Choose the experimental features you want to try

This document is an excerpt from the EUR-Lex website

Document 62018CC0754

    M. Szpunar főtanácsnok indítványa, az ismertetés napja: 2020. február 27.

    ECLI identifier: ECLI:EU:C:2020:131

     MACIEJ SZPUNAR

    FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

    Az ismertetés napja: 2020. február 27. ( 1 )

    C‑754/18. sz. ügy

    Ryanair Designated Activity Company

    kontra

    Országos Rendőr‑főkapitányság

    (a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

    „Előzetes döntéshozatal – Uniós polgárság – 2004/38/EK irányelv – 5., 10. és 20. cikk – Uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának valamely tagállam területére való beutazási joga – Vízummentesség – Családtag számára kiállítható tartózkodási kártya – Huzamos tartózkodási kártya – A Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény – 26. cikk – A fuvarozók számára előírt azon kötelezettség, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy utasaik rendelkeznek a célországnak minősülő tagállam területére való beutazáshoz szükséges úti okmányokkal”

    I. Bevezetés

    1.

    A Bírósághoz benyújtott kérelem újfent a 2004/38/EK irányelv ( 2 ) 5. cikkének értelmezésére irányul. Ezen ügy sajátossága abban rejlik, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet nem a valamely tagállam területére való beutazás nemzeti hatóságok általi megtagadása kapcsán, hanem egy légi fuvarozó és a nemzeti hatóságok között az említett fuvarozóra kiszabott bírság tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

    2.

    Az alapügy alkalmat kínál a Bíróságnak arra, hogy állást foglaljon egyrészt valamely uniós polgár harmadik állam állampolgárságával és a 2004/38 irányelv 20. cikkének (2) bekezdése szerinti huzamos tartózkodási kártyával rendelkező családtagjának valamely tagállam területére való beutazásának jogáról, másrészt pedig a légi fuvarozó azon kötelezettségeiről, hogy gondoskodjon arról, hogy azok a személyek, akiknek a fuvarozását biztosítja, rendelkezzenek a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény ( 3 ) 26. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti úti okmányokkal.

    A.   Jogi háttér

    1. Az uniós jog

    a) A 2004/38 irányelv

    3.

    A 2004/38 irányelvnek „A beutazás joga” című, 5. cikke (1) és (2) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

    „(1)   A nemzeti határellenőrzéskor alkalmazandó, úti okmányokra vonatkozó rendelkezések sérelme nélkül, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az uniós polgárok érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel, és családtagjaik, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, érvényes útlevéllel beutazhassanak a területükre.

    Az uniós polgároktól beutazási vízum vagy azzal egyenértékű formai követelmények nem kérhetők.

    (2)   Azoktól a családtagoktól, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, csak az 539/2001/EK rendelettel[ ( 4 )] vagy adott esetben a nemzeti joggal összhangban kérhető beutazási vízum. Ezen irányelv alkalmazásában a 10. cikkben előírt érvényes tartózkodási kártya birtoklása mentesíti e családtagot a vízumkötelezettség alól.

    […]”

    4.

    Ezen irányelvnek „A tartózkodási kártya kiállítása” című 10. cikkének (1) bekezdése és 10. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontja előírja:

    „(1)   Az uniós polgár azon családtagjainak tartózkodáshoz való jogát, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, a „Tartózkodási kártya uniós polgár családtagjai számára” elnevezésű dokumentum kiállításával kell igazolni, amelyet a kérelem benyújtásának napjától számított legfeljebb hat hónapon belül kell kiadni. […]

    (2)   A tartózkodási kártya kiállításához a tagállamok a következő dokumentumok bemutatását írják elő:

    a)

    érvényes útlevél;

    b)

    a családi vagy regisztrált élettársi kapcsolat fennállását tanúsító dokumentum;

    […]”

    5.

    A fent említett irányelvnek „A tartózkodási kártya érvényessége” című 11. cikke (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

    „A 10. cikk (1) bekezdésében előírt tartózkodási kártya a kiállítás napjától számított öt évig, vagy – ha az öt évnél rövidebb – az uniós polgár tartózkodásának előrelátható időtartamáig érvényes.”

    6.

    Ugyanezen irányelvnek „Az uniós polgárokra és családtagjaikra vonatkozó általános szabályok” című 16. cikke (1) és (2) bekezdésében kimondja, hogy:

    „(1)   Azok az uniós polgárok, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban, huzamos tartózkodási jogot nyernek ott. Erre a jogra nem vonatkoznak a III. fejezetben előírt feltételek.

    (2)   Az (1) bekezdést azokra a családtagokra is alkalmazni kell, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárral jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállamban.”

    7.

    A 2004/38 irányelvnek „A huzamos tartózkodás jogának megszerzése olyan családtagok által, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai” című 18. cikke szerint:

    „[…] az uniós polgár azon családtagjai, akikre a 12. cikk (2) bekezdése és a 13. cikk (2) bekezdése vonatkozik, és akik megfelelnek az ott meghatározott feltételeknek, huzamos tartózkodási jogot szereznek a fogadó tagállamban való ötéves folyamatos, jogszerű tartózkodást követően.”

    8.

    Ezen irányelv „Huzamos tartózkodási kártya azon családtagok számára, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai” című 20. cikke (1) és (2) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik:

    „(1)   A tagállamok huzamos tartózkodási kártyát állítanak ki azon családtagok számára, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, de huzamos tartózkodásra jogosultak, a kérelem benyújtásától számított hat hónapon belül. A huzamos tartózkodási kártyát tízévente automatikusan megújítják.

    (2)   A huzamos tartózkodási kártya iránti kérelmet a tartózkodási kártya lejárta előtt kell benyújtani. A huzamos tartózkodási kártya iránti kérelem benyújtására vonatkozó kötelezettség nem teljesítése esetén az érintett személy arányos és megkülönböztetésmentes szankcióval sújtható.”

    b) Az SMVE

    9.

    Az SMVE‑nek „Az ellenőrzések megszüntetése a belső határokon és a személyek mozgása” című II. címe tartalmazza többek között az ott előírt rendszerhez kapcsolódó intézkedésekről szóló 6. fejezetet. E fejezet egyetlen cikket tartalmaz, a 26. cikket, amely az (1) bekezdésének b) pontjában és (2) bekezdésében a következőket írja elő:

    „(1)   A Szerződő Felek – az 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyv által módosított 1951. július 28‑i, menekültek jogállásáról szóló genfi egyezményhez [a továbbiakban: Genfi Egyezmény][ ( 5 )] való csatlakozásukból eredő kötelezettségeikre is figyelemmel – kötelezettséget vállalnak arra, hogy nemzeti jogszabályaikba beépítik a következő szabályokat:

    […]

    b)

    [a] fuvarozó köteles megtenni minden szükséges intézkedést, hogy megbizonyosodjék arról, hogy a légi vagy tengeri úton szállított külföldi rendelkezik‑e a Szerződő Felek területére történő beutazáshoz szükséges úti okmányokkal.

    (2)   A Szerződő Felek – [a genfi egyezményhez] való csatlakozásukból eredő kötelezettségeikre és alkotmányos jogszabályaikra is figyelemmel – kötelezettséget vállalnak arra, hogy szankciókat vezetnek be azokkal a fuvarozókkal szemben, akik harmadik államból légi vagy tengeri úton olyan külföldieket szállítanak a területükre, akik nem rendelkeznek a szükséges úti okmányokkal.”

    2. A magyar jog

    10.

    A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló, 2006. december 18‑i 2007. évi I. törvény ( 6 ) 3. §‑ának (2)–(4) bekezdése a tényállásra alkalmazandó változatában a következőképpen rendelkezik:

    „(2)   Az [Európai Gazdasági Térség (EGT)] állampolgár[á]t, illetve a magyar állampolgárt kísérő vagy Magyarország területén tartózkodó EGT‑állampolgárhoz, illetve magyar állampolgárhoz csatlakozó harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtag olyan érvényes úti okmánnyal, amelynek érvényessége legalább három hónappal meghaladja a tervezett távozása időpontját és a megelőző tíz éven belül bocsátották ki, valamint – amennyiben közvetlenül alkalmazandó európai [uniós] jogi aktus vagy nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – érvényes száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett (a továbbiakban: kilencven napot meg nem haladó, tervezett) tartózkodásra jogosító vízummal jogosult beutazni Magyarország területére.

    (3)   Olyan érvényes úti okmánnyal, amelynek érvényessége legalább három hónappal meghaladja a tervezett távozása időpontját és a megelőző tíz éven belül bocsátották ki, valamint – amennyiben közvetlenül alkalmazandó európai [uniós] jogi aktus vagy nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – érvényes kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízummal családtagként jogosult beutazni Magyarország területére […] a harmadik ország állampolgárságával rendelkező személy is […]

    […].

    (4)   A (2) és (3) bekezdésben meghatározott személy vízum nélkül utazhat be Magyarország területére, ha rendelkezik az e törvényben meghatározott tartózkodási jogot igazoló okmánnyal, illetve az [EGT] megállapodásban részes állam által az EGT‑állampolgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja részére kiadott tartózkodási kártyával.”

    11.

    A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló, 2006. december 18‑i 2007. évi II. törvény ( 7 ) 69. §‑ának (1) és (5) bekezdése a tényállásra alkalmazandó változatában a következőképpen rendelkezik:

    „(1)   A harmadik országbeli állampolgárt légi vagy vízi úton, illetve menetrend szerint közlekedő járattal közúton Magyarország területére, illetve területén át más célállamba szállító fuvarozónak a szállítást megelőzően meg kell bizonyosodnia arról, hogy a harmadik országbeli állampolgár rendelkezik‑e a beutazáshoz vagy átutazáshoz érvényes úti okmánnyal, illetve kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízummal.

    […]

    (5)   Az (1) bekezdés szerinti kötelezettségét nem teljesítő fuvarozót – külön jogszabályban meghatározott – közrendvédelmi bírsággal kell sújtani.

    […]”

    II. Az alapjogvita alapjául szolgáló tényállás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

    12.

    Az alapeljárásnak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következő tényállása a következőképpen foglalható össze.

    13.

    2017. október 9‑én a Liszt Ferenc repülőtéren (Magyarország) működő repülőtéri rendőr igazgatóság elvégezte egy Londonból (Egyesült Királyság) induló, a Ryanair DAC által üzemeltetett légi járat utasainak utasellenőrzését. Ennek alkalmával megállapította, hogy egy ukrán állampolgárságú utas nem rendelkezik vízummal, viszont rendelkezik nem biometrikus útlevéllel, amelyben egy Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága által a 2004/38 irányelv 10. cikke alapján kiállított, de később érvénytelenített, uniós polgár családtagja számára kiállított tartózkodási kártya és szintén az Egyesült Királyság által ezen irányelv 20. cikke alapján kiállított érvényes huzamos tartózkodási kártya szerepelt.

    14.

    Azzal az indokkal, hogy ezen ukrán állampolgár nem rendelkezett a Magyarország területére való beutazáshoz szükséges valamennyi úti okmánnyal, a rendőrség nem engedélyezte számára a Magyarország területére való beutazást, és visszairányította Londonba. Ezenkívül úgy ítélte meg, hogy a Ryanair mint fuvarozó elmulasztotta megtenni a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megbizonyosodjék arról, hogy az érintett rendelkezik‑e a szükséges úti okmányokkal, és ezért úgy határozott, hogy az SMVE 26. cikkének megsértése miatt 3000 euró összegű közigazgatási bírságot szab ki a Ryanairrel szemben.

    15.

    A Ryanair keresetet nyújtott be e határozat ellen a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz (Magyarország).

    16.

    E keresetben a Ryanair azt állítja, hogy az alapügyben érintett állampolgár a 2004/38 irányelv 5. cikke alapján jogosult volt Magyarország területére vízum nélkül beutazni, mivel rendelkezett az Egyesült Királyság által az említett irányelv 20. cikke alapján kiállított huzamos tartózkodási kártyával. A Ryanair először is úgy foglal állást, hogy noha az említett irányelv 5. cikke a vízummentességet attól teszi függővé, hogy valamely harmadik ország állampolgára ugyanezen irányelv 10. cikke alapján uniós polgár családtagja számára kiállított tartózkodási kártyával rendelkezzen, csak az ilyen kártyát korábban már megszerző személy részére lehet később huzamos tartózkodási kártyát kiállítani. A Ryanair ebből azt a következtetést vonja le, hogy a szóban forgó rendelkezések szövegösszefüggés alapján történő elemzése annak megállapításához vezet, hogy a vízummentesség abban az esetben is fennáll, ha valamely harmadik ország állampolgára a 2004/38 irányelv 20. cikke alapján kiállított huzamos tartózkodási kártyával rendelkezik. A Ryanair továbbá úgy véli, hogy az ilyen kártya birtoklását önmagában elegendőnek kell tekinteni annak igazolásához, hogy ez az állampolgár uniós polgár családtagjának minősül. Végül a Ryanair úgy véli, hogy légi fuvarozó semmi esetre sem végezhet kiegészítő vizsgálatokat az érdekelt és valamely uniós polgár közötti családi kapcsolat vonatkozásában, tehát nem szankcionálható azért, mert ezt elmulasztotta.

    17.

    Az Országos Rendőr‑főkapitányság (Magyarország) ezzel szemben azt állítja, hogy a 2004/38 irányelv 5. cikkét szó szerint kell értelmezni, ami annak megállapítását vonja maga után, hogy kizárólag az uniós polgár családtagjai számára kiállítható tartózkodási kártya birtoklása – amelynek maga a megnevezése is a valamely uniós polgárral fennálló családi kapcsolat fennállását bizonyítja – mentesíti a harmadik országok állampolgárait a tagállamok területére való beutazáshoz szükséges vízummal való rendelkezés kötelezettsége alól. Következésképpen olyan huzamos tartózkodási kártya birtoklása, amely nem szerepel ezen irányelv 10. cikkében, és amelynek a megnevezése nem tartalmazza ugyanezt a pontosítást, nem tekinthető úgy, mint amely mentesíti a jogosultját e kötelezettség alól, és még kevésbé abban az esetben, ha ezt a kártyát olyan tagállam bocsátotta ki, amely a jelen ügyben szereplő Egyesült Királysághoz hasonlóan nem tartozik a schengeni térséghez.

    18.

    Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet azokkal a kétségekkel indokolja, amelyeket elsősorban azzal a kérdéssel kapcsolatban táplál, hogy a 2004/38 irányelv 5. cikkének (2) bekezdését szó szerint kell‑e értelmezni, vagy annak szövegét az összefüggéseire tekintettel kell értelmezni. E tekintetben többek között megjegyzi, hogy ezen irányelv szelleméből eredően a huzamos tartózkodási jog az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező azon családtagjai számára biztosított „erősebb” jog, akik már öt éven át folyamatosan tartózkodási joggal rendelkeztek valamely tagállam területén.

    19.

    A kérdést előterjesztő bíróság másodsorban azt kívánja megtudni, hogy mi a 2004/38 irányelv 5. cikkében előírt vízummentesség hatálya. Pontosabban a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy az ilyen mentességet úgy kell‑e értelmezni, hogy az az uniós polgárokra és családtagjaikra vonatkozik, függetlenül attól, hogy melyik tagállam bocsátott ki számukra tartózkodási kártyát, vagy ellenkezőleg, azt úgy kell értelmezni, mint amely azon személyek számára van fenntartva, akik a schengeni térség részét képező tagállam által kiállított tartózkodási kártyával rendelkeznek. E tekintetben hangsúlyozza, hogy a 2004/38 irányelv és a schengeni térségre vonatkozó szabályok közötti kapcsolat kérdése döntő jelentőségű a jelen ügyben, mivel az Egyesült Királyság állította ki a szóban forgó állampolgár birtokában lévő és a Ryanair bírságfizetésre való kötelezésének alapjául szolgáló okmányokat.

    20.

    Harmadszor, a kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy abban az esetben, ha a 2004/38 irányelv 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az abban előírt vízummentesség kiterjed a harmadik államoknak a schengeni térséghez nem tartozó tagállam által kiállított huzamos tartózkodási kártyával rendelkező állampolgáraira is, azt kell meghatározni, hogy egy ilyen kártya birtoklása elegendő‑e annak megállapításához, hogy birtokosa rendelkezik egy másik tagállam területére vízum nélkül történő beutazáshoz való joggal, vagy az érdekeltnek további iratokat (többek között anyakönyvi kivonatot) kell benyújtania a valamely uniós polgárral fennálló családi kapcsolat bizonyítása érdekében. A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy az e kérdésre adandó válasz szükségessé teszi a 2004/38 irányelv által szabályozott beutazási és tartózkodási jog közötti kapcsolat pontosítását, figyelembe véve azt a körülményt, hogy a tartózkodási jog, miután huzamossá vált, a harmadik országbeli állampolgár és az uniós polgár közötti családi kapcsolat megszűnését követően továbbra is fennállhat.

    21.

    Negyedszer és utolsósorban a kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezi ki a légi fuvarozóknak az egyik tagállamból a másikba utazó, uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja úti okmányainak ellenőrzése keretében történő ellenőrzési kötelezettségét illetően. Ebben az összefüggésben egyrészt arra kíván választ kapni, hogy az SMVE 26. cikke által számukra előírt „úti okmányok” az érintettek beutazási jogát megállapító dokumentumokra korlátozódnak‑e (útlevél, tartózkodási kártya és adott esetben vízum), vagy magukban foglalják‑e az uniós polgárral fennálló családi kapcsolatot tanúsító dokumentumokat is. Másrészt e bíróság arra keresi a választ, hogy milyen következményekkel jár, ha valamely légi fuvarozó nem teljesíti az e rendelkezésből eredő kötelezettségeit.

    22.

    E körülmények között a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a Bíróság Hivatalához 2018. december 3‑án érkezett, 2018. november 21‑i határozatában úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

    „1)

    A [2004/38 irányelv] […] 5. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e érteni, hogy az irányelv alkalmazásában a 10. cikkben előírt érvényes tartózkodási kártya birtoklásán túlmenően a 20. cikkben előírt huzamos tartózkodási kártya birtoklása is mentesíti az ezzel rendelkező családtagot a vízumkötelezettség alól valamely tagállam területére történő beutazáskor?

    2)

    Az 1. kérdésre adott igenlő válasz esetén ugyanígy kell‑e értelmezni a [2004/38] irányelv 5. cikkét, és annak (2) bekezdését, ha a huzamos tartózkodás jogát az uniós állampolgár családtagja, aki nem valamely tagállam állampolgára, az Egyesült Királyságban szerezte meg, és számára a huzamos tartózkodási kártyát az Egyesült Királyság állította ki[?] Vagyis, hogy az Egyesült Királyság által kiállított, az irányelv 20. cikke szerinti huzamos tartózkodási kártya birtoklása mentesíti a vízumkötelezettség alól annak jogosultját, függetlenül attól, hogy az Egyesült Királyság nem részese az irányelv 5. cikk (2) bekezdése által hivatkozott [539/2001/EK tanácsi rendeletnek], sem pedig [az (EU) 2016/399 rendeletnek?][ ( 8 )]

    3)

    Amennyiben az 1–2. [kérdésre] igen a válasz, a [2004/38] irányelv 20. cikke szerint kiállított tartózkodási kártya birtoklása önmagában elégséges bizonyítékául tekintendő‑e annak, hogy a kártya jogosultja uniós polgár családtagja, és minden további vizsgálat és igazolás nélkül – mint családtag – jogosult más tagállam területére beutazni, és mentesül a vízumkötelezettség alól az irányelv 5. cikk (2) bekezdése alapján?

    4)

    Amennyiben a 3. kérdésre nemleges a Bíróság válasza […], úgy kell‑e értelmezni [az SMVE] 26. cikk[e] (1) bekezdésének b) pontját és (2) bekezdését, hogy a légi fuvarozó köteles az úti okmányok ellenőrzésén túl annak ellenőrzésére is, hogy a [2004/38] irányelv 20. cikke szerinti huzamos tartózkodási kártyával utazni kívánó utas ténylegesen és valóban a belépés időpontjában uniós állampolgár családtagja‑e?

    5)

    Ha [a] 4. kérdésre igenlő választ ad a [B]íróság,

    i.

    amennyiben a légi fuvarozó nem tudja megállapítani, hogy a [2004/38] irányelv 20. cikke szerinti huzamos tartózkodási kártyával utazni kívánó utas ténylegesen a belépés időpontjában uniós állampolgár családtagja‑e, köteles‑e megtagadni a légi járműbe való beszállást és [e] személy másik tagállamba [való elszállítását]?

    ii.

    amennyiben a [légi fuvarozó] elmulasztja ezen körülmény ellenőrzését, vagy nem tagadja meg a családtagi minőségét igazolni nem tudó utas elszállítását – aki egyébként huzamos tartózkodási kártyával rendelkezik –, ezen okból [az SMVE] 26. cikk[ének] (2) bekezdése alapján kiszabható‑e bírság vele szemben?”

    23.

    A magyar, a cseh és a görög kormány, valamint az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A 2019. december 3‑i tárgyaláson a Ryanair, a magyar kormány, valamint a Bizottság képviselői terjesztettek elő szóbeli észrevételeket.

    III. Elemzés

    24.

    Az alapügy tárgyát képező helyzetben a légi fuvarozóval szemben azért szabtak ki szankciót, mert állítólag nem teljesítette az SMVE 26. cikkében és az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjának valamely tagállamba – mint célországba – történő szállítására vonatkozó nemzeti szabályozásban előírt kötelezettségeit. Ez az utas rendelkezett az útlevelével, és egy olyan tagállam hatóságai által a 2004/38 irányelv 20. cikke alapján kiállított érvényes huzamos tartózkodási engedéllyel, amely nem képezi részét a schengeni térségnek.

    25.

    A jelen ügyben felmerülő jogi probléma lényegében a külföldi állampolgárokat a tagállamok területére szállító légi fuvarozót terhelő azon kötelezettség terjedelmére vonatkozik, hogy megbizonyosodjon arról, hogy e személyek rendelkeznek‑e a célországnak minősülő tagállam területére való belépéshez szükséges úti okmányokkal. Ennek keretében a fuvarozó ilyen kötelezettségével kapcsolatban az az alapvető kérdés merül fel, hogy melyek azok a szükséges konkrét okmányok, amelyek lehetővé teszik az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja számára, hogy belépjen a tagállamok területére.

    26.

    Azon uniós jogi háttér megfelelő megértéséhez, amelybe az ezen ügy által felvetett kérdések illeszkednek, mindenekelőtt emlékeztetni kell az uniós polgárság és a schengeni vívmányok közötti kapcsolatra. E célból előzetesen néhány megjegyzést teszek egyrészt a személyek határátlépésére alkalmazandó szabályozás, másrészt az uniós polgárokat és családtagjaikat megillető, a szabad mozgáshoz való jogok közötti kapcsolat vonatkozásában. Ezt követően azt vizsgálom meg, hogy a valamely tagállam által a 2004/38 irányelv 20. cikke értelmében kiállított huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár uniós polgár családtagjaként mentesülhet‑e a célországnak minősülő tagállamba való beutazásra jogosító vízum megszerzésének kötelezettsége alól. Végül a fuvarozót az SMVE 26. cikkének (2) bekezdése értelmében terhelő kötelezettségek terjedelmével foglalkozom.

    A.   Előzetes megjegyzések az uniós polgárság és a schengeni vívmányok közötti kapcsolat vonatkozásában

    27.

    A jelen ügyben, amely egy légi fuvarozó és egy nemzeti hatóság közötti jogvitával kapcsolatos, a Bíróság elé terjesztett kérdések egyáltalán nem egy harmadik állam állampolgárságával rendelkező, jogellenesen tartózkodó utast érintenek, hanem egy uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagját, aki két tagállam között, a schengeni térség külső határát átlépve utazott.

    28.

    Emlékeztetni kell arra, hogy a Schengeni Megállapodást 1985‑ben írták alá a közös határokon történő ellenőrzések megszüntetése érdekében, és hogy a schengeni vívmányok a külső határok által megerősített, belső határok nélküli térség fennállásához kapcsolódó kérdések szabályozására vonatkoznak. ( 9 ) Ezzel szemben az uniós polgárság 1992‑ben történő bevezetése, amely jelenleg a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállását jelenti, ( 10 ) lehetővé tette, hogy a tagállamok állampolgárait és családtagjaikat kiterjedtebb anyagi jogok illessék meg. Így az uniós polgárságra vonatkozó szabályok kötelezőek valamennyi tagállamra nézve, függetlenül attól, hogy azok a schengeni térség részét képezik‑e. A későbbiekben visszatérek erre a szempontra. ( 11 )

    29.

    Ebből következik, hogy az uniós jog alapján a szabad mozgás uniós jogával rendelkező személyeket a 2004/38 irányelvnek megfelelően kell ellenőrizni. Következésképpen, ezen irányelv alapján a schengeni vívmányok bizonyos végrehajtási intézkedései, például a vízumkötezettség esetében, nem alkalmazandók az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjára.

    30.

    A fentiekre tekintettel, a jelen indítvány teljessége érdekében, valamint a kérdést előterjesztő bíróság által kifejtett kétségekre válaszul mégis el fogom végezni az uniós polgárság és a schengeni vívmányok közötti kapcsolat részletes vizsgálatát.

    31.

    Ebben az összefüggésben először is röviden emlékeztetni kell az egyrészről a közös bevándorlási politika keretében alkalmazandó szabályozás, másrészről az uniós polgárságra és a személyek szabad mozgására vonatkozó szabályozás közötti különbségtétel fontosságára.

    1. Uniós polgárság kontra bevándorlási jogra vonatkozó közös politika: eltérő jogi logikán alapuló különböző jogállások

    32.

    Először is meg kell állapítani, hogy a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggel kapcsolatos kérdésekben az Unió az EUMSZ 4. cikk (2) bekezdésének j) pontjában előírt, a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik. E hatáskörgyakorlás céljait és módjait az EUM‑Szerződés harmadik részének V. címe határozza meg. Az EUMSZ 67. cikk (2) bekezdésének első mondata úgy rendelkezik, hogy az Unió biztosítja a személyek belső határokon történő ellenőrzések alóli mentességét, továbbá a menekültügy, a bevándorlás és a külső határok ellenőrzése terén a tagállamok közötti szolidaritáson alapuló olyan közös politikát alakít ki, amely a harmadik országok állampolgáraival szemben méltányos bánásmódot biztosít.

    33.

    Ennek megfelelően a rendes jogalkotási eljárás alkalmazandó az EUMSZ 79. cikk (2) bekezdésében említett valamennyi olyan intézkedés elfogadására, amely egyaránt vonatkozik a jogszerű és az illegális bevándorlásra. Az Unió hatáskörének a szubszidiaritás vizsgálatát követő gyakorlása előfoglalást valósít meg, vagy elsőbbséget élvez tagállamok hatáskörével szemben. Ez utóbbiak tehát az Unió jogalkotási fellépése esetén elveszítik a saját hatáskörüket. Mivel az Unió migrációs kérdésekben fennálló hatásköre harmonizációs hatáskör, az előfoglalás az Unió fellépésének pontos terjedelme és mértéke szerint eltérő hatású. ( 12 ) Közös szabályokat fogadnak tehát el irányelvek útján, amelyeket a tagállamok kötelesek átültetni, ( 13 ) azonban az utóbbiak alkothatnak jogot az uniós jog által nem szabályozott kérdésekben, és arra is lehetőségük van, hogy eltérjenek a közös szabályoktól, amennyiben azt az említett jog lehetővé teszi. ( 14 ) E feltételek mellett a tagállamok főszabály szerint megőrzik a bevándorlási jog területén fennálló hatásköreiket.

    34.

    Ezzel szemben, amennyiben – mint a jelen ügyben is – olyan helyzetről van szó, amely az uniós jog szerinti szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogot érinti, a tagállamokat a bevándorlás területén megillető mérlegelési mozgástér nem sértheti az uniós polgárságra vagy a szabad mozgásra vonatkozó rendelkezések alkalmazását, ( 15 ) még akkor sem, ha ezek a rendelkezések nemcsak az uniós polgárok helyzetét, hanem azok valamely harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjának helyzetét is érintik. E tekintetben véleményem szerint fontos emlékeztetni arra, hogy a bevándorlási jogra vonatkozó közös politikából eredő irányelvek alapján a harmadik országok állampolgárait megillető jogállás, valamint az uniós polgárok és a harmadik országok állampolgárságával rendelkező családtagjaik jogállása különböző, és eltérő jogi logikán alapul.

    2. A személyek határátlépésére és a vízumok kiadására vonatkozó szabályok az uniós polgárokat és családtagjaikat megillető szabad mozgáshoz való jog sérelme nélkül alkalmazandók

    35.

    Ami különösen a határok ellenőrzését, a vízumokra és más rövid távú tartózkodási engedélyekre vonatkozó közös politikát, valamint harmadik országok állampolgárainak utazási szabadságát illeti, az EUMSZ 77. cikk (2) bekezdésében említett valamennyi intézkedés elfogadására a rendes jogalkotási eljárást kell alkalmazni. ( 16 )

    36.

    Mindazonáltal az EUMSZ 77. cikk (3) bekezdése előírja, hogy „[h]a az Unió fellépése szükségesnek bizonyul a 20. cikk (2) bekezdésének a) pontjában említett[, az uniós polgároknak a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való] gyakorlásának megkönnyítéséhez”, „az útlevelekre, személyazonosító igazolványokra, tartózkodási engedélyekre vagy bármilyen egyéb ilyen jellegű okmányra vonatkozó intézkedések” a különleges jogalkotási eljárás alkalmazásával fogadhatók el. Ily módon az EUMSZ 77. cikk (3) bekezdését, valamint az e rendelkezés alapján a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlásának megkönnyítése érdekében elfogadott intézkedéseket nem az Uniónak a bevándorlás területén követett céljai, hanem az uniós polgárság fényében kell értelmezni, amint az különösen az említett rendelkezésben az EUMSZ 20. cikk (2) bekezdésének a) pontjára tett utalásból is kitűnik. ( 17 )

    37.

    Ennélfogva nemcsak a schengeni vívmányok preambulumbekezdéseiből, hanem azok releváns rendelkezéseiből is az következik, hogy a tagállamok külső és belső határainak átlépésére vonatkozó intézkedések az uniós jog alapján szabad mozgáshoz való joggal rendelkező személyek jogainak sérelme nélkül alkalmazandók.

    38.

    Először is, az Unió belső és külső határainak átlépésére alkalmazandó jogi szabályozás vonatkozásában a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex (5) preambulumbekezdése kimondja, hogy a „személyek határátlépésére vonatkozó közös szabályok meghatározása nem kérdőjelezi meg, és nem érinti az uniós polgárok és családtagjaik, valamint harmadik országok […] állampolgárai és családtagjaik szabad mozgáshoz való jogát” ( 18 ). Egyrészről tehát e kódex „Hatály” című 3. cikke úgy rendelkezik, hogy az említett kódexet „a tagállamok belső vagy külső határait átlépő minden személyre alkalmazni kell, [többek között] [a szabad mozgás uniós jogával rendelkező személyek jogainak] sérelme nélkül” ( 19 ), másrészről pedig ugyanezen kódexnek „A személyek ellenőrzése a határátkelőhelyeken” című 8. cikkének (6) bekezdése kimondja, hogy „[a] szabad mozgás uniós jogával rendelkező személyeket a [2004/38] irányelvnek megfelelően ellenőrzik” ( 20 ).

    39.

    Ezt követően meg kell jegyezni, hogy a hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumok kiadására vonatkozó eljárásokra és feltételekre vonatkozó szabályokat illetően a 810/2009/EK rendelet ( 21 ) az 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjában úgy rendelkezik, hogy azt „kell alkalmazni azon harmadik országbeli állampolgárokra, akik [az 539/2001] rendelet értelmében a tagállamok külső határainak átlépésekor vízumkötelezettség alá esnek [többek között] azon harmadik országbeli állampolgárok szabad mozgáshoz való [jogának sérelme nélkül], akik uniós polgárok családtagjai” ( 22 ).

    40.

    Végül az 539/2001 rendeletet ( 23 ) illetően, az 1. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az I. mellékletben foglalt listán ( 24 ) szereplő harmadik országok állampolgárai a tagállamok külső határainak átlépésekor vízumkötelezettség alá esnek. Mindazonáltal, még ha a 2004/38 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése értelmében azoktól a családtagoktól, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, csak e rendelettel vagy adott esetben a nemzeti joggal ( 25 ) összhangban „kérhető [is] beutazási vízum”, ugyanezen rendelkezés előírja, hogy az „[e]zen irányelv […] 10. cikk[é]ben előírt érvényes tartózkodási kártya birtoklása mentesíti e családtagot a [beutazási] vízumkötelezettség alól”.

    41.

    A magyar kormány úgy véli, hogy elsőként a negyedik és az ötödik kérdést kell megvizsgálni. Mindazonáltal a fenti megfontolásokra tekintettel úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések sorrendjében kell elemezni.

    B.   A 2004/38 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének értelmezése (első és második kérdés)

    42.

    Első és második kérdésével, amelyeket együtt kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2004/38 irányelv 5. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az e rendelkezésben az említett irányelv 10. cikke szerinti tartózkodási kártyával ( 26 ) rendelkező, harmadik országbeli állampolgárok javára előírt beutazásivízum‑mentesség harmadik országok olyan állampolgáraira is alkalmazandó‑e, akik az említett irányelv 20. cikke alapján olyan tagállam által kiállított huzamos tartózkodási kártyával rendelkeznek, amely nem képezi részét a schengeni térségnek.

    43.

    Elöljáróban rá kell mutatni, hogy a cseh és a görög kormány, valamint a Bizottság a Ryanairhez hasonlóan azt állítja, hogy a 2004/38 irányelv 5. cikkének (2) bekezdését az e rendelkezés szövegkörnyezetének és az ezen irányelv által követett célkitűzéseknek a fényében kell értelmezni. A magyar kormány nem ért egyet ezzel az állásponttal. Értelmezése szerint e rendelkezés szövegéből az következik, hogy kizárólag a három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító tartózkodási kártya, nem pedig az említett irányelv 20. cikke szerinti huzamos tartózkodási kártya birtoklása mentesíti a harmadik állam állampolgárait azon kötelezettség alól, hogy vízummal rendelkezzenek az ilyen kártyát kibocsátó fogadó tagállamtól eltérő tagállam területére történő beutazáshoz.

    44.

    Először is emlékeztetni kell arra, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi, ( 27 ) továbbá különösen e szabályozás keletkezését. ( 28 ) E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely irányelv rendelkező része elválaszthatatlan annak indokolásától, és azt – amennyiben szükséges – az elfogadásához vezető okok figyelembevételével kell értelmezni. ( 29 ) Hasonlóképpen a Bíróság kimondta, hogy a 2004/38 irányelv szabályozási környezetére és kitűzött céljaira tekintettel ezen irányelv rendelkezései nem értelmezhetők megszorítóan, és semmiképp sem lehet akadályozni azok hatékony érvényesülését. ( 30 )

    45.

    Márpedig számomra úgy tűnik, hogy az olyan értelmezés, mint amelyet a magyar kormány előadott, ellentétes a 2004/38 irányelv hatékony érvényesülésével és céljával, valamint ezen irányelv 5. cikke (2) bekezdésének általános rendszerével és szellemével. Következésképpen e rendelkezést a szövegkörnyezetére és keletkezésére, valamint a 2004/38 irányelv céljára tekintettel kell értelmezni.

    1. Rendszertani értelmezés

    46.

    Meg kell állapítani, hogy a 2004/38 irányelv tárgya, amint az 1. cikkének a) pontjából kitűnik, az uniós polgárokat és családtagjaikat a tagállamok területén megillető, szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlására vonatkozó feltételek megállapítása. ( 31 ) E célból az említett irányelv 4. és 5. cikkében előírt kiutazási és beutazási jogok ( 32 ) képezik az ezen irányelvben említett egyéb jogok, különösen a tartózkodási jog gyakorlásához szükséges feltételeket vagy formai követelményeket. ( 33 ) A 2004/38 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése kifejti, hogy „a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az uniós polgárok és családtagjaik, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, érvényes útlevéllel beutazhassanak a területükre.” Ezenfelül az említett irányelv 5. cikke (2) bekezdésének első albekezdése akként rendelkezik, hogy „[e]zen irányelv alkalmazásában a 10. cikkben előírt érvényes tartózkodási kártya birtoklása mentesíti e családtagot a vízumkötelezettség alól.” ( 34 )

    47.

    A 2004/38 irányelv 5. cikkének értelmezése az említett irányelv átfogó összefüggéseiben vizsgálva azt mutatja, hogy azon fokozatos rendszer mechanizmusa, amely a fogadó tagállamban való tartózkodási jogot szabályozza, és amely a huzamos tartózkodási joghoz vezet, akkor lép működésbe, amikor a fogadó tagállamba való beutazás e rendelkezésben előírt feltételei teljesülnek. ( 35 ) E rendszer több típusú tartózkodási jogot foglal magában, amelyek az uniós polgár és családtagjainak különböző fokú integrációját jelentik. Először is a 2004/38 irányelv 6. cikkében említett, három hónapig terjedő tartózkodási jogról van szó, amelyre az érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél birtoklására vonatkozó kötelezettségen kívül semmilyen egyéb feltétel vagy formai követelmény nem vonatkozik; ( 36 ) másodszor a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogról, amely az ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében meghatározott feltételektől függ, ( 37 ) harmadszor pedig az említett irányelv 16. cikkében azon uniós polgárok és családtagjaik tekintetében előírt huzamos tartózkodási jogról, akik jogszerűen öt éven át folyamatosan tartózkodtak a fogadó tagállam területén.

    48.

    Az adminisztratív formai követelményeket illetően, az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjai számára a fogadó tagállamban való tartózkodásuk típusának igazolása céljából egy dokumentumot állítanak ki. E tekintetben a 2004/38 irányelv 10. cikke értelmében a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogot három hónapot meghaladó tartózkodási kártya kiállításával kell igazolni. E kártyát az említett irányelv 10. cikkének (2) bekezdésében felsorolt dokumentumok vizsgálatát követően állítják ki, és az a kiállításának napjától számított legfeljebb öt évig érvényes. ( 38 ) Ezen időszak elteltét követően a tartózkodás huzamos jellegének igazolása érdekében az említett irányelv 20. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] tagállamok huzamos tartózkodási kártyát állítanak ki azon családtagok számára, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai […]”, amelyet tízévente automatikusan megújítanak.

    49.

    Összefoglalva, a 2004/38 irányelv 16. cikkének (2) bekezdése értelmében az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjai csak akkor szerezhetnek huzamos tartózkodási jogot, ha jogszerűen öt éven át folyamatosan a fogadó tagállamban tartózkodtak. ( 39 ) Ezzel párhuzamosan, az említett irányelv 20. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a huzamos tartózkodási kártyát az uniós polgár csak olyan harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja részére lehet kiállítani, aki ezt megelőzően három hónapot meghaladó tartózkodási kártyával rendelkezett.

    50.

    Ebből az következik, amint azt a Bizottság a tárgyaláson a Bíróság által feltett egyik kérdésre adott válaszában hangsúlyozta, hogy a három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító tartózkodási kártya és a huzamos tartózkodási kártya nem állítható ki párhuzamosan, mivel e kártyák mindegyike az uniós polgárok családtagjai fogadó tagállam területén való tartózkodásának valamely eltérő típusát, vagyis a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát (III. fejezet), illetve a huzamos tartózkodási jogot (IV. fejezet) tanúsítja. Pontosabban, a fogadó tagállam hatóságai által az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező olyan családtagja részére kiállítható tartózkodási kártya, aki már öt éven át folyamatosan megfelelt a 2004/38 irányelv III. fejezetében foglalt feltételeknek, kizárólag a huzamos tartózkodási kártya lehet. Ezt megerősíti az említett irányelv 20. cikkének (2) bekezdése, amely úgy rendelkezik, hogy a huzamos tartózkodási kártya iránti kérelmet a tartózkodási kártya lejárta előtt kell benyújtani, és e kötelezettség be nem tartása hátrányos megkülönböztetéstől mentes és arányos szankciókat von maga után.

    51.

    Egyébiránt a huzamos tartózkodási jog több jogot biztosít, mint az azt megelőző tartózkodási jog. Nem csupán arról van szó, hogy az e jogot igazoló huzamos tartózkodási kártya tíz évig érvényes (a 2004/38 irányelv 20. cikkének (1) bekezdése), hanem az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjainak nem kell megfelelniük az ezen irányelv III. fejezetében előírt feltételeknek. Ezen állampolgárok tehát terhet jelenthetnek a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére, anélkül hogy őket e tagállam területéről ki lehetne utasítani (az említett irányelv 16. cikk (1) bekezdése). Ahogyan ugyanis ugyanezen irányelv (18) preambulumbekezdéséből kitűnik, annak érdekében, hogy az a fogadó tagállam társadalmába való integrálódás valódi eszköze legyen, a huzamos tartózkodás jogát annak elnyerését követően nem lehet feltételhez kötni. ( 40 ) Ezenkívül, a már megszerzett huzamos tartózkodási jog csak a fogadó tagállamtól való két egymást követő évet meghaladó távollét esetén vész el (a 2004/38 irányelv 16. cikkének (4) bekezdése). Ráadásul az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező, huzamos tartózkodási jogot megszerző családtagjait „a Szerződés alkalmazási körébe tartozó területeken egyenlő bánásmód illet[i] meg a fogadó tagállam állampolgáraival” (az említett irányelv 24. cikke). ( 41 )

    52.

    Következésképpen ellentmondásos lenne, ha a huzamos tartózkodási jog megszerzése, amely szélesebb körű jogokat biztosít a jogosultaknak, mint a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jog, és ennélfogva e jogosultaknak a fogadó tagállamba való fokozottabb integrációját bizonyítja, a más tagállamokba való beutazás feltételeinek szigorításához vezethetne.

    53.

    Ennélfogva a 2004/38 irányelv 5. cikkének (2) bekezdését – szövegösszefüggésében vizsgálva – úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben szabályozott vízummentességet nemcsak az ezen irányelv 10. cikkében említett, három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító kártya jogosultjára, hanem az említett irányelv 20. cikke szerinti huzamos tartózkodási kártya jogosultjára is alkalmazni kell.

    2. Teleologikus és történeti értelmezés

    54.

    A fenti elemzést megerősíti a 2004/38 irányelv és különösen ezen irányelv 5. cikkének célja, valamint e rendelkezés előkészítő munkálatainak vizsgálata.

    55.

    A 2004/38 irányelv (1)–(4) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy ezen irányelv arra irányul, hogy megkönnyítse a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás alapvető és egyéni jogának a gyakorlását, amely jogot az uniós polgároknak közvetlenül az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése biztosítja, és hogy többek között e jog megerősítése az irányelv célja. ( 42 ) E cél az említett irányelvben előírt fokozatos rendszerbe ( 43 ) illeszkedik, amely a fogadó tagállamban való tartózkodás jogát szabályozza. ( 44 )

    56.

    E rendelkezés történeti előzményeit illetően, az eredeti bizottsági javaslat ( 45 ) 6. cikkének (2) bekezdése nem tett különbséget a három hónapot meghaladó vagy a huzamos tartózkodási jogot igazoló dokumentumtípusok között, és általános jelleggel a „valamely tagállam által kiadott érvényes tartózkodási engedély birtoklására” utalt annak kimondása mellett, hogy e tartózkodási engedély „vízummal egyenértékű”. A Bizottság a tárgyaláson kifejtette, hogy konszenzus jött létre a jogalkotási eljárás során annak megállapítása érdekében, hogy a tartózkodási engedély a vízummal nem azonos értékű, és hogy az előbbi mentesíti az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjait a későbbi megszerzésének kötelezettsége alól. A Parlament jogalkotási állásfoglalása 8. cikkének (2) bekezdése tükrözte ezt a módosítást, és úgy rendelkezett, hogy „a valamely tagállam által kiadott érvényes tartózkodási engedély birtoklása mentesít a vízumkötelezettség alól” ( 46 ).

    57.

    Ezt követően a Bizottság módosított javaslata ( 47 ) továbbra is a „tartózkodási engedély” kifejezést használta, és nem tett különbséget a tartózkodási kártyák között aszerint, hogy azok három hónapot meghaladó tartózkodásra vagy huzamos tartózkodásra való jogot igazolnak. E rendelkezés szövege azonban nem felelt meg az 10. cikk javasolt szövegének, amely mindazonáltal az „uniós polgár családtagja számára kiállított tartózkodási kártyára” utalt. E tekintetben a Bizottság rámutatott, hogy a jogalkotó kizárólag a terminológiai koherencia érdekében váltotta fel később a „tartózkodási kártya” kifejezést a „10. cikk szerinti tartózkodási kártya” kifejezéssel. ( 48 ) Az uniós jogalkotó ezzel azt kívánta pontosítani, hogy a vízummentesség alapja az uniós jog és különösen a tagállamok által a 2004/38 irányelv alapján, nem pedig a tagállamok által a külföldiek részére a nemzeti jog szerint kiállított egyéb dokumentumok alapján kiállított tartózkodási kártya. ( 49 )

    58.

    Ennélfogva úgy tűnik, hogy a jogalkotó szándéka nem arra irányult, hogy a huzamos tartózkodási kártyát kizárja a tartózkodási jogot igazoló és a vízummentességet lehetővé tévő dokumentumok közül. A 2004/38 irányelv (8) preambulumbekezdésének szövege, amely nem tesz különbséget a három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító tartózkodási kártya és a huzamos tartózkodási kártya között, lehetővé teszi ezen értelmezés alátámasztását. E preambulumbekezdés ugyanis kimondja, hogy „[a]zon családtagok szabad mozgásának megkönnyítése érdekében, akik nem valamely tagállam állampolgárai, azok, akik már rendelkeznek tartózkodási kártyával, mentesülnek [539/2001 rendelet], vagy adott esetben az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmében vett beutazóvízum beszerzésének kötelezettsége alól” ( 50 ).

    59.

    Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező azon családtagjai, akik három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való joggal rendelkeznek, és azok is, akik huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek, bizonyos feltételek mellett kizárólag személyes alapon megőrizhetik beutazási és tartózkodási jogukat, ( 51 ) pontosabban a három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító tartózkodási kártyájuk vagy a huzamos tartózkodási kártyájuk bemutatásával megőrizhetik a tagállamokba való vízummentes beutazáshoz való jogukat.

    60.

    E körülmények között nincs jelentősége annak, hogy az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjai három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító tartózkodási kártyával vagy huzamos tartózkodási kártyával rendelkeznek annak érdekében, hogy a vízummentességet élvezzenek. Az ellenkező állítása ellentétes lenne a 2004/38 irányelv és ezen irányelv 5. cikke (2) bekezdésének rendszertani, teleologikus és történeti értelmezésével.

    3. Valamely tagállam schengeni térségben való részvételének hiánya

    61.

    Emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/38 irányelvet az uniós jogalkotó az EUMSZ 18., EUMSZ 21., EUMSZ 46., EUMSZ 50. és EUMSZ 59. cikk alapján fogadta el. Ezek a rendelkezések kötelezőek valamennyi tagállamra nézve, függetlenül attól, hogy részét képezik‑e a schengeni térségnek. Ennélfogva az itt elismert jogokat valamennyi uniós polgár és azok családtagjai számára biztosítani kell.

    62.

    A jelen ügyben az a körülmény, hogy a schengeni vívmányok nem alkalmazandók a huzamos tartózkodási kártyát kiállító tagállamra, azaz az Egyesült Királyságra, egyáltalán nem befolyásolja a tagállamok területére való beutazásnak a 2004/38 irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében szereplő feltételeit. E rendelkezés szerint ugyanis valamely uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjának az 539/2001 rendelet vagy adott esetben a nemzeti jog alapján csak beutazási vízummal kell rendelkeznie. Amint azt a Bizottság észrevételeiben hangsúlyozta, a nemzeti jogszabályokra való ezen hivatkozás azon tagállamokra vonatkozik, amelyek nem képezik részét a schengeni térségnek. Mindazonáltal a 2004/38 irányelv alkalmazásában az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjai mentesülnek e kötelezettség alól, ha három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító érvényes tartózkodási kártyával vagy érvényes huzamos tartózkodási kártyával rendelkeznek.

    63.

    Amint azt a jelen indítvány 38. pontjában jeleztem, a személyek határátlépésére vonatkozó közös szabályok nem kérdőjelezik meg, és nem is érintik az uniós polgárok és családtagjaik – köztük a schengeni térség részét nem képező tagállamok állampolgárai – szabad mozgáshoz való jogát.

    C.   A huzamos tartózkodási kártya bizonyító erejéről (harmadik kérdés)

    64.

    Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 2004/38 irányelv 20. cikke szerinti huzamos tartózkodási kártya birtoklása önmagában bizonyítja‑e, hogy jogosultja uniós polgár családtagjaként valamely tagállamba való beutazási joggal rendelkezik.

    65.

    A jelen ügyben az egyik tagállam nem engedélyezte valamely uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjának a területére való beutazását azzal az indokkal, hogy ezen állampolgár nem rendelkezett a 2004/38 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének megfelelően a területére vízum nélkül történő beutazáshoz szükséges valamennyi úti okmánnyal, jóllehet ezen állampolgár az ezen irányelv 20. cikke alapján a lakóhely szerinti tagállam által kiállított, érvényes huzamos tartózkodási kártyával rendelkezett.

    66.

    Fontosnak tartom felidézni, hogy valamely tagállam állampolgárának az a joga, hogy a Szerződésben kitűzött célokból más tagállamba beutazzon, és ott tartózkodjon, közvetlenül a Szerződésen, illetve adott esetben az említett Szerződés végrehajtása érdekében hozott rendelkezéseken alapuló jognak minősül. Ily módon valamely tartózkodási kártyának a tagállami állampolgár vagy annak családtagja részére a 2004/38 irányelv alapján történő kiállítását nem jogot keletkeztető, hanem olyan jogi aktusnak kell tekinteni, amely a tagállam részéről megállapítja e személyek uniós jogra tekintettel fennálló egyéni helyzetét. ( 52 )

    67.

    Következésképpen az érvényes, három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító vagy huzamos tartózkodási kártyának „az uniós polgár családtagja” ( 53 ) jogállás igazolására történő bemutatása olyan adminisztratív formai követelmény, amelynek célja az érintett személy jogállásából közvetlenül eredő jognak a nemzeti hatóságok általi megállapítása. ( 54 )

    68.

    Kimondható tehát, hogy mivel az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagja megfelel a 2004/38 irányelv által elismert huzamos tartózkodási jog gyakorlását lehetővé tevő feltételeknek, az ezen irányelv alapján kiállított tartózkodási kártya lehetővé teszi az ezen állampolgár fogadó tagállamban való tartózkodása jogszerűségének megállapítását, és ezért azt a tagállamoknak el kell fogadniuk. Márpedig meg kell állapítani, hogy sem az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból, sem az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy az érintett állampolgár által bemutatott tartózkodási kártya nem felelt meg az említett irányelv 20. cikkének. A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés ugyanis kizárólag a huzamos tartózkodási kártyának a valamely tagállam területére való belépéskor fennálló bizonyító erejére vonatkozik.

    69.

    Meg kell jegyezni, ahogyan azt a Bizottság jogosan hangsúlyozta, hogy e két kártya olyan közokirat, amelyekkel valamely tagállam hatósága valamely uniós polgár családtagjának tartózkodási jogát a 2004/38 irányelvnek megfelelően igazolja. Annak engedélyezése tehát valamely tagállam számára, hogy a huzamos tartózkodási kártyát – annak bizonyító erejét megkérdőjelezve – elutasítsa, ellentétes a vízummentesség által kitűzött céllal, amely az említett irányelv (8) preambulumbekezdéséből következően a szabad mozgás elősegítésére irányul.

    70.

    Ezenkívül az a tény, hogy a 2004/38 irányelv 5. cikke kimerítően szabályozza azokat a dokumentumokat (személyazonosító igazolvány vagy útlevél és tartózkodási kártya), amelyeket a tagállamok az uniós polgároktól és családtagjaiktól kérhetnek annak érdekében, hogy lehetővé tegyék számukra a területükre való vízummentes beutazást, azzal a következménnyel jár, hogy a tagállamok nem kérhetnek további dokumentumokat. E tekintetben annak elfogadása, hogy a magyar hatóságok elutasítják a 2004/38 irányelv alapján kiállított tartózkodási kártyát, egyenértékű lenne annak lehetővé tételével, hogy valamely tagállam megkerülje a szabad mozgáshoz való jogot, és más tagállamokat arra késztethetne, hogy azonos módon járjanak el, és ezzel valójában egyoldalúan megsértsék az említett irányelvet. ( 55 ) A tagállamok kötelesek tehát mind a három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító kártyát, mind a huzamos tartózkodási kártyát a területükre történő vízummentes beutazás céljából elismerni, kivéve ha e kártyák eredetiségét és az abban szereplő adatok pontosságát a szóban forgó egyedi esetre vonatkozó és a joggal való visszaélés vagy csalás fennállásának megállapítását lehetővé tévő konkrét körülmények kétségbe vonják. ( 56 )

    71.

    Végül a huzamos tartózkodási kártya bizonyító erejét nem kérdőjelezheti meg az, hogy az uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező és tartózkodási jogot élvező családtagjának családi állapota megváltozhat az uniós polgár halála vagy távozása, illetve a házasság felbontása, érvénytelenítése vagy a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése esetén. Hangsúlyozni kell, hogy ha a családi állapot e megváltozására a huzamos tartózkodási jog megszerzését követően kerül sor, e jog kizárólag személyes alapon történő fenntartására már nem vonatkoznak a 2004/38 irányelv III. fejezetében előírt feltételek, az említett irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében és 13. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételeket is beleértve. ( 57 )

    72.

    A fentiekre tekintettel nyilvánvaló, hogy a 2004/38 irányelv 20. cikkében említett huzamos tartózkodási kártya birtoklása önmagában bizonyítékát jelenti annak, hogy jogosultja uniós polgár családtagjaként valamely tagállamba való beutazási joggal rendelkezik.

    D.   A légi fuvarozót az SMVE 26. cikke értelmében terhelő kötelezettség terjedelméről (negyedik és ötödik kérdés)

    73.

    Negyedik és ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az SMVE 26. cikke (1) bekezdésének b) pontját és (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a légi fuvarozó azon kötelezettsége, hogy megbizonyosodjon arról, hogy valamely uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező, az egyik tagállamból a másikba utazó családtagjai rendelkeznek‑e a szükséges úti okmányokkal, az ezen állampolgárok beutazáshoz való jogát bizonyító dokumentumokra, azaz az érvényes útlevélre és tartózkodási kártyára vonatkozik, vagy e kötelezettség magában foglalja az arról való megbizonyosodást, hogy ezen utasok rendelkeznek‑e olyan vízummal vagy olyan más dokumentummal, amely igazolja, hogy valamely uniós polgárral családi kapcsolatban állnak.

    74.

    E kérdések megválaszolása érdekében fontosnak tartom pontosítani az e rendelkezés alapján a fuvarozót terhelő kötelezettség általános hatályát.

    75.

    E tekintetben alapvető fontosságú különbséget tenni egyrészt a légi fuvarozóknak az SMVE 26. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 26. cikkének (2) bekezdése szerinti kötelezettségei és a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 2. cikkének 11. pontja értelmében vett „határforgalom‑ellenőrzés” ( 58 ) között, másrészt pedig e fuvarozók alkalmazottai, képviselői vagy megbízottjai és az e kódex 2. cikkének 14. pontja értelmében vett „határőrök” ( 59 ) között.

    76.

    Az SMVE 26. cikke (1) bekezdésének b) pontjából ( 60 ) ugyanis kitűnik, hogy a légi fuvarozó köteles ellenőrizni az indulási repülőtéren megkövetelt úti okmányok megfelelő jellegét, és hogy ilyen ellenőrzés elmaradása esetén szankciókkal sújtható. Mindazonáltal, ahogyan arra nemrégiben Pitruzzella főtanácsnok a D. Z. ügyre vonatkozó indítványában ( 61 ) rámutatott, „e kötelezettségeknek és szankcióknak az uniós és/vagy nemzeti jog által történő előírása nem jelenti azt, hogy az utasok úti okmányainak az indulási hely szerinti tagállam repülőterén való, beszállást megelőző ellenőrzését annak biztosítása érdekében elvégző légi fuvarozók, hogy az utasok rendelkezzenek a célországnak minősülő tagállam területére való belépéshez szükséges okmányokkal, e tagállam szervének minősülnének, sem pedig azt, hogy ezen ellenőrzések »határforgalom‑ellenőrzésnek« minősülnének a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex értelmében, vagy hogy e fuvarozók alkalmazottjai, képviselői vagy megbízottjai megegyeznének az e kódex értelmében vett »határőrökkel«” ( 62 ).

    77.

    Így sem a légi fuvarozók, sem e fuvarozók azon alkalmazottai, képviselői vagy megbízottjai, akik az indulási hely szerinti tagállam repülőterén megkövetelt úti okmányok megfelelő jellegét ellenőrzik, „nem tekinthetők úgy, mint akik a határellenőrzési feladatok ellátásáért felelősek”. Ebből következik, hogy „[e] jogalanyok tehát nem jogosultak a harmadik országbeli állampolgároknak a rendeltetési hely szerinti tagállam területére való belépésének visszautasítására vagy engedélyezésére” ( 63 ).

    78.

    Ezenkívül relevánsnak tűnik számomra annak pontosítása, hogy a légi fuvarozónak az SMVE 26. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti kötelezettsége alaki kötelezettség. Nem feladata tehát például e dokumentumok eredetiségének ellenőrzése, kivéve az érvénytelen vagy nyilvánvalóan hamisított dokumentumok észlelésének esetét.

    79.

    Mindemellett a jelen indítvány 27–41. pontjából kitűnik, hogy a személyek határátlépésére és a vízumok kiadására vonatkozó szabályok alkalmazása nem érinti az uniós polgároknak és a harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjaiknak a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát. Véleményem szerint ezért nem kétséges, hogy az SMVE 26. cikkét a 2004/38 irányelvnek megfelelően kell értelmezni. Következésképpen, amint az az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdésre vonatkozó elemzésemből kitűnik, a légi fuvarozó köteles gondoskodni arról, hogy az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező olyan családtagja, akinek a szállítását biztosítja, a tagállam területére való beutazás érdekében érvényes útlevélen kívül a 2004/38 irányelv 10. cikke szerinti, három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító kártyával vagy az ezen irányelv 20. cikkében említett huzamos tartózkodási kártyával is rendelkezzen.

    80.

    Ezért úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik és ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az SMVE 26. cikke (1) bekezdésének b) pontját és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a légi fuvarozó arról való megbizonyosodásának kötelezettsége, hogy valamely uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező, az egyik tagállamból a másikba utazó családtagjai rendelkeznek‑e a szükséges dokumentumokkal, kizárólag az ezen állampolgárok beutazáshoz való jogát bizonyító dokumentumokra, azaz az érvényes útlevélre, valamint a 2004/38 irányelv 10. cikke szerinti, érvényes három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító kártyára vagy az ezen irányelv 20. cikkében említett, érvényes huzamos tartózkodási kártyára vonatkozik, és e kötelezettség nem foglalja magában, hogy meg kell bizonyosodnia arról, hogy ezen utasok rendelkeznek‑e olyan vízummal vagy más dokumentummal, amely igazolja, hogy valamely uniós polgárral családi kapcsolatban állnak.

    IV. Végkövetkeztetés

    81.

    A fenti megfontolások alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság (Magyarország) által előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:

    1)

    Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az e rendelkezésben az említett irányelv 10. cikke szerinti tartózkodási kártyával rendelkező, harmadik országbeli állampolgárok javára előírt beutazásivízum‑mentesség harmadik országok olyan állampolgáraira is alkalmazandó, akik az említett irányelv 20. cikke szerinti huzamos tartózkodási kártyával rendelkeznek, még abban az esetben is, ha a huzamos tartózkodási kártyát olyan tagállam állította ki, amely nem képezi részét a schengeni térségnek.

    2)

    A 2004/38 irányelv 20. cikke szerinti huzamos tartózkodási kártya birtoklása önmagában bizonyítja, hogy jogosultja uniós polgár családtagjaként beutazási joggal rendelkezik egy másik tagállamba.

    3)

    A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény 26. cikke (1) bekezdésének b) pontját és (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a légi fuvarozó azon kötelezettsége, hogy megbizonyosodjon arról, hogy valamely uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező, az egyik tagállamból a másikba utazó családtagjai rendelkeznek‑e a szükséges dokumentumokkal, kizárólag az ezen állampolgárok beutazáshoz való jogát bizonyító dokumentumokra, azaz az érvényes útlevélre, valamint a 2004/38 irányelv 10. cikke szerinti, érvényes három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító kártyára vagy az ezen irányelv 20. cikkében említett, érvényes huzamos tartózkodási kártyára vonatkozik, és e kötelezettség nem foglalja magában, hogy meg kell bizonyosodnia arról, hogy ezen utasok rendelkeznek‑e olyan vízummal vagy más dokumentummal, amely igazolja, hogy valamely uniós polgárral családi kapcsolatban állnak.


    ( 1 ) Eredeti nyelv: francia.

    ( 2 ) Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.).

    ( 3 ) A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14–i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben aláírt és 1995. március 26‑án hatályba lépett egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o., a továbbiakban: SMVE).

    ( 4 ) A külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló, 2001. március 15‑i tanácsi rendelet (HL 2001. L 81., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 65. o.).

    ( 5 ) Recueil des traités des Nations unies [1954], 189. kötet, 137. o., 2545. sz.; kihirdette: az 1989. évi 15. tvr.

    ( 6 ) A Magyar Közlöny2007. január 5‑i 2007. évi 1. száma.

    ( 7 ) A Magyar Közlöny2007. január 5‑i 2007. évi 1. száma.

    ( 8 ) A személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 77., 1. o.; a továbbiakban: Schengeni határ‑ellenőrzési kódex).

    ( 9 ) Földrajzi helyzetére tekintettel a bájos luxemburgi települést, Schengent választották a nevét viselő megállapodás aláírásának helyéül. Schengen ugyanis a másik két aláíró tagállam, vagyis Németország és Franciaország határán található.

    ( 10 ) Lásd különösen: 2018. december 10‑iWightman és társai ítélet (C‑621/11, EU:C:2018:999, 64. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

    ( 11 ) Lásd a jelen indítvány 61–63. pontját.

    ( 12 ) Az EU‑ és az EUM‑Szerződéshez csatolt, a megosztott hatáskörök gyakorlásáról szóló (25.) Jegyzőkönyv (HL 2012. C 326., 307. o.) kimondja, hogy „amikor az Unió egy adott területen fellép, a hatáskör e gyakorlása kizárólag azokra az elemekre terjed ki, amelyekre a szóban forgó uniós fellépés vonatkozik, és ennek megfelelően nem terjed ki a terület egészére”.

    ( 13 ) Lásd különösen: a családegyesítési jogról szóló, 2003. szeptember 22‑i 2003/86/EK tanácsi irányelv (HL 2003. L 251., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 224. o.); a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25‑i 2003/109/EK tanácsi irányelv (HL 2004. L 16., 44. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 272. o.); a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2009. május 25‑i 2009/50/EK tanácsi irányelv (HL 2009. L 155., 17. o.), valamint a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11‑i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2016. L 132., 21. o.).

    ( 14 ) Ez a helyzet különösen a belső határellenőrzések valamely tagállam általi ideiglenes visszaállításának feltételei esetében. Lásd: a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 26. cikke.

    ( 15 ) Ellenkező esetben az ilyen helyzet nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne a belső piac létrehozásával, amely „magában foglalja azt, hogy az uniós polgárnak az olyan tagállamokba való beutazására, illetve az olyan tagállamokban való tartózkodására vonatkozó feltételek, amelynek nem állampolgára, minden tagállamban azonosak legyenek”. Lásd ebben az értelemben: 2008. július 25‑iMetock és társai ítélet (C‑127/08, EU:C:2002:449, 68. pont).

    ( 16 ) Többek között az Uniónak a harmadik országok állampolgárai (akik nem uniós polgár családtagjai) utazási szabadságára vonatkozó hatáskörét illetően az EUMSZ 77. cikk (2) bekezdésének c) pontja úgy rendelkezik, hogy az Unió olyan politikát alakít ki, amelynek tárgyát képezik „azok a feltételek, amely mellett harmadik országok állampolgárai rövid ideig szabadon mozoghatnak az Unión belül”. E feltételeket a schengeni vívmányok rendelkezései hajtották végre.

    ( 17 ) Az EUMSZ 77. cikk (4) bekezdése előírja, hogy „nem érinti a tagállamok arra vonatkozó hatáskörét, hogy a nemzetközi joggal összhangban megállapítsák földrajzi határaikat”.

    ( 18 ) A Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 2. cikke (5) bekezdésének a) pontja úgy határozza meg a szabad mozgás uniós jogával rendelkező személyeket, mint „az EUMSZ 20. cikk[…] (1) bekezdése szerinti uniós polgárok, valamint harmadik országok azon állampolgárai, akik a szabad mozgás jogát gyakorló valamely uniós polgár családtagjai, és akikre a [2004/38] irányelv alkalmazandó”.

    ( 19 ) Kiemelés tőlem.

    ( 20 ) A Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 8. cikkének (1) bekezdése értelmében „[a] külső határok átlépését a határőrök ellenőrzik.”

    ( 21 ) A Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló, 2009. július 13‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (vízumkódex) (HL 2009. L 243., 1. o.).

    ( 22 ) Kiemelés tőlem. Ezenkívül a vízumkódexnek a „Repülőtéri tranzitvízummal való rendelkezésre kötelezett harmadik országbeli állampolgárok” című 3. cikke (5) bekezdésének d) pontjából kitűnik, hogy az uniós polgárnak az e kódex 1. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett családtagjai mentesülnek az említett kódex 1. cikkének (1) és (2) bekezdésében előírt, repülőtéri tranzitvízumra vonatkozó kötelezettség alól. Lásd még: ugyanezen kódex 24. cikkének (2) bekezdése és XI. mellékletének 4. cikke.

    ( 23 ) E rendeletet a 2018. november 14‑i (EU) 2018/1806 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 303., 39. o.) kodifikálta.

    ( 24 ) Ukrajna szerepel az 539/2001 rendelet I. mellékletében szereplő, az 1. cikk (1) bekezdésében említett közös listán. Meg kell jegyezni, hogy az új 2018/1806 rendelet keretében Ukrajna már nem szerepel az I. mellékletben, amely azon harmadik országok listájára utal, amelyek állampolgáraira a tagállamok külső határainak átlépésekor vízumkötelezettség vonatkozik. Ezzel szemben Ukrajna jelenleg e rendelet II. mellékletében szerepel, amely azon harmadik országok listáját tartalmazza, amelyek állampolgárai mentesek a vízumkötelezettség alól, amennyiben a tagállamok külső határait a bármely 180 napos időszakban 90 napot meg nem haladó tartózkodás céljából lépik át. A vízummentesség a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szabványaival összhangban Ukrajna által kiállított biometrikus útlevéllel rendelkező személyekre korlátozódik.

    ( 25 ) Lásd a jelen indítvány 36. pontját.

    ( 26 ) A továbbiakban: három hónapot meghaladó tartózkodásra jogosító tartózkodási kártya.

    ( 27 ) Lásd többek között: 2010. október 7‑iLassal ítélet (C‑162/09, EU:C:2010:592, 49. pont); 2019. március 26‑iSM‑ítélet (Az algériai kafala hatálya alá helyezett gyermek) ítélet (C‑129/18, EU:C:2019:248, 51. pont).

    ( 28 ) Lásd ebben az értelemben: 2019. április 11‑iTarola ítélet (C‑483/17, EU:C:2019:309, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

    ( 29 ) Lásd ebben az értelemben: 2010. október 7‑iLassal ítélet (C‑162/09, EU:C:2010:592, 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

    ( 30 ) Lásd többek között: 1975. október 28‑iRutili ítélet (36/75, EU:C:1975:137, 28. pont); 2008. július 25‑iMetock és társai ítélet (C‑127/08, EU:C:2008:449, 84. pont); 2016. szeptember 13‑iCS ítélet (C‑304/14, EU:C:2016:674, 38. pont); 2018. június 5‑iComan és társai ítélet (C‑673/16, EU:C:2018:385, 39. pont).

    ( 31 ) Lásd különösen: 2011. május 5‑iMcCarthy ítélet (C‑434/09, EU:C:2011:277, 33. pont).

    ( 32 ) A 2004/38 irányelv 5. cikkében előírt beutazási jog csak az ezen irányelv 4. cikkében említett kiutazási jog következménye.

    ( 33 ) A 2004/38 irányelv 4. és 5. cikke ugyanis utat nyit az ezen irányelv által biztosított egyéb jogokhoz, mivel a szabad mozgáshoz való jogok nem gyakorolhatók, ha valamely uniós polgár vagy annak családtagjai nem hagyhatnak el egy államot, vagy utazhatnak be egy másik állam területére. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az említett irányelv alapján az uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjai számára esetlegesen biztosított jogok az érintett uniós polgár szabad mozgáshoz való jogának gyakorlása miatt őt megillető jogokból származtatott jogok. 2017. november 14‑iLounes ítélet (C‑165/16, EU:C:2017:862, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

    ( 34 ) A 2004/38 irányelv alkalmazásáról szóló, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, 2008. december 10‑i bizottsági jelentésből (COM(2008) 840 végleges, 5. o.) kitűnik, hogy a 2004/38 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének „[a 2004/38 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének] átültetése gyakran helytelen és/vagy hiányos, és a jogalkotási hiányosságok gyakran vezetnek családtagok jogainak csorbításához, különösen azoknál, akik harmadik országbeli állampolgárok”.

    ( 35 ) A beutazás joga szorosan kapcsolódik a 2004/38 irányelv 6. cikkében szereplő, három hónapnál rövidebb tartózkodás jogához.

    ( 36 ) A 2004/38 irányelv 14. cikkének (1) bekezdése szerint e jog fennmarad mindaddig, amíg az uniós polgárok vagy családtagjaik nem jelentenek indokolatlan terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére. Lásd többek között: 2011. december 21‑iZiolkowski és Szeja ítélet (C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 39. pont); 2018. április 17‑iB és Vomero ítélet (C‑316/16 és C‑424/16, EU:C:2018:256, 52. pont).

    ( 37 ) Ha az uniós polgár eleget tesz a 2004/38 irányelv 7. cikkében foglalt feltételeknek, a három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jog (a fenti irányelv 7. cikkének (4) bekezdésében foglalt korlátozások mellett) a tagállami állampolgársággal nem rendelkező családtagjaira is kiterjed (az említett irányelv 7. cikkének (2) bekezdése). A 2004/38 irányelv 14. cikke (2) bekezdésének megfelelően e jog csak akkor marad fenn, ha az uniós polgár és családtagjai megfelelnek e feltételeknek. Ezen irányelv (10) preambulumbekezdéséből az következik, hogy e feltételek célja különösen annak elkerülése, hogy e személyek indokolatlan terhet jelentsenek a fogadó állam szociális segítségnyújtási rendszerére. Lásd többek között: 2011. december 21‑iZiolkowski és Szeja ítélet (C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 40. pont); 2018. április 17‑iB és Vomero ítélet (C‑316/16 és C‑424/16, EU:C:2018:256, 53. pont).

    ( 38 ) Lásd a 2004/38 irányelv 11. cikkét.

    ( 39 ) Lásd a 2004/38 irányelv 18. cikkét.

    ( 40 ) Lásd többek között: 2011. december 21‑iZiolkowski és Szeja ítélet (C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 41. pont); 2018. április 17‑iB és Vomero ítélet (C‑316/16 és C‑424/16, EU:C:2018:256, 54. pont).

    ( 41 ) Kiemelés tőlem.

    ( 42 ) Lásd: 2008. július 25‑iMetock és társai ítélet (C‑127/08, EU:C:2008:449, 82. pont); 2014. december 18‑iMcCarthy és társai ítélet (C‑202/13, EU:C:2014:2450, 31. pont); 2018. június 5‑iComan és társai ítélet (C‑673/16, EU:C:2018:385, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

    ( 43 ) Lásd a jelen indítvány 47. pontját

    ( 44 ) Lásd e tekintetben: 2011. december 21‑iZiolkowski és Szeja ítélet (C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 38. pont); 2014. január 16‑iOnuekwere ítélet (C‑378/12, EU:C:2014:13, 30. pont); 2018. április 17‑iB és Vomero ítélet (C‑316/16 és C‑424/16, EU:C:2018:256, 51. pont).

    ( 45 ) Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslat (COM(2001) 257), (HL 2001. C 270. E, 150. o., különösen 153. o.).

    ( 46 ) Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslatra (COM(2001) 257) vonatkozó, 2003. február 11‑i európai parlamenti jogalkotási állásfoglalás, Az Európai Parlament 2003. február 11‑i álláspontja (HL 2004. C 43. E, 31. o.).

    ( 47 ) A 6. cikk (2) bekezdése (24. módosítás) úgy rendelkezett, hogy „a valamely tagállam által kiadott érvényes tartózkodási engedély birtoklása mentesít a vízumkötelezettség alól”. Kiemelés tőlem. Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló (a Bizottság által az EK‑Szerződés 250. cikke (2) bekezdésének megfelelően benyújtott) módosított európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslat (COM(2003) 199 végleges – 2001/0111 (COD), 20. o.).

    ( 48 ) A tanácsi közös álláspont 5. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezett, hogy „[e]zen irányelv alkalmazásában a 10. cikkben előírt érvényes tartózkodási kártya birtoklása mentesíti e családtagot a vízumkötelezettség alól”. Kiemelés tőlem. Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, és a 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló […] 2004/[38]/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv elfogadására irányuló, 2003. december 5‑i 6/2004/EK tanácsi közös állásfoglalás […] (HL 2004. C 54. E, 12. o.).

    ( 49 ) Ez a helyzet többek között a valamely tagállam hatóságai által az olyan uniós polgár harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtagjai számára kiadott tartózkodási engedély esetében, aki nem gyakorolta a szabad mozgáshoz való jogát, és akire a 2004/38 irányelv 3. cikke értelmében ez az irányelv nem alkalmazandó.

    ( 50 ) Kiemelés tőlem.

    ( 51 ) A 2004/38 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése és 13. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós polgár halála vagy távozása, illetve a válás, a házasság érvénytelenítése és a regisztrált élettársi kapcsolat megszüntetése nem érinti azon családtagok tartózkodási jogát, akik valamelyik tagállam állampolgárai. Mindazonáltal a huzamos tartózkodási jog megszerzése előtt ez utóbbiaknak azt is bizonyítaniuk kell, hogy teljesítik az ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeket. Lásd még: az említett irányelv 18. cikke.

    ( 52 ) Lásd többek között: 1976. április 8‑iRoyer ítélet (48/75, EU:C:1976:57, 3133. pont); 2011. július 21‑iDias ítélet (C‑325/09, EU:C:2011:498, 48. pont). Lásd még: 2002. július 25‑iMRAX ítélet (C‑459/99, EU:C:2002:461, 74. pont); 2014. december 18‑iMcCarthy és társai ítélet (C‑202/13, EU:C:2014:2450, 49. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

    ( 53 ) A „jogszerű tartózkodás” fogalmát illetően emlékeztetni kell arra, hogy „az a tartózkodás, amely valamely tagállam jogával összhangban van, de nem felel meg a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, nem tekinthető a 16. cikkének (1) bekezdése értelmében vett »jogszerű« tartózkodásnak”. 2011. december 21‑iZiolkowski és Szeja ítélet (C‑424/10 és C‑425/10, EU:C:2011:866, 47. pont).

    ( 54 ) Lásd ebben az értelemben: 2005. február 17‑iOulane ítélet (C‑215/03, EU:C:2009:95, 24. pont).

    ( 55 ) Lásd: a McCarthy és társai ügyre vonatkozó indítványom (C‑202/13, EU:C:2014:345, 139. pont).

    ( 56 ) 2014. december 18‑iMcCarthy és társai ítélet (C‑202/13, EU:C:2014:2450, 53. pont).

    ( 57 ) E tekintetben lásd: a jelen indítvány 51. lábjegyzete.

    ( 58 ) Az említett kódex 2. cikkének 11. pontja úgy határozza meg a „határforgalom‑ellenőrzés” fogalmát, hogy az „a határátkelőhelyeken végzett ellenőrzés annak megállapítására, hogy a személyek, beleértve az azok birtokában lévő közlekedési eszközöket és tárgyakat, beléptethetőek‑e a tagállamok területére, illetve elhagyhatják‑e azt.”

    ( 59 ) A „határőr” fogalmát a Schengeni határ‑ellenőrzési kódex 2. cikkének 14. pontja úgy határozza meg, mint aki „olyan tisztviselő, akit a nemzeti joggal összhangban a határátkelőhelyen, az államhatáron vagy az államhatár közvetlen közelében teljesít szolgálatot, és aki e rendelettel és a nemzeti joggal összhangban határellenőrzési feladatokat végez.”

    ( 60 ) Lásd még: az 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény 26. cikkében foglalt rendelkezések kiegészítéséről szóló, 2001. június 28‑i 2001/51/EK tanácsi irányelv (HL 2001. L 187., 45. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 160. o.).

    ( 61 ) C‑584/18, EU:C:2019:1003, 60. pont.

    ( 62 ) A „határforgalom‑ellenőrzés” fogalmával kapcsolatban lásd: 2018. december 13‑iTouring Tours und Travel és Sociedad de transportes ítélet (C‑412/17 és C‑474/17, EU:C:2018:1005, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), amelyben a Bíróság pontosította, hogy az úti okmányoknak a határon átnyúló autóbusz‑közlekedési szolgáltatást nyújtó vállalkozások által foganatosítandó ellenőrzése nem minősül határforgalom‑ellenőrzésnek, mivel ezen ellenőrzésekre nem „a határokon” vagy „a határátlépés pillanatában” kerül sor, hanem főszabály szerint valamely tagállam területén, a jelen esetben annak a tagállamnak a területén, ahol az utasok a határátlépést magában foglaló utazás megkezdésekor felszállnak az autóbuszra.

    ( 63 ) Pitruzzella főtanácsnok D. Z. ügyre vonatkozó indítványa (C‑584/18, EU:C:2019:1003, 58. pont).

    Top