1

Fellebbezésében a Région de Bruxelles‑Capitale (Brüsszel fővárosi régió, Belgium) az Európai Unió Törvényszéke 2019. február 28‑i Région de Bruxelles‑Capitale kontra Bizottság végzésének (T‑178/18, nem tették közzé, a továbbiakban: megtámadott végzés, EU:T:2019:130) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben a Törvényszék mint elfogadhatatlant elutasította a glifozát hatóanyagnak a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyása meghosszabbításáról, továbbá az 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet mellékletének módosításáról szóló, 2017. december 12‑i (EU) 2017/2324 bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2017. L. 333., 10. o.; a továbbiakban: vitatott jogi aktus) megsemmisítése iránt általa benyújtott keresetet.

2

A növényvédő szerek forgalomba hozataláról, valamint a 79/117/EGK és a 91/414/EGK tanácsi irányelvek hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. október 21‑i 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2009. L 309., 1. o.) (10), (23), (24) és (29) preambulumbekezdése értelmében:

3

E rendelet 20. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőket tartalmazza:

„(1)   A 79. cikk (3) bekezdésében említett szabályozási bizottsági eljárásnak megfelelően rendeletet kell elfogadni, amely megállapítja, hogy

(2)   […]

Ha a jóváhagyást az emberek vagy állatok egészsége, vagy a környezet közvetlen veszélyeztetése miatt visszavonják vagy nem újítják meg, a szóban forgó növényvédő szereket haladéktalanul be kell vonni a piacról.”

4

Az említett rendelet 36. cikke szerint:

„(1)   A kérelmet vizsgáló tagállam független, objektív és átlátható értékelést végez, a kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezésre álló útmutatókat felhasználva, a legfrissebb tudományos és műszaki ismeretekre figyelemmel. Az azonos zónába tartozó valamennyi tagállamnak lehetőséget biztosít arra, hogy megtegyék azokat az észrevételeket, amelyeket figyelembe kell venni az értékelés során.

[…]

(2)   Az érintett tagállamok a kérelmet vizsgáló tagállam értékelésének megállapításai alapján a 31. és 32. cikkben meghatározottak szerint megadják vagy megtagadják az engedélyt.

(3)   A (2) bekezdéstől eltérve és a közösségi jogra figyelemmel, a 31. cikk (3) és (4) bekezdésében említett követelmények és az egyedi felhasználási feltételekből adódó egyéb kockázatcsökkentő intézkedések tekintetében megfelelő feltételeket lehet meghatározni.

Amennyiben egy tagállamnak az emberi vagy állati egészséggel, vagy a környezettel kapcsolatos aggodalmát az első albekezdésben említett nemzeti kockázatcsökkentő intézkedések meghozatala nem tudja eloszlatni, elutasíthatja az adott növényvédő szer saját területén való engedélyezését, ha egyedülálló környezeti és mezőgazdasági adottságai alapján indokolt annak feltételezése, hogy az adott termék még mindig elfogadhatatlan mértékben veszélyeztetné az emberi vagy állati egészséget vagy a környezetet.

[…]”

5

Ugyanezen rendeletnek „A kölcsönös elismerés” című 40. cikke úgy rendelkezik, hogy az e cikkben meghatározott feltételek mellett a 29. cikkel összhangban kiadott engedély jogosultja kérelmezheti egy másik tagállamban ugyanazon növényvédő szer engedélyezését.

6

Az 1107/2009 rendelet 41. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Az a tagállam, amelyhez a 40. cikk szerint nyújtanak be kérelmet, a 42. cikk (1) bekezdésében említett kérelem és kísérő dokumentumok vizsgálatát követően, és ahol az indokolt, a területén fennálló körülményeket figyelembe véve, ugyanazon feltételekkel engedélyezi az érintett növényvédő szert, mint a kérelmet vizsgáló tagállam, kivéve, ha a 36. cikk (3) bekezdése alkalmazandó.”

7

E rendelet 43. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)   Az engedély meghosszabbítása az engedély birtokosának [helyesen: jogosultjának] kérelmére történik, feltéve hogy a 29. cikkben említett követelmények továbbra is teljesülnek.

(2)   A növényvédő szerben lévő valamely hatóanyag, védőanyag vagy kölcsönhatás‑fokozó jóváhagyásának meghosszabbításától számított három hónapon belül a kérelmező benyújtja a következő információkat:

[…]

(5)   A tagállamok legkésőbb a növényvédő szerben lévő hatóanyag, védőanyag vagy kölcsönhatás‑fokozó jóváhagyásának meghosszabbításától számított tizenkét hónapon belül határoznak a növényvédő szer engedélyének meghosszabbításáról.

(6)   Amennyiben az engedély meghosszabbításáról az engedély birtokosán [helyesen: jogosultján] kívül álló okokból az engedély érvényességének lejárta előtt nem hoznak határozatot, az érintett tagállam a vizsgálat befejezéséhez és a meghosszabbításról szóló határozat meghozatalához szükséges időtartamra meghosszabbítja az engedélyt.”

8

Az említett rendelet 78. cikkének (3) bekezdése a növényvédő szerek forgalomba hozataláról szóló, 1991. július 15‑i 91/414/EGK tanácsi irányelv (HL 1991. L 230., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 11. kötet, 332. o.) I. mellékletében foglalt hatóanyagjegyzéket tartalmazó rendelet elfogadásáról rendelkezik, és a jegyzékben szereplő hatóanyagok az e rendelet szerint jóváhagyott anyagoknak tekintendők.

9

Az 1107/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jóváhagyott hatóanyagok jegyzéke tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2011. május 25‑i 540/2011/EU bizottsági végrehajtási rendelet (HL 2011. L 153., 1. o.; helyesbítés: HL 2012. L 26., 38. o.) elfogadta az 1107/2009 rendelet 78. cikkének (3) bekezdésében előírt jegyzéket. Ebben a jegyzékben szerepelt a glifozát, a jóváhagyási időtartam lejártának napját pedig 2015. december 31‑ben határozták meg.

10

Az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek […] a glifozát […] hatóanyagok jóváhagyási időtartamának meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2015. október 20‑i (EU) 2015/1885 bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2015. L 276., 48. o.) és az 540/2011/EU végrehajtási rendeletnek a glifozát hatóanyag jóváhagyása érvényességének meghosszabbítása tekintetében történő módosításáról szóló, 2016. június 29‑i (EU) 2016/1056 bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2016. L 173., 52. o.) a Bizottság egymás után 2016. június 30‑ig, majd 2017. december 15‑ig meghosszabbította a glifozát hatóanyag jóváhagyásának érvényességét.

11

A Bizottság a 2017. december 12‑én elfogadott, vitatott jogi aktussal bizonyos feltételek mellett 2022. december 15‑ig meghosszabbította a glifozát hatóanyag jóváhagyását.

12

A Brüsszel fővárosi régió növényvédő szerekkel kapcsolatos hatásköreit a megtámadott végzés 9–17. pontja ismerteti. Ezek – a jelen fellebbezés keretében nem vitatott – pontok a következőket tartalmazzák:

13

A Törvényszék Hivatalához 2018. március 8‑án benyújtott keresetlevélben a Brüsszel fővárosi régió a vitatott jogi aktus megsemmisítését kérte.

14

A Bizottság külön beadványában a Törvényszék eljárási szabályzatának 130. cikke alapján a felperes eljáráshoz fűződő érdekének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő.

15

A Törvényszék a megtámadott végzésben helyt adott ennek a kifogásnak, és a keresetet mint elfogadhatatlant elutasította azzal az indokkal, hogy a vitatott jogi aktus Brüsszel fővárosi régiót az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében nem érinti közvetlenül.

16

Fellebbezésében a Brüsszel fővárosi régió azt kéri, hogy a Bíróság:

17

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

18

Emlékeztetni kell arra, hogy a regionális vagy helyi közigazgatási egység keresetét nem lehet a tagállami keresethez hasonlítani, következésképpen meg kell felelnie az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételeknek (lásd ebben az értelemben: 2006. május 2‑iRegione Siciliana kontra Bizottság ítélet, C‑417/04 P, EU:C:2006:282, 21–24. pont).

19

Ez a rendelkezés a természetes vagy jogi személy – a jelen ügyben a Brüsszel fővárosi régió – által olyan határozat ellen benyújtott kereset elfogadhatóságával szemben, amely határozatnak e személy nem címzettje, azt a feltételt támasztja, hogy a kereset benyújtóját a határozatnak közvetlenül és személyében, vagy rendeleti jellegű jogi aktus esetén közvetlenül kell érintenie, és az említett rendeleti jellegű jogi aktus nem vonhat maga után végrehajtási intézkedéseket.

20

Az ügyben a Törvényszék a Brüsszel fővárosi régiónak a vitatott jogi aktus megsemmisítéséhez fűződő érdekének hiányára alapított elfogadhatatlansági kifogás elbírálása során vizsgálatát arra a kérdésre korlátozta, hogy Brüsszel fővárosi régiót közvetlenül érinti‑e az említett jogi aktus, majd a megtámadott végzésben azt állapította meg, hogy ez a feltétel nem teljesül.

21

A megtámadott végzéssel szemben benyújtott fellebbezésének alátámasztására a Brüsszel fővárosi régió két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, 1998. június 25‑én Aarhusban aláírt és az Európai Közösségek nevében a 2005. február 17‑i 2005/370/EK tanácsi határozattal (HL 2005. L 124., 1. o.) jóváhagyott egyezmény (kihirdette: a 2001. évi LXXXI. törvény; a továbbiakban: Aarhusi Egyezmény) megsértésére, a másodikat pedig arra alapítja, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy a vitatott jogi aktus nem érinti őt közvetlenül.

22

Első jogalapjának első részében a Brüsszel fővárosi régió azt rója fel a Törvényszéknek, hogy a megtámadott végzés 34–36. pontjában, a keresete elfogadhatóságának vizsgálata során nem vette figyelembe az Aarhusi Egyezmény 9. cikkét. Úgy véli, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt elfogadhatósági feltételeket az Aarhusi Egyezmény igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre vonatkozó 9. cikkére tekintettel kell értelmezni, mivel a keresete az egyezmény hatálya alá tartozik,

23

Első jogalapjának második részében a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 37. pontjában úgy ítélte meg, hogy nem fejtette ki kellő pontossággal, hogy az Aarhusi Egyezményre való hivatkozás milyen módon befolyásolja a jelen ügyben a közvetlen és személyében való érintettségének megítélését.

24

A Bizottság a jogalap egészének elutasítását kéri.

25

Az első jogalap első részével kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az Unió által kötött nemzetközi megállapodásokat, bár az EUMSZ 216. cikk (2) bekezdése értelmében az uniós intézményekre kötelezőek, és ezért az azok által hozott jogi aktusokkal szemben elsőbbséget élveznek (2008. június 3‑iIntertanko és társai ítélet, C‑308/06, EU:C:2008:312, 42. pont; 2011. december 21‑iAir Transport Association of America és társai ítélet, C‑366/10, EU:C:2011:864, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2015. január 13‑iTanács és Bizottság kontra Stichting Natuur en Milieu és Pesticide Action Network Europe ítélet, C‑404/12 P és C‑405/12 P, EU:C:2015:5, 44. pont), az elsődleges uniós joggal szemben nem illeti meg elsőbbség.

26

Ebből következően az Aarhusi Egyezmény 9. cikke nem módosítja a megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságának az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételeit.

27

E feltételek mellett az első jogalap arra alapított első részét, hogy a Törvényszék a kereset elfogadhatóságát az Aarhusi Egyezmény figyelembevétele nélkül értékelte, el kell utasítani.

28

Egyébiránt mivel az arra alapított érvet, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe az Aarhusi Egyezmény 9. cikkét, el kell utasítani, azon indokok kifogásolása, amelyek alapján a Törvényszék a megtámadott végzés 37. pontjában elutasította ezt az érvet, hatástalannak minősül. Következésképpen az első jogalap második részét el kell utasítani.

29

A fentiekből következően a fellebbezés első jogalapját el kell utasítani.

30

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a „közvetlen érintettség” feltétele azt jelenti, hogy egyrészt az intézkedésnek közvetlen hatást kell gyakorolnia a jogalany jogi helyzetére, másrészt pedig nem hagyhat mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mivel a végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, kizárólag az uniós szabályozás alapján történik (lásd ebben az értelemben: 1998. május 5‑iGlencore Grain kontra Bizottság ítélet, C‑404/96 P, EBHT, EU:C:1998:196, 41. pont; 2019. november 5‑iEKB és társai kontra Trasta Komercbanka és társai ítélet, C‑663/17 P, C‑665/17 P és C‑669/17 P, EU:C:2019:923, 103. pont).

31

Ezen ítélkezési gyakorlat tükrében kell megvizsgálni a fellebbezés négy részből álló, második jogalapját.

32

Második jogalapjának első részében a Brüsszel fővárosi régió azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 50–55. pontjában tévesen állapította meg, hogy a vitatott jogi aktus nem eredményezi a glifozát hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek forgalomba hozatalára vonatkozó, meglévő engedélyek érvényességének fenntartását. Ez a jogi aktus ugyanis lehetővé tette, hogy az engedélyek továbbra is kifejtsék hatásukat, míg a hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbítása nélkül az engedélyek ipso facto megszűntek volna.

33

A Bizottság a második jogalap első részének elutasítását kéri.

34

Az 1107/2009 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének második albekezdéséből kitűnik, hogy ha egy hatóanyag jóváhagyását az emberek vagy állatok egészsége, vagy a környezet közvetlen veszélyeztetése miatt az uniós jogalkotó nem hosszabbítja meg, akkor az ilyen hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek forgalomba hozatalára vonatkozó tagállami engedélyek hatályukat vesztik, és a termékeket haladéktalanul ki kell vonni a forgalomból.

35

A hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbítása azonban nem jár a meghosszabbítás hiányához hasonló hatással. Nem vonja maga után az ilyen hatóanyag‑tartalmú növényvédő szerek forgalombahozatali engedélyeinek megerősítését, meghosszabbítását vagy megújítását, mivel az engedélyek jogosultjainak kell az 1107/2009 rendelet 43. cikkének (2) bekezdése értelmében a hatóanyag jóváhagyásától számított három hónapon belül kérelmezniük az engedélyek meghosszabbítását, a kérelemről pedig a tagállamoknak kell az említett cikk ötödik bekezdésének megfelelően tizenkét hónapon belül dönteniük.

36

Következésképpen a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításakor, hogy a vitatott jogi aktus nem erősítette meg a glifozát hatóanyagot tartalmazó növényvédő szerek forgalomba hozatalára vonatkozó engedélyek érvényességét.

37

Második jogalapja második részében a Brüsszel fővárosi régió azokat az indokokat kifogásolja, amelyek alapján a Törvényszék a megtámadott végzés 56–59. pontjában elutasította arra vonatkozó érvét, hogy a vitatott jogi aktus őt közvetlenül érinti, mivel ez a jogi aktus arra kötelezte őt, hogy az 1107/2009 rendelet 43. cikkének (5) bekezdése alapján a glifozátot tartalmazó növényvédő szerek forgalomba hozatalára vonatkozó engedélyek meghosszabbításáról a vitatott jogi aktus hatálybalépésétől számított tizenkét hónapon belül határozzon.

38

Először is a Törvényszék a megtámadott végzés 57. pontjában tévesen ítélte meg úgy, hogy a növényvédő szerek forgalombahozatalára vonatkozó engedélyek meghosszabbítása iránti kérelmekről való határozathozatal kötelezettsége a belga szövetségi hatóságot, nem pedig Brüsszel fővárosi régiót terheli. Utóbbi ugyanis mindenképpen részt vesz a döntéshozatali eljárásban, mivel a nemzeti jog szerint tagja annak a jóváhagyási bizottságnak, amelynek véleményét az említett engedélyek meghosszabbításáért felelős miniszter köteles kikérni.

39

Másodszor, a Törvényszék akkor is tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott végzés 58. pontjában azt állapította meg, hogy a Brüsszel fővárosi régiónak a glifozáttartalmú termékek forgalombahozatali engedélyeinek meghosszabbítása iránti kérelmek elbírálásában való részvétele közvetlenül az 1107/2009 rendelet 43. cikkének (5) és (6) bekezdéséből, és nem a vitatott jogi aktusból ered. Több ügyben is megállapították ugyanis a felperes közvetlen érintettségét annak ellenére, hogy az általa megtámadott jogi aktus csak egy másik uniós jogi aktus révén érintette őt (lásd ebben az értelemben: 2017. május 11‑iDeza kontra ECHA ítélet, T‑115/15, EU:T:2017:329, 30–35. pont).

40

A Bizottság a második jogalap második részének elutasítását kéri.

41

Először is nem vitatott, hogy az 1107/2009 rendelet 43. cikkének (5) és (6) bekezdése alapján a tagállamok számára előírt azon kötelezettség, hogy egyrészt a növényvédő szer forgalomba hozatalára vonatkozó engedély meghosszabbítására irányuló kérelemről a növényvédő szerben lévő hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbításától számított tizenkét hónapon belül döntsenek (és a kérelmet az említett hatóanyag jóváhagyásának meghosszabbításától számított három hónapon belül kell benyújtani), másrészt pedig ha az engedély meghosszabbításáról az engedély érvényességének lejárta előtt nem hoznak határozatot, a szükséges időtartamra hosszabbítsák meg az engedélyt, Belgiumban a szövetségi hatóságot terheli, mivel a nemzeti jog alapján az rendelkezik hatáskörrel a „termékszabványok megállapítására”, nem pedig a régiók, mint például a fellebbező.

42

Bár igaz, hogy a nemzeti jog szerint a régiók részt vesznek „a termékszabványokra vonatkozó szövetségi szabályok kidolgozásában”, és hogy különösen az 1994. február 28‑i királyi rendelet 7. cikke értelmében a mezőgazdasági felhasználásra szánt peszticidek forgalomba hozatalát és felhasználását a hatáskörrel rendelkező szövetségi miniszter csak a Brüsszel fővárosi régió szakértő útján való képviseletével működő bizottság véleményének kikérésével hagyhatja jóvá, ez a konzultatív hatáskör nem az 1107/2009 rendelet 43. cikke (5) és (6) bekezdése közvetlen hatályából ered. E körülmények között a fellebbező által a megtámadott végzés 57. pontjával szemben megfogalmazott kifogást el kell utasítani.

43

Másodszor meg kell állapítani, hogy a fellebbező állításával ellentétben a Törvényszék a megtámadott végzés 58. pontjában nem állapította meg, hogy a Brüsszel fővárosi régiónak a glifozáttartalmú termékekre vonatkozó forgalombahozatali engedélyek meghosszabbítása iránti kérelmek vizsgálatában való részvétele közvetlenül az 1107/2009 rendelet 43. cikke (5) és (6) bekezdéséből, és nem a vitatott jogi aktusból ered. A Törvényszék ebben a pontban pusztán azt állapította meg, hogy a fellebbező által előadott érv nem magának a vitatott jogi aktusnak, hanem csak az említett rendelet 43. cikke (5) és (6) bekezdésének a hatásaira hivatkozott. Következésképpen a fellebbező által a megtámadott végzés 58. pontjával szemben megfogalmazott kifogás hatástalan.

44

Ezenkívül mivel a fellebbező érvének a Törvényszék általi elutasítására vonatkozó, a megtámadott végzés 57. pontjában ismertetett első indok – amint az a jelen ítélet 42. pontjában szerepel – megalapozott, a megtámadott végzés 58. pontjában kifejtett ugyanezen érv elutasítására vonatkozó második indok másodlagos jellegűnek tekinthető. A felperes által erre vonatkozóan megfogalmazott kifogás ezért tehát szintén hatástalannak minősül (lásd analógia útján: 2007. szeptember 13‑iCommon Market Fertilizers kontra Bizottság ítélet, C–443/05 P, EU:C:2007:511, 137. pont), ezért azt el kell utasítani.

45

A fentiekből következően a második jogalap második részét el kell utasítani.

46

Második jogalapja harmadik részében a fellebbező azokat az indokokat kifogásolja, amelyek alapján a Törvényszék a megtámadott végzés 60–63. pontjában elutasította arra vonatkozó érvét, hogy az 1107/2009 rendelet 40–42. cikkében előírt kölcsönös elismerési eljárásra tekintettel a vitatott jogi aktus nagymértékben semlegesíti a jóváhagyási bizottság hatásköreit, és így a glifozáttartalmú növényvédő szerek engedélyezésével szemben fennálló saját hatáskörét is abban az esetben, ha a növényvédő szert egy másik tagállamban már engedélyezték.

47

Először is a Brüsszel fővárosi régió azt kifogásolja, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a kölcsönös elismerési eljárás nem hoz létre automatikus mechanizmusokat, és hogy az 1107/2009 rendelet 41. cikkének (1) bekezdése és 36. cikkének (3) bekezdése mérlegelési jogkört biztosít azon tagállam számára, amelyhez a kölcsönös elismerés iránti kérelmet benyújtották. Ezenkívül a Törvényszék nem indokolta ezt a megállapítást.

48

Másodszor a Brüsszel fővárosi régió úgy véli, hogy a Törvényszék a megtámadott végzés 63. pontjában nyilvánvalóan tévesen állapította meg, hogy a kölcsönös elismerési eljárás hatásai nem közvetlenül a vitatott jogi aktusból erednek.

49

A Bizottság a második jogalap harmadik részének elutasítását kéri.

50

Először is, a jelen ítélet 30. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatban foglaltak szerint azon két együttes feltétel egyike, amely alapján megállapítható, hogy az intézkedés közvetlenül érinti a jogalanyt, az, hogy nem hagy az intézkedés mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára.

51

Márpedig, amint arra a Törvényszék a megtámadott végzés 61. pontjában emlékeztetett, a tagállam, amennyiben egy másik tagállam által ugyanazon használatra már engedélyezett növényvédő szer forgalomba hozatalának engedélyezése iránti kérelmet nyújtanak be hozzá, nem köteles azt teljesíteni, mivel először is az 1107/2009 rendelet 41. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi számára, hogy figyelembe vegye a területén fennálló körülményeket, másodszor pedig a rendelet 41. cikkében hivatkozott 36. cikkének (3) bekezdése pontosítja, hogy a tagállam egyrészt az emberi vagy állati egészséggel, illetve a környezettel kapcsolatos kockázatokat csökkentő intézkedéseket hozhat, másrészt el is utasíthatja az engedély megadását, ha egyedülálló környezeti és mezőgazdasági adottságai miatt kockázatcsökkentő intézkedésekkel sem oszlathatók el az emberi vagy állati egészséggel, illetve a környezettel kapcsolatos aggodalmai. A Törvényszék tehát helyesen állapította meg, hogy a kölcsönös elismerési eljárás nem hoz létre automatikus mechanizmust, és mérlegelési jogkört biztosít azon tagállam számára, amelyhez kölcsönös elismerés iránti kérelmet nyújtottak be.

52

A fentiekből az következik, hogy a fellebbező nem megalapozottan rója fel a Törvényszéknek, hogy e tekintetben tévesen alkalmazta a jogot, és értékelését hiányosan indokolta.

53

Másodszor – a fellebbező állításával ellentétben – a Törvényszék mindenképpen helyesen állapította meg, hogy a kölcsönös elismerési eljárás hatásai önmagukban nem tekinthetők a megtámadott jogi aktus közvetlen következményeinek. Meg kell állapítani, hogy a hatóanyag jóváhagyása csak egyike az 1107/2009 rendelet 29. cikkének (1) bekezdésében felsorolt azon követelményeknek, amelyek a hatóanyagot tartalmazó növényvédő szer forgalomba hozatalának engedélyezésére vonatkoznak. Egyébiránt az, hogy az egyik tagállamban megadják az engedélyt, önmagában nem jár a többi tagállamban való engedélyezéssel, mivel a rendelet 40. cikke az általa meghatározott feltételek mellett úgy rendelkezik, hogy az egyik tagállamban kiadott engedély jogosultja a kölcsönös elismerési eljárás alapján kérheti egy másik tagállamban ugyanazon növényvédő szer engedélyezését. Végül, amint az az előző pontban kifejtésre került, ez utóbbi tagállam nem köteles minden körülmények között megadni ezt az engedélyt.

54

A fentiekből következően a második jogalap harmadik részét el kell utasítani.

55

Második jogalapja negyedik részében a fellebbező a megtámadott végzés 66–77. pontjában kifejtett azon indokokat kifogásolja, amelyekkel a Törvényszék elutasította a vitatott jogi aktusnak a 2016. november 10‑i rendelet érvényességére gyakorolt hatásaira, következésképpen az e rendeletre irányuló jogvitára gyakorolt következményeire alapított érvét.

56

Először is a Brüsszel fővárosi régió azon az állásponton van, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a közvetlen érintettség feltételére a 2005. október 5‑iLand Oberösterreich és Ausztria kontra Bizottság ítéletében (T‑366/03 és T‑235/04, EU:T:2005:347) a személyes érintettség kritériumával kapcsolatban kialakított vizsgálatot alkalmazta, összekeverve ezáltal az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében foglalt két követelményt.

57

Másodszor a Brüsszel fővárosi régió azt rója fel a Törvényszéknek, hogy nem vette figyelembe azt a kockázatot, amelyet a vitatott jogi aktus jelent a glifozáttartalmú peszticidek használatára vonatkozóan a 2016. november 10‑i rendeletében előírt tilalom érvényességére vonatkozóan.

58

Harmadszor a Brüsszel fővárosi régió azt állítja, hogy a 2016. november 10‑i rendelet kedvezőtlen jogi környezet ellenére történő elfogadását nem pusztán jogi megfontolások, hanem politikai jellegű, közérdekű megfontolások is vezérelték.

59

Negyedszer a megtámadott végzés a Brüsszel fővárosi régió szerint nyilvánvalóan ellentmond a Törvényszék 2018. december 13‑iVille de Paris, Ville de Bruxelles és Ayuntamiento de Madrid kontra Bizottság ítéletének (T–339/16, T–352/16 és T–391/16, EU:T:2018:927). Ez utóbbi ítéletben a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a felperes városokat, amelyek a területükön a gépjárműforgalomhoz kapcsolódó légszennyezés csökkentésére irányuló intézkedéseket hoztak, közvetlenül érinti a nitrogén‑oxid‑kibocsátás engedélyezett legmagasabb határértékeit a könnyű személy‑ és haszongépjárművek tekintetében az ún. „Euro 6” szabványban előírtnál magasabb szinten rögzítő rendelet. Másként fogalmazva, a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az ilyen intézkedések pusztán lehetséges, azaz bírósági határozatban még meg nem állapított, e rendeletre tekintettel fennálló jogellenessége is elegendő ahhoz, hogy a rendelet közvetlenül érintse a szóban forgó városokat. A megtámadott végzésben azonban a Törvényszék azt állapította meg, hogy a 2016. november 10‑i rendeletnek a vitatott jogi aktus tekintetében fennálló, lehetséges jogellenessége nem elegendő annak bizonyításához, hogy a határozat a fellebbezőt közvetlenül érinti.

60

Ötödször a Brüsszel fővárosi régió azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott végzésben megsértette az indokolási kötelezettséget, mivel nem vizsgálta meg azt az érvet, amely szerint a vitatott jogi aktus közvetlenül érinti a jogi helyzetét azáltal, hogy fenntartotta a 2016. november 10‑i rendelettel szembeni megsemmisítés iránti keresetek benyújtóinak eljáráshoz fűződő érdekét.

61

A Bizottság a második jogalap negyedik részének elutasítását kéri.

62

Először is az a körülmény, hogy a Törvényszék a fellebbező szerint tévesen értelmezte saját ítélkezési gyakorlatát, önmagában nem minősül olyan téves jogalkalmazásnak, amelyre fellebbezés alapítható. Egyébiránt a közvetlen érintettség és a személyes érintettség kritériumainak összetévesztésére alapított kifogást illetően nem adtak meg olyan konkrétumokat, amelyek lehetővé tennék a kifogás megalapozottságának megítélését, ezért azt el kell utasítani.

63

Másodszor meg kell állapítani, hogy a vitatott jogi aktus semmiképpen nem érintheti a 2016. november 10‑i rendeletnek a Conseil d’État előtt indított kereset keretében vitatott jogszerűségét, mivel a vitatott jogi aktust az említett rendelet meghozatalát követően fogadták el. Ezenkívül sem a Bizottság által kezdeményezett, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetnek a fellebbezésben mellékesen említett kockázata, sem pedig a glifozáttartalmú peszticidek használatát tiltó szabályozásnak a belga alkotmányra (amelynek a vitatott jogi aktussal fennálló kapcsolatát a fellebbező nem fejti ki) tekintettel való érvényességével kapcsolatos kételyek nem alkalmasak annak megállapítására, hogy a vitatott jogi aktus a fellebbezőt közvetlenül érinti. E körülmények között a felperes nem bizonyítja, hogy a vitatott jogi aktus veszélyeztetné ezt a tiltó szabályozást.

64

Harmadszor a Bíróságnak a fenti 30. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatában foglaltak szerint a „közvetlen érintettség” feltétele többek között azt jelenti, hogy a szóban forgó intézkedésnek közvetlen hatást kell gyakorolnia annak a természetes vagy jogi személynek a jogi helyzetére, aki vagy amely az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján keresetet kíván indítani. Így ezt a feltételt kizárólag az intézkedés jogi hatásaira tekintettel kell értékelni, az intézkedés esetleges politikai hatásai pedig nem befolyásolják ezt az értékelést. Következésképpen ezt az érvet el kell utasítani.

65

Negyedszer a fellebbezőnek a Törvényszék 2018. december 13‑iVille de Paris, Ville de Bruxelles és Ayuntamiento de Madrid kontra Bizottság ítéletére (T–339/16, T–352/16 és T–391/16, EU:T:2018:927) alapított érve nem ad magyarázatot arra, hogy – amennyiben bizonyítást nyer – az a körülmény, hogy a megtámadott végzésben elfogadott megoldás ellentmond ennek az ítéletnek, önmagában mennyiben jelenti az említett végzés jogellenességét. Ezt a kifogást tehát szintén el kell utasítani.

66

Ötödször bár a Brüsszel fővárosi régió azt rója fel a Törvényszéknek, hogy nem vizsgálta meg azt az érvét, amely szerint a vitatott jogi aktus közvetlenül érinti jogi helyzetét azáltal, hogy fenntartja a 2016. november 10‑i rendelettel szembeni megsemmisítés iránti keresetek benyújtóinak eljáráshoz fűződő érdekét, meg kell állapítani, hogy a fellebbező erre az érvre csak a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogásra adott válaszában hivatkozott. Következésképpen ez nem tekinthető olyan jogalapnak, amelyet a Törvényszék köteles lett volna megvizsgálni. Ezt a kifogást ezért el kell utasítani.

67

A fentiek alapján a második jogalap negyedik részét, és így a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

68

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése szerint, amely ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Brüsszel fővárosi régiót, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott: