—

a Finnair Oyj képviseletében T. Väätäinen asianajaja,

—

T. Lassooy képviseletében M. Wilska kuluttaja-asiamies és P. Hannula, valamint J. Suurla lakimiehet,

—

a finn kormány képviseletében H. Leppo, meghatalmazotti minőségben,

—

a francia kormány képviseletében G. de Bergues és M. Perrot, meghatalmazotti minőségben,

—

az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: G. Aiello avvocato dello Stato,

—

az osztrák kormány képviseletében A. Posch, meghatalmazotti minőségben,

—

lengyel kormány képviseletében M. Szpunar, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében I. Koskinen és K. Simonsson, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. február 11-i 261/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 46., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 8. kötet, 10. o.) 2. cikke j) pontjának, valamint 4. és 5. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet a Finnair Oyj légitársaság (a továbbiakban: Finnair) és a T. Lassooy közötti jogvita keretében terjesztették elő, miután a légitársaság megtagadta e személynek a 2006. július 30-i, Barcelona (Spanyolország) és Helsinki (Finnország) közötti légi járatra való beszállásának visszautasítása miatti kártalanítását.

3

A menetrendszerű légi közlekedésben visszautasított beszállás kártalanítási rendszerének közös szabályainak megállapításáról szóló, 1991. február 4-i 295/91/EGK tanácsi rendelet (HL L 36., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 306. o.), amely 2005. február 16-ig volt hatályban, 1. cikkében így rendelkezett:

„E rendelet meghatározza azokat a közös minimumszabályokat, amelyeket abban az esetben kell alkalmazni, ha az utasok beszállását elutasítják egy olyan túlfoglalt, menetrendszerű járatra, amelyre érvényes jegyük és megerősített helyfoglalásuk van, és amely [az EK-S]zerződés hatálya alá tartozó tagállam területén található repülőtérről indul, függetlenül attól, hogy a légiszállító mely államban rendelkezik székhellyel, valamint az utas állampolgárságától és a célállomástól”.

4

A 261/2004 rendelet (1), (3), (4), (9), (10), (14) és (15) preambulumbekezdése ekként rendelkezik:

[…]

[…]

[…]

5

A 261/2004 rendelet „Fogalommeghatározások” című 2. cikke ekként rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

[…]”

6

Az említett rendelet „Hatály” című 3. cikke (2) bekezdésében így rendelkezik:

„(2) Az (1) bekezdést azzal a feltétellel kell alkalmazni, hogy az utasok:

7

Ugyanezen rendelet „Beszállás visszautasítása” című 4. cikkének szövege az alábbi:

„(1)   Amennyiben egy üzemeltető légifuvarozó indokoltan arra számít, hogy el fogja utasítani a beszállást egy légi járatra, köteles először önként jelentkezőket keresni, akik előnyökért cserében lemondanak helyfoglalásukról az érintett utas és az üzemeltető légifuvarozó által meghatározandó feltételek mellett. Az önként jelentkezők számára a segítségnyújtás a 8. cikk szerint történik, és ez a segítségnyújtás kiegészíti az e bekezdésben említett előnyöket.

(2)   Amennyiben az önként jelentkező utasok száma nem elegendő ahhoz, hogy a többi helyfoglalással rendelkező utas beszálljon a légi járatra, akkor az üzemeltető légifuvarozó az utasok beszállását akaratuk ellenére visszautasíthatja.

(3)   Amennyiben az utasok beszállását akaratuk ellenére visszautasították, akkor az üzemeltető légifuvarozó azonnal kártalanítja őket a 7. cikkel összhangban és segítséget nyújt nekik a 8. és 9. cikkel összhangban.”

8

A 261/2004 rendelet „Járat törlése” című 5. cikke (3) bekezdésében így rendelkezik:

„Az üzemeltető légifuvarozó nem köteles kártérítést fizetni a 7. cikk szerint, ha bizonyítani tudja, hogy a járat törlését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni”.

9

A 261/2004 rendelet „Kártalanításhoz való jog” című 7. cikke (1) bekezdésében így rendelkezik:

„E cikkre való hivatkozáskor az utasok az alábbi összegű kártérítést kapják:

[…]

[…]”

10

A 261/2004 rendelet 4. cikkével összefüggésben értelmezett 8. és 9. cikke azon utasok visszatérítéshez vagy átfoglaláshoz való jogáról, valamint ellátáshoz való jogáról rendelkezik, akiknek a beszállását visszautasították.

11

Ugyanezen rendelet „Jogorvoslathoz való jog [helyesen: Kártérítéshez való jog]” című 13. cikke így rendelkezik:

„Olyan esetekben, amikor egy üzemeltető légifuvarozó kártalanítást fizet, vagy más, e rendelet szerint rá háruló kötelezettségeket teljesít, akkor e rendelet rendelkezései nem értelmezhetők a fuvarozó azon joga korlátozásaként, hogy kártérítést kérjen bármely személytől – beleértve harmadik feleket is –, az alkalmazandó joggal [helyesen: alkalmazandó nemzeti joggal] összhangban. E rendelet különösen nem korlátozza az üzemeltető légifuvarozóknak azt a jogát, hogy visszatérítést kérjen egy utazásszervezőtől vagy más olyan személytől, akivel az üzemeltető légifuvarozó szerződéses jogviszonyban áll. Hasonlóképpen e rendelet rendelkezései nem értelmezhetők úgy, hogy korlátoznák az üzemeltető légifuvarozóval szerződéses jogviszonyban levő utazásszervező vagy – az utas kivételével – harmadik fél jogát arra, hogy visszatérítést vagy kártalanítást kérjen az üzemeltető légifuvarozótól az alkalmazandó vonatkozó törvények szerint.”

12

A barcelonai repülőtér személyzetének 2006. július 28-án tartott sztrájkja miatt a Finnair által üzemeltetett, 11.40-kor induló menetrend szerinti Barcelona–Helsinki légi járatot törölni kellett. A Finnair a légi járatai átszervezése mellett döntött annak érdekében, hogy e légi járat utasainak ne kelljen túl sokat várakozniuk.

13

Az említett járat utasait ezért a másnap, 2006. július 29-én egy ugyanabban az időpontban induló légi járattal, valamint egy szintén ezen a napon, 21.40-kor induló charter légi járattal szállították Helsinkibe. Ezen átszervezés miatt azon utasok egy részének, akik a 2006. július 29-én 11.40-kor induló légi járatra vettek jegyet, 2006. július 30-ig várniuk kellett, hogy a 11.40-kor induló menetrend szerinti légi járattal vagy a 21.40-kor induló charter légi járattal eljussanak Helsinkibe. Néhány olyan utas, köztük T. Lassooy, aki a 2006. július 30-án 11.40-kor induló légi járatra vett jegyet, és aki szabályszerűen beszállásra jelentkezett, az ugyanazon a napon 21.40-kor induló charter légi járattal jutott el Helsinkibe.

14

T. Lassooy, mivel úgy vélte, hogy a Finnair a 261/2004 rendelet 4. cikke alapján alapos ok nélkül utasította vissza a beszállását, keresetet indított a Helsingin käräjäoikeus (helsinki elsőfokú bíróság) előtt az iránt, hogy a bíróság kötelezze a Finnairt arra, hogy részére e rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint kártalanítást fizessen. E bíróság 2008. december 19-i ítéletében elutasította T. Lassooy kártalanítás iránti kérelmét, mivel úgy ítélte meg, hogy az említett rendelet csak akkor teszi lehetővé a kártalanítást, ha a visszautasított beszállás olyan helyzetekhez kapcsolódik, amikor gazdasági okokból került sor túlfoglalásra. Ezen ítélkező testület úgy ítélte meg, hogy e 4. cikk nem alkalmazható az adott ügyre, mivel a légitársaság egy, a barcelonai repülőtéren tartott sztrájk miatt átszervezte járatait, amely sztrájk olyan rendkívüli körülménynek tekinthető, amely tekintetében a Finnair megtett minden tőle elvárható intézkedést.

15

2009. augusztus 31-i ítéletével a Helsingin hovioikeus (helsinki fellebbviteli bíróság) hatályon kívül helyezte a Helsingin käräjäoikeus ítéletét, és kötelezte a Finnairt T. Lassooy számára 400 euró összeg megfizetésére. E tekintetben a fellebbezés tárgyában eljáró ítélkező testület úgy ítélte meg, hogy a 261/2004 rendeletet a túlfoglalás esetén kívül a beszállás működtetési okokból történő visszautasításának egyes eseteire is alkalmazni kell, és e rendelet kizárja, hogy a légifuvarozó a sztrájkhoz kapcsolódó okok miatt mentesülhessen kártalanítási kötelezettsége alól.

16

A Finnair által előterjesztett felülvizsgálati kérelem keretében a Korkein oikeus (legfelsőbb bíróság) kétségeinek adott hangot a 261/2004 rendelet 4. cikkében foglalt „visszautasított beszállással” érintett utasok kártalanítása iránti kötelezettség terjedelmével, az e rendelet 2. cikkének j) pontja értelmében vett „visszautasított beszállást” igazoló okokkal, továbbá a légifuvarozó azon lehetőségével kapcsolatban, hogy az ugyanezen rendelet 5. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendkívüli körülményekre hivatkozzon az ilyen körülmények folytán törölt légi járatot követő légi járatok tekintetében.

17

A Korkein oikeus ilyen körülmények között úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:

18

Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „visszautasított beszállás” 261/2004 rendelet 2. cikkének j) pontja és 4. cikke értelmében vett fogalmát akként kell-e értelmezni, hogy az kizárólag olyan visszautasított beszállásra vonatkozik, amely a túlfoglalás helyzeteire vezethető vissza, vagy e fogalmat alkalmazni kell olyan visszautasított beszállásra is, amelynek egyéb, így például működtetési okai vannak.

19

Meg kell állapítani, hogy a 261/2004 rendelet 2. cikke j) pontjának a szövege, amely a „visszautasított beszállás” fogalmát meghatározza, e visszautasítást nem köti az érintett járat „túlfoglalásának” helyzetéhez, amelyet a szóban forgó légifuvarozó gazdasági okoknál fogva idéz elő.

20

E rendelkezés, valamint az azon szabályozás által elérni kívánt célkitűzések összefüggésében, amelynek részét képezi, nem csupán a 261/2004 rendelet (3), (4), (9) és (10) preambulumbekezdéséből, de az ehhez kapcsolódó előkészítő anyagokból, és különösen az Európai Közösségek Bizottságának a visszautasított beszállás és légi járatok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre vonatkozó 2001. december 21-i [COM(2001) 784 végleges] javaslatából is az következik, hogy az uniós jogalkotónak e rendelet elfogadásával a célja azon utasok számának csökkentése volt, akiknek beszállását akaratuk ellenére visszautasították, és akik száma ekkoriban túl magas volt, és az, hogy ezzel betöltse a 295/91 rendelet által hagyott joghézagot, amely rendelet, 1. cikkének értelmében, mindössze azon közös minimumszabályokat határozta meg, amelyeket abban az esetben kellett alkalmazni, ha az utasok beszállását egy túlfoglalt, menetrendszerű járatra utasítják vissza.

21

Az említett jogalkotó a 261/2004 rendelet 2. cikkének j) pontjában ilyen összefüggésben hagyott el a „visszautasított beszállás” meghatározásából bármiféle utalást azon okra, amely miatt valamely légifuvarozó egy utas szállítását megtagadhatja.

22

Ezzel az uniós jogalkotó kiterjesztette az említett meghatározás hatályát a beszállás túlfoglalás miatti visszautasításának egyetlen, korábban a 295/91 rendelet 1. cikkében foglalt esetén túl, és annak tág értelmet adott, minden olyan esetre vonatkoztatva, amikor a légifuvarozó megtagadja egy utas szállítását.

23

Ezt az értelmezést megerősíti az a megállapítás, amely szerint a „visszautasított beszállás” fogalma hatályának kizárólag a túlfoglalás eseteire való korlátozása a gyakorlatban azzal a hatással jár, hogy jelentősen csökkenti az utasoknak a 261/2004 rendelet alapján biztosított védelmet, ennélfogva ellentétes az (1) preambulumbekezdésében foglalt célkitűzéssel, vagyis az utasok magas szintű védelmének biztosításával, ami igazolja a számukra elismert jogok tág értelmezését (lásd ebben az értelemben a C-344/04. sz., IATA és ELFAA ügyben 2006. január 10-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-403. o.] 69. pontját és a C-549/07. sz. Wallentin-Hermann ügyben 2008. december 22-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-11061. o.] 18. pontját).

24

Amint azt a főtanácsnok kiemeli indítványának 37. pontjában, annak megállapítása, hogy a „visszautasított beszállás” fogalma alá kizárólag a túlfoglalás esete tartozik, azzal a következménnyel járna, hogy az alapeljárás felperesének helyzetéhez hasonlóan nekik fel nem róható, gazdasági okok miatti túlfoglalásból bekövetkező helyzetben lévő utasok semmilyen védelemben nem részesülnének, és meg lennének fosztva azon lehetőségtől, hogy a 261/2004 rendelet 4. cikkére hivatkozzanak, amely cikk (3) bekezdésében ezen rendelet kártalanításhoz, visszatérítéshez vagy átfoglaláshoz, valamint ellátáshoz való jogra vonatkozó, ugyanezen rendelet 7–9. cikkében foglalt rendelkezéseire utal.

25

Következésképpen egy olyan utas beszállása légifuvarozó általi visszautasításának, aki a 261/2004 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételek mellett jelentkezett beszállásra, amely visszautasítás oka a járatok ezen légifuvarozó általi átszervezése, a 261/2004 rendelet 2. cikkének j) pontja értelmében vett „visszautasított beszállásnak” kell minősülnie.

26

A fentiek fényében az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „visszautasított beszállásnak” a 261/2004 rendelet 2. cikkének j) pontja és 4. cikke értelmében vett fogalmát akként kell értelmezni, hogy az nemcsak az olyan visszautasított beszállásra vonatkozik, amely a túlfoglalás helyzeteire vezethető vissza, hanem az olyan visszautasított beszállásra is, amelynek egyéb, így például működtetési okai vannak.

27

Második és harmadik kérdésével, amelyeket együtt célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a „rendkívüli körülmények” fennállása, amely a légifuvarozót a légi járatoknak az ezek fennállását követő átszervezésére készteti, igazolhatja-e valamely utasnak ezen későbbi járatok egyikére való beszállásának visszautasítását, és mentesítheti-e ezen légifuvarozót a 261/2004 rendelet 4. cikkének (3) bekezdése szerinti, azon utas kártalanítására vonatkozó kötelezettsége alól, akinek beszállását az említett körülményeket követően átszervezett e légi járatok egyikére visszautasítja.

28

A kérdést előterjesztő bíróság elsősorban arra vár választ, hogy a 261/2004 rendelet 2. cikkének j) pontja értelmében vett „visszautasított beszállásnak” való minősülés csak a magához az utasokhoz kapcsolódó okoknál fogva vethető el, vagy az utasokon kívüli, különösen a járatok légifuvarozó által az őt érintő „rendkívüli körülmények” következtében történt átszervezéséhez kapcsolódó okok is akadályozhatják-e az ekként történő minősülést.

29

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e 2. cikk j) pontja a „visszautasított beszállásnak” való minősülést az okok két csoportjából kifolyólag kizárja. Az okok első csoportjába tartozik az, ha a beszállásra jelentkező utas nem tartja be az e rendelet 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott feltételeket. Az okok második csoportjába tartozik az, ha a beszállást ésszerű indokok, „úgymint egészségügyi, biztonsági vagy védelmi okok, illetve nem megfelelő utazási okmányok miatt utasítják el”.

30

Az okok első csoportja az alapügyet nem érinti. Az okok második csoportjával kapcsolatban ki kell emelni, hogy az alapügyben az említett 2. cikk j) pontjában kifejezetten megemlített okok egyike sem releváns. Márpedig az uniós jogalkotó az „úgymint” kötőszó használatával az olyan esetek nem kimerítő felsorolását kívánta adni, amikor a visszautasított beszállás ésszerűen igazolható.

31

Mindazonáltal ebből a megfogalmazásból nem vonható le az a következtetés, hogy a beszállásnak az alapügyben szereplőhöz hasonló, üzemeltetési okok miatt való visszautasítását ésszerűen igazolhatónak kellene tekinteni.

32

Az alapügyben szereplő helyzet ugyanis hasonló egy „kezdeti” túlfoglalás miatt visszautasított beszálláshoz, tekintettel arra, hogy a légifuvarozó másnak adta át a felperes helyét, hogy más utasokat szállítson, és maga választott a szállításra váró személyek közül.

33

Nyilvánvaló, hogy ezen átadás annak elkerülése érdekében történt, hogy a rendkívüli körülmények miatt törölt légi járatok érintett utasainak ne kelljen túlságosan hosszú időt várakozással tölteniük. Mindazonáltal ezen indok nem hasonlítható a 261/2004 rendelet 2. cikkének j) pontjában kifejezetten említett indokokhoz, lévén ez az indok egyáltalában nem róható fel azon utasnak, akinek a beszállását visszautasították.

34

Nem ismerhető el, hogy valamely légifuvarozó a többi utas ésszerű időn belül történő szállítására vonatkozó érvére hivatkozva jelentősen tágíthassa azon esetek körét, amelyekben jogában áll valamely utas beszállásának igazolt visszautasítása. Ez szükségszerűen azzal a következménnyel járna, hogy minden védelemtől megfosztaná az ilyen utast, ami a 261/2004 rendeletnek az utasok magas szintű védelmének az őket megillető jogok tág értelmezésével történő biztosítására irányuló célkitűzésével ellentétes lenne.

35

Másodsorban a kérdést előterjesztő bíróság annak lehetőségéről kérdezi a Bíróságot, hogy a légifuvarozó mentesüljön a „visszautasított beszállás” miatti kártalanítás iránti, a 261/2004 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésében és 7. cikkében előírt kötelezettsége alól azon oknál fogva, hogy az említett visszautasítás a légifuvarozó járatainak „rendkívüli körülmények” fennállása miatt átszervezése folytán történt.

36

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 261/2004 rendelet 5. cikkének (3) bekezdésével ellentétben, ugyanezen rendelet 2. cikkének j) pontja és 4. cikke nem rendelkezik akként, hogy a „visszautasított beszállás” olyan „rendkívüli körülményekhez” kapcsolódó esetén, amelyet minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni, a légifuvarozó mentesül azon utasok kártalanítása iránti kötelezettsége alól, akik beszállását akaratuk ellenére visszautasították (lásd analógia útján a fent hivatkozott IATA és ELFAA ügyben hozott ítélet 37. pontját). Következésképpen az uniós jogalkotó szándéka nem irányult arra, hogy az említett kártalanítástól el lehessen tekinteni a rendkívüli körülmények bekövetkezéséhez kapcsolódó okok alapján.

37

Egyébként a 261/2004 rendelet (15) preambulumbekezdéséből következően „rendkívüli körülmények” kizárólag „egy bizonyos légi járművet egy bizonyos napon” érinthetnek, ami nem állhat fenn olyan esetben, amikor valamely utas beszállását a légi járatok egy korábbi légi járatot érintő ilyen körülmények miatti átszervezése indokával utasítják vissza. A „rendkívüli körülmények” fogalma ugyanis a légifuvarozó kötelezettségeinek korlátozására vagy akár annak e kötelezettségek alóli mentesítésére irányul, ha a szóban forgó eseményt minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni. Márpedig, amint azt a főtanácsnok megjegyzi indítványának 53. pontjában, ha e légifuvarozó egy menetrend szerinti légi járatot a repülőtér személyzetének sztrájkja miatt kényszerül törölni, majd akként határoz, hogy későbbi járatait átszervezi, semmiképpen nem tekinthető úgy, hogy e légifuvarozó az említett sztrájk folytán kényszerült egy olyan utas beszállásának visszautasítására, aki az említett járat törlése után két nappal szabályosan jelentkezett beszállásra.

38

Következésképpen, az utasoknak jogokat biztosító rendelkezések alóli kivételek szigorú értelmezésére vonatkozó, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából eredő követelmény fényében (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Wallentin-Hermann ügyben hozott ítélet 17. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot) nem ismerhető el, hogy a légifuvarozó mentesülhet a „visszautasított beszállás” miatti kártalanítás iránti kötelezettsége alól azon oknál fogva, hogy ezen visszautasítás a légifuvarozó járatainak „rendkívüli körülmények” fennállása miatti átszervezése folytán történt.

39

Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy a légifuvarozók által a 261/2004 rendelet alapján teljesített kötelezettségek nem zárják ki azt, hogy a légifuvarozók – harmadik személyeket is beleértve – bárkitől, aki a „visszautasított beszállást” okozta, kártérítést követeljenek, amit a hivatkozott rendelet 13. cikke is lehetővé tesz. Az ilyen kártérítés így enyhítheti, vagy akár teljes egészében kiegyenlítheti a fenti fuvarozók által az e kötelezettségeik következtében viselt pénzügyi terhet (a fent hivatkozott IATA és ELFAA ügyben hozott ítélet 90. pontja).

40

A fenti megfontolások fényében a második és harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 261/2004 rendelet 2. cikkének j) pontját és 4. cikkének (3) bekezdését akként kell értelmezni, hogy a „rendkívüli körülmények” fennállása, amely a légifuvarozót a légi járatoknak az e körülmények fennállását követő átszervezésére készteti, nem igazolhatja az említett későbbi légi járatokra való beszállásnak a visszautasítását, és nem mentesítheti e légifuvarozót az ugyanezen rendelet 4. cikkének (3) bekezdése szerinti, azon utas kártalanítására vonatkozó kötelezettsége alól, akinek beszállását az említett körülményeket követően átszervezett e légi járatok egyikére visszautasítja.

41

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott: