1. 

Három olyan bírósági eljáráshoz kapcsolódóan, amelyek annak tisztázására irányulnak, hogy a bejegyzett élettársak jogosultak-e a német jog által a házasságban élőknek biztosított juttatásra, a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi legfelsőbb közigazgatási bíróság) az Európai Unió Bíróságától azt kérdezi, hogy ez a követelés alapulhat-e az uniós jog által lefektetett, a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód elvén.

2. 

Ebből adódóan a Bíróság számára lehetőség nyílik a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv ( 2 ) hatályára vonatkozó ítélkezési gyakorlatának egységesítésére. A jelen esetben meg kell határozni, hogy az irányelv alkalmazandó-e a köztisztviselőknek betegség esetén nyújtott támogatásra.

3. 

Ezért meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó támogatások a 2000/78 irányelv értelmében vett „díjazásnak” minősülnek-e, amely irányelvnek az alapeljárások tényállására történő alkalmazhatósága – (13) preambulumbekezdésének és 3. cikke (1) bekezdése c) pontjának együttes értelmezéséből eredően – attól a körülménytől függ, hogy a szóban forgó támogatás az EK-Szerződés 141. cikke (jelenleg EUMSZ 157. cikk) értelmében vett „jövedelemnek” minősül-e. Ennek érdekében ragaszkodni kell a Bíróság által a témában – ez idáig csak az öregségi nyugdíjak tekintetében – meghozott ítéletekben alkalmazott szempontokhoz, és egyúttal meg kell határozni, hogy a 2000/78 irányelv – összhangban 3. cikkének (3) bekezdésével – milyen mértékben nem alkalmazható az állami rendszerek vagy azzal egyenrangú egyéb rendszerek kifizetéseire.

4.

A 2000/78 irányelv (13) preambulumbekezdése kimondja:

„Ez az irányelv nem alkalmazható a szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszerekre, amelyek juttatásait az EK-Szerződés 141. cikkében szereplő meghatározással ellentétben nem jövedelemként kezelik, sem pedig bármely, a munkához jutást vagy a munkaviszony fenntartását célzó állami támogatásra.”

5.

A 2000/78 irányelv 1. cikke az alábbiak szerint határozza meg az irányelv célját:

„Ennek az irányelvnek a célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.”

6.

A 2000/78 irányelv 2. cikke értelmében:

„(1)   Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.”

(2)   Az (1) bekezdés alkalmazásában:

[…]”

7.

A 2000/78 irányelv hatályát a 3. cikke határozza meg:

„(1)   A Közösségre átruházott hatáskörök korlátain belül ezt az irányelvet minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve a köztestületeket [helyesen: állami szerveket] is, a következőkre tekintettel:

[…]

[…]

(3)   Ezt az irányelvet nem kell alkalmazni semmilyen állami rendszerek vagy azzal egyenrangú [helyesen: azzal egy tekintet alá eső] egyéb rendszerek kifizetéseire, beleértve az állami szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszereket is.

[…]”

8.

A legutóbb a 2009. július 6-i törvény ( 3 ) 7. cikkével módosított, a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló, 2001. február 16-i törvény ( 4 ) (Gesetz über die Eingetragene Lebenspartnerschaft, a továbbiakban: LPartG) 1. §–ának (1) bekezdése a következőképpen szól:

„Két azonos nemű személy akkor létesít élettársi közösséget, ha anyakönyvvezető előtt egybehangzóan, személyesen és egymás jelenlétében kijelentik, hogy élettársi közösségre kívánnak lépni egymással. A nyilatkozatot feltétel és időbeli korlátozás nélkül kell tenni.”

9.

Az LPartG 5. §-a értelmében a bejegyzett élettársak „kötelesek kölcsönösen megfelelő módon, munkájukkal és vagyonukkal hozzájárulni az élettársi közösség szükségleteinek kielégítéséhez […]”.

10.

A szövetségi köztisztviselőkről szóló törvény (Bundesbeamtengesetz, a továbbiakban: BBG) biztosítja a szövetségi köztisztviselők jogosultságát betegség esetén nyújtandó támogatásra. A 80. §-a ezt a támogatást meghatározott feltételek fennállása esetén kiterjeszti a szövetségi köztisztviselő házastársára és eltartott gyermekeire.

11.

A 2009. február 14-ig hatályos szabályozás elismerte a köztisztviselő házastársa és eltartott gyermekei támogatásokra vonatkozó jogosultságát, azt azonban nem terjesztette ki a vele bejegyzett élettársi kapcsolatban élő személyre. A házastársnak nyújtott támogatás semmi esetre sem volt feltétel nélküli, az csak abban az esetben illette őt meg, ha a jövedelme nem érte el a 18000 eurót, vagy ha a fennálló egészségbiztosítás ellenére veleszületett betegség vagy bizonyos betegségek miatt egyéni kizárás alapján nem részesült a biztosító által nyújtott ellátásban, vagy az ellátás ezért tartósan szünetelt. Fentiek alapján a támogatásra való jogosultság akkor állna fenn, ha a támogatásra jogosult házastársa túl alacsony jövedelem vagy önhibán kívüli elégtelen egészségbiztosítási védelem miatt szorulna tartásra.

12.

A BBG 80. §-ának (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a szövetségi belügyminisztérium kihirdette a szövetségi támogatásokról szóló, 2009. február 13-i rendeletet ( 5 ) (Bundesbeihilfeverordnung, a továbbiakban: BBhV), amely fenntartja a jelen ügy szempontjából releváns korábbi szabályozást, azaz a betegség esetén nyújtott támogatásokra jogosultak köréből továbbra is kizárja a bejegyzett élettársakat.

13.

A tényállás megvalósulása után ugyanakkor az alapeljárásokat lezáró döntés tekintetében relevanciával nem bíró jogszabály–módosításra került sor, amely a bejegyzett élettársakat a vitatott támogatásra jogosultak körébe emelte. ( 6 )

14.

Az alapeljárások felperesei, szövetségi köztisztviselők, bejegyzett élettársi kapcsolatokat létesítettek, és mindegyikük élettársa tartásra szorul.

15.

A C-124/11. és C-125/11. sz. ügyekben a felperesek betegség esetén nyújtott állami támogatásra irányuló kérelmét a közigazgatási szerv először elutasította, majd erre vonatkozó jogukat a berlini Verwaltungsgericht (közigazgatási bíróság) elismerte, mert bár a bejegyzett élettársak nem tartoznak a támogatásra jogosultak körébe, a jogosultság megilleti őket a 2000/78 irányelv alapján, amennyiben – és ahogyan a Bíróság ítélkezési gyakorlata is kimondja – ezek a támogatások az irányelv értelmében vett „díjazásnak” minősülnek, mivel azt kizárólag a munkaviszonyra tekintettel biztosítják, nem pedig az általános állami szociális biztonsági és szociális védelmi rendszer kifizetéseként.

16.

Ezzel szemben a C-143/11. sz. ügyben mind a közigazgatási szerv, mind a közigazgatási bíróság elutasította a felperes követelését, azzal az indokkal, hogy nem sérült a 2000/78 irányelv, mivel nem összehasonlítható a házastársak és a bejegyzett élettársak helyzete.

17.

Az adott bírósági döntést sérelmező felek valamennyi ügyben felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Bundesverwaltungsgerichthez.

18.

A kérdést előterjesztő bíróság abból indult ki, hogy a nemzeti szabályozás nem tekinti a bejegyzett élettársakat a szövetségi köztisztviselőknek betegség esetén nyújtott támogatásra jogosultak körébe tartozónak. Ugyanakkor a szóban forgó támogatás tekintetében a jogosulti körbe tartoznak a köztisztviselők házastársai.

19.

A Bundesverwaltungsgericht kételkedik abban, hogy a 2000/78 irányelv alkalmazható lenne az alapeljárásokban vitatott kérdések tekintetében. Ha mégis alkalmazható, annak következményeként a bejegyzett élettársakat ugyanolyan bánásmódban kellene részesíteni, mint a házastársakat, ezáltal a fenti ügyekben az érintettek jogosultak lennének az igényelt állami támogatásra.

20.

A kérdést előterjesztő bíróság szerint a 2000/78 irányelv alkalmazhatósága a szóban forgó állami támogatás jogi minősítésétől függ. Pontosabban attól, hogy a támogatás az EUMSZ 157. cikk értelmében vett díjazás részét képezi-e – ez esetben a 2000/78 irányelv lenne alkalmazható –, vagy azt az általános állami szociális biztonsági és szociális védelmi rendszer kifizetésének vagy egy ezzel egyenrangú kifizetésnek kell tekinteni, és ezért az nem tartozik az irányelv hatálya alá.

21.

A Bundesverwaltungsgericht megítélése szerint a Bíróság által az öregségi nyugdíjak közötti, finanszírozásuk forrásán alapuló különbségtétel során alkalmazott szempontok nem alkalmazhatók a betegség esetére kialakított védelmi rendszerekre. Többek között azért, mert a betegség esetén nyújtott támogatás nem függ a köztisztviselői jogviszony időtartamától.

22.

Ezen körülmények alapján a Bundesverwaltungsgericht előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé terjeszti a következő kérdést:

„Alkalmazandó-e a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv a köztisztviselőknek betegség esetén nyújtott támogatásra vonatkozó nemzeti rendelkezésekre?”

23.

A C-124/11. sz. ügyben és a C-125/11. sz. ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket 2011. március 9-én vette nyilvántartásba a Bíróság. A C-143/11. sz. ügyben az előzetes. döntéshozatal iránti kérelmet 2011. március 24-én vette nyilvántartásba.

24.

A Bíróság elnökének 2011. május 27-i végzése egyesítette a három előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.

25.

Írásbeli észrevételeket K. Dittrich, R. Klinke, J. D. Müller, illetve a Bizottság nyújtott be.

26.

Az eljárásban részt vevő felek képviselői megjelentek a 2012. május 3-i tárgyaláson és szóban ismertették álláspontjukat.

27.

A Bíróság a nyilvános tárgyalásra szóló idézésben felhívta a feleket, hogy írásban pontosítsák a vitatott támogatás finanszírozásának módját, különösen, hogy azt – részben vagy egészben – a Németországi Szövetségi Köztársaság mint a szövetségi köztisztviselők munkáltatója által befizetett járulékokból, vagy a társadalombiztosítási előirányzatból folyósítják. Az e pontosítások benyújtásának határnapja 2012. április 13. volt.

28.

Az alapeljárások felperesei fenntartják azon álláspontjukat, hogy a 2000/78 irányelv alkalmazható a vitatott támogatásra. Megítélésük szerint – és ez megegyezik a Bíróság ítélkezési gyakorlatával – egyrészt minden, az EUMSZ 157. cikk értelmében vett díjazás az említett irányelv hatálya alá tartozik, másrészt a foglalkoztatás fogalma alatt érteni kell a köztisztviselő és az állam közötti jogviszonyt is. ( 7 )

29.

A felperesek szerint a támogatás díjazáskénti minősítésével szemben nem lehet arra a tényre hivatkozni, hogy annak rendjét jogszabály rögzíti, mivel a jogalkotó ebben az esetben munkáltatóként, és nem közhatalmi szervként jár el. Az sem hozható fel ellenérvként, hogy a köztisztviselők a munkavállalók egy általános csoportját alkotják, a felperesek e tekintetben a Barber-ügyben 1990. május 17-én hozott ítéletre ( 8 ) hivatkoznak. Továbbá az sem, hogy a támogatás nem függ a foglalkoztatási jogviszony időtartamától, vagy hogy annak összegét nem az utolsó időszakban fizetett munkabér alapján határozzák meg. A felperesek összességében úgy vélik, hogy ezek a körülmények relevánsak lehetnek az öregségi nyugdíj természetének meghatározásakor, de nem azok, amikor abban a kérdésben kell dönteni, hogy a vitatott támogatás díjazásnak minősül-e, vagy sem.

30.

A Bizottság az alapeljárások felpereseinek álláspontját osztja. Emlékeztetve arra, hogy az ítélkezési gyakorlattal összhangban a díjazás fogalmát tágan kell értelmezni, tehát abba beleértendő minden, a munkavállalónak a munkavégzésért szerződés, jogszabályi rendelkezések vagy bírósági döntés alapján fizetett ellátás vagy egyéb juttatás, a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Bíróság mindig úgy foglalt állást, hogy a nyugdíjak tekintetében az egyetlen meghatározó, de nem kizárólagos szempont, hogy a nyugdíjra való jogosultságot a munkavállaló és korábbi munkáltatója között fennállt munkaviszonyra tekintettel ismerik el. Ebben az első szemponthoz további három kiegészítő jellegű szempont is kapcsolódik, amely lehetővé teszi az öregségi nyugdíj foglalkoztatási szociális biztonsági rendszerre alapozott jogcímre tekintettel fizetett ellátásként történő minősítését, és ezért azt – az EUMSZ 157. cikk értelmében vett díjazásként – megkülönböztetik az állami szociális biztonsági rendszer által nyújtott ellátástól; azaz a nyugdíj a) nem csak a munkavállalók egy meghatározott csoportjának jár; b) közvetlenül a ledolgozott idő tartamától függ; c) összege az utolsó munkabér alapján számítódik.

31.

A vitatott támogatás tekintetében a Bizottság először is kiemeli, hogy az egy, a munkavállalók meghatározott csoportja számára biztosított ellátás, másodsorban a foglalkoztatási jogviszonyra tekintettel jár, valamint köztisztviselői fizetéshez vagy nyugdíjhoz kapcsolódik, így a díjazás részét képezi, harmadrészt pedig az ítélkezési gyakorlat által a nyugdíjakkal kapcsolatban kialakított egyéb szempontok – mind a ledolgozott idő tartamának kritériuma, mind az utolsó munkabéren alapuló számítás feltétele – a jelen esetben irrelevánsak, mert azokat a Bíróság csak annak meghatározása érdekében alkalmazta, hogy a köztisztviselők nyugdíja díjazásnak minősülhet-e annak ellenére, hogy általában nem teljesítik a Bíróság által a hivatkozott Barber-ügyben a magánnyugdíjrendszer jellemzőiként meghatározott feltételeket. Igaz, hogy a köztisztviselőknek betegség esetén nyújtott támogatás tekintetében nem beszélhetünk a magánjogi rendszerekhez hasonló rendszerről. Ezért nem lehet ahhoz hasonló magánjogi rendszerekre hivatkozni a társadalombiztosítási rendszertől való elhatárolás szempontjainak megállapítása érdekében.

32.

Következésképpen, a szóban forgó támogatás tekintetében az egyetlen meghatározó szempont, hogy azt az állammal fennálló foglalkoztatási jogviszonyra tekintettel biztosítják, és hogy az állam ebben a jogviszonyban munkáltatóként, és nem közjogi biztosítóként van jelen. Ezért megfontolandó az EUMSZ 157. cikk értelmében vett díjazásként történő értelmezés, anélkül hogy ezzel ellentétbe kerülne annak ténye, hogy azt jogi előírások alapján, illetve szociálpolitikai megfontolásokra tekintettel is biztosítják.

33.

A jelen indítvány 24. pontjában hivatkozott felhívásra mind az alapeljárás felperesei, mind a német kormány azt a választ adta, hogy a vitatott támogatást a Németországi Szövetségi Köztársaság munkáltatóként folyósítja, a társadalombiztosítás azt semmilyen részben nem finanszírozza.

34.

Ahogyan azt a fentiekben már jeleztem, az egyesített előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgya a 2000/78 irányelv alkalmazhatósága olyan esetekben, amelyekben tisztázni szükséges, hogy a „bejegyzett élettársak” jogosultak-e valamely tagállam joga által a házasságban élőknek biztosított juttatásokra.

35.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések egyike sem terjeszkedik túl ezen a kérdésen. Ezzel azt kívánom mondani, hogy nem az a kérdés, hogy az alapeljárások felpereseinek a házasságban élőkkel azonos bánásmódhoz való jogát megsértették-e, hanem hogy fennállnak-e annak feltételei, hogy ezekben az eljárásokban a 2000/78 irányelv alkalmazásával kelljen döntést hozni.

36.

Ezért a Bíróságnak nem egy esetleges hátrányos megkülönböztetés tárgyában kell döntenie, hanem csak arról, hogy fennállnak-e azok a feltételek, amelyek a kérdést előterjesztő bíróság számára lehetővé tennék, hogy a szóban forgó irányelv alkalmazásával hozzon döntést az előtte folyamatban lévő ügyekben. Ezért elegendő annak meghatározása, hogy a vitatott támogatások a 2000/78 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében vett díjazásnak minősülnek-e, ez pedig attól függ, hogy a vitatott támogatás az EUMSZ 157. cikk értelmében vett „díjazásnak” tekinthető-e, amely rendelkezésre e fogalom meghatározása érdekében az irányelv (13) preambulumbekezdésében is hivatkozik.

37.

Ahogyan a Bundesverwaltungsgericht is jelezte, a 2000/78 irányelv alkalmazhatósága attól függ, hogy a vitatott támogatás az EUMSZ 157. cikk értelmében vett „díjazásnak” minősíthető-e.

38.

A 2000/78 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy az irányelvet „minden személyre alkalmazni kell, mind a köz-, mind a magánszféra vonatkozásában, beleértve az állami szerveket, is a következőkre tekintettel: […] c) az alkalmazási és munkakörülmények, beleértve az elbocsátást és a díjazást”.

39.

A jelen esetben egy közhatalmi szerv által nyújtott szolgáltatásról van szó, így tekintettel kell lenni a 2000/78 irányelv 3. cikkében foglalt kivételre, amely cikk (3) bekezdése kimondja, hogy „[e]zt az irányelvet nem kell alkalmazni semmilyen állami rendszerek vagy azzal egyenrangú egyéb rendszerek kifizetéseire, beleértve az állami szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszereket is”.

40.

Ennek a kivételnek kétségtelenül összhangban kell állnia a 2000/78 irányelv (13) preambulumbekezdésében foglaltakkal, amelynek értelmében „[e]z az irányelv nem alkalmazható a szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszerekre, amelyek juttatásait az EK-Szerződés 141. cikkében szereplő meghatározással ellentétben nem jövedelemként kezelik, sem pedig bármely, a munkához jutást vagy a munkaviszony fenntartását célzó állami támogatásra”.

41.

A 2000/78 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének és a (13) preambulumbekezdésének ilyen együttes, a Bíróság által a Maruko-ügyben hozott ítéletben ( 9 ) alkalmazott értelmezése szerint nem minden, a közhatalmi szerv által nyújtott szolgáltatás esik a 2000/78 irányelv hatályán kívül; még csak a közhatalmi szerveknek tekinthető társadalombiztosítási szervek által nyújtott szolgáltatások teljes köre sem, kizárólag a fenti intézmények által nyújtott olyan szolgáltatások, amelyek nem tekinthetők a (jelenlegi) EUMSZ 157. cikk értelmében vett „díjazásnak”.

42.

Ahhoz, hogy a feltett kérdésre választ tudjunk adni, azt a konkrét kérdést kell tisztázni, hogy a vitatott támogatás – a 2000/78 irányelv által a 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában rögzített díjazás fogalmának meghatározása érdekében (általam már említett módon) felhívott – EUMSZ 157. cikk értelmében vett „díjazásnak” minősül-e, vagy sem. A „díjazás” fogalmát alkotó egyes elemek lehetséges együttes fennállását vizsgálva, mint látni fogjuk, egyértelművé válik a 2000/78 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének és (13) preambulumbekezdésének együttes értelmezéséből fakadó kivétel helyes értelmezése. Így nem kell mást tenni, mint meghatározni a „díjazás” fogalmából szükségszerűen fakadó következményt.

43.

Az EUMSZ 157. cikk értelmében díjazás „a rendes alap- vagy minimálbér, illetve illetmény, valamint minden egyéb olyan juttatás, amelyet a munkavállaló a munkáltatójától közvetlenül vagy közvetve, készpénzben vagy természetben a munkaviszonyára tekintettel kap”. Ebben a fogalomban van tehát egy anyagi feltétel (bér vagy illetmény és juttatások), egy alanyi feltétel (munkáltató és munkavállaló) és egy okozati feltétel (munkaviszony). Meg kell vizsgálni, hogy a vitatott támogatás esetében ezek mindegyike fennáll-e.

44.

Az anyagi feltétel tekintetében nincs kétségem afelől, hogy az EUMSZ 157. cikk hivatkozása – „minden egyéb olyan juttatás[ra], amelyet közvetlenül vagy közvetve, készpénzben vagy természetben [...] kap” – kellően lefedi a vitatott támogatás tartalmát. Utóbbi révén ugyanis megtérítik a munkavállalónak a nála vagy meghatározott, vele eltartotti viszonyban lévő személyeknél felmerülő egészségügyi kiadások 50%-tól 80%-ig terjedő részét. ( 10 )

45.

Álláspontom szerint ezekben az esetekben hasonlóképpen teljesül az okozati feltétel is. A támogatást ugyanis kizárólag a szövetségi köztisztviselők számára biztosítják, e minőségükre tekintettel, ennek ténye alapján. Továbbá az kizárólagosan számukra van biztosítva, mert – azon túl, hogy ők szövetségi köztisztviselők – ténylegesen e minőségben dolgoznak. Ez kitűnik a BBhV 2. §-ának (2) bekezdéséből, amely szerint a szolgálati illetmények nélküli szabadságon lévő szövetségi köztisztviselők is jogosultak a támogatásra, ha a szabadság időtartama nem haladja meg az egy hónapot. Ezért álláspontom szerint nyilvánvaló az okozati kapcsolat a vitatott támogatás és a foglalkoztatásra irányuló jogviszony között. ( 11 )

46.

Végezetül a legkényesebb feltétel. A vizsgált támogatás pénzbeli juttatást jelent, amelyre a szövetségi köztisztviselő a szövetségi közigazgatással fennálló foglalkoztatásra irányuló jogviszonyára tekintettel jogosult. Tehát a kérdés az, hogy a „munkáltató által a munkavállalónak” nyújtott juttatásról van-e szó, ahogyan azt az EUMSZ 157. cikk is megköveteli. Álláspontom szerint ebben áll a kérdés lényege.

47.

A munkavállalónak a munkáltatóval fennálló munkaviszonyára tekintettel biztosított juttatás csak akkor minősül az EUMSZ 157. cikk értelmében vett „díjazásnak”, ha azt maga a munkáltató folyósítja. Más, a munkavállalónak esetleg járó juttatások – beleértve a munkaviszonya alapján járó juttatásokat is – a jelenleg vizsgált fogalom körén kívül esnek, ezért azok tekintetében a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni esetleges védekezést a 2000/78 irányelven kívül kell keresni.

48.

Ez indokolja, hogy nem minden társadalombiztosítási juttatás tartozik a „díjazás” fogalmába, csupán a munkáltató által megfizetett, „a munkaviszony alapján” biztosított díjazások, akkor is, ha azokat a társadalombiztosítási szerv útján, azaz közvetett módon folyósítja.

49.

A Bíróság egy korai, a Defrenne-ügyben 1971. május 25-én hozott ítéletében ( 12 ) kimondta, hogy a társadalombiztosítási rendszerek „a munkavállalónak egy törvényen alapuló olyan rendszer védelmét nyújtják, amelynek finanszírozásához munkavállalók, munkáltatók és esetlegesen a közhatalmi szervek is hozzájárulnak olyan mértékben, amelyet nem annyira a munkáltató és a munkavállaló közötti munkaviszony, mint inkább szociálpolitikai megfontolások határoznak meg” (8. pont), oly módon, hogy „a hasonló rendszerek finanszírozásakor a munkáltatókra eső rész nem jelent a munkavállalónak történő követlen vagy közvetett kifizetést” (9. pont), emellett „ez utóbbi a törvény által biztosított juttatásokból jellemzően nem a munkáltatói hozzájárulás miatt részesül, hanem pusztán annak tényénél fogva, hogy teljesíti a juttatás megszerzéséhez szükséges jogi feltételeket” (10. pont).

50.

Abból, hogy a 2000/78 irányelv nem alkalmazható „a szociális biztonsági és a szociális védelmi rendszerekre, amelyek juttatásait az [EUMSZ 157.] cikkben szereplő meghatározással ellentétben nem jövedelemként kezelik” (a (13) preambulumbekezdés) az következik, hogy – mivel ez a díjazásként történő kezelés csak abban az esetben lehetséges, ha a munkavállalónak nyújtott szolgáltatást a munkáltató biztosítja – meg kell határozni, hogy a társadalombiztosítási rendszer finanszírozása ezen a ponton a munkáltatóhoz, a munkavállalóhoz vagy a közhatalmi szervekhez köthető-e. Kizárólag abban az esetben juthatunk arra a következtetésre, hogy a társadalombiztosítási rendszer valójában egy olyan juttatást teljesít, amely közvetve a munkáltatónak tulajdonítható, ha a finanszírozás a munkáltatóhoz köthető, és csak ekkor nyerhet megerősítést, hogy az EUMSZ 157. cikk értelmében vett „díjazásról” van szó.

51.

Ez az érvelés különösen a társadalombiztosítási szervek, valamint általánosságban bármilyen, foglalkoztatásra irányuló jogviszony alapján biztosított juttatást finanszírozó közjogi rendszerre érvényes. Ez azért van így, mert – mivel az a meghatározó szempont, hogy a juttatást végső soron a munkáltató biztosítsa – irrelevánsnak kell lennie, hogy azt közvetlenül vagy közvetítő útján biztosítja; továbbá utóbbi esetben nem számít, hogy a kifizetést végző közvetítő magán- vagy közjogi szerv, hogy közjogi jogalany-e, van-e jogi személyisége, vagy hogy a működését mi szabályozza.

52.

Ezért kell minden esetben meghatározni, hogy ki finanszírozza a munkavállaló juttatását. A végső kifizetőtől kiindulva – amennyiben az nem azonos a munkáltatóval – meg kell vizsgálni, hogy a kifizető nem csupán a munkáltató közvetítője-e. Mivel általánosságban közintézmények, illetve különösen a társadalombiztosítás által nyújtott juttatásokról van szó, a feladat annak meghatározása, hogy e juttatások a munkáltatót terhelő befizetésekből erednek, vagy más befizetők is hozzájárulnak ahhoz – maguk a munkavállalók, a közhatalmi szervek vagy egyikük is, másikuk is –, különböző mértékben. A tagállamok között ebben a tekintetben fennálló különbségekre tekintettel egyértelmű, hogy ezt a feladatot csak az illetékes nemzeti bíróság tudja elvégezni.

53.

Álláspontom szerint a finanszírozás forrásának szempontja – a juttatás anyagi tartalmának szempontjával és a foglalkoztatási „ok” szempontjával együtt – átfogó jellege miatt hasznosabbnak bizonyulhat, mint a juttatásra jogosultak meghatározása vagy e juttatás más – a magánjogi rendszerek juttatásaihoz való kisebb vagy nagyobb hasonlóság – szempontjának az alkalmazása.

54.

Ugyanez érvényes mind az öregségi nyugdíj formájában nyújtott juttatásokra, mind a betegség esetén nyújtott támogatásra. Mivel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra tekintettel biztosított anyagi ellátásról van szó, egyedül az számít, hogy azt a munkáltató vagy nem a munkáltató finanszírozza. Úgy vélem, hogy valamely juttatásnak az EUMSZ 157. cikk értelmében vett „díjazásként” történő minősítése problémájának a leegyszerűsítését eredményező e megfogalmazás előnyei nem lehetnek különösebben vitatottak. ( 13 )

55.

A jelen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket felvető eljárások tényállását illetően a Bíróság részére nyújtott információkból megállapítható, hogy a vitatott juttatások a szövetségi közigazgatás és a szövetségi köztisztviselők között fennálló foglalkoztatásra irányuló jogviszony alapján járnak, és hogy azok finanszírozása közvetlenül a szövetségi előirányzatból történik, amelyet ebben a tekintetben a szóban forgó szövetségi köztisztviselők munkáltatójaként eljáró tagállam állami forrásaiból fedeznek.

56.

Így minden arra mutat, hogy – összhangban a jelen indítványban kifejtett okokkal – a szóban forgó juttatások az EUMSZ 157. cikk értelmében vett „díjazásnak” tekinthetők, amiből az következik, hogy a 2000/78 irányelv alkalmazható az azokat szabályozó nemzeti rendelkezésekre.

57.

Ezzel együtt végső soron a nemzeti bíróságnak kell megállapítania, hogy a gyakorlatban a rendszeres juttatásokat – figyelemmel azok különleges rendszerére – az alapeljárásokban érintett köztisztviselők munkáltatójaként eljáró tagállam finanszírozza-e.

58.

A fentiekben kifejtettek alapján azt javaslom, hogy a Bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:

„A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv alkalmazható a köztisztviselőknek betegség esetén nyújtott állami támogatásra vonatkozó nemzeti rendelkezésekre, ha annak finanszírozásáról lényegében az állam mint a közjog hatálya alá tartozó munkáltató gondoskodik, aminek a megállapítása a nemzeti bíróság feladata.”