–

X képviseletében I. J. M. Oomen és F. L. M. van Haren advocaten,

–

a holland kormány képviseletében M. K. Bulterman, A. M. de Ree, L. Noort és J. Langer, meghatalmazotti minőségben,

–

a német kormány képviseletében T. Henze és R. Kanitz, meghatalmazotti minőségben,

–

a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Koós G. és Tornyai G., meghatalmazotti minőségben,

–

az Európai Bizottság képviseletében M. Condou‑Durande és G. Wils, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26‑i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 180., 31. o., a továbbiakban: „Dublin III” rendelet) 17. cikke (1) bekezdésének, 18. cikke (2) bekezdésének, 23. cikke (3) bekezdésének és 24. cikkének az értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az X, pakisztáni állampolgár és a Staatssecretaris van Veiligheid en Justitie (bel‑ és igazságügyi államtitkár, Hollandia; a továbbiakban: államtitkár) között folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelynek tárgyát az államtitkár azon határozatai képezik, amelyek elrendelik X Olaszországnak történő átadását, Hollandia azonnali elhagyását, és elutasítja az érintett ideiglenes tartózkodási engedély iránti kérelmét, amelyet az érintett menedékjog címén nyújtott be.

3

A 2014. január 30‑i 118/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelettel (HL 2014. L 39., 1. o.) módosított, a menedékkérelmük elbírálására a valamely harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 2003. szeptember 2‑i 1560/2003/EK bizottsági rendelet (HL 2003. L 222., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 200. o.; helyesbítés: HL 2006. L 215., 48. o.; a továbbiakban: 1560/2003 rendelet) II. melléklete a „Dublin III” rendelet alkalmazása szempontjából releváns bizonyítékok és közvetett bizonyítékok listáját tartalmazza.

4

E rendelet III. melléklete tartalmaz egy „Formanyomtatvány[t] a visszavétel iránti kérelemre”.

5

A „Dublin III” rendelet (4) és (5) preambulumbekezdésének szövege az alábbi:

6

E rendelet 17. cikkének (1) bekezdése kimondja:

„A 3. cikk (1) bekezdésétől eltérve minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a valamely harmadik országbeli állampolgár, vagy egy hontalan személy által hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet akkor is, ha annak megvizsgálásáért az e rendeletben megállapított feltételek szerint nem felelős.

Az a tagállam, amely e bekezdés alapján úgy határozott, hogy megvizsgál egy nemzetközi védelem iránti kérelmet, felelős tagállammá válik, vállalva a felelősséggel együtt járó kötelezettségeket. […]

[…]”

7

Az említett rendelet 18. cikkének a szövege a következő:

„(1)   Az e rendelet szerint felelős tagállam köteles:

[…]

(2)   A felelős tagállam az (1) bekezdés a) és b) pontjának hatálya alá tartozó esetekben megvizsgálja a kérelmező által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet vagy befejezi annak vizsgálatát.

[…]

Az (1) bekezdés d) pontjának hatálya alá tartozó esetekben, amennyiben a kérelmet csupán első fokon utasították el, a felelős tagállam biztosítja, hogy az érintett személy [a nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló, 2013. június 26‑i] 2013/32/EU [európai parlamenti és tanácsi] irányelv [HL 2013. L 180., 60. o.] 46. cikkének megfelelően hatékony jogorvoslattal élhetett, illetve élhessen.”

8

Ugyanezen rendelet 23. cikkének (1)–(3) bekezdése így rendelkezik:

„(1)   Amennyiben az a tagállam, amelyben a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, úgy véli, hogy – a 20. cikk (5) bekezdése, valamint a 18. cikk (1) bekezdésének b), c), vagy d) pontja szerint – egy másik tagállam felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza a kérelmezőt.

(2)   A visszavétel iránti megkeresést haladéktalanul, de minden esetben [… az] Eurodac‑találat beérkezését követő két hónapon belül kell megtenni. […]

Ha a visszavétel iránti megkeresés az Eurodac‑rendszerből kapott adatoktól eltérő bizonyítékon alapul, a 20. cikk (2) bekezdése értelmében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtásának időpontját követő három hónapon belül el kell küldeni a megkeresett tagállamnak.

(3)   Amennyiben a visszavétel iránti megkeresésre nem kerül sor a (2) bekezdésben meghatározott határidőkön belül, a nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért az a tagállam felelős, amelyben az új kérelmet benyújtották.”

9

A „Dublin III” rendelet 24. cikke így rendelkezik:

„(1)   Amennyiben egy tagállam, amelynek a területén a 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, és amelyben nem nyújtottak be új nemzetközi védelemre irányuló kérelmet, úgy véli, hogy a 20. cikk (5) bekezdése és a 18. cikk (1) bekezdésének b), c), vagy d) pontja értelmében egy másik tagállam a felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza az érintett személyt.

[…]

(5)   A 18. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában említett személy visszavétele iránti megkeresést formanyomtatványon kell benyújtani, mellékelve a 22. cikk (3) bekezdésében említett két listában szereplő olyan bizonyítékokat vagy közvetett bizonyítékokat és/vagy az adott személy nyilatkozatainak olyan lényeges elemeit, amelyek alapján a megkeresett tagállam hatóságai ellenőrizni tudják, hogy az adott tagállam‑e a felelős az e rendeletben meghatározott feltételek alapján.

A Bizottság végrehajtási jogi aktusok útján összeállítja és időközönként felülvizsgálja a 22. cikk (3) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt feltételeknek megfelelő bizonyítékok vagy közvetett bizonyítékok releváns elemeit megjelölő két listát, és elfogadja a visszavétel iránti megkeresések elkészítésének és benyújtásának egységes feltételeit. E végrehajtási jogi aktusokat a 44. cikk (2) bekezdésében említett vizsgálóbizottsági eljárás keretében kell elfogadni”.

10

E rendelet 25. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A megkeresett tagállam elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, és haladéktalanul, de minden esetben a megkeresés beérkezésének időpontjától számított egy hónapon belül határozatot hoz az érintett személy visszavétele iránti megkeresésről. Amennyiben a megkeresés az Eurodac rendszerből származó adatokon alapul, ez a határidő két hétre csökken.”

11

A 2013/32 irányelv 46. cikkének (1) bekezdése előírja:

„A tagállamok biztosítják a kérelmezők részére a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz való jogot az alábbiakkal szemben:

12

X első nemzetközi védelem iránti első kérelmét Hollandiában 2011. március 23‑án nyújtotta be. Az államtitkár e kérelmet 2011. szeptember 5‑i határozatával elutasította. Az e határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelmeket az illetékes bíróságok jogerősen elutasították.

13

X 2014. június 4‑én egy második menedékjog iránti kérelmet terjesztett elő Hollandiában. Az államtitkár e kérelmet 2014. június 11‑i határozatával elutasította. Az e határozattal szemben benyújtott jogorvoslati kérelmet a Rechtbank Den Haag, zittingsplaats Amsterdam (Amszterdamban eljáró hágai bíróság) 2014. július 7‑i határozatával elutasította. E határozatot X megtámadta a Raad van State (államtanács, Hollandia) előtt.

14

2014. szeptember 28‑án X elhagyta Hollandia területét, ahol szexuális jellegű bűncselekmény miatt eljárást indítottak vele szemben.

15

2014. október 23‑án X nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Olaszországban.

16

2015. január 30‑án az olasz hatóságok egy európai elfogatóparancs végrehajtásaként a büntetőeljárás lefolytatása céljából átadták X‑et a holland hatóságoknak.

17

Mivel az „Eurodac” rendszerben elvégzett vizsgálatból kiderült, hogy az érintett 2015. március 5‑én már benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet Olaszországban, az államtitkár 2015. március 5‑én arra kérte az olasz hatóságokat, hogy a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 23. cikkének (2) bekezdése alapján vegyék vissza X‑et.

18

Mivel az olasz hatóságok nem válaszoltak ezen, visszavétel iránti megkeresésre, az államtitkár 2015. március 24‑i határozatával elrendelte X Olaszországnak történő átadását, és kötelezte X‑et Hollandia területének azonnali elhagyására.

19

2015. március 30‑án az olasz hatóságok elfogadták az X visszavétele iránti megkeresést.

20

2015. április 1‑jén X keresetet indított az átadását elrendelő 2015. március 24‑i határozat ellen, és ideiglenes intézkedés meghozatalát kérte a Rechtbank Den Haag, zittingsplaats Amsterdam (Amszterdamban eljáró hágai bíróság) ideiglenes intézkedésről határozó bírájától. 2015. április 21‑én e bíróság ezen, ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek helyt adott, és kimondta, hogy az államtitkár nem adhatja át X‑et Olaszországnak az X által benyújtott jogorvoslati kérelemre vonatkozó határozathozataltól számított négyhetes határidő leteltéig.

21

2015. május 19‑én X újabb nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be Hollandiában. 2015. május 21‑i határozatával az államtitkár e kérelmet elutasította, mivel úgy ítélte meg, hogy már megállapítást nyert, hogy az Olasz Köztársaság felelős az X által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért. X jogorvoslati kérelmet nyújtott be e határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

22

2015. augusztus 7‑én a Raad van State (államtanács) elutasította az X által a Rechtbank Den Haag, zittingsplaats Amsterdam (Amszterdamban eljáró hágai bíróság) 2014. július 7‑i, az X által benyújtott második nemzetközi védelem iránti kérelmet elutasító ítélettel szemben benyújtott jogorvoslati kérelmét.

23

2015. november 30‑án X‑et arról tájékoztatták, hogy az ellene indított büntetőeljárást megszüntették.

24

E körülmények között a Rechtbank Den Haag, zittingsplaats Amsterdam (Amszterdamban eljáró hágai bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

25

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (3) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy az a tagállam felelős az új nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, amely előtt azt benyújtották, amennyiben a visszavétel iránti megkeresést e tagállam nem az e rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében rögzített határidőn belül terjesztette elő, jóllehet egyrészt egy másik tagállam volt felelős a korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért, másrészt az e kérelmek egyikével szemben benyújtott jogorvoslat iránti kérelem e határidők lejártakor folyamatban volt ezen utóbbi tagállam bírósága előtt.

26

E kérdés megválaszolásához figyelembe kell venni nemcsak az érintett rendelkezés szövegét, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak az általános rendszerét, amelynek az részét képezi, valamint az általa követett célkitűzéseit.

27

A visszavételi eljárás hatályát a „Dublin III” rendelet 23. és 24. cikke határozza meg. E rendelet 23. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy ez az eljárás alkalmazandó többek között az említett rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontjában említett személyekre (lásd ebben az értelemben: 2017. április 5‑iAhmed végzés, C‑36/17, EU:C:2017:273, 26. és 27. pont, 2018. január 25‑iHasan ítélet, C‑360/16, EU:C:2018:35, 42. és 43. pont).

28

Ezen utóbbi rendelet közelebbről olyan harmadik országbeli állampolgárra vagy hontalan személyre vonatkozik, akinek nemzetközi védelem iránti kérelmét elutasították, és aki új kérelmet nyújtott be valamely másik tagállamban.

29

A „Dublin III” rendelet 18. cikkének (2) bekezdéséből következik, hogy e rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontja alá tartoznak többek között az olyan esetek, amikor „a kérelmet csupán első fokon utasították el”.

30

Az európai uniós jogalkotó kifejezetten előírta, hogy ilyen esetben a felelős tagállam biztosítja, hogy az érintett személy a 2013/32 irányelv 46. cikkének megfelelően hatékony jogorvoslattal élhetett, illetve élhessen.

31

Mivel e 46. cikk a felelős hatóság határozatával szembeni jogorvoslat gyakorlására vonatkozó jogról rendelkezik, meg kell állapítani, hogy a „Dublin III” rendelet 18. cikke (1) bekezdésének d) pontja többek között az olyan esetekre vonatkozik, amelyekben a nemzetközi védelem iránti kérelmet e hatóság – még nem jogerős – határozatával elutasította.

32

A „Dublin III” rendelet 23. cikkében előírt visszavételi eljárás tehát alkalmazandó olyan harmadik országbeli állampolgár tekintetében, aki valamely tagállamban új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be, noha egy másik tagállamban korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmét a felelős hatóság határozatával már elutasította, jóllehet e határozat még nem emelkedett jogerőre a jogorvoslat gyakorlása folytán, amely folyamatban van ezen utóbbi tagállam bírósága előtt.

33

Következésképpen olyan helyzetben, mint az alapügyben, azon tagállam hatóságainak, amelyben ezen utóbbi kérelmet benyújtották, e rendelet 23. cikkének (1) bekezdése értelmében lehetőségük van az érintett személy visszavétele iránti megkeresés előterjesztésére.

34

Ugyanakkor, az említett rendelet 23. cikkének (2) bekezdésével összhangban, ezt a megkeresést minél korábban, de mindenesetre az e rendelkezésben meghatározott határidők tiszteletben tartásával kellett volna előterjeszteni, mivel az ilyen megkeresés semmiképp nem terjeszthető elő érvényesen e határidőket követően (lásd analógia útján: 2017. július 26‑iMengesteab ítélet, C‑670/16, EU:C:2017:587, 67. pont).

35

Mind a „Dublin III” rendelet 23. cikke (3) bekezdésének szövegéből, mind általános rendszeréből és céljaiból az következik, hogy az említett határidők lejárta esetén a felelősség ipso iure azon tagállamra száll át, amelyben a nemzetközi védelem iránti új kérelmet benyújtották (lásd analógia útján: 2017. július 26‑iMengesteab ítélet, C‑670/16, EU:C:2017:587, 61. pont; 2017. október 25‑iShiri ítélet, C‑201/16, EU:C:2017:805, 30. pont).

36

A felelősség ezen átszállását nem akadályozhatja meg az, hogy valamely másik tagállam volt felelős a korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért, és hogy az e kérelmek egyikét elutasító határozattal szemben indított jogorvoslati kérelmek e tagállam bírósága előtt ugyanezen határidők lejártakor folyamatban voltak.

37

E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az uniós jogalkotó azzal, hogy pontosan meghatározta a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében rögzített határidők lejártának joghatásait, egyértelmű módon rendelkezett arról, hogy az azon tagállamnak betudható késedelemnek, amely előtt új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, a felelősség átszállásához kell vezetnie, e szabály alkalmazásának egyes különös visszavételi eljárásra történő korlátozásának sérelme nélkül, és különösen anélkül, hogy a felelősség ezen átszállását a valamely másik tagállamban korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemre vonatkozó eljárások lefolytatásának módjaihoz kötnék.

38

E megoldás nyilvánvalóan vezetheti arra a tagállamot, amelyben új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, hogy azt megvizsgálja, még akkor is, ha ugyanazon személy által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálása folyamatban van vagy már befejeződött egy másik tagállamban.

39

Mindazonáltal az uniós jogalkotó által választott megoldások egy következményéről van szó, amennyiben e jogalkotó általános jelleggel írta elő a felelősség ilyen átszállását a visszavételi eljárások alá tartozó helyzetekre, míg ezen eljárások hatálya alá tartoznak, amint az ugyanezen rendelet 18. cikke (1) bekezdésének b)‑d) pontjából következik, az olyan helyzetek, amikor folyamatban vannak vagy befejeződtek egy másik tagállamban az igazgatási vagy bírósági eljárások.

40

Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 23. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a tagállam felelős az új nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért, amely előtt azt benyújtották, amennyiben a visszavétel iránti megkeresést e tagállam nem az e rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében rögzített határidőn belül terjesztette elő, jóllehet egyrészt egy másik tagállam volt felelős a korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmek megvizsgálásáért, másrészt az e kérelmek egyikének elutasításával szemben indított jogorvoslati eljárás e határidők lejártakor folyamatban volt ezen utóbbi tagállam bírósága előtt.

41

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 18. cikkének (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy amennyiben valamely tagállam a területén tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodó harmadik országbeli állampolgár visszavétele iránt megkeresést terjeszt elő, akkor e tagállamnak fel kell függesztenie a korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem elutasításával szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem vizsgálatát, majd e vizsgálatot, a megkeresés megkeresett tagállam részéről történő elfogadásának esetén, meg kell szüntetnie.

42

Noha a „Dublin III” rendelet 18. cikkének (2) bekezdése meghatározza a nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását követően fennálló különböző kötelezettségeket az adott nemzetközi védelem iránti eljárás előrehaladottságának függvényében, e kötelezettségek mind a nemzetközi védelem iránti eljárás lefolytatását biztosítják, és nem foglalják magukban annak felfüggesztését vagy megszakadását valamelyik tagállamban.

43

Ezenkívül e rendelkezés egyetlen eleme sem utal arra, hogy az általa bevezetett kötelezettségek címzettje a megkereső tagállam. Épp ellenkezőleg: a 18. cikk általános rendszeréből az következik, hogy e kötelezettségek az érintett személynek valamely más tagállamba való átadását követően biztosítandó bánásmód pontosítását célozzák.

44

A fenti megfontolások fényében a „Dublin III” rendelet 18. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben valamely tagállam a területén tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodó harmadik országbeli állampolgár visszavétele iránt megkeresést terjeszt elő, e tagállamnak nem kell felfüggesztenie a korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem elutasításával szemben előterjesztett jogorvoslati kérelem vizsgálatát, és e vizsgálatot nem kell megszüntetnie e megkeresésnek a megkeresett tagállam általi elfogadása esetén.

45

A második kérdésre adott válaszra tekintettel a harmadik kérdésre nem szükséges válaszolni.

46

Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (5) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint az alapügyben, annak a tagállamnak, amely visszavétel iránti megkeresést terjeszt elő e rendelet 24. cikke alapján, az említett rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőnek a megkeresett tagállamban való lejártát követően tájékoztatnia kell ezen utóbbi tagállam hatóságait arról, hogy a korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem elutasításával szemben indított jogorvoslati eljárás folyamatban van a megkereső tagállam bírósága előtt.

47

A „Dublin III” rendelet 24. cikkének (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a visszavétel iránti megkeresést formanyomtatványon kell benyújtani, mellékelve a 22. cikk (3) bekezdésében említett két listában leírt bizonyítékokat vagy közvetett bizonyítékokat, vagy az érintett személy nyilatkozatainak olyan lényeges elemeit, amelyek alapján a megkeresett tagállam hatóságai ellenőrizni tudják, hogy az adott tagállam‑e a felelős az e rendeletben meghatározott feltételek alapján.

48

Tehát ugyanezen rendelet 24. cikke (5) bekezdésének magából a szövegéből következik, hogy a megkereső tagállamot illető, az információk továbbítására vonatkozó kötelezettség azon elemekre korlátozódik, amelyek lehetővé teszik a megkeresett tagállam részére felelősségének értékelését.

49

Ezt az értelmezést megerősíti a „Dublin III” rendelet általános rendszere, mivel a visszavétel iránti megkeresés előterjesztése hozzájárul a felelős tagállam meghatározásához, és lehetővé kell tennie a megkeresett tagállam számára, hogy e rendelet 25. cikke (1) bekezdésének megfelelően elvégezze a felelősségének értékeléséhez szükséges ellenőrzéseket.

50

Márpedig az első és a második kérdésre adott válaszból az következik, hogy olyan helyzetben, mint az alapügyben, amikor a megkeresett tagállam felelőssége az említett rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt határidők lejártán alapul, az a körülmény, hogy egy korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem elutasításával szemben indított jogorvoslati eljárás folyamatban van a megkereső tagállam bírósága előtt, nem befolyásolja a felelős tagállam meghatározását.

51

Ennélfogva az ilyen jogorvoslatokra vonatkozó információk nem tekinthetők hasznosnak, amelyek lehetővé tennék a megkeresett tagállam számára felelősségének értékelését, tehát azokat ugyanezen rendelet 24. cikkének (5) bekezdése értelmében nem kell kötelezően megküldeni.

52

Ezt a megállapítást megerősítik az e rendelkezésben említett és az 1560/2003 rendelet II. mellékletében szereplő listák, valamint a visszavétel iránti megkeresés formanyomtatványa, amely e rendelet III. mellékletét alkotja. E listák és e formanyomtatvány ugyanis semmilyen módon nem utal a korábban benyújtott nemzetközi kérelem iránti kérelmek elutasításával szemben indított jogorvoslati eljárásokra.

53

Következésképpen a „Dublin III” rendelet 24. cikkének (5) bekezdését akként kell értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint az alapügyben, annak a tagállamnak, amely visszavétel iránti megkeresést terjeszt elő e rendelet 24. cikke alapján, az említett rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt határidőnek a megkeresett tagállamban való lejártát követően nem kell tájékoztatnia ezen utóbbi tagállam hatóságait arról, hogy a korábban benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem elutasításával szemben indított jogorvoslati eljárás folyamatban van a megkereső tagállam bírósága előtt.

54

Tekintettel a negyedik kérdésre adott válaszra, az ötödik kérdésre nem kell válaszolni.

55

Hatodik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „Dublin III” rendelet 17. cikkének (1) bekezdését és 24. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint az alapügyben, amikor azon, átadásra vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában, amelyben egy nemzetközi védelmet kérelmező személyt valamely első tagállam visszavett valamely második tagállamtól egy európai elfogatóparancsot végrehajtva, és e személy ezen utóbbi területén tartózkodik anélkül, hogy új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott volna be, e második tagállam nem intézhet érvényes megkeresést ezen első tagállamhoz e kérelmező visszavétele iránt, ellenkezőleg, úgy kell határoznia, hogy megvizsgálja az előtte benyújtott kérelmet.

56

A „Dublin III” rendelet 24. cikkének (1) bekezdése azt írja elő, hogy amennyiben egy tagállam, amelynek a területén a 18. cikk (1) bekezdésének d) pontjában említett személy tartózkodásra jogosító engedély nélkül tartózkodik, és amelyben nem nyújtottak be új nemzetközi védelemre irányuló kérelmet, úgy véli, hogy ez utóbbi rendelkezés értelmében egy másik tagállam a felelős, megkeresheti e másik tagállamot, hogy vegye vissza az érintett személyt.

57

Mivel az említett rendelkezés nem tartalmaz semmilyen követelményt az érintett személynek a megkereső tagállam területére való belépésének módja tekintetében, meg kell állapítani, hogy az uniós jogalkotó a visszavétel iránti megkeresés előterjesztésének lehetőségét nem kötötte e tekintetben semmilyen feltételhez.

58

Ebben az összefüggésben és a „Dublin III” rendelet, valamint az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL 2002. L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.) által előírt eljárások anatómiájára tekintettel, amelyek különböző célokat követnek, és egymást nem válthatják fel, az a körülmény, hogy a megkereső tagállam területére való belépés egy európai elfogatóparancs végrehajtása alapján eszközölt átadást követően történt, önmagában nem zárhatja ki a visszavétel iránti megkeresés előterjesztését.

59

Egy ezzel ellentétes megoldás egyébiránt visszatarthatná a tagállamokat attól, hogy egy nemzetközi védelmet kérelmező személy visszavétele iránt megkeresést terjesszenek elő büntetőeljárás lefolytatása céljából, annak megakadályozás érdekében, hogy a büntetőeljárás befejezését követően a kérelem megvizsgálására vonatkozó felelőssége átszálljon, ami a büntetés elkerülését erősítené, és ártana az érintett tagállamban a büntetőjogi szankcionálás hatékonyságának.

60

Egyébiránt magából a „Dublin III” rendelet 17. cikke (1) bekezdésének szövegéből következik, hogy e rendelkezés lehetővé teszi, hogy minden tagállam határozhat úgy, hogy megvizsgálja a „hozzá benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelmet”, ami azt jelenti, hogy e rendelkezésnek nem tárgya és nem is joghatása, hogy lehetővé tegye a tagállam számára, hogy úgy határozzon, megvizsgál egy olyan nemzetközi védelem iránti kérelmet, amelyet nem hozzá nyújtottak be.

61

Ezen értelmezés egyébiránt koherens e rendelkezés céljával, amely nem más, mint megőrizni a tagállamok arra vonatkozó kiváltságát, hogy a nemzetközi védelem elismerésére vonatkozó jogot gyakorolhassák (lásd ebben az értelemben: 2013. december 10‑iAbdullahi ítélet, C‑394/12, EU:C:2013:813, 57. pont; 2017. február 16‑iC. K. és társai ítélet., C‑578/16 PPU, EU:C:2017:127, 53. pont).

62

Következésképpen az említett rendelkezés semmiképpen sem akadályozhatja visszavétel iránti megkeresés előterjesztését olyan helyzetben, mint az alapügyben, amikor az érintett személy nem nyújtott be új nemzetközi védelem iránti kérelmet a megkereső tagállamban.

63

A fenti megfontolások fényében a hatodik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Dublin III” rendelet 17. cikkének (1) bekezdését és 24. cikkét akként kell‑e értelmezni, hogy olyan helyzetben, mint az alapügyben, amikor azon, átadásra vonatkozó határozat meghozatalának időpontjában, amelyben egy nemzetközi védelmet kérelmező személyt valamely első tagállam visszavett valamely második tagállamtól egy európai elfogatóparancsot végrehajtva, és e személy ezen utóbbi területén tartózkodik anélkül, hogy új nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott volna be, e második tagállam intézhet érvényes megkeresést ezen első tagállamhoz e kérelmező visszavétele iránt, és nem köteles úgy határozni, hogy megvizsgálja az előtte benyújtott kérelmet.

64

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: