—

S. Affum képviseletében P. Spinosi avocat,

—

a francia kormány képviseletében D. Colas és F.‑X. Bréchot, meghatalmazotti minőségben,

—

a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčíl, meghatalmazotti minőségben,

—

a görög kormány képviseletében M. Michelogiannaki, meghatalmazotti minőségben,

—

a magyar kormány képviseletében Tátrai M. M., Koós G. és Fehér M., meghatalmazotti minőségben,

—

a svájci kormány képviseletében C. Bichet, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében M. Condou‑Durande, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16‑i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2008. L 348., 98. o.) értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Sélina Affum és a préfet du Pas‑de‑Calais (pas‑de‑calais‑i prefektus, Franciaország), valamint a procureur général de la cour d’appel de Douai (a douai fellebbviteli bíróság ügyésze, Franciaország) között S. Affum francia területre való jogellenes beutazása, valamint idegenrendészeti őrizetének meghosszabbítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2008/115 irányelv (2), (4), (5), (10), (17) és (26) preambulumbekezdése kimondja:

[…]

[…]

[…]

[…]

4

A 2008/115 irányelv „Tárgy” című 1. cikke a következőket írja elő:

„Ez az irányelv megállapítja a tagállamok által alkalmazandó, a harmadik országok illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó állampolgárainak visszatéréséről szóló közös normákat és eljárásokat, összhangban a közösségi jog általános elveiként szereplő alapvető jogokkal és a nemzetközi joggal, beleértve a menekültek védelmét és az emberi jogi kötelezettségeket.”

5

Ezen irányelv „Alkalmazási kör” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ez az irányelv a valamely tagállam területén illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó.

(2)   A tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák ezt az irányelvet azokra a harmadik országbeli alábbi állampolgárokra [helyesen: azokra a harmadik országbeli állampolgárokra]:

[…]”

6

Az említett irányelv „Fogalommeghatározások” című 3. cikke a következőket mondja ki:

„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározások érvényesek:

[…]

[…]”

7

Ugyanezen irányelv „Kedvezőbb rendelkezések” című 4. cikke (4) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Harmadik államok azon állampolgárai tekintetében, akikre a 2. cikk (2) bekezdés a) pontja értelmében ez az irányelv nem alkalmazandó, a tagállamok:

8

A 2008/115 irányelv „Kiutasítási határozat” című 6. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   A tagállamok a (2)–(5) bekezdésben említett kivételek sérelme nélkül a területükön illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan kiutasítási határozatot adnak ki.

[…]

(3)   A tagállamok tartózkodhatnak a területükön illegálisan [helyesen: jogellenesen] tartózkodó harmadik országbeli állampolgárra vonatkozó kiutasítási határozat kiadásától, ha az érintett harmadik országbeli állampolgárt valamely másik tagállam – az ennek az irányelvnek a hatálybalépésekor érvényben lévő kétoldalú megállapodások vagy megegyezések keretében – visszafogadja. Ebben az esetben az érintett harmadik országbeli állampolgárt visszafogadó tagállam alkalmazza az (1) bekezdést.

[…]”

9

Ezen irányelv „Önkéntes távozás” című 7. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A kiutasítási határozat a (2) és (4) bekezdésben említett kivételek sérelme nélkül megfelelő, hét naptól harminc napig terjedő határidőt állapít meg az önkéntes távozásra. […]”

10

Az említett irányelv „Kitoloncolás” című 8. cikke a következőket mondja ki:

„(1)   Amennyiben nem került sor a 7. cikk (4) bekezdésének megfelelően önkéntes távozásra vonatkozó határidő megállapítására, vagy a visszatérési kötelezettséget az érintettek nem teljesítették a 7. cikk alapján önkéntes távozásra megadott határidőn belül, a tagállamok minden szükséges intézkedést meghoznak a kiutasítási határozat végrehajtásához.

[…]

(4)   Amennyiben a tagállamok – végső megoldásként – kényszerítő intézkedéseket alkalmaznak a kitoloncolásnak ellenálló harmadik országbeli állampolgár kitoloncolásának végrehajtásakor, ezen intézkedéseknek arányosnak kell lenniük, és az észszerű erőt nem léphetik túl [helyesen: és nem járhatnak az észszerű mértéket meghaladó kényszer alkalmazásával]. Az intézkedéseket a harmadik ország érintett állampolgára méltóságának és testi épségének teljes mértékű tiszteletben tartása mellett, illetve az alapvető jogokkal összhangban, a nemzeti jogszabályokban előírtaknak megfelelően kell végrehajtani.

(5)   A kitoloncolás légi úton történő végrehajtásakor a tagállamoknak figyelembe kell venniük a [...] biztonsági rendelkezésekről szóló közös iránymutatásokat.

[…]”

11

A 2008/115 irányelvnek „A kitoloncolás elhalasztása” című 9. cikke (2) bekezdésének a) pontjában a következőképpen rendelkezik:

„A tagállamok az egyes esetek konkrét körülményeinek figyelembevételével megfelelő időszakra elhalaszthatják a kitoloncolást. Az eljárás során a tagállamoknak különösen az alábbiakat kell figyelembe venniük:

12

Ezen irányelv „Beutazási tilalom” című 11. cikke (1) és (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A kiutasítási határozatokkal együtt beutazási tilalmat kell elrendelni:

Egyéb esetekben a kiutasítási határozatok párosulhatnak beutazási tilalommal.

(2)   A beutazási tilalom időtartamát minden egyes eset idevágó körülményeinek alapos megfontolása alapján kell meghatározni, és az elméletileg [helyesen: főszabály szerint] nem haladja meg az öt évet. […]”

13

Az említett irányelvnek a „Biztosítékok a kiutasítás végrehajtását megelőzően” című 14. cikke (1) bekezdésében a következőket mondja ki:

(1)   „A 16. és 17. cikkek hatálya alá eső helyzet kivételével a tagállamok a harmadik országbeli állampolgárok tekintetében a lehetőségekhez mérten biztosítják az alábbi elvek figyelembevételét a 7. cikknek megfelelően az önkéntes távozásra engedélyezett időszak alatt, valamint azon időszakok alatt, amelyekre a 9. cikknek megfelelően a kitoloncolást elhalasztották:

[…]

[…]

14

A 2008/115 irányelv „Őrizet” című 15. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A   tagállamok – kivéve, ha a konkrét esetben más elégséges, de kevésbé kényszerítő intézkedés is hatékonyan alkalmazható – kizárólag a kiutasítás előkészítése és/vagy a kitoloncolás végrehajtása céljából őrizetben tarthatják a kitoloncolási eljárás alatt álló harmadik országbeli állampolgárt, különösen, ha:

Az őrizetnek a lehető legrövidebbnek kell lennie, és csak addig tartható fenn, amíg a kitoloncolási intézkedések folynak, és kellő körültekintéssel végrehajtásra kerülnek.

[…]

(4)   Amennyiben a kitoloncolásra jogi vagy egyéb megfontolások következtében már nem látszik észszerű lehetőség, vagy az (1) bekezdésben megállapított feltételek már nem állnak fenn, az őrizet indokoltsága megszűnik, és az érintett személyt haladéktalanul szabadon kell bocsátani.

(5)   Az őrizetet mindaddig fenn kell tartani, ameddig az (1) bekezdésben megállapított feltételek fennállnak, és az őrizet a kitoloncolás biztosításához szükséges. Valamennyi tagállam korlátozott, hat hónapot nem meghaladó őrizetben tartási időszakot határoz meg.

(6)   A tagállamok a (5) bekezdésben említett időszakot kizárólag korlátozott, további tizenkét hónapot nem meghaladó időszakkal hosszabbíthatják meg a nemzeti jogszabályoknak megfelelően, azokban az esetekben, ha a kiutasítás végrehajtása minden észszerű erőfeszítésük ellenére várhatóan tovább tart:

15

Ezen irányelvnek „Az őrizet körülményei” című 16. cikke (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„Az őrizetet általában erre szolgáló különleges idegenrendészeti fogdákban kell végrehajtani. Amennyiben egy tagállam nem tud különleges idegenrendészeti fogdákban helyet biztosítani, és kénytelen büntetés‑végrehajtási intézetben való elhelyezéshez folyamodni, az őrizet alatt álló harmadik országbeli állampolgárokat a többi fogva tartottól elkülönítve kell tartani.”

16

Az említett irányelv 17. cikke a kiskorúak és családtagjaik őrizetét illetően különleges körülményeket ír elő.

17

A 2008/115 irányelv 20. cikke szerint a tagállamoknak legkésőbb 2010. december 24‑ig kellett hatályba léptetni azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek.

18

A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló, 1990. június 19‑én Schengenben (Luxemburg) aláírt egyezmény (HL 2000. L 239., 19. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 2. kötet, 9. o.; a továbbiakban: SMVE) a schengeni vívmányok részét képezi.

19

Az SMVE II. címének „A külföldiek mozgásának feltételei” című 4. fejezete az ezen egyezmény 19. cikkének (1) és (2) bekezdésében, 20. cikke (1) bekezdésében és 21. cikke (1) és (2) bekezdésében meghatározza azokat a feltételeket, amelyek alapján az egységes vízummal vagy valamelyik szerződő fél által kiadott vízummal rendelkező külföldiek, a vízumkötelezettség hatálya alá nem tartozó külföldiek, valamint a valamely szerződő fél által kiadott tartózkodási engedéllyel vagy ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek szabadon mozoghatnak a szerződő felek területén. E rendelkezések többek között az SMVE 5. cikkének (1) bekezdésében foglalt, az e területre való beutazás egyes feltételeire utalnak.

20

A személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15‑i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2006. L 105., 1. o.; helyesbítés: HL 2015. L 57., 19. o.) egységes szerkezetbe foglalta és továbbfejlesztette a schengeni vívmányokat.

21

A Schengeni határellenőrzési kódex (27) preambulumbekezdése értelmében e kódex „a schengeni vívmányok azon rendelkezéseinek továbbfejlesztése, amelyekben az Egyesült Királyság nem vesz részt [...]. Az Egyesült Királyság ezért nem vesz részt e rendelet elfogadásában, és a rendelet vagy annak alkalmazása rá nézve nem kötelező”.

22

A Schengeni határellenőrzési kódex 1. cikke szerint a kódex „biztosítja az Európai Unió tagállamai közötti belső határokat átlépő személyek határellenőrzések alóli mentességét”, és „meghatározza az Európai Unió tagállamainak külső határait átlépő személyek ellenőrzésére irányadó szabályokat”.

23

A Schengeni határellenőrzési kódex 2. cikkének 1. és 2. pontja a következő fogalommeghatározásokat tartalmazza:

24

A Schengeni határellenőrzési kódex II. címének „A külső határok átlépése és a beutazási feltételek” című I. fejezetében e kódexnek „A külső határok átlépése” című 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A külső határokat csak a határátkelőhelyeknél és azok hivatalos nyitvatartási ideje alatt lehet átlépni. A nyitvatartási időt egyértelműen fel kell tüntetni azokon a határátkelőhelyeken, amelyek nem napi 24 órában tartanak nyitva.

[…]

(3)   A (2) bekezdésben előírt kivételek vagy a védelemre vonatkozó nemzetközi kötelezettségeik sérelme nélkül a tagállamok a nemzeti joguknak megfelelően szankciókat vezetnek be a külső határoknak a megnyitott határátkelőhelyeken kívüli vagy azok hivatalos nyitvatartási idején kívüli jogellenes átlépésére. A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.”

25

A Schengeni határellenőrzési kódex említett fejezetének „Beutazási feltételek harmadik országok állampolgárai számára” című 5. cikke a következőket írja elő:

„(1)   Hat hónapon belül három hónapot meg nem haladó tartózkodás esetén a harmadik országok állampolgáraira a következő beutazási feltételek vonatkoznak:

[…]

(4)   Az (1) bekezdéstől eltérően:

[…]

26

A Schengeni határellenőrzési kódex II. címének „Külső határokon történő ellenőrzés és a beléptetés megtagadása” című II. fejezetében e kódexnek „A személyek ellenőrzése a határátkelőhelyeken” című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   A külső határok átlépését a határőrök ellenőrzik. Az ellenőrzéseket e fejezetnek megfelelően hajtják végre.

[…]

(3)   Harmadik országok állampolgárait be‑ és kiutazáskor alapos ellenőrzésnek kell alávetni.

[…]”

27

A Schengeni határellenőrzési kódex említett fejezetének „A beléptetés megtagadása” című 13. cikke (1) bekezdésében a következőket írja elő:

„Meg kell tagadni annak a harmadik országbeli állampolgárnak a tagállamok területére történő beléptetését, aki nem teljesíti az 5. cikk (1) bekezdésében megállapított valamennyi feltételt, és nem tartozik az 5. cikk (4) bekezdésében említett személyek közé. Ez nem érinti a menedékjogra és a nemzetközi védelemre, illetve a hosszú távú tartózkodásra jogosító vízumok kiadására vonatkozó különös rendelkezések alkalmazását.”

28

A Schengeni határellenőrzési kódex III. címének „A határellenőrzés megszüntetése a belső határokon” című I. fejezete részét képező 20. cikke szerint a belső határokat bármely ponton át lehet lépni anélkül, hogy személyellenőrzésre kerülne sor, függetlenül az adott személy állampolgárságától.

29

A Schengeni határellenőrzési kódex „Záró rendelkezések” című IV. címének részét képező 39. cikkének (1) bekezdése szerint a SMVE 2–8. cikke 2006. október 13‑tól hatályát veszti. Nevezetesen az addig a SMVE 5. cikkének (1) bekezdésében szereplő beutazási feltételeket tehát az említett kódex 5. cikkében meghatározott feltételek váltották fel.

30

Az alapügy tényállásának idejét követően a Schengeni határellenőrzési kódexet módosította a 2013. június 26‑i 610/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 182., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 225., 91. o.).

31

A Schengeni határellenőrzési kódex II. címe „Külső határokon történő ellenőrzés és a beléptetés megtagadása” című II. fejezetének részét képező, a 610/2013 rendelettel módosított Schengeni határellenőrzési kódex „Határőrizet” című 12. cikke (1) bekezdésében a következőképpen rendelkezik:

„A határőrizet fő célja a jogellenes határátlépések megakadályozása, a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelem, valamint a határt illegálisan [helyesen: jogellenesen] átlépő személyek elleni intézkedések meghozatala. A határt illegálisan [helyesen: jogellenesen] átlépő és az érintett tagállam területén tartózkodásra nem jogosult személyeket el kell fogni, és ellenük a 2008/115/EK irányelv rendelkezéseinek megfelelő eljárásokat kell indítani.”

32

A loi no 2012–1560, du 31 décembre 2012, relative à la retenue pour vérification du droit au séjour et modifiant le délit d’aide au séjour irrégulier pour en exclure les actions humanitaires et désintéressées‑vel (a tartózkodási jog ellenőrzése céljából elrendelt őrizetről és a jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének a humanitárius és önzetlen cselekedetek e vétség alóli kizárásával való módosításáról szóló, 2012. december 31‑i 2012–1560. sz. törvény, JORF, 2013. január 1‑je, 48. o.; a továbbiakban: 2012. december 31‑i törvény) módosított, a code de l’entrée et du séjour des étrangers et du droit d’asile (a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról, valamint a menedékjogról szóló törvénykönyv, a továbbiakban: Ceseda) L. 621‑2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Egy év szabadságvesztéssel és 3750 euró pénzbüntetéssel büntetendő az a külföldi, aki nem rendelkezik az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárságával:

[…]

A jelen cikk alkalmazásában csak azt követően lehet vádat emelni, ha a tényállást a code de procédure pénale (a büntetőeljárásról szóló törvénykönyv) 53. cikkében előírt körülmények között megállapították.”

33

A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 53. cikkének az alapügy tényállásának megvalósulása idején hatályos szövege a következőképpen rendelkezik:

„Tettenérés akkor áll fenn, ha a bűncselekmény vagy vétség elkövetése folyamatban van, vagy éppen befejeződött. Tettenérés áll fenn akkor is, ha a cselekményhez közeli időpontban a gyanúsítottat nyilvánosan üldözik, vagy olyan tárgyakat birtokol, illetve olyan nyomok és gyanújelek merülnek fel, amelyek alapján feltételezhető, hogy bűncselekmény vagy vétség elkövetésében vett részt.

Bűncselekmény vagy vétség tettenérésének megállapítását követően az államügyész ellenőrzése alatt a jelen fejezetben foglalt feltételek mellett zajló vizsgálat megszakítás nélkül nyolc nap alatt folytatható le.

[…]”

34

A büntetőeljárásról szóló törvénykönyv 62–2. cikke a következőket mondja ki:

„Az őrizetbe vétel a rendőrség által, a bírósági felülvizsgálat mellett elrendelt olyan kényszerintézkedés, amellyel azt a személyt, aki megalapozottan gyanúsítható szabadságvesztéssel büntetendő bűntett vagy vétség elkövetésével vagy annak kísérletével, a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsátják.

[…]”

35

A ghánai állampolgárságú S. Affumot 2013. március 22‑én igazoltatták a francia rendőrök Coquelles‑ben (Franciaország), a La Manche csatorna alatti alagút bejáratánál, miközben egy Gentből (Belgium) érkező és Londonba (Egyesült Királyság) tartó autóbuszon utazott.

36

Mivel harmadik személy fényképét és nevét tartalmazó belga útlevelet mutatott fel, és nem rendelkezett saját nevére szóló egyéb személyazonosító irattal vagy úti okmánnyal, a francia területre való jogellenes beutazás miatt őrizetbe vették a 2012. december 31‑i törvénnyel módosított, a Ceseda L. 621‑2. cikkének 2. pontja alapján.

37

2013. március 23‑i határozatával a préfet du Pas‑de‑Calais, akit S. Affum közigazgatási helyzete miatt a francia területről történő esetleges kiutasításáról való döntés érdekében kerestek meg, S. Affum belga hatóságoknak visszafogadás céljából való átadásáról döntött az egyrészt a Francia Köztársaság kormánya, másrészt a Belga Királyság, a Luxemburgi Nagyhercegség és a Holland Királyság kormányai között létrejött, a Franciaország és a Benelux államok közötti közös határon a személyek átvételéről szóló, 1964. április 16‑án Párizsban aláírt megegyezés alapján.

38

Az említett határozatban a préfet du Pas‑de‑Calais elrendelte S. Affum – nem büntetés‑végrehajtási intézetben végrehajtandó – idegenrendészeti őrizetét az őrizetének végétől számított ötnapi időtartamra a várható kiutasítására tekintettel.

39

2013. március 27‑én a préfet du Pas‑de‑Calais kérte, hogy a tribunal de grande instance de Lille (lille‑i elsőfokú bíróság, Franciaország) kényszerintézkedéseket elrendelő bírája hosszabbítsa meg ezen őrizetet, a belga hatóságoknak a visszafogadási kérelmére adandó válaszára várva.

40

Védekezésként S. Affum azt állította, hogy a préfet du Pas‑de‑Calais kérelmét el kell utasítani, mivel az őrizetbe vétele többek között a 2011. december 6‑iAchughbabian‑ítéletre (C‑329/11, EU:C:2011:807) tekintettel jogellenes volt, az ilyen jogellenesség pedig a nemzeti jog értelmében az egész eljárást jogellenessé teszi, valamint annak következménye az őrizet meghosszabbításának a megtagadása és az érintett személy szabadon bocsátása.

41

2013. március 28‑i végzésében a tribunal de grande instance de Lille (lille‑i elsőfokú bíróság) kényszerintézkedéseket elrendelő bírája azonban megállapította, hogy az S. Affum ellen foganatosított őrizeti intézkedés jogszerű volt, az idegenrendészeti őrizetbe vétele tehát jogszerű eljárás alapján történt. Következésképpen a tribunal de grande instance de Lille (lille‑i elsőfokú bíróság) kényszerintézkedéseket elrendelő bírája helyt adott a préfet du Pas‑de‑Calais keresetének, és elrendelte S. Affum idegenrendészeti őrizete fenntartásának meghosszabbítását ugyanezen naptól számított legfeljebb húsz nap időtartamra.

42

Ezt a végzést, amely ellen S. Affum fellebbezést nyújtott be, a cour d’appel de Douai (douai‑i fellebbviteli bíróság) első elnökének 2013. március 29‑i végzése helyben hagyta.

43

S. Affum ez utóbbi végzés ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Cour de cassation (semmítőszék, Franciaország) előtt, amely úgy határozott, hogy felfüggeszti eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

44

Elöljáróban ki kell emelni, hogy az alapügy olyan harmadik országbeli állampolgár helyzetére vonatkozik, aki a schengeni térséghez tartozó tagállam területére az ezen államnak az egyaránt ehhez a térséghez tartozó másik tagállammal közös határán keresztül jogellenesen utazott be, és akit akkor tartóztattak fel, amikor az említett térséghez nem tartozó harmadik tagállam területére való utazásra készült.

45

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkének 2. pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy egy harmadik országbeli állampolgár jogellenesen tartózkodik valamely tagállam területén, és ennek alapján ezen irányelv hatálya alá tartozik, amennyiben e külföldi állampolgár a beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek való megfelelés nélkül e tagállamon utazik át a schengeni térséghez tartozó másik tagállamból érkező és az ezen térségen kívüli harmadik tagállamba tartó autóbusz utasaként.

46

A Bíróság előtti eljárás keretében észrevételeket benyújtó valamennyi érintett egyetért abban, hogy valamely harmadik országbeli állampolgár nincs kizárva a 2008/115 irányelv hatálya alól kizárólag amiatt, hogy a „puszta átutazás” ilyen helyzetében található, és ezért csak ideiglenesen vagy átmenetileg van jelen az érintett tagállam területén.

47

E tekintetben ki kell emelni, hogy ami a 2008/115 irányelv hatályát illeti, 2. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az irányelv a valamely tagállam területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra alkalmazandó. Ezen irányelv 3. cikkének 2. pontjában a „jogellenes tartózkodás” fogalma úgy került meghatározásra mint az „olyan harmadik országbeli állampolgár jelenléte valamely tagállam területén, aki a Schengeni határellenőrzési kódex 5. cikkében meghatározott beutazási feltételeknek vagy az adott tagállamban érvényes egyéb beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem vagy már nem felel meg”.

48

Ebből a fogalommeghatározásból az következik, hogy bármely harmadik országbeli állampolgár, aki valamely tagállam területén – az ott érvényes beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek való megfelelés nélkül – jelen van, pusztán emiatt jogellenesen tartózkodik ott, anélkül hogy e jelenlét minimális időtartammal vagy az e területen maradás szándékával kapcsolatos feltételtől függne. Továbbá az ilyen jelenlét kizárólag ideiglenes vagy átmeneti jellege nem szerepel a 2008/115 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében felsorolt azon indokok között sem, amelyek esetében a tagállamok dönthetnek úgy, hogy kivonják ezen irányelv hatálya alól a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt.

49

Amennyiben a harmadik országbeli állampolgár, aki a beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételek megsértésével utazik át valamely tagállam területén egy autóbuszon, ténylegesen jelen van ez utóbbi területén, tehát a 2008/115 irányelv 3. cikkének 2. pontja értelmében jogellenesen tartózkodik ott, és az irányelv 2. cikkének megfelelően ezen irányelv hatálya alá kerül.

50

Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és 3. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy egy harmadik országbeli állampolgár jogellenesen tartózkodik valamely tagállam területén, és ennek alapján ezen irányelv hatálya alá tartozik, amennyiben e külföldi állampolgár a beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek való megfelelés nélkül e tagállamon utazik át a schengeni térséghez tartozó másik tagállamból érkező és az ezen térségen kívüli harmadik tagállamba tartó autóbusz utasaként.

51

Az együttesen vizsgálandó második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2008/115 irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely szabadságvesztéssel rendeli büntetni egy olyan harmadik országbeli állampolgár jogellenes beutazását, akivel szemben még nem folytattak le az ezen irányelv által előírt kiutasítási eljárást, és ez akkor is érvényes, ha ezen állampolgárt valamely másik tagállam az említett irányelv 6. cikkének (3) bekezdése szerinti megállapodás vagy megegyezés alapján visszafogadhatja. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság különösen a 2011. december 6‑iAchughbabian‑ítélet (C‑329/11, EU:C:2011:807) relevanciájáról kérdez.

52

Ebben az ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a 2008/115 irányelvvel ellentétes a jogellenes tartózkodást büntetőjogi jogkövetkezményekkel szankcionáló tagállami szabályozás, amennyiben az lehetővé teszi szabadságvesztés‑büntetésnek harmadik ország olyan állampolgárával szembeni kiszabását, akivel szemben – bár jogellenesen tartózkodik az említett tagállam területén, és nem áll szándékában ezen ország önkéntes elhagyása – nem alkalmaztak az ezen irányelv 8. cikkében foglalt kényszerítő intézkedéseket, és a kitoloncolásának előkészítése és foganatosítása céljából való őrizetbe vétele esetén nem telt le ezen őrizet maximális időtartama (2011. december 6‑iAchughbabian‑ítélet, C‑329/11, EU:C:2011:807, 50. pont).

53

Mindazonáltal a Bíróság pontosította, hogy ezen irányelvvel nem ellentétes az olyan idegenrendészeti őrizetbe vétel, amelynek célja annak megállapítása, hogy a harmadik országbeli állampolgár tartózkodása jogszerű‑e vagy sem. E tekintetben az illetékes hatóságoknak kellő körültekintéssel kell eljárniuk, és haladéktalanul állást kell foglalniuk arról, hogy az érintett személy tartózkodása jogszerű‑e (lásd ebben az értelemben: 2011. december 6‑iAchughbabian‑ítélet, C‑329/11, EU:C:2011:807, 29–31. pont).

54

A Bíróság azt is kifejtette, hogy az említett irányelvvel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás sem, amely lehetővé teszi szabadságvesztés‑büntetésnek harmadik ország olyan állampolgárával szembeni kiszabását, aki vonatkozásában az említett irányelvben foglalt kiutasítási eljárást lefolytatták, és aki az említett tagállamban jogellenesen tartózkodik, anélkül hogy vissza nem térést igazoló indok állna fenn (2011. december 6‑iAchughbabian‑ítélet, C‑329/11, EU:C:2011:807, 50. pont).

55

Különösen az olyan nemzeti szabályozást illetően, mint a Ceseda L.621‑1. cikkének a 2012. december 31‑i törvénnyel végrehajtott módosítása előtt hatályos szövege, amely az említett ítélet tárgyát képezte, és amely szabadságvesztés‑büntetést írt elő bármely olyan harmadik országbeli állampolgár tekintetében, aki „[a beutazáshoz szükséges dokumentumok és vízum, a három hónapot meghaladó tartózkodás esetén pedig tartózkodási engedély nélkül] lépett be Franciaországba vagy tartózkodott ott, vagy a vízuma által engedélyezett időtartamnál tovább tartózkodik az országban”, a Bíróság kiemelte, hogy ez a rendelkezés szabadságvesztés‑büntetéshez vezethet, miközben a 2008/115 irányelv 6., 8., 15. és 16. cikkében kifejtett közös normák és eljárások szerint az ilyen harmadik országbeli állampolgárnak kiutasítási eljárás hatálya alatt kell állnia, és a szabadságelvonást illetően legfeljebb őrizetbe vehető (lásd: 2011. december 6‑iAchughbabian‑ítélet, C‑329/11, EU:C:2011:807, 10., 11., 14. és 38. pont).

56

Nem vitatott, hogy ezen ítélet kihirdetését követően a Cesedát módosította a 2012. december 31‑i törvény, amely többek között hatályon kívül helyezte a jogellenesen tartózkodás vétségét, fenntartotta azonban a jogellenes beutazás vétségét. Ezért a Ceseda L.621‑1. cikkét – amelynek tartalma az előző pontban felidézésre került – hatályon kívül helyezték, a Ceseda L.621‑2. cikkét pedig kiigazították. A kérdést előterjesztő bíróság ilyen feltételek mellett vár választ a 2012. december 31‑i törvénnyel módosított, a Ceseda L.621‑2. cikkéhez hasonló nemzeti rendelkezésnek a 2008/115 irányelvvel való összeegyeztethetőségéről, amely cikk a harmadik országbeli állampolgár jogellenes beutazásához szabadságvesztés‑büntetést rendel.

57

S. Affum, a cseh, a görög, a magyar és a svájci kormány, valamint az Európai Bizottság lényegében arra az álláspontra helyezkedik, hogy a Bíróság által a hivatkozott ítéletben adott értelmezés átültethető az említett nemzeti rendelkezéssel érintett esetekre, továbbá hogy a harmadik országbeli állampolgár továbbra is a 2008/115 irányelv hatálya alá tartozik, még akkor is, ha az irányelv 6. cikkének (3) bekezdése szerinti megállapodás vagy megegyezés alapján olyan tagállam fogadja vissza, amely eltér attól a tagállamtól, amelyben e személyt elfogták.

58

Ellenben a francia kormány szerint a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjából, és 6. cikkének (3) bekezdéséből, valamint a Schengeni határellenőrzési kódex 4. cikkének (3) bekezdéséből az következik, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti rendelkezés összeegyeztethető ezen irányelvvel.

59

Mind a 2008/115 irányelv 3. cikkének 2. pontjában szereplő, és a jelen ítélet 47. pontjában felidézett, a „jogellenes tartózkodás” fogalmának meghatározásából, mind pedig ezen irányelv (5) preambulumbekezdéséből – amely preambulumbekezdés szerint az irányelv alkalmazandó „minden olyan harmadik országbeli állampolgárra, aki [a] beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek nem, vagy már nem felel meg” – az következik, hogy az olyan harmadik országbeli állampolgár, aki a valamely tagállam területére való jogellenes beutazását követően a beutazási, tartózkodási vagy letelepedési feltételeknek való megfelelés nélkül van jelen e területen, emiatt jogellenesen tartózkodik ott.

60

Ezért meg kell állapítani, hogy a 2008/115 irányelv összefüggésében a „jogellenes tartózkodás” és a „jogellenes beutazás” fogalma szorosan kapcsolódik egymáshoz, mivel ugyanis az ilyen beutazás azon ténybeli körülmények egyikét jelenti, amely a harmadik országbeli állampolgárnak az érintett tagállam területén való jogellenes tartózkodásához vezethet.

61

Amennyiben az S. Affumhoz hasonló harmadik országbeli állampolgár jogellenesen utazott be valamely tagállam területére, és emiatt úgy tekintendő, hogy jogellenesen tartózkodik ott, a 2008/115 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerint és az ezen 2. cikk (2) bekezdésében meghatározott kivételekkel tehát ez utóbbi irányelv hatálya alá tartozik, és kiutasítása érdekében az irányelvben előírt közös normáknak és eljárásoknak kell rá vonatkozniuk, amíg a tartózkodás adott esetben nem válik szabályossá.

62

Márpedig ezen normák és eljárások értelmében az ilyen harmadik országbeli állampolgárnak kiutasítási eljárás hatálya alatt kell állnia, amely eljárás szakaszainak egymást követő sorrendje a kiutasítási határozat végrehajtása érdekében meghozandó intézkedések fokozatosságának felel meg, és amely eljárás alapján a szabadságelvonást illetően legfeljebb a valamely különleges fogdában történő őrizet lehetséges, ez az őrizet azonban ezen irányelv 15. és 16. cikke alapján az érintett harmadik országbeli állampolgárok alapvető jogai tiszteletben tartásának biztosítása érdekében szigorúan körülhatárolt (lásd többek között: 2011. április 28‑iEl Dridi ítélet, C‑61/11 PPU, EU:C:2011:268, 41. és 42. pont).

63

Következésképpen a Bíróság által a 2011. december 6‑iAchughbabian‑ítéletben (C‑329/11, EU:C:2011:807) kifejtettekkel azonos indokok miatt a tagállamok nem tehetik lehetővé a jogellenes tartózkodáshoz vezető jogellenes beutazás puszta ténye miatt azon harmadik országbeli állampolgárokkal szemben szabadságvesztés alkalmazását, akik tekintetében a 2008/115 irányelvben foglalt kiutasítási eljárás még nem fejeződött be, mivel az ilyen szabadságvesztés meghiúsíthatja ezen eljárás lefolytatását, és késleltetheti a visszatérést, amely ezért sérti ezen irányelv hatékony érvényesülését.

64

Az ilyen helyzet ezért határozottan különbözik a 2015. október 1‑jeiCelaj‑ítélet (C‑290/14, EU:C:2015:640) alapjául szolgáló ügyben szóban forgó helyzettől, amelyben a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár, akivel szemben a 2008/115 irányelvben foglalt közös normákat és eljárásokat a tagállam területén való első jogellenes tartózkodásának megszüntetése érdekében alkalmazták, a beutazási tilalom megsértésével újra beutazott ezen állam területére.

65

Végül pontosítani kell, hogy a 2008/115 irányelv nem zárja ki a tagállamok azon lehetőségét, hogy szabadságvesztés‑büntetéssel sújtsák a kizárólag a jogellenes beutazással összefüggőtől eltérő vétségek elkövetését, és ezt olyan helyzetekben is megtehetik, amikor az említett eljárás még nem fejeződött be.

66

Az alapügyet illetően nem vitatott, hogy a francia hatóságok még nem indítottak S. Affummal szemben a 2008/115 irányelvben előírt kiutasítási eljárást.

67

A francia kormány azonban arra az álláspontra helyezkedik, hogy a tagállamoknak egyrészt lehetőségük van a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja, valamint 6. cikkének (3) bekezdése értelmében arra, hogy kivonják az irányelv hatálya alól a területükre jogellenesen beutazott harmadik országbeli állampolgárokat, másrészt pedig kötelesek a Schengeni határellenőrzési kódex 4. cikkének (3) bekezdése alapján az ilyen jogellenes beutazások tekintetében szankciókat előírni.

68

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák ezt az irányelvet azokra a harmadik országbeli állampolgárokra, akiktől a Schengeni határellenőrzési kódex 13. cikkével összhangban megtagadták a beutazást, vagy akiket az illetékes hatóságok valamely tagállam külső határának szárazföldi, tengeri vagy légi úton történő jogellenes átlépése kapcsán fogtak el vagy tartóztattak fel, és akik ezt követően nem kaptak engedélyt vagy jogot az adott tagállamban való tartózkodásra.

69

E rendelkezésből az következik, hogy az abban említett két helyzet kizárólag a Schengeni határellenőrzési kódex 2. cikkének 2. pontjában meghatározott, valamely tagállam külső határának átlépéséhez kapcsolódik, és nem vonatkozik tehát a schengeni térséghez tartozó tagállamok közös határának átlépésére. Az említett rendelkezés tehát nem teheti lehetővé a tagállamok számára azt, hogy kivonják az említett irányelv hatálya alól a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat a belső határon keresztül való jogellenes beutazásuk miatt.

70

Továbbá ami a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett helyzetek közül az elsőt illeti, nem vitatott, hogy a Schengeni határellenőrzési kódex 13. cikkével összhangban kizárólag azoktól a harmadik országbeli állampolgároktól tagadják meg a beutazást, akik az e térségbe való beutazáshoz külső határt kívánnak átlépni.

71

E helyzetek közül a másodikat illetően a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjából következik – amennyiben e rendelkezés kifejti, hogy ezek az állampolgárok „ezt követően nem kaptak engedélyt vagy jogot az adott tagállamban való tartózkodásra”, tehát azon tagállamban, amelynek a külső határát átlépték, és amelynek az illetékes hatóságai elfogták vagy feltartóztatták őket –, hogy ez a helyzet – amint azt a főtanácsnok indítványának 68. pontjában kiemelte – azt az esetet is érinti, amikor az említett állampolgárok beutaztak az érintett tagállam területére, de azt nem, amikor e terület és a schengeni térség elhagyására törekedtek. Az ez utóbbi eset egyébiránt megfelel ezen irányelv (10) preambulumbekezdésében megerősített célkitűzésének, amely szerint a harmadik országbeli állampolgárok önkéntes távozását előnyben kell részesíteni. A 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában említett helyzetek közül a második ezért tükrözi a 610/2013 rendelettel módosított Schengeni határellenőrzési kódex 12. cikke (1) bekezdésének utolsó mondatában említett helyzetet.

72

Végül, továbbra is ezen második helyzetet illetően a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja pontosítja, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgárok elfogására vagy feltartóztatására a külső határ „jogellenes átlépése kapcsán” kell, hogy sor kerüljön, ami – amint arra lényegében S. Affum, a görög kormány és a Bizottság hivatkozik, és amint azt a főtanácsnok indítványának 41. pontjában kiemelte – a határ ezen átlépésével való szoros időbeli és térbeli kapcsolatot feltételez. Ezért azok a harmadik országbeli állampolgárok érintettek, akiknek az illetékes hatóságok általi elfogására vagy feltartóztatására a külső határ jogellenes átlépésének pillanatában, vagy ezen átlépést követően e határ közelében került sor.

73

Másodszor ki kell emelni, hogy a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt kivétel az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírttal ellentétben az ezen irányelv 4. cikkének (4) bekezdésében kifejtett egyes kötelezettségekkel jár együtt.

74

Azt a tényt, hogy a 2008/115 irányelv 4. cikkének (4) bekezdése ily módon részletesen körülhatárolja az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában előírt lehetőség tagállamok általi gyakorlását – amint azt a Bizottság a tárgyaláson kifejtette – az ez utóbbi rendelkezésnek az ezen irányelv keletkezéséből következő célkitűzése magyarázza, amely szerint a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy külső határaikon továbbra is alkalmazzák az egyszerűsített nemzeti kiutasítási eljárásokat – anélkül hogy követniük kellene az említett irányelvben előírt valamennyi eljárási szakaszt – annak érdekében, hogy az ezen határok átlépése során feltartóztatott harmadik országbeli állampolgárokat a lehető leggyorsabban kiutasíthassák. Az említett 4. cikk (4) bekezdésének célja ebben az összefüggésben annak biztosítása, hogy ezek az egyszerűsített nemzeti eljárások tiszteletben tartsák a 2008/115 irányelv által előírt minimális garanciákat, amelyek között szerepelnek többek között az őrizetnek az ezen irányelv 16. és 17. cikkében foglalt körülményei.

75

Az alapügyet illetően nem vitatott, hogy S. Afflum őrizetbe vételére nem a 2012. december 31‑i törvénnyel módosított, a Ceseda L.621‑2. cikkének 1. pontja alapján – amely a harmadik országbeli állampolgár francia területre külső határon keresztül való jogellenes beutazására szabadságvesztés‑büntetést ír elő –, hanem a 2012. december 31‑i törvénnyel módosított, a Ceseda L.621‑2. cikkének 2. pontja alapján az e területre a francia–belga határon keresztül való jogellenes beutazása miatt került sor.

76

Ilyen feltételek mellett nem szükséges meghatározni, hogy a 2012. december 31‑i törvénnyel módosított, a Ceseda L.621‑2. cikkének 1. pontjához hasonló rendelkezés teljesíti‑e a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjában, valamint 4. cikkének (4) bekezdésében foglalt követelményeket.

77

Ami a 2012. december 31‑i törvénnyel módosított, a Ceseda L.621‑2. cikkének 2. pontját illeti, amely a harmadik országbeli állampolgár francia területre belső határon keresztül való jogellenes beutazását ilyen büntetéssel szankcionálja, emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a jelen ítélet 69. pontjában megállapításra került – a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja nem teheti lehetővé a tagállamok számára azt, hogy kivonják ezen irányelv hatálya alól a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat a belső határon keresztül való jogellenes beutazásuk miatt.

78

Azt a körülményt illetően, hogy S. Affumot nem a francia területre belső határon keresztül való beutazásának pillanatában, hanem e területnek és a schengeni térségnek a La Manche csatorna alatti alagúton keresztül történő elhagyásának megkísérlésekor tartóztatták fel és fogták el, a jelen ítélet 71. pontjából az következik, hogy ez a körülmény a 2008/115 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében semmiképpen sem vonhatja ki az irányelv hatálya alól e jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt.

79

Emlékeztetni kell arra, hogy a 2008/115 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok az ezen cikk (2)–(5) bekezdésében említett kivételek sérelme nélkül a területükön jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokra vonatkozóan kiutasítási határozatot adnak ki.

80

A 2008/115 irányelv 6. cikkének (3) bekezdése értelmében a tagállamok tartózkodhatnak a területükön jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárra vonatkozó kiutasítási határozat kiadásától, ha az érintett harmadik országbeli állampolgárt valamely másik tagállam – az ennek az irányelvnek a hatálybalépésekor érvényben lévő kétoldalú megállapodások vagy megegyezések keretében – visszafogadja. Ebben az esetben az érintett harmadik országbeli állampolgárt visszafogadó tagállam alkalmazza ezen 1. cikk (1) bekezdését.

81

Meg kell állapítani, hogy – ahogy arra a francia kormány hivatkozik, és amint azt a főtanácsnok indítványának 77. pontjában kiemelte – a jelen ítélet 37. pontjában említett megegyezés a 2008/115 irányelv 6. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „kétoldalú megegyezéshez” hasonlítható, mivel jóllehet négy tagállam kötötte, a Benelux államok területét egyetlen területként kezeli.

82

Ugyanakkor a francia kormány állításával ellentétben a 2008/115 irányelv 6. cikkének (3) bekezdése nem értelmezhető úgy, hogy az ezen irányelv hatálya alóli kivételt fogalmaz meg, amely kiegészítené az irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében kifejtetteket, és lehetővé tenné a tagállamoknak azt, hogy kivonják a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat a visszatéréssel kapcsolatos közös normák és eljárások hatálya alól, amikor ezeket az állampolgárokat az említett irányelv hatálybalépésekor érvényben lévő megállapodás vagy megegyezés alapján az elfogás helye szerintitől eltérő tagállam visszafogadja.

83

Amint ugyanis arra lényegében a jelen eljárásban észrevételeket előterjesztő összes többi fél hivatkozik, és amint azt a főtanácsnok indítványának 75. és 76. pontjában kiemelte, az ilyen értelmezés sértené az említett 6. cikk szövegét, valamint a 2008/115 irányelv szerkezetét és célját.

84

E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2008/115 irányelv 6. cikke (1) és (3) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy az ezen 6. cikk (3) bekezdésében előírt kivétel a tagállamnak, amelynek területén a kérdéses állampolgár található, kizárólag azon kötelezettségére vonatkozik, hogy ezen állampolgárral szemben kiutasítási határozatot hozzon, valamint hogy ily módon gondoskodjon a kitoloncolásáról, mivel ez a kötelezettség – amint azt az említett 6. cikk (3) bekezdésének második mondata pontosítja – ilyenkor azt a tagállamot terheli, amely ezt az állampolgárt visszafogadta.

85

Ezt a megállapítást megerősíti a 2008/115 irányelv szerkezete, mivel az említett kivétel ténylegesen nem szerepel az ezen irányelv hatálya alóli, a 2. cikkének (2) bekezdésében kifejezetten előírt kivételek között.

86

Következésképpen meg kell állapítani, hogy a 2008/115 irányelv kifejezései és szerkezete alapján az olyan jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár helyzetét, akit az irányelv 6. cikkének (3) bekezdése értelmében vett megállapodás vagy megegyezés alapján az elfogás helye szerintitől eltérő tagállam visszafogadja, továbbra is ez az irányelv szabályozza, valamint hogy az a tagállam, amely úgy dönt, hogy ezt az állampolgárt e rendelkezés alapján átadja egy másik tagállamnak, az említett irányelvvel létrehozott közös normák és eljárások keretében jár el.

87

Mivel ezen átadási határozat a harmadik országbeli állampolgár jogellenes tartózkodásának megszüntetése érdekében a 2008/115 irányelvben előírt intézkedések egyike, valamint ezen állampolgár Unió területéről való kiutasításának előkészítő lépése, az érintett tagállamnak ezen irányelv célkitűzéseire tekintettel az említett határozatot kellő körültekintéssel és a lehető leghamarabb el kell fogadnia annak érdekében, hogy az említett állampolgárt a lehető leggyorsabban átadják a kiutasítási eljárásért felelős tagállamnak (lásd ebben az értelemben: 2011. december 6‑iAchughbabian‑ítélet, C‑329/11, EU:C:2011:807, 31. és 45. pont; 2016. február 15‑iN. ítélet, C‑601/15 PPU, EU:C:2016:84, 76. pont).

88

Szabadságvesztés‑büntetésnek az említett állampolgárral szemben a kiutasítási eljárásért felelős tagállamnak való átadása előtti kiszabása és végrehajtása nyilvánvalóan késleltetné ezen eljárás megindítását, és ezért az érintett állampolgár hatékony kiutasítását, amely ezáltal sértené az említett irányelv hatékony érvényesülését.

89

A Schengeni határellenőrzési kódex 4. cikkének (3) bekezdése szerint a tagállamok a nemzeti joguknak megfelelően szankciókat vezetnek be a külső határoknak a megnyitott határátkelőhelyeken kívüli vagy azok hivatalos nyitvatartási idején kívüli jogellenes átlépésére. A szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.

90

E tekintetben ki kell emelni egyrészt, hogy ez a rendelkezés nem kényszeríti a tagállamokat a rendelkezéssel érintett helyzetek tekintetében szabadságvesztés‑büntetések bevezetésére, hanem meghagyja számukra a választást azon szankciókat illetően, amelyeket el kívánnak fogadni, azzal a feltétellel, hogy azok hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek legyenek. Következésképpen még olyan helyzetekben is, amelyek tekintetében a Schengeni határellenőrzési kódex 4. cikkének (3) bekezdése szankciós kötelezettséget ír elő, a tagállamok úgy is megfelelhetnek e kötelezettségnek, hogy egyidejűleg tiszteletben tartják a 2008/115 irányelvből eredő kötelezettségeket. Az a tény, hogy e 4. cikk (3) bekezdése egyáltalán nem szándékozik eltérni az ezen irányelvvel létrehozott közös normáktól és eljárásoktól, egyébként a 610/2013 rendelettel módosított Schengeni határellenőrzési kódex 12. cikkének (1) bekezdésében kifejezetten megerősítésre került.

91

Másrészt meg kell állapítani, hogy a Schengeni határellenőrzési kódex 4. cikkének (3) bekezdése a tagállamok számára a szankciók bevezetésére vonatkozó kötelezettséget kizárólag „a külső határoknak a megnyitott határátkelőhelyeken kívüli vagy azok hivatalos nyitvatartási idején kívüli jogellenes átlépésére” korlátozza, valamint hogy S. Affum helyzete nem tartozik ebbe az esetbe. Továbbá a Schengeni határellenőrzési kódex egyetlen másik rendelkezése sem ír elő szankciót az említett 4. cikk (3) bekezdésében nem említett esetekre, nevezetesen a külső határoknak a megnyitott határátkelőhelyeken azok hivatalos nyitvatartási idején belüli jogellenes átlépésének, valamint a belső határok jogellenes átlépésének esetére.

92

Ilyen feltételek mellett a francia kormány nem hivatkozhat a Schengeni határellenőrzési kódex által a tagállamok tekintetében előírt kötelezettségekre a 2008/115 irányelv megsértésének igazolására.

93

Az előző megfontolások összességéből az következik, hogy a második és a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/115 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a jogellenes tartózkodáshoz vezető, belső határon keresztül való jogellenes beutazás puszta ténye miatt lehetővé teszi azon harmadik országbeli állampolgárral szemben szabadságvesztés alkalmazását, akinek tekintetében az ezen irányelvben foglalt kiutasítási eljárás még nem fejeződött be. Ez az értelmezés egyaránt érvényes, amikor az érintett állampolgárt az említett irányelv 6. cikkének (3) bekezdése értelmében vett megállapodás vagy megegyezés alapján valamely másik tagállam visszafogadhatja.

94

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott: