–

VA, személyesen,

–

a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

–

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes, A. Pimenta, J. Marques és P. Barros da Costa, meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében D. Martin és N. Nikolova, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Közösség nevében a 2009. november 26‑i 2010/48/EK tanácsi határozattal (HL 2010. L 23., 35. o.) jóváhagyott, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ‑egyezmény (a továbbiakban: ENSZ‑egyezmény) 5. cikke (2) bekezdésének, valamint a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv (HL 2000. L 303., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.). 2. cikke (1)–(3) bekezdésének és 4. cikke (1) bekezdésének az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a TC és UB, valamint a Komisia za zashtita ot diskriminatsia (a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős bizottság, Bulgária) és VA között e bizottság azon határozata tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amely e két személlyel szemben bíróság elnökeként és büntetőtanács bírájaként bírságot szabott ki a VA‑val szembeni hátrányos megkülönböztetés miatt.

3

Az ENSZ‑egyezmény 1. cikkében kimondja:

„A jelen Egyezmény célja valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes és egyenlő gyakorlásának előmozdítása, védelme és biztosítása valamennyi fogyatékossággal élő személy számára, és a velük született méltóság tiszteletben tartásának előmozdítása.

Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.”

4

Ezen egyezmény „Egyenlőség és hátrányos megkülönböztetéstől való mentesség” című 5. cikke értelmében:

„(1)   A részes államok elismerik, hogy a törvény előtt minden személy egyenlő, és mindenféle hátrányos megkülönböztetés nélkül jogosult a törvények által nyújtott védelemre és kedvezményre.

(2)   A részes államok megtiltanak a fogyatékosság alapján történő bárminemű hátrányos megkülönböztetést, és minden téren biztosítják a fogyatékossággal élő személyek számára a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni egyenlő és hatékony jogi védelmet.

(3)   Az egyenlőség előmozdítása és a hátrányos megkülönböztetés eltörlése érdekében a részes államok minden megfelelő lépést megtesznek, így biztosítva az észszerű alkalmazkodást.

(4)   A fogyatékossággal élő személyek tényleges egyenlőségének előmozdításához és eléréséhez szükséges különleges intézkedések a jelen Egyezmény értelmében nem tekintendők hátrányos megkülönböztetésnek.”

5

Az ENSZ‑egyezmény „Munkavállalás és foglalkoztatás” címet viselő 27. cikke (1) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

„A részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek munkavállaláshoz való jogát, másokkal azonos alapon; ez magában foglalja egy, a fogyatékossággal élő személyek számára nyitott, befogadó és hozzáférhető munkaerő‑piacon szabadon választott és elfogadott munka révén nyerhető megélhetés lehetőségének jogát. A részes államok védik és segítik a munkához való jog érvényesülését – ideértve azokat is, akik a munkavégzés ideje alatt váltak fogyatékossá – azáltal, hogy megteszik a szükséges lépéseket, akár törvényalkotás útján is, annak érdekében, hogy többek között:

[…]”

6

A 2000/78 irányelv (16), (20), (21) és (23) preambulumbekezdése a következőképpen szól:

[…]

[…]

7

Ezen irányelv „Az irányelv célja” című 1. cikke értelmében:

„Ennek az irányelvnek a célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.”

8

Az említett irányelvnek „A hátrányos megkülönböztetés fogalma” címet viselő 2. cikke szerint:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

[…]”

9

Ugyanezen irányelv „Az irányelv hatálya” címet viselő 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1) A [z Európai Unióra] átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket [helyesen: állami szerveket] is a következőkre tekintettel:

[…]

[…]”.

10

A 2000/78 irányelvnek a „Foglalkozási [helyesen: Szakmai] követelmények” címet viselő 4. cikke az (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„A 2. cikk (1) és (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az 1. cikkben említett okokkal kapcsolatos jellemző alapján történő megkülönböztetés [helyesen: jellemzőn alapuló eltérő bánásmód] nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az érintett foglalkozási [helyesen: szakmai] tevékenység jellege vagy végrehajtásának [helyesen: gyakorlásának] feltételrendszere miatt az ilyen jellemző valódi [helyesen: lényeges] és meghatározó foglalkozási [helyesen: szakmai] követelményt képez, feltéve hogy a cél jogszerű, és a követelmény arányos.”

11

Ezen irányelvnek „A fogyatékos személyek igényeihez való észszerű alkalmazkodás” című 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Az egyenlő bánásmód elvének a fogyatékos személyekkel kapcsolatban történő végrehajtása céljából észszerű intézkedéseket kell bevezetni. Ez azt jelenti, hogy a munkaadóknak meg kell tenniük a megfelelő és az adott esetben szükséges intézkedéseket, hogy a fogyatékos személy számára lehetővé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel, az előmenetel, az át‑ vagy továbbképzés, kivéve ha az ilyen intézkedés aránytalanul nagy terhet ró a munkaadóra. Ezt a terhet nem lehet aránytalanul nagynak tekinteni, amennyiben az adott tagállam fogyatékügyi politikájának intézkedései ezt kielégítően ellensúlyozzák.”

12

Az Alkotmány (DV, 1991. július 13., 56. szám) alapügy tényállása tekintetében alkalmazandó változatának 6. cikke így rendelkezik:

„(1)   Az emberek szabadnak és méltóságuk, valamint jogaik tekintetében egyenlőnek születnek.

(2)   A törvény előtt mindenki egyenlő. Tilosak a jogok bármilyen korlátozásai és a fajon, a nemzetiségen, az etnikai származáson, a nemen, a származáson, a valláson, a képzettségen, a meggyőződésen, a politikai hovatartozáson, a személyes vagy társadalmi helyzeten vagy a vagyoni helyzeten alapuló kiváltságok.”

13

Ezen alkotmány 48. cikke értelmében:

„(1)   Mindenkinek joga van a munkához. Az állam gondoskodik az e jog gyakorlásához szükséges feltételek megteremtéséről.

(2)   Az állam megteremti a testi vagy lelki fogyatékossággal élő személyek munkához való jogának gyakorlásához szükséges feltételeket. […]”

14

A Zakon za zashtita ot diskriminatsia (a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemről szóló törvény, DV, 2003. szeptember 30., 86. szám) az alapjogvita tekintetében alkalmazandó változata (a továbbiakban: a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény) 4. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy tilos minden, többek között a fogyatékosságon alapuló közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés.

15

A hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény 7. cikke (1) bekezdésének 2. pontja szerint:

„Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek:

[…]

2.   valamely személlyel szemben a 4. cikk (1) bekezdésében említett okokkal kapcsolatos jellemző alapján alkalmazott eltérő bánásmód, ha ez a jellemző lényeges és meghatározó szakmai követelménynek minősül egy adott munka vagy tevékenység jellege, illetve gyakorlásának feltételei miatt, a cél jogszerű, és a követelmény nem haladja meg az említett cél eléréséhez szükséges mértéket.”

16

A Zakon za sadebnata vlast (a bíróságokról szóló, 2007. augusztus 7‑i törvény, DV, 2007. augusztus 7., 64. szám; a továbbiakban: bíróságokról szóló törvény) 66. cikke azt írja elő, hogy a törvény által előírt esetekben az első fokon eljáró bírósági tanácsban ülnökök is részt vesznek, akik ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, mint a bírák.

17

A bíróságokról szóló törvény 67. cikke (1) bekezdésének értelmében:

„Ülnöknek minden olyan cselekvőképes bolgár állampolgár megválasztható, aki:

18

A Nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv, DV, 2005. október 28., 86. szám, a továbbiakban: büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) az alapjogvita tekintetében alkalmazandó változata 8. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az ülnökök a jelen törvénykönyvben meghatározott esetekben és feltételekkel részt vesznek a bírósági ítélkező testületekben.”

19

A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 13. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy a bíróságnak, az ügyészségnek és a nyomozó hatóságoknak hatáskörük keretén belül meg kell hozniuk minden intézkedést annak érdekében, hogy megállapítsák az objektív igazságot, a (2) bekezdés pedig azt, hogy az objektív igazságot a törvényben előírt módon és eszközökkel állapítják meg.

20

A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 14. cikkének (1) bekezdése értelmében a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóságok az ügy valamennyi körülményének objektív, alapos és teljes körű vizsgálata alapján, az e törvénykönyv rendelkezései által vezérelt meggyőződésük alapján döntenek.

21

A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 18. cikke szerint a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóságok az általuk személyesen gyűjtött és megvizsgált bizonyítékok alapján döntenek, kivéve, ha e törvény eltérően rendelkezik.

22

VA látása elvesztése miatt állandó jelleggel csökkent munkaképességgel rendelkezik, amint azt egy 1976‑ban készített szakvélemény is tanúsítja. Felsőfokú jogi tanulmányokat folytatott, sikeres szakvizsgát tett 1977‑ben, majd a vakok egyesületénél és az Európai Unió vakügyi szervezeteinél dolgozott.

23

2014‑ben VA‑t ülnökké választották a Sofiyski gradski sadnál (szófiai városi bíróság, Bulgária) egy e város tanácsa által indított eljárás eredményeként. A Sofiyski rayonen sadhoz (szófiai kerületi bíróság, Bulgária), illetve sorshúzás útján e bíróság hatodik büntetőtanácsához osztották be, amelynek tagja volt UB bíró, illetve három másik ülnök is. 2015. március 25‑én e minőségében VA esküt tett az említett bíróság előtt.

24

VA 2015. március 25‑től 2016. augusztus 9‑ig nem vett részt egyetlen büntetőtárgyaláson sem. 2015 májusában a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság) elnökétől, TC‑től azt kérte, hogy osszák át egy másik bíróhoz, azonban nem kapott választ.

25

2015. szeptember 24‑én VA a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős bizottsághoz fordult arra hivatkozva, hogy fogyatékossága miatt hátrányos bánásmódban részesült UB bíró részéről, mivel e bíró egyáltalán nem engedélyezte számára, hogy büntetőeljárásban vegyen részt, valamint a bíróság elnöke, TC részéről, aki nem tett eleget az újrabeosztás iránti kérelmének annak érdekében, hogy gyakorolhassa az ülnökként történő munkavégzéshez való jogát. Válaszul TC és UB többek között az ülnöki kötelezettségek jellegére, a sajátos fizikai jellemzőkkel való rendelkezés szükségességére, valamint egy jogszerű cél fennállására, nevezetesen a büntető eljárásjogi törvénykönyv alapelveinek tiszteletben tartására hivatkozott, amely igazolja a VA fogyatékossághoz kapcsolódó valamely tulajdonságon alapuló eltérő kezelését a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény 7. cikke (1) bekezdésének 2. pontja alapján.

26

2017. március 6‑i határozatával a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemért felelős bizottság TC és UB meghallgatását követően megállapította, hogy azok a többek között a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló törvény 4. cikke értelmében vett, fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak VA‑val szemben, és velük szemben 250, illetve 500 leva (BGN) (hozzávetőleg 130 és 260 euró) összegű bírságot szabott ki.

27

TC és UB e határozattal szemben keresetet indított az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság, Bulgária) előtt, amely e kereseteket elutasította. E bíróság közelebbről úgy ítélte meg, hogy jogellenes az ülnökéhez hasonló foglalkozáshoz vagy tevékenységhez való hozzáférés főszabályszerű korlátozásának bevezetése arra hivatkozva, hogy a szóban forgó fogyatékosság lehetetlenné tenné e tevékenység teljes körű gyakorlását. Kétségtelen, hogy a büntetőeljárás sajátosságai megkövetelik, hogy az ülnök feleljen meg ezen eljárás alapelveinek, vagyis az ítélkező tanács esetében a közvetlenség, az objektív igazság megállapítása és a belső meggyőződés kialakítása követelményeinek. Mindazonáltal az a vélelem, hogy a fogyatékosság fennállása minden esetben megfosztja az adott személyt az ezen elveknek való megfelelés képességétől, hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Az említett bíróság hozzátette, hogy e megfontolásokat alátámasztja az a körülmény, hogy VA 2016. augusztus 9‑től, vagyis az ülnökök elektronikus kirendelését bevezető jogalkotási reform hatálybalépésétől számos büntetőügyi tárgyaláson részt vett.

28

TC és UB egyaránt felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Administrativen sad Sofia‑grad (szófiai közigazgatási bíróság) határozatával szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Varhoven administrativen sadhoz (legfelsőbb közigazgatási bíróság, Bulgária). TC fellebbezése alátámasztásául azzal érvel, hogy az elsőfokú bíróságnak alkalmaznia kellett volna a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelemről szóló törvény 7. cikke (1) bekezdésének a lényeges és meghatározó szakmai követelmény fennállására vonatkozó 2. pontját. Az ülnöki feladatokat jellegükre tekintettel nem láthatják el olyan személyek, akiknek fogyatékossága a büntetőeljárásról szóló törvénykönyvben foglalt elvek megsértését vonja maga után. UB a maga részéről azt állítja, hogy e bíróság tévesen hivatkozott a magasabb rangú büntető törvénykönyvön alapuló hátrányos megkülönböztetés elleni törvényre és az e törvénykönyv által kimondott elvekre, amelyeket neki a bíróság elé terjesztett ügyek vizsgálata során büntetőjogi bíróként tiszteletben kell tartania, az ügy irataihoz csatolt bizonyítékok ítélkező testület valamennyi tagja általi egyenlő kezelésének biztosításához és a felek magatartásának ez utóbbiak általi közvetlen értékeléséhez hasonlóan.

29

Ezzel kapcsolatban a büntetőeljárás szabályaira tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy nem egyértelmű, hogy a VA‑hoz hasonló fogyatékossággal élő vak személyt az ülnöki tevékenység gyakorlása során érintő egyenlőtlen bánásmód jogszerű‑e az az ENSZ‑egyezménynek, az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta), valamint a 2000/78 irányelvnek a fogyatékos személyekkel tekintetében a foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód biztosítására irányuló rendelkezései alapján.

30

E körülmények között a Varhoven administrativen sad (legfelsőbb közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

31

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy noha a kérdést előterjesztő bíróság kérdései szövegében nem hivatkozott a Charta rendelkezéseire, e bíróság – amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik – arra keres választ, hogy egy olyan vak személy, mint VA ülnöki feladatainak büntetőeljárásban való ellátásából való kizárása összeegyeztethető‑e a 2000/78 irányelv és az ENSZ‑egyezmény rendelkezéseivel.

32

Emlékeztetni kell arra, hogy ezen irányelv a hatálya alá tartozó területen konkretizálja az immár az Európai Unió Alapjogi Chartája 21. cikkében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét (2021. január 26‑iSzpital Kliniczny im. dra J. Babińskiego Samodzielny Publiczny Zakład Opieki Zdrowotnej w Krakowie ítélet, C‑16/19, EU:C:2021:64, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

Ezenkívül a Charta 26. cikke kimondja, hogy az Unió elismeri és tiszteletben tartja a fogyatékkal élő személyek jogát az önállóságuk, társadalmi és foglalkozási beilleszkedésük, valamint a közösség életében való részvételük biztosítását célzó intézkedésekre.

34

E körülmények között meg kell állapítani, hogy kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkének (2) bekezdését és 4. cikkének (1) bekezdését a Charta 21. és 26. cikkével, valamint az ENSZ‑egyezménnyel összefüggésben akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, hogy egy vak személyt megfosszanak minden lehetőségtől, hogy büntetőeljárásban ülnöki feladatokat lásson el.

35

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/78 irányelvnek mind a címéből és a preambulumából, mind a tartalmából és a céljából az tűnik ki, hogy általános keretet kíván létrehozni a minden személy számára biztosítandó, „a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott” egyenlő bánásmódhoz, hatékony védelmet nyújtva számukra az irányelv 1. cikkében említett okok valamelyikén – köztük a fogyatékosságon – alapuló hátrányos megkülönböztetés ellen (2021. július 15‑iTartu Vangla ítélet, C‑795/19, EU:C:2021:606, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

36

A 2000/78 irányelvet, amint az 3. cikke (1) bekezdésének a) és c) pontjából kitűnik, az Unióra átruházott hatáskörök korlátain belül minden személyre alkalmazni kell mind a köz‑, mind a magánszféra vonatkozásában – beleértve az állami szerveket is –a foglalkozáshoz való hozzájutás feltételei, valamint az alkalmazási és munkafeltételek tekintetében.

37

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik mindenekelőtt, hogy az ügynöki feladatok díjazás ellenében végzett szakmai tevékenységnek minősülnek, továbbá az, hogy a VA‑t e feladatok ellátására választották ki, és egy bíróság egyik büntetőtanácsához osztották be, végül pedig az, hogy a gyakorlatban a 2015. március 25. és 2016. augusztus 9. közötti időszakban nem láthatta el e feladatokat, ennélfogva nem juthatott munkához.

38

Ebből következik, hogy ilyen helyzetben mind a munkához való hozzáférés 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett feltételeiről, mind pedig az ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában említett foglalkoztatási és munkafeltételekről szó van.

39

Egyébiránt vitathatatlan, hogy VA a 2000/78 irányelv értelmében vett „fogyatékosságban” szenved, mivel látását állandó jelleggel elvesztítette, pontosítva, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint 2000/78 irányelv értelmében vett „fogyatékosság” fogalma olyan korlátozottságként értendő, amely különösen valamilyen tartósan fennálló testi, értelmi vagy lelki károsodáson alapul, és amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személynek a szakmai életben való teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 11‑iNobel Plastiques Ibérica ítélet, C‑397/18, EU:C:2019:703, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

40

Következésképpen az olyan helyzet, mint amely az alapügy tárgyát képezi, az említett irányelv hatálya alá tartozik.

41

Először is, a fogyatékosságon alapuló eltérő bánásmód fennállását illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében ezen irányelv alkalmazásában az „egyenlő bánásmód elve” azt jelenti, hogy az 1. cikkében említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni. Ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy közvetlen hátrányos megkülönböztetés akkor áll fenn, ha az 1. cikkben említett okok bármelyike miatt valaki hasonló helyzetben lévő másik személyhez képest kedvezőtlen bánásmódban részesül, részesült vagy fog részesülni.

42

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben szereplő információkból kitűnik, hogy 2015. március 25‑től 2016. augusztus 9‑ig VA számára nem engedélyezték a részvételt tanácsának egyik tárgyalásán sem, mégpedig vaksága miatt. Úgy tűnik tehát, hogy kedvezőtlenebb bánásmódban részesült, mint az e tanácshoz beosztott hasonló helyzetben lévő, de vakságban nem szenvedő ülnökök, ami a 2000/78 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett, fogyatékosságon alapuló közvetlen eltérő bánásmódot valósít meg.

43

Másodszor, azon kérdést illetően, hogy ez az eltérő bánásmód igazolható‑e a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése alapján, emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az 1. cikkben említett jellemzőn alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az érintett szakmai tevékenység jellege vagy végrehajtásának gyakorlásának feltételrendszere miatt az ilyen jellemző lényeges és meghatározó szakmai követelményt képez, feltéve, hogy a cél jogszerű, és a követelmény arányos.

44

E tekintetben a Bíróság kimondta, hogy nem az eltérő bánásmód alapját képező oknak, hanem az ehhez az okhoz kapcsolódó jellemzőnek kell lényeges és meghatározó szakmai követelménynek minősülnie (2016. november 15‑iSalaberria Sorondo ítélet, C‑258/15, EU:C:2016:873, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45

Mivel a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való eltérést, azt az említett irányelv (23) preambulumbekezdésére tekintettel, mely utóbbi azon „nagyon korlátozott körülményekre” utal, amelyek között az ilyen eltérő bánásmód igazolható, szigorúan kell értelmezni (2021. július 15‑iTartu Vangla ítélet, C‑795/19, EU:C:2021:606, 33. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Ami a VA‑val szemben fogyatékossága alapján alkalmazott hátrányos bánásmód igazolása érdekében hivatkozott célt illeti, TC és UB előadja, hogy VA 2016 augusztusáig való kizárása azon büntetőtanács tárgyalásain való részvételből, amelybe beosztották, a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv elvei teljes tiszteletben tartásának, különösen a közvetlenség elvének és a bizonyítékoknak az e törvénykönyv 14. és 18. cikkéből eredő objektív igazság megállapítása érdekében történő közvetlen értékelésének biztosítására irányult.

47

TC és UB azt állítja ugyanis, hogy az ülnöki feladatokat nem képesek az olyan fogyatékkal élő személyek ellátni, mint amilyen a vakság. E feladatok ellátása főszabály szerint különleges fizikai képességeket – mint például a látást – tesz szükségessé.

48

Márpedig meg kell állapítani, hogy noha a bíróságokról szóló törvény 67. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az ülnöknek különösen cselekvőképességgel kell rendelkeznie, továbbá nem szenvedhet mentális betegségben, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben foglalt információk szerint e törvény nem ír elő fizikai alkalmassági követelményeket az ülnökök számára és olyan testi fogyatékosságon alapuló kizáró okról sem rendelkezik, mint amilyen a vakság.

49

Ugyanezen információkból következik, hogy egy jogalkotási reform hatálybalépése következtében 2016. augusztus 9‑től bevezették az ülnökök elektronikus kirendelését, és VA ezen időponttól kezdve számos büntetőügyi tárgyaláson részt vett. Úgy tűnik tehát, hogy az ülnököknek az alapügy tárgyát képező nemzeti jogszabályban előírt elektronikus kirendelése az ezen ülnökök személyére, valamint az általuk tárgyalandó ügyekre vonatkozó megfontolásoktól függetlenül történik, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

50

Mindamellett a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a különleges fizikai képességekkel rendelkezés tekinthető a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „lényeges és meghatározó szakmai követelménynek” egyes hivatások, például a tűzoltói vagy a rendőri hivatás gyakorlásához. Ehhez hasonlóan az a tény, hogy a hallásélességének meg kell felelnie a nemzeti szabályozás által meghatározott minimális hangérzékelési küszöbértéknek, ilyen, a büntetés‑végrehajtási tisztviselői szakma gyakorlásához szükséges követelménynek tekinthető (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iTartu Vangla ítélet, C‑795/19, EU:C:2021:606, 40. és 41. pont).

51

A Bíróság azt is megállapította, hogy a látás alapvető funkció a gépjárművek vezetéséhez, így az uniós jogalkotó által a közúti gépjárművezetői foglalkozás gyakorlása tekintetében előírt minimális látásélesség követelménye megfelel az uniós jognak, a közúti közlekedésbiztonság biztosítására irányuló célkitűzésre tekintettel (lásd ebben az értelemben: 2014. május 22‑iGlatzel ítélet, C‑356/12, EU:C:2014:350, 54. és 72. pont).

52

Ehhez hasonlóan a büntetőeljárásban ellátott ülnöki feladatok jellege és e feladatok ellátásának feltételei miatt, amelyek bizonyos esetekben magukban foglalhatják a vizuális bizonyítékok vizsgálatát és értékelését is, a látást is a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „lényeges és meghatározó szakmai követelménynek” lehet tekinteni az ilyen eljárásban eljáró ülnök foglalkozását illetően, feltéve hogy az említett bizonyítékok ilyen vizsgálata és értékelése nem végezhető el például orvos‑technikai eszközök segítségével.

53

Egyébiránt a TC és UB által hivatkozott azon cél, hogy biztosítsák a büntetőeljárás elveinek – köztük a közvetlenség és a bizonyítékok közvetlen értékelése elvének – teljes mértékű tiszteletben tartását, a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett jogszerű célnak minősülhet.

54

Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy az alapügyben a VA‑val szemben előírt azon intézkedés, amely őt a büntetőeljárásban teljes mértékben kizárja az ülnöki feladatok ellátásából, alkalmas‑e a kitűzött cél elérésére, és nem lépi‑e túl az annak eléréséhez szükséges mértéket. Ami ezen arányos jelleget illeti, figyelembe kell venni azt, hogy a 2000/78 irányelv (20) és (21) preambulumbekezdésére tekintettel értelmezett 5. cikke értelmében a munkaadónak meg kell tennie a megfelelő és az adott esetben szükséges intézkedéseket, hogy a fogyatékos személy számára lehetővé váljon a munkához jutás, a munkában való részvétel vagy az előmenetel, kivéve, ha az ilyen intézkedés aránytalanul nagy terhet ró ezen munkaadóra (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑iTartu Vangla ítélet, C‑795/19, EU:C:2021:606, 42. és 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

55

Ezen intézkedés megfelelő jellegét illetően meg kell jegyezni, hogy az ilyen intézkedés kétségtelenül hozzájárul a büntetőeljárásról szóló törvénykönyvnek a közvetlenség elvére és a bizonyítékok közvetlen értékelésére vonatkozó szabályainak tiszteletben tartásához.

56

Ugyanakkor az említett intézkedés szükségességét illetően meg kell jegyezni, hogy a VA‑t teljesen kizárták az azon büntetőtanács által tárgyalt ügyekben való részvételből, amelyhez beosztották, anélkül hogy értékelték volna a feladatainak ellátására való egyéni képességét, és anélkül, hogy megvizsgálták volna az esetlegesen felmerülő nehézségek orvoslásának lehetőségét.

57

Végeredményben, amint az a jelen ítélet 54. pontjában megállapításra került, a munkáltató az adott helyzetben szükséges észszerű intézkedéseket köteles hozni a fogyatékkal élő személyek érdekében. Ugyanis a 2000/78 irányelv (16) preambulumbekezdése szerint a fogyatékos személyek szükségleteinek kielégítését célzó rendelkezések fontos szerepet játszanak a fogyatékosság alapján történő hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemben. E tekintetben a Bíróság kifejtette, hogy az „észszerű intézkedések” fogalmát tágan kell értelmezni, mint amelynek azon különféle akadályok megszüntetése a célja, amelyek korlátozzák a fogyatékos személy teljes, hatékony és más munkavállalókkal egyenlő szerepvállalását a szakmai életben. Egyébiránt ezen irányelv (20) preambulumbekezdése e tekintetben észszerű anyagi, szervezeti, illetve képzési intézkedések felsorolását tartalmazza, amely nem kimerítő jellegű (2021. július 15‑iTartu Vangla ítélet, C‑795/19, EU:C:2021:606, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58

E kötelezettséget a Charta 26. cikkének fényében kell értelmezni, amely kimondja a fogyatékkal élő személyek beilleszkedésének elvét annak érdekében, hogy az önállóságuk, társadalmi és foglalkozási beilleszkedésük, valamint a közösség életében való részvételük biztosítását célzó intézkedésekben részesüljenek.

59

Ezt a kötelezettséget az ENSZ‑egyezmény is előírja, amely tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy a 2000/78 irányelv értelmezéséhez segítségül lehet hívni az említett egyezmény rendelkezéseit, és azt lehetőleg ezen egyezménnyel összhangban kell értelmezni (2021. július 15‑iTartu Vangla ítélet, C 795/19, EU:C:2021:606, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60

Márpedig az ENSZ‑egyezmény 5. cikkének (3) bekezdése azt írja elő, hogy az egyenlőség előmozdítása és a hátrányos megkülönböztetés eltörlése érdekében a részes államoknak minden megfelelő lépést meg kell tenniük, így biztosítva az észszerű alkalmazkodást.

61

Egyébiránt az ENSZ‑egyezmény 5. cikkének (3) bekezdése e beilleszkedésre irányuló célra tekintettel írja elő a fogyatékossággal élő személyek egyenlőségének előmozdítását és a hátrányos megkülönböztetés eltörlését, amint azt ezen egyezmény 27. cikke is tanúsítja, amely elismeri számukra a munkavállaláshoz jogot, különösen a fogyatékossággal élő személyek számára nyitott, befogadó és hozzáférhető munkaerő‑piacon szabadon választott és elfogadott munka révén nyerhető megélhetés lehetőségének jogát.

62

A jelen ügyben, amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemben foglalt információkból kitűnik, VA‑t a büntetőügyekben való minden részvételből kizárták, anékül, hogy különbséget tettek volna az érintett ügyek tekintetében, vagy hogy megvizsgálták volna, hogy észszerű intézkedések – mint például anyagi, személyes vagy szervezeti segítségnyújtás – felajánlhatók‑e számára.

63

Ily módon – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat fenntartása mellett – úgy tűnik, hogy az említett intézkedés meghaladja a szükséges mértéket, annál is inkább, mivel az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kitűnik, hogy az ülnökök 2016 augusztusában bevezetett elektronikus kirendelésének bevezetését követően VA e minőségében számos büntetőügyben részt vett. Amint arra mind a Bizottság írásbeli észrevételeiben, mind a főtanácsnok az indítványának 100. pontjában rámutatott, ez a körülmény azt jelzi, hogy VA képes az ügynöki feladatokat a büntetőeljárási szabályok teljes tiszteletben tartása mellett ellátni.

64

A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésének a) pontját és 4. cikkének (1) bekezdését a Charta 21. és 26. cikkével, valamint az ENSZ‑egyezménnyel összefüggésben akként kell értelmezni, hogy akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes, hogy egy vak személyt megfosszanak minden lehetőségtől, hogy büntetőeljárásban ülnöki feladatokat lásson el.

65

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontját és 4. cikkének (1) bekezdését az Európai Unió Alapjogi Chartájának 21. és 26. cikkével, valamint az Európai Közösség nevében a 2009. november 26‑i 2010/48/EK tanácsi határozattal jóváhagyott, a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ‑egyezménnyel összefüggésben akként kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes, hogy egy vak személyt megfosszanak minden lehetőségtől, hogy büntetőeljárásban ülnöki feladatokat lásson el.