1

Fellebbezésével a ClientEarth a Bíróságtól az Európai Unió Törvényszéke 2019. április 4‑iClientEarth kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének (T‑108/17, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:T:2019:215,) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította a ClientEarthnek a 2016. december 7‑i C(2016) 8454 final bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránti keresetét, amely határozat elutasította a 2016. február 16‑i 2016/2017/EK bizottsági rendelettel (HL 2016. L 40., 5. o.) módosított, a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH), az Európai Vegyianyag‑ügynökség létrehozásáról, az 1999/45/EK irányelv módosításáról, valamint a 793/93/EGK tanácsi rendelet, az 1488/94/EK bizottsági rendelet, a 76/769/EGK tanácsi irányelv, a 91/155/EGK, a 93/67/EGK, a 93/105/EK és a 2000/21/EK bizottsági irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. december 18‑i 1907/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2006. L 396., 1. o.; helyesbítések: HL 2007. L 136., 3. o.; HL 2010. L 118., 89. o.; HL 2015. L 212., 39. o.; a továbbiakban: REACH‑rendelet) alapján a di‑(2‑etilhexil)‑ftalát (DEHP) felhasználására vonatkozó engedélyt megadó 2016. június 16‑i C(2016) 3549 final bizottsági határozattal szemben a ClientEarth által 2016. augusztus 2‑án előterjesztett belső felülvizsgálat iránti kérelmet (a továbbiakban: 2016. évi felülvizsgálati kérelem).

2

A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban (Dánia), 1998. június 25‑én aláírt Egyezmény (a továbbiakban: Aarhusi Egyezmény), amelyet az Európai Közösség nevében a 2005. február 17‑i 2005/370/EK tanácsi határozat (HL 2005. L 124., 1. o.) hagyott jóvá, 9. cikkének (3) bekezdésében az alábbiakat mondja ki:

„(3) A fenti (1) és (2) bekezdésben tárgyalt felülvizsgálati eljárások szabályainak csorbítása nélkül valamennyi Fél biztosítja, hogy a nyilvánosság azon tagjai számára, akik a nemzeti jogrendszerben lefektetett kritériumoknak, amennyiben vannak ilyenek, megfelelnek, a közigazgatási és bírói eljárásokhoz való hozzáférés biztosított legyen, hogy megtámadhassák magánszemélyek és hatóságok olyan lépéseit és mulasztásait, amelyek ellentmondanak a környezetre vonatkozó nemzeti jog rendelkezéseinek [helyesen: Ezenfelül a fenti (1) és (2) bekezdésben szereplő jogorvoslati eljárások sérelme nélkül valamennyi Fél biztosítja a nyilvánosság azon tagjai számára, akik a nemzeti jogban meghatározott kritériumoknak – amennyiben vannak ilyenek – megfelelnek, a magánszemélyek és hatóságok olyan intézkedései vagy mulasztásai megtámadására irányuló közigazgatási vagy bírósági eljáráshoz való jogot, amelyek sértik a környezetre vonatkozó nemzeti jogi rendelkezéseket].”

3

A REACH‑rendeletnek „Az engedélyezés célja és a helyettesítés szempontjai” című 55. cikke kimondja:

„E cím célja a belső piac megfelelő működésének biztosítása, valamint – egyidejűleg – a különös aggodalomra okot adó anyagok felhasználásából eredő kockázatok megfelelő ellenőrzésének és annak biztosítása, hogy ezeket az anyagokat fokozatosan megfelelő alternatív anyagokkal vagy technológiákkal helyettesítsék, amennyiben az gazdaságilag vagy műszakilag megvalósítható. Ebből a célból az engedélyezési kérelmet benyújtó összes gyártónak, importőrnek és továbbfelhasználónak elemeznie kell az alternatívák rendelkezésre állását, valamint meg kell vizsgálnia azok kockázatait és a helyettesítés technikai és gazdasági megvalósíthatóságát”.

4

A REACH‑rendelet „Általános rendelkezések” című 56. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A gyártó, importőr vagy továbbfelhasználó a mások általi felhasználás céljából nem hozhatja forgalomba, vagy saját maga nem használhatja fel a XIV. mellékletben felsorolt anyagokat, kivéve, ha:

[…]”

5

A REACH‑rendeletnek „A XIV. mellékletben feltüntetendő anyagok” című 57. cikke előírja:

„Az 58. cikkben megállapított eljárással összhangban a következő anyagok tüntethetők fel a XIV. mellékletben:

[…]

[…]

6

A REACH‑rendeletnek „Az anyagok felvétele a XIV. mellékletbe” című 58. cikke előírja:

Az 57. cikkben említett anyagoknak a XIV. mellékletbe való felvételéről szóló határozatokat a 133. cikk (4) bekezdésében említett eljárással összhangban kell elfogadni. […]

[…]”

7

A REACH‑rendelet „Az 57. cikkben említett anyagok azonosítása” címet viselő 59. cikke a következőképpen rendelkezik:

Az e cikk (2)–(10) bekezdésében meghatározott eljárást az 57. cikkben említett kritériumokat teljesítő anyagok azonosítása és a XIV. mellékletbe felvenni javasolt anyagok jelöltlistájának megállapítása céljából kell alkalmazni. Az Ügynökség ebben a jegyzékben feltünteti a 83. cikk (3) bekezdésének e) pontja szerint összeállított munkaprogramjában szereplő anyagokat”.

8

A REACH rendelet „Az engedélyek megadása” című 60. cikke szerint:

„(1)   A Bizottság – e címmel összhangban – felel az engedélyezési kérelmekről szóló határozatok meghozataláért.

1.   A (3) bekezdés sérelme nélkül engedélyt kell kiadni, ha az anyag felhasználása során a XIV. mellékletben meghatározott lényegi tulajdonságokból eredő, az emberi egészséget és a környezetet érintő kockázatokat az I. melléklet 6.4. szakaszával összhangban hatékonyan ellenőrzik, amit a kérelmező kémiai biztonsági jelentése dokumentál, figyelembe véve a 64. cikk (4) bekezdése a) pontjában említett kockázatértékelési bizottság véleményét. Az engedély kiadásakor és az engedélyben megállapított feltételek tekintetében a Bizottság a határozathozatal időpontjában ismert valamennyi bevezetést, kibocsátást és veszteséget, beleértve a diszperziós vagy diffúz felhasználásokból adódó kockázatokat, figyelembe vesz.

[…]

(3)   A (2) bekezdés nem alkalmazandó a következőkre:

(4)   Amennyiben a (2) bekezdés szerint nem adható ki engedély, vagy a (3) bekezdésben foglalt anyagok esetében, az engedély csak akkor adható ki, amennyiben igazolják, hogy az anyag felhasználásából származó társadalmi‑gazdasági előnyök jelentősebbek, mint annak az emberi egészséget vagy a környezetet érintő kockázatai, és amennyiben nem állnak rendelkezésre megfelelő alternatív anyagok és technológiák. Ezt a határozatot a következő tényezők mérlegelését követően, és a 64. cikk (4) bekezdésének a) és b) pontjában említett kockázatértékelési bizottság és társadalmi‑gazdasági elemzéssel foglalkozó bizottság véleményének figyelembevételével hozzák meg:

(5)   Annak értékelése során, hogy megfelelő alternatív anyagok vagy technológiák rendelkezésre állnak‑e, a Bizottságnak az összes lényeges szempontot figyelembe kell vennie, beleértve a következőket:

[…]

(7)   Engedély kizárólag akkor adható meg, ha a kérelmet a 62. cikkben megállapított követelményekkel összhangban nyújtották be.

[…]

(10)   Az engedélyezés feltételeitől függetlenül az engedély jogosultja biztosítja, hogy az expozíció szintjét a műszakilag és gyakorlatilag lehetséges legalacsonyabb szintre csökkenti.”

9

A REACH‑rendeletnek az „Engedélyezési kérelmek” című 62. cikke a következőképpen szól:

„[…]

(3)   A kérelmet egy, vagy az anyagok csoportjának a XI. melléklet 1.5. szakaszában foglalt meghatározásának megfelelő több anyagra, valamint egy vagy több felhasználásra lehet benyújtani. Kérelmet lehet benyújtani a kérelmező saját felhasználására és/vagy olyan felhasználásokra, amelyek céljából a kérelmező az anyagot forgalomba kívánja hozni.

(4)   Az engedélyezési kérelem a következő információkat tartalmazza:

[…]

(5)   A kérelem tartalmazhatja az alábbiakat:

[…]”

10

A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezmény rendelkezéseinek a közösségi intézményekre és szervekre való alkalmazásáról szóló, 2006. szeptember 6‑i 1367/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek (HL 2006. L 264., 13. o.) az „Igazgatási aktusok belső felülvizsgálata iránti kérelmek” című 10. cikkének (1) bekezdése a következő rendelkezéseket írja elő:

„Bármely, a 11. cikkben foglalt feltételeknek megfelelő nem kormányzati szervezet jogosult belső felülvizsgálat iránti kérelmet benyújtani azon közösségi intézményhez vagy szervhez, amely a környezetvédelmi jog alapján igazgatási aktust fogadott el, vagy – feltételezett igazgatási mulasztás esetén – el kellett volna fogadnia.

[…]”

11

Az 1907/2006 rendelet XIV. mellékletének módosításáról szóló, 2011. február 17‑i 143/2011/EU bizottsági rendelet (HL 2011. L 44., 2. o.) felvette e mellékletbe a DEHP‑t – amely elsősorban a polivinil‑klorid (PVC) alapú műanyagok lágyítására használt szerves vegyület –, ezen anyagnak a REACH‑rendelet 57. cikke c) pontja értelmében vett, a reprodukciót károsító anyagként való besorolása miatt.

12

2013. augusztus 13‑án három, hulladék‑újrafeldolgozással foglalkozó társaság (a továbbiakban: az engedély kérelmezői) az 1907/2006 rendeletnek az e rendelet 60. cikke (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 62. cikke alapján közös engedélyezési kérelmet nyújtott be (a továbbiakban: engedélyezési kérelem) a DEHP‑nek az alábbi „felhasználásokra” vonatkozó forgalomba hozatala érdekében:

13

A helyettesítő alternatívák elemzésében, amely az engedélyezési kérelmet kísérte, az engedély kérelmezői a következőket jelölték meg:

„A DEHP lágyítószer, amelyet több évtized óta a PVC lágyítására használják a rugalmas vagy lágy PVC előállítása érdekében. […]

A DEHP‑t tehát a műanyag műanyagtermékekké való átalakítása és e műanyagtermékek hulladékká, vagyis [az engedély kérelmezői] számára esetlegesen értéket képező termékké válása előtt hozzáadják a PVC‑hez. Szűkebb értelemben a DEHP tehát nem tölt be konkrét gyakorlati funkciót [az engedély kérelmezői számára]; az csupán (nagyrészt nem kívánt) szennyeződésként van jelen az összegyűjtött, szelektált és átalakított, majd „újrafeldolgozott” formában forgalomba hozott hulladékokban. Ugyanakkor a DEHP (vagy más lágyítószerek) újrafeldolgozott termékekben való jelenléte elméletileg bizonyos előnyökkel járhat a (PVC‑t átalakító) továbbfelhasználók számára:

14

2014. október 10‑én az Európai Vegyianyag‑ügynökség (ECHA) kockázatértékelési bizottsága és társadalmi‑gazdasági elemzéssel foglalkozó bizottsága véleményt nyilvánított az engedélyezési kérelemről.

15

A kockázatértékelési bizottság szerint az engedély kérelmezői nem bizonyították, hogy a kérelem tárgyát képező két felhasználásból eredő, a munkavállalók egészségét érintő kockázatokat a REACH rendelet 60. cikkének (2) bekezdése értelmében hatékonyan ellenőrzik.

16

A társadalmi‑gazdasági elemzéssel foglalkozó bizottság úgy vélte, hogy az engedély kérelmezői által benyújtott elemzés bizonyos – az engedélyezési kérelem tárgyát képező felhasználásokból fakadó társadalmi‑gazdasági előnyök bizonyítása terén mutatkozó – elégtelenségei ellenére az engedély megadható egy, a vonatkozó bizonytalanságokat is magában foglaló „minőségi elemzés” alapján.

17

2014. december 12‑én az ECHA naprakésszé tette és kiegészítette a DEHP‑re vonatkozó meglévő bejegyzést az 1907/2006 rendelet 59. cikkének (1) bekezdése szerinti, „a XIV. mellékletbe felvenni javasolt anyagok jelöltlistáján” (a továbbiakban: a javasolt anyagok jelöltlistája), és a DEHP‑t az endokrin rendszert károsító tulajdonságokkal rendelkező anyagként azonosította, amelynek az esetében tudományosan igazolható módon megállapították, hogy valószínűleg olyan súlyos hatást gyakorol a környezetre, amely a REACH rendelet 57. cikkének a)–e) pontjában felsorolt más anyagokkal azonos mértékű aggodalomra ad okot ugyanezen rendelet 57. cikkének f) pontja értelmében.

18

2016. június 16‑án a Bizottság a REACH‑rendelettel összhangban elfogadta a DEHP felhasználásait engedélyező C(2016) 3549 final végrehajtási határozatot (a továbbiakban: engedélyezésről szóló határozat).

19

E határozat 1. cikkében a Bizottság a következő „felhasználásokat” engedélyezte:

„újrahasznosított lágy, DEHP‑t tartalmazó polivinil‑klorid (PVC) összeállítása, összetevőkként és száraz elegyekben;

a DEHP‑t tartalmazó újrahasznosított lágy PVC ipari felhasználása a PVC‑termékek mángorlás, extrudálás, fröccsöntés és kompressziós sajtolás útján való előállítása érdekében történő polimerfeldolgozás során […]”.

20

Ugyanezen rendelkezés értelmében a regisztrálást a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése alapján hiánytalannak nyilvánították.

21

A ClientEarth a 2016. évi felülvizsgálati kérelmében környezetvédelmi célú nonprofit szervezetként az engedélyező határozat belső felülvizsgálatát kérte a Bizottságtól az 1367/2006 rendelet 10. cikke alapján.

22

A vitatott határozattal a Bizottság e kérelmet mint megalapozatlant elutasította.

23

A Törvényszék Hivatalához 2017. február 17‑én benyújtott keresetlevelével a ClientEarth kérte a vitatott határozat és az engedélyezésről szóló határozat megsemmisítését.

24

2017. június 29‑i határozatával a Törvényszék ötödik tanácsának elnöke helyt adott az ECHA beavatkozási kérelmének.

25

A megtámadott ítélet 31. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlan azon részében, amelyben a felperes az engedélyezésről szóló határozat megsemmisítését kérte.

26

A vitatott határozat megsemmisítése iránti kérelmet illetően a Törvényszék a megtámadott ítélet 92. pontjában mint elfogadhatatlant, de mindenesetre mint megalapozatlant elutasította az első jogalapnak a REACH‑rendelet 56. cikke (1) bekezdésének a) pontjában és 62. cikke (4) bekezdésének c) pontjában szereplő „felhasználás” fogalmának értelmezése során elkövetett téves jogalkalmazásra és értékelési hibákra alapított első részét is.

27

A Törvényszék a megtámadott ítélet 151. pontjában mint megalapozatlant elutasította az első jogalapnak a kémiai biztonsági jelentés hiányosságaihoz kapcsolódó téves jogalkalmazásra és értékelési hibákra alapított második részét.

28

A megtámadott ítélet 167. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az első jogalap harmadik részének alátámasztásául felhozott, a megfelelő alternatívák értékelésével kapcsolatos téves jogalkalmazásra és nyilvánvaló értékelési hibákra alapított érveket a harmadik jogalap keretében kell megvizsgálni.

29

A megtámadott ítélet 178. pontjában a Törvényszék mint megalapozatlant elutasította az első jogalapnak a REACH‑rendelet 60. cikke (7) bekezdésének és 64. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított negyedik részét, és az első jogalapot teljes egészében elutasította.

30

A második, a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdésében előírt társadalmi‑gazdasági értékeléssel kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hibákra alapított jogalapot illetően a Törvényszék a megtámadott ítélet 189. pontjában mint megalapozatlant elutasította e jogalapnak az ezen elemzés referenciakeretét érintő téves jogalkalmazásra és nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított első részét, a megtámadott ítélet 204. pontjában pedig mint elfogadhatatlant, és mindenesetre mint megalapozatlant elutasította e jogalapnak a kockázatok és előnyök közötti egyensúly értékelésével kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hibára alapított második részét.

31

A Törvényszék a megtámadott ítélet 224. pontjában ugyanezen jogalapnak a nyilvánvaló értékelési hibára azzal az indokkal alapított harmadik részét is elutasította megalapozatlanként, hogy ezen értékelés során bizonyos információkat nem vettek figyelembe.

32

Ezt követően a Törvényszék a második jogalapot teljes egészében elutasította.

33

A Törvényszék a megtámadott ítélet 271. pontjában mint megalapozatlant elutasította a helyettesítő alternatívák elemzésével kapcsolatos téves jogalkalmazásra és nyilvánvaló értékelési hibákra alapított harmadik jogalapot.

34

A Törvényszék a megtámadott ítélet 307. pontjában elutasította az EUMSZ 191. cikk (2) bekezdésében foglalt elővigyázatosság elvének megsértésére alapított negyedik jogalapot.

35

Ennélfogva a Törvényszék a keresetet teljes egészében elutasította.

36

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

37

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

38

Az ECHA azt kéri, hogy a Bíróság:

39

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező hét jogalapra hivatkozik.

40

Első jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy megsemmisítés iránti keresetének bizonyos részeit a Törvényszék tévesen utasította el mint elfogadhatatlanokat.

41

A fellebbező először is arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 53. és 54. pontjában úgy ítélte meg, hogy a kereset csak a vitatott határozat jogszerűségére vonatkozhat, az engedélyezési kérelem elégséges vagy elégtelen jellegére azonban nem. A fellebbező álláspontja szerint ez az elemzés nem tartja tiszteletben sem az Aarhusi Egyezmény 9. cikkének (3) bekezdését, sem a hatékony jogorvoslathoz való jogot.

42

A fellebbező hozzáteszi, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 54. pontjában tévesen kötötte az engedélyezésről szóló határozatra vonatkozó érveinek elfogadhatóságát ahhoz, hogy az állítólagos hibák kifejezetten szerepeljenek a belső felülvizsgálat iránti kérelemről szóló bizottsági határozatban.

43

A fellebbező másodszor azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 55. és 56. pontjában, hogy nemcsak a 2016. évi felülvizsgálati kérelmet elutasító határozat megsemmisítése iránti kereset keretében előtte felhozott jogalapok, hanem az előtte felhozott érvek is csak annyiban elfogadhatók, amennyiben azokat e felülvizsgálati kérelemben már előterjesztették.

44

Válaszában a fellebbező arra hivatkozik, hogy a Bíróság a 2019. szeptember 12‑iTestBioTech és társai kontra Bizottság ítéletben (C‑82/17 P, EU:C:2019:719) kifejtette, hogy egy belső felülvizsgálat iránti kérelmet elutasító határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti kereset kétségkívül nem alapulhat olyan új jogalapokon vagy bizonyítékokon, amelyekre a belső felülvizsgálat iránti kérelemben nem hivatkoztak, de az ilyen felülvizsgálat kérelmezője nem köteles pontosan ugyanazokat az érveket megismételni az uniós bíróságok előtti keresetében.

45

Harmadszor, a fellebbező hozzáteszi, hogy mindenesetre a Törvényszék által a megtámadott ítélet 61., 62., 74., 75., 85–87., 195–200. és 234–236. pontjában elfogadhatatlanként elutasított bizonyos érvek említést nyertek a 2016. évi felülvizsgálati kérelmében, illetve csupán azok kifejtésének minősültek.

46

A Bizottság úgy véli, hogy az első fellebbezési jogalapnak nem adható hely.

47

Az ECHA támogatja a Bizottság érveit.

48

Ami a fellebbező arra vonatkozó érvét illeti, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította az engedélyezésről szóló határozattal szemben benyújtott kereset elfogadhatatlanságát, meg kell állapítani, hogy – amint arra a Bizottság rámutatott – a fellebbező nem vitatta a megtámadott ítélet 26. pontját, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy azért nem kéri az engedélyezésről szóló határozat megsemmisítését, mert úgy véli, hogy az nem felel meg az EUMSZ 263. cikkben előírt feltételeknek.

49

Ami a fellebbező arra vonatkozó érvét illeti, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította az engedély kérelmezői által elkövetett esetleges hibák bizonyítására irányuló érvek elfogadhatatlanságát, meg kell állapítani egyrészt, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 53. pontjában úgy ítélte meg, hogy a jelen kereset keretében, amely a belső felülvizsgálat iránti kérelemről szóló bizottsági határozatra irányul, kizárólag a téves jogalkalmazást vagy az e határozatot jellemző jogellenesség értékelését bizonyító jogalapok elfogadhatóak, az engedélyezés iránti kérelemre vonatkozó jogalapok nem.

50

Másrészt, a fellebbező állításával ellentétben, a megtámadott ítélet 54. pontjából nem az következik, hogy kizárólag a belső felülvizsgálat iránti kérelemről szóló bizottsági határozatban „kifejezetten” átvett elemek vitathatók a Törvényszék előtt, hanem az, hogy csak az e határozatot érintő hibák képezhetik ilyen kereset tárgyát, amint az a megtámadott ítélet 234. és 235. pontjából is következik.

51

Ami az arra alapított érvet illeti, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 55. és 56. pontjában úgy ítélte meg, az előtte a vitatott határozathoz hasonló határozat megsemmisítésére irányuló kereset keretében felhozott a jogalapok, de az érvek is csak akkor elfogadhatók, ha azokat a 2016. évi felülvizsgálati kérelemben már előterjesztették, meg kell állapítani, hogy ezen érv hatástalan, mivel a Törvényszék mindenesetre másodlagosan megállapította, hogy a felperes által első jogalapja keretében előadott érvek megalapozatlanok, és ezen érdemi értékelést a jelen fellebbezés keretében nem vitatták.

52

A felperes azon érvét ugyanis, amely szerint kizárólag valamely anyag „ipari folyamatban” történő aktív integrálása vagy aktív alkalmazása minősül a REACH‑rendelet 56. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett „felhasználásnak”, amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 62. pontjában mint elfogadhatatlant elutasított, a Törvényszék a megtámadott ítélet 63–68. és 72. pontjában érdemben másodlagosan elutasította.

53

Ugyanez vonatkozik a felperes azon érvére is, amely szerint a Bizottság valójában egy „folyamatot egészében” engedélyezett, nevezetesen „a különös aggodalomra okot adó anyagot tartalmazó anyagok újrafeldolgozását”, és engedélyt adott a „műanyaghulladék kezelésére”, megsértve ezzel az európai hulladékjogot, valamint a „hulladékstátusz megszűnésének” státuszára vonatkozó érvére, amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 75., illetve 87. pontjában mint elfogadhatatlanokat elutasította, a megtámadott ítélet 76., illetve 86., 88. és 89. pontjában pedig mindenesetre, mint megalapozatlanokat, elutasította.

54

A felperesnek a kockázatok és előnyök közötti egyensúly értékelésére vonatkozó érvét, amelyet a Törvényszék a megtámadott ítélet 200. pontjában mint elfogadhatatlant elutasított, ezen ítélet 204. pontjában a mindenesetre ugyancsak megalapozatlannak nyilvánította, míg az engedélyezési kérelemben javasolt helyettesítő alternatívák vizsgálata elégtelen jellegének vizsgálatára vonatkozó érvet, mivel az nem pontosította a DEHP funkcióját, a megtámadott ítélet 234. pontjában a Törvényszék elutasította mint elfogadhatatlant, és azt mindenesetre ezen ítélet 236. pontjában megalapozatlannak nyilvánította.

55

Mivel az első jogalap alátámasztására felhozott valamennyi érv megalapozatlan vagy hatástalan, azokat el kell utasítani.

56

Második jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék túlságosan nagy bizonyítási terhet rótt a nem kormányzati szervezetekre. Ennek keretében a megtámadott ítélet 57., 112., 113., 148–150., és 248–251. pontjára hivatkozik.

57

A fellebbező többek között a 2013. november 14‑iICdA és társai kontra Bizottság ítéletre (T‑456/11, EU:T:2013:594, 61. pont) hivatkozik, amelyben állítása szerint a Törvényszék alacsonyabb bizonyítási szintet írt elő más gazdasági szereplők tekintetében.

58

A Bizottság előadja, hogy a fellebbező valójában az első fokon felhozott érvek megismétlésére szorítkozik, és hogy a második jogalap mindenképpen megalapozatlan.

59

Az ECHA támogatja a Bizottság érveit.

60

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a felülvizsgálati okok megkövetelt módon való pontos meghatározásához az igazgatási aktus belső felülvizsgálatát a környezetvédelmi jog alapján kérelmező személynek meg kell jelölnie azokat az alapvető ténybeli elemeket, illetve jogi érveket, amelyek alkalmasak az uniós intézmény vagy szerv által az adott jogi aktusban megfogalmazott értékelést illetően fennálló érthető, azaz alapvető kétségek alátámasztására (lásd ebben az értelemben: 2019. szeptember 12‑iTestBioTech és társai kontra Bizottság ítélet, C‑82/17 P, EU:C:2019:719, 69. pont).

61

Márpedig az engedély kérelmezői által benyújtott kockázatértékelést jellemző, a felperes által hivatkozott hiányosságokat illetően a Törvényszék a megtámadott ítélet 112. és 113. pontjában nem határozott a felperestől megkövetelt bizonyítási szintről, de a megtámadott ítélet 114. pontjában megállapította, hogy a felperes által e tekintetben hivatkozott érvek hatástalanok.

62

Ezenkívül a megtámadott ítélet 148. és 149. pontjában a Törvényszék a felperes által hivatkozott érvek elégtelenségének megállapítására szorítkozott, mivel úgy vélte, hogy a felperes nem hivatkozhat önmagában a biztonsági jelentés elégtelenségeire anélkül, hogy megfelelően alátámasztva vitatná a társadalmi‑gazdasági elemzéssel foglalkozó bizottság értékelését, amely szerint a jelen ügyben megadható az engedély.

63

Ezen értékelés során a Törvényszék tehát arra szorítkozott, hogy levonja a jelen ítélet 60. pontjában felidézett elvből eredő következményeket.

64

A helyettesítő alternatívák elemzését illetően meg kell jegyezni, hogy a megtámadott ítéletnek a fellebbezéssel érintett 248–250. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a felperes egyetlen olyan elemet sem szolgáltatott, amely kétségbe vonná a vitatott határozatban a helyettesítő alternatívák rendelkezésre állásának hiánya tekintetében a Bizottság által tett ténymegállapítások helytállóságát. E következtetés azon a megállapításon alapult, amely szerint egyrészt a felperes nem fejtette ki, hogy a Bizottság milyen alapon juthatott volna más eredményre, mint amelyet a társadalmi‑gazdasági elemzéssel foglalkozó bizottság e tárgyban adott véleményében tartalmazott, másrészt pedig, hogy a 2016. évi felülvizsgálati kérelmében semmiképpen sem vitatta konkrétan a Bizottság által a helyettesítő alternatívák rendelkezésre állásának hiányára vonatkozóan levont általános következtetést.

65

A fellebbező állításával ellentétben tehát az említett pontokból nem tűnik ki, hogy a Törvényszék megkövetelte volna tőle, hogy az engedély kérelmezői helyett ő nyújtson be a helyettesítő alternatívákra vonatkozó teljes körű elemzést, csak az, hogy a Törvényszék megállapította, hogy a felperes nem jelölt meg olyan lényeges ténybeli elemeket vagy jogi érveket, amelyek alkalmasak lennének a Bizottság által végzett értékelést illető megalapozott kételyek megalapozására.

66

A fentiekből az következik, hogy a megtámadott ítéletnek a második jogalapban hivatkozott pontjaiból egyáltalán nem következik, hogy a Törvényszék túl magas bizonyítási terhet rótt volna a fellebbezőre, és a fellebbező azon érve, amely szerint a jelen ügytől eltérő ügyben más gazdasági szereplőkkel szemben alacsonyabb bizonyítási szintet állapítottak volna meg, semmiképpen nem fogadható el.

67

Ebből következően a második jogalap nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

68

Harmadik jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék megsértette a REACH‑rendeletet és különösen annak 55. cikkét, amikor a megtámadott ítélet 71., 72., 79., 91., 162., 238. és 242–244. pontjában úgy ítélte meg, hogy a gyári új DEHP előállításának csökkentése, amelyet az újrafeldolgozott DEHP felhasználása lehetővé tesz, a REACH‑rendelettel összhangban történő felhasználásnak minősülhet, valamint a lehetséges helyettesítő alternatívák elemzésének alapját képezheti.

69

A fellebbező először is azt állítja, hogy a Törvényszék érvelése téves előfeltevésen alapul, mivel a REACH‑rendeletben előírt engedélyezési rendszer nem ezen anyagok Unión belüli előállítására, hanem azok felhasználására vagy valamely felhasználás céljából történő forgalomba hozatalára vonatkozik, amint az e rendelet 56. cikkéből következik. Ezenkívül azok a cikkek, amelyek már tartalmazzák a DEHP‑t, jogszerűen importálhatók az Unióba.

70

A fellebbező másodszor arra hivatkozik, hogy a Törvényszék ezáltal tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 91. pontjában, hogy a DEHP‑t nem tartalmazó más keverékek lehetséges helyettesítő alternatívák lehetnek, anélkül hogy figyelembe vette volna a DEHP tényleges funkcióját, amely az anyag rugalmasságának lehetővé tételére irányul. Ehhez hasonló módon a Törvényszék a megtámadott ítélet 247. pontjában tévesen tekintette elegendőnek az egyetlen hivatkozást más lágyítószereket tartalmazó PVC (gyári új) forrásaira, anélkül hogy azokat megnevezték volna, vagy hogy megemlítették volna az anyag rugalmasságának jellemzőit.

71

A fellebbező hozzáteszi, hogy noha a REACH‑rendelet 55. cikke az anyagok „fokozatos” helyettesítését írja elő, annak akkor is meg kell történnie, amikor alternatív megoldások rendelkezésre állnak, ellentétben azzal, ami a megtámadott ítélet 243. és 244. pontjából következik. A Törvényszék annak megállapításával, hogy más lágyítószerek vagy rugalmas anyagok nem relevánsak ezen értékelés szempontjából, megakadályozza az ilyen helyettesítést. A fellebbező hozzáteszi, hogy köztudomású volt, hogy más, biztonságosabb lágyítószerek állnak rendelkezésre rugalmas műanyag termékek előállításához.

72

Válaszában a fellebbező arra hivatkozik, hogy nem keverte össze az anyag „felhasználásának” és „funkciójának” fogalmát, de – a Bizottság állításával ellentétben –a releváns kritériumot a helyettesítő alternatívák elemzése során az anyag funkciója képezi. Ennélfogva, ha valamely anyag egy keverékben tölt be funkciót, a helyettesítő alternatívák elemzésének szükségképpen a keveréken kell alapulnia.

73

Egyébiránt a Bizottság hibát követ el, amikor rámutat, hogy az alternatív megoldások elemzését az engedély kérelmezőinek nézőpontjából kell elvégezni.

74

A Bizottság azt állítja, hogy e jogalap hatástalan.

75

Az ECHA támogatja a Bizottság érveit.

76

Meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítéletnek a fellebbező által a harmadik jogalapjának keretében hivatkozott különböző pontjai közül csak ezen ítélet 238. és 242–244. pontja tartozik a REACH‑rendelet 55. cikkének és 60. cikke (4) bekezdésének és e rendelet 60. cikke (4) és (5) bekezdésének a helyettesítő alternatívák elemzésével kapcsolatos megsértésével kapcsolatos indokolása alá.

77

Azt is meg kell állapítani, hogy noha a Bizottság által figyelembe vett alternatív megoldások megfelelőségének a Törvényszék általi elemzése a tények értékelésének körébe tartozik, a harmadik jogalap mindazonáltal szintén jogkérdést vet fel, mivel azokra a feltételekre vonatkozik, amelyek mellett a Bizottságnak értékelnie kell a helyettesítő alternatívákat.

78

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a REACH‑rendelet 60. cikkének (2) és (4) bekezdéséből következik – az e rendelkezésekben előírt engedélyezési rendszerek az engedélyezési kérelem tárgyát képező anyag felhasználására vagy felhasználása céljából történő forgalomba hozatalára vonatkoznak.

79

Ezenkívül a REACH‑rendelet 3. cikkének 24. pontja a „felhasználás” fogalmát tágan határozza meg: „bármely feldolgozás, összeállítás, fogyasztás, tárolás, tartás, kezelés, […], árucikk előállítása és minden egyéb felhasználás”, és e rendelet 56. cikke (1) bekezdésének a) pontja engedélyt ír elő nemcsak az anyag önmagában való felhasználása esetén, hanem akkor is, ha ezen anyag keverékben van jelen.

80

Ennélfogva a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 238. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság jogszerűen vélte úgy, hogy a jelen ügyben megadott engedély a DEHP „keverékekben” való „felhasználására” vonatkozik.

81

Ebből az következik továbbá, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 239. pontjában helyesen állapította meg, hogy a helyettesítő alternatívák értékelése tehát helyezhette a hangsúlyt inkább a keverékre, mintsem a benne megtalálható anyagra.

82

Ami azt a kérdést illeti, hogy a Törvényszék mindazonáltal tévesen alkalmazta‑e a jogot, amikor többek között a megtámadott ítélet 238. pontjában úgy ítélte meg, hogy a Bizottság jogosan állapította meg, hogy a DEHP helyettesítő alternatívák vizsgálata szempontjából figyelembe vett egyik „funkciója” az, hogy „csökkentse az újrafeldolgozott PVC alapanyagú lágy PVC‑termékek gyártásakor hozzáadandó lágyítószerek mennyiségét”, meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítéletnek a fellebbező által harmadik jogalapja keretében hivatkozott pontjaiból nem tűnik ki, hogy a Törvényszéknek érvénytelenítenie kellett volna a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdésében előírt helyettesítő alternatívák elemzését abból az okból, hogy a Bizottság nem vette tekintetbe az anyag rugalmasságát, sőt arról említést sem tett, mivel ezzel ellenkezőleg a megtámadott határozat 238. és 242. pontjából az következik, hogy a Bizottság figyelembe vette a DEHP lágyító funkcióját is.

83

Ezenfelül hozzá kell tenni, hogy amennyiben a fellebbező azt állítja, hogy „közismert” volt, hogy más, rugalmas műanyag termékek előállításához biztonságosabb lágyítószerek is rendelkezésre állnak, a fellebbező megkérdőjelezi a tények Törvényszék általi értékelését. Egy ilyen értékelést nem lehet a jelen fellebbezés keretében vizsgálni, a tények elferdítésének kivételével, amelyre a fellebbező nem hivatkozott.

84

Ezenkívül a megtámadott ítélet 244. pontjából nem tűnik ki, hogy a Törvényszék úgy ítélte volna meg, hogy a REACH‑rendelet 55. cikke nem írja elő helyettesítő alternatívák használatát, amennyiben azok rendelkezésre állnak. Az említett 244. pontban ugyanis a Törvényszék mindössze emlékeztetett arra, hogy amint az ezen 55. cikk szövegéből kitűnik, az elérendő cél a különös aggodalomra okot adó anyagok megfelelő alternatív anyagokkal vagy technológiákkal való „fokozatos” helyettesítése, „amennyiben az gazdaságilag vagy műszakilag megvalósítható”.

85

Ebből az következik, hogy mivel a fellebbező által a harmadik jogalapjának alátámasztására felhozott különböző érvek megalapozatlanok, e jogalapot el kell utasítani.

86

Negyedik jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 104–111. pontjában úgy ítélte meg, hogy az engedélyezési kérelem REACH‑rendelet 60. cikkének (7) bekezdésében előírt megfelelőségi értékelése pusztán formális jellegű, és nem követeli meg a Bizottságtól annak vizsgálatát, hogy a kérelmező által szolgáltatott információk érdemben megfelelnek‑e az e rendelet 62. cikkében és I. mellékletében foglalt követelményeknek.

87

A fellebbező előadja, hogy nem vitatja a REACH‑rendelet 60. cikke (7) bekezdésének a Törvényszék által a megtámadott ítélet 104. és 106. pontjában elfogadott értelmezését, amennyiben a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a Bizottság feladata annak vizsgálata, hogy a kérelem „alaki” szempontból megfelel‑e ugyanezen rendelet 62. cikke előírásainak, anélkül hogy meg kellene határoznia, hogy a kémiai biztonsági jelentés „helyes következtetéseket” von‑e le többek között egy vegyi anyag tulajdonságai tekintetében.

88

A fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék mindazonáltal hibát követett el azzal kapcsolatban, hogy mit kell „alaki szempontú” vizsgálat alatt érteni, amennyiben a megtámadott ítélet 109. pontjában kifejtette, hogy noha az 1907/2006 rendelet I. melléklete megjelöli azokat az elemeket, amelyeket az engedély kérelmezője által benyújtott bizonyos dokumentumoknak – így a kémiai biztonsági jelentésnek – feltétlenül tartalmazniuk kell, e melléklet nem kötelezi a Bizottságot – az ezen intézményre az 1907/2006 rendelet 60. cikkének az ugyanezen rendelet 62. cikkével összefüggésben olvasott (7) bekezdése alapján háruló vizsgálat keretében – ezen elemek érdemi megvizsgálására.

89

A fellebbező arra hivatkozik, hogy a megtámadott ítélet ellentmondásos, mivel a Törvényszék ezen ítélet 109. pontjában pontosította, hogy a Bizottságnak az eljárás e szakaszában nem kell érdemi értékelést végeznie, miközben a megtámadott ítélet 112. pontjában megkövetelte, hogy a Bizottság értékelje, hogy a szolgáltatott információk „ellenőrizhetőek‑e”, ami azok tartalmának bizonyos vizsgálatát feltételezi.

90

A fellebbező egyrészt azt állítja, hogy a megfelelőségnek még az „alaki szempontú” ellenőrzése is azzal jár, hogy a Bizottság megvizsgálja, hogy a kémiai biztonsági jelentés megfelel‑e a REACH‑rendelet I. mellékletében említett pontos követelményeknek, amely többek között „megfelelően mért, reprezentatív expozíciós adatokat” ír elő. Másrészt a fellebbező állítása szerint a Törvényszék megsértette e rendelet 62. cikkét és I. mellékletét, amikor a megtámadott ítélet 112. pontjában azt állapította meg, hogy az engedély kérelmezői ilyen vizsgálat lefolytatása nélkül megfeleltek e követelményeknek.

91

A Bizottság azt állítja, hogy a negyedik jogalapnak nem adható hely.

92

Az ECHA támogatja a Bizottság érveit.

93

A REACH‑rendelet 60. cikkének (7) bekezdése értelmében az engedély kizárólag akkor adható meg, ha a kérelmet a 62. cikkben megállapított követelményekkel összhangban nyújtották be.

94

E rendelkezés tehát megköveteli, hogy a Bizottság megvizsgálja, hogy az engedélyezési kérelem tartalmazza‑e az említett rendelet 62. cikkében előírt valamennyi információt, és különösen ugyanezen cikk (4) bekezdésének d) pontja értelmében „az I. melléklet szerinti kémiai biztonsági jelentést, amely ismerteti az anyag/anyagok felhasználása során a [REACH‑rendelet] XIV. melléklet[é]ben meghatározott lényegi tulajdonságokból eredő, az emberi egészséget és/vagy a környezetet érintő kockázatokat”.

95

Amint azt a fellebbező fellebbezésében elismeri, ebből az következik, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 104. és 106. pontjában helyesen állapította meg, hogy a REACH‑rendelet 60. cikkének (7) bekezdése értelmében a Bizottságnak alaki szempontból kell megvizsgálnia, hogy az engedélyezési kérelem megfelel‑e az e rendelet 62. cikkében foglalt előírásoknak, anélkül hogy ebben a szakaszban értékelnie kellene a benyújtott elemek megalapozottságát, és különösen azt, hogy valamely anyag kémiai biztonsági jelentése „helyes következtetéseket von‑e le” egy vegyi anyag tulajdonságairól.

96

Ezenkívül az ekként megkövetelt elemek ellenőrizhetőségének vizsgálata külön felülvizsgálatnak minősül azok megalapozottságának vizsgálata során, így a fellebbező nem hivatkozhat érvényesen a megtámadott ítélet 109. pontja, amely pontban a Törvényszék rámutatott, hogy a Bizottság az eljárás e szakaszában nem köteles érdemben megvizsgálni a kérelmező által a REACH‑rendelet I. melléklete alapján benyújtandó bizonyítékokat, és ugyanezen ítélet 112. pontja közötti ellentmondásra, amely pont kifejtette, hogy az ezen ítélet 62. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtandó dokumentumoknak ellenőrizhetőeknek kell lenniük.

97

Ezenfelül pontosítani kell, hogy ha a Bizottság által a REACH‑rendelet 60. cikkének az e rendelet 62. cikkével összefüggésben értelmezett (7) bekezdése alapján elvégzendő ellenőrzés kétségkívül nem is lehet felületes, és megköveteli ezen intézménytől, hogy legalább az e rendeletben előírt információk és dokumentumok jelenlétét vizsgálja meg, az olyan vizsgálat, mint amelyet a fellebbező a REACH‑rendelet I. mellékletében foglalt követelmények tiszteletben tartása tekintetében előirányoz, arra vezetne, hogy a Bizottságnak benyújtott adatok minőségére vonatkozó információkról is állást kellene foglalnia, és korábban kellene elvégeznie az annak meghatározását célzó vizsgálatát, hogy teljesülnek‑e azok a feltételek, amelyekhez az engedélyezés kötve van.

98

Következésképpen a negyedik jogalapot, mint megalapozatlant, el kell utasítani.

99

Ötödik jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 131–138. pontjában megállapította, hogy a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy anélkül határozzon a kockázatok és előnyök közötti egyensúly kérdésében, hogy a kockázatokkal kapcsolatos információk megfelelnének az e rendelet I. mellékletében foglalt követelményeknek.

100

A fellebbező azt állítja továbbá, hogy ellentétben azzal, amit a Törvényszék a megtámadott ítélet 135. és 136. pontjában megállapított, a REACH‑rendelet előírja, hogy a kockázatnak való kitettség értékelése kifejezetten azon anyag felhasználására vonatkozik, amelyre engedélyt kérnek, és annak e felhasználást illetően reprezentatívnak kell lennie.

101

A fellebbező hozzáteszi, hogy a REACH‑rendelet 62. cikke (4) bekezdésének d) pontja az e rendelet I. mellékletének megfelelő kémiai biztonsági jelentést követel meg, függetlenül az engedély megadásához hivatkozott jogalaptól.

102

A fellebbező továbbá a REACH‑rendelet 60. cikkének (10) bekezdésére hivatkozik, amely megköveteli, hogy az engedély jogosultja biztosítsa, hogy a kitettséget olyan alacsony szintre csökkentsék, amely technikailag és gyakorlatilag lehetséges, hogy az engedélyt ugyanezen rendelet 60. cikkének (2) vagy (4) bekezdése alapján adják meg.

103

Válaszában a fellebbező hozzáteszi, hogy mindenesetre a megtámadott ítélet 130. és 131. pontja nem erősíti meg kifejezetten, hogy a REACH‑rendelet 60. cikke (4) bekezdésének alkalmazásában a kémiai biztonsági jelentésnek legalább annyira teljesnek és pontosnak kell lennie, mint a rendelet 60. cikke (2) bekezdésének alkalmazásában, és kéri a Bíróságtól annak pontosítását, hogy ez a helyzet áll‑e fenn.

104

A fellebbező arra is hivatkozik, hogy a Bizottság állításával ellentétben nem keverte össze a társadalmi‑gazdasági elemzéssel foglalkozó bizottság által végzett minőségi elemzést a REACH‑rendelet I. mellékletében említett kockázatértékeléssel, ugyanakkor úgy véli, hogy összefüggés van a kockázat társadalmi‑gazdasági elemzése, beleértve a minőségi adatokat is, és a kockázat alapjául szolgáló, a kérelmező által ezen I. melléklet alapján elvégzett értékelés között, amely csak korlátozott számú körülmények között tartalmazhat minőségre vonatkozó adatokat. A fellebbező arra hivatkozik, hogy az engedély kérelmezői által benyújtott bizonyítékok súlyos hiányosságokat mutattak, így lehetetlen volt önmagában a kockázatot helyesen értékelni, és azt a társadalmi‑gazdasági elemzés keretében más tényezőkkel megfelelően mérlegelni.

105

A Bizottság állítása szerint az ötödik jogalapnak nem adható hely.

106

Az ECHA támogatja a Bizottság érvelését.

107

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a REACH‑rendelet 60. cikkének (7) bekezdése értelmében az engedély kizárólag akkor adható meg, ha a kérelmet az e rendelet 62. cikkében megállapított követelményekkel összhangban nyújtották be, amely cikk (4) bekezdésének d) pontjában azon, a REACH‑rendelet I. melléklete szerinti kémiai biztonsági jelentést említi, amely ismerteti az anyag/anyagok felhasználása során a REACH rendelet XIV. mellékletében meghatározott lényegi tulajdonságokból eredő, az emberi egészséget és/vagy a környezetet érintő kockázatokat.

108

Egyébiránt a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése másodlagos jelleggel alkalmazandó e rendelet 60. cikkének (2) bekezdéséhez képest, ha ez utóbbi rendelkezés alkalmazásában nem adható engedély.

109

E különböző rendelkezések szövegéből és rendszeréből az következik, hogy a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése alapján csak akkor adható engedély, ha a kérelmező benyújtott egy, az e rendelet I. mellékletével összhangban elkészített kémiai biztonsági jelentést.

110

Márpedig a megtámadott ítéletnek a fellebbező által ötödik jogalapja keretében hivatkozott pontjaiból nem következik, hogy a Törvényszék ezt másként ítélte volna meg.

111

Ezenkívül a megtámadott ítéletből az sem következik, hogy a Törvényszék úgy ítélte volna meg, hogy az engedély kérelmezői által benyújtott kémiai biztonsági jelentés nem felel meg a REACH‑rendelet I. mellékletében foglalt követelményeknek.

112

E tekintetben a megtámadott ítélet 112. pontjában a Törvényszék egyébiránt megjegyezte egyrészt, hogy a felek között nem vitatott, hogy e jelentést illetően az engedély kérelmezői megfeleltek a REACH‑rendelet I. mellékletében foglalt követelményeknek, másrészt pedig, hogy a fellebbező a 2016. évi felülvizsgálati kérelmében sem terjesztett elő olyan bizonyítékokat, amelyek eltérő elemzést indokolnának.

113

Azt is pontosítani kell, hogy bár a Törvényszék a megtámadott ítélet 131. pontjában rámutatott arra, hogy az e jelentést jellemző bizonytalanságok vagy hiányosságok felvethetik azt a kérdést, hogy a Bizottság rendelkezésére álló ténybeli elemek és bizonyítékok alapján az engedély megadható‑e a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése alapján, a jelen jogalap tárgyától eltérő kérdésről van szó.

114

Következésképpen az ötödik jogalap nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

115

Hatodik jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 216–224. pontjában úgy ítélte meg, hogy kizárólag az anyagnak a REACH‑rendelet XIV. mellékletében foglalt lényegi tulajdonságaira vonatkozó adatok relevánsak az e rendelet 60. cikkének (4) bekezdésében előírt kockázatértékelés szempontjából, a REACH‑rendelet 59. cikkének (1) bekezdésében szereplő anyagok jelöltlistáján szereplő lényegi tulajdonságokra vonatkozó információk, amelyeket e melléklet nem említ, nem.

116

A fellebbező ekként úgy véli, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a DEHP endokrin rendszert károsító tulajdonságaira vonatkozó információkat, amelyek arra vezették az ECHA‑t, hogy 2014 decemberében a DEHP‑t a REACH‑rendelet 57. cikkének f) pontja értelmében vett különös aggodalomra okot adó anyagként azonosítsa.

117

A fellebbező arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen támaszkodott kizárólag a REACH‑rendelet 60. cikke (2) bekezdésének és 62. cikke (4) bekezdésének szó szerinti értelmezésére, anélkül hogy figyelembe vette volna a szövegkörnyezetet és az uniós jogalkotó által követett célt.

118

A fellebbező ezenkívül hangsúlyozza, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 216. pontjában rámutatott egyrészt arra, hogy a Bizottság köteles hivatalból megvizsgálni minden olyan releváns információt, amely az engedélyezésről szóló határozat elfogadásának időpontjában a rendelkezésére áll, anélkül hogy a kockázatértékelés az engedélyezési kérelemben szolgáltatott információk vizsgálatára korlátozódna, másrészt pedig ezen ítélet 217. pontjában, hogy a REACH‑rendelet 60. cikke (4) bekezdése első mondatának szövegéből nem tűnik ki közvetlenül, hogy a Bizottság által végzendő kockázatértékelésnek kizárólag a vizsgált anyagnak az 1907/2006 rendelet XIV. mellékletében említett lényegi tulajdonságaira vonatkozó információkon kell‑e alapulnia.

119

A fellebbező arra hivatkozik továbbá, hogy e rendelet XVI. melléklete nem korlátozza a társadalmi‑gazdasági elemzés elvégzése szempontjából releváns, „az emberi egészséget és a környezetet érintő előnyök” terjedelmét.

120

Ráadásul a Törvényszék nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése nem kizárólag az e rendelet XIV. mellékletében említett tulajdonságokra utal, ellentétben e rendelet 60. cikke (2) bekezdésének és 62. cikke (4) bekezdésének d) pontjának szövegével.

121

Válaszában a fellebbező előadja, hogy a Bizottság által válaszbeadványában hivatkozott 2019. január 23‑iDeza kontra ECHA ítéletben (C‑419/17 P, EU:C:2019:52) a Bíróság nem a Bizottságnak az engedélyezési kérelem értékelése során fennálló kötelezettségei tárgyában határozott.

122

A Bizottság azt állítja, hogy a hatodik jogalapnak nem lehet helyt adni.

123

Az ECHA támogatja a Bizottság érvelését.

124

Meg kell állapítani, hogy noha a megtámadott ítéletnek a fellebbező által hatodik jogalapjának keretében hivatkozott 216–223. pontját a Törvényszék a megtámadott ítélet 216. pontjában úgy mutatja be, mint amelyeket „másodlagosan” vizsgáltak, a hatodik jogalap mégsem mutat hatástalan jelleget, mivel e pontok valójában az ezen ítélet 211–215. pontjában megjelölthez képest kiegészítő, nem pedig másodlagos elemzést tartalmaznak.

125

Ezenkívül, a Bizottság állításával ellentétben nem tűnik úgy, hogy a Bíróság a 2019. január 23‑iDeza kontra ECHA ítéletben (C‑419/17 P, EU:C:2019:52) a hatodik jogalap keretében felvetett kérdésről határozott volna.

126

Ugyanakkor a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a megtámadott ítélet 217–220. pontjában úgy ítélte meg, hogy még ha közvetlenül nem is következik a REACH‑rendelet 60. cikke (4) bekezdése első mondatának szövegéből, hogy a Bizottság által ennek alapján elvégzendő kockázatértékelésnek kizárólag a vizsgált anyagnak az e rendelet XIV. mellékletében említett lényegi tulajdonságaira vonatkozó információkon kell alapulnia, az említett rendelet 60. cikke (2) bekezdésének és 62. cikke (4) bekezdése d) pontjának szövegéből, amely kifejezetten az ugyanezen rendelet XIV. mellékletében említett lényegi tulajdonságokra utal, levonható a következtetés, hogy ez az eset áll fenn.

127

A Törvényszék a megtámadott ítélet 221–223. pontjában tehát helyesen vélte úgy, hogy az anyag azon lényegi tulajdonságaira vonatkozó esetleges információkat, amelyek már szerepelnek a javasolt anyagoknak az 1907/2006 rendelet 59. cikke (1) bekezdése szerinti jelöltlistáján, ám amelyeket nem vettek fel e rendelet XIV. mellékletébe, nem kell figyelembe venni ezen értékelés során, tekintettel egyrészt arra, hogy nem csupán az e rendelet által előírt engedélyezési eljárás két különböző szakaszáról van szó, másrészt arra, hogy egy anyag bizonyos lényegi tulajdonságainak a javasolt anyagok jelöltlistájára való puszta felvétele nem eredményezi feltétlenül vagy automatikusan e tulajdonságoknak az említett rendelet XIV. mellékletébe való felvételét.

128

Ezenkívül sem a REACH‑rendelet társadalmi‑gazdasági elemzéssel együtt járó elemekre vonatkozó XVI. mellékletének szövegéből, sem annak rendszeréből nem következik, hogy ettől eltérő értelmezést kellene elfogadni.

129

Következésképpen a hatodik jogalap nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

130

Hetedik jogalapjával a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 284–295. pontjában megsértette az elővigyázatosság elvét.

131

Arra hivatkozik, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte jogalapját, és hogy ő nem azt állította, hogy ez az elv arra kötelezi a Bizottságot, hogy megtagadja az engedélyezést abban az esetben, ha a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek, hanem azt, hogy az intézmény által végzett értékelést ezen elvnek kell vezérelnie e rendelkezés alkalmazása során.

132

A fellebbező álláspontja szerint olyan esetben, ha – mint a jelen ügyben is – bizonytalanságok akadályozták a kockázat megfelelő értékelését, a Bizottságnak meg kellett volna állapítania, hogy az engedély kérelmezője a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése alapján nem tett eleget annak bizonyítására vonatkozó kötelezettségének, hogy teljesültek az ezen engedély megszerzéséhez szükséges feltételek.

133

A fellebbező azt állítja továbbá, hogy a Törvényszék megállapításával ellentétben az elővigyázatosság elve nem korlátozódik arra, hogy a hatóságok meghatározott intézkedés elfogadására vonatkozó hatáskört ruházzon a hatóságokra, hanem az – amint az többek között a 2011. szeptember 9‑iDow AgroSciences és társai kontra Bizottság ítéletből (T‑475/07, EU:T:2011:445, 144. pont), valamint a 2018. július 25‑iConfédération paysanne és társai ítéletből (C‑528/16, EU:C:2018:583, 50. pont) következik – a fellépésük során kötelező.

134

A fellebbező szerint a Törvényszék következésképpen tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdésében előírt társadalmi‑gazdasági értékelés „felmentette” a Bizottságot azon kötelezettsége alól, hogy e rendelkezés végrehajtása során alkalmazza az elővigyázatosság elvét.

135

A Bizottság azzal érvel, hogy a hetedik jogalap megalapozatlan.

136

Az ECHA támogatja a Bizottság érvelését.

137

Ellentétben azzal, amit a fellebbező állít, a megtámadott ítéletnek hetedik jogalapja keretében hivatkozott pontjaiból nem tűnik ki, hogy a Bizottság nem köteles alkalmazni az elővigyázatosság elvét, amikor a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése szerinti engedélyezési kérelmet kell megvizsgálnia.

138

A Törvényszék ugyanis ezen ítélet 292. pontjában lényegében emlékeztetett arra, hogy a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése ezen elv és az arányosság elve szükségszerű figyelembevételének fejezi ki abban az esetben, amikor az e rendelet 60. cikkének (2) bekezdésében előírt feltételek egyike, a jelen esetben egy konkrét anyag felhasználásából származó, az emberi egészséget vagy a környezetet érintő kockázatok ellenőrzésével kapcsolatos bizonyítékra vonatkozó feltétel, nem teljesül.

139

Ezenkívül nem állítható érvényesen, hogy az elővigyázatosság elvével ellentétes az, hogy a REACH‑rendelet 60. cikkének (4) bekezdése alapján az engedélyt kizárólag a kockázat ellenőrzésére vonatkozó bizonyíték hiánya miatt adják meg, ellenkező esetben megkérdőjeleznék e rendelkezés érvényességét, amely ilyen esetben lehetővé teszi az engedély megadását.

140

Márpedig a fellebbező nem e rendelkezés érvényességét vitatja, hanem alkalmazásának módját.

141

A fentiekre tekintettel a hetedik jogalapnak tehát nem lehet helyt adni.

142

Következésképpen, mivel a Bíróság valamennyi jogalapot elutasította, a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

143

A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.

144

E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése szerint – amelyet az említett szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

145

A Bizottságot, mivel pervesztes lett, a fellebbező kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

146

Az eljárási szabályzat 184. cikkének (4) bekezdése szerint, ha nem az elsőfokú eljárásban beavatkozó fél terjesztette elő a fellebbezést, az elsőfokú eljárásban beavatkozó felet csak akkor lehet a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére kötelezni, ha részt vett a Bíróság előtti eljárás írásbeli vagy szóbeli szakaszában. Ha e fél részt vesz az eljárásban, a Bíróság dönthet úgy, hogy e fél maga viseli saját költségeit.

147

E rendelkezéseknek megfelelően az első fokon beavatkozó ECHA‑t kötelezni kell saját költségeinek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: