1.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel a Vrhovno sodišče Republike Slovenije (a Szlovén Köztársaság legfelsőbb bírósága) a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv ( 2 ) értelmezésével kapcsolatos két kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2.

E kérdések a B. K., a szlovén hadsereg egykori tiszthelyettese és a Szlovén Köztársaság (védelmi minisztérium), annak korábbi munkáltatója közötti jogvita keretébe illeszkednek, amelynek tárgya a B. K. által szolgálata során rendszeresen végzett, katonai létesítményekkel kapcsolatos ügyeleti tevékenység ellentételezéseként fizetendő díjazás.

3.

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság lényegében annak eldöntésére kéri a Bíróságot, hogy a tagállamok fegyveres erőiben katonai feladatokat ellátó személyek (a továbbiakban: katonák vagy fegyveres erők tagjai) a 2003/88 irányelv hatálya alá tartoznak‑e, és ennek következtében munkaidejüket ezen irányelv előírásainak megfelelően kell‑e elszámolni, szervezni és korlátozni, ideértve az ilyen ügyeleti tevékenységet is.

4.

A 2003/88 irányelv már a Bíróság kiterjedt ítélkezési gyakorlatának tárgyát képezte. A jelen ügyben előterjesztett kérdések mindazonáltal újak és rendkívül érzékenyek. A katonák munkaideje megszervezésének kérdése ugyanis a tagállamok fegyveres erőinek működését érinti, amely intézményeket ez utóbbiak gyakran szuverenitásuk „sarokkövének” tekintik, és amelyek megszervezése főszabály szerint az egyes tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezenkívül félő, hogy ezen irányelvnek a katonákra való alkalmazása a gyakorlatban sértené az említett erők működőképességét.

5.

A jelen ügyben tehát a Bíróság egy olyan katonai kontextussal szembesül, amelyet csak ritkán vizsgálhatott. A nehézséget az okozza számára, hogy „megfelelő egyensúlyt” találjon egyrészt a katonák mint munkavállalók egészséghez és biztonsághoz való jogai tekintetében, ideértve a munkaidő korlátozását is, másrészt a tagállamoknak a fegyveres erők megfelelő működéséhez fűződő, a nemzetbiztonságuk megőrzéséhez nélkülözhetetlen érdeke között.

6.

A jelen indítványban arra hívom fel a Bíróságot, hogy ezen egyensúly biztosítása céljából állapítsa meg, hogy a katonák főszabály szerint a 2003/88 irányelv hatálya alá tartoznak. Ez alól azonban ki vannak zárva, amennyiben a fegyveres erők egyes „különleges tevékenységeit” az általam részletezett feltételek mellett végzik. Azt is kifejtem, hogy az olyan tevékenység, mint a katonai létesítményekkel kapcsolatos ügyeleti tevékenység, főszabály szerint miért nem képezi részét ennek.

7.

A munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK irányelv ( 3 ) 2. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Ez az irányelv minden köz‑ és magán tevékenységi ágazatra alkalmazandó (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, közigazgatási, szolgáltatási, oktatási, kulturális, szabadidős stb.)

(2)   Ez az irányelv nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele.

Ebben az esetben a munkavállalók biztonságát és egészségvédelmét a lehető legmesszebbmenőkig biztosítani kell ezen irányelv céljainak figyelembevételével.”

8.

A 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdése így rendelkezik:

„Ezen irányelv 14, 17, 18. és 19. cikkének sérelme nélkül, ezt az irányelvet kell alkalmazni [a 89/391 irányelv] 2. cikke szerinti valamennyi köz‑ és magántevékenységi ágazatban.

Ezen irányelv 2. cikke (8) bekezdésének sérelme nélkül, ezt az irányelvet nem kell alkalmazni az 1999/63/EK irányelv ( 4 ) szerinti tengerészekre.”

9.

Ugyanezen irányelv 2. cikke a következőket írja elő:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

[…]”

10.

A Zakon o delovnih razmerjih (a munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény, Uradni list RS, 21/2013. sz.) 142. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A munkaidő a tényleges munkaidő és az e törvény 154. cikke szerinti pihenőidő, továbbá a törvény, kollektív szerződés vagy általános hatályú jogi aktus alapján igazolt, a munkából való távollétnek megfelelő idő.

(2)   A tényleges munkaidő magában foglalja mindazon időt, amely alatt a munkavállaló munkát végez, és ilyennek kell tekinteni azt az időszakot, amikor a munkavállaló a munkáltató rendelkezésére áll és a munkaszerződés alapján munkaviszonyból eredő kötelezettségeit teljesíti.”

11.

A Zakon o sistemu plač v javnem sektorju (a közszférában alkalmazott illetményrendszerről szóló törvény) (Uradni list RS., 56/02. és azt követő számok) 23. cikke úgy rendelkezik, hogy a közalkalmazottak, ideértve a szlovén hadseregben foglalkoztatott személyeket is, jogosultak többek között az e törvény 32. cikkének (3) bekezdése szerinti, kedvezőtlenebb napszakban végzett munkáért járó illetménypótlékra is. Ez utóbbi rendelkezés pontosítja, hogy a közalkalmazottak készenléti szolgálat után járó juttatásra is jogosultak. E cikk (5) bekezdése azt írja elő, hogy a készenléti szolgálat után járó juttatás összegét a közszférára vonatkozó kollektív szerződés határozza meg.

12.

A Kolektivna pogodba za javni sektor (a közszférára vonatkozó kollektív szerződés) alapeljárás tárgyát képező időszakban hatályos változatának (Uradni list RS, 57/2008. és azt követő számok) 46. cikke szerint „[a] köztisztviselőnek a készenlétért az óránkénti illetményalap 20%‑ának megfelelő mértékű illetménypótlék jár. A készenlét időszaka nem számítható hozzá a köztisztviselő munkaidejéhez”.

13.

E kollektív szerződés indokolása (Uradni list RS, 112–4869/2008. sz.) indokolása szerint „[a] készenlét alatt a köztisztviselőnek elérhetőnek kell lennie, hogy szükség esetén meg tudjon jelenni a munkahelyén a munkaidején kívüli időpontban. A készenlétet írásban kell elrendelni. A készenlét idejére készenléti szolgálat után járó juttatásként ugyanaz az összeg jár függetlenül attól, hogy a köztisztviselő nappal, éjszaka, munkanapon, vasárnap, munkaszüneti napon vagy a törvény által ünnepnapként elismert napon áll folyamatosan rendelkezésre”.

14.

A Zakon o obrambi (a honvédelemről szóló törvény (Uradni list RS, 92/94. és azt követő számok) szabályozza többek között a szakmai tevékenységüket a védelmi ágazatban végző munkavállalók jogait és kötelezettségeit. ( 5 ) E törvény 96. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a védelmi ágazatban szakmai tevékenységet végző munkavállaló valamely felettes döntése alapján a szolgálat sajátosságai miatt köteles a feladatait különleges munkavégzési körülmények között ellátni. E cikk (2) bekezdése szerint ilyennek minősül a munkavállaló szempontjából kedvezőtlenebb napszakban, valamint kedvezőtlenebb vagy terhesebb munkavégzési körülmények között történő munkavégzés, így a készenlét és elérhetőség, valamint az ügyeleti szolgálat teljesítése. Az említett cikk (3) bekezdése szerint, ha a munkavállaló a készenlét ideje alatt munkát végez, e törvény eltérő rendelkezése hiányában a tényleges munkavégzéssel töltött idő növeli a munkaidőt.

15.

A honvédelemről szóló törvény 97. cikkének (1) bekezdése szerint készenlét az az idő, amely alatt a védelmi ágazat munkavállalójának elérhetőnek kell lennie a munkahelyen, egy meghatározott helyen vagy a lakóhelyén. E cikk (2) bekezdése szerint a készenlét nem számítható hozzá a heti vagy havi munkaidőhöz. Abban az esetben, ha a munkavállalónak ténylegesen munkát kell végeznie a készenlét időszaka alatt, a tényleges munkavégzéssel töltött időt hozzá kell számítani a heti vagy havi munkaidőhöz. Az említett cikk (3) bekezdése szerint a miniszter határozza meg a készenlét munkahelyen, egy meghatározott helyen vagy a lakóhelyen történő teljesítésének eseteit és elrendelésének módjait. A hadseregben a készenlét eseteit és elrendelésének módjait a vezérkari főnök határozza meg. Ugyanezen cikk (4) bekezdése szerint a meghatározott helyen teljesítendő készenlét egy tekintet alá esik a munkahelyen teljesítendő készenléttel.

16.

A honvédelemről szóló törvény 97č. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az ügyelet főszabály szerint megszakítás nélkül 24 órán keresztül tart. E cikk (2) bekezdése szerint az ügyeletet teljesítő katonák osztott munkaidős munkavállalóknak minősülnek. Az az idő, amelyet nem töltenek tényleges munkavégzéssel, nem munkaidőnek, hanem a munkahelyen töltött készenléti időnek minősül. Az ügyelet során a napi munkavégzési tevékenység időtartama nem haladhatja meg a tizenkét órát. E cikk (3) bekezdése szerint a katonák munkaideje sürgősség esetén vagy már megkezdett megbízatás teljesítése céljából kivételesen meghosszabbítható, de ebben az esetben azonban a már ledolgozott tizenkét munkaórát követően ledolgozott munkaórák a rendes munkaidőn túli óráknak minősülnek. Ugyanezen cikk (4) bekezdése azt mondja ki, hogy ügyelet megszakítás nélkül legfeljebb hét napon keresztül látható el. A katonáknak az ügyelet helyszínén pihenés céljából szünet jár akként, hogy tizenkét óra rendes munkaidőnek, míg a fennmaradó tizenkét óra készenlétnek minősül.

17.

B. K. a szlovén hadseregnél tiszthelyettesi rendfokozatban állt alkalmazásban, és a besztercei (Szlovénia) laktanyában, ahova be volt osztva, havonta egy hétig a hét minden napján – a szombatokat és a vasárnapokat is beleértve – napi 24 órában ügyeleti szolgálatot teljesített. B. K.‑nak ezen időszak alatt elérhetőnek kellett lennie és folyamatosan jelen kellett lennie a laktanyában. A katonai rendőrség, ellenőrzés vagy intervenciós csoport (előre be nem jelentett) érkezése esetén azt fel kellett tüntetnie a nyilvántartási űrlapon, és teljesítenie kellett a feletteseitől kapott feladatokat.

18.

Ezért a tevékenységért a Szlovén Köztársaság (védelmi minisztérium) ügyeleti naponként nyolc órát számolt el munkaóraként, és e nyolc óra után B. K. rendes illetményét fizette meg. A fennmaradó órákat nem munkaidőnek, hanem a munkahelyen töltött készenléti időnek tekintették. Az érintett ezen órákért ezen illetmény 20%‑ának megfelelő összegű készenléti szolgálat után járó juttatásban részesült.

19.

B. K. keresetet indított a Delovno in socialno sodišče v Ljubljani (ljubljanai szociális és munkaügyi bíróság, Szlovénia) előtt a Szlovén Köztársasággal (védelmi minisztérium) szemben, amellyel az ügyeleti szolgálat keretében töltött készenléti idő túlszolgálatként történő megfizetését kérte a 2014. február és 2015. július közötti időszakra vonatkozóan. ( 6 ) Az érintett előadja, hogy a 2003/88 irányelvnek megfelelően ezt az időt teljes egészében munkaidőként kellett volna elszámolni és ennek megfelelően díjazni, mivel mindig a munkahelyén vagy a laktanyában kellett tartózkodnia, és a munkáltatójának rendelkezésére kellett állnia, távol a lakóhelyétől és saját családjától.

20.

2016. szeptember 26‑i ítéletével a Delovno in socialno sodišče v Ljubljani (ljubljanai szociális és munkaügyi bíróság) elutasította B. K. keresetét. E bíróság szerint a Szlovén Köztársaság (védelmi minisztérium) a honvédelemről szóló törvénynek megfelelően számította ki az érintett díjazását, amely szerint a munkahelyen vagy valamely meghatározott helyen töltött készenléti időt nem lehet a munkaidőbe teljes egészében beletartozónak tekinteni. B. K.‑t tehát a vitatott idő után csak a részére fizetett készenléti szolgálat után járó juttatás illeti meg.

21.

B. K. fellebbezést nyújtott be a Višje delovno in socialno sodišče v Ljubljanihoz (ljubljanai szociális és munkaügyi felsőbíróság, Szlovénia). E bíróság 2017. május 4‑i ítéletével elutasította az érintett fellebbezését és helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A fellebbviteli bíróság többek között úgy ítélte meg, hogy a honvédelemről szóló törvény nem ellentétes a 2003/88 irányelvvel, mivel a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése alapján e két irányelv nem alkalmazható, ha az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – különösen a fegyveres erőkre – jellemző sajátosságok ellentétben állnak velük, ami a szlovén hadseregben teljesített szolgálat esetében fennáll.

22.

Ezt követően B. K. felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a fellebbviteli bíróság ítéletével szemben a Vrhovno sodišče Republike Slovenije (a Szlovén Köztársaság legfelsőbb bírósága) előtt. E körülmények között e bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

23.

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem 2019. szeptember 10‑én kelt és ugyanezen év október 10‑én érkezett a Bírósághoz. A szlovén, ( 7 ) a német és a francia kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett írásbeli észrevételeket a Bíróság elé. A 2020. szeptember 21‑i tárgyaláson ugyanezen érdekeltek, valamint a spanyol kormány képviseltették magukat.

24.

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 2003/88 irányelv ( 8 ) a munkaidő‑szervezésre vonatkozóan egy sor „minimális követelményt” ( 9 ) állapít meg. Ezen irányelv értelmében a tagállamoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót többek között 24 órás időtartamonként tizenegy összefüggő órából álló minimális napi pihenőidő (3. cikk), ha a munkanap hat óránál hosszabb, pihenőszünet (4. cikk), hétnaponként 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidő, továbbá tizenegy órás napi pihenőidő (5. cikk) illessen meg, hogy a heti maximális munkaidő, a túlórát is beleértve, ne haladja meg a 48 órát (6. cikk), továbbá hogy minden munkavállalót legalább négy hét éves szabadság illessen meg (7. cikk). Az említett irányelv az éjszakai és a váltott műszakban végzett munka időtartamára és feltételeire, valamint a munka ütemezésére vonatkozó szabályokat is tartalmaz. ( 10 )

25.

E „követelmények” alapvető célja a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme. ( 11 ) Különösen annak biztosítására irányulnak, hogy a munkavállalók elegendő pihenővel rendelkezzenek ahhoz, hogy a munkájuk által előidézett fáradtságot kipihenjék. – Ekként hozzájárulnak annak a veszélynek a megelőzéséhez, hogy a munkavállalók fáradtság következtében véletlenül magukban, a munkatársaikban vagy másokban kárt okozzanak, továbbá általánosságban hozzájárulnak annak elkerüléséhez, hogy a munka károsítsa az egészségüket akár rövid, akár hosszú távon. ( 12 ) A 2003/88 irányelv e tekintetben konkretizálja a munkahelyi egészségvédelem és biztonság területén a „keretirányelvnek” tekintendő 89/391 irányelv által megállapított általános elveket. Ezenkívül a 2003/88 irányelv szabályai arra irányulnak, hogy a munkavállalók számára pihenő és szabadidős időszakot tartsanak fenn, és ezzel bizonyos egyensúlyt biztosítsanak számukra a munka és a magánélet között. ( 13 )

26.

Ezzel összefüggésben az említett „követelmények” gazdasági és gyakorlati korlátokat szabnak a munkáltatókra nézve, beleértve a tagállamokat is, amikor ilyen minőségben járnak el. Közelebbről emiatt bonyolultabbá válik az alapvető közszolgáltatások működése, amelyek célja a közérdek kielégítése, és amelyeknek ezért folyamatosan működniük kell. E folyamatosság ugyanis a megfelelő létszámú aktív személyi állománynak az e szolgálatok rendelkezésére állásától függ, így első ránézésre feszültség áll fenn a 2003/88 irányelvben előírt, a munkaidő korlátozásához és a pihenéshez való jogoknak az érintett munkavállalók számára történő szigorú biztosítása és az említett szolgáltatások működése között.

27.

Ez a feszültség különösen hangsúlyos a jelen ügyben, amelynek hátterében a tagállamok fegyveres erőinek, vagyis különösen fontos állami intézményeknek a működése áll.

28.

E tekintetben, amint arra a szlovén, a spanyol és a francia kormány emlékeztetett, noha a rájuk bízott feladatok terjedelme tagállamonként eltérő lehet, a fegyveres erők általában e tagállamok védelmi politikájának alapvető elemét képezik. Elsődleges feladatuk, hogy biztosítsák e tagállamok területének integritását, valamint lakosságuk és intézményeik fegyveres támadásokkal szembeni védelmét. A fegyveres erők általánosságban hozzájárulnak a nemzet biztonságukat veszélyeztető egyéb veszélyek elleni küzdelemhez is. E tekintetben gyakran feladatuk a lakosság biztonságának szavatolása és a civil hatóságok támogatása, amennyiben ezek eszközei már nem elegendőek, különösen természeti katasztrófa vagy merénylet esetén. ( 14 ) A fegyveres erők emellett azt is biztosítják a tagállamok számára, hogy nemzetközi szinten gyakorolhassák szuverenitásukat. Lehetővé teszik számukra többek között azt, hogy felelősséget vállaljanak a kollektív biztonság területén azon nemzetközi szervezetekben, amelyeknek tagjai, ( 15 ) illetve az Unió szintjén, a közös biztonság‑ és védelempolitika keretében. ( 16 ) Ebben az összefüggésben a tagállamok fegyveres erői különböző mértékben részt vesznek a béke és a nemzetközi biztonság előmozdításában és fenntartásában. Összességében a fegyveres erők az államok végső eszközét jelentik biztonságukhoz és alapvető érdekeik védelméhez.

29.

Ráadásul, amint azt a szlovén, a spanyol és a francia kormány a Bíróság előtt hangsúlyozta, míg történelmileg ezek az erők főként az érintett állam részvételével zajló „háborúk idején” léptek fel, szemben a „békeidővel”, általánosan elfogadott, hogy e különbségtétel immár nem megfelelő a jelenlegi geopolitikai környezetben. Ugyanis, noha nincs szó a szó klasszikus értelmében vett „háborúról” a tagállamok közvetlen határain, a nemzetközi terrorizmus fejlődése, a különböző intenzitású helyi vagy regionális konfliktusok megsokszorozódása néha az Európához közeli harmadik országokban, a technológiai változások által lehetővé tett „kiberháború” megjelenése, valamint más, feszültséggel járó tényező a nemzetközi kapcsolatok tartós instabilitását eredményezi, ami a tagállamok számára számos különböző, „hibrid” és állandó fenyegetést jelent. Az egyes tagállamok védelmi politikájának és különösen a fegyveres erőknek tehát állandó szerepet kell betölteniük, és a hagyományos „békeidőben” is aktívnak kell lenniük. ( 17 )

30.

Ahhoz, hogy folyamatosan és hatékonyan be tudják tölteni szerepüket, a tagállamok fegyveres erőinek rendelkezniük kell a szükséges emberi erőforrással. Ebben az összefüggésben a katonák munkaideje megszervezésének kérdése különösen kényes, és az e területre vonatkozó megközelítések a tagállamokban rendkívül eltérőek. ( 18 )

31.

Lényegében a tagállamok egy része, beleértve Németországot, ( 19 ) Luxemburgot, ( 20 ) és Szlovéniát, ( 21 ) jogszabályaikban heti és napi munkaidőt határoznak meg a katonák számára, ugyanúgy, mint az egyéb közalkalmazottak és köztisztviselők esetében, eltéréseket fenntartva azonban a fegyveres erők sajátosságára tekintettel tartalmaz bizonyos tevékenységek tekintetében azok megfelelő elvégzésének biztosítása érdekében. Más tagállamok, köztük Spanyolország ( 22 ) és Olaszország ( 23 ) főszabály szerint munkaidőt állapítanak meg, ugyanakkor a katonák számára állandó rendelkezésre állási kötelezettséget írnak elő, ami igazolja, hogy a szolgálat érdekei bizonyos körülmények között előbbrevalóak e szabályok tiszteletben tartásánál. Végül a tagállamok utolsó kategóriája, köztük Franciaország és Ciprus jogszabályaiban nem ír elő korlátozást a katonák munkaideje tekintetében, mivel e tagállamok katonáik rendelkezésre állásának kiterjesztő fogalmát alkalmazzák, amely szerint ezen elvvel természeténél fogva ellentétes ezen idő bármilyen maximalizálása.

32.

Pontosabban, a francia kormány álláspontja szerint, a fegyveres erők folyamatos működése és hatékonysága olyan szervezési módot tesz szükségessé, amely összeegyeztethetetlen a 2003/88 irányelv által előírthoz hasonló rendszerrel, amely a munkaidő, valamint a napi és heti pihenőidő egyéni elszámolásán alapul. A rájuk bízott feladatok megfelelő ellátásához a katonák szolgálati idejének megszervezése terén sajátos keretet kell kialakítani, amely kellő rugalmasságot tanúsít ahhoz, hogy össze lehessen egyeztetni egyrészt a katonák egészségét és biztonságát, másrészt pedig az abszolút elsőbbséget élvező működési követelményeket. A parancsnokságnak kell tehát e követelményektől függően meghatároznia a katonák munkaidejét, pihenőidejét és szabadságait (vagy pontosabban az „eltávozásaikat”), a lehető legnagyobb mértékben ügyelve a csapatok jólétére és biztonságára.

33.

Ráadásul, főként Franciaországban, amint azt a francia kormány hangsúlyozza, a katonákat terhelő állandó rendelkezésre állás elvét (a továbbiakban: a rendelkezésre állás elve), amely a katonák arra vonatkozó kötelezettségvállalását jelenti, hogy „bármikor és bárhol” szolgáljanak, nem csupán a fegyveres erők által ellátott feladatok sikeres teljesítéséhez nélkülözhetetlen elemnek, hanem a katonát a civiltől megkülönböztető azonosító jelnek is tekintik. Az ezen állandó kötelezettségvállaláshoz kapcsolódó korlátozások olyan ellentételezésekkel járnak, mint szabadságnapok megemelt száma vagy akár a többi munkavállalóénál nagyobb összegű korengedményes nyugdíjrendszer. Gyakran úgy tekintik, hogy egy a 2003/88 irányelv szabályainak katonákra történő alkalmazása megkérdőjelezné a rendelkezésre állás ezen elvét, és ezáltal a katonai hivatás egyfajta „banalizálásához” járulna hozzá azáltal, hogy azt közelítené a polgári tisztviselők munkájához, ezáltal csökkentve az előbbi egyedi jellegét. ( 24 )

34.

Mielőtt megvizsgálnám a kérdést előterjesztő bíróság által ebben az összefüggésben feltett kérdéseket (B. és C. rész), röviden foglalkoznom kell azok elfogadhatóságával (A. rész).

35.

Emlékeztetek arra, hogy a B. K. által a Szlovén Köztársasággal (védelmi minisztérium) szemben benyújtott kereset tárgya az általa az ügyeleti tevékenység keretében töltött készenléti idő túlszolgálatként történő megfizetése. Márpedig, amint arra a jelen indítvány 25. pontjában rámutattam, a 2003/88 irányelv követelményeinek célja a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme. Ezen irányelv tehát főszabály szerint ( 25 ) nem szabályoz ilyen, vagyoni kérdést. ( 26 )

36.

Ebből azonban nem következik, hogy a jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanis úgy véli, hogy azon díjazás meghatározása érdekében, amelyet B. K. részére az ezen ügyeleti tevékenység keretében töltött időért kellett volna fizetni, ily módon az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálása céljából azt kell megtudnia, hogy ezen időtartam teljes egészében a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett „munkaidőnek” minősül‑e. Nyilvánvaló, hogy e bíróság úgy véli, hogy ezen irányelv katonákra történő alkalmazásának kérdése, valamint az, hogy az említett irányelv értelmében mi minősül az általuk ügyeletben töltött időnek, előzetes jelleget mutat a B. K. által követelt illetménykiegészítéshez való jog fennállásának kérdéséhez képest. E körülmények között nyilvánvaló kapcsolat áll fenn az előterjesztett kérdések és az alapeljárás között. ( 27 )

37.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2003/88 irányelv alkalmazandó‑e „a védelmi ágazatban munkát végző munkavállalókra” és a „katonai személyzetre”. Értelmezésem szerint az első kategória magában foglalja a másodikat, ugyanakkor kiterjed a szlovén védelmi minisztérium által foglalkoztatott civil személyzetre is. ( 28 ) Mindazonáltal e kérdés az alapeljárás szempontjából csak a katonák vonatkozásában releváns. Ezért az elemzést a személyek e csoportjára kell összpontosítani. Egyébiránt, noha az említett kérdés a katonai létesítményekkel összefüggésben „békeidőben” végzett ügyeleti tevékenységre összpontosít, először azt kell megvizsgálni, hogy ez az irányelv általános jelleggel alkalmazandó‑e a katonákra, majd ezt követően és adott esetben kell elemezni azt, hogy az említett tevékenység kifejezetten ki van‑e zárva az irányelv alkalmazása alól.

38.

Amint azt a jelen indítvány bevezetőjében jeleztem, úgy vélem, hogy a 2003/88 irányelv főszabály szerint alkalmazandó a katonákra. A tagállamok fegyveres erőinek szervezetére vonatkozó nemzeti intézkedések ugyanis nincsenek teljesen kizárva az uniós jog hatálya alól (1. szakasz). Ráadásul a katonák az ezen irányelv értelmében vett „munkavállalók” (2. szakasz), és a fegyveres erők az irányelv hatálya alá tartozó tevékenységi ágazatokba tartoznak (3. szakasz). Mindemellett a katonákra nem vonatkoznak az említett irányelv által előírt szabályok, amennyiben e fegyveres erők egyes olyan „különleges tevékenységeiben” vesznek részt (4. szakasz), amelyeknek egy olyan tevékenység, mint a katonai létesítményekkel kapcsolatos ügyeleti tevékenység, főszabály szerint nem képezi részét (5. szakasz).

39.

A tárgyalás során a spanyol és a francia kormány előadta, hogy a katonák munkaidejének szervezésére vonatkozó szabályok olyan katonai szervezeti döntéseket tükröznek, amelyet az egyes tagállamok a területük és alapvető érdekeik védelmének biztosítása érdekében hoznak meg. Ezen intézkedések tehát az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése alapján teljes mértékben ki vannak zárva az uniós jog hatálya alól. ( 29 )

40.

Álláspontom szerint azonban ez nem igaz, a következő okok miatt:

41.

Először is tagadhatatlan, hogy a tagállamok fegyveres erőinek szervezete érinti az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének értelmében vett „nemzeti biztonságukat”. Ezen erők az általuk végrehajtott védelmi politikák keretében az e „biztonságot” garantáló egyik elemet jelentik. ( 30 ) Márpedig, amint azt e rendelkezés kimondja, a nemzeti biztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad. Ez a pontosítás kiemeli, hogy jelenleg semmilyen hatáskört nem ruháztak az Unióra, különösen a védelem területén. ( 31 ) Következésképpen az e tekintetben fennálló kizárólagos hatáskörüknek megfelelően az egyes tagállamok feladata, hogy megtegyék a megfelelő intézkedéseket nemzeti biztonságuk garantálása érdekében, és ennek keretében meghozzák a fegyveres erőik szervezetével kapcsolatos intézkedéseket.

42.

Ugyanakkor az ilyen intézkedések nincsenek teljesen kizárva az uniós jog hatálya alól. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis „önmagában az a tény, hogy egy nemzeti intézkedést a nemzetbiztonság védelme érdekében fogadtak el, még nem eredményezheti az uniós jog alkalmazhatatlanságát és nem mentesítheti a tagállamokat az uniós jog kellő tiszteletben tartása alól” ( 32 ).

43.

Így az uniós jog és különösen az Unió hatáskörébe tartozó politikák végrehajtására szolgáló másodlagos jogi eszközök – szociális ügyekben, egyenlő bánásmóddal kapcsolatos ügyekben stb. – az általuk meghatározott feltételek mellett a priori alkalmazandók a fegyveres erők szervezésével kapcsolatos nemzeti intézkedésekre is, és ennek alapján bizonyos korlátokat szabhatnak, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk az e területre vonatkozó hatásköreik gyakorlása során. ( 33 )

44.

Ellentétben azzal, amit a francia kormány sugall, a Dory ítélet ( 34 ) nem kérdőjelezi meg ezt az értelmezést. Ebből az ítéletből ugyanis nem lehet arra következtetni, hogy a fegyveres erők szervezetére vonatkozó nemzeti intézkedések teljes mértékben kívül esnek az uniós jog hatályán.

45.

Emlékeztetek arra, hogy az említett ítélet alapjául szolgáló ügy a csak férfiakra korlátozódó kötelező sorkatonai szolgálattal kapcsolatos német szabályozásra vonatkozott. Annak érdekében, hogy mentesüljön ez alól, A. Dory azt állította, hogy e szabályozás nemen alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg a munkavállalásban és a szakképzésben való részvétel terén, ami ellentétes a 76/207 irányelvvel. Véleménye szerint ugyanis a katonai szolgálat teljesítése késedelmet okozott a férfiak számára az ezekhez való hozzáférésben, amelyet a nők nem szenvedtek el, mivel mentesültek e szolgálat alól. A Bíróság lényegében úgy ítélte meg, hogy az uniós joggal nem ellentétes, ha valamely tagállam a kötelező katonai szolgálatot a férfiakra korlátozza. Márpedig az említett ítéletnek Stix‑Hackl főtanácsnok indítványa ( 35 ) fényében értelmezett indokolása a jelen indítvány 41–43. pontjában szolgáltatott magyarázatokat tükrözi. Egyrészt a Németországi Szövetségi Köztársaság azon döntését, hogy fegyveres erőinek személyi állományát a kötelező katonai szolgálatra alapozza, az uniós jog önmagában nem szabályozta – az egyes tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozó tisztán katonai szervezési döntésről volt szó. ( 36 )Másrészt az uniós jogból eredő egyetlen kötelezettség sem korlátozta ebben az esetben e hatáskör gyakorlását. Az e szolgálatra vonatkozó nemzeti szabályozás és a 76/207 irányelvben előírt, nemen alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma közötti kapcsolat ugyanis túl gyenge ahhoz, hogy az irányelvet alkalmazni lehessen, mivel e szabályozás legfeljebb közvetett hatást gyakorol a németországi munkavállalásra vagy szakképzésre. ( 37 )

46.

Másodsorban az is tagadhatatlan, – amint arra a francia kormány hivatkozik – hogy a fegyveres erők az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének értelmében vett „alapvető állami funkciók]” körébe tartoznak, „[amelyek célja] területi integritásának [biztosítása] […] és a nemzeti biztonság [védelme]”. Márpedig e rendelkezésnek megfelelően az Uniónak „[tiszteletben kell tartania]” ezen, alapvető állami funkciókat. ( 38 )

47.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a tagállamok által fegyveres erőik szervezése érdekében hozott intézkedések teljes mértékben kívül esnek az uniós jog hatályán. Az Unió részéről az „alapvető állami funkciók”„tiszteletben tartása” ugyanis nem korlátozza e jog hatályát, ugyanis azt megfelelően figyelembe kell venni, különösen a másodlagos jog olyan eszközeinek elfogadása ( 39 ) és értelmezése során, mint a 2003/88 irányelv, mivel e jogi aktusok alkalmazása az említett 4. cikk (2) bekezdésének megfelelően nem akadályozhatja meg ezen „alapvető funkciók” megfelelő működését. ( 40 )

48.

Összefoglalva, amint azt a német kormány és a Bizottság előadja, az uniós jog alkalmazható a katonák munkaidejének szervezése tekintetében, még akkor is, ha ez a kérdés a fegyveres erők szervezését, és ezáltal a „nemzeti biztonságot”, valamint az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése értelmében vett „alapvető állami funkciókat” érinti is. Ezzel szemben e jogot nem lehet úgy értelmezni vagy alkalmazni, hogy az veszélyeztesse a fegyveres erők megfelelő működését, amely elméletet a következő szakaszokban fejtem ki.

49.

Emlékeztetek arra, hogy a 2003/88 irányelv szabályai – amint arra az irányelv több alkalommal rámutat – ( 41 ) a „munkavállalók” javát hivatottak szolgálni. Véleményem szerint az olyan hivatásos katonák, mint B. K., vitathatatlanul ebbe a kategóriába tartoznak. ( 42 )

50.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ugyanis a munkavállaló 2003/88 irányelv szerinti fogalma az uniós jog önálló, olyan objektív kritériumok szerint meghatározott fogalma, amelyek – figyelembe véve az érintett személyek jogait és kötelességeit – a munkaviszonyt jellemzik. E tekintetben a munkaviszony alapvető jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és irányítása alatt díjazás ellenében szolgáltatást nyújt. ( 43 )

51.

Márpedig a hivatásos katonák bizonyos ideig különböző szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek ellenében díjazásban részesülnek – különösen a zsoldjukban. Egyébiránt a katonákra olyan kényszerítő fegyelmi követelmény vonatkozik, amely magában foglalja többek között a magatartási szabályoknak, a katonai szabályzatoknak és a felettesek utasításainak a betartását ( 44 ) – ez a valamennyi munkaviszonyt jellemző alárendeltségi viszony szélsőséges megnyilvánulása.

52.

Kiemelem, hogy a hivatásos katonák a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkavállalók”, függetlenül attól, hogy tagállamukban szerződés köti‑e őket a fegyveres erőkhöz vagy köztisztviselői jogállást élveznek. ( 45 ) Még ha a katonák a nemzeti jogban sui generis jogállással is rendelkeznek, ( 46 ) ezen irányelv alkalmazásában munkavállalóknak kell őket tekinteni. ( 47 )

53.

Amint az a 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, ezen irányelv hatályát lényegében a 89/391 irányelv 2. cikkére történő utalással határozzák meg, amely ezen utóbbi irányelv hatályát határozza meg. E két jogi aktus hatálya tehát főszabály szerint azonos, ( 48 ) azzal, hogy a 2003/88 irányelv hatálya a 83/391 irányelvvel ellentétben nem terjed ki az 1999/63 irányelv kifejezett tárgyát képező „tengerészekre”. Márpedig e kivétel nem releváns a jelen ügy szempontjából. ( 49 ) Ebből következik, hogy annak eldöntése céljából, hogy a 2003/88 irányelv alkalmazandó‑e a katonákra, azt kell megvizsgálni, hogy azok a 83/391 irányelv hatálya alá tartoznak‑e.

54.

A 89/391 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése értelmében az irányelv „minden köz‑ és magántevékenységi ágazatra” alkalmazandó, amely magában foglalja a „szolgáltatási tevékenységeket” is.

55.

A jelen esetben a tagállamok fegyveres erői ilyen „tevékenységet” folytatnak, mivel közszolgáltatást nyújtanak – védelmi közszolgáltatást. ( 50 ) Ezen erők tehát az említett 2. cikk (1) bekezdésében hivatkozott „köztevékenységi ágazatok” körébe tartoznak.

56.

Mindamellett a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdése kivételt ír elő ezen irányelv hatálya alól. E rendelkezés szerint az említett irányelv nem alkalmazható ott, „ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele”. E rendelkezés második albekezdése ugyanakkor pontosítja, hogy ebben az esetben a munkavállalók biztonságát és egészségvédelmét a lehető legmesszebbmenőkig biztosítani kell ezen irányelv céljainak figyelembevételével.

57.

A szlovén, ( 51 ) a spanyol és a francia kormány előadja, hogy e kivétel, amely utalás révén a 2003/88 irányelv részét képezi, lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy állandó jelleggel kizárják fegyveres erőik valamennyi katonáját ezen utóbbi irányelv hatálya alól. ( 52 )

58.

A magam részéről a német kormányhoz és a Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdése nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy állandó jelleggel kizárjanak minden katonát ezen irányelv vagy a 2003/88 irányelv szabályainak hatálya alól (a) szakasz). Véleményem szerint ez következik e rendelkezés szövegéből és céljából, figyelemmel a hátterét képező összefüggésekre, valamint a Bíróság hasznos támpontokat nyújtó ítélkezési gyakorlatára.

59.

Először is, emlékeztetek arra, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése nem magukra a katonákra vagy a fegyveres erőkre vonatkozik, hanem ezen erők „egyes különleges tevékenységeire”. ( 53 ) Az uniós jogalkotó által e rendelkezésben alkalmazott kritérium tehát nem a katonák említett erők által alkotott, egészében felfogott „tevékenységi ágazathoz” való tartozásán alapul. Az említett rendelkezés nem is a fegyveres erők egészének „tevékenységére” utal – a honvédelmi közszolgáltatás értelmében. ( 54 ) E kifejezés közelebbről a katonák által munkakörük keretében ellátott „feladatokra” vagy más szóval megbízásokra utal. Ezenfelül nem a katonák által végzett valamennyi feladatról van szó, hanem kizárólag „egyes”„különleges” feladatokról. ( 55 )

60.

Másodszor emlékeztetek arra, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése általános jelleggel lehetővé teszi az ezen irányelv és kiterjesztve a 2003/88 irányelv szabályaitól való eltérést, amennyiben a szóban forgó tevékenységekre – beleértve a katonák által végzett tevékenységeket is – „jellemző sajátosságok”„szükségszerűen” ellentétben állnak e szabályok alkalmazásával – vagy másként fogalmazva, amennyiben e tevékenységeket nem lehetne megfelelően végrehajtani, ha az említett szabályokat alkalmazni kellene.

61.

Amint arra a Bíróság már rámutatott, e rendelkezés célja tehát bizonyos, az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésében említett „alapvető állami funkciók” ( 56 ) körébe tartozó közérdekű feladatok, köztük egyes katonák által végrehajtott feladatok igényeinek figyelembevétele. Nyilvánvaló, hogy az uniós jogalkotó szándéka annak biztosítása volt, hogy a 89/391 irányelv ne írjon elő olyan keretet, amely megakadályozza e feladatok megfelelő ellátását. ( 57 ) Amint azt a francia kormány kifejti, ezen irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése ily módon biztosítja ezen „alapvető funkciók” – amelyek közé a fegyveres erők is tartoznak ( 58 ) – Unió általi „tiszteletben tartását”, és ezért azt az említett 4. cikk (2) bekezdésének fényében kell értelmezni.

62.

Harmadszor azonban nem szabad szem elől téveszteni azon egyéni jogok jelentőségét, amelyektől a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése eltérést enged. E tekintetben a 89/391 és 2003/88 irányelvben előírt általános elvek és a munkahelyi biztonságra vonatkozó követelmények célja, hogy olyan minimális garanciákat képezzenek, amelyek pusztán e jogállás alapján „minden munkavállalót” megilletnek, függetlenül attól, hogy mely tevékenységi ágazatban látják el feladataikat. ( 59 ) Ily módon ezen irányelvek hatályát szándékosan különösen tágan határozták meg. E tág hatály egyébként megfelel az Unióra ruházott hatásköröknek. ( 60 ) Az élet‑ és munkakörülmények javítása és a fejlődési folyamat fenntartása mellett ezek összehangolása ez utóbbi egyik célkitűzése is. ( 61 ) Következésképpen a Bíróság több alkalommal kimondta többek között, hogy a 2003/88 irányelvnek a maximális munkaidőre, a minimális pihenőidőre vagy a fizetett éves szabadságra vonatkozó előírásai „az uniós szociális jog különös jelentőségű szabályainak” minősülnek. ( 62 ) Ráadásul a munkahelyi egészséget és biztonságot, a méltányos munkafeltételekhez való jogot, a munkaidő észszerű korlátozásához való jogot, illetve a pihenőidőhöz való jogot különböző nemzetközi megállapodásokban, ( 63 ) az uniós jog szintjén pedig az 1989. évi, a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi chartában, ( 64 ) valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 31. cikkében alapvető joggá nyilvánították – ezek ugyancsak általában a „munkavállalókra” alkalmazandók, a katonákat is beleértve. ( 65 )

63.

Ebben az összefüggésben a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében foglalt kivételnek, amint azt a Bíróság megállapította, olyan értelmezést kell adni, amely terjedelmét „az azon érdekek védelméhez szigorúan szükséges mértékre korlátozza, amelyek védelmét az irányelv a tagállamok számára lehetővé teszi” ( 66 ).

64.

Nyilvánvaló, amint arra a francia kormány hivatkozik, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett első albekezdése véleményem szerint mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamok számára annak meghatározása tekintetében, hogy mi tűnik számukra nemzeti kontextusukban „szigorúan szükségesnek” a fegyveres erőkre bízott feladatok ellátásához, és így nemzetbiztonságuk megóvásához és „alapvető funkcióik” megfelelő működéséhez. ( 67 )

65.

Amint ugyanis arra a szlovén, a német és a francia kormány emlékeztetett, a tagállamok fegyveres erői tekintetében eltérő koncepciókkal rendelkeznek, amelyek történelmi okokkal, ( 68 ) földrajzi helyzetükkel, illetve általánosabban azon különleges veszélyekkel magyarázhatók, amelyekkel szembesültek és szembesülnek. Ezenkívül egyes tagállamok szigorúbb nemzetközi kötelezettségeket vállaltak, amelyek azt igénylik tőlük, hogy vállaljanak különleges felelősséget a nemzetközi béke és biztonság fenntartása terén, és ennélfogva magasabb katonai képességekkel rendelkezzenek. ( 69 ) E különbségek bizonyos mértékig szükségszerűen kihatnak a fegyveres erők szervezetére és az egyes tagállamok katonai helyzetére.

66.

Mindazonáltal a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése még az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésével összefüggésben értelmezve sem teheti lehetővé a tagállamok számára, hogy pusztán nemzeti biztonsági érdekeikre hivatkozva eltérjenek ezen irányelv vagy a 2003/88 irányelv szabályaitól. Véleményem szerint annak a tagállamnak, amely e kivételre hivatkozik, bizonyítania kell, hogy „szigorúan szükséges” e kivétel alkalmazása. Következésképpen bizonyítani kell, hogy az ilyen érdekek védelme nem lett volna elérhető az irányelvek közül az egyik és/vagy a másik által előírt szabályok alkalmazásával katonái tekintetében. ( 70 )

67.

A jelen ügyben a szlovén, a spanyol és a francia kormány lényegében azt állítja, hogy a fegyveres erőkre bízott valamennyi feladatot folyamatosan kell ellátni, összhangban a nemzeti biztonságot szolgáló végső eszköz szerepével. ( 71 ) Közelebbről a fegyveres erőknek bármikor képeseknek kell lenniük arra, hogy reagáljanak a nemzeti biztonságot fenyegető veszélyekre. A katonáknak tehát állandóan a hadsereg rendelkezésére kell állniuk azonnali fellépési képességének biztosítása érdekében. Ezenkívül mind az ilyen beavatkozások sikeressége, mind maguknak a katonák védelmének szükségessége azt igényli, hogy őket megfelelően oktassák és képezzék ki. Márpedig ez a 2003/88 irányelv szabályaitól való eltérést igényel. ( 72 ) A francia kormány ehhez hozzáteszi, hogy a folyamatos működés követelménye a veszélyek megelőzésére és előrejelzésére irányuló feladatok keretében is megnyilvánul, mivel a katonákat – legalábbis bizonyos tagállamokban – állandó jelleggel bevetik a légvédelem és a nemzeti terület határainak védelme érdekében, illetve megfigyelési tevékenységekkel összefüggésben. E folyamatos működésre még inkább szükség van a jelenlegi geopolitikai helyzetben. ( 73 )

68.

Véleményem szerint tagadhatatlan, hogy a fegyveres erőkre a folyamatos működés különösen kényszerítő követelménye vonatkozik. Mindemellett a munkavállalók rendelkezésre állásának az ezzel járó folytonossága és mértéke nem csak a fegyveres erőkre jellemző. Valamennyi közszolgáltatásnak folyamatosan és rendszeresen kell ugyanis működnie. ( 74 )

69.

Márpedig, noha a többek között a közegészség, a közbiztonság és a közrend területén működő szolgálatok folyamatosságára vonatkozó követelmény igazolhatja azt, hogy személyzetüket megfosszák bizonyos, a munkavállalók számára egyébként elismert jogoktól, mint például a sztrájkhoz való jogtól, ( 75 ) a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy e követelmény főszabály szerint nem zárja ki a 89/391 és 2003/88 irányelv szabályainak az érintett személyzetre történő alkalmazását. ( 76 )

70.

Ugyanis emlékeztetni kell arra, negyedszer, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint jóllehet az ilyen szolgáltatásokat eredendően per definitionem nem előrelátható események alkalmával biztosítják, az ezen szolgálatok által rendes körülmények idején végzett, tényleges feladatuknak megfelelő tevékenységek, ideértve többek között a biztonsági és/vagy egészségi kockázatok megelőzését, valamint a munkavállalók időbeosztását is, előre megszervezhetők. ( 77 ) Másként fogalmazva, a Bíróság úgy véli, hogy az említett szolgálatok működésének folyamatosságára vonatkozó követelmény főszabály szerint biztosítható a 89/391 és a 2003/88 irányelv szabályainak tiszteletben tartása mellett, többek között a tevékenységek tervezése és a személyzet rotációjának kialakítása révén, továbbá hogy az e tervezés eredményeként a munkáltató vonatkozásában előálló kötöttségek kevésbé jelentősek az érintett munkavállalók egészséghez és biztonsághoz való jogaihoz képest. ( 78 )

71.

Ezen ítélkezési gyakorlatnak megfelelően más a helyzet, ha e tevékenységeket „rendkívüli körülmények” között, például természeti vagy technológiai katasztrófák, merényletek vagy súlyos balesetek esetén fejtik ki. Ebben az esetben a Bíróság igazoltnak tekinti a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdésének alkalmazását az egészségügy, a közbiztonság és a közrend területén tevékenykedő szolgálatokra. A Bíróság elismeri, hogy a feladataik megfelelő végrehajtását és különösen azok folyamatosságát veszélyeztetné, ha a 89/391 és a 2003/88 irányelvben foglalt valamennyi szabályt tiszteletben kellene tartani. Azt is elismeri, hogy e körülmények a munkavállalókat a biztonságukat és/vagy egészségüket illetően nem elhanyagolható kockázatoknak tehetik ki, és hogy az érintett munkavállalók esetében nem lenne észszerű a munkáltatóval szemben előírni a foglalkozási kockázatok hatékony megelőzését, valamint az említett szabályokat tiszteletben tartó munkaidő‑tervezést. ( 79 )

72.

Bár az említett ítélkezési gyakorlat véleményem szerint alkalmazható a katonák vonatkozásában, amint azt a jelen indítvány 78. és azt követő pontjaiban kifejtem, ebből mindazonáltal az következik, hogy a fegyveres erők folyamatos működésének követelménye önmagában nem bizonyítja annak szükségességét, hogy valamennyi katonát folyamatosan kizárják a 2003/88 irányelv vagy a 89/391 irányelv szabályai által biztosított előnyökből.

73.

Ezt az értelmezést nem kérdőjelezi meg a Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet ( 80 ), amelyben a Bíróság azt állapította meg, hogy „egyes sajátos közszolgálati tevékenységek, még ha azokat rendes körülmények között végzik is, olyannyira különleges jellemzőkkel rendelkeznek, hogy jellegükkel szükségszerűen ellentétben áll a munkaidőnek a 2003/88 irányelvben előírtak tiszteletben tartásával történő tervezése” ( 81 ).

74.

Véleményem szerint ugyanis ebből az ítéletből nem lehet arra következtetni, hogy minden katonát folyamatosan ki lehetne zárni az ezen irányelv szabályai által biztosított előnyökből. Az említett ítélet okfejtését az annak alapjául szolgáló ügy összefüggésébe kell helyezni. Emlékeztetek rá, hogy az nevelőszülői feladatkörre vonatkozott, amely abban állt, hogy e nevelőszülő folyamatosan és hosszú távon otthonában és családjában fogad egy különlegesen sérülékeny gyermeket. Márpedig a Bíróság megállapította, hogy a nevelőszülőkre bízott feladattal összeegyeztethetetlen lenne, ha szabályos időközönként biztosítanák számukra a jogot, hogy a náluk elhelyezett gyermektől megváljanak meghatározott számú munkaóra után vagy a heti vagy éves pihenőidők folyamán. Nem észszerű a nevelőszülők közötti rotációs rendszer bevezetése sem, mivel az ilyen rendszer többek között veszélyeztetné a nevelőszülő és a felügyeletük alatt álló gyermek közötti kapcsolatot. ( 82 )

75.

Összegezve, az ugyanebben az ítéletben felvázolt, meglehetősen sajátos helyzet egy olyan tevékenységre vonatkozik, amelyet főszabály szerint csak egy és ugyanazon munkavállaló láthat el. Ez az eset tehát nem alkalmazható valamely tagállam katonáinak összességére. Míg a fegyveres erőknek mint „kollektívának” folyamatosan el kell látniuk tevékenységüket,, ez nem minden körülmények között igaz a kollektívát alkotó minden egyes katonára. ( 83 )

76.

Mindemellett, amint azt a jelen indítvány 86. és azt követő pontjaiban kifejtem, a katonák által végzett egyes tevékenységek jellegüknél fogva ténylegesen nem alkalmasak a 2003/88 irányelv szabályainak alkalmazására. A Sindicatul Familia Constanţa és társai ítélet ( 84 ) szintén igazolhatja meghatározott katonák tartós kizárását ezen irányelv hatálya alól. Amint ugyanis lényegében arra a Bizottság a tárgyaláson hivatkozott, bizonyos katonák magas képzettséget vagy fokozott titok‑megismerési engedélyt igénylő feladatokat is elláthatnak, ami azzal jár, hogy csak nehezen helyettesíthetők. ( 85 ) Azt sem lehet kizárni, hogy kizárólag egyes, például a tagállamok különleges erői közé tartozó elitalakulatok rendelkeznek bizonyos képességekkel, és nagymértékben specializálódnak bizonyos típusú feladatokra, oly módon, hogy tagjaik ebben az esetben is csak nehezen helyettesíthetők. ( 86 )

77.

A fenti megfontolásokból az következik, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdése nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy minden katonát állandó jelleggel kizárjanak ezen irányelv vagy a 2003/88 irányelv szabályai alól. ( 87 ) E két irányelv főszabály szerint a katonákra is alkalmazható. ( 88 ) Ez alól csak az általuk végzett egyes „különleges tevékenységei” vannak kizárva, amelyek jellemző sajátosságai szükségszerűen ellentétben állnak e két irányelv szabályainak alkalmazásával.

78.

Amint arra a német kormány hivatkozik, az említett irányelvek alkalmazása szempontjából különbséget kell tehát tenni a katonák által végzett különböző tevékenységek között. ( 89 ) E tekintetben, noha – amint arra korábban utaltam – a Bíróság létező, a „rendes körülményeket” és a „rendkívüli körülményeket” megkülönböztető ítélkezési gyakorlatát rájuk vonatkozóan kell alkalmazni, ezen ítélkezési gyakorlat hasznos iránymutatásokkal szolgál.

79.

Kiindulásként kiemelem, hogy nem a katonák által „békeidőben” végzett tevékenységek és a katonák által „háború idején” végzett tevékenységek szembeállításáról van szó.

80.

Kétségtelen, hogy valamely tagállam hadüzenete vagy háborúval fenyegető súlyos nemzetközi feszültség esetén e tagállam ilyen „rendkívüli körülmények esetén” természetesen megalapozottan tér el a 89/391 és a 2003/88 irányelvtől. Az első irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében előírt kivétel azonban nem korlátozódhat hasonló esetre. ( 90 ) E tekintetben egyetértek a Bíróság előtt magukat képviseltető kormányokkal, amelyek azt állítják, hogy a „békeidő” és a „háború ideje” közötti ellentét már nem döntő jelentőségű a fegyveres erők jelenlegi geopolitikai környezetben való működése szempontjából. ( 91 )

81.

Valójában, amint azt a német kormány javasolja, véleményem szerint el kell különíteni a „rendes szolgálatot”, amelyre a 89/391 és a 2003/88 irányelv alkalmazandó (b) szakasz), a fegyveres erők valódi „különleges tevékenységeitől”, különösen a katonai műveletek keretében és az operatív előkészületek keretében végzett, az említett irányelvek hatálya alól kizárt tevékenységektől (c) szakasz). Egy ilyen értelmezés véleményem szerint főszabály szerint lehetővé teszi egyrészről e két irányelv követelményei, másrészről pedig a tagállamok nemzeti biztonságának megőrzése, valamint az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése értelmében vett „alapvető funkciók” megfelelő működése közötti egyensúly megteremtését (d) szakasz). Nem zárható ki azonban, hogy valamely tagállam bizonyítja, hogy a fegyveres erőire vonatkozó különös korlátozások igazolják a 2003/88 irányelvtől való eltérést (e) szakasz).

82.

Amint azt a német kormány előadja, a katonáknak „rendes körülmények között” napi szinten számos azonos vagy hasonló tevékenységet kell végezniük, amelyek nem hordoznak több, a 89/391 és 2003/88 irányelv rendelkezéseinek alkalmazásával ellentétes „jellemző sajátosságot”, mint a polgári köztisztviselők által végzett tevékenységek. Azokat tehát ezen irányelvek tekintetében azonos módon kell kezelni. Semmi sem igazolja ugyanis, hogy ilyen helyzetben a katonák e polgári köztisztviselőknél fokozottabban ki legyenek téve az egészségüket vagy biztonságukat érintő kockázatoknak.

83.

E tekintetben, ha a katonák szokásos szolgálati helyükön rendes feladatokat látnak el – legyen szó karbantartási, adminisztrációs feladatokról, vagy, amint azt a jelen indítványom 102. és azt követő pontjaiban kifejtem, ügyeleti, felügyeleti és készenléti feladatokról –, ezek előre megszervezhetők, ideértve a személyi állomány biztonságát és/vagy egészségét fenyegető veszélyek megelőzését, valamint a személyi állomány munkaidejét is. Ezenkívül az e személyzetnek a szolgálat folyamatosságának biztosítása érdekében történő rendelkezésre állására vonatkozó kötöttségek – amint arra a német kormány hivatkozik – főszabály szerint nem leküzdhetetlenek.

84.

Ebben az esetben egyrészt a munkáltatónak tiszteletben kell tartania a 89/391 irányelv általános elveit – a foglalkozási kockázatok megelőzését; az elkerülhetetlen kockázatok értékelését; a kockázati források kiküszöbölését; a munkának a katonához való igazítását stb. ( 92 )

85.

Másrészt a munkaidőre vonatkozóan a 2003/88 irányelvben előírt szabályok is alkalmazandók. Közelebbről az ezen irányelvben rögzített korlátoknak megfelelő napi és heti munkaidőt kell meghatározni a katonák részére. Mindazonáltal az irányelv sajátos eltérések lehetőségeiről rendelkezik, amelyek – ellentétben azzal, amit a francia kormány állít – relevánsak a katonák „rendes szolgálata” szempontjából. Különösen az említett irányelv 17. cikke (3) bekezdésének b) és c) pontjára gondolok, amelyek lehetővé teszik az ugyanezen irányelvben előírt különböző jogoktól való eltérést ( 93 )„az olyan biztonsági és felügyeleti tevékenységek esetében, amelyek állandó jelenlétet igényelnek a vagyon‑ és személyvédelem érdekében”, illetve „olyan tevékenységek esetében, ahol folyamatos szolgálatra vagy termelésre van szükség”. Az, hogy e rendelkezés nem hivatkozik kifejezetten a katonákra, e tekintetben irreleváns, mivel a felsorolt munkavállalók és tevékenységek ott csak példálózó jelleggel szerepelnek. ( 94 ) Ezen eltérések, amint azt a Bizottság a tárgyaláson megjegyezte, további rugalmasságot biztosítanak a szolgáltatás folytonosságának biztosítása érdekében. ( 95 )

86.

Természetesen léteznek a fegyveres erőknek olyan „különleges tevékenységei”, amelyek „jellemző sajátosságai” szükségszerűen ellentétben állnak a 89/391 és 2003/88 irányelvben előírt szabályok alkalmazásával. E tekintetben a fegyveres erők – amint azt a Bíróság előtt magukat képviseltető kormányok hangsúlyozták – tagadhatatlan „egyediséget” mutatnak, többek között a rendőrség vagy a tűzoltóság szolgálataihoz képest, amelyekkel a Bíróság már foglalkozott az ítélkezési gyakorlatában, az említett erőkre bízott feladatok jelentős részének vonatkozásában.

87.

Véleményem szerint e „különleges tevékenységek” magukban foglalják először is a fegyveres erők által a katonai műveletek keretében végzett tevékenységeket. Ezen erők hasonló műveletek keretében történő bevetése ugyanis feltételezhetően a „rendkívüli” műveletek körébe tartozik. ( 96 ) Ezenkívül, bár az ilyen műveletek állnak az említett erőkáltal nyújtott közszolgáltatás középpontjában, nyilvánvaló, hogy amikor a katonákat például valamely harmadik országban „válságkezelés” keretében vetik be, tevékenységeik nem teszik lehetővé a munkahelyi kockázatok hatékony megelőzését ( 97 ) vagy a 89/391 és 2003/88 irányelv szabályait tiszteletben tartó munkaidő‑tervezést. ( 98 )Mindenekelőtt, amint azt a német kormány kifejti, az e műveletek során végzett tevékenységek folyamatosságának biztosítása különleges katonai kötöttségekkel jár együtt, mivel a parancsnoknak szükségszerűen korlátozott személyi és tárgyi eszközökre támaszkodva kell megszerveznie ezt a folyamatosságot. Ez magában foglalja valamennyi bevetett egység együttműködését, és – amint azt a francia kormány kiemelte – az időkezelés csak kollektív lehet. Továbbá a feladatok tervezése különösen nehéz, mivel azok egy esetleges ellenséges magatartástól vagy más olyan – különösen környezeti vagy földrajzi – körülményektől függnek, amelyekre a munkáltatónak kevés befolyása van vagy egyáltalán nincs. Végül és legfőképpen, a katonáknak a munkahelyi biztonsághoz és egészségvédelemhez fűződő jogai, ideértve a munkaidő korlátozását is, nem élvezhetnek elsőbbséget a működési követelményekkel szemben, kivéve ha veszélyeztetik ugyanezen műveletek megfelelő végrehajtását. Ennek keretében a katonák rendelkezésre állásának és elkötelezettségének teljesnek kell lennie. ( 99 )

88.

Véleményem szerint ez érvényes mind külső műveletekre – az előző pontban említett külföldi bevetések esetén –, mind pedig a belső műveletekre – katonáknak a tagállam részéről saját területén történő bevetése esetén. E tekintetben ugyanis szem előtt kell tartani e fegyveres erők mint végső eszköz szerepét. A katonák főszabály szerint csak „rendkívüli körülmények” esetén vehetők igénybe ilyen módon. E fegyveres erőknek akkor kell támogatniuk a polgári hatóságok által bevezetett intézkedéseket, ha bekövetkező vagy fenyegető „kivételes események” miatt, mint például természeti katasztrófák vagy terrorcselekmények, már nem elegendőek a civil eszközök, és ugyancsak kivételes intézkedéseket kell elfogadni a közrend és a közérdek védelmének biztosítása érdekében. ( 100 ) Ilyen körülmények között az érintett katonák esetében nem lehet előírni a munkahelyi kockázatok megelőzését, valamint a 89/391 és a 2003/88 irányelv szabályait tiszteletben tartó munkaidő‑tervezést. ( 101 )

89.

Másodszor, a fegyveres erők „különleges tevékenységei” véleményem szerint magukban foglalják a katonák által a műveleti felkészítés céljából végzett alapkiképzést, edzést és gyakorlatokat. Véleményem szerint, noha e tevékenységeket a „szokásos körülmények között, [a fegyveres erőkre] ruházott feladatoknak megfelelően” ( 102 ) végzik, úgy vélem, hogy azok „olyannyira különleges jellemzőkkel” rendelkeznek, hogy jellegükkel szükségszerűen ellentétben áll a 89/391 és a 2003/88 irányelv rendelkezéseinek alkalmazása. ( 103 ) A fegyveres erőknek ugyanis nem csak meg kell védeniük a nemzetbiztonságot vagy a tagállamok alapvető érdekeit, különösen katonai műveletek keretében, hanem fel is kell készülniük arra. Márpedig, amint azt a szlovén és a francia kormány hangsúlyozta, mind e műveletek sikere, mind maguknak a katonáknak a biztonsága érdekében ezt a felkészülést olyan körülmények között kell elvégezni, amelyek a lehető leghitelesebben szimulálják azokat a körülményeket, amelyekkel bevetés során a katonáknak szembe kell nézniük. Ennek keretében fel kell készülniük a fáradtságra, a kollektív fegyelemre, az ellenség által kifejtett erőszakra és a zord munkakörülményekre. Az alapkiképzésnek, az edzésnek és a gyakorlásnak tehát éjjel és nappal, néha hosszú ideig kell folynia, anélkül hogy érvényesülnének többek között a 2003/88 irányelv által előírt, a szünetekre és az éjszakai munkára vonatkozó szabályok. ( 104 )

90.

Harmadszor, úgy vélem, hogy a részükre elismerendő mérlegelési mozgástérnek ( 105 ) megfelelően a tagállamoknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy nemzeti jogukban meghatározzák a fegyveres erők 89/391 és 2003/88 irányelvek rendelkezéseinek hatálya alól kizárt egyéb tevékenységeit, amennyiben e tevékenységek „különösek”, és a tagállamok bizonyítják, hogy ez „szigorúan szükséges” a szóban forgó tevékenységek megfelelő folytatásához. ( 106 )

91.

Konkrétan a katonáknak mindezen „különleges tevékenységekben” való részvétele során a 89/391 és a 2003/88 irányelv szabályai ideiglenesen nem alkalmazandók. ( 107 ) A tagállamoknak azonban az előbbi irányelv 2. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően a lehető legmesszebbmenőkig biztosítaniuk kell az érintett katonák biztonságát és egészségvédelmét egyrészt ezen irányelv céljainak, másrészt a működési követelményeknek a figyelembevételével.

92.

Hangsúlyozom azt is, hogy a gyakorlatban nyilvánvalóan az egyes tagállamok feladata annak értékelése, hogy olyan „rendkívüli körülményekkel” szembesülnek‑e, amelyek igazolják katonáinak katonai műveletre való vezénylését – ezáltal a 89/391 és a 2003/88 irányelvtől való eltérést. Kizárólag a tagállamokra tartozik annak értékelése, hogy alapvető érdekeik vagy a nemzetközi béke veszélyben van‑e, illetve annak meghatározása, hogy mi a szükséges reakció. A fegyveres erők műveletre történő vezénylése olyan katonai döntés, amely önmagában nem tartozik az uniós jog hatálya alá. A katonáknak a 89/391 és 2003/88 irányelvben elismert, egészséghez és biztonsághoz való joga tehát nem hathat ki e döntésre. ( 108 ) Ezzel összefüggésben nem zárom ki többek között azt, hogy egyes tagállamok azon merényletekre tekintettel, amelyeknek a közelmúltban áldozatai voltak, valamint – általánosabban – hírszerző szolgálataik elemzései alapján úgy ítélhetik meg, hogy „rendkívül” magas szintű terrorista fenyegetéssel néznek szembe, ami igazolja a katonai erők bevetését a területükön.

93.

A 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdésének általam javasolt értelmezése véleményem szerint lehetővé teszi egyrészt az ezen irányelvben és a 2003/88 irányelvben a katonák mint munkavállalók esetében elismert, a munkahelyi biztonsághoz és egészségvédelemhez fűződő jogok, ideértve a munkaidő korlátozását is, másrészt a fegyveres erők által támasztott követelmények közötti egyensúly megteremtését. ( 109 )

94.

Véleményem szerint ezen értelmezés többek között azt biztosítja, hogy a katonák elegendő pihenőidővel rendelkezzenek a 2003/88 irányelv által követett célnak megfelelően, ( 110 ) amennyiben az e területre vonatkozó szabályok átlépése nem elengedhetetlen, ami elősegíti azt, hogy még hatékonyabban folytathassanak olyan „különleges tevékenységeket”, amelyekhez teljes rendelkezésre állásukra és elkötelezettségükre szükség van. ( 111 )

95.

Egyébként kétlem, hogy az említett értelmezés valóban megkérdőjelezné a katonák rendelkezésre állásának ( 112 ) a többek között a francia jogban megfogalmazott elvét – amely elv a francia kormány szerint a Francia Köztársaság EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének értelmében vett „nemzeti identitását” érinti, mivel garantálja a „fegyveres erővel történő szükséges szabad rendelkezést”, amely alkotmányos szabályként szerepel a jogrendjében. ( 113 )

96.

Még ha fel is tételezzük ugyanis, hogy a rendelkezésre állás elve ténylegesen a „nemzeti identitás” e fogalma alá tartozhat, ( 114 ) a jelen indítványban általam javasolt értelmezés eléggé rugalmas ahhoz, hogy ne akadályozza a fegyveres erők „különleges tevékenységeit”, közelebbről a katonai műveleteket. Ezen értelmezés nem akadályozza tehát, hogy a Francia Köztársaság vagy más tagállamok szabadon rendelkezzenek hadseregükkel. Ezenkívül nem kérdőjelezi meg sem azt, hogy ennek keretében egy katona „mindenkor és minden esetben” bevethető, ha azt az illetékes hatóságok szükségesnek ítélik, sem azt, hogy az ilyen műveletek során a katonák rendelkezésre állásának és elkötelezettségének teljesnek kell lennie. ( 115 )

97.

Összefoglalva, az általam javasolt értelmezés annak kimondását jelenti, hogy a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdésének megfelelően a katonák főszabály szerint ezen irányelv és a 2003/88 irányelv hatálya alá tartoznak. Ugyanakkor ideiglenesen ki vannak zárva az alól, amennyiben a fegyveres erők bizonyos „különleges tevékenységeit” végzik, különösen katonai műveletek keretében, valamint a műveleti felkészítés céljából végzett alapkiképzés, edzés és gyakorlatok során. Ezenkívül, amint arra a jelen indítvány 76. pontjában rámutattam, e rendelkezés lehetővé teszi bizonyos katonák állandó kizárását az utóbbi irányelv szabályainak hatálya alól. ( 116 )

98.

A francia kormány mindazonáltal azt állította, hogy egy tagállamnak jogában kell állnia annak, hogy fegyveres erőinek valamennyi katonát kizárja a 2003/88 irányelv rendelkezéseinek hatálya alól, amikor a Francia Köztársasághoz hasonlóan „jelentős nemzetközi felelősséget vállal a béke és a biztonság fenntartása terén”, és ebből következően katonai kötelezettségvállalásának szintje „strukturálisan magasabb, mint más államoké”.

99.

E tekintetben megjegyzem, hogy a Bíróság általában óvatosságot tanúsít azon érvekkel szemben, amelyek szerint a nemzetbiztonsági és különösen tagállami honvédelmi követelmények igazolják, hogy a tagállam tartósan teljesen eltérjen az uniós szabályozástól. A Bíróság általában több sajátosságot követel meg az érdekek és az arányosság mérlegelésének logikáját követve. ( 117 ) Ezenkívül emlékeztetek arra, hogy maga a 89/391 irányelv 2. cikke (2) bekezdése első albekezdésének szövege a fegyveres erőknek csak „egyes különleges tevékenységeire” vonatkozik, nem pedig e fegyveres erők összességére.

100.

Ennek alapján el tudom képzelni, hogy egy olyan tagállam esetében, amely sajátos nemzetközi kötelezettségvállalásai következtében jelentős számú katonát vet be tartósan külső műveleti területeken, illetve saját területén is a terrorista fenyegetéssel szemben, amelynek célpontja, továbbá folyamatosan biztosítania kell a sajátos, geopolitikai helyzetéből adódó elrettentési feladatait (kiemelendő, hogy miután az Egyesült Királyság elhagyta az Európai Uniót, Franciaország az egyetlen tagállam, amely nukleáris fegyverrel rendelkezik), és e tevékenységek hozzáadódnak a katonák egyéb tevékenységeihez, a 2003/88 irányelv szabályainak végrehajtása még a katonák és e tevékenységei egy része vonatkozásában is kiemelkedően bonyolult lehet. Közelebbről nem zárható ki, hogy az e számos kötelezettségvállalásból és tevékenységből eredő speciális kötöttségek a katonák fokozott rendelkezésre állását igénylik. Egyébként emlékeztetek rá, hogy maga az EU‑Szerződés is elismeri bizonyos tagállamok sajátos katonai helyzetét, amelyek nyilvánvalóan magukban foglalják a Francia Köztársaságot. ( 118 ) Nem zárható ki tehát teljes mértékben, hogy e különleges körülmények miatt és a tagállamok számára elismerendő mérlegelési mozgástérre ( 119 ) tekintettel bármelyikük bizonyítani tudja, hogy ezen irányelvtől a jelen indítványban fontolóra vettnél nagyobb mértékben kell eltérni, például állandó jelleggel kizárva ezen irányelv hatálya alól fegyveres erőinek egy nagyobb részét, e kizárás szükségességének rendszeres időközönként történő újraértékelése mellett.

101.

A jelen ügyben azonban nem szükséges véglegesen állást foglalni erről a kérdésről. A nemzeti bíróságok, illetve adott esetben előzetes döntéshozatal iránti kérelem vagy kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset keretében a Bíróság feladata e kérdés megítélése.

102.

Ami a B. K. által végzett, katonai létesítményekkel kapcsolatos ügyeleti tevékenységet illeti, amely kifejezetten a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésének tárgyát képezi, e bíróság feladata lesz annak vizsgálata, hogy az a „rendes szolgálat” körébe tartozik‑e, amelyre a 2003/88 irányelv szabályait kell alkalmazni, vagy pedig a fegyveres erők „különleges tevékenységei” körébe, amely szükségszerűen ellentétes azokkal. Mindazonáltal hasznosnak tartom, hogy bizonyos pontosításokkal szolgáljak annak érdekében, hogy a határozathozatalt lehetővé tegyem e bíróság számára.

103.

E tekintetben az ügyeleti tevékenység – a szlovén kormány magyarázatai szerint – a Szlovénia területén található katonai létesítmények és a fegyveres erőkre bízott más stratégiai épületek védelmét szolgáló feladatnak minősül. E tevékenységet ugyancsak folyamatos jelleggel kell ellátni. Mindazonáltal, amint arra rámutattam, a folyamatosság e követelménye nem képezi szükségképpen akadályát a 2003/88 irányelv követelményeit tiszteletben tartó tervezésnek, amennyiben ez az ügyelet a szlovén katonák rendes feladatának minősül. Más lenne a helyzet, ha ez az ügyelet „rendkívüli” kontextusba illeszkedne – különösen egy olyan katonai művelet összefüggésébe, amely a nemzetbiztonságot fenyegető aktuális vagy közvetlen veszélyre való reagálásra irányul.

104.

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság hangsúlyozza, hogy a konkrét esetben B. K. minden hónapban ügyeleti tevékenységet végzett szokásos munkája keretében. Nem állították, hogy „rendkívüli” körülmények között különleges biztonsági igény igazolná e tevékenységet. A kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálatra is figyelemmel ( 120 ) úgy tűnik tehát, hogy ez az ügyeleti tevékenység a „rendes szolgálat” körébe tartozik, és ennélfogva a 2003/88 irányelv alkalmazandó. ( 121 )

105.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az első kérdésre azt a választ adja, hogy a 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdését a 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a katonák főszabály szerint e két irányelv hatálya alá tartoznak. Mindazonáltal ki vannak zárva e rendelkezések hatálya alól, amennyiben a fegyveres erők egyes „különleges tevékenységeit” végzik, amelyek jellemző sajátosságai szükségszerűen ellentétben állnak az e két irányelvben előírt szabályok alkalmazásával. A katonai létesítményekkel kapcsolatos ügyeleti tevékenység főszabály szerint nem tartozik e feladatok közé.

106.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontjával ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely azt írja elő, hogy nem számolják el, illetve díjazzák munkaidőként azt az időszakot, amelynek során valamely katonának az ügyeleti tevékenység időtartama alatt továbbra is abban a kaszárnyában kell tartózkodnia, amelyben szolgálatot teljesít, felettesei rendelkezésére állva, tényleges munkavégzés nélkül.

107.

Értelmezésem szerint a szlovén jogban a katonai személyek által végzett ügyeleti tevékenység egy része többek között „munkahelyi készenléti” időszakból áll. Ennek keretében a katonának tényleges munkavégzés nélkül azon a helyen kell tartózkodnia, ahol szolgálatot teljesít, vagy egy, a felettese által meghatározott másik helyen, a felettesei rendelkezésére állva. Ezt az időszakot nem számolják el munkaidőnek, mivel a katona kizárólag az alapilletménye óradíjának 20%‑ában meghatározott készenléti szolgálat után járó juttatásra jogosult.

108.

E tekintetben, elsősorban, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára tekintettel egyértelmű, hogy az ilyen „munkahelyi készenléti” időszakot a 2003/88 irányelv 2. cikkének értelmében vett „munkaidőnek” kell tekinteni. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis ilyennek minősítendő azon időszak egésze, amelynek során a munkavállaló köteles fizikailag jelen lenni a munkáltató által meghatározott helyen, és ez utóbbi rendelkezésére állni, hogy szükség esetén azonnal képes legyen szolgálatot nyújtani. ( 122 )

109.

Mindemellett, másodsorban, hangsúlyozni kell, hogy ugyanezen 2. cikk 1. pontja önmagában nem biztosít jogosultságokat a munkavállalónak. E pontot a 2003/88 irányelv valamelyik normatív rendelkezésével együttesen kell értelmezni – ilyen a napi pihenőidőhöz való jogot biztosító 3. cikk, illetve a 48 órás maximális heti munkaidőt előíró 6. cikk.

110.

Márpedig, amint arra a jelen indítvány 35. és 36. pontjában rámutattam, a 2003/88 irányelvnek nem képezi tárgyát a munkavállalók díjazása. Ezen irányelv egyetlen rendelkezése sem kötelezi a tagállamokat arra, hogy bizonyos szintű díjazást határozzanak meg a „munkahelyi készenléti” időszakok tekintetében, amelyeket ezen irányelv 2. cikkének 1. pontja értelmében vett „munkaidőnek” kell minősíteni. Az egyes tagállamok tehát továbbra is belátásuk szerint díjazhatják ezeket az időszakokat.

111.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a második kérdésre azt a választ adja, hogy a 2003/88 irányelv 2. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy az abban előírt egészségügyi és biztonsági szabályok alkalmazása szempontjából azt az időszakot, amely során a katonának az ügyeleti tevékenység időtartama alatt továbbra is abban a kaszárnyában kell tartózkodnia, amelybe beosztották, felettesei rendelkezésére állva, tényleges munkavégzés nélkül, teljesen egészében a fenti rendelkezés értelmében vett „munkaidőnek” kell tekinteni. Ezzel szemben az említett rendelkezéssel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely kizárólag a katonának járó díjazás szempontjából ezen időszakot eltérően számolja el.

112.

A fenti indokok összességére tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Vrhovno sodišče Republike Slovenije (a Szlovén Köztársaság legfelsőbb bírósága) által előterjesztett kérdésekre az alábbi választ adja: