NILS WAHL

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2015. október 15.(1)

C‑268/14. P. sz. ügy

Italmobiliare SpA

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés – Cement és kapcsolódó termékek piacai – Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 18. cikkének (3) bekezdése – A Bizottság információkérési hatásköre – Az információkérés címzettje – Arányosság – Indokolás – A meghallgatáshoz való jog”

1.        Mik a feltételei és a korlátai a Bizottság arra irányuló hatáskörének, hogy határozat formájában vállalkozásoktól információt kérjen az uniós versenyszabályok esetleges megsértésére vonatkozó vizsgálattal összefüggésben?

2.        Lényegében ezek azok a kulcskérdések, amelyeket az Italmobiliare SpA (a továbbiakban: Italmobiliare vagy fellebbező) Törvényszék ítéletével szemben benyújtott fellebbezése felvet, amelyben az utóbbi részben elutasította az 1/2003/EK rendelet(2) 18. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott azon bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresetet, amely jelentős mennyiségű információ benyújtását kérte a hivatkozott társaságtól.

3.        Nagymértékben hasonló kérdéseket vetett fel továbbá három másik fellebbezés, amelyeket a cementpiacon tevékenykedő más társaságok nyújtottak be a Törvényszék három olyan ítéletével szemben, amelyben a Törvényszék nagyrészt ugyancsak elutasította az Italmobiliare által megtámadottal megegyező bizottsági határozatokkal szembeni kereseteiket. A hivatkozott másik három eljárásban(3) is ma ismertetem indítványaimat. A jelen indítványt ezért a hivatkozott indítványokkal együtt kell értelmezni.

I –    Jogi háttér

4.        Az 1/2003 rendelet (23) preambulumbekezdése értelmében:

„A Bizottságot fel kell hatalmazni arra, hogy előírja a[z EUMSZ 101. cikk]ben megtiltott bármilyen megállapodás, döntés vagy összehangolt magatartás, illetve a[z EUMSZ 102. cikk]ben tiltott erőfölénnyel való visszaélés felderítéséhez szükséges információk megadását az egész Közösségben megkövetelhesse. A Bizottság határozatának betartása során a vállalkozások nem kényszeríthetők annak bevallására, hogy jogsértést követtek el, viszont minden esetben kötelesek megválaszolni a tényszerű kérdéseket és átadni a dokumentumokat még akkor is, ha ezek az információk felhasználhatók velük vagy egy másik vállalkozással szemben a jogsértés fennállásának megállapítására.”

5.        Az 1/2003 rendelet „Információkérés” című 18. cikke, amennyiben releváns, a következőkről rendelkezik:

„(1) A Bizottság az e rendeletben ráruházott feladatok teljesítése érdekében egyszerű kérelem vagy határozat formájában felkérheti a vállalkozásokat vagy vállalkozások társulásait, hogy nyújtsanak be minden szükséges információt.

(2) Az egyszerű információkérésnek a vállalkozás vagy a vállalkozások társulása részére történő megküldésekor a Bizottság közli a kérelem jogalapját és célját, meghatározza, milyen információra van szükség, és meghatározza azt a határidőt, amelyen belül az információt be kell nyújtani, és utal azokra a szankciókra, amelyeket a hiányos vagy félrevezető információnyújtás esetére a 23. cikk előír.

(3) Ha a Bizottság határozat útján kéri a vállalkozásokat vagy a vállalkozások társulásait az információszolgáltatásra, közli a kérelem jogalapját és célját, meghatározza, milyen információra van szükség, és meghatározza azt a határidőt, amelyen belül az információt be kell nyújtani. A Bizottság utal a 23. cikkben előírt szankciókra, valamint utal a 24. cikkben előírt szankciókra vagy kiszabja azokat. Utal továbbá arra a jogra, hogy határozata a Bírósággal felülvizsgáltatható.

[…]”

II – A jogvita előzményei

6.        A Bizottság 2008‑ban és 2009‑ben – az 1/2003 rendelet 20. cikke értelmében eljárva – számos helyszíni vizsgálatot folytatott a cementiparban tevékenykedő több vállalkozás helyiségeiben. Ezek a helyszíni vizsgálatok érintették – a megtámadott ítélet szerint – a felperes közvetlen vagy közvetett irányítása alatt álló Italcementi Fabbriche Riunite Cemento SpA (a továbbiakban: Italcementi), Ciments français SA, Ciment Calcia SA és Ciment Belges SA társaságok helyiségeit. 2009‑ben és 2010‑ben ezeket a helyszíni vizsgálatokat számos, az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése szerinti információkérés követte, amelyek címzettje – többek között – az Italcementi volt.

7.        2010. november 4‑i levelében a Bizottság arról értesítette az Italcementit, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése értelmében információkérő határozatot szándékozik hozzá intézni, és közölte vele az e határozathoz általa mellékelni kívánt kérdőív tervezetét. Az Italcementi 2010. november 15‑én és december 1‑jén benyújtotta észrevételeit a Bizottságnak.

8.        2010. december 6‑án a Bizottság arról értesítette a fellebbezőt, hogy az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése és a 773/2004/EK rendelet(4) 2. cikke értelmében vett eljárást indít vele, valamint hét másik vállalkozással szemben a cement és a kapcsolódó termékek piacán az EGT‑n kívüli országokból származó, EGT‑be irányuló behozatalok korlátozására, a piacok felosztására, az árak összehangolására és kapcsolódó versenyellenes magatartásokra irányuló, az EUMSZ 101. cikket sértő feltételezett jogsértések miatt.

9.        2011. március 30‑án a Bizottság elfogadta az 1/2003 rendelet 18. cikke (3) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott (COMP/39520 – „cement és kapcsolódó termékek”‑ügy) C(2011) 2364 végleges bizottsági határozatot (a továbbiakban: vitatott határozat).

10.      A vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikke értelmében a hivatkozott rendeletben ráruházott feladatok teljesítése érdekében egyszerű kérelem vagy határozat formájában felkérheti a vállalkozásokat vagy vállalkozások társulásait, hogy nyújtsanak be minden szükséges információt (a vitatott határozat (3) preambulumbekezdése). Annak kiemelését követően, hogy az Italcementit értesítették a Bizottság azon szándékáról, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti határozatot fogadjon el, és hogy az előbbi benyújtotta a kérdőív tervezetéhez kapcsolódó észrevételeit (a vitatott határozat (4) és (5) preambulumbekezdése), a Bizottság határozatban szólította fel a fellebbezőt és leányvállalatait az I. mellékletben szereplő kérdőív megválaszolására. Konkrétan az I. melléklet 78 oldalt és 10 kérdéssort tartalmazott. A hivatkozott kérdőívre adandó válaszokra vonatkozó utasításokat a II. melléklet tartalmazta, míg a válaszmodelleket a III. mellékletben bocsátották rendelkezésre.

11.      A Bizottság felhívta továbbá a figyelmet a feltételezett jogsértésekre (a vitatott határozat (2) preambulumbekezdése), amelyet a következőképpen jellemzett: „[a] feltételezett jogsértések a cement és a kapcsolódó termékek piacán az Európai Gazdasági Térségen (a továbbiakban: EGT) belüli kereskedelmi forgalom korlátozására, beleértve az EGT‑n kívüli országokból származó, EGT‑be irányuló behozatalok korlátozását, a piacok felosztására, az árak összehangolására és kapcsolódó versenyellenes magatartásokra vonatkoznak”. A Bizottság a kért tájékoztatás jellegére és mennyiségére, valamint a versenyszabályok feltételezett megsértésének súlyára hivatkozva úgy ítélte megfelelőnek, ha a fellebbezőnek tizenkét hetet biztosít az információkérés megválaszolására.

12.      A vitatott határozat rendelkező része a következőket tartalmazza:

„1. cikk

Az Italmobiliare SpA az Európai Unióban székhellyel rendelkező, és közvetlen vagy közvetett irányítása alá tartozó leányvállalataival együtt a jelen határozat I. mellékletében említett információkat e határozat II. és III. mellékletében kért módon a jelen határozat közlésétől számított tizenkét héten belül benyújtja. Mindkét melléklet a jelen határozat szerves részét képezi.

2. cikk

A jelen határozat címzettje az Italmobiliare SpA, az Európai Unióban székhellyel rendelkező és közvetlen vagy közvetett irányítása alá tartozó leányvállalataival együtt.”

13.      2011. június 27‑én és július 11‑én a fellebbező megadta a Bizottság által küldött kérdőívre vonatkozó válaszait.

III – A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet

14.      2011. június 8‑án benyújtott kérelmével az Italmobiliare azt kérte a Törvényszéktől, hogy semmisítse meg a vitatott határozatot.

15.      2014. március 14‑i Italmobiliare SpA kontra Bizottság ítéletével, (T‑305/11, a továbbiakban: megtámadott ítélet)(5) a Törvényszék elutasította a keresetet, és az Italmobiliarét kötelezte a költségek viselésére.

IV – A Bíróság előtti eljárás és a kérelmek

16.      A Bírósághoz 2014. május 26‑án benyújtott fellebbezésében az Italmobiliare azt kéri, hogy a Bíróság:

–        helyezze hatályon kívül a T‑305/11. sz. ügyben hozott ítéletet, és semmisítse meg a vitatott határozatot;

–        rendelje el a Bíróság eljárási szabályzatának 62. és 64. cikkében szabályozott, szükséges és megfelelő pervezető intézkedéseket vagy bizonyításfelvételt;

–        a Bizottságot kötelezze az első‑ és a másodfokú eljárás költségeinek viselésére;

–        másodlagosan, utalja vissza az ügyet ismételt döntéshozatalra a Törvényszék elé.

17.      A Bizottság a maga részéről azt kéri, hogy a Bíróság:

–        utasítsa el a fellebbezést;

–        vagylagosan, amennyiben szükséges, állapítsa meg a vitatott határozat jogszerűségét;

–        az Italmobiliarét kötelezze a költségek viselésére.

V –    A fellebbezési jogalapok értékelése

18.      Az Italmobiliare öt jogalapra hivatkozik. Általánosságban véve, e jogalapok arra irányulnak, hogy a Törvényszék helyesen értelmezte‑e a Bizottság 1/2003 rendelet szerinti információkérési hatáskörét.

19.      A Bizottság információkérési hatáskörére vonatkozó kulcsfontosságú jogszabályi rendelkezésekkel és ítélkezési gyakorlattal a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó, ugyancsak ma ismertetett indítványomban(6) foglalkoztam.

20.      A továbbiakban e háttér alapján fogom értékelni a fellebbező által előadott jogalapokat.

A –    A határozat címzettje

1.      A felek érvei

21.      Első jogalapjával az Italmobiliare azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az 1/2003 rendelet 18. cikkét annak megállapításakor, hogy a Bizottság a szóban forgó ügyben küldhetett információkérést egy csupán olyan pénzügyi holdingtársaságnak, amely esetében nem nyert bizonyítást, hogy az Italcementi az irányítása alatt áll. A fellebbező hivatkozik továbbá a jogos bizalom elvének megsértésére, mivel a korábbi kapcsolatfelvételek során a Bizottság megállapította, hogy az Italcementi lesz a 18. cikk (3) bekezdése alapján elfogadott határozat címzettje. A fellebbező végül a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértését állítja: ő volt a szóban forgó vizsgálatban az egyetlen olyan pénzügyi holdingtársaság, amely a 18. cikk (3) bekezdése értelmében meghozott határozat címzettje volt, annak ellenére, hogy ugyanazon vizsgálattal érintett más cégcsoportok társasági szervezete élén pénzügyi holdingtársaság állt.

22.      A Bizottság azzal érvel, hogy e jogalap első része elfogadhatatlan, mert ténykérdéseket vet fel, mindenesetre pedig az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése felhatalmazza a Bizottságot arra, hogy bárkitől információt kérjen, akiről ésszerűen feltételezi, hogy releváns információ birtokában lehet. A Bizottság hozzáteszi, hogy az Italmobiliare nem vonhatott le biztos következtetéseket a kérdőívtervezet Italcementivel való közléséből, és hogy nem biztosította egyértelműen és feltétel nélkül az Italcementit a jövőbeli határozat címzettje vonatkozásában.

2.      Értékelés

23.      Első jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék az állítása szerint három különböző módon tévedett annak megállapításakor, hogy a vitatott határozatot jogszerűen címezhették a fellebbezőnek.

24.      E jogalap legösszetettebb részének, azaz annak vizsgálata előtt, hogy valamely vállalkozás lehet‑e címzettje egy elsősorban valamely másik olyan vállalkozás tevékenységére vonatkozó információkérésnek, amelyben részvényekkel rendelkezik, az első jogalap többi részével szeretnék foglalkozni.

25.      Kezdetnek úgy vélem, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításakor, hogy a fellebbező nem kapott pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó biztosítékot a Bizottságtól arra nézve, hogy az Italcementi lesz az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadandó jövőbeli határozat címzettje. Először is az Italcementi részére 2010. november 4‑én megküldött kérdőív csupán a Bizottság szolgálatai által elkészített tervezet volt, és arra szolgált, hogy a Bizottság észrevételekhez juthasson a végleges kérdőív szövegének javítása érdekében. A konzultáció önmagában nem kötelezheti a Bizottságot a 18. cikk (3) bekezdése alapján elfogadott, kötelező erővel rendelkező határozat tekintetében.(7) Mindenesetre a kérdőívtervezet szövegére nem lehet hagyatkozni azon lehetőség kizárása érdekében, hogy az ugyanazon cégcsoporthoz tartozó vagy az Italcementivel valamilyen társasági kapcsolatban álló más társaságok a 18. cikk (3) bekezdése alapján elfogadott határozat címzettjei lehetnek. Másodszor, az a tény, hogy a fellebbező volt a csak néhány nappal a kérdőívtervezet Italcementinek való megküldését követően elfogadott, eljárást megindító határozat címzettje, kizárja annak lehetőségét, hogy a fellebbező által hivatkozott, állítólag a Bizottságtól e tekintetben kapott bármilyen biztosíték „pontos, feltételhez nem kötött és egybehangzó” lehet a Bíróság jogos bizalomhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlata(8) értelmében.

26.      Az állítólagos hátrányos megkülönböztetést illetően nem hiszem, hogy e kifogás megalapozott. Ahogyan azt a következő pontokban kifejtem, az 1/2003 rendelet 18. cikke feljogosítja a Bizottságot arra, hogy információt kérjen bármely olyan vállalkozástól, amely szerinte rendelkezik a vizsgálata szempontjából lényeges információval. Ezért az információkérés címzettjének minősülő vállalkozás által végzett tevékenységek jellege alapvetően lényegtelen. Ezzel összhangban nem fontos az, hogy az Italmobiliare eltérő bánásmódban részesült‑e a többi, ugyancsak pénzügyi holdingtársasághoz képest. Nem zárható ki ugyanis, hogy a tekintetben, hogy a Bizottság által kért információ birtokában voltak, a hivatkozott társaságok az Italmobiliarétól eltérő helyzetben voltak. Az ügyiratokban semmi nincs, ami lehetővé tette volna a Törvényszék számára, hogy ebből a szempontból valóban összehasonlíthassa az Italmobiliarét a hivatkozott társaságokkal.

27.      Ezek után megvizsgálom azt, ami álláspontom szerint az első jogalappal felvetett kulcskérdés: az, hogy a szóban forgó ügyben a Bizottság címezhette‑e az információkérő határozatot egy olyan társaságnak, amely részvényekkel rendelkezett az EUMSZ 101. cikk megsértésével gyanúsított társaságokban.

28.      Ez a kérdés – amely jogi jellegű, tehát fellebbezés keretében elfogadható – abból a tényből fakad, hogy a fellebbező azt kifogásolja, hogy a vitatott határozat elfogadásakor csupán „pénzügyi holdingtársaságként” járt el. Sem a vitatott határozat, sem a megtámadott ítélet nem tartalmaz a fellebbező álláspontja szerint bizonyítékot arra nézve, hogy ez utóbbi irányította volna az Italcementi cégcsoporthoz tartozó társaságokat. Ilyen bizonyíték hiányában a fellebbező úgy véli, hogy nem volt ésszerűen feltételezhető, hogy rendelkezik a vizsgálat szempontjából lényeges bármilyen információval.

29.      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikke értelmében a Bizottság a feltételezett jogsértésben való részvételére tekintet nélkül bármely olyan vállalkozást megkereshet információkéréssel, amely lényeges információval rendelkezhet.

30.      A Bizottság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik az 1/2003 rendelet, beleértve a hivatkozott rendelet 18. cikke által ráruházott hatáskörök gyakorlása során. Ez a mérlegelési jogkör mindazonáltal nem korlátlan. Vizsgálati hatásköreinek gyakorlása során ugyanis a Bizottságnak figyelembe kell vennie az általános jogelveket és az uniós jogban elismert alapelveket.(9) Álláspontom szerint ezek a korlátok nemcsak az olyan szempontokra vonatkoznak, mint a kért információ mennyisége vagy az információ benyújtására nyitva álló időtartam, hanem az információkérés címzettjének minősülő vállalkozás kiválasztására is.

31.      Úgy tűnik számomra, hogy a szóban forgó ügyben különösen fontos három általános jogelv.

32.      Először, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog általános elvei közé tartozó arányosság elve megköveteli, hogy a rendelkezései által alkalmazott eszközök alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött célok megvalósítására, és ne menjenek túl az azok eléréséhez szükséges mértéken.(10) Több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérendő célokhoz képest.(11) Az uniós versenyszabályokkal összefüggésben a Bíróság már kimondta, hogy valamely vizsgálat aránytalan, ha túlzott, és ezért elfogadhatatlan beavatkozást jelent az érintett vállalkozások jogaiba.(12)

33.      Másodszor, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyértelmű, hogy az uniós jog általános elvét képező jogbiztonság elve megköveteli, hogy bármely, különösen a szankciók kivetéséről rendelkező vagy azt megengedő uniós aktusnak egyértelműnek és pontosnak kell lennie annak érdekében, hogy az érintett személyek kétségkívül ismerhessék jogaikat és kötelezettségeiket, és megtehessék az ennek megfelelő lépéseket.(13)

34.      Harmadszor, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottság az uniós versenyjog feltételezett megsértésére vonatkozó közigazgatási eljárás során köteles tiszteletben tartani a megfelelő ügyintézéshez való, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében szabályozott jogot.(14) Ez a jog többek között tartalmazza az uniós közigazgatás azon kötelezettségét, hogy „döntéseit indokolja”.

35.      Úgy vélem, hogy a szóban forgó ügyben a Bizottság határozata a hivatkozott három általános elvhez kapcsolódó kérdéseket vet fel.

36.      Először, az arányosság elve tekintetében megjegyzem, hogy nem vitatott, hogy az Italmobiliare nem volt aktív a vizsgálat tárgyát képező piacokon. Ugyancsak nem vitatott, hogy a Bizottság nagyon pontos elképzeléssel rendelkezett azon vállalkozások kilétéről, amelyek az Italmobiliare cégcsoporton belül feltételezhetően megsértették az uniós versenyszabályokat. E társaságok közül ugyanis négynél helyszíni vizsgálatot tartottak 2008 novemberében. Ezen túlmenően az Italcementi volt a címzettje a 2009 és 2010 folyamán kiküldött számos információkérésnek, valamint a 2010. november 4‑én megküldött kérdőívtervezetnek. Fontos, hogy a vitatott határozat maga nem az Italmobiliare tevékenységeire összpontosított, hanem elsősorban a hivatkozott többi vállalkozás tevékenységét érintette.

37.      Még azt feltételezve is, hogy az Italmobiliare rendelkezett a kért információval, vagy legalábbis hozzáférhetett ahhoz, úgy tűnik számomra, hogy a benyújtott információ minden esetben olyan forrásból származott volna, amelyet csupán „másodkézből valónak” lehet tekinteni. Más szavakkal kifejezve, a kért információ mindenképpen olyan vállalkozástól származott volna, amelyre nem vonatkozik a hivatkozott információ, és amely feltételezhetően máshonnan szerkesztette azt össze.

38.      Ilyen körülmények között elgondolkodtatónak tartom, hogy a Bizottság a vitatott határozatot nem azon társaságoknak címezte, amelyek – ismétlem – jól ismertek voltak, hanem a fellebbezőnek. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a hivatkozott társaságok egyszerűbben és gyorsabban benyújthatták volna az információt.

39.      Akárhogyan is történt, ha azért címezték a fellebbezőnek a vitatott határozatot, hogy az Italmobiliare cégcsoporthoz tartozó valamennyi vállalkozástól egyetlen információcsomagba összevontan kapják kézhez az adatokat, ezt az indokot nem tartom érvényesnek. Ahogyan részletesen kifejtettem a HeidelbergCement ügyre vonatkozó indítványomban, az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése nem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy az információkérés címzettjétől olyan feladatok elvégzését várja el, amelyek az ügy vizsgálatához tartoznak, és következésképpen elsősorban a Bizottság munkatársai végzik azokat.(15)

40.      A fellebbező továbbá – álláspontom szerint meggyőzően – azzal érvel, hogy nem lehet egyszerűen feltételezni azt – ahogyan azt a Bizottság látszólag teszi –, hogy pusztán azért, mert részvényekkel rendelkezik, „irányította” a hivatkozott társaságokat, és hogy ez azt jelentette, hogy rendelkezett a kért információval, vagy egyszerűen és gyorsan beszerezhette azt. Mindenesetre, még ha feltételeznénk is, hogy a fellebbező a hivatkozott vállalkozásokkal fennálló társasági kapcsolatai révén hozzáférhetett a hivatkozott információhoz, akkor is aligha vitatható, hogy a kért információ összegyűjtése, formázása és benyújtása bonyolultabbá, időigényesebbé és költségesebbé vált. Ugyanakkor bonyolultabbá válik az Italcementi védelemhez való jogának gyakorlása, beleértve az önvád elkerüléséhez való jogot is, mert ezeket a jogokat az Italmobiliare „szűrőjén” keresztül kell gyakorolni.

41.      Ez különösen igaz a szóban forgó ügyben, mivel a vitatott határozat rendkívül nagy számú kérdést tartalmazott, amelyek nagyon különböző témákra vonatkoztak, és nagyfokú részletességet igényeltek a válaszadás során.(16) Véleményem szerint a Bizottság nem várhatta ésszerűen a fellebbezőtől – egy pusztán pénzügyi holdingtársaságtól –, hogy már valamennyi hivatkozott információ a birtokában legyen. Azt sem várhatta, hogy a pénzügyi holdingtársaság munkatársai olyan hatékonyan és gyorsan legyenek képesek a hivatkozott információ rendezésére és benyújtására, mint ahogyan arra az információval rendelkező tényleges társaságok munkatársai képesek lehettek volna.

42.      Annál is inkább, mivel az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében három korábbi információkérést címeztek az Italcementinek, amely a kellő időben megválaszolta azokat. A Törvényszék kimondta, hogy a vitatott határozat számos kérdése ugyanarra az információra vonatkozott, amelyet korábban a 18. cikk (2) bekezdése értelmében kértek.(17) Meglepőnek tartom, hogy nem ugyanaz, a korábbi kérések címzettjének minősülő vállalkozás a címzettje annak a határozatnak, amely nagyrészt csak a már benyújtott információ újraküldését kéri azzal a céllal, hogy eltérő formában állítsák össze a hivatkozott információt,(18) vagy további részletekkel gazdagítsák azt.(19)

43.      Ezen túlmenően a kért információ benyújtásához várt különösen összetett és szigorú formátum miatt bizonyára jelentősek voltak a vitatott határozattal okozott költségek.(20) Nehezen találhatunk érvényes indokot arra, hogy miért kellett volna a vizsgálattal érintett társaságok részvényesei körül csupán egynek viselnie a hivatkozott költségeket.

44.      Mindezek alapján úgy tűnik számomra, hogy a vizsgálattal érintett társaságoknak címzett határozat elfogadása tekinthető a kevésbé korlátozónak, különösen a fellebbező szempontjából.

45.      Másodszor, a jogbiztonság elve tekintetében úgy vélem, hogy az a tény, hogy a Bizottság nem foglalt egyértelműen és határozottan állást a vizsgálattal érintett vállalkozások tekintetében – ahogyan ezt a jelen indítvány 25. és 37. pontjában bemutattam –, olyan tény volt, amely bizonytalanságot okozhatott a fellebbezőnek.

46.      E tekintetben meg kell jegyezni azt is, hogy a vitatott határozat 1. pontja kimondja, hogy „Az Italmobiliare SpA az Európai Unióban székhellyel rendelkező, és közvetlen vagy közvetett irányítása alá tartozó leányvállalataival együtt a[z] […] információkat […] benyújtja.” Ugyanezen határozat 2. cikke továbbá a következőket tartalmazza: „[a] jelen határozat címzettje az Italmobiliare SpA, az Európai Unióban székhellyel rendelkező, és közvetlen vagy közvetett irányítása alá tartozó leányvállalataival együtt”. A Bizottság mindazonáltal nem magyarázta meg, hogy hogyan kell értelmezni a közvetlen vagy közvetett irányítás hivatkozott fogalmát.

47.      Egyértelmű, hogy a hivatkozott rendelkezések nem jelenthetik azt, hogy a kért információ benyújtásának jogi kötelezettsége az Italmobiliarétól eltérő más vállalkozásra vonatkozott volna: ilyen (pénzügyi bírságokkal kikényszeríthető) kötelezettség logikus módon nem alkalmazható olyan vállalkozásokra, amelyeket nem azonosítottak, és amelyeknek nem könnyű az azonosításuk. Az Italmobiliarétól azonban továbbra is kérték olyan vállalkozásokra vonatkozó információ benyújtását, amelyek száma és azonossága számára nem lehetett biztos.

48.      Közismert, hogy az uniós versenyszabályok szerinti „irányítás” fogalma időnként meglehetősen homályos lehet. Az „irányítás” fogalmát az összeolvadásra vonatkozó uniós szabályokkal összefüggésben alkalmazzák.(21) Ugyanakkor az EUMSZ 101. cikk és az EUMSZ 102. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásokban gyakran használják az „egyetlen gazdasági egység” fogalmát. Ennek kifejeződése található meg az uniós bíróságoknak az anyavállalatok részéről a leányvállalataik által elkövetett, kartellekhez kapcsolódó jogsértések tekintetében fennálló felelősségére vonatkozó, gazdag ítélkezési gyakorlatában; ez az ítélkezési gyakorlat is azon az elképzelésen alapul, hogy az előbbi társaságok „irányítják” az utóbbiakat. Léteznek továbbá a számviteli szabványokra vonatkozó, olyan követelményeket lefektető nemzeti és nemzetközi szabályok, amelyek kötelezettséget teremthetnek az egyetlen cégcsoporthoz tartozó különböző társaságok könyvelésének összehangolására.

49.      Mindezek alapján, mivel a Bizottság nem adott semmilyen kifejezett utalást arra, hogy a fellebbezőnek hogyan kellett volna értelmeznie az „Európai Unióban székhellyel rendelkező, és közvetlen vagy közvetett irányítása alá tartozó leányvállalatai[ra]” való hivatkozást, úgy hiszem, hogy a vitatott határozat alkalmas volt arra, hogy jogbizonytalanságot keltsen a fellebbezőben.

50.      A szóban forgó ügyben ez különösen problémás volt annyiban, amennyiben a fellebbezőnek a vitatott határozat címzettjeként az 1/2003 rendelet 23. és 24. cikkében szereplő pénzbírságok terhe mellett kellett eleget tennie a hivatkozott határozatban foglaltaknak. Ezt a fenyegetést hangsúlyozta a vitatott határozathoz csatolt kérdőív szövege is, amely megállapította, hogy a benyújtott információ tévesnek vagy félrevezetőnek minősülhet azért is, ha csupán nem a vitatott határozat II. és III. mellékletében szereplő meghatározásokkal és utasításokkal összhangban nyújtják be azokat.(22)

51.      Harmadszor, a megfelelő ügyintézéshez való jog tekintetében – amennyiben a szóban forgó ügyben ez hozzátesz valamennyit az EUMSZ 296. cikkből közvetlenül következőkhöz – kiemelném, hogy a Bizottság nem adott egyértelmű magyarázatot arra, hogy miért a fellebbezőtől és nem közvetlenül a vizsgálattal célzott társaságoktól kérte az információt. Ezért az Italmobiliare számára nehéz volt megérteni annak okait, hogy miért neki és nem ez utóbbiaknak címezték a határozatot. Ezt a problémát növelte az a tény, hogy a vitatott határozat indokolása felületes és szűkszavú volt.(23)

52.      A fentiekre tekintettel az a véleményem, hogy az első jogalap első része megalapozott, és ennek megfelelően hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítéletet.

B –    Az információkérés célja

1.      A felek érvei

53.      Második jogalapjával az Italmobiliare azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte az EUMSZ 296. cikket az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott határozatban megkövetelt indokolás tekintetében. Ezen túlmenően a fellebbező kifogásolja, hogy a Törvényszék megfelelő indokolás nélkül utasította el a Bizottság által vétett azon tévedésre vonatkozó érvét, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése alapján információkérő határozatot fogadott el az ugyanezen rendelet 18. cikkének (2) bekezdése szerinti egyszerű információkérés helyett.

54.      A Bizottság azzal érvel, hogy ezt a jogalapot el kell utasítani. A Bizottság hangsúlyozza, hogy az eljárás még korai szakaszban volt a vitatott határozat meghozatalakor. Az információkérés nem tartalmazhat olyan szintű részletességet, amelyet a vizsgálat végén elfogadott határozatoktól el lehet várni. A Bizottság hozzáteszi továbbá, hogy az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése nem követeli meg a Bizottságtól azon indokok magyarázatát, hogy az egyszerű információkérés helyett miért döntött kötelező erővel rendelkező határozat elfogadása mellett.

2.      Értékelés

55.      Kezdetnek emlékeztetni kell arra, hogy az uniós intézmények jogi aktusainak az EUMSZ 296. cikkben megkövetelt indokolásának igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, továbbá világosan és egyértelműen ki kell fejtenie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és az uniós bíróságok felülvizsgálhassák a hivatkozott indokokat. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is.(24)

56.      Az 1/2003 rendelet 20. cikke szerinti helyszíni vizsgálatot elrendelő határozatok tekintetében a Bíróság nemrég megerősítette azt, hogy a Bizottság nem köteles a feltételezett jogsértésekről birtokában lévő valamennyi információt közölni a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat címzettjével, és nem köteles e jogsértések pontos jogi minősítésére, amennyiben világosan megjelöli a vizsgálni kívánt feltételezéseket. Bár a Bizottságnak a lehető legpontosabban meg kell jelölnie, mit keres, valamint azokat az elemeket, amelyekre a vizsgálatnak ki kell terjednie, a vizsgálati határozatban nem feltétlenül kell pontosan meghatározni az érintett piacot, a feltételezett jogsértések jogi minősítését vagy a jogsértések elkövetésének idejét, feltéve hogy e vizsgálati határozat a már említett alapvető elemeket tartalmazza. Ugyanis a helyszíni vizsgálatokra általában a vizsgálat elején kerül sor, következésképpen a Bizottságnak ebben a szakaszban még nem állnak rendelkezésére az ezen szempontokra vonatkozó pontos információk. A helyszíni vizsgálat célja éppen a gyanított jogsértésre vonatkozó bizonyítékok összegyűjtése annak érdekében, hogy a Bizottság ellenőrizhesse gyanújának helytállóságát és pontosabb jogi értékelést végezhessen.(25)

57.      Számomra úgy tűnik, hogy ezek az elvek – mutatis mutandis – alkalmazandók az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése értelmében információt kérő határozatokra is. Egyértelmű, hogy mindkét fajta intézkedés ugyanazt a célt szolgálja, és a tények összegyűjtését valósítja meg. Bár nem azonos kifejezésekkel szövegezték meg, a két rendelkezés viszonylagos hasonlósága ugyancsak a kettő egységes értelmezését támogatja.(26)

58.      Mindezek alapján az a döntő kérdés, hogy a Törvényszék helyesen vizsgálta‑e meg a vitatott határozatban szereplő indokolás megfelelőségét. Más szavakkal kifejezve, a kérdés a következő: figyelembe véve az eljárás azon szakaszát, amelyben elfogadták a vitatott határozatot, kellőképpen egyértelmű‑e a kérdéses indokolás egyrészt ahhoz, hogy lehetővé tegye a címzettnek a védelemhez való jogának gyakorlását, és a Bizottsággal való együttműködésre irányuló kötelezettségének megértését, másrészt pedig ahhoz, hogy lehetővé tegye az uniós bíróságok felülvizsgálati jogkörének gyakorlását?

59.      Meglátásom szerint a hivatkozott kérdésre nemleges választ kell adni.

60.      A megtámadott ítélet 68. pontjában a Törvényszék megállapítja, hogy a vitatott határozat indokolásának megfogalmazása „igen általános, és pontosításra szorult volna, így e tekintetben kifogásolható”. Álláspontom szerint ezt aligha lehet vitatni: az indokolás három fontos pontja valóban nem kellőképpen részletes. Különösen az állítólagos jogsértéseknek, azok földrajzi kiterjedésének és a jogsértéssel érintett termékeknek a bemutatására utalok.

61.      A feltételezett jogsértések tekintetében a vitatott határozat (2) preambulumbekezdése kimondja: „[a] feltételezett jogsértések a […] kereskedelmi forgalom korlátozására, beleértve [a] […] behozatalok korlátozását, a piacok felosztására, az árak összehangolására és kapcsolódó versenyellenes magatartásokra vonatkoztak”. A lehetséges jogsértéseknek ez a leírása nem csupán meglehetősen felszínesnek („[a] kereskedelmi forgalom korlátozására, „beleértve [a] […] behozatalok korlátozását”) tűnik, hanem mindent átfogó jellegűnek („kapcsolódó versenyellenes magatartásokra”) is. A „piacok felosztására” és az „árak összehangolására” való hivatkozások – ilyen általános jellegüknél fogva – kevéssé segítik elő a Bizottság által feltételezett magatartás jellegének pontosabb körülhatárolását. Valójában a legtöbb kartell tartalmazza a piacfelosztás és az ármeghatározás elemeit. A gyakorlatban az EUMSZ 101. cikk által tiltott megállapodásfajták túlnyomó többsége beleilleni látszik ebbe a leírásba.

62.      A feltételezett jogsértések földrajzi kiterjedése tekintetében a vitatott határozat az EGT területén a kereskedelmi forgalom korlátozását említi, beleértve az EGT területén kívüli országokból az EGT területére érkező behozatalok korlátozását. Igaz, hogy az érintett piac földrajzi összetevőjét nem kell meghatározni a 18. cikk szerinti határozatban,(27) mégis hivatkozni lehetett volna legalább néhányra az érintett országok közül. Különösen az nem egyértelmű, hogy az esetlegesen érintett piac az egész EGT területét érinti, vagy csupán részeit, és ha igen, akkor melyeket.

63.      Végül, a vitatott határozat még megfoghatatlanabb akkor, amikor a vizsgálat tárgyát képező termékek kifejtésére kerül sor. A gyakorlatban csupán a cementet azonosították érintett termékként, hiszen – a többi esetében – a határozat a „[cementhez] kapcsolódó termékek piacára” hivatkozik. Ismétlem, ez a leírás nem csupán rendkívül felületes (mennyire szorosan kell „kapcsolódniuk” a termékeknek a cementhez?), hanem esetlegesen magában foglalja az összes olyan termékfajtát, amellyel kapcsolatban a fellebbező (eladóként vagy vásárlóként) tevékenységet folytat.

64.      A Törvényszék szerint(28) a vitatott határozatban a részletek hiányát részben enyhíti az a tény, hogy kifejezetten visszautal a Bizottság eljárást megindító határozatára, amely további információkat tartalmazott a feltételezett jogsértések földrajzi kiterjedéséről és az érintett termékek típusáról.

65.      A fellebbező kétségbe vonja, hogy a vitatott határozat hibái orvosolhatók pusztán a valamely korábbi határozatra való hivatkozással, és mindenesetre kiemeli, hogy az eljárást megindító határozatból ugyanígy hiányzik a részletesség.

66.      Álláspontom szerint az olyan kötelezettségeket megállapító uniós aktusoknak, amelyek az egyének vagy vállalkozások magánszférájába való beavatkozást jelentenek, és amelyek nemteljesítésük esetén súlyos pénzügyi szankciók kiszabásának kockázatát hordozzák magukban, alapvetően olyan indokolással kell rendelkezniük, amely önmagában is megáll.(29) Ezen egyének vagy vállalkozások számára ugyanis fontos lehetővé tenni a hivatkozott aktus indokolásának túlzott értelmezési erőfeszítések nélküli megértését azért,(30) hogy hatékonyan és időben gyakorolhassák jogaikat. Ez különösen azon aktusok esetében igaz, amelyek kifejezett hivatkozásokat tartalmaznak valamely különböző indokolást tartalmazó korábbi aktusokra. A két aktus közötti bármilyen jelentős különbség bizonytalanság forrása lehet a címzett számára.

67.      A fentiek ellenére úgy vélem, hogy a jelen ügyben – kivételként – a Törvényszék helyesen járt el annak megállapításakor, hogy a vitatott határozat indokolását az eljárást megindító határozatban szereplő indokolással összefüggésben lehet értelmezni. A két határozatot ugyanazon vizsgálat keretében fogadták el, és nyilvánvalóan ugyanazon feltételezett jogsértésekre vonatkoznak. Ezen túlmenően mindkettőt rövid időn belül fogadták el. Ennél is fontosabb az, hogy semmi nem utal a két határozatban szereplő indokolás közötti jelentős különbségre. Ezért úgy vélem, hogy a jelen ügyben az első határozat a második határozat olyan „összefüggésének” tekinthető, amelyet a címzett nem hagyhatott figyelmen kívül.(31)

68.      Ettől függetlenül, ha igaz az, hogy az első határozat jelentősebb részleteket tartalmazott a feltételezett jogsértések földrajzi kiterjedése tekintetében (felsorolva az esetlegesen érintett tagállamokat), nem volt ugyanilyen pontos a hivatkozott jogsértések jellege és az érintett termékek vonatkozásában. Különösen a hivatkozott határozat 4. oldalán az egyik lábjegyzetben szereplő „cement és kapcsolódó termékek” fogalmához nyújtott magyarázat tartalmaz esetlegesen igen tág és össze nem illő termékcsoportot.

69.      Ennek ellenére úgy vélem, hogy az a tény, hogy az indokolás bizonyos szempontból túl általánosnak vagy valamiképpen felületesnek bizonyulhat, még nem eredményez érvénytelenséget akkor, ha a határozat többi része lehetővé teszi a címzett és az uniós bíróságok számára kellő pontossággal annak megértését, hogy a Bizottság milyen információt kér, és miért.(32) Ugyanis, még ha csupán közvetetten vagy bennefoglaltan is, de a feltett kérdések tárgya további fényt deríthet az esetleges nem kellő pontossággal megfogalmazott indokolásra. Végtére is a nagyon pontos és jól irányzott kérdések elkerülhetetlenül felfedik a Bizottság vizsgálatának terjedelmét. Ez számomra különösen igaznak tűnik az eljárás korai szakaszában elfogadott aktusok esetében, amikor a vizsgálat terjedelme nem teljesen és véglegesen meghatározott, és valóban szükség lehet annak jövőbeli korlátozására vagy kiterjesztésére a később összegyűjtött információ következményeként.

70.      A jelen ügyben azonban ennek épp az ellenkezője igaz. Az Italmobiliarénak feltett kérdések rendkívül nagy számúak és nagyon különböző fajta információra vonatkoznak. Véleményem szerint rendkívül bonyolult a kérdőívekben szereplő sok kérdés között azonosítani az azokat összefűző gondolatot.(33) Ezen túlmenően néhány kérdés nem tűnik teljes mértékben összhangban állónak az eljárást megindító, korábbi határozatban szereplővel: például a (különösen jelentős terjedelmű, tíz évet átfogó információt igénylő) 3. és 4. kérdés nem korlátozódik az eljárást megindító határozatban esetlegesen érintettként megjelölt tagállamokra.

71.      Mellékesen, amennyiben az ezen kérdések némelyikét összefűző gondolat a vállalkozás bevételi és kiadási szerkezetének teljes feltérképezésére irányulna annak érdekében, hogy a Bizottság ökonometriai módszerekkel elemezhesse azt (összehasonlítva azt a cementágazatban tevékenykedő más társaságokéval), akkor megkérdőjelezhető lenne, hogy az ilyen széles körű, mindent átfogó információkérés egyáltalán megfelelő‑e a 18. cikk értelmében. Hacsak a Bizottságnak nem állnak a rendelkezésére a kifogásolható magatartásra utaló olyan valószínűsítő körülmények, amelyekhez az ilyen elemzés szükséges támogatást nyújthat, az ilyen információkérés sokkal inkább az 1/2003 rendelet 17. cikke szerinti ágazati vizsgálat esetében lehetne megfelelő.

72.      Ilyen körülmények között egyetértek a fellebbezővel abban, hogy a Bizottság információkérésének célja nem volt kellőképpen világos és egyértelmű. Következésképpen rendkívül bonyolult volt a hivatkozott vállalkozás számára megérteni a feltételezett jogsértéseket annak érdekében, hogy megérthesse a Bizottsággal való együttműködési kötelezettségének mértékét, és szükség esetén gyakorolhassa védelemhez való jogát, például azáltal, hogy megtagadja az általa jogellenesnek tartott kérdésekre a válaszadást. Még inkább azért, mert néhány kérdés olyan információkra vonatkozott, amelyek nem tisztán ténybeli elemekből álltak, és értékítéletet tartalmaztak,(34) más kérdések pedig viszonylag pontatlanok voltak.(35) Így e kérdések tekintetében a fellebbező nem zárhatta ki könnyen azt, hogy önmagára nézve terhelő válaszokat ad.(36)

73.      A részletesség e hiánya – ellentétben a Bizottság érveivel – nem igazolható azzal a ténnyel, hogy a vizsgálat korai szakaszában fogadták el a vitatott határozatot. A hivatkozott határozatot ugyanis mintegy három évvel a vizsgálat kezdetét követően hozták meg. A hivatkozott időtartam alatt számos helyszíni vizsgálatra került sor, és a Bizottság már kibocsátott olyan igen részletes információkéréseket, amelyeket az érintett vállalkozások megválaszoltak. Valójában a vitatott határozat elfogadását néhány hónappal megelőzően a Bizottság úgy vélte, hogy elegendő elemet gyűjtött össze az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése és a 773/2004 rendelet 2. cikke szerinti eljárásindításhoz. Ezek az elemek lehetővé kellett volna, hogy tegyék a Bizottság számára a részletesebb indokolás biztosítását a vitatott határozatban.

74.      Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy az indokolásban szükséges részletesség többek között a Bizottság birtokában lévő azon információtól függ, amellyel a 18. cikk szerinti határozat meghozatalakor rendelkezik.(37) Mégis, véleményem szerint ez szükségszerűen magában foglalja azt is, hogy a valamely vizsgálat kezdetekor elfogadott határozat (például az a határozat, amely felszólítja a vállalkozást arra, hogy vesse alá magát a 20. cikk szerinti helyszíni vizsgálatnak, vagy a 18. cikk (3) bekezdése szerinti legelső információkérő határozat) tekintetében elfogadhatónak minősíthető indokolás nem lehet ugyanúgy elfogadható azon határozat esetében, amelyet a vizsgálat sokkal későbbi szakaszában fogadnak el, amikor a Bizottság kiterjedtebb információval rendelkezik a feltételezett jogsértésekről.

75.      Ilyen körülmények között megbocsáthatatlannak tartom azt, hogy a korábbi évek során a Bizottságnak már benyújtott valamennyi információ ellenére, és a vitatott határozat által elvárt további erőfeszítések ellenére az Italmobiliarénak továbbra is sötétben kellett tapogatóznia a Bizottság vizsgálatának terjedelme tekintetében.

76.      Úgy hiszem továbbá, hogy a fellebbezőnek igaza van akkor, amikor azzal érvel, hogy jelentősen megnehezítették a felülvizsgálati hatáskör uniós bíróságok általi gyakorlását a vitatott határozat jogszerűsége tekintetében. Ahogyan a HeidelbergCement ügyre vonatkozó indítványomban(38) részletesebben kifejtettem, a vitatott határozatban szereplő, a feltételezett jogsértésekre vonatkozó hiányos információkra tekintettel (még az eljárást megindító határozattal összefüggésben értelmezve is) a Bíróságnak nehéz meggyőződnie a kérelem szükségességére és arányosságára vonatkozó követelmények teljesüléséről.(39) Az előbbi elem tekintetében a Bíróságnak azt kell értékelnie, hogy a feltételezett jogsértés és a kért információ közötti pontos összefüggés kellően szoros‑e a Bizottság kérelmének igazolásához. Ez utóbbi tekintetében a Bíróságnak azt kell megállapítania, hogy a vállalkozástól elvárt erőfeszítéseket igazolja‑e közérdek, és azok nem túlzottak‑e.

77.      Mindezek alapján úgy vélem, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az EUMSZ 296. cikket és az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdését az információkérést elrendelő határozatban megkövetelt indokolás tekintetében. Ezért a megtámadott ítéletet annyiban hatályon kívül kell helyezni, amennyiben a Törvényszék a hivatkozott ítélet 51–72. pontjában szereplő indokok alapján megállapította azt, hogy a vitatott határozat megfelelő indokolást tartalmazott.

C –    A jogsértésre vonatkozó elegendő bizonyíték

1.      A felek érvei

78.      Harmadik jogalapjával az Italmobiliare azt kifogásolja, ahogyan a Törvényszék megvizsgálta az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése alapján elfogadott határozat során a Bizottság ultra vires eljárását feltételező kifogását. A fellebbező álláspontja szerint a kért információ jelentős mennyisége és felületessége miatt egyértelmű, hogy a vitatott határozat meghozatalakor a Bizottság nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal az EUMSZ 101. cikk megsértésére. A Bizottságnak ugyanazon rendelet 17. cikke alapján kellett volna eljárnia. A fellebbező továbbá azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem tett semmilyen intézkedést annak vizsgálata érdekében, hogy a Bizottság birtokában volt‑e a 18. cikk (3) bekezdése szerinti határozat elfogadásához elegendő bizonyíték.

79.      A Bizottság azzal érvel, hogy ez a jogalap elfogadhatatlan, mindenesetre pedig megalapozatlan.

2.      Értékelés

80.      Ezzel a jogalappal az Italmobiliare lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem rendelkezett elegendő indokkal a jogsértés feltételezésére, és hogy a kért információ mennyisége és fajtája arra utal, hogy a Bizottság konkrét cél nélküli adatgyűjtést folytatott.

81.      Egyetértek a Bizottsággal abban, hogy ez a jogalap részben elfogadhatatlan és részben megalapozatlan.

82.      Először, amennyiben a fellebbező azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen értékelte a Bizottság ultra vires tevékenységére vonatkozó, első fokon előterjesztett jogalapját alátámasztó elemeket, a fellebbező lényegében azt kéri a Bíróságtól, hogy értékelje újra a hivatkozott elemeket. Erre azonban fellebbezés keretében nincs lehetőség.

83.      Másodszor, a Törvényszék határozatának arra vonatkozó kifogásolása tekintetében, hogy nem rendelt el hivatalból bizonyításfelvételt vagy pervezető intézkedéseket, amelyek igazolnák a jogsértés kellő bizonyítékainak valódi létezését, ez a kritika is elutasítandó. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében egyedül a Törvényszék dönthet az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban a rendelkezésére álló információk kiegészítésének esetleges szükségességéről. Annak mérlegelése, hogy az eljárási iratok bizonyító erejűek‑e, vagy sem, egyedül a Törvényszék hatáskörébe tartozik, és e mérlegelésnek a fellebbezési eljárás keretében történő felülvizsgálata nem tartozik a Bíróságra, kivéve a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok elferdítésének esetét, illetve amennyiben az utóbbi megállapításainak ténybeli pontatlansága az ügy irataiból kitűnik.(40)A fortiori, ez az elv még inkább érvényes akkor, amikor bizonyításfelvétel vagy pervezető intézkedések hivatalból való elfogadására irányuló kérdésről van szó.(41)

84.      A jelen ügyben a fellebbező szabadon kérhette a Törvényszéktől ilyen intézkedés meghozatalát annak vizsgálata érdekében, hogy a Bizottság birtokában volt‑e elegendő bizonyítéknak. Valójában a „párhuzamos” Cementos Portland Valderrivas kontra Bizottság ügyben a Törvényszék a felperes kifejezett kérésével szembesülve elrendelte, hogy a Bizottság mutassa be a birtokában lévő bizonyítékot annak érdekében, hogy maga bizonyodhasson meg arról, hogy a vitatott határozat nem volt önkényes.(42)

85.      A jelen ügyben a fellebbező mégsem nyújtott be ilyen kérelmet. Ezért aligha találom kifogásolhatónak azt, hogy a Törvényszék a fellebbező által előadott általános jellegű bizonyítékok vizsgálatakor (fellebbezéssel meg nem támadható értékelés), valamint konkrét kérelem hiányában úgy határozott, hogy nem kell tovább vizsgálni a kérdést.(43)

D –    Arányosság

1.      A felek érvei

86.      Negyedik jogalapjával a fellebbező lényegében azzal érvel, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta az arányosság elvét. A fellebbező álláspontja szerint a Törvényszék egyrészt elmulasztotta elismerni az elérni kívánt cél megvalósítása tekintetében kevésbé korlátozó intézkedések (mint például az ágazati vizsgálat vagy az egyszerű információkérés) létezését, másrészt pedig elmulasztotta kifogásolni a vitatott határozat által a fellebbezőre hárított kiterjedt és elviselhetetlen terhet.

87.      A Bizottság azzal érvel, hogy a Törvényszék helyesen értékelte a szóban forgó ügy során az arányosság elvét; a vitatott határozat nem sérti a hivatkozott elvet.

2.      Értékelés

88.      Ez a jogalap két különböző kérdést vet fel az arányosság szempontjából. Egymást követően vizsgálom azokat.

a)      A jogi eszköz megválasztása

89.      E jogalap első része lényegében azt a kérdést veti fel, hogy a Bizottság – ahogyan arra a fellebbező utal – megsértette‑e az arányosság elvét, amikor az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése alapján kötelező erővel rendelkező határozatot fogadott el az ugyanezen rendelkezés (2) bekezdése szerinti egyszerű információkérés kibocsátása vagy az ugyanazon rendelet 17. cikke szerinti ágazati vizsgálat lefolytatása helyett.

90.      Ez az álláspont számomra nem meggyőző.

91.      Először, az ágazati vizsgálatok tekintetében megjegyzem, hogy a Törvényszék nem állapította meg, hogy a Bizottság nem rendelkezett az 1/2003 rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti információkérés elküldésére feljogosító elegendő bizonyítékkal. A fent kifejtett(44) okok miatt nem fogadható el a fellebbező által e tekintetben emelt kifogás. Ezzel összhangban nem lehet megalapozottan érvelni azzal, hogy a Bizottság elindíthatta volna vagy el kellett volna indítania az 1/2003 rendelet 17. cikke szerinti ágazati vizsgálatot.

92.      Ha a Bizottság rendelkezett az uniós versenyszabályok megsértésének esetleges létezésére utaló elegendő bizonyítékkal (aminek fellebbezés keretében történő eldöntése nem e Bíróság feladata), akkor az 1/2003 rendelet 18. cikke az ügy vizsgálatának helyes jogalapja.

93.      Másodszor, az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése szerinti egyszerű információkérés tekintetében a következőket jegyzem meg. A vitatott határozatban kért legtöbb információ olyan adatokból állt, amelyeket a Bizottság valamennyi, a feltételezett jogsértésben állítólag részt vevő vállalkozástól bekért a hivatkozott adatok összehasonlításának elvégzése érdekében. A Bizottság csak akkor végezhetett el érdemi összehasonlítást, ha megközelítőleg azonos időpontban rendelkezésére bocsátották a kért információt, és az pontos és teljes volt. A hibák vagy késedelmek, még egyetlen válaszadó esetén is, azt jelentették volna, hogy a Bizottság által tervezett összehasonlítás nem lesz kivitelezhető, de legalábbis nem lesz kellőképpen megbízható.

94.      Ilyen körülmények között a Bizottság jogosan tekinthette úgy, hogy a 18. cikk (3) bekezdése szerinti, kötelező erővel rendelkező határozat elfogadása a legmegfelelőbb módszer annak biztosítására, hogy a kért információ a lehető legteljesebb és leghelyesebb legyen, és a kívánt határidőn belül benyújtsák azt.

95.      E jogalap első részét ezért el kell utasítani.

b)      Szigorú értelemben vett arányosság

96.      Mindjárt az elején emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Bíróság számos alkalommal hangsúlyozta, hogy az uniós jog általános elve, hogy az egyéneket védeni kell a hatóságok által a magántevékenységeikbe való, önkényes vagy aránytalan beavatkozásokkal szemben, beleértve azt is, amikor e hatóságok versenyszabályok végrehajtását végzik.(45) Különösen, a vizsgálati intézkedés aránytalan, ha túlzott, és ezért elfogadhatatlan beavatkozást jelent a hivatkozott jogokba.(46)

97.      Nyilvánvaló, hogy nincs egyértelmű teszt annak meghatározására, hogy valamely, adott vállalkozásnak címzett különös információkérés túlzott‑e, vagy sem. Erre a kérdésre csak a valamennyi releváns körülményt figyelembe vevő egyedi értékelés adhat választ.

98.      Különösen két elemet kell egymással összevetni valamely különös információkérés arányosságának értékelése során. A skála egyik végén a Bizottság vizsgálatát igazoló közérdek áll, valamint a hivatkozott intézmény információgyűjtésének szükségessége ahhoz, hogy elvégezhesse a Szerződés által ráruházott feladatokat. Minél jobban árt a versenynek valamely állítólagos jogsértés, a Bizottság annál inkább jogosult elvárni a vállalkozásoktól azt, hogy erőfeszítéseket tegyenek a kért információ biztosítására aktív együttműködési kötelezettségük teljesítése során. A skála másik végén az információkérés által a vállalkozásnak okozott munkateher áll. Minél nagyobb az okozott munkateher, elterelve a vállalkozás munkatársainak figyelmét a szokásos üzleti feladataikról és rendkívüli költségeket teremtve, annál inkább túlzottnak tekinthető a hivatkozott információkérés.

99.      A szóban forgó ügyben a Bizottság azzal érvel, hogy a fellebbező állítólagos magatartása az uniós versenyszabályok nagyon súlyos megsértését jelentette. A vitatott határozatban vagy az eljárást megindító határozatban e tekintetben szereplő csekély információ ellenére esetleg osztható a Bizottság azon álláspontja, hogy bizonyítottság esetén különösen súlyosak lehetnek az állítólagos jogsértés európai fogyasztókat érintő következményei.(47)

100. E tény ellenére túlzottnak és indokolatlanul korlátozónak tűnik a fellebbezőnél a vitatott határozat (amelyet a megtámadott ítélet úgy jellemez, hogy az „különösen jelentős munkateherrel” járt)(48) miatt felmerült munkateher.

101. Nem lehet komolyan megkérdőjelezni azt, hogy a vitatott határozat rendkívüli mennyiségű adat benyújtását követelte meg, amely tíz évet átfogó mértékben a fellebbező tizenkét tagállamban folytatott, szinte valamennyi gazdasági tevékenységét lefedte.

102. Ezen túlmenően a Bizottság által feltett néhány kérdés puszta összeállítása jelentős munkaterhet okozott a fellebbezőnek, arra kötelezve őt, hogy az elmúlt tíz év vonatkozásában vizsgálja felül a cégcsoportjához tartozó néhány társaság szinte valamennyi gazdasági ügyletét annak érdekében, hogy kinyerje és összerendezze a kért adatokat.

103. A vitatott határozattal okozott jelentős munkateher másik oka abban rejlik, hogy a Bizottság milyen formát adott meg a kért információ benyújtásához. A digitális világban ugyanis gyakran másodlagos fontosságú lehet az a tény, hogy az információkérés nagyon nagy mennyiségű adat benyújtását kéri. Sok esetben az információkérés által előidézett munkateher nagyrészt attól függ, hogy a Bizottság milyen módon kéri a hivatkozott kérés címzettjétől az információ benyújtását. Más szavakkal kifejezve, a Bizottság által a kért információ tekintetében előírt formátum az, amely gyakran a legnagyobb munkaterhet okozza a vállalkozásoknak.

104. E tekintetben megjegyzem, hogy a vitatott határozat II. melléklete (a kérdőív megválaszolásának részletes útmutatója) és III. melléklete (válaszmodellek) összesen majdnem 30 oldalnyi rendkívül részletes utasítást tartalmaz. A megadott formátumot a legnagyobb fokú szigor jellemezte, és az utasítások kiváltképpen részletesek voltak.

105. A modell szigorúsága tekintetében hangsúlyoznám, hogy a kért formátumnak való teljes mértékű megfelelést bírságokkal való kifejezett fenyegetéssel biztosították. A kérdőív elején található szövegdobozban a Bizottság (vastagított és aláhúzott betűkkel) a következőket írja: „Felhívjuk a figyelmét arra, hogy az Ön által adott válasz tévesnek vagy félrevezetőnek minősülhet a következő meghatározások és utasítások figyelmen kívül hagyása esetén”.

106. Az utasítások kiváltképpen részletes jellege tekintetében pusztán a Bizottság által Excel‑fájlban benyújtani kért válaszokkal kapcsolatos, túlzottan aprólékos előírásokra hivatkoznék. A fellebbező csak a III. mellékletben szereplő mintákat használhatta, és szigorúan követnie kellett a többek között a benyújtandó fájlok számára, az egyes fájlokhoz kapcsolódó táblázatok számára, az egyes táblázatok nevére, az alkalmazandó rövidítésekre, az oszlopok vagy sorok nevére és számára, az adatok formátumára, valamint a szóközök, különös írásjelek vagy szimbólumok használatára vonatkozó utasításokat.(49)

107. A számos és szinte titkosított kód, amelyet a határozat címzettjének használnia kellett – ahogyan a Bizottság hangsúlyozta: „egységesen”, és „valamennyi kérdés megválaszolása során(50)” – egyértelműen nem segítette a vitatott határozat értelmezhetőségét és felhasználóbarát jellegét, és nem is támogatta a vállalkozás válaszadási feladatait.

108. Nyugodtan mondhatom, hogy első ránézésre még egy gyakorlott üzletember számára is fejtörő kirakós feladatnak tűnik a szóban forgó formátum.

109. Ahogyan kifejtettem a HeidelbergCement ügyre vonatkozó indítványomban, az 1/2003 rendelet 18. cikkében szereplő „információ” fogalma nem értelmezhető úgy, hogy megengedi a Bizottságnak azt, hogy a vállalkozásoktól megkövetelje a kért információ pontosan meghatározott formában való rendelkezésre bocsátását. Az információkérés címzettjeinek nyilvánvalóan kötelessége olyan információ biztosításával megválaszolni a kérelmet, amely nem csupán helyes és teljes, hanem pontos és egyértelmű is. Ezen túlmenően, ha a hasznos válasz nyújtásához az információ rendezésére van szükség, akkor az aktív együttműködési kötelezettségük alapján az is elvárható, hogy vegyék figyelembe a Bizottság által kért formátumot. A Bizottság azonban nem várhat el a vállalkozásoktól olyan kiterjedt, összetett, időigényes irodai és adminisztratív feladatokat a kért információ benyújtásakor, amelyből úgy tűnik, hogy a vállalkozások ellen szóló ügy felépítését lényegében „kiszervezik” nekik. Végtére is a Bizottság feladata bizonyítani az uniós versenyszabályok megsértését.(51)

110. Akárhogyan is van, a 18. cikk (felperes által fel nem vetett) esetleges megsértésétől függetlenül, úgy tűnik számomra, hogy a vitatott határozattal megállapított formátum egyértelműen nagyon jelentős munkaterhet okozott a fellebbezőnek. Ez még elfogadhatatlanabb annyiban, amennyiben a Bizottság által elvárt formázási műveletek gyakran olyan adatokra vonatkoztak, amelyek már a Bizottság birtokában voltak, vagy emellett a nyilvánosság számára hozzáférhetők voltak.

111. Az első szempont tekintetében nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a vitatott határozat azt követően született meg, hogy az Italcementi megválaszolt más (az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése szerinti egyszerű kérelmek formájában közölt), különösen megterhelő információkérést. A hivatkozott korábbi kérelmek nagyrészt ugyanolyan fajtájú információra vonatkoztak, néhány eltérő részlettel vagy eltérő formátumban.

112. A vitatott határozat ezért – az információ benyújtásához előírt formátum miatt – arra kötelezte a fellebbezőt, hogy további erőfeszítéseket tegyen pusztán a Bizottságnak már benyújtott információk átformázása érdekében. Nem látom igazoltnak az ilyen kérelmet. Ilyen körülmények között a Bizottság igen nagy számú adat átformálására irányuló követelését mutatis mutandis össze lehet hasonlítani az arra irányuló követeléssel, hogy a valamely vállalkozás birtokában lévő számos hosszú dokumentumot fordítsák le valamely másik nyelvre. Az a tény, hogy a Bizottság munkatársai esetleg nem rendelkeznek a szükséges nyelvtudással, álláspontom szerint nem igazolná az ilyen követelést.

113. Ha a Bizottság az 1/2003 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében kiadott információkérésében a vitatott határozatban megfogalmazott módon szerepeltette volna a kérdéseit, vagy később csupán a további kért információ benyújtását fogadta volna el, akkor a fellebbezőnél jelentős mennyiségű munkát lehetett volna ezzel megelőzni.

114. A második szempont tekintetében, a vitatott határozat olyan információ rendezését kérte a fellebbezőtől, amely hozzáférhető volt a nyilvánosság számára. A vitatott határozat II. mellékletének 10. pontja például a következőket tartalmazza: „Valamennyi pénznemben megállapított értéket euróban kell kifejezni. Ha a használt helyi valuta nem euró, akkor kérjük, végezze el az euróra való átváltást a referenciaidőszak vonatkozásában az Európai Központi Bank által közzétett hivatalos átváltási árfolyam alkalmazásával.” Nem egyértelmű, hogy ezeket a számításokat miért nem tudták elvégezni a Bizottság saját munkatársai.(52)

115. Mindezek alapján úgy vélem, hogy a fellebbező helyesen érvelt azzal, hogy a vitatott határozat megsértette az arányosság elvét. A fellebbező negyedik jogalapja második részének következésképpen helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet ennek megfelelően hatályon kívül kell helyezni.

E –    A meghallgatáshoz való jog

1.      A felek érvei

116. Ötödik jogalapjával az Italmobiliare azt állítja, hogy a megtámadott ítélet nem foglalkozik megfelelően a meghallgatáshoz való joga állítólagos megsértésére vonatkozó érveivel.

117. A Bizottság a maga részéről úgy véli, hogy ezt a jogalapot el kell utasítani.

2.      Értékelés

118. A Bizottsághoz hasonlóan én is úgy látom, hogy ez a jogalap megalapozatlan.

119. Sem az 1/2003 rendelet rendelkezései, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlata nem ismeri el az érintett vállalkozásnak címzett információkéréshez hasonló vizsgálati intézkedések elfogadása előtt történő meghallgatáshoz való jogot.(53)

120. Ha a Bizottság néhány ügyben úgy dönt, hogy az ilyen intézkedés elfogadása előtt egyeztet az érintett vállalkozásokkal,(54) akkor ezt saját elhatározásból és saját érdekében teszi. A vállalkozások semmilyen különös jogra nem következtethetnek az ilyen egyeztetésből, eltekintve talán attól a jogtól, hogy a Bizottságnak kellő figyelmet kell fordítania az általuk válaszul benyújtott észrevételekre.(55)

121. Ezzel összhangban a fellebbező nem kifogásolhatja azt, hogy annak ellenére, hogy a vitatott határozat elfogadása előtt, 2010. november 4‑én az Italcementivel egyeztettek a kérdőív tervezetéről, az észrevételeinek benyújtására meghatározott határidő túl rövid volt, vagy hogy a Bizottság végül olyan kérdőívvel hozta meg a határozatot, amely részben eltért a tervezet formájában megküldöttől.

122. Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani.

VI – Az értékelésből származó következmények

123. A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság a Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezi. Amennyiben az eljárás lehetővé teszi, maga hoz végleges ítéletet az ügyben. Vissza is utalhatja az ügyet határozathozatalra a Törvényszékhez.

124. Arra a következtetésre jutottam, hogy a fellebbező által előadott öt fellebbezési jogalapból háromnak teljes mértékben vagy részben helyt kell adni, és ennek megfelelően hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítéletet.

125. A Törvényszék és a Bíróság rendelkezésére álló tények és az előttük kölcsönösen kifejtett álláspontok ismeretében lehetségesnek tartom, hogy a Bíróság végleges ítéletet hozzon ebben a kérdésben anélkül, hogy a fellebbező kérésének megfelelően el kellene fogadnia bármilyen pervezető intézkedést.

126. A Törvényszék előtti kérelmében az Italmobiliare öt jogalapot terjesztett elő a vitatott határozat megsemmisítése iránt.

127. A fent kifejtett megfontolásokra tekintettel álláspontom szerint a vitatott határozat három fő okból volt jogellenes: tévesen címezték az Italmobiliare részére (lásd: a jelen indítvány 23–52. pontja), elégtelen indokolást tartalmazott a kérelem célja tekintetében (lásd: a jelen indítvány 55–77. pontja), és nem tett eleget az arányosság követelményének (lásd: a jelen indítvány 96–115. pontja). A téves jogalkalmazás ezen esetei közül mindegyik önmagában elegendő a teljes határozat megsemmisítéséhez. Következésképpen szükségtelennek tartom megvizsgálni azt, hogy megalapozott volt‑e a fellebbező által első fokon előadott többi jogalap.

VII – A költségekről

128. A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

129. Ha a Bíróság egyetért a fellebbezéssel kapcsolatos értékelésemmel, akkor az eljárási szabályzat 137., 138. és 184. cikkével összhangban a Bizottságot kötelezi az első‑ és másodfokú eljárások költségeinek megfizetésére egyaránt.

VIII – Végkövetkeztetések

130. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság:

–        helyezze hatályon kívül a Törvényszék 2014. március 14‑i Italmobiliare kontra Bizottság ítéletét (T‑305/11);

–        semmisítse meg az 1/2003/EK tanácsi rendelet 18. cikkének (3) bekezdése szerinti eljárásban (COMP/39520 – „cement és kapcsolódó termékek”‑ügy) hozott C(2011) 2364 végleges bizottsági határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze az első‑ és a másodfokú eljárás költségeinek viselésére.

---

1 – Eredeti nyelv: angol.

---

2 – A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.).

---

3 – HeidelbergCement kontra Bizottság ügy, C‑247/14 P, Schwenk Zement kontra Bizottság ügy, C‑248/14 P; Buzzi Unicem kontra Bizottság ügy, C‑267/14 P.

---

4 – A Bizottság által az EK‑Szerződés 81. és 82. cikke alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i bizottsági rendelet (HL 2004. L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.).

---

5 – EU:T:2014:126.

---

6 – C‑247/14 P, 22–27. pont.

---

7 – Lásd: a Buzzi Unicem kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑267/14 P, 120–125. pont.

---

8 – Lásd többek között: HGA és társai kontra Bizottság ítélet, C‑630/11 P–C‑633/11 P, EU:C:2013:387, 132. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

---

9 – Lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 23. és 24. pont.

---

10 – E tekintetben lásd: ABNA és társai ítélet, C‑453/03, C‑11/04, C‑12/04 és C‑194/04, EU:C:2005:741, 68. pont; S. P. C. M. és társai ítélet, C‑558/07, EU:C:2009:430, 41. pont; Vodafone és társai ítélet, C‑58/08, EU:C:2010:321, 51. pont.

---

11 – Lásd többek között: Fédesa és társai ítélet, C‑331/88, EU:C:1990:391, 13. pont.

---

12 – E tekintetben lásd: Roquette Frères ítélet, C‑94/00, EU:C:2002:603, 76. és 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

---

13 – E tekintetben lásd: Gondrand és Garancini ítélet, 169/80, EU:C:1981:171, 17. pont; Van Es Douane Agenten ítélet, C‑143/93, EU:C:1996:45, 27. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

---

14 – Lásd: Ziegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 154. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

---

15 – Lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 98–112. pont.

---

16 – E kérdés tekintetében lásd: a jelen indítvány 70–71. pontja.

---

17 – Lásd: a megtámadott ítélet 107. pontja.

---

18 – Lásd: a megtámadott ítélet 106. és 109. pontja.

---

19 –      Lásd: a megtámadott ítélet 115–117. pontja.

---

20 – E kérdés tekintetében lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 121. pont.

---

21 – Lásd különösen: a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendelet (az EK összefonódás‑ellenőrzési rendelete) (HL 2004. L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.) 3. cikke.

---

22 – Lásd: a jelen indítvány 105. pontja.

---

23 – Lásd: a jelen indítvány 55–77. pontja.

---

24 – Lásd: Nexans és Nexans France kontra Bizottság ítélet, C‑37/13 P, EU:C:2014:2030, 31. és 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

---

25 – Uo., 34–37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

---

26 – Az 1/2003 rendelet 18. cikke kimondja, hogy a határozat tartalmazza „a kérelem jogalapját és célját, meghatározza, milyen információra van szükség, és meghatározza azt a határidőt, amelyen belül az információt be kell nyújtaniˮ. Ugyanezen rendelet 20. cikkének (3) bekezdése kimondja, hogy a határozat „meghatározza a helyszíni vizsgálat tárgyát és célját, megjelöli a vizsgálat kezdetének napjátˮ.

---

27 – Kokott főtanácsnok Nexans és Nexans France kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑37/13 P, EU:C:2014:223, 35–38. pont.

---

28 – A megtámadott ítélet 67. és 68. pontja

---

29 – Lásd: Léger főtanácsnok BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑310/93 P, EU:C:1994:408, 22. pont.

---

30 – Lásd: Lenz főtanácsnok SITPA‑ügyre vonatkozó indítványa, C‑27/90, EU:C:1990:407, 59. pont.

---

31 – Lásd: a jelen indítvány 55. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat. Lásd továbbá: Acciaierie e ferriere Lucchini kontra Bizottság ítélet, 1252/79, EU:C:1980:288, 14. pont; valamint Poiares Maduro főtanácsnok Bizottság kontra max.mobil ügyre vonatkozó indítványa, C‑141/02 P, EU:C:2004:646, 97. pont.

---

32 – Lásd: Kokott főtanácsnok Nexans és Nexans France kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑37/13 P, EU:C:2014:223, 52. pont.

---

33 – A további részletekért lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 46. és 47. pont.

---

34 – Mint például az 1D. kérdés. Lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 161. pont.

---

35 – Lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 138–146. pont.

---

36 – Lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 149–168. pont.

---

37 – Lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 50. pont.

---

38 – C‑247/14/P, 52–54. pont.

---

39 – Lásd: Jacobs főtanácsnok SEP kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa, C‑36/92 P, EU:C:1993:928, 30. pont.

---

40 – Lásd: Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ítélet, C‑385/07 P, EU:C:2009:456, 163. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

---

41 – E tekintetben lásd: Chalkor kontra Bizottság ítélet, C‑386/10 P, EU:C:2011:815, 65. és 66. pont.

---

42 – T‑296/11, EU:T:2014:121, 41–56. pont.

---

43 – A megtámadott ítélet 79. pontja.

---

44 – Lásd: a jelen indítvány fenti 81–85. pontja.

---

45 – Lásd: Hoechst kontra Bizottság ítélet, 46/87 és 227/88, EU:C:1989:337, 19. pont; Roquette Frères ítélet, C‑94/00, EU:C:2002:603, 27., 50. és 52. pont.

---

46 – E tekintetben lásd: Roquette Frères ítélet, C‑94/00, EU:C:2002:603, 76. és 80. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.

---

47 – Többek között figyelembe veszem az érintett társaságok számát, a feltételezett jogsértések földrajzi kiterjedését, valamint a feltételezett megállapodásokban szereplő súlyos korlátozásokat.

---

48 – A megtámadott ítélet 98. és 101. pontja.

---

49 – Lásd: a III. melléklet 2., 6., 7., 8., 9., 13., 14. és 15. pontja. Hasonlóképpen összetett utasítások tekintetében lásd többek között továbbá: az I. mellékletben szereplő 1A. és 2. kérdés.

---

50 – Lásd: a II. melléklet 16. és 17. pontja.

---

51 – Lásd: az 1/2003 rendelet 2. cikke.

---

52 – Lásd: a HeidelbergCement kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑247/14 P, 120. pont.

---

53 – Analógia útján lásd: National Panasonic kontra Bizottság ítélet, 136/79, EU:C:1980:169, 21. pont.

---

54 – Ahogyan azt javasolja például a 101. és a 102. cikk alkalmazásával kapcsolatos eljárásokban és a vállalkozások egyesülésével kapcsolatos ügyekben a gazdasági bizonyítékok benyújtására és adatgyűjtésre vonatkozó bevált gyakorlatainak (munkadokumentum) 3.4.3. pontjában, amikor az „megfelelő és célszerű”. Az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának honlapján közzétett dokumentum.

---

55 – Lásd: a Buzzi Unicem kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványom, C‑267/14 P, 120–125. pont.