I. Bevezetés

II. Jogi háttér

III. A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

IV. Értékelés

A. Bevezetés

B. A második kérdésről: A „kár bekövetkezésének helye”

1. „Káresemény” és „kár”

2. Versenytorzítások és a „kár bekövetkezésének helye”

a) A biztosított védelem terjedelme és az alkalmazandó joggal való összeegyeztethetősége

b) Van‑e érintett piac?

c) A konkrét kár jellege és helye

1) Általános szabály: a pénzügyi veszteség a káreseményt „követi”

2) A „kár bekövetkezésének helye” versenyjogi ügyekben

d) A jelen esetre történő alkalmazás

3. A második kérdéssel kapcsolatos következtetés

C. Az első kérdésről: A károkozó esemény bekövetkezésének helye (és az alperesek kiléte)

1. A joghatóság megállapítását és az érdemi elbírálást szolgáló ok‑okozati összefüggés közötti eltérések

2. A joghatóság megállapítását célzó ok‑okozati összefüggés az összetett tényállást magában foglaló ügyekben

3. A károkozó esemény helye versenyjogon alapuló kártérítési keresetek esetén

a) EUMSZ 101. cikk

b) Az EUMSZ 102. cikk

4. A jelen esetre történő alkalmazás

a) A károkozó esemény helye

b) Az alperesek kiléte

5. Az első kérdéssel kapcsolatos következtetés

D. A harmadik kérdésről

1. Az 5. cikk 5. pontjának jogi célja és feltételei

2. Van‑e „fióktelep”?

3. A jogvitával való összefüggés

V. Következtetés

1.

Az AB flyLAL – Lithuanian Airlines (a továbbiakban: flyLAL) felszámolásának megkezdéséig Litvániában Vilnius repülőteréről üzemeltetett járatokat.

2.

A flyLAL előadása szerint bukását az Air Baltic Corporation AS litván légitársaság (a továbbiakban: Air Baltic) által alkalmazott kiszorító (vagyis önköltség alatti) árazás okozta. Állítólagosan e kiszorító árazás az Air Baltic és Litvániában a Starptautiskā lidosta Rīgát (lettországi Riga Nemzetközi Repülőtér, a továbbiakban: Riga Repülőtér) üzemeltető cég által elfogadott versenyellenes stratégia részét képezte. A Riga Repülőtér és az Air Baltic tehát megállapodtak abban, hogy drasztikusan csökkentik az Air Baltic által a Riga Repülőtéren kapott szolgáltatásokért fizetendő árat. Az ebből eredő megtakarításokat ezt követően az Air Baltic a flyLaL‑t a litvániai, vilniusi piacról kiszorító árazás finanszírozására fordította.

3.

A flyLAL az Air Baltic társasággal és a Riga Repülőtérrel szemben kártérítés megfizetése iránti keresetet nyújtott be Vilnius bíróságainál. Az első fokon eljáró bíróság megállapította, hogy az Air Baltic és a Riga Repülőtér megsértették az uniós és a nemzeti versenyjogot, és (a Riga Repülőteret nem, csak) az Air Balticot 16,1 millió euró kártérítés és kamatainak megfizetésére kötelezte. Az Air Baltic és a Riga Repülőtér (a továbbiakban: alperesek) ezen ítélettel szemben fellebbezést terjesztettek a Lietuvos apeliacinis teismas (fellebbviteli bíróság, Litvánia) elé, amelyben vitatták, hogy a litván bíróságok joghatósággal rendelkeznek a jogvita elbírálására.

4.

Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő bíróság a 44/2001/EK rendeleten ( 2 ) alapuló joghatósággal kapcsolatban három kérdést tesz fel a Bíróságnak. E kérdések lényegében a káresemény bekövetkezésének helyével, valamint azzal kapcsolatosak, hogy a joghatóság megállapítása szempontjából a nyereségkiesés „kárnak” minősül‑e, és úgy tekinthető‑e, hogy a jogvita az Air Baltic litvániai fióktelepének működéséből ered.

5.

A vonatkozó időszakban alkalmazandó 44/2001 rendelet (11) és (12) preambulumbekezdése szerint:

6.

A 44/2001 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

7.

A 44/2001 rendelet „Különös joghatóság” címet viselő 2. szakasza alá tartozó 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:

[…]

[…]

8.

2004‑ben a flyLAL volt a vilniusi repülőtérről üzemelő elsődleges légi fuvarozó. 2004‑ben a Riga Repülőtérről üzemelő elsődleges légi fuvarozóként az Air Baltic is elkezdett a vilniusi repülőtérről járatokat üzemeltetni. E járatok közül legalább néhány a flyLAL által kiszolgált célállomásokra indult.

9.

Ezt követően a flyLAL piaci pozíciója Vilniusban romlott, míg az Air Baltic vilniusi piaci pozíciója megerősödött. Jelentős pénzügyi veszteségek felmerülését követően megkezdődött a flyLAL felszámolása.

10.

A flyLAL úgy véli, hogy bukását az Air Baltic által a vilniusi repülőtérről üzemeltetett járatok vonatkozásában gyakorolt kiszorító árazás okozta, amelynek következtében a flyLAL kikerült a piacról. A flyLAL előadása szerint a kiszorító árazás finanszírozásának forrását az Air Baltic részére a Riga Repülőtéren nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban a Riga Repülőtér által biztosított árkedvezmények képezték.

11.

A Latvijas Republikas Konkurences padom (lett versenytanács) külön eljárásban, 2006. november 22‑i határozatával az említett árkedvezményeket illetően megállapította, hogy a Riga Repülőtér 2004. november 1‑jei hatállyal olyan kedvezményrendszert vezetett be, amely egészen 80%‑ig terjedő kedvezményt biztosított a légi járművek fel‑ és leszállásához kapcsolódó, illetve a biztonsági szolgáltatások esetében. A Lietuvos Respublikos konkurencijos taryba (litván versenytanács) megállapította, hogy a kedvezményrendszer megsértette az EK‑Szerződés 82. cikkének c) pontját (jelenleg az EUMSZ 102. cikk c) pontja). A litván versenytanács a rendszer alkalmazásának megszüntetésére kötelezte a Riga Repülőteret.

12.

A flyLAL eljárást indított az Air Baltickal és a Riga Repülőtérrel mint alperesekkel szemben a Vilniaus apygardos teismas (regionális bíróság, Vilnius, Litvánia) előtt, és annak megállapítását kérte, hogy az EKSZ 81. cikk és az EKSZ 82. cikk (jelenleg: EUMSZ 101. cikk és EUMSZ 102. cikk ( 3 )) megsértése miatt az alperesek magatartása tiltott megállapodást és erőfölénnyel való visszaélést valósít meg, és kérte, hogy vagyoni kártérítés jogcímén az alpereseket egyetemlegesen kötelezzék 57874768,30 euró megfizetésére.

13.

Az alperesek válaszukban azzal érveltek, hogy a Lett Köztársaságban nyilvántartásba vett jogi személyek, így a jogvitát lett bíróságok előtt kell tárgyalni.

14.

2016. január 27‑i ítéletében a Vilniaus apygardos teismas (megyei bíróság, Vilnius) részben helyt adott a keresetnek, és elrendelte, hogy az Air Baltic kártérítésként fizessen a flyLAL részére 16121094 eurót, valamint az említett összegre felszámított 6%‑os éves kamatot. Elutasította a ŽIA Valda AB és a VA Reals AB harmadik felek (a továbbiakban flyLAL részvényesek) által benyújtott önálló kereseteket. Megállapította továbbá, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. és 5. pontja szerint litván bíróság előtt kell tárgyalni a felmerült jogvitát.

15.

A flyLAL, az Air Baltic és a Riga Repülőtér az ítélettel szemben fellebbezett a Lietuvos apeliacinis teismas (fellebbviteli bíróság, Litvánia) előtt. Fellebbezésében a flyLAL azt kéri, hogy a Lietuvos apeliacinis teismas (fellebbviteli bíróság, Litvánia) helyezze hatályon kívül a Vilniaus apygardos teismas (megyei bíróság, Vilnius) ítéletét, és teljes egészében adjon helyt a keresetnek. Az alperes Air Baltic azt kéri, hogy a joghatóság szabályainak megsértése miatt helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és ne tárgyalja a keresetet. Az Air Baltic azzal érvel, hogy a jogvita nem érinti litvániai fióktelepének működését, ezért a 44/2001 rendelet 5. cikkének 5. pontja nem alkalmazandó. A rendelet 5. cikkének 3. pontja sem alkalmazandó, mivel nem Litvániában követték el a hivatkozott jogellenes cselekményeket. Ezen túlmenően az utóbbi rendelkezés nem biztosít jogot arra, hogy eljárást indítsanak a pénzügyi források csökkenésében megnyilvánuló közvetett veszteségek helye szerinti állam bírósága előtt. Fellebbezésében a Riga Repülőtér lényegében ugyanazokat az érveket adja elő a jogvitával kapcsolatos joghatóságot illetően, mint az Air Baltic.

16.

A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a Bíróság a – felek közötti jogvita 44/2001 rendelet hatálya alá tartozásának kérdésével foglalkozó – flyLAL I ítéletében ( 4 ) már megállapította, hogy a jogvita polgári és kereskedelmi jellegű. A kérdést előterjesztő bíróság tehát biztos abban, hogy a jelen ügyre alkalmazni kell a 44/2001 rendeletet. Mindazonáltal megjegyzi, hogy a flyLAL I ítélet csupán a Lietuvos apeliacinis teismas (fellebbviteli bíróság, Litvánia) által elrendelt ideiglenes biztosítási intézkedések Lett Köztársaságban való alkalmazásának és végrehajtásának kérdését vizsgálta. Az ügy érdemét tekintve tehát nem foglalkozott a joghatósággal.

17.

A fentiekre tekintettel a Lietuvos apeliacinis teismas (fellebbviteli bíróság, Litvánia) a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

18.

Írásbeli észrevételeket a flyLAL, az Air Baltic, a Riga Repülőtér, a ŽIA Valda AB és a VA Reals AB, a lett és a litván kormány, valamint az Európai Bizottság terjesztett elő. Az írásbeli szakaszban részt vevő érdekelt felek – a ŽIA Valda AB és a VA Reals AB kivételével – szóbeli érveket is előterjesztettek a 2017. november 16‑i tárgyaláson.

19.

Ez az ügy viszonylagosan összetett tényállás mellett a kártérítési kereset elbírálására vonatkozó joghatósággal kapcsolatban vet fel kérdéseket. A nemzeti bíróság és a felek a három állítólagos versenyjogsértésre utalnak: i. a Riga Repülőtér által alkalmazott kedvezményrendszerrel megvalósuló, erőfölénnyel való visszaélés, ii. a Riga Repülőtér és az Air Baltic versenyellenes megállapodása, valamint iii. az Air Baltic által alkalmazott kiszorító árazás formájában megvalósuló, erőfölénnyel való visszaélés. Ezek a jogsértések állítólagosan egymással összefüggtek, és részét képezték annak a stratégiának, amely a flyLAL‑nak a vilniusi piacról való kiszorítására és mind a Riga Repülőtér, mind pedig az Air Baltic javára az utasoknak a Riga Repülőtérre történő átterelésére irányult.

20.

Mindenekelőtt egyértelműen hangsúlyozni kívánom, hogy a jelen vélemény kizárólag joghatósági kérdésekkel foglalkozik, és az uniós versenyjog jelen ügyben történő érdemi alkalmazására nem vonatkozik. Ez utóbbi megfontolások a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések keretein kívül esnek.

21.

Ezenfelül a jelen indítványban a joghatóság kérdésével kapcsolatos általános iránymutatásnak is inkább absztraktnak kell maradnia. Ezt nem pusztán az e Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztás indokolja, hanem az is, hogy az állítólagos három versenyjogsértés közötti kölcsönhatás az előzetes döntéshozatalra utaló határozat alapján valamelyest homályos marad. Pontosabban a kérdést előterjesztő bíróság az általa feltett első kérdésben és az indokolásában is annak ellenére említi meg az EUMSZ 102. cikk c) pontját sértő megállapodás fennállását, hogy az utóbbi rendelkezés fogalmilag egyoldalú magatartásra vonatkozik. Következésképpen amellett, hogy a jelen indítvány célja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára néhány hasznos iránymutatást adjon, szükségszerűen a feltételezések és választási lehetőségek szintjén marad, és ezeket a feltételezéseket, valamint lehetőségeket a kérdést előterjesztő bíróságnak kell vizsgálnia és az adott ügyben megfelelően alkalmaznia.

22.

A joghatóságot illetően a 44/2001 rendeletben foglalt általános szabály szerint a jogvita elbírálására az alperes lakóhelyének bírósága rendelkezik joghatósággal (a 2. cikk (1) bekezdése). E rendelet 5. cikkének 3. pontja szerint valamely személy perelhető „jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt [is], ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”.

23.

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az „[az a hely], ahol a káresemény bekövetkezett” kifejezés egyaránt utal a „károkozó esemény helyére” és a „kár bekövetkezésének helyére”, következésképpen az alperes e két hely bármelyikének bírósága előtt perelhető. ( 5 )

24.

A jelen ügyben felvetett fő kérdés az, hogy e két alternatíva – „a kár bekövetkezésének helye” és „a károkozó esemény helye” – a jelen kontextusban hogyan értelmezendő. Ezek a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második, illetve első kérdésnek felelnek meg. Először ezeket a kérdéseket (B és C) vizsgálom meg, mielőtt rátérnék a 44/2001 rendelet 5. cikkének 5. pontjában foglalt, fióktelep működésével kapcsolatos harmadik kérdésre (D).

25.

Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság No 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának alkalmazásában vett „kár” (vagyis a „káresemény” egy aspektusának) jelentésére kérdez rá. Pontosabban arra keres választ, hogy a flyLAL állítása szerinti pénzügyi kárt (bevételkiesést) ebben az értelemben „kárnak” kell‑e tekinteni.

26.

Úgy értem, hogy e kérdés alapvető célja annak megállapítása, hogy e rendelkezés alapján különös joghatóság áll‑e fenn a bevételkiesés bekövetkezésének helyén, azaz Litvániában.

27.

Álláspontom szerint a jelen ügyben a pénzügyi kár (bevételkiesés) bekövetkezésének helye nem minősül a „kár bekövetkezése helyének”. A jelen ügyhöz hasonló ügyben a „kár bekövetkezésének helye” a versenyjogsértéssel érintett piacokon belül az a hely, amelyen a felperest állítólagosan bevételkiesés érte.

28.

A kérdést előterjesztő bíróság második kérdésével kapcsolatban először egyrészről a joghatóság megállapítása szempontjából a „káresemény”, másrészről pedig az érdemi értékelés keretében a „kár” közötti különbségtételt vizsgálom meg (1). Ezt követően a versenyjogra alapított keresetekben a joghatóság megállapítása szempontjából a „kár bekövetkezésének helyét” vizsgálom meg (2) és e megállapításokat alkalmazom a jelen ügyre (3).

29.

A Bier ítélet óta a 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának szövegében megjelenő „[az a hely], ahol a káresemény bekövetkezett” a „kár bekövetkezésének helyét” és a „károkozó esemény helyét” is magában foglalja. ( 6 ) A Bier ítélet tehát a „káresemény” fogalmát ténylegesen az oknak és az okozatnak megfelelő, két különálló – „kár” és „káresemény” – fogalomra osztotta fel. Ebből az következik, hogy a „kár” (vagy „sérelem” ( 7 )) ebben az összefüggésben a „káresemény” egyik vetülete; a „káresemény” olyan uniós jogi fogalom, amely a jogvitával szoros kapcsolatban álló helyek azonosítása révén a joghatóság meghatározására szolgál.

30.

A kárnak ilyen, a „káresemény” egy vetületeként történő meghatározása tehát eltér az érdemi értékelés részét képező „kár” fogalmától, amely meghatározza a vagyoni kártérítés alapjául szolgáló, a konkrét felperest sújtó hátrányos következményeket. ( 8 ) Ez utóbbi értelemben a kárt (nagymértékben ( 9 )) a nemzeti jog határozza meg.

31.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatában egyértelműen elhatárolta a „káresemény” egy vetületének minősülő „kár” joghatósághoz kapcsolódó fogalmától az érdemi értékelés részét képező „kár” fogalmát. A kár joghatósághoz kapcsolódó fogalmát a Bíróság ráadásul két módon jelentősen feltételekhez kötötte. Először is a „káresemény” egy vetületének minősülő „kár” – az „általános kárral” ellentétben – főszabály szerint „konkrét kárra” utal. Másodszor e kár a „kezdeti” kárra korlátozódik.

32.

A jogellenes károkozás, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény vagy ilyen cselekményből fakadó igény mind a közérdekre (általános kár), mind pedig az egyének magánérdekeire (konkrét kár) gyakorolt hátrányos hatásokkal szemben védelmet nyújthat. Például a „környezetvédelmi” típusú jogellenes károkozásból fakadó igény általában a légköri szennyezéssel és konkrétan az egyén egészségének károsodásával szemben is védelmet biztosíthat. Ez felveti azt a kérdést, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának alkalmazásában „a kár bekövetkezése helyének” meghatározása során a „kárt” olyan általános kárként vagy konkrét kárként kell‑e értelmezni, amellyel szemben a szabály védelmet nyújt.

33.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatában megerősíti, hogy „a kár bekövetkezésének helyének” feltétele, hogy abban a tagállamban legyen, amely ténylegesen védi az állítólagosan megsértett jogot. ( 10 ) E védelem területi hatályán belül „a kár bekövetkezésének helye” pontosabban a konkrét kár bekövetkezésének helyére utal.

34.

E tekintetben hasznos lehet megvizsgálni a Bier ügy tényállását és kontextusát. Ebben az ügyben az állítólagos káreseményt nagy mennyiségű sótartalmú hulladéknak a franciaországi Mulhouse‑ban történő lerakása képezte (az ok), amely sótartalmú hulladék a Rajna szennyeződését idézte elő, és a felperesek rotterdami zöldség‑ és gyümölcstermesztésében is kárt okozott (a következmény). A hulladék lerakása tehát Franciaországban, Németországban és Hollandiában a Rajna mentén több száz kilométeres sávban átfogó károkat okozott. A Bíróság okfejtésének keretében rögzítette, hogy „ugyanis a jogellenes károkozásért vagy jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményért a felelősség csak akkor áll fenn, ha a kár és a kárt okozó esemény között [sic] okozati összefüggés áll fenn”. ( 11 )

35.

Más szóval a „kár bekövetkezésének helye” nem az általános kárra, hanem az egyes felpereseket konkrétan érő sérelemre utal. A kártérítési kereset feltétele, hogy a felperesnek okozott és a kártérítési igénnyel érintett kárral való ok‑okozati összefüggés az adott esetben megállapítható legyen. Capotorti főtanácsnok az ügyre vonatkozó indítványában valójában még egyértelműbben fogalmaz, amikor „a kártérítési követeléssel érintett kár bekövetkezésének helyére” utal. ( 12 )

36.

Ezt a következtetést a Bier ítéletben szereplő érvelés, valamint azok a későbbi ítéletek is megerősítik, amelyek szerint a „kár bekövetkezése helyének” (a jogellenes károkozással való általános kapcsolattal ellentétben) a jogvitához szorosan kell kapcsolódnia. ( 13 )

37.

Ezenfelül a konkrét kár kizárólag akkor minősül a „káresemény” releváns aspektusának és alapozza meg a 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. pontja szerinti joghatóságot, ha az – a későbbi hátrányos következményekkel ellentétben – „első kárnak” minősül. Ez a megközelítés összhangban áll a „káresemény” – mint a közvetett hatásoktól elhatárolható konkrét esemény – fogalmával. ( 14 )

38.

Ez a problémakör a Bíróság Marinari ügyben hozott ítéletével szemléltethető. ( 15 ) Ebben az ügyben saját váltókat nyújtottak be egy egyesült királysági bankban, a váltókat a bank elkobozta és átadta a rendőrségnek. A. Marinarit letartóztatták. Ezt követően A. Marinari beperelte az egyesült királysági bankot az olasz bíróságok előtt arra hivatkozással, hogy az elkobzás eredményeként őt Olaszországban vagyoni kár érte.

39.

A nemzeti bíróság által a Brüsszeli Egyezménynek ( 16 ) – a 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának előzményét képező – 5. cikke (3) bekezdésének értelmezésével kapcsolatos kérdésének megválaszolását a Bíróság annak megerősítésével kezdte, hogy „[a »káresemény bekövetkezésének helye« fogalmat] nem lehetséges olyan tágan értelmezni, hogy az magába foglaljon minden olyan helyet, ahol érzékelhetőek egy ténylegesen máshol bekövetkezett kárt okozó cselekmény hátrányos következményei” ( 17 ).

40.

A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az „első kár” (a váltók elkobzása és a letartóztatás) az Egyesült Királyságban következett be, és az Olaszországban felmerülő, összes ebből következő (pénzügyi) veszteség nem elegendő ahhoz, hogy megalapozza az olasz bíróságok joghatóságát: „[a káresemény bekövetkezésének helye] […] olyan helyet [nem] foglal magában, ahol a károsult egy másik [tagállamban] bekövetkezett és általa elszenvedett első kár következtében – állítása szerint – vagyoni kárt szenvedett” ( 18 ).

41.

A fenti kérdések a Bíróság Dumez ügyben hozott ítéletében is egyértelműen szerepelnek. Ebben az ügyben a Bíróság megerősítette, hogy a káresemény bekövetkezésének helye az a „hely, ahol a jogellenes károkozásért, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekményért vagy ilyen cselekményből fakadó igényért való felelősséget keletkeztető károkozó esemény közvetlenül kárt okozott a közvetlen károsultnak” ( 19 ).

42.

Hosszabban foglalkoztam a „káresemény” egy vetületeként meghatározott „kár” jelentésével, mivel az a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdéssel összefüggésben kiemelkedő fontossággal bír.

43.

A jelen ügy a versenyjog állítólagos megsértésének eseteire vonatkozik. A környezeti kárral kapcsolatos, fent tárgyalt példához hasonlóan a versenyjog mind közjogi, mind pedig magánjogi jelleggel rendelkezik. A magánjogi gazdasági szereplők az egyéni érdekeiket érő kár megtérítése iránt versenyjogi alapon kártérítési keresetet indítanak. Mindazonáltal a versenyjognak elsősorban vitathatatlanul az ad létjogosultságot, hogy célja a versenytorzítások és az azok következtében az általános gazdasági jólétet érő kár megelőzése.

44.

Ezenfelül, álláspontom szerint a „kár” joghatóság megállapításával összefüggő fogalmának (mint a „káresemény” egy vetületének) a „kár” érdemi értékelés részét képező (a felelősség megállapítása és a kártérítés összegének meghatározása szempontjából lényeges hátrányos következmények értelmében vett) fogalmával történő összetévesztésének kockázata még nagyobb a jogellenes gazdasági károkozás azon eseteiben, amelyekben az egyes piaci szereplőket érő kár főként pénzügyi jellegű. Ebből kifolyólag úgy vélem, hogy a fenti pontosítások a különbségtételek megalapozása szempontjából kiemelkedő jelentőséggel rendelkeznek. Feltételezem ugyanis, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdés mögött – legalábbis részben – ezen összetévesztés elkerülésének kívánalma húzódik meg.

45.

Ezekkel a kérdésekkel a következő részben foglalkozom.

46.

Az uniós versenyjog közjogi és magánjogi jellegének együttes fennállása homályossá teszi azt, hogy a versenyjogra alapított kártérítési keresetek esetében a 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának alkalmazásában mi minősülhet „a kár bekövetkezése helyének”. Az a piacot ért „általános” kár (versenytorzítás) helyeként vagy az egyes vállalkozásokat érő „konkrét” kár helyeként lehet értelmezhető. ( 20 ) Azt a kérdést is felveti, hogy ebben a kontextusban milyen típusú „konkrét” kárról van szó.

47.

A jelen ügyhöz hasonló ügyekben – amelyekben a versenyellenes magatartás azzal a hatással járhat, hogy a vállalkozásokat a vállalkozási tevékenységük meggátlásával vagy annak megnehezítésével kizárja a piacokról ( 21 ) – azt az értelmezést javaslom, hogy a „kár bekövetkezésének helye” a jogsértéssel érintett piacon belül az a hely, ( 22 )ahol a károsultat állítólagosan forgalomkiesés érte.

48.

Ez a következtetés összhangban van a fenti általános elemzéssel (1. rész) és azt további három megfontolás is alátámasztja. Először is a) a versenyjogi szabályokban általában biztosított védelem terjedelme és az alkalmazandó jogra vonatkozó szabályok közötti összhang igénye, b) a jogvitával való különösen szoros kapcsoló tényező iránti igény, c) az, hogy a károsultat érő konkrét kár értelmében vett „első kár” a forgalomkiesés, és nem az abból következő pénzügyi veszteség.

49.

Általánosságban úgy vélem, hogy a versenytorzítást tiltó szabályok megszegésének esetén a „kár bekövetkezésének helyeként” meghatározott „[olyan helynek,] ahol a káresemény bekövetkezett” a jogsértésekkel érintett piacokon belül kell elhelyezkednie. Ebben az értelemben és a fent javasolt általános kérdéssel összhangban ( 23 ) a „konkrét kár” földrajzi értelemben véve is logikailag az „általános kár” részét képezi.

50.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatában ugyanis megerősíti, hogy a „[azon helynek], ahol a káresemény bekövetkezett” az 5. cikk 3. pontjának alkalmazása céljából történő meghatározása során figyelembe kell venni a szóban forgó anyagi jogi rendelkezés által biztosított védelem terjedelmét. A Concurrence ügyben a Bíróság ezért megállapította, hogy „a kár bekövetkezésének e rendelkezés értelmében vett helye az állítólagosan megsértett jog természetének függvényében változhat”, és „annak, hogy egy adott tagállamban a kár bekövetkezhet, az a feltétele, hogy az állítólagosan megsértett jog az adott tagállamban védett legyen” ( 24 ).

51.

Az uniós versenyjog legfőbb rendelkezései – az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk – a torzításmentes verseny védelmére irányulnak. Már önmagában emiatt is lehetetlennek találom, hogy 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. pontja és a „kár bekövetkezésének helye” a jogsértéssel érintett piacokon kívül található bíróságok joghatóságát alapozza meg.

52.

Emellett a „[annak a helynek,] ahol a káresemény bekövetkezett” versenyjogi ügyekben történő fenti korlátozása az alkalmazandó jogra vonatkozó uniós szabályokkal is összeegyeztethető. ( 25 ) A „Róma II” rendelet 6. cikke (3) bekezdésének a) pontja tehát úgy rendelkezik, hogy versenyjogon alapuló kártérítési keresetek esetében az alkalmazandó jog „[annak] az országnak [a joga], amelynek piaca érintett vagy érintve lehet”.

53.

Végül nagyobb mértékű kiszámíthatóságot biztosít a kár (konkrét sérelem) bekövetkezése helyének az említett jogsértésekkel (általános sérelemmel) érintett piacokon belüli helyként történő meghatározása. A versenyellenes magatartást tanúsító vállalkozásnak számítania kell arra, hogy perelhető olyan helyeken, amelyeken cselekményei kihatnak a piacra. Főszabály szerint azonban az e piacokon kívül történő perlésére nem kell számítania.

54.

Ez felveti azt a kérdést, hogy versenyjogra alapozott kártérítési kereset esetén a felperes minden olyan helyen perelhet‑e, ahol a piacot a jogsértés érinti. ( 26 ) Ezt a felvetést több szempontból is problematikusnak tartom.

55.

Először is versenyjogi ügyekben „[annak a helynek], ahol a káresemény bekövetkezett” ilyen értelmezése azt eredményezheti, hogy amennyiben a jogsértések földrajzi szempontból széles körben hatást fejtenek ki, a perlésre szinte korlátlan számú hely közül lehet választani. Önmagában már ez is nehezen összeegyeztethetőnek tűnik azzal, hogy az 5. cikk 3. pontja különös szabály, és olyan kivételt képez, amelyet megszorítóan kell értelmezni. ( 27 )

56.

Másodszor, „a kár bekövetkezésének helye” szerinti joghatóság megállapítása azon az elgondoláson alapul, hogy „a jogvita és [a káresemény bekövetkezésének helye szerinti] bíróság között különösen szoros kapcsolat” ( 28 ) áll fenn. „A jogvita”, vagyis a konkrét kártérítési per általában nem a piacokat érő kárral kapcsolatos. A jogvita kifejezetten a szóban forgó ügyben az adott felperest állítólagosan érő kárral kapcsolatos.

57.

Harmadszor, az olyan értelmezés, amely lehetővé teszi, hogy a felperes bármely érintett piacon pert indítson, álláspontom szerint szintén ellentétes a Bíróság fennálló azon ítélkezési gyakorlatával, amelynek középpontjában a „kár bekövetkezésének helyeként” az a hely áll, amelyen a szóban forgó károsultakat az első kár érte. E tekintetben hivatkozom a Bier ügy általam fent elvégzett elemzésére. ( 29 ) Az ezt követő ítélkezési gyakorlat további támpontot biztosít.

58.

A Concurrence ( 30 ) ügy az internetes értékesítést tiltó szelektív forgalmazási szerződésre vonatkozott. A szelektív forgalmazási hálózatban forgalmazóként eljáró felperes lényegében azzal érvelt, hogy a tiltást a hálózaton belül nem alkalmazták egységesen. Ennek eredményeként a felperes elesett az Amazon online kiskereskedőnek történő potenciális értékesítéstől. A Bíróság megállapította, hogy „a kár bekövetkezése helyének azon tagállam területét kell tekinteni, amely az említett értékesítési tilalmat a szóban forgó kereset útján védi, és amely területen a felperes – állítása szerint – értékesítéseinek csökkenését elszenvedte” ( 31 ).

59.

A Bíróság ezért nem vizsgálta, hogy a „kár bekövetkezésének helye” magában foglal‑e minden olyan helyet, amelyen a szelektív forgalmazási szerződés feltételeinek hátrányosan megkülönböztető alkalmazása érintheti a versenyt vagy a piacokat. A Bíróság ehelyett a kár bekövetkezésének helyét azonnal az értékesítések csökkenésének helyére korlátozta.

60.

Hasonlóképpen, a Bíróság a hidrogén‑peroxid piacán megvalósított kartellre vonatkozó CDC ügyben megállapította, hogy a kár bekövetkezésének helye az a hely, ahol a „mesterségesen megnövelt ár miatt […] többletköltség [merült fel]” ( 32 ).

61.

A fenti indokok alapján úgy vélem, hogy a jelen ügyhöz hasonló ügyekben a „kár bekövetkezésének helye” a jogsértéssel érintett piacon belül az a hely, amelyen a károsult állítólagosan kárt szenvedett.

62.

A közvetlenül az előző pontban rögzített operatív fogalom átvezet a kérdést előterjesztő bíróság által a második kérdésével felvetett konkrét problémához. Mi minősül „kárnak”? A „kár bekövetkezése helyének” meghatározása szempontjából a felperes által állítólagosan elszenvedett pénzügyi veszteséget kell‑e figyelembe, venni vagy valamilyen más kárról van szó?

63.

Álláspontom szerint a pénzügyi veszteség bekövetkezésének helyével ellenétben az állítólagos forgalomkiesés helyéről van szó.

64.

A fentiekkel összhangban ( 33 ) a pénzügyi veszteség felmerülésének helye 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának alkalmazásában nyilvánvaló módon nem mindig felel meg a „káresemény helyének”. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában inkább arra mutat rá, hogy a pénzügyi veszteség általában „követi” a károkozó eseményt. E tekintetben a Bíróság a Marinari ítéletben megerősítette, hogy az első kár (a tulajdon elkobzása és letartóztatás) következtében elszenvedett közvetett vagyoni kár helye nem a „káresemény bekövetkezésének helye” ( 34 ). A fent hivatkozott Concurrence ügyben egyértelműen a forgalomkiesés volt a Bíróság által meghatározott „káresemény”. A pénzügyi veszteség a forgalomkiesésből eredt. Ebben az értelemben azonban a pénzügyi veszteség „pusztán” a forgalomkiesés velejárója volt, és arra az ítélet rendelkező része nem utalt. ( 35 )

65.

Az újabb Universal Music ítéletben a Bíróság azt is megerősítette, hogy előfordulhat, hogy a közvetlen pénzügyi veszteség bekövetkezésének helye sem minősül „a káresemény bekövetkezése helyének” ( 36 ).

66.

A Bíróság az Universal Music ítéletben megállapította, hogy „egyéb kapcsolótényezők hiányában az a valamely tagállambeli hely, ahol a kár bekövetkezett, nem tekinthető annak a »helynek […], ahol a káresemény bekövetkezett«, ha ez a kár kizárólag olyan pénzügyi veszteségből áll, amely közvetlenül a kérelmező bankszámláján következik be, és amely valamely másik tagállamban elkövetett jogellenes cselekmény közvetlen következménye” ( 37 ). „A tisztán pénzügyi kár indokoltan csak abban az esetben teszi lehetővé azt, hogy a kérelmező az ilyen kár bekövetkezésének helye szerinti bírósághoz nyújtson be keresetet, ha az ügy többi sajátos körülménye is e bíróság joghatósága mellett szól.” ( 38 )

67.

Következésképpen a felperes védett érdekét érő első kár helye számít. Amennyiben megállapítást nyer, hogy az első kár anyagi kár, amely közvetlenül a felperes bankszámláján következik be, az említett pénzügyi veszteség bekövetkezésének helye kizárólag akkor minősül a „kár bekövetkezése helyének”, ha azzal kapcsolatban másik kapcsoló tényező is létezik.

68.

Olyan versenyellenes megállapodás esetében, amely azzal a hatással jár, hogy a vállalkozásokat vállalkozási tevékenységük megakadályozása vagy megnehezítése révén a piacokról (részben vagy teljes mértékben) kizárja, a konkrét kár értelmében vett első kár szinte biztosan nem a pénzügyi veszteség. Ehelyett valószínűleg a forgalomkiesés az első kár.

69.

Álláspontom szerint ezt a Bíróság eléggé egyértelműen megerősíti a fent említett Concurrence ügyben, ( 39 ) amelyben a Bíróság nem utal arra, hogy a forgalomkiesés pénzügyi veszteséget eredményezett, hanem a joghatóságot kifejezetten a forgalomkiesésre alapította. Noha a Concurrence által indított kereset jogalapjával kapcsolatban kifejezetten nem állították, hogy az az uniós versenyjog megsértése, nem látom okát annak, hogy ez a gondolatmenet a jelen ügyben miért ne lehetne alkalmazható.

70.

Általánosságban természetesen jogosan feltételezhető, hogy a forgalomkiesés gyakran vagyoni kárt „eredményez” ( 40 ). Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek az események ugyanazon a helyen következnek be. Nem szükségképpen, de előfordulhat, hogy az események között igen jelentős átfedés van.

71.

Következésképpen előfordulhat, hogy a versenyjoghoz kapcsolódó jogellenes károkozás vagy azzal egy tekintet alá eső esemény károsultja a versenyjogsértés legtöbb (vagy valójában összes) anyagi következményét a székhelyén szenvedi el (pénzügyi veszteség bekövetkezése). Előfordulhat ugyanakkor, hogy ez a veszteség különböző helyeken elmaradt értékesítésekhez is kapcsolódik.

72.

A fentieken kívül emlékeztetek arra, hogy az 5. cikk 3. pontjában foglalt különös joghatósági szabálynak – a (11) és (12) preambulumbekezdés szerint – a jogvita és a kár bekövetkezésének vagy esetleges bekövetkezése helyének bírósága közötti olyan szoros kapcsolaton kell alapulnia, amely az igazságszolgáltatás megbízható működésével kapcsolatos okokból e bíróságok joghatóságának megállapítását indokolja. Rendszerint ezek a szóban forgó ügy elbírálására – a bizonyításfelvételt illetően is – legalkalmasabb bíróságok. Álláspontom szerint, amennyiben a felperes (a versenytorzítással érintett piac[ok]on) elmaradt értékesítésekre és ebből következő (főként annak eshetőlegesen az érintett piacon kívül található pénzügyi központjában elszenvedett) bevételkiesésre hivatkozik, az előző hely bíróságai az ügy elbírálására az utóbbi bíróságoknál általában megfelelőbbnek vagy jobb helyzetben levőknek tűnnek. ( 41 )

73.

A fentieket követően el kell ismerni, hogy ez az érvelés a fent említett CDC ügyben foglalt egyik aspektussal nem könnyen egyeztethető össze. ( 42 ) A CDC ügy a hidrogén‑peroxid piacán megvalósított kartellre vonatkozott. Ebben az ügyben a Bíróság megállapította, hogy a „mesterségesen megnövelt ár miatt […] többletköltség [merült fel]”. Ennek következtében a Bíróság kiemelte, hogy a „kár bekövetkezésének helye” az a hely, ahol a károsultat a legsúlyosabb pénzügyi következmények érték, jelesül a károsult székhelye. ( 43 )

74.

A Bizottság a jelen ügyben benyújtott írásbeli észrevételeiben – noha nem állította, hogy a CDC ügyet a Bíróság helytelenül bírálta el – komoly kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a CDC ítélet a gyakorlatban egy tág forum actoris szabály létrehozását eredményezheti. Ez teljes mértékben megváltoztatná a 44/2001 rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános szabályt, amelynek értelmében az alperes lakóhelyének bíróságai rendelkeznek joghatósággal az eljárásra.

75.

Én magam is erős fenntartásokkal kezelem a CDC ítélet e konkrét aspektusát. A jelen indítvány e része annak kifejtésére irányul, hogy a joghatóság magánjogi jellegű, versenyjogra alapított kártérítési perekben történő megállapításának kérdésére keresett elvi választ miért kell némileg eltérően megközelíteni. Tekintettel arra, hogy a CDC ítélet messzire mutató lehet, az is előfordulhat, hogy a Bíróságnak a jövőben valamikor ismételten meg kell vizsgálnia a kérdést. ( 44 )

76.

Mindazonáltal a jelen ügy – legalábbis bizonyos mértékben – megkülönböztethető. A CDC ügy árkartellre, vagyis olyan megállapodásra vonatkozott, amelynek célja, hogy magasabb árak alkalmazása révén biztosítsa a vagyonnak a vevőkről a kartell tagjaira történő átruházását. A kartell egyrészről tehát úgy tekinthető, hogy azt kifejezetten közvetlen pénzügyi veszteség okozása céljából alakították ki. Következésképpen a kárnak a CDC ügyben történő konkrét megnyilvánulási módja a jelen ügy megkülönböztetésének egy lehetséges alapját képezheti. A jelen ügyben nem szerepel árkartell. A versenykorlátozás jellegét tekintve kizsákmányoló (túlzottan magas kartellárak vevőkkel szembeni alkalmazása) helyett inkább kizáró (forgalomkiesés és piaci marginalizáció) jellegű.

77.

A jelen ügyben a flyLAL állítása szerint az Air Baltic és a Riga Repülőtér egymással szövetkeztek annak érdekében, hogy kiszorító árazás alkalmazásával torzítsák a Vilniusba tartó és onnan induló repülőjáratok piacát, ami a flyLAL jelentős forgalomkiesését idézte elő. A forgalomkiesés bevételkiesést és nyereségkiesést vont maga után, végső soron pedig a flyLAL csődjét eredményezte.

78.

Az előző részben szereplő okfejtéssel összhangban a „kár bekövetkezése helyének” értelmében vett „káresemény bekövetkezésének helye”általánosságban az említett állítólagos jogsértések által érintett piac(ok)ként határozható meg.

79.

A joghatóság kifejezetten flyLAL‑lal kapcsolatban történő megállapítása céljából a „kár bekövetkezésének helye” az említett állítólagos jogsértésekkel érintett piac(ok)on belül az a hely, amelyen a flyLAL forgalomkiesés formájában először kárt (konkrét sérelmet) szenvedett. Ez nem az a hely, amelyen a flyLAL a forgalomkiesés következményeként vagyoni kárt szenvedett.

80.

Az e Bíróságnak bemutatott tényállás alapján – de természetesen a tényállás kérdést előterjesztő bíróság általi értékelésének függvényében – valószínűnek tűnik, hogy az említett forgalomkiesés középpontjában Vilnius áll, amely a flyLAL által korábban üzemeltetett útvonalak mindegyikének közös indulási/érkezési állomása volt és amelyre – értelmezésem szerint – az Air Baltic összehasonlító reklámkampánya és állítólagos kiszorító árazása is irányult.

81.

A jelen ügyben a rendelet 5. cikke 3. pontjának alkalmazásában ezért a „kár bekövetkezésének helye” Litvánia. Ez nem azt jelenti, hogy a forgalomkiesés szempontjából ez volt az egyetlen ilyen hely, hanem nyilvánvalóan ez az elsődleges hely.

82.

Ezzel eljutunk a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdéssel kapcsolatos utolsó szemponthoz. Ez a kérdés „az alperesek [többes szám, vagyis az Air Baltic és a Riga Repülőtér] konkrét jogellenes magatartása miatt” elszenvedett kárra vonatkozik. A fenti gondolatmenet választ ad a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés mit és hol részeire: mi (az elsőként elszenvedett kár értelmében vett) káresemény, és hol következett be? Ami fontos ugyanakkor, hogy nem válaszolja meg a kérdésben rejlő ki kérdést: kik az alperesek?

83.

Ezzel a kérdéssel a következő részben foglalkozom, amelyben választ adok a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdésre, lényegében arra, hogy mi volt a károkozó esemény, és az hol következett be?

84.

A fentiek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság által feltett második kérdést a következőképpen válaszolja meg:

A jelen ügyhöz hasonló ügyben a joghatóságnak a 44/2001 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése alapján történő megállapítása szempontjából a felperes által elszenvedett „kár” a felperesnek a felrótt versenytorzításból eredő forgalomkiesése. A joghatóság e rendelkezés alapján történő megállapítása szempontjából a „kár bekövetkezésének helye” a jogsértéssel érintett piacon belül az a hely, ahol a sértett állítólag forgalomkiesést szenvedett.

85.

Értelmezésem szerint első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a káresemény bekövetkezésének helye meghatározásának módjára kíván választ kapni.

86.

A kérdést előterjesztő bíróság két választási lehetőséget kínál fel: az Air Baltic és a Riga Repülőtér megállapodása megkötésének helye és e megállapodás teljesítésének helye (vagyis az a hely, ahol az Air Baltic a kiszorító árazást állítólagosan alkalmazta ( 45 )).

87.

A kérdést előterjesztő bíróság által előadott tényállás alapján úgy vélem, hogy káresemény bekövetkezése helyének mindkét említett hely minősülhet. Az e következtetést eredményező fő elemek egyike az, hogy az Air Baltic által a megállapodás végrehajtása során végzett cselekmények önmagukban is megvalósítják az EUMSZ 102. cikk megsértését. ( 46 )

88.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdés vizsgálatát a joghatóság megállapítását célzó és az érdemi értékelés részét képező ok‑okozati összefüggés közötti eltérésekkel kezdem (1). Ezt követően a károkozó esemény összetett tényállás esetén történő meghatározásával foglalkozom (2). Ezután rátérek annak vizsgálatára, hogy kifejezetten versenyjogi ügyekben hogyan határozható meg a károkozó esemény (3), végül ezeket az elveket a jelen ügyre alkalmazom (4).

89.

A joghatóság megállapításával és a károkozó esemény meghatározásával kapcsolatos ok‑okozati összefüggés eltér az okozati összefüggés érdemi értékelés céljából alkalmazott fogalmától. E tekintetben az alábbi észrevételeket teszem.

90.

Először is a „károkozó esemény” a „káresemény” egyik vetülete; a „káresemény” olyan uniós jogi fogalom, amely a jogvitával szoros kapcsolatban álló helyek azonosítása révén a joghatóság meghatározására szolgál. A károkozó esemény tehát eltér az érdemi értékelés részét képező ok‑okozati összefüggés fogalmától, amely lényegében a felelősség telepítésére szolgál. Az uniós versenyjogon alapuló kártérítési követelések esetében az ok‑okozati összefüggés érdemi értékelést szolgáló fogalmát – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés Bíróság által értelmezett elveinek szem előtt tartásával – javarészt a tagállamoknak kell meghatározniuk. ( 47 )

91.

Másodszor a Bíróság korábban már kifejezetten elutasította az ok‑okozati összefüggés nemzeti anyagi jogban meghatározott fogalmainak a joghatóságnak az 5. cikk 3. pontja alapján történő megállapításának céljából történő felhasználását. A Melzer ítéletben tehát a Bíróság megállapította, hogy „egyébiránt a kapcsoló elv kiválasztásának a nemzeti anyagi jogból levezetett értékelési szempontoktól való függővé tételében álló megoldás ellentétes lenne a jogbiztonság elvével, mivel így az alkalmazandó jogtól függően lehetne a valamely személynek az eljáró bíróság szerinti tagállamtól eltérő tagállamban elkövetett cselekményét kárt okozó eseménynek minősíteni a joghatóságnak a 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontja alapján való megállapítása céljából. Ugyanis e megoldás nem tenné lehetővé az alperes számára, hogy észszerűen előre lássa, hogy mely bíróság előtt perelhető”. ( 48 )

92.

Harmadszor, az ok‑okozati összefüggésnek a joghatóság megállapítását és az érdemi elbírálást szolgáló fogalmai szükségképpen különböznek, mivel azok alkalmazása eltérő típusú és mértékű bizonyítékok vizsgálatát foglalja magában. A joghatóság megállapításának a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben kell megtörténnie. ( 49 ) A joghatóság megállapítása tehát jellegénél fogva prima facie értékelés. Az eljáró bíróság bizonyítottnak tekinti az állítólagos követeléseket, és kizárólag „a bíróság államával fennálló kapcsolótényezőket [azonosítja], amelyek [az 5. cikk 3. pontja] értelmében igazolhatják joghatóságát” ( 50 ). Ezzel szemben az ok‑okozati összefüggés érdemi vizsgálata ténylegesen részletesebb és az összes releváns ok (köztük például a felperes kárhoz esetlegesen hozzájáruló cselekményeinek) figyelembevételét igényli.

93.

A joghatóság vizsgálata és az érdemi értékelések, továbbá az ezek elvégzése céljából alkalmazott fogalmak között fennálló, ilyen alapvető különbségek ellenére ezen értékelések azonos tényállásra vonatkoznak. Ennek eredményeként létezik néhány közös elem is.

94.

A joghatóság vizsgálata a gyakorlatban az ügy alapvető ténybeli és jogi sajátosságainak absztrakt módon történő áttekintését igényli. Ezt az áttekintést kell elvégezni annak meghatározása céljából, hogy az ügy a „jogellenes károkozás, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekmény vagy ilyen cselekményből fakadó igény” fogalmába tartozik‑e. ( 51 ) E kategórián belül meg kell határozni az állítólagos jogellenes magatartás fajtáját, mivel ez megváltoztatja – többek között – a károkozó esemény helyének meghatározása céljából alkalmazott általános megközelítést. Az események láncolatát magában foglaló, adott típusú jogellenes károkozás esetén tehát az e láncolat részét képező konkrét esemény különös jelentőségűnek minősül. ( 52 )

95.

Például becsületsértés esetében a jogellenes károkozás valamely személy jóhírnevét sértő, valótlan állítás közzétételében áll. E jogellenes károkozás valószínűsíthetően összetett cselekményeket foglal magában. E cselekmények például magukban foglalják az állítás írásbeli rögzítését, kiadónak történő továbbítását, kinyomtatását, kiadását, terjesztését, végső soron pedig annak a nyilvánosságot alkotó személyek általi elolvasását. A ténybeli ok‑okozati összefüggés szempontjából főszabály szerint ezen események mindegyike szükségszerű. A 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. pontján alapuló joghatóság szempontjából azonban a „károkozó esemény helye” a kiadó letelepedésének helye. ( 53 )

96.

Egy adott eseménynek a joghatóság megállapítása szempontjából releváns eseményként történő kiválasztása megelőzi a joghatóságok túlburjánzását. Ez megfelel az 5. cikk 3. pontján alapuló joghatóság természetének és a megszorító értelmezés igényének. Emellett a kiszámíthatósághoz is hozzájárul. Ezenfelül az 5. cikk 3. pontjában foglalt különös joghatóság a jogvita és – a jelen ügyben – a károkozó esemény helyének bíróságai közötti rendkívül szoros joghatósági ok fennállásán alapul. Igencsak fennáll annak a lehetősége, hogy a becsületsértés elkövetéséhez vezető szükségszerű események láncolatában szereplő események közül egyesek vagy talán azok túlnyomó része olyan helyen következnek be, amelynek a bíróságai az ügy elbírálása szempontjából bizonyára nem a legalkalmasabb bíróságok.

97.

Gondoljunk például egy franciaországi lakosra vonatkozó, írásban eredetileg Németországban rögzített, majd az Egyesült Királyságban egy luxemburgi kiadónak postán feladott és – egész Európa területén történő terjesztése előtt – a papír alapú példányok nyomtatása céljából Szlovákiába küldött becsületsértő állításra. A joghatóság megállapítása céljából ilyen (vagy különösen ilyen) szélsőséges „tankönyvi példában” szereplő helyzet esetén (is) választani kell. Ideális esetben – igen sajátos és kényszerítő ok hiányában – e célból egyetlen eseményt kell kiválasztani. Ez összhangban áll a különös joghatóság természetével és az egyes szám („a károkozó esemény”) ítélkezési gyakorlatban történő használatát is tükrözi.

98.

Végül fontos, hogy a károkozó esemény (helyének) meghatározása során nem hagyható figyelmen kívül az egyik olyan fő indok, amely miatt a Bíróság először a kár bekövetkezésének helye és a káresemény bekövetkezésének helye között tett különbséget, és hogy mindkét helyet joghatósági okként kell kezelni.

99.

A Bíróság tehát már a Bier ügyben is megállapította, hogy „kizárólag a kárt okozó esemény helyének a választása jelentős számú esetben a [Brüsszeli] Egyezmény 2. cikkében és 5. cikkének 3. pontjában előírt joghatósági okok összetévesztését eredményezné, így az utóbbi rendelkezés ebben a vonatkozásban elveszítené a hatékony érvényesülését” ( 54 ). Más szóval természetes, hogy a károkozó esemény helye gyakran egybeesik az alperes lakóhelyével. Az ítélkezési gyakorlatban a Bíróság ezt már kompenzálta azzal, hogy a káresemény bekövetkezésének helyét alternatív fórumként határozta meg. Főszabály szerint ezért ez nem olyan hátrány, amelyet a „károkozó esemény helye” fogalmának tág értelmezésével tovább kell kompenzálni.

100.

Versenyjogon alapuló kártérítési keresetek esetében a károkozó esemény helye valószínűsíthetően eltérő attól függően, hogy az állítólagos jogsértés versenyellenes megállapodás (az EUMSZ 101. cikk megsértése) vagy versenyellenes egyoldalú magatartás (az EMSZ 102. cikk szerinti erőfölénnyel való visszaélés).

101.

Tág értelemben véve az EUMSZ 101. cikk megsértésének esetében a „károkozó esemény helye” i. a megállapodás megkötésének helye vagy ii. a megállapodás végrehajtásának helye, illetve iii. mindkettő lehet. ( 55 )

102.

A CDC ügyben a bíróság az i. lehetőséget választotta. ( 56 ) Úgy vélem, hogy ez a főszabály szerint, számos okból megfelelő megközelítés.

103.

Először is a „különös” joghatósági okok túlburjánzása kerülendő. Ez önmagában is a iii. lehetőség alkalmazásával szemben álló nyomós ok.

104.

Másodszor, az ítélkezési gyakorlat tág értelmezése alapján számomra úgy tűnik, hogy a „károkozó esemény” gyakran a jogellenes károkozó azon első cselekménye, amellyel „megvalósítja a jogellenes károkozást”, például azzal, hogy az információt ténylegesen közli a hallgatósággal (közzététel ( 57 )), vagy események olyan láncolatát hozza mozgásba, amelyek valószínűsíthetően a jogszabályok által megelőzni kívánt kár bekövetkezéséhez vezetnek (internetes hirdetés megjelenítésére szolgáló műszaki folyamat elindítása; ( 58 ) kollektív fellépés bejelentése ( 59 )). Ezen az alapon úgy értelmezem, hogy az ok‑okozati láncolatban a megállapodás megkötése az első releváns ok.

105.

Harmadszor, az i. megközelítés természetesen kifogásolható. Azzal lehet érvelni például, hogy valamely versenyellenes megállapodásban részt vevő felek a megállapodás megkötésének céljából szándékosan olyan helyet választhatnak, amely meghiúsítja a „károkozó esemény” mint különös joghatósági ok alkalmazását. Megemlíthetők a megállapodás megkötése helyének bizonyításával kapcsolatos nehézségek is. Ki kell emelni azonban, hogy a felperes az alperes lakóhelyének tagállamban minden esetben perelhet. A 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjában foglalt különös joghatósági ok nem biztosít az EU‑n belül alternatív joghatóság alkalmazásához való abszolút jogot. E tekintetben ismételten hivatkozom azokra az okokra, amelyek a „káresemény bekövetkezése helyének” a káresemény helyére és a károkozó esemény helyére történő elméleti kettéválasztását indokolták. ( 60 ) Ez nem annak biztosítására irányult, hogy az utóbbi esemény helye minden esetben eltérjen a lakóhelytől, és mindig további, alternatív helyet biztosít a pereskedésre. Ezzel szemben azt kívánta biztosítani, hogy amennyiben e két hely nem esik egybe, a kár bekövetkezésének helye potenciálisan alternatívaként szolgálhasson.

106.

Negyedszer, számomra igen valószínűnek tűnik, hogy – annyiban, amennyiben a felperes ténylegesen versenyellenes megállapodás által előidézett kárt szenvedett – a fenti 2. pontban meghatározott kár bekövetkezésének helye a végrehajtás helyének alhalmazát képezi.

107.

A fenti indokok alapján úgy vélem, hogy az EUMSZ 101. cikk megsértésének esetében a károkozó esemény helyét a megállapodás megkötésének helyeként kell értelmezni. ( 61 )

108.

Mivel az EUMSZ 102. cikk alapján nincs megállapodás, így megállapodás megkötésének helye sem létezik. Olyan eltérő megoldásra van szükség tehát, amely továbbra is ugyanezt a logikát követi: hogyan (és ennek megfelelően mikor és hol) valósult meg a jogellenes károkozás, mikor lépett külső fórumra?

109.

Álláspontom szerint visszaélés esetén a károkozó esemény a visszaélés megvalósítása. Más szóval visszaélésszerű kereskedelempolitikának az erőfölényben lévő vállalkozás által folytatott, szervezeten belüli kidolgozásával ellentétben azokról a cselekményekről van szó, amelyeket e vállalkozás a visszaélés piacon történő megvalósítása céljából tesz meg.

110.

Az erőfölénnyel való visszaélés a piacon tanúsított magatartás típusát meghatározó, objektív fogalom. ( 62 ) Az erőfölénnyel való visszaélés jellegénél fogva megvalósításhoz kötött. A visszaélésre irányuló „puszta” szándék nem minősül visszaélésnek. Az alkalmazása esetén visszaélést megvalósító kereskedelmi stratégia vagy kereskedelempolitika előkészítése sem minősül önmagában visszaélésnek.

111.

Ebből az okból kifolyólag úgy vélem, hogy a megvalósítást megelőző cselekmények – köztük például a szóban forgó kereskedelmi stratégia árképzési jegyzékek elfogadása révén történő kialakítása – nem minősülhetnek „károkozó cselekményeknek”. Ezek a cselekmények tényállási szempontból szükségszerű okozati elemek lehetnek, azonban a 44/2001 rendelet 5. cikke 3. pontjának alkalmazásában pusztán előkészítő cselekményeknek minősülnek.

112.

Ez természetesen felveti azt a kérdést, hogy milyen végrehajtási cselekmények minősülnek károkozó eseményeknek?

113.

Nem létezik kimerítő jellegű felsorolása azoknak a magatartásoknak, amelyek visszaélést valósíthatnak meg, és az azonosított magatartások eltérő módokon kristályosodnak ki. Valószínűsíthetően tehát – a szóban forgó visszaélés típusától és az egyes ügyek konkrét tényállásától függően – eltérő lehet annak konkrét értékelése, hogy az adott ügyben mi minősül megvalósításnak. Például a kiszorító árazás alkalmazása termékek vagy szolgáltatások adott (önköltség alatti) áron történő kínálását és értékesítését foglalja magában; az árukapcsolás egy adott termék önálló eladásra kínálásának megtagadását foglalja magában; a felhasználás engedélyezésének megtagadása a felhasználási engedély elfogadhatatlannak tekintett feltételek mellett történő megadására vonatkozó ajánlatban is megnyilvánulhat.

114.

A jelen ügyben a Bíróságnak kiszorító árazás esetében kell meghatároznia a „károkozó esemény bekövetkezésének helyét”. Álláspontom szerint a károkozó esemény bekövetkezésének helye a kiszorító jellegű árak felkínálásának és alkalmazásának helye, mivel a kiszorító árazás megvalósítása termékek és szolgáltatások önköltség alatti áron történő kínálását és értékesítését foglalja magában.

115.

A fentieknek megfelelően ( 63 ) a jelen ügyben szereplő tényállás és érdemi vizsgálat összetett. Ezenfelül nem teljesen egyértelmű a három állítólagos jogsértés közötti kölcsönhatás. A Bíróság ezért a tényállást és az érdemi jogi értékelést a kérdést előterjesztő bíróság előadásának megfelelően fogadja el, amelyek – potenciálisan egyrészről az EUMSZ 101. cikk, másrészről pedig az EUMSZ 102. cikk hatálya alá tartozó magatartásra külön‑külön felvázolt – „károkozó esemény bekövetkezésének helyét” illetően a következő alapvető alternatívákhoz vezetnek.

116.

Az Air Baltic és a Riga Repülőtér által az EUMSZ 101. cikk megsértésével megkötött megállapodást illetően fent rögzített alapelvek alapján a károkozó esemény (vagyis a flyLAL bevételkiesése) bekövetkezésének helye a megállapodás megkötésének helye. Minden más feltétel teljesülését feltételezve, az említett versenyellenes megállapodásból származó károk megtérítése céljából mindkét társasággal szemben indított kereset elbírálására a 44/2001 rendelet 5. cikkének 3. pontja alapján a megállapodás megkötése helyének bíróságai rendelkeznének joghatósággal.

117.

Az Air Baltic által az EUMSZ 102. cikk megsértésével alkalmazott állítólagos kiszorító árazást illetően a károkozó esemény bekövetkezésének helye a kiszorító jellegű árak felkínálásának és alkalmazásának helye. Minden más feltétel teljesülését feltételezve az említett kiszorító árazásból származó károk megtérítése céljából az Air Baltickal szemben indított kereset elbírálására a rendelet 5. cikkének 3. pontja alapján a kiszorító árak felkínálása és alkalmazása helyének bíróságai rendelkeznek joghatósággal.

118.

Fontos kiemelni, hogy a két alternatív forgatókönyv – az EUMSZ 101. cikk vagy az EUMSZ 102. cikk megsértése – mindegyikének esetén a károkozó esemény eltérő szereplőket érint. Az EUMSZ 101. cikkel kapcsolatban gyanítható, hogy mind az Air Baltic, mind pedig a Riga Repülőtér megkötötte a versenyellenes megállapodást. Ezzel szemben kiszorító árakat kizárólag az Air Baltic kínált és alkalmazott.

119.

A kiszorító árazás formájában állítólagosan megvalósuló, erőfölénnyel való visszaélést illetően tehát a károkozó esemény bekövetkezésének helye az a hely, amelyen az Air Baltic kiszorító jellegű árakat kínált és alkalmazott. Mivel a visszaélésszerű magatartást megvalósító e cselekményeket nem a Riga Repülőtér végezte, erre hivatkozással az 5. cikk 3. pontja alapján nem perelhető.

120.

Ezzel ellentétben az állítólagos versenyellenes megállapodást állítólag az Air Baltic és a Riga Repülőtér kötötte. Főszabály szerint ezért az 5. cikk 3. pontja alapján a megállapodás megkötése helyének bíróságai előtt alperesként mindkét társaság perelhető.

121.

A fenti megoldás kétségtelenül összetettebbnek tűnhet. Ez azonban nagymértékben a jelen ügy összetettségének és annak következménye, hogy az láthatólag számos cselekményt ötvöz. Ebben az összefüggésben könnyen meglehet, hogy az ilyen egyedi ügy elbírálása céljából kialakított „egyszerűbb” megoldások az azt követő ügyekben alkalmazási problémákat vetnek fel.

122.

Ezért azzal lehet érvelni például, hogy az 5. cikk 3. pontja alapján ezt a joghatóságot a kiszorító jellegű árak felkínálásának és alkalmazásának helyén a Riga Repülőtérrel szemben is meg kell állapítani. Ez azonban annak elfogadását jelentené, hogy versenyellenes megállapodások esetében a joghatóság a megállapodás megkötésének helyén – és a végrehajtást végző személyére tekintet nélkül – a végrehajtás helyén merül fel. Ez a megközelítés a fenti 101. pontban és az azt követő pontokban foglalt okokból nem elfogadható.

123.

Ettől eltérően azzal is lehetne érvelni, hogy kizárólag a megállapodás megkötésének helye ismerhető el a „károkozó esemény bekövetkezésének helyeként”, és a kiszorító árazás felkínálásának és alkalmazásának helye nem alkalmazandó. Álláspontom szerint ez is helytelen megközelítés lenne. Habár igaz, hogy bizonyos értelemben a jelen ügyben szereplő kiszorító árazás versenyellenes megállapodás végrehajtási cselekményeként értelmezhető, azzal a sajátossággal bír, hogy önmagában is a versenyjog önálló megsértésének minősül. Ez valójában a jelen ügy igen sajátos és megkülönböztető aspektusa. Álláspontom szerint ezen okból kifolyólag helytelen lenne arra a következtésre jutni, hogy a kiszorító jellegű árak felkínálásának és alkalmazásának helye nem tekinthető a „káresemény bekövetkezése helyének”. Ez ismételten csak az uniós versenyjogi szabályok más típusú megsértése (erőfölénnyel való egyoldalú visszaélés) esetén tekinthető a „káresemény bekövetkezése helyének”, ami kihat az alperes(ek) személyére.

124.

A fentiek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság által feltett első kérdésre az alábbi választ adja:

A jelen ügyhöz hasonló körülmények között a 44/2001 rendelet 5. cikkének (3) bekezdése szerinti, „hely […], ahol a káresemény bekövetkezett” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az az állítólagosan versenyellenes megállapodás tekintetében a megállapodás megkötésének helye, valamint a kiszorító árazás alkalmazásában megnyilvánuló, erőfölénnyel való állítólagos visszaélés esetében pedig a kiszorító árak felajánlásának és alkalmazásának helye.

125.

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra kíván választ kapni, hogy az Air Baltic fióktelepének litvániai működése a 44/2001 rendelet 5. cikkének 5. pontja szerinti „fióktelep működésének” ( 64 ) minősül‑e.

126.

A kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdésre e Bíróság által adható választ jellegénél fogva korlátozza az, hogy a tényállás megállapítása és annak értékelése a nemzeti bíróság feladata. Következésképpen a nemzeti bíróságnak kell megválaszolnia azt a kérdést, hogy az Air Baltic fióktelepe ténylegesen a rendelet 5. cikkének 5. pontja szerinti fióktelepként működött‑e.

127.

A bíróság ugyanakkor általános iránymutatást adhat az értékelés során figyelembe veendő szempontokról. Egyszerűen megfogalmazva, a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdésére igenlő választ kell adni, annyiban, amennyiben megállapítást nyert, hogy a fióktelep részt vett az állítólagos kiszorító árazás elkövetésében.

128.

Hozzátenném, hogy álláspontom szerint ez a kérdés egyértelműen előirányozza az Air Baltic által állítólagosan alkalmazott kiszorító árazással kapcsolatban az Air Baltic fióktelepének litvániai működéséből eredő jogvita lehetőségét. Az nem vonatkozik az Air Baltic és a Riga Repülőtér állítólagosan jogellenes megállapodására. E tekintetben egyetértek a Bizottsággal abban, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem jelöli meg, hogy az Air Baltic litvániai fióktelepe e megállapodásban bármilyen módon érintett lett volna.

129.

Ebből az következik, hogy a 44/2001 rendelet 5. cikkének 5. pontján alapuló potenciális joghatóság az Air Baltic által az EUMSZ 102. cikk megsértésével elkövetett kiszorító árazással kapcsolatos követelésre vonatkozó joghatóság. Önmagában e rendelkezés alapján, az állítólagosan versenyellenes magatartásra tekintettel, a Riga Repülőtér a litván bíróságok előtt alperesként nem perelhető.

130.

A 44/2001 rendelet 5. cikkének 5. pontjában előírt különös joghatóság az e rendelet 2. cikkében foglalt, lakóhelyre vonatkozó szabály kiterjesztéseként értelmezhető. Azokban az esetekben, amelyekben az alperes valamely államban leányvállalatot hozott lére, a leányvállalat helyének bíróságai a leányvállalattal szembeni kereset elbírálására közvetlenül a 2. cikk alapján joghatósággal rendelkeznek. Az önálló jogalanyisággal nem rendelkező fióktelepek esetén azonban nem ez a helyzet. Azokban az esetekben, amelyekben az alperes tevékenységeit leányvállalat létrehozása nélkül, állandó telephelyein keresztül a lakóhelyén kívülre terjeszti ki, az 5. cikk 5. pontjában rögzített különös joghatóság alkalmazandó, és a jogvita e telephelyek tevékenységével kapcsolatos. ( 65 )

131.

A fióktelepnek bizonyos minimumfeltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy az 5. cikk 5. pontjának hatálya alá tartozzon, és hogy a joghatóságnak a fióktelep helyére történő kiterjesztése indokolt legyen. E minimumfeltételek különösen a fióktelep állandóságára és arra vonatkoznak, hogy harmadik felek – felfogásuk szerint – nem kötelesek közvetlenül az anyavállalattal tárgyalni, hanem az ügyleteket a fióktelep helyén is lebonyolíthatják. ( 66 )

132.

Az 5. cikk 5. pontja azt is előírja, hogy „fióktelep […] működéséből származ[zon] [a] jogvita”. Más szóval a fióktelep tevékenységének össze kell függnie a jogvitával.

133.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten rögzíti, hogy „nem kételkedik abban, hogy a Litván Köztársaságban az Air Baltic Corporation fióktelepe a [44/2001 rendelet] 5. cikkének 5. pontja szerinti fióktelep”. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság számos olyan tényezőt említ, amelyek miatt a bíróság e következtetésre jut: a fióktelep joga, hogy harmadik személyekkel gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat létesítsen, kereskedelmi tevékenységeket alakítson ki és a szolgáltatásokat és készleteket beárazza. Ezenfelül a kérdést előterjesztő bíróság megerősíti, hogy a fióktelep tevékenységének célja többek között személyek, áruk és postai küldemények nemzetközi légi fuvarozása.

134.

A 44/2001 rendelet 5. cikkének 5. pontja értelmében vett „fióktelep” létezésének meghatározása konkrét tényálláson alapuló értékelést igényel. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság a tényállásra vonatkozóan már vont le következtetést, ezt bizonyítottnak kell tekinteni.

135.

Értelmezésem szerint tehát a kérdést előterjesztő bíróság által feltett harmadik kérdés célja inkább azzal kapcsolatos, hogy a fióktelep tevékenysége kellő mértékben összefügg‑e a jogvitával.

136.

Ebben a tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejezetten kiemeli azt, hogy a fióktelep nem készít az Air Baltic Corporation AS társaságétól különálló összefoglaló elszámolásokat. Éppen ellenkezőleg, a szóban forgó időszakban a fióktelep pénzügyi teljesítésére vonatkozó adatokat beillesztették az anyavállalat pénzügyi kimutatásaiba. Hasonlóképpen, noha a kérdést előterjesztő bíróság megerősíti, hogy a fióktelep jogosultsággal rendelkezett a járatok árának meghatározására, nem utalnak arra adatok, hogy a fióktelep valóban megállapított ilyen árakat.

137.

Ahhoz, hogy jogellenes károkozáson alapuló igények esetén a jogvita a fióktelep működéséből származzon, a fióktelepnek részt kell vennie legalább egyes, jogellenes károkozást megvalósító cselekményekben.

138.

Álláspontom szerint abban a kérdésben, hogy a jogvita a fióktelep működéséből származik‑e, főszabály szerint semleges, hogy a fióktelep pénzügyi teljesítésére vonatkozó adatokat beillesztették az anyavállalat pénzügyi kimutatásaiba. Az önálló összefoglaló elszámolások elkészítése a valamely „fióktelep” létezésének vizsgálata során figyelembe vett tényezők egyikének minősülhet, és segíthet a fióktelep által végzett tevékenységek azonosításában is. Számomra azonban nem világos – legalábbis a jelen ügyben –, miként lehetne önmagában ez meghatározó annak elbírálása szempontjából, hogy a fióktelep részt vett‑e a jogellenes károkozásban. Ennek alapján, végső soron a használt könyvelési rendszer részletei bizonyító erejének kérdését a nemzeti bíróságnak kell elbírálnia.

139.

A fent említett második tényező – vagyis az egyértelműség hiánya azzal kapcsolatban, hogy az árakat ténylegesen a fióktelep határozta‑e meg – kétségtelenül nagyobb jelentőséggel bír.

140.

Amennyiben megállapítható, hogy az állítólagosan kiszorító jellegű árakat ténylegesen a fióktelep állapította meg, álláspontom szerint valójában úgy tekinthető, hogy a jogvita a fióktelep működéséből származik. A fent részletezett okokból ( 67 ) a kiszorító árazás nem minősíthető „károkozó eseménynek” annyiban, amennyiben teljes mértékben az erőfölényben lévő vállalkozáson belül marad. A visszaélésnek azonban szükséges előfeltételét ( 68 ) képezi. Ez a gyakorlat a szóban forgó versenyellenes magatartásban való részvételt és – bizonyos értelemben – abban való részességet valósít meg. Az ármeghatározás – mint olyan – a 44/2001 rendelet 5. cikke 5. pontjának alkalmazását megalapozó, jogellenes magatartásban való kellő mértékű részvételnek minősül.

141.

Értelmezésem szerint a kérdést előterjesztő bíróság azzal a problémával szembesül, hogy nem egyértelmű, hogy ténylegesen a fióktelep állapította‑e meg a szóban forgó árakat. Mi a történik akkor, ha ezt nem sikerül kellő mértékben bizonyítani?

142.

Álláspontom szerint még ilyen esetben is úgy tekinthető, hogy a fióktelep részt vett a kiszorító árazásban, és ezért a jogvita a fióktelep működéséből származik, ha ugyan nem maga a fióktelep állapította meg a kiszorító jellegű árakat, azonban ezeket az árakat felkínálta a piacon vagy egyébként hozzájárult szolgáltatási szerződések ezekkel az árakkal történő megkötéséhez. Ilyen esetekben a fióktelep ismételten csak részt vett a visszaélés szükséges előfeltételének minősülő cselekmény elkövetésében.

143.

Az, hogy erről van‑e szó, olyan ténykérdés, amelynek eldöntése végső soron a kérdést előterjesztő bíróság feladata. E ténybeli értékelés célja annak megállapítása, hogy a fióktelep részt vett‑e a versenyellenes magatartás megvalósításában. Amennyiben erről van szó, el kell fogadni, hogy a jogvita a fióktelep működéséből származik.

144.

A fentiek alapján azt javasolom, hogy a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdését a következőképpen válaszolja meg:

A jelen ügyhöz hasonló ügyben úgy kell tekinteni, hogy az állítólagos kiszorító árazással kapcsolatos jogvita a fióktelepnek a 44/2001 rendelet 5. cikkének 5. pontja értelmében vett működéséből ered, amennyiben a fióktelep – különösen kiszorító árak meghatározása, ezen árak piacon történő felajánlása vagy az ilyen árakat alkalmazó szolgáltatási szerződések megkötéséhez való egyéb hozzájárulás révén – a visszaélés szükséges előfeltételének minősülő cselekmények megvalósításában vett részt.

145.

Azt javaslom, hogy a Bíróság a Lietuvos apeliacinis teismas (fellebbviteli bíróság, Litvánia) által feltett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg: