Ideiglenes változat

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2020. október 5.(*)

„Verseny – Összefonódások – A szürke cement horvátországi piaca – Az összefonódást a belső piaccal és az EGT‑Megállapodással összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat – Érintett vállalkozások – Az érintett piac – A belső piac jelentős része – A művelet versenyre gyakorolt hatásainak értékelése – Kötelezettségvállalások – Védelemhez való jog – A nemzeti hatóságokhoz történő részleges áttétel”

A T‑380/17. sz. ügyben,

a HeidelbergCement AG (székhelye: Heidelberg [Németország]),

a Schwenk Zement KG (székhelye: Ulm [Németország]),

(képviselik őket: U. Denzel, C. von Köckritz, P. Pichler, U. Soltész, M. Raible és G. Wecker ügyvédek)

felpereseknek,

támogatja őket:

a Duna‑Dráva Cement Kft. (székhelye: Vác [Magyarország], képviselik: Bán Ch. és Papp Á. ügyvédek)

beavatkozó fél,

a Európai Bizottság (képviselik: A. Dawes, H. Leupold és T. Vecchi, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az összefonódást a belső piaccal és az EGT‑Megállapodással összeegyeztethetetlennek nyilvánító, 2017. április 5‑i C(2017) 1650 final bizottsági határozat (M.7878 – HeidelbergCement/Schwenk/Cemex Hungary/Cemex Croatia ügy) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök, R. Barents (előadó) és J. Passer bírák,

hivatalvezető: E. Artemiou tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. október 17‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet(1)

[omissis]

III. A jogkérdésről

[omissis]

B.      Az összefonódás közösségi léptékének meghatározásával kapcsolatos téves jogalkalmazásra és nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított első jogalapról

[omissis]

2.      Az ügy érdeméről

95      Első jogalapjukkal a felperesek lényegében azt állítják, hogy a Bizottságnak nincs hatásköre az összefonódás ellenőrzésére, mivel az összefonódás a 139/2004 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében nem közösségi léptékű. E rendelkezés különösen azt követeli meg, hogy legalább két érintett vállalkozás egyénileg elérjen legalább 250 millió euró forgalmat az Unióban. Márpedig a művelet végén a DDC vásárolná fel közvetlen versenytársait, a Cemex Croatiát és a Cemex Hungaryt. Ennélfogva az érintett vállalkozásoknak e két vállalkozás mint céltársaság, valamint a DDC mint felvásárló minősül. A HeidelbergCement és a Schwenk forgalmát tehát a Bizottságnak nem külön‑külön kellett volna figyelembe vennie, hanem a DDC‑nek kellett volna betudnia. Mivel a céltársaságok forgalma túl alacsony ahhoz, hogy elérjék a forgalomra vonatkozóan a 139/2004 rendeletben meghatározott küszöbértékeket, egyedül a DDC lett volna tehát képes arra, hogy e küszöbértékeket egyénileg elérje, a művelet pedig nem lett volna közösségi léptékű.

[omissis]

a)      Az érintett vállalkozások fogalmára vonatkozó első részről

97      Az első jogalap első része keretében a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló 139/2004/EK tanácsi rendelet szerinti egységes jogalkalmazásról szóló bizottsági közlemény (HL 2008. C 95., 1. o.; a továbbiakban: egységes jogalkalmazásról szóló közlemény) értelmezése, amennyiben az érintett vállalkozásoknak a közös vállalkozás általi irányításszerzés keretében történő azonosítására vonatkozik, téves. A DDC által támogatott felperesek ezen állítás alátámasztására öt kifogást hoznak fel.

98      Mielőtt megvizsgálnánk e kifogások megalapozottságát, el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a DDC‑hez hasonló, teljes feladatkört ellátó közös vállalkozást a 139/2004 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „érintett vállalkozásnak” kell tekinteni, mivel a vállalkozás fogalma a versenyjog kontextusában önálló gazdasági egységre utal.

99      A társaságok jogi és gazdasági önállóságának elve ugyanis semmiképpen nem jelentheti azt, hogy a két másik társaság tulajdonában álló és az e két társaság által közösen irányított társaság szükségszerűen önállóan jár el a piacon pusztán azon tény miatt, hogy saját jogi személyiséggel vagy gazdasági eszközökkel rendelkezik. Az ilyen feltételezés ugyanis teljesen figyelmen kívül hagyná az ilyen anyavállalatok számára a gyakorlatban rendelkezésre álló számos lehetőséget arra, hogy leányvállalatuk magatartását formálisan vagy informálisan befolyásolják (lásd ebben az értelemben: 2011. május 17‑i Elf Aquitaine kontra Bizottság ítélet, T‑299/08, EU:T:2011:217, 70. pont).

1)      A valós gazdasági helyzetnek az érintett vállalkozások meghatározása céljából történő figyelembevételéről

100    A felperesek azt állítják, hogy az egységes jogalkalmazásról szóló közleménynek a közös vállalkozás általi irányításszerzésekre vonatkozó (145)–(147) pontja nem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy esetről esetre azonosítsa az érintett vállalkozásokat, megvizsgálva a valós gazdasági helyzetet annak meghatározása érdekében, hogy kik a tervezett összefonódás tényleges szereplői. Így az érintett vállalkozások azonosítása nem lehet összetett, esetről esetre végzett ténybeli értékelés eredménye. Kivétel csak akkor képzelhető el, ha a szóban forgó összes jogalany számára nyilvánvaló, hogy a teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás nem érintett vállalkozás. A Bizottság a valós gazdasági helyzetet csak két esetben vizsgálhatja. Először is akkor, amikor a felvásárló vállalkozások „üres társaságot”, vagyis kifejezetten a felvásárlás céljából létrehozott társaságot használnak fel, másodszor pedig olyan helyzetekben, amelyek nyilvánvaló kijátszásra irányulnak akkor, amikor egy teljes feladatkört ellátó közös vállalkozást csupán eszközként használnak egy olyan ügylethez, amely e közös vállalkozás számára egyáltalán nem releváns, és ez valamennyi érintett szereplő számára nyilvánvaló.

101    A felperesek hozzáteszik, hogy az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (147) pontjának szövegéből kitűnik, hogy az anyavállalatok műveletben való túlzott közreműködése utalhat arra, hogy az anyavállalatok egy közös vállalkozást egyszerű felvásárlási eszközként használnak, de önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az anyavállalatok érintett vállalkozásnak minősüljenek.

102    Ráadásul az anyavállalatok közreműködése csak akkor tekinthető a közös vállalkozás egyszerű felvásárlási eszközként való használatára utaló körülménynek, ha az anyavállalatok az ügylet kezdeményezésében, szervezésében és finanszírozásában egyaránt közreműködtek, és ha valamennyi, vagy legalábbis több anyavállalat esetében megállapítható e közreműködés.

103    Egyébiránt a felperesek azt állítják, hogy egy teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás nem minősíthető egyszerű eszköznek, ha saját stratégiai érdeke fűződik az összefonódási művelethez, még akkor sem, ha az anyavállalatok részéről is fennállhat egy szélesebb körű, e művelet végrehajtásához fűződő saját érdek. A művelet csak akkor érintheti az anyavállalatokat, ha a felvásárlás nem érinti a teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás gazdasági tevékenységét, hanem kizárólag az anyavállalatok érdekeit szolgálja. A jelen ügyben a DDC érdeke különösen a következőkben nyilvánult meg: a korábbi felvásárlási projektjeiben; abban, hogy már régen létrehozták; abban, hogy a művelet közvetetten megerősítené piaci jelenlétét; abban, hogy ő lett volna a Cemex Croatia közvetlen felvásárlója, valamint abban, hogy olyan műveletben venne részt, amely közvetlenül érintené őt.

104    A DDC szerint az érintett vállalkozások fogalma arra irányul, hogy azonosítani lehessen az annak értékelése során figyelembe veendő vállalkozásokat, hogy valamely összefonódást be kell‑e jelenteni a 139/2004 rendelet keretében, vagy sem. Ennek alapján ezt a fogalmat szigorúan és előre látható módon kell értelmezni. Ezért van, hogy e fogalom nem függhet sem a felvásárlási folyamat kezdeményezésének vagy szervezésének módjától vagy attól, hogy e folyamat miként alakul, sem pedig attól, hogy a Bizottság miként értékeli az állítólagos valós gazdasági helyzetet. Ez alól csak akkor állhat fenn kivétel, ha egyértelműen bizonyított, hogy a céltársaság irányítását és versenystratégiáját nem a felvásárló társaság fogja a műveletet követően meghatározni, vagy ha e művelet kizárólag egy másik, a közvetlen felvásárlótól eltérő társaság javát fogja szolgálni.

105    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 139/2004 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése nem határozza meg az érintett vállalkozások fogalmát. Mindazonáltal e fogalom értelmezése azokban az műveletekben, amelyekben a közös vállalkozás egy másik társaság felett irányítást szerez, az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (145)–(147) pontjának tárgyát képezi.

106    Az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (145) pontja értelmében, jóllehet általános jelleggel az érintett vállalkozás az irányításszerzés közvetlen résztvevőjeként a közös vállalkozás, lehetnek olyan körülmények, amikor a társaságok „üres” társaságokat hoznak létre, és az anyavállalatok egyenként érintett vállalkozásoknak minősülnek. Az ilyen esetben a Bizottság a megvizsgálja a művelet valós gazdasági helyzetét annak érdekében, hogy azonosítsa az érintett vállalkozásokat.

107    E kontextusban az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (146) pontja pontosítja, hogy amikor a felvásárlást egy teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás valósítja meg, amely a fent meghatározott vonásokkal rendelkezik és már ugyanazon a piacon működik, akkor a Bizottság általában magát a közös vállalkozást és a célvállalkozást fogja érintett vállalkozásoknak tekinteni (nem pedig a közös vállalkozás anyavállalatait).

108    Az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (147) pontja értelmében:

„Ellenkező esetben, amennyiben a közös [vállalkozás] pusztán az anyavállalatok felvásárlási eszközének tekinthető, a Bizottság nem a közös [vállalkozást], hanem az anyavállalatok mindegyikét és a célvállalkozást tekinti érintett vállalkozásnak. Ez következik be többek között akkor, amikor a közös [vállalkozást] kifejezetten a célvállalkozás megszerzése céljából hozzák létre, amikor a közös [vállalkozás] még nem kezdte meg működését, amikor egy meglévő közös [vállalkozás] nem rendelkezik jogi személyiséggel vagy nem teljes feladatkört ellátó jellegű közös [vállalkozás] – ahogyan arról a fentiekben szó volt –, vagy amikor a közös [vállalkozás] vállalkozások társulása. Ugyanez vonatkozik továbbá arra az esetre, ahol bizonyos elemek azt bizonyítják, hogy a művelet mögött valójában az anyavállalatok állnak. Ilyen elem lehet az anyavállalatok túlzott közreműködése a művelet kezdeményezésében, szervezésében és finanszírozásában. Ezekben az esetekben az anyavállalatok minősülnek érintett vállalkozásoknak.”

109    A felperesek és a DDC érveit e megfontolásokra figyelemmel kell megvizsgálni.

110    Először is el kell utasítani a felperesek és a DDC által javasolt azon értelmezést, amely tagadja, hogy a Bizottság – a felperesek által azonosított esetek kivételével – figyelembe vehetné a valós gazdasági helyzetet.

111    Mindenekelőtt, ezek az értelmezések nem mással egyenértékűek, mint annak teljes tagadásával, hogy a 139/2004 rendelet alkalmazása szempontjából relevánsak lennének azok a kapcsolatok, amelyek egy teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás és az anyavállalatai között állhatnak fenn, a felperesek és a DDC által azonosított esetek kivételével. Márpedig ilyesmiről nem lehet szó.

112    Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy megállapítást nyert: az a tény, hogy valamely közös vállalkozás teljes feladatkört lát el, vagyis funkcionális szempontból gazdaságilag önálló, nem jelenti azt, hogy stratégiai döntéseinek meghozatalát illetően önállósággal rendelkezik. Az ezzel ellentétes következtetés olyan helyzetet teremtene, amelyben soha nem állhatna fenn együttes irányítás valamely „közös vállalkozás” felett, amennyiben az gazdaságilag önálló (lásd analógia útján: 2006. február 23‑i Cementbouw Handel & Industrie kontra Bizottság ítélet, T‑282/02, EU:T:2006:64, 62. pont).

113    Ennélfogva kizárt, hogy az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (145) pontja értelmében felmerülő azon alapvető kérdés, amely annak meghatározására irányul, hogy valamely közös vállalkozást milyen körülmények között kell érintett vállalkozásnak kell tekinteni, a felperesek és a DDC által említett esetekre korlátozódjon.

114    Továbbá, a felperesek és a DDC által javasolt értelmezés annak tagadását is jelenti, hogy az anyavállalatok és a közös vállalkozás közötti közvetett kapcsolatok hatással lehetnek arra, hogy az egymással így kapcsolatban álló vállalkozások bizonyos piacokon a verseny szempontjából milyen magatartást tanúsítanak.

115    Márpedig a közös vállalkozás feletti együttes irányítás gyakorlása keretében e vállalkozás anyavállalatainak szükségszerűen egyeztetniük kell majd egymással e vállalkozás üzleti vezetéséről, bizonyos mértékben pedig arról is, hogy a közös vállalkozáshoz képest bizonyos piacokon ők maguk milyen helyzetben vannak. Ebből következik, hogy az ilyen, gazdasági és strukturális jellegű közvetett kapcsolatok fennállása olyan tényezőnek minősül, amelyet figyelembe kell venni az összefonódás‑ellenőrzési rendelet értelmében vett összefonódás értékelése során (2003. július 8‑i Verband der freien Rohrwerke és társai kontra Bizottság ítélet, T‑374/00, EU:T:2003:188, 173. és 174. pont).

116    Az eddigiekből következik, hogy az összefonódások ellenőrzése hatékonyságának biztosítása érdekében szükségesnek bizonyul, hogy az egyes ügyek sajátos jogi és ténybeli körülményei alapján figyelembe vegyék az összefonódás tényleges szereplőinek valós gazdasági helyzetét. Így az érintett vállalkozások meghatározása szükségszerűen összefügg azzal, hogy az egyes egyedi esetekben milyen módon történt a felvásárlási folyamat kezdeményezése, szervezése és finanszírozása.

117    Másodszor, a felperesek és a DDC által az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (147) pontjára vonatkozóan javasolt értelmezést szintén el kell utasítani.

118    Egyrészt, e bekezdés szövegéből kitűnik, hogy a teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás egyszerű felvásárlási eszközként történő használata nem az egyetlen olyan helyzet, amelyben az anyavállalatokat érintett vállalkozásoknak lehet minősíteni.

119    E bekezdés második mondata ugyanis különböző példákat említ olyan helyzetekre, amelyekben a teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás egyszerű felvásárlási eszköznek tekinthető. Ez kitűnik az „[e]z következik be többek között akkor” fordulat használatából. Ezzel szemben azt a helyzetet, amelyben „bizonyos elemek azt bizonyítják, hogy a művelet mögött valójában az anyavállalatok állnak”, a soron következő mondat külön említi. Ez utóbbi esetet tehát meg kell különböztetni azoktól a helyzetektől, amelyekben a teljes feladatkört ellátó közös vállalkozást egyszerű felvásárlási eszköznek lehet tekinteni.

120    Ráadásul az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (147) pontja utolsó mondatának angol változata az „in those cases” kifejezést többes számban, nem pedig egyes számban használja, amikor azon esetekre hivatkozik, amelyekben az anyavállalatokat lehet „érintett vállalkozásoknak” tekinteni a teljes feladatkört ellátó közös vállalkozásuk helyett. Ez megerősíti, hogy több olyan eset létezik, amelyekben az anyavállalatokat „érintett vállalkozásoknak” kell tekinteni.

121    Másrészt, e rendelkezés szövegéből kitűnik, hogy azok a „bizonyos elemek”, amelyek azt „bizonyítják”, hogy „a művelet mögött valójában az anyavállalatok állnak”, és amelyek ilyenként vannak felsorolva, vagyis „az anyavállalatok túlzott közreműködése a művelet kezdeményezésében, szervezésében és finanszírozásában”, nem képezik az esetek kimerítő felsorolását. Ez kitűnik az „on citera ainsi” kifejezés használatából a francia változatban, a „these elements may include” kifejezés használatából az angol változatban és a „kan een factor zijn” kifejezés használatából a holland változatban.

122    A valós gazdasági helyzet figyelembevétele érdekében ugyanis tekintettel kell lenni az összes olyan releváns körülményre, amelyek lehetővé teszik annak megállapítását, hogy kik a művelet tényleges szereplői. Így az anyavállalatoknak az műveletben való túlzott közreműködése kikövetkeztető az egybehangzó bizonyítékok átfogó együtteséből, még akkor is, ha elszigetelten vizsgálva a bizonyítékok közül egyik sem elegendő ahhoz, hogy a művelet valódi természetét illetően „fellebbentse a fátylat”.

123    Másként fogalmazva, az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (147) pontja két esetet szabályoz, nevezetesen azt az esetet, amikor a közös vállalkozást egyszerű eszközként használják, vagy alternatívaként azt az esetet, amikor az anyavállalatok a művelet tényleges szereplői. E tekintetben az említett rendelkezés e két eset mindegyike vonatkozásában különböző példákat említ, mégpedig nem kimerítő jelleggel.

124    Ennélfogva a felperesek és a DDC állításával ellentétben nem csupán akkor lehet helye azon megállapításnak, hogy az anyavállalatok az érintett vállalkozások, ha az anyavállalatok „üres” társaságot használnak a felvásárláshoz, vagy ha kijátszásra irányuló helyzetről van szó, hanem akkor is, ha az anyavállalatok a művelet tényleges szereplői. Pontosítani kell, hogy a jelen esetben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a művelet a második eset körébe tartozik, nem pedig az elsőbe, mint azt a felperesek – úgy tűnik – a beadványaikban helyenként sugallják.

125    Harmadszor, ami azt az érvet illeti, amely szerint egy teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás nem minősíthető egyszerű eszköznek, ha saját érdeke fűződik a művelethez, ezt az érvet mint hatástalant el kell utasítani, mivel – mint az a fenti 124. pontban megállapításra került – a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a jelen művelet az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (147) pontjában foglalt második eset körébe tartozik. Mindenesetre az a tény, hogy egy teljes feladatkört ellátó közös vállalkozásnak saját stratégiai érdeke fűződhet valamely összefonódási művelethez, nem lehet akadálya annak, hogy az anyavállalatokat mint a művelet tényleges szereplőit érintett vállalkozásoknak minősítsék, tekintettel különösen a művelet kezdeményezésében, szervezésében és finanszírozásában való túlzott közreműködésükre.

126    Következésképpen a felperesek és a DDC érveit el kell utasítani.

2)      A jogbiztonság elvéről

127    A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság azon megközelítése, hogy esetről esetre figyelembe veszi a valós gazdasági helyzetet, sérti a jogbiztonság elvét. Az érintett vállalkozások fogalma ugyanis közvetlen hatással van az összefonódás felfüggesztésével kapcsolatos kötelezettség alkalmazhatóságára, valamint annak kockázatára, hogy e kötelezettség megszegése esetén adott esetben bírságokat szabjanak ki. Márpedig a felvásárlói oldalon egy teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás anyavállalata nem feltétlenül tud a másik anyavállalat részvételének terjedelméről. Hasonlóképp, a céltársaságnak és az eladónak általában nem áll módjában azonosítani az érintett vállalkozásokat a felvásárlói oldalon, mivel nincs feltétlenül tudomásuk arról, hogy az anyavállalatok és a teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás milyen mértékben működött közre az összefonódás szervezésében és finanszírozásában. Ezenkívül, még ha tudomásuk is lenne róla, a szóban forgó vállalkozások a műveletet megelőzően nem tudják értékelni, hogy e közreműködés mértéke kellően túlzott‑e ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy az anyavállalatok érintett vállalkozásoknak minősülnek. Az e helyzet által előidézett bizonytalanság elfogadhatatlan.

128    A felperesek szerint a szóban forgó vállalkozásoknak minden egyes tervezett összefonódás bejelentése előtt konzultálniuk kellene a Bizottsággal annak érdekében, hogy megismerjék a Bizottság álláspontját. Mindazonáltal még az ilyen konzultáció sem nyújtana jogbiztonságot, mivel a Versenypolitikai Főigazgatóság által a konzultáció iránti kérelmekre adott válaszok nem kötelező erejűek, egyes közelmúltbeli ügyekben pedig a Bizottság még meg is tagadta, hogy írásbeli választ adjon.

129    A felperesek által felhozott, a jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

130    Az uniós jog alapelvei közé tartozó jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogszabályok egyértelműek, pontosak és előreláthatóak legyenek annak érdekében, hogy az érdekeltek az uniós joggal kapcsolatos helyzetekben és jogviszonyokban eligazodjanak (2011. december 8‑i France Télécom kontra Bizottság ítélet, C‑81/10 P, EU:C:2011:811, 100. pont). Ugyanakkor, ha a jogszabállyal együtt jár bizonyos fokú bizonytalanság a jogszabály tartalmát és alkalmazási körét illetően, meg kell vizsgálni, hogy vajon a szóban forgó jogszabály annyira kettős értelmű‑e, hogy a jogalanyok emiatt nem tudják kielégítő bizonyossággal eloszlatni az e szabály hatályát vagy tartalmát illető esetleges kétségeket (lásd ebben az értelemben: 2005. április 14‑i Belgium kontra Bizottság ítélet, C‑110/03, EU:C:2005:223, 30. és 31. pont). E tekintetben e követelményeket nem lehet úgy érteni, mint amelyek előírnák, hogy az elvont jogi fogalmat használó szabálynak fel kell sorolnia azokat a különböző konkrét eseteket, ahol alkalmazást nyerhet, amennyiben valamennyi ilyen eset előzetes jogalkotói meghatározása nem lehetséges (2017. július 20‑i Marco Tronchetti Provera és társai ítélet, C‑206/16, EU:C:2017:572, 42. pont).

131    A jelen esetben a felperesek azon állítása alapján, amely szerint az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény nem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy amikor jónak látja, „megvizsgálja a valós gazdasági helyzetet”, és minden egyedi esetben „meghatározza, hogy valamely műveletnek kik a tényleges szereplői”, nem lehet eldönteni, hogy a felperesek vajon az említett közlemény (145)–(147) pontja vonatkozásában, vagy pedig e pontoknak a Bizottság által a jelen esetben történő alkalmazása vonatkozásában szándékoznak arra hivatkozni, hogy az nem egyértelmű, nem pontos vagy nem előrelátható. Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy maga az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény vagy annak a Bizottság általi alkalmazása olyan kettős értelműséget keletkeztetett‑e, amely ellentétes a jogbiztonság elvével.

132    Az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (1) és (4) pontjából kitűnik, hogy azt a Bizottság tevékenységével kapcsolatos átláthatóság, előreláthatóság és jogbiztonság biztosítása érdekében fogadták el (lásd analógia útján: 2013. május 30‑i Bizottság kontra Svédország ítélet, C‑270/11, EU:C:2013:339, 41. pont; 2014. február 12‑i Beco kontra Bizottság ítélet, T‑81/12, EU:T:2014:71, 70. pont).

133    Az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (145)–(147) pontját tehát többek között abból a célból fogadták el, hogy garantálják a jogbiztonságot. Ezenkívül e rendelkezésekből nem származnak egymásnak ellentmondó üzenetek arra vonatkozóan, hogy a Bizottság milyen megközelítést alkalmaz a valamely összefonódási művelet által érintett vállalkozások meghatározása érdekében. E rendelkezések lehetővé teszik mind a teljes feladatkört ellátó közös vállalkozás anyavállalatai, mind pedig az eladó és annak céltársasága számára az érintett vállalkozások meghatározását, mivel – mint azt a Bizottság állítja – e vállalkozásoknak az összefonódásra irányuló tárgyalások keretében szükségszerűen tudomásuk lesz arról, hogy a közös vállalkozás anyavállalatai milyen mértékben érintettek. Kétség esetén az összefonódásban részes felek mindig kérhetnek információkat az érintett társaságtól arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben vesz részt a műveletben.

134    Ezenkívül az összefonódásban részes felek mint körültekintő gazdasági szereplők, különösen pedig mint szakmailag felkészült olyan jogalanyok, akik hozzászoktak ahhoz, hogy a szakmai tevékenységük gyakorlása során nagy elővigyázatossággal kell eljárniuk, szükség esetén világos jogi tanácsokért is folyamodhatnak annak érdekében, hogy felmérjék azokat a következményeket, amelyek az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (145)–(147) pontjának alkalmazásából származhatnak.

135    Egyébiránt az összefonódásban részes feleknek mindig lehetőségük van arra, hogy kapcsolatba lépjenek a Bizottság szervezeti egységeivel annak érdekében, hogy informális iránymutatást kapjanak a művelettel érintett vállalkozásokról. E tekintetben a felperesek nem fejtik ki, hogy mely közelmúltbeli ügyekben fordult elő, hogy a Bizottság – állításaik szerint – megtagadta, hogy ilyen választ adjon.

136    A felperesek állításainak a jelen ügy körülményei is ellentmondanak, mivel a DDC 2015. augusztus 20‑án kért, 2015. november 13‑án pedig kapott is ilyen választ, mint az a fenti 14. és 16. pontból kitűnik. Ráadásul a Versenypolitikai Főigazgatóság által a 2015. november 13‑i levelében kifejtett azon álláspont, amely érintett vállalkozásokként a felpereseket azonosítja, megegyezik a megtámadott határozatban végül elfogadott állásponttal. Jóllehet e levél megemlíti, hogy nem minősül a Bizottság határozatának, a felperesek nem bizonyítják, hogy a Bizottsággal folytatott konzultáció megakadályozta volna őket mint körültekintő gazdasági szereplőket abban, hogy eloszlassák azokat az esetleges kétségeket, amelyeket a jelen ügyben a bejelentési kötelezettséggel kapcsolatban táplálhattak volna.

[omissis]

3)      A Bizottság hatásköreinek kiterjesztéséről

[omissis]

140    Meg kell állapítani, hogy téves előfeltevésen alapul a felperesek azon okfejtése, amely szerint a Bizottság által kialakított értelmezés lehetővé teszi, hogy a Bizottság hatáskörébe tartozzanak olyan összefonódások, amelyek valamely tagállamnak csak egy kis részére vannak hatással, és amelyek a belső piacon folytatott, határokon átnyúló kereskedelem szempontjából nem relevánsak. A 139/2004 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének utolsó tagmondata értelmében ugyanis az összefonódás még a forgalommal kapcsolatos küszöbértékek elérése esetén sem minősül közösségi léptékűnek, ha az érintett vállalkozások mindegyike teljes uniós szintű forgalmának több mint kétharmadát egy és ugyanazon tagállamban éri el. Ráadásul úgy tűnik, hogy a felperesek összekeverik az összefonódás gazdasági méretét és az összefonódás által a piac jelentős részére gyakorolt hatásokat, mivel az a kérdés, hogy az összefonódás jelentősen korlátozza‑e a hatékony versenyt a piac jelentős részén, a versenyre vonatkozó érdemi mérlegelés körébe tartozik (lásd az alábbi 359. és azt követő pontokat).

141    Ennélfogva a felperesek érvét el kell utasítani.

4)      Az anyavállalatok szándékáról

142    A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban az egységes jogalkalmazásról szóló közleményre vonatkozóan kialakított álláspont szubjektív elemektől teszi függővé a 139/2004 rendelet alkalmazhatóságát, ami ellentétes a Törvényszék ítélkezési gyakorlatával.

143    A felperesek érvét el kell utasítani.

144    E tekintetben a felperesek nem alapíthatnak semmilyen hasznos érvet a 2005. szeptember 21‑i EDP kontra Bizottság ítélet (T‑87/05, EU:T:2005:333) 129. pontjára. Ugyanis, jóllehet e pont kimondja, hogy az összefonódások ellenőrzéséről szóló korábbi rendelet alkalmazhatósága nem függhet az összefonódási műveletben részt vevő felek szándékától, nem az érintett vállalkozások azonosítására vonatkozik, hanem annak kijelentésére szorítkozik, hogy az a puszta tény, hogy a felek valamely összefonódást bejelentenek, nem jelenti azt, hogy az összefonódások ellenőrzéséről szóló rendelet alkalmazandó.

5)      A 139/2004 rendelet céljairól és szerkezetéről

145    A DDC azt állítja, hogy jóllehet a 139/2004 rendelet nem határozza meg az érintett vállalkozások fogalmát, a célkitűzései és az 5. cikke (4) bekezdésének szerkezete jelzik, hogy miként kell értelmezni e fogalmat.

146    Először is, a rendeletnek a (8) preambulumbekezdésében meghatározott célkitűzéséből lényegében az következik, hogy az érintett vállalkozások az összefonódásban közvetlenül részt vevő vállalkozások. Így ahhoz, hogy valamely összefonódás hatásait kellőképpen értékelni lehessen, meg kell határozni, hogy mely társaság irányítja majd a céltársaságok tevékenységeit, dönt a versenystratégiájukról, és viseli annak gazdasági következményeit. Általában véve szükséges, hogy az érintett vállalkozások az ügylet egymástól különböző oldalain helyezkedjenek el, különben a Bizottságnak meg kellene vizsgálnia a célvállalkozások minden egyes olyan, kisebb jelentőségű felvásárlását, amelyet nagy multinacionális cégek közös vállalkozásai bonyolítanak. Ez alól csak akkor lehet kivételt tenni, ha a célvállalkozás vezetését és versenystratégiáját nem a felvásárló határozza meg, vagy ha a művelet kizárólag egy másik társaság javát szolgálja. Az, hogy a felvásárló anyavállalata milyen mértékben vesz részt a kezdeményezésben, szervezésben és finanszírozásban, kevéssé számít.

147    Másodszor, a 139/2004 rendelet 5. cikke (4) bekezdésének a) és c) pontjában egyrészt az érintett vállalkozás, másrészt pedig a valamely érintett vállalkozást irányító vállalkozások között tett megkülönböztetésből következik, hogy e rendelet nem irányozza elő, hogy valamely társaság irányító részvényeseit érintett vállalkozásoknak lehessen tekinteni. Ez alól akkor lehet kivétel, ha egyértelműen bizonyított, hogy a művelet nem érinti közvetlenül a felvásárló társaságot. Ha nem így lenne, a szóban forgó rendelet 5. cikke (4) bekezdésének c) pontja felesleges lenne.

148    A DDC okfejtését el kell utasítani.

149    Először is, mint azt a Bizottság helyesen állítja, nem szükséges, hogy azok az érintett vállalkozások, amelyek forgalma meghaladja az előírt küszöbértékeket, a művelet egymástól különböző oldalain helyezkedjenek el, mivel a 139/2004 rendelet 1. cikkében nem a „felvásárló és a célvállalkozás”, hanem az „érintett vállalkozások közül legalább két vállalkozás” fordulat szerepel.

150    Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy hasonlóképp, az egységes jogalkalmazásról szóló közlemény (140) pontja értelmében, ha két társaság megszerzi az együttes irányítást egy korábban már meglévő társaság felett, akkor érintett vállalkozásnak minősül az irányítást megszerző minden egyes társaság, valamint a céltársaság.

151    Másodszor, a 139/2004 rendelet 5. cikke (4) bekezdésének c) pontja csupán akként rendelkezik, hogy az érintett vállalkozás teljes forgalmának magában kell foglalnia azon vállalkozások forgalmát, amelyek bizonyos jogokkal vagy hatáskörökkel rendelkeznek az érintett vállalkozásban, anélkül hogy ez megakadályozná, hogy bizonyos esetekben a más vállalkozások felett irányítást gyakorló vállalkozásokat úgy lehessen tekinteni, hogy azok maguk is érintett vállalkozások.

152    A fentiek összességéből következően az első jogalap első részét el kell utasítani.

[omissis]

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A HeidelbergCement AG és a Schwenk Zement KG maga viseli saját költségeit, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

3)      A Duna‑Dráva Cement Kft. maga viseli a beavatkozási kérelemmel összefüggésben felmerült saját költségeit.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2020. október 5‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

*      Az eljárás nyelve: angol.

1      A jelen ítéletnek csak azok a pontjai kerülnek ismertetésre, amelyek közzétételét a Törvényszék hasznosnak tartja.