—

M. Alemo-Herron és társai képviseletében T. Linden barrister, és L. Prince advocate,

—

a Parkwood Leisure Ltd képviseletében A. Lynch QC,

—

az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében H. Walker, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében G. Rozet és J. Enegren, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12-i 2001/23/EK tanácsi irányelv (HL L 82., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 98. o.) 3. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

A kérelmet M. Alemo–Herron és társai, valamint a Parkwood Leisure Ltd (a továbbiakban: Parkwood) között kollektív megállapodás alkalmazása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.

3

A 2001/23 irányelv az 1998. június 29-i 98/50/EK tanácsi irányelvvel (HL L 201., 88. o.) módosított, a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek és üzletrészek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1977. február 14-i 77/187/EGK tanácsi irányelv (HL L 61., 26. o.; a továbbiakban: 77/187 irányelv) egységes szerkezetbe foglalását hajtotta végre.

4

A 2001/23 irányelv 3. cikkének (1)–(3) bekezdése ekképp rendelkezik:

„(1)   Az átadót megillető, az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból eredő jogok és kötelezettségek az ilyen átruházásból eredően átszállnak a kedvezményezettre.

A tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az átruházás időpontját követően az átadó és a kedvezményezett egyetemlegesen felelnek az olyan kötelezettségekért, amelyek az átruházás időpontját megelőzően keletkeztek az átruházás napján fennálló munkaszerződésből vagy munkaviszonyból.

(2)   A tagállamok megfelelő intézkedéseket fogadhatnak el annak biztosítása érdekében, hogy az átadó a kedvezményezettet tájékoztassa minden, ezen cikk alapján a kedvezményezett részére átruházásra kerülő jogról és kötelezettségről, amennyiben az átruházás időpontjában ezekről a jogokról és kötelezettségekről az átadónak tudomása van, vagy tudomása kellene, hogy legyen. Az átadónak a kedvezményezett tájékoztatását illető mulasztása bármely ilyen jog vagy kötelezettség tekintetében nem érinti az adott jog vagy kötelezettség átszállását és a munkavállalóknak azt a jogát, hogy az adott jog vagy kötelezettség tekintetében igényüket a kedvezményezettel és/vagy az átadóval szemben érvényesítsék.

(3)   Az átruházást követően a kedvezményezett köteles tiszteletben tartani a kollektív szerződésekben lefektetett feltételeket, mégpedig ugyanolyan mértékben, ahogyan azt az adott megállapodás az átadó számára előírta, a kollektív szerződés megszűnésének vagy lejártának időpontjáig vagy egy újabb kollektív szerződés hatálybalépésének vagy alkalmazásának a napjáig.

A tagállamok korlátozhatják az ilyen feltételek kötelező figyelembevételének időtartamát azzal, hogy ez nem lehet kevesebb egy évnél.”

5

Ezen irányelv 8. cikke szerint:

„Ez az irányelv nem korlátozza a tagállamoknak azt a jogát, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy fogadjanak el, vagy a munkavállalókra nézve kedvezőbb kollektív szerződések alkalmazását engedélyezzék vagy segítsék elő.”

6

Az Egyesült Királyság a 77/187 irányelvet a vállalkozások átruházásáról (a foglalkoztatás védelméről) szóló 1981. évi rendelet (Transfer of Undertakings [Protection of Employment] Regulations 1981; a továbbiakban: TUPE) révén ültette át.

7

A TUPE 5. cikke (2) bekezdésének a) pontja, amely a 2001/23 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének tartalmát ülteti át, a következőképpen rendelkezik:

„A szerződésből eredő vagy ahhoz kötődő jogok, felhatalmazások és kötelezettségek e rendelet értelmében átszállnak a kedvezményezettre.”

8

A nemzeti jog értelmében a felek a szerződésükbe belefoglalhatnak olyan rendelkezést, hogy a munkavállaló bérét időről időre olyan harmadik fél, mint a National Joint Council for Local Governement Services (a továbbiakban: NJC) határozza meg, amelynek a munkáltató nem tagja, vagy amelyben nem rendelkezik képviselettel. Az Egyesült Királyság szociális partnereinek kapcsolatrendszerében az ilyen típusú kollektív szerződések főszabály szerint nem kötelezők a felekre nézve, kivéve ha a felek kifejezetten ennek ellenkezőjéről rendelkeznek. E kollektív szerződések rendelkezései tehát a munkáltató és munkavállaló közötti egyedi munkaszerződés részévé válva érvényesülhetnek. Erre, mint a jelen ügyben is, úgy kerülhet sor, hogy a szerződésbe olyan rendelkezést iktatnak, miszerint a munkavállalót megilletik a munkáltató és a szakszervezet vagy valamely más hasonló szervezet, például az NJC által kialkudott feltételekből eredő előnyök. Mivel e feltételeket a munkaszerződésbe foglalják, azok a munkaszerződés rendelkezéseiként érvényesülnek.

9

2002-ben London egyik kerületi önkormányzata, a Lewisham London Borough Council (a továbbiakban: Lewisham) a „szabadidős” szolgáltatását átruházta a magánszektorbeli CCL Limited (a továbbiakban: CCL) nevű vállalkozásnak, amely az e szolgáltatás érdekében alkalmazott munkavállalókat átvette személyzeti állományába. 2004 májusában a CCL átruházta az említett szolgáltatást a Parkwoodnak, amely szintén magánszektorbeli vállalkozás.

10

Amíg a „szabadidős” szolgáltatás a Lewishamhez tartozott, a Lewisham és a szolgáltatás érdekében alkalmazott munkavállalók közötti munkaszerződésekre az NJC, a helyi közszférán belüli kollektív tárgyalásokra felhatalmazott szervezet keretében kialkudott munkafeltételek voltak irányadók. Az NJC által kialkudott megállapodások alkalmazása nem a törvényen, hanem a munkaszerződésben szereplő, alábbi szerződéses kikötésen alapult:

„A [Lewishamnél] fennálló munkaviszonya alatt az Ön munkafeltételei a[z NJC] által időről időre újratárgyalt kollektív megállapodásokban foglaltaknak felelnek meg, kiegészülve [a Lewisham] tárgyalóbizottságai által helyi szinten kötött megállapodásokkal.”

11

A „szabadidős” szolgáltatás CCL-re való átruházásának időpontjában az NJC által 2002. április 1-je és 2004. március 31. közötti időszakra kialkudott megállapodás volt az irányadó. Az e szolgáltatást ellátó vállalkozás Parkwood részére történő átruházására 2004 májusában került sor.

12

A Parkwood nem tagja az NJC-nek, nem is lehetne tagja, hiszen olyan magánszektorbeli vállalkozás, amely nem tartozik a közigazgatási szervezetrendszerbe.

13

Az NJC keretén belül 2004 júniusában kötött újabb megállapodás visszaható hatállyal, 2004. április 1-jén lépett hatályba, és 2007. március 31-ig volt érvényben. A megállapodás tehát a szóban forgó vállalkozás Parkwoodra történő átruházását követően jött létre. Ezen okból a Parkwood úgy értelmezte, hogy az új megállapodás őt nem köti, és erről értesítette a munkavállalókat, akiktől megtagadta az NJC keretében a 2004 áprilisa és 2007 márciusa közötti időszakra kialkudott béremelést.

14

Az NJC keretében kötött megállapodások alkalmazásának Parkwood általi megtagadása miatt a munkavállalók keresetet indítottak az Employment Tribunal előtt, amely keresetet ez utóbbi 2008-ban elutasította. A munkavállalók ezen ítélettel szemben fellebbezést terjesztettek elő az Employment Appeal Tribunal előtt, amely 2009. január 12-én helyt adott a fellebbezésnek. A Parkwood ez utóbbi bíróság határozatát a Court of Appel (England & Wales) (Civil Division) előtt támadta meg.

15

2010. január 29-én az említett bíróság helyt adott a Parkwood jogorvoslati kérelmének, és hatályában fenntartotta az Employment Tribunalnak az alapeljárás felpereseinek keresetét elutasító határozatát. A Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) úgy ítélte meg, hogy a C-499/04. sz. Werhof-ügyben 2006. március 9-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-2397. o.) értelmében a 77/187 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése nem kötelezte a kedvezményezettet semmilyen, a vállalkozás átruházását követően megkötött kollektív megállapodás betartására.

16

Az alapeljárás felperesei megtámadták a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) határozatát a Supreme Court of the United Kingdom előtt, amely úgy határozott, hogy a 2001/23 irányelv értelmezésével és hatályával kapcsolatos kérdéseket terjeszt a Bíróság elé. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ugyanis az a kérdés, amelyet a Bíróság a fent hivatkozott Werhof-ügyben hozott ítéletében vizsgált, nem azonos azzal a kérdéssel, amelyet az alapügyben meg kell válaszolni.

17

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kifejti, hogy a fent hivatkozott Werhof-ügy tárgyát képező német jog a munkavállalóknak a vállalkozás vagy tevékenység átruházása utáni védelmére statikus megközelítést alkalmaz. E jog úgy rendelkezik, hogy a kollektív megállapodásokból eredő szabályok csak azzal a tartalommal válnak a munkaszerződés részévé, amellyel már a vállalkozás vagy a tevékenység átruházásának időpontjában is rendelkeztek, és hogy az átruházás után nem tehetők naprakésszé.

18

Az alapügyben azonban az a kérdés merül fel, hogy a nemzeti kötelmi jog alapján a tagállam biztosíthat-e a munkavállalóknak a vállalkozás vagy tevékenység átruházása esetén „dinamikus” védelmet, amely szerint a kedvezményezettel szemben nem kizárólag a szóban forgó átruházás időpontjában hatályos, hanem az átruházás utáni kollektív szerződésekre is lehet hivatkozni.

19

Ilyen körülmények között a Supreme Court of the United Kingdom úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

20

Az együttesen vizsgálandó három kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2001/23 irányelv 3. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha a tagállam a vállalkozás olyan átruházása esetén, mint amely az alapügy tárgyát képezi, lehetővé teszi, hogy az átruházás időpontját követően megtárgyalt és elfogadott kollektív szerződésekre utaló dinamikus kikötésekre hivatkozzanak a kedvezményezettel szemben.

21

Először is meg kell állapítani, hogy a 77/187 irányelv 3. cikkére vonatkozó, fent hivatkozott Werhof-ügyben hozott ítélet több olyan elemet is tartalmaz, amely releváns az alapügy szempontjából. Ez utóbbi kétségtelenül a 2001/23 irányelvvel kapcsolatos, azonban az említett elemek teljes mértékben átvehetők, mivel ezen irányelv a 77/187 irányelvet foglalja egységes szerkezetbe, és mindkét irányelv 3. cikke releváns rendelkezéseinek azonos a megfogalmazása.

22

Először is emlékeztetni kell arra, hogy a fent hivatkozott Werhof-ügyben hozott ítélet 37. pontjában a Bíróság kimondta, hogy a 77/187 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, ha a kedvezményezettet – aki nem részese annak az átadót kötelező kollektív szerződésnek, amelyre a munkaszerződés utal – nem kötik azok a kollektív szerződések, amelyek a vállalkozás átruházásának időpontjában hatályban levőnél később lépnek hatályba.

23

Ezenkívül a 2001/23 irányelv 8. cikkéből kitűnik, hogy ez az irányelv nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy a munkavállalókra nézve kedvezőbb törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket alkalmazzanak vagy vezessenek be, vagy a szociális partnerek között kötött, a munkavállalókra nézve kedvezőbb kollektív szerződések alkalmazását segítsék elő vagy engedélyezzék.

24

Ami az alapügyet illeti, kétségtelen – amint az az előterjesztett második kérdésnek magából a szövegéből következik –, hogy az érintett vállalkozás átruházásának időpontját követően megtárgyalt és elfogadott kollektív szerződésekre utaló kikötés, mivel dinamikus szerződéses jogokat biztosít, kedvezőbbnek bizonyul a munkavállalókra nézve.

25

A 77/187 irányelv célja így a vállalkozás átruházásakor nemcsak a munkavállalók érdekeinek védelme, hanem a munkavállalók érdekei és a kedvezményezett érdekei közötti igazságos egyensúly biztosítása is. Az irányelv kifejezetten kimondja, hogy a kedvezményezettnek módjában kell, hogy álljon a tevékenysége folytatásához szükséges kiigazítások és alkalmazkodás végrehajtása (lásd ebben az értelemben fent hivatkozott Werhof-ügyben hozott ítélet 31. pontját).

26

E tekintetben meg kell állapítani, hogy az alapügyben szóban forgó vállalkozásátruházás közjogi jogi személy és magánjogi jogi személy között történt.

27

Mivel a közszektorból a magánszektorba való vállalkozásátruházásról van szó, meg kell állapítani, hogy a kedvezményezett tevékenységének folytatása jelentős kiigazítást és alkalmazkodást tesz szükségessé tekintettel a munkakörülményeket illetően e két szektor között fennálló elkerülhetetlen különbségekre.

28

Márpedig az érintett vállalkozásátruházás időpontját követően megtárgyalt és elfogadott kollektív megállapodásokra utaló dinamikus kikötés – amelynek célja a közszektorbeli munkakörülmények alakulásának szabályozása – jelentősen korlátozhatja azon mozgásteret, amely az említett kiigazítási ás alkalmazkodási intézkedések magánjogi kedvezményezett általi meghozatalához szükségesek.

29

Ilyen helyzetben az ilyen kikötés sértheti egyrészt a kedvezményezett mint munkáltató érdekei, másrészt a munkavállalók érdekei közötti igazságos egyensúlyt.

30

Másodszor meg kell állapítani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a 2001/23 irányelv rendelkezéseit az Európai Unió Alapjogi Chartájában (a továbbiakban: Charta) elismert alapvető jogok tiszteletben tartásával kell értelmezni (lásd ebben az értelemben a C-179/11. sz., Cimade és GISTI ügyben 2012. szeptember 27-én hozott ítélet 42. pontját).

31

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kétségtelenül megjegyzi, hogy az alapeljárásbeli jogvitának nem tárgya a valamely szervezettől való távolmaradáshoz való jog. Mindazonáltal a 2001/23 irányelv 3. cikke értelmezésének mindenképpen összhangban kell állnia a Chartának a vállalkozás szabadságát kimondó 16. cikkével.

32

Ezen alapvető jog magában foglalja többek között a szerződési szabadságot, amint az a Charta értelmezéséhez való útmutatás céljából megfogalmazott magyarázatokból (HL 2007. C 303., 17. o.) következik, amelyet az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése harmadik albekezdésének és a Charta 52. cikke (7) bekezdésének megfelelően figyelembe kell venni a Charta értelmezésénél (a C-283/11. sz. Sky Österreich ügyben 2013. január 22-én hozott ítélet 42. pontja).

33

A 2001/23 irányelv 3. cikkére tekintettel ebből az következik, hogy a vállalkozás szabadsága értelmében a kedvezményezettnek rendelkeznie kell azzal a lehetőséggel, hogy hatékonyan érvényesíthesse érdekeit az olyan szerződési folyamatban, amelyben részt vesz, és hogy a jövőbeli gazdasági tevékenységére tekintettel tárgyalhasson a munkavállalói munkakörülményeinek alakulását meghatározó tényezőkről.

34

Meg kell azonban állapítani, hogy az alapügyben szereplő kedvezményezettnek egyáltalán nincs lehetősége részt venni a szóban forgó kollektív tárgyalásokat folytató szervezetben. Ilyen körülmények között e kedvezményezett nem tudja hatékonyan érvényesíteni érdekeit a szerződési folyamatban, és nem tárgyalhat – a jövőbeli gazdasági tevékenységére tekintettel – a munkavállalói munkakörülményeinek alakulását meghatározó tényezőkről.

35

Ilyen körülmények között az említett kedvezményezett szerződési szabadsága olyan súlyosan korlátozva van, hogy e korlátozás érintheti a vállalkozás szabadságának lényegét.

36

Márpedig a 2001/23 irányelv 8. cikkével együttesen értelmezett 3. cikke nem értelmezhető úgy, hogy felhatalmazza a tagállamokat olyan intézkedések meghozatalára, amelyek miközben kedvezőbbek a munkavállalókra nézve, érinthetik a vállalkozás szabadságának lényegét (lásd analógia útján a C-544/10. sz. Deutsches Weintor ügyben 2012. szeptember 6-án hozott ítélet 54. és 58. pontját).

37

A fentiek összességére tekintettel az előterjesztett három kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 20001/23 irányelv 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha a tagállam a vállalkozás átruházása esetén lehetővé teszi, hogy az átruházás időpontját követően megtárgyalt és elfogadott kollektív szerződésekre utaló dinamikus kikötésre hivatkozzanak a kedvezményezettel szemben, amennyiben ez utóbbinak nincs lehetősége részt venni az ilyen, átruházást követően megkötött kollektív szerződéseket érintő tárgyalási folyamatban.

38

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

A munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek vagy ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2001. március 12-i 2001/23/EK tanácsi irányelv 3. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az, ha a tagállam a vállalkozás átruházása esetén lehetővé teszi, hogy az átruházás időpontját követően megtárgyalt és elfogadott kollektív szerződésekre utaló dinamikus kikötésre hivatkozzanak a kedvezményezettel szemben, amennyiben ez utóbbinak nincs lehetősége részt venni az ilyen, átruházást követően megkötött kollektív szerződéseket érintő tárgyalási folyamatban.