—

V. H. Marques Almeida képviseletében A. Novo advogada,

—

a portugál kormány képviseletében L. Inez Fernandes és S. Nunes de Almeida, meghatalmazotti minőségben,

—

a német kormány képviseletében T. Henze és F. Wannek, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében P. Guerra e Andrade, N. Yerrell és G. Braun, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelv (HL L 103., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 10. o.; a továbbiakban: első irányelv) 3. cikke (1) bekezdésének, a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1983. december 30-i 84/5/EGK második tanácsi irányelv (HL 1984. L 8., 17. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 3. o.; a továbbiakban: második irányelv) 2. cikke (1) bekezdésének, valamint a gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1990. május 14-i 90/232/EGK harmadik tanácsi irányelv (HL L 129., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 249. o.; a továbbiakban: harmadik irányelv) 1. cikkének és 1a. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2

Ezt a kérelmet V. H. Marques Almeida és a Companhia de Seguros Fidelidade-Mundial SA (a továbbiakban: Fidelidade-Mundial), J. M. da Cunha Carvalheira és P. M. Carvalheira, valamint a Fundo de Garantia Automóvel közötti, annak tárgyában indult peres eljárás keretében terjesztették elő, hogy ez utóbbiak a gépjármű-felelősségbiztosítás alapján térítsék meg a V. H. Marques Almeidát közlekedési baleset során ért kárt.

3

Az első irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„[…] minden tagállam időben megteszi a szükséges intézkedéseket, hogy a saját területén nyilvántartásba vett [helyesen: rendszerint a saját területén üzemben tartott] gépjárművek rendelkeznek [helyesen: rendelkezzenek] gépjármű-felelősségbiztosítással. A fedezett felelősség mértékét és a fedezet feltételeit ezen intézkedések alapján kell meghatározni.”

4

A második irányelv 2. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„Valamennyi tagállam megtesz minden szükséges intézkedést, amely garantálja, hogy bármely törvényi rendelkezést vagy bármely szerződési záradékot, amely [az első] irányelv 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően kiállított biztosítási kötvényben szerepel, és amely kizárja a biztosítás köréből azokat az eseteket, amikor a gépjárművet olyan személy használja vagy vezeti, aki:

[az első] irányelv 3. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában érvénytelennek tekintsenek olyan harmadik fél kárigényének vonatkozásában, aki balesetet szenvedett el.

Mindazonáltal az első francia bekezdésben említett rendelkezés vagy előírás felhasználható [helyesen: alkalmazható] olyan személyek ellenében, akik saját akaratukból szálltak be a gépjárműbe, amely a kárt vagy a sérülést okozta, amennyiben a biztosító bizonyítani tudja, hogy tudomásuk volt arról, hogy a gépjármű lopott volt.

A tagállamoknak lehetőségük van rá – a saját területükön történő balesetek esetében –, hogy ne alkalmazzák az első albekezdésben szereplő rendelkezést, amennyiben és amilyen mértékben az elszenvedett kárért a kárvallott személy egy szociális biztonsági szervtől kártérítést kaphat.”

5

A harmadik irányelv 1. cikke szerint:

„A [második] irányelv 2. cikke (1) bekezdésének második albekezdése sérelme nélkül az [első] irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében említett biztosítás a gépjármű vezetője kivételével kiterjed valamennyi utasnak a gépjárműhasználatból eredő személyi sérülésével kapcsolatos felelősségre.

[…]”

6

A harmadik irányelvnek a gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó 72/166/EGK, 84/5/EGK, 88/357/EGK és 90/232/EGK tanácsi irányelv, valamint a 2000/26/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/14/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 149., 14. o) által beillesztett 1a. cikke értelmében:

„Az [első] irányelv 3. cikke (1) bekezdésében említett biztosítás kiterjed az olyan gyalogosokat, kerékpárosokat és a közút többi, nem motorizált használóját ért személyi sérülésekre és anyagi kárra, akik egy gépjármű részvételével bekövetkezett baleset következményeként a nemzeti polgári jog értelmében kártérítésre jogosultak. Ez a cikk nem érinti sem a polgári jogi felelősséget, sem pedig a kártérítés összegét.”

7

A portugál polgári törvénykönyv) 503. cikke (1) bekezdésének értelmében:

„Aki szárazföldi közlekedésre alkalmas gépjárművet üzemeltet, és azt saját célból használja, még ha meghatalmazott útján jár is el, felel a gépjárműnek tulajdonítható veszélyekből eredő kárért, akkor is, ha a gépjármű nem vesz részt a forgalomban.”

8

E törvénykönyv 504. cikkének (1) bekezdése szerint:

„A gépjárművekkel okozott károkért fennálló felelősség kedvezményezettjei a harmadik felek, valamint a szállított utasok.”

9

Az említett törvénykönyv 505. cikke értelmében:

„Az 570. cikkben foglaltak sérelme nélkül az 503. cikk (1) bekezdésében foglalt felelősség csak abban az esetben zárható ki, ha a baleset bekövetkezte magának a károsultnak vagy egy harmadik személynek róható fel, illetve ha azt a gépjármű működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.”

10

Ugyanezen törvénykönyv 570. cikke szerint:

„(1)   Amennyiben a károsult vétkes magatartása közrehatott a kár keletkezésében vagy súlyosbodásában, a bíróságnak valamennyi fél vétkességének fokát és az ebből eredő következményeket alapul véve kell meghatároznia, hogy teljes vagy csökkentett mértékben ítéli-e meg a kártérítést, vagy elutasítja a kártérítési követelést.

(2)   Ha a felelősség kizárólag a vétkesség vélelmén alapul, a károsult vétkessége – ezzel ellentétes rendelkezés hiányában – kizárja a kártérítési kötelezettséget.”

11

2004. június 12-én egy gépjármű, amelynek V. H. Marques Almeida volt az utasa, összeütközött egy másik gépjárművel, amely J. M. da Cunha Carvalheira tulajdonában állt, és amelyet P. M. Carvalheira vezetett.

12

Az összeütközés során V. H. Marques Almeida, a gépjármű első ülésén ülő utas, akinek nem volt becsatolva a biztonsági öve, kirepült a szélvédőn, amely mély vágásokat ejtett a fején és az arcán.

13

Az összeütközés időpontjában azon gépjármű tulajdonosa, amelyben V. H. Marques Almeida utazott, rendelkezett az e gépjárműre vonatkozó felelősségbiztosítással a Fidelidade-Mundialnál. Nem létezett azonban e felelősségre vonatkozó biztosítási szerződés a J. M. da Cunha Carvalheira tulajdonában álló gépjármű esetében.

14

E balesetet követően V. H. Marques Almeida keresetet nyújtott be az illetékes portugál bírósághoz, hogy az egyetemlegesen kötelezze a Fidelidade-Mundialt, J. M. da Cunha Carvalheirát és P. M. Carvalheirát, valamint a Fundo de Garantia Automóvelt 65000 euró megfizetésére a baleset során elszenvedett károk, valamint az esetlegesen elvégzendő sebészeti műtétek költségeinek megtérítése érdekében.

15

A bíróság elutasította e keresetet a portugál polgári törvénykönyv 570. cikke alapján, azzal az indokkal, hogy a V. H. Marques Almeida által elszenvedett károk saját vétkes magatartására vezethetők vissza, vagyis arra, hogy nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, és ezzel megsértette a portugál közlekedési törvénykönyv 82. cikkének (1) bekezdését.

16

V. H. Marques Almeida e határozattal szemben fellebbezést terjesztett elő a Tribunal da Relação de Guimarães előtt.

17

A kérdést előterjesztő bíróság megemlíti, hogy az elsőfokú bíróság által alkalmazott többségi nemzeti ítélkezési gyakorlat szerint a közlekedési baleset károsultjának az általa elszenvedett károk okozásáért való felelőssége a portugál polgári törvénykönyv 505. és 570. cikke szerint kizárja annak objektív felelősségét, akinek a szóban forgó jármű a tényleges irányítása alatt áll, ahogyan az az említett törvénykönyv 503. cikkének (1) bekezdéséből következik.

18

Ebből az következik, hogy olyan körülmények között, mint az alapügy körülményei, amennyiben az egymással összeütköző gépjárművek vezetőinek vétkessége nem bizonyított, míg bizonyított, hogy a sérült utas által elszenvedett károkat annak vétkessége okozta, az említett utas nem részesülhet kártérítésben a portugál polgári törvénykönyv 503. cikkének (1) bekezdésében említett objektív felelősség alapján.

19

A kérdést előterjesztő bíróság azonban úgy véli, hogy kitűnik a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, különösen a C-537/03. sz., Candolin és társai ügyben 2005. június 30-án hozott ítéletből (EBHT 2005., I-5745. o.) és a C-356/05. sz. Farrell-ügyben 2007. április 19-én hozott ítéletből (EBHT 2007., I-3067. o.), hogy az különösen a balesetet szenvedett gépjármű utasait próbálja megvédeni. A Bíróság így azt állapította meg, hogy alkalmazhatatlanok azok a jogszabályi és szerződési feltételek, amelyek valamely tagállamban bizonyos körülmények között kizárják az említett utasokkal szemben fennálló kártérítési kötelezettséget, megsértve az első, a második és a harmadik irányelv rendelkezéseit.

20

A Bíróság ezen ítélkezési gyakorlatára tekintettel a Tribunal da Relação de Guimarães előtt kétségek támadtak az alapeljárásban alkalmazandó polgári jogi felelősségbiztosítási rendszernek az uniós jog releváns rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségét illetően.

21

Ilyen körülmények között a Tribunal da Relação de Guimarães úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Úgy kell-e értelmezni az első […] irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, a második […] irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és a harmadik […] irányelv 1. és 1a. cikkét, hogy azokkal ellentétes az a nemzeti polgári jogi szabályozás, konkrétan a polgári törvénykönyv 503. cikkének (1) bekezdése, 504. cikke, 505. cikke és 570. cikke, amely szerint, ha gépjárművek ütközésének bekövetkeztében – amelynek során az egyik gépjármű utasa (a kártérítést követelő sérült) testi sérüléseket szenvedett – egyik járművezető sem minősíthető vétkesnek, a nevezett, a kár bekövetkezésében közreható utasnak nyújtandó kártérítés kizárt vagy korlátozott, tekintettel arra, hogy a vezető melletti ülésen utazott, és a nemzeti szabályozás ezt megkövetelő rendelkezése ellenére nem volt bekapcsolva a biztonsági öve,

22

Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2005/14 irányelvvel módosított harmadik irányelv 1a. cikke nem alkalmazható az alapügy tényállására sem tárgyi, sem időbeli hatálya miatt, amint azt helyesen állapította meg a német kormány. Egyrészt ugyanis e rendelkezés csak a gyalogosokat, kerékpárosokat és a közút többi, nem motorizált használóját ért károk megtérítéséhez való jogra vonatkozik. Márpedig V. H. Marques Almeida az elszenvedett károkat okozó ütközés során a gépjármű utasa volt.

23

Másrészt e rendelkezést a harmadik irányelvbe a 2005/14 irányelv illesztette be, amelynek 7. cikke úgy rendelkezik, hogy a 2005/14 irányelv az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésének napján, vagyis 2005. június 11-én lép hatályba, a 6. cikkének (1) bekezdése szerint pedig azt legkésőbb 2007. június 11-én át kellett ültetni. Márpedig az alapügyre okot adó közlekedési baleset 2004. június 12-én történt.

24

Következésképpen meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés csak az első irányelv 3. cikke (1) bekezdésének, a második irányelv 2. cikke (1) bekezdésének és a harmadik irányelv 1. cikkének értelmezésére vonatkozik.

25

A kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében azt szeretné megtudni, hogy az első irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, a második irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és a harmadik irányelv 1. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek két gépjármű ütközése esetén – amely az egyik gépjármű utasának testi sérüléseket okozott, de az említett gépjárművek vezetői nem minősíthetők vétkesnek – lehetővé teszik a biztosítottak polgári jogi felelősségének korlátozását vagy kizárását, következésképpen ezen utas kárainak a gépjármű-felelősségbiztosítás által történő megtérítését, kizárólag azon az alapon, hogy közrehatott az említett károk bekövetkeztében.

26

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az első és a második irányelv preambulumából kitűnik, hogy ezen irányelvek célja az, hogy egyrészt szabad mozgást biztosítsanak a rendszerint az Unió területén üzemben tartott járműveknek és utasaiknak, másrészt – függetlenül attól, hogy az Unión belül hol történt a baleset – hasonló elbánást biztosítsanak az ilyen gépjárművek által okozott balesetek károsultjainak (a C-129/94. sz. Ruiz Bernáldez-ügyben 1996. március 28-án hozott ítélet [EBHT 1996., I-1829. o.] 13. pontja; a C-348/98. sz., Mendes Ferreira és Delgado Correia Ferreira ügyben 2000. szeptember 14-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-6711. o.] 24. pontja; a C-484/09. sz. Carvalho Ferreira Santos-ügyben 2011. március 17-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-1821. o.] 24. pontja, valamint a C-409/09. sz., Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben 2011. június 9-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-4955. o.] 23. pontja).

27

A második és a harmadik irányelv által pontosított és kiegészített első irányelv tehát kötelezővé teszi a tagállamok számára annak garantálását, hogy a rendszerint a területükön üzemben tartott járművekre vonatkozó felelősségbiztosítással fedezve legyen, és meghatározza azon kártípusokat és harmadik fél károsultakat, amelyekre és akikre a biztosításnak ki kell terjednie (lásd a fent hivatkozott Mendes Ferreira és Delgado Correia Ferreira ügyben hozott ítélet 27. pontját, a fent hivatkozott Carvalho Ferreira Santos-ügyben hozott ítélet 27. pontját, valamint a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 24. pontját).

28

Emlékeztetni kell azonban arra, hogy a harmadik feleknek okozott kárt fedező gépjármű-felelősségbiztosítási kötelezettség eltér e károknak a biztosított felelősségbiztosítása alapján történő megtérítésének mértékétől. Amíg ugyanis az előbbit az uniós szabályozás határozza meg és garantálja, addig az utóbbit lényegében a nemzeti jog szabályozza (a fent hivatkozott Carvalho Ferreira Santos-ügyben hozott ítélet 31. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 25. pontja).

29

E tekintetben a Bíróság már megállapította, hogy az első, a második és a harmadik irányelv tárgyából és szövegéből az következik, hogy ezek nem a tagállamok felelősségbiztosítási rendszereinek harmonizálására irányulnak, és hogy az uniós jog jelenlegi állapotában a tagállamok továbbra is szabadon meghatározhatják a gépjárműbalesetekből eredő károkra alkalmazandó felelősségbiztosítási rendszert (a fent hivatkozott Carvalho Ferreira Santos-ügyben hozott ítélet 32. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 26. pontja).

30

Következésképpen a tagállamok kötelesek biztosítani, hogy a nemzeti joguk alapján alkalmazandó gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősség a fent említett három irányelv rendelkezéseinek megfelelő biztosítással legyen fedezve (a fent hivatkozott Mendes Ferreira és Delgado Correia Ferreira ügyben hozott ítélet 29. pontja; a fent hivatkozott Farrell-ügyben hozott ítélet 33. pontja; a fent hivatkozott Carvalho Ferreira Santos-ügyben hozott ítélet 34. pontja, valamint a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 27. pontja).

31

Szintén a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a tagállamok az ezen a területen fennálló hatásköreiket az uniós jog tiszteletben tartása mellett kötelesek gyakorolni, és hogy a gépjárműbalesetekből eredő károk megtérítésére vonatkozó nemzeti rendelkezések nem akadályozhatják az első, a második és a harmadik irányelv hatékony érvényesülését (a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 28. pontja.

32

Ahogyan azt a Bíróság már kifejtette, akadályozná az említett irányelvek hatékony érvényesülését, ha valamely – általános és absztrakt szempontok alapján meghatározott – nemzeti szabályozás kizárólag a károsult károkozásban való közrehatása alapján kizárná vagy aránytalanul korlátozná a károsult kötelező gépjármű-felelősségbiztosításon alapuló kártérítési jogát. Ennélfogva e jogot csak rendkívüli körülmények esetén, egyedi mérlegelés alapján lehet korlátozni (a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 29. pontja).

33

Így a Bíróság azt állapította meg, hogy a második irányelv 2. cikkének (1) bekezdésével és a harmadik irányelv 1. cikkével ellentétes azon nemzeti szabályozás, amely kizárja vagy aránytalanul korlátozza az utas azon jogát, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján kártérítést kapjon kizárólag azzal az indokkal, hogy közrehatott az általa elszenvedett kár keletkezésében (lásd a fent hivatkozott Candolin és társai ügyben hozott ítélet 35. pontját, valamint a fent hivatkozott Farrell-ügyben hozott ítélet 35. pontját).

34

Mindazonáltal rá kell mutatni egyrészt arra, hogy az alapeljárásban a fent hivatkozott Candolin és társai ügyben hozott ítélet, valamint a fent hivatkozott Farrell-ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyek körülményeitől eltérően valamely közlekedési baleset károsultjainak kártérítéshez való jogára nem a gépjármű-felelősségbiztosítás terjedelmének a biztosítási tárgyú rendelkezések útján való korlátozása van kihatással, hanem – a fent hivatkozott Carvalho Ferreira Santos-ügyben hozott ítélet, valamint a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló jogvitákhoz hasonlóan – a közlekedési balesetek terén alkalmazandó nemzeti felelősségbiztosítási rendszer alapján történő korlátozás.

35

Az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás ugyanis csak a károsultnak a biztosított felelősségbiztosítása alapján járó kártérítéshez való jogának, valamint e jog esetleges terjedelmének a meghatározására vonatkozik. E szabályozás azonban nem olyan jellegű, amely korlátozza a biztosított felelősségbiztosításának terjedelmét.

36

Másrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy a portugál polgári törvénykönyv 503. és 504. cikke a közlekedési baleset esetére objektív felelősséget hoz létre, azonban – e törvénykönyv 570. cikkének sérelme nélkül – e törvénykönyv 505. cikkének megfelelően az említett törvénykönyv 503. cikkének (1) bekezdése szerinti objektív felelősség kizárólag akkor kizárt, ha a baleset a károsultnak vagy harmadik személynek róható fel, vagy elháríthatatlan okból ered. A portugál polgári törvénykönyv 570. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy amennyiben a károsult vétkes magatartása közrehatott a kár keletkezésében vagy súlyosbodásában, a károsult számára – a vétkessége fokának és az abból eredő következményeknek illetékes bíróság által történő értékelése függvényében – nem, vagy csak részben járhat kártérítés (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 32. pontját).

37

A fent hivatkozott Candolin és társai ügyben hozott ítélet, illetve a fent hivatkozott Farrell-ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyek jogi hátterével ellentétben az említett nemzeti szabályozás tehát nem jár olyan hatással a közlekedési baleset károsultjának – a jelen esetben az ilyen balesetben részt vevő jármű utasának – a saját károsodásában való közrehatása esetén, hogy hivatalból kizárja, és aránytalanul korlátozza e károsultnak a balesetben részt vevő gépjármű vezetőjének kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása alapján történő kártérítéshez való jogát (lásd a fent hivatkozott Carvalho Ferreira Santos-ügyben hozott ítélet 43. pontját, valamint a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 34. pontját).

38

Az előző megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti szabályozás nem érinti az uniós jogban arra vonatkozóan szereplő garanciát, hogy az alkalmazandó nemzeti jogban meghatározott gépjármű-felelősségre az első, a második és a harmadik irányelvnek megfelelő biztosítás nyújtson fedezetet (lásd a fent hivatkozott Carvalho Ferreira Santos-ügyben hozott ítélet 44. pontját, valamint a fent hivatkozott Ambrósio Lavrador és Olival Ferreira Bonifácio ügyben hozott ítélet 34. pontját).

39

Ebből következik, hogy a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy olyan körülmények között, mint amelyekről az alapügyben szó van, az első irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, a második irányelv 2. cikkének (1) bekezdését és a harmadik irányelv 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek két gépjármű ütközése esetén – amely az egyik gépjármű utasának testi sérüléseket okozott, de az említett gépjárművek vezetői nem minősíthetők vétkesnek – lehetővé teszik a biztosítottak polgári jogi felelősségének korlátozását vagy kizárását.

40

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

Olyan körülmények között, mint amelyekről az alapügyben szó van, a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra és a biztosítási kötelezettség ellenőrzésére vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1972. április 24-i 72/166/EGK tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, a tagállamok gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről szóló, 1983. december 30-i 84/5/EGK második tanácsi irányelv 2. cikkének (1) bekezdését, valamint a gépjárműhasználattal kapcsolatos polgári jogi felelősség biztosítására vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1990. május 14-i 90/232/EGK harmadik tanácsi irányelv 1. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétesek az olyan nemzeti rendelkezések, amelyek két gépjármű ütközése esetén – amely az egyik gépjármű utasának testi sérüléseket okozott, de az említett gépjárművek vezetői nem minősíthetők vétkesnek – lehetővé teszik a biztosítottak polgári jogi felelősségének korlátozását vagy kizárását.