1.

Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletet ( 3 ), amely 2012. augusztus 16‑án lépett hatályba, 84. cikke második bekezdése értelmében, néhány általános rendelkezésétől eltekintve, 2015. augusztus 17‑től kezdődően kell alkalmazni.

2.

A Bíróságnak első alkalommal tesznek fel kérdést ( 4 ) a 650/2012 rendelet rendelkezéseinek, különösen az e rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontjában és l) pontjában szabályozott kivételek értelmezésének vonatkozásában, amelyek kizárják a rendelet hatálya alól a „dologi jogok természeté[]t” és az „ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételé[t] – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is – és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásai[t]” ( 5 ).

3.

Vizsgálatom egy rendkívül kényes kérdésre, az öröklési jog és a vagyonjog területének elhatárolására irányul, amely, amint azt az Európai Bizottság írásbeli észrevételeiben kiemelte, ( 6 ) és maga a jogtudomány is kifejtette, ( 7 ) számos megállapodás tárgya.

4.

Az alapügyben egészen pontosan azt kell meghatározni, hogy az érintett vagyontárgy fekvése szerinti jog alkalmazását kizáró rendelkezések alapján megtagadható‑e a dologi hagyományok olyan dologi jogi joghatásának elismerése, amely által az öröklés megnyílásakor a hagyomány tárgyán fennálló tulajdonjog közvetlenül a hagyományosra száll át, amennyiben a hagyomány olyan tagállam területén fekvő ingatlanra vonatkozik, amely kizárólag a kötelmi hagyományt ismeri, a dologi hagyomány ilyen típusát nem. E rendelkezéssel az örökös köteles a hagyomány tárgyán fennálló tulajdonjogot a hagyományosra ruházni, ami ez utóbbi számára jogot biztosít a hagyomány teljesítésének követelésére.

5.

Előzetesen kifejtem, mely okok indokolják az elfogadhatatlansági kifogások elutasítását, majd megvizsgálom, mi igazolja, hogy:

6.

Azt javaslom tehát a Bíróságnak, hogy feltett kérdésre nemleges választ adjon.

7.

A 650/2012 rendelet (7), (9), (15), (16), (18), (19), (37) és (67) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

8.

E rendelet 1. cikke értelmében:

„(1)   Ezt a rendeletet az öröklésre kell alkalmazni. Nem alkalmazandó különösen az adó‑, vám‑ és közigazgatási ügyekre.

(2)   E rendelet hatálya nem terjed ki a következőkre:

[…]

9.

Az említett rendeletnek az öröklésre alkalmazandó főszabályt megállapító 21. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik, az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, amelynek a területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye elhalálozásának időpontjában volt.”

10.

A 650/2012 rendelet „Jogválasztás” című 22. cikkének (1) és (2) bekezdése előírja:

„(1)   Egy adott személy az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik.

[…]

(2)   A jogválasztásról kifejezetten, végintézkedés formájában tett nyilatkozatban kell rendelkezni, vagy annak a végintézkedés rendelkezéseiből megállapíthatónak kell lennie.”

11.

E rendelet „Az alkalmazandó jog hatálya” című 23. cikke (1) bekezdése és (2) bekezdésének e) pontja előírja:

„(1)   A 21. cikk vagy a 22. cikk alapján meghatározott jog az öröklés egészére irányadó.

(2)   Ez a jog az irányadó különösen a következőkre:

[…]

12.

Az említett rendeletnek a „Dologi jogok egymáshoz igazítása” címet viselő 31. cikke értelmében:

„Ha egy személy az öröklésre alkalmazandó jog alapján őt megillető dologi jogra hivatkozik, azonban azon tagállam joga, ahol e jogra hivatkozik, nem ismeri a kérdéses dologi jogot, a szóban forgó jogot – szükség esetén és amennyire lehetséges – az említett állam jogában létező, hozzá legközelebb álló dologi joghoz kell hozzáigazítani, figyelembe véve az adott dologi jog által megvalósítani kívánt célokat és érdekeket, valamint a hozzá fűződő joghatást.”

13.

A 650/2012 rendelet V. fejezete a közokiratokkal és a bírósági egyezségekkel foglalkozik.

14.

E rendeletnek „A közokiratok elfogadása” címet viselő 59. cikkének (1) bekezdése értelmében a „valamely tagállamban kiállított közokirat ugyanolyan bizonyító erővel bír egy másik tagállamban, mint az eredeti tagállamban, vagy az azzal a lehető legnagyobb mértékben hasonló bizonyító erővel bír, feltéve, hogy ez nem nyilvánvalóan ellentétes az érintett tagállam közrendjével (»ordre public«)”.

15.

Az említett rendeletnek az európai öröklési bizonyítvánnyal foglalkozó VI. fejezetében „Az európai öröklési bizonyítvány bevezetése” címet viselő 62. cikk kimondja:

„(1)   Ez a rendelet bevezeti az európai öröklési bizonyítványt […], amelyet más tagállamban történő felhasználás céljából állítanak ki, és amely a 69. cikkben felsorolt joghatásokkal bír.

(2)   A[z európai öröklési] bizonyítvány használata nem kötelező.

[…]”

16.

A 650/2012 rendelet „A[z európai öröklési] bizonyítvány rendeltetése” címet viselő 63. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdésének b) pontja értelmében:

„(1)   A[z európai öröklési] bizonyítvány azon örökösök, az öröklésben közvetlen jogokkal rendelkező hagyományosok, és azon végrendeleti végrehajtók vagy hagyatéki gondnokok általi használatra szolgál, akiknek egy másik tagállamban kell hivatkozniuk jogállásukra vagy gyakorolni jogaikat örökösként vagy hagyományosként, és/vagy gyakorolni jogosítványaikat végrendeleti végrehajtóként vagy hagyatéki gondnokként.

(2)   A[z európai öröklési] bizonyítvány különösen az alábbiak közül egy vagy több bizonyítására használható:

[…]

17.

E rendeletnek az ugyanezen fejezetbe beillesztett 68. cikke, amely „A[z európai öröklési] bizonyítvány tartalma” címet viseli, a következőképpen rendelkezik:

„A[z európai öröklési] bizonyítvány a kiállítása rendeltetéséhez szükséges mértékben a következő adatokat tartalmazza:

[…]

[…]”

18.

Az említett rendeletnek „A[z európai öröklési] bizonyítvány joghatásai” címet viselő 69. cikke (2) és (5) bekezdésében így rendelkezik:

„(2)   Vélelmezni kell, hogy a[z európai öröklési] bizonyítvány hitelesen bizonyítja az öröklésre alkalmazandó jognak vagy a bizonyos tényekre alkalmazandó egyéb jognak megfelelően megállapított tényeket. A[z e] bizonyítványban örökösként, hagyományosként, végrendeleti végrehajtóként, illetve hagyatéki gondnokként említett személyről vélelmezni kell, hogy rendelkezik a bizonyítványban említett jogállással, és/vagy a bizonyítványban feltüntetett jogokkal, illetve jogosítványokkal, és hogy e jogokhoz, illetve jogosítványokhoz a[z európai öröklési] bizonyítványban feltüntetetteken túl egyéb feltétel és/vagy korlátozás nem fűződik.

[…]

(5)   A[z európai öröklési] bizonyítvány olyan okirat, amely érvényes jogcímet képez – az 1. cikk (2) bekezdése k) és l) pontjának sérelme nélkül – a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam megfelelő nyilvántartásába való bejegyzéséhez.”

19.

A Kodeks Cywilny (polgári törvénykönyv, a továbbiakban: polgári törvénykönyv) 9811. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Az örökhagyó közjegyzői okiratba foglalt végrendeletben úgy rendelkezhet, hogy az öröklés megnyílásának időpontjában a hagyomány tárgyát meghatározott személy szerzi meg (dologi hagyomány).”

20.

E cikk (2) bekezdésének 2. pontja szerint:

„A dologi hagyomány tárgya lehet többek között

[…]

[…]”

21.

A polgári törvénykönyv 968. cikke a kötelmi hagyományról szól, amelynek keretében az örökhagyó bármely megengedett végrendeleti formát, közöttük a saját kezűleg írt végrendeletet is választhatja.

22.

A 2013. december 13‑i törvénnyel ( 8 ) módosított 1991. február 14‑i Prawo o notariacie (a közjegyzőkről szóló törvény, a továbbiakban: a közjegyzőkről szóló törvény) ( 9 ) 81. cikke szerint a közjegyző köteles megtagadni a jogellenes közjegyzői cselekmény elvégzését.

23.

A közjegyzőkről szóló törvény 83. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a közjegyzői cselekmény elvégzésének megtagadása ellenőrzés, illetve felülvizsgálat alá tartozik, ha a megtagadás által érintett személy keresetet nyújt be. E keresetet először önellenőrzés útján maga a közjegyző vizsgálja meg, aki azt megalapozottnak tekintheti és elvégezheti a cselekményt. Ha a közjegyző nem orvosolja maga a keresetben foglalt panaszt, azt a közjegyzői iroda helye szerint illetékes Sąd Okręgowy (területi bíróság, Lengyelország) vizsgálja meg. A nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint a Sąd Okręgowy (területi bíróság) ennek során másodfokú bíróságként határoz.

24.

Aleksandra Kubicka lengyel állampolgár, egy német állampolgárral kötött házasságából származó két kiskorú gyermek édesanyja, és e német állampolgárral fele‑fele arányban társtulajdonosai egy Frankfurt an der Oder‑i családi házas ingatlannak, amelyben a család lakik.

25.

A. Kubicka egy słubicei (Lengyelország) közjegyzői irodához fordult végrendelet készíttetésének szándékával. Akarata az volt, hogy az öröklés megnyílásával a férj szerezze meg a közös ház őt megillető tulajdoni hányadát. Úgy döntött, hogy dologi hagyományt rendel a polgári törvénykönyv 9811. cikkében szabályozott öröklési jognak megfelelően. A vagyona fennmaradó részét illetően megtartotta a törvényes öröklési rendet, melynek értelmében a férj és a gyermekek fejenként egyenlő részben örökölnek.

26.

Marcin Margoński közjegyzőhelyettes a közjegyzőkről szóló törvény 81. cikke alapján megtagadta a dologi hagyomány rendelésében megnyilvánuló közjegyzői cselekmény elvégzését.

27.

A közjegyzőhelyettes azon állítása alátámasztására, mely szerint egy ilyen hagyomány ellentétes a német jogi szabályozással, jogtudománnyal és ítélkezési gyakorlattal, valamint az ingatlan‑nyilvántartás tartalmával, továbbá, hogy a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) és l) pontja és 31. cikke értelmében ezt a jogot kell figyelembe venni, arra hivatkozott, hogy:

28.

Emellett a közjegyzőhelyettes elemzését a 650/2012 rendeletet végrehajtó német törvény, vagyis a 2015. június 29‑i Internationales Erbrechtsverfahrensgesetz (a nemzetközi hagyatéki eljárásról szóló törvény) ( 10 ) indokolására hivatkozással támasztotta alá, amely a következőket tartalmazza: „[a] német jog nem ismeri viszont a dologi hagyományt, és azt az [e] rendelet keretében elismernie sem kell (ugyanezen rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontja). Az ilyen dologi hagyományt a német jog már eddig is kötelmi jogi igénynek (úgynevezett kötelmi hagyomány) feleltette meg. Az [említett] rendelet 31. cikke sem változtat ezen.”

29.

A. Kubieska jogorvoslati kérelmet nyújtott be a közjegyzőhelyetteshez, arra hivatkozással, hogy a 650/2012 rendelet egyetlen rendelkezése sem igazolja az általa választott öröklési jog szerinti dologi hagyomány dologi jogi joghatásai elismerésének megtagadását.

30.

Mivel a közjegyzőhelyettes megerősítette a közjegyzői cselekmény elvégzésének megtagadását, A. Kubieska keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.

31.

E bíróság úgy látta, azt kell értékelnie, hogy az öröklési jogból eredő joghatásokat milyen mértékben korlátozhatja a vagyontárgy fekvése szerinti jog.

32.

Ilyen körülmények között a Sąd Okręgowy w Gorzowie Wielkopolskim (Gorzów Wielkopolski‑i területi bíróság, Lengyelország úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontját, 1. cikke (2) bekezdésének l) pontját, illetve 31. cikkét, hogy azok lehetővé teszik az öröklésre alkalmazandó jog által biztosított dologi hagyomány (legatum per vindicationem) dologi jogi joghatásai elismerésének megtagadását, ha e hagyomány egy olyan tagállamban fekvő ingatlanon fennálló tulajdonjogot érint, amelynek joga nem ismeri a közvetlen dologi jogi joghatással bíró hagyomány intézményét?”

33.

A német és a magyar kormány írásbeli észrevételeiben az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlanságára hivatkoztak, mivel álláspontjuk szerint a kérdés hipotetikus.

34.

Kiindulásként emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében „az EUMSZ 267. cikk szerinti eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködés eszköze. Következésképpen kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó döntésért felelős tagállami bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések valóban relevánsak‑e. Következésképpen, ha a nemzeti bíróságok által feltett kérdések uniós jogi rendelkezés értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni. Ugyanakkor a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem elutasítása abban az esetben lehetséges, amennyiben nyilvánvaló, hogy az uniós jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a szóban forgó probléma hipotetikus jellegű, és a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi elemek ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hasznosan megválaszolja” ( 11 ).

35.

A magyar kormány arra kérte a Bíróságot, hogy ne adjon választ az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre, mivel az dologi jogokat érintő hagyomány joghatása elismerésének olyan megtagadására vonatkozik, amelyet az ingatlan‑nyilvántartás vezetéséért felelős német hatóság még nem bocsájtott ki, tekintve hogy a végrendelkező halála még nem következett be. E kormány úgy véli, hogy e kérdés kizárólag a hagyományra vonatkozó lengyel és német nemzeti jogi rendelkezéseknek a közöttük fennálló összefüggés meghatározása céljából történő értelmezésre irányul.

36.

Hivatkozva a 650/2012 rendelet (7) preambulumbekezdésére megjegyzem, hogy e preambulumbekezdés célja, hogy az európai polgárokat öröklésük megszervezésére ösztönözze, és hatékonyan biztosítsa az örökösök és a hagyományosok jogainak védelmét. Ennélfogva tehát elfogadható minden olyan helyzetre vonatkozó kérdés, amelyben a végrendelkező a végrendelkezés szabadságának korlátaiba ütközik. Jogbiztonsági okokból az sem megfelelő, ha a kérdést csak az öröklés megnyílása után lehet vizsgálni abban az esetben, ha az okirat kiállításának szakaszában értelmezési nehézségek merülnek fel.

37.

A német kormány szerint a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a felperes által választott jogcselekmény jogellenességét a közjegyzőkről szóló törvény 81. cikke szempontjából vizsgálni kell, ugyanakkor nincs szükség annak pontosítására, hogy a lengyel jog szerint ez a jogellenesség mennyiben következik a dologi hagyomány német jogban való elfogadottságának hiányából.

38.

Ugyanakkor megjegyzem, hogy – amint arra a német kormány a tárgyaláson emlékeztetett – tágan értendő a jegyző azon kötelezettsége, hogy köteles elutasítani a jogi követelményekkel ellentétes okirat kiállítását. Ez szükségképpen magában foglalja a köztisztviselők kötelezettségét a tanácsadásra, valamint annak vizsgálatára, hogy az okirat az érintett személy céljának elérésére alkalmas‑e.

39.

Ráadásul az alapügyben, amint az az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből kiderül, a végrendelkezőnek a vagyontárgyon fennálló tulajdonjog halála utáni, minden további formalitás nélküli közvetlen átszállásának megszervezésére irányuló akaratáról van szó.

40.

Megerősítést nyert a kérdést előterjesztő bíróság által a német anyagi jogra vonatkozóan végzett elemzésnek a relevanciája, amely szerint egy Németországban fekvő ingatlan feletti jogokra vonatkozó dologi hagyomány nem jár joghatásokkal. ( 12 )

41.

Mivel a kérdést előterjesztő bírósághoz egy olyan kérelemmel fordultak, amely egy ilyen, a végrendelkező által választott jogban szabályozott, de az ingatlan fekvése szerinti jogban nem elismert közjegyzői cselekmény elvégzésének megtagadását vitatja, meg kell állapítani, hogy az értelmezés iránti kérelem nem hipotetikus.

42.

Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés véleményem szerint elfogadható.

43.

Az alapügy A. Kubicka lengyel állampolgárnak egy Németországban fekvő ingatlanon fennálló tulajdonjoga halála esetén megvalósuló, hagyomány joghatásával járó átszállásáról szól.

44.

Ez a halál esetére történő rendelkezés a 650/2012 rendelet 1. cikke és 3. cikkének a) pontja értelmében e rendelet hatálya alá tartozik.

45.

Ezen átszállás szabályait illetően főszabály szerint az A. Kubicka által választott jogot kell alkalmazni. E rendelet 22. cikke alapján ugyanis az utána történő öröklés egészére irányadó jogként választhatja annak az államnak a jogát, amelynek állampolgárságával a választás megtételekor rendelkezik. Az említett rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontja is úgy rendelkezik, hogy ez a jog az irányadó különösen a hagyatékba tartozó jogoknak a hagyományosokra történő átszállása esetén. Ezt az elemzést megerősíti ugyanezen rendelet (42) preambulumbekezdése is, amely szerint „az öröklésre irányadóként meghatározott jog alkalmazandó az öröklésre az öröklés megnyílásától kezdve a hagyatékba tartozó vagyontárgyak tulajdonjogának a kedvezményezettekre történő átszállásáig, az adott jogban meghatározott szabályok szerint […]”.

46.

E hagyománnyal A. Kubicka egy vagyontárgy őt megillető tulajdoni hányadát, vagyis egy mindkét érintett tagállamban ismert, az általa jelenleg gyakorolt jognak megfelelő dologi jogot kívánt a hagyományosra átruházni.

47.

Így tehát az, hogy a kötelmi hagyomány helyett a dologi hagyományt választotta, nem változtat az általa a vagyontárgy felett gyakorolt jog tartalmán. Ez a választás csupán arról szól, hogy egy dologi jog közvetlen átszállásának megszervezésére kerül sor a hagyományos javára történő kötelmi jog létrehozásával megvalósuló közvetett átszállás helyett.

48.

Márpedig a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontjában foglalt kivétel, a német kormány állításával ellentétben, nem e két átszállási mód közötti különbségről szól. Ugyanis kizárólag a dologi jogok természetének és számának meghatározása tartozik az ingatlan fekvése szerinti jog joghatóságába, amint azt e rendelet (15) preambulumbekezdése egyértelműen megállapítja.

49.

Ennélfogva az említett rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontjára való hivatkozást a hatálya miatt ki lehet zárni a jogvitából.

50.

Ennek folytán ugyanez a helyzet a 650/2012 rendelet 31. cikkével, amelyet, a megfogalmazása értelmében kizárólag akkor lehet alkalmazni, „ha egy személy az öröklésre alkalmazandó jog alapján őt megillető dologi jogra hivatkozik, azonban azon tagállam joga, ahol e jogra hivatkozik, nem ismeri a kérdéses dologi jogot”.

51.

Így tehát a német kormány által ügydöntőként bemutatott pontok közül csak már csak az utolsó marad: ( 13 ) az e rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontjában szereplő kizárás korlátozhatja‑e az öröklési jognak a vagyonátruházással kapcsolatos, az említett rendelet 23. cikkének e) pontjában meghatározott joghatásait?

52.

Másként fogalmazva, amennyiben a végrendelkező által választott öröklési jog értelmében egy örökös egy ingatlan tulajdonosává válik, és ennek jogcímét egy másik tagállam ingatlan‑nyilvántartásába kell bejegyezni, ez utóbbi ezen örökössel szemben alkalmazhatja‑e a vagyontárgy fekvése szerinti jogot, amely eltérő alapfeltételeket ír elő ehhez a jogot keletkeztető bejegyzési eljáráshoz?

53.

A válasz elemeihez a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdése l) pontjának, valamint e rendelkezés célkitűzésének elemzésével juthatunk el.

54.

Először is az érvelés kedvéért újból emlékeztetek arra, hogy az 1. cikke (2) bekezdésének l) pontja értelmében az említett rendelet hatálya nem terjed ki „az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére – beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is – és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásaira”.

55.

A 650/2012 rendeletnek a (18) preambulumbekezdésében pontosított alkalmazási köre az egyik kizárással kapcsolatban csak megszorító értelmezést tesz lehetővé: „a nyilvántartás helye szerinti tagállam jogának (ingatlan esetén a lex rei sitae‑nek) kell meghatároznia, hogy milyen jogi feltételekkel és hogyan kell elvégezni a bejegyzést, és mely hatóságok – földhivatalok vagy közjegyzők – feleljenek annak ellenőrzéséért, hogy minden követelmény teljesül‑e, és hogy a benyújtott vagy összeállított dokumentáció elegendő‑e, illetve hogy tartalmazza‑e a szükséges adatokat […]. Nevezetesen, az e rendelet szerint kiállított európai öröklési bizonyítvány olyan okirat, amely érvényes jogcímet képez a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam nyilvántartásába való bejegyzéséhez […]. Az illetékes hatóság tájékoztathatja a nyilvántartásba vételt kérelmező személyt arról, hogy a hiányzó információ vagy okirat hogyan szerezhető be”.

56.

Amint arra egyebek között a spanyol kormány és a Bizottság hivatkozott, ( 14 ) az e rendelkezésben található, többek között a bejegyzésre nyitva álló határidőre és az alaki feltételekre vonatkozó követelmények feladata, hogy védelmet biztosítsanak a jogok átszállásának bármely formában történő nyilvántartásba vételével kapcsolatban. Mindezt éppen azért, hogy megkönnyítsék az olyan követelmények teljesítését, amelyek nem a dologi jog átszállásának lényegi feltételeire vonatkoznak, továbbá az európai öröklési bizonyítványokban létrehozott jogalapok forgalmát. ( 15 )

57.

Az elemzés e szakaszában már megállapítható, hogy az említett rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontját nem lehet úgy értelmezni, hogy lehetővé teszi a választott öröklési jog hatálya alá tartozó hagyomány joghatásai elismerésének megtagadását.

58.

Ugyanakkor, amint arra a német kormány rámutat, elképzelhető‑e ennek az ellenkezője, ha e cikk utolsó mondatára hivatkozunk: „és az ilyen jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vétele elmulasztásának a joghatásai[…]”?

59.

Ugyanezen rendelet (19) preambulumbekezdésének megfogalmazása egyértelmű. Kifejezetten kitér arra a kérdésre, hogy a bejegyzés hatálya deklaratív vagy konstitutív‑e. Az öröklési jog hatálya alól szintén kizárt példaként megemlíti még a jogszerzés időpontját is.

60.

A nyilvántartásba vétel követelménye nem lehet valamennyi esetben a dologi jog megszerzésének feltétele. Ezt a fenntartást ugyanis szükségszerűen együtt kell alkalmazni a 650/2012 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének e) pontjában szabályozott egységes öröklési jog elvével, mely szerint az öröklési jogot kell alkalmazni a „vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek […] örökösökre és a hagyományosokra [történő átszállása esetén]”. Egy ettől eltérő értelmezés jelentősen csökkentené ezen elv hatását, pedig az uniós jogalkotó célkitűzését figyelembe kell venni.

61.

E tekintetben emlékeztetnem kell arra, hogy ez a rendelet a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fenntartásának és továbbfejlesztésének általános célkitűzéséhez illeszkedik. ( 16 )

62.

Az említett rendelet megfelel annak a követelménynek, mely szerint biztosítani kell a kollíziós, illetve joghatósággal kapcsolatos vitákra vonatkozó szabályok összeegyeztethetőségét, amely viták különösen gyakoriak az öröklés területén, mivel a megoldásra váró kérdések összetett jellegük következtében nagyon változatosak (a kedvezményezetteknek és jogaiknak gyakran az érintett vagyontárgyak szerint történő meghatározása, a hagyaték kezelésének vagy megszüntetésének szabályai stb.).

63.

A 650/2012 rendelet elsődleges konkrét célját a (7) preambulumbekezdés fogalmazza meg. Rögzíti, hogy „[a]z európai igazságszolgáltatási térségben a polgároknak képesnek kell lenniük öröklésük előzetes megszervezésére. Az örökösök és a hagyományosok […] jogait hatékonyan kell biztosítani”.

64.

Az e célt szolgáló eszközöket többek között e rendelet (8) preambulumbekezdése írja le, amelynek értelmében: „ennek a rendeletnek egybe kell gyűjtenie […] a közokiratok […] elismerésével […], valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetésével kapcsolatos rendelkezéseket”, illetve ugyanezen rendelet (37) preambulumbekezdése, amely a kollíziós szabályok harmonizációjáról szól, „függetlenül attól, hogy a vagyontárgyak valamely másik tagállamban vagy valamely harmadik államban találhatók‑e”.

65.

Hangsúlyozni kell azt is, hogy ez az egyszerűsítési szándék az európai öröklési bizonyítvány bevezetésében testesült meg. Többek között lehetővé teszi az örökösök és a hagyományosok számára jogállásuk és az őket megillető jogok igazolását egy másik tagállamban, és különösen a hagyatékba tartozó konkrét vagyontárgynak a bizonyítványban említett örökös részére történő átadását. ( 17 )

66.

Így az említett rendelet 69. cikke (5) bekezdésének alkalmazásában a szóban forgó bizonyítvány olyan okirat, amely érvényes jogcímet képez a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam megfelelő nyilvántartásába való bejegyzéséhez.

67.

Nem lehet azzal sem érvelni, hogy ez a rendelkezés egyben a 650/2012 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének l) pontjában meghatározott kivételre is vonatkozik. A hatálya a jelen indítvány 55. pontjában kifejtett, az e rendelet (18) preambulumbekezdéséből eredő okokból az ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzésre irányuló eljárás egyedi szabályaira korlátozódik. ( 18 ) Ebből következik, hogy a gyakorlatban az európai öröklési bizonyítvány kiegészítéseként további okiratok és adatok benyújtása is megkövetelhető, például, ha e bizonyítvány nem tartalmazza azon vagyontárgy azonosításához szükséges adatokat, amely tulajdonjogának átruházását be kell jegyezni a nyilvántartásba.

68.

A Bizottság szerint ( 19 ) az említett rendelet elfogadását megelőző tárgyalásokon ezen elemzés nyomán utasították el, illetve módosították a német kormány javaslatát, amely arra irányult, hogy a tulajdonjog átruházásának feltételei továbbra is az átruházott vagyontárgy fekvése szerinti tagállam ingatlan‑nyilvántartási bejegyzésekre vonatkozó joga szerint kerüljenek meghatározásra.

69.

Emellett a Bizottság megjegyezte, hogy a Holland Királyság, amelynek öröklési joga szintén nem szabályozza a dologi hagyományt, a 650/2012 rendelet átültetése során a bejegyzésre vonatkozó rendelkezéseket oly módon igazította ki, mely révén az ingatlannak a hagyományos által, hagyomány útján történő megszerzését megállapító európai öröklési bizonyítvány alapján a dologi hagyománnyal érintett hagyományos bejegyeztetheti tulajdonjogát. ( 20 )

70.

Ez a megoldás teljes egészében biztosítja az öröklési jog megválasztásának hatékony érvényesülését.

71.

Ez a vagyonmegosztásnál is alapvető fontosságú lehet, mivel ugyanilyen nehézségek itt is felmerülhetnek.

72.

Ezt a megoldást az e rendelet 31. cikkében szabályozott hozzáigazítási mechanizmussal összefüggésben kell értékelni abban az esetben, ha a megszerzett jogokat a bejegyzésük helye szerint alkalmazandó jog nem ismeri, ezáltal nyilvánvalóvá válik, hogy nem zárható ki egy jog, illetve az uniós jogalkotó határozott akarata az öröklési jog megválasztása hatékony érvényesülésének elősegítésére.

73.

A fentiek összességére tekintettel ezért úgy vélem, hogy az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben az említett rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontját, az 1. cikke (2) bekezdésének l) pontját, illetve 31. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben azok nem teszik lehetővé az öröklésre alkalmazandó jog által biztosított dologi hagyomány (legatum per vindicationem) dologi jogi joghatásai elismerésének megtagadását, ha e hagyomány egy olyan tagállamban fekvő ingatlanon fennálló tulajdonjogot érint, amelynek joga nem ismeri a közvetlen dologi jogi joghatással bíró hagyomány intézményét.

74.

A fenti indokolásra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Sąd Okręgowy w Gorzowie Wielkopolskim (Gorzów Wielkopolski‑i területi bíróság, Lengyelország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

Az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló, 2012. július 4‑i 650/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 1. cikke (2) bekezdésének k) pontját, 1. cikke (2) bekezdésének l) pontját, illetve 31. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azok nem teszik lehetővé az öröklésre alkalmazandó jog által biztosított dologi hagyomány (legatum per vindicationem) dologi jogi joghatásai elismerésének megtagadását, ha e hagyomány egy olyan tagállamban fekvő ingatlanon fennálló tulajdonjogot érint, amelynek joga nem ismeri a közvetlen dologi jogi joghatással bíró hagyomány intézményét.