—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében B. Eggers és A.‑M. Rouchaud‑Joët, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18‑i 4/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 7., 1. o.) 3. cikke a) és b) pontjának az értelmezésére vonatkoznak.

2

E kérelmeket az édesanyja, M. Sanders által képviselt kiskorú gyermek, S. M. N. Sanders és az édesapja, D. Verhaegen, valamint B. Huber és a férje, M. Huber – akitől különvált – között tartási követelések tárgyában folyamatban lévő két jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 4/2009 rendelet (4), (9), (11), (15), (23), (44) és (45) preambulumbekezdésének a szövege a következő:

[…]

[…]

[…]

[…]

[…]

4

A 4/2009 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése a következőket mondja ki:

„Ezt a rendeletet a családi vagy rokoni kapcsolatból, házasságból vagy házassági rokonságból származó tartási kötelezettségekre kell alkalmazni.”

5

E rendelet 3. cikke a következőket írja elő:

„A tagállamokban tartási kötelezettség tárgyában joghatósággal rendelkezik:

6

Az említett rendelet 4. és 5. cikke a joghatóság kikötéséről, illetve az alperes megjelenésén alapuló joghatóságról szól.

7

A 44/2001 rendelet 5. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:

[…]

[...]”

8

A tartási igények külföldön való érvényesítéséről szóló 2011. május 23‑i törvénynek (Auslandsunterhaltsgesetz) (BGBl. 2011 I, 898. o., a továbbiakban: AUG) „Az illetékességek koncentrációja; rendeleti felhatalmazás” című 28. §‑a a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Ha az eljárásban részt vevő valamelyik fél szokásos tartózkodási helye nem belföldön található, a 4/2009[...] rendelet 3. cikkének a) és b) pontjában szabályozott esetekben a tartási ügyekben benyújtott kérelmeket kizárólag azon Oberlandesgericht [tartományi legfelsőbb bíróság] székhelye szerint illetékes Amtsgericht [elsőfokú bíróság] bírálja el, amelynek illetékességi területén az ellenérdekű fél vagy a jogosult szokásos tartózkodási helye van.

A Kammergericht (Berlin) illetékességi területén az Amtsgericht Pankow‑Weißensee illetékes.

(2)   A Länder kormányai felhatalmazást kapnak arra, hogy rendelet útján átruházzák ezen illetékességet az Oberlandesgericht illetékességi területén lévő más Amtsgerichtre, vagy amennyiben a Land több Oberlandesgerichttel rendelkezik, egy Amtsgerichtre a valamennyi vagy közülük több Oberlandesgericht illetékességi területére. A Länder kormányai rendelet útján átruházhatják felhatalmazásukat az ügyben a Landesjustizverwaltungenre [bírósági igazgatás].”

9

Az alapügy felperese – akinek szokásos tartózkodási helye Mettmannban (Németország) található – a lakóhelye szerint illetékes elsőfokú bíróság, nevezetesen az Amtsgericht Mettmann előtt 2013. május 29‑én előterjesztett keresettel tartásdíjat követelt édesapjától, a Belgiumban lakóhellyel rendelkező D. Verhaegentől. E bíróság a felek meghallgatását követően az AUG 28. §‑ának (1) bekezdése alapján áttette az ügyet az Amtsgericht Düsseldorfhoz.

10

Az Amtsgericht Düsseldorf úgy véli, hogy a 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontja értelmében nem rendelkezik illetékességgel a jogvita elbírálására. E bíróság szerint ugyanis valamely tagállamban annak a bíróságnak van illetékessége, amelynek a területén a felperes szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, a jelen esetben az Amtsgericht Mettmannak.

11

A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak különösen az AUG 28. §‑ában előírt „illetékességek koncentrációja” szabályának tekintetében a tartási kötelezettségekkel kapcsolatos eljárások esetében. Pontosabban az illetékességek ilyen koncentrációja azzal a hatással jár, hogy megfosztja a belföldön lakóhellyel rendelkező gyermekeket attól a lehetőségtől, hogy az eljárást a szokásos tartózkodási helyük szerint illetékes bíróság előtt indítsák meg.

12

E körülményekre tekintettel az Amtsgericht Düsseldorf úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„A 4/2009 rendelet 3. cikkének a) és b) pontjával ellentétes‑e az AUG 28. §‑ának (1) bekezdése?”

13

B. Huber Kehlben (Németország) lakik, és a Barbadoson élő férjétől tartásdíj megfizetését követeli, amely véleménye szerint a különválásukat követően jár neki. Kérelmét a lakóhelye szerint illetékes elsőfokú bírósághoz, az Amtsgericht Kehlhez nyújtotta be. Utóbbi bíróság az ügyet az AUG 28. §‑ának (1) bekezdése alapján az Amtsgericht Karlsruhéhez tette át abból az indokból, hogy ez utóbbi bíróság illetékes, mivel a felperes szokásos tartózkodási helye az Oberlandesgericht Karlsruhe (karlsruhei tartományi legfelsőbb bíróság) illetékességi területén van.

14

A kérdést előterjesztő bíróságnak szintén kétségei vannak az AUG 28. §‑a (1) bekezdésének a 4/2009 rendelet 3. cikkének a) és b) pontjával való összeegyeztethetősége tekintetében.

15

Az említett bíróság szerint az uniós jog elsőbbsége elvének értelmében a 4/2009 rendelet teljesen kiszorítja az illetékességgel kapcsolatos nemzeti szabályokat. Márpedig, amennyiben e rendelet 3. cikke a) és b) pontjának kell ténylegesen szabályoznia mind a joghatóságot, mind pedig az illetékességet, tilos a tagállamoknak olyan illetékességi szabályokat elfogadniuk, amelyek az említett rendelet által előírt szabályokkal ellentétesek.

16

Az Amtsgericht Karlsruhe úgy véli, hogy az említett nemzeti rendelkezés a 4/2009 rendelet célkitűzésével ellentétben jelentősen megnehezíti a tartási követelések nemzetközi behajtását, amennyiben a tartásra jogosultaknak a követeléseiket a lakóhelyük szerint illetékes bíróságtól eltérő bíróság előtt kell érvényesíteniük, ami időveszteséggel járhat. Ezen túlmenően az ilyen bíróság nem rendelkezik a jogosult helyi gazdasági helyzetére – az utóbbi szükségleteinek a meghatározásához –, valamint a kötelezett teljesítőképességére vonatkozó releváns információkkal.

17

A kérdést előterjesztő bíróság egyébiránt megemlíti az alapügy feleinek azon szándékát, hogy az alapügy felperesének lakóhelye szerint illetékes bíróság, nevezetesen az Amtsgericht Kehl legyen illetékes, joghatóság kikötése vagy az alperes megjelenésén alapuló joghatóság alapján.

18

E körülményekre tekintettel az Amtsgericht Karlsruhe úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

„Összeegyeztethető‑e a 4/2009 rendelet 3. cikkének a) és b) pontjával az, ha az AUG 28. §‑a (1) bekezdésének első mondata azt írja elő, hogy abban az esetben, ha az eljárásban részt vevő valamelyik fél szokásos tartózkodási helye nem belföldön található, a 4/2009 rendelet 3. cikkének a) és b) pontjában szabályozott esetekben a tartási ügyekben benyújtott kérelmeket kizárólag azon Oberlandesgericht székhelye szerint illetékes Amtsgericht bírálja el, amelynek illetékességi területén az ellenérdekű fél vagy a jogosult szokásos tartózkodási helye van?”

19

A Bíróság elnöke a 2013. július 25‑i határozatával az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑400/13. és a C‑408/13. sz. ügyet.

20

A jelen ítélet 17. pontjában felidézett körülményekre tekintettel az Amtsgericht Karlsruhe a német törvénynek a 4/2009 rendelet 4. és 5. cikkével való esetleges összeegyeztethetetlenségét sugallja. Meg kell azonban állapítani – ahogy arra a Bizottság hivatkozik –, hogy az említett bíróság csak az e rendelet 3. cikkének a hatályáról kérdezte a Bíróságot.

21

Hozzá kell tenni, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből világosan kitűnik, hogy az alapeljárások csak arra az esetre vonatkoznak, amikor a tartásra jogosult a kötelezettel szemben a jogosult szokásos tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt indít eljárást. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróságok által feltett kérdésekre kizárólag az említett rendelet 3. cikkének b) pontjára tekintettel kell válaszolni.

22

Kérdéseikkel a kérdést előterjesztő bíróságok lényegében azt kérdezik, hogy a 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a határokon átnyúló tartási kötelezettségekkel kapcsolatos ügyekben az illetékességek koncentrációját hozza létre a fellebbviteli bíróság székhelye szerint illetékes elsőfokú bíróság javára.

23

Elöljáróban pontosítani kell, hogy mivel – ahogy azt a főtanácsnok indítványának 33. pontjában megállapította – a 4/2009 rendeletnek a joghatósági szabályokkal kapcsolatos rendelkezései felváltották a 44/2001 rendelet rendelkezéseit, a Bíróságnak a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményben (HL 1972. L 299., 32. o., a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény), valamint a 44/2001 rendeletben – amely a Brüsszeli Egyezmény szellemiségébe illeszkedik – szereplő, a tartási kötelezettségekre irányadó joghatósági rendelkezésekre vonatkozó ítélkezési gyakorlata a 4/2009 rendelet kapcsolódó rendelkezéseinek az elemzéséhez továbbra is releváns.

24

Arra is emlékeztetni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a joghatósági szabályokkal kapcsolatos rendelkezéseket önállóan, egyrészről a figyelembe vett rendelet céljára és felépítésére, másrészről pedig a nemzeti jogrendszerek összességéből következő általános elvekre hivatkozással kell értelmezni (lásd analógia útján: Cartier parfums‑lunettes és Axa Corporate Solutions assurances ítélet, C‑1/13, EU:C:2014:109, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; flyLAL‑Lithuanian Airlines ítélet, C‑302/13, EU:C:2014:2319, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

25

Ebben az összefüggésben a 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontját céljai, szövege, valamint azon rendszer fényében kell értelmezni, amelybe illeszkedik.

26

E tekintetben először a 4/2009 rendelet (45) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a rendelet célja a tartási követelések határokon átnyúló tényleges behajtását és ezáltal a személyek Unión belüli szabad mozgásának megkönnyítését biztosító intézkedések végrehajtása. E rendelet (9) preambulumbekezdése szerint a tartásra jogosultak számára lehetővé kell tenni, hogy ügyükben a tagállamokban nehézség nélkül kerüljön sor határozathozatalra, és a határozat a többi tagállamban további alaki követelmények nélkül automatikusan végrehajtható legyen.

27

Másodszor az említett rendelet (15) preambulumbekezdése kimondja, hogy a 44/2001 rendeletből eredő joghatósági szabályokat a tartásra jogosultak érdekeinek védelme érdekében, valamint a megfelelő uniós igazságszolgáltatás előmozdítása céljából ki kell igazítani.

28

Ami a határokon átnyúló jogvitákban a tartási követelésekre irányadó joghatósági szabályokat illeti, a Bíróságnak már volt alkalma pontosítani a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 2. pontjával összefüggésben, hogy a tartási kötelezettségekre irányadó joghatósági szabályokkal kapcsolatos eltérés célja, hogy az ilyen eljárásban részt vevő gyengébbik félnek tekintett tartásra jogosult számára különleges védelmet biztosítson (lásd ebben az értelemben: Farrell‑ítélet, C‑295/95, EU:C:1997:168, 19. pont; Blijdenstein‑ítélet, C‑433/01, EU:C:2004:21, 29. és 30. pont). E tekintetben a 4/2009 rendelet által előírt joghatósági szabályok célja – az említett 5. cikk 2. pontjában kimondott joghatósághoz hasonlóan – a jogosult és az illetékes bíróság közötti közelség biztosítása, ahogy azt egyébként a főtanácsnok indítványának 49. pontjában megállapította.

29

Azt is hangsúlyozni kell, hogy a megfelelő igazságszolgáltatás célkitűzését nem kizárólag a bírósági szervezet ésszerűsítése szempontjából kell értelmezni, hanem – ahogy azt a főtanácsnok indítványának 69. pontjában megállapította – a peres felek – tehát akár a felperes, akár az alperes – érdekével összefüggésben is, akiknek lehetőségüknek kell lenni arra, hogy többek között könnyen hozzáférhessenek az igazságszolgáltatáshoz, és előre láthassák a hatásköri és illetékességi szabályokat.

30

A 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontja meghatározza azt a kritériumot, amely lehetővé teszi a tartási kötelezettségekre vonatkozó határokon átnyúló jogviták elbírálására joghatósággal rendelkező bíróság azonosítását, nevezetesen azt, „amelynek illetékességi területén a jogosult szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik”. Ezen, a joghatóságot és az illetékességet egyaránt meghatározó rendelkezés célja egységesíteni az joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályokat (lásd ebben az értelemben: Color Drack ítélet, C‑386/05, EU:C:2007:262, 30. pont).

31

A német kormány és a Bizottság a Bírósághoz benyújtott írásbeli észrevételeiben hangsúlyozza, hogy noha a 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontja meghatározza a tartási követelésekre vonatkozó határokon átnyúló jogviták elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságok joghatóságát és illetékességét, kizárólag a tagállamok feladata bírósági szervezetük keretében az ilyen jogviták elbírálására konkrétan illetékes bíróság azonosítása, valamint a 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontja értelmében a jogosult szokásos tartózkodási helye szerint illetékes bíróságok illetékességi területeinek a meghatározása.

32

E tekintetben meg kell állapítani, hogy jóllehet a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályokat közös kapcsolóelvek meghatározása útján harmonizálták, az illetékes bíróság azonosítása továbbra is a tagállamok hatáskörébe tartozik (lásd ebben az értelemben: Mulox IBC ítélet, C‑125/92, EU:C:1993:306, 25. pont, valamint GIE Groupe Concorde és társai ítélet, C‑440/97, EU:C:1999:456, 31. pont), azzal a feltétellel, hogy e nemzeti jog ne vonja kétségbe a 4/2009 rendelet célkitűzéseit, vagy ne fossza meg az utóbbit a hatékony érvényesülésétől (lásd különösen ebben az értelemben: Zuid‑Chemie ítélet, C‑189/08, EU:C:2009:475, 30. pont, és analógia útján: C.‑ítélet C‑92/12 PPU, EU:C:2012:255, 79. pont).

33

A jelen esetben meg kell vizsgálni először, hogy a tartással kapcsolatos eljárásokban az illetékességeknek az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló koncentrációja azzal a következménnyel jár‑e, hogy a belföldön lakóhellyel rendelkező személyek elveszítik a 4/2009 rendelet által biztosított előnyt, nevezetesen az eljárásnak a szokásos tartózkodási helyük szerint illetékes bíróság előtt történő megindításának a lehetőségét.

34

E tekintetben ahogy az a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezményről szóló, P. Jenard által kidolgozott jelentés (HL 1979. C 59., 1. o.) 25. oldalán pontosításra került, „a tartásra jogosult lakóhelye szerint illetékes bíróság van a legjobb helyzetben a jogosult szükségleteinek a megállapításához, valamint azok terjedelmének a meghatározásához”.

35

Pontosítani kell, hogy a jelen ítélet 28. és 29. pontjában felidézett célkitűzések végrehajtása nem vonja azt magával, hogy a tagállamoknak mindenhol illetékes bíróságokat kell létesíteniük.

36

Ellenben fontos, hogy a tartási kötelezettségekkel kapcsolatos jogviták elbírálására kijelölt bíróságok közül az a bíróság legyen illetékes, amelyik különösen szoros kapcsolatot biztosít azzal a hellyel, ahol a tartásra jogosult szokásos tartózkodási helye van.

37

A Bizottság e tekintetben hangsúlyozza, hogy a 4/2009 rendelet korlátozza a tagállamok szabadságát az illetékes bíróság meghatározása tekintetében, mivel a jogosultak szokásos tartózkodási helyéhez kapcsolódó területi illetékességről kell, hogy szó legyen. Következésképpen az illetékes bíróság kijelölésének ez utóbbi és a jogosult szokásos tartózkodási helye közötti ésszerű kapcsolaton kell alapulnia az érintett tagállam saját bírósági szervezetének keretében.

38

A jelen ügyben az AUG 28. §‑ában kimondott szabály értelmében az illetékes bíróság a területileg illetékes azon Oberlandesgericht székhelye szerint illetékes Amtsgericht, amely előtt a jogosultnak esetlegesen a fellebbviteli eljárás keretében meg kell jelennie.

39

Következésképpen az említett nemzeti rendelkezés, amely a 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontja értelmében vett, a jogosult szokásos tartózkodási helye szerint illetékes bíróságként olyan bíróságot jelöl ki, amelynek tekintetében előfordulhat, hogy az illetékessége nem esik egybe az azonos tárgyú belső jogviták elbírálására illetékes bíróság illetékességével, nem járul hozzá szükségszerűen a közelség célkitűzésének a megvalósításához.

40

Mindazonáltal, noha az illetékes bíróság és a tartásra jogosult közötti közelség a 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontja által követett célkitűzések között szerepel, nem minősül – ahogy az a jelen ítélet 26–29. pontjában felidézésre került – e rendelet egyetlen célkitűzésének.

41

Ezért másodszor meg kell vizsgálni, hogy az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás jellegénél fogva megkérdőjelezi‑e a 4/2009 rendelet által követett azon célkitűzést, hogy a lehető legteljesebb mértékben megkönnyítsék a nemzetközi tartási követelések behajtását, amennyiben e szabályozás az eljárás megnehezítéséhez vezet úgy, hogy a felek számára további nem elhanyagolható időráfordítással jár.

42

A német kormány és a Bizottság arra hivatkozik, hogy a tartási kötelezettségek tárgyában az illetékességeknek az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló koncentrációja pozitív hatást gyakorol az igazságszolgáltatásra, mivel lehetővé teszi a hozzáférést a külön és következésképpen az ilyen típusú peres eljárások tekintetében nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező bíróságokhoz, amely eljárásokra véleményük szerint gyakran jellemző a nagy ténybeli és jogi összetettség.

43

E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy noha az illetékességi területnek a tartási kötelezettségek tárgyában illetékes bíróságok közötti különbsége feltételezi, hogy – amikor a jogvita határokon átnyúló jellegű – a tartásra jogosult bizonyos esetekben jelentősebb távolságot tehet meg, az ilyen feltételezés nem igazolódik be szükségszerűen. A bírósághoz fordulás ugyanis nem jár a felek rendszeres utazásával az eljárás valamennyi szakaszában. Ezért – és ahogy azt a 4/2009 rendelet (23) preambulumbekezdése pontosítja – az e rendelet által szabályozott eljárásokkal kapcsolatos költségek csökkentése érdekében különösen a lehető legjobban ki kell használni a korszerű kommunikációs technológiákat, többek között a jogvitában részt vevő felek meghallgatása során, mivel ezen eljárási eszközök lehetővé teszik a felek utazásának elkerülését.

44

Másrészt az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló illetékességi szabály egyidejűleg teljesítheti a jelen ítélet 26–29. pontjában felidézett követelményeket, nevezetesen a tartási követelések határokon átnyúló esetekben történő tényleges behajtását biztosító intézkedések végrehajtását, a tartásra jogosultak érdekeinek védelmét, valamint a megfelelő igazságszolgáltatás előmozdítását.

45

Az illetékességeknek az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló koncentrációja ugyanis hozzájárul valamely különleges szakmai tapasztalat fejlődéséhez, amely jellegénél fogva javítja a tartási követelések behajtásának hatékonyságát úgy, hogy mindeközben biztosítja a megfelelő igazságszolgáltatást, valamint szolgálja a jogvitában részt vevő felek érdekeit.

46

Ugyanakkor nem zárható ki, hogy az illetékességek ilyen koncentrációja korlátozza a tartási követelések határokon átnyúló esetekben történő tényleges behajtását, amely az érintett tagállamban fennálló helyzetnek a kérdést előterjesztő bíróságok általi konkrét vizsgálatát feltételezi.

47

E megfontolások összességéből következik, hogy a 4/2009 rendelet 3. cikkének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a határokon átnyúló tartási kötelezettségekkel kapcsolatos ügyekben az illetékességek koncentrációját hozza létre a fellebbviteli bíróság székhelye szerint illetékes elsőfokú bíróság javára, kivéve ha e szabály a megfelelő igazságszolgáltatás célkitűzésének a megvalósításához járul hozzá, és a tartásra jogosultak érdekeit védi úgy, hogy mindeközben előmozdítja az ilyen követelések tényleges behajtását, aminek az ellenőrzése azonban a kérdést előterjesztő bíróságok feladata.

48

Mivel ez az eljárás az alapeljárásokban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez utóbbi bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18‑i 4/2009/EK tanácsi rendelet 3. cikkének b) pontját úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az alapügyekben szóban forgóhoz hasonló olyan nemzeti szabályozás, amely a határokon átnyúló tartási kötelezettségekkel kapcsolatos ügyekben az illetékességek koncentrációját hozza létre a fellebbviteli bíróság székhelye szerint illetékes elsőfokú bíróság javára, kivéve ha e szabály a megfelelő igazságszolgáltatás célkitűzésének a megvalósításához járul hozzá, és a tartásra jogosultak érdekeit védi úgy, hogy mindeközben előmozdítja az ilyen követelések tényleges behajtását, aminek az ellenőrzése azonban a kérdést előterjesztő bíróságok feladata.