—

A felperes arra hivatkozik, hogy a megújuló energiák elsőbbségéről szóló törvényben (a továbbiakban: EEG) az energiaigényes vállalkozások számára előírt EEG-pótdíj csökkentése nem minősül az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatásnak. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy a villamosenergia-igényes vállalkozásokat egyáltalán nem részesíti kedvezményben a szabályozás. A külön kompenzációs rendszer inkább azon rendkívüli terhek ellentételezése, amelyek a felperest és hasonló vállalkozásokat a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatása keretében különös mértékben terhelik, és ez az ellentételezés a villamosenergia-igényes vállalkozások – EEG-pótdíj révén előzetesen jelentősen csökkent – versenyképességének helyreállítására szolgál.

—

A felperes ezenkívül arra hivatkozik, hogy a külön kompenzációs rendszer nem „állami vagy állami forrásból” nyújtott támogatás. Ezzel kapcsolatban kifejti, hogy már az EEG-pótdíj sem állami forrású, következésképpen az sem képezhet állami forrásból nyújtott támogatást, ha e forrásról a külön kompenzációs rendszeren keresztül lemondanak.

—

Szerinte az EEG-pótdíjat nem az állam vagy az állam által kijelölt vagy létrehozott közjogi vagy magánjogi szervezet veti ki, kezeli, vagy akár osztja szét, hanem arról van szó, hogy az EEG-pótdíjat közvetlenül az átvitelirendszer-üzemeltetők az ennek megfelelő polgári jogi igény alapján számítják fel. Az EEG-pótdíjat nem az államháztartás kapja, ennek következtében a külön kompenzációs rendszer sem közvetve, sem közvetlenül nem csökkenti az állami bevételeket.

—

Szerinte az EEG-pótdíj felett nem rendelkeznek állami szervek. Ezenkívül nem létezik olyan állami felügyelet sem az EEG-ből származó források felett, mint például a Bundesamt für Wirtschaft und Ausfuhrkontrolle (BAFA, német szövetségi gazdasági és export-ellenőrzési hivatal) vagy a Bundesnetzagentur (német szövetségi hálózati ügynökség).