1.

A jelen ügy tárgya a Kammergericht Berlin (berlini fővárosi ítélőtábla, Németország) által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelem, amely az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó EUMSZ 18. cikk és a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó EUMSZ 45. cikk értelmezésével kapcsolatos.

2.

Ezt a kérelmet Konrad Erzberger részvényes és a TUI AG német társaság között, az ezen társaság felügyelőbizottságának összetétele tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő. A részvényes többek között arra hivatkozik, hogy a munkavállalók társasági döntéshozatalban való részvételi jogaival kapcsolatos német szabályozás összeegyeztethetetlen az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 45. cikkel, amennyiben előírja, hogy csak a társaság üzemeiben vagy a társaságcsoporthoz tartozó társaságnál belföldön foglalkoztatott munkavállalók rendelkeznek aktív és passzív választójoggal a munkavállalói képviselőknek az ezen társaság felügyelőbizottságába történő választása tekintetében.

3.

A jelen ügy fókuszában álló elvi kérdés az, hogy a munkavállalói részvétellel kapcsolatos nemzeti szabályozás keretében a tagállamok az EUMSZ 18. cikk és az EUMSZ 45. cikk alapján kötelesek‑e a más tagállamokban letelepedett leányvállalatokban foglalkoztatott munkavállalók számára ugyanazt az aktív és passzív választójogot biztosítani, amelyet azon munkavállalók számára biztosítanak, akik a saját állampolgárai.

4.

A jelen indítványban ismertetem azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy erre a kérdésre nemleges választ kell adni, valamint hogy az EUMSZ 18. cikkel és az EUMSZ 45. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel.

5.

Az 1976. május 4‑i Gesetz über die Mitbestimmung der Arbeitnehmernek ( 2 ) (MitbestG) (a munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogairól szóló törvény, a továbbiakban: a döntéshozatalban való részvételi jogokról szóló törvény) az „Érintett vállalkozások” című 1. §‑a az (1) bekezdésben a következőkről rendelkezik:

„Azokban a vállalkozásokban,

ez a törvény döntéshozatalban való részvételi jogot biztosít a munkavállalók számára.”

6.

A döntéshozatalban való részvételi jogokról szóló törvénynek „A munkavállalók és a vállalkozás” című 3. §‑a az (1) bekezdésben a következőkről rendelkezik:

„E törvény értelmében munkavállalóknak minősülnek

A munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény 5. §‑ának (2) bekezdésében foglalt személyek e törvény értelmében nem munkavállalók.”

7.

A döntéshozatalban való részvételi jogokról szóló törvénynek „A vállalkozáscsoportok” című 5. §‑a az (1) bekezdésben a következőkről rendelkezik:

„Ha egy vállalkozás […] egy csoporton belül az erőfölénnyel rendelkező vállalkozásnak minősül [az Aktiengesetz (a részvénytársaságokról szóló törvény) 18. §‑ának (1) bekezdése], a vállalatcsoporthoz tartozó vállalkozások munkavállalói az e törvény értelmében vett erőfölénnyel rendelkező vállalkozás munkavállalóival egy tekintet alá esnek […]”.

8.

A döntéshozatalban való részvételi jogokról szóló törvénynek „A felügyelőbizottság összetétele” című 7. §‑a az (1) bekezdésének 3. pontjában, (2) bekezdésének 3. pontjában, valamint (4) bekezdésében a következőkről rendelkezik ( 3 ):

„(1)   Azon vállalkozás felügyelőbizottsága,

[…]

[…]

(2)   A felügyelőbizottságnak a munkavállalókat képviselő tagjai között

[…]

[…]

(4)   A vállalkozás (2) bekezdésben foglalt munkavállalóinak legalább 18 évesnek kell lenniük, és 1 éve a vállalkozás alkalmazásában kell állniuk. A vállalkozásnál való foglalkoztatottság időtartamához hozzá kell adni az azon valamely másik vállalkozásnál való foglalkoztatottság időszakait, amely vállalkozás munkavállalói a törvény szerint részt vesznek e vállalkozás felügyelőbizottsága tagjainak megválasztásában. Ezen időszakoknak közvetlenül meg kell előzniük azt az időpontot, amelytől fogva a munkavállalók megszerzik a vállalkozás felügyelőbizottsága tagjainak megválasztásában való részvételhez való jogot. A megválaszthatóságnak a munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény 8. §‑ának (1) bekezdésében előírt egyéb feltételeit be kell tartani.”

9.

A döntéshozatalban való részvételi jogokról szóló törvénynek „A küldöttek választása” című 10. §‑a az (1)–(3) bekezdésében előírja:

„(1)   A munkavállalók a vállalkozás minden üzemében titkos szavazással és az arányos választás elvei szerint választanak küldötteket.

(2)   A küldöttválasztásra jogosult a vállalkozás valamennyi, 18. életévét betöltött munkavállalója. A munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény 7. §‑ának második mondatát megfelelően alkalmazni kell.

(3)   Küldöttnek választható a (2) bekezdés első mondata szerinti, a munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény 8. §‑a szerinti további választhatósági feltételeknek megfelelő munkavállaló.”

10.

A munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény „Választójog” című 7. §‑ának a 2001. szeptember 25‑i közzététel szerinti változata ( 4 ) kimondja:

„Az üzem valamennyi, 18. életévét betöltött munkavállalója rendelkezik választójoggal. Amennyiben valamely másik munkáltató munkavégzés céljából átengedi munkavállalóit, úgy e munkavállalók is rendelkeznek választójoggal, ha az üzemben történő foglalkoztatásuk időtartama meghaladja a három hónapot.”

11.

A munkaügyi kapcsolatokról szóló törvénynek a „Választhatóság” című 8. §‑a kimondja:

„(1)   Minden olyan választójoggal rendelkező személy választható, akit több mint hat hónapja az üzemben foglalkoztatnak vagy otthoni munkavégzés keretében fő tevékenységként az üzem részére végzett munkát. E hat hónapos szolgálati időbe beleszámít az az időszak, amelyben a munkavállalót közvetlenül megelőzően ugyanazon vállalkozás vagy vállalatcsoport másik üzeme (a részvénytársaságokról szóló törvény 18. §‑ának (1) bekezdése) foglalkoztatta. Nem választható az a személy, aki büntetőügyben született elmarasztaló ítélet következtében nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy nyilvános választásokból eredően jogokat szerezzen.

(2)   Ha az üzem hat hónapnál rövidebb idő óta működik, akkor az (1) bekezdés szerinti, hat hónapos szolgálati időre vonatkozó rendelkezéstől eltérően azon munkavállalók választhatók, akiket az üzemi tanácsi választás kezdetének idején az üzemben foglalkoztattak, és megfelelnek a választhatóság egyéb feltételeinek.”

12.

Az alapeljárás felperese, K. Erzberger, az alperes, a TUI AG részvényese, amely egy Berlinben (Németország) és Hannoverben (Németország) székhellyel rendelkező társaság. A TUI az irányítása alá tartozó több vállalkozással (a továbbiakban: TUI csoport) együtt vállalatcsoportot alkot, amely az idegenforgalmi ágazatban működik. A TUI csoport tevékenysége az egész világra kiterjed, és Németországban hozzávetőleg 10103 munkavállalót, az Európai Unió más tagállamaiban pedig hozzávetőleg 39536 munkavállalót foglalkoztat. Sem a TUI‑nak, sem pedig a TUI csoporthoz tartozó más társaságnak nincsen külföldi fióktelepe vagy üzeme a székhelyükön kívüli más tagállamban.

13.

A döntéshozatalban való részvételi jogokról szóló törvénynek megfelelően a TUI felügyelőbizottságának ( 5 ) 20 tagja van, amelyből tíz tag a részvényeseket, tíz tag pedig a munkavállalókat képviseli. ( 6 )

14.

A részvénytársaságokról szóló törvény 98. §‑a lehetőséget biztosít arra, hogy a felek bírósághoz forduljanak arra vonatkozó vita esetén, hogy mely jogszabályi rendelkezések alapján kell összeállítani a felügyelőbizottságot. K. Erzberger élt ezzel a lehetőséggel.

15.

K. Erzberger többek között arra hivatkozik, hogy nem megfelelő a TUI felügyelőbizottságának összetétele. Ez a tanács csak a társaság részvényesei által kijelölt tagokból állhat. A munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogaival kapcsolatos német szabályozást nem kellett volna a felügyelőbizottság összetételére alkalmazni, amennyiben az sérti az EUMSZ 18. és az EUMSZ 45. cikket. Ugyanakkor a TUI lényegében úgy véli, hogy ez a szabályozás megfelel az uniós jognak.

16.

Az ügyben elsőfokon eljáró Landgericht Berlin (berlini tartományi bíróság, Németország) a 2015. május 12‑i végzésével megállapította, hogy a döntéshozatalban való részvételi jogokkal kapcsolatos német szabályozás nem sérti az uniós jogot.

17.

K. Erzberger a határozattal szemben fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, amelynek kétségei vannak a döntéshozatalban való részvételi jogokkal kapcsolatos német szabályozásnak az uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően.

18.

Ebben a tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a német jogtudományban és ítélkezési gyakorlatban uralkodó álláspont szerint ( 7 ) a döntéshozatalban való részvételi jogokról szóló törvény alkalmazásában csak a belföldön található üzemek munkavállalói minősülnek „munkavállalónak”. Ezt a következtetést – amennyiben az nem következik e törvény rendelkezéseinek szövegéből – az említett törvény előkészítő munkálataival összefüggésben értelmezett területiség elvét figyelembe vevő megközelítésből kell levonni, amely elv értelmében a német társadalmi berendezkedés nem terjedhet ki más államok területére. ( 8 )

19.

A kérdést előterjesztő bíróság azt is előadja, hogy a Bundesarbeitsgericht (szövetségi munkaügyi bíróság, Németország) ítélkezési gyakorlata értelmében ( 9 ) a munkaügyi kapcsolatokról szóló törvény – amelynek 5. §‑ának (1) bekezdése meghatározza a „munkavállaló” fogalmát, amelyre a döntéshozatalban való részvételi jogokról szóló törvény 3. §‑a hivatkozik ( 10 ) – nem alkalmazandó a német vállalkozások külföldön található üzemeire.

20.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezen elemekből következik, hogy csak a Németországban foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt a felügyelőbizottság munkavállalói tagjainak megválasztásában, választhatók küldöttnek, és kerülhetnek a felügyelőbizottságba. A munkavállalónak továbbá ki kell lépnie a felügyelőbizottságból, ha a német vállalkozás vagy a vállalatcsoporthoz tartozó valamely vállalkozás foglalkoztatja ugyan, de valamely másik tagállamban végez munkát.

21.

A kérdést előterjesztő bíróság lehetségesnek tartja, hogy a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás az EUMSZ 18. cikk szerinti állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amennyiben a Németországban foglalkozatott munkavállalókkal ellentétben a más tagállamban foglalkoztatott, általában nem német állampolgárságú munkavállalók nem vehetnek részt az alperes felügyelőtestületének megválasztásában, és nem választhatók be abba, nem megfelelő tehát képviseletük az alperes felügyelőtestületében. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy nem nyilvánvaló, hogy ez megfelelően igazolható lenne.

22.

Mindenesetre a Kammergericht Berlin (berlini fővárosi bíróság) elképzelhetőnek tartja, hogy a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás sérti a munkavállalóknak az EUMSZ 45. cikkében foglalt szabad mozgását. Ennélfogva ez a szabályozás adott esetben visszatarthatja a munkavállalókat attól, hogy a ténylegesen felajánlott állásokra jelentkezzenek, és hogy ebből a célból szabadon mozogjanak a tagállamok között.

23.

Ennek alapján a kérdést előterjesztő bíróság úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Összeegyeztethető‑e az EUMSZ 18. cikkel (a hátrányos megkülönböztetés tilalma) és az EUMSZ 45. cikkel (a munkavállalók szabad mozgása), hogy valamely tagállam a munkavállalói képviselőknek az adott vállalkozás felügyelőtestületébe történő választása tekintetében csak olyan munkavállalók számára biztosítja az aktív és passzív választójogot, akiket a vállalkozás üzemeiben vagy a vállalatcsoporthoz tartozó vállalkozásoknál belföldön foglalkoztatnak?”

24.

Írásbeli észrevételeket nyújtott be K. Erzberger, a TUI, a Betriebsrat der TUI AG/TUI Group Services GmbH, Franz Jakobi és társai, valamint a Vereinte Dienstleistungsgewerkschaft ver.di (a továbbiakban együttesen: Betriebsrat der TUI és társai), a Vereinigung Cockpit eV, amely egyetértett a Betriebsrat der TUI és társai észrevételeivel, a német és az osztrák kormány, valamint az Európai Bizottság. A 2017. január 24‑én tartott tárgyaláson K. Erzberger, a TUI, a Betriebsrat der TUI és társai, a német, a francia, a luxemburgi, a holland és az osztrák kormány, az EFTA Felügyeleti Hatóság, valamint a Bizottság szóban is előadták álláspontjukat.

25.

Előzetesen a TUI arra hivatkozik, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy választ adjon az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre, mivel az alapügy tényállása nem tartozik az uniós jog hatálya alá.

26.

Ebben az összefüggésben ez a fél többek között arra hivatkozik, hogy az alapügy felperesét, K. Erzbergert – mivel ő az alperes társaság részvényese, nem pedig annak munkavállalója – nem érintik a vonatkozó német szabályozás állítólagos megkülönböztető, illetve korlátozó hatásai, amely körülményre a Betriebsrat der TUI és társai, valamint a luxemburgi és az osztrák kormány is hivatkoztak.

27.

Ebben a tekintetben megjegyzem, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy előzetes döntéshozatal keretében határozzon olyan szabályozás tekintetében, amely nem tartozik az uniós jog keretei közé, és ahol a jogvita tárgya semmilyen módon nem kapcsolódik a Szerződések rendelkezéseinek hatálya alá tartozó egyik helyzethez sem. ( 11 )

28.

Ugyanakkor a Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróságok által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson. ( 12 )

29.

Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.

30.

Ugyanis bár igaz az, hogy K. Erzbergerre a TUI részvényeseként és az alapeljárás felpereseként nem vonatkoznak a munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogaival kapcsolatos német rendelkezések, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az érdekelt élt a nemzeti jogban biztosított azon jogával, ( 13 ) hogy bírósági döntést kérjen arra vonatkozó vita esetén, hogy mely jogszabályi rendelkezések alapján kell összeállítani a felügyelőbizottságot, és többek között arra hivatkozott, hogy ezek a rendelkezések nem alkalmazhatóak a TUI felügyelőbizottságának összeállítására azzal az indokkal, hogy azok ellentétesek az uniós joggal. Ezenkívül a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a K. Erzberger kérelméről való állásfoglalása a Bíróságnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre adott válaszától függ. E bíróság szerint ugyanis, ha a döntéshozatalban való részvételi jogokkal kapcsolatos német szabályozás teljes mértékben vagy részben alkalmazhatatlannak bizonyulna amiatt, hogy sérti az uniós jogot, akkor e kérelemnek részben vagy egészben helyt kellene adni.

31.

Ebből következik, hogy az EUMSZ 18. cikknek és az EUMSZ 45. cikknek a kérdést előterjesztő bíróság által kért értelmezése közvetlen összefüggésben áll az alapeljárás tárgyával.

32.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a Bíróság hatáskörrel rendelkezik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolására.

33.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogaival kapcsolatos német szabályozás ( 14 ) – több szempontból – összeegyeztethető‑e az EUMSZ 18. és az EUMSZ 45. cikkel.

34.

Egyrészről ez a bíróság azt kérdezi, hogy a TUI csoportnak a Németországtól eltérő más tagállamokban foglalkoztatott munkavállalói tekintetében ez a szabályozás előidéz‑e állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést, mivel a csoport Németországban foglalkoztatott munkavállalóival ellentétben az előbbi munkavállalók nem rendelkeznek aktív és passzív választójoggal a munkavállalói képviselőknek a (TUI) csoport anyavállalatának felügyelőbizottságába történő választása tekintetében.

35.

Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy a TUI nem rendelkezik más tagállamokban fiókteleppel, illetve üzemmel. ( 15 ) A jelen indítványban bemutatott elemzés tehát nem foglalkozik azzal az esettel, amikor a munkavállalót a társaság székhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban található üzemben vagy fióktelepen foglalkoztatják. Ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy az olyan szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, eredményez‑e hátrányos megkülönböztetést a TUI csoportnak a csoport más tagállamban letelepedett leányvállalataiban foglalkoztatott munkavállalóival szemben. ( 16 )

36.

Másrészről a kérdést előterjesztő bíróság arra vár választ, hogy a német szabályozás a TUI csoport Németországban foglalkoztatott munkavállalóival szemben a munkavállalók szabd mozgásának akadályát képezi‑e, mivel az aktív és a passzív választójog elvesztésének kockázata miatt ez a szabályozás alkalmas arra, hogy visszatartsa e munkavállalókat attól, hogy egy másik tagállamban pályázzanak meg egy állást, vagy hogy azt elfogadják, vagy arra, hogy egy ilyen áthelyezést kevésbé vonzóvá tegyen.

37.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tehát két munkavállalói kategóriával kapcsolatos két különböző helyzetre vonatkozik, amelyeket egyértelműen külön kell választani az uniós jog releváns rendelkezéseinek értelmezése során.

38.

Meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdés egyszerre hivatkozik az EUMSZ 18. cikkre, amely az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának általános elvét rögzíti, és az EUMSZ 45. cikkre, amely a munkavállalók szabad mozgására vonatkozik.

39.

Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az EUMSZ 18. cikk csak az uniós jog által szabályozott azon esetekben alkalmazható önállóan, amelyekre a Szerződés nem tartalmaz hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályt. ( 17 ) Márpedig a megkülönböztetés tilalmának elve a munkavállalók szabad mozgása tekintetében az EUMSZ 45. cikk (2) bekezdésében jut konkrét kifejezésre. ( 18 )

40.

A Bíróság tehát az EUMSZ 18. cikkel kapcsolatban nem hozhat határozatot, ha az EUMSZ 45. cikket kell alkalmazni a jelen ügyben.

41.

Már most jelzem, hogy véleményem szerint az EUMSZ 45. cikk nem alkalmazható a TUI csoport Németországon kívül foglalkoztatott munkavállalóira, azonban ez a rendelkezés álláspontom szerint alkalmazható a csoport Németországban foglalkoztatott munkavállalóira.

42.

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 45. cikk (2) bekezdés előírja, hogy a munkavállalók szabad mozgása magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka‑ és foglalkoztatási feltételek tekintetében. ( 19 )

43.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy az „egyéb munka‑ és foglalkoztatási feltételek” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az kiterjedt hatállyal bír, amennyiben ez a rendelkezés előírja az egyenlő bánásmódot mindennel kapcsolatban, ami közvetlenül vagy közvetve kapcsolódik valamely keresőtevékenységnek a fogadó tagállamban történő gyakorlásához. ( 20 )

44.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a munkavállalói képviselőknek a társaság felügyelőbizottságába történő választásához kapcsolódó aktív és passzív választójog – ahogyan azt az érintett német szabályozás előírja – az EUMSZ 45. cikk (2) bekezdés szerinti „egyéb munka‑ és foglalkoztatási feltételek” fogalma alá tartozik. ( 21 ) Ugyanis e szabályozás értelmében az aktív és a passzív választójog pontosan attól a kérdéstől függ, hogy egy személy az említett szabályozás értelmében vett „munkavállalónak” minősül‑e. ( 22 ) Közvetlenül kapcsolódik tehát a keresőtevékenység Németországban történő folytatásához.

45.

Az EUMSZ 45. cikknek a jelen ügyre történő alkalmazása érdekében továbbá az szükséges, hogy az alapügy kapcsolódjon az e rendelkezésben foglalt helyzetek egyikéhez.

46.

A TUI, a Betriebsrat der TUI és társai, valamint a német kormány lényegében a határon átnyúló elem hiányára hivatkozva vitatják az EUMSZ 45. cikknek a jelen ügyre történő alkalmazhatóságát. Ugyanakkor K. Erzberger, az EFTA Felügyeleti Hatóság és a Bizottság úgy vélik, hogy valójában fennáll ilyen elem, többek között abban az esetben, ha egy német társaság által foglalkoztatott munkavállaló, aki egy másik tagállamban végez munkát, elveszíti a felügyelőbizottsági választásokhoz kapcsolódó aktív és a passzív választójogot még akkor is, ha őt továbbra is ez a társaság foglalkoztatja.

47.

Megjegyzem, hogy az EUMSZ 45. cikk alkalmazhatóságának kérdésével kapcsolatban különbséget kell tenni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben foglalt két munkavállalói kategória között, azaz egyrészről a TUI csoportnak a Németországtól eltérő tagállamokban letelepedett leányvállalatokban foglalkoztatott munkavállalói, másrészről pedig a Németországban foglalkoztatott munkavállalói között. ( 23 )

48.

A TUI csoportnak a Németországtól eltérő tagállamokban letelepedett leányvállalatokban foglalkoztatott munkavállalóit illetően meg kell állapítani, hogy ezek a munkavállalók nem szükségszerűen olyan személyek, akik éltek az EUMSZ 45. cikk szerinti szabad mozgáshoz való jogukkal. Nagyon valószínű ugyanis, hogy ez a munkavállalói kategória sok olyan személyt foglal magába, akik azon tagállam állampolgárai vagy lakosai, amely a leányvállalat letelepedési helyének felel meg, és ahol a keresőtevékenységüket folytatják.

49.

Márpedig az EUMSZ 45. cikknek az ilyen személyekre – akik soha nem éltek a szabad mozgáshoz való jogukkal, és akik egyébként semmilyen kapcsolatban nem állnak azon tagállam munkaerőpiacával, amelynek szabályozása vitatott – történő alkalmazhatósága elismerésének – amely elismerés kizárólag azon alapul, hogy a leányvállalatot, amely ezeket a munkavállalókat foglalkoztatja, az utóbbi tagállamban letelepedett valamely társaság ellenőrzi –, tudomásom szerint semmilyen előzménye nincsen a Bíróságnak a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatában. ( 24 )

50.

A Bíróság ugyanis megállapította, hogy a Szerződés személyek szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseinek összessége általánosságban annak megkönnyítését szolgálja, hogy az uniós polgárok az Unió egész területén bármilyen keresőtevékenységet folytathassanak, és azzal ellentétesek az olyan intézkedések, amelyek ezeket az uniós polgárokat hátrányosan érinthetik, amennyiben másik tagállam területén kívánnak gazdasági tevékenységet folytatni. Ebben az összefüggésben a tagállamok állampolgárait megilleti különösen az a közvetlenül a Szerződésből eredő jog, hogy származási államukat elhagyva másik tagállam területén tartózkodjanak abból a célból, hogy ott gazdasági tevékenységet gyakoroljanak. ( 25 )

51.

Az EUMSZ 45. cikke nagy vonalakban tehát két szempontból biztosítja a szabad mozgást. Egyfelől a tagállamok állampolgárainak e cikk értelmében joguk van ahhoz, hogy a fogadó tagállam munkaerőpiacán ugyanabban a bánásmódban részesüljenek, mint ez utóbbi tagállam munkavállalói. ( 26 ) Másfelől ez a cikk tiltja, hogy a származási tagállam indokolatlanul korlátozza az állampolgárainak ahhoz való jogát, hogy e tagállam területét elhagyják abból a célból, hogy egy másik tagállamban gazdasági tevékenységet gyakoroljanak. ( 27 )

52.

A TUI csoportnak a más tagállamokban letelepedett leányvállalatok által foglalkoztatott munkavállalóinak helyzete a fenti két eset egyikének sem felel meg, ha soha nem gyakorolták a szabad mozgáshoz való jogukat. ( 28 ) Az EUMSZ 45. cikknek az e munkavállalókra történő alkalmazása tehát e cikk hatályának jelentős mértékű kiterjesztésével járna. ( 29 )

53.

Márpedig teleologikus szempontból nem igazán látom, hogy az EUMSZ 45. cikk célja hogyan tudná e rendelkezés hatályának ilyen kiterjesztését igazolni. Álláspontom szerint ugyanis egy vállalatcsoporton belüli kapcsolatoknak a határon átnyúló jellege semmiképp nem változtat azon, hogy az említett munkavállalók helyzete valójában tisztán belső helyzet, mivel a munkajogi helyzetük csak egy tagállamon belülre korlátozódik. ( 30 )

54.

Például úgy vélem, hogy a TUI csoport francia leányvállalata által foglalkoztatott munkavállaló helyzete tisztán a Francia Köztársaságon belüli helyzet. Ezt a munkavállalót tehát Franciaországban egy francia jog szerint létrejött társaság foglalkoztatja, ( 31 ) amely jog alá tartozik továbbá főszabály szerint a munkaszerződése, ( 32 ) valamint általánosabban a munkakörülményei. ( 33 ) Ebben a tekintetben az, hogy az említett munkavállalót foglalkoztató társaság feletti tulajdonosi vagy ellenőrzési jogokat gyakorló szerv hol található, nem releváns a munkajogi helyzet szempontjából, amely teljes mértékben egy tekintet alá vehető a Franciaországban foglalkoztatott más munkavállalók munkajogi helyzetével.

55.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy az, hogy a munkavállalót foglalkoztató társaság felett egy másik tagállamban letelepedett társaság gyakorolja a tulajdonosi vagy ellenőrzési jogokat, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy az EUMSZ 45. cikk által szabályozott helyzetek valamelyikéhez kapcsoló elvnek minősüljön. Másképpen megfogalmazva, a munkavállalók szabad mozgását nem érinti az, ha a munkáltatót egy másik tagállamban letelepedett társaság megszerzi. A munkavállaló helyzete szempontjából ugyanis ez a körülmény külső tényezőnek minősül, amelynek semmi köze sincs a munkáltató cselekményeihez. ( 34 )

56.

Ez a következetés nem vitatható a K. Erzberger által hivatkozott azon érvek alapján, amelyek szerint egyrészt a TUI más tagállamokban található leányvállalatai által foglalkoztatott munkavállalókat közvetlenül érintik a TUI felügyelőbizottságának határozatai, ( 35 ) másrészt pedig hogy az előbbi munkavállalóknak a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás hatálya alól történő kizárása a hazai munkavállalók érdekeinek felügyelőbizottságban való felülreprezentáltságához vezet, amely különösen a más tagállamokban lévő üzemekkel, illetve azok bezárásával kapcsolatos határozatok esetében jelenthet problémát. ( 36 )

57.

Anélkül, hogy értékelném e megfontolásoknak a nemzeti politikai összefüggésben betöltött jelentőségét, meg kell állapítani, hogy azok nem alkalmasak arra, hogy az EUMSZ 45. cikk hatálya alá vonjanak olyan helyzeteket, amelyekben nincs jelen semmilyen kapcsoló elv a munkavállalók szabad mozgásával.

58.

A fentiek alapján úgy vélem, hogy az EUMSZ 45. cikk nem alkalmazható a TUI csoportnak a csoport más tagállamokban található leányvállalatainál foglalkozott munkavállalóira. ( 37 )

59.

Ezenkívül megjegyzem, hogy ellentétben azzal, amit látszólag K. Erzberger és a Bizottság állítanak, az EUMSZ 18. cikk sem alkalmazható ezekre a munkavállalókra. Ahogyan az a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következik, az e cikkben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve nem alkalmazható azokra az valamely tagállamon belüli, tisztán belső helyzetekre, amelyekben nincs jelen semmilyen kapcsoló elv valamely, az uniós jog által szabályozott helyzethez. ( 38 )

60.

A TUI csoport Németországban foglalkoztatott munkavállalói tekintetében azonban úgy vélem, hogy a TUI és a német kormány állításával ellentétben az EUMSZ 45. cikk alkalmazható.

61.

Úgy vélem tehát, hogy az EUMSZ 45. cikk hatálya alá tartozó olyan helyzetről van szó, amikor a TUI csoport Németországban foglalkoztatott munkavállalója ezt a tagállamot elhagyja vagy el kívánja hagyni azért, hogy az ugyanezen csoporthoz tartozó, valamely másik tagállamban letelepedett leányvállalatban végezzen munkát.

62.

A TUI‑val ellentétben úgy vélem, hogy nem olyan, tisztán hipotetikus jellegű szakmai szempontról van szó, amely meghiúsíthatja az EUMSZ 45. cikk alkalmazását. ( 39 ) Épp ellenkezőleg, egy határon átnyúló jellegű vállalatcsoport esetében, amilyennek az alperes társaság is tagja, ( 40 ) annak lehetősége, hogy egy munkavállalót akár a saját kezdeményezésére, akár a munkáltatója kérelmére a csoporthoz tartozó egyik társaságból egy másik, szintén a csoporthoz tartozó társaságba helyeznek át – amely társaságok különböző tagállamokban találhatóak – számomra könnyen elképzelhető.

63.

Nem tudok egyetérteni azzal az érvvel sem, amelyre úgy tűnik, hogy a német kormány hivatkozik, miszerint az EUMSZ 45. cikk nem alkalmazható a TUI csoport Németországban foglalkoztatott munkavállalóira, mivel az EUMSZ 45. cikk (3) bekezdésének c) pontja a munkavállalók számára csak akkor biztosít jogot arra, hogy valamely tagállamban tartózkodjanak, ha ez munkavállalás céljából, „az adott tagállam állampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseknek megfelelően” történik.

64.

Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 45. cikk (3) bekezdésének nem célja, hogy körülhatárolja e cikk hatályát, hanem inkább az, hogy pontosítsa a szabad mozgáshoz való jog tartalmát azokban az esetekben, amikor ez a cikk ténylegesen alkalmazandó. ( 41 )

65.

Végül megjegyzem, hogy ellentétben azzal, amit látszólag a TUI és a német kormány állítanak, a munkavállalók döntéshozatalban való részvételi jogai terén az uniós szintű harmonizáció hiánya semmilyen hatást nem gyakorol az EUMSZ 45. cikknek az alapügyre történő alkalmazhatóságára.

66.

Bár igaz az, hogy egy ilyen harmonizáció hiányában ( 42 ) a tagállamok főszabály szerint szabadon határozhatják meg azt, hogy a munkavállalókat milyen mértékben vonják be a területükön működő társaságok irányításába, ezt a hatáskört az uniós jog és különösen a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos EUMSZ 45. cikk rendelkezéseinek tiszteletben tartása mellett gyakorolhatják. ( 43 )

67.

A fentiek alapján megállapítom, hogy az EUMSZ 45. cikk alkalmazandó a TUI csoport Németországban foglalkoztatott munkavállalói tekintetében, amikor azok ezt a tagállamot abból a célból hagyják el vagy kívánják elhagyni, hogy a csoportnak egy másik tagállamban található leányvállalatánál végezzenek munkát.

68.

E forgatókönyvre tekintettel azt a kérdést kell feltenni, hogy egy olyan szabályozás, mint amely az alapeljárásban szerepel, összeegyeztethető‑e az EUMSZ 45. cikkel. Ugyanakkor ezt a szabályozást az EUMSZ 18. cikkére tekintettel nem kell vizsgálni. ( 44 )

69.

A következő elemzésben bemutatom azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy egy ilyen szabályozás nem korlátozza a munkavállalók szabad mozgását (a 4. cím a) alcíme). Másodlagos jelleggel elmagyarázom majd azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy az ilyen szabályozás esetleges korlátozó hatásait nyomós közérdek indokolja (a 4. cím b) alcíme).

70.

Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, még ha szövegük szerint a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezések különösen a fogadó tagállamban a nemzeti elbánásból származó előnyök biztosítására irányulnak is, azokkal szintén ellentétes az, hogy az illetőség szerinti állam megakadályozza állampolgárai számára a más tagállambeli állás szabad elfogadását és betöltését. ( 45 )

71.

Ebben az összefüggésben a Bíróság kifejtette, hogy az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek valamely tagállam állampolgárát megakadályozzák abban vagy visszatartják attól, hogy szabad mozgására vonatkozó jogát gyakorolva elhagyja származási országát, e szabadság akadályai, még abban az esetben is, ha a munkavállalók állampolgárságától függetlenül alkalmazandók. ( 46 ) A Bíróság azt is megállapította, hogy az EUMSZ 45. cikkel ellentétes bármely olyan intézkedés, amely – bár állampolgársági alapon történő hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó – alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye a Szerződés által biztosított alapvető szabadságoknak az uniós polgárok általi gyakorlását. ( 47 )

72.

Ezen ítélkezési gyakorlatra támaszkodva K. Erzberger, az EFTA Felügyeleti Hatóság és a Bizottság azt állítják, hogy a TUI csoport más tagállamokban foglalkoztatott munkavállalóinak a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás hatálya alól való kizárása a munkavállalók EUMSZ 45. cikk értelmében vett szabad mozgásának korlátozását eredményezi. Véleményük szerint az, hogy egy Németországban foglalkoztatott munkavállaló elveszíti a munkavállalói képviselőknek a csoport anyavállalatának felügyelőbizottságába történő választásához kapcsolódó aktív és passzív választójogát, ha őt a csoportnak egy másik tagállamban letelepedett leányvállalatához helyezik át, alkalmas arra, hogy visszatartsa ezen munkavállalót attól, hogy a szabad mozgáshoz való jogával éljen vagy legalábbis arra, hogy e jog gyakorlását kevésbé vonzóvá tegye. Különösen ez a helyzet azon munkavállalók tekintetében, akiket már megválasztottak a felügyelőbizottságba, mivel ezeknek a munkavállalóknak le kell mondaniuk az e bizottságban betöltött megbízatásukról egy másik tagállamban letelepedett leányvállalathoz történő áthelyezésük esetén. ( 48 )

73.

A TUI, a Betriebsrat der TUI és társai, a német, a luxemburgi, a holland és az osztrák kormány azt állítják, hogy nem kerül sor a munkavállalók szabad mozgásának korlátozására.

74.

Kiindulásként megjegyzem, hogy az EUMSZ 45. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében a munkavállalóknak az e cikkben biztosított szabad mozgása többek között jogot biztosít a munkavállalónak arra, hogy „munkavállalás céljából valamely tagállamban tartózkodjon az adott tagállam állampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseknek megfelelően” ( 49 ).

75.

A migráns munkavállaló tehát az EUMSZ 45. cikk alapján a fogadó tagállamban állampolgársággal rendelkező munkavállalókkal egyenlő bánásmódban részesül oly módon, hogy ott e tagállam szabályozásának megfelelően gazdasági tevékenységet folytathat. Ugyanakkor az EUMSZ 45. cikk e munkavállaló számára nem biztosítja azon munkafeltételeknek egy másik tagállamba történő „kivitelét”, amelyekben a származási tagállamában részesül. Ahogyan ugyanis arra Fennelly főtanácsnok a Graf ügyre vonatkozó indítványában rámutatott, „alapesetben a migráns munkavállaló köteles úgy elfogadni a nemzeti munkaerőpiacot, ahogy van” ( 50 ).

76.

Észszerű, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 45. cikk nem vonatkozik azon esetleges eltérő bánásmódra, amely az egyes tagállamok jogszabályai közötti különbségekből adódhat, ha ezek a különbségek a hatályuk alá tartozó valamennyi személyt egyformán érintik, objektív feltételek szerint, és állampolgárságra való tekintet nélkül. ( 51 ) Ugyanebben az értelemben a Bíróság az EUMSZ 18. cikkel kapcsolatban azt is megállapította, hogy a tagállami jogszabályok alkalmazása nem tekinthető a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó elv megsértésének önmagában azért, mert egyes tagállamok kevésbé szigorú előírásokat alkalmaznak. ( 52 )

77.

A Bíróság ezenkívül azt is megállapította, hogy az Unió elsődleges joga nem garantálhatja a biztosított számára, hogy a valamely más tagállamba történő áttelepülés szociális biztonsági szempontból semleges lesz, mivel a tagállamok szociális biztonsági rendszerei és jogszabályai közötti eltérésekre tekintettel az ilyen áttelepülés a szociális védelem terén az esettől függően lehet kisebb vagy nagyobb mértékben előnyös vagy hátrányos az érintett személy számára. ( 53 ) Ez az indokolás véleményem szerint közvetlenül alkalmazható a munkavállalói részvétellel kapcsolatos tagállami szabályozásokra. Ebben a tekintetben emlékeztetek arra, hogy a munkavállalói képviselőknek a társaság felügyelőbizottságába történő választásához kapcsolódó aktív és passzív választójog – ahogyan azt az érintett német szabályozás előírja – véleményem szerint a 45. cikk (2) bekezdése szerinti munka‑ és foglalkoztatási feltételnek minősül. ( 54 )

78.

Ebből véleményem szerint az következik, hogy egy olyan munkavállaló, aki Németországot azért hagyja el, hogy egy másik tagállamban gazdasági tevékenységet folytasson, az EUMSZ 45. cikk értelmében többé már nem részesülhet a német szabályozás által előírt részvételi jogokban. Ugyanakkor ebben a másik tagállamban részesül majd részvételi jogokban, amennyiben e tagállam szabályozása ilyen jogokat biztosít számára.

79.

A jelen ügyben mindenesetre az a kérdés merül fel, hogy ezek a következtetések levonhatók‑e akkor is, ha a munkavállalót egy vállalatcsoporton belül helyezik át. Másképpen megfogalmazva, meg kell határozni, hogy egy olyan munkavállaló, akit egy társaságból egy másikba helyeztek át – és ezek a társaságok különböző tagállamokban letelepedettek, azonban ugyanahhoz a csoporthoz tartoznak –, hivatkozhat‑e az EUMSZ 45. cikkre annak érdekében, hogy az áthelyezését követően megtartson a csoport anyavállalatában bizonyos olyan döntéshozatalban való részvételi jogokat, amelyeket a származási tagállama biztosított a számára. Lényegében ez az, amit K. Erzberger, az EFTA Felügyeleti Hatóság és a Bizottság állítanak.

80.

Úgy vélem, hogy erre a kérdésre nemleges választ kell adni.

81.

Ugyanis a Szerződésekben, illetve a Bíróság ítélkezési gyakorlatában semmilyen alapját nem találom annak, hogy különbséget tegyünk két olyan munkavállaló között, akik közül az egyik két, különböző tagállamban található, leányvállalatnak nem minősülő társaság között munkahelyet vált, a másikat pedig áthelyezik egy ugyanazon vállalatcsoporthoz tartozó, azonban különböző tagállamban letelepedett egyik társaságtól egy másik társasághoz. A munkavállalók szabad mozgása szempontjából a két esetben valamely tagállamból egy másikba történő költözésről van szó annak minden velejárójával együtt, ami a munkavállaló számára többek között az alkalmazandó munkafeltételek változását jelenti. Mint azt már kiemeltem, a vállalatcsoport határon átnyúló jellege semmit nem változtat azon, hogy a munkavállaló munkajogi helyzetét főszabály szerint azon tagállam szabályozása határozza meg, amelyben a keresőtevékenységet gyakorolják. ( 55 )

82.

Bár megértem azt az álláspontot, amely szerint a vállalatcsoport által foglalkoztatott valamennyi munkavállalónak az Unióban a munkavégzési helyétől függetlenül ugyanazokkal a részvételi jogokkal kellene rendelkeznie e csoporton belül, meg kell állapítani, hogy az uniós jog jelenlegi állása szerint a munkavállalóknak a tagállamok belföldi társaságainak irányításába történő bevonása nem képezi európai szintű harmonizáció tárgyát. ( 56 ) Ilyen harmonizáció hiányában úgy vélem, hogy az, hogy a csoport más tagállamokban foglalkoztatott munkavállalóira vonatkozzon‑e a döntéshozatalban való részvételi jogokkal kapcsolatos nemzeti szabályozás, a tagállamok választásának tárgyát képezi. ( 57 )

83.

Másképpen megfogalmazva úgy vélem, hogy az uniós jog jelenlegi állása szerint a tagállamok az EUMSZ 45. cikk alapján nem kötelesek azon munkavállalók számára, akik a területüket azért hagyják el, hogy egy másik tagállamban gazdasági tevékenységet folytassanak, ugyanazokat a részvételi jogokat biztosítani, mint amelyekben a belföldön foglalkoztatott munkavállalók részesülnek, hanem szabadon dönthetik el, hogy ezt a nemzeti joguk alapján megteszik‑e. ( 58 )

84.

Megállapítom tehát, hogy egy olyan szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, amely előírja, hogy a munkavállalói képviselőknek egy adott társaság felügyelőbizottságába történő választása tekintetében csak olyan munkavállalók számára biztosítja az aktív és passzív választójogot, akiket a vállalkozás üzemeiben vagy a vállalatcsoporthoz tartozó vállalkozásoknál belföldön foglalkoztatnak, nem minősül a munkavállalók EUMSZ 45. cikk szerinti szabad mozgása korlátozásának.

85.

A teljesség igényével és arra az esetre, ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy egy olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, a munkavállalók EUMSZ 45. cikk szerinti szabad mozgásának korlátozását eredményezi, a következő szakaszban bemutatom azokat az indokokat, amelyek miatt úgy vélem, hogy egy ilyen korlátozás mindenesetre igazolható. ( 59 )

86.

A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az olyan nemzeti intézkedés, amely akadályozhatja a munkavállalók szabad mozgását, amit az EUMSZ 45. cikk főszabály szerint tilt, csak akkor megengedhető, ha a Szerződéssel összeegyeztethető jogszerű célt szolgál, vagy nyomós közérdek indokolja. Ilyen esetben még az is szükséges, hogy az ilyen intézkedés alkalmazása az elérni kívánt célkitűzés megvalósítására alkalmas legyen, és ne lépjen túl az annak megvalósításához szükséges mértéken. ( 60 )

87.

A jelen ügyben a Bírósághoz észrevételeket benyújtó felek és érdekeltek az EUMSZ 45. cikk (3) bekezdésben kifejezetten említett jogszerű célok egyikére sem hivatkoztak. ( 61 ) Ugyanakkor ezek a felek és érdekeltek nyomós közérdekre hivatkoznak arra az esetre, ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy a szóban forgó német szabályozás a munkavállalók EUMSZ 45. cikk szerinti szabad mozgásának korlátozását eredményezi.

88.

A TUI, valamint a német és az osztrák kormány lényegében a területiség nemzetközi és uniós jogi elvére alapított igazolásokra hivatkoznak. ( 62 ) Ebből az elvből az következik, hogy a német jogalkotó hatásköre a német területre korlátozódik, amely megakadályozza azt, hogy a más tagállamokban foglalkoztatott munkavállalókat a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás hatálya alá vonják. A francia kormány inkább úgy véli, hogy a jelen ügy alkalmat ad a Bíróságnak arra, hogy egy új, nyomós közérdeken alapuló okot hozzon létre, amely annak szükségességén alapul, hogy elismerjék a munkavállalói képviselet terén a tagállamok szociális modelljeinek sokféleségét. Ugyanezen gondolatmenetet követve a Betriebsrat der TUI és társai az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésére hivatkoznak, amelynek értelmében az Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását. Végül a Bizottság úgy véli, hogy annak szükségessége, hogy a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó szabályok megfelelő működését biztosítsák, igazolhatja a munkavállalók szabad mozgásának korlátozását, amit a nemzeti bíróságnak kell megállapítania. ( 63 )

89.

Ugyanakkor K. Erzberger és az EFTA Felügyeleti Hatóság véleménye az, hogy a jelen ügyben hivatkozott nyomós közérdeken alapuló okok nem igazolhatják a munkavállalók szabad mozgásának a szóban forgó szabályozásból eredő korlátozását. Számomra úgy tűnik, hogy ezzel az állásponttal a kérdést előterjesztő bíróság is egyetért. ( 64 )

90.

Először is meg kell állapítani, hogy a jelen ügy keretében a területiség elvére olyan akadályként történik hivatkozás, amely gátolja a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozásnak a Németországon kívül foglalkoztatott munkavállalókra történő alkalmazását. Ebből az elvből ugyanis az következik, hogy a német jogalkotó nem rendelkezik az ahhoz szükséges jogalkotási hatáskörrel, hogy ezeket a munkavállalókat az említett szabályozás hatálya alá vonja.

91.

Ahogyan az a fentiekben szereplő elemzésből kiderül, úgy vélem, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság az EUMSZ 45. cikk alapján nem köteles arra, hogy azon munkavállalók számára, akik a területét abból a célból hagyják el, hogy valamely másik tagállamban gazdasági tevékenységet folytassanak, ugyanazokat a részvételi jogokat biztosítsa, mint amelyekben a Németországban foglalkoztatott munkavállalók a szóban forgó német szabályozás alapján részesülnek. ( 65 ) Abban az esetben azonban, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy ez a szabályozás a munkavállalók EUMSZ 45. cikk szerinti szabad mozgásának korlátozásához vezet, úgy vélem, hogy a területiség elve nem akadályozza meg a Németországi Szövetségi Köztársaságot abban, hogy az előbbi munkavállalókat a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó szabályozás hatálya alá vonja.

92.

A területiség elvét a Bíróság olyan jogszerű célként ismerte el, amely igazolhatja a szabad mozgás valamely korlátozását, többek között az adózással kapcsolatos azon nemzeti szabályok vonatkozásában, amelyek akadályozzák a Szerződésben biztosított letelepedés szabadságát. ( 66 ) Ebben a tekintetben ezt az elvet gyakran együtt kezelték egy másik jogszerű céllal, nevezetesen az adóztatási joghatóság tagállamok közötti megosztásának fenntartására irányuló céllal. ( 67 ) Ebben az összefüggésben a Bíróság megállapította, hogy ezen elvnek az a szerepe, hogy meghonosítsa a közösségi jog alkalmazásában a tagállamok adóztatási joghatóságai korlátainak figyelembevételét. ( 68 )

93.

Komoly kétségeim vannak az adóztatással kapcsolatos ítélkezési gyakorlat jelen ügyre való alkalmazhatóságát illetően.

94.

Először is az adóztatás területén a Bíróság által elismert területiség elvének az a célja, hogy az e területre jellemző speciális problémákat megoldjon, amelyek közé tartozik többek között a kettős adóztatás elkerülése ( 69 ) és az olyan helyzetek megakadályozása, amelyek alkalmasak arra, hogy veszélyeztessék a származási tagállamnak a területén végzett tevékenységekre vonatkozó adóztatási joghatósága gyakorlását. ( 70 )

95.

Ugyanakkor a munkavállalók részvételével kapcsolatos szabályozás keretében ilyen problémák nem jelentkeznek. Úgy vélem tehát, hogy semmivel nem ellentétes az, hogy egy olyan munkavállaló, akit egy olyan tagállamban letelepedett leányvállalatnál foglalkoztatnak, amely eltér attól a tagállamtól, ahol az anyavállalat található, „kettős képviseletben” részesüljön, azaz egyrészt a leányvállalatnál a foglalkoztatás helye szerinti tagállam szabályozása alapján, másrészt pedig az anyavállalatnál az annak letelepedési helye szerinti tagállam szabályozásának megfelelően.

96.

Másodszor, a TUI, valamint a német és a holland kormány állításával ellentétben úgy vélem, hogy a más tagállamokban foglalkoztatott munkavállalóknak a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás hatálya alá vonása önmagában nem jelent más tagállamok szuverenitásába vagy jogalkotási hatásköreibe való beavatkozást. Az EFTA Felügyeleti Hatósághoz és a Bizottsághoz hasonlóan ugyanis úgy vélem, hogy annak eldöntése, hogy mely munkavállalók vehetnek részt egy német társaság felügyelőbizottsági tagjainak megválasztásában, teljes egészében a német jogalkotó hatáskörébe tartozik. ( 71 ) Másképpen megfogalmazva, nincs joghatósági összeütközés. ( 72 )

97.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy a más tagállamokban foglalkoztatott munkavállalóknak a döntéshozatalban való részvételi jogokkal kapcsolatos német szabályozás hatálya alól történő kizárása nem tekinthető a területiség elve kifejeződésének.

98.

A német kormány véleménye ugyanakkor az, hogy a területenkívüliség kérdése a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás összefüggésében merül fel amiatt, hogy ez a szabályozás a vállalatcsoporthoz tartozó valamennyi társaság, valamint a választásokon résztvevő munkavállalók számára a választások megszervezésének és lebonyolításának szintjén a választási rendelet keretében ( 73 ) bizonyos kötelezettségeket ír elő. ( 74 ) Ennélfogva e rendelet alapján a német társaság felügyelőbizottságának választását nem e társaság igazgatósága központilag, hanem inkább maguk a munkavállalók szervezik decentralizált módon, a csoporthoz tartozó minden egyes társaságon belül. Márpedig, mivel a más tagállamokban letelepedett leányvállalatok és azok munkavállalói nem tartoznak a német jog hatálya alá, a német jogalkotó a választási rendelet alapján nem írhat elő számukra kötelezettségeket, és következésképpen nem vonhatja őket a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás hatálya alá.

99.

Megjegyzem, hogy a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás sajátos koncepciója és többek között a választási rendeletből fakadó kötelezettségek azok, amelyek a német kormány szerint akadályozzák azt, hogy ezeket a más tagállamokban foglalkoztatott munkavállalókat e szabályozás hatálya alá vonják. E munkavállalók kizárására tehát nem azért kerül sor, mert az a német jogalkotó jogalkotási hatáskörének korlátozásához kapcsolódóan feltétlenül szükséges, hanem inkább a német jogalkotó bizonyos, többek között a választási eljárással kapcsolatos választásainak következménye. ( 75 )

100.

Azt a kérdést kell tehát feltenni, hogy az olyan szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, igazolható‑e a munkavállalók társaságban való részvételének a társadalmi, gazdasági és kulturális sajátosságoknak megfelelően történő biztosítására irányuló céllal, ahogyan arra lényegében a francia kormány és a Betriebsrat der TUI és társai hivatkoznak. ( 76 )

101.

Meg kell állapítani, hogy míg a Betriebsrat der TUI és mások az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésére ( 77 ) hivatkoznak, amely szerint az Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, erre a rendelkezésre a német kormány nem hivatkozott. ( 78 )

102.

Ez a kormány ugyanakkor rámutat, hogy a munkavállalók részvételi jogára vonatkozó német szabályozás, valamint a konkrétan a felügyelőbizottság munkavállalókat képviselő tagjainak megválasztását szabályozó választási rendeletek a német vállalkozói, társasági és szakszervezeti struktúrákhoz igazodnak, és ez a szabályozás nemcsak a munkavállalók érdekeit, hanem inkább a közérdeket szolgálja, mivel a célja az együttműködés és az integráció biztosítása azzal, hogy a közvetlen egyéni érdekeken kívül más érdekeket is figyelembe vesz. ( 79 ) A tárgyaláson ez a kormány arra is rámutatott, hogy a munkavállalók döntéshozatalban való részvétele Németországban az együttműködési kultúra központi elemét és az egyesülési szabadság törvényi megfogalmazását jelenti, valamint lehetővé teszi ennek a Grundgesetz (alaptörvény) által biztosított szabadságnak a gyakorlását. ( 80 )

103.

Ilyen körülmények között vonakodom attól, hogy a döntéshozatalban való részvételi jogokkal kapcsolatos német szabályozást a nemzeti identitás elemének minősítsem. Ugyanakkor véleményem szerint semmilyen kétség nincsen afelől, hogy ez a szabályozás a német munkaerőpiac és – tágabb értelemben – a német társadalmi rend alapvető elemét képezi.

104.

Végül meg kell állapítani, hogy a munkavállalóknak a társaság irányításában való részvétele az uniós jog szempontjából jogszerű célnak minősül. ( 81 ) Az uniós jog ugyanakkor elismeri a nemzeti szabályok és gyakorlatok sokféleségét a szociálpolitika terén ( 82 ) és különösen azzal a móddal kapcsolatban, ahogyan a munkavállalói képviselőket a társaságok döntéshozatali folyamatába bevonják. ( 83 ) Az uniós jog jelenlegi állapotában tehát a tagállamok egyfelől eldönthetik, hogy a munkavállalóknak a társaságban történő bevonásával kapcsolatban hoznak‑e valamilyen szabályt, másfelől pedig meghatározhatják a szabályozásuk módját ezen a területen. ( 84 )

105.

A döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozás sajátosságait illetően meg kell állapítani, hogy ezt a szabályozást az jellemzi, hogy a munkavállalókat különösen nagymértékben bevonják a társaság irányításába. ( 85 ) Ugyanakkor ez a szabályozás a választási rendelet ( 86 ) értelmében viszonylag összetett eljárásokat ír elő, amelyek több eljárási fázisból állnak, és céljuk az, hogy biztosítsák a munkavállalói képviselők választásának megfelelő lebonyolítását, valamint a felügyelőbizottság munkavállalókat képviselő tagjainak szabad, egyenlő és titkos választását. ( 87 ) Ebben az összefüggésben a német kormány rámutat, hogy a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó német szabályozást arra az elvre alapítva alakították ki, amely szerint a munkavállalói képviselők választásának megszervezése és lebonyolítása a munkavállalókra van bízva, akiknek maguknak kell mindent megszervezniük a csoporthoz tartozó minden egyes társaságban, és együtt kell működniük a csoport szakszervezeteivel és társaságaival.

106.

Úgy vélem, hogy egy ilyen, a munkavállalók részvételére vonatkozó nemzeti szabályozás keretében az ilyen, a választások megszervezésének és lebonyolításának módjaival kapcsolatos megfontolások bizonyos jogszerű politikai, gazdasági és szociális választások kifejeződései, amelyek az uniós jog jelenlegi állapotában a tagállamok mérlegelési körébe tartoznak. ( 88 ) Véleményem szerint tehát egy olyan szabályozás, mint amilyen az alapügyben szerepel, igazolható a munkavállalók társaságban való részvételének a nemzeti szociális, gazdasági és kulturális sajátosságoknak megfelelően történő biztosítására irányuló céllal.

107.

Ezenkívül úgy vélem, hogy ez a szabályozás arányos ezzel a céllal, azaz alkalmas arra, hogy a nemzeti szociális, gazdasági és kulturális sajátosságoknak megfelelően biztosítsa a munkavállalók társaságban történő képviseletének megvalósulását, és nem lép túl az e cél eléréséhez szükséges mértéken.

108.

Ebben a tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróság már kifejtette, hogy nem elengedhetetlen, hogy valamely korlátozó intézkedés megfeleljen a szóban forgó alapjog vagy jogos érdek védelme módjára vonatkozó, a tagállamok összessége által osztott felfogásnak, sőt – éppen ellenkezőleg – a tárgyban meghozott rendelkezések szükségességét és arányosságát nem zárja ki az a puszta körülmény, hogy valamely tagállam egy másik tagállam által felállítottól eltérő védelmi rendszert választott. ( 89 )

109.

Ezenkívül el kell ismerni, hogy a Németországon kívül foglalkoztatott munkavállalókat nem lehet a döntéshozatalban való részvételi jogokra vonatkozó szabályozás személyi hatálya alá vonni e szabályozás alapvető jellemzőinek módosítása nélkül. A német szabályozás ilyen jellegű kiterjesztése ugyanis azt feltételezi, hogy a választások megszervezésének és lebonyolításának feladatát a csoport munkavállalóiról és társaságairól át kell ruházni a német anyavállalatra, ami ellentétes lenne azokkal az elvekkel, amelyeken ez a szabályozás alapul.

110.

Amennyiben ténylegesen lehetséges – ahogyan azt a Bizottság sugallja – az anyavállalat arra kötelezése, hogy a felügyelőbizottság összetétele tekintetében a más tagállamokban foglalkoztatott munkavállalók számára is adjon aktív és passzív választójogot a csoporthoz tartozó társaságokra gyakorolt meghatározó befolyása alapján, úgy vélem, hogy a tagállamok az uniós jog alapján nem kötelesek arra, hogy ilyen megközelítést válasszanak a munkavállalóknak a társaságban való bevonásával kapcsolatos szabályozásuk keretében.

111.

Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy abban az esetben, ha a Bíróság azt állapítaná meg, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben is szerepel, a munkavállalók EUMSZ 45. cikk szerinti szabad mozgása korlátozásához vezet, e szabályozás fenntartását az uniós jog jelenlegi állapotában igazoltnak kell tekinteni, amennyiben az a tagállamok gazdasági és szociálpolitikai választásait tükrözi.

112.

Ezen elemek összességére tekintettel úgy vélem, hogy az EUMSZ 45. cikkel nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely az alapügyben is szerepel, amelynek értelmében csak a társaság üzemeiben vagy a társaságcsoporthoz tartozó társaságnál belföldön foglalkoztatott munkavállalók rendelkeznek aktív és passzív választójoggal a munkavállalói képviselőknek az ezen társaság felügyelőbizottságába történő választása tekintetében.

113.

A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon a Kammergericht Berlin (berlini fővárosi bíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre:

Az EUMSZ 18. cikket és az EUMSZ 45. cikket úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapügyben szerepel, amelynek értelmében csak a társaság üzemeiben vagy a társaságcsoporthoz tartozó társaságnál belföldön foglalkoztatott munkavállalók rendelkeznek aktív és passzív választójoggal a munkavállalói képviselőknek az ezen társaság felügyelőbizottságában történő választása tekintetében.