—

a Federatie Nederlandse Vakvereniging, valamint K. van den Burg‑Vergeer, L. T. A. Kukupessy, D. Paase‑Teeuwen és A. J. G. P. Schenk képviseletében A. Simsek advocaat,

—

a Smallsteps BV képviseletében B. F. H. Rumora‑Scheltema, H. T. ten Have és R. J. van Galen advocaten,

—

a holland kormány képviseletében J. Langer és M. Bulterman, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében M. van Beek és M. Kellerbauer, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK tanácsi irányelv (HL 2001. L 82., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 98. o.) 3–5. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Federatie Nederlandse Vakvereniging, (a továbbiakban: FNV), holland szakszervezet, Karin van den Burg‑Vergeer, Lyoba Tanja Alida Kukupessy, Danielle Paase‑Teeuwen, valamint Astrid Johanna Geertruda Petronelle Schenk és a Smallsteps BV között, a munkaviszonyok e társaságra való átszállásának megállapítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2001/23 irányelv az 1998. június 29‑i 98/50/EK tanácsi irányelvvel (HL 1998. L 201., 88. o.) módosított, a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek és ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1977. február 14‑i 77/187/EGK tanácsi irányelv (HL 1977. L 61., 26. o.) kodifikációja.

4

A 2001/23 irányelv (3) preambulumbekezdésének szövege az alábbi:

„Szükség van a munkavállalók védelmére a munkáltató személyének megváltozása esetén, különös tekintettel jogaik védelmének biztosítására.”

5

A 2001/23 irányelv 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja a következőképpen rendelkezik:

„Ezt az irányelvet kell alkalmazni valamely vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének más munkáltató részére szerződés alapján történő átruházása vagy összefonódása esetén [helyesen: szerződés vagy egyesülés alapján történő átruházása esetén].”

6

Ezen irányelv 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen fogalmaz:

„Az átadót megillető, az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre.”

7

Az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:

„A vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének átruházása önmagában nem teremt jogalapot az átadó vagy a kedvezményezett általi elbocsátásra. Ez a rendelkezés nem akadályozza az olyan elbocsátásokat, amelyeknek oka gazdasági, műszaki vagy szervezeti jellegű, és a munkaerő tekintetében változásokat eredményez.”

8

Ugyanezen irányelv 5. cikke szerint:

„(1)   Amennyiben a tagállamok másként nem rendelkeznek, a 3. és a 4. cikk nem vonatkozik egy vállalkozás, üzlet vagy ezek egy részének olyan átruházására, amelyben az átadó csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más olyan fizetésképtelenségi eljárás alatt áll, amely az átadó vagyonának felszámolása céljából indult, és az illetékes hatóság (illetve az illetékes hatóság által felhatalmazott esetleges csődgondnok) felügyelete alatt zajlik.

(2)   Amennyiben a 3. és a 4. cikket egy, az átadó tekintetében indított, fizetésképtelenségi eljárás alatt történő átruházásra kell alkalmazni (függetlenül attól, hogy az eljárást az átadó vagyonának felszámolása céljából indították vagy sem), és az ilyen eljárás az illetékes hatóság (illetve a nemzeti jog által meghatározott esetleges csődgondnok) felügyelete alatt zajlik, a tagállam rendelkezhet úgy, hogy:

(3)   A tagállam alkalmazhatja a (2) bekezdés b) pontját olyan átruházás esetén, ahol az átadó a nemzeti jog által meghatározott komoly gazdasági válsághelyzetben van, feltéve, hogy ezt a válsághelyzetet az illetékes hatóság állapította meg és lehetőség van ennek bírói felülvizsgálatára, és abban az esetben, ha ezek a rendelkezések a nemzeti jogban már 1998. július 17‑én hatályban voltak.

[…]

(4)   A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy megelőzzék a fizetésképtelenségi eljárásokkal való visszaéléseket, amelyek során a munkavállalók részére nem biztosítanák az ezen irányelvben számukra biztosított jogokat.”

9

A vállalkozások átruházása esetén a munkavállalók jogait a holland jogban szabályozó rendelkezések a Burgerlijk Wetboek (polgári törvénykönyv, a továbbiakban: BW) 7:662–7:666. cikke és a 7:670. cikk (8) bekezdése.

10

A BW 7:662. cikk (2) bekezdésének a) pontja kimondja:

„Ezen rész alkalmazásában:

[…]”

11

A BW 7:663. cikke különösen a következőképpen rendelkezik:

„A vállalkozás átruházása következtében a munkáltatót ezen időpontban a közötte és a vállalkozás egyik munkavállalója közötti munkaszerződés alapján megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek automatikusan átszállnak a kedvezményezettre. E munkáltató és a kedvezményezett azonban az átruházást követő egy év során egyetemlegesen felelnek az ezen időpont előtt keletkezett, szerződésből eredő kötelezettségek betartásáért.”

12

A BW 7:666. cikke előírja:

„A 7:662–7:665. cikk és a 7:670. cikk (8) bekezdése nem alkalmazható a vállalkozás átruházására, amennyiben

13

A BW 7:670. cikke értelmében:

„[…]

(8)   A munkáltató nem szüntetheti meg a vállalkozásának munkavállalójával kötött munkaszerződést e vállalkozásnak a 7:662. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti átruházására tekintettel;

[…]”

14

2012‑től kezdődően több holland bíróság elvárja a „pre‑pack” alkalmazását. Olyan, eszközökre vonatkozó ügyletről van szó, amelynek előkészítésére a csődeljárás megindítása előtt, a bíróság által kinevezett, kirendelni tervezett csődgondok közreműködésével kerül sor, és amely a csődeljárás megindítását követően haladéktalanul megvalósul. E „pre‑pack” keretében a kirendelni tervezett csődgondnokot szintén e bíróság nevezi ki.

15

Jelenleg Hollandiában sem az előkészítő szakaszt, sem magát a „pre‑pack”‑et nem szabályozza törvény, hanem azokat a gyakorlat alakította ki.

16

A fizetésképtelensége megállapításáig az Estro Groep BV volt Hollandia egyik legnagyobb gyermekgondozási intézete. Közel 380 intézménnyel rendelkezett Hollandia egész területén, és mintegy 3600 munkavállalót foglalkoztatott.

17

2013 novemberétől kezdődően előrelátható volt, hogy további finanszírozás hiányában az Estro Groep 2014 nyarára már nem fogja tudni teljesíteni kötelezettségeit.

18

Az ilyen finanszírozás felkutatása folyamán az Estro Groep kezdetben a főbb hitelezőivel, valamint egyéb részvényesekkel, illetve egyéb esetleges befektetőkkel egyeztetett az újabb finanszírozás megszerzéséről. Ez az Estro Groep által „A tervnek” nevezett egyeztetés azonban nem volt sikeres.

19

Az A terv keretében folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan az Estro Groep egy „Butterfly‑terv” elnevezésű alternatív tervet is elkészített. Ez az Estro Groep vállalkozás jelentős részének újraindítását egy „pre‑pack” eredményeként tervezte. Ezt az újraindítást a 380‑ból 243 intézmény újraindításaként; körülbelül 3600 munkahelyből több mint 2500 munkavállaló munkahelyének megőrzéseként és a szolgáltatás 2014 júliusában történő folytatásaként kellett volna végrehajtani.

20

A Butterfly‑terv végrehajtása során az Estro Groep egyetlen lehetséges vásárlóval, a H. I. G. Capital társasággal, fő részvényesének, a Bayside Capitalnak a testvérvállalatával vette fel a kapcsolatot. Semmilyen más lehetőséget nem vizsgált.

21

2014. június 5‑én az Estro Groep keresetet nyújtott be a rechtbank Amsterdamhoz (amszterdami elsőfokú bíróság, Hollandia) kirendelni tervezett csődgondnok kinevezése iránt. Ez utóbbi kinevezésére 2014. június 10‑én került sor.

22

2014. június 20‑án létrejött a Smallsteps abból a célból, hogy az újraindításért felelős vállalkozásként a Butterfly‑terv keretében a H. I. G. Capital javára átvegye az Estro Groep bölcsődéinek nagy részét.

23

2014. július 3‑án az Estro Groep teljes személyi állománya e‑mail üzenetet kapott arról, hogy a fizetésképtelenné nyilvánítás iránti kérelmet 2014. július 4‑én nyújtják be, és a személyi állományt e kérelmet megelőzően esetleg gyűlésre hívják össze.

24

2014. július 4‑én az Estro Groep kérte a rechtbank Amsterdamtól (amszterdami elsőfokú bíróság) a kifizetések felfüggesztését. Ezt a kérelmet 2014. július 5‑én fizetésképtelenné nyilvánítás iránti kérelemre módosították, és a csődeljárást még ugyanaznap meg is indították.

25

Még mindig ezen a napon, 2014. július 5‑én a csődgondnok és a Smallsteps „pre‑pack” megállapodást írt alá, amelynek értelmében ez utóbbi hozzávetőlegesen 250 intézményt vásárolt meg, és kötelezettséget vállalt arra, hogy a csődeljárás megindításának időpontjában az Estro Groep közel 2600 munkavállalójának biztosít munkahelyet.

26

2014. július 7‑én a csődgondnok elbocsátotta az Estro Groep valamennyi munkavállalóját. Az Estro Groep által korábban foglalkoztatott közel 2600 munkavállaló számára a Smallsteps új munkaszerződést kínált, míg több mint ezer személy elbocsátása végleges volt.

27

Az FNV és négy felperesi pertárs, akik korábban a Smallsteps által átvett intézményekben dolgoztak, de a csődeljárás megindítása után számukra nem ajánlottak fel munkaszerződést, keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, elsődlegesen annak érdekében, hogy állapítsa meg, hogy a 2001/23 irányelv alkalmazandó az Estro Groep és a Smallsteps között létrejött „pre‑pack” megállapodásra, valamint hogy a négy felperesi pertársat innentől azonos munkafeltételek fenntartásával a Smallsteps teljes jogú munkavállalóinak kell tekinteni. Kérelmük másodlagosan annak megállapítására irányul, hogy alkalmazandók a BW 7:662. és azt követő cikkei, mivel a vállalkozás átruházására az Estro Groeppal kapcsolatos csődeljárás megindításának időpontja előtt került sor. A Smallsteps vitatja a felperesek kérelmeit.

28

E körülmények között a Rechtbank Midden‑Nederland (közép‑hollandiai elsőfokú bíróság, Hollandia) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

29

A főtanácsnok indítványának ismertetését követően a Smallsteps a Bíróság Hivatalához 2017. április 25‑én benyújtott iratban kérte, hogy az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását követően szükség esetén reagálhasson az indítványra. A Smallsteps e kérelem alátámasztásaként lényegében arra hivatkozik, hogy a főtanácsnok indítványa a „pre‑pack” eljárásával kapcsolatban félreértéseket tartalmazott.

30

E tekintetben mindenképpen emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bíróságának alapokmánya és az eljárási szabályzat nem teszi lehetővé az ezen alapokmány 23. cikke szerinti érdekeltek számára, hogy a felek a főtanácsnoki indítványra válaszként észrevételeket tegyenek (lásd többek között: 2014. szeptember 4‑iVnuk ítélet, C‑162/13, EU:C:2014:2146, 30. pont).

31

Az EUMSZ 252. cikk második bekezdése értelmében a főtanácsnok teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt terjeszt elő azokban az ügyekben, amelyek esetében az Európai Unió Bíróságának alapokmánya szerint a főtanácsnok részvételére van szükség. A Bíróságot nem köti sem ezen indítvány, sem pedig a főtanácsnok számára annak alapjául szolgáló indokolás (2015. december 3‑iBanif Plus Bank ítélet, C‑312/14, EU:C:2015:794, 33. pont).

32

Következésképpen az, ha az érdekelt nem ért egyet a főtanácsnok indítványával, bármilyen kérdéseket is vizsgáljon a főtanácsnok az indítványban, önmagában nem indokolhatja a szóbeli szakasz újbóli megnyitását (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 17‑iMory és társai kontra Bizottság ítélet, C‑33/14 P, EU:C:2015:609, 26. pont).

33

A Bíróság azonban – eljárási szabályzata 83. cikkének megfelelően – a főtanácsnok meghallgatását követően bármikor elrendelheti az eljárás szóbeli szakaszának újbóli megnyitását, különösen, ha úgy ítéli meg, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet az érdekeltek nem vitattak meg (lásd: 2016. június 9‑iPesce és társai ítélet, C‑78/16 és C‑79/16, EU:C:2016:428, 27. pont).

34

A jelen ügyben ugyanakkor a Bíróság a főtanácsnok meghallgatását követően úgy ítéli meg, hogy a határozathozatalhoz szükséges valamennyi adat a rendelkezésére áll.

35

E megfontolásokra tekintettel a Bíróság úgy véli, hogy az eljárás szóbeli szakasza újbóli megnyitásának nincs helye.

36

Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nemzeti bíróságok és a Bíróság között az EUMSZ 267. cikkel bevezetett együttműködési eljárás keretében a Bíróság feladata, hogy a nemzeti bíróságnak az előtte folyamatban lévő ügy eldöntéséhez hasznos választ adjon. Ennek érdekében adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket (2017. február 1‑jei Município de Palmela ítélet, C‑144/16, EU:C:2017:76, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

37

A jelen ügyben az együttesen vizsgálandó első, második és harmadik kérdést úgy kell értelmezni, mint amely lényegében arra kérdez rá, hogy a 2001/23 irányelvet és különösen az 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy a munkavállalók ezen irányelv 3. és 4. cikkében előírt védelmét továbbra is biztosítani kell olyan helyzetben, mint amilyenről az alapügyben szó van, amelyben a vállalkozás átruházására a fizetésképtelenné nyilvánítást követően, egy azt megelőzően előkészített és közvetlenül a csődeljárás megindítása után meg is valósuló „pre‑pack”‑kel összefüggésben kerül sor, amelynek keretében valamely bíróság által kinevezett, „kirendelni tervezett csődgondnok” vizsgálja e vállalkozás tevékenysége harmadik személy általi esetleges folytatásának lehetőségeit, és előkészíti a közvetlenül a csődeljárás megindítását követően e tevékenység harmadik személy általi folytatása érdekében megteendő lépéseket, valamint azt is, hogy egyébként releváns‑e e tekintetben, hogy a „pre‑pack” ügylet által követett célkitűzés egyaránt irányul a szóban forgó vállalkozás tevékenységének folytatására, valamint az eszközök átruházásából származó bevételnek e vállalkozás összes hitelezője számára történő maximalizálására.

38

Rögtön ki kell emelni, hogy a 2001/23 irányelv célja – amint az a (3) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy a vállalkozás vezetésének változása esetén biztosítsa a munkavállalók jogainak fenntartását.

39

Ennek érdekében ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének első albekezdése előírja, hogy az átadót megillető, a vállalkozás átruházásának napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek – ezen átruházás folytán – átszállnak a kedvezményezettre. Az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdése védi a munkavállalókat az átadó vagy a kedvezményezett által pusztán az említett átruházás alapján végrehajtott elbocsátástól.

40

Ettől eltérően a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy amennyiben a tagállamok másként nem rendelkeznek, az említett 3. és a 4. cikkben előírt védelmi rendszer nem vonatkozik az e rendelkezésben kifejtett feltételek szerint végbemenő vállalkozásátruházására.

41

Márpedig az említett 5. cikk (1) bekezdését szükségszerűen megszorítóan kell értelmezni, mivel az főszabály szerint nem teszi lehetővé a munkavállalók védelmi rendszerének alkalmazását bizonyos vállalkozásátruházások esetén, és így elszakad a 2001/23 irányelv fő célkitűzésétől (a 98/50/EK tanácsi irányelvvel módosított 77/187 irányelv 3. cikkének (3) bekezdését illetően lásd: 2002. június 4‑iBeckmann ítélet, C‑164/00, EU:C:2002:330, 29. pont).

42

Noha a 2001/23 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének első mondatrészéből az tűnik ki, hogy a tagállamoknak az e rendelkezés alkalmazását igazoló körülmények között lehetőségük van a munkavállalók ezen irányelv 3. és 4. cikkben rögzített védelmi rendszerét alkalmazni, azonban az alapügyben a szóban forgó tagállam nem élt ilyen lehetőséggel, ahogy azt a holland kormány meg is erősítette a tárgyalás során.

43

Ebből az következik, hogy a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése – mivel eltérést enged a munkavállalók védelmének rendszerétől – alkalmazható olyan ügyre, mint amilyenről az alapügyben szó van, feltéve mindenesetre, hogy az adott eljárás megfelel az e rendelkezésben rögzített feltételeknek.

44

E tekintetben a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése kumulatív feltételként jelöli meg, hogy az átadónak csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más fizetésképtelenségi eljárás alatt kell állnia. Egyebekben ezen eljárást az átadó vagyonának felszámolása céljából kell megindítani, és illetékes hatóság felügyelete alatt kell lezajlania.

45

Elsősorban az a feltétel, hogy az átadónak csődeljárás vagy ezzel egyenértékű más fizetésképtelenségi eljárás alatt kell állnia, a jelen ítélet 41. pontjában felidézett megszorító értelmezésre tekintettel nem terjedhet ki a csődeljárást előkészítő, de azt nem eredményező ügyletre, amint azt a főtanácsnok indítványának 76. cikkében felvázolta.

46

Ugyanakkor a jelen esetben, amint az a jelen ítélet 14. pontjából kitűnik, az alapügyben szereplő „pre‑pack” ügyletet nyilvánvalóan a fizetésképtelenné nyilvánítás előtt készítették elő, de azt követően valósították meg. Az ilyen, ténylegesen a csődhöz kapcsolódó ügylet alkalmas arra, hogy a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti „csődeljárás” fogalmába tartozzon.

47

Másodsorban a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése megköveteli, hogy a csődeljárás vagy az ezzel egyenértékű más fizetésképtelenségi eljárás az átadó vagyonának felszámolása céljából induljon meg. E tekintetben magától értetődik – ahogy az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik –, hogy e feltételnek nem felel meg az érintett vállalkozás tevékenységeinek folytatására irányuló eljárás (lásd ebben az értelemben: 1991. július 25‑id’Urso és társai ítélet, C‑362/89, EU:C:1991:326, 31–32. pont; 1995. december 7‑iSpano és társai ítélet, C‑472/93, EU:C:1995:421, 25. pont).

48

E két eljárástípus közötti különbséget illetően – amint azt a főtanácsnok indítványának 57 és 58. pontjában kifejtette – az eljárás akkor irányul a tevékenység folytatására, ha célja az, hogy megőrizzék a vállalkozás vagy életképes egységei működőképességét. Ezzel szemben a vagyon felszámolására irányuló eljárás a hitelezői követelések együttes kielégítésének maximalizálására irányul. Noha nem kizárt, hogy az adott eljárások e két célkitűzése között átfedés legyen, a vállalkozás tevékenységeinek folytatására irányuló eljárás fő célkitűzése továbbra is mindenképpen az érintett vállalkozás folytonosságának biztosítása.

49

A jelen ügyben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az olyan „pre‑pack” ügylet, mint amilyenről az alapügyben szó van, a vállalkozás átruházásának minden részletre kiterjedő előkészítésére irányul annak érdekében, hogy a vállalkozás életképes egységei a csődeljárás megindítása után gyorsan újraindulhassanak, szem előtt tartva a vállalkozás tevékenységének a csődeljárás megindításának időpontjában történő drasztikus megszüntetése következtében fellépő törés elkerülését, megőrizve továbbá az említett vállalkozás értékét és a munkahelyeket.

50

E körülményekre tekintettel – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat szükségességét fenntartva – azt kell megállapítani, hogy mivel az ilyen ügylet végső soron nem a vállalkozás felszámolására irányul, az általa követett gazdasági és szociális célkitűzés nem alkalmas sem megmagyarázni, sem igazolni azt, hogy az érintett vállalkozás teljes mértékű vagy részleges átruházása esetén a munkavállalóit megfosztják a 2001/23 irányelv által biztosított jogoktól (lásd analógia útján: 1995. december 7‑iSpano és társai ítélet, C‑472/93, EU:C:1995:421, 28. és 30. pont).

51

Tekintettel a jelen ítélet 48. pontjában tett megállapításra, pusztán az a körülmény, hogy az említett „pre‑pack” ügylet a hitelezői követelések kielégítésének maximalizálására is irányulhat, nem alkalmas arra, hogy azt az átadó vagyonának felszámolása céljából a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében megindított eljárássá változtassa át.

52

Ebből az következik, hogy úgy kell tekinteni, hogy az ilyen ügylet fő célja a csődeljárás alatt álló vállalkozás folytonosságának biztosítása, még ha az a jelen ítélet 47. cikkében hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem is tartozhat a 2001/23 irányelv 5. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.

53

Harmadsorban, azon feltételt illetően, hogy a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárásnak hatóság felügyelete alatt kell lezajlania, ki kell emelni, hogy a szóban forgó nemzeti jogszabályok egyáltalán nem alapozzák meg a fizetésképtelenné nyilvánítást megelőző olyan „pre‑pack” ügyleti szakaszt, mint amilyenről az alapügyben szó van.

54

Ily módon ezen ügyletet nem a bíróság felügyelete alatt viszik végbe, hanem azt – amint az a Bíróságnak benyújtott iratokból kitűnik – a vállalkozás vezetősége valósítja meg, aki a tárgyalásokat vezeti és meghozza a csődeljárás alatt álló vállalkozás eladását előkészítő döntéseket.

55

Ugyanis a kirendelni tervezett csődgondnok, valamint a kirendelni tervezett felszámoló bíró hivatalosan semmilyen jogosultsággal nem bír, jóllehet a csődeljárás alatt álló vállalkozás kérésére a bíróság nevezi ki őket. Következésképpen nem állnak semmilyen hatósági felügyelet alatt.

56

Ezenkívül, mivel a csődeljárás megindítását követően a csődgondnok nagyon gyorsan felhatalmazást kér és kap a felszámoló bírótól a vállalkozás átruházásra, a felszámoló bírónak a fizetésképtelenné nyilvánítást megelőzően rendelkeznie kellett az átruházással kapcsolatos információkkal, és lényegében nem volt kifogása az ügylettel szemben.

57

Márpedig ahogy a főtanácsnok az indítványának 82. pontjában lényegében rámutatott, az eljárás ilyen módja szinte teljesen megfoszthatja a lényegétől a csődeljárás formális szakaszában szükséges hivatalos felülvizsgálatot, és ebből következően nem felelhet meg az ilyen hatóság felügyeletére vonatkozó, a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében rögzített követelménynek.

58

A fentiekből következik, hogy az olyan „pre‑pack” ügylet, mint amilyenről az alapügyben szó van, nem felel meg a 2001/23 irányelv 5. cikkének (1) bekezdésében előírt összes feltételnek, és következésképpen nem lehet eltérni az ezen irányelv 3. és 4. cikkében előírt védelmi rendszertől.

59

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett első, második és harmadik kérésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/23 irányelvet és különösen az 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a munkavállalók ezen irányelv 3. és 4. cikkében előírt védelmét továbbra is biztosítani kell olyan helyzetben, mint amilyenről az alapügyben szó van, amelyben a vállalkozás átruházására a fizetésképtelenné nyilvánítást követően, egy azt megelőzően előkészített és közvetlenül a csődeljárás megindítása után meg is valósuló „pre‑pack”‑kel összefüggésben kerül sor, amelynek keretében többek között bíróság által kinevezett, „kirendelni tervezett csődgondnok” vizsgálja az e vállalkozás tevékenységének harmadik személy általi esetleges folytatására vonatkozó lehetőségeket, és előkészíti a közvetlenül a csődeljárás megindítását követően a tevékenység ilyen módon történő folytatásának megvalósítása érdekében megteendő lépéseket, valamint e tekintetben egyébként nem releváns, hogy az ezen „pre‑pack” ügylet célja az eszközök átruházásából származó bevételnek a szóban forgó vállalkozás összes hitelezője számára történő maximalizálására is irányul.

60

Az első, a második és a harmadik kérdésre adott válaszra tekintettel a negyedik kérdést nem szükséges megválaszolni.

61

Mivel ez az eljárás az alapügyben részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12‑i 2001/23/EK tanácsi irányelvet és különösen az 5. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a munkavállalók ezen irányelv 3. és 4. cikkében előírt védelmét továbbra is biztosítani kell olyan helyzetben, mint amilyenről az alapügyben szó van, amelyben a vállalkozás átruházására a fizetésképtelenné nyilvánítást követően, egy azt megelőzően előkészített és közvetlenül a csődeljárás megindítása után meg is valósuló „pre‑pack”‑kel összefüggésben kerül sor, amelynek keretében többek között bíróság által kinevezett, „kirendelni tervezett csődgondnok” vizsgálja az e vállalkozás tevékenységének harmadik személy általi esetleges folytatására vonatkozó lehetőségeket, és előkészíti a közvetlenül a csődeljárás megindítását követően a tevékenység ilyen módon történő folytatásának megvalósítása érdekében megteendő lépéseket, valamint e tekintetben egyébként nem releváns, hogy az ezen „pre‑pack” ügylet célja az eszközök átruházásából származó bevételnek a szóban forgó vállalkozás összes hitelezője számára történő maximalizálására is irányul.