—

Ü. Bekleyen képviseletében C. Rosenkranz Rechtsanwalt,

—

a dán kormány képviseletében J. Bering Liisberg és R. Holdgaard, meghatalmazotti minőségben,

—

a holland kormány képviseletében C. M. Wissels, meghatalmazotti minőségben,

—

az Európai Bizottság képviseletében V. Kreuschitz és G. Rozet, meghatalmazotti minőségben,

1

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19-i 1/80 társulási tanácsi határozat (a továbbiakban: 1/80 határozat) 7. cikke második bekezdésének értelmezésére irányul. A Társulási Tanácsot az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló, egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az Európai Gazdasági Közösség tagállamai és a Közösség által 1963. szeptember 12-én Ankarában aláírt, a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített megállapodás létesítette.

2

E kérelmet az Ü. Bekleyen török állampolgár és a Land Berlin között a németországi tartózkodási engedély iránti kérelemnek a Land Berlin általi elutasítására vonatkozó határozata miatt folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3

A Brüsszelben 1970. november 23-án aláírt – a Közösség nevében az 1972. december 19-i 2760/72/EGK tanácsi rendelettel (HL L 293., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 41. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített – kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikke a következőképpen szól:

„Az e jegyzőkönyv hatálya alá tartozó területeken Törökország nem részesülhet kedvezőbb elbánásban, mint amelyet a Közösséget létrehozó szerződés alapján a tagállamok egymásnak biztosítanak.”

4

Az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„(1)   A családtagok szabad munkavállalásra való jogosultságáról szóló 7. cikk sérelme nélkül, valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló ebben a tagállamban:

5

Az 1/80 határozat 7. cikke így szól:

„Valamely tagállam rendes munkaerőpiacához tartozó török munkavállaló családtagja, aki engedélyt kapott arra, hogy a munkavállalóhoz költözzön:

A török munkavállaló gyermeke, aki a fogadó államban szakmai képesítést szerzett, az érintett tagállamban való tartózkodásának időtartamától függetlenül jelentkezhet bármely állásajánlatra, amennyiben egyik szülője az érintett tagállamban legalább három évig jogszerűen munkaviszonyban állt.” [nem hivatalos fordítás]

6

Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; helyesbítések: HL 2004. L 229., 35. o., HL 2005. L 197., 34. o., HL 2007. L 204., 28. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL L 274., 2009.10.20., 47. o.) 7. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)   Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:

[…]

7

Az 1975-ben Berlinben született Ü. Bekleyen tizennégy éves koráig Németországban élt családjával. Török állampolgárságú szülei 1971-től Németországban álltak munkaviszonyban. Ü. Bekleyen 1989-ben családjával visszatért Törökországba, ahol befejezte kötelező iskolai tanulmányait, és tájépítészetet tanult.

8

1999 januárjában Ü. Bekleyen a Land Berlin engedélyével családja nélkül tért vissza Németországba, hogy ott folytassa tanulmányait. Ugyanazon év márciusában tartózkodási engedélyt kapott, amely több alkalommal meghosszabbításra került, legutoljára egy 2005. december 31-éig érvényes tartózkodási engedély formájában. 2005 nyarán Ü. Bekleyen befejezte tanulmányait a berlini műszaki egyetemen, és tájépítészeti mérnöki diplomát szerzett.

9

Ü. Bekleyen 2005. december 19-én az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésére hivatkozva Németországban szerzett felsőfokú képesítése alapján tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be. A Land Berlin 2006. szeptember 21-i határozatával e kérelmet elutasította azon indokkal, hogy a tartózkodáshoz való jog megszerzésének az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodáson alapuló feltételei nem teljesültek. A Land Berlin arra hivatkozott, hogy a társulási megállapodás hivatkozott 7. cikkének második bekezdése megköveteli, hogy időbeli összefüggés álljon fenn a szülők és a gyermek fogadó tagállamban való tartózkodása között, és ez a feltétel a jelen ügyben nem teljesült. A Land Berlin álláspontja szerint e rendelkezés szövege és célja szerint a munkavállaláshoz, illetve tartózkodáshoz való jog megszerzéséhez az szükséges, hogy a legalább az egyik szülő még a fogadó tagállamban tartózkodjon, amikor a gyermek megkezdi szakképzését.

10

2007 májusában Ü. Bekleyen az 1/80 határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdése alapján 2009. május 13-áig érvényes tartózkodási engedélyt kapott tekintettel arra, hogy egy német társaság alkalmazta.

11

Ü. Beykelen 2006 júliusában először mulasztás megállapítása iránti kereset formájában, később pedig a hivatkozott határozat ellen 2006. szeptember 21-én benyújtott keresetében tartózkodási jogának az 1/80 határozat 7. cikke második bekezdésének értelmében történő elismerését kérte.

12

A Verwaltungsgericht Berlin 2007. augusztus 9-i ítéletével elutasította a keresetet. A fenti bíróság úgy ítélte meg, hogy ugyan a kereset elfogadható, mivel Ü. Bekleyennek a részére az 1/80 határozat 6. cikkének (1) bekezdése alapján kiadott tartózkodási engedélye ellenére érdeke fűződött az eljáráshoz. Ugyanis, ha az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésében hivatkozott joga elismerésre került volna, az érdekelt szabadon léphetett volna be a német munkaerőpiacra. A keresetet mint megalapozatlant a hivatkozott bíróság mégis elutasította, azon indokkal, hogy Ü. Bekleyen huzamosabb idejű törökországi tartózkodása miatt elvesztette azon jogát, hogy a hivatkozott 7. cikk második bekezdésében meghatározott kedvezményezettnek minősüljön.

13

Ü. Bekleyen a hivatkozott ítélet ellen a kérdést előterjesztő bírósághoz fellebbezett.

14

Mivel úgy vélte, hogy ilyen körülmények között a jogvita megoldása érdekében szükség van az 1/80 határozat értelmezésére, az Oberverwaltungsgericht Berlin-Brandenburg felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal végett az alábbi kérdést terjesztette a Bíróság elé:

„Úgy kell-e értelmezni a[z] […] 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdését, hogy a szakképzés befejezésekor akkor is munkaerőpiacra jutáshoz való jog és ahhoz kapcsolódó tartózkodási jog keletkezik a fogadó országban, ha a fogadó országban született gyermek, miután családjával a közös származási országba visszatért, nagykorúként egyedül tér vissza az érintett tagállamba szakképzés megkezdése érdekében olyan időpontban, amikor a korábban munkavállalóként alkalmazott, török állampolgárságú szülei a tagállamot már 10 évvel korábban tartósan elhagyták?”

15

E kérdéssel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy amennyiben a török munkavállaló azon gyermeke, akinek szülője a fogadó tagállamban legalább három évig jogszerűen munkaviszonyban állt, és aki ebben a tagállamban szakképesítést szerzett, jogszerűen hivatkozhat-e a tagállam munkaerőpiacára történő belépéshez való jogára és az ahhoz kapcsolódó tartózkodási jogára, akkor is, ha – miután szüleivel visszatért származási országába – egyedül tér vissza a fogadó tagállamba szakképzésének megkezdése céljából.

16

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdése a tagállamokban közvetlen hatállyal rendelkezik, ezért az e rendelkezés feltételeinek megfelelő török állampolgárok közvetlenül hivatkozhatnak az ebben számukra biztosított jogokra (a C-355/93. sz. Eroglu-ügyben 1994. október 5-én hozott ítélet [EBHT 1994., I-5113. o.] 17. pontja és a C-502/04. sz. Torun-ügyben 2006. február 16-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-1563. o.] 19. pontja).

17

Az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésében a török munkavállaló gyermekének az érintett tagállamban való munkavállalást illetően biztosított jogok szükségszerűen magukban foglalják az érintett ezzel összefüggő tartózkodási jogát; ha nem így lenne, a munkaerőpiacon való részvétel és a tényleges munkavállalás joga teljesen elenyészne (a fent hivatkozott Eroglu-ügyben hozott ítélet 20. és 23. pontja és a Torun-ügyben hozott ítélet 20. pontja).

18

A Bíróság továbbá megállapította, hogy amint az magából a 7. cikk második bekezdésének szövegéből is kitűnik, e cikk a török munkavállaló gyermekének biztosított, a fogadó tagállamban fennálló állásajánlatokra való jelentkezés jogát két feltételtől teszi függővé, vagyis attól, hogy az érintett munkavállaló gyermeke az adott tagállamban végezte e el szakképzését, és hogy valamely szülője az érintett tagállamban legalább három évig jogszerűen munkaviszonyban állt-e (a C-210/97. sz. Akman-ügyben 1998. november 19-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-7519. o.] 25. pontja).

19

Ezen túlmenően a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében nem szükséges, hogy amikor a török munkavállaló gyermeke befejezi tanulmányait, és jogosulttá válik a fogadó tagállam munkaerőpiacára való belépésre, és ebből következően arra, hogy tartózkodási engedélyt szerezzen, e gyermek szülője még mindig munkavállalónak minősüljön, sem az, hogy a szülő még mindig a hivatkozott fogadó tagállamban tartózkodjon, mivel a múltban az érintett fogadó tagállamban legalább három évig jogszerűen munkaviszonyban állt (lásd e tekintetben a fent hivatkozott Akman-ügyben hozott ítélet 51. pontját és a C-329/97. sz. Ergat-ügyben 2000. március 16-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-1487. o.] 44. pontját).

20

A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy Ü. Bekleyen Németországban fejezte be szakképzését, és hogy szülei ezen országban több mint három évig álltak munkavállalói jogviszonyban.

21

A dán és a holland kormány mindemellett arra hivatkozik, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdése a török állampolgár gyermeke munkaerőpiacra való belépésének jogát attól a körülménytől teszi függővé, hogy legalább az egyik szülője munkaviszonyban álljon a fogadó tagállamban, de legalábbis ott tartózkodjon még a gyermek tanulmányainak megkezdésekor. Mivel az alapeljárás tárgyát képező ügyben nem áll fenn ilyen időbeli összefüggés, Ü. Bekleyen nem hivatkozhat az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésében biztosított jogokra.

22

Ezen értelmezésnek nem adható hely.

23

Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdése nem tartalmazza kifejezetten ezt a feltételt, és amint azt a Bíróság már megállapította, ez a rendelkezés nem értelmezhető megszorítóan (a fent hivatkozott Akman-ügyben hozott ítélet 39. pontja).

24

Az 1/80 határozat célja az e határozat valamely rendelkezésében megállapított feltételeknek megfelelő, és ennélfogva az e határozatban biztosított jogokban részesülő török állampolgárok fogadó tagállamba történő fokozatos beilleszkedésének elősegítése (a C-337/07. sz. Altun-ügyben 2008. december 18-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-10323. o.é] 29. pontja).

25

A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdése ugyanezen cikk első bekezdéséhez képest kedvezőbb rendelkezés, amelynek célja az, hogy – e határozat céljának megfelelően a munkavállalók szabad mozgásának fokozatos megvalósítása végett – a török munkavállaló családtagjai közül a gyermekeknek különleges bánásmódot biztosítson, és szakképzésük befejeztével megkönnyítse számukra a munkaerőpiacra való belépést (a fent hivatkozott Akman-ügyben hozott ítélet 38. pontja és a fent hivatkozott Torun-ügyben hozott ítélet 23. pontja).

26

Az 1/80 határozat 7. cikkének első bekezdésével ellentétben – amely előírja a török munkavállaló családtagja számára, hogy bizonyos időn át megszakítás nélkül ez utóbbinál lakjon (a fent hivatkozott Altun-ügyben hozott ítélet 30. pontja) – ugyanezen cikk második bekezdése nem ír elő a munkavállalóval közös háztartásban való tényleges együttélésre vonatkozó semmiféle feltételt.

27

Ez azért van így, mert az 1/80 határozat 7. cikke második bekezdésének célja nem a munkavállaló fogadó tagállamban való családegyesítését elősegítő feltételek előírása (a fent hivatkozott Akman-ügyben hozott ítélet 43. pontja), hanem az, hogy elősegítse a török munkavállalók gyermekeinek a munkaerőpiacra való belépését.

28

Ez a megállapítás az 1/80 határozat 7. cikke második bekezdésének azon értelmezését támasztja alá, miszerint e rendelkezés a török munkavállaló gyermekeinek biztosított jogokat nem teszi attól a körülménytől függővé, hogy legalább az egyik szülője a fogadó tagállamban munkaviszonyban álljon, de legalábbis ott tartózkodjon még a gyermek tanulmányainak megkezdésekor.

29

Amennyiben az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésében meghatározott feltételek teljesülnek, e rendelkezés a török munkavállaló gyermekének saját jogon biztosítja a fogadó tagállam munkaerőpiacára jutáshoz való jogát, és ehhez kapcsolódóan az ott-tartózkodás jogát.

30

Igaz, hogy a török munkavállaló gyermeke a fogadó tagállam munkaerőpiacára történő belépéséhez való jogának alapja a szülő által a múltban az e fogadó tagállamban végzett munkavégzés.

31

Mindazonáltal – amint azt a főtanácsnok indítványának 63. pontjában kifejtette – a hivatkozott határozat 7. cikke második bekezdésének a török munkavállaló gyermeke fogadó tagállamban történő beilleszkedésében játszott különleges szerepének következtében azon követelményt, hogy legalább az egyik szülője több mint három évig munkaviszonyban álljon ezen országban, nem lehet úgy értelmezni, hogy e feltétel azt is magában foglalja, hogy a szóban forgó szülő még mindig munkaviszonyban álljon gyermeke tanulmányainak megkezdésekor. E követelmény egyedüli célja csupán az, hogy a gyermek szakképzésével párhuzamosan biztosítsa az utóbbi fogadó tagállamba történő beilleszkedésének megfelelő szintjét ahhoz, hogy e személy a hivatkozott rendelkezésben előírt kedvezményes bánásmódban részesülhessen.

32

Azon követelmény, miszerint a szülőnek még mindig munkaviszonyban kellene állnia, illetve hogy a szülők és a gyermek fogadó tagállamban való tartózkodása között időbeli összefüggés kell, hogy fennálljon, amikor az utóbbi megkezdi tanulmányait, nehezen lenne összeegyeztethető az 1/80 határozat 7. cikke második bekezdésével, amelynek célja – amint azt a jelen ítélet 27. pontjában már kifejtettük – nem a munkavállaló fogadó tagállamban való családegyesítését elősegítő feltételek előírása.

33

A kérdést előterjesztő bíróság továbbá arra keres választ, hogy az 1/80 határozat 7. cikke második bekezdésének ily módon történő értelmezése nem jár-e azzal a következménnyel, hogy – az 1970. november 23-án aláírt kiegészítő jegyzőkönyv 59. cikkét megsértve – a török munkavállalók gyermekei kedvezőbb elbánásban részesülnek, mint amilyenben a tagállamok állampolgárainak gyermekei az uniós jog alapján részesülnek.

34

Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy az alapeljárás tárgya csupán az a kérdés, hogy az Ü. Bekleyen németországi szakképzésének befejeztével kérelmezett ott-tartózkodásához, valamint a munkaerőpiacra lépéshez való joga – amint arra az alapeljárás felperese hivatkozik – az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésén vagy – amint ez a 2009. május 13-éig hatályos tartózkodási engedélyéből következik – ugyanezen határozat 6. cikke (1) bekezdésének első francia bekezdésén alapul-e. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a nemzeti bíróság kételyei abból a tényből erednek, hogy e bíróság úgy véli, hogy valamely tagállam állampolgárának gyermeke a közösségi jog alapján nem részesül önálló tartózkodási joggal, amennyiben szülei elhagyták a fogadó tagállamot, és e gyermek egyedül tér vissza e tagállamba szakképzése megkezdése céljából.

35

E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1/80 határozat nem fosztja meg a tagállamokat azon hatáskörüktől, hogy szabályozzák a török állampolgároknak mind a területükre való beutazását, mind pedig első foglalkoztatásuk feltételeit (lásd a C-237/91. sz. Kus-ügyben 1992. december 16-án hozott ítélet [EBHT 1992., I-6781. o.] 25. pontját és a fent hivatkozott Altun-ügyben hozott ítélet 48. pontját).

36

A tagállamok fenntartották az arra vonatkozó hatáskörüket is, hogy saját maguk szabályozzák a török munkavállaló családtagjának mind a területükre történő belépését, mind az első hároméves időszak során – amely megelőzi azt az időszakot, amikor már jogosult bármely állásajánlatra jelentkezni – való ott-tartózkodása feltételeit (a fent hivatkozott Ergat-ügyben hozott ítélet 42. pontja).

37

Egyébiránt a török munkavállalók a tagállamok munkavállalóitól eltérően nem rendelkeznek az Európai Unión belüli szabad mozgás jogával, csupán bizonyos jogokkal élhetnek, kizárólag a fogadó tagállam területén (a C-325/05. sz. Derin-ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6495. o.] 66. pontja).

38

Pontosabban a fogadó tagállam munkaerőpiacára való belépés feltételeivel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy miközben Ü. Bekleyennek meg kell felelnie az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdésében előírt feltételeknek, valamely tagállam állampolgára gyermekének ezen joga közvetlenül az EK 39. cikk (1) bekezdéséből ered, amely a munkavállalók Unión belüli szabad mozgását biztosítja.

39

Továbbá a fogadó tagállamba való belépés és ott-tartózkodás feltételeivel kapcsolatosan nyilvánvaló, hogy Ü. Bekleyen tanulmányai miatti Németországba való visszatérése, valamint az ennek érdekében részére kiállított tartózkodási engedély a nemzeti hatóságok kizárólag a nemzeti jog, és nem az 1/80 határozat alkalmazásával hozott határozatain alapult.

40

Ezzel szemben az Ü. Bekleyenével azonos helyzetben lévő, másik tagállam olyan állampolgára gyermekének fogadó tagállamba való visszatérése és ott-tartózkodása, aki e tagállamban a múltban munkaviszonyban állt, az uniós jog hatálya alá esik.

41

Ebben az esetben a másik tagállam állampolgárának gyermeke az EK 18. cikk (1) bekezdése alapján jogosult tanulmányai folytatása érdekében a fogadó tagállamban letelepedni, mivel e rendelkezés minden uniós polgárnak biztosítja a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogot.

42

A tartózkodáshoz való jog gyakorlása kizárólag a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott feltételektől függhet, miszerint az uniós polgárnak többek között teljes körű egészségbiztosítással, és elegendő forrással kell rendelkeznie ahhoz, hogy a tartózkodása időtartama alatt ne jelentsen terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére.

43

Ezenkívül a Bíróságnak az 1/80 határozat 7. cikkéből eredő jogok korlátozását lehetővé tévő feltételekre vonatkozó ítélkezési gyakorlata a közrenddel, a közbiztonsággal, és a közegészséggel összefüggésben felmerülő, a török és a közösségi állampolgárokra egyaránt irányadó kivételeken felül az említett jogok másik, kizárólag a török bevándorlókra vonatkozó megszűnési okát is megállapítja: a fogadó tagállam nem jelentéktelen időtartamra, jogos ok nélkül történő elhagyását (lásd a Derin-ügyben hozott ítélet 67. pontját).

44

Nem állítható tehát, hogy az 1/80 határozat 7. cikke második bekezdésének a jelen ítélet 23–32. pontjában hivatkozott értelmezése azzal a következménnyel járna, hogy a török munkavállalók gyermekei kedvezőbb elbánásban részesülnek, mint amilyenben a tagállamok állampolgárainak gyermekei a közösségi jog alapján részesülnek.

45

A fenti megfontolásokra tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1/80 határozat 7. cikkének második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a török munkavállaló a fogadó tagállamban több mint három évig jogszerűen munkaviszonyban állt, az ilyen munkavállaló azon gyermeke, aki a fogadó államban szakmai képesítést szerzett, jogszerűen hivatkozhat e tagállam munkaerőpiacára történő belépéshez való jogára és ahhoz kapcsolódó tartózkodási jogára, akkor is, ha – miután szüleivel visszatért származási országába – egyedül tért vissza a fogadó tagállamba abból a célból, hogy e szakképzést megkezdje.

46

Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti, társulási megállapodás által létrehozott Társulási Tanács társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19-i 1/80 határozata 7. cikkének második bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a török munkavállaló a fogadó tagállamban több mint három évig jogszerűen munkaviszonyban állt, az ilyen munkavállaló azon gyermeke, aki a fogadó államban szakképesítést szerzett, jogszerűen hivatkozhat az e tagállam munkaerőpiacára történő belépéshez való jogára és ahhoz kapcsolódó tartózkodási jogára akkor is, ha – miután szüleivel visszatért származási országába – egyedül tért vissza a fogadó tagállamba abból a célból, hogy e szakképzést megkezdje.