1.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2100/94/EK rendelet ( 2 ) 96. cikkének értelmezésére irányul.

2.

E kérelmet a Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaság és a José Cánovas Pardo SL nevű társaság (a továbbiakban: Pardo) között, az utóbbi által a Nadorcott fajtához tartozó mandarinfáknak a jogosult ( 3 ) hozzájárulása nélküli hasznosítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3.

Közelebbről, a Pardo kizárólag az elévülés kérdésére vonatkozóan nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a kérdést előterjesztő bírósághoz. E tekintetben az alapügyben a jogosult hagyta lejárni a 2100/94 rendelet 96. cikkében előírt hároméves határidőt. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a Pardóval szembeni kereset benyújtásának időpontjában a jogosultnak több mint három éve tudomása volt a jogait sértő cselekményekről és a jogsértő személyének kilétéről.

4.

A Bíróság elé terjesztett kérdések azon következmények meghatározására irányulnak, amelyeket e hároméves határidő lejártából kell levonni.

5.

Az alábbiakban kifejtett okokból azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előterjesztett kérdésekre olyan választ adjon, amely szerint ezen elévülés joghatásai az időben elhúzódó cselekmények esetében kizárólag a három évnél régebben elkövetett cselekményekre terjednek ki. Más szóval, a jogosult továbbra is jogosult a 2100/94 rendelet 94. és 95. cikkében említett keresetek benyújtására a legutolsó három év során elkövetett cselekmények tekintetében.

6.

A 2100/94 rendelet „Bitorlás” című 94. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A jogosult jogosan indíthat pert az alábbiak ellen a jogbitorlás megakadályozása, arányos kártérítés [helyesen: méltányos díjazás] fizetése vagy mindkettő érdekében:

(2)   Aki szándékosan vagy gondatlanul elköveti [helyesen: követi el] a fentieket, a jogosultnak a nevezett tevékenység eredményeképpen bekövetkező minden egyéb kára vonatkozásában kártérítésre kötelezhető. Kevésbé súlyos gondatlanság esetén a fenti követelés a gondatlanság mértéke arányában csökkenthető, de a csökkentés nem lehet olyan mértékű, hogy a kártérítési követelés összege a jogbitorlást elkövetett [helyesen: jogsértő] személy oldalán keletkezett előnyök értékét ne érje el.”

7.

E rendelet 95. cikke a következőket mondja ki:

„A jogosult megfelelő kártérítést [helyesen: méltányos díjazást] követelhet mindazon személyektől, akik a közösségi növényfajta‑oltalmi bejelentés benyújtásának közzététele és az oltalom megadása között eltelt időszak során olyan cselekményt végeztek, amelyre ezt követően nem lett volna jogosultságuk.”

8.

Az említett rendelet 96. cikke értelmében:

„A 94. és 95. cikk szerinti követelések lejárnak a közösségi növényfajta‑oltalmi jog jogerős megadásának napját követő három év elteltével, ha a jogosult tud a tevékenységről és az azért felelős személy kilétéről, vagy – ilyen ismeret hiányában – az érintett tevékenység befejezését követő harminc év múltán [helyesen: A 94. és 95. cikk szerinti követelések a közösségi növényfajta‑oltalom jogerős megadásának napját, illetve azon időpontot követő három év elteltével évülnek el, amikor a jogosult tudomást szerzett a cselekményről és a jogsértő személyének kilétéről, ilyen tudomásszerzés hiányában pedig a cselekmény elkövetésétől számított harminc év elteltével].”

9.

A Nadorcott mandarinfafajta közösségi növényfajta‑oltalmával kapcsolatos jogvitának az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban ismertetett előzményei a következőképpen foglalhatók össze.

10.

A Nador Cott Protection SARL nevű társaság 1995. augusztus 22‑én közösségi oltalmat igényelt erre a növényfajtára a Közösségi Növényfajta‑hivataltól (a továbbiakban: CPVO). E kérelmet 1996. február 22‑én tették közzé a CPVO Hivatalos Értesítőjében.

11.

2004. október 4‑én a CPVO megadta a közösségi oltalmat. E határozatot a CPVO 2004. december 15‑i Hivatalos Értesítőjében tették közzé.

12.

2005. április 14‑én a Federación de Cooperativas Agrícolas Valencianas (valenciai mezőgazdasági szövetkezetek szövetsége, Spanyolország) az oltalmat megadó határozattal szemben felfüggesztő hatályú fellebbezést nyújtott be a CPVO fellebbezési tanácsához. E fellebbezést a 2005. november 8‑i, a Közösségi Növényfajta‑hivatal Hivatalos Értesítőjében 2006. február 15‑én közzétett határozattal elutasították.

13.

2006. március 21‑én a valenciai mezőgazdasági szövetkezetek szövetsége keresetet nyújtott be az Európai Unió Törvényszékéhez ez utóbbi határozattal szemben, ezúttal felfüggesztő hatály nélkül. A Törvényszék e keresetet a 2008. január 31‑i Federación de Cooperativas Agrarias de la Comunidad Valenciana kontra CPVO – Nador Cott Protection (Nadorcott) ( 4 ) ítéletével elutasította.

14.

Bár a Nador Cott Protection a Nadorcott mandarinfafajtára vonatkozó jogok jogosultja, a Carpa Dorada nevű társaság kizárólagos hasznosítási joggal rendelkezik e növényfajta tekintetében. A Carpa Dorada jogainak kezelését 2008. december 12‑ig a Gestión de Licencias Vegetales‑re (a továbbiakban: GESLIVE), majd a Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaságra bízta.

15.

2006‑tól a Pardo egy, a Nadorcott fajtához tartozó mandarinfákból (4457 fa) álló ültetvényt üzemeltet egy földparcellán, Alhama de Murcia (Spanyolország) településen.

16.

2007. október 30‑án a GESLIVE felszólítást intézett a Pardóhoz, amely arra kötelezte ez utóbbit, hogy hagyja abba ezen növényfajta hasznosítását, míg nem kér megfelelő engedélyt.

17.

2011. március 30‑án a Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaság újabb értesítést küldött a Pardónak annak érdekében, hogy ez utóbbi – abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy a Nadorcott fajtához tartozó mintegy 5000 mandarinfát tartalmazó ültetvényen végez hasznosítást – hagyja abba ezt a hasznosítást.

18.

2011. novemberben a Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaság a Juzgado de lo Mercantiltól (kereskedelmi bíróság, Spanyolország) ideiglenes intézkedések meghozatalát kérte a bitorlás megállapítása érdekében.

19.

A Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaság keresetet nyújtott be a Pardo ellen annak érdekében, hogy a bíróság állapítsa meg a Nadorcott növényfajtán fennálló jogainak az ideiglenes oltalom időszaka alatt (1996. február 26‑tól 2006. február 15‑ig) történő bitorlását. ( 5 ) Azt is kérte, hogy a Pardót kötelezzék észszerű, 17500 euró összeg (héa nélkül) megtérítésére.

20.

Ezenkívül a Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaság bitorlási keresetet indított a 2006. február 15‑ét követő hasznosítási cselekmények miatt. Konkrétan a Nadorcott fajtán fennálló jogok bitorlásának megállapítását kérte ettől az időponttól a tevékenységek abbahagyásáig. Kérte továbbá a Pardo arra való kötelezését, hogy hagyja abba a növényfajta jogosultjának engedélye nélkül végzett hasznosítási tevékenységet; e növényfajtának a birtokában lévő minden anyagát távolítsa el vagy adott esetben semmisítse meg; részére fizessen 35000 euró összegű (héa nélkül) kártérítést, valamint az ítélet bevezető és rendelkező részét a saját költségén tegye közzé.

21.

A Juzgado de lo Mercantil (kereskedelmi bíróság) elutasította e keresetet azzal az indokkal, hogy a 2100/94 rendelet 96. cikkében megállapított hároméves elévülési idő lejárt. Érvelésének alátámasztására e bíróság megállapította, hogy a jogosultnak legalább 2007. október 30., vagyis a GESLIVE által a Pardónak küldött felszólítás óta tudomása volt a Pardo által végzett hasznosítási cselekményekről.

22.

A Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaság ezen ítélettel szemben fellebbezést nyújtott be az Audiencia Provincial de Murciához (murciai tartományi bíróság, Spanyolország). E bíróság megállapította egyrészt, hogy a bitorlási cselekmények időben ismétlődtek, másrészt pedig, hogy az elévülés 2009 novemberében, az ideiglenes intézkedések elfogadásával megszakadt. Következésképpen az említett bíróság úgy ítélte meg, hogy kizárólag az ezen ideiglenes intézkedések elfogadását megelőzően három évnél régebben elkövetett hasznosítási cselekmények évültek el.

23.

Az ügy érdemét illetően az Audiencia Provincial de Murcia (murciai tartományi bíróság) megállapította, hogy a Pardo nem vitatta sem a hasznosítást, sem pedig a növényfajta‑oltalom jogosultja hozzájárulásának hiányát, hanem csak a kártérítést. E tekintetben e bíróság a bitorlásnak, valamint az ideiglenes oltalomnak megfelelő kártérítés fedezése érdekében a 7 euró/fa összeget alkalmazta, amely összesen 31199 euró végösszeget eredményezett. Ezenkívül arra kötelezte a Pardót, hogy hagyja abba a bitorlási tevékenységeket, és e növényfajtának a birtokában lévő minden anyagát távolítsa el vagy adott esetben semmisítse meg, ideértve a betakarított terményt is, valamint az ítélet bevezető és rendelkező részét a saját költségén tegye közzé.

24.

A Pardo felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Tribunal Supremóhoz (legfelsőbb bíróság, Spanyolország), amelyben vitatta a 2100/94 rendelet 96. cikkének fellebbviteli bíróság általi, elévülésre vonatkozó értelmezését.

25.

A Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) hangsúlyozza, hogy e tekintetben különbséget tett a valamely adott időpontban megvalósított és az időben elhúzódó vagy „folyamatos” bitorlási tevékenységek között. E bíróság egy nemrégiben hozott védjegyjogi tárgyú ítéletre hivatkozik, amelyben azt állapította meg, hogy ha a bitorlás folyamatos magatartás eredménye, az elévülési idő kezdete mindaddig meghosszabbodik, amíg a bitorlás továbbra is fennáll vagy újból megismétlődik. A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy ez az értelmezés átültethető‑e a 2100/94 rendelet 96. cikkére.

26.

Az alapeljárást illetően a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy egyrészt több mint három év telt el azóta, hogy a jogosult tudomást szerzett a jogainak megsértésével megvalósított cselekményekről és a jogsértő kilétéről, másrészt pedig, hogy a bitorlási cselekmények a 2100/94 rendelet 94. és 95. cikkében említett keresetek benyújtásának időpontjában is fennálltak. E körülményekre tekintettel e bíróság arra keresi a választ, hogy az e rendelet 96. cikkében említett elévülés az alábbiak közül melyikre vonatkozik:

27.

E körülmények között a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

28.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság Hivatala 2018. március 9‑én vette nyilvántartásba. Írásbeli észrevételeket az alapeljárás felei, a görög kormány és az Európai Bizottság nyújtott be.

29.

A jelen ügyben folytatott eljárást a Bíróság elnöke 2019. február 13‑i határozatával felfüggesztette a C‑176/18. sz. Club de Variedades Vegetales Protegidas ügyben történő határozathozatalig. ( 6 ) Az ezen ítéletről 2020. január 10‑én történt értesítést követően a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy fenntartja kérelmét.

30.

Előzetesen megjegyzem, hogy az alapeljárás tárgya az elévülés kérdésére korlátozódik. Egyrészt ugyanis a fellebbviteli bíróság előtt a Pardo nem vitatta sem a hasznosítást, sem a jogosult hozzájárulásának hiányát. Másrészt az általa a kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott felülvizsgálati kérelem kizárólag az elévülésre vonatkozik. ( 7 )

31.

Ily módon, ellentétben a Club de Variedades Vegetales Protegidas üggyel, ( 8 ) a Bíróságnak nem kell értelmeznie a 2100/94 rendelet 13. cikkét az alapeljárásban szóban forgó cselekmények minősítése céljából.

32.

Ami a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett kérdéseket illeti, hangsúlyozom, hogy azok a 2100/94 rendelet 96. cikkében megállapított első elévülési szabályra vonatkoznak, vagyis arra, amelynek értelmében a jogosult keresete a közösségi növényfajta‑oltalom jogerős megadásának napját, illetve azon időpontot követő három év elteltével évül el, amikor a jogosult tudomást szerzett a cselekményről és a jogsértő kilétéről. ( 9 )

33.

Emlékeztetek arra, hogy a 2100/94 rendelet 96. cikkében előírt elévülési szabályok nem a növényfajta‑oltalom fennállását érintik, hanem csupán arra hatnak ki, hogy annak jogosultja indíthat‑e keresetet az ezen oltalomból eredő kizárólagos jogait sértő személlyel szemben.

34.

A feltett kérdések megválaszolása érdekében három értelmezést javasoltak a Bíróságnak.

35.

Az első értelmezés szerint ilyen esetben a 2100/94 rendelet 96. cikkében említett elévülés a jogosult e rendelet 94. és 95. cikkében meghatározott kereseteinek összességét érinti, függetlenül a cselekmények elkövetésének időpontjától. Amennyiben a jogosult több mint három éve tudott mind a vitatott cselekményekről, mind a jogsértő kilétéről, minden lehetőségét elveszíti arra, hogy jogait vele szemben érvényesítse. Lényegében ez az elsőfokú bíróság által az alapügyben elfogadott, ( 10 ) valamint a Pardo által képviselt álláspont.

36.

A második értelmezés szerint a jogosult által indított keresetek csak részben évültek el. Az elévülés joghatásai csak azokra a cselekményekre vonatkoznak, amelyeket több mint három évvel a 2100/94 rendelet 94. és 95. cikkében meghatározott keresetek benyújtását megelőzően követtek el. Lényegében ezt az álláspontot képviseli a görög kormány. Ez az értelmezés, legalábbis részben, egybevág a fellebbviteli bíróság által az alapeljárásban elfogadott megoldással is. ( 11 )

37.

Végül, a harmadik értelmezés szerint a 2100/94 rendelet 94. és 95. cikkében meghatározott keresetek egyáltalán nem évülnek el, tekintettel arra, hogy a jogosult jogainak megsértésével elkövetett cselekmények az említett keresetek benyújtásának időpontjában is fennállnak. A jogosult érvényesíthetné a jogait valamennyi vitatott cselekmény tekintetében, ha a jogsértő (az alapeljárásban a Pardo) azokkal még mindig nem hagyott fel. ( 12 ) Lényegében ez a Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaság által képviselt álláspont.

38.

Először is azzal kezdeném, hogy ezt a harmadik értelmezést (az elévülés hiánya), a 2100/94 rendelet 96. cikkében megállapított első elévülési szabályban előírt kezdő időpont (dies a quo) kérdését megvizsgálva, elvetem.

39.

Ezt követően ismertetem azokat az indokokat, amelyek miatt ezen elévülési szabály hatásai kérdésének vizsgálata során a második értelmezést (részleges elévülés) kell elfogadni, nem pedig az első értelmezést (teljes elévülés).

40.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2100/94 rendelet 96. cikkében megállapított első elévülési szabályban meghatározott hároméves határidő megkezdődhet‑e akkor, ha a jogosult jogait sértő cselekményekkel nem hagytak fel.

41.

A 2100/94 rendelet 96. cikkében megállapított első elévülési szabály szerint a jogosult igényei a közösségi növényfajta‑oltalom jogerős megadásának napját, illetve azon időpontot követő három év elteltével évülnek el, amikor a jogosult tudomást szerzett a cselekményről és a jogsértő kilétéről.

42.

Ily módon a kezdő időpont avagy dies a quo az az időpont, amikor teljesül e két feltétel: egyrészt a közösségi növényfajta‑oltalmat megadták; másrészt a jogosult tudomást szerzett a cselekményről és a jogsértő kilétéről.

43.

Konkrétabb megfogalmazásban, amint azt a görög kormány is hangsúlyozta, a hároméves elévülési idő egyrészt a közösségi oltalom megadása, másrészt pedig a jogosultnak a cselekményről és a jogsértő kilétéről való tudomásszerzése közül a legutoljára bekövetkező esemény időpontjától kezdődik.

44.

Az alapeljárás összefüggésében az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy e két feltétel legkésőbb 2007. október 30‑án teljesült. A CPVO fellebbezési tanácsa ugyanis 2005. november 8‑i, 2006. február 15‑én közzétett határozatával elutasította a közösségi növényfajta‑oltalom megadásával szembeni felfüggesztő hatályú fellebbezést. ( 13 ) Egyébiránt a GESLIVE 2007. október 30‑án intézte az első felszólítást a Pardóhoz, amelyben felszólította, hogy hagyjon fel e fajta hasznosításával. ( 14 )

45.

Ennek pontosítását követően véleményem szerint nyilvánvaló, hogy a Bíróságnak javasolt harmadik értelmezés, amely szerint az elévülési idő nem kezdődhet meg a vitatott cselekmények megszünte előtt, a 2100/94 rendelet 96. cikkében foglalt első elévülési szabály átírását jelentené.

46.

Ez az első szabály ugyanis egyáltalán nem utal a vitatott cselekmények megszüntének időpontjára. E megállapítás önmagában elegendő ezen értelmezés elutasításához, amely a gyakorlatban ahhoz vezetne, hogy a dies a quo meghatározása céljából egy harmadik feltételt vezetnének be: az lenne szükséges, hogy az oltalmat megadják, a jogosultnak tudomása legyen a cselekményekről és a jogsértő kilétéről, továbbá hogy az említett cselekményekkel felhagyjanak.

47.

Hozzáteszem, hogy ez az értelmezés ellentétes lenne az elévülési szabályok által követett jogbiztonság céljával, amint arra a görög kormány helyesen hivatkozik. Az elévülési idők célja ugyanis a jogbiztonság garantálása, amit a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata is megerősít. ( 15 ) A Bíróság többek között kimondta, hogy e feladat teljesítése érdekében az ilyen határidőt előre kell meghatározni, és az elévülési idő bármilyen analógia útján történő bármely alkalmazásának a jogalany számára kellőképpen előreláthatónak kell lennie. ( 16 )

48.

Márpedig a javasolt harmadik értelmezés ellentétes lenne a jogbiztonság követelményével, mivel a jogosultnak, amennyiben a vitatott cselekmények nem szűntek meg, bármikor joga lenne a 2100/94 rendelet 94. és 95. cikkében meghatározott keresetek benyújtására valamennyi ilyen cselekménnyel szemben, függetlenül az elkövetésük időpontjától.

49.

Az alapeljárásban ez az értelmezés így lehetővé tenné a jogosult számára, hogy több évtizeden át hagyja, hogy a Pardo hasznosítsa a Nadorcott fajtához tartozó mandarinfákat, mielőtt a bíróság előtt megtámadná a jogait sértő valamennyi cselekményt.

50.

Az ilyen értelmezés nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen lenne az elévülési szabályok által követett jogbiztonság céljával. E tekintetben hangsúlyozom, hogy a bitorló jóhiszeműen, vagyis anélkül is végezhette a neki felrótt cselekményeket, hogy tudta volna, hogy azok sértik a jogosult jogait.

51.

Ezenkívül, rendszerszemléleti síkon hangsúlyozni kell a Bíróságnak javasolt harmadik értelmezés paradox következményét. A 2100/94 rendelet 96. cikkében foglalt második elévülési szabály, amely harmincéves elévülési időt ír elő, véleményem szerint ugyanis nem alkalmazható olyan esetben, mint az alapeljárásban tárgyát képező eset, mivel e szabály azt feltételezi, hogy a jogosultnak nem volt tudomása a vitatott cselekményekről és a jogsértő személyének kilétéről. Ily módon, ha elfogadnánk a Bíróságnak javasolt harmadik értelmezést, amely szerint a hároméves elévülési idő csak akkor kezdődik meg, amikor a vitatott cselekményekkel felhagytak, a hosszú időn keresztül fennálló cselekmények, amelyekről a jogosult tudomással bír, soha nem évülnének el sem az első szabály (amely a cselekmények abbahagyását feltételezi), sem a második szabály (amely a tudomás hiányát feltételezi) alapján.

52.

A fentiekre tekintettel nem kétséges számomra, hogy e harmadik értelmezést el kell utasítani. A 2100/94 rendelet 96. cikkében előírt hároméves határidő kezdő időpontja nem köthető a szóban forgó cselekmények abbahagyásához: kizárólag a közösségi oltalom megadásának időpontja, és az az időpont az irányadó szempont, amikor a jogosult tudomást szerzett a cselekményről és a jogsértő kilétéről.

53.

A teljesség kedvéért szeretném még pontosítani, hogy a jogosult „tudomásának” feltételét véleményem szerint úgy kell értelmezni, hogy az minden olyan helyzetre vonatkozik, amelyben a jogosult tudott vagy tudnia kellett volna a cselekményről és a jogsértő kilétéről. Ha ugyanis kizárólag a tényleges tudomásszerzés kritériumát alkalmaznánk, a jogosultnak lehetősége lenne arra, hogy határozatlan ideig eltolja az elévülés kezdő időpontját azáltal, hogy nem hajlandó tudomást venni a cselekményről és/vagy a jogsértő kilétéről. Az ilyen értelmezés nem fogadható el az elévülési szabály összes céljára, többek között az adós jogbiztonságára tekintettel sem. ( 17 ) Véleményem szerint kívánatos lenne, ha a 2100/94 rendelet 96. cikkének szövegét módosítanák annak érdekében, hogy az pontosabban tükrözze e feltétel valódi jelentését.

54.

A fentiek alapján az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést a következőképpen kell megválaszolni: A 2100/94 rendelet 96. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a hároméves határidő a legutoljára bekövetkező esemény időpontjától indul, azaz vagy a közösségi oltalom megadásának időpontjától, vagy attól az időponttól, amikor a jogosult tudomást szerez a cselekményről és a jogsértő kilétéről, függetlenül attól az időponttól, amikor a cselekményekkel esetlegesen felhagytak.

55.

Együttesen vizsgálandó második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2100/94 rendelet 96. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy ha az időben ismétlődő cselekmények tekintetében lejárt a hároméves határidő, az elévülés joghatásai kiterjednek-e valamennyi cselekményre, függetlenül azok elkövetésének időpontjától, vagy kizárólag az e rendelet 94. és 95. cikkében említett keresetek benyújtását megelőzően több mint három évvel korábban elkövetett cselekményekre.

56.

Kezdjük a nyilvánvaló elemek felidézésével: a 2100/94 rendelet 96. cikkében megállapított elévülési szabályok csak a múltban elkövetett cselekmények tekintetében fejthetik ki hatásukat. Következésképpen az e rendelet 94. cikkének (1) bekezdése alapján a jogosult jogait sértő cselekmények jövőbeli abbahagyására való kötelezés érdekében benyújtott kereset nem évülhet el.

57.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés tehát ezen elévülés múltbeli joghatásai terjedelmének meghatározását igényli, különösen a méltányos díjazás megfizetésére irányuló keresetek (a 2100/94 rendelet 94. cikkének (1) bekezdése és 95. cikke) vagy a szándékosan vagy gondatlanul elkövetett cselekmények által okozott kár megtérítése iránti keresetek esetében (e rendelet 94. cikkének (2) bekezdése).

58.

A gyakorlatban a következő kérdés merül fel: ha a jogosult hagyta eltelni a hároméves elévülési időt, teljes egészében elveszíti‑e a jogát arra, hogy méltányos díjazás megfizetését és/vagy kárának megtérítését követelje a múltban elkövetett cselekményekért (ami megfelel a Bíróságnak javasolt első értelmezésnek ( 18 )), vagy megőrzi ezt a jogot a legutóbbi, azaz az utolsó három évben elkövetett cselekmények vonatkozásában (ami a második értelmezésnek felel meg ( 19 ))?

59.

Meg kell állapítanom, hogy a 2100/94 rendelet 96. cikkének megszövegezése nem dönti el kifejezetten ezt a kérdést, ellentétben a fent vizsgált kezdő időpont kérdésével.

60.

Mindazonáltal több tényező szól a Bíróságnak javasolt második értelmezés mellett, amely szerint a jogosult megőrzi a jogát arra, hogy megtérítést követeljen az utolsó három évben végzett cselekményekért.

61.

Először is, a 2100/94 rendelet 96. cikke a „cselekmény” elévülését írja elő, nem pedig az olyan magatartás elévülését, amelyet „cselekmények összessége” alkot. Az egyes szám használata annál is inkább fontos, mivel az e rendelet 94. és 95. cikkében meghatározott keresetek a leggyakrabban olyan különböző cselekmények összességére vonatkoznak, amelyek mindegyike sérti a jogosult jogait. ( 20 )

62.

Az egyes szám használata azt sugallja, hogy a 2100/94 rendelet 96. cikkének alkalmazásában külön‑külön kell vizsgálni a jogosult jogait sértő cselekményeket. Így az elévülés joghatásainak meghatározása érdekében minden egyes cselekmény esetében külön‑külön kell megvizsgálni, hogy letelt‑e a hároméves elévülési idő.

63.

A gyakorlatban a nemzeti bíróságnak minden egyes bitorlási cselekmény esetében meg kell vizsgálnia, hogy több mint három év telt‑e el az egyrészt a közösségi oltalom megadásának időpontja, másrészt az azon időpont közül legutolsóként történt esemény óta, amikor a jogosult tudomást szerzett a cselekményről és a jogsértő kilétéről, azzal, hogy erre a tudomásszerzésre nem kerülhet sor a cselekmény elkövetése előtt.

64.

Ez azt jelenti, hogy a 2100/94 rendelet 95. cikkében említett, az ideiglenes oltalom időtartama alatt elkövetett cselekmények a közösségi oltalom megadását követően elkövetett, e rendelet 94. cikkének tárgyát képező cselekmények előtt évülnek el.

65.

Úgy tűnik számomra, hogy ezt a megoldást fogadta el a jogtudomány a növényfajta‑oltalom területén. ( 21 )

66.

Másodszor, szeretném felhívni a figyelmet az ezzel ellentétes értelmezés gyakorlati következményeire, amely értelmezés szerint a 2100/94 rendelet 96. cikkében előírt hároméves határidő lejárta a jogosult jogait sértő valamennyi cselekményre kiterjedő elévülést eredményez, függetlenül az elkövetésük időpontjától.

67.

A gyakorlatban, amint arra a Club de Variedades Vegetales Protegidas nevű társaság helyesen hivatkozott, ez az értelmezés olyan paradox eredményre vezetne, amelynek értelmében valamennyi jövőbeli bitorlási cselekmény elévülne, amennyiben olyan magatartás körébe tartozik, amelyről a jogosult már több mint három éve tudomást szerzett.

68.

Így az említett értelmezés szerint az alapeljárás keretében az a körülmény, hogy a jogosult hagyta eltelni a hároméves időtartamot az első, 2007. október 31‑i felszólító levéltől számítva, elegendő ahhoz, hogy elveszítse minden lehetőségét arra, hogy a vitatott megatartás tekintetében a jogait érvényesítse, a jövőre nézve is, amennyiben e magatartás továbbra is fennáll.

69.

Egy ilyen értelmezés véleményem szerint nehezen egyeztethető össze a közösségi növényfajta‑oltalommal, amely egyszerre jelenti a 2100/94 rendelet tárgyát és célját.

70.

Ezenkívül hangsúlyozom, hogy ez a veszély egyáltalán nem elméleti jellegű, mivel a növényfajta‑oltalom területén a jogosult jogait sértő cselekmények között számos olyan van, amely tartósnak minősül. ( 22 )

71.

Harmadszor megjegyzem, hogy az általam javasolt értelmezés általánosan elfogadott a szabadalmi jog bitorlásának elévülésével kapcsolatban, amely hasonlóságokat mutat a növényfajta‑oltalommal. ( 23 )

72.

Így a német, ( 24 ) francia ( 25 ) és belga ( 26 ) jogirodalom különösen azt hangsúlyozza, hogy a szabadalmi bitorlás vétségét „cselekmények sorozatának” kell tekinteni, nem pedig „egymást követő cselekményeknek”. ( 27 ) Ez a megoldás lényegében megfelel az általam fent javasolt megoldásnak, amely abban áll, hogy a 2100/94 rendelet 96. cikkének alkalmazása szempontjából elkülönülten kell vizsgálni a jogosult jogait sértő cselekményeket.

73.

Negyedszer, a teljesség kedvéért megjegyzem, hogy mind az európai uniós védjegyről szóló (EU) 2017/1001 rendelet, ( 28 ) mind pedig a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló (EU) 2015/2436 irányelv ( 29 ) tartalmaz egy „belenyugvás általi jogvesztésre” vonatkozó szabályt, amely lényegében megfelel a Bíróság számára javasolt első értelmezésnek ( 30 ) – amelyet fent elvetettem.

74.

A 2017/1001 rendelet 61. cikkének (1) bekezdése és a 2015/2436 irányelv 9. cikkének (1) bekezdése ugyanis azt írja elő, hogy az a jogosult, aki öt egymást követő éven át eltűrte egy későbbi védjegy használatát, noha tudomása volt e használatról, a továbbiakban nem kérheti annak törlését, kivéve, ha a védjegyet rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra. ( 31 ) Ezenkívül az említett rendelet 16. cikkének (1) bekezdése és 18. cikkének (1) bekezdése hozzáteszi, hogy a jogosult ilyen esetben már nem tilthatja meg e védjegy használatát védjegybitorlási perben.

75.

Ily módon a védjegyjog tartalmaz egy olyan szabályt, amely azt írja elő, hogy a jogosultnak nincs lehetősége eljárni, a jövőben sem, sem törlési eljárás, sem védjegybitorlási kereset keretében, amennyiben a későbbi védjegy használatáról való tudomásszerzéstől számított öt év eltelt.

76.

E szabály létezése azonban nem kérdőjelezi meg az általam fent kifejtett érvelést, mégpedig a következő két okból.

77.

Egyrészt e szabály létezése két, a védjegyjogra jellemző sajátossággal magyarázható, amelyeknek sem a szabadalmi jogban, sem a növényfajta‑oltalmi jogban nincs megfelelője. Ellentétben ugyanis a szellemi tulajdonjogok e két utóbbi rendszerével, amelyek időtartama időben korlátozott, ( 32 ) a védjegyoltalom időtartama potenciálisan korlátlan, azzal, hogy a jogosultat terheli a védjegyoltalom tízévenkénti megújítása. ( 33 ) Ebből a szempontból a belenyugvás általi jogvesztés szabálya a védjegyoltalom esetlegesen korlátlan időtartamának mérsékléseként értelmezhető.

78.

Ezenkívül e szabály fennállása a védjegy alapvető rendeltetésére tekintettel is indokolt, amely abban áll, hogy biztosítsa a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára a védjeggyel jelölt áru vagy szolgáltatás származásának azonosíthatóságát, lehetővé téve ezáltal számára, hogy azt az összetévesztés veszélye nélkül meg tudja különböztetni a máshonnan származó áruktól vagy szolgáltatásoktól. ( 34 ) A belenyugvás általi jogvesztés bizonyos értelemben azt feltételezi, hogy a védjegy alapvető rendeltetése nem tölthető be, amennyiben a jogosult öt éven keresztül eltűrte az összetévesztés veszélyét hordozó későbbi védjegy használatát.

79.

Másrészt hangsúlyozom, hogy a belenyugvás általi jogvesztés szabályára vonatkozóan mind a 2017/1001 rendelet, mind pedig a 2015/2436 irányelv kifejezett és részletes rendelkezéseket tartalmaz. Tekintettel annak a jogosult jogaira gyakorolt drasztikus következményeire, úgy vélem, hogy egy ilyen szabály létezése nem vélelmezhető egy a szellemi tulajdon oltalmára vonatkozó (másik) rendszerben. Ily módon, mivel a 2100/94 rendelet nem tartalmaz megfelelő rendelkezéseket, ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a növényfajta‑oltalom nem ismeri a belenyugvás általi jogvesztést.

80.

A fentiek összességére tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdést a következőképpen kell megválaszolni. A 2100/94 rendelet 96. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ha az időben ismétlődő cselekmények tekintetében a hároméves határidő lejárt, csak azok a cselekmények évülnek el, amelyeket az e rendelet 94. és 95. cikkében említett keresetek benyújtását megelőzően több mint három évvel követtek el.

81.

Ennélfogva, a jogosult megőrzi az említett keresetek megindítására vonatkozó jogát az utolsó három év során elkövetett cselekmények tekintetében.

82.

A fenti megfontolások tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Tribunal Supremo (legfelsőbb bíróság, Spanyolország) által előterjesztett kérdésekre a következő válaszokat adja: