1

Keresetlevelében az Európai Bizottság annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Belga Királyság a 2006. december 27-i programtörvény 2007. április 1-je óta hatályos változata (a Moniteur belge2006. december 28-i száma, 75178. o.) 137. cikke 8. pontjának, 138. cikke harmadik franciabekezdésének, 153. cikkének és 157. cikke 3. pontjának (a továbbiakban: a szóban forgó rendelkezések és a programtörvény) elfogadásával, vagyis a Belga Királyságtól eltérő tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtók számára a tevékenységük Belgiumban történő megkezdése előtti nyilatkozat megtételének előírásával (a továbbiakban: Limosa-nyilatkozat) nem teljesítette az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit.

2

A Bíróság elnökének 2011. április 11-i végzése megengedte a Dán Királyság beavatkozását a Belga Királyság kérelmeinek támogatása végett.

3

A programtörvény szociális kérdésekre vonatkozó IV. címének 8. fejezete a „kiküldött munkavállalók és önálló vállalkozók előzetes nyilatkozatáról” szól. Ezt kiegészítette az e fejezet végrehajtására elfogadott, 2007. március 20-i királyi rendelet (a Moniteur belge2007. március 28-i száma, 16975. o.), amelyet a 2007. augusztus 31-i királyi rendelet módosított (a Moniteur belge2007. szeptember 13-i száma, 48537. o., a továbbiakban: királyi rendelet).

4

A szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettséget egy nagyobb szabású, a „Landenoverschrijdend Informatiesysteem ten behoeve van Migratieonderzoek bij de Sociale Administratie” (a migráció társadalombiztosítási szempontú ellenőrzését célzó, határokon átnyúló információs rendszer) mozaikszóból eredő úgynevezett „Limosa” projekt keretében vezették be. E projekt célja egyablakos elektronikus rendszer kialakítása az összes, Belgiumban végzett munkához kötődő intézkedéssel kapcsolatban. A Limosa–nyilatkozat révén összegyűjtött adatokat központi nyilvántartásba veszik, és statisztikai, illetve ellenőrzési céllal közös informatikai rendszerben hozzáférhetővé teszik többek között a belga szövetségi és nemzeti hatóságok számára.

5

A vitatott programtörvény 137. cikke az alábbiakat írja elő:

„A jelen fejezet és a végrehajtására kiadott rendeletek alkalmazásában az alábbi kifejezések értelmezése a következő:

[…]

[…]”

6

A programtörvény 138. cikke értelmében:

„Ez a fejezet az alábbiakra alkalmazandó:

[…]

[…]

A király […] adott esetben, az általa meghatározott feltételek mellett, a Belgiumban nyújtott szolgáltatás időtartamára vagy a tevékenység jellegére tekintettel kizárhatja a jelen fejezet hatálya alól a kiküldött önálló vállalkozók csoportjait […].”

7

E fejezet 3. szakasza „A kiküldött önálló vállalkozók előzetes nyilatkozata” címet viseli. A programtörvénynek az előzetes nyilatkozatra vonatkozó 153. cikke kimondja:

„Mielőtt a kiküldetésben lévő önálló vállalkozó a szakmai tevékenysége gyakorlását belga területen megkezdené, neki vagy megbízottjának az Institut National d’Assurances Sociales pour Travailleurs Indépendants [az önálló vállalkozók nemzeti társadalombiztosítási intézete] részére elektronikus úton el kell juttatnia egy – a 154. cikk szerint kiállított – nyilatkozatot, a király által meghatározott módon.

[…]

Amennyiben a kiküldetésben lévő vállalkozó vagy megbízottja […] nem tudja a nyilatkozatot elektronikus úton megtenni, akkor faxon vagy postai küldeményként is megküldheti azt az Institut National d’Assurances Sociales pour Travailleurs Indépendants részére, az intézet által meghatározott módon.

Amennyiben az előző bekezdésekben előírt nyilatkozatot megtették, a nyilatkozó átvételi elismervényt kap […]. Ha a nyilatkozatot faxon vagy postai küldeményként tették meg, akkor az Institut National d’Assurances Sociales pour Travailleurs Indépendants az átvételi elismervényt – az általa meghatározott módon – faxon vagy postai küldeményként küldi meg.

A király által meghatározott határidőn belül az előzetes nyilatkozat visszavonható.

Amennyiben a kiküldetés ideje az eredetileg tervezett időtartamot meghaladja, a nyilatkozónak újabb nyilatkozatot kell tennie a kiküldetés eredetileg tervezett időtartamának vége előtt.”

8

A programtörvény 154. cikke kimondja, hogy „[a] király meghatározza azon adatcsoportokat, amelyeknek a 153. cikkben szereplő előzetes nyilatkozatban szerepelniük kell.”

9

A programtörvény „Felügyelet és szankciók” című 8. fejezetének 4. szakaszában szereplő 157. cikke kimondja:

„A Code pénal [büntető törvénykönyv] 269–274. cikkének sérelme nélkül, nyolc naptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel és 500 eurótól 2500 euróig terjedő bírsággal, vagy ezen büntetések egyikével sújtható:

[…]

[…]”

10

A programtörvény 167. cikke kimondja, hogy a programtörvény 8. fejezete 2007. április 1-jén lép hatályba.

11

A királyi rendelet 2. cikke kimondja:

„A kiküldött önálló vállalkozók alábbi csoportjai nem tartoznak a [programtörvény] IV. címe 8. fejezetének hatálya alá:

12

A királyi rendelet 4. cikkének (2) bekezdése részletezi azon adatokat, amelyeket az úgynevezett „szokásos” nyilatkozatnak tartalmaznia kell. E rendelkezés kimondja:

„A kiküldött önálló vállalkozók esetében a [programtörvény] 154. cikkében szereplő nyilatkozat a következő adatokat tartalmazza:

13

A királyi rendelet 5. cikke részletezi azon adatokat, amelyeket az úgynevezett „egyszerűsített” nyilatkozatnak tartalmaznia kell. E rendelkezés kimondja:

„Azon kiküldött munkavállalók és önálló vállalkozók esetén, akik rendszeresen végeznek tevékenységet Belgiumban és egy vagy több más országban, a [programtörvény] 140. és 154. cikkében szereplő nyilatkozatnak az alábbi adatokat kell tartalmaznia:

E nyilatkozat legfeljebb 12 hónapig érvényes, és ezen időtartam lejártakor mindig legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható.

Mindazonáltal a jelen cikk rendelkezései nem alkalmazandók az építőipari ágazatban és az idénymunkára.

A jelen rendelet értelmében Belgium és egy vagy több más ország területén végzett rendszeres tevékenység alatt olyan tevékenységet kell érteni, amelyet szerkezetéből fakadóan különböző országokban, jelentős részben Belgiumban végeznek, ami miatt az érintett személy gyakori, rövid időtartamú szakmai látogatásokat tesz Belgiumban.”

14

A Belga Királyságnak címzett 2009. február 2-i felszólító levelében a Bizottság jelezte e tagállamnak, hogy az olyan széles körű előzetes nyilatkozattételi kötelezettség előírása az önálló szolgáltatásnyújtókra, mint a programtörvény 137–167. cikkében előírt Limosa-nyilatkozat, számára összeegyeztethetetlennek tűnik a szolgáltatásnyújtás EK 49. cikkben biztosított szabadságával.

15

2009. március 26-i levelében a Belga Királyság vitatta a Bizottság elemzését. A Belga Királyság többek között azt állította, hogy e rendszer lehetővé teszi az önálló vállalkozói jogállással való, a munkavállalók szociális védelmére vonatkozó minimum előírások megkerülésére irányuló visszaélés elleni küzdelmet az olyan vállalkozók esetében, akik valójában munkavállalók (a továbbiakban: kényszervállalkozók).

16

2009. október 9-én a Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött a Belga Királyságnak, amelyben pontosította, hogy vitatja a programtörvénynek a Belgiumtól eltérő tagállamban letelepedett vagy lakóhellyel rendelkező önálló szolgáltatásnyújtókra vonatkozó 137. cikke 8. pontjának, 138. cikke harmadik francia bekezdésének, 153. cikkének és 157. cikke 3. pontjának az EK 49. cikkel való összeegyeztethetőségét.

17

A Bizottság, mivel a Belga Királyság által a 2009. december 11-i levelében az említett indokolással ellátott véleményre vonatkozóan kifejtett érvelést nem találta meggyőzőnek, a jelen kereset megindítása mellett döntött.

18

A Bizottság elsősorban azzal érvel, hogy a szóban forgó rendelkezések a szolgáltatásnyújtás szabadságának hátrányosan megkülönböztető korlátozását jelentik, mivel a nyilatkozattételi kötelezettség csupán a Belga Királyságtól eltérő tagállamban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtókat terheli.

19

Ebből következően a Belga Királyság csupán az EUMSZ 52. cikkben felsorolt indokokra hivatkozhat, amit nem tett meg. A kötelezettségszegés tehát megvalósult.

20

A Bizottság másodsorban azzal érvel, hogy a szóban forgó rendelkezések semmi esetre sem igazoltak, és nem is arányosak a Belga Királyság által hivatkozott közérdekű célkitűzésekhez képest.

21

Először is, még ha a tisztességtelen verseny megelőzése közérdekű célkitűzésnek minősülne is annyiban, amennyiben rendelkezik társadalmi vetülettel, a Belga Királyság nem adott elő konkrét érvet azon állításának alátámasztására, amely szerint a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség hozzájárul a szociális dömping elleni küzdelemhez.

22

Másodszor, e tagállam nem mutatott be olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná, hogy valóban fennáll a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlya súlyos veszélyeztetésének kockázata, ugyanis a társadalombiztosítási csalások létére történő egyszerű hivatkozás ehhez nem elegendő. E célkitűzés tehát nem fogadható el.

23

Harmadszor a Bizottság azt állítja, hogy noha a csalás elleni küzdelemre és a munkavállalók védelmére ténylegesen hivatkozni lehet a jelen esetben, a közérdekű indokokkal igazolt követelmények betartásának ellenőrzését szolgáló intézkedések nem tehetik illuzórikussá a szolgáltatásnyújtás szabadságát. Márpedig a jelen esetben ezt teszik.

24

E tekintetben a Bizottság vitatja többek között a Limosa–nyilatkozat általános és átfogó hatályát. E nyilatkozattételi kötelezettség a csalás általános vélelmén alapul, amely nem igazolhat olyan intézkedést, mint amilyen a jelen ügyben szereplő nyilatkozattételi kötelezettség.

25

A Bizottság arra is rámutat, hogy uniós szinten már több olyan mechanizmus létezik, amely a tagállamok közötti közigazgatási együttműködés elősegítésére irányul, a színlelt munkaszerződések és a szolgáltatásnyújtás szabadságával való visszaélés elleni küzdelem céljából.

26

A Belga Királyság elsődlegesen azzal érvel, hogy a jelen keresetet mint nyilvánvalóan megalapozatlant el kell utasítani. E kereset számos vélelmen és feltételezésen alapul, és nem azokra a konkrét helyzethez kapcsolódó objektív adatokra támaszkodik, amelyekkel a belga hatóságok szembesülnek a társadalombiztosításra vonatkozó jogszabályok betartásának ellenőrzése során. A Bizottság még vélelmekre és feltételezésekre támaszkodva se tudta bizonyítani kötelezettségszegés megvalósulását. A Bizottság nem tartotta tiszteletben a Bíróság eljárási szabályzata 38. cikke 1. §-ának e) pontját, amely szerint a keresetlevélnek szükség esetén tartalmaznia kell a felajánlott bizonyítékokat.

27

Másodlagosan a Belga Királyság azzal érvel, hogy a Bizottság nem bizonyította a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség szükségtelen jellegét, vagy azt, hogy e kötelezettség aránytalan volna a kitűzött célokhoz képest.

28

Elsősorban, ami a szolgáltatásnyújtás szabadságának állítólagos hátrányosan megkülönböztető korlátozását illeti, a Bizottság nem bizonyította a Limosa-rendszer visszatartó jellegét, mivel a Belga Királyság szerint valamely önálló szolgáltatásnyújtó átlagosan csupán évente 20–30 percet tölt a rendszerrel kapcsolatos ügyintézéssel. Emellett az említett rendszer ingyenes, és lehetővé teszi a hivatalos irat azonnali beszerzését, bármiféle, az előzetes engedélyhez hasonló kötelezettség nélkül. Ráadásul a bizonyos ágazatokban kidolgozott kivételek a belga hatóságok rugalmasságát igazolják.

29

Másfelől még ha feltételezzük is, hogy a Limosa-nyilatkozat korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát, e nyilatkozat nem hátrányosan megkülönböztető. A nem Belgiumban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtók ellenőrzése nem hasonlítható össze az e tagállamban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtók ellenőrzésével, mivel az önálló szolgáltatásnyújtók e két csoportja között objektív különbségek vannak.

30

Másodsorban, ami a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség igazolását és arányosságát illeti, a Belga Királyság először is azt állítja, hogy a Limosa-rendszert részben a tisztességtelen verseny elleni küzdelem célkitűzése igazolja, amelynek a munkavállalók és a fogyasztók védelméhez, valamint a szociális dömping megelőzéséhez kapcsolódó szociális vetülete is van. E rendszer hozzájárul a szabályokat tiszteletben tartó szolgáltatásnyújtók védelméhez azon szolgáltatásnyújtókkal szemben, akik nem tartják tiszteletben a szabályokat, és ebből indokolatlan versenyelőnyük származik.

31

Másodszor az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az ellenőrzéshez és a csalás – a jelen esetben a társadalombiztosítási csalás és különösen a színlelt munkaszerződések, valamint a kényszervállalkozók – észleléséhez szükséges adatok begyűjtésére irányuló előzetes nyilatkozattétel rendszere főszabály szerint nem lépi túl a szolgáltatásnyújtás szabadsága által lehetővé tett visszaélések megelőzéséhez szükséges mértéket. A csalás általános vélelmére vonatkozó felvetésre válaszul a Belga Királyság hangsúlyozza, hogy a társadalombiztosítási csalás észleléséhez és adott esetben szankcionálásához fontos, hogy az említett rendszer a priori mindenkire vonatkozzon.

32

Harmadszor a munkavállalók védelmének célkitűzését – ideértve az emberkereskedelem és a különösen kizsákmányoló munkafeltételek elleni küzdelmet, valamint az önálló vállalkozók jóléte biztosításának szükségességét – meg kell különböztetni a csalás elleni küzdelemtől. E tekintetben a Belga Királyság többek között hangsúlyozza, hogy figyelembe kell venni a Lisszaboni szerződésből következő új összefüggéseket, és azokat e célkitűzés jogszerűségének megerősítéseként kell értelmezni.

33

A Dán Királyság pontosítja, hogy a Belga Királyság által előadott kérelmek támogatására avatkozik be, mivel a dán jogi szabályozás szintén előzetes nyilatkozattételi kötelezettséget ír elő a külföldi szolgáltatásnyújtók vonatkozásában, amely az önálló vállalkozókra is érvényes. E tagállam lényegében a Belga Királyság érveihez hasonló érveket sorakoztat fel. Ezekhez többek között azt teszi hozzá, hogy a munkafeltételekre vonatkozó és a társadalombiztosítási előírások tiszteletben tartásának ellenőrzése a munkahelyi balesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzésére irányul; hogy az a tény, hogy az előzetes nyilatkozattételi kötelezettség hátrányosan megkülönböztető-e, vagy sem, nem függhet attól, hogy a szolgáltatást nyújtó vállalkozás alkalmaz-e munkavállalókat, és hogy a tagállamok között az adattovábbításra vonatkozó, jelenleg hatályos rendszer nem teszi ugyanolyan módon lehetővé a kitűzött célok megvalósítását, hangsúlyozva e tekintetben, hogy az ellenőrzés szempontjából fontos ismerni azt a helyet, ahol a szolgáltatást nyújtani kell.

34

Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 258. cikk szerinti kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás keretében a Bizottságot terheli annak bizonyítása, hogy a hivatkozott kötelezettségszegés fennáll, és a Bizottságnak kell az említett kötelezettségszegés vizsgálatához szükséges bizonyítékokat a Bíróság előtt bemutatnia, anélkül hogy bármiféle vélelemre támaszkodhatna (a 96/81. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1982. május 25-én hozott ítélet [EBHT 1982., 1791. o.] 6. pontja és a C-458/08. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2010. november 18-án hozott ítélet [EBHT 2010., I-11599. o.] 54. pontja).

35

Igaz ugyan, hogy a Bíróság már kimondta, hogy ezek a bizonyítékokra vonatkozó követelmények szigorúbbak, amikor a Bizottság kifogásai valamely nemzeti jogi rendelkezés végrehajtására vonatkoznak (lásd a C-287/03. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2005. május 12-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-3761. o.] 28. pontját és a C-150/07. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2009. január 22-én hozott ítélet 66. pontját), meg kell azonban állapítani, hogy a jelen kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetben a Bizottság nem valamely közigazgatási gyakorlat EUMSZ 56. cikkel való összeegyeztethetetlenségét vitatja, hanem olyan jogi rendelkezésekét, amelyek létezését és gyakorlati alkalmazását a Belga Királyság nem vitatta. Ez alapján tehát nem tűnik úgy, hogy a jelen kereset egyszerű feltételezéseken alapulna.

36

Következésképpen a Belga Királyság azon fő állítását, hogy a jelen keresetet el kell utasítani mint nyilvánvalóan megalapozatlant, mivel a Bizottság nem tett eleget az őt terhelő bizonyítás követelményeinek, vagy akár mint nyilvánvalóan elfogadhatatlant, mert e kereset sérti az eljárási szabályzat 38. cikke 1. §-ának a bizonyítékok felajánlására vonatkozó e) pontját, el kell utasítani.

37

A Bizottság keresetének megalapozottságáról való döntéshez elsősorban meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó rendelkezések korlátozzák-e a szolgáltatásnyújtás szabadságát, annak pontosítása mellett, hogy az említett kereset csupán azon előzetes nyilatkozatot érinti, amely a Belga Királyságtól eltérő tagállamban jogszerűen letelepedett önálló szolgáltatásnyújtóktól követelnek meg, akik ideiglenesen kívánnak szolgáltatást nyújtani Belgiumban, kizárva azon eseteket, amikor a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek (HL 1997. L 18., 1. o.) megfelelően küldik ki a munkavállalókat.

38

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 56. cikk nemcsak a más tagállamban letelepedett, szolgáltatást nyújtó személyekkel szemben az állampolgárság alapján alkalmazott minden megkülönböztetés eltörlését követeli meg, hanem ugyanúgy valamennyi korlátozás megszüntetését akkor is, ha azok különbségtétel nélkül vonatkoznak a nemzeti és az egyéb tagállamokból származó szolgáltatásnyújtókra, amennyiben azok akadályozzák, zavarják vagy kevésbé vonzóvá teszik egy másik olyan tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtó szolgáltatásait, ahol az jogszerűen nyújt hasonló szolgáltatásokat (a C-369/96. és C-376/96. sz., Arblade és társai egyesített ügyekben 1999. november 23-án hozott ítélet [EBHT 1999., I-8453. o.] 33. pontja; valamint a C-518/09. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2011. július 21-én hozott ítélet 63. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

39

A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség magába foglalja, hogy a programtörvény 137. cikkének 8. pontjában és 138. cikkének harmadik francia bekezdésében szereplő, és a Belga Királyságtól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező vagy ott letelepedett személyeknek először elektronikus fiók létrehozásával nyilvántartásba kell vetetniük magukat, majd a belga területen való minden egyes szolgáltatásnyújtás előtt főszabály szerint és a programtörvény 153. cikkének megfelelően közölniük kell a belga hatóságokkal egy sor adatot, mint amilyen a szolgáltatásnyújtás időpontja, időtartama és helyszíne, annak jellege és a szolgáltatást igénybe vevő természetes vagy jogi személy megjelölése. Ezen adatokat formanyomtatványon kell közölni, amelyet lehetőleg interneten kell kitölteni, amennyiben pedig ez nem lehetséges, postai úton vagy telefax útján kell közölni a hatáskörrel rendelkező hatósággal. Ezen alakszerűségek tiszteletben tartásának elmulasztása a programtörvény 157. cikkének (3) bekezdésében szereplő szankciókat vonhatja maga után.

40

A szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettséggel együtt járó alakszerűségek tehát zavarják a más tagállamban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtóknak a Belga Királyság területén történő szolgáltatásnyújtását. Az említett kötelezettség tehát korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát.

41

Ugyanez a helyzet azon körülmények között, amikor csupán úgynevezett „egyszerűsített” nyilatkozattételre van szükség. Az érintett önálló szolgáltatásnyújtó ugyanis az elektronikus fiók létrehozásával történő nyilvántartásba vételt követően ugyancsak köteles közölni a belga hatóságokkal, többek között a Belgiumba való kiküldetésének időpontját és időtartamát, valamint az ott nyújtott szolgáltatás jellegét. Ráadásul e kötelezettség megsértése ugyanúgy a programtörvény 157. cikkének (3) bekezdésében szereplő szankciókat vonhatja maga után.

42

Ilyen körülmények között, ellentétben azzal, amit a Belga Királyság állít, nem fogadható el, hogy a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség hatása a szolgáltatásnyújtás szabadságára túlságosan esetleges vagy közvetett volna, és emiatt e kötelezettség ne minősülne korlátozásnak.

43

Ennélfogva másodsorban azt kell megvizsgálni, hogy a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség igazolt-e, tekintettel arra, hogy az önálló vállalkozók jelen keresettel érintett, határon átnyúló szolgáltatásnyújtása jelenleg uniós szinten nincs harmonizálva.

44

Az olyan nemzeti szabályozás ugyanis, amely uniós szintű harmonizáció tárgyát nem képező területre vonatkozik, és amely különbségtétel nélkül alkalmazandó minden, az érintett tagállam területén tevékenységet végző személy vagy vállalkozás tekintetében, a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozó hatása ellenére is igazolható, feltéve hogy olyan, közérdeken alapuló kényszerítő indokot szolgál, amelyet még nem védenek a szolgáltatást nyújtóra a székhelye szerinti tagállamban vonatkozó szabályok; hogy alkalmas céljainak elérésére; továbbá hogy nem haladja meg a céljai eléréséhez szükséges mértéket (lásd a fent hivatkozott Arblade és társai ügyben hozott ítélet 34. és 35. pontját, valamint a C-244/04. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2006. január 19-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-885. o.] 31. pontját, és a C-219/08. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2009. október 1-jén hozott ítélet [EBHT 2009., I-9213. o.] 14. pontját).

45

E tekintetben a jelen ügyben a Belga Királyság által hivatkozott célokat illetően meg kell állapítani, hogy azok a szolgáltatásnyújtás szabadsága korlátozásának igazolására alkalmas, közérdeken alapuló kényszerítő oknak tekinthetők. E tekintetben elegendő annyit jelezni, hogy a csalás, különösen a társadalombiztosítási csalás elleni küzdelemnek és a visszaélések megelőzésének célja, különösen a kényszervállalkozás eseteinek észlelése és a színlelt munkaszerződések elleni küzdelem, nem csupán a társadalombiztosítási rendszer pénzügyi egyensúlya védelmének célkitűzéséhez kapcsolódhat, hanem a tisztességtelen verseny és a szociális dömping megelőzésének, valamint a munkavállalók védelmének – ideértve az önálló szolgáltatásnyújtókat – célkitűzéseihez is.

46

A Bizottság azonban azt állítja, hogy a Belga Királyság a jelen ügyben nem hivatkozhat ezen indokokra, mivel a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség hátrányosan megkülönböztető.

47

E tekintetben elegendő annyit megállapítani – ahogyan azzal a Belga Királyság és a Dán Királyság érvel –, hogy a szükséges ellenőrzésekre tekintettel, figyelembe véve különösen a nemzeti jogi rendelkezéseknek a foglalkoztatás és a munkavégzés terén való harmonizálásának hiányát, a Belga Királyság által hivatkozott, közérdeken alapuló kényszerítő okok tiszteletben tartásának biztosítása céljából a Belga Királyságtól eltérő tagállamban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtók, akik ideiglenesen utaznak a Belga Királyság területére szolgáltatást nyújtani, objektíve eltérő helyzetben vannak, mint a belga területen letelepedett önálló szolgáltatásnyújtók, akik ott állandó jelleggel nyújtanak szolgáltatást.

48

A Bíróság ugyanis már elfogadta, hogy tekintettel arra, hogy azon tagállam hatóságainak, amely területén a szolgáltatást nyújtják, lehetőségük van ellenőrizni azon jogosultságok tiszteletben tartását, amelyeket az említett tagállam jogi szabályozása e tagállam területén a munkavállalóknak biztosít, objektív különbségek vannak azon vállalkozások között, amelyek annak a tagállamnak a területén telepedtek le, ahol a szolgáltatást nyújtják, és azon vállalkozások között, amelyek valamely más tagállam területén telepedtek le, és szolgáltatásnyújtás céljából az első tagállam területére küldik munkavállalóikat (lásd ebben az értelemben a C-49/98., C-50/98., C-52/98-C-54/98 és C-68/98-C-71/98. sz., Finalarte és társai egyesített ügyekben 2001. október 25-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-7831. o.] 63., 64. és 73. pontját). Az a tény, hogy a Belgiumban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtókat nem terheli hasonlóan szigorú kötelezettség, többek között az adatszolgáltatás tekintetében, mint amely a nyilatkozattételi kötelezettségből eredően a más tagállamban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtókat terheli, tulajdonítható az önálló szolgáltatásnyújtók e két csoportja között fennálló objektív különbségeknek.

49

Ezért azt kell megvizsgálni, hogy a szóban forgó rendelkezések arányosak-e, ugyanis a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása kizárólag akkor arányos, ha alkalmas a kitűzött cél elérésének biztosítására, és nem lépi túl az annak eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben a C-255/04. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2006. június 15-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-5251. o.] 44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

50

E tekintetben mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a Bizottság által említett, a tagállamok közötti közigazgatási együttműködés e vizsgálat szempontjából nem lehet meghatározó. Ugyanis először is a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 376., 36. o.) hatálya korlátozott.

51

Másodszor, noha a páneurópai e-kormányzati szolgáltatásoknak közigazgatási szervek, üzleti vállalkozások és polgárok részére történő interoperábilis nyújtásáról (IDABC) szóló, 2004. április 21-i 2004/387/EK európai parlamenti és tanácsi határozat (HL L 144., 65. o.) 2009. december 28-a óta lehetővé teszi többek között a szakmai képesítések elismeréséről szóló, 2005. szeptember 7-i 2005/36/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvből (HL L 255., 22. o.) eredő közigazgatási együttműködési kötelezettség teljesítését, és noha a 96/71 irányelv 4. cikke is kimondja az említett hatóságok közötti közigazgatási együttműködés elvét, az nem bizonyított, hogy e mechanizmusok lehetővé tennék a Belga Királyság számára, hogy ugyanazon adatok birtokába jusson, mint amelyeket az általa hivatkozott közérdekű célkitűzés eléréséhez szükségesnek tart.

52

Harmadszor meg kell állapítani, hogy a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.) előírt, a társadalombiztosítás terén megvalósítandó elektronikus adatcserére vonatkozó terv az indokolással ellátott vélemény által megadott határidő lejártakor még nem működött.

53

Így emlékeztetni kell arra, hogy a csalás általános vélelme nem elegendő az EUM-Szerződés által kitűzött célokat veszélyeztető intézkedések igazolására (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 52. pontját és a C-433/04. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2006. november 9-én hozott ítélet [EBHT 2006., I-10653. o.] 35. pontját).

54

A jelen ügyben, még ha el is fogadjuk, hogy a Belga Királyságtól eltérő tagállamban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtókat a Belga Királyságban adó- és társadalombiztosítási kötelezettségeknek lehet alávetni, egyértelmű, hogy a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség alkalmazása nem csupán azon esetekre korlátozódik, amikor annak ellenőrzéséről van szó, hogy ezen adó- és társadalombiztosítási kötelezettségeket tiszteletben tartották-e.

55

Ráadásul a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség együtt jár azon követelménnyel, hogy a belga hatóságokat nagyon részletes adatokról tájékoztassák, különösen az úgynevezett „szokásos” nyilatkozat esetén. Márpedig elképzelhető ugyan, hogy valamely tagállam bizonyos különös adatok közlését kérje a valamely más tagállamban letelepedett, és az első tagállam területén szolgáltatást nyújtó önálló szolgáltatásnyújtóktól, ennek azonban az a feltétele, hogy ezen adatszolgáltatás a kitűzött célokra tekintettel igazolt legyen. A Belga Királyság azonban az őt e tekintetben terhelő kötelezettség ellenére nem igazolta kellően meggyőző módon, hogy e nagyon részletes adatok közlése miért szükséges az általa hivatkozott közérdekű célkitűzések eléréséhez, és az ezen adatok előzetes közlésére vonatkozó kötelezettség miért nem haladja meg az e célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket (lásd ebben az értelemben a C-319/06. sz., Bizottság kontra Luxembourg ügyben 2008. június 19-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-4323. o.] 51. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

56

Ilyen körülmények között a szóban forgó rendelkezéseket aránytalannak kell tekinteni, mivel túllépik a Belga Királyság által hivatkozott közérdekű célkitűzések eléréséhez szükséges mértéket. Következésképpen a szóban forgó nyilatkozattételi kötelezettség nem tekinthető az EUMSZ 56. cikkel összeegyeztethetőnek.

57

Ebből következően helyt kell adni a Bizottság keresetének, és meg kell állapítani, hogy a szóban forgó rendelkezések elfogadásával, vagyis a Belga Királyságtól eltérő tagállamban letelepedett önálló szolgáltatásnyújtók számára a tevékenységük Belgiumban történő megkezdése előtti nyilatkozat megtételének előírásával a Belga Királyság nem teljesítette az EUMSZ 56. cikkből eredő kötelezettségeit.

58

Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Belga Királyságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. A Dán Királyság, amely a Belga Királyság kérelmeinek támogatása végett avatkozott be, ugyanezen szabályzat 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott: