—

A. Gülbahce képviseletében M. Prottung Rechtsanwalt,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és J. Möller, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében V. Kreuschitz és G. Rozet, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulást létrehozó, 1963. szeptember 12-én Ankarában a Török Köztársaság, valamint az EGK tagállamai és a Közösség által aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás által létrehozott társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19-i 1/80 társulási tanácsi határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat, illetve társulási megállapodás) értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet az A. Gülbahce és a Freie und Hansestadt Hamburg közötti jogvita keretében terjesztették elő, az előbbi tartózkodási engedélyének az utóbbi által történt visszavonásának tárgyában.

3

A társulási megállapodás célja, 2. cikkének (1) bekezdése értelmében, a a felek közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok folyamatos és kiegyensúlyozott megerősítésének elősegítése, annak teljes mértékű figyelembevételével, hogy biztosítani kell a török gazdaság gyorsuló fejlődését, továbbá javítani kell a török lakosság foglalkoztatási szintjét és életkörülményeit.

4

A társulási megállapodás 12. cikke szerint „a Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az [EK 39.], [EK 40.] és [EK 41.] cikk szolgál iránymutatásul a munkavállalók Szerződő Felek közötti szabad mozgása fokozatos biztosításának megvalósításához”, e megállapodás 13. cikke szerint pedig e felek „megállapodnak abban, hogy az [EK 43.]–[EK 46.] és [EK 48.] cikk szolgál iránymutatásul a letelepedés szabadságára vonatkozó, az egymás között fennálló korlátozások megszüntetésének megvalósításához” [nem hivatalos fordítás].

5

A társulási megállapodás 22. cikke (1) bekezdésének szövege az alábbi:

„A Társulási Tanács a [társulási] megállapodás célkitűzéseinek megvalósítása érdekében és a [társulási] megállapodás által meghatározott esetekben jogosult határozatot hozni. Mindkét fél köteles a meghozott határozatok végrehajtásához szükséges intézkedéseket megtenni […]” [nem hivatalos fordítás].

6

Az 1/80 határozat 6. cikke így szól:

„(1)   A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban:

(2)   Az éves szabadság és az anyaság, a munkahelyi baleset vagy a rövid betegség miatti távollét beleszámít a rendes foglalkoztatás idejébe. Az önhibán kívüli munkanélküliség időtartama, amelyet a hatáskörrel rendelkező hatóságok szabályosan megállapítottak, valamint a hosszabb betegség miatti távollét nem számít ugyan bele a rendes foglalkoztatás idejébe, de nem érinti a korábbi foglalkoztatási időtartam alatt megszerzett jogokat.

(3)   Az (1) és (2) bekezdés alkalmazásának szabályait a nemzeti jogszabályok állapítják meg.” [nem hivatalos fordítás]

7

E határozat 7. cikke így rendelkezik:

„Valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy hozzá költözzön:

A török munkavállaló gyermeke, aki a fogadó országban szakmai képzettséget szerzett, az érintett tagállamban való tartózkodása időtartamától függetlenül pályázhat minden állásajánlatra, amennyiben egyik szülője az érintett tagállamban legalább három éve szabályszerűen alkalmazásban állt.” [nem hivatalos fordítás]

8

Az említett határozat 10. cikke a következőket írja elő:

„(1)   A Közösség tagállamai a rendes munkaerőpiacukhoz tartozó török munkavállalókra olyan szabályozást alkalmaznak, amely a bérek és egyéb munkafeltételek terén a közösségi munkavállalókhoz viszonyítva mindennemű, állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést kizár.

(2)   A 6. és 7. cikk alkalmazásának sérelme nélkül, a munkaügyi hatóság az (1) bekezdésben említett török munkavállalók és családtagjaik számára a közösségi munkavállalókéval azonos jogcímen nyújt segítséget az álláskeresésben”. [nem hivatalos fordítás]

9

Az 1/80 határozat 13. cikke kimondja:

„A Közösség tagállamai és Törökország nem vezethetnek be új korlátozásokat a területükön jogszerűen tartózkodó és munkát vállaló munkavállalók és családtagjaik tartózkodási és munkavállalási feltételeire vonatkozóan.” [nem hivatalos fordítás]

10

A külföldiek szövetségi területre való beutazásáról és tartózkodásáról szóló 1990. július 9-i törvény – a külföldiek jogállásáról szóló törvény (Gesetz über die Einreise und den Aufenthalt von Ausländern im Bundesgebiet [BGBl. 1990 I, 1354. o.]; a továbbiakban: AuslG) 5. §-a, amely „A tartózkodás jogcímének formái” címet viseli, (1) bekezdésében kimondja:

„Tartózkodási jogcím az alábbi formában adható:

11

Az AuslG „A házastársak önálló tartózkodási joga” című 19. §-a így rendelkezik:

„(1)   „A házassági életközösség megszakadása esetén a házastárs tartózkodási engedélye a 17. § (1) bekezdésében említett tartózkodási jogcímtől önálló és független tartózkodási jogként meghosszabbodik, ha:

[…]

(2)   Az (1) bekezdésben említett esetekben a tartózkodási engedélyt egy évvel kell meghosszabbítani; e meghosszabbítással, az (1) bekezdés harmadik mondatában foglalt rendelkezések sérelme nélkül, nem ellentétes a szociális ellátások nyújtása. Ezen túl a tartózkodási engedély korlátozott időtartamra hosszabbítható meg, amennyiben a korlátlan meghosszabbítás feltételei nem teljesülnek.

[…]”

12

Az AuslG „A német állampolgárok külföldi családtagjai” című 23. §-a (1) bekezdésében az alábbiakat írja elő:

„A 17. § (1) bekezdésének megfelelően „tartózkodási engedélyt kell kiállítani

[…]

amennyiben a szóban forgó német állampolgár szokásos lakóhelye a szövetségi területen található;

[…]”

13

A nem német munkavállalók munkavállalási engedélyéről szóló rendelet (Verordnung über die Arbeitserlaubnis für nichtdeutsche Arbeitnehmer), 1980. szeptember 12-én közzétett változatának (BGBl. 1980 I, 1754. o.; a továbbiakban: AEVO») 1. §-a így szól:

„A munkavállalás elősegítéséről szóló törvény 19. §-nak (1) bekezdése alapján kiállított engedély (munkavállalási engedély) a munkerőpiac helyzetének és alakulásának függvényében kiállítható

14

Az AEVO „Különleges munkavállalási engedély” című 2. §-nak (1) bekezdése így rendelkezik:

„A munkavállalási engedély független a munkaerőpiac helyzetétől és alakulásától, és azt az 1. § (1) bekezdésének 1. pontjában említett korlátozások nélkül kell kiállítani, amennyiben a munkavállaló

[…]

[…]”

15

Az AEVO 4. §-ának (2) bekezdése az alábbiakat írja elő:

„A 2. § (1) bekezdésében, (2) bekezdésének 1. és 2. pontjában és (3) bekezdésében említett munkavállalási engedély érvényességének időtartama öt év. Korlátlan érvényességű munkavállalási engedélyt kell kiállítani az olyan munkavállalóknak, akik a munkavállalási engedély érvényességi idejét megelőzően szokásosan és folyamatosan nyolc éven át a jelen rendelet hatálya alá tartozó területen tartózkodtak.”

16

A német szociális törvénykönyv harmadik könyve (Sozialgesetzbuch, Drittes Buch) 1998. január 1-jétől2003. december 31-ig hatályos változatának (BGBl. 1997 I, 594. o., a továbbiakban: SGB III) 284. §-a így szól:

„(1)   Azon külföldieket, akik keresőtevékenységet kizárólag a munkaügyi ügynökség engedélyével folytathatnak, a munkáltatók kizárólag akkor alkalmazhatják, ha ilyen engedéllyel rendelkeznek.

[…]

(5)   Az engedély kizárólag akkor állítható ki, ha a külföldi az [AuslG] 5. §-ában előírt tartózkodási engedéllyel rendelkezik, amennyiben az alkalmazandó rendelkezések nem rendelkeznek ettől eltérően, és ezt nem zárja ki a keresőtevékenység folytatása tekintetében alkalmazandó idegenrendészeti előírás.”

17

Az SGB III a „Határozatlan időre szóló munkavállalási engedély” cím alatt található 286. §-ban így rendelkezik:

„(1)   A határozatlan időre szóló munkavállalási engedélyt akkor állítják ki, ha a külföldi

Az első mondat rendelkezései alóli kivételek biztosíthatók személyek meghatározott csoportjának.

[…]

(3)   Az ezzel ellentétes jogszabályi rendelkezések sérelme nélkül, a határozott időre szóló munkavállalási engedélyt időbeli korlátozás és az érintett vállalkozásokra vagy szakmákra, illetve régiókra történő korlátozások nélkül állítják ki.”

18

A külföldi munkavállalók munkavállalásának engedélyezéséről szóló 1998. szeptember 17-i rendelet (Verordnung über die Arbeitsgenehmigung für ausländische Arbeitnehmer, BGBl. 1998 I, 2899. o., a továbbiakban: ArGV) „Határozatlan időre szóló munkavállalási engedély” cím alatt található 2. §-a (1) bekezdésében ekként rendelkezik:

„Az SGB III 286. §-a (1) bekezdése első mondatának 1. pontjában foglalt rendelkezésekkel ellentétben a határozatlan időre szóló munkavállalási engedélyt ugyancsak ki kell állítani, ha a külföldi

[…]”

19

Az ArGV „A tartózkodási jog szerinti jogállással való kapcsolat” című 5. §-a kimondja:

„Az SGB III 284. §-ának (5) bekezdésétől eltérve, munkavállalási engedély állítható ki olyan külföldieknek is,

20

Az ArGV 8. §-a (1) bekezdése 1. pontjának megfelelően, a munkavállalási engedély érvényét veszti, ha a külföldi nem teljesíti az ArGV 5. §-ában említett feltételek egyikét sem.

21

A külföldiek szövetségi területen való tartózkodásáról, keresőtevékenységéről és integrációjáról szóló 2004. július 30-i törvény (Gesetz über den Aufenthalt, die Erwerbstätigkeit und die Integration von Ausländern im Bundesgebiet) (BGBl. 2004 I, 1950. o.) módosított változata (BGBl. 2008 I, 162. o.; a továbbiakban: AufenthG) 2005. január 1-jén lépett hatályba. E törvény „Tartózkodási engedély előírása” című 4. §-ának (2) és (5) bekezdése így szól:

„(2)   A tartózkodási engedély lehetővé teszi keresőtevékenység folytatását abban az esetben, ha ezt e törvény írja elő, vagy ha a tartózkodási engedély kifejezetten lehetővé teszi ilyen tevékenység folytatását. Minden tartózkodási engedélyben fel kell tüntetni, hogy megengedett-e keresőtevékenység folytatása. Az a külföldi, aki nem munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkezik, csak akkor vállalhat munkát, ha a szövetségi munkaügyi ügynökség jóváhagyását adta, vagy ha jogszabály írja elő, hogy megengedett az ezen ügynökség engedélye nélkül történő ilyen munkavégzés. A tartózkodási engedélyben fel kell tüntetni az említett ügynökség által kiadott engedélyt érintően fenntartott korlátozásokat.

[…]

(5)   A […] társulási megállapodás értelmében vett tartózkodási joggal rendelkező külföldinek kell bizonyítania azt, hogy e joggal rendelkezik, bizonyítékot szolgáltatva arról – amennyiben az Unióban sem letelepedési engedéllyel, sem huzamos tartózkodásra jogosító okmánnyal nem rendelkezik –, hogy van tartózkodási engedélye. A tartózkodási engedélyt kérelem alapján adják ki.”

22

Az AufenthG „A munkavállalási engedélyek hatályban tartása” című 105. §-ának (2) bekezdése ekként rendelkezik:

„Az e törvény hatálybalépése előtt kiadott munkavállalási engedélyt úgy kell tekinteni, mint amely a szövetségi munkaügyi ügynökség korlátozása nélkül jóváhagyja a keresőtevékenység folytatását.”

23

A. Gülbahce török állampolgár, aki 1997 júniusában házasságot kötött egy német állampolgárral. A felperes 1998. június 8-án családegyesítési vízummal lépett be Németország területére. A német hatóságok 1998 júliusában tartózkodási engedélyt állítottak ki a számára, amelyet 1999 júniusában, 2001 augusztusában és 2004 januárjában meghosszabbítottak. Ezzel párhuzamosan az illetékes munkaügyi ügynökség a felperes részére 1998. szeptember 29-én határozatlan időre szóló munkavállalási engedélyt állított ki.

24

2005 júliusában a német hatóságok tudomására jutott, hogy A. Gülbahce felesége 1999 novemberében bejelentette, hogy 1999. október 1-je óta külön él férjétől. Miután a Freie und Hansestadt Hamburg meghallgatta A. Gülbahcét, a 2006. augusztus 29-i határozattal helybenhagyott 2006. február 6-i határozatával visszaható hatállyal visszavonta A. Gülbahce 2001 augusztusában és 2004 januárjában meghosszabbított tartózkodási engedélyét. A Freie und Hansestadt Hamburg szerint a tartózkodási engedély többszöri meghosszabbítása nem volt szabályos, mivel a házassági életközösség nem állt fenn két éven keresztül A. Gülbahce és házastársa között. Továbbá az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése alapján történő meghosszabbítás sem lett volna elképzelhető, mivel nem ugyanaz a munkáltató foglalkoztatta A. Gülbahcét legalább egy éve.

25

A. Gülbahce keresetet nyújtott be a Verwaltungsgericht Hamburg előtt, amely 2007. július 3-i ítéletével azt elutasította. A fellebbezés tárgyában eljáró, kérdést előterjesztő bíróság 2008. május 29-i ítéletével ezen ítéletet megváltoztatta.

26

A kérdést előterjesztő bíróság szerint, noha A. Gülbahce nem bizonyította két évig tartó életközösség fennállását házastársával, és noha nem hivatkozhat az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésére sem, tartózkodási engedélyét, a számára 1998 szeptemberében kiállított, határozatlan időre szóló munkavállalási engedély és e határozat – a Bíróságnak az Európai Unió által a Tunéziai Köztársasággal és a Marokkói Királysággal kötött megállapodásokból eredő, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlatával összefüggésben értelmezett – 10. cikke (1) bekezdésének együttes joghatása folytán, meg kellett volna hosszabbítani.

27

E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság úgy ítélte meg, hogy mivel A. Gülbahce mind 2001 augusztusában, mind 2004 januárjában a rendes munkaerőpiachoz tartozott, a szakmai tevékenység tényleges gyakorlására vonatkozó jogát kizárólag az állam jogos érdekeinek védelmére vonatkozó indokok alapján lehetett volna visszavonni, amely indokok a jelen esetben nem álltak fenn.

28

Miután a Freie und Hansestadt Hamburg a Hamburgisches Oberverwaltungsgericht ezen, 2008. május 29-i ítéletével szemben fellebbezést nyújtott be, a Bundesverwaltungsgericht azt 2009. december 8-i ítéletével hatályon kívül helyezte, és visszautalta az ügyet az említett bírósághoz új határozathozatalra.

29

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a Bundesverwaltungsgericht úgy ítélte meg, hogy az 1/80 határozat 10. cikkének (1) bekezdése sem jogosultságot nem teremt a tartózkodási engedély visszaható hatályú kiállítására, sem valamely konkrét keresőtevékenység fennállásától független tartózkodási jogot nem keletkeztet. E tekintetben az AufenthG hatálybalépésétől, azaz 2005. január 1 jétől kezdve az ezt megelőzően kiállított munkavállalási engedély már csak a nemzeti közigazgatási szerv hozzájárulásaként maradhat érvényben. Ezenkívül egy ilyen szabályozást nem lehet az 1/80 határozat 13. cikkében foglalt „standstill” szabállyal ellentétesnek tekinteni, mivel a német állampolgárok házastársainak kiállított korlátlan munkavállalási engedély nyújtását csak az ArGV vezette be 1998 szeptemberében, míg az 1980-ban hatályban lévő szabályozás, amelyre az említett 13. cikk utal, csak nyolc éven át tartó folyamatos, jogszerű tartózkodást követően tette lehetővé korlátlan munkavállalási engedély kiállítását.

30

A Hamburgisches Oberverwaltungsgericht, mivel úgy ítélte meg, hogy az uniós jog értelmezése szükséges az elé terjesztett jogvita megoldásához, úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

Az e kérdésre adandó igenlő válasz esetén:

Az e kérdésre adandó igenlő válasz esetén:

31

Elöljáróban meg kell állapítani, hogy noha a kérdést előterjesztő bíróság formailag az 1/80 határozat 10. cikke (1) bekezdésének és 13. cikkének értelmezésére korlátozta is kérdéseit, e körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság a nemzeti bíróság részére az uniós jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához hasznos, valamennyi értelmezési szempontját megadja, függetlenül attól, hogy a nemzeti bíróság kérdései megfogalmazásában utalt-e azokra, vagy sem (lásd a C-251/06. sz. ING. AUER ügyben 2007. november 8-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-9689. o.] 38. pontját és a C-434/09. sz. McCarthy-ügyben 2011. május 5-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-3375. o.] 24. pontját).

32

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az EUMSZ 267. cikk alapján indított eljárásban a Bíróság a nemzeti bíróság által feltett kérdések szövegéből kiemelheti – a nemzeti bíróság által előterjesztett adatokra figyelemmel – a közösségi jog értelmezése szempontjából releváns azon tényezőket, amelyek lehetővé teszik a számára azon jogi probléma megoldását, amellyel hozzá fordultak (a C-420/07. sz. Apostolides-ügyben 2009. április 28-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-3571. o.] 63. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

33

A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja határozatában, hogy A. Gülbahce 2001 augusztusában és 2004 januárjában meghosszabított tartózkodási engedélyének visszaható hatállyal történt visszavonása azon alapult, hogy életközössége házastársával 1999. október 1-jén megszakadt, amely feltételhez az említett engedélyt az AuslG, az AEVO, az SGB III és az ArGV egymással összefüggésben értelmezett rendelkezései kötötték.

34

Az említett bíróság megállapítja továbbá, hogy az engedély ezen, visszaható hatállyal történő visszavonásának időpontjában, 2006. február 6-án A. Gülbahce több mint egy éve ugyanazon munkáltató alkalmazásában állt, miáltal, főszabály szerint, teljesültek az ahhoz szükséges feltételek, hogy őt az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése értelmében a rendes munkaerőpiachoz tartozónak lehessen tekinteni.

35

Következésképpen az előterjesztett kérdéseket egyetlen kérdésként kell újrafogalmazni, és akként értelmezni, mint amelyek lényegében arra keresik a választ, hogy az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok visszaható hatállyal visszavonják a török munkavállaló tartózkodási engedélyét azon időpontra visszamenőleg, amikor az engedély kiadásának a nemzeti jogban előírt indoka többé nem áll fenn, és e visszavonásra az említett 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves rendes foglalkoztatás időtartamának letelte után kerül sor.

36

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének rendelkezései által a török munkavállalók részére biztosított jogosultságok a jogszerű munkaviszonyban eltöltött idő hosszával arányosan bővülnek, és céljuk az érdekeltek fogadó tagállambeli helyzetének fokozatos megszilárdítása (lásd különösen a C-230/03. sz. Sedef-ügyben 2006. január 10-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-157. o.] 34. pontját).

37

Ahogyan az az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdéséből kitűnik, a török munkavállaló egy év rendes foglalkoztatást követően jogosult munkaviszonyának folytatására ugyanannál a munkáltatónál.

38

A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint e jog hatékony érvényesülése szükségszerűen magában foglalja az érintett ezzel összefüggő tartózkodási jogát (lásd különösen a C-383/03. sz. Dogan-ügyben 2005. július 7-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-6237. o.] 14. pontját).

39

Valamely török állampolgár fogadó tagállambeli munkaviszonyának az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése értelmében vett szabályszerű volta stabil és nem átmeneti helyzetet feltételez az említett tagállam munkaerőpiacán, és ennek megfelelően magában foglalja a nem vitatott, tartózkodáshoz való jogot (a C-237/91. sz. Kus-ügyben 1992. december 16-án hozott ítélet [EBHT 1992., I-6781. o.] 22. pontja és a C-337/07. sz. Altun-ügyben 2008. december 18-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-10323. o.] 53. pontja).

40

A jelen ügyben, amint arra a jelen ítélet 34. pontja emlékeztet, a felek nem vitatják, hogy az egyéves rendes foglalkoztatás időtartamára vonatkozó, az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésében foglalt feltétel A. Gülbahce többször meghosszabbított tartózkodási engedélye visszaható hatállyal történt visszavonásának időpontjában, 2006. február 6-án teljesült.

41

A nemzeti hatóságok szerint ez a visszavonás azon a megállapításon alapul, miszerint egyrészt az említett feltétel A. Gülbahce tartózkodási engedélye két alkalommal, 2001 augusztusában és 2004 januárjában történt meghosszabbításának időpontjában nem teljesült, másrészt A. Gülbahce ezen időpontokban már nem teljesítette azt a feltételt, amelyhez tartózkodási engedélye kötve volt, nevezetesen, hogy házassági életközössége álljon fenn egy német állampolgárral.

42

Következésképpen, a nemzeti hatóságok szerint, ha valamely török munkavállaló foglalkoztatásának első éve alatt már nem teljesíti a tartózkodási engedélyben előírt feltételt, tartózkodáshoz való jogosultsága elveszíti nem vitatott jellegét, következésképpen ezen időponttól kezdve az általa teljesített foglalkoztatási időtartam nem vehető figyelembe az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésében szereplő jogosultságok megszerzése érdekében, mivel a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján nem felel meg az egyéves rendes foglalkoztatás feltételének.

43

Márpedig ezen érvet a Bíróság kifejezetten elutasította, éppen olyan nemzeti rendelkezésekkel kapcsolatban, amelyek valamely török állampolgár tartózkodási jogát az érintett tagállam állampolgárával való házassági életközösség fennállásához kötötte.

44

Ugyanis a C-187/10. sz. Unal-ügyben 2011. szeptember 29-én hozott ítéletében (EBHT 2011., I-9045. o.), amelyet a jelen, előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztését követően hirdettek ki, a Bíróságnak már alkalma nyílt annak megállapítására, hogy amennyiben a török állampolgár érvényesen jogokat eredeztethet az 1/80 határozat valamely rendelkezéséből, e jogok már nem függnek az ezeket keletkeztető körülmények fennállásától, mivel e határozat nem ír elő ilyen jellegű feltételt (a fent hivatkozott Unal-ügyben hozott ítélet 50. pontja).

45

E tekintetben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése értelmében a török munkavállalónak elegendő több mint egy éve rendes foglalkoztatásban állnia ahhoz, hogy jogosult legyen munkavállalási engedélyének ugyanazon munkáltatónál való meghosszabbítására, mivel e rendelkezés e jogosultság elismerését semmiféle más feltételtől nem teszi függővé, és különösen nem azon körülményektől, amelyek között a belépésre és tartózkodásra való jogosultságot megszerezte (a fent hivatkozott Unal-ügyben hozott ítélet 38. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

46

Következésképpen a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az olyan török munkavállaló, aki érvényes tartózkodási engedély birtokában több mint egy éve keresőtevékenységet folytatott, teljesíti az említett 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt feltételeket, még akkor is, ha a tartózkodási engedélyt, amellyel rendelkezik, számára eredetileg nem keresőtevékenység folytatása céljából, hanem más célból adták meg (a fent hivatkozott Unal-ügyben hozott ítélet 39. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

47

Kétségtelen, hogy az uniós jog jelen állása szerint az 1/80 határozat semmilyen módon nem érinti a tagállamok azon hatáskörét, hogy megtagadják a török állampolgártól a területükre való belépés és az ottani első munkába állás jogát, mivel e határozattal főszabály szerint az sem ellentétes, hogy ezen államok szabályozzák ezen állampolgár munkavállalásának a feltételeit, az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves időtartam lejártáig (lásd a fent hivatkozott Unal-ügyben hozott ítélet 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

48

Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdését azonban nem lehet úgy értelmezni, mint amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy egyoldalúan módosítsák a török munkavállalóknak a fogadó tagállam munkaerőpiacára való fokozatos beilleszkedése rendszerének terjedelmét, megfosztva a munkavállalót – akinek a tagállam területére való belépését engedélyezték, és aki ott több mint egy évig ugyanannál a munkavállalónál jogszerűen és folyamatosan végzett valós és tényleges gazdasági tevékenységet – az e rendelkezés három francia bekezdése által számára fokozatosan, a kereső tevékenység végzésének időtartamával arányosan biztosított jogosultságoktól (lásd a fent hivatkozott Unal-ügyben hozott ítélet 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

49

Az ilyen értelmezés ugyanis lényegétől fosztaná meg az 1/80 határozatot, és megfosztaná a hatékony érvényesüléstől, tekintve hogy e határozat 6. cikke (1) bekezdésének szövege általános és feltételt nem tűrő olyan értelemben, hogy nem teszi lehetővé a tagállamok számára a közvetlenül e rendelkezés által a török munkavállalók számára biztosított jogosultságok korlátozását (a fent hivatkozott Unal-ügyben hozott ítélet 43. és 44. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

50

Kétségtelen, hogy a munkaviszonyban töltött olyan időszak, amelyet a török állampolgár büntetőjogi felelősségének megállapítását eredményező csalárd magatartás révén megszerzett tartózkodási engedély vagy a tartózkodási jogáról való végleges döntés időpontjáig ideiglenes tartózkodásra jogosító engedély birtokában teljesített, nem keletkeztethet az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése szerinti jogosultságot ezen állampolgár számára (lásd a fent hivatkozott Unal-ügyben hozott ítélet 47. pontját).

51

Mindazonáltal az alapügyben, a C-285/95. sz. Kol-ügyben 1997. június 5-én hozott ítélet (EBHT 1997., I-3069. o.) alapjául szolgáló üggyel ellentétben, amelynek tárgya színlelt házasság volt, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból nem következik, hogy A. Gülbahce munkaviszonyban töltött volna olyan időszakot, amelyet ilyen csalárd magatartás révén megszerzett tartózkodási engedély birtokában teljesített, vagy hogy tartózkodási engedélye, a végleges döntés időpontjáig ideiglenes lett volna.

52

Egyébiránt az AEVO 2. §-a (1) bekezdése 2. pontjának, valamint az ArGV 2. §-a (1) bekezdése 1. pontjának és 5. §-ának megfelelően A. Gülbahce olyan tartózkodási jog jogosultja volt, amely keresőtevékenység szabad folytatását tette lehetővé számára 1998. szeptember 29-ét követően, amely időpontban az illetékes munkaügyi ügynökség kiállította számára a határozatlan időre szóló munkavállalási engedélyt. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte e tekintetben, hogy nem nyert megállapítást, hogy A. Gülbahce a Németországba való belépésre és ott-tartózkodásra vonatkozó jogát csalárd magatartás folytán szerezte volna meg.

53

Ennélfogva nem vitatott, hogy A. Gülbahce tiszteletben tartotta a fogadó tagállamnak a területére való belépéssel és munkavállalással kapcsolatos törvényi és rendeleti előírásait.

54

Ilyen körülmények között annak el nem ismerése, hogy az alapeljárás felperese több mint egy éve rendes foglalkoztatásban állt Németországban, ellentétes volna az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésével.

55

Következésképpen az alapeljárás felperese által a tartózkodási engedélyének és nunkavállalási engedélyének megszerzése után és az említett, többször meghosszabbított engedély visszaható hatállyal történt visszavonását megelőzően foglalkoztatottként letöltött időszakot úgy kell tekinteni, mint amely megfelel az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése szerinti egyéves rendes foglalkoztatás feltételének.

56

A fentiekre tekintettel az előterjesztett kérdésekre – amint azokat a Bíróság átfogalmazta – azt a választ kell adni, hogy az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok visszaható hatállyal visszavonják a török munkavállaló tartózkodási engedélyét azon időpontra visszamenőleg, amikortól az engedély kiadásának a nemzeti jogban előírt indoka többé nem áll fenn, noha az említett munkavállaló semmiféle csalárd magatartást nem tanúsított, és e visszavonásra az említett 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves rendes foglalkoztatás időtartamának letelte után kerül sor.

57

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulást létrehozó, 1963. szeptember 12-én Ankarában a Török Köztársaság, valamint az EGK tagállamai és a Közösség által aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK tanácsi határozattal megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás által létrehozott társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19-i 1/80 társulási tanácsi határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok visszaható hatállyal visszavonják a török munkavállaló tartózkodási engedélyét azon időpontra visszamenőleg, amikortól az engedély kiadásának a nemzeti jogban előírt indoka többé nem áll fenn, noha az említett munkavállaló semmiféle csalárd magatartást nem tanúsított, és e visszavonásra az említett 6. cikk (1) bekezdésének első francia bekezdésében előírt egyéves rendes foglalkoztatás időtartamának letelte után kerül sor.