—

a Wereldhave Belgium Comm. VA, a Wereldhave International NV, a Wereldhave NV képviseletében R. Tournicourt és M. Delanote advocaten,

—

a belga kormány képviseletében N. Zimmer és J.‑C. Halleux, meghatalmazotti minőségben,

—

a cseh kormány képviseletében T. Müller, M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,

—

a francia kormány képviseletében D. Colas és S. Ghiandoni, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Fiorentino avvocato dello Stato,

—

az Európai Bizottság képviseletében W. Roels, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a különböző tagállamok anya‑ és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 1990. július 23‑i 90/435/EGK tanácsi irányelvnek (HL 1990. L 225., 6. o.; magyar nyelvű különkiadás 9. fejezet, 1. kötet, 147. o.), valamint az EK 43. cikknek és az EK 56. cikknek az értelmezésére vonatkozik.

2

E kérelmet a Belgische Staat (belga állam) és a Wereldhave Belgium Comm V. A., a Wereldhave International NV, valamint a Wereldhave NV között, a Wereldhave Belgium által a Wereldhave International és a Wereldhave részére az 1999. és 2000. adóév tekintetében fizetett osztalékok utáni forrásadó tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 90/435 irányelv harmadik preambulumbekezdése szerint:

„mivel a különböző tagállamokban működő anyavállalatok és leányvállalataik közötti kapcsolatokat szabályozó jelenlegi adóügyi rendelkezések tagállamonként észrevehetően különbözőek, és általában kevésbé előnyösek azoknál, amelyeket az ugyanazon tagállamban működő anyavállalatokra és ezek leányvállalataira lehet alkalmazni; mivel a különböző tagállamok társaságai közötti együttműködés ezért hátrányban van az ugyanazon tagállam vállalatai közötti együttműködéssel összehasonlítva; mivel szükséges e hátrány kiküszöbölése egy közös rendszer bevezetésével annak érdekében, hogy megkönnyítsék a társaságok csoportosulását [helyesen: közösségi szintű csoportosulását];”

4

Az említett irányelv 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen szólt:

„Ezen irányelvet minden egyes tagállam alkalmazza:

5

A 90/435 irányelv 2. cikke előírta:

„Ezen irányelv alkalmazásában »egy tagállam társasága«: bármely olyan társaság:

6

A 90/435 irányelv 3. cikke előírta:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában:

(2)   Az (1) bekezdéstől eltérően, a tagállamok a következő választási lehetőséggel rendelkeznek:

7

Ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében azon felosztott nyereség, amelyet a leányvállalat juttat az anyavállalata számára, mentesül a forrásadó alól, ha az utóbbi legalább 25%‑os részesedéssel rendelkezik a leányvállalat alaptőkéjében.

8

Az említett irányelv „A 2. cikk a) pontjában említett vállalatok listája” című mellékletének a) és j) pontja a következő társasági formákat sorolja fel:

[…]

9

A 90/435 irányelvet hatályon kívül helyezte a különböző tagállamok anya‑ és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló, 2011. november 30‑i 2011/96/EU tanácsi irányelv (HL 2011. L 345., 8. o.), amely 2012. január 18‑án lépett hatályba. Az alapeljárásbeli tényállás időpontjára figyelemmel azonban, időbeli hatályát tekintve a 90/435 irányelvet kell alkalmazni.

10

A wetboek van de inkomstenbelastingen 1992 (a jövedelemadóról szóló 1992. évi törvénykönyv) (a továbbiakban: WIB 1992) alapeljárás tényállásának idején hatályos változatának 266. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A király az általa meghatározott feltételekkel és korlátok között teljes mértékben vagy részben lemondhat a tőkejövedelmekre és az ingóságokra, valamint az egyéb jövedelmekre kivetett forrásadóról, amennyiben pontosan meghatározható jogosultak vagy külföldi jog alá tartozó, valamely kezelő szerv által a tagok – akiknek részesedései nem kerültek nyilvánosan kibocsátásra, valamint kereskedelmi forgalomba Belgiumban – megbízásából kezelt osztatlan vagyont képező kollektív befektetési vállalkozások által szerzett jövedelemről vagy az alábbi kategóriák valamelyikébe tartozó bemutatóra szóló értékpapírokból származó jövedelemről van szó:

A király semmiképpen nem mondhat le:

[…]

A második bekezdés nem alkalmazható olyan értékpapírokra, amelyek a Belgische Staat által kibocsátott lineáris kötvények felbontásából származnak.”

11

Az 1993. augusztus 27‑i Koninklijk besluit tot uitvoering van het Wetboek van de inkomstenbelastingen 1992 (a jövedelemadóról szóló 1992. évi törvénykönyv végrehajtásáról szóló királyi rendelet) (Belgisch Staatsblad, 1993. szeptember 13., 20096. o.) (a továbbiakban: KB/WIB 1992), alapeljárás tényállásának idején hatályos változata 106. cikkének 5. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„Azon osztalék, amelynek kötelezettje egy belga leányvállalat, jogosultja pedig az Európai Gazdasági Közösség valamely másik tagállamának anyavállalata, teljes mértékben mentesül a forrásadó kivetése alól.

A forrásadóról mindazonáltal nem lehet lemondani akkor, ha az anyavállalat osztalékfizetés alapjául szolgáló részvénytulajdona nem felel meg a leányvállalat alaptőkéjéből való legalább 25%‑os részesedésnek, és e 25%‑os minimális részesedés nem áll vagy állt fenn legalább egy egyéves megszakítás nélküli időszak során.

Az első és második bekezdés alkalmazásában a »leányvállalat« és az »anyavállalat« kifejezés a [90/435] irányelv értelmében vett leány‑ és anyavállalatokat jelenti.”

12

A Wereldhave Belgium a belga jog alapján létrejött betéti részvénytársaság, amelynek részvényesei 35%‑ban, illetve 44%‑ban a holland jog alapján létrejött, hollandiai székhelyű Wereldhave International és Wereldhave részvénytársaságok. A Wereldhave International teljes tőkéje a Wereldhave tulajdonában van.

13

A Wereldhave Belgium 1999‑ben 10965197,63 euró, 2000‑ben pedig 11075733,50 euró osztalékot juttatott a Wereldhave International és a Wereldhave társaságoknak.

14

A Wereldhave International és a Wereldhave mindegyik adóévben kérelmeket nyújtott be, és mentességet kért az osztalékot terhelő forrásadó alól a 90/435 irányelv és az irányelvet a belga jogba átültető KB/WIB 1992 106. cikkének (5) bekezdése alapján, mivel úgy vélték, hogy az említett irányelv értelmében „anyavállalatnak” minősülnek.

15

Mivel a belga hatóságok e kérelmek kézhezvételét követő hat hónapon belül nem hoztak határozatot, a Wereldhave Belgium, a Wereldhave International és a Wereldhave keresetet indított a Rechtbank van eerste aanleg te Brussel (brüsszeli elsőfokú bíróság, Belgium) előtt.

16

2012. november 20‑i két határozatában a rechtbank van eerste aanleg te Brussel (brüsszeli elsőfokú bíróság) kimondta, hogy az 1999‑ben és 2000‑ben kifizetett osztalékokat nem kellett forrásadóval terhelni a 90/435 irányelv és a KB/WIB 1992 106. cikkének (5) bekezdése értelmében.

17

A belga állam fellebbezést nyújtott be mind a két határozattal szemben a kérdést előterjesztő bíróság előtt különösen arra hivatkozva, hogy az osztalék kedvezményezettjei a holland jog szerinti adójogi kollektív befektetési szervezetek (a továbbiakban: AKBSZ), amelyekre Hollandiában 0%‑os társaságiadó‑kulcs vonatkozik, és nem mentesíthetők a forrásadó alól a KB/WIB 1992 106. cikkének (5) bekezdése és a 90/435 irányelv 5. cikke alapján, mivel nem teljesítik az említett irányelv 2. cikkének c) pontjában és a KB/WIB 1992 106. cikkének (5) bekezdésében említett adóalanyisági feltételt.

18

A belga állam úgy véli, hogy a 90/435 irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti „alanya, választási lehetőség vagy mentesség nélkül” szövegrész az úgynevezett „szubjektív és objektív” adóalanyisági követelményt foglalja magában. Így azok a társaságok, amelyekre 0%‑os társaságiadó‑kulcs vonatkozik, nem tartoznak ezen irányelv hatálya alá.

19

A Wereldhave Belgium, a Wereldhave International és a Wereldhave ezzel szemben azt állítják, hogy a részvénytársasági formában működő AKBSZ‑ek főszabály szerint a holland Wet op de vennootschapsbelasting 1969 (a társasági adóról szóló 1969. évi holland törvény, a továbbiakban: Wet Vpb) hatálya alá tartoznak a Wet Vpb 1. cikke értelmében. Ezen adóalanyiságnak elegendőnek kell lennie a forrásadó alóli mentességhez a WIB 1992 266. cikke, a KB/WIB 1992 106. cikkének (5) bekezdése és a 90/435 irányelv 5. cikke alapján. Igaz, hogy az AKBSZ‑ekre 0%‑os társaságiadó‑kulcsot alkalmazhatnak, amennyiben nyereségüket teljes mértékben részvényeseiknek utalják át, a Wet Vpb 28. cikkének és az 1970. április 29‑i besluit houdende vaststelling van het besluit beleggingsinstellingen (a kollektív befektetési szervezetekről szóló rendelet elfogadásáról szóló rendelet) 9. cikke értelmében. Mindazonáltal az adóalanyiság követelménye az alapeljárás alperesei szerint nem igényel tényleges adóztatást, mivel ez az adóalanyiság lehet pusztán szubjektív.

20

Az alapeljárás alperesei különösen a 2012. július 12‑iTate & Lyle Investments végzésre (C‑384/11, nem tették közzé, EU:C:2012:463) hivatkoznak annak alátámasztására, hogy amennyiben a 90/435 irányelv nem vonatkozna a belga eredetű, egy belga társaság által a holland részvényeseinek juttatott osztalékra, akkor az EK 43. cikkel és EK 56. cikkel ellentétes lenne azon jogszabályi rendelkezés, amely szerint az adókulcstól függetlenül forrásadó terheli a belföldi illetőségű társaság által a belföldi vagy külföldi illetőségű kedvezményezett társaságoknak kifizetett osztalékot, míg a belföldi illetőségű kedvezményezett társaságokra olyan mechanizmus vonatkozik, amely lehetővé teszi a többszörös adóztatás enyhítését.

21

E körülmények között a hof van beroep te Brussel (brüsszeli fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

22

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a 90/435 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy annak 5. cikke (1) bekezdésével ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében forrásadót vetnek ki az e tagállamban székhellyel rendelkező társaság által egy másik tagállamban székhellyel rendelkező olyan AKBSZ számára fizetett osztalékra, amelyre a társasági adó keretében 0%‑os adókulcs vonatkozik, ha a nyereségét teljes mértékben felosztja a részvényesei között.

23

Először is meg kell határozni, hogy az alapeljárásban érintett, AKBSZ típusú társaság, amelyre 0%‑os társaságiadó‑kulcs vonatkozik, amennyiben nyereségét teljes mértékben felosztja részvényesei között, minősülhet‑e „egy tagállam társaságának” a 90/435 irányelv 2. cikke értelmében, oly módon, hogy az e társaságnak fizetett osztalék az irányelv alkalmazási körébe tartozzon.

24

Az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően e kérdés megválaszolása érdekében figyelembe kell venni nemcsak e rendelkezés megfogalmazását, hanem az említett irányelv céljait és rendszerét is (lásd ebben az értelemben: 2008. április 3‑iBanque Fédérative du Crédit Mutuel ítélet, C‑27/07, EU:C:2008:195, 22. pont; 2009. október 1‑jeiGaz de France – Berliner Investissement ítélet, C‑247/08, EU:C:2009:600, 26. pont).

25

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint az többek között a harmadik preambulumbekezdéséből is kitűnik – a 90/435 irányelv célja, hogy a közös adózási rendszer bevezetésével megszüntesse azon hátrányokat, amelyek a különböző tagállamok társaságainak együttműködését az ugyanazon tagállam társaságainak együttműködésével szemben érik, és ezáltal megkönnyítse a társaságok európai uniós szintű csoportosulását. Ezen irányelv célja így a valamely tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalat nyereségének a másik tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalata részére való felosztása adósemlegességének biztosítása (2009. október 1‑jeiGaz de France – Berliner Investissement ítélet, C‑247/08, EU:C:2009:600, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26

Amint az 1. cikkéből kitűnik, a 90/435 irányelv a valamely tagállam társasága által más tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalatától kapott felosztott nyereséget érinti.

27

A 90/435 irányelv 2. cikke megállapítja azokat a kumulatív feltételeket, amelyeknek egy társaságnak meg kell felelnie annak érdekében, hogy az említett irányelv értelmében egy tagállam társaságának minősüljön, és ekképpen meghatározza az irányelv személyi hatályát (lásd ebben az értelemben: 2009. október 1‑jeiGaz de France – Berliner Investissement ítélet, C‑247/08, EU:C:2009:600, 29. pont).

28

Az említett irányelv 2. cikkének a) és b) pontjában előírt, a társaságok jogi formájáról és adóügyi illetőségéről szóló feltételeknek az osztalékfizető társaság és az osztalékban részesülő társaságok általi tiszteletben tartását az alapeljárás felei nem vonták kétségbe a kérdést előterjesztő bíróság előtt, és azt a Bíróság előtt sem vitatták.

29

Az alapeljárás felei ugyanakkor nem értenek egyet azon kérdést illetően, hogy teljesül‑e az alapeljárásban szóban forgó esetben az ugyanezen irányelv 2. cikkének c) pontjában szereplő feltétel, amely szerint az érintett társaságnak emellett az e rendelkezésben felsorolt adók valamelyike, például a holland vennootschapsbelasting alanyának kell lennie választási lehetőség vagy mentesség nélkül, vagy bármely olyan adó alanyának, amely a fenti adók valamelyikét helyettesítheti.

30

Helyénvaló ennélfogva meghatározni, hogy ez a feltétel teljesül‑e, ha az érintett társaságra az ilyen adó 0%‑os adókulcs mellett vonatkozik, amennyiben nyereségét teljes egészében felosztja a részvényesei között.

31

E tekintetében rá kell mutatni arra, hogy a 90/435 irányelv 2. cikkének c) pontja megfogalmaz egyrészt egy pozitív minősítési kritériumot, azaz, hogy a szóban forgó adó alanyának kell lenni, és egy negatív kritériumot, azaz, hogy ezen adó alól nem lehet mentesülni és nincs választási lehetőség sem.

32

E két, pozitív és negatív kritérium megfogalmazása alapján úgy tekinthető, hogy az említett irányelv 2. cikkének c) pontjában előírt feltétel nemcsak azt követeli meg, hogy egy társaság a szóban forgó adó alanya legyen, hanem célja az is, hogy kizárjon minden olyan helyzetet, amely lehetőséget adna arra, hogy az adóalanyiság ellenére e társaság ne legyen ténylegesen köteles az említett adó megfizetésére.

33

Márpedig, noha a részvényesek között a nyereségét teljes egészében felosztó, és ezért 0%‑os adókulccsal adózó társaság formálisan nem mentesül ezen adó alól, gyakorlatilag olyan helyzetben van, amelyet a 90/435 irányelv 2. cikkének c) pontjában foglalt feltétel el kíván kerülni, azaz amelyben nem köteles ezen adó megfizetésére.

34

Ugyanis, amint azt a főtanácsnok indítványának 43. és 44. pontjában kifejtette, hogy ha egy nemzeti szabályozásba olyan rendelkezést foglalnak, amely szerint a társaságok egy meghatározott kategóriája bizonyos feltételekkel 0%‑os adókulccsal adózhat, valójában ezen adó alóli mentességet írnak elő számukra (lásd még: 2008. május 20‑iOrange European Smallcap Fund ítélet, C‑194/06, EU:C:2008:289, 33. és 34. pont).

35

Ez az értelmezés összhangban áll a 90/435 irányelv rendszerével és az általa kitűzött céllal, amelynek értelmében biztosítani kívánja a valamely tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalat nyereségének a másik tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalata részére való felosztásának adósemlegességét azzal, hogy kiküszöböli e nyereség kettős adóztatását.

36

Az említett irányelv célja ugyanis a leányvállalat által az anyavállalat részére juttatott nyereség kettős adóztatásának elkerülése (lásd különösen: 2008. április 3‑iBanque Fédérative du Crédit Mutuel ítélet, C‑27/07, EU:C:2008:195, 27. pont; 2008. december 22‑iLes Vergers du Vieux Tauves ítélet, C‑48/07, EU:C:2008:758, 37. pont; 2009. október 1‑jeiGaz de France – Berliner Investissement ítélet, C‑247/08, EU:C:2009:600, 57. pont) a 90/435 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében és 5. cikkének (1) bekezdésében előírt mechanizmusokkal.

37

Egyfelől így a 90/435 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy ha az anyavállalat a leányvállalatában fennálló részesedésére tekintettel felosztott nyereséget kap, akkor az anyavállalat tagállama tartózkodik az ilyen nyereség adóztatásától, vagy felhatalmazza az anyavállalatot, hogy levonja az esedékes adó összegéből a leányvállalat által az ilyen nyereségre megfizetett társasági adót, és adott esetben azon tagállam által kivetett forrásadó összegét, amelyben a leányvállalat illetőséggel bír, a megfelelő nemzeti adó összegéig (2006. december 12‑iTest Claimants in the FII Group Litigation ítélet, C‑446/04, EU:C:2006:774, 102. pont; 2008. április 3‑iBanque Fédérative du Crédit Mutuel ítélet, C‑27/07, EU:C:2008:195, 25. pont).

38

Másfelől a 90/435 irányelv 5. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy azon felosztott nyereség, amelyet a leányvállalat juttat az anyavállalata számára, mentesül a forrásadó alól, ha az utóbbi legalább 25%‑os részesedéssel rendelkezik a leányvállalat alaptőkéjében (2008. április 3‑iBanque Fédérative du Crédit Mutuel ítélet, C‑27/07, EU:C:2008:195, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

Ezen irányelv mechanizmusai ennélfogva olyan helyzeteket céloznak, amelyekben e mechanizmusok alkalmazása nélkül az adóztatási joghatóság tagállamok általi gyakorlása ahhoz vezethetne, hogy a leányvállalat által az anyavállalatnak juttatott nyereséget kettős adóztatás sújtja.

40

Márpedig, ha az alapeljárásban szóban forgó AKBSZ‑hez hasonló típusú anyavállalatra a székhelye szerinti tagállam szabályozása értelmében 0%‑os adókulcs vonatkozik az összes nyeresége tekintetében azzal a feltétellel, hogy e nyereségét teljes mértékben felosztja részvényesei között, ezen anyavállalatnál elkerülhető a leányvállalata által a részére juttatott nyereség kettős adóztatásának kockázata.

41

Következésképpen, tekintettel a fenti megfontolások összességére, úgy kell tekinteni, hogy az alapeljárásban szóban forgó AKBSZ‑hez hasonló típusú anyavállalat, amelyre 0%‑os társaságiadó‑kulcs vonatkozik azzal a feltétellel, ha nyereségét teljes egészében felosztja a részvényesei között, nem teljesíti a 90/345 irányelv 2. cikkének c) pontjában előírt feltételeket, és nem tartozik az említett irányelv szerinti „tagállam társasága” fogalom körébe.

42

Ilyen körülmények között egy tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalat által egy másik tagállamban székhellyel rendelkező ilyen társaságnak történő osztalékfizetés nem tartozik az említett irányelv alkalmazási körébe.

43

Ennélfogva az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 90/435 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy annak 5. cikke (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében forrásadót vetnek ki az e tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalat által egy másik tagállamban székhellyel rendelkező olyan AKBSZ számára fizetett osztalékra, amelyre a társasági adó keretében 0%‑os adókulcs vonatkozik, ha a nyereségét teljes mértékben felosztja a részvényesei között, mivel egy ilyen szervezet nem tekinthető az említett irányelv szerint a „tagállam társaságának”.

44

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy úgy kell‑e értelmezni az EK 43. cikket és EK 56. cikket, hogy azokkal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében forrásadót vetnek ki egy, az e tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalat által egy másik tagállamban székhellyel rendelkező AKBSZ részére kifizetett osztalékra, amely szervezetre a társasági adó keretében 0%‑os adókulcs vonatkozik, ha a nyereségét teljes mértékben felosztja a részvényesei között.

45

Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EUMSZ 267. cikkel létrehozott együttműködés keretében az uniós jog nemzeti bíróság számára hasznos értelmezésének szükségessége megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa felvetett kérdések ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdések alapulnak. A Bíróság ugyanis kizárólag a nemzeti bíróság által rendelkezésére bocsátott tények alapján ítélheti meg az uniós jogi rendelkezés értelmezését (2015. szeptember 3‑iVivium végzés, C‑250/15, nem tették közzé, EU:C:2015:569, 8. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem tartalmára vonatkozó ezen követelmények kifejezetten szerepelnek a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében, amelynek ismerete a kérdést előterjesztő bíróságtól az EUMSZ 267. cikkben létrehozott együttműködés keretében elvárható, és amelyeket szigorúan tiszteletben kell tartania (2016. november 10‑iPrivate Equity Insurance Group ítélet, C‑156/15, EU:C:2016:851, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Így a kérdést előterjesztő bíróságnak meg kell jelölnie az alapügyben esetlegesen alkalmazandó nemzeti rendelkezések tartalmát, továbbá azokat a pontos okokat, amelyek arra késztették, hogy felvesse az uniós jog értelmezését, és amelyek alapján szükségesnek tartotta, hogy kérdéseket terjesszen a Bíróság elé. A Bíróság már korábban úgy ítélte meg, hogy elengedhetetlen, hogy a nemzeti bíróság minimális magyarázatot adjon az értelmezni kért uniós rendelkezések kiválasztásának okaira, valamint az e rendelkezések és az elé terjesztett ügyben alkalmazandó nemzeti jogszabály közötti kapcsolatra (lásd ebben az értelemben: 2016. március 10‑iSafe Interenvíos ítélet, C‑235/14, EU:C:2016:154, 115. pont; 2016. május 12‑iSecurity Service és társai végzés, C‑692/15–C-694/15, EU:C:2016:344, 20. pont; 2016. november 10‑iPrivate Equity Insurance Group ítélet, C‑156/15, EU:C:2016:851, 62. pont).

48

Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokban szolgáltatott információknak nem kizárólag azt kell lehetővé tenniük, hogy a Bíróság hasznos válaszokat adhasson, hanem azt is, hogy a tagállamok kormányai és az egyéb érdekeltek az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23. cikke értelmében előterjeszthessék észrevételeiket (2016. november 10‑iPrivate Equity Insurance Group ítélet, C‑156/15, EU:C:2016:851, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Bíróság feladata arra ügyelni, hogy ez a lehetőség biztosított legyen, figyelembe véve, hogy a fent hivatkozott rendelkezés értelmében csak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot kézbesítik az érdekelt feleknek (2016. november 29‑iJacob és Lennertz végzés, C‑345/16, nem tették közzé, EU:C:2016:911, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49

A jelen esetben az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseket illetően a kérdést előterjesztő bíróság a WIB 1992 266. cikkének és a KB/WIB 1992 106. cikke (5) bekezdésének megismétlésére szorítkozik. Márpedig ez utóbbi rendelkezés értelmében, amely végrehajtja a WIB 1992 266. cikkét, lemondanak az osztalékot terhelő forrásadóról, ha a kötelezett belgiumi székhellyel rendelkező leányvállalat, az osztalékra jogosult pedig egy másik tagállamban székhellyel rendelkező anyavállalat. A kérdést előterjesztő bíróság ugyanakkor nem utal a belgiumi székhelyű anyavállalatoknak kifizetett osztalékokra alkalmazandó rendelkezések tartalmára.

50

Jóllehet a kérdést előterjesztő bíróság hivatkozik a 2012. július 12‑iTate & Lyle Investments végzésre (C‑384/11, nem tették közzé, EU:C:2012:463), nem fejti ki bővebben, hogy az alapeljárásban alkalmazandó nemzeti intézkedések ugyanazok‑e, mint az e végzés alapjául szolgáló ügyben érintett rendelkezések. Ezenfelül úgy tűnik, hogy az alapeljárás alperesei és a belga kormány által benyújtott észrevételekből az következik, hogy a belgiumi székhelyű befektetési társaságoknak történő osztalékfizetésre az általános jogi rendelkezésektől eltérő adózási rendszer vonatkozik, amely a 2012. július 12‑iTate & Lyle Investments végzés (C‑384/11, nem tették közzé, EU:C:2012:463) alapjául szolgáló ügy tárgyát képezte. Márpedig az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem határozza meg pontosabban a belgiumi székhelyű befektetési társaságoknak történő osztalékfizetésre alkalmazandó nemzeti rendelkezések tartalmát.

51

Az alapeljárás kedvezményezett társaságaihoz hasonló jellegű, belgiumi székhelyű társaságoknak történő osztalékfizetésre alkalmazandó nemzeti jogi keretre vonatkozó részletesebb információ hiányában a Bíróságnak nem áll módjában meghatározni, hogy az alapeljárás kedvezményezett társaságainak történő osztalékfizetésre kedvezőtlenebb szabályok vonatkoznak‑e, mint a belgiumi székhelyű, hasonló társaságoknak történő osztalékfizetésre. Következésképpen a Bíróság nem tudja meghatározni, hogy úgy kell‑e értelmezni az EK 43. cikket és EK 56. cikket, hogy e rendelkezésekkel ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében forrásadót vetnek ki egy, az e tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalat által egy másik tagállamban székhellyel rendelkező AKBSZ részére kifizetett osztalékra, amely szervezetre a társasági adó keretében 0%‑os adókulcs vonatkozik, ha a nyereségét teljes mértékben felosztja a részvényesei között.

52

Ilyen körülmények között a második kérdés elfogadhatatlan.

53

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

A különböző tagállamok anya‑ és leányvállalatai esetében alkalmazandó adóztatás közös rendszeréről szóló 1990. július 23‑i 90/435/EGK irányelvet úgy kell értelmezni, hogy annak 5. cikke (1) bekezdésével nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében forrásadót vetnek ki az e tagállamban székhellyel rendelkező leányvállalat által egy másik tagállamban székhellyel rendelkező olyan adójogi kollektív befektetési szervezet számára fizetett osztalékra, amelyre a társasági adó keretében 0%‑os adókulcs vonatkozik, ha a nyereségét teljes mértékben felosztja a részvényesei között, mivel egy ilyen szervezet nem tekinthető az említett irányelv szerint a „tagállam társaságának”.