1

Az EUCAP Sahel Niger (a továbbiakban: misszió) egy, a legutóbb a 2017. július 11‑i (KKBP) 2017/1253 tanácsi határozattal (HL 2017. L 179., 15. o.) módosított, az Európai Unió nigeri KBVP‑missziójáról (EUCAP Sahel Niger) szóló, 2012. július 16‑i 2012/392/KKBP tanácsi határozat (HL 2012. L 187., 48. o.) által létrehozott közös biztonság‑ és védelmi politika körébe tartozó misszió (KBVP).

2

A 2012/392 határozat 2016. július 18‑i (KKBP) 2016/1172 tanácsi határozattal (HL 2016. L 193., 106. o.) módosított 2. cikke szerint a Száhel öv biztonságával és fejlesztésével kapcsolatos európai uniós stratégia végrehajtásával összefüggésben a misszió célja, hogy segítse a nigeri hatóságokat saját nemzeti biztonsági stratégiájuk meghatározásában és végrehajtásában. A misszió célja továbbá, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy Nigerben a különböző biztonsági ágazatbeli szereplők a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem során integrált, multidiszciplináris, koherens, fenntartható és az emberi jogokat tiszteletben tartó megközelítést alkalmazzanak. A misszió ezenfelül segíti a nigeri központi és helyi hatóságokat és biztonsági erőket olyan intézkedések, technikák és eljárások kidolgozásában, amelyek révén jobban ellenőrizhető az irreguláris migráció, és eredményesebben lehet fellépni azzal szemben.

3

A 2012/392 határozat 7. cikkének (3) bekezdése értelmében a misszió szerződéses alapon alkalmazhat nemzetközi és helyi személyzetet is, amennyiben a szükséges feladatokat a tagállamok által kirendelt személyzet nem tudja ellátni. Az említett határozat 7. cikkének (4) bekezdése előírja, hogy a nemzetközi és helyi személyi állomány alkalmazási feltételeit, valamint jogait és kötelezettségeit a misszióvezető és a személyi állomány tagja közötti szerződésben kell meghatározni.

4

A 2012/392 határozatba a 2012/392 határozat módosításáról szóló 2014. július 22‑i 2014/482/KKBP tanácsi határozat (HL 2014. L 217., 31. o.) 1. cikkének 6. pontja szerint beillesztett 12a. cikk előírja, hogy amennyiben az ezen határozat végrehajtása érdekében szükséges, a misszió szolgáltatásokat és árukat vehet, szerződéseket és igazgatási megállapodásokat köthet, személyzetet alkalmazhat, bankszámlát tarthat fenn, vagyoni eszközöket szerezhet és idegeníthet el, teljesítheti a fizetési kötelezettségeit, valamint eljárhat bíróság előtt.

5

A felperes, PY, a misszió személyi állományának volt tagja. 2014. január 31‑én a felperes a 2014. január 30‑tól 2014. július 15‑ig tartó időszakra munkaszerződést kötött a misszióval a beszerzésekért felelős alkalmazotti álláshelyre vonatkozóan. Ezt követően a felperes a 2014. július 16. és 2015. július 15. közötti időszakra egy második, majd a 2015. július 16. és 2016. július 15. közötti időszakra egy harmadik munkaszerződést kötött.

6

A felperes munkaszerződései értelmében a misszió magatartási és fegyelmi kódexe (a továbbiakban: magatartási kódex) az említett szerződések szerves részét képezi.

7

A magatartási kódex először is rögzít bizonyos magatartási szabályokat, amelyeket a misszió személyi állományának összes tagja köteles betartani (1–6. pont), ideértve, hogy nem teszik ki munkatársaikat zaklatásnak (2.5 pont) és megfélemlítésnek (2.6 pont), másodszor rögzíti az e szabályok megsértése esetén alkalmazandó eljárást (7–8. pont).

8

A magatartási kódex 2.5 pontjának szövege a következő:

„A zaklatás különbözik a szexuális zaklatástól, mivel nem szükségszerűen nemen alapul. A megfélemlítéstől eltérően a zaklatást egy egyszeri cselekmény is megalapozhatja és többfajta magatartás is jellemzi. A jelen dokumentum keretében zaklatásnak minősül: minden cselekmény vagy magatartás, ideértve a szavakat, gesztusokat, vagy iratok, fényképek vagy bármely egyéb eszköz létrehozását, nyilvánosságra hozatalát vagy terjesztését, amennyiben az alkalmazott ezt a cselekményt vagy magatartást nem fogadja el és amely észszerűen tekinthető sértőnek, megalázónak vagy félelemkeltőnek.”

9

A „jogsértések jelzése” címet viselő 7.1 pont az alábbiakat írja elő:

„A helytelen magatartás fegyelmi intézkedéseket és eljárást vonhat maga után és megfelelő eljárásokat kell bevezetni […] A misszió összes tagjának jogában áll és kötelessége írásos panasszal fordulni a misszióvezetőhöz […] a helytelen magatartás, szabálytalanság vagy a hatáskör túllépésének állítólagos fennállása esetén.”

10

A magatartási kódex 8.4.1 pontja értelmében a szóban forgó szabályok állítólagos, „jelzett vagy észlelt” megsértése esetén a misszió helyettes vezetője felügyeli az előzetes vizsgálat lefolytatását és az ügy kivizsgálására egy alkalmazottat nevez ki. A magatartási kódex 8.4.2 pontja értelmében ez utóbbi megvizsgálja az állítólagos cselekményt és begyűjti ezen esemény különböző, a panaszos, a tanúk és a sértettek szerinti változatait. A magatartási kódex 8.4.4 pontja értelmében a misszióvezető‑helyettes részére tíz napon belül előzetes vizsgálati jelentést kell készíteni. Abban az esetben, ha a jelentés megerősíti a szóban forgó szabályok megsértését, a magatartási kódex 8.5 pontja értelmében átfogó vizsgálat indul, amely alapján végső vizsgálati jelentés készül. Amennyiben e jelentés megerősíti a szóban forgó szabályok megsértését, fegyelmi tanács alakul, amely megvizsgálja az alkalmazandó fegyelmi jellegű következményeket.

11

A felperes második és a harmadik szerződésének 21. cikke értelmében az e szerződésekből eredő, vagy azokkal összefüggő jogviták elbírálására az EUMSZ 272. cikk alapján az Európai Unió Bírósága rendelkezik hatáskörrel.

12

2014. december 15‑én és 16‑án került sor a misszió légi szolgáltatói keretszerződésével kapcsolatos tárgyalásos eljárás tárgyában a misszió mellett létrehozott értékelő bizottság üléseire. Ezen üléseken a felperes elnökölt.

13

2014. december 16‑án G., a missziót támogató osztály vezetője, miután tudomására hozták az említett üléseken történt eseményeket, e‑mailt küldött a felperesnek és tájékoztatást kért tőle arra vonatkozóan.

14

A felperes e kérdésre a 2014. december 16‑i e‑mailben válaszolt, amelyben kifejtette, hogy jelentős nézeteltérése támadt az értékelő bizottság egy másik tagjával, X.–szel azt illetően, hogy az egyik értékelendő ajánlat megfelelt‑e a misszió által szabott feltételeknek. A felperes szerint X. arra utalt, hogy a felperes által e tekintetben megfogalmazott kétségek az említett ajánlatot adó vállalkozással szembeni előítéleteiből eredhettek. A felperes hozzátette, hogy az értékelő bizottság végül úgy döntött, hogy pontosításokat kér a szóban forgó vállalkozástól. A felperes 2014. december 16‑i e‑mailjében nem fedte fel X. kilétét.

15

2014. december 19‑én az értékelő bizottság a szóban forgó vállalkozástól kapott pontosítások alapján úgy határozott, hogy ez utóbbi ajánlata nem felel meg a jelen ügyben teljesítendő feltételeknek, és azt ajánlotta, hogy a szerződést másik vállalkozásnak ítéljék oda. A 2014. december 22‑i jelentést, amellyel az értékelő bizottság az Európai Bizottságot értesítette munkájának eredményéről, szintén X. írta alá.

16

A felperes 2015. február 7‑én e‑mailt küldött a misszió adminisztrációjának ideiglenes vezetője, M. részére, hogy tájékoztassa őt X. bizonyos olyan magatartásairól, melyeket a felperes „munkatársak között nem megfelelőnek” tart, „mivel […] tiszteletlen az U[nióval] […], az [a]dminisztráció más [s]szervezeti egységeivel [és] a misszió bizonyos munkatársaival (köztük [vele]) szemben”. Először is X. azt kérdezte tőle a misszióhoz nem tartozó személyek előtt, az „ezek a nők” kifejezést használva, hogy hol vannak a misszió azon női munkatársai, akik aznap nem voltak jelen. A felperes szerint e megjegyzést a jelenet tanúi könnyen szexistának találhatták. Másodszor X. kopogás nélkül nyitott be az irodájába, és a misszió egyik formanyomtatványára utalva vádló és becsmérlő hangon azt kérdezte, hogy „ki írta ezt?”. Harmadszor X. kopogás nélkül lépett be az irodájába egy irattal, és provokatív, tiszteletlen hangnemben kérdezte, hogy „itt kell ezt leadnom?”. Negyedszer X. a felperes értésére adta, hogy a misszió értékelési szabályait „hülyének” (vagy „gyengeelméjűnek”) tartja. A felperes e‑mailjében utalt annak lehetőségére, hogy arra kényszerülhet, hogy hivatalosan panaszt tegyen a misszióvezetőnél.

17

M. 2015. február 9‑i válaszában a felperes e‑mailjének komoly szavaira tekintettel három lehetőség közötti választást javasolt neki. Az első az volt, hogy először a felperessel, majd X.‑szel, és végül a felperessel és X.‑szel együtt folytat megbeszélést, hogy tisztázzák a helyzetet, és megoldást találjanak a jövőre nézve. A második az volt, hogy először ő találkozik a felperessel, majd X.‑szel, és végül a felperessel, X.‑szel és a misszió humánerőforrás egységének egy képviselőjével, hogy tisztázzák a helyzetet, és megoldást találjanak a jövőre nézve. Erről egy jelentés vagy egy feljegyzés készült volna, melyet a felperes és X. személyi aktájához csatolnak. A harmadik az volt, hogy a felperes hivatalos panaszt nyújt be a misszióvezetőhöz.

18

A felperes erre az e‑mailre még ugyanaznap e‑mailben válaszolt. Ebben az e‑mailben a felperes M.‑et egy újabb, X.‑szel való összeütközésről tájékoztatta. A felperes szerint ez utóbbi kopogás nélkül nyitott be az irodájába. Amikor a felperes kifejtette, hogy elvárja, hogy X. kopogjon, mielőtt belép az irodájába, X. „az ujjával köröket írt le feje jobb oldala mellett (magáért beszélő jelzés)”. A felperes hozzátette, hogy amikor elmondta X.‑nek, hogy ez volt az utolsó eset, amikor kopogás nélkül nyitott be, X. félbeszakította, és széles mosollyal azt mondta neki, hogy „te fenyegetsz engem”.

19

A felperes ebben az e‑mailben többek között arról tájékoztatta M.‑et, hogy ezen esetet követően rosszul érezte magát, és elment a foglalkozás‑egészségügyi szakápolóhoz, aki gyógyszert adott neki. Hozzátette, hogy kissé szédült, vagy a gyógyszer miatt, vagy pedig amiatt, amit a „lelki zaklatás” egy formájának tartott, és nem igazán tudott választ adni az M. által számára ajánlott javaslatokra. A felperes ugyanakkor tájékoztatta M.‑et, hogy megbízik a döntésében, és abban az esetben, ha arra a követeztetésre jutna, hogy a probléma olyan komoly, hogy azt a misszióvezető elé kell tárni, hálás lenne, ha értesítené őt „a nevében is, addig, amíg jobban érzi magát és hivatalosan panaszt tud tenni”. A felperes hozzátette, hogy abban az esetben, ha M. úgy véli, hogy az adminisztráció szintjén megoldást lehet találni, akkor természetesen az ilyen megoldást részesíti előnyben. Ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy ebben az esetben M. gondolkozzon azon az átmeneti intézkedéseken, amelyek a védelme érdekében hozhatók, azaz, hogy amíg megoldást nem találnak, tiltsák meg X. számára, hogy belépjen az irodájába és megszólítsa őt.

20

M. 2015. február 10‑i válaszában arról tájékoztatta a felperest, hogy „mivel gondoskodási kötelezettség terheli, és az [általa] előadott tények komolyak, úgy véli, hogy nincs más lehetősége, mint hogy [az ő] e‑mailjét megküldje a [misszióvezető] és [helyettese] részére, akik a misszión egyedüliként rendeznek hatáskörrel a magatartási kódex és az ilyen fegyelmi kérdések ügyében”. Ezen e‑mail megküldésre került a misszióvezető és a misszióvezető‑helyettes részére.

21

2015. február 10‑én, később a nap során a misszióvezető‑helyettes, S. e‑mailt küldött a misszióvezetőnek, hogy értesítse őt arról, hogy a felperes „panaszt tett [X.] magatartására” és ez utóbbi napok eseményei nyomán a felperes „egészségi állapotának romlását tapasztalja”. S. kifejtette, hogy jóllehet, az ilyen típusú helyzetekben nehéz megállapítani, hogy ténylegesen mi történt, nehéz figyelmen kívül hagyni a felperes által sérelmezett tényeket. Következésképpen S. azt jelezte a misszióvezetőnek, „[h]ogy [e tények] teljes felderítése érdekében azt javasolja, hogy e különböző üzeneteket tekintsék fegyelmi eljárást megindító panasznak” és „[az] előzetes vizsgálat alapján eldönthető, hogy a bejelentés megalapozott [volt‑e], vagy sem”. S. hozzátette, hogy ha a misszióvezető elrendeli ezt az intézkedést, megteszi az előkészületeket az állítólagos zaklatással vagy megfélemlítéssel kapcsolatos előzetes vizsgálat megindítása érdekében.

22

2015. február 10‑én később elküldött e‑mailjében a misszióvezető egyetértett S. javaslatával. A misszióvezető S.‑t tájékoztatta arról is, hogy úgy véli, ezenkívül az előzetes vizsgálattal párhuzamosan szükséges M.‑mel, a felperessel és X.‑szel megbeszélést folytatni.

23

Ezen e‑mail‑váltást követően azonban semmilyen előzetes vizsgálatra, valamint M., a felperes és X. közötti megbeszélésre nem került sor.

24

A felperes 2015. június 19. és július 6., valamint 2015. augusztus 1. és 24. között szabadságon volt.

25

A felperes a misszióvezetőnek írt 2015. augusztus 25‑i e‑mailjében arra hivatkozott, hogy M. tájékoztatta a misszióvezetőt az X. részéről lelki zaklatást megvalósító súlyos esetekről, de sem a misszióvezető, sem a fegyelmi bizottság nem hallgatta meg őt. A felperes, arra hivatkozva, hogy X. vele szemben tanúsított magatartása folyamatosan elősegítette az egészségre káros, romló munkakörnyezet kialakulását, azt kérte a misszióvezetőtől, hogy tájékoztassa arról, hogy milyen intézkedésekkel tervez véget venni ennek a helyzetnek.

26

Ugyanezen a napon a misszióvezető azt válaszolta, hogy a felperes által előadott tényeket 2015 februárjában közölte a misszióvezető‑helyettessel, aki a magatartási kódex 8.4.1 pontja értelmében fegyelmi felelősként jár el, és mivel az érintett felek részéről semmilyen visszajelzést nem kapott, továbbra is az volt a benyomása, hogy a misszióvezető‑helyettes képes e nézeteltérés békés rendezésére. A misszióvezető hozzátette, hogy mivel – ahogy azt akkor meg kellett állapítania – nem ez volt a helyzet, a felperes 2015. augusztus 25‑i e‑mailjét hivatalos panasznak nyilvánította.

27

A felperes a misszióvezetőnek küldött 2015. augusztus 28‑i e‑mailjében úgy érvelt, hogy az értékelő bizottság 2014 decemberében tartott ülései óta X. „folyamatosan gyűlöletéről adott tanúbizonyságot, minden tevékenységet kihasznált, hogy [őt] becsmérelje, szidja, lealacsonyítsa és megalázza nyilvánosan és a beosztott[jai] előtt is”. Ezenkívül a felperes tájékoztatta a missziót, hogy közelebbről meg nem jelölt időpontban, 2015 februárjában vagy márciusában X. belépett az irodájába és testi sértést valósított meg vele szemben azzal, hogy forró teát öntött a combjára.

28

A misszióvezető 2015. augusztus 28‑i levelében tájékoztatta a felperest, hogy az X. elleni panasz 2015. augusztus 25‑i benyújtását követően elhatározta, hogy e panaszt „fegyelmi eljárás céljából” megküldi a megbízott misszióvezető‑helyettesnek. A misszióvezető ezenkívül az említett levélben tájékoztatta a felperest, hogy úgy határozott, hogy megtiltja X.‑nek, hogy a felpereshez közelítsen.

29

A felperes a misszióvezetőnek írt 2015. augusztus 30‑i e‑mailjében előadta, hogy „megerősít[i] az [X. részéről őt ért,] testi sértésre és lelki zaklatásra vonatkozó vádakat”, és a címzettet arra kérte, hogy ezt az e‑mailt tekintse hivatalos panasznak.

30

Az orvos, akit a felperes Nigerben felkeresett, 2015. augusztus 25‑én kelt igazolásában megállapította, hogy a felperesnek egészségi állapota miatt hét nap munkából való távollétre van szüksége. Ez az orvos a 2015. augusztus 27‑én kiadott második igazolásában kifejtette, hogy a felperes lelki egészségi állapota szükségessé teszi a munkahelyi környezetétől való távolmaradását. Az ugyanaznap elvégzett kontrollvizsgálatot követően az orvos megállapította, hogy nem történt javulás, a felperesnek pszichológiai panaszai vannak, és erősen javasolt, hogy visszatérjen Európába, hogy ott a lehető legrövidebb időn belül pszichiátriai vizsgálatra kerüljön sor.

31

2015. augusztus 29‑én a felperes elhagyta a missziót, hogy bevonuljon egy franciaországi kórházba.

32

2015. szeptember 1‑jén azon kórház illetékes orvosa, amelyben a felperest kezelték, 2015. szeptember 14‑ig betegállományba vette. 2015. szeptember 9‑én a felperest kezelő pszichiáter olyan igazolást adott ki, amelynek értelmében a felperes 2015. szeptember 25. előtt nem képes újra munkába állni. Ezt a betegállományt ugyanezen orvos többször is meghosszabbította, legutóbb 2016. július 16‑án. Ezen igazolások közül kettő – a 2015. október 14‑i és a november 26‑i – „jelentős depresszióra” utalt.

33

A misszió 2015. október 6‑án e‑mailben tájékoztatta a felperest, hogy munkaszerződésének 15.3. cikke alapján 2015. szeptember 30‑ától, azaz a betegállományának kezdetétől számított 30. naptól nem jogosult díjazásra.

34

A misszió személyi állományának egy tagja 2015. október 8‑i e‑mailjében tájékoztatta a felperest, hogy őt nevezték ki a felperes X. elleni panasza nyomán megindult előzetes vizsgálatért felelős személynek, és megkérdezte tőle, hogy el tud‑e jönni a misszióra egy meghallgatás érdekében, illetve amennyiben nem, vannak‑e további bizonyítékok, amelyeket vele közölne, és meg tud‑e nevezni olyan tanúkat, akiknek meghallgatását szeretné.

35

A felperes ügyvédein keresztül közölt további információkat a misszióval.

36

A misszióvezető 2015. november 26‑i levelében tájékoztatta a felperest, hogy már lezárták az X.‑szel szemben folytatott fegyelmi vizsgálatot, a misszió fegyelmi tanácsa megállapította a magatartási kódex megsértését és X.‑szel szemben intézkedést javasolt, végül megerősítette a fegyelmi tanács határozatát és végrehajtotta az említett intézkedést.

37

2016. január 25‑én a felperes – ügyvédei közreműködésével – az EUMSZ 340. cikk (2) bekezdése alapján kártérítési kérelemmel élt a misszióval szemben.

38

A misszió 2016. június 8‑i levelében tájékoztatta a felperest, hogy a szerződése nem hosszabbítható meg 2016. július 15‑én túl.

39

2016. július 11‑én a felperes által a missziónak megadott franciaországi címre küldött ajánlott levélben egy francia orvos egészségügyi felülvizsgálatra hívta be a felperest, amelynek időpontját 2016. július 13‑ban határozták meg. A behívót tartalmazó küldeményt a posta visszaszállította az orvosi rendelőnek, mivel a felperes azt nem vette át.

40

2016. július 15‑én a misszió e‑mailben tájékoztatta a felperest az egészségügyi felülvizsgálatra vonatkozó behívót tartalmazó küldemény visszaküldéséről. Azt is jelezte felé, hogy az általa 2015. szeptember 1‑jétől leadott orvosi igazolások nem feleltek meg a munkaszerződésében foglalt szabályoknak, és így a missziónak kétségei vannak azok érvényessége felől.

41

A Törvényszék Hivatalához 2016. október 31‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

42

A Törvényszék az eljárási szabályzata 89. cikkének (3) bekezdésében előírt pervezető intézkedések keretében egy irat benyújtására hívta fel a missziót. A misszió e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tett.

43

Az előadó bíró javaslatára a Törvényszék (ötödik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és a Törvényszék 89. cikke (3) bekezdésében előírt pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket bizonyos írásbeli kérdések megválaszolására. A felek e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tettek.

44

A Törvényszék a 2017. október 26‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli érvelését és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.

45

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

46

A misszió keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

47

A keresetlevélben foglaltak értelmében a felperes lényegében azt kéri a Törvényszéktől, hogy kötelezze a missziót az általa azzal okozott vagyoni és nem vagyoni kár megtérítését, hogy nem folytatott le megfelelő időben vizsgálatot a hozzá 2014 decemberében és 2015 februárjában beérkezett, zaklatásra vonatkozó panaszok ügyében.

48

A felperes a misszióvezetőnek 2015. augusztus 28‑án küldött e‑mailjében tájékoztatta a missziót, hogy X. 2015 februárjában vagy márciusában testi sértést is elkövetett ellene. Ezt az állítólagos testi sértést azonban egyik, 2014 decemberében és 2015 februárjában kelt e‑mail sem említette, amelyek a felperes szerint a zaklatás miatti panaszt képezték. Kétségtelen, hogy a felperes 2015. augusztus 30‑i, szintén a misszióvezetőnek küldött e‑mailjében azt kérte tőle, hogy többek között az említett testi sértésről szóló 2015. augusztus 28‑i e‑mailjét tekintse hivatalos panasznak. Ugyanakkor a jelen keresetnek nem tárgya, hogy a misszió milyen intézkedéseket tett a 2015. augusztus 28‑i és 30‑i e‑mailek nyomán. A Törvényszék vizsgálatának a jelen ügyben arra kell korlátozódnia, hogy a misszió eleget tett‑e kötelezettségeinek azon, zaklatás miatti panaszokkal kapcsolatban, amelyekkel a felperes – álláspontja szerint – 2014 decemberében és 2015 februárjában a misszióhoz fordult.

49

A keresetlevélből kitűnik, hogy a jelen kereset a misszió EUMSZ 340. cikk (1) bekezdése értelmében vett szerződéses felelősségére vonatkozik, amit a felperes egyébiránt a Törvényszék írásbeli kérdéseire 2017. október 10‑én adott válaszában meg is erősített. Tehát a misszió által annak bizonyítására előadott érvek, hogy jelen esetben nem teljesültek az EUMSZ 340. cikk (2) bekezdésének értelmében vett szerződésen kívüli felelősség megállapításához szükséges feltételek, semmilyen jelentőséggel nem bírnak.

50

A 2012/392 határozatnak a 2014/482 határozat 2. cikke értelmében 2014. július 16‑tól alkalmazandó 12a. cikke (lásd a fenti 3. pontot) bevezette a misszió arra vonatkozó jogosultságát, hogy szerződéseket kössön és bíróság előtt eljárjon. A 2012/392 határozat 7. cikkének (3) és (4) bekezdéséből ezenkívül kitűnik, hogy a misszió szerződéses alapon alkalmazhat személyzetet, továbbá az alkalmazási feltételeket, valamint a jogokat és kötelezettségeket a misszióvezető és a személyi állomány tagja közötti szerződések határozzák meg.

51

Az EUMSZ 272. cikk értelmében az Európai Unió Bírósága hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az Unió által vagy nevében kötött közjogi vagy magánjogi szerződésekben foglalt választottbírósági kikötés alapján határozatot hozzon. A jelen esetben a felperesnek a misszióval kötött első munkaszerződése a brüsszeli (Belgium) bíróságok javára szóló joghatósági kikötést tartalmazott. Ezzel szemben mind a 2014. július 16. és 2015. július 15., mind pedig a 2015. július 16. és 2016. július 15. közötti időszakra vonatkozóan a misszió és a felperes által kötött szerződés az Európai Unió Bírósága javára szóló joghatósági kikötést tartalmazott. Tekintve, hogy a jelen kereset alapjául szolgáló tények e két utóbbi munkaszerződés által lefedett időszakban valósultak meg, a jelen kereset az EUMSZ 272. cikkre alapítható. Egyebekben az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdése értelmében első fokon az EUMSZ 272. cikkben említett keresetek elbírálására a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel.

52

E két utóbbi, a felperes és a misszió által kötött munkaszerződés 20. cikkének megfelelően az e szerződések értelmezésével kapcsolatos vitákat választottbíróság elé kell terjeszteni. E cikk ugyanakkor kifejezetten előírja, hogy a választottbírósághoz való fordulásra azon lehetőség sérelme nélkül kerül sor, hogy a jogvitát az Európai Unió Bírósága elé terjesszék. E cikk rendelkezései nem ellentétesek tehát azzal, hogy a felperes a jogvitában a Törvényszékhez forduljon.

53

Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós bíróság hatáskörrel rendelkezik a KBVP missziók személyügyi igazgatásával kapcsolatos keresetekre, még ha ez az igazgatási aktus „helyszíni” műveletekre vonatkozik is (lásd ebben az értelemben: 2016. július 19‑iH kontra Tanács és Bizottság, C‑455/14 P, EU:C:2016:569, 54–60. pont).

54

A Törvényszék tehát hatáskörrel rendelkezik a jelen kereset elbírálására, amit egyébként a misszió nem vitat.

55

A misszió vitatja a kereset elfogadhatóságát.

56

Először is, a misszió azon, a tárgyalás során előadott érvelését illetően, amely szerint a kereset elfogadhatatlan, mivel a felperes nem tartotta tiszteletben a pert megelőző eljárást, elegendő rámutatni, hogy mivel ezen érv azt jelenti, hogy a felperes köteles volt a misszióhoz fordulni a jelen kereset benyújtása előtt, az ilyen kötelezettség a jelen ügyben mindenképpen teljesült. Ugyanis a kártérítési kérelemnek, amelyet a felperes 2016. január 25‑én nyújtott be a misszióhoz, a tárgya – noha formailag az EUMSZ 340. cikk (2) bekezdésén alapult – megegyezett a jelen kereset tárgyával.

57

Másodszor a misszió úgy érvel, hogy a jelen kereset elfogadhatatlan azon kérelmeket illetően, amelyek azon határozatából következő állítólagos károk megtérítésére vonatkoznak, amely határozat 2015. szeptember 30‑tól leállította a felperes munkabérének kifizetését (lásd a fenti 33. pontot). Tekintve, hogy a felperes nem nyújtott be panaszt a misszió e határozatával szemben, kártérítési kérelemmel már nem támadhatja meg az említett határozatot. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a felperes a kártérítési keresetét mint olyat nem a misszió azon határozatára alapítja, hogy 2015. szeptember 30‑tól már nem fizet ki több munkabért számára. Ugyanis a jelen kereset az abból eredő károkra vonatkozik, hogy a misszió nem indított vizsgálatot a zaklatás miatti panaszok nyomán, amelyekkel a felperes – álláspontja szerint – 2014 decemberében és 2015 februárjában a misszióhoz fordult, amely károk egyikét a munkabére kifizetésének megszüntetése okozta. Következésképpen ezen érvelést el kell utasítani, és nem szükséges állást foglalni abban a kérdésben, hogy a felperes köteles volt‑e panasszal élni azon határozattal szemben, hogy 2015. szeptember 30‑tól már nem fizetnek ki több munkabért számára.

58

Harmadszor, a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott 2017. október 11‑i válaszában, valamint a francia joggal kapcsolatos észrevételei keretében a misszió úgy érvel, hogy a zaklatás fennállásának vélelmét alátámasztó pontos, objektív és egybehangzó tények hiányában a Törvényszéknek elfogadhatatlannak kellene minősítenie a keresetet. A tárgyaláson, a Törvényszék kérdésére válaszul a misszió arra hivatkozik, hogy e következményt a jelen ügyben alkalmazandó jogtól függetlenül alkalmazni kell. Ezen érvet mindenképpen el kell utasítani, mivel a jelen kereset nem az állítólagos zaklatáshoz kapcsolódó, hanem az abból eredő káron alapul, hogy a misszió nem indított vizsgálatot a zaklatás miatti panaszok nyomán, amelyekkel a felperes – álláspontja szerint – 2014 decemberében és 2015 februárjában a misszióhoz fordult.

59

Negyedszerre és végül azt az érvelést, amelyet a misszió igyekszik a misszióvezető 2015. augusztus 30‑i e‑mailjére alapítani, szintén el kell utasítani. Kétségtelen, hogy ebben az e‑mailben a felperes kimondja, hogy „hivatalosan megerősíti, hogy nem emel panaszt” azzal kapcsolatban, hogy „a [misszióvezető] által elrendelt előzetes vizsgálatra nem vagy tanúvallomás[a] nélkül került sor”. Márpedig, ahogy a felperes a tárgyaláson hangsúlyozta, az említett megjegyzés nem tekinthető azon lehetőségről való lemondásnak, hogy keresetet nyújtson be a Törvényszékhez. Ugyanis az ilyen lemondásnak világosnak és egyértelműnek kell lennie ahhoz, hogy az alapján a kereset elfogadhatósága kétségbe vonható legyen. A jelen esetben nem áll fenn ilyen helyzet. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy a misszió által idézett megjegyzés egyáltalán nem hivatkozik a Törvényszék előtti keresetindítás lehetőségére.

60

A fentiekre tekintettel a keresetet elfogadhatónak kell tekinteni.

61

Az EUMSZ 340. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió szerződéses felelősségét az adott szerződésre alkalmazandó jog szabályozza.

62

A jelen ügyben a felperes munkaszerződései nem jelölik meg az e szerződésre alkalmazandó jogot.

63

A felperes a Törvényszék erre vonatkozó kérdése alapján elsődlegesen úgy érvel, hogy a misszió felelősségének jogalapját az említett szerződések rendelkezései, beleértve a magatartási kódex rendelkezéseit, továbbá az uniós jogi aktusok értelmében, amelyek alapján e szerződéseket megkötötték, képezik. Másodlagosan a nigeri polgári törvénykönyvre és különösen a 1134. cikkének első bekezdésére kellene hivatkozni.

64

A misszió a maga részéről arra hivatkozik, hogy a szerződéses felelőssége az általa a felperessel megkötött munkaszerződésekből következik. Ha és amennyiben a Törvényszék e tekintetben vizsgálná a nemzeti jogot, a francia jogi rendelkezések és különösen a francia munka törvénykönyve lenne releváns.

65

A tárgyaláson és a Törvényszék erre vonatkozó kérdésére válaszul a felek megerősítették, hogy úgy vélik, hogy a misszió esetleges szerződéses felelősségének vizsgálatához elegendő a szóban forgó munkaszerződések – beleértve a magatartási kódexet is – vizsgálata, és nem szükséges valamely nemzeti jogra utalni.

66

A Törvényszék úgy véli, hogy a jelen kereset ténylegesen vizsgálható a szóban forgó munkaszerződések – beleértve az annak részét képező magatartási kódex rendelkezéseit is – alapján a szerződéses felelősség megállapításával kapcsolatos általános uniós jogi elvek tükrében. Ezen elvek értelmében három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a szerződéses felelősség megállapítása iránti kereset eredményes legyen, azaz először is a szóban forgó intézmény nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit, majd a felperest kár érte, végül okozati összefüggés áll fenn az említett intézmény és e kár között.

67

Nem szükséges tehát vizsgálni azt a kérdést, hogy – amint arra a felperes a tárgyaláson hivatkozott – elfogadhatatlanok azok a bizonyítékok, amelyeket a misszió a francia jog esetleges alkalmazásának bizonyítása érdekében benyújtott.

68

A felperes előadja, hogy annak ellenére, hogy 2014. december 17‑i, valamint 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjeiben a misszióhoz fordult az egyik munkatársa által vele szemben elkövetett zaklatással kapcsolatos panaszokkal, a misszió az említett panaszoknak nem adott helyt, amellyel a magatartási kódex 8.4 pontjának több rendelkezését megsértette.

69

A felperes szerint e jogsértést az jellemzi, hogy egyrészt S., a misszióvezető‑helyettes a 2015. február 10‑i e‑mailjében maga is úgy vélte, hogy a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjeit zaklatás miatti hivatalos panasznak kell tekinteni, és következésképpen előzetes vizsgálat megindítását javasolta, másrészt e javaslatot a misszióvezető ugyanaznap kifejezetten jóváhagyta. Márpedig ezt az előzetes vizsgálat megindítására vonatkozó határozatot semmilyen további intézkedés nem követte.

70

E tekintetben a felperes arra hivatkozik, hogy a magatartási kódex 8.4.1 pontja előírja, hogy az említett kódex rendelkezéseinek megsértése esetén kötelező előzetes vizsgálatot indítani. A misszió tehát nem rendelkezett mérlegelési mozgástérrel, miután tudomásul vette a felperes bejelentéseit, és azokat hivatalos panasznak nyilvánította.

71

A misszió tehát különösen súlyosan megsértette a szerződéses szabályokat, vagyis azon szabályokat, amelyeket a helyes magatartás és a belső vizsgálatok terén saját maga hozott. E szabályok célja, hogy védjék a misszió személyi állományát, és különösen, hogy a munkatársaik zaklatásától és megfélemlítésétől védjék őket.

72

A felperes hozzáteszi, hogy 2015. február 9‑i e‑mailjében már rámutatott, hogy az a helyzet, amelyben akkor volt, rombolta az egészségi állapotát, amiről a misszióvezető‑helyettes tájékoztatta a misszióvezetőt.

73

A misszió ezeket az érveket vitatja.

74

A magatartási kódex 8.4.1 pontjából kitűnik, hogy többek között az említett kódex rendelkezéseinek állítólagos, bejelentett vagy észlelt megsértése esetén előzetes vizsgálat indul. Ebből az következik, hogy az előzetes vizsgálat megindítása – ahogy a felperes állítja – ilyen esetben kötelező és e tekintetben a misszió nem rendelkezik mérlegelési mozgástérrel.

75

Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy a magatartási kódex 7.1 pontjával együttesen értelmezendő 8.4.1 pontjának rendelkezései értelmében a misszió személyi állománya tagjainak jogában áll és kötelessége írásos panasszal fordulni a misszióvezetőhöz a helytelen magatartás, szabálytalanság vagy a hatáskör túllépésének állítólagos fennállása esetén (lásd a fenti 9. pontot). E rendelkezésekből kitűnik, hogy a misszió személyi állománya valamely tagjának, amely zaklatás sértettjének tartja magát, és azt igényli, hogy a misszió előzetes vizsgálatot indítson e tárgyban, írásbeli panasszal kell a misszióvezetőhöz fordulnia. Tekintve, hogy a magatartási kódex 8.4.3 pontja e vonatkozásban a „személyi állomány megvádolt tagjára” hivatkozik, világos, hogy a panasznak azonosított személy ellen kell irányulnia.

76

Ami elsősorban a felperes 2014. december 17‑i e‑mailjét illeti, e feltételek nyilvánvalóan nem teljesülnek.

77

Először is nem vitatott, hogy a felperes ezen e‑mailben nem fedte fel X. kilétét. E következtetést nem érinti, hogy az említett e‑mailből kitűnik, hogy a kiválasztási bizottságban tagként szereplő férfi értékelőről volt szó, akit a felperes azonosított, és e bizottságban csak három értékelő volt, akik közül kettő férfi.

78

Másodszor, jóllehet a felperes 2014. december 17‑i e‑mailjében erőteljesen kritizálta X.‑nek az értékelő bizottságban folytatott megbeszélések során tanúsított hozzáállását, semmilyen olyan konkrét kifogást nem fogalmazott meg, amely úgy lenne érthető, hogy X. magatartását zaklatásnak tartotta volna. Igaz, hogy a felperes keresetlevélben azt képviselte, hogy 2014. december 17‑i e‑mailjében az értékelő bizottságban folytatott megbeszélések tárgyát képező tárgyalásos eljárást illetően X.‑szel kapcsolatban érdekellentétet jelzett. Márpedig, azonkívül, hogy a felperes 2014. december 17‑i e‑mailjében semmilyen, ilyen értelmű jelzés nem szerepelt, a felperes egyáltalán nem fejtette ki, hogy egy ilyen érdekellentét hogyan eredményezhetett volna zaklatást. Mindenesetre a felperes nem adott arra magyarázatot, hogy az, hogy a misszió esetleg nem indított előzetes vizsgálatot az ilyen érdekellentéttel kapcsolatban, hogyan vezethetett volna a misszió felperessel szembeni szerződéses felelősségének megállapításához.

79

Harmadszor meg kell jegyezni, hogy a felperes 2014. december 17‑i e‑mailjében jelezte, hogy kész a misszióvezető számára „alapos és részletes jelentést írni”, ha ezen e‑mail címzettje kívánja. Márpedig a felperes nem hivatkozott arra, hogy ezt követően a misszióvezető részére ilyen jelentést juttatott volna el, vagy panasszal fordulna hozzá X.‑nek a szóban forgó értékelő bizottságban tanúsított magatartása miatt.

80

Negyedszer és utoljára megjegyzendő, hogy a felperes maga állítja a keresetlevélben, hogy 2015 februárjában először jelzett lelki zaklatást.

81

Másodszor azt az e‑mailt illetően, amelyet a felperes 2015. február 7‑én M.‑nek, a misszió adminisztrációja megbízott vezetőjének küldött, ki kell emelni, hogy a felperes ebben az e‑mailben megemlítette X. nevét, és felidézte ez utóbbi néhány olyan cselekményét, amelyet helytelennek tartott, kifejezte továbbá azon reményét, hogy megoldást tudnak találni. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a felperes ebben a levélben arra szorítkozott, hogy segítséget kérjen M.‑től X. magatartása miatt, és kifejtette, hogy arra jutott, hogy abban a pillanatban nem érezte kötelességének, hogy hivatalos panasszal forduljon a misszióvezetőhöz. A 2015. február 7‑i e‑mail ilyenként tehát nem tekinthető a magatartási kódex 7.1 pontja értelmében vett panasznak.

82

Ami harmadszor azt az e‑mailt illeti, amit a felperes 2015. február 9‑én M.‑nek küldött, hangsúlyozni kell, hogy az az e‑mail képezi a felperes által arra a 2015. február 9‑i e‑mailre adott választ, amellyel M. a felperes 2015. február 7‑i e‑mailjét válaszolta meg. M. az említett válaszban három lehetőséget vázolt fel a felperes előtt, beleértve a misszióvezetőhöz benyújtandó hivatalos panasz lehetőségét is. Ahogy azt a misszió a 2015. február 9‑i e‑mailjében helyesen megjegyezte, a felperes ugyanakkor egyik lehetőséget sem választotta, kifejezve azt, hogy a közigazgatási megoldás felé hajlik. Ezenkívül az, hogy a felperes 2015. február 9‑i e‑mailjében a misszió adminisztrációjának megbízott vezetője előtt arra a lehetőségre hivatkozik, hogy tájékoztatja a misszióvezetőt az X.‑szel kapcsolatos problémákról, „amíg jobban ér[zi magát], és hivatalos panaszt [tud] tenni”, azt sugallja, hogy véleménye szerint még nem tett ilyen panaszt. Végül meg kell jegyezni, hogy a 2015. február 9‑i panasz címzettje nem a misszióvezető volt, jóllehet a magatartási kódex 7.1 pontja értelmében zaklatás miatti panasszal hozzá kellett fordulni.

83

Ezen körülményektől függetlenül a Törvényszék úgy véli, hogy egyszerre volt jogszerű és helyes a misszió részéről, hogy a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjét együttesen hivatalos panasznak tekintette.

84

Először is meg kell jegyezni, hogy a felperes 2015. február 9‑i e‑mailjében – a misszió állításával ellentétben – kifejtette, hogy M. részéről „lelki zaklatásnak” érezte kitéve magát.

85

Másodszor, jóllehet, a felperes a számára felajánlott három lehetőség közül egyiket sem választotta kifejezetten, arról tájékoztatta M.‑et a 2015. február 9‑i e‑mailjében, hogy az ebben az e‑mailben említett esetet követően rosszul érezte magát, és elment a foglalkozás‑egészségügyi szakápolóhoz, aki gyógyszert adott neki. A felperes hozzátette, hogy kissé szédült, vagy a gyógyszer miatt, vagy pedig amiatt, amit a „lelki zaklatás” egy formájának tartott, és így nem tudott választ adni az M. által részére tett javaslatokra. Ezenkívül említette azt a lehetőséget is, hogy a misszióvezetőt tájékoztatja az X.‑szel kapcsolatos problémáiról addig, amíg jobban érzi magát és hivatalosan panaszt tud tenni. Ezen észrevételekből kitűnik, hogy a felperes úgy vélte, hogy őt zaklatás érte, e zaklatással kapcsolatban egészségügyi problémái adódtak, és egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy ekkor zaklatás miatt hivatalos panaszt nyújtson be. Nyilvánvaló, hogy a missziónak figyelembe kellett volna vennie e további tényezőket ahhoz, hogy a felperes 2015. február 9‑i e‑mailjét követően meghozandó intézkedésekről határozzon. A gondoskodási kötelezettsége miatt különösen a misszió feladata volt, hogy figyelembe vegye azt, hogy noha a személyi állomány egy tagja azonosította a zaklatás lehetséges tényállását, e személy ekkor nem tudott szabályszerűen panaszt tenni olyan egészségi problémák miatt, amelyek szerinte a zaklatás tényállásához kapcsolódtak.

86

Harmadszor a felperes a 2015. február 9‑i e‑mailjében kiemelte, hogy bízott M. döntésében, és abban az esetben, ha M. azt állapítaná meg, hogy a misszióvezető elé terjesztendő súlyos problémáról van szó, hálás lenne, ha ez utóbbit tájékoztatná. Ebből következik, hogy a felperes az e‑mailjei nyomán foganatosítandó intézkedéseket illetően M. belátására hagyatkozott. E tekintetben tehát a jelen eset M. általi konkrét értékelését is figyelembe kell venni.

87

Negyedszer ki kell emelni, hogy M. 2015. február 10‑i válaszában arról tájékoztatta a felperest, hogy „mivel gondoskodási kötelezettség terheli, és az [általa] előadott tények komolyak, úgy véli, hogy nincs más lehetősége, mint hogy [az ő] e‑mailjét megküldje a [misszióvezető] és [helyettese] részére, akik a misszión egyedül rendeznek hatáskörrel a magatartási kódex és az ilyen fegyelmi kérdések ügyében”.

88

M. 2015. február 10‑i e‑mailjét és az az alapján elfogadott intézkedéseket illetően az alábbiakat kell megállapítani.

89

Először is M. 2015. február 10‑i e‑mailjét mind a misszióvezetőnek, mind a helyettesének megküldte. Ezenkívül az ügy irataiból kitűnik, hogy a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i két e‑mailjét 2015. február 10‑én ténylegesen továbbították a misszióvezetőnek. Márpedig noha a magatartási kódex 7.1 pontja előírja, hogy a misszióvezetőhöz kell azon panaszokkal fordulni, amelyekre e rendelkezés utal, e pont nem fejti ki, hogy a panaszosnak a panaszát kötelező jelleggel közvetlenül a misszióvezető részére kellene eljuttatnia, és hogy kizárt lenne, hogy valamely harmadik személy a panaszostól érkező ilyen panaszt ez utóbbi hozzájárulásával a misszióvezető részére továbbítsa.

90

Másodszor M. 2015. február 10‑i e‑mailjéből kitűnik, hogy – a misszió állításával ellentétben – nem csak a misszióvezetőnek az X.‑szel kapcsolatos problémákról való tájékoztatására szorítkozott, várva a hivatalos panaszt, amit a felperes adott esetben benyújthatott a misszióvezetőnek. Éppen ellenkezőleg, ezen e‑mail szövegéből világosan kitűnik, hogy M. álláspontja szerint a jelen ügyben fegyelmi természetű kérdésről volt szó, amelyet a misszió hatáskörrel rendelkező szerveinek kellett kezelniük. Ugyanis ha M. egyszerűen tájékoztatni kívánta volna a misszióvezetőt a felperes problémáiról, nem lett volna szüksége arra, hogy másolatban megküldje a misszióvezető‑helyettesnek is, és hogy hangsúlyozza, hogy e két címzett „a misszión egyedüliként rendez[ik] hatáskörrel a magatartási kódex és az ilyen fegyelmi kérdések ügyében”.

91

Harmadszor meg kell jegyezni, hogy S., a misszióvezető‑helyettes egy, a misszióvezetőnek 2015. február 10‑én később küldött e‑mailben megállapította, hogy a felperes panaszt tett X. magatartása miatt, és azt javasolta, hogy a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjeit tekintsék fegyelmi eljárást megindító panasznak. S. hozzátette, hogy ha a misszióvezető elrendeli ezt az intézkedést, ő megteszi az előkészületeket az állítólagos zaklatással vagy megfélemlítéssel kapcsolatos előzetes vizsgálat megindítása érdekében. Ezenkívül ki kell emelni, hogy a misszióvezető a 2015. február 10‑én a misszióvezető‑helyettes részére megküldött válaszában egyetértett az ez utóbbi által tett javaslattal. E levelezésből kitűnik, hogy mind a misszióvezető, mind a helyettese úgy vélte, hogy a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjeit a magatartási kódex értelmében panasznak lehetett és kellett tekinteni, és előzetes vizsgálatot kellett indítani.

92

Az, hogy itt belső levelezésről van szó, amelyet csak 2015 augusztusának vége felé hoztak a felperes tudomására, e tekintetben semmilyen jelentőséggel nem bír, tekintve, hogy a jelen ügyben az a fontos, hogy a misszió hogyan értelmezte a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjeit. Ugyanezt a megállapítást kell tenni a misszió azon érveivel kapcsolatban is, amely szerint a misszióvezető nem rendelkezett hatáskörrel az előzetes vizsgálat megindításának elrendelésére. Még ha ez is lett volna a helyzet, ellentétben azon előfeltevéssel, amelyet a misszióvezető‑helyettes maga is képviselt 2015. február 10‑i e‑mailjében, ez nem érinti azt a megállapítást, amely szerint mind a misszióvezető, mind a helyettese úgy vélte, hogy a jelen ügyben előzetes vizsgálatot kell indítani. Nem szükséges tehát vizsgálni, hogy a misszió említett érvelését mindenképpen el kell‑e utasítani mint késedelmest, és ezáltal elfogadhatatlant, amint arra a felperes is hivatkozott a tárgyaláson.

93

Negyedszer, tekintve, hogy M. 2015. február 10‑i e‑mailjéből kitűnt, hogy a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjeit a misszióvezetőnek és helyettesének készült továbbítani annak érdekében, hogy ez utóbbiak megtehessék a magatartási kódexben megkövetelt cselekményeket, a felperesnek e tekintetben egyáltalán nem kellett további lépéseket tennie. A felperes számára különösen nem volt már arra szükség, hogy e kérdésben ő maga forduljon olyan hivatalos panasszal a misszióvezetőhöz, amely megismétli a 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjeiben előadott tényállást. M. e‑mailje egyébként egyáltalán nem utal arra, hogy ilyen kiegészítő panaszt vártak volna el. Ugyanez állapítható meg a misszióvezető és helyettese közötti 2015. február 10‑i e‑mail‑váltással kapcsolatban is.

94

Ötödször és utoljára hangsúlyozni kell, hogy a felperes 2015. február 9‑i e‑mailjében ragaszkodott ahhoz, hogy abban az esetben, ha M. úgy vélné, hogy közigazgatási szinten megoldást lehet találni, M. gondolja végig, hogy milyen átmeneti intézkedés tehető a védelmének biztosítása érdekében, addig, amíg nem találnak megoldást, pl. X. eltiltása attól, hogy belépjen az irodájába és megszólítsa őt. Ugyanakkor nem vitatott, hogy e kérésnek akkor nem adtak helyt. Márpedig ha a missziónak az lett volna az álláspontja, hogy a felperesnek még hivatalos panasszal is kell a misszióvezetőhöz fordulnia, hogy lehetővé tegye az előzetes vizsgálat megindítását, az ilyen panaszra várva nyilatkoznia kellett volna az említett kérelemmel kapcsolatban.

95

E megfontolásokat nem vonja kétségbe az a körülmény, hogy a felperes 2015. augusztus 30‑i levelében azt kérte a misszióvezetőtől, hogy az említett e‑mailt tekintse hivatalos panasznak. Ugyanis – amint arra a fenti 91–93. pont is rámutat – mind a misszióvezető, mind a helyettese úgy vélte, hogy a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjei hivatalos panasznak minősültek és előzetes vizsgálatot kellett indítani, így a felperesnek e szakaszban már nem kellett további lépéseket tennie.

96

A fentiekre figyelemmel a Törvényszék megállapítja, hogy az, hogy a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjei nyomán semmilyen előzetes vizsgálat nem indult, a magatartási kódex 8.4 pontja megsértésének és – következésképpen – a missziónak felróható szerződésszegésnek minősül.

97

A misszió által ezen megállapítással szemben felhozott egyetlen érv sem meggyőző.

98

Először is a misszió a vezetője által a felperesnek írt 2015. augusztus 25‑i e‑mailjében előadott magyarázatokra hivatkozik, azaz hogy mivel az érintett felektől nem kapott választ, továbbra is az volt a benyomása, hogy a misszióvezető‑helyettes képes a felperes és X. közötti nézeteltérés békés rendezésére. Márpedig a misszió nem tagadja, hogy ilyen rendezésre nem került sor. Mindenesetre – ahogy arra a felperes helyesen hivatkozik – a misszióvezető feladata volt, hogy azon előzetes vizsgálat következményeiről érdeklődjön, amely vizsgálat megindításáról a helyettesével megegyezett.

99

Másodszor a misszió azt sugallja, hogy nem volt szükség előzetes vizsgálatra, mivel a felperes állítása szerinti tényállás nem valósította meg a zaklatást, és azt nem támasztotta alá elegendő bizonyíték. Ezt az érvet el kell utasítani. Egyrészről a misszió nem bizonyította, hogy a 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailekben előadott egyik tényállás sem valósíthatta meg a magatartási kódex 2.5 pontja szerinti zaklatás esetét. Másrészről a magatartási kódexből egyáltalán nem következik, hogy az előzetes vizsgálat csak akkor igazolt, ha a panaszos már elegendő bizonyítékkal szolgált annak alátámasztására, hogy ténylegesen zaklatás történt.

100

Harmadszor a misszió úgy érvel, hogy 2015 februárja és augusztusa között a felperes nem kért felvilágosítást a vizsgálat ügyében, amit szerinte 2015 februárjában kellett volna megindítani. Márpedig a misszió nem fejtette ki, hogy ez milyen módon releváns azon kérdés megválaszolása tekintetében, hogy szerződésszegést követett‑e el azáltal, hogy nem indított ilyen előzetes vizsgálatot a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjei kapcsán. Ugyanezt a megállapítást kell tenni a misszió azon érvével kapcsolatban, hogy a 2015 februárjától augusztusáig tartó időszakban a felperes semmilyen problémáról nem számolt be, és a missziót nem tájékoztatta arról, hogy esetleg pszichológiai segítségre lenne szüksége.

101

Negyedszer és utoljára annak a misszió által felhozott ténynek, hogy a misszió fenntartotta a felperessel kötött utolsó munkaszerződést, jóllehet megszüntethette volna azt, mivel úgy ítélte meg, hogy a felperes cselekményei – azaz sértegetések és becsmérlő szavak, amelyekre a missziónak küldött 2015. augusztus 28‑i és 30‑i e‑mailjeiben ragadtatta magát – súlyos kötelezettségszegésnek minősülnek, semmilyen jelentősége sincs azon kérdés megválaszolása szempontjából, hogy a misszió szerződésszegést követett‑e el azáltal, hogy 2015. februárjában nem indított előzetes vizsgálatot.

102

A felperes által hivatkozott első kár nem vagyoni jellegű. A misszió tétlensége miatt 2015 februárja és augusztusa között továbbra is zaklatásnak volt kitéve, amit el lehetett volna kerülni. A felperes szerint ezt a „pokoljárást” többek között a missziótól való távozásakor fennálló súlyos egészségi állapota, valamint az a gyógyszeres kezelés is mutatja, amelyet az orvosok kénytelenek voltak számára rendelni. A nem vagyoni kár az e zaklatáshoz kapcsolódó orvosi következményekből is adódik, azaz a jelentős depressziós állapotból, amelyben még mindig szenved, az emiatt szükséges gyógyszeres kezelésből és a szakmai tevékenység hiányából, amely a betegség miatti távollétei folytán állt elő.

103

E nem vagyoni kárt a missziónak a felperes betegszabadságai idején tanúsított hozzáállása is növeli. Egyrészről a misszió egyáltalán nem kezdeményezte, hogy a felperes visszatérjen a munkába. Ellenkezőleg, a misszió 2016. július 11‑éig várt, hogy hivatalos címére küldjön egy – egyébként kétséges jogalapra alapított – behívót az állítólagos orvosi vizsgálatra, amelyre csak két nappal később került volna sor, miközben pontosan tudta, hogy a felperes ténylegesen máshol tartózkodik. Másrészről a misszió az összes orvosi igazolás érvényességét kétségbe vonta, mivel e‑mailen továbbították őket, noha az első ilyen igazolás kézhezvételét követően megerősítette, hogy nincs szükség annak postai úton való megküldésére. Az ilyen hozzáállás mindenfajta gondoskodást nélkülöz, rosszhiszemű és tisztességtelen. Ez a felperes szerint hozzájárult a nem vagyoni kárának súlyosbításához.

104

A felperes szerint a nem vagyoni kára méltányosan 70000 euró összegűre becsülhető.

105

A felperes által hivatkozott második kár vagyoni jellegű. A missziónak a 2015. szeptember 29. – a díjazása kifizetésének távollétei miatti leállításának napja – és 2016. július 15. – a misszióval kötött harmadik munkaszerződésének vége – közötti időszakra járó díjazásnak megfelelő kártérítést és kamatokat kellene fizetnie számára, továbbá helyre kellene állítania a szabadságra való jogosultságait. Ugyanis a betegség miatti távolléteinek oka egészségi állapotának azon munkahelyi zaklatáshoz kapcsolódó romlása volt, amelynek ki volt téve. A felperes 2015. szeptember 1. és 2016. július 15. között elmaradt díjazása címén megtérítendő összeg összességében 73774 eurót tett ki.

106

A felperes szerint harmadik – szintén vagyoni – kára a szerződésének meghosszabbítására vonatkozó esély elvesztéséből adódik. Ugyanis szerződését csak a teljesítményértékelésének lehetetlensége esetén nem lehetett meghosszabbítani. A múltbeli kiváló teljesítményére és a misszió beszerzésért felelős alkalmazott iránti folyamatos igényére tekintettel a szerződésének egy évvel történő meghosszabbítására vonatkozó esély 80%‑ra teendő. Következésképpen a felperesnek azon díjazások 80%‑a fizetendő, amelyekben a felperes szerződésének meghosszabbítása esetén részesült volna.

107

A misszió vitatja a felperes ezen érveit.

108

E tekintetben a felperes egészségi állapotát illetően ki kell emelni, hogy a felperes – amint azt a misszió megjegyzi – egyetlen olyan orvosszakértői véleményt sem mutatott be, amely kártérítési kérelmét alá tudná támasztani.

109

Mindenesetre az ügy irataiból kitűnik, hogy a felperes által 2015 augusztusának végén Nigerben felkeresett orvos megállapította, hogy a felperesnek pszichológiai panaszai vannak. Kitűnik ezen iratokból ezenkívül, hogy a felperes 2015. augusztus 25‑től a misszióval kötött munkaszerződésének végéig, 2016 júliusáig betegszabadságon volt. Végül az is kitűnik belőlük, hogy e betegszabadságot engedélyező igazolásokon a felperest kezelő pszichiáter két alkalommal is „jelentős depressziós állapotra” utalt.

110

Kétségtelen, hogy az ügy irataiból az is kitűnik, hogy a felperes egészségi állapota nem igényelt volna kórházi kezelést Nigerben vagy Franciaországban. Az is igaz, hogy a felperes azon állítása, amely szerint a 2015 augusztusának végén fennálló súlyos egészségi állapotát alátámasztja az a gyógyszeres kezelés is, amelyet az orvosok kénytelenek voltak számára rendelni, nem bizonyított, mivel a felperes által a Törvényszéknek bemutatott orvosi igazolások nem említenek gyógyszeres kezelést. Ez nem változtat azon, hogy a Törvényszék számára elérhető dokumentumokból kitűnik, hogy a felperes egészségi állapotát illetően jelentős rosszabbodásra került sor, és e rosszabbodás azután következett be, hogy a felperes a 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjeiben felhívta a misszió figyelmét arra, amit X. részéről az ellene irányuló zaklatás esetének tekintett.

111

E körülményekre tekintettel a Törvényszék úgy véli, hogy a felperes egészségi állapotának e romlásához kapcsolódó nem vagyoni kár fennállása nem tagadható.

112

A felperes által hivatkozott vagyoni kárt illetően nem vitatott, hogy ez utóbbi munkabérének kifizetését 2015. szeptember 29‑én leállították, és a felperes így elvesztette munkabérének azon fennmaradó részét, amely a legutóbbi munkaszerződése alapján járt volna neki a szerződés végéig, amennyiben képes lett volna tovább dolgozni, valamint az ezen időszakra vonatkozó szabadságra való jogosultságait. Igaz, hogy a felperes legutóbbi munkaszerződésének 15.7. cikke előírja, hogy a betegség miatti távollétek legfeljebb csak 30 naptári napig tekintendők az aktív szolgálati idővel egyenértékűnek, és semmilyen jogosultság sem származik az ezen az időtartamon túlnyúló betegség miatti távollétből. Márpedig az, hogy az említett kikötés lehetővé tette a misszió számára, vagy kötelezte is arra, hogy állítsa le a felperes munkabérének kifizetését, egyáltalán nem befolyásolja azt a megállapítást, hogy ez utóbbi így elvesztette azt a munkabért, amit keresett volna, és – ebből kifolyólag – vagyoni kárt szenvedett.

113

Azon lehetőséget illetően, hogy további munkaszerződést kapjon, kétségtelen, hogy a felperes nem rendelkezett a misszióval kötött munkaszerződésének meghosszabbítására vonatkozó szerzett joggal. A misszió mindenesetre nem kifogásolta a felperes azon érvét, amely szerint a múltbeli kiváló teljesítményére és a missziónak az általa nyújtott szolgáltatásfajták iránti folyamatos igényére tekintettel a szerződésének egy évvel történő meghosszabbítására vonatkozó esély 80%‑ra teendő. Ugyanis a misszió e tekintetben az arra való hivatkozásra szorítkozott, hogy az a kevés idő, amely alatt a felperes a harmadik munkaszerződése által lefedett időszakban dolgozott, nem tette lehetővé számára, hogy a felperes teljesítményét a szerződésének esetleges meghosszabbítására tekintettel értékelje. Márpedig a felperes azt állítja, hogy éppen a misszió szerződésszegése hatott úgy az egészségi állapotára, hogy nem tudott visszatérni a munkába. E körülmények között nem tagadható az azt illetően előállt vagyoni kár valós jellege sem, hogy a felperes elvesztette az új szerződés megkötésének esélyét.

114

Az e vonatkozásban a misszió által felhozott egyéb érvek nem alkalmasak e megállapítások kétségbe vonására.

115

Először is a misszió azon érve, amely szerint a felperes 2015 elejétől nem titkolta a kollégái előtt, hogy a misszió elhagyására törekedett, azonkívül, hogy azt semmilyen konkrét bizonyíték nem támasztja alá, nem alkalmas kétségbe vonni azt a megállapítást, hogy 2015 februárja és augusztusa között a felperes egészségi állapota jelentősen romlott.

116

Másodszor az, hogy a felperes 2015 februárja és augusztusa között egyszer sem lépett kapcsolatba a misszióval az esetleges rossz pszichológiai közérzetével kapcsolatban, és nem kérdezett rá a missziónál, hogy a 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjei nyomán milyen intézkedéseket tett 2015 augusztusa előtt, szintén nem vonja kétségbe az említett megállapítást.

117

Harmadszor nyilvánvalóan ugyanezen megállapítást kell tenni a misszió azon érvét illetően, amely szerint a felperes olyan módon szervezte meg a misszió elhagyását 2015 augusztusában, amely arra engedett következtetni, hogy nem kíván oda visszatérni.

118

A misszió ezenkívül bizonyos, azon időszakra vonatkozó érvekre hivatkozik, amely akkor kezdődött, mikor a felperes 2015 augusztusának végén elhagyta munkahelyét. A misszió egyrészt úgy véli, hogy a felperes elmulasztott eleget tenni a misszió azon kéréseinek, hogy egészségi állapotának és esetleges munkaképtelenségének felmérése céljából orvosi vizsgálatnak vesse alá magát. Másrészt a felperesnek a munkahelyéről való távolmaradása igazolatlan volt, és nem alapozhat meg pénzbeli ellátást, mivel a felperes elmulasztott érvényes és ellenőrizhető igazolásokat benyújtani, a misszió előtt ismeretlen helyen tartózkodott, és orvosi vizsgálatra vagy felülvizsgálatra a felperesnek felróható okból nem kerülhetett sor. Ugyanakkor a Törvényszék úgy véli, hogy ezen érveket csak akkor szükséges megvizsgálni, ha a felperes bizonyítani tudja az okozati összefüggést a misszió szerződésszegése, valamint a missziótól való távozása utáni időszak során őt ért nem vagyoni és vagyoni károk között, amit az alábbiakban kell vizsgálni.

119

A felperes azt állítja, hogy a misszió tétlensége miatt a 2015 februárjától jelzett zaklatás továbbra is fennállt, súlyosbodott és a 2015. augusztus 25‑ével kezdődő betegség miatti távollétéhez vezetett. Bizonyított, hogy e távollét többek között a jelentősnek minősített depressziós állapotából adódott, ami a munkahelyén elszenvedett zaklatáshoz kapcsolódott. Ez utóbbi szempont, amelyet a felperes orvosa emelt ki, jogilag kellőképpen bizonyítja a szerződéses kötelezettségek misszió általi megsértése és a felperes által elszenvedett károk közötti okozati összefüggést. A felperes hozzáteszi, hogy először 2015 februárjában írtak fel neki antidepresszánsokat, annak ellenére, hogy éveket töltött gyakran ellenséges környezetben a misszió szolgálatában. Ezenkívül az első betegség miatti távollétére 2015. február 9. és 13. között, azaz közvetlenül a lelki zaklatás első bejelentését követően került sor.

120

A misszió vitatja a felperes érveit. A misszió szerint nem áll fenn okozati összefüggés a magatartása és az állítólagos kár között.

121

Az Unió szerződésen kívüli felelősségét illetően az ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy az Unió felelősségét csak olyan kár vonatkozásában lehet megállapítani, amely kellően közvetlenül következik az érintett intézmény jogellenes magatartásából (lásd: 2000. október 24‑iFresh Marine kontra Bizottság ítélet, T‑178/98, EU:T:2000:240, 118. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. november 9‑iJenkinson kontra Tanács és társai ítélet, T‑602/15, EU:T:2016:660, 49. pont). A Törvényszék úgy véli, hogy az Unió szerződéses felelősségét illetően ugyanez a helyzet.

122

Először is meg kell vizsgálni a misszió magatartása és a felperest ért nem vagyoni károk közötti közvetlen kapcsolat fennállását.

123

E tekintetben a Törvényszék megállapítja, hogy a felperes nem mutatott be semmilyen olyan dokumentumot, amely vitathatatlanul bizonyítja, hogy a nem vagyoni kárát jelen esetben a misszió szerződésszegése okozta. A felperes által benyújtott bizonyítékokból – állításával ellentétben – különösen nem tűnik ki, hogy az orvosa azt állapította volna meg, hogy az egészségi állapotának romlása munkahelyi zaklatáshoz kapcsolódott. Az, hogy az őt megvizsgáló pszichiáter a 2015. október 14‑i igazolásban megjegyezte, hogy a felperes munkahelyi zaklatásra panaszkodott, nem minősül ilyen megállapításnak, tekintve, hogy itt a felperes olyan megjegyzéséről van szó, amelyről az orvos nem nyilatkozott.

124

Mindenesetre e vonatkozásban az alábbi bizonyítékokat kell figyelembe vennünk.

125

Először is a felperes 2015. február 9‑i e‑mailjében tájékoztatta a missziót az X.‑szel való összetűzése nyomán előállt egészségügyi problémáiról, amelyet ugyanezen e‑mailben le is írt. A felperes által előterjesztett bizonyítékokból kitűnik továbbá, hogy a felperes 2015. február 9. és 13. közötti első betegszabadságára ezt követően került sor. E körülmények között a misszió nem tagadhatta, hogy az, ha a felperes 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjei alapján nem tesz megfelelő intézkedéseket, azzal a felperes egészségi állapota további romlásának veszélyével járt. E vonatkozásban ki kell emelni, hogy mikor 2015 augusztusának végén megindult az előzetes vizsgálat, a misszióvezető egyúttal úgy határozott, hogy azonnali hatállyal megtiltja X.‑nek, hogy megközelítse a felperest.

126

Másodszor, amint az már kiemelésre került (lásd a fenti 110. pontot), nem vitatott, hogy a felperes egészségi állapotának jelentős romlása következett be 2015 augusztusának végén, és a felperes álláspontja szerint e romlás annak eredményeként állt elő, hogy 2015 februárjában semmilyen előzetes vizsgálat nem indult. Igaz, a misszió azt sugallja, hogy ez a romlás a zaklatástól, vagy attól eltérő okra vezethető vissza, hogy 2015 februárjában nem indított előzetes vizsgálatot. E tekintetben a misszió úgy érvel, hogy a felperes által 2015 augusztusának végén Nigerben felkeresett orvos igazolásai úgy hivatkoznak a misszión belül tapasztalható körülményekre, mint amelyek az egészségi állapotának romlását okozták. Márpedig ezen érvet nem támasztják alá az említett igazolások, amelyekben a szóban forgó orvos annak a megállapítására szorítkozott, hogy a felperesnek pszichológiai panaszai vannak, és egészségi állapota szükségessé teszi a munkahelyi környezetétől való távolmaradását.

127

Harmadszor a misszió elismeri, hogy az általa 2015 augusztusának végén indított vizsgálat alapján a magatartási kódex X. általi megsértésének fennállását állapította meg.

128

E körülményekre tekintettel a Törvényszék úgy véli, hogy annak a megállapítását valószínűsítő együttes körülmények állnak fenn, hogy közvetlen kapcsolat áll fenn egyrészt azon tény, hogy a misszió elmulasztott a vezetője és annak helyettese közötti 2015. február 10‑i e‑mail‑váltás nyomán előzetes vizsgálatot indítani annak vizsgálata érdekében, hogy a felperes által előadott tényállás szerint X. zaklatást valósított‑e meg, másrészt a felperes egészségi állapotának ezen időpontot követő időszak során bekövetkező romlása között.

129

Ugyanakkor a Törvényszék úgy véli, hogy ez az okozati összefüggés csak ezen időszak egy részének tekintetében állapítható meg.

130

Elsősorban e tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az előzetes vizsgálatot gyorsan kell lefolytatni. A magatartási kódex 8.4.4 pontja különösen azt írja elő, hogy az előzetes vizsgálatról szóló jelentést a misszióvezető‑helyettes részére meglehetősen rövid határidővel, azaz tíz napon belül kell benyújtani. E körülményekre figyelemmel a felperes kötelessége lett volna, hogy észszerűen tájékozódjon, miután egy bizonyos idő eltelt anélkül, hogy információt kapott volna a panasza alapján tett intézkedésekről, azaz arról, hogy valóban indult‑e előzetes vizsgálat és még mindig folyamatban van‑e. Egyébiránt az ügy irataiból, többek között a felperes különböző e‑mailjeiből kitűnik, hogy a felperest megfelelően tájékoztatták az ilyen helyzetben alkalmazandó eljárásokról.

131

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperesnek kellett volna viszonylag rövid időn belül információt kérnie a 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjei alapján tett intézkedésekről, annál is inkább, mivel az általa az említett e‑mailekben sérelmezett zaklatás látszólag – a 2015. augusztus 25‑i és 28‑i e‑mailjei szerint – jelentősen erősödött. Különösen meg kell jegyezni, hogy a felperes ez utóbbi e‑mailjében azt panaszolja fel, hogy 2015 februárjában vagy márciusában X. testi sértést valósított meg vele szemben azzal, hogy forró teát öntött a combjára. A tárgyaláson, a Törvényszék ez irányú kérdésére adott válaszában a felperes nem tudott magyarázatot adni arra, hogy a missziót miért csak több hónappal később tájékoztatta erről az esetről, amely – amennyiben bizonyítottnak tekintjük – nagyon komolynak minősül.

132

Márpedig a felperes nem vitatja azt, hogy a 2015 februárja és augusztusa közötti időszak során – amint azt a misszió előadja – hallgatott az állítólagos zaklatásról, és soha nem kérdezett rá a missziónál, hogy milyen intézkedéseket tettek a 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjei alapján, és nem jelentkezett a missziónál azért sem, hogy tájékoztassa helyzetének romlásáról. E tekintetben a felperes a Törvényszék egyik kérdésére a tárgyaláson adott válaszában arra szorítkozott, hogy nem tartotta hasznosnak, hogy ilyen lépést tegyen, bízott a misszióban, és azt hitte, hogy a vizsgálat ténylegesen folyik.

133

Igaz, hogy a felperes a missziónak 2015. október 26‑án adott kiegészítő információiban megjegyezte, hogy „[X.] a maga részéről jobb indulatúnak mutatkoz[ott] egy rövid időszakban (2015 májusa során)”, „hangsúlyoz[nia kellett], hogy [ő] a februári panasza nyomán, miközben várja a fegyelmi eljárás befejezését és egy de facto egyszerre „nevelő” és „ösztönző” hatású szankció kiszabását X.‑re, és látja, hogy X. hozzáállása változik, úgy remél[te], hogy a dolgok rendeződhetnek”, és „annak érdekében, hogy ezt az ezen rövid időszakban tapasztalt pozitív változást erősítse, még ebédelni is meghív[ta], amit ő elfogad[ott], és amelyen személyesen meg is jelent”. Így tehát a felperes saját kijelentéseiből következik, hogy legalábbis 2015 májusában úgy vélte, hogy X. vele szemben mutatott hozzáállása javult, és arra számíthatott, hogy a sikeres panaszára és az általa adott biztató jelekre tekintettel viszonyuk ismét normalizálódik. Azonban – amint ő maga is rámutat – ez a javulás csak rövid ideig tartott, és ebből arra kell tehát következtetni, hogy az általa felpanaszolt zaklatás ezután továbbra is fennállt. Következésképpen, feltételezve, hogy 2015 májusában a helyzet javulása nem ösztönözte arra a felperest, hogy információkat kérjen a panasza alapján tett intézkedésekről, a későbbi időszak tekintetében nem ez volt a helyzet.

134

A fentiekre figyelemmel a Törvényszék úgy véli, hogy az előzetes vizsgálat megindításának hiánya és a felperes egészségi állapotának romlása közötti közvetlen okozati összefüggés jogilag kellőképpen csak 2015. február 10. és legfeljebb 2015 májusa között állapítható meg. Ezen időszakon túl úgy kell tekinteni, hogy a felperes egészségi állapotának romlása már nemcsak közvetlenül az előzetes vizsgálat megindításának hiányából, hanem abból is ered, hogy a felperes nem tett lépéseket annak érdekében, hogy tájékozódjon a 2015. február 7‑i és 9‑i e‑mailjei alapján tett intézkedésekről vagy tájékoztassa a feletteseit az X‑hez fűződő viszonyának romlásáról. E tekintetben a felperes 2015. augusztus 25‑i e‑mailjét késedelmesnek kell tekinteni, annál is inkább, mivel ezen időpontban az egészségi állapota már olyan mértékben megromlott, hogy az ezen időszakban kiállított orvosi igazolások szerint betegállományba helyezése és Európába való visszatérése vált szükségessé. Ennélfogva, és anélkül, hogy szükséges lenne a misszió által e tekintetben felhozott egyéb érvek vizsgálatára, a misszió nem tehető felelőssé a felperes által 2015 májusát követő nem vagyoni károkért, különösen azokért nem, amelyek azután keletkeztek, hogy a felperes 2015 augusztusának végén elhagyta a missziót.

135

Másodsorban a fenti 112. és 113. pontból az következik, hogy a felperesnek okozott vagyoni károk a missziótól 2015 augusztusában történő távozását követően keletkeztek. Következésképpen, a fenti 130–134. pontban hivatkozottakkal azonos okból úgy kell tekinteni, hogy a misszió nem tehető felelőssé ezekért a vagyoni károkért.

136

A fentiek összességére tekintettel a Törvényszék úgy véli, hogy a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár méltányosan 10000 euróban határozandó meg.

137

A fenti megállapítások összességére tekintettel a missziót arra kell kötelezni, hogy a felperesnek 10000 euró összeget fizessen meg nem vagyoni kár címén, és a kereseti kérelmeit az ezt meghaladó részben el kell utasítani.

138

Az eljárási szabályzat 134. cikkének (3) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

139

A jelen ügyben a felperes és a misszió mindketten részlegesen pervesztesek lettek. Ugyanakkor a jelen ügy körülményeire figyelemmel a misszió a saját költségein kívül a felperes költségeinek háromnegyedét is köteles viselni.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)

a következőképpen határozott: