1.

A földgáz egyenlő versenyfeltételek melletti, hátrányos megkülönböztetéstől mentes értékesítését lehetővé tevő és harmadik felek számára a földgázrendszerhez gazdaságilag észszerű és hatékony hozzáférést biztosító hatékony belső piac biztosítása érdekében olyan szabályozást kell‑e a tagállamoknak elfogadniuk, amely bármely végső felhasználó számára lehetővé teszi, hogy kiválaszthassa, milyen típusú rendszerhez – szállítási rendszerhez vagy elosztórendszerhez – csatlakozik? Kizárólag nem háztartási végső felhasználó csatlakozhat‑e a földgázszállítási rendszerhez? Összeegyeztethető‑e a 2009/73 irányelvvel ( 2 ) az olyan nemzeti szabályozás, amely lehetővé teszi a végső felhasználók szállítási hálózathoz történő csatlakozását?

2.

Lényegében ezek a Satversmes tiesa (alkotmánybíróság, Lettország) által előterjesztett, a jelen eljárás tárgyát képező előzetes döntéshozatal iránti kérelemben feltett kérdések, amelyek lehetővé teszik a Bíróság számára, hogy a 2009/73 irányelvre tekintettel alaposabban megvizsgálja a földgázszállítási és földgázelosztó rendszer témakörét, különösen pedig a végső felhasználók földgázszállítási rendszerhez történő közvetlen csatlakozásának lehetőségét.

3.

A jelen indítványban szemléltetem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy a 2009/73 irányelv kizárólag a harmadik feleknek a földgázszállítási és földgázelosztó rendszerhez való hozzáférését illetően ír elő kötelezettségeket a tagállamok számára, és meghagyja számukra azt a lehetőséget, hogy – a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének tiszteletben tartásával és a hálózat biztonságához és műszaki jellemzőihez hasonló objektív szempontok alapján – a felhasználókat egy adott rendszertípus felé irányítsák.

4.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 2. cikkének (2) bekezdése így rendelkezik:

„(2)   Ha egy meghatározott területen a Szerződések a tagállamokkal megosztott hatáskört ruháznak az Unióra, e területen mind az Unió, mind pedig a tagállamok alkothatnak és elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. A tagállamok e hatáskörüket csak olyan mértékben gyakorolhatják, amilyen mértékben az Unió hatáskörét nem gyakorolta. A tagállamok olyan mértékben gyakorolhatják újra a hatáskörüket, amilyen mértékben az Unió úgy határozott, hogy lemond hatáskörének gyakorlásáról.”

5.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 4. cikke (2) bekezdésének a) és i) pontja kimondja:

„(2)   Az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörök a következő fő területeken alkalmazandók:

[…]

[…].”

6.

A 2009/73/EK irányelv (1), (3), (6), (8) és (48) preambulumbekezdése értelmében:

7.

A 2009/73 irányelv 2. cikke értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában következő fogalommeghatározások alkalmazandók:

[…]

[…]

[…]

[…]”.

8.

A 2009/73 irányelvnek „A szállítási rendszerek és a szállításirendszer‑üzemeltetők szétválasztása” címet viselő 9. cikke értelmében:

„A tagállamok 2012. március 3‑tól biztosítják, hogy:

[…]

(8)   Amennyiben 2009. szeptember 3‑án a szállítási rendszer egy vertikálisan integrált vállalkozás része, a tagállam dönthet úgy, hogy nem alkalmazza az (1) bekezdést. Ilyen esetben az érintett tagállam:

9.

Ezen irányelvnek „A tárolási létesítmények, az LNG‑újragázosító létesítmények és ipari felhasználók szállítási hálózatra való csatlakozását érintő döntéshozatali hatáskörök” címet viselő 23. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A szállításirendszer‑üzemeltetők kötelesek átlátható és hatékony eljárásokat és díjakat meghatározni és közzétenni a földgáztárolóknak, LNG újragázosítási létesítményeknek és ipari felhasználóknak a szállítási rendszerhez való megkülönböztetésmentes csatlakoztatása tekintetében. Ezeket az eljárásokat a szabályozó hatóságnak jóvá kell hagynia.

(2)   A szállításirendszer‑üzemeltetők nem jogosultak arra, hogy egy új földgáztároló, LNG újragázosítási létesítmény vagy ipari felhasználó csatlakoztatását a rendelkezésre álló hálózati kapacitások esetleges jövőbeni korlátaira vagy a szükséges kapacitásnöveléshez kapcsolódó járulékos költségekre hivatkozva visszautasítsák. A szállításirendszer‑üzemeltető köteles elegendő belépő és kilépő kapacitást biztosítani az új csatlakozáshoz.”

10.

Ugyanezen irányelv „Harmadik fél hozzáférése” címet viselő 32. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok olyan rendszert hoznak létre, amelyben harmadik felek szállító‑ és elosztóhálózathoz, valamint az LNG‑létesítményekhez való hozzáférését nyilvános, minden feljogosított felhasználóra, beleértve az ellátó vállalkozásokat is, vonatkozó díjak alapján teszik lehetővé, objektív kritériumok alapján, a rendszerhasználók közötti megkülönböztetés nélkül. A tagállamok biztosítják, hogy ezeket a díjakat vagy a díjak számításához alkalmazott módszereket a 39. cikk (1) bekezdésében említett szabályozó hatóság azok 41. cikkel összhangban történő hatálybalépésüket megelőzően jóváhagyja, és hogy ezeket a díjakat, és – amennyiben csak a módszerek kerültek jóváhagyásra – a módszereket hatálybalépésük előtt közzétegyék.”

11.

Az Enerģētikas likums (az energiáról szóló, 1998. szeptember 3‑i 273/275. sz. törvény) 841. cikkének (1) bekezdése.

12.

A „Latvijas Gāze” AS (a továbbiakban: az alapügy felperese) vertikálisan integrált társaság, amely Lettországban földgázszállítással, ‑elosztással, ‑értékesítéssel, ‑beszerzéssel és ‑tárolással foglalkozik.

13.

A földgázpiac lettországi liberalizációjának folyamatát megelőzően, azaz 2017. április 3‑ig az alapügy felperese volt az egyetlen földgáztársaság a lett piacon.

14.

Ezt követően az alapügy felpereséből kiválással létrejött a Conexus Baltic Grid részvénytársaság, amelyre többek között a földgázszállítás országos infrastruktúráját, valamint az egyetlen földgázszállítási rendszert ruházták át. Az alapügy felperese nem részvényes e részvénytársaságban.

15.

Az alapeljárás felperesétől elkülönült leányvállalatként létrejött a Gaso részvénytársaság, amely – engedély alapján – földgázelosztási szolgáltatást nyújt Lettország területén. Az alapeljárás felperese e társaság egyedüli részvényese és az említett engedély alapján a Gaso részvénytársaság a földgázelosztó rendszer egyetlen üzemeltetője Lettországban, amely a szállítási rendszerből a végső fogyasztókig történő földgázellátást biztosítja.

16.

A lett jogban az Enerģētikas likums (az energiáról szóló törvény) 841. cikkének (1) bekezdését többek között a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/55/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2009/73 irányelv rendelkezéseinek végrehajtásához szükséges 2016. évi módosításokkal iktatták be e törvénybe.

17.

Az említett lett jogszabályi rendelkezés előírja, hogy a közszolgáltatási szabályozó hatóság (a továbbiakban: lett szabályozó hatóság), vagyis a 2009/73 irányelv értelmében vett lett szabályozó hatóság hagyja jóvá a földgázszállító rendszer és a földgázelosztó rendszer csatlakozására vonatkozóan e földgázszállítási és földgázelosztó rendszer üzemeltetője által megállapított szabályokat.

18.

2019. április 18‑án a lett szabályozó hatóság elfogadta az 1/7. sz. határozatot, ( 3 ) amelyben többek között előírta, hogy bármely földgázfelhasználó csatlakozhat a földgázszállítási rendszerhez, az elosztórendszer‑üzemeltető közreműködése nélkül.

19.

Az alapeljárás felperese szerint a lett szabályozó hatóság nem jogosult olyan határozat elfogadására, amely lehetővé tenné, hogy a földgáz bármely végső felhasználója lekapcsolódjon a földgázelosztó rendszertől és közvetlenül a földgázszállítási rendszerhez kapcsolódjon. Azt állítja, hogy a végső felhasználónak az elosztórendszer üzemeltetője által üzemeltetett földgázelosztó hálózaton keresztül kell csatlakoznia a földgázhálózathoz.

20.

Ezzel szemben a lett szabályozó hatóság úgy véli, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a felhasználók létesítményeinek a földgázszállítási rendszerhez történő, hátrányos megkülönböztetéstől mentes csatlakozását. A lett szabályozó hatóság álláspontja szerint sem a nemzeti szabályok, sem a 2009/73 irányelv nem biztosítja a földgázfelhasználók földgázszállítási rendszerhez történő közvetlen csatlakozáshoz való jogának korlátozhatóságát.

21.

Az alapeljárás felperese a lehetséges pénzügyi veszteségek és az engedélyből eredő jogok állítólagos megsértése miatt alkotmányjogi panaszt terjesztett a Satversmes tiesa (alkotmánybíróság) elé, és egyrészt arra hivatkozott, hogy az 1/7. sz. határozat ellentétes a Lett Köztársaság alkotmányával és az Enerģētikas likums‑szal (energiáról szóló törvény), másrészt pedig, hogy az Enerģētikas likums (energiáról szóló törvény) 841. cikkének (1) bekezdése ellentétes az alkotmánnyal. Az alapeljárás felperese ugyanebben a panaszban az uniós energiajogi rendelkezések megsértésére is hivatkozott.

22.

Ilyen körülmények között a Satversmes tiesa (alkotmánybíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

23.

A villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2009/72 irányelv és a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2009/73 irányelv az úgynevezett harmadik energiaügyi csomag részét képezi, és közös céljuk hatékony belső piacnak – az Európai Unión belül a villamos energia és földgáz egyenlő versenyfeltételek mellett történő, hátrányos megkülönböztetéstől és korlátozástól mentes értékesítésének lehetővé tétele, valamint a villamosenergia‑ és földgázhálózathoz gazdaságilag indokolt és hatékony hozzáférés biztosítása érdekében történő – létrehozása.

24.

A földgáz belső piacát a villamos energia piacához hasonlóan szervezték meg, következésképpen e két irányelv releváns rendelkezéseinek tartalma hasonló. Álláspontom szerint ezért a Bíróságnak a villamos energiáról szóló 2009/72 irányelv értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata – amennyiben az hasonló tartalmú rendelkezéseket értelmez – alkalmazható a 2009/73 irányelv rendelkezéseinek értelmezésére, tehát a földgázpiacra is.

25.

A 2009/73 irányelv (1), (3), (6) és (8) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az Európai Unióban a földgáz belső piacának az a célja, hogy az Európai Unió valamennyi fogyasztója, azaz a polgárok vagy a vállalkozások számára valós választási lehetőséget teremtsen.

26.

E tekintetben úgy vélem, hogy előzetesen tisztázni kell az Uniós fogyasztó „választási lehetősége” kifejezés terjedelmét, ami hasznosnak fog bizonyulni az alábbi elemzés szempontjából. Egyrészt az irányelv a földgázrendszerhez való általános „hozzáférési” jogról rendelkezik, amely alatt a földgázellátáshoz való jog értendő, beleértve a szolgáltatás minőségét, folyamatosságát és költségeit. Másrészt az irányelv biztosítja a rendszerhez történő fizikai csatlakozásra utaló, műszaki értelemben vett „csatlakozást”. ( 4 )

27.

Ebben az összefüggésben a fogyasztók – polgárok vagy vállalkozások – a földgázrendszerhez való hozzáférés jogát olyan szolgáltatón keresztül gyakorolják, amelyet szabadon kell tudniuk megválasztani. E célból a szolgáltatók részére is lehetővé kell tenni, hogy szabadon hozzáférhessenek a földgázrendszerhez. ( 5 )

28.

Azzal, hogy fenntartom magamnak azt a jogot, hogy e kérdést az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata keretében részletesebben elemezzem, ebből az következik, hogy a „hozzáférési jog” nem vág teljes egészében egybe a „csatlakozási joggal”: az előző – az irányelvben előírt eltérések kivételével – nem tűr korlátokat, és az az Európai Unió valamennyi fogyasztóját teljeskörűen és kizárólagos jelleggel illeti meg; az utóbbit – mivel az a rendszerhez való csatlakozás műszaki módszerére vonatkozik – az uniós jog és a tagállamok joga precízen szabályozza, és e szabályozás, természetesen az uniós jog általános elveinek tiszteletben tartása mellett, az egyes tagállamokban fennálló műszaki és energiapolitikai helyzetektől függően változhat.

29.

A 2009/73 irányelv hatálybalépését megelőzően a tagállamokban nem létezett sem a hálózathoz való hátrányos megkülönböztetéstől mentes hozzáférést biztosító szabályozás, sem pedig a nemzeti szabályozó hatóságok általi bizonyos mértékű ellenőrzés.

30.

A 2009/73 irányelv hatálybalépése óta az uniós jog – bár az alábbiak szerint a tagállamokra hagyja a különböző modellek közötti választást – előírja számukra a szállítási rendszerek és elosztórendszerek, valamint a termelési és ellátási tevékenységek szétválasztását. Ha a szállítási rendszerek és az elosztórendszerek nem különülnek el ténylegesen a termelési és ellátási tevékenységektől, az a rendszer üzemeltetése terén a hátrányos megkülönböztetés kockázatával jár.

31.

Hátrányos megkülönböztetés például akkor fordulhat elő, ha vertikálisan integrált gazdasági szereplő földgáztermelési vagy ‑ellátási tevékenységeket végez, ugyanakkor földgázszállítási és földgázelosztó rendszert is üzemeltet. Ilyen esetben előfordulhat, hogy a vertikálisan integrált gazdasági szereplőnek nem fűződik érdeke ahhoz, hogy biztosítsa a földgáztermelés‑ és ellátás piacán a potenciális versenytársak számára az általa üzemeltetett földgázszállítási és földgázelosztó rendszerekhez való hozzáférést.

32.

Ez oly módon nehezíti meg a Szerződések által biztosított szabadságok gyakorlását, hogy nem teszi lehetővé valamennyi fogyasztó számára a szolgáltató szabad megválasztását, illetve azt, hogy a szolgáltatók szabadon láthassák el felhasználóikat.

33.

Ebben az összefüggésben a 2009/73 irányelv célja a földgázfelhasználók számára a földgázrendszerhez való hozzáférés jogának biztosítása, meghagyva a tagállamok számára annak lehetőségét, hogy eldöntsék, milyen típusú rendszeren történik majd a csatlakozás.

34.

A földgázpiaci irányelv új rendelkezései a földgázszállítás (transmission), valamint a földgáztermelés és ‑ellátás (supply) szerkezeti szétválasztását vezették be. E rendelkezések célja – a fentieknek megfelelően – az összeférhetetlenség megszüntetése, és annak biztosítása, hogy a földgázszállításirendszer‑üzemeltető (transmission system operator, TSO) függetlenül hozza meg döntéseit, és ne különböztesse meg hátrányosan a hálózat felhasználóit. ( 6 )

35.

A 2009/73 irányelv 9. cikke értelmében a tagállamok (a termelési és ellátási struktúrák tekintetében) a szállítási rendszerek és a szállításirendszer‑üzemeltetők szétválasztásának három modellje közül választhatnak:

36.

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem jelöli meg kifejezetten, hogy Lettország melyik modellt választotta.

37.

Mindazonáltal a rendelkezésemre álló információkból ( 10 ) úgy tűnik, hogy Lettország az első modellt, azaz a tulajdonjog szétválasztását választotta. Az Európai Bizottság már a 2018. július 25‑i„Latvia – Certifications of JSC Conexus Baltic Grid” ( 11 ) címet viselő véleményében jelezte, hogy a Conexus kérelmet nyújtott be a tulajdonjogi szétválasztás modelljének tanúsíttatása iránt. ( 12 )

38.

E modell elfogadása révén valamennyi vállalkozás, amely egy szállítási rendszer tulajdonosa, szállításirendszer‑üzemeltetőként tevékenykedik. Következésképpen egyidejűleg nem gyakorolhat irányítást vagy bármilyen szavazati jogot a termelési vagy ellátási tevékenységek tekintetében. Természetesen maga a vállalkozás nem gyakorolhat irányítást a termelési vagy ellátási tevékenységek felett és ezzel egyidejűleg nem gyakorolhat irányítást vagy bármilyen szavazati jogot a szállításirendszer‑üzemeltető felett. ( 13 )

39.

A lett kormány és az Európai Bizottság – e vélemény visszhangjának ismertetése során – megerősíti, hogy a lett szabályozó hatóság olyan határozatot fogadott el, amelyben megállapítja, hogy teljesültek a Conexus Baltic Grid tulajdonjogi szétválasztás alapján történő tanúsításának feltételei. ( 14 )

40.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések a következőképpen foglalhatók össze: a kérdést előterjesztő bíróság először is arra kíván választ kapni, hogy a 2009/73 irányelv 23. cikkét és 32. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azok az 1/7. sz. határozathoz hasonló olyan nemzeti szabályozást írnak elő, amely egyrészt lehetővé teszi bármely végső felhasználó számára annak kiválasztását, hogy milyen típusú rendszerhez – szállító‑ vagy elosztórendszerhez – csatlakozik, másrészt pedig arra kötelezi a rendszerüzemeltetőt, hogy bármely felhasználót csatlakoztassa a szóban forgó rendszerhez (első kérdés). Másodszor, úgy kell‑e értelmezni a 2009/73 irányelv 23. cikkét, hogy a nemzeti szabályozásnak kizárólag a felhasználók bizonyos kategóriái vonatkozásában kell lehetővé tennie a földgázszállítási rendszerhez való csatlakozást (második és harmadik kérdés)? Harmadszor, az első kérdésre adott nemleges válasz esetére a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy úgy kell‑e értelmezni ezen irányelv 2. cikkének 3. pontját és 23. cikkét, hogy azokkal ellentétes az ilyen nemzeti szabályozás (negyedik kérdés).

41.

Összefoglalva: a 2009/73 irányelv 2. cikkének 3. pontjában szereplő fogalommeghatározás szerint a „szállítás” a földgáz hálózaton, nem az elsődlegesen a helyi földgázelosztás keretében használt nagynyomású vezetékeken történő szállítása a felhasználókhoz történő eljuttatás céljából, kivéve a gázszolgáltatást.

42.

Ezzel szemben a 2009/73 irányelv 23. cikke az ipari felhasználók szállítási rendszerhez való csatlakozásának szabályozása keretében előírja, hogy a szállításirendszer‑üzemeltetők nem jogosultak arra, hogy egy új ipari felhasználó csatlakoztatását a rendelkezésre álló hálózati kapacitások esetleges jövőbeni korlátaira vagy a szükséges kapacitásnöveléshez kapcsolódó járulékos költségekre hivatkozva visszautasítsák.

43.

Végezetül, a 2009/73 irányelv 32. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a tagállamok olyan rendszert hoznak létre, amelyben harmadik felek szállító‑ és elosztóhálózathoz való hozzáférését nyilvános, minden feljogosított felhasználóra, beleértve az ellátó vállalkozásokat is, vonatkozó díjak alapján teszik lehetővé, objektív kritériumok alapján, a rendszerhasználók közötti megkülönböztetés nélkül.

44.

Elöljáróban megjegyzendő, hogy – amint azt az alapügy felperese, a lett szabályozó hatóság, a Bizottság, a finn és a lengyel kormány jelezte ( 15 ) – az, hogy a 2009/73 irányelv IV. fejezete a „Független szállításirendszer‑üzemeltető” címet viseli, elegendő annak megállapításához, hogy az e fejezetben szereplő 23. cikk rendelkezései kizárólag abban az esetben alkalmazhatók, ha valamely tagállam a harmadik szétválasztási modellt, azaz a független szállításirendszer‑üzemeltető modelljét választotta.

45.

Ezt az értelmezést megerősíti a 2009/73 irányelv (16) preambulumbekezdése, amelynek értelmében a független rendszerüzemeltetői (második modell) vagy független szállításirendszer‑üzemeltetői megoldások (harmadik modell) teljes körű eredményességét „meghatározott kiegészítő szabályokkal” kell biztosítani. Ez utóbbi szabályokat a IV. fejezet rendelkezéseire történő kifejezett utalás révén a 2009/73 irányelv 9. cikke (8) bekezdésének b) pontja jelöli meg. Ez a megközelítés az első szétválasztási modell jellegét tükrözi, amely a szállítási tevékenységek, valamint a termelési vagy ellátási tevékenységek szerkezeti szétválasztásának előírása révén a másik két szétválasztási modellhez képest kevesebb ellenőrzést igényel és kevesebb terhet ró a szállításirendszer‑üzemeltetőre, valamint a nemzeti szabályozó hatóságokra.

46.

Ezenfelül a Bíróságnak már módjában állt megállapítani, hogy a „meghatározott kiegészítő szabályok” nem alkalmazandók abban az esetben, ha a tagállam az első szétválasztási modellt választja. ( 16 )

47.

Ezenfelül – amint azt a Bizottság az értelmező megjegyzésében ( 17 ) megállapítja –, ha a tagállam egy meghatározott szétválasztási modellt választott, a kiválasztott modell valamennyi feltételének teljesülnie kell. A különböző modellek kritériumai nem vegyíthetők olyan új szétválasztási modell létrehozása céljából, amelyről az irányelv nem rendelkezik. Az egyetlen kivételt a 9. cikk (9) bekezdése írja elő, amely akként rendelkezik, hogy a tagállam kizárólag abban az esetben dönthet úgy, hogy nem alkalmazza a 9. cikk (1) bekezdését (első szétválasztási modellt), ha a szállítási rendszer egy vertikálisan integrált vállalkozás része, és olyan szabályok vannak életben, amelyek a IV. fejezet (17–23. cikk) harmadik szétválasztási modellre alkalmazandó rendelkezéseinél nagyobb tényleges függetlenséget biztosítanak a szállításirendszer‑üzemeltető számára.

48.

A fenti megfontolások összességére tekintettel úgy vélem, hogy helyes az eljárásba beavatkozó felek többsége (az alapeljárás felperese, a lett szabályozó hatóság, a Bizottság, a finn és a lengyel kormány) észrevételeiben szereplő azon értelmezés, amely szerint a 23. cikk nem alkalmazható az alapügyben szóban forgó helyzetre, mivel Lettország az első szétválasztási modellt választotta, amelyre kizárólag a 2009/73 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének rendelkezései alkalmazandók.

49.

Mindenesetre számomra hasznosnak tűnik a szóban forgó rendelkezések, köztük a 23. cikk értelmezése, amennyiben úgy érzékelem, hogy a jogvita felei e tekintetben eltérő álláspontot képviselnek.

50.

Egyrészt az alapeljárás felperese szerint az uniós jogalkotó előírta, hogy valamely földgázfelhasználónak joga van a hálózathoz hozzáférni, de semmi esetre sem kívánta lehetővé tenni a végső fogyasztó számára, hogy maga válassza meg a földgázhálózathoz való csatlakozás típusát, megkerülve így a földgázelosztó rendszert és annak üzemeltetőjét. Arra az esetre azonban, ha az elosztórendszer üzemeltetője műszaki vagy más okból vagy bármely más objektív indokból nem képes földgázelosztási szolgáltatásokat nyújtani, valamely tagállam nemzeti szabályozása akként is rendelkezhet, hogy a felhasználók közvetlenül csatlakozhatnak a szállításirendszer‑üzemeltetőhöz.

51.

A 2009/73 irányelv 23. cikke tehát kizárólag a földgázfelhasználók meghatározott csoportjára, az „új ipari felhasználókra”, vagyis az olyan ipari felhasználókra alkalmazandó, amelyek korábban nem csatlakoztak a földgázellátó hálózat egészéhez, a szállítási rendszerhez vagy az elosztó hálózathoz.

52.

A lengyel kormány és a Bizottság úgy véli, hogy a tagállamok nem kötelesek bármely felhasználó számára hozzáférést biztosítani. Főszabály szerint azonban nem tiltott a tagállamok számára olyan nemzeti rendelkezések elfogadása, amelyek lehetővé teszik a végső felhasználók számára, hogy objektív szempontok – például a csatlakozási kapacitás – alapján csatlakozzanak a szállítási vagy elosztó hálózatokhoz. A szállítási rendszerhez való csatlakozás lehetőségének a felhasználók meghatározott kategóriáira történő korlátozása nem ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmának követelményével, mivel ezt az eltérést objektív műszaki biztonsági előírások igazolják.

53.

Ebben az értelemben a lett szabályozó hatóság emlékeztet arra, hogy a végső felhasználó által a szállítási rendszerhez történő csatlakozás érdekében viselendő csatlakozási költségek jelentősen meghaladhatják az elosztó hálózathoz való csatlakozás érdekében viselendő költségeket. Ennélfogva nem indokolt korlátozni a végső felhasználók, például a háztartási felhasználók szállítási hálózathoz való csatlakozását, mivel a csatlakozás költségei aránytalanok e végső felhasználók számára a csatlakozásból származó előnyökhöz képest. Másképpen fogalmazva: előfordulhat, hogy a végső felhasználónak nincs oka arra, hogy csatlakozzon a szállítási rendszerhez, ha az elosztórendszer elegendő mennyiséget és nyomást tud biztosítani számára a földgázból, egyébiránt jelentősen alacsonyabb költségek mellett.

54.

A lett szabályozó hatóság a Bizottsággal egyetértésben úgy véli, hogy a gázvezetékhálózat műszaki jellemzői, valamint a szállítási és elosztó hálózatok biztonságos működési feltételei olyan objektív szempontok, amelyeket figyelembe kell venni a felhasználók meghatározott típusú hálózatok felé irányítása során.

55.

Egyébiránt a lett kormány előadja, hogy a 2009/73 irányelv 23. cikke akként rendelkezik, hogy a földgázfelhasználók nemcsak az elosztórendszeren, hanem a földgázszállítási hálózaton keresztül is jogosultak földgázellátásban részesülni. Következésképpen a földgázfelhasználóinak kategóriákba sorolása ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az irányelvben kinyilvánított elvével.

56.

A nemzeti bíróság az első kérdésével arra vár választ, hogy a 2009/73 irányelv 23. cikkét és 32. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a tagállamoknak olyan jogi szabályozást kell elfogadniuk, amely szerint egyfelől bármely végső felhasználó kiválaszthatja, hogy milyen típusú rendszerhez – szállító‑ vagy elosztórendszerhez – csatlakozik, másfelől pedig a rendszerüzemeltető köteles számára megengedni a kiválasztott rendszerhez történő csatlakozást.

57.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés megválaszolása céljából vissza kell térni a hozzáférés és a csatlakozás közötti különbségre, amelyre már a 2009/73 irányelv céljaira vonatkozó bekezdésben is utaltam. Ez a különbségtétel ugyanis hasznos lehet egyrészt a harmadik felek hozzáférése 2009/73 irányelv 32. cikkének (1) bekezdésében elismert elve terjedelmének, másrészt pedig az ipari felhasználók 2009/73 irányelv 23. cikke szerinti szállítási hálózathoz való csatlakozásának megértéséhez.

58.

A fentieknek megfelelően a „hozzáférés” a földgázrendszer használatának jogát jelenti. Ezzel szemben a „csatlakozás” a hálózathoz való fizikai csatlakozásnak felel meg.

59.

Ezt az értelmezést ítélkezési gyakorlatában a Bíróság is megerősíti, amelynek a Sabatauskas ítéletben ( 18 ) alkalma nyílt állást foglalni a harmadik felek villamos energia belső piacához való hozzáférésének elvéről.

60.

A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a 2003/54 irányelv 20. cikkét ( 19 ) úgy kell értelmezni, hogy az a harmadik feleknek csak a villamos energia átviteli és elosztó hálózatokhoz való hozzáférése, és nem az azokhoz való csatlakozása tekintetében ír elő kötelezettségeket a tagállamok számára, és nem írja elő, hogy a tagállamok által létrehozandó hálózati hozzáférési rendszereknek lehetővé kell tenniük a feljogosított fogyasztó számára, hogy szabadon megválaszthassa azt a típusú hálózatot, amelyhez csatlakozni kíván. Így a Bíróság – bár elismerte, hogy a tagállamok mérlegelési mozgásterükben a hálózat felhasználóit valamely meghatározott típusú hálózat felé irányíthatják – hangsúlyozta, hogy ezt hátrányos megkülönböztetéstől mentesen és objektív megfontolások alapján kell tenniük.

61.

Mivel a földgáz belső piaca a villamosenergia‑piachoz hasonlóan van megszervezve és a 2009/73 irányelv 32. cikke (1) bekezdésének szövege lényegében megegyezik a 2003/54 irányelv 20. cikkének (1) bekezdésével, arra a következtetésre lehet jutni, hogy a 2009/73 irányelv 32. cikkének (1) bekezdése a harmadik feleknek csak a villamosenergia‑szállítási rendszerekhez és ‑elosztó rendszerekhez való hozzáférése, és nem az azokhoz való csatlakozása tekintetében ír elő kötelezettségeket a tagállamok számára, és nem írja elő, hogy a tagállamok által létrehozandó hálózati hozzáférési rendszereknek lehetővé kell tenniük a végső felhasználó számára, hogy szabadon megválaszthassa azt a típusú hálózatot, amelyhez csatlakozni kíván. A lényeg az, hogy a tagállamok a felhasználó egy adott hálózattípus felé irányításával kapcsolatos mérlegelési mozgásterüket hátrányos megkülönböztetéstől mentesen és objektív megfontolások szerint gyakorolják.

62.

Azt, hogy az uniós jogalkotó a tagállamok kötelezettségeit kizárólag a harmadik felek hozzáférését illetően kívánta meghatározni, a csatlakozást illetően viszont nem, a 2009/73 irányelv 35. és 36. cikkének tartalma is megerősíti; e cikkek rendelkezései tételesen rögzítik azokat az eseteket, amelyekben a földgázvállalkozások megtagadhatják a harmadik felek rendszerhez való hozzáférését.

63.

Az irányelv ugyanis két érdek – a hálózathoz való szabad hozzáférés elismeréséhez és a hatékony energiapolitika folytatásához fűződő érdek – között próbál egyensúlyt teremteni. Egyik oldalon tehát a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének harmadik felek hozzáférését illetően teljes körű szükségszerű érvényesítése, a másik oldalon pedig bizonyos esetekben – például új infrastruktúra létesítése esetén – a szóban forgó elv alóli kivételek előírásának szükségessége helyezkedik el.

64.

A földgázágazatban a harmadik felek hozzáférésének elve mögött az az elgondolás húzódik meg, amely szerint a potenciális versenytársak számára lehetővé kell tenni, hogy hozzáférjenek a fő hálózatokhoz, amennyiben nincs észszerű alternatíva. Ez az elv nemcsak a meglévő infrastruktúrára, hanem az új infrastruktúrára is vonatkozik. Ezen elv szigorú alkalmazása azonban torzulásokhoz vezethet: az új infrastruktúra építése – különösen a földgázágazatban – jelentős költségekkel jár, és a befektetők biztosítékot követelnek az általuk nyújtott finanszírozások megtérülését illetően. Így inkább olyan szerződéseket kötnek, amelyek hosszútávú kizárólagos használatról rendelkeznek, ami jelentős bevételeket biztosít számukra. E kizárólagossági szerződések negatív hatása a potenciális versenytársak piachoz való hozzáférésének kizárása, így a rendes verseny torzulásának kockázata. Ha azonban a harmadik felek hozzáférése szabadságának elve túl szigorúan lenne alkalmazandó még új infrastruktúra kiépítése esetén is, ez visszatarthatná a befektetőket az ilyen projektek finanszírozásától; ily módon a földgázhálózat kapacitása nem növekedne, és fennállna annak kockázata, hogy hosszú távon az ágazat egésze károsodik. ( 20 )

65.

E megfontolások tükrében nyilvánvalónak tűnik, hogy a harmadik felek szállítási rendszerekhez és elosztórendszerekhez való hozzáférése rendszerének létrehozását illetően a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve nem abszolút elv. Hasonlóképpen, a szállítási rendszerhez való korlátlan csatlakozás hátrányos következményekkel járhat az energiapiacokra nézve, végső soron pedig kárt okozhat a fogyasztóknak.

66.

Ahogyan az a Sabatauskas ügyre vonatkozó indítványból ( 21 ) kitűnik, nem zárható ki, hogy valamely felhasználó közvetlenül kapcsolódjon a szállítási rendszerhez. Ezt a lehetőséget azonban a beszerzés volumenéhez vagy jellemzőihez hasonló objektív kritériumoknak kell korlátozniuk.

67.

Közérdeken alapuló indokok szólnak az ilyen korlát bevezetése mellett: a kisfogyasztók szállítási hálózathoz való csatlakozásának megakadályozása a szállítási hálózat és az elosztóhálózat működése optimalizálásának szükségességével igazolható. Jelentős számú kisfogyasztónak a szállítási hálózathoz való csatlakozása a kiadási pontok megsokszorozódása révén negatívan hathat a hálózat működésének biztonságára és megbízhatóságára. Ezzel szemben az ilyen korlátozás következtében csökkenne a szállítási hálózat kiadási pontjainak száma és fokozódna a meglévő elosztó infrastruktúrák használata.

68.

Másrészt előfordulhat, hogy az elosztórendszerek nem rendelkeznek elegendő műszaki kapacitással ahhoz, hogy kielégítsék a közvetlenül a szállítási hálózathoz csatlakozást igénylő nagy felhasználók jelentős mennyiségű földgáz iránti keresletét.

69.

Mindazonáltal megalapozatlannak tűnnek az alapügy felperesének azon aggályai, amelyek szerint a nemzeti szabályozás lehetővé teszi, hogy bármely felhasználó közvetlenül csatlakozzon a földgázszállítási rendszerhez. Ahogyan azt a Bizottság kiemeli, ( 22 ) az 1/7. sz. határozatban előírt műszaki követelmények figyelembevétele esetén a szállítási hálózathoz való csatlakozás valójában csak a végső felhasználók egy korlátozott kategóriája esetében megvalósítható.

70.

Minden esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a szállítási hálózathoz való közvetlen csatlakozás jogát korlátozni kell‑e az energiapolitikával vagy a biztonsággal összefüggő okokból (a hálózat használatának optimalizálása érdekében), műszaki okokból (különösen a gáznyomáshoz kapcsolódó megkötésekre figyelemmel) és a hálózat hatékonyságához kapcsolódó okok miatt. ( 23 )

71.

E csatlakozási szabályok elősegítik a versenyt a földgázellátás piacán, mivel lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy kapacitásuk, szükségleteik és kötöttségeik alapján válasszák meg a csatlakozás típusát. A hálózatüzemeltetőket tehát arra ösztönzik, hogy javítsák a hatékonyságot, és növeljék a létesítményeik teljesítményét annak érdekében, hogy szolgáltatásaikat vonzóbbá tegyék a felhasználók számára.

72.

Ennélfogva a kérdést előterjesztő bíróság részére azt a választ kell adni, hogy a 2009/73 irányelv 23. cikkét és 32. cikkének (1) bekezdését nem úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok kötelesek olyan szabályozást elfogadni, amely szerint bármely végső felhasználó kiválaszthatja, hogy mely típusú rendszerhez, vagyis a szállítási rendszerhez vagy az elosztórendszerhez csatlakozik.

73.

A 2009/73 irányelv 32. cikkének (1) bekezdése ugyanis a harmadik feleknek a földgázellátó rendszerhez való hozzáférését, nem pedig a csatlakozását illetően ír elő kötelezettségeket a tagállamokra nézve, és a tagállamok továbbra is mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a tekintetben, hogy a rendszer felhasználóit egyik vagy másik rendszertípus felé irányítják, míg az ipari felhasználóknak a földgázszállítási rendszerhez való csatlakozásával kapcsolatban ezen irányelv 23. cikke által a tagállamokra rótt kötelezettségek kizárólag azokra az esetekre vonatkoznak, amelyekben a nemzeti szabályozás egy meghatározott típusú végső felhasználót a földgázszállítási rendszer felé irányított.

74.

A kérdést előterjesztő bíróság a második és harmadik kérdésével arra kíván választ kapni, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2009/73 irányelv 23. cikkét, hogy a tagállamoknak olyan jogi szabályozást kell elfogadniuk, amelynek értelmében a földgázszállítási rendszerhez történő csatlakozás csak a nem háztartási végső felhasználók számára megengedett. Közelebbről: a nemzeti bíróság a második kérdésében a nem háztartási végső fogyasztó fogalma alatt az „ipari felhasználó” fogalmát érti. A kérdést előterjesztő bíróság a harmadik kérdésében nem háztartási végső felhasználónak az „új […] ipari felhasználót”, vagyis az olyan ipari felhasználót tekinti, amely korábban nem csatlakozott a szállítási rendszerhez.

75.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés megválaszolása céljából röviden meg kell vizsgálni, hogyan rendelkezik az irányelv a különféle földgázfelhasználók vonatkozásában.

76.

A 2009/73 irányelv nem határozza meg az „ipari felhasználó” fogalmát, így problematikus egyértelműen megkülönböztetni a szállítási rendszerhez történő csatlakozásra jogosult felhasználók kategóriáját. A 2009/73 irányelv 2. cikkének 24. pontjában megjelölt felhasználói kategóriák ( 24 ) közül az „ipari felhasználók” fogalma a „végső felhasználó” fogalmának feleltethető meg, mivel – amint arra a lengyel kormány rámutatott ( 25 ) – az „ipari felhasználók” fogalma a földgázt fogyasztó személyekre vonatkozhat.

77.

Mindazonáltal, amint azt a Satversmes tiesa (lett alkotmánybíróság) kiemelte, mivel a 2009/73 irányelv 2. cikkének 27. pontjában említett végső felhasználó ( 26 ) háztartási felhasználó és nem háztartási felhasználó egyaránt lehet, az „ipari felhasználó” kizárólag az ezen irányelv 2. cikkének 26. pontja értelmében vett nem háztartási felhasználó, vagyis olyan felhasználó lehet, amely nem háztartási célra szánt földgázt szerez be. Az „új ipari felhasználó” alatt olyan ipari felhasználót kell érteni, amely soha nem csatlakozott a szállítási rendszerhez, és amely e hálózathoz kíván csatlakozni.

78.

A 2009/73 irányelv 23. cikke az ügy szempontjából releváns részében az ipari felhasználók szállítási rendszerhez való csatlakozására vonatkozik. A 23. cikk (1) bekezdése a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét fejezi ki azon ipari felhasználók vonatkozásában, amelyek csatlakozni kívánnak a szállítási rendszerhez. Ezzel szemben a (2) bekezdés arról a két egyedüli esetről rendelkezik, amelyekben az új ipari felhasználó csatlakoztatása nem tagadható meg, nevezetesen egyrészt a rendelkezésre álló hálózati kapacitások esetleges jövőbeni korlátai, másrészt pedig a szükséges kapacitásnöveléshez kapcsolódó járulékos költségek miatt. Ez utóbbi rendelkezésből következik, hogy a szállításirendszer‑üzemeltető minden más esetben megtagadhatja új ipari felhasználónak a földgázszállítási rendszerhez való csatlakoztatását.

79.

Következésképpen úgy lehetne tekinteni, hogy a 2009/73 irányelv 23. cikke értelmében a tagállamok kötelesek olyan szabályozást elfogadni, amely „legalább” a nem háztartási felhasználók (ipari felhasználók) számára lehetővé teszi, hogy közvetlenül csatlakozzanak a földgázszállítási rendszerhez.

80.

Egyébiránt az új ipari felhasználóknak a szállítási hálózathoz való csatlakozása főszabály szerint lehetséges, máskülönben – e lehetőség puszta kizárása esetén – a 23. cikk (2) bekezdésében biztosított védelem elvesztené lényegét.

81.

Az irányelv ebben az értelemben nem kötelezheti a tagállamokat olyan szabályozás elfogadására, amely kizárólag nem háztartási végső felhasználó (úgynevezett ipari felhasználó) számára biztosítja a csatlakozás lehetőségét, mivel e szabályozás ellentétes lenne a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az irányelvben kinyilvánított elvével. Ebből a szempontból ugyanis nem korlátozott új ipari felhasználónak a szállítási rendszerhez való csatlakozása, miközben az elosztórendszerhez korábban már csatlakozó, de a szállítási rendszerhez csatlakozni kívánó ipari felhasználóra korlátozás vonatkozik.

82.

Ezenkívül – amint azt korábban kifejtettem – a szállítási rendszerhez való csatlakozás joga mind az ipari felhasználók, mind pedig az új ipari felhasználók vonatkozásában korlátozható műszaki és biztonsági okokból, így a tagállamok ezen objektív kritériumok figyelembevételével engedélyezhetik vagy megtagadhatják a csatlakoztatást.

83.

Végezetül meg kell említeni a lengyel kormány által előadott értelmezést, amely szerint ezen irányelv 23. cikkének valójában nem célja a szállítási hálózathoz esetlegesen csatlakozó szervezetek számának korlátozása.

84.

E megfontolások tükrében a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/73 irányelv 23. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok nem kötelesek olyan szabályokat elfogadni, amelyek alapján a földgázszállítási rendszerhez kizárólag az „új ipari felhasználóként” vagy egyszerűen „ipari felhasználóként” értendő végső felhasználó csatlakozhat. A 2009/73 irányelv ugyanis egyrészt nem szabályozza az „ipari felhasználók” vagy „új ipari felhasználók” kategóriájának meghatározására vonatkozó kritériumokat, másrészt pedig – ahogyan az az általános elemzésből kitűnik, és ahogyan azt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésre adott válasz majd megerősíti – főszabály szerint és bizonyos feltételek mellett nem ellentétes az olyan tagállami szabályozással, amelynek értelmében a földgázszállítás magában foglalja a végső felhasználó bármely kategóriájának (tehát nem csak a kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott „ipari felhasználónak” vagy „új ipari felhasználónak”) földgázellátási rendszerébe történő közvetlen földgázszállítást.

85.

A kérdést előterjesztő bíróság a negyedik kérdésével arra vár választ a Bíróságtól, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2009/73 irányelv 2. cikkének 3. pontját és 23. cikkét, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami jogi szabályozás, amely szerint a földgázszállítás magában foglalja a földgáznak közvetlenül a végső felhasználó földgázellátó rendszerébe történő szállítását.

86.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett negyedik kérdés megválaszolása céljából hasznos különbséget tenni a földgáz szállításának, elosztásának és ellátásának eltérő fogalma között.

87.

A 2009/73 irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében „szállítás” a földgáz hálózaton, túlnyomórészt nagynyomású csővezetéken, de nem termelési csővezeték‑hálózaton és nem az elsődlegesen a helyi földgázelosztás keretében használt nagynyomású vezetékeken történő szállítása a felhasználókhoz történő eljuttatás céljából, kivéve a gázszolgáltatást; a 2. cikk 5. pontjában szereplő fogalommeghatározás szerint az „elosztás” a földgáz helyi, illetve regionális csővezeték‑hálózatokon keresztül a felhasználókhoz történő szállítása, kivéve az ellátást; végezetül, a 2. cikk 7. pontja értelmében az „ellátás” a földgáz – beleértve a cseppfolyósított földgázt is – értékesítése a felhasználóknak, beleértve a viszonteladást is.

88.

A szóban forgó rendelkezések olvasata alapján önmagában a „szállítás” fogalommeghatározásának szövegéből nem lehet arra következtetni, hogy végső felhasználó nem csatlakoztatható a szállítási hálózathoz, mivel e fogalommeghatározás magában foglalja „a földgáznak a felhasználókhoz történő eljuttatás céljából való szállítását”. A 2009/73 irányelv 2. cikkének 24. pontja értelmében „felhasználó” alatt a „végső felhasználó” is értendő. A fenti elemzésemnek megfelelően a „végső felhasználó” fogalma magában foglalja az ipari felhasználókat, amelyek a 2009/73 irányelv 23. cikke értelmében hátrányos megkülönböztetéstől mentesen csatlakozhatnak a szállítási rendszerhez.

89.

Ezen értelmezés helytállóságát megerősíti a Bíróságnak a villamos energiára vonatkozó ítélkezési gyakorlata. ( 27 ) A 2003/54 irányelv ugyanis a villamos energia „szállításának” a földgáz „szállításáéhoz” hasonló fogalmát tartalmazta. Ezt a fogalommeghatározást módosítás nélkül vette át a 2009/72 irányelv 2. cikkének 3. pontja, amely akként rendelkezik, hogy „szállítás”„villamos energia szállítása igen nagy feszültségű és nagyfeszültségű, összekapcsolt rendszereken a végső fogyasztókhoz vagy az elosztókhoz való eljuttatás céljából, nem beleértve az ellátást”. Amennyiben tehát a Bíróság a Sabatauskas ítéletben elismerte a végső felhasználók villamosenergia‑szállítási rendszerhez való csatlakozásának lehetőségét, ezt a lehetőséget a földgázszállítás területén is el kell ismerni.

90.

Emlékeztetni kell arra, hogy a Sabatauskas ügyben a nemzeti szabályozás bizonyos feltételek mellett arra „kötelezte” a felhasználókat, hogy csatlakozzanak a szállítási rendszerhez. A jelen ügyben viszont a nemzeti szabályozás főszabály szerint bármely felhasználó számára „lehetővé teszi” a szállítási rendszerhez való csatlakozást. Ennélfogva célszerű lenne, ha a lett szabályozás részletesen rendelkezne azokról az objektív és megkülönböztetéstől mentes kritériumokról, amelyek lehetővé teszik a szállítási rendszerhez való csatlakozást. Egyébiránt a tagállamok energiapolitikai döntésként írhatnák elő olyan objektív feltételek fennállását, amelyek bármely végső felhasználó számára lehetővé teszik a szállítási hálózathoz való csatlakozást.

91.

Ezenkívül már volt alkalmam megjegyezni az Elektrorazpredelenie Yug ügyre vonatkozó indítványban – és a Bíróság ezt az álláspontot az ítéletben megerősítette –, hogy a „szállítási” és az „elosztási” tevékenységek közötti különbségtétel egyik szempontja az, hogy a villamos energiát a felhasználók mely kategóriája részére továbbítják (tehát szállítják). ( 28 ) A „szállítás” 2009/72 irányelv 2. cikkének 3. pontjában szereplő hasonló meghatározása alapján tehát nem kétséges, hogy a „szállítás” fogalma magában foglalja a földgáznak a végső felhasználóhoz történő szállítását is.

92.

Végül azt az értelmezést, amely szerint a földgázszállítás fogalma magában foglalja a földgáznak közvetlenül a végső felhasználó földgázellátási rendszerébe történő szállítását, megerősíti az a körülmény, hogy a 2009/73 irányelv szabályozza a szállításirendszer‑üzemeltetőknek a felhasználók – köztük a végső felhasználó – felé fennálló kötelezettségeit. Ennek hiányában e kötelezettségek kizárólag az elosztórendszer‑üzemeltetőket érintenék.

93.

Ahogyan azt a lengyel kormány kiemelte, ( 29 ) a földgázszállító hálózatokhoz való hozzáférés feltételeiről szóló 2010/685 határozattal ( 30 ) módosított 715/2009 rendelet akként rendelkezik, hogy azok a kiadási pontok, amelyekhez egyedi végső felhasználó csatlakozik, nem minősülnek olyan releváns pontoknak, amelyeket a szállításirendszer‑üzemeltetőnek tiszteletben kell tartania az átláthatósági követelmények szempontjából (e rendelet első melléklete 3.2.1. pontjának a) alpontja). Mindazonáltal az üzemeltetőnek közzé kell tennie a szállítási rendszerhez csatlakozó egyedi végső felhasználókra vonatkozó információkat (e rendelet első melléklete 3.2.2. pontja).

94.

E kötelezettségek megerősítik azt az értelmezést, amely szerint a szállítás fogalma nem zárja ki annak lehetőségét, hogy valamely végső felhasználó a szállítási hálózathoz csatlakozzon.

95.

Ezen okok összessége miatt a kérdést előterjesztő bíróság részére azt a választ kell adni, hogy a 2009/73 irányelv 2. cikkének 3. pontjával és 23. cikkével sem ellentétes az a tagállami szabályozás, amely szerint a földgázszállítás magában foglalja a földgáznak közvetlenül a végső felhasználó földgázellátó rendszerébe történő szállítását.

96.

A fenti megfontolások tükrében azt javaslom, hogy a Bíróság a Satversmes tiesa (alkotmánybíróság, Lettország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a következőképpen válaszolja meg: