1.

A Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) által előterjesztett jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet ( 2 ) 3. cikke (1) bekezdésének, 18. cikke (2) bekezdésének, valamint 21. és 24. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem bizonyos értelmezési pontosításokra kéri a Bíróságot, egyrészt a közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárásokhoz kapcsolódó megtámadási keresetekre vonatkozó joghatósági szabályok megállapításával kapcsolatban, másrészt azon személyek védelmének feltételeivel kapcsolatban, akik az adós javára teljesítettek, azonban a más tagállamban folyamatban lévő fizetésképtelenségi eljárás felszámolója számára kellett volna teljesíteniük. A Bíróságot többek között azon fontos és vitatott kérdés eldöntésére kérik, hogy a fizetésképtelenségi főeljárást megindító tagállam bíróságának kizárólagos joghatósága van‑e, vagy sem a fizetésképtelenségi főeljárásból fakadó keresetek elbírálásra.

3.

Az 1346/2000 rendelet (2), (6), (7), (8), (29) és (30) preambulumbekezdése a következőképpen rendelkezik:

4.

A rendelet „Nemzetközi joghatóság” című 3. cikke így rendelkezik:

„(1)   A fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók [helyesen: az adós fő érdekeltségeinek központja található]. Társaság vagy jogi személy esetén az ellenkező bizonyításáig a létesítő okirat szerinti székhelyet kell a fő érdekeltségek központjának tekinteni.

(2)   Ha az adós fő érdekeltségeinek központja egy tagállam területén helyezkedik el, egy másik tagállam bírósága csak akkor rendelkezik joghatósággal az adós elleni fizetésképtelenségi eljárás megindítására, ha az adós telephellyel rendelkezik a másik tagállam területén belül is. Ennek az eljárásnak a hatásai az adós utóbbi tagállam területén található vagyontárgyaira korlátozódnak.

[…]”

5.

E rendelet 16. cikkének (1) bekezdése szerint „[a] 3. cikk alapján joghatósággal rendelkező tagállam bírósága által hozott, fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatot bármely más tagállamban attól kezdve el kell ismerni, amikor az hatályossá válik az eljárás megindításának helye szerinti államban”.

6.

E rendeletnek „A felszámoló hatásköre” című 18. cikke értelmében:

„(1)   A 3. cikk (1) bekezdése alapján joghatósággal rendelkező bíróság által kijelölt felszámoló gyakorolhatja az eljárás megindításának helye szerinti állam joga által ráruházott összes hatáskört egy másik tagállamban, amennyiben ott nem indítottak másik fizetésképtelenségi eljárást, sem ezzel ellentétes biztosítási intézkedést nem hoztak fizetésképtelenségi eljárás megindítására irányuló kérelem alapján. Az 5. és 7. cikkre is figyelemmel a felszámoló különösen elmozdíthatja az adós vagyontárgyait annak a tagállamnak a területéről, ahol azok találhatók.

(2)   A 3. cikk (2) bekezdése alapján joghatósággal rendelkező bíróság által kijelölt felszámoló bármely más tagállamban bíróság előtti vagy bíróságon kívüli eljárásban hivatkozhat arra, hogy az ingó vagyont a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően az eljárás megindításának helye szerinti állam területéről a másik tagállam területére helyezték át. A felszámoló a hitelezők érdekében bármely megtámadási keresettel élhet.

[…]”

7.

Az 1346/2000 rendelet „Közzététel” című 21. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A felszámoló kérheti a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozat és adott esetben az őt kijelölő határozat közzétételét bármely más tagállamban az adott államban előírt közzétételi eljárásnak megfelelően. Az ilyen közzététel megnevezi a kijelölt felszámolót, és tartalmazza, hogy az alkalmazott illetékességi szabály a 3. cikk (1) bekezdése vagy a 3. cikk (2) bekezdése szerinti‑e.

(2)   Ugyanakkor bármely tagállam, amelynek területén az adósnak telephelye van, kötelező közzétételt kérhet. Ilyen esetekben a felszámoló vagy az erre felhatalmazott bármely hatóság, abban a tagállamban, ahol a 3. cikk (1) bekezdésében említett eljárást megindították, megteszi az ilyen közzététel biztosításához szükséges összes intézkedést.”

8.

A rendelet „Kötelezettség teljesítése az adós számára” című 24. cikke előírja:

„(1)   Ha egy tagállamban egy kötelem alapján olyan adós javára teljesítettek, aki ellen egy másik tagállamban fizetésképtelenségi eljárást indítottak, és azt annak az eljárásnak a felszámolója számára kellett volna teljesíteni, a kötelem alapján teljesítő személyt, ha nem tudott az eljárás megindításáról, úgy kell tekinteni, mint aki szabadult a kötelemből.

(2)   Ha egy ilyen kötelezettséget még a 21. cikkben előírt közzétételt megelőzően teljesítenek, a teljesítő személyről az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy nem tudott a fizetésképtelenségi eljárás megindításáról; ha az ilyen közzétételt követően teljesít, a teljesítő személyről az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy tudott az eljárás megindításáról.”

9.

A rendelet 25. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Az olyan bíróság által hozott, fizetésképtelenségi eljárás lefolytatására és befejezésére vonatkozó határozatokat, valamint jóváhagyott egyezségeket, amely bíróságnak az eljárás megindítására vonatkozó határozatát a 16. cikknek megfelelően elismerik, minden további alaki követelmény nélkül el kell ismerni.[…]

Az első albekezdést a fizetésképtelenségi eljárásokból közvetlenül származó és a hozzájuk szorosan kapcsolódó határozatokra abban az esetben is alkalmazni kell, ha azokat egy másik bíróság hozta.

Az első albekezdést a fizetésképtelenségi eljárás megindítása iránti kérelmet követően hozott biztosítási intézkedésekre vonatkozó határozatokra is alkalmazni kell.”

10.

A Wiemer & Trachte GmbH egy dortmundi (Németország) székhelyű részvénytársaság. A Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság, Bulgária) a 2004. május 10‑i határozatával elrendelte a Wiemer & Trachte egyik – Bulgáriában lévő – telephelyének a bolgár kereskedelmi nyilvántartásba történő bejegyzését.

11.

Az Amtsgericht Dortmund (dortmundi helyi bíróság, Németország) 2007. április 3‑i határozatával a Wiemer & Trachte számára ideiglenes felszámolót jelölt ki, és elrendelte, hogy a társaság rendelkezései csak az ideiglenes felszámoló hozzájárulásával hatályosak. Ezt az első végzést 2007. április 4‑én bejegyezték a német nyilvántartásba. Egy második, 2007. május 21‑én hozott és a nyilvántartásba 2007. május 24‑én bejegyzett végzéssel a bíróság a Wiemer & Trachte vonatkozásában általános rendelkezési tilalmat rendelt el. Az említett bíróság a harmadik, 2007. június 1‑jén hozott végzésével a társasággal szemben fizetésképtelenségi eljárást rendelt el. E harmadik végzést a 2007. június 5‑én jegyezték be a nyilvántartásba.

12.

2017. április 18‑án és 20‑án a 2149,30 euró, illetve 40000 euró összegeket a Wiemer & Trachte bolgár telephelyének ügyvezetője az Obedinena Balgarska banka AD‑nél vezetett számláról átutalta Zhan Oved Tadhzer számlájára „útiköltség”, illetve „szakmai kiadások előlege” címen.

13.

A Wiemer & Trachte a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) előtt keresetet terjesztett elő Z. O. Tadzherrel szemben arra hivatkozással, hogy a banki tranzakciók hatálytalanok, mivel azokra fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően került sor. A Wiemer & Trachte a fent említett összegeknek a törvényes kamatokkal együtt a felszámolási vagyonba történő visszafizetését kérte.

14.

Z. O. Tadzher azt állította, hogy a bolgár bíróság az ügyben nem rendelkezik joghatósággal, hogy a szakmai kiadások előlegével kapcsolatos összeg nem került felhasználásra, és hogy a 40000 euró összeg 2007. április 25‑én a Wiemer & Trachte számára visszafizetésre került.

15.

A bolgár bíróság joghatóságára vonatkozó kifogásnak az első fokon eljárt Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) és a fellebbviteli eljárásban a Sofiyski apelativen sad (szófiai fellebbviteli bíróság, Bulgária) sem adott helyt. 2013. január 28‑i végzésében a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) egyik tanácsa megállapította, hogy a fellebbviteli eljárásban hozott végzés megsemmisítése iránt előterjesztett kérelem nem elfogadható, és hogy ez a bolgár bíróságnak az ügyben való érdemi döntéshozatalra vonatkozó joghatóságát elismerő végzés jogerőre emelkedett.

16.

Az ügy érdemét tekintve a Sofiyski gradski sad (szófiai városi bíróság) helyt adott a Wiemer & Trachte keresetének, a határozat ellen Z. O. Tadzher fellebbezett. 2016. július 26‑án a Sofiyski apelativen sad (szófiai fellebbviteli bíróság) hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatot, és a fizetés iránt előterjesztett kérelmet megalapozatlanság és bizonyítottság hiánya miatt elutasította.

17.

A Wiemer & Trachte a Sofiyski apelativen sad (szófiai fellebbviteli bíróság) ítéletével szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) elé, arra hivatkozással, hogy az 1346/2000 rendelet 24. cikke a jogvitában nem alkalmazható.

18.

E körülmények között a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

19.

Írásbeli észrevételeket a Wiemer & Trachte és a Bizottság terjesztett elő. 2018. május 3‑án tárgyalást tartottak, melyen az érdekeltek részt vettek.

20.

A kérdést előterjesztő bíróságot a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemre vezető háttér véleményem szerint nem egyértelmű, e tekintetben néhány előzetes megjegyzést kell tenni ezzel, illetve ebből következően a kérdések relevanciájával kapcsolatban.

21.

A jelen ügyben jogos kételyek merülnek fel a kérdést előterjesztő bíróság által felvetett kérdések relevanciájával kapcsolatban. Mindenekelőtt a bolgár bíróságoknak a felperes által előterjesztett kereset elbírálására való joghatóságának problémáját (amely az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés központi kérdése) már a nemzeti bíróság eldöntötte. Emellett az alapügyben vitatott tranzakció tényleges megvalósulása még mindig vitatott, amint az a Bíróság elé terjesztett iratokból és tárgyalás során kiderült információkból kitűnik.

22.

Először is, a kérdést előterjesztő bíróság által közölt információkból kiderül, hogy egyik tanácsa a Wiemer & Trachte keresetének vonatkozásában a bolgár bíróságok joghatóságát megállapítva, a jogvitát láthatóan végleges jelleggel elbírálta, ( 3 ) ami teljesen feleslegessé teheti az alapeljárás elbírálásra vonatkozó joghatóság kérdését. Ennélfogva észszerű kétség merül fel az alapeljárás elbírálása szempontjából az első kérdés relevanciájával kapcsolatban.

23.

Ugyanakkor és mindenesetre figyelembe véve az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét, nem zárható ki, hogy meg kell vizsgálni, hogy a bolgár bíróságoknak a felperes keresetének elbírálására vonatkozó joghatósága milyen jogcímen áll fenn. E szempontból, amint azt az első kérdés is javasolja, szükségesnek tűnik annak eldöntése, hogy az alapeljárás jól szemlélteti‑e az 1346/2000 által előírt kereseti lehetőségeket.

24.

Az e kérdésre adandó válasznak jelentős következménye lehet a peresített összegek visszatérítése iránti kérelem megalapozottságának vizsgálatára. Különösen azt határozza meg, hogy az alapeljárás alperese esetlegesen hivatkozhat‑e az 1346/2000 rendelet 24. cikkének (1) bekezdése szerinti kötelezettség alóli mentesülésre.

25.

Másodszor, amint a tárgyaláson a felperes által előadott pontosításokból kiderül, a kérdést előterjesztő bíróság előtt magának a vitatott kifizetésnek a tényleges megvalósulása is vitás.

26.

Meg kell jegyezni, hogy habár az Amtsgericht Dortmund (dortmundi helyi bíróság) 2007. április 3‑i határozatával a Wiemer & Trachte számára ideiglenes felszámolót jelölt ki a Wiemer & Trachte ingóságaival a kapcsolatos rendelkezések ellenjegyzésére, röviddel ezután (2007. április 18‑án és 20‑án) egy 42149,30 euró összegű utalást teljesítettek a Wiemer & Trachte bolgár telephelyének számlájáról egy, az alperes nevében nyitott számlára. Ezen összeg – az alperes állítása szerint – nagyrészt visszatérítésre került 2007. április 25‑én az alperes által a felperes bolgár telephelyének számára 40000 euró összegben történő átutalással.

27.

E körülmények között a Wiemer & Trachte kereset terjesztett elő az első átutalás érvénytelenségének megállapítása és az összeg visszafizetése érdekében. Míg az elsőfokon eljárt Sofyiski gradski sad (szófiai városi bíróság) a keresetnek helyt adott, a fellebbviteli bíróság Sofiyski apelativen sad (szófiai fellebbviteli bíróság) a keresetet megalapozatlannak ítélte.

28.

Márpedig meg kell jegyezni, hogy az alapjárás felperese – a Wiemer & Trachte – vitatja a kérdést előterjesztő bíróság azon megállapításait, amely szerint „a felek között egyetértés van abban, hogy a 40000 euró összeg alperes által történt állítólagos kifizetése 2007. április 25‑én megtörtént”, valamint hogy „[a] per arra a kérdésre vonatkozik, hogy e kifizetés az adós javára történő teljesítésnek minősül‑e, és annak van‑e hatálya”.

29.

A felperes szerint, amint azt a tárgyaláson is kiemelte, a 40000 euró összeg visszautalására soha nem került sor. Amennyiben ez a helyzet, ennek megállapítása vagy megcáfolása kizárólag a kérdést előterjesztő bíróságra tartozik, ( 4 ) és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második, harmadik és negyedik kérdés nagyrészt okafogyott.

30.

Mindazonáltal és itt is figyelembe véve a nemzeti bíróság által az uniós jog értelmezésére vonatkozóan előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatónak nyilvánítható.

31.

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy azon tagállam bíróságai, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárás megindult, kizárólagos joghatósággal rendelkeznek‑e a fizetésképtelenségre alapított megtámadási keresetekre, vagy ellenkezőleg, a joghatóság vagylagos, mivel a felszámoló továbbra is jogosult ilyen kereseteket más tagállamok bíróságainál előterjeszteni.

32.

A jelen ügyben két értelmezési irányvonal ütközik.

33.

Az első szerint, amely különösen a vis attractiva concursus ( 5 ) szabályon alapul, és amely bizonyos történeti megalapozottsággal ( 6 ) bír, a fizetésképtelenségi eljárás megindítása tagállamának bíróságai rendelkeznek joghatósággal a fizetésképtelenséghez kapcsolódó keresetek elbírálására, amennyiben e keresetek közvetlenül a fizetésképtelenségből fakadnak, vagy azzal szorosan összefüggnek. Márpedig, ahogyan azt a Bíróság már megállapította, ( 7 ) a megtámadási kereseteket a fizetésképtelenségi eljáráshoz kapcsolódónak kell tekinteni, mivel a fizetésképtelenségi eljárással kapcsolatban eljáró bíróságok minden más bírósággal szemben kizárólagos joghatósággal rendelkeznek.

34.

Egy második – a Bizottság véleménye alapján az 1346/2000 rendelet rendszertani és teleologikus értelmezésén alapuló – megközelítés szerint az említett joghatóság csak vagylagosként merülhet fel. Nem csupán az igaz, hogy a megtámadási keresetek más, a fizetésképtelenségi főeljáráshoz nem szükségképpen kapcsolódó területekhez és kötelezettségekhez is kapcsolódhatnak, hanem az is, hogy nem célszerű korlátozni a felszámolónak az ilyen keresetek előterjesztésére vonatkozó lehetőségét, a fizetésképtelenségi eljárások hatékonyságának és gyorsaságának fokozása érdekében.

35.

Az e kérdésre történő közvetlen válaszadás előtt mindenekelőtt fel kell idézni bizonyos, az 1346/2000 rendelet hatályával és az általa megállapított, joghatóságra vonatkozó elvekkel kapcsolatos általános jellegű megfontolásokat.

36.

Anélkül, hogy itt részletesen vissza kellene térnünk az 1346/2000 ( 8 ) rendelet történeti hátterére és pontos tartalmára, hangsúlyozni kell, hogy a rendelet egyik elsődleges célja a fizetésképtelenségi eljárások hatékonyságának és gyorsaságának biztosítása, megelőzve a „forum shopping” helyzeteket. ( 9 ) A rendelet a nemzetközi magánjog (és nem az anyagi jog) fizetésképtelenségi eljárásokra alkalmazandó szabályainak harmonizálására irányul, amelyek „az adós vagyon feletti rendelkezési jogának részleges vagy teljes elvonását és felszámoló kijelölését foglalják magukban” ( 10 ).

37.

E rendelet célja többek között annak a joghézagnak a pótlása, melynek az az oka, hogy a Brüsszeli Egyezmény ( 11 ) (és az azt követő 44/2001/EK tanácsi rendelet ( 12 )) hatálya alól a fizetésképtelenségi eljárások kifejezetten kizárásra kerültek. A rendelet többek között az alkalmazandó jog meghatározására, a joghatóságra és a külföldi ítéletek hatályára (elismerésére és végrehajtására) vonatkozó szabályokat egységesíti. Az 1346/2000 rendelet – a hatálya alá tartozó területen – az addig a tagállamok közös nemzetközi magánjogának területére tartozó megoldásokat váltja fel.

38.

Ahogyan a rendelet értelmezésének körében hasznos megállapításokat szolgáltató Virgós/Schmit ( 13 ) jelentés kifejti, ( 14 ) a – kollektív kereseti jelleggel rendelkező – fizetésképtelenségi eljárás megköveteli, hogy a jogi helyzetek egyértelműen meghatározottak legyenek.

39.

Másfelől az ilyen eljárások hatékonysága azt követeli meg, hogy az érintett tagállamok elismerjék a fizetésképtelenségi eljárást megindító tagállam bíróságainak joghatóságát, felszámolóinak hatásköreit és az előbbiek határozatainak joghatásait. ( 15 )

40.

A nemzetközi joghatóság vonatkozásában az 1346/2000 rendeletből fakadó, a rendelet 3. cikkében foglalt rendszer az (egyetemes) főeljárások és a (territoriális) másodlagos eljárások közötti megkülönböztetésére épül. ( 16 ) Noha az Európai Unió tagállamainak közjoga általában elismeri, hogy a nemzeti bíróság a kollektív eljárás megindítása vonatkozásában joghatóságát több jogalapon is megállapíthatja (mint például valamelyik fél állampolgársága vagy az adós érdekeltségeinek az adott országban találhatósága alapján), addig az 1346/2000 rendelet a tagállamok bíróságainak csak két követelmény – az adós fő érdekeltségeinek központja és az érintett tagállamban található telephely megléte – alapján teszi lehetővé a joghatóság megállapítását.

41.

Ami a fizetésképtelenségre alapított úgynevezett megtámadási kereseteket illeti, a Virgós/Schmit jelentés 77. pontja – a Gourdain ítéletben ( 17 ) követett megközelítésre utalva – jelzi, hogy van kapcsolóelv, amennyiben „a keresetek közvetlenül a fizetésképtelenségből származnak, és szorosan kapcsolódnak a fizetésképtelenségi eljáráshoz”.

42.

A Bíróság elfogadta e megközelítést, és a Seagon ítéletben ( 18 ) jelezte, hogy az 1346/2000 rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azon tagállam bíróságai, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatósággal rendelkeznek a valamely másik tagállamban létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező alperes ellen benyújtott, fizetésképtelenségre alapított megtámadási kereset elbírálására.

43.

Fontos kiemelni, hogy e megoldás az (EU) 2015/848 ( 19 ) rendelet átdolgozása alkalmával került rögzítésre. Az említett rendelet 6. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a]zon tagállam bíróságai, amelynek területén a 3. cikk szerint a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatósággal rendelkeznek az összes olyan keresetre, amelyek közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárásból származnak, és azzal szorosan összefüggenek, mint például a megtámadási keresetek” ( 20 ).

44.

Következésképpen – az alapeljárásban a Wiemer & Trachte esetében előterjesztetthez hasonló – olyan megtámadási kereset, amelyben az adós felszámolója egy harmadik személynek a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően, jogalap nélkül kifizetett összeg visszatérítését követeli, az 1346/2000 rendelet szerinti keresetek körébe tartozhat.

45.

E joghatóság azonban kizárólagos‑e akkor, ha – a vis attractiva concursus szabály szerinti – azon tagállam, amelynek területén a fizetésképtelenségi főeljárást megindították, kizárja a keresetek (különösen a megtámadási keresetek) más tagállamok bíróságaihoz történő benyújtását?

46.

Amint azt az alábbiakban kifejtem, úgy vélem, hogy a kérdésre csak igenlő választ lehet adni.

47.

A joghatóságot illetően az 1346/2000 rendelet által bevezetett rendszer sarokköve – az 1346/200 rendelet 3. cikkének (1) bekezdésének megfelelően – a fő érdekeltségek központja.

48.

A vis attractiva concursus szabály alkalmazásakor, amelynek célja a közelség és kiszámíthatóság érdekében a jogviták „felhígulásának” elkerülése, főszabály szerint nem csupán a bíróságok joghatóságának, hanem az alkalmazandó jognak és az ebben az összefüggésben hozott bírósági határozatok végrehajtásának is a fizetésképtelenségi eljárást megindítása szerinti tagállamban kell összpontosulnia.

49.

Ugyanakkor, ha csak önmagában az 1346/2000 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének szövegét nézzük, abban a vis attractiva concursus szabály kifejezetten nem szerepel, abban az értelemben, hogy e rendelkezés nem mondja ki, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindításának szakaszában joghatóságukat megállapító bíróságok egyaránt joghatósággal rendelkeznek az ezen eljárásokból fakadó vagy azokhoz szorosan kapcsolódó keresetek elbírálására. E rendelkezés a fizetésképtelenségi főeljárásra vonatkozóan ugyanis csak egyszerűen azt írja elő, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók.

50.

E rendelkezésnek az eljárásokból fakadó vagy azokhoz szorosan kapcsolódó keresetek elbírálásával kapcsolatos, kétségtelenül azzal a körülménnyel magyarázható hallgatása, hogy a tagállamok joga eltérően fogja fel a vis attractiva concursus szabályt, a fizetésképtelenségi eljárást megindító tagállam bíróságán kívüli más bíróságoknak a fizetésképtelenségi eljáráshoz kapcsolódó keresetek elbírálására való lehetőségét illetően erősen eltérő értelmezések alapjául szolgált.

51.

Különösen az úgynevezett „megtámadási kereseteket” illetően, amelyek valamennyi, az adós fizetésképtelenségére alapított keresetet magukban foglalnak, és az adós által és a javára teljesített tranzakciók és műveletek hatálytalanságát célozzák, teljességgel elképzelhető, hogy a keresetek– a szóban forgó jogalanyok között esetleg létrejött szerződésekhez kötődő tranzakciókon és műveleteken túl – egyéb polgári jogi és kereskedelmi jogi jellegű kötelezettségeken alapulnak. Ha ily módon az 1346/2000 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének szó szerinti értelmezéséhez ragaszkodunk, eleve nem zárható ki, hogy más tagállamok bíróságai az e tagállamok által meghatározandó területi joghatóság szabályai alapján a felszámoló által előterjesztett megtámadási kereset vonatkozásában is megállapítsák joghatóságukat.

52.

A vagylagos megközelítés ellenzői két érvrendszert sorakoztatnak fel.

53.

Először is azzal érvelnek, hogy az 1346/2000 rendelet a forum shopping helyzetek korlátozására törekszik, viszont nem célja a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján kijelölt felszámoló hatáskörének korlátozása. Amint Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnok a Seagon ügyre vonatkozó indítványában (C‑339/07, EU:C:2008:575, 64. és azt követő pontok) kifejtette, mivel a fizetésképtelenséggel kapcsolatban indítható megtámadási keresetnek a felszámoló általi előterjesztése a felszámoló hatáskörébe tartozó előjog, úgy tekinthető, hogy az ilyen kereset elbírálására vonatkozó bírósági joghatóság nem mindig kizárólagos.

54.

Másodszor a felszámoló azon joga, hogy az 1346/2000 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján meghatározottól eltérő bírósághoz forduljon keresettel – túl azon, hogy a vagyontömeg védelmében a felszámoló által indított keresetek hatékonyságát fokozhatja – azt eredményezheti, hogy a tisztességes tárgyaláshoz való jogot jobban tiszteletben tartják. Az említett rendelkezés értelmében ugyanis a kereset elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság kijelölésének kritériumai – amelyek eltérnek a tagállamok által korábban meghatározott kijelölési kritériumoktól – arra vezethetnek, hogy olyan személyek ellen indítanak eljárást, akiknek lakóhelye nem a forum concursus területén van, és ezzel eljárási jogaikat csorbítják.

55.

Ezen érvek összessége – véleményem szerint – teleológiai szempontból még inkább meggyőző. A határon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások hatékonysági és gyorsasági célkitűzései ugyanis a kijelölt felszámoló azon lehetősége mellett szólnak, hogy a választása szerinti bíróság előtt indíthasson keresetet. Ezenkívül ez a lehetőség biztosítja azt az előnyt, hogy közvetlenül az érintett alperes fórumához terjeszthessenek elő megtámadási keresetet, ami általánosságban a védelemhez való jog fokozottabb tiszteletben tartásával jár.

56.

Ugyanakkor, bár elismerem, hogy nyitott vagyok ezen érvekre, számomra úgy tűnik, a Bíróság ítélkezési gyakorlata a vis attractiva concursus szabály elismerésének irányába fordult. Két ítélkezési irányvonal megállapításai érdemesek itt említésre.

57.

Az első ítélkezési irányvonal, amely a Gourdain ítéletben ( 21 ) jelent meg, a bírósági joghatóságot szabályozó különböző eszközök hatályának egymástól való elhatárolásával foglalkozott.

58.

Az említett ítéletében a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény alkalmazásának hatályával foglalkozott, és úgy ítélte meg, hogy a megtámadási kereset célja a fizetésképtelenségi eljárás tárgyát képező vállalkozás vagyoni eszközeinek növelése, a kereset a fizetésképtelenségi eljáráshoz kapcsolódik, mivel közvetlenül a fizetésképtelenségből származik, és szorosan a felszámolási eljárás vagy a bíróság előtt kötött egyezség keretébe illeszkedik. Az ilyen kereset ennélfogva nem tartozik a Brüsszeli Egyezmény hatálya alá, és nem vonatkoznak rá az abban meghatározott joghatósági szabályok.

59.

A későbbi ítélkezési gyakorlat, ( 22 ) amely egyrészt a „Brüsszel I” rendelet, másrészt az 1346/2000 rendelet említett szabályainak egymás közötti viszonyára vonatkozik, elég egyértelműen rögzíti annak fontosságát, hogy a joghatóság vonatkozásában valamennyi polgári és kereskedelmi jogi jellegű kereset egységes európai szabályozás alá tartozzon, és ezt az említett egyik vagy másik jogi aktus által kell meghatározni. El kell kerülni, hogy a joghatósági összeütközésre vonatkozóan – a jogbiztonságot veszélyeztető – nemzeti szabályok kerüljenek elfogadásra. ( 23 )

60.

Márpedig, amint a Bíróság a Seagon ítéletben ( 24 ) megállapította, az 1346/2000 rendelet (6) preambulumbekezdése éppen ugyanezen kritériumot alkalmazza. E preambulumbekezdés szerint ugyanis e rendelet szabályozza „a fizetésképtelenségi eljárás megindítása tekintetében irányadó joghatósági rendelkezéseket, valamint az olyan határozatokat, amelyeket közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárás alapján hoznak, és amelyek szorosan kapcsolódnak az ilyen eljáráshoz”.

61.

A második, meghatározó jellegű ítélkezési gyakorlat éppen a Seagon ítéletből ( 25 ) ered. Ezen ítélet értelmében az 1346/2000 rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azon tagállamnak, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatóságot biztosít a közvetlenül ezen eljárásból eredő és ahhoz szorosan kapcsolódó keresetek elbírálására. Ugyanezen ítéletben a Bíróság annak kimondásával, hogy „a fizetésképtelenségi eljárás megindítására joghatósággal rendelkező tagállam bíróságaihoz benyújtott, valamely vállalkozás fizetésképtelenségéhez közvetlenül kapcsolódó valamennyi kereset […] összevonása megfelel […] a több államra kiterjedő fizetésképtelenségi eljárások hatékonyságának és eredményességének javítására vonatkozó célkitűzésnek is”, az ítélet egészét nézve a fizetésképtelenségi főeljárást megindító bíróság kizárólagos joghatósága mellett foglalt állást. ( 26 )

62.

Ezt a következtetést nem lehet megcáfolni az 1346/2000 rendelet bizonyos rendelkezéseinek szövegéből vett érvekkel.

63.

Először is, az az érv, amely szerint a rendeletnek a „felszámoló hatáskörével kapcsolatos” 18. cikkének (2) bekezdése azt írja elő, hogy a rendelet 3. cikkének (2) bekezdése alapján kijelölt felszámoló más tagállamokban megtámadási keresettel élhet, arra a különös helyzetre vonatkozik, amikor a felszámoló egy, a rendelet 3. cikkének (2) bekezdése hatálya alá tartozó, másodlagos eljárás keretében jár el.

64.

Mivel az ilyen eljárás keretében a felszámoló előjogai területileg korlátozottak, különösen arra kell lehetőséget kapnia, hogy a hitelezők érdekében minden tagállamban bíróság előtti vagy bíróságon kívüli eljárásban bármely megtámadási keresettel éljen. Meg kell jegyezni viszont, hogy az 1346/2000 rendelet 18. cikkének (1) bekezdése – amely az alapeljárásban is felmerült azon helyzetre vonatkozik, amikor a felszámolót a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján a fizetésképtelenségi főeljárás keretében jelölték ki – csak azt a lehetőséget említi a felszámoló esetében, hogy „gyakorolhatja az eljárás megindításának helye szerinti állam joga által ráruházott összes hatáskört ( 27 ) egy másik tagállamban”. E megfogalmazásbeli különbség nem véletlen. Ennek indoka éppen az, hogy a fizetésképtelenségi főeljárás keretében kijelölt felszámolónak a megtámadási kereseteket az említett eljárást megindító tagállam bírósága előtt kell előterjesztenie. Ezért nem szükséges, hogy más tagállamok bíróságaihoz tudjon fordulni.

65.

Másodszor, érvként nem lehet a rendelet 25. cikke (1) bekezdésének második albekezdésére sem hivatkozni. Ez utóbbi rendelkezés egyedül a „fizetésképtelenségi eljárásokból közvetlenül származó és a hozzájuk szorosan kapcsolódó határozatok” elismerését és a végrehajthatóságát célozza „abban az esetben is, ha azokat egy másik bíróság hozta”. E rendelkezés csupán elismeri annak lehetőségét, hogy azon tagállam bíróságai, amelynek területén a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján a fizetésképtelenségi eljárást megindították, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló keresetet is elbírálják. ( 28 )

66.

Végül szeretném hangsúlyozni, hogy az új 2015/848 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése a fizetésképtelenségi eljárásból származó, és azzal szorosan összefüggő keresetek esetében sokkal közvetlenebbül rögzíti a vis attractiva concursus szabályt.

67.

Ez utóbbi rendelet (35) preambulumbekezdése egyértelműen arra az értelmezésre vezet, hogy azon tagállam bíróságának, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, kizárólagos joghatósága van az olyan keresetek elbírálására, amelyek közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárásból származnak, és azzal szorosan összefüggenek. Ez a kizárólagosság csak abban az esetben szűnik meg, ha a kereset összefügg egy másik, a polgári és kereskedelmi jog általános rendelkezéseire alapított keresettel (a 2015/848 rendelet 6. cikkének (2) bekezdése), vagy ha az eljárás megindításának célja az, hogy szankciókat állapítsanak meg, ha az adós vezetői kötelezettségszegést követtek el, amennyiben e bíróságok a nemzeti jog alapján joghatósággal bírnak az ilyen jogviták elbírálására (lásd még a 2015/848 rendelet (47) preambulumbekezdését).

68.

E megfontolások egészéből az következik, hogy az 1346/2000 rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azon tagállam bírósága, amelynek területén a fizetésképtelenségi főeljárást megindították, kizárólagos joghatósággal rendelkezik az adós fizetésképtelenségére alapított megtámadási keresetek elbírálására.

69.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre általam javasolt válaszra figyelemmel a további kérdésekre – amelyek azon az előfeltevésen alapulnak, hogy a bolgár bíróság az alapeljárás tárgyát képező megtámadási kereset elbírálására joghatósággal rendelkezik – nem feltétlenül szükséges választ adni. ( 29 ) Az 1346/2000 rendelet „A fizetésképtelenségi eljárás elismerése” című II. fejezetében foglalt rendelkezésekre történő hivatkozáshoz ugyanis az szükséges, hogy olyan helyzet álljon fenn, hogy a rendelet 3. cikkének értelmében megalapozott legyen az eljáró bíróságok, a jelen esetben a bolgár bíróságok joghatósága.

70.

Ugyanakkor arra az esetre, ha a Bíróság nem csatlakozna megállapításomhoz, az alábbiakban röviden megvizsgálom a második, harmadik és negyedik kérdést.

71.

Amint az 1346/2000 rendelet 24. cikkéről szóló Virgós/Schmit jelentés kifejti, a rendelet 16. cikkében előírt, a fizetésképtelenségi eljárásoknak egy másik szerződő államban történő automatikus elismerése során előfordulhat olyan eset, amikor néhány érintett személynek ténylegesen nincs tudomása az eljárás megindításáról, és jóhiszeműen oly módon cselekszik, amely „ellentétes az új helyzettel”.

72.

Az említett rendelkezés ily módon azt a helyzetet kívánja szabályozni, amikor egy kötelezettséget jóhiszeműen az adós javára teljesítettek, azonban azt egy másik tagállamban megindított fizetésképtelenségi eljárás keretében kijelölt felszámoló javára kellett volna teljesíteni. A rendelkezés elismeri az ilyen teljesítés vagy kifizetés adósságcsökkentő hatását, ha az érintett személynek nem volt tudomása az eljárás megindításáról, és jóhiszeműen cselekedett.

73.

Ugyancsak a Virgós/Schmit jelentés szerint, amennyiben az 1346/2000 rendelet 21. cikkében előírt közzététel nem az érintett tagállamban előírt módon történt, fennáll a fizetésképtelenségi eljárás megindításáról való tudomásszerzés hiányára vonatkozó vélelem.

74.

Ahogyan azt a Bizottság is megjegyezte, a Virgós/Schmit jelentés magyarázatot ad az 1346/2000 rendelet 16., 21., és 24. cikkei között fennálló kapcsolatra. Míg a rendelet 16. cikke valamely tagállamnak a 3. cikk alapján joghatósággal rendelkező bírósága által hozott határozat automatikus elismerését írja elő, a rendelet 24. cikke a kötelezettséget jóhiszeműen teljesített felek javára enyhíti ezt a szabályt, a jóhiszeműséget abban a vonatkozásban értékelve, hogy az érintett személynek a fizetésképtelenségi eljárás megindításáról nem volt tudomása. A tudomásszerzés e hiányának vélelme akkor áll fenn, ha a kötelezettséget az érintett tagállamban történt közzététel előtt teljesítették.

75.

E rendelkezéseket összességükben kell értelmezni, figyelemmel az 1346/2000 rendeletben foglalt automatikus elismerés rendszerére, valamint ezzel párhuzamosan arra a szándékra, hogy a kötelezettségeiket jóhiszeműen teljesített harmadik személyeket védelemben kell részesíteni.

76.

Ahogyan az Eurofood ( 30 ) ítéletében a Bíróság ünnepélyesen emlékeztetett rá, és amint az az 1346/2000 rendelet (22) preambulumbekezdéséből következik, a 16. cikk (1) bekezdésében meghatározott elsőbbségi szabály – amely azt írja elő, hogy a valamely tagállamban megindított fizetésképtelenségi eljárást az összes többi tagállam attól kezdve ismeri el, hogy az hatályossá válik az eljárást megindító államban, a kölcsönös bizalom elvén alapul, amely különösen azt követeli meg, hogy a fizetésképtelenségi főeljárás megindítására irányuló kereset alapján eljáró valamely tagállami bíróság a rendelet 3. cikkének (1) bekezdésére figyelemmel döntsön joghatóságáról, azaz vizsgálja meg, hogy az adós érdekeltségeinek fő központja e tagállamban van‑e. ( 31 )

77.

Egy fontos értelmezési mércéről van szó, amelyet – amint a következőkben ki fogom fejteni – a második, a harmadik és a negyedik kérdés értelmezése során szem előtt kell tartani.

78.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság annak meghatározását várja, hogy egy személy adott esetben mely eljárási szakaszban hivatkozhat az 1346/2000 rendelet 24. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettség alóli mentesülésre.

79.

Másként fogalmazva, azt kell meghatározni, hogy e rendelkezés értelmében mely időpontban tekinthető úgy, hogy az adóssal szemben fizetésképtelenségi eljárást indítottak.

80.

E vonatkozásban az EuroFood ítélet ( 32 ) vitathatatlanul rendkívül hasznos támpontokat ad.

81.

Emlékeztetek arra, hogy ebben az ügyben a Bíróságtól különösen annak megválaszolását kérték, hogy egy tagállami bíróságnak egy fizetésképtelen gazdasági társaság felszámolása iránt előterjesztett kérelem alapján hozott, felszámolót kijelölő döntése, amely azzal a joghatással járt, hogy a társaság ügyvezetői a felszámoló hatáskörébe tartozó kérdésekben a továbbiakban nem voltak jogosultak eljárni, az 1346/2000 rendelet alapján „a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatnak” minősül‑e.

82.

Rámutatva, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindításához megkívánt feltételek és alakiságok a nemzeti jog hatálya alá tartoznak, és egyik tagállamról a másikra meglehetősen különböznek, ( 33 ) a Bíróság megállapította, hogy a rendelet által bevezetett rendszer hatékonyságának biztosításához az 1346/2000 rendelet 16. cikke (1) bekezdésének első mondatában rögzített kölcsönös elismerés az eljárás során „minél előbb” hatályosuljon. ( 34 ) Ezen körülmények között, e rendelet értelmében nemcsak az a jogi aktus tekintendő az „eljárást megindító határozatnak”, amely azon tagállam joga szerint formálisan eljárást megindítónak minősül, amelynek bírósága ez utóbbit hozta, hanem az a határozat is, amelyet a rendelet A. mellékletében meghatározott eljárás megindítása iránti, az adós fizetésképtelenségére alapított kérelem benyújtását követően hoznak, amennyiben e határozat az adós vagyonának lefoglalásával és az ugyanazon rendelet C. mellékletében feltüntetett felszámoló kinevezésével jár. ( 35 )

83.

Véleményem szerint e megállapítás mutatis mutandis alkalmazandó az 1346/2000 rendelet 24. cikkének értelmezésével kapcsolatban.

84.

Ahogyan a Virgós/Schmit jelentés kifejti (187. pont), e rendelkezés – amint a rendelet 16. cikke is –a harmadik személyek által jóhiszeműen teljesített tranzakciók kapcsán keletkező azon nemkívánatos hatások ellentételezésére figyelemmel került bevezetésre, amelyeket a tág értelemben vett fizetésképtelenségi eljárást indító határozatok automatikus elismerése válthatna ki.

85.

Az 1346/2000 rendelet 24. cikke pontosan azon harmadik személyek védelmét célozza, akik jóhiszeműen és a fizetésképtelenségi eljárás megindítása után a fizetésképtelen adós javára teljesítettek, miközben azt a felszámoló számára kellett volna teljesíteni. A jóhiszeműséget az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, ha a kötelezettség teljesítésére a rendelet 21. cikkében előírt közzétételre vonatkozó intézkedések elfogadása előtt került sor. ( 36 ) Ugyanakkor az ellenérdekű fél hivatkozhat arra, hogy a kötelezettség teljesítésére rosszhiszeműen került sor, és így a kötelezettség alóli mentesülés hatálya nem állhat be.

86.

E megoldást egyébként az új, 2015/848 rendelet kifejezetten rögzíti. A 2. cikk 7. pontjának ii. alpontja a rendelet alkalmazásában „fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatnak” tekinti a fizetésképtelenségi szakértőt kijelölő bírósági határozatot, beleértve a B. melléklet szerinti ideiglenes felszámolót is.

87.

E megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre azt a választ adja, hogy az 1346/2000 rendelet 24. cikke alkalmazandó, ha egy tagállamban az adós javára abban az időszakban történt a kötelezettség teljesítése, amikor az adós aktív vagyonát célzó fizetésképtelenségi eljárás megindítását kezdeményező kérelmet benyújtották, és egy másik tagállamban az ideiglenes felszámolót kijelölték, azonban azon tagállamban, ahol az alperes fő érdekeltségeinek központja található, még semmiféle, a fizetésképtelenségi eljárást megindító bírósági határozatot nem hoztak.

88.

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja megtudni, hogy az 1346/2000 rendelet 24. cikke alkalmazandó‑e akkor, ha a fizetésképtelenségi eljárás alatt álló adós által történő eredeti juttatás a felszámolási bíróság nemzeti joga alapján hatálytalannak minősül, és a hatálytalanságot éppen a fizetésképtelenségi eljárás megindítása okozza.

89.

Emlékeztetni kell arra, hogy az 1346/2000 rendelet 24. cikke – a rendelet (30) preambulumbekezdésére tekintettel – a harmadik személyek által jóhiszeműen teljesített juttatásokat védő általános szabályt vezet be arra az esetre, ha egy kötelezettséget olyan adós javára teljesítettek, aki ellen másik tagállamban fizetésképtelenségi eljárást indítottak, azonban a harmadik személy erről nem szerezhetett tudomást.

90.

Ahogyan azt a Bíróság pontosította, e cikk nem tartozik a kollíziós szabályok közé, hanem anyagi jogi rendelkezés, amely a lex concursustól függetlenül minden tagállamban alkalmazandó. ( 37 )

91.

Sem az 1346/2000 rendelet említett 24. cikkében meghatározott feltételek, sem a jóhiszemű harmadik személy adósok védelmének e rendelkezés által elérni kívánt célja nem teszi lehetővé e cikk alkalmazásának a kizárólag a fizetésképtelenségi eljárástól függetlenül keletkezett kötelezettségekre való korlátozását. Következésképpen az 1346/2000 rendelet 24. cikkének alkalmazása szempontjából sem a harmadik személyek adóssal szembeni kötelezettségeinek jellege, sem annak jogalapja nem releváns.

92.

Ugyanakkor pontosítani kell, hogy e rendelkezés kizárólag akkor érvényesül, ha feltehető, hogy az ügy összes körülményét figyelembe véve az érintett harmadik személynek a fizetésképtelenségi eljárás megindításáról ténylegesen nem volt tudomása; és annak őt rendesen arra kellett volna vezetnie, hogy a szóban forgó kifizetést az azon eljárásban kijelölt felszámolója számára teljesítse.

93.

Így tehát, ahogyan azt korábban említettem, az ellenérdekű félnek – a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatnak egy tagállamban történő közzé nem tételétől függetlenül – bármikor lehetősége van bizonyítani, hogy a harmadik félnek az eljárás megindításáról ténylegesen tudomása volt, a kötelezettség teljesítésére rosszhiszeműen került sor, és ennélfogva a kötelezettség alól az 1346/2000 rendelet 24. cikkének (1) bekezdésének alapján nem mentesülhet.

94.

Következésképpen a fizetésképtelenségi eljárás alatt álló adóssal szemben harmadik személyeket terhelő kötelezettség jogalapja az 1346/2000 rendelet 24. cikkének alkalmazása szempontjából nem releváns. Az ellenérdekű félnek a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozat közzétételének a valamely tagállamban való elmaradásától függetlenül bármikor lehetősége van arra hivatkozni, hogy a harmadik félnek az eljárás megindításáról ténylegesen tudomása volt, a kötelezettség teljesítésére rosszhiszeműen került sor, és ennélfogva a kötelezettség alól nem mentesülhet.

95.

A kérdést előterjesztő bíróság negyedik kérdésével arra keres választ, hogy az 1346/2000 rendelet 24. cikke (2) bekezdésének második mondatában előírt tudomásszerzés hiányára vonatkozó vélelem alkalmazandó‑e akkor, ha az ideiglenes felszámoló kijelölésére, valamint a fizetésképtelen adós által történő juttatásokra vonatkozó határozatokat az adós lakóhelye szerinti tagállamban nem tették közzé, holott a rendelet 21. cikkének (2) bekezdésével összhangban a tagállam joga e határozatok kötelező közzétételét írja elő.

96.

A kérdést előterjesztő bíróság kétségei e vélelemnek a jelen ügy körülményeire történő alkalmazhatóságára vonatkoznak, noha az 1346/2000 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése és 25. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata a fizetésképtelenség kapcsán joghatósággal rendelkező bíróság által hozott biztosítási intézkedéseket elrendelő határozatoknak az összes többi tagállam bíróságai által történő automatikus elismerését írja elő.

97.

A kérdést előterjesztő bíróság tájékoztatása szerint a bolgár jog a fizetésképtelenségi eljárást megindító külföldi határozatok kötelező közzétételét írja elő.

98.

Emlékeztetni kell arra, hogy az 1346/2000 rendelet 21. cikkének (1) bekezdése a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozat, és adott esetben a felszámolót kijelölő határozat felszámolási eljárást megindító tagállamhoz képest bármely más tagállamban történő közzétételének szabadságáról szóló általános szabályt határoz meg. A rendelet 21. cikkének (2) bekezdése kivételes jelleggel lehetővé teszi e határozatoknak az azon tagállam által történő kötelező közzétételét, amelynek területén az adósnak telephelye van. Ebben az esetben a felszámoló vagy az erre felhatalmazott bármely hatóság abban a tagállamban, ahol az eljárást megindították, megteszi az ilyen közzétételhez szükséges összes intézkedést.

99.

Véleményem szerint az 1346/2000 rendelet által bevezetett kölcsönös elismerés elve szükségszerűen megköveteli, hogy a tudomásszerzés hiányára vonatkozó – az 1346/2000 rendelet 24. cikkének (2) bekezdésében előírt – vélelem abban az esetben is alkalmazandó legyen, ha e rendelet 21. cikkének (2) bekezdésében foglalt hatóságok nem tették meg a fizetésképtelenségi eljárást megindító külföldi határozatnak azon tagállam nyilvántartásában történő közzétételét biztosító összes szükséges intézkedést, ahol az alperes fióktelepe található.

100.

E következtetést igazolja továbbá az 1346/2000 rendelet 24. cikke (2) bekezdése első mondatának szövege is. Az e szövegben előírt, a fizetésképtelenségi eljárás megindításáról történő tudomásszerzés hiányára vonatkozó vélelem alkalmazandó akkor, ha a harmadik személy adós a fizetésképtelenségi eljárás alatt álló adós javára a rendelet 21. cikkében előírt közzétételre vonatkozó intézkedéseket megelőzően teljesítette a kötelezettséget. E tekintetben semmiféle további feltétel nincs előírva, és a rendelkezés szövege az 1346/2000 rendelet 21. cikkének (2) bekezdésében foglalt kötelező közzététellel kapcsolatos intézkedéseket nem szünteti meg.

101.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon: