1. 

A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem az első olyan ügy, amelyben a Bírósághoz a 2002/92/EK irányelv értelmezése céljából fordulnak, amely irányelv az Európai Unióban található természetes és jogi személyek biztosítási közvetítési tevékenységének megkezdésére és folytatására vonatkozó szabályokat állapítja meg. ( 2 )

2. 

A feltett kérdés célja lényegében az irányelv 2. cikke 3. pontjának második bekezdésében szereplő „biztosítási közvetítés” fogalmának pontosítása. ( 3 ) E rendelkezés szerint a közvetítési tevékenységek nem tekintendők biztosítási közvetítésnek, amikor azokat egy biztosítóintézet, vagy biztosítóintézet olyan alkalmazottja fejti ki, akinek a tevékenységéért a biztosítóintézet felelősséget visel.

3. 

Az ügy alapjául az a jogvita szolgál, amely az Enosi Epangelmation Asfaliston Ellados (EEAE) (a görögországi biztosítási szakmában tevékenykedők szövetsége), és más, a biztosítási közvetítés területén működő szakmai szervezetek, azaz a Syllogos Asfalistikon Praktoron N. Attikis (SPATE), a Panellinios Syllogos Asfalistikon Symvoulon (PSAS), a Syndesmos Ellinon Mesiton Asfaliseon (SEMA), a Panellinios Syndesmos Syntoniston Asfalistikon Symvoulon (PSSAS) (a továbbiakban: EEAE és társai), illetve az Ypourgos Anaptyxis, Antagonistikotitas kai Naftilias (fejlesztési miniszter) és az Omospondia Asfalistikon Syllogou Ellados (a görögországi biztosítók szervezeteinek szövetsége, a továbbiakban: OASE) között van folyamatban.

4. 

E jogvita keretében az EEAE és társai vitatták, hogy a nemzeti átültető rendelkezések összhangban volnának a 2002/92 irányelvvel, mivel az említett rendelkezések akadályozzák a független biztosítási közvetítői foglalkozás gyakorlását Görögországban. Ahogy az iratokból kitűnik, a szóban forgó nemzeti szabályozásnak megfelelően eseti jelleggel, a jövedelmi plafont tiszteletben tartva a biztosítóintézetek minden alkalmazottja jogosult biztosítási közvetítési tevékenységet folytatni, anélkül hogy az említett irányelv értelmében alkalmazandó előírások hatálya alá tartozna.

5.

A 2002/92 irányelv (9), (13) és (14) preambulumbekezdése értelmében:

6.

A 2002/92 irányelv 1. cikkének (1) bekezdése szerint:

„Ez az irányelv a valamely tagállamban letelepedett vagy letelepedni szándékozó természetes és jogi személyek biztosítási [közvetítési] és viszontbiztosítási tevékenységének megkezdésére és folytatására vonatkozó szabályokat állapítja meg.”

7.

A 2002/92 irányelv 2. cikkének 3. pontja értelmében:

„Ezen irányelv alkalmazásában:

[…]

Ezek a tevékenységeket [helyesen: tevékenységek] nem tekintendők biztosítási közvetítésnek, amikor azokat egy biztosítóintézet fejti ki, vagy olyan biztosítóintézet alkalmazottja [helyesen: biztosítóintézet olyan alkalmazottja], akinek a tevékenységéért a biztosítóintézet felelősséget visel.

Nem tekintendő továbbá biztosítási közvetítésnek a más szakmai tevékenységgel összefüggésben esetileg adott tájékoztatás, feltéve hogy annak a tevékenységnek nem az a célja, hogy segítséget adjon az ügyfélnek a biztosítási szerződés megkötésében vagy teljesítésében, illetve nem célja egy biztosítóintézet szakmai kárügyintézésének végzése, a kárrendezés és a szakértői kárbecslés.”

8.

Az irányelv „A nyilvántartásba vétel” címet viselő 3. cikkének (6) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„A tagállamoknak biztosítaniuk kell azt, hogy a biztosítóintézetek csak a nyilvántartásban szereplő biztosítási és viszontbiztosítási közvetítők, illetve az 1. cikk (2) bekezdésében említett személyek biztosítás‑ és viszontbiztosítás‑közvetítői szolgáltatásait vegyék igénybe.”

9.

Ugyanezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A biztosítási és a viszontbiztosítási közvetítőknek rendelkezniük kell azzal a megfelelő tudással és képességekkel, amelyet a közvetítő székhelye szerinti tagállam meghatároz.

[…]

A tagállamoknak nem szükséges alkalmazniuk az e bekezdés első albekezdésében említett követelményeket minden olyan természetes személyre, akik egy biztosítóintézetnél dolgoznak, és biztosítási vagy viszontbiztosítási tevékenységet folytatnak. A tagállamok biztosítják, hogy az ilyen vállalatok vezetésének ésszerű hányadát alkotó, a biztosítási termékek közvetítésért felelős személyek és minden más személy, aki közvetlenül foglalkozik a biztosítási és a viszontbiztosítási közvetítéssel, bizonyságát adja, hogy rendelkezik a kötelezettségei ellátásához szükséges tudással és képességekkel.”

10.

A 2002/92 irányelvet a görög jogba a 190/2006. sz. elnöki rendelet ( 4 ) ültette át, amelynek 2. cikke (3) bekezdésének második bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A »biztosítási közvetítés« bármilyen, a biztosítási szerződések bemutatásával, ajánlattétellel vagy biztosítási szerződések megkötésének előkészítésével kapcsolatos tevékenység, vagy közreműködés az ilyen szerződések kezelésében és teljesítésében, különös tekintettel a követelésekre. Ezek a tevékenységek nem tekintendők biztosítási közvetítésnek, ha azokat biztosítóintézet vagy biztosítóintézet olyan munkavállalója végzi, aki vele munkaviszonyban áll, és akinek a tevékenységéért a biztosítóintézet felelősséget visel […]”

11.

A 190/2006. sz. elnöki rendeletet a 3557/2007. sz. törvény ( 5 ) módosította, amely 15. cikkének (2) bekezdésében egy új albekezdéssel egészítette ki az említett rendelet 2. cikkének (3) bekezdését, a következő szöveggel:

„A fentiektől eltérve, az előző bekezdésben említett biztosítóintézet munkavállalója biztosítási közvetítői tevékenységet folytathat anélkül, hogy a jelen törvény rendelkezéseinek hatálya alá tartozna, ha az e tevékenységből származó bruttó éves összjövedelme nem haladja meg az 5000 (ötezer) eurót”

12.

A 3557/2007. sz. törvény 11. cikke (3) bekezdésének b) pontja szerint az említett törvény kihirdetését követő 30 napon belül a Fejlesztési Minisztérium rendeletet bocsát ki, amely meghatározza a biztosítási vagy viszontbiztosítási közvetítőként dolgozni kívánó személyek, a kapcsolt biztosítási vagy viszontbiztosítási közvetítők, a biztosítóintézetek munkavállalóinak, valamint a közvetítő biztosítóintézetek és közvetítő viszontbiztosítók munkavállalóinak az általános, kereskedelmi vagy szakmai ismereteit tanúsító iratokat, valamint azokat az eseteket, amikor e személyekre további képesítési kötelezettség vonatkozik.

13.

A fejlesztési államtitkár 2007. augusztus 8‑i K3‑8010. sz. rendeletét ( 6 ) a 3557/2007. sz. törvény 11. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján fogadták el. Az említett rendelet XX. bekezdése szerint:

„Valamely biztosítóintézet munkavállalója akkor folytathat biztosítási közvetítői tevékenységet az illetékes kereskedelmi kamaránál történő nyilvántartásba vétel kötelezettsége nélkül, ha az e tevékenységből származó és díjazásként elszámolt éves bruttó jövedelme összességében nem haladja meg az 5000 (ötezer) eurót. Ha az e tevékenységből származó éves bruttó jövedelme a fenti összeget meghaladja, akkor a munkavállalónak az illetékes kereskedelmi kamaránál a meghatározott biztosítási közvetítői kategória tekintetében meghatározott feltételek szerint nyilvántartásba kell magát vetetnie. A biztosítási [munkavállalói] és a biztosítási tanácsadói tevékenység összeférhetetlen.”

14.

Az EEAE és társai olyan szakmai szervezeteket képviselnek, amelyek célja a biztosítási közvetítés területén szellemi szabadfoglalkozásúként tevékenykedő tagjaik szakmai és pénzügyi érdekeinek képviselete. Az EEAE és társai 2007. október 29‑én többek között a K3‑8010. sz. rendelet XX. bekezdésének megsemmisítése iránti keresetet nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz. E keresettel ennek a bekezdésnek az irányelvvel való összeegyeztethetőségét vitatják, mivel ez a bekezdés bizonyos feltételek mellett kizárja a 2002/92 irányelv alkalmazásából a biztosítóintézetek valamennyi olyan alkalmazottját, aki biztosítási közvetítést végez anélkül, hogy rendelkezne ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott képesítésekkel.

15.

Ahogy az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból is kitűnik, a kérdést előterjesztő bíróságnak fenntartásai vannak a K3‑8010. sz. rendelet XX. bekezdésének megsemmisítése iránti kereset megalapozottságát illetően. Az említett bíróság szerint ugyanis, mivel a 2002/92 irányelvnek megfelelően értelmezett görög szabályozás lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a biztosítóintézet esetileg közvetítő tevékenységet végző alkalmazottja e tevékenységek keretében mindig a neki a szükséges képzést is biztosító biztosítóintézet felelőssége és felügyelete mellett jár el, az említett irányelvben szereplő előírások teljesítettnek tekintendők, tekintet nélkül a szóban forgó alkalmazott és a biztosítóintézete között e tevékenységek végzése során fennálló kapcsolatra.

16.

Ugyanakkor, mivel az említett bíróság egy másik tanácsa nem osztja ezt az álláspontot, a Symvoulio tis Epikrateias (Görögország) az eljárás felfüggesztéséről határozott, és a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„Úgy kell‑e értelmezni a 2002/92/EK irányelv [2]. cikke 3. [pontjának] második bekezdését, amelynek értelmében »[e]zek [az ugyanezen rendelkezés első bekezdésében megjelölt] tevékenységek nem tekintendők biztosítási közvetítésnek, amikor azokat egy biztosítóintézet fejti ki vagy biztosítóintézet olyan alkalmazottja, akinek a tevékenységéért a biztosítóintézet felelősséget visel«, hogy ez a rendelkezés akkor is lehetővé teszi valamely, [ezen] irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott képesítésekkel nem rendelkező biztosítóintézeti munkavállaló számára, hogy eseti jelleggel és nem főfoglalkozásként biztosítási közvetítői tevékenységet folytasson, ha e munkavállaló nem áll munkaviszonyban a vállalkozással, amely azonban felügyeli jogügyleteit, vagy pedig úgy, hogy [ezen] irányelv csak akkor teszi lehetővé e tevékenység végzését, ha arra munkaviszony keretében kerül sor?”

17.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság Hivatala 2011. november 3‑án vette nyilvántartásba. Írásbeli észrevételt az EEAE és társai, az OASE, a görög, a belga, a ciprusi és az osztrák kormány, valamint a Bizottság terjesztett elő. A 2013. június 20‑án tartott tárgyaláson az OASE, a görög kormány, valamint a Bizottság vett részt.

18.

Bevezetésként megjegyzem, hogy az iratokból az tűnik ki, hogy a 2002/92 irányelv releváns rendelkezéseinek szó szerinti értelmezése nem hoz olyan egyértelmű eredményt, amely lehetővé tenné az eljáró bíróság számára a jogvita eldöntését. Következésképpen azt az állandó ítélkezési gyakorlatot kell alkalmazni, amely szerint az uniós jog valamely rendelkezése tartalmának megállapítása érdekében annak céljait, szövegkörnyezetét és kifejezéseit egyszerre kell figyelembe venni. ( 7 )

19.

E tekintetben közismert, hogy az Európai Unióban a biztosítási közvetítők alapvető szereplői a biztosítási termékek forgalmazásának. Ahogy az a (6) és (7) preambulumbekezdéséből is kitűnik, a 2002/92 irányelv célja azon akadályok felszámolása, amelyekbe a közvetítők a letelepedési jog és a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlása kapcsán ütközhetnek. A biztosítási közvetítők emellett fontos szerepet játszanak a biztosítottak érdekeinek védelmében is, nem csupán a különböző biztosítóintézetek által forgalmazott biztosítási termékek értékesítése révén, hanem főként azzal, hogy sajátos szükségleteik elemzése útján tanácsot és segítséget nyújtanak a biztosítottak számára. ( 8 )

20.

A tevékenységen, és nem az érintett tárgyon alapuló jogalkotás ( 9 ) új jogharmonizációs megközelítésének eszközeként elfogadott 2002/92 irányelv tehát a biztosítási közvetítési tevékenység megkezdésére és folytatására vonatkozó szabályokat állapította meg, és a biztosítási közvetítők tekintetében különösen olyan kötelezettségeket rögzített, mint a nyilvántartásba vétel, illetve a minimális szakmai követelmények tiszteletben tartása. ( 10 ) Ezen irányelv emellett a biztosítottak védelmének eszköze, és célja, hogy megkönnyítse a biztosítási termékek fogyasztók részére történő felkínálását.

21.

E célból az irányelv a harmonizált képesítéseken, valamint a közvetítők igénybevételének korlátozásán alapuló kölcsönös elismerés rendszerét ( 11 ) vezeti be, amely korlátozás abban a biztosítóintézeteket terhelő kötelezettségben jelenik meg, hogy csak a nyilvántartásba vett közvetítők által nyújtott biztosítási közvetítési szolgáltatásokat vehetik igénybe. ( 12 )

22.

A 2002/92 irányelvben elfogadott új, funkcionális jellegű megközelítés következménye az, hogy a hatálya vagy a biztosítási közvetítési tevékenység fogalmának körülhatárolásával ( 13 ) határozható meg, vagy úgy, hogy az említett hatály alól kizárják azokat a személyeket, akik bizonyos fajta közvetítési szolgáltatásokat kínálnak. ( 14 )

23.

Ami a „biztosítási közvetítésnek” a 2002/92 irányelv 2. cikkének 3. pontjában szereplő meghatározását illeti, a szóban forgó fogalom a biztosítási szerződések bemutatásával, ajánlattétellel, vagy más biztosítási szerződések megkötésének előkészítésével kapcsolatos tevékenységeket, vagy az ilyen szerződések megkötését jelenti, illetve közreműködést az ilyen szerződések kezelésében és teljesítésében, különösen károk esetében.

24.

Ugyanakkor, az említett irányelv 2. cikkének 3. pontja második bekezdésének megfelelően, amikor e tevékenységeket biztosítóintézet vagy a biztosítóintézet olyan alkalmazottja fejti ki, akinek a tevékenységéért a biztosítóintézet felelősséget visel, akkor azok nem tekintendők biztosítási közvetítésnek. Ebből következik, hogy e személyi kategóriákra nem vonatkoznak az említett irányelv előírásai, azonban végezhetnek biztosítási szerződésre vonatkozó ajánlattétellel, az ilyen szerződések megkötésével vagy a kezelésükben való közreműködéssel kapcsolatos tevékenységeket. Egyébként úgy vélem, hogy az ugyanezen irányelv által a biztosítóintézet cselekményei és az alkalmazott cselekményei között tett különbség felesleges, az olyan szerződéskötés esetét kivéve, amikor nincs személyes kapcsolat a biztosítóintézet valamely képviselőjével. ( 15 )

25.

Ezzel szemben a 2002/92 irányelv 2. cikke 3. pontjának utolsó bekezdése kizárja a közvetítés fogalmából a más szakmai tevékenységgel összefüggésben esetileg adott tájékoztatást. ( 16 )

26.

Ezenfelül bizonyos tevékenységek, még ha a biztosítási közvetítés körébe esnek is, a 2002/92 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése alapján nem tartoznak az irányelv hatálya alá. Ez a helyzet azon személyek kategóriájával is, akik olyan biztosítási szerződéseket kínálnak, amelyek megfelelnek valamennyi előírt feltételnek, beleértve az éves díjplafonra vonatkozó de minimis szabályt, amely szerint az nem haladhatja meg az 500 eurót, valamint a szerződés tartamára vonatkozó szabályt, amely szerint az nem haladhatja meg az öt évet.

27.

Ennek megfelelően a 2002/92 irányelv a közvetítés funkcionális meghatározását tartalmazza, ezáltal a közvetítők különböző kategóriáira (alkuszok, ügynökök, alügynökök) is kiterjed, ugyanakkor vonatkozik más értékesítési csatornákra is, mint a „bankbiztosítás”. ( 17 ) Ahogy ugyanis az említett irányelv (9) preambulumbekezdéséből kitűnik, a személyek és intézmények igen széles köre forgalmazhat biztosítási termékeket. ( 18 )

28.

Ami a biztosítási közvetítőnek a 2002/92 irányelv 2. cikkének 5. pontja szerinti fogalmát illeti, abba bármely olyan természetes vagy jogi személy beletartozik, aki díjazás ellenében kezd vagy folytat biztosítási közvetítést. Ez egyrészt azt jelenti, hogy hivatásszerűen folytatott tevékenységről van szó, másrészt pedig azt, hogy a közvetítést bármilyen pénzügyi és gazdasági ellenszolgáltatás nélkül végző személyek az említett irányelv értelmében nem tekintendők közvetítőnek.

29.

E tekintetben hangsúlyozom, hogy biztosítási közvetítési tevékenység szerződéses biztosítási közvetítőként is folytatható. Az említett irányelv 2. cikke 7. pontjának megfelelően az ilyen tevékenységet végző személy egy vagy több biztosítóintézet számára és nevében jár el.

30.

Másfelől megjegyzem, hogy egy új megközelítésnek megfelelően a 2002/92 irányelv nem veszi át a különböző fajta közvetítéstípusok között tagállami szinten tett megkülönböztetéseket. Már az előkészítés szakaszától kezdődően sem lehetett az ügynökök és alkuszok ( 19 ) közötti különbségtételt valamennyi tagállam tekintetében megállapítani. Következésképpen az említett irányelv értelmében vett biztosítási közvetítői foglalkozás több szakmai alkategóriának felel meg. ( 20 ) Ugyanakkor, mivel az említett irányelv minimumkövetelményeket ír elő azon információk tartalma és nyújtásának módja tekintetében, amelyeket a biztosítási közvetítőnek kell megadnia potenciális ügyfelei számára, az utóbbiaknak képesnek kell lenniük arra, hogy megállapítsák, hogy milyen fajta közvetítővel állnak szemben. ( 21 )

31.

Hasznos megjegyezni, hogy figyelemmel a 2002/92 irányelv hatályához, és az abban szereplő meghatározásokhoz kapcsolódó sajátosságokra, a tagállamok különböző megoldásokat alkalmaztak az említett irányelv átültetése érdekében. Ennek megfelelően a francia jogszabály szerint különbséget kell tenni egyrészt a közvetítés körén kívül eső tevékenységek között, másrészt pedig a biztosítási közvetítés meghatározása alá tartozó, de az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek alól mentesített tevékenységek között. ( 22 ) A finn szabályozás a maga részéről a közvetítés általános meghatározását adja, ezzel párhuzamosan azonban meghatározza azokat a tevékenységeket, amelyek „közvetítésen kívülinek” minősülnek, és amelyek a biztosítóintézetek és alkalmazottaik tevékenységére vonatkoznak. ( 23 )

32.

A tagállamok emellett a biztosítási közvetítők országos nyilvántartásában történő nyilvántartásba vételi kötelezettség alóli kivételeket is előírtak, mint a belga jogban a közvetítő saját biztosítóintézetének biztosítása tekintetében, vagy az olyan biztosítási szerződésekre vonatkozó közvetítés esetében, amelyek megfelelnek minden, a 2002/92 irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében rögzített feltételnek. ( 24 ) Ez a helyzet az Egyesült Királyság joga esetében is, a biztosítás területén esetileg nyújtott információk esetében, illetve amennyiben egy főtevékenységhez képest kiegészítő jelleggel tesznek szerződéskötési ajánlatot, a szerződések időtartamára vonatkozó feltétel és a jövedelmi plafon tiszteletben tartása mellett. ( 25 )

33.

Az előterjesztett kérdést e megfontolások fényében kell megválaszolni.

34.

Kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy a közvetítésnek a 2002/92 irányelv 2. cikkének 3. pontjában szereplő fogalma kiterjed‑e arra a helyzetre, amelyben egy biztosítóintézet olyan alkalmazottja, ( 26 ) aki nem rendelkezik az említett irányelvben a biztosítási közvetítők számára előírt képesítésekkel, és nem munkaviszonyban jár el, ugyanakkor tevékenysége felügyelet alatt áll, jogosult‑e eseti jelleggel biztosítási közvetítési tevékenységet végezni.

35.

Mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a biztosítási közvetítési tevékenységet a görög jogban több, különböző szintű jogszabály szabályozza, amelyek szövegezése felvet néhány kérdést. A biztosítási közvetítés meghatározása ugyanis a 190/2006. sz. elnöki rendeletben található, amelyet később módosított a 3557/2007. sz. törvény. E törvény a biztosítóintézet valamennyi alkalmazottjára vonatkozó jövedelmi plafonon alapuló eltérést vezetett be a fent hivatkozott meghatározáshoz képest. Az említett rendelkezés tehát mentesíti a biztosítótársaság alkalmazottait a közvetítési tevékenység gyakorlására vonatkozó alaki szabályok alól, anélkül azonban, hogy megjelölné, hogy kit terhelnek az így kizárt tevékenységekkel kapcsolatos kötelezettségek. Végül, a 3557/2007. sz. törvényben szereplő felhatalmazás alapján elfogadott K3‑8010. sz. rendelet rögzíti az említett eltérés végrehajtásához kapcsolódó, viszonylag pontatlan feltételeket.

36.

Ugyanakkor, mivel a kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott kereset csak a K3‑8010. sz. rendelet rendelkezéseinek megsemmisítésére irányult, a jelen elemzés is e rendeletre, különösen annak XX. bekezdésére korlátozódik.

37.

Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság előtt kifogásolt nemzeti jogszabály olyan kivételt vezet be, amelynek hatálya eltér a 2002/92 irányelv 2. cikkének 3. pontjában szereplő kivétel alkalmazási körétől, amennyiben a biztosítóintézet minden munkavállalója előtt megnyitja a lehetőséget, hogy [évi] 5000 euró összegben maximált díjazás ellenében esetileg biztosítási közvetítési tevékenységet végezzen anélkül, hogy meg kellene felelnie az említett irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott sajátos feltételeknek. Másfelől az iratokból az is kitűnik, hogy a biztosítási ágazatban dolgozó alkalmazott nem végezhet biztosítási tanácsadói tevékenységet, azonban biztosítási közvetítési tevékenységet igen.

38.

E tekintetben megjegyzem, hogy a jelen ügyben írásbeli észrevételeket előterjesztő felek eltérő álláspontokat képviselnek. Az EEAE és társai szerint a K3‑8010/8. sz. rendelet XX. bekezdése nem egyeztethető össze a 2002/92 irányelvvel, mivel a biztosítóintézet alkalmazottját azonosítja a biztosítási közvetítővel. A belga és az osztrák kormány szerint az említett irányelv 2. cikke 3. pontjának második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a biztosítóintézet olyan alkalmazottja, aki nem rendelkezik az irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírt képesítésekkel, nem végezhet esetileg biztosítási közvetítést.

39.

Az OASE, valamint a görög és a ciprusi kormány szerint az említett irányelv 2. cikke 3. pontjának második bekezdése fényében a biztosítóintézet olyan alkalmazottja, aki nem rendelkezik az irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében előírt képesítésekkel, esetileg és nem fő szakmai tevékenysége keretében végezhet biztosítási közvetítést.

40.

Végül a Bizottság előadja, hogy az irányelv 2. cikkének 3. pontjában szereplő eltérési jog a biztosítóintézetnek a munkáltató felelőssége mellett eljáró alkalmazottai által végzett tevékenységekre vonatkozik, még akkor is, ha azok nem kizárólag a „munkaszerződés” körébe tartoznak.

41.

Úgy vélem, hogy a 2002/92 irányelv hatálya szempontjából meg kell különböztetni a közvetítési tevékenység gyakorlásának három fő esetkörét.

42.

Először is, fel kell vázolni a jelen ügyben szereplő esetkört, vagyis a biztosítóintézet munkavállalójának esetkörét. Ebben az esetben, még ha az alkalmazott tevékenysége a biztosítási közvetítés általános meghatározása alá is eshet, az említett irányelvből az tűnik ki, hogy e tevékenység nem tekintendő ilyennek.

43.

Ahogy arra az osztrák kormány rámutat, az egyik ok, amely miatt e tevékenységeket kizárják a 2002/92 irányelv hatálya alól, és ebből következően amely miatt mentesítik az ilyen tevékenységeket végző személyeket az említett irányelv előírásai alól, abban áll, hogy a biztosítóintézeteknek vagy alkalmazottaiknak meg kell felelniük a biztosítottak védelemét biztosító szakmai követelményeknek, az irányelvnek megfelelően pedig a biztosítóintézeteket akkor tekintik ilyennek, ha előzőleg megszerezték a közvetlen életbiztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 79/267/EGK első tanácsi irányelv (HL L 63., 1. o.) 6. cikkében előírt hivatalos engedélyt.

44.

Álláspontom szerint a 2002/92 irányelv alkalmazási köre ilyen meghatározásának fő célja egyrészt az, hogy lehetővé tegyék a biztosítóintézetek számára saját biztosítási termékeik forgalmazását, másrészt pedig, hogy közvetítőként járhassanak el más biztosítóintézetek, például ugyanazon csoport tagjai vagy velük szerződésben álló, illetve egyéb biztosítóintézetek termékeinek forgalmazása során. E megfontolások természetesen érvényesek az említett biztosítóintézetek alkalmazottaira is.

45.

Tekintettel arra, hogy a biztosítóintézet ténylegesen csak munkavállalói révén tud eljárni, amennyiben az utóbbiak munkáltatójuk nevében és javára járnak el, őket a biztosítóintézettel kell egy tekintet alá venni, és ebből következően tevékenységük nem tartozik az említett irányelv hatálya alá. Ebben az esetben a biztosítási közvetítés során történt értékesítés keretében kötött szerződéses jogviszony tehát a biztosítóintézet és a biztosított között jön létre, az alkalmazott pedig kizárólag a biztosítóintézet meghatalmazottjaként jár el.

46.

Ezenkívül, ami a biztosítóintézet és a munkavállaló közötti jogviszonyt illeti, a Bizottság megalapozottan jegyzi meg, hogy a 2002/92 irányelv 2. cikkének 3. pontját úgy kell értelmezni, hogy az kiterjed a biztosítóintézet alkalmazottjának minden, a munkáltató felelőssége mellett végzett tevékenységére, még akkor is, ha azok nem kizárólag a nemzeti jog értelmében vett „munkaszerződés” körébe tartoznak. Ha ugyanis figyelembe vennék a különböző tagállamokban az alkalmazottat a munkáltatójához kötő szerződéses viszonyok eltérő jellegét, az kizárná a szóban forgó kivétel egységes értelmezését. ( 27 ) Másfelől, az alkalmazott bérezésének módja álláspontom szerint nem releváns az ezen irányelvben szereplő meghatározások szempontjából.

47.

Ezzel szemben a 2002/92 irányelv hatékony érvényesülése álláspontom szerint kizárja, hogy egy biztosítóintézet alkalmazottai saját nevükben közvetítési tevékenységet végezhessenek anélkül, hogy megfelelnének az említett irányelvben előírt feltételeknek. Ahogy arra a belga kormány is rámutat – hivatkozva az alkalmazott és a biztosítóintézet között fennálló munkaszerződésen kívül, esetileg és kiegészítő jelleggel végzett biztosítási közvetítési tevékenységre –, az alapügyben szereplő nemzeti jogszabály kívül esik az irányelv 2. cikke 3. pontja második bekezdésének hatályán. Valójában itt már nem a biztosítási termékek közvetlen értékesítéséről van szó, hanem a szorosan vett biztosítási közvetítésről.

48.

Márpedig az iratokból kitűnik, hogy az alapügyben szereplő jogszabály a biztosítóintézet munkavállalójának „kettős funkciót” tulajdonít, mivel párhuzamosan eljárhat egyrészt a munkáltatójával egy tekintet alá eső munkavállalóként, másrészt pedig, amennyiben nem lép túl egy bizonyos jövedelmi plafont, a feltételeknek meg nem felelő független ügynökként. ( 28 ) Megjegyzem, hogy az említett jogszabály szerződéses háromszöget hoz létre, amely először az alkalmazottat és a biztosítottat, másodszor a biztosítottat és a biztosítóintézetet, harmadszor pedig az alkalmazottat és a biztosítóintézetet foglalja magában. Ezenfelül e jogszabály zavart okoz a felelősségmegosztásra vonatkozó szabályok körében, mégpedig a közvetítőt a biztosítottal szemben terhelő jellegzetes kötelezettségek tekintetében.

49.

Márpedig egy ilyen lehetőség elfogadása álláspontom szerint a 2002/92 irányelv céljának megkerülése lenne, figyelemmel különösen a biztosítási közvetítés fogalmával összefüggő alkalmazási körére, a közvetítők szakmai képesítéseire vonatkozó előírásokra, valamint a biztosítottak védelmének szükségességére.

50.

Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a munkáltatója iránti lojalitási kötelezettséggel tartozó biztosítóintézeti munkavállaló és a biztosítási közvetítő közötti különbség többek között a függetlenség és pártatlanság szintjében rejlik, mivel a közvetítő objektív elemzési kötelezettsége alapján köteles tanácsot adni, ami nem áll fenn a biztosítóintézet nevében és érdekében eljáró alkalmazott esetében. A javasolt értelmezést támasztja alá a 2002/92 irányelv által követett cél is, vagyis az, hogy lehetővé tegyék a közvetítők számára, hogy könnyebben élhessenek a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságával. Márpedig a biztosítóintézet alkalmazottjának jogállása önmagában kizárja ezt az előnyt.

51.

A görög kormány kétségkívül megalapozottan adja elő, hogy az említett irányelv nem végez kimerítő harmonizációt. Ez ugyanakkor semmilyen hatással nincs céljára, vagyis arra, hogy a közvetítők szakmai tudására és képességeire vonatkozó minimális követelményeket rögzítse a biztosítási közvetítők valódi európai piacának megvalósítása érdekében. Ezen irányelv tehát jelentős mozgásteret enged a minimális követelmények módozatait, de nem azok elvét illetően, amennyiben a kifejtett tevékenységek biztosítási közvetítési tevékenységeket valósítanak meg.

52.

Mindenesetre a 2002/92 irányelv 4. cikke (1) bekezdése negyedik albekezdésének rendelkezései, amelyek szerint a tagállamoknak a megfelelő tudással és képességekkel kapcsolatos követelményeket nem szükséges a biztosítóintézetnél dolgozó minden személyre alkalmazniuk, bizonyítják, hogy itt a követelmények igazítására került sor a szabályozott szakmák esetében végzett igazításhoz hasonlóan. Így egyértelmű, hogy a kamarai tagsággal nem rendelkező jogászokat és jogi képzettséggel nem rendelkező személyzetet foglalkoztató ügyvédi irodához hasonlóan a biztosítóintézet esetében sem kell valamennyi alkalmazottjának megfelelnie a szakmai képesítésekre vonatkozó követelményeknek.

53.

Másodszor, meg kell vizsgálni a 2002/92 irányelv 2. cikkének 7. pontja értelmében vett szerződéses biztosítási közvetítők esetét, akik vagy egy biztosítótársaság, vagy egy másik közvetítő felelőssége mellett járnak el. ( 29 )

54.

Jogi szempontból a társaság vagy másik közvetítő ügynökéről van szó, aki nem vehető egy tekintet alá az előbbiekkel, mivel önfoglalkoztatói jogállással rendelkezik. ( 30 ) A 2002/92 irányelv 12. cikkének (1) bekezdése szerint a biztosítási közvetítők mindazonáltal kötelesek tájékoztatni az ügyfelet azokról a körülményekről, amelyek kihathatnak pártatlanságukra, és különösen arról, hogy tanácsaikat a pártatlan elemzés kötelezettségére alapozzák‑e. A szerződéses biztosítási közvetítők kötelesek közölni, ha nem pártatlanok, ami nem áll fenn a biztosítótársaságok vagy alkalmazottaik esetében.

55.

Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a szerződéses biztosítási közvetítő a biztosítóintézet nevében és javára köteles eljárni. Ez álláspontom szerint kizárja, hogy egy alkalmazott egyszerre alkalmazottként és munkáltatójának szerződéses biztosítási közvetítőjeként is eljárjon.

56.

A szerződéses biztosítási közvetítés funkciója ugyanis szükségképpen azzal jár, hogy a közvetítés kiegészítő jellegű egy másik tevékenységhez képest. Amennyiben elfogadjuk, hogy e „másik tevékenység” egy biztosítótársasággal fennálló munkaviszony is lehet, felmerül a kérdés, hogy milyen következtetést lehet ebből levonni annak érdekében, hogy megőrizzük a biztosítottak védelmét, és elkerüljük e különböző szerepek összeolvadását.

57.

Az alapügyben szereplő jogszabály lehetővé teszi a biztosítótársaság minden munkavállalójának – vagyis szó szerinti értelmezés esetén a technikai, biztonsági vagy takarítószemélyzetnek is –, hogy a kötelmi jogi értelemben vett alkuszhoz hasonló ügyfélszerzőként díjazásban részesüljön. ( 31 ) Másfelől megjegyzem, hogy a tárgyalás során úgy tűnt, hogy a görög kormány képviselője vitatta a nemzeti rendelkezések ilyen értelmezését, anélkül azonban, hogy bizonyította volna, hogy a nemzeti jog tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek az említett lehetőséget a biztosítóintézetek szakosodott alkalmazottaira korlátoznák.

58.

Harmadszor, fel kell végül vázolni a független biztosítási közvetítő helyzetét, aki az ügyfél képviselőjeként jár el a biztosítótársasággal szemben. A 2002/92 irányelv teljes mértékben alkalmazandó erre az esetre, és a tagállamok kötelesek meghatározni a közvetítők tudására és képességeire vonatkozó követelményeket.

59.

E tekintetben megjegyzem, hogy az irányelv átdolgozása során tervbe vették hatályának oly módon történő bővítését, hogy az kiterjedjen a biztosítási szerződéseknek biztosítóintézetek és viszontbiztosító‑intézetek általi, biztosítási közvetítő közreműködése nélküli értékesítésére is. A felülvizsgált irányelvjavaslat emellett minden értékesítési csatornára alkalmazandó (közvetlen szerződő felek, gépkocsi‑bérbeadók stb.). ( 32 ) Hangsúlyozni kell, hogy az átdolgozott irányelv azt írja elő, hogy a szolgáltatások értékesítése mellett értékesített biztosítási kötvények a felülvizsgált irányelv hatálya alá tartoznak. ( 33 )

60.

A fenti megállapítások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Symvoulio tis Epikrateias által feltett kérdésre a Bíróság a következő választ adja:

A biztosítási közvetítésről szóló, 2002. december 9‑i 2002/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 2. cikke 3. pontjának második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az ezen irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében meghatározott képesítésekkel nem rendelkező biztosítóintézeti alkalmazott a biztosítóintézettel kötött szerződés alapján fennálló munkaviszonyon kívül biztosítási közvetítést még esetileg, a források éves plafonjának tiszteletben tartása mellett sem folytathat. Ezzel szemben a biztosítóintézet olyan alkalmazottjának a tevékenysége, aki a munkáltatója nevében és javára jár el, nem tartozik az említett irányelv hatálya alá.