Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62020CC0296

M. Campos Sánchez-Bordona főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2021. szeptember 9.
Commerzbank AG kontra E.O.
A Bundesgerichtshof (Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem.
Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság, a határozatok elismerése és végrehajtása – Polgári és kereskedelmi ügyek – Második Luganói Egyezmény – A 15. cikk (1) bekezdésének c) pontja – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – A fogyasztó lakóhelyének az egyezmény által kötelezett másik államba történő áthelyezése.
C-296/20. sz. ügy.

; Court reports – general

ECLI identifier: ECLI:EU:C:2021:733

 MANUEL CAMPOS SÁNCHEZ‑BORDONA

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2021. szeptember 9. ( 1 )

C‑296/20. sz. ügy

Commerzbank AG

kontra

E. O.

(a Bundesgerichtshof [szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Második Luganói Egyezmény – Joghatóság, valamint a határozatok elismerése és végrehajtása polgári és kereskedelmi ügyekben – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – A lakóhelyét a szerződéskötést követően az egyezmény által kötelezett más államba áthelyező fogyasztó – Kereskedelmi vagy szakmai tevékenység folytatása a fogyasztó lakóhelye szerinti, az egyezmény által kötelezett tagállamban”

1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2007. évi Luganói Egyezmény ( 2 ) 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmezésére irányul annak tisztázása érdekében, hogy melyik bíróság rendelkezik joghatósággal egy olyan jogvita elbírálására, amelyben egy bank egy ügyféltől annak folyószámlája negatív egyenlegén mutatkozó tartozás kifizetését kéri.

2.

Az ügy sajátossága abban áll, hogy a szerződés megkötésének időpontjában mindkét fél lakóhelye ugyanabban az államban (Németország) volt, míg a kereset bírósághoz történő benyújtásának időpontjában az ügyfél Svájcban rendelkezett lakóhellyel. ( 3 ) Az ügy tehát később vált nemzetközi jellegűvé, és nem eredetileg volt ilyen jellegű.

3.

Ha nem tévedek, a Bíróság még nem foglalt állást az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjával kapcsolatban. ( 4 ) Ezt a 44/2001/EK rendelet ( 5 ) jelentette egyenértékű szabállyal kapcsolatban tette meg, amelyet a jelenleg hatályos 1215/2012/EU rendelet ( 6 ) átvett.

4.

A Bíróság e témában hozott ítéletei összességükben értelmezve véleményem szerint nem nyújtanak elegendő felvilágosítást egy olyan kérdést illetően, amelynek a fogyasztóval szerződő fél gazdasági tevékenységére gyakorolt hatása nem elhanyagolható.

I. Jogi háttér. A második Luganói Egyezmény

5.

A II. cím 1. szakasza („Általános rendelkezések”) tartalmazza a 2. és a 3. cikket, amelyek a következőképpen szólnak:

2. cikk (1) bekezdés: „Ezen egyezmény rendelkezéseire is figyelemmel az ezen egyezmény által kötelezett valamely államban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott állam bíróságai előtt perelhető.”

3. cikk (1) bekezdés: „Az ezen egyezmény által kötelezett valamely államban lakóhellyel rendelkező személy ezen egyezmény által kötelezett másik állam bíróságai előtt kizárólag e cím 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”

6.

A II. cím 4. szakasza („Joghatóság fogyasztói szerződések esetén”) a 15., 16. és 17. cikket foglalja magában, amelyek a következőképpen szólnak:

– 15. cikk (1) bekezdés c) pont:

„(1) Valamely személy, a fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:

[…]

c)

minden más esetben, a szerződést [helyesen: minden más esetben, amikor a szerződést] olyan személlyel kötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének ezen egyezmény által kötelezett államában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett államra, illetve több állam között az említett államra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik.”

– 16. cikk (2) bekezdés:

„(2) A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag az ezen egyezmény által kötelezett azon állam bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a fogyasztó lakóhellyel rendelkezik.”

– 17. cikk 3. pont:

„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan [joghatóság kikötéséről szóló] megállapodással lehet eltérni, amely:

3.

a szerződés megkötésének időpontjában az ezen egyezmény által kötelezett azonos állam területén lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztó és a másik fél között jött létre, és az említett állam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett állam jogával nem ellentétes.”

II. A tényállás, a jogvita és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

7.

A Frankfurt am Main‑i (Németország) székhelyű Commerzbank AG Drezdában (Németország) bankfiókkal rendelkezik, amelyen keresztül 2009‑ben egy akkor szintén drezdai lakóhellyel rendelkező ügyfél számára folyószámlaként vezetett számlát nyitott.

8.

Az ügyfél hitelkártyát kapott a banktól, amelynek forgalmát a folyószámlán keresztül számolták el. A bank tűrte a számlafedezet túllépését, ha az alperes anélkül teljesített kifizetéseket hitelkártyájával a folyószámla terhére, hogy ehhez megfelelő fedezettel rendelkezett volna.

9.

Az ügyfél 2014‑ben Svájcba költözött. 2015. januárban meg akarta szünteti a Commerzbank AG‑vel fennálló üzleti kapcsolatot. A folyószámla ekkor negatív egyenleget mutatott egy 2013 szeptemberi megterhelés miatt, amelyet az ügyfél nem akart kiegyenlíteni arra hivatkozva, hogy arra azért került sor, mert a hitelkártyát beleegyezése nélkül harmadik személyek visszaélésszerűen használták.

10.

2015 áprilisában a Commerzbank azonnali hatállyal felmondta a szerződéses jogviszonyt, és esedékessé nyilvánította a felé fennálló tartozást. Az ügyfél nem fizette meg ezt a tartozást.

11.

A Commerzbank pénzösszeg megfizetésére irányuló keresetet nyújtott be az Amtsgericht Dresdenhez (drezdai helyi bíróság, Németország), amely azt a joghatóságának hiánya miatt mint elfogadhatatlant elutasította.

12.

Mivel a fellebbezése sikertelen volt, a Commerzbank felülvizsgálati kérelmet (Revision) nyújtott be a Bundesgerichtshofhoz (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország), amely előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1)

Úgy kell‑e értelmezni a második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját, hogy a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységnek a fogyasztó lakóhelyének az egyezmény által kötelezett államban történő »folytatása« már a szerződés előkészítése és megkötése során a fogyasztóval szerződő fél határokon átnyúló tevékenységét feltételezi, vagy a rendelkezést akkor is alkalmazni kell a keresetre joghatósággal rendelkező bíróság megállapításához, ha a szerződő felek a szerződés megkötésekor ugyanabban az egyezmény által kötelezett államban rendelkeztek a második Luganói Egyezmény 59. és 60. cikke értelmében vett lakóhellyel, és a jogviszony csak utólag, azáltal vált nemzetközi jellegűvé, hogy a fogyasztó később az egyezmény által kötelezett másik államba költözött?

2)

Ha a szerződéskötés időpontjában nem kell határokon átnyúló tevékenységnek fennállnia:

Főszabály szerint kizárja‑e a második Luganói Egyezmény 16. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja a joghatósággal rendelkező bíróságnak a második Luganói Egyezmény 5. cikkének 1. pontja alapján történő megállapítását, ha a fogyasztó a szerződés megkötése és a keresetindítás között az egyezmény által kötelezett másik államba költözött, vagy az is szükséges, hogy a fogyasztóval szerződő fél a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységét az új lakóhely szerinti államban is folytassa, vagy e tevékenysége ezen államra is irányuljon, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozzon?”

III. A Bíróság előtti eljárás

13.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2020. július 3‑án érkezett a Bírósághoz.

14.

A Bíróság az mBank S.A. ügyben hozott végzésének ( 7 ) közzétételét követően, valamint a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben felmerült kérdésekkel való összefüggés miatt a kérdést előterjesztő bíróságot 2020. szeptember 3‑án felhívta arra, hogy jelezze, hogy fenn kívánja‑e tartani az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseit.

15.

2020. október 6‑án a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság) arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy visszavonja a második kérdést, és fenntartja az első kérdést.

16.

Írásbeli észrevételeket nyújtott be a Commerzbank, a svájci kormány, valamint a Bizottság. A Bíróság tárgyalás tartását nem tartotta elengedhetetlennek.

IV. Elemzés

A. Előzetes megfontolások

17.

A kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása tekintetében:

szükségese‑e, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti jogviszony már a szerződés előkészítésének és megkötésének időpontjában külföldi „elemet” – amelyet a jelen esetben a bank határokon átnyúló tevékenysége jelent – tartalmazzon;

vagy ellenkezőleg, elegendő‑e egy utólagos nemzetközi jelleg, amely a fogyasztó lakóhelyének az egyezmény által kötelezett másik államba való áthelyezése következtében alakul ki.

18.

A Bizottság, a svájci kormány és a Commerzbank az e két részből álló kérdésre adott válasza, valamint érveik eltérnek egymástól. Ez utóbbiak némelyike alapján, ( 8 ) mielőtt rátérnék a 15. cikk (1) bekezdése c) pontjának értelmezésére, érdemesnek tűnik felidézni az egyezmény II. címének a fogyasztói szerződések esetén fennálló joghatóságra vonatkozó 4. szakaszának bizonyos szempontjait.

19.

Az, hogy a jelen ügyben vitatott rendelkezés gyakorlatilag azonos a 44/2001 és az 1215/2012 rendelet megfelelő cikkeivel, valamennyi rendelkezés egységes értelmezését teszi szükségessé. ( 9 )

20.

E két rendelethez hasonlóan az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjában szereplő fogalmakat önállóan kell értelmezni annak érdekében, hogy azok egységes alkalmazása az egyezmény által kötelezett valamennyi államban biztosított legyen. ( 10 )

1.   Az egyezmény II. címe 4. szakaszának célja. Fogyasztóvédelem

21.

Az egyezmény II. címe 4. szakaszának elsődleges célja, hogy megfelelő védelmet biztosítson a másik, üzletszerűen tevékenykedő félnél ( 11 ) gazdasági értelemben gyengébbnek és jogi kérdésekben kevésbé jártasnak tartott fogyasztó számára. ( 12 )

22.

Ez a célkitűzés nem abszolút jellegű: a jogalkotó nem korlátozás nélkül fogalmazta meg a fogyasztók védelmét, és a Bíróság sem így értelmezte azt. ( 13 )

23.

Az adott helyzet nemzetközi jellege az egyezmény alkalmazásának elengedhetetlen feltétele. A II. cím 4. szakasza nem minősül kivételnek e szabály alól, amikor a fogyasztói szerződések esetén fennálló joghatóságot határozza meg. ( 14 ) Az általa biztosított védelem a szerződő felek helyzetének a joghatóság tekintetében történő kiegyenlítésére irányul. ( 15 )

24.

Azok a rendelkezések, amelyek a fogyasztó által vagy a fogyasztó ellen indított kereseteket a fogyasztó lakóhelye szerinti államba összpontosítják, kiküszöbölik a fogyasztó számára azokat a nehézségeket, amelyeket a fogyasztó arra történő kötelezése jelent, hogy egy másik államban pereskedjen. Feltételezhető, hogy a fogyasztó „gyengébb félként” nem mindig képes előre látni egy lehetséges folyamat nemzetközi jellegét, és kiszámítani annak kockázatait és költségeit. ( 16 ) Ezenkívül elkerülhető, hogy a fogyasztó, aki azzal szembesül, hogy a lakóhelye szerinti államon kívül kell a jogait megvédenie, lemondjon azok bírói úton történő érvényesítéséről. ( 17 )

25.

Az egyezmény által kötelezett államban lakóhellyel rendelkező fogyasztók számára biztosított védelem tehát a következőkből áll: a) a fogyasztók mint felperesek számára az ugyanazon bíróságokhoz való hozzáférés biztosítása, mint amelyek a belföldi szerződésekből eredő jogviták esetében is rendelkezésre állnának; ( 18 ) és b) az eladó vagy szolgáltató ugyanezen bíróságokhoz való hozzáférésének korlátozása, ha pert kíván indítani a fogyasztóval szemben.

26.

Egy ettől eltérő megoldás csökkentheti a saját állam határain túli fogyasztásra való hajlandóságot az Európán belüli piacon (vagy az Európai Szabadkereskedelmi Társuláson [EFTA]) belül.

2.   A gazdasági szereplő figyelembevétele és a joghatósággal rendelkező bíróság előreláthatósága

27.

Amint azt már hangsúlyoztam, a joghatóság tekintetében fennálló fogyasztóvédelem nem feltétlen, és nem tér el az egyezmény más közös célkitűzéseitől.

28.

A gazdasági szereplő tekintetében a fogyasztói szerződésekre vonatkozó joghatósági szabályok az egyezmény 2. cikkében (amely az alperes lakóhelye szerinti bíróságok joghatóságát állapítja meg) és az 5. cikkének (1) bekezdésében (amely a szerződésekre vonatkozó különös joghatóságról szól) foglalt rendelkezések helyébe lépnek. E szabályokat tehát megszorítóan, azoknak a szöveg által szabályozottól eltérő helyzetekre történő kiterjesztése nélkül kell értelmezni. ( 19 )

29.

Ez annál is inkább így van, mivel a jogorvoslati kérelmet előterjesztő fogyasztó számára az egyezmény II. címe 4. szakaszának szabályai forum actorist eredményeznek.

30.

Az ilyen szabályok valamely tényállásra történő alkalmazása három együttes feltételt igényel, ( 20 ) amelyek értelmezésének egyformán szigorúnak, sőt megszorítónak kell lennie. ( 21 )

31.

A fogyasztói szerződésekre vonatkozó joghatósági szabályok – ismétlem – nem az egyezmény általános elveitől függetlenül működnek. Az Európai Unión belüli lakóhellyel rendelkező személyek jogvédelmének megerősítése, a joghatóság előreláthatóságának biztosítása és az azonos ügyben több eljárás folytatásának megakadályozása közös célok, amelyeket össze kell egyeztetni a fogyasztók védelmére irányuló törekvéssel. ( 22 )

32.

A gazdasági szereplő számára kulcsfontosságú tényező annak előreláthatósága, hogy hol perelhet és hol perelhető. Ez az előreláthatóság az egyezmény II. címe 4. szakaszának értelmezését a fogyasztó előjogainak ellentételezéseként segíti. A későbbiekben kifejtem, hogy ez a helyzet áll fenn a 15. cikk (1) bekezdésének c) pontja esetében.

33.

A Bíróság által értelmezett egyezmény más, ezzel összhangban álló intézkedéseket is tartalmaz. A teljesség igénye nélkül a következők állapíthatók meg:

A „fogyasztó” fogalommeghatározása növeli a gazdasági szereplő jogbiztonságát. E fogyasztói minőség nem ismerhető el, ha a szerződés tárgyát képező áru vagy szolgáltatás használata vagy igénybevétele jelentős mértékben kapcsolódik a (feltételezett) fogyasztó szakmai tevékenységéhez. ( 23 )

A fogyasztónak és az eladónak vagy szolgáltatónak szerződést kell kötnie. Ez a követelmény elengedhetetlennek minősül, olyan elemként, amely lehetővé teszi a gazdasági szereplőnek, hogy a fogyasztó lakóhelye szerinti bíróságok kizárólagos joghatóságáról rendelkezzen. ( 24 )

Az eladónak vagy szolgáltatónak egyértelműen ki kellett fejeznie a kötelezettségvállalásra irányuló szándékát. Az olyan helyzetek, amelyekben ezt a szándékot nem kell értékelni, legfeljebb szerződés‑előkészítő, vagy kvázi‑kontraktuális jellegűnek minősülhetnek, és a különös joghatóságról szóló szakasz hatálya alá tartoznak. ( 25 )

A szerződésnek a jogvita felei között kell fennállnia. A 44/2001 rendelet 16. cikkének (1) bekezdésében szereplő „másik szerződő fél” fogalma nemcsak arra a szereplőre vonatkozik, akivel a fogyasztó szerződést kötött, hanem a vele szerződéses viszonyban álló félre is, de csak akkor, ha a fogyasztó mindkettőjükkel korábban is elválaszthatatlan szerződéses kapcsolatban állt. ( 26 )

B. Az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja: lehetséges értelmezések

34.

Az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja, amelynek értelmezése az egyetlen fennmaradó előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgyát képezi, elvileg kétféleképpen értelmezhető, ami nemleges vagy igenlő választ eredményezhet:

Az első (nemleges) válasz azon alapul, hogy a rendelkezés akkor alkalmazandó, ha az eladó vagy szolgáltató önkéntesen hozza létre a szerződés nemzetközi jellegét azáltal, hogy a gazdasági tevékenységét a saját államának határain túlra vetíti ki, vagy ott gyakorolja annak érdekében, hogy más államokban szerezzen ügyfeleket. Más a helyzet, ha a jogviszony csak a szerződés megkötését követően vált nemzetközi jellegűvé, a fogyasztó lakóhelyének megváltozása miatt.

A második (igenlő) válasz a bírósági eljárás megindításakor a fogyasztó lakóhelyének tulajdonított nagyobb jelentőségen alapul.

35.

Már most előrebocsátom, hogy az első válasz mellett szóló érvek számomra meggyőzőbbnek tűnnek. Mindazonáltal lehetséges lenne egy olyan kompromisszumos megoldás, amely a joghatóság tekintetében kiegyensúlyozza a fogyasztó és az eladó vagy szolgáltató helyzetét, ha a fogyasztó a szerződés megkötését követően lakóhelyét egy másik államba helyezi át.

1.   Megválaszolták‑e már ezt a kérdést korábban?

36.

A Bíróság már állást foglalt a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjával és az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésével kapcsolatban. Joggal merül fel tehát az a kérdés, hogy a Bíróság ítéleteiből lehet‑e arra következtetni, hogy az egyezményben szereplő azonos szöveggel kapcsolatos kérdés rendeződött.

37.

Nem vetem el az olyan érvelést, amely a Pammer és Alpenhof ítéletetből indul ki, majd pedig arra a kérdésre összpontosít, hogy indokolt‑e különbséget tenni az eladó vagy szolgáltató által valamely államban folytatott tevékenység és az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja keretében ezen állam felé irányuló tevékenység között. A későbbiekben visszatérek erre a kérdésre. ( 27 )

38.

Ezzel szemben nem hiszem, hogy az eddig meghozott ítéletek közül e vita eldöntése szempontjából döntő jelentőséggel bírnak a beadványokban felsorolt ítéletek.

39.

Ezen ítéletekből nehezen tudok arra következtetni, hogy a Bíróság hallgatólagosan válaszolni kívánt volna egy, a jelen ügyben szóban forgóval azonos tartalmú kérdésre. A kérdést előterjesztő bíróság, amely szemmel láthatóan ismeri a Bíróság ítélkezési gyakorlatát, abból nem következtet ki egyértelmű választ. Kifejezetten meg kell vitatni azokat a súlyos következményeket, amelyeket a fogyasztóvédelmi szabályok alkalmazása jelent az eladó vagy szolgáltató számára, amikor váratlanul az ügyfél lakóhelyének megváltozásával szembesül, amellyel nem számolt, vagy amelyet nem láthatott előre.

40.

Kétségtelen, hogy az mBank S.A. ügy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló helyzethez hasonló helyzetről szólt. Ugyanakkor a Bíróság átfogalmazta az elé terjesztett kérdéseket, ( 28 ) és azt válaszolta, hogy „a »fogyasztó lakóhelyének« az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (2) bekezdésében szereplő fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a fogyasztónak a bírósági kereset benyújtásának időpontjában fennálló lakóhelyét jelöli”. A Bíróság erre a szempontra korlátozta az érvelését. ( 29 )

41.

A C‑327/10. sz. ügyben hozott ítélet ( 30 ) sem oszlatja el a felmerült kételyeket. Ebben az ítéletben a Bíróság nem tagadta, hogy a szerződéskötés időpontjában ugyanabban a tagállamban lakóhellyel rendelkező eladó vagy szolgáltató és fogyasztó közötti szerződés a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatálya alá tartozhat. A Bíróság azonban nem foglalkozott a jelen jogvita tárgyát képező esettel. ( 31 )

42.

Hasonló a helyzet a C‑478/12. sz. ügyben hozott ítéletben ( 32 ) is, amely véleményem szerint szintén nem oldja meg a jelen ügyben felmerült problémát:

Ez az ítélet nem a nemzetközi jellegről mint a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontja alkalmazásának feltételéről, hanem az egész jogi aktusról foglal állást. ( 33 )

Ebben az értelemben a Bíróság szerint „különbséget kell tenni egyrészt az e rendelet joghatósági szabályai alkalmazási feltételeinek, másrészt pedig az e szabályok alapján a joghatóságot megalapozó szempontoknak a kérdése között”. ( 34 )

Bár a II. cím 4. szakaszát (konkrétan a rendelet 16. cikkének (1) bekezdését) később alkalmazták a fogyasztó tagállamában lakóhellyel rendelkező eladóra vagy szolgáltatóra, ez annak érdekében történt, hogy elkerülhetők legyenek az „egységes ügyletekkel” kapcsolatos, „elválaszthatatlan” szerződésekből álló többféle eljárások, még akkor is, ha azokat két különböző eladóval vagy szolgáltatóval kötötték. ( 35 )

2.   Az (elengedhetetlen) eredendő nemzetközi jelleg mellett szóló érvek

a)   Az eladó vagy szolgáltató határokon átnyúló tevékenysége

43.

A második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja a korábban az 1988. évi Luganói Egyezmény ( 36 ) 13. cikke (1) bekezdésének 3. pontjában meghatározott szerepet tölti be, amely e tekintetben megegyezik a Brüsszeli Egyezménnyel.

44.

E rendelkezés megértéséhez annak az 1978‑ban a Brüsszeli Egyezménybe való beillesztéséhez kell visszanyúlni, és meg kell ismerni annak későbbi alakulását.

1) Az első szövegváltozat

45.

A Brüsszeli Egyezmény eredeti (1968‑as) változatában a joghatóság tekintetében fennálló fogyasztóvédelemről a 13–15. cikk szólt. Ez a fogyasztóvédelem a részletfizetésre történő értékesítésről szóló szerződésekre és az ilyen értékesítések finanszírozására korlátozódott, tükrözve az Európai Gazdasági Közösség eredeti tagállamaiban a fogyasztóvédelem területén akkoriban fennálló jogi helyzetet.

46.

A Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának a Brüsszeli Egyezményhez való csatlakozásáról szóló egyezmény ( 37 ) alkalmával a Brüsszeli Egyezmény 13. cikke egy harmadik bekezdéssel egészült ki, amely e cikk hatályát kiterjesztette minden olyan, szolgáltatás nyújtására vagy ingó dolog értékesítésére vonatkozó szerződésre, amely ezenkívül két feltételnek is megfelel:

a szerződés megkötését a fogyasztó lakóhelye szerinti szerződő államban kifejezett vételi ajánlat vagy reklám előzte meg; és

a fogyasztó ebben a szerződő államban megtette a szerződés megkötéséhez szükséges intézkedéseket.

47.

Az együttes feltételeket a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló Római Egyezmény 5. cikke (2) bekezdése első franciabekezdésének mintájára alkották meg. ( 38 ) Ezek egy „passzív”, azaz egy olyan fogyasztóra vonatkoztak, akit az eladó vagy szolgáltató a lakóhelyén felkeres, és arra szolgáltak, hogy biztosítsák a szerződés és a fogyasztó lakóhelye szerinti állam közötti szoros kapcsolat meglétét.

48.

A jellemző eset mindkét dokumentumban az olyan gazdasági szereplőé volt, aki határokon átnyúló reklám útján ( 39 ) vagy a fogyasztóhoz egyénileg, különösen viszonteladó vagy házalás útján eljuttatott üzleti ajánlatokon ( 40 ) keresztül lép egy másik ország piacára.

49.

A szerződés határokon átnyúló jellege a gazdasági szereplő kezdeményezésére alakult ki. A fogyasztónak az eladó vagy szolgáltató hirdetésére vagy kínálatára adott reakciója a saját államára korlátozódott. Ezért indokolt volt, hogy a nemzetközi jelleggel összefüggő kockázatot és az ebben az államban folytatott eljárás költségeit kizárólag az eladó vagy szolgáltató viselje.

50.

Mindenki számára előrelátható volt, hogy a fogyasztó mely bíróság előtt perelhető, valamint hogy mely bíróság előtt indíthat pert.

2) Módosítások

51.

A 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja – amelyet az egyezmény átvett – kiterjesztette a II. cím 4. szakaszát valamennyi szerződésre, és módosította a védelmi jellegű joghatóságra való hivatkozás feltételeit. Ezt annak érdekében tette, hogy „az új kommunikációs eszközökre és az elektronikus kereskedelem fejlődésére tekintettel” biztosítsa a fogyasztók védelmét. ( 41 )

52.

Az uniós jogalkotó az eladóra vagy szolgáltatóra, illetve a fogyasztóra vonatkozó feltételeket a kizárólag az előbbire vonatkozó követelményekkel váltotta fel. A fogyasztó cselekménye, a szerződéskötés helye vagy a szerződéskötés módja nem lenne releváns. ( 42 )

53.

Az egyezményhez kapcsolódó Pocar‑jelentés kifejti a szöveg új megfogalmazását. ( 43 ) Kiemeli, hogy „[a]z ingó dolgok részletfizetésre történő értékesítése vagy a részletekben visszafizetendő kölcsönök tekintetében nem történik újítás, mivel ez esetben nincs szükség a szerződés és a fogyasztó lakóhelye szerinti állam közötti közelségre”, míg „[m]ás szerződések esetében […] a védelem valamennyi fogyasztói szerződésre történő kiterjesztése és a »forum actoris« ezzel járó kiterjesztése nem lenne indokolt olyan tényező nélkül, amely a másik szerződő felet a fogyasztó lakóhelye szerinti államhoz köti” ( 44 ).

54.

A 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt „ilyen tevékenysége […] irányul” kifejezés értelmezése során a Bíróság annak alkalmazását attól tette függővé, hogy az eladónak szándékában áll‑e kereskedelmi kapcsolatot létesíteni egy vagy több más tagállam fogyasztóival, és velük szerződést kötni. ( 45 )

55.

A Bíróság egyértelművé tette, hogy a fogyasztóvédelem kiterjesztése ugyanabból az esetből ered, mint korábban, vagyis a valamely tagállamban letelepedett olyan eladó vagy szolgáltató esetéből, aki más tagállamok fogyasztóit kívánja megnyerni.

56.

Az eladó vagy szolgáltató csak ilyen körülmények között rendelkezhet e más tagállamok bíróságainak – számára kötelező – joghatóságáról.

b)   A fogyasztó lakóhelye szerinti államban végzett tevékenység

1) A tevékenység „folytatása” vagy „irányulása”

57.

A Bíróság a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját az „ilyen tevékenysége […] irányul” kifejezést illetően tisztázta.

58.

Nem látok okot arra, hogy a rendelkezést eltérően kellene értelmezni attól függően, hogy az eladó vagy szolgáltató abban az államban folytat tevékenységet, ahol a fogyasztó lakóhelye található, vagy hogy az ilyen tevékenysége ugyanezen állam felé irányul.

59.

A valamely államban letelepedett azon gazdasági szereplő szándéka, aki más államban lakóhellyel rendelkező fogyasztókkal kereskedelmi kapcsolatba kíván lépni, és szerződést kíván velük kötni, véleményem szerint mindkét esetben egyformán szükséges.

60.

A 44/2001 rendelet előkészítő munkálatai bemutatják (a fogyasztó lakóhelye szerinti államban folytatott vagy az ezen állam felé irányuló) tevékenység fogalmának egységes jellegét, és megerősítik a rendelkezésnek a „fogyasztó lakóhelye szerinti államban elérhető interaktív internetes oldalon” kötött fogyasztói szerződésre való alkalmazását. ( 46 ) Ily módon az elektronikus úton kötött szerződéseket a telefonon, faxon vagy hasonló módon kötött szerződésekkel veszik egy tekintet alá, amelyek esetében a 16. cikk hatásköre nem vitatott. ( 47 )

61.

A szövegben a tevékenység „folytatása” és „irányulása” kifejezések ugyanazon a szinten, a „vagy” kötőszóval összekapcsolva helyezkednek el, amely ebben a funkcióban az általa összekötött elemek egyenértékűségét jelzi. ( 48 )

62.

Az eladó vagy szolgáltató joghatósága szempontjából a következmény mindkét esetben ugyanaz, így arra azonos feltételeknek kell vonatkozniuk.

2) A fogyasztó lakóhelye az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjában

63.

Az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja a II. cím 4. szakaszának alkalmazását az eladónak vagy szolgáltatónak „a fogyasztó lakóhelyének […]államában” folytatott tevékenysége alapján határolja el, mivel ez a lakóhely határozza meg a joghatóságot egy esetleges jogvita esetén.

64.

A Bíróság a fogyasztónak az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése (amely az egyezmény 16. cikkének (2) bekezdésének felel meg) értelmében vett lakóhelyét azon lakóhellyel azonosítja, amellyel a fogyasztó a kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik. ( 49 )

65.

A fogyasztóval kötött szerződés akkor tartozik a rendelkezés hatálya alá, ha – a nemzetközi jelleg összetevőjeként – a fogyasztónak a joghatóság szempontjából releváns lakóhelye ( 50 ) abban az államban van, ahol az eladó vagy szolgáltató a tevékenységét folytatja, vagy ahova ez a tevékenység irányul.

66.

Ez az értelmezés összhangban áll az egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának történeti hátterével és a gazdasági szereplő számára előrelátható joghatóság biztosítására irányuló törekvéssel.

c)   „Minden más esetben”. A szerződéstípusok közötti különbség

67.

Az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja szó szerint kiegészítő jellegű abban az értelemben, hogy az az a) és b) pont hatálya alá nem tartozó fogyasztói szerződésekre vonatkozik.

68.

E pontok alkalmazásához – az egyezmény összes rendelkezéséhez hasonlóan – az eset nemzetközi jellegének fennállása szükséges. Ezzel szemben nem szükséges a fogyasztó lakóhelyével való különleges kapcsolat, amelyet a fogyasztóval szerződő fél hoz létre.

69.

A különleges feltétel hiánya jellemezte a Brüsszeli Egyezmény első változatának szövegét, amely a mai napig megmaradt.

70.

A Bíróság az a) és b) pont szerinti szerződések sajátos kezelését a halasztott fizetésekben rejlő kockázatokkal kapcsolatban fejtette ki. A megállapodás 15. cikke (1) bekezdésének a) pontjában jelenleg említett értékesítésnek csak az az értékesítés minősül, amikor az eladó a dolog birtokát azt megelőzően ruházta a vevőre, hogy az a teljes vételárat megfizette volna.

71.

Ezekben az esetekben „egyrészt a szerződés megkötésének időpontjában a vevőt megtéveszthetik az általa fizetendő összeg tényleges mennyiségét illetően, másrészt pedig viselnie kell az említett dolog elvesztésének kockázatát még akkor is, ha a hátralévő részleteket továbbra is köteles fizetni” ( 51 ).

72.

E kockázatok súlyossága ellensúlyozza azt, hogy az egyezmény II. címe 4. szakaszának alkalmazása tekintetében nincs előírva a szerződés és a fogyasztó lakóhelye szerinti állam közötti közelség fennállása is.

d)   Közbenső következtetés

73.

A rendelkezés történeti háttere és célja, a Bíróság azzal (vagy annak korábbi megfelelőivel) kapcsolatos ítélkezési gyakorlata, valamint annak a 16. cikkel való együttes értelmezése alapján az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja tekintetében a következő értelmezés javasolt: a) az eladónak vagy szolgáltatónak a gazdasági tevékenységének gyakorlása vagy az ajánlata révén önkéntesen kapcsolatot kell teremtenie egy olyan szerződő állammal, amely nem azonos azzal, amelyben a lakóhelye van; és b) ennek a „másik államnak” a fogyasztó lakóhelye szerinti államnak kell lennie, vagyis annak az államnak, amely a joghatóság megállapítására szolgál (vagy szolgál majd, ha eljön az ideje).

74.

A fentiekből logikusan azt a következtetést kell levonni, hogy:

A 15. cikk (1) bekezdésének c) pontja nem vonatkozik azokra a szerződésekre, amelyekben a két fél a szerződéskötés időpontjában az egyezmény által kötelezett ugyanazon államban rendelkezik lakóhellyel.

A fogyasztó lakóhelyének a kérelem benyújtását megelőzően egy másik államra történő későbbi megváltoztatása nem elegendő ahhoz, hogy az egyezmény II. címének 4. szakasza az ingó dolgok részletfizetésre történő megvásárlásától eltérő szerződésekre vagy az azok finanszírozása céljából kötött szerződésekre is kiterjedjen.

3.   A később létrejött (lehetséges) nemzetközi jelleg mellett szóló érvek

75.

A rendelkezésnek az imént általam javasolt értelmezése mindazonáltal ellentétes lehet az egyezmény 17. cikkével, amely a 15. cikk szerinti szerződésekben foglalt joghatósági kikötéseket szabályozza.

76.

A 17. cikk (3) bekezdése elismeri az azon felek által megállapított joghatósági kikötések érvényességét, amelyek „a szerződés megkötésének időpontjában” ugyanazon (az egyezmény által kötelezett) államban rendelkeznek lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel, feltéve, hogy ezen állam bíróságainak joghatóságát kötik ki, amelynek joga nem tiltja azt.

77.

Első látásra tehát úgy tűnik, hogy maga az egyezmény elismeri, hogy az, hogy a két fél (eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó) lakóhelye a szerződés megkötésének időpontjában egyazon államban van, nem akadálya a nemzetközi jelleg értékelésének, és így a joghatóság meghatározásának.

a)   Joghatósági kikötés a lakóhely megváltozása előtt

78.

A második Luganói Egyezmény 17. cikkének (3) bekezdéséhez hasonló szabályt tartalmazott a Brüsszeli Egyezmény első változata (1968), pontosan a 15. cikkének (3) bekezdése.

79.

A Jenard‑jelentés e rendelkezésnek az egyezménybe történő foglalását méltányossági okokból magyarázza, amely a vevővel vagy a szolgáltatás igénybevevőjével azonos államban letelepedett eladó vagy szolgáltató javára történt, amennyiben azok a szerződés megkötését követően külföldön telepedtek le. ( 52 )

80.

Az 1978. évi Brüsszeli Egyezmény szövegezése módosította e rendelkezés szövegét annak pontosítása érdekében, hogy az a szerződés megkötésének és nem a kérelem benyújtásának időpontjában közös lakóhelyre vonatkozik. ( 53 )

81.

Az eladókra és szolgáltatást igénybevevőkre való hivatkozást a jelenlegi kifejezés váltotta fel. E változásra vonatkozóan semmilyen magyarázat nem található.

82.

A Schlosser‑jelentés a fogyasztó lakóhelyének a szerződés megkötését követő áthelyezését illetően kifejezetten utalt annak csekély valószínűségére, hogy az befolyásolja a 13. cikk (3) bekezdése szerinti esetet, ahogyan azt akkoriban megfogalmazták. ( 54 ) Hasonlóképpen kivételes lenne a 15. cikk (3) bekezdésének ilyen esetekben való alkalmazhatósága.

b)   Az egyezmény 15. cikke és 17. cikkének (3) bekezdése közötti kapcsolat

83.

A 17. cikk (3) bekezdésének a fogyasztói szerződésekre vonatkozó szakaszba illesztése nem függ össze az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjával, illetve az egyezmény korábbi szövegeiben ennek megfelelő cikkekkel.

84.

Ezenkívül a 17. cikk (3) bekezdésének kiindulópontja (az, hogy a szerződő felek lakóhelye a szerződés megkötésekor az egyezmény által kötelezett ugyanazon államban található) valójában ellentétes az 15. cikk (1) bekezdésének c) pontjával.

85.

Mindazonáltal nem tűnik úgy, hogy a jogalkotó minden összefüggést ki kívánt volna zárni a két rendelkezés között, mivel ha ez lenne a helyzet, akkor nem szüntette volna meg az eladó és a vevő, illetve a szolgáltatás nyújtója és a szolgáltatás igénybevevője közötti megállapodásra való eredeti hivatkozást.

86.

Úgy vélem, hogy ezt az ellentmondást (amelyet a jogalkotó talán nem vett észre) nem lehet úgy feloldani, hogy a 15. cikk (1) bekezdésének c) pontjába olyan helyzeteket foglalunk bele, amelyekre azt nem tervezték, és amelyek az eladót vagy szolgáltatót kiszolgáltatottá teszik a másik féllel szemben, ( 55 ) anélkül, hogy cserébe biztos megoldást nyújtanának neki.

87.

A joghatóságról a 17. cikk (3) bekezdésében említett körülmények között való megállapodás lehetősége nem automatikus, mivel végső soron az egyezmény által kötelezett egyes államok döntésétől függ.

88.

Nem vagyok biztos abban sem, hogy a gyakorlatban ez a lehetőség védelmet nyújt az eladó vagy szolgáltató számára a körülményeknek a fogyasztó egyoldalú akaratából eredő, váratlan megváltozásával szemben.

89.

Az egyezmény 17. cikkének (3) bekezdésében ismertetett helyzet meghatározásánál fogva belföldi jellegű: a joghatóságról megállapodó felek természetes szándéka a területi joghatóság választására irányul. Az eredeti megállapodás hatályának ex lege kiterjesztése, amely alapján az a joghatóság megválasztásává válna, ( 56 ) nem felel meg a felek várakozásának, és nem látom okát annak, hogy miért kellene azt számukra kötelezővé tenni.

90.

A 17. cikk (3) bekezdésének hatálya alá tartoznak azok a joghatósági kikötések, amelyeket bármilyen jogvita előtt azzal a kifejezett szándékkal tettek, hogy semlegesítsék bármelyik fél lakóhelyének változása által előidézett jövőbeli nemzetközi jelleget. ( 57 )

91.

Az ilyen jellegű helyzet valószínűsége a szerződéskötés körülményeitől függően változik: nagyobb, ha a helyzet már tartalmaz valamilyen külföldi elemet, ellenkező esetben pedig kisebb vagy nem is létezik.

92.

Ez a valószínűség nagymértékben függ az érintett gazdasági szereplő tapasztalatától és a joghatósági kikötésekre vonatkozó nemzeti szabályoktól is:

Az a kiskereskedő, aki más országokban nem folytat gazdasági tevékenységét, és nem is tervezi azt, a mindennapi üzletmenet során nem igazán gondolkodik a joghatóságról.

A körültekintő eladó vagy szolgáltató számára előnyösebb, ha a szerződéseik mindig tartalmaznak joghatósági kikötést, ha az alkalmazandó jog ezt lehetővé teszi. Az eladó vagy szolgáltató e művelet többletköltségét a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően áthárítja a fogyasztóra. ( 58 )

Az az eladó vagy szolgáltató, akinek lakóhelye egy olyan államban van, amelynek joga tiltja a joghatósági kikötést tartalmazó megállapodásokat, és akinek e tekintetben kétségei vannak, inkább nem köt szerződést, vagy az esetleges külföldi eljárás költségeit megelőző jelleggel előzetesen átterheli minden fogyasztóra, és növeli a szerződés szerinti árat.

93.

Végeredményben az olyan értelmezés, amely az egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának és a 17. cikke (3) bekezdésének összeegyeztetése érdekében a fogyasztó lakóhelyének változása következtében létrejött nemzetközi jelleg kockázatát minden esetben az eladóra vagy szolgáltatóra hárítaná:

figyelmen kívül hagyja az első rendelkezés szerinti tipikus esetet;

eltérő megoldást kínál a szerződés megkötésének helye szerinti szerződő államtól függően; valamint

a gazdasági elemzés és az összes érintett fél érdekei szempontjából nemkívánatos következményekkel járhat.

94.

Úgy vélem tehát, hogy ezt az értelmezést el kell utasítani.

C. Alternatív javaslat

95.

Ha a Bíróság nem fogadja el javaslatomat, akkor talán olyan megoldást kellene keresnie, amely egyszerre biztosítja a fogyasztó nemzetközi jellegre vonatkozó követelménnyel szemben (beleértve a saját maga által létrehozott követelményt is) történő védelmére, valamint a gazdasági szereplő számára a joghatóság előreláthatóságának biztosítására irányuló célt, amely előreláthatóságot a második Luganói Egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja e gazdasági szereplő határokon átnyúló kereskedelmi tevékenységével hozza összefüggésbe.

96.

A fent leírt ellentmondás leküzdése véleményem szerint nem teljesen lehetetlen. Az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmezhető úgy, hogy az magában foglal minden olyan helyzetet, amikor az eladó vagy szolgáltató a gazdasági tevékenységét a lakóhelye szerinti államtól eltérő államokban folytatja, vagy amikor ezek a tevékenységek ilyen államokra irányulnak, amelyek közül az egyik az, ahol a fogyasztó a kérelem benyújtásának időpontjában lakóhellyel rendelkezik.

97.

Ebben az összefüggésben az a körülmény, hogy a szerződés megkötésekor mindkét fél ugyanabban az egyezmény által kötelezett államban rendelkezik lakóhellyel, nem zárja ki az egyezmény 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának, és így a II. címe 4. szakaszának alkalmazását, és annak minden következményét.

98.

Ugyanebben az összefüggésben az a fogyasztó, aki a lakóhelyét később az egyezmény által kötelezett másik államba helyezi át, keresetét a gazdasági szereplő lakóhelye szerinti bíróságokon vagy az új lakóhelye szerinti bíróságokon is benyújthatja. A gazdasági szereplő csak ez utóbbiban nyújthat be keresetet.

99.

Tudatában vagyok annak, hogy ha a szerződés előkészítésének és megkötésének időpontjában a gazdasági szereplő a fogyasztóval azonos államban rendelkezik lakóhellyel, és nincs semmilyen olyan elem, amely előre vetítené a későbbi nemzetközi jelleget, akkor főszabály szerint nem lesz oka arra, hogy e konkrét szerződésre vonatkozóan egy másik államban számítson keresetre.

100.

A kiszámíthatóság ebben az esetben az elvonatkoztatás magasabb szintjén helyezkedik el. Azáltal, hogy egy bizonyos típusú tevékenységet egy másik államban végez, az általános gondossággal eljáró eladó vagy szolgáltató nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy ott perelhető lesz bármely olyan szerződés tekintetében, amely tárgyánál fogva e tevékenység körébe tartozik, ( 59 ) ha a fogyasztó oda helyezi át a lakóhelyét.

101.

E lehetőséggel számolva, amellyel tisztában van, mivel az a saját tevékenységéből adódik, az általában gondos gazdasági szereplő igénybe veheti a 17. cikk (3) bekezdésében felkínált eszközt, nevezetesen a szerződéskötés időpontjában a közös lakóhely szerinti állam bíróságait kijelölő, joghatóság kikötéséről szóló megállapodást írhat alá (feltéve, hogy ezt az említett állam joga nem tiltja).

102.

A megoldás, amely nem optimális, bizonyos mértékig a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján született:

Az Emrek ítéletben a Bíróság elhatárolta a valamely államban folytatott kereskedelmi tevékenységet az ott lakóhellyel rendelkező fogyasztókkal való szerződéskötéstől, mivel úgy vélte, hogy a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem követeli meg az okozati összefüggést a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységnek a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamba történő irányulásának elősegítésére használt eszközök és az e fogyasztóval való szerződéskötés között. ( 60 )

A Hobohm ítéletben a Bíróság elismerte, hogy az a tevékenység, amellyel kapcsolatban a gazdasági szereplőt perelik, nem feltétlenül az a tevékenység, amely gazdasági szereplő közreműködése által a fogyasztó lakóhelye szerinti államba irányul. Az ilyen megoldás feltétele, hogy szoros kapcsolat álljon fenn az eladó vagy szolgáltató különböző tevékenységeiből eredő szerződések között. A Bíróság megjelölt bizonyos, a kapcsolatot alkotó elemeket, és úgy vélte, hogy ennek keretében az eladó vagy szolgáltató „észszerűen elvárhatja, hogy a két szerződés azonos joghatósági rendszer alá fog tartozni”. ( 61 )

V. Végkövetkeztetés

103.

A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) kérdésére a következő választ adja:

„A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án Luganóban aláírt, az Európai Közösség nevében a 2008. november 27‑i 2009/430/EK tanácsi határozattal jóváhagyott egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem alkalmazható, ha a szerződő felek a szerződés megkötésekor ugyanabban az egyezmény által kötelezett államban rendelkeztek (az egyezmény 59. és 60. cikke értelmében) lakóhellyel, és a jogviszony csak utólag, azáltal vált nemzetközi jellegűvé, hogy a fogyasztó később az egyezményben szintén részes másik államba költözött.

Másodlagosan, az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja alkalmazandó, ha a felek lakóhelye a szerződés megkötésekor ugyanabban az egyezmény által kötelezett államban található, és a fogyasztó ezt követően egy másik, szintén az egyezmény által kötelezett államba költözik, feltéve, hogy a gazdasági szereplő a fogyasztó új lakóhelye szerinti államban olyan szakmai tevékenységeket folytat, mint amelyekre tekintettel a szerződést megkötötték.”


( 1 ) Eredeti nyelv: spanyol.

( 2 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2007. október 30‑án Luganóban aláírt, az Európai Közösség nevében a 2008. november 27‑i 2009/430/EK tanácsi határozattal jóváhagyott egyezmény (HL 2009. L 147., 1. o.; a továbbiakban: második Luganói Egyezmény vagy egyezmény). Az egyezményhez csatolt 2. jegyzőkönyv értelmében a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az egyezmény értelmezésére.

( 3 ) Az egyezmény mindkét államot köti. A jelen indítványban az „állam” kifejezés a harmadik államok kivételével az egyezmény által kötelezett államokra utal,

( 4 ) A 2019. május 2‑iPillar Securitisation ítéletben (C‑694/17, EU:C:2019:345) a Bíróság a „fogyasztónak” az egyezmény 15. cikkében foglalt fogalmára tért ki.

( 5 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítések: HL 2006. L 242., 6. o., HL 2011. L 124., 47. o.).

( 6 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 351., 1. o.). E rendeletben az egyenértékű szabály a 17. cikk (1) bekezdésének c) pontjában található.

( 7 ) 2020. szeptember 3‑imBank S.A. végzés (C‑98/20, EU:C:2020:672; a továbbiakban: mBank S.A. végzés). Az 1215/2012 rendelet 18. cikke (2) bekezdésének értelmezéséről volt szó, amelynek szövege megegyezik az egyezmény 16. cikke (2) bekezdésének szövegével.

( 8 ) A Bizottság különösen a joghatósággal rendelkező bíróság azon eladó vagy szolgáltató általi előreláthatóságát áldozza fel, amely a fogyasztóval szerződést köt (az írásbeli észrevételek 51. és azt követő pontjai).

( 9 ) 2019. május 2‑iPillar Securitisation ítélet (C‑694/17, EU:C:2019:345, 27. pont).

( 10 ) Ami nem akadályozza meg más uniós jogi rendelkezések fogalmainak figyelembevételét, különösen, ha azok a hatásköri szabályok alapjául szolgáltak: a jelen indítvány alábbi 47. pontja.

( 11 ) Azért használom ezt a kifejezést, mert az egyezmény is ezt használja.

( 12 ) Az 1215/2012 rendelet (18) preambulumbekezdése. Többek között: 2002. július 11‑iGabriel ítélet (C‑96/00, EU:C:2002:436; a továbbiakban: Gabriel ítélet, 39. pont); 2013. március 14‑iČeská spořitelna ítélet (C‑419/11, EU:C:2013:165, 33. pont); 2010. december 7‑iPammer és Hotel Alpenhof ítélet (C‑585/08 és C‑144/09, EU:C:2010:740; a továbbiakban: Pammer és Hotel Alpenhof ítélet, 58. pont).

( 13 ) Konkrétan a 44/2001 rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját illetően lásd: Pammer és Hotel Alpenhof ítélet, 70. pont; 2012. szeptember 6‑iMühlleitner ítélet (C‑190/11, EU:C:2012:542; a továbbiakban: Mühlleitner ítélet, 33. pont); 2015. december 23‑iHobohm ítélet (C‑297/14, EU:C:2015:844; a továbbiakban: Hobohm ítélet, 32. pont).

( 14 ) A jelen ügyben az a kérdés, hogy az egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében a nemzetközi jellegnek konkrét jellemzőkkel kell‑e rendelkeznie.

( 15 ) Lásd ugyanebben az értelemben: Cruz Villalón főtanácsnok Emrek ügyre vonatkozó indítványa (C‑218/12, EU:C:2013:494, 23. pont).

( 16 ) Emiatt a jogvita keletkezését követően létrejött joghatósági kikötés érvényesnek tekinthető még akkor is, ha az eltér a fogyasztó lakóhelye szerinti állam joghatóságától (az egyezmény 17. cikkének 1. pontja). Amint az az 1215/2012 rendelet 26. cikkének (2) bekezdéséből következik, az is megengedett, hogy a fogyasztó hallgatólagosan a lakóhelye szerinti bíróságoktól eltérő bíróságok alá vesse magát.

( 17 ) 2005. január 20‑iGruber ítélet (C‑464/01, EU:C:2005:32; a továbbiakban: Gruber ítélet, 34. pont).

( 18 ) Egyebek mellett.

( 19 ) Lásd a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; egységes szerkezetbe foglalt szöveg: HL 1998. C 27., 1. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) alapján: 1997. július 3‑iBenincasa ítélet (C‑269/95, EU:C:1997:337, 14. pont); Gabriel ítélet, 36. pont; Gruber ítélet, 32. és 33. pont. A 44/2001 rendelettel kapcsolatban lásd: Mühlleitner ítélet, 26. és 27. pont; az 1215/2012 rendeletet illetően: 2020. december 10‑iPersonal Exchange International ítélet (C‑774/19, EU:C:2020:1015, 24. pont).

( 20 ) 2020. december 10‑iPersonal Exchange International ítélet (C‑774/19, EU:C:2020:1015, 25. pont). „[…] a 44/2001 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése abban az esetben alkalmazható, ha három feltétel teljesül, nevezetesen először is a szerződő felek egyike fogyasztói minőségben jár el, szakmai tevékenységén kívül esőnek tekinthető keretek között; másodszor az e fogyasztó és a szakmai tevékenységet folytató személy közötti szerződést ténylegesen megkötötték, és harmadszor, e szerződés az említett 15. cikk (1) bekezdésének a)–c) pontjában említett kategóriák egyikébe tartozik”.

( 21 ) A „fogyasztó” fogalmának megszorító értelmezéséről lásd többek között: 1997. július 3‑iBenincasa ítélet (C‑269/95, EU:C:1997:337, 16. pont); 2019. október 3‑iPetruchová ítélet (C‑208/18, EU:C:2019:825, 41. pont).

( 22 ) 2019. október 3‑iPetruchová ítélet (C‑208/18, EU:C:2019:825, 52. pont), valamint az alábbi lábjegyzetekben hivatkozott ítéletek.

( 23 ) Gruber ítélet, 45. pont.

( 24 ) 2015. január 28‑iKolassa ítélet (C‑375/13, EU:C:2015:37, 29. pont); 2018. január 25‑iSchrems ítélet (C‑498/16, EU:C:2018:37, 46. pont); 2020. március 26‑iAir Primera Scandinavia ítélet (C‑215/18, EU:C:2020:235, 62. és 63. pont).

( 25 ) 2009. május 14‑iIlsinger ítélet (C‑180/06, EU:C:2009:303, 56. és 57. pont); 2005. január 20‑iEngler ítélet (C‑27/02, EU:C:2005:33, 35. és azt követő pontok, valamint a rendelkező rész); 2015. január 28‑iKolassa ítélet (C‑375/13, EU:C:2015:37).

( 26 ) 2013. november 14‑iMaletic és Maletic ítélet (C‑478/12, EU:C:2013:735, 32. pont); 2015. január 28‑iKolassa ítélet (C‑375/13, EU:C:2015:37, 33. pont); 2020. március 26‑iAir Primera Scandinavia ítélet (C‑215/18, EU:C:2020:235, 64. pont); 2018. január 25‑iSchrems ítélet (C‑498/16, EU:C:2018:37, 46. pont).

( 27 ) A jelen indítvány 54., 55., 57. és azt követő pontjai.

( 28 ) Annak meghatározására szorítkozott, hogy „az 1215/2012 rendelet 18. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a »fogyasztó lakóhelyének« e rendelkezésben szereplő fogalma a fogyasztónak a szóban forgó szerződés megkötésének időpontjában fennálló, vagy pedig a bírósági kereset benyújtásának időpontjában fennálló lakóhelyét jelöli” (az mBank S.A. végzés 23. pontja).

( 29 ) Az mBank S.A. végzésben az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdésére való hivatkozás a 24. és 25. pontban (és ebből következően a 33. pontban is) szerepel, és a jelen esetben nem releváns: „[Az] alapügyben szóban forgó szerződést fogyasztói minőséggel rendelkező természetes személy kötötte, és [az] […] információk egyike sem enged arra következtetni, hogy PA e szerződést az 1215/2012 rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szakmai tevékenység körében kötötte volna. Ebből következik, hogy az utóbbi rendelkezésnek megfelelően az alapügyben szóban forgó szerződés az említett rendelkezés értelmében vett »fogyasztói szerződések« kategóriájába tartozhat.”

( 30 ) 2011. november 17‑iHypoteční banka ítélet (C‑327/10, EU:C:2011:745).

( 31 ) Ebben az ügyben a kérdést előterjesztő bíróság a kérdését a 44/2001 rendelet 16. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben fogalmazta meg, további magyarázat nélkül. A jogvita körülményei mindenesetre kivételesek voltak, ami miatt azt nem tanácsos paradigma szintjére emelni egy olyan kérdésben, amely látszólag nem képezte gondolkodás tárgyát. Sem a felek érvei, sem Trstenjak főtanácsnok indítványa (C‑327/10, EU:C:2011:561) nem érintették ezt a szempontot. Az ítélet nem tesz említést a 44/2001 rendelet 15. cikkéről.

( 32 ) 2013. november 14‑iMaletic és Maletic ítélet (C‑478/12, EU:C:2013:735).

( 33 ) Uo., 25. pont.

( 34 ) 2011. november 17‑iHypoteční banka ítélet (C‑327/10, EU:C:2011:745), 31. pont.

( 35 ) 2013. november 14‑iMaletic és Maletic ítélet (C‑478/12, EU:C:2013:735), 29. és azt követő pontok.

( 36 ) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok végrehajtásáról szóló, 1988. szeptember 16‑án aláírt Luganói Egyezmény (HL 1988. L 319., 9. o.).

( 37 ) HL 1978. L 304., 1. o.; EE 01/02, 131. o.

( 38 ) Gabriel ítélet (40. és azt követő pontok), hivatkozással a Dán Királyságnak, Írországnak, valamint Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló egyezményhez, és annak a Bíróság általi értelmezéséről szóló jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásáról szóló, 1978. október 9‑i egyezményre vonatkozóan P. Schlosser által készített jelentésre (HL 1979. C 59., 71. o.; a továbbiakban: Schlosser‑jelentés) 158. pont.

( 39 ) Schlosser‑jelentés, 161. pont vége.

( 40 ) Gabriel ítélet (44. pont). A „viszonteladó” és a „házaló kereskedő” fogalma megerősíti azt az elgondolást, hogy az ajánlattevő a fogyasztó államától eltérő államban telepedett le. Ebben az időben jellemző tevékenység volt még a csomagküldő kereskedelem és a telefonon történő értékesítés.

( 41 ) Pammer és Hotel Alpenhof ítélet 59. és 60. pont; Mühlleitner ítélet 38. pont.

( 42 ) A Mühlleitner ítéletben a Bíróság azt állította, hogy a távollevők között létrejött szerződés megkötése nem elengedhetetlen feltétele a cikk alkalmazásának. A fogyasztó az eladó vagy szolgáltató internetes oldalának megtekintését követően visszatért a lakóhelye szerinti tagállamba, és a szerződés megkötésére, valamint az adásvétel lebonyolítására ebben a tagállamban került sor. A tényállás hasonlít a 2013. október 17‑iEmrek ítélet (C‑218/12, EU:C:2013:666) tényállásához.

( 43 ) A 44/2001 rendelettel kapcsolatban lásd a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló tanácsi rendeletre vonatkozó javaslat, COM(1999) 348 végleges indokolását, 15–17. o., különösen a 16. o.: „Az új 15. cikk kiindulópontja az, hogy a szerződő fél az, aki a kapcsolatot azáltal teremti meg, hogy tevékenységét a fogyasztó államára irányítja.”

( 44 ) A második Luganói Egyezményről szóló Pocar‑jelentés (HL 2009. C 319., 1. o., 82. és 83. pont). Kiemelés tőlem.

( 45 ) Pammer és Hotel Alpenhoff ítélet, 75. és 76. pont, valamint a rendelkező rész 2. pontja.

( 46 ) Lásd a Bizottság javaslatának indokolását (a jelen indítvány előző 43. lábjegyzete), 16. o.

( 47 ) Uo.

( 48 ) Nincs közöttük ellentmondás; a tevékenység „irányulása” valójában már a tevékenység folytatásának egyik módja vagy pedig ez utóbbinak egyik szakasza lehet.

( 49 ) mBank S.A. végzés.

( 50 ) Ami valójában akkor releváns, ha és amikor jogvita merül fel, joghatósági kritériumként.

( 51 ) 1999. április 27‑iMietz ítélet (C‑99/96, EU:C:1999:202, 31. pont). Ebből következik, hogy nem tekinthető részletfizetésre történő értékesítésnek, ha az árat teljes egészében a birtok átruházása előtt kell megfizetni, még akkor sem, ha a vevőnek lehetőséget biztosítottak a részletfizetésre.

( 52 ) Az 1968. évi Brüsszeli Egyezményről szóló Jenard‑jelentés (HL 1979. C 59., 1. o.), 152. o.

( 53 ) Schlosser‑jelentés, 161a. pont.

( 54 ) Lásd a jelen indítvány 46. pontját. A Schlosser‑jelentés 161. pontjának vége megjegyzi, hogy „az új 4. szakasz a ritka kivételektől eltekintve nem alkalmazható, ha a fogyasztó a szerződés megkötését követően másik tagállamba helyezi át lakóhelyét. A szerződés megkötéséhez szükséges cselekmények ugyanis szinte soha nem az új lakóhely szerinti államban valósulnak meg.”

( 55 ) Az egyezmény rendszerében közös kockázatnak minősül, hogy a szerződés megkötését követően olyan külföldi elem merül fel, amely kihat a joghatóságra. Azokban a kapcsolatokban azonban, ahol nincs gyengébb fél, a felperesnek több „támadási fóruma” van, ami a II. cím 4. szakasza esetén nem áll fenn. Az e szakasz hatálya alá tartozó eladó vagy szolgáltató mint felperes csak a fogyasztó lakóhelye szerinti állam bíróságaihoz fordulhat. A 17. cikk (3) bekezdése nem biztosít számára egyéb lehetőségeket: csak a fogyasztó jelenlegi lakóhelye szerinti joghatóságot változtatja meg a szerződéskötéskori lakóhely szerinti joghatóságra.

( 56 ) Ami magában foglalja azt, hogy a megállapodás megfelel az érvényességéhez e tekintetben is szükséges feltételeknek. A felek természetesen eltérő hatályt biztosíthatnak a kikötésnek a később létrejött nemzetközi jelleg miatt. Nem valószínű, hogy ezt a jogvita felmerülése előtt tennék: az eladó vagy szolgáltató gyakran csak ekkor szerez tudomást a fogyasztó lakóhelyének áthelyezéséről. Ebben az esetben nem a (3) bekezdést, hanem az 17. cikk (1) bekezdését kell alkalmazni.

( 57 ) Ez a Jenard‑jelentésből is kitűnik, 152. o. A feltevés a fogyasztó lakóhelyének változása volt. Valójában a kikötés csökkenti ez utóbbinak a felperesként fennálló lehetőségeit is.

( 58 ) A Schlosser‑jelentés 161a. pontja kizárólag a megállapodás formai követelményeire utal, amelyeknek a 17. cikkben (a második Luganói Egyezmény 23. cikkében) foglalt formai követelményeknek kell lenniük. A további feltételeket annak az államnak a fogyasztóvédelmi jogszabályai határozzák meg, amelynek joga a megállapodás érvényességére alkalmazandó.

( 59 ) Az a feltétel, hogy a szerződés az eladó vagy szolgáltató nemzetközi tevékenysége körébe tartozik, a 15. cikk (1) bekezdése c) pontjának szövegszerű követelménye, amely az előreláthatóságot szolgálja (Hobohm ítélet, 39. pont).

( 60 ) 2013. október 17‑iEmrek ítélet (C‑218/12, EU:C:2013:666). Ebben az esetben a fogyasztó nem az eladó honlapján keresztül, hanem saját ismerősei révén szerzett tudomást az eladó tevékenységéről. A Bíróság követte a kérdést előterjesztő bíróságot, és elfogadta, hogy az eladónak vagy szolgáltatónak az volt a szándéka, hogy a weboldalon keresztül a saját országától eltérő országbeli fogyasztókat célozzon meg.

( 61 ) Hobohm ítélet, 39. és 40. pont, valamint a rendelkező rész.

Top