—

R. Schmid, az A. Zimmermann vagyonát érintő felszámolási eljárás keretében felszámolóként eljárva, képviseletében G. S. Mohnfeld Rechtsanwalt,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében W. Bogensberger és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o., a továbbiakban: rendelet) 3. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozik).

2

E kérelmet az A. Zimmermann vagyonát érintő felszámolási eljárás keretében felszámolóként eljáró R. Schmid (a továbbiakban: adós) és L. Hertel svájci lakos között egy megtámadási kereset tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

Az említett rendelet (2), (4), (8), (12) és (14) preambulumbekezdése szerint:

[...]

[...]

[...]

4

A rendelet 1. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„Ezt a rendeletet a valamennyi hitelezőre kiterjedő (kollektív) fizetésképtelenségi eljárásokra kell alkalmazni, amelyek az adós vagyon feletti rendelkezési jogának részleges vagy teljes elvonását és felszámoló kijelölését foglalják magukban.”

5

A rendelet „Nemzetközi joghatóság” című 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók. […]”

6

A rendelet 5. cikkének (1) bekezdése így rendelkezik:

„A fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincs hatással a hitelezők vagy harmadik személyek dologi jogaira az adóshoz tartozó olyan materiális és immateriális, ingó és ingatlan vagyontárgyak tekintetében, amelyek az eljárás megindításának időpontjában egy másik tagállam területén találhatók, legyen szó akár meghatározott vagyontárgyakról, akár meghatározatlan, változó összetételű vagyontárgyak összességéről.”

7

A rendelet 6. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A fizetésképtelenségi eljárás megindítása nincsen hatással a hitelezőknek arra a jogára, hogy követeléseik beszámítását kérjék az adós követeléseivel szemben, amennyiben a fizetésképtelen adós követelésére alkalmazandó jog az ilyen beszámítást megengedi.”

8

A rendelet 14. cikkének szövege a következő:

„Amennyiben a fizetésképtelenségi eljárás megindítását követően létrejött jogügylet révén az adós visszterhesen rendelkezik:

az ilyen jogügylet érvényességét annak az államnak a joga szabályozza, amelynek területén az ingatlan található, vagy amelynek felügyelete alatt a nyilvántartást vezetik.”

9

A rendelet 25. cikkének (1) bekezdése szerint:

„(1)   Az olyan bíróság által hozott, fizetésképtelenségi eljárás lefolytatására és befejezésére vonatkozó határozatokat, valamint jóváhagyott egyezségeket, amely bíróságnak az eljárás megindítására vonatkozó határozatát a 16. cikknek megfelelően elismerik, minden további alaki követelmény nélkül el kell ismerni. Az ilyen határozatokat az egyezményhez való csatlakozási okmányokkal módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló Brüsszeli Egyezmény 31–51. cikkének – a 34. cikk (2) bekezdése kivételével – megfelelően hajtják végre.

Az első albekezdést a fizetésképtelenségi eljárásokból közvetlenül származó és a hozzájuk szorosan kapcsolódó határozatokra abban az esetben is alkalmazni kell, ha azokat egy másik bíróság hozta.

[...]”

10

A rendelet 44. cikke (3) bekezdésének a) pontja értelmében az említett rendeletet nem kell alkalmazni „egy tagállamban annyiban, amennyiben összeegyeztethetetlen az adott tagállam által e rendelet hatálybalépését megelőzően egy vagy több harmadik országgal kötött egyezményből eredő, csőddel kapcsolatos valamely kötelezettséggel”.

11

A rendelet A. melléklete tartalmazza az 1. cikk (1) bekezdésében említett fizetésképtelenségi eljárások listáját.

12

R. Schmid az adóssal szemben 2007. május 4‑én Németországban indított fizetésképtelenségi eljárásban kijelölt felszámoló. Az alperes L. Hertel Svájcban rendelkezik lakóhellyel. R. Schmid megtámadási kereset indított az utóbbival szemben a német bíróságok előtt 8015,08 euró és kamatainak az adós vagyona részére történő megtérítése iránt. E keresetet mint elfogadhatatlant első‑ és másodfokon elutasították azzal az indokkal, hogy a német bíróságok nem rendelkeznek nemzetközi joghatósággal. Felülvizsgálati kérelmében R. Schmid megtámadási kérelmét a Bundesgerichtshof elé terjesztette.

13

Az utóbbi bíróság rámutatott, hogy az alapeljárás a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének tárgyi hatálya alá tartozik. E tekintetben hivatkozik a C-339/07. sz. Seagon-ügyben 2009. február 12-én hozott ítéletre (EBHT 2009., I-767. o.), és emlékeztet arra, hogy az említett ítéletben a Bíróság kimondta, hogy azon tagállam bíróságai, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatósággal rendelkeznek a valamely másik tagállamban létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező alperes ellen benyújtott megtámadási kereset elbírálására.

14

Nem került azonban még sor azon kérdés tisztázására, hogy akkor is alkalmazandó‑e a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése, ha a fizetésképtelenségi eljárást valamely tagállamban indították meg, a megtámadási kereset alperesének lakóhelye vagy a létesítő okirat szerinti székhelye azonban nem valamely tagállamban, hanem egy harmadik államban található.

15

A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének szövege szerint e rendelkezés alkalmazásához elegendő, ha az adós fő érdekeltségeinek központja valamely tagállamban található. Mindazonáltal, mivel e rendelet alkalmazhatósága nemzetközi elem fennállását feltételezi, nem derül ki egyértelműen, hogy annak egy másik tagállam vagy valamely harmadik állam viszonylatában kell‑e fennállnia.

16

E körülmények között a Bundesgerichtshof felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Rendelkeznek‑e joghatósággal a fizetésképtelenséggel kapcsolatban indított megtámadási kereset tekintetében azon tagállam bíróságai, amelynek területén az adós vagyonára vonatkozóan fizetésképtelenségi eljárást indítottak, ha az alperes lakóhelye vagy létesítő okirat szerinti székhelye nem valamely tagállam területén van?”

17

A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azon tagállam bíróságainak, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatóságuk van a nem a tagállamok területén lakóhellyel rendelkező alperes ellen benyújtott, fizetésképtelenségre alapított megtámadási kereset elbírálására.

18

E kérdés megválaszolása érdekében először is emlékeztetni kell arra, hogy a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése annak kimondására szorítkozik, hogy az adós elleni fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók. Az alapügyben az adós érdekeltségeinek központja Németországban található.

19

Előzetesen azonban meg kell határozni, hogy amennyiben a szóban forgó helyzet egyetlen nemzetközi eleme az egyik tagállam és egy harmadik állam közötti kapcsolatot érinti, a fizetésképtelenségi eljárás e tagállam bíróságainak joghatósága alá tartozik‑e a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése alapján, vagy ellenkezőleg, e nemzetközi joghatósági kérdést az említett tagállam nemzeti jogának alkalmazásával kell megoldani.

20

Az e meghatározás keretében felmerülő kérdést illetően, azaz annak kapcsán, hogy a rendelet alkalmazása minden esetben feltételezi‑e nemzetközi elemek fennállását abban az értelemben, hogy a rendelet hatálya alá csak olyan helyzetek tartoznak, amelyek két vagy több tagállamhoz kapcsolódnak, meg kell jegyezni, hogy ilyen általános és abszolút feltétel nem következik a rendelet rendelkezéseiből.

21

Ahogyan ugyanis a főtanácsnok az indítványának 25. pontjában emlékeztetett rá, sem a rendelet „Hatály” című 1. cikkének (1) bekezdése, sem a rendeletnek a fenti rendelkezésben említett fizetésképtelenségi eljárások listáját tartalmazó A. melléklete nem korlátozza a rendelet hatályát az előző pontban említett értelemben véve nemzetközi elemet tartalmazó eljárásokra. Ugyanez érvényes a rendelet (14) preambulumbekezdését illetően is, amely szerint annak alkalmazása csak abban az esetben kizárt, ha az adós fő érdekeltségeinek központja az Európai Unión kívül található.

22

Kétségtelen, hogy a rendelet több rendelkezésének alkalmazása legalább két tagállam területéhez vagy jogrendjéhez kapcsolódó elemek jelenlétét feltételezi, mint ahogyan ez a rendelet 5. cikke (1) bekezdésének esetében is megvalósul, mely utóbbi harmadik személyeknek az adós olyan dolgain fennálló jogai vonatkozásában tartalmaz szabályt, amelyek az eljárás megindításának időpontjában egy „másik tagállam területén belül” találhatók, vagy a rendelet III. fejezetének a „másodlagos fizetésképtelenségi eljárások”‑ra vonatkozó rendelkezései, amelyek kizárólag a más tagállamban korábban megindított másodlagos eljárásokra vonatkoznak.

23

Mindazonáltal a rendelet más rendelkezései, így például annak 6. és 14. cikke, nem tartalmaznak ilyen kifejezett korlátozásokat. Ezenkívül a rendelet 44. cikke (3) bekezdésének a) pontja úgy rendelkezik, hogy azt nem kell alkalmazni a tagállamokban, olyan mértékben, amennyire összeegyeztethetetlen az adott állam által e rendelet hatálybalépését megelőzően egy vagy több harmadik országgal kötött egyezményből eredő, csőddel kapcsolatos kötelezettséggel. Márpedig e rendelkezés alapvetően fölösleges lenne, ha a szóban forgó rendelet nem lenne alkalmazandó a valamely tagállam és valamely harmadik állam közötti kapcsolatokra.

24

Ami ezen összefüggésben a rendelet azon rendelkezéseit illeti, amelyek nem rendelkeznek kifejezetten legalább két tagállamot érintő nemzetközi elemről, meg kell állapítani, hogy a rendelet által követett, különösen a rendelet preambulumából kitűnő célok a rendelet hatályának szűk értelmezése mellett sem szólnak, amely ilyen elem szükségszerű jelenlétét feltételezi.

25

Ugyanis, noha a rendelet (2)–(4) preambulumbekezdéséből az következik, hogy annak célja többek között „a belső piac megfelelő működésének” biztosítása, az említett (4) preambulumbekezdéséből az következik, hogy e célkitűzés különösen megköveteli „olyan körülmények[…] elkerül[ését], amelyek arra ösztönzik a feleket, hogy kedvezőbb jogi helyzet elérése érdekében a vagyonukat vagy a bírósági eljárást egyik tagállamból a másikba helyezzék (ún. »forum shopping«)”. A rendelet (8) preambulumbekezdése említi a „több államra kiterjedő fizetésképtelenségi eljárások hatékonyságának és eredményességének javítása” célját, és a rendelet (12) preambulumbekezdése kimondja, hogy a rendelet hatálya alá tartozó fizetésképtelenségi eljárásoknak „egyetemes hatályuk van, és céljuk az adós teljes vagyonának felölelése”. Ez utóbbi célok nem csupán a tagállamok közötti kapcsolatokat, hanem jellegüknél és szövegüknél fogva minden határon átnyúló helyzetet felölelhetnek.

26

Végül a rendelet hatályának a szükségszerűen legalább két tagállamot érintő helyzetekre történő korlátozása a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének különös céljaiból sem következik.

27

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés olyan nemzetközi joghatósági szabály kimondására szorítkozik, amely szerint „[a] fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók”. Ily módon a rendelet (8) preambulumbekezdésére tekintettel értelmezett 3. cikkének (1) bekezdése az előreláthatóság, és ennek következtében a csődre vonatkozó bírósági joghatóság tekintetében a jogbiztonság elősegítésére irányul.

28

Márpedig a Bíróság korábban már kimondta, hogy annak meghatározása érdekében, hogy a fizetésképtelenségi eljárás megindítására melyik bíróságnak van joghatósága, az adós fő érdekeltségeinek központját arra az időpontra tekintettel kell megállapítani, amikor a fizetésképtelenségi eljárás megindítását kérelmezték (lásd a C-1/04. sz. Staubitz-Schreiber-ügyben 2006. január 17-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-701. o.] 29. pontját). Ahogyan a főtanácsnok az indítványának 29. pontjában rámutatott, ebben a korai szakaszban még valószínűleg ismeretlen bármely nemzetközi elem. Mindazonáltal nem lehet addig az időpontig elhalasztani annak meghatározását, hogy melyik bíróságnak van joghatósága, amíg – az adós fő érdekeltségeinek központján kívül – ismertté válik az eljárás különböző elemeinek elhelyezkedése, így például a másodlagos keresetek potenciális alpereseinek lakóhelye. Mindezek megismerésének kivárása ugyanis meghiúsítaná a több államra kiterjedő fizetésképtelenségi eljárások hatékonyságának és eredményességének javítására irányuló célkitűzést.

29

A rendelet 3. cikke (1) bekezdésének alkalmazása tehát főszabály szerint nem függhet a más tagállam érintettségével járó nemzetközi elem fennállásától.

30

E feltételek mellett azon konkrét kérdést illetően, hogy azon tagállam bíróságai, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatósággal rendelkeznek‑e a nem a tagállamok valamelyikében lakóhellyel rendelkező alperes ellen benyújtott, fizetésképtelenségre alapított megtámadási kereset elbírálására, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a fent hivatkozott Seagon‑ügyben hozott ítélet 21. pontjában kimondta, hogy a rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az azon tagállamnak, amely a fizetésképtelenségi eljárás megindítása tekintetében joghatósággal rendelkezik, nemzetközi joghatóságot biztosít a közvetlenül ezen eljárásból eredő és ahhoz szorosan kapcsolódó keresetek elbírálására is.

31

Kétségtelen, hogy az említett ítélet 25. pontjában a Bíróság azt is kimondta, hogy következésképpen e bíróságok joghatósággal rendelkeznek a valamely másik tagállamban létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező alperes ellen benyújtott megtámadási kereset elbírálására.

32

Mindazonáltal azon egyedüli körülmény, hogy a Bíróság ugyanezen ítéletben annak megállapítására szorítkozott, hogy az eljárást megindító bíróság hatáskörrel rendelkezik a más tagállamban letelepedett alperesek elleni keresetek elbírálására, nem teszi lehetővé azon következtetés levonását, hogy e joghatóság eleve kizárt abban az esetben, ha az érintett alperes harmadik államban letelepedett, tekintettel arra, hogy a Bíróságot nem kérték e kérdés megválaszolására. A fent hivatkozott Seagon‑ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügy alperese ugyanis a tagállamok egyikében telepedett le.

33

Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének céljai, amelyek a jelen ítélet fenti 27. pontjában említettek szerint a csődre vonatkozó nemzetközi joghatóság előreláthatóságának, és ily módon a jogbiztonság elősegítésére irányulnak, azon értelmezés mellett szólnak, amely szerint e rendelkezés joghatóságot hoz létre a harmadik államban lakóhellyel rendelkező alperes ellen benyújtott, fizetésképtelenségre alapított megtámadási kereset elbírálására. A fizetésképtelenségre alapított megtámadási keresetekre vonatkozó bírósági joghatóság uniós harmonizációja ugyanis attól függetlenül hozzájárul e célok megvalósításához, hogy az alperes a tagállamok egyikében vagy harmadik államban rendelkezik lakóhellyel.

34

E megállapítást nem cáfolja a német kormány által a tárgyaláson hangsúlyozott azon tény, miszerint az alperes ellen ilyen megtámadási kereset keretében olyan bíróság előtt indítanak eljárást, amelynek székhelye az alperes székhelyétől eltérő államban található.

35

Meg kell ugyanis állapítani, hogy az említett kereset tárgyában történő határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása érdekében a rendelet által felállított kritérium, azaz az adós fő érdekeltségeinek központja, rendszerint előre látható az alperes számára, aki ezt figyelembe veheti akkor, amikor az adóssal együtt olyan ügyletben vesz részt, amelyet fizetésképtelenségi eljárásban megsemmisíthetnek. E feltételek mellett a rendelet (8) preambulumbekezdéséből következő, a csődre vonatkozó nemzetközi joghatóság előreláthatóságával és a jogbiztonsággal kapcsolatos cél, valamint adott esetben a rendelet (4) preambulumbekezdésében szereplő, arra irányuló cél, hogy elkerüljék azon körülményeket, amelyek arra ösztönzik a feleket, hogy kedvezőbb jogi helyzet elérése érdekében a vagyonukat egyik államból egy másikba helyezzék, vagy különös bírói fórumot válasszanak, nagyobb jelenőséggel bír, mint annak elkerülése, hogy az alperes ellen ne külföldi bíróság előtt indítsanak bírósági eljárást.

36

Hasonlóképpen, az arra alapított érv sem fogadható el, hogy a harmadik országok bíróságai egyáltalán nem kötelesek elismerni, illetve végrehajtani az Unióban joghatósággal rendelkező bíróság által hozott határozatot, vagy másképpen fogalmazva az, hogy a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése nem érvényesül hatékonyan abban az esetben, ha az alperes valamely harmadik államban rendelkezik lakóhellyel.

37

Ahogyan ugyanis a főtanácsnok az indítványának 36. és 38. pontjában hangsúlyozta, nem zárja ki a rendelet 3. cikkének (1) bekezdésében szereplő joghatósági szabály alkalmazását az a tény, hogy a rendeletnek a fizetésképtelenségi eljárást megindító bíróság határozatainak elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezései nem kötelezőek harmadik országokra. Ráadásul, még ha valamely konkrét esetben a bírósági határozatok elismerése és végrehajtása tekintetében magát a rendeletet nem is lehet alapul venni, a joghatósággal rendelkező bíróság határozata valamely kétoldalú egyezmény alapján is elismerhető és végrehajtható.

38

Egyébiránt meg kell állapítani, hogy – még ha az ilyen határozatot nem is ismeri el és hajtja végre valamely kétoldalú egyezmény alapján azon állam, amelynek területén az alperes lakóhelye található – az említett ítéletet a rendelet 25. cikke alapján más tagállamok elismerhetik és végrehajthatják, különösen abban az esetben, ha az említett alperes vagyonának egy része ezek államok egyikének területén található.

39

A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1346/2000 rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azon tagállam bíróságai, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatósággal rendelkeznek az olyan alperes ellen benyújtott, fizetésképtelenségre alapított megtámadási kereset elbírálására, aki nem a tagállamok területén rendelkezik lakóhellyel.

40

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azon tagállam bíróságai, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatósággal rendelkeznek az olyan alperes ellen benyújtott, fizetésképtelenségre alapított megtámadási kereset elbírálására, aki nem a tagállamok területén rendelkezik lakóhellyel.