszi az ártatlanság vélelmét, mivel a személyzeti szabályzat IX. mellékletének 25. cikke kifejezetten előírja, hogy amennyiben a tisztviselő ellen a fegyelmi eljárás megindítását indokoló tényállás miatt büntetőeljárás indul, helyzetét csak a vele szemben eljáró bíróság határozatának jogerőre emelkedését követően lehet véglegesen rendezni. Ezt a szabályt az is magyarázza, hogy a büntetőbíróságok jelentősebb vizsgálati hatáskörrel rendelkeznek, mint a közigazgatáson belül a kinevezésre jogosult hatóság. A fentiekből következik, hogy az ártatlanság vélelmét mint a tisztességes eljárás garanciáját mind a büntető‑, mind a fegyelmi ügyekben figyelembe kell venni.

87.

Ami a jelen ügy körülményeit illeti, minden jel arra utal, hogy a büntetőeljárások még mindig az eljárás előzetes szakaszában vannak, így nem tudni, hogy a gyanúk megalapozottak lesznek‑e. A belga bíróságok által ebben a szakaszban hozott intézkedések, amelyekre PV hivatkozik, csak a szükséges bizonyítékok összegyűjtését szolgálják. Egyébiránt megjegyzem, hogy a „Salduz‑törvény”, amelyre PV észrevételeiben hivatkozik, a tisztességes eljárás elveivel összhangban jogokat és garanciákat biztosít minden olyan személy számára, akit az igazságügyi hatóságok bármilyen minőségben meghallgatnak ( 27 ). Ebből következik, hogy a belga igazságügyi hatóságok által meghallgatott tisztviselők állítólagos bűnösségére vonatkozó következtetés a büntetőeljárás lezárásáig nem vonható le e törvény rendelkezéseinek alkalmazásából. Továbbá hangsúlyozni kell, hogy – ellentétben azzal, amit PV észrevételeiben sugallni látszik – nem lehet ilyen bizonyítékokat „létrehozni” az érintett tisztviselők elleni egyszerű panasztétellel, hanem az igazságügyi hatóságoknak kell értékelniük a tényeket, és megállapítaniuk, hogy az összegyűjtött tények érvényes bizonyítéknak minősülnek‑e.

88.

Ezzel összefüggésben meg kell jegyezni, hogy az igazságügyi hatóságok általában kötelesek biztosítani, hogy a nyomozás az igazság kiderítésére irányuljon, és azt mind a vád, mind a védelem érdekében folytassák le, azaz mind az eljárás alá vont személy ártatlanságát, mind a bűnösségét alátámasztó bizonyítékokat össze kell gyűjteniük ( 28 ). Ezért az igazságügyi hatóságok csak akkor indítanak büntetőeljárást, ha a vizsgálat végén elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ( 29 ). Úgy vélem, hogy a büntetőeljárás alapelveinek félreértésén alapul PV érvelése, amely az érintett tisztviselők bűnösségét kizárólag azon az alapon feltételezi, hogy nyomozás alatt állnak.

c) Záró megjegyzések

89.

A fentiekben kifejtett okokból, különösen az Uniónak a közszolgálat irányításában való függetlenségére és a nemzeti büntetőjognak a jelen ügy körülményei vonatkozásában fennálló irrelevanciájára tekintettel úgy vélem, hogy el kell utasítani PV azon érvelését, amely szerint az első fokon megtámadott határozatok jogellenesek, tekintve, hogy a Bizottság tisztviselői által Belgium területén elkövetett bűncselekménynek minősülő cselekményeken alapulnak, és a kinevezésre jogosult hatóság a belga büntetőjog alapján nem fogadhatta volna el azokat.

90.

A Törvényszéknek a megtámadott ítélet 185. pontjában tett azon megállapítása, amely szerint „a tisztviselő és az intézménye közötti munkaviszonyra kizárólag a személyzeti szabályzat irányadó”, nem jelent téves jogalkalmazást, mivel úgy kell értelmezni, hogy elutasítja PV azon érvelését, hogy a nemzeti büntetőjog elsőbbséget élvez az uniós közszolgálati joggal szemben, vagy hogy a nemzeti büntetőjog legalábbis az uniós közszolgálati jog „jogforrása”. Mivel ez az érv az uniós jog félreértésén alapul, el kell utasítani.

3. Közbenső következtetés

91.	A fenti megfontolások fényében javaslom, hogy a Bíróság az első jogalapot mint megalapozatlant utasítsa el.

C. A fellebbezés második jogalapjáról

1. A felek érvei

92.	Második jogalapjában PV a Törvényszék által a megtámadott ítélet 184. és 192. pontjában elfogadott értékelést kifogásolja.

93.

Először is, PV azt állítja, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 184. pontjában tett azon megállapítása, hogy a PV által lelki zaklatásnak vagy intellektuális hamisításnak minősített cselekmények egyike sem tekinthető ilyennek, és a belga nemzeti bíróság sem hozott büntetőítéletet e tárgyban, a Bizottság által a büntetőeljárások „szabotálásával” magyarázható. A Bizottság visszaélt funkcionális mentességével, amikor az EUSZ 4. cikkben foglalt lojális együttműködés elvének megsértésével rendszeresen megtagadta a gyanúsítottak meghallgatásának engedélyezését, noha nem volt szó hatósági aktusról.

94.

Másodszor, a Törvényszék a megtámadott ítélet 192. pontjában elferdítette az iratanyagban foglaltakat, amikor PV‑nek a személyzeti szabályzat 11a. cikke megsértésén alapuló kifogása elutasítását arra a megállapításra alapozta, hogy a tisztviselő által a vele kapcsolatos döntések meghozataláért felelős személyek ellen benyújtott panasz önmagában nem okozhat összeférhetetlenséget, jóllehet a PV által a kinevezésre jogosult hatóság három tagja közül kettő ellen benyújtott panaszok következtében büntetőeljárások indultak. PV szerint ennek a körülménynek arra kellett volna indítania a Törvényszéket, hogy a CMS 13/087 és a CMS 17/025 fegyelmi eljárások, valamint az utóbbi fegyelmi eljárás következtében hozott 2019. október 21-i beosztásból való eltávolításról szóló határozat kapcsán megállapítsa a kinevezésre jogosult hatóság e tagjainak összeférhetetlenségét. Ezért a Törvényszéknek meg kellett volna állapítania a Charta 41. cikkének, valamint a személyzeti szabályzat 11a. cikkének és IX. melléklete 6. cikke (5) bekezdésének megsértését.

95.

A Bizottság szerint új az a kifogás, amely szerint a Bizottság nem működött együtt jóhiszeműen a belga igazságügyi hatóságokkal, mivel rendszeresen megtagadta a gyanúsítottak vizsgálóbíró általi meghallgatásának engedélyezését, és ezért a Törvényszéknek nem felróható, hogy e kérdést nem bírálta el. Másodlagosan a Bizottság úgy véli, hogy a személyzeti szabályzat 19. cikke alapján jogosult volt elutasítani a belga igazságügyi hatóságok kérelmeit.

96.

A személyzeti szabályzat 11a. cikkének megsértésére vonatkozó kifogást illetően a Bizottság azt állítja, hogy PV nem a Törvényszék által hivatkozott ítélkezési gyakorlatot kifogásolja, hanem olyan ténybeli megfontolásokra hivatkozik, amelyek miatt ez a kifogás elfogadhatatlan, és amelyek semmiképpen nem teszik lehetővé a Törvényszék által a megtámadott ítélet 192. pontjában levont következtetés kétségbe vonását. Emellett e kifogás két olyan eljárás ellen irányul, amelyeket a Törvényszék kifejezetten kizárt a felülvizsgálatból, mivel az első egy beosztásból való eltávolításról szóló, később visszavont határozat, a második pedig egy külön jogvita tárgyát képezi.

2. Értékelés

97.

A második fellebbezési jogalap vizsgálata a Törvényszék által a megtámadott ítélet 192. pontjában kifejtett érvelésére összpontosít, amelyben elutasította PV azon érvét, amely szerint a kinevezésre jogosult hatóság azon három tagja közül kettőt, akik az első fokon megtámadott határozatokat elfogadták, összeférhetetlenség érintett, mivel mindketten érintettek voltak zaklatás vagy hamisítás miatt Belgiumban folytatott büntetőeljárásban. PV a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében és a személyzeti szabályzat 11a. cikkében biztosított pártatlanság elvének megsértésére hivatkozik. Úgy véli továbbá, hogy a Törvényszék azon állítását, amely szerint az a tény, hogy a szóban forgó személyek érintettek az említett eljárásban, nem elegendő a pártatlanságuk kétségbe vonásához, a tények téves bemutatásával történő elferdítésének kell tekinteni, mivel a Törvényszék megállapította, hogy a szóban forgó eljárások a fellebbező által a fegyelmi eljárás kijátszása érdekében benyújtott panaszok alapján indultak meg.

a) A „pártatlanság” fogalma a közszolgálati jogban

98.

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a Charta 41. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék. A pártatlanság követelménye az Unió alapját képező egyenlő bánásmódot hivatott biztosítani. Hasonlóképpen emlékeztetek arra, hogy a Bíróság nemrég, a Parlament kontra UZ ítéletben megerősítette, hogy a pártatlanság követelményét a közszolgálat területén is alkalmazni kell ( 30 ). Ebben az összefüggésben az ügyre vonatkozóan benyújtott indítványomra hivatkozom, amelyben rámutattam, hogy „mivel az intézmények, szervek és hivatalok belső működése és külső imázsa egyaránt e követelmény tiszteletben tartásától függ, annak szükségképpen ki kell terjednie az uniós közigazgatás valamennyi tevékenységi területére, ideértve a közszolgálat működtetésével kapcsolatos olyan tényezőket is, mint a személyzet tagjainak kinevezése, előmenetele és szankcionálása” ( 31 ). Ezért véleményem szerint kétségtelen, hogy a pártatlanság követelményét az olyan fegyelmi eljárásban is alkalmazni kell, mint amely a jelen ügyben szerepel.

99.

A személyzeti szabályzatnak a PV által az észrevételeiben hivatkozott 11a. cikke olyan különleges szabályokat tartalmaz, amelyek célja annak biztosítása, hogy a tisztviselő a feladatai ellátását befolyásoló összeférhetetlenség nélkül lássa el feladatait ( 32 ). E cikk (1) bekezdése értelmében a tisztviselő feladatainak ellátása során és az alábbiakban előírt esetek kivételével nem foglalkozhat olyan üggyel, amelyhez közvetlenül vagy közvetve olyan személyes – különösen családi vagy pénzügyi – érdekei fűződnek, amelyek csorbíthatják függetlenségét. Tekintettel arra, hogy ezek a szabályok a tágabb értelemben vett pártatlanság követelményét fejezik ki, szükségesnek tartom, hogy – amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik – értelmezésükre a pártatlanság fogalma alapján kerüljön sor. Úgy vélem, hogy a Törvényszék éppen ezt a megközelítést követte, amikor a megtámadott ítélet 190. pontjában megállapította, hogy a személyzeti szabályzat 11a. cikkét „tágan kell értelmezni, tekintettel az e rendelkezéssel elérni kívánt függetlenségi és integritási célok alapvető jellegére, valamint a tisztviselőkre és egyéb alkalmazottakra rótt kötelezettség általános jellegére” (kiemelés tőlem).

100.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatában egy olyan pártatlanság‑fogalomra támaszkodik, amelynek két összetevője van. Egyrészt a szubjektív pártatlanság, amelynek alapján az érintett intézmény egyik tagja sem mutathat elfogultságot vagy személyes előítéletet, másrészt pedig az objektív pártatlanság, amelynek megfelelően ezen intézménynek e tekintetben megfelelő biztosítékokat kell nyújtania az esetleges előítéletekkel kapcsolatos összes jogos kétely kizárására. E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy annak bizonyítása céljából, hogy az igazgatási eljárásban eljáró szervezet nem kínál elégséges garanciákat egy esetleges előítéletre vonatkozó minden jogos kétely kizárásához, nem követelmény a pártatlanságának hiányának bizonyítása. Elegendő, hogy az e tekintetben fennálló jogos kételyt ne lehessen eloszlatni ( 33 ). A Törvényszék indokolását e megfontolások alapján kell értékelni.

101.

Az objektív pártatlanság tekintetében meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék, miután a megtámadott ítélet 180. és 191. pontjában ismertette a felperes által az összeférhetetlenség fennállására azon az alapon felhozott érveket, hogy a vele szemben indított fegyelmi eljárásban hozott határozatok elfogadásában részt vevő személyek zaklatás vagy hamisítás miatt indított büntetőeljárásban érintettek, ugyanezen határozat 193. és 194. cikkében megállapította, hogy ezeket az érveket semmilyen bizonyíték nem támasztja alá. Ezenfelül meg kell jegyezni, hogy a jelen fellebbezés keretében PV nem nyújtott be olyan bizonyítékot, amely lehetővé tenné e szempont további alátámasztását.

102.

Következésképpen – amint azt már kifejtettem ( 34 ) – úgy vélem, hogy abból az előfeltételezésből kell kiindulni, hogy a szóban forgó esetben nem történt lelki zaklatás. Ugyanez vonatkozik a háromtagú kinevezésre jogosult hatóság tagjaival szemben felhozott, bűncselekmény elkövetésére vonatkozó vádra is, mivel a Belgiumban indított büntetőeljárások nem vezettek büntetőítélethez, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 184. pontjában helyesen hangsúlyozott. Mivel az érintettek joggal hivatkozhatnak az ártatlanság vélelmére, számomra egyértelműnek tűnik, hogy a panasz puszta benyújtása önmagában nem elegendő ahhoz, hogy kételyek merüljenek fel a tagok pártatlanságával kapcsolatban, ha nincsenek olyan egyéb elemek, amelyek az összeférhetetlenség fennállására engednek következtetni. Egy ezzel ellenkező következtetés az ártatlanság vélelméhez való jognak mint a tisztességes eljárás garanciájának aláásását és a büntetőeljárásban a bizonyítási teher megfordítását jelentené, ami számomra a jogállamisággal összeegyeztethetetlennek tűnik.

b) A jog visszaélésszerű gyakorlásról és a közigazgatás megfelelő működését érintő kockázatokról

103.

Ezek a megfontolások már lehetővé teszik a PV által a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 192. pontjában kifejtett érveléséből eredő állítólagos torzítással kapcsolatban felhozott érvek nagy részének elutasítását. Mindazonáltal szükségesnek tartom e kifogás alapos vizsgálatát, hogy eloszlassak minden kétséget, amely az említett ítéletben kifejtett indokolás jogszerűségét illetően fennállhat.

104.

A Törvényszék a fent említett pontban megállapította, hogy „a felperes azon állítása, amely szerint a panasz benyújtása, amennyiben azt elfogadják, elegendő az összeférhetetlenséghez, azt eredményezné, hogy bármely tisztviselő meghiúsíthatná az ellene hozott fegyelmi intézkedések meghozatalát”, és hozzátette, hogy „a fegyelmi eljárás alá vont tisztviselő egyszerűen panaszt nyújthat be a vele kapcsolatos döntések meghozataláért felelős személyek ellen, és ezt követően a személyzeti szabályzat 11a. cikke alapján kérheti a kizárásukat”. E tekintetben PV azt állítja, hogy a belga bíróságok előtt folyamatban lévő eljárás nem értelmezhető olyan „egyszerű panaszként”, amelyet a fegyelmi eljárás elkerülése érdekében nyújtott volna be. PV szerint az összeférhetetlenség fennállását a büntetőeljárás eredménye határozza meg.

105.

A Törvényszéknek az előző pontban ismertetett érvelése a fegyelmi eljárás pártatlanságának a közigazgatás megfelelő működésének biztosítása mellett történő garantálására irányuló törekvésre enged következtetni. Egyrészt a megtámadott ítélet 189. és 190. pontjából kitűnik, hogy a Törvényszék teljes mértékben tisztában volt a személyzeti szabályzat 11a. cikkének jelentőségével, amikor arra emlékeztetett, hogy e rendelkezés „a tisztviselők és egyéb alkalmazottak függetlenségének, feddhetetlenségének és pártatlanságának biztosítására szolgál". Másrészt meg kell említeni, hogy a Törvényszék helyesen ismerte el, hogy a pártatlanság fogalmának olyan értelmezése, amely szerint – amint azt PV állítja – a kinevezésre jogosult hatóság büntetőeljárásban részt vevő tagjainak tartózkodniuk kellett volna a fegyelmi eljárásban való részvételtől, jogilag tarthatatlan volt, nem csak azért, mert nem volt objektív ok az érintett személyek pártatlanságának megkérdőjelezésére, hanem azért is, mert egy ilyen értelmezés elfogadása esetén fennáll a közigazgatás munkája akadályozásának nem elhanyagolható kockázata.

106.

Közelebbről, a Törvényszék arra a veszélyre utalt, hogy a panasz benyújtását a tisztviselő – „visszaélésnek” minősíthető módon – arra használhatja fel, hogy összeférhetetlenséget teremtsen, és a vele kapcsolatos döntések meghozataláért felelős személyek visszahívását kérje, meghiúsítva ezzel a fegyelmi eljárás célját. E tekintetben fel kell hívni a figyelmet arra a tényre, hogy PV számos panaszt nyújtott be, amelyek mintegy 40 bizottsági tisztviselő és alkalmazott vizsgálat alá vonásához vezettek. Ennek eredményeképpen az intézményen belül PV kezdeményezésére jelentős számú személyt vádoltak meg zaklatással és bűncselekményekkel. Ez a körülmény figyelemre méltó, és néhány jogi megjegyzést igényel.

107.

Úgy vélem, hogy nem zárható ki, hogy vannak olyan körülmények, amelyek között egy jog gyakorlása, mint például egy tisztviselő feladatai alól az állítólagos összeférhetetlensége miatt történő felmentésére irányuló kérelem visszaélésnek minősülhet. A Bíróság több alkalommal rámutatott, hogy az uniós jog azon általános elve alapján a jogalanyok nem alkalmazhatják visszaélésszerűen vagy csalárd módon az uniós jogi normákat ( 35 ). Amint az az ítélkezési gyakorlatból következik, a visszaélésszerű magatartás bizonyításához egyrészt objektív körülmények együttese szükséges, amelyből az következik, hogy az uniós szabályozás által előírt feltételek formális tiszteletben tartása ellenére nem valósul meg e szabályozás célja, másrészt pedig egy szubjektív elem szükséges, amely azon szándékban áll, hogy az uniós szabályozáson alapuló előnyt az annak megszerzéséhez szükséges feltételek mesterséges módon való megteremtése útján szerezzék meg ( 36 ).

108.

Bár a Törvényszék kétségtelenül tartózkodott attól, hogy PV magatartását az ítélkezési gyakorlatban kialakított kritériumok alapján kifejezetten „visszaélésszerűnek” minősítse, a megtámadott ítélet 192. pontjából mégis kitűnik, hogy komoly kétségei voltak a PV által az érintett tisztviselők ellen benyújtott panaszok megalapozottságát illetően. Ebben az összefüggésben úgy tűnik, hogy a Törvényszék jogosan fejezhetett ki némi aggodalmat azon kockázattal kapcsolatban, amit a PV által támogatott értelmezés kockázatot jelenthet a fegyelmi eljárás megfelelő lefolytatására, különösen egyrészt a Bizottságon belül a különböző tisztviselők ellen benyújtott panaszok különösen magas száma, másrészt pedig a szóban forgó körülmények között a lelki zaklatás, valamint a bűncselekmények bizonyítékainak hiánya miatt.

109.

Ugyanis, hacsak PV nem azzal a kizárólagos céllal nyújtotta be ezeket a panaszokat, hogy akadályozza a kinevezésre jogosult hatóság munkáját, észszerűen elvárható lett volna, hogy bizonyítani tudja a zaklatás néhány esetét, ami nyilvánvalóan nem történt meg. Ellenkező bizonyítás hiányában kérdéses, hogy PV valóban jóhiszeműen járt‑e el, ahogyan azt az uniós jog előírja, vagy inkább az volt a célja, hogy a személyzeti szabályzat 11a. cikke által biztosított, a pártatlanság követelményének fényében értelmezett védelmet olyan célok elérése érdekében használja fel, amelyekre azt az uniós jogalkotó nyilvánvalóan nem szánta, nevezetesen, hogy egy tisztviselő szabotálhassa a közigazgatás munkáját és kárt okozzon a kollégáinak.

110.

Ha ez így lenne, akkor ez a magatartás kétségtelenül megfelelne a joggal való visszaélésként minősítés kritériumainak, aminek következtében a fent említett rendelkezés által biztosított jog gyakorlását meg kellene tőle tagadni ( 37 ). Más szavakkal, PV nem hivatkozhatott érvényesen a személyzeti szabályzat 11a. cikkére. Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy ez végső soron ténykérdés, amelyre a Törvényszék a jelek szerint a körülmények értékelése alapján kellően egyértelmű választ adott. Az az óvatos megközelítés, amelyet a Törvényszék PV közigazgatással szembeni, és különösen a szóban forgó fegyelmi eljárás keretében tanúsított magatartásával kapcsolatban alkalmazott, a jelen ügy sajátos körülményei alapján indokoltnak tűnik számomra. Mindezek alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a Törvényszék indokolása nem alapul téves jogalkalmazáson.

111.

A fenti megfontolások ellenére nem tartom szükségesnek, hogy a Bíróság teljeskörűen elbírálja azt kérdést, hogy az Törvényszék elutasíthatta‑e PV érvelését ez utóbbi helytelen visszaélésszerű magatartására hivatkozva, mivel az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartása és az ellenkező bizonyítékok hiánya mindenképpen olyan erős érv, amely annak megállapítása mellett szól, hogy a kinevezésre jogosult hatóság egyes tagjainak a döntéshozatalban való részvétele nem valósította meg a pártatlanságnak a PV által benyújtott panaszok tárgyát képező megsértését. Véleményem szerint a visszaélésszerű magatartás megelőzésének általános szükségessége, amelyre a Törvényszék hivatkozik, csupán egy olyan kiegészítő érv, amely a már kellően meggyőző érvelést támasztja alá.

3. Záró megjegyzések

112.

A fellebbezés második jogalapjának vizsgálata – különösen a megtámadott ítélet 189–194. pontjában foglalt indokolás tekintetében – nem világít rá téves jogalkalmazásra. Épp ellenkezőleg, a Törvényszék helyesen állapította meg a személyzeti szabályzat 11a. cikkének a Charta 41. cikke (1) bekezdésében szereplő pártatlanság elve alapján értelmezett hatályát, és helyesen határozott úgy, hogy a kinevezésre jogosult hatóság egyes tagjainak – akikkel szemben PV panaszt nyújtott be – a részvétele nem eredményezett olyan összeférhetetlenséget, amely a fegyelmi eljárás keretében PV‑vel szemben hozott határozatokat jogellenessé tehette volna.

113.

A Törvényszék által a megtámadott ítélet 192. pontjában említett azon kockázatot, hogy a pártatlanság elvének helytelen alkalmazása az adminisztráció működési zavaraihoz vezethet, különösen a szóban forgó fegyelmi eljárás megfelelő lefolytatásának kárára, az ügy sajátos körülményei indokolják, nevezetesen az a tény, hogy PV rendkívül sok panaszt nyújtott be a Bizottság különböző tisztviselői ellen, annak ellenére, hogy nem volt bizonyíték arra, hogy azok lelki zaklatást, illetve bűncselekményeket követtek volna el. Következésképpen úgy vélem, hogy PV‑nek a pártatlanság követelményének állítólagos megsértésére vonatkozó érvelését el kell utasítani.

4. Közbenső következtetés

114.	Ezen elemzés alapján úgy vélem, hogy a második jogalapnak nem lehet helyt adni. Azt javaslom, hogy azt a Bíróság mint megalapozatlant, utasítsa el.

D. A fellebbezés nyolcadik jogalapjáról

1. A felek érvei

115.	Nyolcadik jogalapjában PV azt állítja, hogy a Törvényszék a beosztásból való eltávolításról szóló, 2016. július 26‑i határozat megsemmisítése iránti kérelme elfogadhatóságának a Törvényszék általi értékelése két téves jogalkalmazáson alapul.

116.

Először is, a Törvényszék nem állapíthatta meg jogszerűen a megtámadott ítélet 81. pontjában, hogy a kinevezésre jogosult hatóság PV‑nek a Bizottsággal szembeni tartozásait beszámította a Bizottság részéről a fellebbezőnek fizetendő összegekbe. A beosztásból való eltávolításról szóló határozat visszavonása visszamenőleges hatállyal megszüntette a határozat valamennyi következményét, többek között a jogosulatlan távollét megállapítását. Ebből következik, hogy a tartozásokat törölni kellett volna, és a visszavonást követően az illetményéből végrehajtott levonásokat vissza kellett volna téríteni, így a beszámítást nem lehetett volna alkalmazni.

117.

Másodszor, a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 82. pontjában megállapította, hogy a beosztásból való eltávolításról szóló határozat pénzügyi hatásait a T‑786/16. sz. ügyre vonatkozó kereset benyújtása előtt semlegesítették. A kinevezésre jogosult hatóság nem kompenzálta a beosztásból való eltávolításról szóló határozatának pénzügyi következményeit, mivel e célból vagyoni és nem vagyoni kártérítést kellett volna fizetnie PV részére.

118.

A Bizottság szerint először is a fegyelmi eljárásnak a vizsgálat elmulasztása miatti megszüntetése nem semmisítette meg a korábban hozott határozatokat, amelyek ezen eljárás megindítását indokolták, és amelyek teljesen elkülöníthetők és függetlenek voltak az említett eljárástól. Másodszor, a beosztásból való eltávolításról szóló határozat visszavonásának pénzügyi hatásait ténylegesen semlegesítették.

2. Értékelés

119.

A Bíróság kérésére a nyolcadik jogalap vizsgálata a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 81. és 82. pontjában szereplő indokolására összpontosít, amely szerint a beosztásból való eltávolításról szóló, 2016. július 26-i határozat megsemmisítése iránt PV által benyújtott kereset elfogadhatatlan. Közelebbről, PV vitatja a Törvényszék által a megtámadott ítélet 82. pontjában tett azon megállapítást, hogy a beosztásból való eltávolításról szóló, 2016. július 26‑i határozat megsemmisítése iránti kérelem okafogyott, mivel e határozatot a T‑786/16. sz. ügyben benyújtott kereset benyújtása előtt visszavonták, és annak pénzügyi hatásait semlegesítették. PV szerint a kinevezésre jogosult hatóság nem kompenzálta a beosztásból való eltávolításról szóló határozat pénzügyi következményeit, mivel PV‑nek kártérítést kellett volna kapnia a visszavonásból eredő vagyoni és nem vagyoni kárért.

a) Az eljárási jog által megkövetelt „eljáráshoz fűződő érdekről”

120.

Amint azt Kokott főtanácsnok a Wunenburger kontra Bizottság ügyben ( 38 ) kifejtette, az eljáráshoz fűződő érdek követelménye eljárási szinten biztosítja, hogy a bíróságoknak ne kelljen pusztán elméleti szintű jogkérdések szakértői tisztázásával foglalkozniuk. Az eljáráshoz fűződő érdek ezért az elfogadhatóság mindenkori feltétele, amely az eljárás különböző szakaszaiban juthat szerephez. Így az eljáráshoz fűződő érdeknek már a kereset benyújtásakor kétségtelenül fenn kell állnia. Annak azonban a keresetindítás időpontján túl egészen a bírónak a jogvita érdemében hozott döntéséig fenn kell maradnia ( 39 ).

121.

Ha az eljáráshoz fűződő érdek csak a folyamatban lévő bírósági eljárás során szűnik meg, úgy nem indokolt, hogy a bíróság az ügy érdeméről hozzon határozatot. Éppily kevésbé lehetne mindazonáltal a fellebbezőtől elvárható, hogy eredetileg elfogadható módon benyújtott keresetének rövid úton történő elutasítása mellett az eljárás költségeit viselje. Az egyedüli szakszerű megoldás ilyen esetben a jogvita „okafogyottá” minősítése, miáltal egyrészt kifejezésre jut, hogy a kereset alapja csak annak benyújtását követően szűnt meg, másrészt elkerülhetővé válnak a fellebbező költségeit érintő negatív következmények.

122.

Az ítélkezési gyakorlat értelmében a fellebbező eljáráshoz fűződő érdekének fennmaradása adódhat az (állítólagosan) jogellenes magatartás közösségi szerv általi megismétlésének kockázatából. Az EUMSZ 266. cikk (1) bekezdése értelmében ugyanis az az intézmény, amelynek aktusát semmisnek nyilvánították, „köteles megtenni az Európai Unió Bírósága ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ez az intézmény köteles figyelembe venni az említett ítéletben foglalt érvénytelenségi okokat, ha később úgy dönt, hogy a megsemmisített aktus helyett új határozatot hoz ( 40 ). Másodszor, az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradása adódhat abból, hogy a megsemmisítés iránti kereset kapcsán hozandó döntés jelentőséggel bír a fellebbezőt esetlegesen megillető kártérítési igény szempontjából. Harmadszor, a fellebbezőnek bizonyos esetekben, különösen közszolgálati jogvitákban, jövőbeli rehabilitációs célú érdeke fűződik a személyét ért negatív értékelést tartalmazó megnyilvánulások elhárításához.

b) A Törvényszék indokolásának vizsgálata

123.

A megtámadott ítélet e három eset közül a másodikra, azaz a fellebbező kártérítési kérelmére vonatkozik Ezzel kapcsolatban a Bíróság megállapította, hogy valamely felperes eljáráshoz fűződő érdekét in concreto kell értékelni, figyelembe véve különösen a vitatott jogellenesség következményeit, valamint az állítólagosan elszenvedett kár jellegét ( 41 ). PV érveinek megalapozottságát ezen elvekre tekintettel kell megvizsgálni. A vizsgálat keretében azt is ellenőrizni kell, hogy a Törvényszék indokolása figyelembe veszi‑e ezeket az elveket.

124.

E tekintetben elöljáróban meg kell jegyezni, hogy PV helyzete nem felel meg az ezen indítvány 121. pontjában említett helyzetnek. A PV által benyújtott megsemmisítés iránti kereset nem azért „okafogyott”, mert a keresetindításhoz fűződő érdek a folyamatban lévő bírósági eljárás során megszűnt, hanem amiatt, mert a megtámadott határozat már a kereset benyújtása előtt megszűnt. Ugyanis emlékeztetek arra, hogy a kinevezésre jogosult hatóság 2017. július 24‑én, azaz a keresetnek a Bírósághoz történő benyújtása előtt visszavonta a beosztásból való eltávolításról szóló határozatát. A Törvényszék ebben az összefüggésben emlékeztetett először is a megtámadott ítélet 80. pontjában a „hatályon kívül helyezés” – amely egy határozatot csak a jövőre nézve szüntet meg ( 42 ) – és az ilyen határozat visszaható hatályú „visszavonása” közötti alapvető különbségre. A Törvényszék ezt követően a megtámadott ítélet 82. pontjában megállapította, hogy a beosztásból való eltávolításról szóló szóban forgó határozat visszavonása visszaható hatállyal szüntette meg azt, következésképpen, mivel a megtámadott határozat már nem létezik, többé nem érintheti hátrányosan PV‑t. Ez a megállapítás számomra jogilag kifogástalannak tűnik.

125.

Ami a kártérítési kereset benyújtásához fűződő érdek fennállását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy a kártérítési kereset „önálló” kereseti forma, amely a jogorvoslati rendszerben sajátos szerepet tölt be, és sajátos tárgyára figyelemmel meghatározott feltételekkel vehető igénybe ( 43 ). Ezért valamely jogi aktus megsemmisítése iránti kereset benyújtása nem szükséges előfeltétele annak, hogy kártérítési keresetet lehessen előterjeszteni az e jogi aktusból eredő kár megtérítése érdekében ( 44 ) A jelen ügy összefüggésében meg kell jegyezni, hogy PV ténylegesen kártérítési igényt csatolt a megsemmisítés iránti keresetéhez. Következésképpen úgy tűnik számomra, hogy a megsemmisítés iránti kereset benyújtásához fűződő érdek hiánya nem döntő a kártérítési igénye elfogadhatóságának megállapítása szempontjából. Ezzel szemben úgy vélem, hogy feltétlenül meg kell határozni, hogy a jelen ügyben teljesültek‑e az említett kereset elfogadhatóságának feltételei, valamint az EUMSZ 340. cikk második bekezdésében említett feltételek, éppen e kereset önálló” jellege miatt.

126.

Ami a kártérítés iránti kérelem feltételeit illeti ( 45 ), nem állapítható meg egyértelműen, hogy e feltételek a jelen esetben teljesülnek. Különösen kétségesnek tűnik számomra az, hogy a kinevezésre jogosult hatóság által visszavont beosztásból való eltávolításról szóló határozat és a PV által állítólagosan elszenvedett vagyoni kár között okozati összefüggés állhat fenn. Amint azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 81. pontjában megállapította, a beosztásból való eltávolításról szóló, 2017. július 24‑i határozat visszavonása egyrészt azt eredményezte, hogy PV‑t 2017. szeptember 16‑tól visszahelyezték a Bizottsághoz, másrészt pedig azt, hogy a 2016. augusztus 1. és 2017. szeptember 15. közötti időszaknak megfelelő illetményt és éves szabadságot visszamenőleg megkapta.

127.

Ezenfelül meg kell jegyezni, hogy a kinevezésre jogosult hatóság PV‑nek a Bizottsággal szembeni tartozásait beszámította a Bizottság által a fent említett időszakra vonatkozóan PV‑nek fizetendő összegekbe, amelynek következtében PV részére 9550 EUR összegű egyenleget kell kifizetni. Következésképpen, amint azt az a Törvényszék a megtámadott ítélet 82. pontjában helyesen állapította meg, a 2016. július 26-i beosztásból való eltávolításról szóló határozatot visszavonták, és annak pénzügyi hatásait semlegesítették. Mivel PV a fellebbezésében arra hivatkozik, hogy ez a kompenzáció indokolatlan volt, számára azt a választ kell adni, hogy a beosztásból való eltávolításról szóló határozat visszavonása nem szüntette meg a fegyelmi eljárás alapját képező, jogosulatlan távollétekről szóló korábbi határozatokat. A Törvényszék tehát helyesen állapította meg a fellebbező jogosulatlan távolléteiből eredő tartozásai és a Bizottság által a felperesnek a szóban forgó időszakra járó összegek közötti beszámítást. Ilyen körülmények között nehéz megérteni, hogy PV‑t hogyan érhette volna anyagi kár.

c) Záró megjegyzések

128.

A Törvényszék által a megtámadott ítélet 81. és 82. pontjában elfogadott indokolás vizsgálata nem támasztja alá a téves jogalkalmazás megállapítását. A fenti megfontolások fényében a Törvényszékhez hasonlóan én is hajlok arra, hogy – különösen a PV-t hátrányosan érintő aktus hiányában – ki kell kizárni az eljáráshoz fűződő érdeket. Minden arra utal ugyanis, hogy a PV által vitatott, beosztásból való eltávolításról szóló határozatot a megsemmisítés iránti kereset benyújtása előtt visszamenőleges hatállyal visszavonták, így annak már nincsenek olyan hatásai, amelyek őt hátrányosan érinthetnék. A Törvényszék tehát helyesen állapította meg, hogy a megsemmisítés iránti kérelem elfogadhatatlan.

129.

Ami PV kártérítési igényét illeti, úgy látom, hogy az általa felhozott érvek nem teszik lehetővé annak értékelését, hogy milyen mértékű vagyoni kárt szenvedhetett el, mivel a Bizottság által alkalmazott beszámítás indokolt volt, amint azt a Törvényszék ítéletében megállapította. Ennek megfelelően úgy vélem, hogy PV‑nek a kártérítéshez való állítólagos jogát alátámasztó érvelését el kell utasítani.

3. Közbenső következtetés

130.	A fentiekben kifejtett okokból azt javaslom, hogy a Bíróság a nyolcadik fellebbezési jogalapot mint megalapozatlant utasítsa el.

VI. Végkövetkeztetés

131.	A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság nyilvánítsa megalapozatlannak az első, a második és a nyolcadik fellebbezési jogalapot.

( 1 ) Eredeti nyelv: francia.

( 2 ) Lásd: 2020. december 16‑iTanács és társai kontra Chrysostomides & Co. és társa ítélet (C‑597/18 P, C‑598/18 P, C‑603/18 P és C‑604/18 P, EU:C:2020:1028, 128. pont); 2020. december 17‑iBP kontra FRA ítélet (C‑601/19 P, nem tették közzé, EU:C:2020:1048, 71. pont).

( 3 ) Lásd: 2007. január 25‑iSumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság ítélet (C‑403/04 P és C‑405/04 P, EU:C:2007:52, 39. pont); 2020. december 17‑iInpost Paczkomaty kontra Bizottság ítélet (C‑431/19 P és C‑432/19 P, EU:C:2020:1051, 51. pont).

( 4 ) Lásd: 2017. január 26‑iDuravit és társai kontra Bizottság ítélet (C‑609/13 P, EU:C:2017:46, 86. pont); 2019. november 28‑iBrugg Kabel és Kabelwerke Brugg kontra Bizottság ítélet (C‑591/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:1026, 63. pont).

( 5 ) Lásd: a megtámadott ítélet 175. pontja.

( 6 ) Lásd: a megtámadott ítélet 60., 171., 221., 222. és 231. pontja.

( 7 ) Lásd: a jelen indítvány 77. pontja.

( 8 ) A Charta 41. cikkében foglalt, a megfelelő ügyintézéshez való jog részletesebb kifejtésére vonatkozóan hivatkozom a Parlament kontra UZ ügyre vonatkozó indítványomra (C‑894/19 P, EU:C:2021:497, 66. és az azt követő pont).

( 9 ) Pilorge-Vrancken, J., Le droit de la fonction publique de l’Union européenne, Brüsszel 2017, 15. o.

( 10 ) 2021. február 4‑iMinistre de la Transition écologique et solidaire és Ministre de l'Action et des Comptes publics ítélet (C‑903/19, EU:C:2021:95, 37. pont).

( 11 ) 1981. október 20‑iBizottság kontra Belgium ítélet (137/80, EU:C:1981:237, 9. pont).

( 12 ) Andreone, F., „Hiérarchie des normes et sources du droit de la fonction publique de l’Union européenne”, Groupe de Réflexion sur l'avenir du Service Public Européen, 25. sz. füzet, 2015. június, 16. o.

( 13 ) 2017. december 14‑iRL kontra az Európai Unió Bírósága ítélet (T‑21/17, EU:T:2017:907, 51. o.).

( 14 ) Lásd: a jelen indítvány 64. pontja.

( 15 ) Lásd: 2021. július 15‑iOH (Bírósági eljárás alóli mentesség) ítéletet (C‑758/19, EU:C:2021:603, 24. és 25. pont), Bobek főtanácsnoknak a Satcen kontra KF ügyre vonatkozó indítványa (C‑14/19 P, EU:C:2020:220, 91. pont).

( 16 ) Giacobbo Peyronnel, V./Perillo, E., Statut de la fonction publique de l’Union européenne, (Larcier, Brüsszel 2017, 17. o.) emlékeztet az Európai Szén- és Acélközösség alapítóinak azon szándékára, hogy független, nemzetek feletti tisztviselőkből álló közszolgálatot hozzanak létre.

( 17 ) 2020. június 18‑iBizottság kontra RQ ítélet (C‑831/18 P, EU:C:2020:481).

( 18 ) 2020. június 18‑iBizottság kontra RQ ítélet (C‑831/18 P, EU:C:2020:481, 45. pont).

( 19 ) 2021. október 6‑iAV és AW kontra Parlament ítélet (T‑43/20, nem tették közzé, EU:T:2021:666, 106. pont).

( 20 ) 2021. október 6‑iAV és AW kontra Parlament ítélet (T‑43/20, nem tették közzé, EU:T:2021:666, 106. pont).

( 21 ) 2021. október 6‑iAV és AW kontra Parlament ítélet (T‑43/20, nem tették közzé, EU:T:2021:666, 106. pont).

( 22 ) Lásd: a jelen indítvány 51. pontja.

( 23 ) Lásd: 2019. szeptember 5‑iAH és társai (Ártatlanság vélelme) ítélet (C‑377/18, EU:C:2019:670, 41. pont); 2021. február 25‑iDalli kontra Bizottság ítélet (C‑615/19 P, EU:C:2021:133, 223. pont).

( 24 ) HL 2016, L 65., 1. o.

( 25 ) HL 2013. L 294., 1. o.

( 26 ) Lásd ezzel kapcsolatban az Emberi Jogi Bíróság 1994. október 28‑i, Murray kontra Egyesült Királyság ítélete (EC:ECHR:1994:1028JUD001431088, 55. §).

( 27 ) De Béco, R., „L’audition par la police, le parquet ou le juge d’instruction”, Justice-en-ligne, a 2021. augusztus 25‑i cikk kifejti, hogy a belga büntetőeljárási jog során bármely minőségben meghallgatott személy (sértett, panaszos, bejelentő, tanú, gyanúsított, a rendőrség által beidézett személy vagy szabadságától megfosztott személy) számára jogokat és garanciákat biztosít.

( 28 ) Ez a helyzet több tagállam büntetőjogában, köztük a Belga Királyságban is, ahogyan Du Jardin, J. megállapította a „Belgique, les principes de procédure pénale et leur application dans les procédures disciplinaires” című cikkben, Revue internationale de droit pénal, 74. kötet, 3–4. sz., 2003., 801. o. Konkrétabban, a code d’instruction criminelle (büntetőeljárási törvény) 56. cikkének első és második bekezdése a vizsgálóbíró feladataival kapcsolatban úgy rendelkezik, hogy a vizsgálóbíró „felelős a nyomozásért, amelyet az elmarasztalásig vagy a felmentésig kell folytatnia”, és „biztosítania kell a bizonyítékok összegyűjtésük jogszerűségét" (kiemelés tőlem). Ezzel összefüggésben fel kell hívni a figyelmet az Európai Ügyészség létrehozására vonatkozó megerősített együttműködés bevezetéséről szóló, 2017. október 12‑i (EU) 2017/1939 tanácsi rendelet (HL 2017, L 283., 1. o.) 5. cikkének (4) bekezdésére is, amely kimondja, hogy „az Európai Ügyészség pártatlanul jár el az általa folytatott nyomozások során, és minden releváns – akár terhelő, akár mentő – bizonyítékot felkutat”, ami az uniós büntetőeljárási jog egyik alapelvének kifejezéseként értelmezhető (kiemelés tőlem).

( 29 ) Ligeti, K., „The Place of the Prosecutor in Common Law and Civil Law Jurisdictions”, The Oxford Handbook of Criminal Process, Oxford University Press, Oxford, 2019., kifejti, hogy a törvényesség elve alapján, ha a nyomozás végén elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, az ügyész főszabály szerint köteles vádat emelni, és nem zárhatja le az ügyet.

( 30 ) 2021. október 21‑iParlament kontra UZ ítélet (C‑894/19 P, EU:C:2021:863, 51. és azt követő pontok).

( 31 ) Lásd a Parlament kontra UZ ügyre vonatkozó indítványom (C‑894/19 P, EU:C:2021:497) 104. pontja (kiemelés tőlem).

( 32 ) Giacobbo Peyronnel, V. és Perillo, E., Statut de la fonction publique de l’Union européenne, Larcier, Brüsszel, 2017, 170. o.

( 33 ) 2021. október 21‑iParlament kontra UZ ítélet (C‑894/19 P, EU:C:2021:863, 54. és azt követő pontok).

( 34 ) Lásd: a jelen indítvány 51. pontja.

( 35 ) Lásd: 2021. szeptember 9‑iVolkswagen Bank és társai ítélet (C‑33/20, C‑155/20 és C‑187/20, EU:C:2021:736, 121. pont).

( 36 ) Lásd: 2021. szeptember 9‑iVolkswagen Bank és társai ítélet (C‑33/20, C‑155/20 és C‑187/20, EU:C:2021:736, 122. pont, valamint azt ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

( 37 ) Lásd analógia útján: 2019. február 26‑iT Danmark és Y Denmark ítélet (C‑116/16 és C‑117/16, EU:C:2019:135, 72. pont), amelyben a Bíróság kimondta, hogy meg kell tagadnia az uniós jogi rendelkezések alkalmazását, ha azokra nem e rendelkezések célkitűzéseinek megvalósítása érdekében hivatkoznak, hanem azért, hogy az uniós jog által biztosított előnyben részesüljenek, noha az ezen előny igénybevételéhez szükséges feltételek csak formálisan teljesülnek.

( 38 ) C‑362/05 P, EU:C:2007:104, 35. és 36. pont.

( 39 ) Lásd: 2013. május 28‑iAbdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet (C‑239/12 P, EU:C:2013:331, 61. pont); 2013. június 27‑iXeda International és Pace International kontra Bizottság ítélet (C‑149/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:433, 31. pont).

( 40 ) Lenaerts K./Maselis, I./Gutman, K., EU Procedural Law, 7.223, 416. o.

( 41 ) 2013. február 28‑iAbdulrahim kontra Tanács és Bizottság ítélet (T‑239/12 P, EU:C:2013:331, 65. pont).

( 42 ) 2013. június 27‑iXeda International és Pace International kontra Bizottság ítélet (C‑149/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:433, 32. pont).

( 43 ) 2004. március 23‑iOmbudsman kontra Lamberts ítélet (C‑234/02 P, EU:C:2004:174, 59. pont) és 2020. október 6‑iBank Refah Kargaran kontra Tanács ítélet (C‑134/19 P, EU:C:2020:793).

( 44 ) 2006. szeptember 12‑iReynolds Tobacco és társai kontra Bizottság ítélet (C‑131/03 P, EU:C:2006:541, 82. és 83. pont).

( 45 ) Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása és a bekövetkezett kár megtérítéshez való jog érvényesítése az EUMSZ 340. cikk szerint, több feltétel együttes fennállásától függ, amelyek az intézményeknek felrótt magatartás jogellenességére, a kár tényleges bekövetkezésére, és a magatartás, illetve a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállására vonatkoznak (lásd: 2014. június 19‑i ítéletet, Commune de Millau és SEMEA kontra Bizottság ítélet, C‑531/12 P, EU:C:2014:2008, 96. pont).

Top

All

Choose the experimental features you want to try