1.

A nevelőszülők általi gondozás sokféle alakot és formát ölthet. A nevelőszülők általi gondozás általában véve átmeneti jellegű, a gyermek rövid távú vagy sürgős gondozásba vételétől a gyermek egészen fiatal korától kezdve a felnőttkor eléréséig tartó, hosszú távú és teljes munkaidős gondozásáig terjedhet. A körülményektől függően a nevelőszülők általi gondozás történhet a nevelőszülő otthonában vagy – intézményesebb keretek között – gyermekotthonban, illetve intézetben.

2.

A jelen ügy olyan nevelőszülőkre vonatkozik, akik teljes munkaidőben, saját otthonukban végeznek gyermekgondozást. Főtevékenységüknek a gondozás minősül, amelyért a hatáskörrel rendelkező hatóságtól az e hatósággal megkötött munkaszerződés alapján ellentételezést kapnak. A nevelőszülők a gyermekek szükségleteire tekintettel főszabály szerint a gyermekek nélkül nem mehetnek szabadságra. A nevelőszülők kiegészítő ellentételezést sem kapnak azért, hogy folyamatosan gondoskodnak a gyermekek szükségleteiről, és hogy a náluk elhelyezett gyermekek nélkül előre meghatározott pihenőidő vagy szabadság eltöltésére sem jogosultak.

3.

A jelen ügy központi kérdése az, hogy az ilyen nevelőszülők a munkaidővel kapcsolatos szabályokat rögzítő 2003/88/EK irányelv hatálya alá tartoznak‑e. ( 2 ) Amennyiben erre a kérdésre igenlő választ kell adni, az említett irányelv bizonyos rendelkezéseinek alkalmazásával kapcsolatban további kérdések merülnek fel, különös tekintettel arra, hogy pontosan nem határozható meg az az idő, amelyet a nevelőszülők a náluk elhelyezett gyermekek gondozására fordítanak. Ennek oka, hogy a nevelőszülőknek a szülőkhöz hasonlóan azt kell biztosítaniuk, hogy az érintett gyermekek folyamatos felügyelet alatt és a koruknak megfelelő gondozásban részesülve nőhessenek fel.

4.

Az alábbiakban kifejtem, hogy a szóban forgó nevelőszülők miért nem tartoznak a 2003/88 irányelv hatálya alá.

5.

A 89/391 irányelv ( 3 ) a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szól.

6.

A 89/391 irányelv alkalmazási körét a 2. cikk határozza meg. E cikk a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ez az [irányelv] minden köz‑ és magántevékenységi ágazatra alkalmazandó (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, közigazgatási, szolgáltatási, oktatási, kulturális, szabadidős stb.).

(2)   Ez az [irányelv] nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele.

Ebben az esetben a munkavállalók biztonságát és egészségvédelmét a lehető legmesszebbmenőkig biztosítani kell ezen irányelv céljainak figyelembevételével.”

7.

A 2003/88 irányelv munkaidő‑szervezésre vonatkozó szabályokat rögzít. Ezek a szabályok többek között a minimális pihenőidőkkel és szünetekkel (3–5. cikk), a maximális heti munkaidővel (6. cikk) és a fizetett éves szabadsággal (7. cikk) kapcsolatosak.

8.

A (3) és (4) preambulumbekezdésből kitűnik, hogy az irányelv célja a munkavállalók munkahelyi biztonságának, higiénéjének és egészségének javítása.

9.

Az 1. cikk határozza meg az irányelv célját és hatályát. E cikk a következőképpen szól:

„(1)   Ez az [irányelv] a minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeket állapítja meg a munkaidő megszervezése tekintetében.

(2)   Ezt az [irányelvet] kell alkalmazni:

(3)   Ezen [irányelv] 14., 17., 18. és 19. cikkének sérelme nélkül, ezt az [irányelvet] kell alkalmazni a [89/391] irányelv 2. cikke szerinti valamennyi köz‑ és magántevékenységi ágazatban.

Ezen [irányelv] 2. cikke (8) bekezdésének sérelme nélkül, ezt az irányelvet nem kell alkalmazni az 1999/63/EK irányelv szerinti tengerészekre.

(4)   A [89/391 irányelv] rendelkezéseit teljes mértékben alkalmazni kell a (2) bekezdésben említett esetekben, az ezen [irányelv] szigorúbb és/vagy különös rendelkezéseinek sérelme nélkül.”

10.

A 2003/88 irányelv 3. cikke rendelkezik a napi pihenőidőről. E cikk értelmében:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót 24 órás időtartamonként 11 összefüggő órából álló minimális napi pihenőidő illessen meg.”

11.

Az irányelv 4. cikke a szünetekkel foglalkozik. E cikk a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy ha a munkanap hat óránál hosszabb, minden munkavállalót pihenőszünet illessen meg, amelynek részleteit, beleértve az időtartamot és a szünet biztosításának feltételeit is, kollektív szerződésekben vagy a szociális partnerek közötti megállapodásokban, vagy ezek hiányában nemzeti jogszabályokban állapítják meg.”

12.

Az irányelv 5. cikkének tárgya a heti pihenőidő. E cikk a következőképpen szól:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót hétnaponként 24 órás minimális, megszakítás nélküli pihenőidő, továbbá a 3. cikkben említett 11 órás napi pihenőidő illessen meg.

Ha azt objektív, műszaki vagy munkaszervezési feltételek indokolják, a minimális 24 órás pihenőidő alkalmazható”.

13.

A 2003/88 irányelv 6. cikke rögzíti a maximális heti munkaidővel kapcsolatos szabályokat. E cikk értelmében:

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmével összhangban:

14.

A 2003/88 irányelv 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy minden munkavállalót legalább négy hét [helyesen: négy hét fizetett] éves szabadság illessen meg a nemzeti jogszabályok és/vagy gyakorlat által megállapított ilyen szabadságra való jogosultság és a szabadság biztosítása [helyesen: és ennek megadása] feltételeinek megfelelően.

(2)   Az éves szabadság [helyesen: A fizetett éves szabadság] minimális időtartama nem helyettesíthető annak fejében nyújtott juttatással [helyesen: pénzbeli megváltással], a munkaviszony megszűnésének esetét kivéve.”

15.

Az irányelv 17. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy az irányelv bizonyos rendelkezéseitől eltérjenek. E cikk értelmében:

„(1)   A munkavállalók biztonság‑ és egészségvédelméről szóló általános elvekre tekintettel a tagállamok eltérhetnek a 3–6., 8. és 16. cikktől, ha az érintett tevékenység sajátos jellege miatt a munkaidő időtartamát nem mérik és/vagy nem határozzák meg előre, vagy azt a munkavállalók maguk sem tudják meghatározni [helyesen: azt a munkavállaló maga határozhatja meg], és különösen a következők esetében:

[…]

[…]

(2)   A (3), (4) és (5) bekezdés szerinti eltérések elfogadhatók törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésekkel vagy kollektív szerződésekkel vagy a szociális partnerek által kötött megállapodásokkal, feltéve hogy az érintett munkavállalók számára egyenértékű kompenzáló pihenőidőt biztosítanak, vagy kivételes esetekben, ha a kompenzáló pihenőidő biztosítása objektív okok miatt nem lehetséges, akkor az érintett munkavállalókat megfelelő védelemben részesítik.

(3)   E [rendelkezés] (2) bekezdésével összhangban, a 3., 4., 5., 8. és 16. cikktől el lehet térni:

[…]

[…]

(4)   E [rendelkezés] (2) bekezdésével összhangban, el lehet térni a 3. és 5. cikktől:

[…]

[…]”

16.

A Legea nr. 272/2004 privind protecţia si promovarea drepturilor copilului ( 4 ) (272/2004. sz. törvény) a kiskorúak jogainak védelméről és előmozdításáról szól.

17.

A 272/2004. sz. törvény 4. cikke értelmében az e törvénnyel összhangban gondozásba vett kiskorú gyermek gondozását végző nevelőszülők ( 5 ) a „nevelőszülők” fogalmába tartozónak minősülnek, és a szülőkéhez hasonló feladatot látnak el.

18.

A 117. cikk akként rendelkezik, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság a kiskorúak jogainak védelme és előmozdítása érdekében összehangolja a család és a kiskorúak jogainak védelmére és szociális ellátására irányuló tevékenységeket megyei szinten és Bukarest önkormányzatának kerületei szintjén.

19.

A 121. cikkel összhangban a családi jellegű szolgáltatások [úgy határozhatók meg, mint] a szüleitől ideiglenesen vagy véglegesen elválasztott kiskorú gyermeknek a természetes személy vagy a család lakóhelyén való nevelése és gondozása. A családi jellegű szolgáltatások a nevelőszülőnél való elhelyezést elrendelő határozatnak a 272/2004. sz. törvénnyel összhangban történő elfogadását követően biztosítottak.

20.

A 272/2004. sz. törvény 122. cikke értelmében:

„(1)   Nevelőszülővé családok vagy olyan személyek válhatnak, akik betöltötték a 18. életévüket, teljes jogképességgel rendelkeznek, Romániában lakóhellyel rendelkeznek, és a szüleitől ideiglenesen vagy véglegesen elválasztott kiskorú neveléséhez és gondozásához szükséges erkölcsi elvárásokat és anyagi feltételeket teljesítik.

[…]

(3)   A [nevelőszülői] jogosultsággal rendelkező személy – a törvénnyel összhangban – a kiskorú védelmére vonatkozóan a főigazgatósággal vagy valamely elismert magánszervezettel kötött különös szerződés alapján végzi tevékenységét, amely az alábbi kikötéseket tartalmazza:

(4)   Az egyéni munkaszerződést a [nevelőszülőnél való elhelyezést] elrendelő […] határozatnak […] a meghozatala napján kötik.

[…]”

21.

A Hotărârea Guvernului nr. 679/2003 privind condițiile de obținere a atestatului, procedurile de atestare și statutul asistentului maternal profesionist ( 6 ) (a jogosultság megszerzésének feltételeiről, a jogosultság megszerzésére irányuló eljárásról és a hivatásos nevelőszülők jogállásáról szóló 679/2003. sz. kormányhatározat) 1. cikke akként rendelkezik, hogy a hivatásos nevelőszülő a 679/2003. sz. határozattal összhangban jogosultsággal rendelkező természetes személy. A nevelőszülő a saját lakóhelyén folytatja a nevelésbe vagy átmeneti gondozásba vett kiskorú harmonikus fejlődéséhez szükséges nevelésre, gondozásra és oktatásra irányuló tevékenységet.

22.

A határozat 8. cikke értelmében a hivatásos nevelőszülői jogosultsággal rendelkező személyek a kiskorúak védelmét ellátó közszolgálattal vagy elismert magánszervezettel kötött, kifejezetten a kiskorúak védelmére jellemző sajátosságokat tartalmazó egyéni munkaszerződés alapján folytatják tevékenységüket, amely szervek feladata a hivatásos nevelőszülő által végzett tevékenység felügyelete és támogatása.

23.

A határozat 9. cikkével összhangban a hivatásos nevelőszülő minden nevelésbe vagy átmeneti gondozásba vett kiskorú esetében a munkáltatóval kötött egyéni munkaszerződéshez mellékelt megállapodást köt. E rendelkezés azt is rögzíti, hogy a megállapodást a hivatásos nevelőszülő férjének vagy feleségének írásbeli engedélyével kötik, és arról tájékoztatják a kiskorúak védelméért felelős, a kiskorú nevelésbe vagy átmeneti gondozásba vételéről rendelkező bizottságot.

24.

A 10. cikk rögzíti a hivatásos nevelőszülő kötelezettségeit. Közelebbről, a hivatásos nevelőszülőnek gondoskodnia kell a kiskorúak neveléséről, gondozásáról és oktatásáról a harmonikus fizikai, mentális‑szellemi és érzelmi fejlődés biztosítása érdekében; gondoskodnia kell a kiskorúaknak a saját családjába való beilleszkedéséről, biztosítva számukra a család más tagjait megillető bánásmóddal egyenlő bánásmódot; gondoskodnia kell a kiskorúak társadalmi életbe való beilleszkedéséről; hozzá kell járulnia a kiskorúaknak a vér szerinti családjukba való visszahelyezésének előkészítéséhez, és adott esetben az örökbefogadó családba történő beilleszkedésükhöz; lehetővé kell tennie a kiskorúak védelmét ellátó közszolgálat és az elismert magánszervezet szakemberei számára szakmai tevékenységük felügyeletét és a kiskorúak fejlődésének értékelését; valamint biztosítania kell az ellátott tevékenységnek a törvény által előírt szabadság kivétele során is fennálló folytonosságát, kivéve ha ebben az időszakban a nevelésbe vagy átmeneti gondozásba vett kiskorú elválasztását a munkáltató engedélyezte.

25.

Az alapeljárás Sindicatul Familia Constanţ által képviselt felperesei nevelőszülőkként a Direcţia Generală de Asistenţă Socială şi Protecţia Copilului Constanţa (a kiskorúak szociális ellátásáért és védelméért felelős konstancai főigazgatóság, Románia) munkavállalói. A felperesek a náluk elhelyezett gyermekek gondozását otthonukban napi 24 órában, a heti pihenőnapokon és ünnepnapokon is végzik.

26.

A nevelőszülő a náluk elhelyezett gyermekeket folyamatosan felügyelik és gondozzák, kivéve azon időszakokat, amikor a gyermekek iskolában tartózkodnak. Közelebbről, a nevelőszülő biztosítja a gyermekgondozásnak a törvény által előírt szabadság kivétele során is fennálló folytonosságát, kivéve azt az esetet, amikor ebben az időszakban a nevelésbe vagy átmeneti gondozásba vett gyermek elválasztását a hatáskörrel rendelkező hatóság engedélyezte.

27.

A nevelőszülők egyrészt követelik az elvégzett munkára tekintettel járó alapbér 100%‑ának megfelelő mértékű emeléssel megegyező összegű kiegészítő munkabér megfizetését a heti pihenőnapokon, az ünnepnapokon és a hatályos szabályozás alapján munkanapnak nem minősülő más napokon végzett munkájukért. Másrészt a ki nem vett szabadság fejében megfelelő pénzbeli megváltást követelnek. A gyermekek a nevelőszülők gondozásában maradtak a nevelőszülők éves szabadsága alatt is, mivel a gyermekek elválasztását előzetesen és kizárólag a hatáskörrel rendelkező hatóság engedélyezheti.

28.

Első fokon a Tribunal Constanța (konstancai megyei törvényszék, Románia) megalapozatlanként elutasította a keresetet.

29.

A felperesek e határozattal szemben fellebbezést nyújtottak be a Curte de Apel Constanţához (konstancai fellebbviteli bíróság, Románia). E bíróság, mivel kétségei voltak a releváns uniós jogi rendelkezések helyes értelmezését illetően, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

30.

Írásbeli észrevételeket a román és a német kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő. E felek a 2018. május 7‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételt is előterjesztettek.

31.

A kérdést előterjesztő bíróság a 2003/88 irányelv helyes értelmezését illetően számos kérdést terjesztett a Bíróság elé. Közelebbről az ügy középpontjában az a kérdés áll, hogy a 272/2004. sz. törvényben meghatározott nevelőszülői tevékenység az említett irányelv hatálya alá tartozik‑e. A kérdést előterjesztő bíróság arra az esetre, ha az előző kérdésre igenlő választ kell adni, számos további kérdést terjesztett a Bíróság elé; e kérdések különösen arra vonatkoznak, hogy a jelen ügy konkrét körülményei között a tagállamok eltérhetnek‑e az irányelv rendelkezéseitől.

32.

Az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdések tárgyalása előtt röviden megvizsgálok egy, a német kormány által felvetett eljárási kérdést.

33.

A német kormány érvelése szerint a kérdést előterjesztő bíróság nem fejtette ki kellő mértékben, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések az előtte folyamatban levő ügy elbírálása szempontjából miért relevánsak. A kereseti kérelmek a 2003/88 irányelv hatálya alá tartozó kérdés, a munkavállalók munkahelyi biztonsága és egészségvédelme helyett inkább a díjazáshoz való jog különböző aspektusaira vonatkoznak.

34.

Amint azonban azt maga a német kormány megjegyzi, az uniós jog értelmezésére vonatkozóan a nemzeti bíróság által előterjesztett kérdések releváns voltát vélelmezni kell. Ennek megfelelően a Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban levő ügy tényállásával vagy az eljárás tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 7 )

35.

Igaz, hogy a kérdések és a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban levő ügy közötti kapcsolat nem teljesen egyértelmű. Nem orvosolható ugyanis a munkavállalók számára biztosított kiegészítő munkabérrel az, hogy a 2003/88 irányelv által előírt pihenőidőt és szabadságot nem engedélyezték számukra. ( 8 ) A Bíróság által alkalmazott hatásköri teszt azonban eléggé nagyvonalú, és annak értelmében a hatáskör hiányának megállapításához nyilvánvalónak kell lennie, hogy a kérdések és az ügy tényállása között nincsen kapcsolat.

36.

A jelen ügyben nem ez a helyzet.

37.

A kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban levő ügy a heti pihenőidőben, a törvény által meghatározott ünnepnapokon és a fizetett éves szabadság alatt végzett munka ellenében kiegészítő ellentételezésre irányuló igényekre vonatkozik.

38.

Igaz, hogy a díjazás mértékével és a díjazás meghatározásának módjával kapcsolatos kérdéseket a 2003/88 irányelv nem szabályozza. ( 9 ) Az irányelvnek a fizetett éves szabadságra vonatkozó 7. cikkétől eltekintve az irányelv nem foglalkozik azzal, hogy váltott műszakban végzett munkához, az éjszakai munkához és a ügyeleti időhöz hasonló sajátos munkatípusok végzéséért a munkavállalók hogyan részesüljenek díjazásban, vagy hogy a túlóráért hogyan részesüljenek ellentételezésben. ( 10 ) Az EUMSZ 153. cikk alapján ezek nemzeti jogi kérdések. A Bíróság ezért állandó ítélkezési gyakorlatában elutasította a díjazás mértékével kapcsolatos kérdések megválaszolását. ( 11 )

39.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések ugyanakkor nem a nyújtott szolgáltatások ellentételezéséhez való jognak – az ellentételezés megfelelő mértékéhez hasonló – konkrét aspektusaira vonatkoznak. E kérdések a 272/2004. sz. törvényben a nevelőszülők vonatkozásában meghatározott szabályrendszernek a 2003/88 irányelvvel való összeegyeztethetőségével kapcsolatosak.

40.

E tekintetben azt az értelmezést lehet követni, hogy a nevelőszülők által a kiegészítő ellentételezésre vonatkozóan támasztott követelés érdemi elbírálása a 272/2004. sz. törvényben meghatározott, nevelőszülőkre vonatkozó különös szabályrendszer jogszerűségétől függhet. Az említett szabályrendszer alapján a nevelőszülők munkaidejét és szabadidejét a gondozásukban levő gyermekek egyedi szükségletei határozzák meg. A nevelőszülőknek folyamatosan törődniük kell a gyermekekkel, és e gyermekek nélkül konkrétan meghatározott pihenőidőt, ünnepnapokat és szabadságot nem jogosultak eltölteni. Más szóval a nevelőszülők munkaideje és szabadideje a gyermekek szükségletei miatt minden esetben szorosan összefüggenek egymással.

41.

E körülmények vizsgálata alapján számomra úgy tűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban levő ügy tényállása között kellő kapcsolat állapítható meg: a kérdést előterjesztő bíróság számára előzetes problémakört jelent az, hogy a nevelőszülők uniós jogi szempontból rendelkezhetnek‑e a pihenőidőhöz, ünnepnapokhoz és szabadsághoz való olyan joggal, amelyre kiegészítő ellentételezés iránti igényüket alapozzák. ( 12 )

42.

Ezen okokból kifolyólag a Bíróság nem utasíthatja el az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megválaszolását.

43.

A kérdést előterjesztő bíróságnak a 2003/88 irányelv értelmezésével kapcsolatos kétségeit – különösen azzal kapcsolatban, hogy a 272/2004 sz. törvényben említettekhez hasonló nevelőszülők a 2003/38 irányelv hatálya alá tartoznak‑e – három egymáshoz kapcsolódó tényező indokolja.

44.

Először is a 2003/88 irányelv tárgyi hatályát az irányelv 1. cikkének (3) bekezdése tágan határozza meg. E rendelkezéssel összhangban az irányelvet kell alkalmazni a 89/391 irányelv 2. cikke szerinti valamennyi köz‑ és magántevékenységi ágazatban.

45.

E tekintetben egyrészt a 89/391 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése „minden köz– és magántevékenységi ágazatra (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, közigazgatási, szolgáltatási, oktatási, kulturális, szabadidős stb.)” utal. Másfelől az irányelv 2. cikkének (2) bekezdése a 89/391 irányelv (és közvetetten a 2003/88 irányelv) hatálya alól konkrétan kizár bizonyos tevékenységeket: az irányelv nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele.

46.

Másodszor, a Bíróság a 2003/88 irányelv tág hatályát teljes mértékben elfogadta, és kifejtette, hogy az irányelv alkalmazása alóli kivételeket szűken kell értelmezni. ( 13 ) Főszabály szerint ezért az irányelv alkalmazandó azokra a munkavállalókra, akik munkaviszony keretében más javára és más irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújtanak. ( 14 )

47.

Harmadszor, a 2003/88 irányelv tág alkalmazási körének és a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatának folyományaként a kérdést előterjesztő bíróság kétségeit indokolják az előtte folyamatban levő ügy sajátos körülményei is. Egyrészről, a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a nevelőszülőknek a hatáskörrel rendelkező hatósággal munkaszerződésük áll fenn, és a nevelőszülők a szolgáltatást (nevelőszülők általi gondozás) a hatáskörrel rendelkező hatósággal megkötött, speciális munkaszerződés alapján, ellentételezés fejében nyújtják. Másrészről, a szóban forgó nevelőszülők kötelesek saját otthonukban, a gyermekek egyedi igényei alapján folyamatosan gondozni a gyermekeket. A folyamatos gondozás és felügyelet e követelménye valójában csak nehezen egyeztethető össze a 2003/88 irányelvben rögzített, különösen a heti pihenőidőre (5. cikk) és a fizetett éves szabadságra (7. cikk) vonatkozó követelményekkel. Ennek oka, hogy e Bíróság szerint a „munkaidő” fogalma a „pihenőidő” ellentéte, és a kettő kölcsönösen kizárja egymást. ( 15 )

48.

A Bíróság elé terjesztett kérdések tárgyalását a 2003/88 irányelv céljának vizsgálatával kezdem.

49.

A 2003/88 irányelv ( 16 ) célja elsősorban és mindenekelőtt az, hogy javítsa a munkavállalók biztonságát és egészségvédelmét. ( 17 ) Az irányelv minimális harmonizációt megvalósító intézkedésként meghatározza a minimális mértékét annak a védelemnek, amelyet a tagállamok többek között a munkaidőre vonatkozó napi és heti korlátokat, valamint a fizetett éves szabadságot illetően biztosítani kötelesek a munkavállalók számára. Emellett az irányelv konkrét szabályokat tartalmaz a váltott műszakban végzett és az éjszakai munka megszervezését illetően (az irányelv 8–13. cikke).

50.

Annak ellenére, hogy az irányelv egyértelműen hangsúlyt helyez a munkavállalók védelmére, az irányelvből kitűnik, hogy a jogalkotó nem feledkezett meg teljesen arról, hogy bizonyos szektorokban rugalmasságot kell biztosítani, valamint arról, hogy fokozatosan új munkavégzési típusok alakulnak ki. ( 18 )

51.

Pontosabban talán a 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdésében található a legnyilvánvalóbb példája annak, hogy a jogalkotó figyelembe kívánta venni a rugalmasság igényét; e rendelkezés – a 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésére való utalás révén – bizonyos közszolgálati tevékenységeket kifejezetten kizár a 2003/88 irányelv hatálya alól. Ezek a tevékenységek azért nem tartoznak a 2003/88 irányelv hatálya alá, mert olyan sajátos jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek szükségszerűen ellentétesek a rendszerinti munkavégzési és pihenési módozatokkal. Bizonyos tevékenységeknek az irányelv hatálya alól történő kifejezett kizárása valójában alátámasztja azt az álláspontot, miszerint a jogalkotó ténylegesen tisztában volt azzal, hogy bizonyos tevékenységek egyszerűen nem szervezhetők meg az irányelvben előírt módon. Habár a 2. cikk (2) bekezdésének megfogalmazása nem kimerítő jellegű, az abban konkrétan hivatkozott példák azt sugallják, hogy a jogalkotó az említett kizáró rendelkezés megalkotása során különösen a közbiztonsághoz kapcsolódó olyan tevékenységeket tartott szem előtt, amelyek magasabb szintű lojalitást igényelnek. ( 19 )

52.

A 2003/88 irányelv e kizárás mellett különféle eltérési lehetőségeket is tartalmaz. A 17., 18., 20. és 21. cikk értelmében a tagállamok bizonyos konkrétan meghatározott körülmények esetén – különösen a napi és heti pihenőidőt, a szünetet, a pihenőidőt és az éjszakai munkát illetően – eltérhetnek az irányelv rendelkezéseitől. Emellett a 22. cikk alapján bizonyos feltételek esetén az irányelv 6. cikkében rögzített, maximális heti munkaidő (48 óra) alkalmazásának eseti mellőzésére („opt‑out”) is lehetőség van. ( 20 )

53.

A 2003/88 irányelv megfogalmazása és általános felépítése a tagállamok részére meghagyott bizonyos mértékű mozgástér ellenére egyértelműen azt mutatja, hogy az irányelv elfogadásához vezető megfontolások középpontjában a munkavállalónak a munka és a magánélet közötti egészséges egyensúly formájában megnyilvánuló jólléte áll. Ezt megerősíti az, hogy az irányelv logikáját követve a pihenőidő és törvényben meghatározott szabadság elégtelen mennyisége megváltással nem orvosolható ( 21 ).

54.

Emellett a Bíróság egyértelműen elfogadta azt az álláspontot, hogy a 2003/88 irányelv elsődleges célja a munkavállalók védelme. A munkavállalók jóllétével kapcsolatos célkitűzés ugyanis áthatja a Bíróság e területre vonatkozó ítélkezési gyakorlatát: e célkitűzést alapul véve a Bíróság mind a 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kizáró rendelkezéseket, mind pedig a 2003/88 irányelvben rögzített eltérési lehetőségeket szűken értelmezte. ( 22 ) A Bíróság – annak érdekében, hogy biztosítsa a munkavállalók átfogó védelmét – nem pusztán az irányelv alkalmazási körét, hanem a „munkaidő” fogalmát is tágan értelmezte. ( 23 ) Ennek megfelelően a „munkaidő” magában foglalja például a munkáltató helyiségeiben alvással töltött időt, ( 24 ) és azt a készenléti időt, amelyet a munkavállaló otthonában tölt a munkáltató hívásaira való 8 percen belüli reagálási kötelezettség mellett. ( 25 )

55.

Mindazonáltal nem hagyható figyelmen kívül az, miszerint valamely tevékenységet – ahhoz, hogy elsősorban (vagy jobban mondva a 89/391 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében rögzített kivételek alapján) a 2003/88 irányelv tárgyi hatálya alá tartozzon – munkavállalónak kell végeznie. Hangsúlyozni kell ugyanis, hogy a 2003/88 irányelv bizonyos minimális jogokat kizárólag valamely meghatározott szerződési keretben (gazdasági) tevékenységet végző személyek részére biztosít: vagyis az irányelv olyan személyek javára biztosít jogokat, akik az említett tevékenységet más javára és irányítása alatt – következésképpen a tevékenységük végzése ideje és helye, valamint tevékenységük tartalma megválasztásának szabadsága nélkül – végzik. Az irányelv meghatározza azokat az időkereteket, amelyek között az említett személyek más személy javára és irányítása alatt végzett tevékenységben kötelesek részt venni. Ezzel szemben az irányelvnek nem célja az ilyen alárendeltségi viszonyt nem tükröző, valamely másfajta szerződéses megállapodás alapján ellentételezés fejében tevékenységet végző személyek védelme és munkaidejének megszervezése.

56.

Következésképpen annak meghatározásához, hogy az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló nevelőszülő a 2003/88 irányelv hatálya alá tartozik‑e, előzetesen el kell dönteni, hogy az érintett nevelőszülők a 2003/88 irányelv alkalmazásában „munkavállalóknak” minősülnek‑e.

57.

A Bíróság a 2003/88 irányelv (főszabály szerint minden elképzelhető munkavégzési tevékenységet magában foglaló) tárgyi hatályához hasonlóan annak személyi hatályát is tágan értelmezte. Amint azt a következő részben ki fogom fejteni, a Bíróság a munkavállaló fogalmának e kontextusban történő értelmezése során az EUMSZ 45. cikk értelmében vett szabad mozgással kapcsolatos saját ítélkezési gyakorlatát vette alapul.

58.

A Bíróság a speciális szerződés keretében szünidőtáborokban alkalmazott idénymunkásokkal kapcsolatos Union syndicale Solidaires Isère ügyben ( 26 ) hangsúlyozta, hogy a „munkavállaló” fogalmát az uniós jogban önállóan kell értelmezni. Következésképpen ezt a fogalmat olyan objektív kritériumok szerint kell meghatározni, amelyek – figyelembe véve az érintett személyek jogait és kötelességeit – a munkaviszonyt jellemzik. A Bíróság az EUMSZ 45. cikken alapuló saját ítélkezési gyakorlatát figyelembe véve megállapította, hogy a 2003/88 irányelv alkalmazása szempontjából a munkaviszonynak jellemzője az a körülmény, hogy valamely személy meghatározott ideig, más javára és más irányítása alatt, díjazás ellenében szolgáltatást nyújt. ( 27 )

59.

Másképpen megfogalmazva, a 2003/88 irányelv értelmében vett „munkavállaló” olyan személy, aki munkaviszony keretében nyújt szolgáltatásokat. Ez viszont alárendeltségi viszonyt feltételez. ( 28 ) A Bíróság álláspontja szerint erre utalhat az a körülmény is, ha valamely személy – különösen a munkavégzése idejének, helyének és tartalmának megválasztására vonatkozó szabadságát illetően – másik személy irányítása alatt áll. ( 29 )

60.

A jelen ügy szempontjából kulcsfontosságú, hogy a Bíróság hangsúlyozta, miszerint a szerződéses jogviszonynak a nemzeti jog szerinti speciális jellege nem lehet közvetlen következménnyel valamely személy uniós jog értelmében vett munkavállalóként történő minősítésére. ( 30 ) Úgy tűnik ugyanis, hogy az uniós szociális és foglalkoztatási jog más területeihez hasonlóan a munkavállaló fogalmával létrehozott védelmi háló egyes esetekben olyan személyekre is kiterjed, akik a nemzeti jog alapján nem minősülnek munkavállalónak. ( 31 )

61.

Pontosabban előfordulhat, hogy a nemzeti jog szerinti szabályozás jellegét kell megvizsgálni annak a kérdésnek az uniós jog szempontjából történő eldöntéséhez, hogy valamely személy munkavállalónak minősül, tehát a 2003/88 irányelv hatálya alá tartozik‑e. A szolgáltatás nyújtásának (ténybeli és szerződéses) kereteit illetően e célból végzett átfogó értékelésnek ezért önálló jellegűnek kell lennie, és arra a szerződéses jogviszony nemzeti jogi minősítése nem alkalmazható.

62.

E tekintetben a Bíróságnak a munkavállaló 2003/88 irányelv értelmében vett fogalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlatában megfigyelhető fogalmi kölcsönhatások megerősítik, hogy e fogalmat – az uniós jog más területeihez hasonló módon – tágan kell értelmezni. A Mindenesetre a Bíróság ítélkezési gyakorlata fényében egyértelmű, hogy a 2003/88 irányelv értelmében vett minden munkavállaló munkavállalónak minősül az EUMSZ 45. cikk alapján.

63.

Előfordulhat azonban, hogy ennek az ellenkezője nem mindig állja meg a helyét.

64.

Gyakran előfordul ugyanis, hogy egyetlen egy kifejezés a szóban forgó jogterülettől függően különböző fogalmakra utal. Amint azt maga a Bíróság is megjegyezte, az uniós jogban a munkavállaló fogalma nem egységes, hanem az adott kontextustól függően változó. ( 32 ) A munkavállaló fogalmának egy adott kontextusban történő értelmezése során fontos figyelembe venni a jogi aktus célját, és azt, hogy az adott aktus milyen érdek védelmére irányul.

65.

Amint az közismert, a Bíróság megállapította, hogy egyes személyek gazdasági inaktivitásuk időszakában is megőrizhetik „munkavállalói” minőségüket, és élvezhetik az EUMSZ 45. cikkben biztosított védelmet. Ez a helyzet például az álláskeresők ( 33 ), és az olyan nők esetében, akik a terhesség és a szülés által okozott fizikai korlátok miatt észszerű időre felhagynak a munkával. ( 34 )

66.

Nehezen képzelhető el, hogy ezek a személyek munkavállalóként a 2003/88 irányelvben biztosított védelemben részesüljenek (vagy részesülhessenek) annak ellenére, hogy a szabad mozgás joga értelmében „munkavállalónak” minősülnek. Ennek oka, hogy nem állnak munkaviszonyban. A fentieknek megfelelően a 2003/88 irányelv célja, hogy valamely munkáltató javára és irányítása alatt, lényegében alárendeltségi viszonyban történő munkavégzésük során védje a személyek egészségét és biztonságát, tágabb értelemben pedig megóvja e személyek jóllétét.

67.

E megfontolásokra figyelemmel rátérek arra a kérdésre, hogy az alapügyben szereplő nevelőszülők a 2003/88 irányelv alkalmazásában munkavállalóknak minősülnek‑e.

68.

Először is emlékeztetni kell arra, miszerint a Bíróság és a tagállami bíróságok közötti, az EUMSZ 267. cikkben rögzített munkamegosztásból azt következik, hogy végső soron a kérdést előterjesztő bíróságnak kell a munkavállaló fogalmát a szóban forgó ügy tényállására alkalmazni. Mindazonáltal e Bíróságnak kell meghatároznia a 2003/88 irányelv értelmében vett munkavállaló fogalmát, és el kell látnia a kérdést előterjesztő bíróságot a megfelelő iránymutatással annak érdekében, hogy segítse azt az említett fogalom alkalmazásában.

69.

A Bíróság álláspontja szerint a munkavállaló fogalma adott ügyben történő alkalmazásának objektív kritériumokon kell alapulnia: a kérdést előterjesztő bíróságnak az előtte folyamatban levő ügy valamennyi körülményét figyelembe kell vennie mind az érintett tevékenység, mind a munkaviszony jellegére vonatkozóan. ( 35 )

70.

A fentieknek megfelelően e tekintetben valamely szerződéses jogviszony nemzeti jog szerinti jellege nem lehet meghatározó annak a kérdésnek az eldöntése szempontjából, hogy valamely személy a 2003/88 irányelv alkalmazásában munkavállalónak minősül‑e. Amennyiben ugyanis ennek az ellenkezője lenne igaz, a munkavállaló fogalma valamely adott szerződéses jogviszony nemzeti jog szerinti meghatározásától függően számos (eltérő) értelmezést kapna (a Bíróság ítélkezési gyakorlatával ellentétben).

71.

Következésképpen annak meghatározása során, hogy a szóban forgó nevelőszülők a 2003/88 irányelv értelmében vett munkavállalóknak minősülnek‑e, e nevelőszülők és a hatáskörrel rendelkező hatóság közötti jogviszony jellege a szerződéses jogviszonynak az uniós jog szempontjából történő értékelése során pusztán marginális jelentőségű lehet. Pusztán abból, hogy a nevelőszülők „munkaszerződés” keretében látják el feladatukat, nem következik az, hogy a nevelőszülők és a hatáskörrel rendelkező hatóság szerződéses jogviszonyát a 2003/88 irányelv értelmében vett munkaviszonyként kellene meghatározni.

72.

Számos tényező ugyanis azt az álláspontot támasztja alá, hogy a 272/2004. sz. törvény szerinti nevelőszülők nem minősülnek a 2003/88 irányelv értelmében vett munkavállalóknak. Ezek a tényezők az érintett felek jogviszonyához és a szóban forgó nevelőszülők által végzett tevékenység jellegéhez is kapcsolódnak.

73.

A fentieknek megfelelően ahhoz, hogy valamely személy munkavállalónak minősüljön, szolgáltatását alárendelt viszonyban kell nyújtania: munkaviszony keretében a munkavállaló a munkáltatója irányítása alatt végez gazdasági tevékenységet. Úgy tűnik, a jelen ügyben nem áll fenn ilyen viszony.

74.

A vont párhuzam, meglehet, kissé pontatlan. Mindazonáltal a hatáskörrel rendelkező hatóság és a nevelőszülők közti viszony (konkrétan annak értékelése céljából, hogy a szóban forgó nevelőszülők a 2003/88 irányelv hatálya alá tartoznak‑e) egy meghatározott kötelezettség teljesítésére vonatkozó megbízáshoz hasonlítható. Amint ugyanis az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, alárendelt viszonyban, tehát a hatáskörrel rendelkező hatóság javára és irányítása alatt történő munkavégzés helyett bármely más szülőhöz hasonlóan a nevelőszülőket a hatáskörrel rendelkező hatóság megbízta az érintett gyermekek gondozásával.

75.

E tekintetben az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a nevelőszülői tevékenységet különös (keret-) szerződés alapján végzik. Másrészt a hatáskörrel rendelkező hatóság (vagy elismert magánszervezet) és a nevelőszülők közötti „munkaszerződés” azt követően lép hatályba, hogy a gyermeket a nevelőszülőnél elhelyezték. Az elhelyezést követően a nevelőszülők kötelesek gondoskodni arról, hogy az érintett gyermekek beilleszkedjenek az új családi környezetbe, és hogy folyamatos szülői felügyelet alatt, valamint életkoruknak megfelelő gondozásban részesülve nőjenek fel.

76.

Ebben az értelemben a nevelőszülők – ahelyett, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóság utasításainak és határozatainak lennének alárendelve, és a megállapodás szerinti feladatok teljesítésében a hatóság rendelkezésére állnának – az érintett gyermekek gondozását önállóan, az érintett gyermekek egyedi igényei és a nevelőszülők munkaterve alapján látják el.

77.

Igaz, hogy a nevelőszülők a hatáskörrel rendelkező hatóság kifejezett engedélye nélkül szabadságot nem vehetnek ki. Az is igaz, hogy a nevelőszülőknek a kiskorú gyermekek védelmével foglalkozó szakemberek számára lehetővé kell tenniük szakmai tevékenységük felügyeletét. Ezek a követelmények azonban nem elegendők annak megállapításához, hogy a nevelőszülők mindennapi tevékenységüket az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt alárendeltségi viszonyban végzik.

78.

Pontosabban: egyértelmű, hogy e követelmények miatt a nevelőszülők nem oszthatják be a saját idejüket, és nem végezhetik az érintett gyermekek gondozását teljes egészében saját belátásuk szerint. Az említett követelmények azonban nem kapcsolódnak a nevelőszülők által ellátott feladatok tényleges (napi szintű) teljesítéséhez vagy a munkának valamely munkáltató igényei szerinti megszervezéséhez. E követelmények legfeljebb a megbízás teljesítése általános keretének képezik részét.

79.

Ezenkívül nem szabad megfeledkezni arról, hogy a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek különösen sebezhetők. A fizetett éves szabadságot illetően említett követelmények és e gyermekek nevelése során a szakemberektől kapott tanácsok kétségtelenül az érintett gyermekek védelmét szolgálják. Egyértelműen ellentétes lenne ugyanis az érintett gyermekek mindenek felett álló érdekével annak lehetővé tétele, hogy a nevelőszülők rendszeresen távol maradjanak azoktól a gyermekektől, akiket a sajátjukként kötelesek gondozni, vagy hogy emiatt a szóban forgó terület szakembereinek segítségét elutasítsák.

80.

Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, valamely gyermek nevelőszülőnél való elhelyezése olyan intézkedés, amely annak biztosítását szolgálja, hogy a gyermek a saját családjához hasonló környezetben nőjön fel. Ez azt eredményezi, hogy a gyermek folyamatosan a nevelőszülőkkel él. Ebben az értelemben a nevelőszülők által nyújtott szolgáltatás bármely más szülő által nyújtott szolgáltatáshoz hasonlítható. Annak biztosítása érdekében, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke a nevelőszülők általi gondozás területén prioritás maradjon, a nevelőszülők által ellátott szülői feladatok meghatározott munkaterv alapján vagy kötelező pihenőidő, ezen belül kötelező éves szabadság alkalmazása mellett nem szervezhetők meg.

81.

Ez a nevelőszülőknél történő elhelyezés (a fentieknek megfelelően rövid távútól hosszú távú gondozásig terjedő) időtartamától függetlenül igaz. Nem hangsúlyozható eléggé, hogy a 272/2009. sz. törvényben meghatározott nevelőszülői tevékenység annak biztosítására vonatkozó megbízás, hogy a gyermek olyan családban nőhessen fel, amelynek programját a család és a gyermek, nem pedig valamely munkáltató szükségletei határozzák meg.

82.

Így jutok el a Bíróság Hälvä ítéletéhez ( 36 ). Ez az ügy egy gyermekfaluban, gyermekvédelmi egyesület által „helyettesítő nevelőszülőként” alkalmazott személyekre vonatkozott. Pontosabban az ügy tárgyát az a kérdés képezte, hogy az egyesület által alkalmazott helyettesítő nevelőszülők a 2003/88 irányelv 17. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartoznak‑e. A Bíróság a Hälvä ügyben abból indult ki, hogy az említett helyettesítő nevelőszülők munkavállalók, tehát az irányelv hatálya alá tartoznak; és ezzel a kiindulóponttal a kérdést előterjesztő bíróság is egyetértett ( 37 ).

83.

A jelen üggyel ellentétben a Hälvä ügyben a helyettesítő nevelőszülők nem gondozták a gyermekeket az otthonukban folyamatosan. Ehelyett a helyettesítő nevelőszülőket a szóban forgó gyermekvédelmi egyesület olyan szerződések keretében alkalmazta, amelyek megjelölték, hogy évente hány 24 órás időszakot kötelesek ledolgozni valamely, családi környezetre meglehetősen hasonlító intézetben. Emellett a helyettesítő nevelőszülőket munkavégzés céljából a gyermekfalu igazgatója által készített munkabeosztás alapján gyermekfaluban található „otthonokba” küldték ( 38 ).

84.

Habár a gyermekvédelmi egyesület nem ellenőrizte a munkavégzési időszakokban az otthonokban végzett munkát, meghatározta a helyettesítő nevelőszülők munkavégzésének tágabb kereteit: közelebbről, a helyettesítő nevelőszülők előre meghatározott műszakokban, előre meghatározott otthonokban évente előre meghatározott napig végeztek munkát. A valamelyest félrevezető munkaköri leírás ellenére (helyettesítő nevelőszülő) ők pusztán az adott gyermekfalu faluban élő gyermekek felneveléséért felelősséget nem viselő, ideiglenes személyzetének tagjai voltak.

85.

Ezek a körülmények megkülönböztetik a Hälvä ügyet a jelen ügytől. Magyarázatul szolgálnak arra is, hogy miért nem merült fel előzetes kérdésként az, hogy a Hälvä ügyben érintett személyek a 2003/88 irányelv alkalmazásában munkavállalóknak minősülnek‑e. A Hälvä ügyben ugyanis – a gyermekvédelmi egyesület és az érintett személyek közötti munkaviszony fennállására utaló egyéb jelek mellett – egyértelműen fennállt a Bíróság ítélkezési gyakorlatában rögzített alárendeltségi viszony.

86.

Az általam tárgyalt következő szempont a Hälvä és a jelen ügy közötti különbségekhez is kapcsolódik. E szempont arra vonatkozik, hogy a 2003/88 irányelvben foglalt követelményeket lehetetlen összeegyeztetni a nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek mindenek felett álló érdekével. Amint azt a tárgyaláson a román és a német kormány is hangsúlyozta, a nevelőszülői tevékenység alapvetően ellentétes a 2003/88 irányelv rendelkezéseivel, és arra az irányelv nem terjedhet ki.

87.

Tegyük fel, hogy az alapügyben szereplőkhöz hasonló nevelőszülők mégis – a Bizottság által képviselt álláspontnak megfelelően – munkavállalónak minősülnek a 2003/88 irányelv alkalmazásában

88.

E feltevés alapján a nevelőszülők által ellátott feladatoknak a 2003/88 irányelvben foglalt követelményekkel összhangban történő megszervezése az érintett gyermekek vonatkozásában több nevelőszülő és család kijelölését tenné szükségessé. Ennek oka a fentieknek megfelelően az, hogy az irányelvben meghatározott, fel nem használt pihenőidő és fizetett éves szabadság kiegészítő munkabérrel nem helyettesíthető. Következésképpen a nevelőszülők az irányelv értelmében vett munkavállalói minőségének megállapítása azt jelentené, hogy a nevelőszülők általi gondozást az egyes nevelőszülőket megillető pihenőidő és szabadság figyelembevételével kellene megszervezni. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy – a Bizottság által elfogadhatónak tekintett módon – a nevelőszülőnél elhelyezett gyermekek az egyes nevelőszülők „műszakjaival összhangban” egyik nevelőszülőtől a másikhoz kerülnének. Az érintett gyermekek mindenek felett álló érdeke szempontjából azonban egyértelmű, hogy ez abszurd megoldás lenne. ( 39 )

89.

A Bizottság által a tárgyaláson előadottakkal ellentétben nem vonható párhuzam a Hälvä üggyel, amely jellegénél fogva eltérő helyzetre vonatkozott, amelyben (magántulajdonban levő) gyermekfaluban alkalmazott ideiglenes személyzet tagjai a gyermekek felneveléséért elsődlegesen felelős nevelőszülők távollétében a faluban elhelyezett, a gyermekek lakóhelyéül szolgáló házakban gondoskodnak a gyermekekről.

90.

E tekintetben arra is rámutatok, hogy a nevelőszülői tevékenység és a 2003/88 irányelvben foglalt követelmények közötti ellentét az irányelv 17. cikke bekezdései egyikének alkalmazása révén sem oldható fel. A fentieknek megfelelően ez a rendelkezés lehetővé teszi, hogy a tagállamok (többek között) a napi és heti pihenőidőt illetően eltérjenek az irányelvben foglalt követelményektől, nem térhetnek azonban el a 7. cikktől, amelynek értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy minden munkavállalót legalább négy hét fizetett éves szabadság illessen meg. A gondozott gyermekek nélküli legalább négyhetes (fizetett) szabadság nevelőszülők részére történő biztosítása lényegében átmeneti gondozásra vonatkozó megállapodások alkalmazását tenné szükségessé. Nyilvánvaló, hogy az ilyen megoldás nem szolgálná az érintett gyermekek mindenek felett álló érdekét, közelebbről pedig azt a célt, hogy gondozott gyermek az őt nevelő család teljes jogú tagjaként, stabil családi környezetben élhessen.

91.

Mindezen okokból arra az álláspontra helyezkedem, hogy a „munkavállaló” fogalmának helyes értelmezése esetén az alapügyben szereplőhöz hasonló nevelőszülők a 2003/88 irányelv hatályán kívül esnek.

92.

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett többi kérdést nem szükséges megvizsgálni.

93.

A fentiek tükrében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Curtea de Apel Constanţa (konstancai fellebbviteli bíróság, Románia) által feltett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:

A „munkavállaló” fogalmának helyes értelmezése alapján az alapügyben szereplőhöz hasonló nevelőszülők a munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályán kívül esnek.