–

a Törvényszék Hivatalához 2019. április 10‑én benyújtott keresetlevélre,

–

a Bizottság által a Törvényszék eljárási szabályzatának 130. cikke alapján a Törvényszék Hivatalához 2019. június 26‑án benyújtott külön beadványban felhozott elfogadhatatlansági kifogásra,

–

a felperes által e kifogásra vonatkozóan 2019. augusztus 20‑án benyújtott észrevételekre,

–

az elfogadhatatlansági kifogásnak az ügy érdemével való egyesítéséről szóló 2020. február 13‑i végzésre,

1

Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes Uzina Metalurgica Moldoveneasca OAO az egyes acéltermékek behozatalára vonatkozó végleges védintézkedések bevezetéséről szóló, 2019. január 31‑i (EU) 2019/159 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2019. L 31., 27. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet) rá vonatkozó részében történő megsemmisítését kéri.

2

A moldovai transznisztriai régióban székhellyel rendelkező felperes a megtámadott rendelet alapján elrendelt védintézkedések tárgyát képező acéltermékek két kategóriáját állítja elő: a 13. termékkategóriát (betonacélrúd) és a 16. termékkategóriát (ötvözetlen és más ötvözött hengerhuzal).

3

2016. április 28‑án az Európai Unió acéliparának helyzetére tekintettel az Európai Bizottság elfogadta az egyes harmadik országokból származó egyes vas‑ és acéltermékek behozatalára vonatkozó előzetes uniós felügyelet bevezetéséről szóló (EU) 2016/670 végrehajtási rendeletet (HL 2016. L 115., 37. o.; helyesbítés: HL 2016. L 116., 40. o.).

4

2018. március 23‑án az Amerikai Egyesült Államok a Trade Expansion Act (a kereskedelem kiterjesztéséről szóló törvény) 232. szakasza (a továbbiakban: 232. szakasz) alapján behozatali vámot vezetett be.

5

2018. március 26‑án a felügyeleti intézkedések bevezetését követően gyűjtött statisztikai adatokra tekintettel a Bizottság védintézkedési vizsgálatot indított az acéltermékek több kategóriája helyzetének vizsgálata érdekében.

6

Mivel az adatok elemzése alapján ideiglenesen azt a következtetést vonta le, hogy az uniós acélipart komoly károkozás fenyegeti a 26 termékkategória közül 23 esetében, amelyek tekintetében a vizsgálat eredményeként megállapítást nyert a behozatal növekedése, a Bizottság elfogadta az egyes acéltermékek behozatalára vonatkozó ideiglenes védintézkedések bevezetéséről szóló, 2018. július 17‑i (EU) 2018/1013 végrehajtási rendeletet (HL 2018. L 181., 39. o.; a továbbiakban: ideiglenes rendelet).

7

2019. január 31‑én, mivel úgy ítélte meg, hogy az uniós acélipar helyzete az acéltermékek 26 kategóriája vonatkozásában komoly károkozással fenyeget, a Bizottság elfogadta a megtámadott rendeletet, amely hároméves időtartamra végleges védintézkedéseket vezetett be, amelyek kategóriánkénti egyedi vámkontingensek formáját öltötték, amelyek mennyiségi felső határát a 2015–2017‑es időszakban az érintett országokból érkező behozatal átlagos mennyiségét 5%‑kal meghaladó szinten határozták meg annak biztosítása érdekében, hogy a hagyományos kereskedelmi forgalom fennmaradjon, és a meglévő felhasználó‑ és importálóipar kellő mértékű támogatásban részesüljön.

8

Az ideiglenes védintézkedések keretében fennálló helyzettel ellentétben a megtámadott rendelet országspecifikus kontingenseket állapított meg a jelentős beszállítói érdekeltséggel rendelkező országok (vagyis az érintett termékkategória behozatalának több mint 5%‑át kitevő országok) tekintetében. Az Unió területére exportáló többi ország számára „maradvány‑vámkontingenst” állapítottak meg. A Bizottság megítélése szerint továbbá lehetővé kellett tenni, hogy amikor a beszállító országok kimerítik saját vámkontingensüket, hozzáférhessenek a maradvány‑vámkontingenshez a hagyományos kereskedelmi forgalom fennmaradásának biztosítása és annak elkerülése érdekében, hogy a maradvány‑vámkontingensek bizonyos részei esetleg kihasználatlanok maradjanak.

9

Így a jelentős beszállítói érdekeltséggel rendelkező exportáló országoknak – például a 13. és a 16. termékkategória tekintetében Moldovának – elvileg lehetőségük van arra, hogy két különböző rendszer keretében működjenek. Először a 2015 és 2017 közötti hagyományos kereskedelmi forgalmukat 5%‑kal meghaladó országspecifikus mennyiség alatt folytathatják kereskedelmi tevékenységüket, és másodszor, ezen országspecifikus mennyiségi felső határ elérését követően továbbra is exportálhatnak az Unióba, feltéve hogy nem lépik túl az erga omnes maradványkontingens felső határát. A 25%‑os, kontingensen kívüli vám csak e két felső határ elérését követően válik alkalmazandóvá ezekre a behozatalokra.

10

A Bizottság szerint egyrészt a jelen ügyben hozott intézkedések arra irányulnak, hogy lehetővé tegyék, hogy a hagyományos kereskedelmi forgalom elkerülje a további védelmet annak érdekében, hogy az uniós piacon megfelelő legyen a kínálat és a verseny, másrészt pedig a vámkontingensek szintjei oly módon kerültek meghatározásra, hogy megakadályozzák a kereskedelem 232. szakasz alapján elfogadott intézkedések keretében történő eltérülését, amely kedvezőtlen hatást gyakorolhat az uniós gazdasági ágazatra. Így a kontingensen kívüli vám főszabály szerint csak akkor alkalmazandó, ha az Amerikai Egyesült Államok által elfogadott intézkedések miatti kereskedelem‑eltérülés következtében a komoly károkozással fenyegető helyzet komoly károkozás jellemezte helyzetté alakul. E tekintetben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a megtámadott rendelet IV.1. mellékletében felsorolt országspecifikus vámkontingensek oly módon kerültek megállapításra, hogy minimálisra csökkentsék a védintézkedéseknek a többek között Moldovából érkező rendes kereskedelmi forgalomra gyakorolt hatását.

11

A megtámadott rendelet 2019. február 2‑i hatálybalépésétől 2021. június 30‑ig az intézkedéseket rendszeresen felül kellett vizsgálni, valamint a mennyiségi küszöbértékek fokozatos emelése céljából rendszeres időközönként és fokozatosan liberalizálni kellett annak érdekében, hogy az uniós gazdasági ágazat alkalmazkodni tudjon.

12

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

13

A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

14

A Bizottság külön beadványban vitatta a kereset elfogadhatóságát amiatt, hogy a felperes nem felel meg sem az eljáráshoz fűződő érdekre, sem a kereshetőségi jogra vonatkozó feltételeknek.

15

Elöljáróban a felperes úgy véli, hogy az elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani, mivel azt az eljárási szabályzat 81. cikkében előírt határidő lejártát követően nyújtották be.

16

A felperes szerint az elfogadhatatlansági kifogás benyújtására nyitva álló határidő tiszteletben tartása érdekében a Bizottságnak legkésőbb 2019. június 25‑én be kellett volna nyújtania a kérelmét. Márpedig a felperes rámutat, hogy az elfogadhatatlansági kifogást 2019. június 26‑án nyújtották be.

17

A felperes érvét el kell utasítani, mivel az a jelen eljárásra alkalmazandó határidők számítására vonatkozó szabályok téves értelmezésén alapul.

18

Az eljárási szabályzat 130. cikkének (1) bekezdése értelmében ugyanis az arra irányuló kérelmet, hogy a Törvényszék döntsön a kereset elfogadhatatlansága tárgyában, az ugyanezen szabályzat 81. cikkében előírt határidőn belül, azaz a keresetlevél kézbesítését követő két hónapon belül kell benyújtani.

19

Ezenkívül az eljárási szabályzat 58. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a hónapokban megállapított határidő annak a napnak az elteltével jár le, amelyik az utolsó hónapban ugyanazt a számot viseli, mint az a nap, amelyen a határidő kezdetére okot adó cselekmény végrehajtásra került. Ezen túlmenően ugyanezen szabályzat 60. cikkéből következik, hogy az eljárási határidők a távolságra tekintettel tíznapos átalány‑határidővel meghosszabbodnak.

20

A jelen ügyben, amint az az iratokból kitűnik, a Bizottság 2019. április 16‑án vette kézhez a keresetlevelet. Így az eljárási szabályzat 58. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében az ugyanezen szabályzat 81. cikkében előírt két hónapos határidő 2019. június 16‑ig tartott. Ez a határidő, amely az eljárási szabályzat 60. cikke értelmében a távolságra tekintettel járó tíznapos határidővel meghosszabbodik, 2019. június 26‑án járt le.

21

Következésképpen a Bizottság által a Törvényszék Hivatalához 2019. június 26‑án benyújtott elfogadhatatlansági kifogás nem elkésett.

22

Először is a Bizottság vitatja a felperes eljáráshoz fűződő érdekének fennállását azon az alapon, hogy a felperes nem a megtámadott rendelet hatálya alá tartozó területen folytatja tevékenységét.

23

A Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott rendelet semmilyen kötelező erővel nem bír Moldovában a felperes mindennapi műveleteire vagy tevékenységeire nézve. Úgy véli ugyanis, hogy mivel a felperes csak az Unió területén kívül letelepedett gyártó, a megtámadott rendelet nem terjed ki a tevékenységeire, mivel annak hatálya a vámunió területére korlátozódik.

24

A felperes vitatja a Bizottság érveit.

25

E tekintetben ezen érv elutasításához elegendő megjegyezni, hogy a tárgyaláson a Bizottság elismerte, hogy az eljárás írásbeli szakaszában benyújtott dokumentumokból kitűnik, hogy a felperes tevékenységei magukban foglalják az érintett termékek bizonyos kategóriáit az Unióba exportálóként folytatott tevékenységeket is.

26

Másodszor a Bizottság úgy véli, hogy amennyiben a felperes pernyertes lenne, abból nem származhat személyes előnye, mivel a megtámadott rendelet megsemmisítése nem vezethet az általa hivatkozott kár megszüntetéséhez. E tekintetben a Bizottság a felperes tekintetében vitatja a létrejött és fennálló érdek meglétét, mivel a megtámadott rendelet nem akadályozza az érintett termék Moldovából az Unióba történő kivitelét.

27

Érvelésének alátámasztására a Bizottság először is emlékeztet arra, hogy a 25%‑os, kontingensen kívüli vám csak akkor alkalmazandó, ha az országonkénti vámkontingens és a maradványkontingens egyaránt kimerült. Másrészt pontosítja, hogy a kereset benyújtásának időpontjában a megtámadott rendelettel a 13. és a 16. termékkategória tekintetében Moldovára vonatkozóan bevezetett kontingensek mennyiségi összetevője még nem merült ki. Következésképpen a felperesnek semmilyen előnye nem származhat a megtámadott rendelet megsemmisítéséből, mivel az még nem váltott ki joghatásokat vele szemben.

28

Ezt követően a Bizottság hozzáteszi, hogy az, hogy a felperes az eljáráshoz fűződő érdek bizonyítása érdekében a kontingensen kívüli vám kivetésének puszta lehetőségére hivatkozik, spekulatív érvnek minősül. E tekintetben a Bizottság hangsúlyozza, hogy a megtámadott rendeletben előírt mennyiségi korlátok felülvizsgálata miatt még nem bizonyos, hogy ez a lehetőség bekövetkezik, jóllehet ez az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt feltétel abban az esetben, ha a felperes által hivatkozott érdek jövőbeli jogi helyzetre vonatkozik.

29

Végül a Bizottság úgy véli, hogy a vonatkozó ítélkezési gyakorlat ahhoz a következtetéshez vezet, hogy a megtámadott rendeletből eredő személyes jogkövetkezmény csak azon szervezetek tekintetében állapítható meg, amelyek a megtámadott rendeletet végrehajtó végrehajtási intézkedések hatálya alá tartoznak, vagyis a szóban forgó termék Unióban letelepedett importőrei tekintetében, amelyek részére valamely tagállam hatóságai a 25%‑os, kontingensen kívüli vámot alkalmazó vámszámlát bocsátanak ki. Ennélfogva az érintett termék Unióba történő behozatalakor a kontingensen kívüli vámot nem a felperesnek kellene megfizetnie.

30

Következésképpen a Bizottság arra a következtetésre jut, hogy amennyiben a felperes pernyertes lenne, ez nem jelenthetne a megtámadott rendelet – ezen jogi aktusban meghatározott mennyiségi korlát kimerülését követően felmerülő – jogkövetkezményeinek kiküszöbölésében megnyilvánuló előnyt.

31

A felperes vitatja a Bizottság érveit.

32

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljáráshoz fűződő érdek minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltételének minősül. A természetes vagy jogi személy által benyújtott megsemmisítés iránti kereset csak akkor fogadható el, ha a felperesnek érdeke fűződik a megtámadott aktus megsemmisítéséhez. A felperes eljáráshoz fűződő érdeke azt feltételezi, hogy a megtámadott jogi aktus megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, hogy a kereset ezért – eredményét tekintve – az azt indító fél javára szolgálhat, valamint hogy az utóbbi igazolja az említett aktus megsemmisítéséhez fűződő, létrejött és fennálló érdekét (lásd: 2015. november 12‑iHSH Investment Holdings Coinvest‑C és HSH Investment Holdings FSO kontra Bizottság ítélet, T‑499/12, EU:T:2015:840, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Márpedig a megtámadott rendelet által létrehozott mechanizmusból kitűnik, hogy a felperes termékeinek az Unióba történő kivitelére alkalmazandó jogi szabályozás kevésbé kedvező, mint a felperesre az e rendelet elfogadását megelőzően alkalmazott jogi szabályozás.

34

Így a fentiekre tekintettel, és anélkül, hogy határozni kellene a jogvita felei által a kontingensek kimerülésével kapcsolatban előterjesztett számadatok bizonyító erejével kapcsolatban, el kell ismerni, hogy a megtámadott rendeletnek a felperesre nézve kedvező határozattal történő részleges megsemmisítése önmagában jogi következményekkel járhat, és – eredményét tekintve – a felperes javára szolgálhat, akinek ennélfogva érdeke fűződik az eljáráshoz.

35

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése két olyan esetet szabályoz, amelyben kereshetőségi jog illeti meg a természetes vagy jogi személyeket annak érdekében, hogy keresetet indítsanak olyan jogi aktusok ellen, amelyeknek nem címzettjei. Egyrészt ilyen kereset csak azzal a feltétellel indítható, hogy e jogi aktus e személyt közvetlenül és személyében érinti. Másrészt az ilyen személy keresetet indíthat végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó, rendeleti jellegű jogi aktussal szemben, amennyiben az őt közvetlenül érinti (lásd: 2019. május 16‑iPebagua kontra Bizottság ítélet, C‑204/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:425, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. július 11‑iAir France kontra Bizottság ítélet, T‑894/16, EU:T:2019:508, 24. pont).

36

A jelen ügyben a felperes lényegében úgy véli, hogy a megtámadott rendelet őt közvetlenül és személyében érinti, mivel az érintett termék egyetlen moldovai exportáló gyártójaként természetesen azon kereskedők szűk csoportjához tartozik, akiket a megtámadott rendelet elfogadásának időpontjában azonosítottak vagy akik azonosíthatók voltak.

37

A Bizottság szerint a felperest a megtámadott rendelet sem közvetlenül, sem személyében nem érinti, következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján nem indíthat keresetet e rendelet megsemmisítése iránt.

38

Az a feltétel, amely szerint a kereset tárgyát képező intézkedésnek közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, két együttes feltétel teljesülését követeli meg, nevezetesen először is azt, hogy a vitatott intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon e személy jogi helyzetére, másodszor pedig azt, hogy ne hagyjon semmiféle mérlegelési jogkört az intézkedés végrehajtására kötelezett címzettek számára, mert a végrehajtása tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, kizárólag az uniós szabályozás alapján történik (lásd: 2020. december 3‑iChangmao Biochemical Engineering kontra Distillerie Bonollo és társai ítélet, C‑461/18 P, EU:C:2020:979, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A Bizottság azt állítja, hogy a jelen ügyben a felperes helyzete nem felel meg a közvetlen érintettségre vonatkozó feltételeknek.

40

Elsősorban annak bizonyítása érdekében, hogy a megtámadott rendelet nem gyakorol hatást a felperes jogi helyzetére, a Bizottság négy érvre támaszkodik: először, hacsak és ameddig a megtámadott rendelet kontingens összetevője ki nem merül és a kontingensen kívüli vám nem kerül bevezetésre, e rendeletből semmilyen joghatás nem származhat. Másodszor, még ha e rendelet puszta létezéséből következne is ilyen joghatás, a felperes jogilag nem érintett, mivel ez a jogi aktus Moldovában nem, hanem kizárólag az Unióban vált ki joghatást. Harmadszor, a megtámadott rendeletből eredő joghatások kizárólag e rendeletnek a tagállamok vámhatóságai általi végrehajtásából eredhetnek, és így csak a vámtartozás szintjéről tájékoztatott importőr szintjén keletkeznek. Negyedszer és mindenesetre a felperes a vizsgálat alatt nem exportálta ténylegesen az érintett termékkategóriákat, hanem egyszerűen e termékek gyártójaként járt el, ami kizárja a közvetlen jogi érintettséget.

41

Másodsorban, a végrehajtási intézkedések fennállásának bizonyítása érdekében a Bizottság egyrészt azt állítja, hogy nincs jelentősége annak, hogy az említett intézkedések mechanikus jellegűek‑e, másrészt pedig, hogy a közös kereskedelempolitika alkalmazása terén a végrehajtási intézkedések fennállása különös jelentőséggel bír, mivel a megtámadott rendelet hatásai egyedül ezeken az intézkedéseken keresztül valósulnak meg. Hozzáteszi, hogy a természetes vagy jogi személyek ennélfogva az intézkedést megtámadhatják a nemzeti bíróságok előtt.

42

A felperes vitatja a Bizottság érveit.

43

Először is a Bizottságnak a közvetlen érintettség – felperes kizárólag gyártó jellegéből adódó – hiányára vonatkozó érvét a fenti 25. pontban kifejtett megfontolásoknak megfelelően el kell utasítani.

44

A megtámadott rendelet továbbá közvetlen hatást gyakorol a felperes jogi helyzetére. Meghatározza ugyanis a jogi keretet, és azokat a feltételeket, amelyek mellett a felperesnek lehetősége van arra, hogy az Unióba exportáljon, mind a mennyiséget, mind pedig az árakat tekintve, mivel termékeire immár kontingensi rendszer vonatkozik, nem pedig az Unióban történő szabad forgalomba bocsátás, amely nem írja elő sem mennyiségek kiosztását, sem pedig a Bizottság általi engedélyezést. Az ilyen kontingensi rendszerben a felperes arra való lehetősége, hogy a vámmentes kontingenst használja, attól függ, hogy a Bizottság e kontingensből milyen mennyiséget osztott ki a termékeire.

45

Végül emlékeztetni kell arra egyrészről, hogy a végrehajtási intézkedéseket maga után nem vonó aktus követelménye nem tévesztendő össze a közvetlen érintettség feltételével (lásd ebben az értelemben: 2013. december 4‑iForgital Italy kontra Tanács végzés, T‑438/10, nem tették közzé, EU:T:2013:648, 54. pont), és másrészről, hogy a közvetlen érintettség elemzése keretében a végrehajtási intézkedések puszta létezése nem elegendő ezen érintettség kizárásához, mivel a releváns jogi kritérium a szóban forgó jogi aktus végrehajtásával megbízott címzetteket megillető mérlegelési jogkör hiánya (lásd ebben az értelemben: 2015. január 14‑iSolarWorld és társai kontra Bizottság végzés, T‑507/13, EU:T:2015:23, 40. pont).

46

A jelen ügyben a megtámadott rendelet a védintézkedések végrehajtása keretében semmiféle mérlegelési jogkört nem hagy a tagállami illetékes hatóságok számára (lásd analógia útján: 2020. december 3‑iChangmao Biochemical Engineering kontra Distillerie Bonollo és társai ítélet, C‑461/18 P, EU:C:2020:979, 59. pont; 2014. december 12‑iCrown Equipment [Suzhou] és Crown Gabelstapler kontra Tanács ítélet, T‑643/11, nem tették közzé, EU:T:2014:1076, 28. pont), mivel az illetékes hatóságok a vámkontingensek kimerülését követően kötelesek 25%‑os mértékű kiegészítő vámot alkalmazni (lásd az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. november 24‑i (EU) 2015/2447 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2015. L 343., 558. o.; helyesbítések: HL 2016. L 87., 35. o.; HL 2017. L 101., 195. o.; HL 2018. L 157., 27. o.; HL 2019. L 181., 124. o.] 49–54. cikkét, valamint a megtámadott rendelet 1. és 3. cikkét).

47

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperest a megtámadott rendelet közvetlenül érinti.

48

Mivel a közvetlen érintettség és a személyében való érintettség feltételeinek egyszerre kell teljesülniük (2013. október 3‑iInuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 76. pont), a felperest a megtámadott rendelet által személyében érintettnek is kell tekinteni ahhoz, hogy a keresete elfogadható legyen.

49

A Bizottság azt állítja, hogy a felperes helyzete nem felel meg a személyében való érintettségre vonatkozó feltételeknek.

50

Először is a Bizottság hangsúlyozza egyrészt, hogy a megtámadott rendelet általános hatályú jogi aktus, amely megköveteli, hogy (a tagállamok vámhatóságai által hozott) végrehajtási intézkedések lépjenek hatályba, és amely szinte végtelen számú személyt érint (erga omnes), és másrészt, hogy a megtámadott rendelet azonos módon vonatkozik minden moldovai és uniós személyre, aki az érintett terméket Moldovából vagy Moldován keresztül exportálni vagy importálni kívánja. Következésképpen a Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott rendelet alkalmazására olyan objektíven meghatározott helyzet alapján kerül sor, amely nem foglal magában semmilyen egyénítést lehetővé tévő jellemzőt.

51

Másodszor a Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott rendelet nem hibrid jellegű abban az értelemben, hogy a felperest egyénítő egyedi határozatokat tartalmazna, és ezáltal „csoportot” hozna létre. A Bizottság rámutat, hogy bár ezt a jelleget a dömpingellenes és a szubvencióellenes rendeletek esetében elismerték, ez az elismerés e rendeletek sajátos jellemzőin alapul (vagyis a dömpingellenes vagy kiegyenlítő vámok mértékének minden egyes kereskedő vagy gyártó tekintetében kizárólag a saját egyéni adatai alapján történő, egyedi és személyre szóló meghatározásán), amelyek nem találhatók meg a védintézkedéseket előíró rendeletekben, melyek célja az uniós acélpiacnak a behozatal hirtelen növekedésével szembeni védelme.

52

Harmadszor, a Bizottság úgy véli, hogy a megtámadott rendelet semmiképpen nem „választ ki” egy csoportot, és hogy az említett rendeletet végrehajtó tagállami vámhatóságok sem „választanak ki” ilyen csoportot. Kifejti, hogy az, hogy a megtámadott rendelet bizonyos számú országból származó acéltermékek bizonyos kategóriáit érinti, nem jelent többet, mint az e termékek Unióba történő behozatalára vonatkozó jogszabályi feltételek objektíve meghatározott módon történő megállapítását. Ennélfogva az a kérdés, hogy e rendelet meghatározza‑e többé‑kevésbé pontosan azon gazdasági szereplők számát vagy akár kilétét, akikre az intézkedés vonatkozik, nem módosítja annak formáját, mivel az továbbra is általános hatályú jogi aktus, továbbá semmi esetre sem egyéníti ezt a „csoportot”. Ugyanis minden olyan személy, aki kész és képes az érintett termék Moldovából történő kivitelére, bármikor csatlakozhat a 13. és a 16. termékkategória exportőrei és kereskedői „csoportjához”, és ezt az uniós importőrök oldalán is megteheti.

53

A Bizottság úgy véli, hogy ezt az értékelést megerősíti az a tény, hogy e jogi aktust nem lehet egy adott személyt vagy személyek valamely egyénített csoportját érintő részében részlegesen megsemmisíteni, mivel a védintézkedés az összes országból, nem pedig bizonyos vállalkozásoktól vagy országokból származó behozatal alapján alkalmazandó.

54

Negyedszer, a Bizottság szerint, még ha létezne is egyfajta Moldovára jellemző „csoport”, semmi nem utal arra, hogy a felperes az említett „csoport” egészének érdekeit képviseli. Ebben az összefüggésben a Bizottság nemcsak azt vitatja, hogy a felperes exportáló gyártó, hanem azt is, hogy – amint azt a felperes állítja – a megtámadott rendeletben szereplő, a Moldovából származó behozatalra történő valamennyi hivatkozás de facto a felperesre való hivatkozást jelent.

55

Ötödször, a Bizottság úgy véli, hogy a védintézkedési vizsgálatokra alkalmazandó az az ítélkezési gyakorlat, amely szerint az uniós intézmények által lefolytatott eljárásban való puszta részvétel nem jelenti azt, hogy a részt vevő személyt az eljárás befejezését követően elfogadott jogi aktus érinti. Következésképpen a felperesnek a vizsgálatban való – akár „aktív” – részvétele nem vonja maga után a megtámadott rendelet általi egyénítését. Az érintett gazdasági szereplő egyénítése tehát csak akkor következik be, amikor a tagállami vámhatóságok elfogadják a nemzeti végrehajtási intézkedést, lehetővé téve ezáltal az előbbi számára, hogy az érintett intézkedést az említett tagállamok bíróságai előtt megtámadja.

56

A felperes vitatja a Bizottság érveit.

57

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése csak akkor engedi meg a természetes és jogi személyeknek, hogy eljárást indítsanak valamely általános hatályú jogi aktussal, például rendelettel szemben, ha az – azonkívül, hogy e személyeket közvetlenül érinti – e személyeket sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán érinti, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket (2002. július 25‑iUnión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ítélet, C‑50/00 P, EU:C:2002:462, 36. pont; 2003. április 10‑iBizottság kontra Nederlandse Antillen ítélet, C‑142/00 P, EU:C:2003:217, 65. pont). Másként fogalmazva, a felperes által hivatkozott jogsértéseknek olyan jellegűnek kell lenniük, hogy a felperest a jogi aktus címzettjéhez hasonló módon egyénítsék (lásd ebben az értelemben: 2019. május 8‑iCarvalho és társai kontra Parlament és Tanács végzés, T‑330/18, nem tették közzé, EU:T:2019:324, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

Elsősorban el kell utasítani a Bizottságnak a védintézkedéseket bevezető rendelet jellegére alapított kifogásait.

59

Mindenekelőtt ugyanis az a körülmény, hogy a megtámadott rendelet jellegénél fogva erga omnes hatállyal bír, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ilyen jogi aktus egyes gazdasági szereplőkre egyedileg alkalmazandó intézkedéseket tartalmazzon (lásd ebben az értelemben: 2003. április 30‑iVVG International és társai kontra Bizottság végzés, T‑155/02, EU:T:2003:125, 40–42. pont). Ennélfogva, jóllehet a megtámadott rendelet alkalmazása objektíven meghatározott helyzet alapján történik, a felperes mindazonáltal hivatkozhat olyan körülményekre, amelyek a jogi aktus címzettjéhez hasonló módon egyéníthetik őt.

60

Továbbá az a tény, hogy védintézkedéseket bevezető rendelet esetében hiányzik az a tényező, amely lehetővé tette a dömpingellenes és a szubvencióellenes rendeletek hibrid jellegének elismerését, vagyis a gazdasági szereplők számszerű adatainak felhasználása, amely folytán e gazdasági szereplők egyénítettek, nem teszi lehetővé a felperest a címzetthez hasonló módon egyénítő sajátos jellemzői vagy az őt minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet fennállásának kizárását.

61

E tekintetben el kell utasítani a Bizottság azon érvét, amely szerint a vizsgálatban való részvétel nem jelenti azt, hogy a részt vevő vállalkozást a jogi aktus személyében érinti. Ugyanis, noha a puszta részvétel önmagában véve nem elegendő, ugyanakkor a személyében való érintettség értékelése keretében nem irreleváns (lásd ebben az értelemben: 1996. július 11‑iSinochem Heilongjiang kontra Tanács ítélet, T‑161/94, EU:T:1996:101, 47. és 48. pont). Márpedig a jelen ügyben, amint azt a Bizottság is elismeri, a felperes volt az egyetlen moldovai gyártó, amely a szóban forgó intézkedések bevezetéséhez vezető vizsgálat keretében együttműködött.

62

Végül a Bizottságnak a végrehajtási intézkedések fennállására vonatkozó megállapításait (lásd a fenti 55. pont végét) illetően meg kell jegyezni, hogy valamely felperes személyében való érintettségét a fenti 57. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatban meghatározott kritériumokra tekintettel kell értékelni, és hogy a felperes nem hivatkozik végrehajtási intézkedések fennállására. Következésképpen az említett megállapítások hatástalanok.

63

Másodsorban, ami a számszerű adatok Bizottság általi elemzését illeti, amelynek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nem az érintett termék egyetlen moldovai exportőre, egyrészt meg kell jegyezni, hogy a felperes – anélkül, hogy ezt a Bizottság kifejezetten vitatta volna – hangsúlyozza a 13. és a 16. kategóriától eltérő kategóriákba tartozó acéltermékek Moldovából érkező behozatalának marginális jellegét. Ennélfogva, noha az a tény, hogy ő a védintézkedések hatálya alá tartozó termékek legjelentősebb exportáló gyártója, önmagában nem alkalmas a felperes egyénítésére (lásd ebben az értelemben: 2002. január 17‑iRica Foods kontra Bizottság ítélet, T‑47/00, EU:T:2002:7, 39. pont), ugyanakkor nem irreleváns, amennyiben egy olyan egyéni helyzetet alkotó körülmények összességének részét képezi, amely a felperest a szóban forgó intézkedés tekintetében minden más gazdasági szereplőhöz képest sajátos módon jellemzi (lásd analógia útján: 1991. május 16‑iExtramet Industrie kontra Tanács ítélet, C‑358/89, EU:C:1991:214, 17. pont).

64

Másrészt, ami a számszerű adatok elemzését illeti, amelynek alapján a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes nem a 13. és a 16. termékkategória egyetlen moldovai exportőre, a Bizottságot a tárgyalás során felhívták, hogy nyilatkozzon mind a felperes által az eljárás írásbeli szakaszában benyújtott és az ellenkező bizonyítására irányuló dokumentumokról, mind az általa hivatkozott állítólagos következetlenségekre vonatkozó magyarázatokról. Márpedig, bár a Bizottság fenntartásait fejezhette ki ezen információk hitelességét illetően, elismerte, hogy azokat nem ellenőrizte tovább. Ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a Bizottság nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely ellentétes lenne a felperes által e tekintetben előterjesztett bizonyítékokkal.

65

Harmadsorban, tekintettel a fenti 64. pontban kifejtett, a felperes helyzetére vonatkozó megfontolásokra, el kell utasítani a Bizottság megtámadott rendelet részleges megsemmisítésének lehetetlenségére vonatkozó állítását, mivel az ilyen részleges megsemmisítés lehetséges lenne, amennyiben az a kifejezetten a Moldovából származó, a 13. és a 16. kategóriába tartozó termékek tekintetében megállapított kontingensekre vonatkozna.

66

Negyedsorban, ami a Bizottságnak a zárt csoport fennállásával kapcsolatos kifogását illeti abból adódóan, hogy a megtámadott jogi aktus a Moldovából származó és a védintézkedésekkel érintett kategóriákba tartozó termékeknek az Unió területén letelepedett bármely tényleges vagy potenciális importőrét is érinti, azonosítani kell a valószínűsítő körülmények azon csoportját, amely a felperest a releváns ítélkezési gyakorlat értelmében egyénítheti (lásd ebben az értelemben: 1991. május 16‑iExtramet Industrie kontra Tanács ítélet, C‑358/89, EU:C:1991:214, 17. pont).

67

Ebben az összefüggésben meg kell állapítani először is, hogy a megtámadott rendelet külön kontingenst ír elő a felperes gazdasági tevékenységének körébe tartozó mindkét termékkategória tekintetében, másodszor, hogy a megtámadott rendelet e kontingenseket országonként határozza meg, és közelebbről, ilyen kontingenseket Moldova számára is meghatároz (lásd a megtámadott rendelet IV. mellékletét), harmadszor, a felperes – anélkül, hogy azt a Bizottság érvényesen vitatta volna – okirati bizonyítékokat és számadatokat nyújtott be (az ezen információk megbízhatóságával és koherenciájával kapcsolatos kifogásokra vonatkozó indokolások kíséretében), amelyek annak bizonyítására irányultak, hogy Moldovában ő a 13. és a 16. kategóriába tartozó termékek egyetlen exportáló gyártója, negyedszer, hogy a felperes aktívan részt vett a védintézkedési vizsgálatban, és ötödször, hogy a megtámadott rendelet által használt, Moldovára vonatkozó adatok, noha az Eurostattól származnak, megegyeznek a felperes adataival, mivel a 13. és a 16. kategóriába tartozó termékek egyetlen moldovai exportáló gyártójakénti jogállását érvényesen nem cáfolták.

68

A fentiekre tekintettel úgy tekinthető, hogy a felperes először is egy zárt körhöz tartozik, másodszor, a megtámadott rendeletben azonosítható, harmadszor, részt vett a védintézkedések bevezetését előkészítő vizsgálatban, és negyedszer, az egyetlen olyan gazdasági szereplő, amelynek kereskedelmi adatait a Moldovára vonatkozó vámkontingensek meghatározásához felhasználták.

69

Ennélfogva az ügy tárgyaláson megvitatott irataiból kitűnik, hogy olyan egyéni helyzetet alkotó ténybeli és jogi körülmények összessége áll fenn, amely a felperest a megtámadott rendelet tekintetében minden más gazdasági szereplőhöz képest sajátos módon jellemzi, és amely következésképpen bizonyítja az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében vett személyében való érintettséget.

70

Következésképpen, anélkül hogy szükséges lenne megvizsgálni a felperes által ennek keretében előterjesztett többi érvet, meg kell állapítani, hogy a felperest a megtámadott rendelet személyében érinti.

71

Következésképpen a keresetet elfogadhatónak kell nyilvánítani.

72

A felperes keresete alátámasztására nyolc jogalapot hoz fel.

73

Előzetesen arra hivatkozik, hogy a behozatalra vonatkozó közös szabályokról szóló, 2015. március 11‑i (EU) 2015/478 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2015. L 83., 16. o.; helyesbítés: HL 2015. L 330., 57. o.; a továbbiakban: védintézkedésekről szóló alaprendelet) 16. cikke szerinti, a védintézkedések bevezetésére vonatkozó feltételek tiszteletben tartására vonatkozóan a Bizottság által hozott határozatok jogszerűségét az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) védintézkedésekről szóló megállapodása, valamint a WTO arra vonatkozó ítélkezési gyakorlata alapján kell felülvizsgálni, vagy legalábbis és másodlagosan, hogy e megállapodások és ez az ítélkezési gyakorlat hasznos értelmezési eszközként szolgálhat a védintézkedések bevezetésének igazolása érdekében teljesítendő feltételek és követelmények meghatározása céljából.

74

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a közös kereskedelempolitika és különösen a kereskedelempolitikai védintézkedések területén az Unió intézményei széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan (lásd ebben az értelemben: 2012. július 19‑iTanács kontra Zhejiang Xinan Chemical Industrial Group ítélet, C‑337/09 P, EU:C:2012:471, 106. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2017. április 5‑iChangshu City Standard Parts Factory és Ningbo Jinding Fastener kontra Tanács ítélet, C‑376/15 P és C‑377/15 P, EU:C:2017:269, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75

Ebből következik, hogy ezen intézmények értékelése uniós bíróság általi felülvizsgálatának az eljárási szabályok betartásának, a vitatott módszer végrehajtásához kiválasztott tényadatok tényszerű pontosságának, ezen tényadatok értékelése során a nyilvánvaló hiba kizárásának, illetve a hatáskörrel való visszaélés kizárásának ellenőrzésére kell korlátozódnia (lásd ebben az értelemben: 2017. április 5‑iChangshu City Standard Parts Factory és Ningbo Jinding Fastener kontra Tanács ítélet, C‑376/15 P és C‑377/15 P, EU:C:2017:269, 47. pont).

76

Első jogalapjával a felperes előadja, hogy az Izlandi Köztársaság, a Liechtensteini Hercegség és a Norvég Királyság mint az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamai (a továbbiakban: érintett EGT‑tagállamok) kizárásra kerültek a megtámadott rendelet hatálya alól. Márpedig lényegében úgy véli, hogy a Moldovai Köztársaság az e kizárás igazolására felhozott indokokat illetően hasonló helyzetben van. Következésképpen a Moldovai Köztársasággal szemben ugyanezt a bánásmódot kellett volna alkalmazni.

77

Először is, az EGT‑Megállapodáshoz hasonlóan az egyrészről az Unió, az Európai Atomenergia‑közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodás (HL 2014. L 260., 4. o.) az Unió és a Moldovai Köztársaság közötti szoros gazdasági integrációt vezetett be, különösen az áruk kereskedelme tekintetében, amely áruk között a megtámadott rendelet által érintett termék is szerepel.

78

Másodszor, a moldovai ipar bővülése vagy széttagolódása nem gyakorolhat tényleges hatást az Unióba irányuló behozatal mennyiségére, mivel a felperes az érintett termék egyetlen moldovai exportáló gyártója.

79

Harmadszor, Moldovának az Unióba irányuló teljes behozatalban fennálló részesedése kisebb, mint az érintett EGT‑tagállamoké.

80

Következésképpen az érintett EGT‑tagállamok és Moldova hasonló helyzetben vannak az uniós piaccal való szoros gazdasági integráció, a behozatalra vonatkozó átfogó adatok és a kereskedelem eltérülésének alacsony kockázata tekintetében. Márpedig őket minden objektív igazolás nélkül eltérően kezelték.

81

E tekintetben a felperes hozzáteszi egyrészt, hogy a védintézkedésekről szóló WTO‑megállapodás 2. cikkének (2) bekezdésére tekintettel a védintézkedésekről szóló alaprendelet 15. cikkének (5) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az megköveteli a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a védintézkedési vizsgálatok keretében történő alkalmazását. Másrészt hangsúlyozza, hogy nincs olyan bizonyíték, amely arra engedne következtetni, hogy az érintett EGT‑tagállamok acélpiaca szorosabban integrálódva lenne az uniós piaccal, mint a moldovai piac.

82

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

83

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperes első jogalapja azon az előfeltevésen alapul, amely szerint létezik olyan elv, amely arra kötelezi a Bizottságot, hogy különböző harmadik országokat a védintézkedések alkalmazása szempontjából egyenlő bánásmódban részesítsen. Úgy véli, hogy ez az elv a védintézkedésekről szóló alaprendelet – védintézkedésekről szóló WTO‑megállapodás 2. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett – 15. cikkének (5) bekezdéséből következik, mivel az előbbi rendelkezés az 1994. évi GATT 1. cikkének (1) bekezdésében rögzített legnagyobb kedvezményes elbánás elvét tükrözi. Így a felperes szerint a védintézkedéseket a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének tiszteletben tartásával kell végrehajtani.

84

Márpedig, figyelembe véve a tárgyaláson feltett, az első jogalap tartalmának pontosítására irányuló kérdésre a felperes által adott választ, kitűnik, hogy e jogalap elutasításához valójában nem szükséges a legnagyobb kedvezményes elbánásra vonatkozó rendelkezés megsértéséről határozni, amint azt a felperes állítja. Ezzel szemben meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság azáltal, hogy Moldovára az érintett EGT‑tagállamokkal szemben alkalmazottól eltérő bánásmódot alkalmazott, megsértette‑e a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét mint az uniós jog alapelvét.

85

E tekintetben a beadványokból kitűnik, hogy a felek a helyzetek összehasonlíthatóságának értékelését illetően nem ugyanarra az alapra helyezkednek.

86

A felperes által végzett elemzés ugyanis abból áll, hogy Moldova helyzetét az ideiglenes rendeletben az érintett EGT‑tagállamoknak az ezen intézkedések hatálya alól történő kizárása érdekében említett kritériumok alapján vizsgálja. Így arra a következtetésre jut, hogy az érintett EGT‑tagállamok és Moldova hasonló helyzetben vannak az uniós piaccal való szoros integrációt, a behozatalra vonatkozó átfogó számadatokat és a kereskedelem eltérülésének alacsony kockázatát illetően.

87

Ugyanakkor a felperes azzal, hogy az e kritériumokra korlátozódó összehasonlítást végez el, nem veszi figyelembe, hogy a Bizottság által az ideiglenes rendeletben követett megközelítés mindenekelőtt azon az előfeltevésen alapul, hogy az érintett EGT‑tagállamokról van szó. Az ideiglenes rendelet (80) preambulumbekezdése ugyanis kifejezetten kimondja, hogy „[a]z […] EGT‑megállapodás eredményeként az Unió szoros gazdasági integrációt hozott létre az EGT‑országok piacaival”. Itt ténylegesen „piacokról” van szó, anélkül hogy ez kizárólag az acélpiacra korlátozódna. Ezért téves a Bizottságnak az érintett EGT‑tagállamok kizárását alátámasztó érvelését a szóban forgó megállapodásból eredő összefüggés figyelmen kívül hagyásával értelmezni. A megtámadott rendelet a (193) preambulumbekezdésében – az ideiglenes rendelet (80) preambulumbekezdésére hivatkozással – megerősíti ezt az értelmezést, emlékeztetve arra, hogy e kizárást különösen az EGT‑tagállamok piacának szoros integrációja igazolja.

88

Ez az értékelés ezenkívül a megtámadott rendelet (193) preambulumbekezdésének végén a Botswanára, Dél‑Afrikára, Elefántcsontpartra, Fidzsire, Ghánára, Kamerunra, Lesothóra, Mozambikra, Namíbiára és Szváziföldre vonatkozóan alkalmazott megközelítésre tekintettel is megerősítést nyer. Ezek az országok „a kétoldalú kötelezettségvállalások teljesítése érdekében” szintén ki vannak zárva a megtámadott rendelet hatálya alól. Ugyanakkor nincs minden, az Unióval szembeni kétoldalú „kötelezettségvállalásokkal” rendelkező harmadik állam pusztán emiatt kizárva az említett rendelet hatálya alól.

89

Így, mivel a helyzetek összehasonlíthatóságának figyelembe kell vennie az Unió és az érintett harmadik állam közötti kapcsolatok összefüggését, nem róható fel a Bizottságnak, hogy úgy ítélte meg, hogy Moldova helyzete nem hasonlítható össze az érintett EGT‑tagállamok helyzetével.

90

Márpedig nem fedezhető fel nyilvánvaló értékelési hiba abban a következtetésben, hogy az EGT‑Megállapodás – amely egy régóta fennálló, a piacok közötti folyamatos és mélyreható integrációhoz vezető kapcsolat fennállását mutatja, és amelynek célja, hogy a lehető legteljesebben megvalósítsa az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgását oly módon, hogy az Unió területén megvalósított belső piacot kiterjessze az érintett EGT‑tagállamokra (lásd ebben az értelemben: 2016. november 24‑iSECIL ítélet, C‑464/14, EU:C:2016:896, 125. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) –, illetve az egyrészről az Unió, az Európai Atomenergia‑közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti társulási megállapodás – amellyel egy mélyreható és átfogó szabadkereskedelmi térség került létrehozásra, amely azonban csak 2016 júliusában lépett hatályba – eltér a hatályát, célkitűzéseit és intézményi mechanizmusait illetően.

91

A fentiekre tekintettel az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

92

Második jogalapjával a felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikkét azzal, hogy nem zárta ki a Moldovából (mint fejlődő országból) származó behozatalokat a védintézkedések hatálya alól.

93

A felperes úgy véli, hogy míg a Bizottság az értékelés tárgyát képező érintett terméket úgy határozta meg, hogy azt az érintett 26 termékkategória együttvéve alkotja, a fejlődő országok kizárását megalapozó küszöbértékek elemzését a védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikke által előírtakkal ellentétben minden termékkategória tekintetében külön‑külön végezte el. E rendelkezés ugyanis semmilyen mérlegelési jogkört nem biztosít a Bizottságnak, és így nem teszi lehetővé számára, hogy az érdekeinek megfelelő módon válassza meg az adatok összességét. E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy a Bizottság – állításaival ellentétben – soha nem végzett tényleges termékkategóriánkénti elemzést, mivel ilyen elemzést csak szemléltető jelleggel végezett, nem pedig a behozatali tendenciák és a kár 26 termékkategória mindegyike esetében történő, megindokolt és megfelelő vizsgálata keretében.

94

A felperes hozzáteszi, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikkének általa történő értelmezése összeegyeztethető a védintézkedési vizsgálat és a védintézkedés hatálya közötti párhuzam tiszteletben tartására vonatkozó, a WTO Fellebbezési Testülete által megállapított kötelezettséggel. Márpedig a jelen ügyben megjegyzi, hogy mivel a vizsgálat a 26 termékkategóriára együttvéve vonatkozott, a védintézkedések hatályának a 26 termékkategóriára együttvéve kell kiterjednie. Mivel az említett intézkedések fejlődő országokra történő alkalmazásának mellőzése a védintézkedések hatályának részét képezi, e kizárásnak szintén a vizsgálat hatályán, vagyis a 26 termékkategórián együttvéve kell alapulnia.

95

A felperes arra a következtetésre jut, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikkének nem jogellenes alkalmazása azt eredményezte volna, hogy a Moldovai Köztársaságot valamennyi termékkategória tekintetében kizárták volna a megtámadott rendelettel bevezetett végleges védintézkedések hatálya alól.

96

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

97

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet V. fejezetének általános rendszeréből az következik, hogy a védintézkedéseket arányosan és kivételes jelleggel kell alkalmazni.

98

A védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikke ezen intézkedések alkalmazására vonatkozik. E cikk ugyanis a következőképpen rendelkezik:

„Nem alkalmazható védintézkedés a WTO fejlődő tagországától származó termékre mindaddig, amíg ezen országnak az érintett termék uniós behozatalában levő részesedése nem haladja a meg 3%‑ot, feltéve, hogy a 3%‑nál kevesebb behozatali részesedésű WTO fejlődő tagországok együttesen nem tesznek ki 9%‑nál többet az érintett termék Unióba irányuló összes behozatalából”.

99

A jelen ügyben, noha a védintézkedések előírását lehetővé tevő érdemi követelmények vizsgálata keretében a Bizottság az „érintett terméket” úgy határozta meg, mint amely a 26 termékkategóriát együttvéve foglalja magában, részletesebb elemzést folytatott le az említett intézkedések alkalmazása keretében.

100

Így a fenti 97. pontban felidézett követelménynek megfelelően a Bizottság a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikke alapján megvizsgálta a legmegfelelőbb intézkedéseket, aminek alapján a vámkontingensek meghatározása érdekében minden egyes termékkategóriát elemzett (lásd e tekintetben a megtámadott rendelet (191) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett III.2. mellékletét). Ebben az összefüggésben, amint az a megtámadott rendelet (190) és (191) preambulumbekezdésében szerepel, a Bizottság figyelembe vette a védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikkében szereplő, 3%‑os kritériumot. Ily módon elkerülte, hogy a WTO fejlődő tagországaiból származó behozatalt valamennyi termékkategória tekintetében védintézkedéseknek vessék alá, noha az említett behozatalok valójában csak kisszámú kategóriát érintettek. Az ilyen megközelítés tehát lehetővé teszi a kitűzött célokkal arányos eredmény elérését, ellentétben azzal, amelyet a védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikkének a felperes által támogatott értelmezése eredményezett volna.

101

Egyébiránt, még ha figyelembe is kellene venni a felperes arra vonatkozó állításait, hogy a Bizottság megsértette a védintézkedési vizsgálat és a védintézkedés hatálya közötti párhuzamosságra vonatkozó kötelezettséget, ezek az állítások megalapozatlanok lennének.

102

E kötelezettség tiszteletben tartása ugyanis megköveteli, hogy a védintézkedések bevezetésére vonatkozó döntés az „érintett termékkel” való tökéletes egybeesésen alapuljon. Márpedig a jelen esetben a Bizottság valóban így járt el, mivel az érdemi szempontok vizsgálatát az együttesen figyelembe vett 26 termékkategória vonatkozásában végezte el, amit a felperes nem vitat.

103

Az a körülmény, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikkében említett küszöbértéket a külön‑külön figyelembe vett termékkategóriák alapján alkalmazták, ily módon a WTO ítélkezési gyakorlatában a védintézkedésekről szóló WTO‑megállapodás 9. cikkének alkalmazása tekintetében elismert, a Bizottság által beadványaiban hivatkozott rugalmasságot tükrözi, pontosabban a WTO vizsgálóbizottságának a Dominikai Köztársaság – A polipropilén zacskók és csőszerű szövetek behozatalára vonatkozó védintézkedések ügyre (WT/DS 415, 416, 417, 418/R, 2012. január 21., 7.367–7.391. pont) vonatkozó jelentésben megfogalmazott, a WTO Fellebbezési Testületének az Egyesült Államok – Koreából származó, kör alakú minőségi szénacél csővezeték behozatalára vonatkozó végleges védintézkedések ügyben (WT/DS 202/AB/R, 2002. február 15., 181. pont) elfogadott jelentésében szereplő, e tekintetben releváns körülményekre vonatkozó megállapításait.

104

Következésképpen a felperes által előterjesztett bizonyítékok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el a védintézkedésekről szóló alaprendelet 18. cikkének a jelen ügyben történő alkalmazása során. Ennélfogva a második jogalapot el kell utasítani.

105

A felperes azt állítja, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor elmulasztotta megvizsgálni, hogy a védintézkedések előírásának feltételei minden egyes termékkategória tekintetében külön‑külön teljesülnek‑e. A felperes harmadik jogalapja három részre oszlik.

106

A felperes azt állítja, hogy a védintézkedési vizsgálat megindításáról szóló értesítésben a vizsgálat terjedelmét többes számban „termékekre” való hivatkozással határozták meg, és hogy a Bizottság bejelentette, hogy elemzését az egyes termékkategóriák egyedi vizsgálata alapján kívánja elvégezni. E tekintetben vitatja a Bizottság azon állításait, amelyek szerint az említett értesítésben számos világos és egyértelmű jelzés szerepel azon szándékot illetően, hogy a vizsgálat tárgyát képező termékkategóriákat egyetlen termékcsoportként kívánják kezelni. A felperes következésképpen úgy véli, hogy a Bizottság azzal, hogy nem így járt el, megsértette a bizalomvédelem elvét.

107

Ezenkívül hozzáteszi, hogy az eljárás megindításáról szóló értesítés által keltett jogos elvárásokat két későbbi dokumentum fenntartotta és megerősítette. Ily módon úgy véli, hogy az ideiglenes intézkedések elfogadásáig az érintett felek pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó információkat kaptak, amelyek szerint az elemzést minden egyes termékkategóriát illetően külön‑külön fogják elvégezni, amely folytán e tekintetben jogos bizalmat táplálhattak.

108

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

109

Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott rendeletből kitűnik, hogy a Bizottság a 26 termékkategóriára együttvéve vonatkozó vizsgálatot végzett, amelyet bizonyos termékkategóriák szintjén részletesebb elemzések egészítettek ki (lásd a fenti 99. pontot).

110

Másodsorban, ezt a megközelítést tükrözik a védintézkedési vizsgálat megindításáról szóló értesítés 2. pontjában használt kifejezések. A Bizottság ugyanis, miután többször jelezte, hogy elemzése „az érintett termékek teljes behozatalán” alapul, e 2. pont második bekezdésének végén pontosítja, hogy „[a] vizsgálat célja az érintett termékek helyzetének elemzése, ideértve külön‑külön az egyes termékkategóriák helyzetének elemzését”. Márpedig e megfogalmazást csak úgy lehet érteni, mint amely azt jelenti, hogy „az érintett termékek helyzete” átfogó elemzésre utal.

111

Következésképpen a felperes állításai ténybelileg tévesek.

112

Következésképpen, még ha feltételezzük is, hogy a bizalomvédelem elve védintézkedési vizsgálat megindításáról szóló értesítés keretében alkalmazandó, a jelen ügyben szóban forgó vélemény soha nem kelthetett ilyen bizalmat a védintézkedési vizsgálat tárgyát képező termékek egyedi és külön‑külön történő elemzésére vonatkozó módszer alkalmazását illetően.

113

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalap első része nem megalapozott.

114

A felperes azt állítja, hogy a 26 termékkategória együttes vizsgálatának elvégzése egyrészt nem igazolható, mivel az említett termékek nem kapcsolódnak egymáshoz, másrészt a behozatal növekedésével, a komoly károkozással való fenyegetéssel és az okozati összefüggéssel kapcsolatos megállapítások torzításához vezet, mivel a védintézkedések előírását lehetővé tevő feltételek kategóriánként nem feltétlenül teljesülnek.

115

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

116

Először is, ami a szóban forgó termékek közötti kapcsolatot illeti, a felperes lényegében azt állítja, hogy mindenekelőtt – a nyersanyagként felhasználható termékek két kategóriájától eltekintve – az acéltermékek kategóriái a legtöbb esetben nem használhatók gyártásra, továbbá e termékek kereskedelmi szempontból nem helyettesíthetők egymással, és nem azonos fogyasztói igényeket elégítenek ki, és végül, mivel az acéltermékek különböző kategóriáit nem ugyanazon berendezések felhasználásával gyártják, az ahhoz szükséges befektetések mértéke, hogy a védintézkedések alá tartozó termékek importját az ilyen intézkedések alá nem tartozó termékek importjával váltsák fel, kevéssé hihetővé teszi az ennek bekövetkezésére vonatkozó kockázatot. A felperes szerint, mivel a Bizottság – állításával ellentétben – nem vette figyelembe ezeket a tényezőket, nyilvánvaló értékelési hibát követett el, és megsértette a megfelelő ügyintézés elvét.

117

Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy az ideiglenes rendelet (15) preambulumbekezdésében a Bizottság hangsúlyozta, hogy számos uniós gyártó a termékek többségének előállítása területén tevékenykedik, ami azt mutatja, hogy az acélgyártók termelésüket különböző termékkategóriákhoz tudják igazítani.

118

E tekintetben a felperes megelégszik annak megállapításával, hogy még ha az uniós gyártók több termékkategóriát tudnak is gyártani, ez nem jelenti azt, hogy a termelési láncok könnyen megszakíthatók és átalakíthatók. A termékkategóriák közötti kapcsolat kizárására irányuló állításának alátámasztására azonban a felperes semmilyen bizonyítékkezdeményt nem szolgáltatott.

119

Másodszor, ami azt illeti, hogy a Bizottság összesített elemzése a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikke alapján teljesítendő tényezőket illetően hamis megállapításokat eredményezett volna, a felperes előadja, hogy ez a megközelítés egyrészt azzal a következménnyel jár, hogy kiegyenlíti a behozatal alakulásában mutatkozó ingadozásokat, mivel még ha a behozatal bizonyos termékkategóriák tekintetében csökken is, e csökkenést ellensúlyozza a többi kategória tekintetében mutatkozó, nagyobb mértékű növekedés, másrészt nem teszi lehetővé annak megerősítését, hogy az érintett termék behozatala valóban azzal a hatással jár, hogy komoly kárt okoz az uniós gazdasági ágazatnak vagy ezzel fenyeget, mivel a behozatal egy adott piacon nem mindig jár azonos hatással, mint egy másik piacon. E tekintetben a felperes vitatja a Bizottság azon állításait, amelyek szerint ez az érv téves előfeltevésen alapul, mivel a Bizottság a termékkategóriákat külön‑külön is vizsgálta.

120

Ugyanakkor, amint az a fenti 117. és 118. pontban megállapításra került, a termékkategóriák közötti kapcsolat nem zárható ki. Az említett kapcsolat miatt nem róható fel a Bizottságnak, hogy a behozatal növekedésének hatásait összesített alapon vizsgálta, és a termékkategóriák összessége tekintetében foglalt állást a komoly károkozással való fenyegetés fennállásáról.

121

Következésképpen a felperes nem terjesztett elő elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy bizonyítsa a Bizottság elemzésének ezen elemét érintő nyilvánvaló értékelési hiba fennállását.

122

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalap második része nem megalapozott.

123

A felperes úgy véli, hogy a Bizottság állításaival ellentétben a behozatal tendenciáinak és a kárnak három termékcsalád (vagyis a síkhengerelt termékek, a hosszú termékek és a csövek) szintjén történő elemzése eltérő eredményre vezet, amelynek a Bizottságot arra kellett volna késztetnie, hogy alaposabban megvizsgálja, hogy a védintézkedések mely termékkategóriák tekintetében indokoltak.

124

Következésképpen a Bizottság annak megállapításával, hogy a 26 termékkategória szintjén végzett átfogó elemzést három különböző termékcsaládra vonatkozó külön elemzés is megerősíti, nyilvánvaló értékelési hibát követett el és megsértette a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikkét.

125

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

126

Először is, ami a behozatal növekedésére vonatkozó elemzést illeti, mivel a felperes érvelését elsősorban a negyedik jogalapja keretében fejti ki, hivatkozni kell az alábbi 140. és 144. pontra.

127

Másodszor, ami az uniós gazdasági ágazatnak okozott kárra vonatkozó elemzést illeti, a felperes olyan számokat mutat be, amelyekből kitűnik egyrészt, hogy a síkhengerelt termékek és a hosszú termékek esetében a piaci részesedések csökkentek és a jövedelmezőség nőtt, másrészt pedig a csövek esetében a piaci részesedés stabil maradt, még ha a jövedelmezőség csökkent is. E számadatok megfelelnek a Bizottság által a megtámadott rendelet (77) és (84) preambulumbekezdésében a három termékcsaládra vonatkozó elemzése keretében megfogalmazott megállapításoknak.

128

Márpedig e fejlemények összhangban állnak az átfogó elemzés keretében megfigyelt és a megtámadott rendelet (68) és (72) preambulumbekezdésében megismételt fejleményekkel.

129

Azok a tényezők ugyanis, amelyeken a felperes érvelése alapul, így például a síkhengerelt termékek jövedelmezőségének javulása, nem teszik lehetővé az elemzés egészének megkérdőjelezését, mivel nem szabad szem elől téveszteni, hogy a megtámadott rendelet (90) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az uniós gazdasági ágazat az ideiglenes javulás ellenére még mindig ingatag helyzetben van, és komoly károkozás fenyegeti, amennyiben folytatódik a behozatal áreróziót és a jövedelmezőség fenntartható szint alá süllyedését okozó növekvő tendenciája.

130

Így, ami a komoly károkozással való fenyegetést illeti, az adatok kiválasztása, amelynek alapján a felperes arra a következtetésre jut, hogy a három termékcsalád eltérő tendenciákat követ, nem teszi lehetővé a Bizottság által a megtámadott rendelet (87) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon következtetéssel kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hiba fennállásának bizonyítását, amely szerint a – mind átfogóan, mind a három termékcsalád tekintetében – elvégzett elemzés rámutatott arra, hogy az uniós gazdasági ágazat 2016‑ig nehéz gazdasági helyzetben volt, amelyből 2017‑ben csak részben sikerült kilábalnia.

131

A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalap harmadik része – a felperesnek a behozatal növekedésére vonatkozó, a negyedik jogalap keretében előterjesztett elemzése megalapozottságának értékelésére figyelemmel – nem megalapozott.

132

A felperes azt állítja, hogy a megtámadott rendelet nem bizonyítja, hogy az érintett termék behozatalának közelmúltbeli, hirtelen, éles és jelentős növekedésére került sor, amint azt a védintézkedésekről szóló alaprendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja és 16. cikke megköveteli.

133

Először is, a Bizottság által a megtámadott rendeletben elvégzett átfogó elemzésre tekintettel a felperes úgy véli, hogy az egyetlen állítható hirtelen, éles vagy jelentős behozatalnövekedésre 2013 és 2016 között, vagyis az említett rendelet elfogadása előtt három évvel került sor. Következésképpen a behozatal Bizottság által megállapított növekedése nem kellően közelmúltbeli ahhoz, hogy igazolja védintézkedések előírását. A „közelmúltbeli” jelleg ezen értékelése állítása szerint megfelel a WTO ítélkezési gyakorlatának. E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy ezen ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, egyrészt, hogy a védintézkedések bevezetésének igazolásához nem elegendő, hogy a behozatal egy adott múltbeli időpontban növekedett és stabil maradt, másrészt pedig, hogy a legutóbbi időszak alatti tendenciák elemzésének alá kell támasztania a behozatalnövekedés hirtelen és éles jellegét, ami a jelen ügyben a behozatal alakulásának minőségi elemzéséből nem tűnik ki.

134

Ennélfogva a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el és megsértette a védintézkedésekről szóló alaprendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontját és 16. cikkét, amikor megállapította, hogy az érintett termék Unióba irányuló behozatalának növekedése igazolja védintézkedések bevezetését.

135

Egyébiránt a felperes hozzáteszi, hogy a Bizottság által javasolt értelmezés megfosztaná lényegétől azt a követelményt, amely szerint a behozatalnövekedésnek közelmúltbelinek és hirtelennek kell lennie, és ellentétes a védintézkedések – többek között a WTO ítélkezési gyakorlatában értelmezett – céljával.

136

Másodszor, a Bizottság által a megtámadott rendeletben elvégzett, a három termékcsaládra alapított elemzésre tekintettel a felperes úgy véli, hogy e három család a 2017. július 1. és 2018. június 30. közötti, legutóbbi időszaknak nevezett időszakban (a továbbiakban: legutóbbi időszak) igen eltérő tendenciákat követett. Ennélfogva a felperes megjegyzi, hogy mivel a termékek családonkénti elemzése eltérő tendenciákat mutat, nem erősíti meg az átfogó elemzést.

137

Márpedig a WTO azon ítélkezési gyakorlatára hivatkozva, amely hangsúlyozza a közbenső tendenciák fontosságát azon következtetés levonása szempontjából, hogy a behozatal a védintézkedésekről szóló WTO‑megállapodás 2.1. cikke értelmében növekedett, a felperes arra a következtetésre jut, hogy amennyiben az egyetlen érintett terméket alkotó különböző termékkategóriák között eltérő tendenciákat állapítanak meg, semmi nem támasztja alá azt a következtetést, amely szerint az egyetlen érintett termék behozatala növekedett és a védintézkedések jogilag igazoltak. Ebben az összefüggésben a felperes a jelen ügy sajátosságaira tekintettel vitatja a Bizottság azon állításainak relevanciáját, amelyek szerint a WTO ítélkezési gyakorlata ellentmond a felperes álláspontjának.

138

A fentiekre tekintettel a felperes úgy véli, hogy a Bizottság azzal, hogy a termékcsaládonkénti elemzéséből nem vonta le a releváns következtetéseket, nyilvánvaló értékelési hibát követett el, és megsértette gondossági kötelezettségét is azáltal, hogy elmulasztotta a rendelkezésére álló valamennyi releváns ténybeli és jogi körülmény körültekintő megállapítását és vizsgálatát.

139

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

140

Először is meg kell vizsgálni a felperes azon állításait, amelyek a Bizottság által az elemzései elvégzése során állítólag elkövetett hibákra vonatkoznak, mégpedig elsőként azt, amely szerint az átfogó elemzés és a három termékcsaládon alapuló elemzés nem erősíti meg egymást.

141

Egyrészt a megtámadott rendelet (32) és (33) preambulumbekezdésére tekintettel az átfogó elemzésből kitűnik, hogy a behozatal abszolút értékben 71%‑kal növekedett, relatív értékben – vagyis piaci részesedésben mérve – pedig 12,7%‑ról 18,8%‑ra emelkedett. A legjelentősebb bővülés a 2013–2016 közötti időszakban következett be. Ezt követően a behozatal lassabb ütemben bár, de tovább nőtt, majd a legutóbbi időszak során ismét fellendült.

142

Másrészt a megtámadott rendelet (34) és (35) preambulumbekezdésére tekintettel a termékcsaládonkénti elemzésből kitűnik, hogy 2013 és a legutóbbi időszak között mindhárom termékcsalád behozatala abszolút értékben nőtt: a síkhengerelt termékeké 64%‑kal, a hosszú termékeké 97%‑kal, a csöveké pedig 60%‑kal. Ugyanebben az időszakban az import relatív értékben – vagyis piaci részesedésben kifejezve – is nőtt, rendre 14,2%‑ról 20,9%‑ra, 8,6%‑ról 14%‑ra és 20,4%‑ról 25,7%‑ra.

143

A fentiekre tekintettel először is megállapítható, hogy a két elemzési módszer hasonló eredményre vezet, továbbá, hogy a Bizottság igenis elvégezte mind a végpontok, mind a közbenső tendenciák elemzését, végül pedig, hogy figyelembe vette a behozatal legutóbbi időszak alatti alakulását.

144

Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a felperes érvelése az adatok részleges elemzésén alapul, amely időben túlságosan korlátozott időszakokat emel ki ahhoz, hogy azok jelentősek legyenek. Például arra hivatkozik, hogy a síkhengerelt termékek behozatala 2017 és a legutóbbi időszak között csökkent. Ugyanakkor, bár a mennyiség ténylegesen 20299000 tonnáról 20202000 tonnára csökkent (ami 97000 tonna csökkenést jelent), a piaci részesedés azonban állandó maradt (20,9%), és főleg a mennyiség a 2013 és 2015 közötti időszakhoz képest igen magas szinten maradt (+1811000 tonna 2015‑höz képest).

145

Másodszor meg kell vizsgálni a felperes azon állításait, amelyek szerint nem teljesültek azon kritériumok, amelyeknek a védintézkedések bevezetésének igazolása érdekében a behozatalnövekedésnek meg kell felelnie.

146

E tekintetben, amint arra a felperes emlékeztet, a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikke az „olyan jelentősen megnövekedett mennyiségben” kifejezést használja, ugyanezen rendelet 9. cikke (1) bekezdésének a) pontja pedig „jelentős” növekedésre hivatkozik. Az „Argentína – Lábbelik behozatalára vonatkozó védintézkedések (Argentína – Lábbelik [EK])” ügyben 1999. december 14‑én elfogadott jelentésében a WTO Fellebbezési Testülete hangsúlyozta, hogy az szükséges, hogy „a behozatal növekedése elég közelmúltbeli, elég hirtelen, elég éles és elég jelentős legyen ahhoz, mind a mennyiség, mind a minőség tekintetében, hogy »komoly kárt« okozzon vagy azzal fenyegessen”. A megtámadott rendelet (39) és (47) preambulumbekezdésében a Bizottság többek között ezen ítélkezési gyakorlatra támaszkodva megerősítette, hogy a szóban forgó behozatalnövekedés megfelel e feltételeknek.

147

Márpedig elegendő kiemelni, hogy a fentiekből az következik, hogy a Bizottság bizonyos mozgástérrel rendelkezik a behozatalnövekedés közelmúltbeli jellegének értékelését illetően, mivel a szóban forgó behozatalnövekedés azonosítását illetően nincs pontos időhorizonthoz kötve, és e behozatalnövekedés Bizottság általi, mind mennyiségi, mind minőségi szempontból történő vizsgálata rávilágított, hogy e növekedés éles, hirtelen és kellően közelmúltbeli jellegű ahhoz, hogy komoly kárt okozzon vagy azzal fenyegessen.

148

A jelen ügyben a szóban forgó behozatal alakulására tekintettel (lásd a fenti 127. és 141. pontot) a Bizottság megállapíthatta, hogy a szóban forgó emelkedés megfelel az előírt kritériumoknak.

149

Ezenkívül a „közelmúltbeli” kritérium felperes által javasolt értelmezése azt eredményezné, hogy hatástalanná válnának a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikkének megfelelő védintézkedések kidolgozására bevezetett rendszert kiegészítő felügyeleti intézkedések.

150

A fentiekre tekintettel a negyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

151

A fenti 126. és 131. pontnak megfelelően a harmadik jogalap egészét mint megalapozatlant szintén el kell utasítani, mivel a felperesnek a behozatal növekedésére vonatkozó, a harmadik jogalapja keretében előadott, azonban negyedik jogalapja keretében kifejtett érvelése elutasításra került.

152

Négy részre tagolódó ötödik jogalapjában a felperes azt állítja, hogy a megtámadott rendelet nem bizonyítja a komoly károkozással való fenyegetés fennállását (első rész), hogy az említett fenyegetés – tévesen – kizárólag a kereskedelem eltérülésén alapul (második rész), hogy a Bizottság mindenesetre nem támaszkodott tényekre az említett fenyegetés megállapítása érdekében (harmadik rész), és hogy a Bizottságnak az említett fenyegetés értékelése céljából figyelembe kellett volna vennie az Association européenne de l’acier (Eurofer) által közölt kármutatókat (negyedik rész).

153

Az első részben a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság a rendelkezésére álló adatok és információk alapján nem állapíthatta volna meg a komoly károkozással való fenyegetést.

154

Ennek alátámasztására a felperes először is arra hivatkozik, hogy a Bizottság által megvizsgált tizenegy kármutató közül csak három mutat enyhe negatív tendenciát (piaci részesedés, készletszint és foglalkoztatás), ami nem a WTO ítélkezési gyakorlata értelmében vett „ingatag” vagy „kiszolgáltatott” helyzetben lévő gazdasági ágazat jele, hanem inkább egy szilárd és erős gazdasági ágazatot mutat, amint az többek között a jövedelmezőség mint kulcsfontosságú mutató vizsgálatából kitűnik.

155

A Bizottság vitatja ezt az érvet.

156

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a Bizottság az ellenkérelmében vitatta az ötödik jogalap első részének elfogadhatóságát, azzal az indokkal, hogy a felperes által előadott érvelés nem felel meg az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontjában foglalt feltételeknek. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a Bizottság a viszonválaszban módosította az értékelését, mivel úgy ítélte meg, hogy a felperes által a válaszban adott magyarázatok lehetővé teszik az ötödik jogalap első részének alapját képező érvelés jobb megértését. Amikor a tárgyaláson az ezen érvelés elfogadhatóságával kapcsolatos kifogásai fenntartására vonatkozóan kérdést intéztek hozzá, a Bizottság kijelentette, hogy a döntést a Törvényszék mérlegelésére bízza, ami a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítésre került.

157

Márpedig a felek között mind az eljárás írásbeli szakaszában, mind pedig a szóbeli szakaszban folytatott kommunikációból kitűnik, hogy a felperes az ötödik jogalap első részére vonatkozó érvelését kellően világosan és pontosan kifejtette ahhoz, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára, hogy arra válaszolhasson, a Törvényszék pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Ennélfogva el kell utasítani a Bizottság ötödik jogalap első részének elfogadhatóságára vonatkozó kifogásait, és meg kell vizsgálni e rész megalapozottságát.

158

E tekintetben a felperes értékeléseinek töredékes és elszigetelt jellege miatt relativizálni kell azok relevanciáját. A felperes rámutat ugyanis egyrészt arra, hogy nőtt a fogyasztás és a belföldi értékesítés, másrészt pedig, hogy a termelés is növekedett, mialatt a termelési kapacitás és a kapacitáskihasználás változatlan maradt. Ugyanakkor e megállapításokat annak fényében kell vizsgálni, hogy a Bizottság által a megtámadott rendelet (63)–(89) preambulumbekezdésében végzett elemzésből kitűnik, hogy legelőször is, noha a termelés növekedett, e növekedés alacsonyabb volt, mint a belső fogyasztás, továbbá hogy az uniós értékesítési árak a figyelembe vett időszak – az ezen időszak végén történő fellendülés kivételével – végig csökkentek, és végül, hogy a nyereség a figyelembe vett időszak során végig elmaradt a célnyereségtől (és csak 2017‑ben tudott nőni a termelési költségek csökkenése és az Unió által elfogadott piacvédelmi intézkedések eredményessége miatt). Ezen észrevételekhez hozzá kell tenni, hogy a piaci részesedés csökkent.

159

Noha igaz, hogy a felperes hangsúlyozza a jövedelmezőség folyamatos növekedését és a pénzforgalom javulását, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a megtámadott rendelet (97) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejezetten kiemelte, hogy „annak ellenére, hogy 2017‑ben a jövedelmezőségi szint jelentősen javult a korábbi évekhez képest (amikor az uniós gazdasági ágazat veszteséges vagy nullszaldós volt), ez a helyzet a behozatal további emelkedése (vagy például a 232. szakasz szerinti amerikai intézkedések következtében ugrásszerű növekedése) esetén gyorsan a visszájára fordulhat”.

160

Ily módon ebből az értékelésből kitűnik, hogy az elért jövedelmezőségi szintet nem lehetett önmagában vizsgálni, mivel annak ellenére, hogy az az előző évhez képest javult, a kereskedelem eltérüléséből fakadó megállapított kockázat kulcsfontosságú tényező volt, amely intézkedések hiányában kedvezőtlen hatást gyakorolna az uniós gazdasági ágazat gazdasági helyzetére. Ebben az összefüggésben figyelembe kellett venni azt, hogy a kereskedelem küszöbön álló eltérítése intézkedések hiányában kedvezőtlen hatást gyakorolt volna az uniós gazdasági ágazat gazdasági helyzetére, amely folytán a talpra állás gyorsan megfordulhatott volna.

161

A fentiekre tekintettel nem állapítható meg, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el az uniós gazdasági ágazat helyzetének meghatározását illetően.

162

Másodszor a felperes úgy véli, hogy az uniós gazdasági ágazatot ért kár 2013 és 2018 első féléve közötti alakulása nem teszi lehetővé a többek között a WTO ítélkezési gyakorlata értelmében vett „komoly károkozással való fenyegetés” fennállásának megállapítását. Ezenkívül hozzáteszi, hogy az iratok között szereplő legfrissebb adatok arra utalnak, hogy a további behozatal nem járt a Bizottság által állított hatással.

163

A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

164

E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy mivel a fenti 158–161. pontban megállapítást nyert, hogy a felperes elemzését a Bizottság által javasolt elemzés javára figyelmen kívül kell hagyni, a felperesnek az előretekintő elemek figyelembevételének módjára vonatkozó érvei már nem relevánsak.

165

A fentiekre tekintettel nem azonosítható a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló értékelési hiba azon következtetés alapján, hogy az uniós gazdasági ágazat helyzete komoly károkozással való fenyegetésre utalhat.

166

Következésképpen az ötödik jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

167

Az ötödik jogalap második részében a felperes azt állítja, hogy mivel a Bizottság következtetéseit kizárólag a kereskedelem eltérülésére alapította, nem állapíthatta volna meg a védintézkedésekről szóló alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdése értelmében vett komoly károkozással való fenyegetés fennállását.

168

A felperes szerint a Bizottság a komoly károkozással való fenyegetést nem a behozatalnak a megtámadott rendelet elfogadásának időpontjában fennálló szintjére vagy a behozatal ezen a szinten történő folytatódására alapozza, hanem inkább a behozatal jövőben történő indokolatlan és elméleti növekedésére, amely a kereskedelem 232. szakasz szerinti amerikai intézkedések hatására történő eltérüléséből ered. Így a Bizottság a behozatal növekedésére vonatkozó feltételezett fenyegetést a komoly károkozással való fenyegetéssel azonosan kezelte. Ezáltal nyilvánvaló értékelési hibát követett el, és megsértette a védintézkedésekről szóló alaprendelet 9. cikkének (2) bekezdését és 16. cikkét. E tekintetben a felperes megjegyzi, hogy ezt az értékelést a WTO ítélkezési gyakorlata is megerősíti.

169

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

170

Előzetesen meg kell jegyezni, hogy a megtámadott rendelet (90) preambulumbekezdésében a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az uniós gazdasági ágazatot „komoly károkozás fenyegeti, amennyiben folytatódik a behozatal áreróziót és a jövedelmezőség fenntartható szint alá süllyedését okozó növekvő tendenciája”. Márpedig a felperes azt állítja, hogy e nyilatkozat megalapozatlan és ellentmond az ügy iratainak, mivel ötödik jogalapjának első részében bizonyította, hogy az uniós gazdasági ágazat 2017‑ben és 2018 első két negyedévében fennálló helyzete nem azt mutatta, hogy az ezen időszakban megvalósított behozatalok szintjén az uniós gazdasági ágazat az összeomlás szélén állt, és hogy a komoly kár tehát egyértelműen előre látható és küszöbön álló volt.

171

Mivel a Törvényszék az ötödik jogalap első részét elutasította, a felperes érvelésének az e jogalap második része keretében kifejtett előfeltevése téves. Így az ötödik jogalap második részét csak azon állításokra tekintettel kell megvizsgálni, amelyek szerint a Bizottság által a behozatal lehetséges növekedésének bizonyítása érdekében előterjesztett bizonyítékok nyilvánvaló értékelési hibát képeznek.

172

Márpedig az iratokból kitűnik, hogy a komoly károkozással való fenyegetés fennállásának bizonyítása érdekében a Bizottság nem kizárólag a kereskedelem esetleges eltérülésének megállapítására támaszkodott, hanem más tényezőket is figyelembe vett. A megtámadott rendelet (99) és (100) preambulumbekezdése ugyanis a rendelkezésre álló legfrissebb adatok elemzése alapján elemzi a kivitel növekedési ütemét, valamint a kivitel további növekedésének valószínűségét. Ezenkívül a megtámadott rendelet 5.6.1. és 5.6.2. pontjában bemutatott és elemzett statisztikák a behozatal folyamatos növekedésének tendenciáját mutatják, valamint azt, hogy a 232. szakasz szerinti amerikai intézkedések hatálybalépése utáni hónapokban már megfigyelhetővé váltak a kereskedelem eltérülésének első jelei.

173

Következésképpen a Bizottság ténylegesen olyan elemekre támaszkodott, amelyek lehetővé tették nem csupán a kereskedelem eltérülésének megállapítását, hanem az általában az amerikai piacra szánt behozatal növekedésének valószínűségét is, amely behozatal így az Unióba terelődhetett át.

174

Ezért nem lehet nyilvánvaló értékelési hibára következtetni azon részletes valószínűsítő körülményekből, amelyeken a Bizottság elemzése alapul.

175

Ráadásul, még ha feltételezzük is, hogy figyelembe kell venni a védintézkedésekről szóló WTO‑megállapodást, megállapítható, hogy a Bizottság megközelítése összhangban áll az említett megállapodás 4. cikke (1) bekezdése b) pontjának rendelkezéseivel, mivel a behozatal esetleges növekedésének bizonyítása a jelen ügyben nem csupán állításon, feltételezésen vagy távoli eshetőségen alapult.

176

Következésképpen az ötödik jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

177

Az ötödik jogalap harmadik részében a felperes három érvet hoz fel annak bizonyítására, hogy még abban az esetben is, ha a behozatal növekedésének fenyegetése komoly károkozással való fenyegetésnek minősülhetne, a Bizottság – különösen a WTO ítélkezési gyakorlatára tekintettel – nem bizonyítja kielégítő módon, hogy fennáll a kereskedelem jelentős eltérülésének valós kockázata, amely komoly kárt okozhat.

178

Először is, a Bizottság nem vizsgálta más exportpiacok fennállását, amelyek alkalmasak lennének a kereskedelem Egyesült Államokból történő esetleges eltérítésének ellensúlyozására. Állításaival ellentétben azok a megfontolások, amelyekre a Bizottság az ellenkezőjének bizonyítása érdekében támaszkodik, csupán bizonyító erővel nem rendelkező állítások.

179

Másodszor, az ügy számszerű adatainak elemzéséből nem tűnik ki, hogy a kereskedelem megállapított eltérülése komoly károkozással fenyegethetett volna, mivel ez az eltérülés korlátozott volt. E tekintetben a felperes úgy véli, hogy a Bizottság ennek ellenkezőjének bizonyítására irányuló állításait a tények nem támasztják alá.

180

Harmadszor, a Bizottság az Unióba és az Egyesült Államokba irányuló behozatal 2018 első hónapjaiban történő alakulását abszolút értékben elemezte, és e behozatalokra nem szükségképpen olyan feltételek mellett vagy olyan módon került sor, amelyek komoly károkozással fenyegethettek volna. Ennélfogva a Bizottság nem mutatta be azokat a tényeket, amelyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a további behozatal az árak csökkenésével és a jövedelmezőség csökkenésével járna. E tekintetben a felperes hozzáteszi, hogy a Bizottság nem szolgált magyarázattal az okokat illetően, amelyek azon következtetését igazolják, amely szerint az állítólagosan növekvő mennyiségű behozatal komoly károkozással fenyegetett.

181

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

182

Először is, ami azt illeti, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg azt a körülményt, hogy az amerikai piac esetleges lezárásától függetlenül a kereskedelem eltérülése korlátozott lenne, és kevéssé lenne alkalmas arra, hogy komoly károkozással fenyegessen, meg kell állapítani egyrészt, hogy mind az ideiglenes rendelet (35) és (67) preambulumbekezdéséből, mind a megtámadott rendelet (107) és (173) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e kifogás nem megalapozott, mivel a Bizottság által követett érvelés szükségképpen más piacokat is figyelembe vesz. Másrészt a fenti 172–174. pontban kifejtettekre tekintettel el kell utasítani a Bizottsággal szemben felhozott azon kifogást, amely szerint az említett preambulumbekezdések csupán egyszerű állítások, amelyeket semmilyen bizonyíték nem támaszt alá, és amely szerint nincs bizonyíték arra, hogy az Egyesült Államokba irányuló kereskedelem – a termékek körét és az exportáló országokat illetően – megfelel az Unióba irányuló kereskedelemnek.

183

Másodszor, ami azt illeti, hogy a kereskedelem Egyesült Államokból történő esetleges eltérülése túlságosan korlátozott ahhoz, hogy komoly károkozással fenyegessen, a felperes vitatja a Bizottság számításait. Ugyanakkor a fenti 74. és 75. pontban felidézett elvek alapján nem bír jelentőséggel, hogy a felperes által javasolthoz hasonló másik elemzést is el lehet végezni, mivel az uniós bíróság általi felülvizsgálat a jelen ügyben a megtámadott rendelet alapjául szolgáló elemzést érintő nyilvánvaló értékelési hiba azonosítására korlátozódik. Márpedig az iratokból nem tűnik ki ilyen hiba. A megtámadott rendelet (107) és (179) preambulumbekezdése ugyanis megállapítja, hogy a Bizottság különböző kritériumok figyelembevételével szimulációkat végzett, és gazdasági modelljét a rendelkezésre álló legfrissebb adatok segítségével megerősítette. A Bizottság által követett megközelítés ezenkívül lehetővé tette számára a 2018. első félévi mennyiségek szintjén a kereskedelem eltérülésének megállapítását, ami elegendő volt ahhoz, hogy igazolja a komoly károkozással való fenyegetésre vonatkozó következtetéseit.

184

Harmadszor, ami azt illeti, hogy azon következtetést, amely szerint a behozatal növekedése az árak csökkenéséhez és a jövedelmezőség csökkenéséhez vezetne és így komoly károkozással fenyegetne, semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék elfogadta, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy az uniós gazdasági ágazat ingatag helyzetben volt (lásd a fenti 158–161. pontot), tehát e helyzet fényében meg kell vizsgálni, hogy megalapozott‑e a behozatal növekedéséből adódóan fennálló komoly károkozással való fenyegetés Bizottság általi megállapítása. Ennek keretében nem róható fel a Bizottságnak, hogy nyilvánvaló értékelési hibát követett volna el, amikor úgy ítélte meg, hogy a figyelembe vett időszak során elért igen alacsony nyereségre tekintettel a behozatal növekedésének a 232. cikk szerinti intézkedések Amerikai Egyesült Államok általi elfogadását követő felgyorsulása jelentette további nyomás az árak csökkenéséhez és a jövedelmezőség csökkenéséhez vezetett, amely folytán komoly károkozással fenyegetett. E tekintetben a felperesnek a jövedelmezőség javulására vonatkozó megállapításait a fenti 165. ponttal összefüggésben értelmezett fenti 158–161. pontban kifejtettekkel azonos okokból el kell utasítani.

185

A fentiekre tekintettel az ötödik jogalap harmadik részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

186

Az ötödik jogalap negyedik részében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a megfelelő ügyintézés elvét, megsértette a gondossági kötelezettségét, és megsértette a védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikkének (2) bekezdését, amikor úgy döntött, hogy nem veszi figyelembe az Eurofer által 2018 első félévére vonatkozóan közölt kármutatókat.

187

A felperes szerint a Bizottság által előadott egyik indok sem igazolhatja a figyelembevétel e mellőzését, mivel jogszerűen figyelembe vehette ezeket az aktualizált információkat, ellenőrzés mellett vagy anélkül, adott esetben kiegészítő információkat kérhetett, és szükség esetén a rendelkezésre álló adatokra támaszkodhatott.

188

Márpedig a felperes mindenekelőtt úgy véli, hogy e mutatók szerint az uniós gazdasági ágazat javította versenyhelyzetét, és következésképpen komoly károkozással való fenyegetés hiányára vonatkozó pozitív bizonyítéknak minősülnek.

189

Ezt követően a felperes vitatja a Bizottság azon állítását, amely szerint, még ha figyelembe is vette volna a 2018 első félévére vonatkozó kármutatókat, a végső megállapítás azonos lett volna. E tekintetben a felperes hangsúlyozza, hogy a jövedelmezőség növekedésére irányuló, a 2018. január és 2018. június közötti időszakban megfigyelhető tendencia nem erősíthette meg a Bizottság végső megállapítását, amely azon a feltevésen alapul, hogy a behozatal mennyiségének növekedése az árak leszorítását és a jövedelmezőség csökkenését eredményezné.

190

Végül a felperes úgy véli, hogy a Bizottság állításaival ellentétben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Törvényszék a jelen ügyben hatáskörrel rendelkezik annak vizsgálatára, hogy a Bizottság a megfelelő ügyintézés elvének megfelelően járt‑e el.

191

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

192

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperes a beadványaiban elemzését több alkalommal is az Eurofer által szolgáltatott, aktualizált kármutatókra alapítja, amelyek releváns jellege az ötödik jogalap negyedik részének tárgyát képezi.

193

A felperes elemzése ugyanakkor a jövedelmezőségre vonatkozó tényezőn alapul. Márpedig, amint az a fenti 165. ponttal összefüggésben értelmezett fenti 158–161. pontban szerepel, e tényező jelentőségét viszonylagosnak kell tekinteni, és az önmagában nem vezethet nyilvánvaló értékelési hiba azonosításához. Következésképpen az ötödik jogalap negyedik része hatástalan.

194

Mindenesetre a Bizottság által annak igazolására felhozott számos indok, hogy nem vette figyelembe az Eurofer által 2018 első két negyedévére vonatkozóan közölt kármutatókat, a felperes kifogásai ellenére nem tár fel nyilvánvaló értékelési hibát. E tekintetben az említett adatok hiányossága jellemző. Az Eurofer mutatói ugyanis nem terjedtek ki az érintett termék egészére. Ennélfogva, még ha a felperes úgy véli is, hogy a lefedett termékkategóriák az érintett termék mennyiségének nagy többségét képviselik, és hogy – mivel a többi termékkategóriára vonatkozó információk hiánya valószínűleg abból adódik, hogy a European Steel Tube Association (ESTA) nem közölte ezeket az adatokat – a Bizottságnak a védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikke (6) bekezdésének megfelelően jogosult volt a rendelkezésre álló adatokat felhasználni, ebből nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság köteles lett volna ezt megtenni. A Bizottság ténylegesen jogosult úgy tekinteni, hogy az adatok e hiányos jellegre tekintettel nem relevánsak, anélkül hogy ez nyilvánvaló értékelési hibának, a gondossági kötelezettség megsértésének vagy a megfelelő ügyintézés elvének megsértésének minősülne.

195

A fentiekre tekintettel az ötödik jogalap negyedik részét, és ennélfogva az ötödik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

196

Három részből álló hatodik jogalapjával a felperes azt kívánja bizonyítani, hogy a Bizottság megsértette a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikkét azzal, hogy nem bizonyította a behozatal megállapított növekedése és az uniós gazdasági ágazatot fenyegető komoly kár azonosított kockázata közötti okozati összefüggés fennállását.

197

A hatodik jogalap első részében a felperes azt állítja, hogy a megtámadott rendeletből kitűnik, hogy a Bizottság nem azt állapította meg, hogy a megtámadott rendelet időpontjában fennálló behozatalok komoly kárt okoznak vagy azzal fenyegetnek, hanem azt, hogy e fenyegetés olyan behozatalon alapul, amelyre még nem került sor, ami ellentétes többek között a WTO ítélkezési gyakorlatával.

198

A felperes szerint a Bizottság így megsértette a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikkét, amikor „a behozatal jövőbeli és elméleti növekedésére” támaszkodott.

199

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

200

Előzetesen rá kell mutatni, hogy a Bizottság a megállapítását a jelenlegi és a jövőbeli behozatalok értékelésére alapozta. Elemzéséből ugyanis kitűnik, hogy bár a jelen esetben a komoly károkozással való fenyegetést a jövőbeli behozatal jelenti, amelynek lehetősége a fenti 172–174. pontban említett valószínűsítő körülmények csoportjából következik, e fenyegetés az uniós gazdasági ágazatnak a megtámadott rendelet elfogadásának időpontjában megállapított behozatal okozta sajátos helyzete miatt áll fenn.

201

A védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikkének alkalmazását illetően a Bizottság által követett megközelítés így megfelel ugyanezen rendelet 9. cikke (2) bekezdésének, amely éppen azt írja elő, hogy komoly károkozással való fenyegetés esetén a Bizottságnak meg kell vizsgálnia az Unióba irányuló kivitelek növekedési ütemét annak megállapítása érdekében, hogy egyértelműen előre látható‑e az, hogy egy adott helyzet tényleges károkozáshoz vezethet.

202

Másként fogalmazva, lehetséges, hogy a jelenlegi behozatal által okozott hatások nélkül a jövőbeli behozatal nem lenne problematikus. Így az Unióba irányuló kivitel növekedésének mértékére vonatkozó előrejelzésekkel számolva a jelenlegi behozatal következtében komoly károkozással való fenyegetés jelenik meg.

203

Márpedig a felperes úgy véli, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikkéből az következik, hogy kizárólag a jelenlegi behozatalnak kell komoly kárt okoznia vagy azzal fenyegetnie.

204

A felperes által a jelen rész keretében kifejtett érvelés kiindulópontja tehát a behozatal megállapított növekedése és az uniós gazdasági ágazatot fenyegető komoly kár azonosított kockázata közötti okozati összefüggés jellegének téves értelmezésén alapul.

205

A fentiekre tekintettel a hatodik jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

206

A hatodik jogalap második részében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította az okozati összefüggés fennállását, tehát nem tartotta tiszteletben a védintézkedésekről szóló alaprendelet 16. cikkében foglalt követelményeket.

207

Pontosabban a felperes azt állítja, hogy az ügy iratai azt mutatják, hogy a behozatal jelenlegi szintje nemcsak hogy nem fenyegetett komoly károkozással, de még a legutóbbi időszak alatt sem akadályozta az uniós gazdasági ágazatot abban, hogy versenyezzen és kényelmes nyereséget érjen el. Márpedig a WTO ítélkezési gyakorlatának megfelelően a Bizottságnak ilyen helyzetben kielégítő, indokolással ellátott vagy észszerű magyarázattal kellett volna szolgálnia arra vonatkozóan, hogy az adatok mindennek ellenére miért mutatják okozati összefüggés fennállását, amit nem tett meg.

208

Ezenkívül a felperes vitatja az Eurofer által a jövedelmezőségre vonatkozó kritériummal kapcsolatban szolgáltatott számadatok relevanciájának Bizottság által állított hiányát, és hangsúlyozza, hogy még a megtámadott rendeletben említett számadatok alapján is kitűnik, hogy nincs összefüggés a behozatal növekedése, és az uniós gazdasági ágazat helyzetének 2013 és 2017 közötti romlása között.

209

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

210

Előzetesen meg kell állapítani, hogy a felperesnek az okozati összefüggés hiányára vonatkozó, a hatodik jogalapjának második részét alátámasztó érvei lényegében a jövedelmezőség – az Eurofer által szolgáltatott számadatok által alátámasztott – növekedésének felperes általi értelmezésén alapulnak.

211

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy legelőször is a jövedelmezőség kritériuma nem tűnik meghatározónak (lásd a fenti 165. ponttal összefüggésben értelmezett fenti 158–161. pontot), továbbá hogy az Eurofer által szolgáltatott számadatok nem vehetők figyelembe (lásd a fenti 194. pontot), és végül, hogy a behozatalnak a megtámadott rendelet elfogadása időpontjában fennálló szintje és a komoly károkozással való fenyegetés közötti okozati összefüggést a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította (lásd a fenti 200–205. pontot).

212

A fentiekre tekintettel a hatodik jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

213

A hatodik jogalap harmadik részében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a korábbi dömpingelési és támogatási gyakorlatok lehetséges hatását, ami hibássá tette a kár értékelésére vonatkozó megállapítását, amely folytán az okozati összefüggés elemzése nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz.

214

Közelebbről, a felperes rámutat, hogy az, hogy a Bizottság a megtámadott rendeletben azt állapította meg, hogy az uniós gazdasági ágazat 2016‑ig nehéz gazdasági helyzetben volt, legalábbis részben azzal a korábbi jelentős kárral magyarázható, amelyet korábbi dömpingelési és támogatási gyakorlatok okoztak, amelyekkel szemben piacvédelmi intézkedéseket fogadtak el. E tekintetben hangsúlyozza, hogy nincs jelentősége annak, hogy a dömpingellenes és kiegyenlítő intézkedések a védintézkedésekhez képest eltérő célkitűzéseket követnek‑e, illetve meghatározott termékekre irányulnak‑e.

215

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

216

Először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet (95) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az uniós gazdasági ágazat helyzetének értékelése során a Bizottság nem hagyta figyelmen kívül sem a szóban forgó korábbi dömpingelési és támogatási gyakorlatok létezését, sem az azokkal szemben hozott intézkedések hatásait. E figyelembevétel indokolta egyébként azt, hogy nem tudta bizonyítani a komoly kár fennállását.

217

Így a Bizottság érvelése nem tartalmaz nyilvánvaló értékelési hibát a korábbi dömpingelési és támogatási gyakorlatoknak a behozatal növekedése és a komoly károkozással való fenyegetés közötti okozati összefüggésre vonatkozó elemzésére gyakorolt hatást illetően.

218

Másodszor, nem róható fel a Bizottságnak, hogy nem vette részletesebben figyelembe ezeket a gyakorlatokat, mivel még ha azok állítólag az érintett termék jelentős részét érintették is, amint azt a felperes állítja, ugyanakkor csak bizonyos országokból származó bizonyos termékkategóriákra vonatkoztak.

219

Ennélfogva ezeknek a fenti 216. pontban leírt módon történő figyelembevétele elegendő a nyilvánvaló értékelési hiba azonosításának kizárásához.

220

A fentiekre tekintettel a hatodik jogalap harmadik részét mint megalapozatlant, és ennélfogva a hatodik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

221

Hetedik jogalapjával a felperes azt állítja, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendeletben nincs jogalapja annak, hogy a Bizottság saját kezdeményezésére indítson védintézkedési vizsgálatot. Az ilyen vizsgálat megindítása csak akkor indokolt, ha valamely tagállamtól információkat (és végső soron kérelmet) kapott.

222

Pontosabban a felperes a védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikkének (1) bekezdésére támaszkodik, amely az említett rendelet (7) és (8) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 16. cikkében hivatkozott III. fejezetben található, annak állítása érdekében, hogy kizárólag a tagállamok kezdeményezhetik védintézkedési vizsgálat megindítását. Márpedig a felperes egyrészt hangsúlyozza, hogy a vizsgálat megindításáról szóló értesítés kifejezetten jelzi, hogy a vizsgálatot a Bizottság saját kezdeményezésére indították meg, másrészt pedig az ügy különböző irataira tekintettel rámutat arra, hogy a vizsgálatot olyan információk alapján indították, amelyeket illetően soha nem bizonyították, hogy azok valamely tagállamtól származnak.

223

Végül egyrészt a felperes hozzáteszi, hogy a Bizottság nem indíthatta meg a vizsgálatot kizárólag a felügyeleti intézkedések keretében kapott információk alapján, mivel ezen intézkedések csak a 2015‑től 2017‑ig tartó időszakban történő behozatalra terjedtek ki, a 2013‑tól 2014‑ig tartó időszakra nem, továbbá az uniós gazdasági ágazat kárhelyzetére vonatkozó bármilyen információ hiányában. Másrészt hangsúlyozza, hogy – a védintézkedésekről szóló alaprendelet alapján ténylegesen a Bizottságra ruházott hatásköröktől függetlenül – egyetlen rendelkezés sem teszi lehetővé számára, hogy hivatalból vizsgálatot indítson.

224

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

225

Elsősorban meg kell állapítani, hogy a felperes állításaival ellentétben a tagállamoknak a védintézkedési vizsgálat megindításának kezdeményezése tekintetében fennálló kizárólagos hatásköre nem következik a védintézkedésekről szóló alaprendelet (7) és (8) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 5. cikkének (1) bekezdéséből.

226

Mindenekelőtt a védintézkedésekről szóló alaprendelet (7) preambulumbekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamoknak tájékoztatniuk kell a Bizottságot a behozatal alakulásából származó minden olyan veszélyről, amely uniós felügyeletet vagy védintézkedések alkalmazását teheti szükségessé”.

227

Ez a preambulumbekezdés nem a Bizottság vizsgálat megindításával kapcsolatos hatáskörére vonatkozik, hanem a tagállamokat annak érdekében terhelő tájékoztatási kötelezettségre, hogy a Bizottság teljesíteni tudja azokat a kötelezettségeket, amelyeket az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa az Unió érdekeinek védelme érdekében a közös kereskedelempolitika keretében a védintézkedésekről szóló alaprendelet IV. fejezetének megfelelően a valamely harmadik országból származó termék behozatalára vonatkozó felügyelet elrendelésével, valamint az ugyanezen rendelet V. fejezetének megfelelően valamely, az Unióba behozott termék tekintetében védintézkedések elrendelésével kapcsolatban rá ruházott.

228

A Bizottság számára a kötelezettségei teljesítését lehetővé tevő információk forrását illetően azonban az említett preambulumbekezdés szövegéből semmilyen kizárólagosság nem következik.

229

A védintézkedésekről szóló alaprendelet (8) preambulumbekezdése kimondja továbbá, hogy „[i]lyen esetekben a Bizottságnak meg kell vizsgálnia a behozatal feltételeit, a behozatal alakulását, a gazdasági és kereskedelmi helyzetek különböző vonatkozásait, valamint – szükség esetén – az alkalmazandó intézkedéseket”.

230

Ez a preambulumbekezdés nem a Bizottság vizsgálat megindításával kapcsolatos hatáskörére vonatkozik, hanem arra irányul, hogy egy meghatározott helyzetben, vagyis akkor, amikor a Bizottság a védintézkedésekről szóló alaprendelet (7) preambulumbekezdésében említett típusú információkat kap, a Bizottságot terhelő vizsgálati kötelezettséget írjon elő.

231

Bár a védintézkedésekről szóló alaprendelet (8) preambulumbekezdésének megfogalmazásából egy sajátos esetre korlátozódó kötelezettség fennállása következik, ez nem korlátozza és nem is zárja ki a Bizottság arra való lehetőségét, hogy más esetekben ilyen vizsgálatot folytasson le.

232

Végül, a védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikkének (1) bekezdése jelzi többek között, hogy „[a]mennyiben a Bizottság számára nyilvánvaló, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a vizsgálat megindításához, a Bizottság a tagállamtól kapott tájékoztatás beérkezését követő egy hónapon belül megindítja a vizsgálatot, és értesítést tesz közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában”.

233

E rendelkezés biztosítja azon tagállam számára, amely információt juttatt el a Bizottsághoz, hogy a Bizottság állást fog foglalni az abból egy esetleges vizsgálat megindítását illetően levonandó következményekről. Az előírt határidő tehát fogalmilag arra a helyzetre vonatkozik, amelyben a Bizottság akkor van, amikor a védintézkedésekről szóló alaprendelet (8) preambulumbekezdésében szereplő vizsgálati kötelezettség terheli.

234

Ugyanakkor, amint az a fenti 228. és 231. pontban kifejtésre került, ez a helyzet nem zárja ki az egyéb eseteket, különben megakadályozná, hogy a Bizottság teljesítse a számára előírt kötelezettségeket.

235

Ez az eset áll fenn legalábbis akkor, amikor – mint a jelen ügyben is – felügyeleti intézkedéseket vezettek be.

236

A védintézkedésekről szóló alaprendelet 10. cikkének megfelelően a Bizottság az ilyen intézkedések alkalmazásáról előzetes vizsgálat nélkül dönthet, mivel az ugyanezen rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében előírt követelmény erre a helyzetre nem alkalmazandó.

237

Így a 2016/670 végrehajtási rendeletet többek között a védintézkedésekről szóló alaprendelet 10. cikke alapján fogadták el.

238

Márpedig a 2016/670 végrehajtási rendelet (12) preambulumbekezdésének megfelelően az előzetes felügyelet bevezetésével elérni kívánt cél az volt, hogy előzetes statisztikai adatok álljanak rendelkezésre az összes Unión kívüli országból érkező behozatal tendenciáinak gyors elemzéséhez.

239

Amint az a védintézkedési vizsgálat megindításáról szóló értesítésből kitűnik, különös tekintettel a felügyeleti rendszer alapján szerzett információkra, a Bizottság úgy ítélte meg, hogy elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a behozatal alakulása védintézkedések bevezetését indokolhatja.

240

E tekintetben a védintézkedésekről szóló alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság az Unió érdekeinek védelmében többek között saját kezdeményezésére ilyen intézkedéseket írhat elő, amennyiben az érdemi feltételek teljesülnek.

241

Ugyanakkor a védintézkedésekről szóló alaprendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően – az ugyanezen rendelet 7. cikkében említett sürgős esetek kivételével – semmilyen védintézkedés nem írható elő előzetes vizsgálat megindítása nélkül.

242

Következésképpen a Bizottság úgy döntött, hogy saját kezdeményezésére ilyen vizsgálatot indít az acéltermékek behozatalára vonatkozóan.

243

A fentiekből következik, hogy ha – amint azt a felperes állítja – a védintézkedési vizsgálat megindítását kizárólag a tagállamok kezdeményezhetik, nemcsak hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság számára biztosított kezdeményezési jogkör hatásai lennének korlátozottak, hanem ez mindenekelőtt magát a felügyeleti mechanizmus célját is érintené.

244

A felperes által javasolt értelmezés ugyanis, amely a vizsgálat megindítását attól teszi függővé, hogy valamely tagállam a Bizottsághoz forduljon, jelentős részben megszüntetné az e mechanizmus alapján gyűjtött adatok tanulmányozásához fűződő érdeket.

245

Következésképpen a védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikkének (1) bekezdése szerinti, a vizsgálat megindításával kapcsolatos kezdeményezési jogkör felperes általi értelmezése összeegyeztethetetlen az e rendelet által előírt rendszer felépítésével.

246

E tekintetben azt is hozzá lehet tenni, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikke (1) bekezdésének a felperes általi értelmezése e rendelet más rendelkezéseire tekintettel inkoherensnek tűnik.

247

Így a védintézkedésekről szóló alaprendelet 7. cikke többek között lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy sürgős esetekben ideiglenes védintézkedéseket fogadjon el. Ugyanezen rendelet 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően e hatáskör gyakorlása mentesül az azon követelmény tiszteletben tartása alól, amely szerint az említett intézkedések elrendelése előtt vizsgálatot kell lefolytatni. A vizsgálati intézkedések ugyanakkor nincsenek kizárva. A védintézkedésekről szóló alaprendelet 7. cikkének (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a Bizottságnak az összes, még szükséges vizsgálatot haladéktalanul le kell folytatnia. Márpedig az ilyen vizsgálat megindítása nem függ attól, hogy valamely tagállam előzetesen a Bizottsághoz fordult‑e. Nem lenne logikus ugyanis ilyen feltételt támasztani, miközben többek között a védintézkedésekről szóló alaprendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megfelelően megállapítást nyert, hogy arra vonatkozó egyértelmű bizonyítékok állnak fenn, hogy a megnövekedett behozatal komoly kárt okozott vagy ilyen károkozással fenyeget. Ugyanez az érvelés magyarázatot ad arra, hogy a Bizottságnak lehetősége van vizsgálat indítására anélkül, hogy valamely tagállam korábban hozzá fordult volna, amennyiben már felügyeleti intézkedések vannak hatályban, és azok elegendő bizonyítékkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy a behozatal alakulása védintézkedések alkalmazását teheti szükségessé.

248

Hasonlóképpen, a Bizottságot nem köti semmilyen, arra vonatkozó követelmény, hogy a számára egyrészt a védintézkedésekről szóló alaprendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján biztosított, védintézkedések elfogadására feljogosító hatáskör, másrészt az ugyanezen rendelet 20. cikke alapján biztosított, a hatályban lévő védintézkedések hatásainak vizsgálatára és ezen intézkedések részletes szabályainak módosítására, illetve ezen intézkedések visszavonására feljogosító hatáskör gyakorlását megelőzően valamely tagállamnak a Bizottsághoz kell fordulnia. A Bizottság saját kezdeményezésére megtehető ezen lépések összessége azt a logikát követi, amely szerint a Bizottság a hatáskörének gyakorlását megelőzően bizonyítékkal rendelkezik az uniós gyártók számára problematikus helyzet fennállását illetően, ezen bizonyítékok eredete azonban nem releváns.

249

E rendelkezésekből tehát koherens rendszer következik, amely olyan átfogó logikát alakít ki, amely lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy saját kezdeményezésére eljárjon, amennyiben elegendő bizonyítékkal rendelkezik fellépésének igazolásához.

250

A védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikkének (1) bekezdését tehát e logikára tekintettel kell értelmezni, és így azt a következtetést kell levonni, hogy a Bizottság saját kezdeményezésére történő eljárásra való lehetősége az ugyanezen cikk szerinti vizsgálat megindítása keretében elismerésre került.

251

Ráadásul meg kell jegyezni, hogy a felperes álláspontját egyetlen ténybeli elem sem támasztja alá. Nem vitatott ugyanis, hogy a tagállamok nem emeltek kifogást e vizsgálattal szemben, sőt, annak keretében a védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően együttműködtek a Bizottsággal.

252

Másodsorban, a felperesnek az információk forrását illető, a vizsgálat terjedelmét korlátozó kizárólagosságra alapított érvét a releváns rendeleti rendelkezések nem támasztják alá. Nincs ugyanis olyan, a jogszabály szövegén alapuló érv, amely arra kötelezné a Bizottságot, hogy figyelmen kívül hagyja azokat az információkat, amelyeket – a felügyeleti intézkedések alapján a tagállami hatóságokon keresztül szerzett információk kiegészítéseként – beszerezhetett.

253

Mindenesetre, amint arra a Bizottság rámutat, a felperes összetéveszti a vizsgálat megindításához vezető adatokat (vagyis az acéltermékek behozatalának folyamatos növekedését) a Bizottság által a következtetései levonása érdekében vizsgált időszakra vonatkozó adatokkal.

254

A fentiekre tekintettel a hetedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

255

Nyolcadik jogalapja keretében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság azzal, hogy a védintézkedési vizsgálat során nem közölt bizonyos információkat, megsértette a tisztességes eljáráshoz való jogát, amely a védelemhez való jog részét képezi.

256

Közelebbről, a felperes, miután emlékeztetett arra, hogy a kereskedelempolitikai védintézkedések területén különös jelentősége van az eljárási garanciák betartásának, amelyek közé a tisztességes eljáráshoz való jog is tartozik, mivel e területen az uniós intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, egyrészt úgy véli, hogy a Bizottság azáltal, hogy nem közölte a legutóbbi időszakra vonatkozó, rendelkezésére álló statisztikai információkat, megakadályozta az érintett feleket, köztük a felperest abban, hogy állást foglaljanak olyan lényeges információkról, amelyek többek között a behozatal növekedése megállapításának alapjául szolgáltak. Másrészt a felperes úgy véli, hogy a Bizottság azáltal, hogy jelentősen késleltette az Eurofer által továbbított információk terjesztését, megfosztotta az érintett feleket – köztük a felperest – attól a lehetőségtől, hogy megjegyzéseket tegyenek és kifejtsék álláspontjukat az uniós gazdasági ágazat nagy részét ért, aktualizált kárral kapcsolatban. E tekintetben a felperes szerint nincs jelentősége annak, hogy a Bizottság nem használta fel ezeket az adatokat, mivel érvelése azon információk szintjén alapul, amelyekkel a véleménye kialakítása céljára rendelkezhetett.

257

A felperes először is hozzáteszi, hogy a Bizottság állításaival ellentétben a Bizottság egyrészt a közigazgatási eljárás során köteles volt lehetőséget biztosítani számára arra, hogy hasznos módon kifejtse a hivatkozott tények és körülmények helytállóságával és relevanciájával kapcsolatos, valamint a behozatalnövekedés fennállására és a komoly károkozással való fenyegetésre vonatkozóan tett állításnak az alátámasztására felhasznált bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontját, és másrészt nem aktualizálta az iratokat megfelelő időben. Másodszor a felperes azt állítja, hogy nem volt lehetősége hasznosan kifejteni álláspontját egyrészt a legutóbbi időszak behozatali statisztikáinak felhasználására vonatkozó információkkal, másrészt pedig az Eurofer aktualizált kármutatóival kapcsolatban.

258

A Bizottság vitatja a felperes érveit.

259

Elöljáróban egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes beadványaiból kitűnik, hogy bár a legutóbbi időszak behozatali statisztikáinak felhasználására vonatkozó információkkal kapcsolatos érvelése eredetileg az ezen információk közlésének hiányából eredő állítólagos jogellenességre vonatkozó érvelése alapjául szolgált, később úgy ítélte meg, hogy a jogellenesség abból eredt, hogy nem volt lehetősége hasznosan kifejteni az álláspontját. Így már nem a hozzáférhetővé tétel hiányának vitatásáról, hanem e hozzáférhetővé tétel késedelmes jellegének vitatásáról van szó. Következésképpen a felperes ezen információkkal kapcsolatos érvei lényegében az Eurofer aktualizált kármutatóira vonatkozó információk rendelkezésre bocsátásával kapcsolatban megfogalmazott kifogásához kapcsolódnak.

260

Másrészt el kell utasítani a Bizottság arra vonatkozó kifogásait, hogy a nyolcadik jogalap hatástalan, mivel a tisztességes eljáráshoz való jog a jelen ügyben nem alkalmazandó. Amint azt ugyanis a Bizottság a viszonválaszban elismerte, az eljárás írásbeli szakaszában folytatott levélváltásból kitűnik, hogy ezzel a jogalappal a felperes valójában a védelemhez való jog abból adódó megsértésére hivatkozik, hogy a közigazgatási eljárás során nem kapott lehetőséget arra, hogy bizonyos információkról állást foglaljon.

261

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a védintézkedésekről szóló alaprendelet 5. cikke (1) bekezdésének b) és c) pontja, valamint ugyanezen rendelet 5. cikkének (4) és (5) bekezdése határozza meg az érintett felek álláspontjának ismertetéséhez, az egyes információkhoz való hozzáféréshez és a meghallgatáshoz való jogára vonatkozó részletes szabályokat.

262

Márpedig, noha igaz – amint azt a Bizottság hangsúlyozza –, hogy a felperes nem jelöli meg kifejezetten a rendelkezést, amelyet a Bizottság megsértett, mindazonáltal el kell ismerni, hogy ahhoz, hogy a felek a fenti 261. pontban említett jogaikat gyakorolhassák, a Bizottságnak – néhány kivételtől eltekintve – megfelelő időben hozzáférhetővé kell tennie számukra a vizsgálat keretében a Bizottság rendelkezésére bocsátott információkat.

263

Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálni a felperes azon állításait, amelyek a legutóbbi időszak behozatali statisztikáinak felhasználásával kapcsolatos információk, valamint az aktualizált kármutatókkal kapcsolatos információk késedelmes közlésére vonatkoznak, tekintettel azon kötelezettsége Bizottság általi tiszteletben tartására, hogy a felek számára megfelelő időben hozzáférhetővé tegye a vizsgálat keretében rendelkezésére bocsátott információkat.

264

E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a felperes 2018. december 21‑én hozzáfért az Eurofer által szolgáltatott kármutatókhoz, 2019. január 4‑én pedig a legutóbbi időszakra vonatkozó statisztikai információkhoz. Márpedig a megtámadott rendeletet 2019. január 31‑én fogadták el.

265

Noha a felperesnek nem állt rendelkezésére jelentős időtartam, emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy ezek az információk csak kiegészítettek más olyan információkat, amelyekre vonatkozóan a felperes az eljárás során észrevételeket tett, másrészt pedig, hogy a védintézkedések olyan sürgősségi intézkedések, amelyek elfogadását nem lehet határozatlan ideig késleltetni.

266

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a felperesnek lehetőséget biztosítottak arra, hogy észrevételeit időben előterjessze, és hogy a Bizottság nem sértette meg azon kötelezettségét, hogy a felek számára megfelelő időben hozzáférhetővé tegye a vizsgálat keretében rendelkezésére bocsátott információkat.

267

Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a védelemhez való jog megsértése nem állapítható meg.

268

A fentiekre tekintettel és anélkül, hogy határozni kellene a Bizottságnak a nyolcadik jogalap amiatti hatástalanságára vonatkozó kifogásairól, hogy a 2018 első és második negyedévére vonatkozó aktualizált kármutatókat nem használták fel, a nyolcadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

269

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

270

A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott: